Vacsorázni vinnéd a barátnődet egy különlegesen elegáns helyre, vagy csak épp annyi időd van, hogy beugorj harapni valamit a mekibe? Ez itt a random éttermek helye a leglepukkantabbtól, egészen a legnívósabbig. Határ csak a csillagos ég és a fantázia.
- Ohh, hát az a szájjal végzett művelettől függ, bizonyos értelemben igencsak durva elmaradásaim vannak, szóval inkább nem köpködöm semmilyen értelemben. – Legyintek, most mit ragozzam, totál szánalmas, hogy azóta sem, szerintem már minden élet kihalt odalenn, nem is igyekszem, majd ha megint kedvem lesz hozzá, megoldom a problémát, jelenleg sajnos ez a helyzet. Lehet, hogy tényleg rá kéne cuppannom a kávézó pultoslányára, legalább annyira, amennyire ő van rám. - Azért hadseregnyi mennyiséget nem bírok megenni, olyan nagy étvágyam nekem sincs. – Hahh. Ja, se így, se úgy. Úgy pláne nem, azért jóból is megárt a sok, valljuk be. - Ne mondd már, hogy ilyen névvel foglaltattál asztalt. Nem vagy semmi, bár nem is értem, min vagyok meglepődve. – Csóválom meg a fejem nevetve, aztán a pincérnőre nézek, majd Jayre, végül csak megcsóválom a fejem, eszembe nem volt meggondolni magam, úgyis rég vettem magamhoz nassolnivalót, nem tudatosan, sok a meló meg az esemény, meg is látszik. Egy cseppnyi lemondás, és már peregnek is a kilók, pedig határozottan nem volt ilyesmi vágyam, noha el még közel sem fogytam, az a veszély nem fenyeget. - Éééés mondhatnám, hogy emellé kérek egy light kólát, de jöhet a rendes. – Pislogok a csajra, és a flörtölési kísérlet hallatán felvonom a szemöldököm. Hát bájos. Az egy dolog, hogy jól néz ki a pincércsaj, de ha már mint fekete, itt leledzek én, azért tán csak nem kéne, legalább hajazott volna inkább a szőke kólára. Sebaj, ezen tán csak nem fogok úgy igazán kiakadni, lévén volt már ennél durvábban véget érő találkánk is nekünk. Azok után igazság szerint nehéz lenne kevesebbnek érezni magam. - Ami azt illeti, vannak bőven, már lényegesen nehezebben tudom szórni a szabad időpontokat. Biztos szerencsét hozott az első vendégem. – Villantok szemtelenül nyelvet, mert nyilván ennek semmi köze hozzá, de ha tényleg terítette a szórólapjaimat, annak azért lehet köze hozzá. - Egy vállalkozásnál már az is sokat számít, hogy nem csúfos kudarccal indul, márpedig ezt sikerült elkerülnöm szerencsére. – Prim is nyilván örül neki, máskülönben búcsút mondhatna a befektetésének. Közben megkapom az üdítőmet, és már cuppanok is rá a szívószálra, hogy kedélyesen kortyoljak egyet belőle. - Te helyrejöttél már? Eltekintve bizonyos apró részletektől ugyebár… – Ahogy látom, a keze takarva, tehát az ujjai még növő félben vannak. Fogalmam sincs, miért aggódom, vagyis most már nem, de aggódtam érte, ugyanakkor tudhatnám, hogy csalánba nem üt a ménkű, nehéz elhinni, hogy valaha tényleg komoly baja esne. Nem tudom, talán csak sebezhetetlen a szememben, pedig én aztán tudom, hogy senki sem az, elvégre gyógyító vagyok.
