Erről a helyiségről csak a törzsvendégek tudnak. Nincs kiírva, reklámozva sehol ez a félreeső, hátsó szoba, ahol a kártyajátékok megszállottjai éjszakába nyúló pókerpartikat szerveznek és súlyos pénzek cserélnek gazdát.
Úgy nagyjából egy hete gondoltam arra, hogy iskolaidőben majd jl bemegyek Sammy szobájába, hogy meglepetésből elrejtsek egy könyvet a cuccai között. Aztán amikor nagy lelkesen benyitottam, láttam, hogy bent van. Akkor leesett, hogy ja, egyébként nyári szünet van, vagy mi a fene, szóval kivágtam magam a szituból, és azt mondtam, hogy csak beugrottan köszönni, mert rég beszéltünk. Innentől kezdve lesben kellett állnom, hogy mikor hagyja el a szobáját, de végül is sikeresen az asztalára csempésztem a könyvet, és mellé egy levelet, amiben leírtam neki néhány instrukciót. Tanácsot, inkább. Ebben a levélben azt is említettem, hogy megyünk valahova. Később már azt is hozzátettem, hogy szeretném, ha magához képest kiöltözne, valamint hogy jó alaposan zuhanyozzon le, mielőtt indulunk. A legtutibb akkor lett volna, ha tőlem startolunk el, de az túl körülményes lett volna, szóval magam is lezuhanyoztam még otthon, aztán a fekete Prius-ba pattanva felmentem a kölyökért a Farkaslakhoz.
//11:00 PM (Este 23:00)//
- Pattanj be! A sebváltó felett áthajolva nyitom ki neki az anyósülés ajtaját. A mosolyom széles, az öltözködésem kifogástalan, Eska leple pedig tökéletes fedi minden egyes sejtemet, eltitkolva a kíváncsiskodók elől a fajtámat. Ezen kívül pedig még egy nagy adag parfüm is körbelengi a testem - na meg persze az autó belsejét is. - Remélem, nem vagy fáradt. Kérsz egy kávét valahol? Fordulok hozzá, ahogyan megfordulok és már gurulunk is a célállomás felé. A vezetési stílusom kiegyensúlyozott, nem gyökkettővel hajtunk, mégis az utastársaim nagy része biztonságban érzi magát akkor, ha én vezetek. Később, már a városba érve beavatom a srácot az este további részébe. - A városban két hely van, ahol lehet és érdemes pókerezni. Az egyik az Orfeum... - úgy ejtem ki a hely nevét, hogy lesír róla, hogy hát, oda bizony nem fogunk menni - A másik pedig egy viszonylag családias kocsma. Azonban ott nem a nagyközönségnek van fenntartva az asztal, tehát már az is nagy kaland lesz, ha beengednek úgy, hogy te is velem vagy. Persze ha kérdezik, a fiam vagy. Tessék... Megállunk egy pirosnál, én pedig áthajolok Sammy felett, hogy a kesztyűtartóban porosodó CD-k, zsepik és pénzérmék között kutakodjak. Úgy tíz másodperccel később egy szolid, fekete műanyag irattartót nyomok Sam kezébe, és ha kinyitja, egy hamis személyit talál benne Samuel Howard névre, aki életkora szerint idén márciusban töltötte be a huszonegyet. - Ne nagyon lóbálgasd, csak ha muszáj. Tekintve, hogy a fél város ismer téged a sulid miatt. Jó, ahova most megyünk, kétlem, hogy tele lenne a haverjaiddal, ezt az óvatosságot úgy általában értettem. Azaz, ha csak egy mód van rá, ne ezzel vegyen se cigit, se piát és lehetőség szerint iskolába se vigye magával.
A hozzászólást James Lee Howard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 05, 2013 11:51 am-kor.