- Wendy drága, téged ismerve ez a probléma megoldódik, amint az akarat megszületik benned. A megérzés, a pillanatnyi benyomás az igazságot sugallta. Wendy nem szégyellt akárkit a szájára venni, ami pedig mára lett belőle, az egy árnyék, úgy aránylik a régihez, mint a bicepsz a tricepszhez. Sanyarú dolog lenne belátni, hogy mindez az én művem, épp ezért engedi le a sorompót az elmém. Abban a szituációban nem bűnöst alakítottam, így nem szükséges vádolnom magam. Szívesen helyreütném egy nagy lökéssel, de nem érezném fairnek azzal szemben, akit már a viszontlátáskor úgy meglöktem, mint dolmányos varjú a parabola antennát. Wendy magára maradt ebben vagy legalábbis nélkülem kell boldogulnia és tényleg nem féltem. - Néhány önfeledt pillanat kijár a cukrászda cuki személyzetének is, nem? Valamit talán megéreztem, ezért intek széltől forgó fémkakasként a kis pincérnőci felé. Sem ismeretet, sem meglepetést nem kell keresni, Wendy-nél szerintem nincsenek határok. No jó, mondjuk egy hóddal azért nem állna össze, bármekkora is a farka! Megérzem, hogy megint odavágtam az ostorral, ahová nem kellett volna. Ezek a nők komolyan a tudomány csúcsán is túl leledzenek! Elutasít mindenféle közeledést, mint Zsugás Jimmy a tét négyzetre emelését, most pedig megrázza a vészcsengőt, hogy nem azon az ajtón kopogtatok, ahonnan mostanában csak a "Takarodj!" udvariasabb formulái hangzottak fel üdvözlésként. - Ha a herém egy lóé lenne, biztos négy levelet növesztettem volna. Amúgy pedig az egyetemen ott virít az üzleted híre. Lecsekkolhatod, ha _esetleg_ van ott ismerősöd... Sokszem közt vagyunk, így csak utalok egy megnyomott "esetleg" szócskával, hogy nyugodtan kérdezősködhet, ha ennek szükségét látja. Érzem, hogy komolytalannak szánta a dícséretet, de hogy most már nem bánja az egóm simogatását, azt égi jelnek veszem. Még sok munka lesz, de a mostani Wendy szerintem állni fogja a sarat. Főleg ha azokat a bizonyos célzott energiákat is erre tudja fordítani. Sajnálatos módon reális elképzelés. - A konyha bizony veszedelmes üzem, de ismersz, rossz pénz nem vész el, én meg pláne nem! Legfeljebb egy Alignak által megszállt fiatal Őrző. Lepereg a szemeim előtt a jelenet, amikor Wendy betoppan és két megkínzott testtel kell elbánnia, köztük azéval, aki iránt az utálat vékony késpenge és őt táncra kényszeríti. Utálattal vegyes szimpátia, legyen bármily paradox, ilyesmi a nexusunk. Ahogy indult, úgy maradt, csak térfelet váltott a mérkőzés. ~Hallottál arról, hogy az ébredés napján akciófilmet rendeztünk a kórházban? Enyhén szólva agyamra ment a megszállás vagy inkább az álomtőr érintése~üzenem fejben, mivel ez már igen kényes téma. Wendy nem szokta tudni az ilyesmiket, de talán ezt igen, mert túl közel kerültem egy száműzetéshez vagy kényszerített asszimilációhoz, az pedig már közérdekű információ. Ahogy a telepátiát csiszolgatom fényesebbre, a telefonom is csipogni kezd. Ahogy meglátom az ismeretlen küldő nevét, újabb fizetett hirdetésre gondolok. Múltkor egy aligátorokról szóló ismeretterjesztő DVD-sorozatot akartak nekem így eladni. Egyetlen esélyt adok az üzenőnek, mondván, az első sor után döntök. A pincérnő már közeleg, amikor még csupán emberi erővel, de rosszat sejtetve csapom az asztalra az egykor még bunkofonnak nevezett távközlési eszközömet. Wendy orra előtt landol és kedvenc ruhatárosnőm a saját fotójával szemezhet, majd pár keresetlen sor kavarja fel a romlott cseresznyével és rohadó káposztával teli pöcegödör amúgy is gusztustalan tartalmát, azaz a jelenleg Angel néven futó borzalom témakörét. Hogy erről mit gondoljak, arra a dühöm eloszlatása után térhetünk rá. Angel óriási szédítő, nem csodálnám, ha Wendy is meglett volna neki. Ezek szerint még csak azzal a Vezúv-szájjal smárolt és ugyan honnan tudhatta volna, hogy mindent elemésztő lávafolyamot nyel, ha tovább folytatja. - Elnézést, valami baj van? - kérdezi riadtan a fekete szépség. Csak jelzek siettető mozdulattal, hogy tegye le a cukros bűnözés alapanyagát, utána nem tartunk rá igényt. Majd a borravaló kárpótolja. - Erről is akartam némi eszmecserét. Az ördög prádát viselve bukkant fel a városunkban. Légy oly szíves és borítsd ki a tálat, utána én kidöntök egy egész kádat! Tudni akarom, milyen cukorkákkal édesgette és miket hadovált. Mivel Wendy azok egyike, akik nekem sokkal többet számítanak az átlagnál, célkereszt lehet a homlokán. A kezem ökölben, a szám szélén már szinte kivillan az agyar, de csak szinte. A farkasom nyugtalanul jár fel s alá. Ha most belépne a lábas kígyó, akkor elszabadulna a pokol, de hála a szellemeknek, messze járhat. Vagy a szemközti épületből figyelve tudta, mikor kell beleköpni a levesembe? J, mint jógamester, csitulj el, gondolj az utolsó lehetőségedre, amíg még megteheted...
Legyintek, mert a témát illetően roppant mód szánalmasnak érzem magam, és semmi kedvem azon kattogni, hogy mi a búval bélelt kecskeszarért nem vagyok képes felhajtani bármelyik pasit az utcáról, csak hogy egy kicsit jobban érezzem magam. Mindegy, ez nem az ő gondja, csakis az enyém, meg azé a tényé, hogy hülye picsa vagyok. - Persze, de azért végig nem asszisztálnám, ha nem probléma. – Épp elégszer kellett már megtapasztalnom felőle azt, hogy van, aki értékesebb, nyilván van, kurva sokan fényévekkel értékesebbek nálam, de attól még hallani nem akarok róluk, meg megtapasztalni sem. Ez van, én is tudok önző mód viselkedni. Igaz, bizonyos pontokon magamat sem értem, mert egyáltalán mi a túrót foglalkozom vele? Azt csinál, amit akar, módszeresen igyekszem hónapok óta tökéletesen leépíteni az életemből, mert nem akarom, hogy fontos legyen, mert én nőből vagyok, és akármennyire is van a ribanc billog a hátsómra égetve, attól még képes vagyok érezni, csak nem akarok. Ám ez olyasmi, amit soha egyetlen férfi sem lenne képes megérteni, hisz túlságosan mások vagyunk hozzá. - Nem sűrűn járok arra, csak ha fontos. Bizonyos véres holdas éjszakákon, ahol egyesek képesek a halál szélére táncolni. – Ohh, Wendy, fogd már be, inkább örülj annak, hogy nem tudja, aggódtál érte, és többször ránéztél az egyetemen. Kár lenne tovább ragozni a dolgot, mindenesetre fogtam, jó helyen van a prospektusom. Szótlanul sóhajtok fel, nem, rossz pénz valóban nem vész el, de határozottan örülök annak, hogy még időben érkeztem, bár azt senkinek sem kívánom, hogy olyan helyzetben jöjjön rá, mennyire is fájna, ha soha többé nem láthatná valakinek a szemtelen képét. Maradjunk annyiban, hogy az egész szituáció csak még lejjebb lökött egy bizonyos gödörben, ahonnan nagyon szeretnék kimászni, de egyelőre nem megy. - Hogyne, arról szerintem mindenki. Volt valami bájos kis eltiltás is az őrző lány meg a haverod közt. Gondolom, akkor még a szokásosnál is paprikásabb vagy, azt hiszem, jobb lesz, ha vigyázok a számra. – Nem mintha félnék tőle, teljesen biztos, hogy könnyedén elbánnék vele, de az is, hogy nem akarnám bántani. Nem csak azért nem, mert gyógyító vagyok. Már majdnem benyögöm, hogy ne legyen már ekkora tahó, még a telefonját is cseszteti, miközben dumálunk. Hát ettől a falra tudnék mászni, de még mielőtt bármit is mondhatnék, az orrom elé vágja a készüléket, és jobb híján azonnal össze is rezzenek, hogy mi ez a hirtelen támadt agybaj nála. Magam felé fordítom, hamar fel is szaladnak a szemöldökeim, és szépen lassan visszatolom elé. - Szerintem nem tudja, mit jelent a rajongani szó. – Kommentálom zokszó nélkül, mert hát, most mit magyarázkodjak azt illetően, hogy benne van a képem valaki telefonjában, akit ezek szerint ismer? Őszintén, bárki simán lefotózhatna az utcán is, annak a nőnek sem engedtem, de hát eszébe nem volt engedélyt kérni, egyszerűen megtette, én meg ráhagytam, mondván úgysem lehet bajom belőle. - Mi közöm nekem ahhoz, hogy valaki a múltadból megcsillantotta magát? Most őszintén, nem tök mindegy? Hülye, ha azt hiszi, hogy bármit elérhet nálad rajtam keresztül. – Feszülök bele kissé a szavaimba, mert egy részem, nem is olyan kicsi részem pont azt szeretné, hogy igaza legyen a nőnek, Honore? Még meg is masszíroztam. Nos, maradjunk annyiban, hogy masszázs utáni tevékenység tekintetében eléggé egy követ fújnak Lesterrel. Kész szerencsém, hogy munkában sosem, mert már Jaynél is rezgett a léc, és a csaj is megmozgatta a fantáziám, de magam elé képzelve a lángoló orrlukakkal fújtató hímet, nos… szerencsére nem történt meg. - Mondjuk, ha tényleg ismered, és azt is tudja, hogy mi is ismerjük egymást, akkor igencsak jó színésznő. Igazság szerint lesmároltam, mert rámoccant valami barom, aztán dumáltunk, de szóba sem kerültél. – Legalábbis név szerint nem említettem, megvakarom a tarkóm, és azért pofátlanul elvigyorodik. - Ohh, és ugyanaz jut a masszázsról az eszébe, mint neked… – Nem tudom, miféle kisördög bújik belém, de tényleg tudni akarom, mennyire cseszné fel az az agyát a tény, hogy vele nem, azzal a nővel meg igen. A lecsendesítést azonban szem előtt tartom, talán szükség lesz rá, már csak a tőr hatásait is figyelembe véve.