Izgatottan vártam az estét, ami azt illeti. Oké, nem olyan izgatottan, mint egy első bálozó a bált, ami után reménykedik, hogy végre sikerül le is fektetnie valakit, de… Ez talán még annál is több. Végre elkezdődhet a képzésem érdemi része, hogy valaki is legyen a falkában, ne csak elszipolyozzam az erőforrásokat. És ennek nagyon örülök, még akkor is, ha a korábbi események, mint Ash balesete velem, de főleg Jenny és a vele folytatott beszélgetés kísértenek. De ez olyasmi, amit ma éjjelre félre kell raknom. Ma nem páciensként megyek Doktor Howarddal, hanem… tanoncként. Basszus, de fura belegondolni. Fölvettem az egyik, relatíve kevésbé viseltes öltönyömet – még mindig nem tudok lemenni Sue-hoz, hogy elcsenjünk egyet az apjától, ami nagy is, nyúlt is–, de legalább nem néz ki úgy, mint amiből most szedtem ki egy egércsaládod. Mert az már vagy egy hete történt. Hannibál kifejezetten értékelte, és mivel a felújításnak lassan vége, így már a lakásomba is visszaköltözhettem. Mit ne mondjak, nem néz ki rosszul a hely… Mosollyal a képemen szállok be a kocsiba. A szokásos üdvözlési fázison azért átmegyek, hogy ne tűnjek teljesen bunkónak. Nemrég fejeztem be a könyv megadott fejezeteinek olvasgatását, és már azon gondolkodtam, miként hasznosíthatnám őket a való életben is. Nagyon érdekes volt, és tényleg élveztem. Még a végén lehet, pszichológus leszek. Vagy tanár. Hú, de tudnám élvezni. Más emberi lények már valószínűleg kevésbé. – Nem kérek, Doktor úr – mosolygok még mindig. Tényleg nem érzem magam fáradtnak, és ennek nincs köze a hideg, alaszkai éjszakához. Izgulok, és kicsit ideges is vagyok. Mi lesz, ha felsülök? Nem, erre gondolni sem szabad, Sammie, mert akkor tuti bekövetkezik. Akkor meg elásom magam valahová Sue hátsókertjébe. Az lesz a legtisztább. – Póker? Én nem szoktam túl gyakran játszani, Doktor Úr – mondom. És ez azt takarja, hogy egyszer játszottam, és akkor szétrúgták a seggem. A személyit átveszem, és hálásan pillantok a férfira. – Hétfő van, igaz? Akkor szerintem még a tegnapi estét heveri ki a többségük valahol – mondom, valószínűleg félreértve, amit mondott. – És… köszönöm. Ígérem, nem fogom felelőtlenül használni.
Szelíden, és amolyan "nem baj Sammy, majd legközelebb" mosolyt húzok a képemre. Indítok, át a kereszteződésen, és bevéve egy jobb kanyart, igyekszem megnyugtatni a gyereket. - Te nem is fogsz játszani. Tanulni megyünk, nem szórakozni. Legalább is, ami őt illeti. Én remekül fogom érezni magam, pláne akkor, ha sikerrel járunk és egy rakás pénzt fogunk hazahozni. Már persze csak akkor, ha nem lesz balhé és nem akarnak esetleg egy sikátorban megkéselni, mert túl sok lóvét tettünk zsebre. A második megszólalására csak bólintok. Igen hétfő van. De ez teljesen lényegtelen, mert... Mindegy. Nem fogom elkezdeni magyarázni, hogy abba a helyiségbe akkor se jutnának be a barátai, ha történetesen nem hétfő lenne, hanem péntek. Három perc múlva már a Snows In Hell utcájának sarkához parkolom le a kocsit. Leállítom a motort, kikapcsolom a biztonsági övet és kiszedem a farzsebemből a tárcámat. Mormogva átszámolom a háromszáz dollárnyi készpénzt, és csak reménykedek benne, hogy ennyi elég lesz. - Jólvan. - sóhajtok fel, és a tükörben megigazgatom a hajamat - A szitu a következő. Bemegyünk a kocsmába és megpróbálunk bejutni a pókerszobába, stimm? Te a fiam vagy, anyáddal elváltunk és ezen a héten nálam vagy. Sajnálatos módon apád nem éppen a legmodorosabb ember, így igazi apa-fia elfoglaltság, hogy a közös családi időtöltés kimerül abban, hogy