Megint itt tartunk, azt hiszi, a trükkös név csajozási módszer, amivel előre megkörnyékeztem a csinoska pincérnőt. Vagyok annyira gátlástalan, hogy szinte randira hívom Wendy-t és bebiztosítom magam, hogy ha ő nem kerül a meghághatóak listájára, akkor egy másikat oda sorolhassak. Lennék ennyire mocsok, de most más az indíttatásom. Le fog ez tisztulni, mint rozsdás hajóroncs a restaurátorok keze alatt. Férfiasan tovább lépek, míg ő nőiesen mereng és szorong. - Durva az a táncklub, a múltkori eseményt szívesen kihagytam volna. Igazság szerint nem nagy szívfájdalom, ha egy komoly harcot kell vívni, de Alignak igen aljas játékszabályokkal nyomul, azt pedig nem komálom. Becca-val legfeljebb úgy mérkőztem volna meg, ha gyakorlásképpen hív ki vagy ha utána a lepedőt támadjuk meg együttes erővel, így viszont kellemetlen élmény maradt. Wendy-nek hála, hogy egyáltalán megmaradt az élmény és mi is. Tette a dolgát, talán nem érzett többet, talán csak bevágta az ajtót a fontossági sorrend előtt, ezt innen nem tudom megállapítani. Ő se ma kezdte a színjátszást. - Mexikói chili paprikához hasonlítok azóta, de te a viszontlátás önkívülete óta nem igazán tudtál felküldeni az ideglétrán és remélem, nem is sajátítod el az erre való képességet. Vagy a múlt szépíti meg magát vagy tényleg annyira odavagyok ezért az egykori szexmániásból fridzsiderré avanzsált nőért, hogy képtelen vagyok hagyni a felhergelést. Ha a dühömből kifolyólag baja esne, a dühöm fokozódna és rombolnék, ahol tudnék. Inkább érte haragszom, mint ellene, magam sem értem a jelenséget, de ez a tényállás fennforgása. A kapcsolatrombolás magasiskolája, amikor leülünk egymással szemben és versenyzünk, ki tud távolabbi infókkal villogni a hálózaton, ami összeköti a világot, megérzem az ellenkezést, de a háborús köd hamarosan megszáll és nem Wendy magára hagyatottságával bajlódom. - Szerintem ne becsüld le, hidd el nekem, hogy pont arra megy itt a játék. Nem értheti, miről van szó, ide teljes körű tájékoztatás szükségeltetik. Előre dőlök és falhoz szegezem Wendy-t a szememmel, mintha csak az ártatlan és kedves hozzáállása miatt vádolnám. Ha valaki két jó szót szól egy minden hájjal megkent szélhámoshoz, nem illik lecseszni a saját érdekében? De biz ám! - Aki ma csillagként kíván ragyogni, az a múltban a pocsolya mélyén szívta a mocskos vizet, ami jutott neki. Nem viccnek szántam, hogy festett köröm helyett párosujjú pata van a lába feje végén. Kezeimet ökölbe szorítva tartom, elfehérednek, úgy tartom markomban a feszültséggel teli levegőt. Ha ezt féltékenységi rohamnak tartja, akkor messze...majdnem messze jár az igazságtól, csak egy részét látja. Ezért nem vádolom, mivel komoly fenyegetéssel, éleseszű agytröszttel állunk szemben. Várom, hogy a tálból kidőljön a moslék, én csak utána mutatok rá, hogy ez a gusztustalannál is undorítóbb kreálmány és ártalmas az egészségre. - Wendy, a nőstény-Oscarra pályázik ez a rázott rongy és látatlanban is biztos vagyok a jelenet megrendezettségében. Azért várt ott és azért provokált ki egy erőszakos macerálást, hogy a hatalmas szívedre hasson, azon keresztül pedig az enyémre, mégpedig tőrt akar benne forgatni. Ami eszébe jutott, azt a találkozásunkkor sem felejtette el és a végtelenül tág fekete lyuk tömegvonzásában dominanciaközlésképpen megvalósítottam. Ha ez neked elégtétel, tudd meg, hogy a szégyentelen képes volt betöltött réssel a körmeit nézegetni olyan életunt arckifejezéssel, mintha üres lenne a feje és elfelejtette volna, hogy ilyenkor a szabály szerint nem mókuskerékben kell éreznie magát, hanem a hetedik mennyországban, ahová régen sokszor átküldtem... Ha Wendy gyomortartalma azért indul el felfelé, mert a kívánatos nő nekem volt meg előbb, most nem bánom, mivel életveszélyes élvezetről van szó! A sors iróniája, hogy amikorra talán összeszedné magát, addigra már az én szívemre került nyereg és egy szerelemlovas, de az nem változott, hogy védeni akarom őt az ártó ármánytól. ~Stephanie Meyerként tárta szét a lábát minden este a washingtoni fiatalkorú bűnözők világában. Egy termetes néger srác alatt szolgált legtöbbet, míg engem nem ismert meg. A mágneses mezőben üzekedtünk, a vonzását akkor még tévesen szerelemnek ítéltem meg, ő pedig a kuruttyoló vízi állat szagos alfele alatt kereste az önbecsülését pitiáner bűntettekkel és a nagystílű rosszfiúk hálószobai kiszolgálásával. Amikor sokéves rácsozást kapott, rájöttem, hogy a szívmélyi összefonódást nem vele kell megvalósítanom, ezért nem álltam a buszmegállóban, hanem tovább léptem. Amint látod, immáron Angel néven munkálkodik a kiokosított avagy előbányászott intelligenciájú nőstény és eltökélt szándéka az én lejáratásom, ellehetetlenítésem és szellemi elpusztításom. Egykori ékszeremlékünkkel üzente meg jelenlétét és utalgatott arra is, hogy olvasta a telefonomon a veled váltott rövid üzeneteket, sőt nemrégiben hackertámadást éltem meg az egyetemi laptopomon, az is az ő műve volt, mint kiderült. A házát megismertettem az épületbontó golyóval és csak azért távoztam angolosan, mert erőszak vádjával menekült az utca férfinépét segítségül hívva. Kósza farkasként húztam fel a nyúlcipőt és tudomásul kellett vennem, hogy karmok nem harcolhatnak a pengeéles ész ellen. Vidd el a legfelsőbb körökig, hogy figyeljék őt, én már amúgy is a mikroszkóp alatt vagyok és te is őriző szemekkel járj!~ Úgy kicsúszott a telepatikus csatornámon a vádirat és hegyibeszéd elegye, hogy azon nyomban megéheztem. Integetek is a fekete démonnak, hogy megint szükség lenne rá. A földre kárhoztatott angyal annyit ért el az üzenetével, hogy védelmezően lépek fel Wendy irányában és biztonságot, rendezett életet, a fenyegetéstől való megmenekülést, no meg egy jó, kiadós kufircolást kívánok neki, csak nem azzal, akinek ágyékában mérgezett tövis lakozik, nem is magammal, hanem bárkivel, aki meg tudja adni neki, amit érdemel. Bepetézett a szívembe a szerelem és máris fura gondolataim támadnak, szinte ijesztő!
- Azt meghiszem, szerintem mindnyájan, azok is, akik petrezselymet árultak a tánctér szélén. – Engem Fairbanksbe rendeltek, s mivel se kutyám, se macskám, miért is ne mentem volna, eszembe sem jutott másként cselekedni, már csak azért sem, mert valljuk be, azért meglehetősen nehéz úgy fejest ugrani mindenbe, ha mondjuk vár haza egy gyerek. Nos, engem nem vár. Soha nem is fog, mert egyetlen sarjadó életet sem érdemes verni egy hozzám hasonló anyajelölttel. Ellenben így ott voltam a tűz közelében, és tudtam segíteni többeknek is. - Nem célom, de azért a chili paprika elég árulkodó, meglehet, lényegtelen dolgoktól is jön a tűz a füleidből… – Ohh, tudok én határozottan idegesítő is lenni, csak éppen minek? Nem gondolnám, hogy a legcsekélyebb értelme lenne a dolognak bárkivel szemben is. Egyébként is egész jól érzem magam a városban, kár lenne elszúrni. - Nem becsülöm én le egyáltalán, én csak azt mondom, hogy rossz lóra tett. – Több értelemben is. Egyrészt, ha Jaynek akar ártani, semmilyen értelemben sem engem kell basztatni, másrészt nem vagyok egy ma született bárány magam sem, angyalbőrbe bújt farkas végképp nem, egyszerűen lehetetlen volna úgy igazán ártania nekem. Nem tudom, mennyi idős, de a fizikai fájdalmat őszintén… letojom, a lelki meg. Nos, kevesen vannak, akik képesek elérni, hogy a szenvedés szikrái perzselődjenek bennem tetteik nyomán. - Értem én, maga a sátán, de nyugi, én is égetnivaló egy némber vagyok, rajtam nem fog ki. – Mosolyodom el, némileg talán tompítani vágynám a feszültséget, ami felütött a fejét, nem tudom, miért dühös, de abban azért egészen biztos vagyok, hogy nem a féltékenység okán, bár azt tudom, hogy valamilyen szinten fontos vagyok, csak éppen szerintem sosem fogok igazán rájönni a mi kapcsolatunk milyenségére, szerintem egy hullámvasút sem változékonyabb annál. - Jay… ne mondd, hogy nem jöttél