te nézed, amíg apád játszik, és alkalmanként itallal szolgálod ki. Minden bizonnyal erre a történetre a mai este semmi szükségünk nem lesz, de szeretek mindenféle háttérsztorikat felállítani, arra az esetre, ha netalántán valamit rögtönözni kell. - Te szépen leülsz majd mögém egy székre, úgy, hogy csak az én lapjaimat lásd, és a többiek ne gondolják azt, hogy csalunk. De csalni fogunk. Vigyorgok rá, miután befejezem a tollászkodást, kivillantva a hófehér fogsoromat. - Tőled függ majd, hogy nyerünk-e vagy sem. A könyv, amit adtam és az általam kiemelt fejezetek taglalják, hogy milyen gesztusokból érdemes olvasni. Itt mindenki ülni fog, a lábuk az asztal alatt lesz, így legfeljebb arra kell majd figyelned, hogy milyen testtartásban ülnek, hol van a kezük, mi csillan meg a szemükben vagy a szájuk sarkában, amikor emelnek a téten vagy épp benyögik, hogy all in. Én az alapján hozok döntést, amiket te gondolatban közvetítesz nekem. A lecke akkor sikeres, ha nyertünk, vagy ha utolsó előttiként állok fel az asztaltól. Kérdés? Darálom le neki, végig tartva a szemkontaktust, és remélem, hogy teljesen érthetően fogalmaztam. Leszámítva a kölyök izgalmát, szerintem ha belemelegszik és valóban megtanulta azokat a dolgokat, amikre felhívtama figyelmét, akkor sínen leszünk. Ha nincs kérdése, vagy ha megválaszoltam azt, ami felmerült, csak akkor szállok ki a kocsiból.
Nem tudom, mit érezzek, amikor azt mondja, én nem fogok játszani. Egyrészt megkönnyebbülök, mert egy rendes pókerjátszmában valószínűleg nem csak a gatyámat, de még az análszüzességem is elveszíteném – ahhoz meg ragaszkodom! –, másészt viszont kissé csalódott is vagyok. Szívesen csináltam volna ilyet. felnőttes, meg nagy dolog, meg úgy… Izé. Tökös legénynek éreztem volna magam tőle, na. Ami elég ritka nálam. Megvárom hát szótalanul, amíg le nem parkolunk, és végighallgatom a háttértörténetet. Bólintok, miszerint megértettem, és gyorsan át is veszem. Még mindig boldog vagyok, amiért Dr. Howard fiaként élhetek, legalább egy napig, és fel is akarok érni ehhez a kegyhez. Mert mégiscsak az, hogy egy ilyen ember, mint ő így segít nekem. A csalás gondolatára mégis elszontyolodok. Hiába, tudom, hogy a falkán belüli, választott életutam nem éppen a legbecsületesebb, vagy a legjobb, de vállaltam, hogy elindulok egy úton. Ha pedig megtettem, végigmegyek rajta, és teszek arra, mit hoz ez a morális értékrendemnek. Egyébként is, nagy katasztrófa nem történhet. Igaz? – Nincs kérdésem. Menjünk – felelem. Megjegyeztem, tudom, mit kell tennem. Bár lehet, hogy ha hazaérünk, átugrok valakihez, és leiszom magam, de ez már csak másodlagos. A fontos, mint említettem, az, hogy ne okozzak csalódást a Doktornak, és ne hozzak szégyent a „névre”. Sue-nak meg majd megvallom, hogy mit műveltem, már ha valaha is beavathatom, de addig marad az alkohol, mint enyhítő tényező. Kiszállok a kocsiból, és követem a doktort. Nem tudom, mennyire feltűnő, hogy nem mozgok valami otthonosan a kocsmában, ahol már legalább három részeg énekel tök mást egymás mellett, egy meg a falat támasztja, és éppen rókázni készül. De kihúzom magam, ahogy „apám” oldalán lépkedek. Mint mondtam, nem hozok szégyent rá. Az előtt megállva, amit a pókerszoba ajtajának vélek, felsandítok Dr. Howardra. Próbálom nem azt mutatni, hogy izgulok, és inkább azt, hogy „Hol a büdös fenében vagy már, öreg?” de nem tudom, mennyire sikeres az alakításom. Aztán, ha ott van, nagy levegőt veszek, lenyomom a kilincset, és kötelességtudó gyerek módjára beengedem magam előtt.
Kezdőlap