még rá, hogy csak azért csinálta, hogy az idegeiden járjon kánkánt? Ha olyan nagy színésznő, ahogy mondod, bizonyára nem esett nehezére úgy tenni, mintha nem érezne semmit. Egyébként meg, nekem aztán mindegy, kivel, mit csinál, velem semmit. Sem eddig, sem eztán. Kiváltképp azért nem, mert neked akar ártani, szóval nem kell emiatt fejtágítást tartanod, sem hülye, sem naiv nem vagyok. A testi szükségleteimet meg egy nő úgyse lenne képes kielégíteni. – Rántottam vállat, és inkább lenyomtam a torkomon némi édességbombát, mert valljuk be, sokkal kellemesebbnek hat a lelkem számára, mint a jelen pillanatban lenni. Nem is értem, miért nem mindegy az egész, bár örülhetnék, hogy nem vesz semmibe, de… nem is tudom, szeretném visszapörgetni az idő kerekét, hogy ne bukkanjon fel megint az életembe. Legelőször is a feje tetejére állított mindent, és most is. - Wow, ehhez képest csupa magabiztosság a picsa. Nézd, ha csak téged akar kicsinálni, nem fogja túlzottan érdekelni senkit, bajos tag vagy, akivel már eleve vigyázni kell. Ha ez a nő csinál valamit ellenünk vagy ellenük, és kiderül, hogy mindennek te vagy a mozgatórugója, rohadtul meg fogod szívni. – Rántom elő a kalapból a racionális gondolataimat. Sajnos, vagy sem, ez így túlzottan komoly dolgokat hozhat magával, mert mi van, ha komolyabban kerülök górcső alá? Esetleg valamelyik őrzőtársam? Mondjuk a kis Rebecca? Vagy bárki, akihez még köze lehet? Nem lennék a helyében, az egyszer biztos. Beleiszok az üdítőmbe, leöblítve az utóbbi falatokat. Nem tudom, miért de mint szinte mindig, most is menekülnék tőle, csak épp most másért, ami sokkal ijesztőbb, mint egy egyszerű szexuális együttlét. Csak azt tudom, hogy nem akarok annyira aggódni miatta, mint ahogy teszem, és határozottan nem vágyom arra, hogy az olykor elmémben és szívemben felsejlő bizonyosság tudójává váljon. - Van még valami, vagy a hálád lerovása mellett letudtuk a figyelmeztető fejmosással? – Érdeklődöm meg a lehető legbájosabban, már ami tőlem telik, s ha nincs, akkor nyugisan falatozom tovább, mert részemről semmi hatalmas problémával vagy fenyegető múltbéli szörnyeteggel nem tudok előállni. Már-már fájdalmasan nyugodt az életem. Lehet mentorkodnom kéne, vicces lenne, az öreggel is tökre élveztem az órát, bár, lehet ő már kevésbé.
A harc a mindenem, nincs ellenemre, de az Alignak-féle arénában nem szívesen gladiátorkodom. Olyan ellenfeleket vonultat fel, akik nem bántanék. Mint például tavaly saját magam vagy idén a sokujjú őrzőlány. A fair küzdelmet szeretem, az öreg pedig más szabályok szerint játszik. - Nos, ha érzed a szikrát, dobd rá a vizes lepedőt, mielőtt detonál. Ilyet nem kértem még, de az Angel-féle utolsó megkísértés és a kórházi rebellió után tényleg bízom abban, hogy Wendy rám küldi a nyugivarázst, mielőtt ledózerolt építési telket csinálnék egy cukrászdából. Jogos a meglátása, apróságon is begyulladhatok. Az akarat kicsúszott a kezemből, a fenébe is! - Te csak magas hőfokon égsz, őt viszont tényleg a máglyára kéne küldeni. Na jó, igazából nem, mert puszta kézzel elintézni sokkal élvezetesebb lenne. Még házasember koromban sem ítéltem el Wendy-t azért a szerepért, amit alakított a pankráció fellegvárában. Igénybe se vettem, de nem is néztem le. Gyakorlatilag csak észrevettem és azon az éjszakán derült ki, hogy elég konkrétan sikerült felfigyelni rá. Amióta pedig nem volt állandóm, azóta hasonlóan vélekedtem, csak épp ami nálunk dicsőség, az náluk szégyen. Mostanában változik ez, de nem kiabálom el, mert a végén a visszhangtól megindul a sárlavina. - Enyhítő körülménynek ez annyit ér, mint lódarázs az ügetőversenyen. Nem az tett felborzolt hátú erdei vaddá, hogy komolyan gondolta-e vagy nem, hanem hogy megtette, akár színjátékból, akár viccből. Ha valami, hát a hálószobai tevékenység nekem szent. Aki leszólja, azt tényleg középkori módszerekkel rendezném le, nem máglyával, hanem karóba húzással, jelentsen ez bármit! - Hülye és naiv, igaz? Az a helyzet, hogy ezek rám sem illenek, csak olyan megbolondult időket élünk, hogy inkább szóltam, minthogy esetleg az érzéseket eluralkodni látva sokkal rosszabbat is lássak, mint egy csalódás. Az a félmondat, amiben Wendy megpendítette, hogy miattam nincs esélye az ördögi leányzónak, kicsit szíven üt. Nem önös érdeknek érzem, nem a veszélyriasztó megszólalásának, hanem az elvek felszínre törésének. Kezdünk megbékélni? Nem hinném, hogy ennél többről szólna, őt ismerve azt mondhatom, hogy nem született meg és talán soha nem is fog világra jönni az a férfi, aki mellett képes lesz megállapodni. Az a vállrándító természetesség, amivel Wendy kinyilatkoztatik, a zsebemben a bicskát nyitja ki, a farkasomról pedig leveri a láncot. Olyat csapok az asztalra, hogy jó reflex kell a tányérkája elkapásához. Az én italom már folyik valahol, félig a nadrágomon, félig a padlón. Nem tűrhetem ezt a beszédmodort! - Arról beszélj, hogy téged érdekel-e és ne takarózz itt a titkos társaságok titkos tárgyalóival! Valahol mélyen megérinti az agyamat, hogy igazat szól, egy ilyen renegátért nem kár és ha csak csőstül jön vele a baj, akkor vagy hagyják eltüntetni vagy még segítő kezet is nyújtanak az ellenség ellenségének. A Falkától már megkaptam az ultimátumot és az őrzői testület is kinyilvánította, mit gondol. Mégsem tudok ezzel törődni, mert a düh lila ködfátyola borítja el a józan gondolkodás egyébként sem túl tiszta üvegablakát. Hogy van-e még valami, az most a helyreállítás képességétől függ, attól, hogy Wendy képes lesz-e a valóságot úgy tálalni, hogy ne fokozza az ösztönös támadási kívánalmat. Én belülről nézek ki, hogy mit művel a tarka farkasom. Körbejárja az őrzőt, szinte a fülébe liheg és csak arra vág, hogy elharapja a torkát. Te ostoba beste, hát menj már onnan! Vissza kell fognom, minden erőmet bevetem, talán még látszik is, hogy úgy feszülök, mint aki hidat csinál.
- Ohh, na erre bármikor megkérhetsz, ezer örömmel. – Vigyorodom el szemtelenül, nem is tudom miért, de imádom látni, ahogy a harag szinte semmivé foszlik némi mágiának köszönhetően, olyan kellemesen varázslatos az egész, huss, és a probléma elszállt egy időre, nem robban szét senkin póló, gatya, hogy aztán kiszőrösödjön egy cukrászda közepén. - Ha attól jobban éreznéd magad… bár szerintem nem éri meg bemocskolni a kezed, ha ilyen aljas perszónáról van szó. – Ettől még ő nyilván nem fog így vélekedni a dologról, és részemről az sem kell, hogy izgasson, ha megteszi, vérfarkas a vérfarkassal, tiszta ügy, nem kell beleszólni, hacsak nem a város közepén parádéznak. - Nyilván sokat nem ér, de a szexuális tevékenységed tekintetében ne egy olyan nő véleménye számítson már, akinek rühelled a képét. – Inkább ez az, ahonnan meg kellene fognia a dolgot, de a sértett férfi büszkeség rohadt kényes dolog, és a jelek szerint ezzel mélyebbre talált a csaj, mint bármi egyébbel. Lesznek itt még bajok, úgy érzem. Mint egy csalódás. Ó, drága… hát ez már ilyen téren teljesen mindegy. Annál nagyobb csalódás úgysem fog az életembe köszönteni, mint amit most élek meg, de kár volna szavak szintjére emelni a bennem tomboló valóságot. Azt hiszem, nem pont úgy sikerül megnyilatkoznom, hogy az megnyugtató hatással legyen rá, jobban mondva, a farkasára, mert az ugrik, nekem nem kell sok igazság szerint, lévén gyógyító vagyok, nem harcos, én előbb védem a környezetemet és magamat, minthogy támadjak. Az tény, hogy minden az ölemben, félig a pólómon, félig a nadrágomon landol, annyira megugrok én magam is az asztalra csapásától, de elég hamar magamra találok. A Páncél mások számára láthatatlanul tapad bőrömre, védelmemül szegődve, ha esetleg minden más egyébbel elkésnék, lesz még pár esélyem. A bőröm bizsereg a nagymértékű mágia fellángolásától, lehunyt szemekkel mosolyodom el, ahogy körülöttem táncol, imádom, olyan, mintha felhőkön lépkednék, pár pillanatra minden már-már eszményien tökéletesnek hat. Lassan nyúlok a keze felé, hogyha nem húzza el, akkor megérintsem, és az övéhez képest aprócska, meleg tenyeremet amennyire lehet, köré fonjam. Láthatatlan a simogató valósága a mágiámnak, amivel farkasának idegeit célzom, nem árt némi pihentető megnyugvás neki sem, noha különösképpen nem értem, mi okból borult ennyire ki, de nem vagyok vérfarkas, fogalmam sincs, hogy számukra mi az, amit már képtelenek eltűrni. A lecsendesítés pillanatok alatt válik valóságossá, és édes nyugalomba igyekszik ringatni a vadat, vagy legalább annyira lecsitítani, hogy ne akarja kettéharapni a torkomat. Nem szeretnék hasonlót átélni, szerintem ez érthető. - Persze, hogy érdekel, Jay. Nem takarózom senkivel sem, csak… nem hittem, hogy számít az, amit én gondolok az egészről. Mert én… féltelek. A Vörös Hold éjjelén is féltettelek, fogalmad sincs róla, mennyire megkönnyebbültem, amikor megtaláltalak Rebeccánál, és éltél. Szóval… ha van ötleted a csaj ellen, és tudok segíteni, itt vagyok. Már, ha nem harapod le azelőtt a fejem, hogy megtehetném. – Engedek vonásaimra egy békítőnek szánt mosolyt, nem hazudok, bár van egy tetemes részem, ami arra vágyik, bár hazugság lenne, bár ne félteném, bár ne számítana semmit sem, akkor nem érezném maga ilyen elcseszettnek. Mindenesetre a dolgok ezen részét már megtartom magamnak, mert jobb, ha csak bennem létezik ez az egész. Ha úgy tűnik, hogy kicsit lenyugodott, vissza is húzom a kezemet, biztonságosabb az nekem, ha az asztal felőlem eső felén pihen.
- Imígyen szólott a békenagykövet - felelek neki kaján vigyorral. Szavaim palástolják is az igazságot és el is fogadják, mert nem kerülte el a figyelmemet, mi is az őrzők hivatása, de szerintem Wendy még azt is élvezné, hogy diadalívet emelhet, ahogy legalább ezen a szinten legyőz engem. Egy kis visszaszurkálás a múltkori nagy döfésemért, ami szándéktalan volt, mégis túl pontosan talált és mélyre hatolt. - Amikor kiborul a trágyás talicska, azért nyúlsz a trutyiba, hogy ezzel tisztaságot teremts. Ezzel mindent elmondtam arról, mennyi emberi értéket láttam meg a nőszemélyben. A büszkeségembe tiport bele sáros bakanccsal, ezt nem lehet annyiban hagyni. - Az emelőrudam teljesítő képességét nem annak a szava alapján ítélem meg, aki ragasztóval a fenekén ült le, nehogy magasra tudjam röpíteni. A mersz számít, az az, ami felháborítóságában megtorlandó. Nem érzem magam metszett farkú dobermannak attól, hogy aki nem becsukja a szemét, nem látja, milyet tud marni a vad anakonda. Steph olyat tett, amivel elvetette a sulykot. Én is elvetném az övét, mondjuk a Mariana-árokba, a mélybe, ahonnan érkezett. És nem az utca emberének szeme előtt, reflektorfényben, hanem egy magányos este magányos sötétjében törném ki a nyakát. Az őrzőknek nem sok szavuk lenne és kétlem, hogy bárkinek is hiányozna az a fekáliakutyuló. A farkasom reakcióján én is meglepődöm. Ahogy látom a finomságokat Wendy ölébe röppenni, beugrik, mi is szaladt ki a számon az imént. Idegesítésre képtelennek minősítettem. Most pedig úgy lángol a chili paprika, hogy mindjárt jöhetnek a piros ruhás bácsik a szirénázó autóval. Az őrző válasz helyett magába száll és vigyorog. Érzem, hogy valamire készül, megindul a mágiája és valami perverz módon élvezi is. Idáig jutott, hogy szó szerint varázsolja magának a csúcsra érést? Amikor a kezem felé nyúl, a farkasom még mindig vicsorog. Az offenzív szándékot megérezné, de se híre, se hamva, ezért nem ugrik a kis bestia. Szinte látom, mint tekeredik nyaka köré a póráz, aminél fogva Wendy megrántja és rendre inti. A büszke tartásból lehanyatlik, nyüszítve ül le a fenekére, amin a tojáshéj még nyomokban felfedezhető. Elmúlik a hirtelen harag, a fejem már nem szenved egy bekapcsolt grillsütő belső hőmérsékletétől. Az esőcseppek elhullanak, kitisztul az ég és a szemeim kinyílnak. - Jézus, Mária, Szent József és a betlehemi jászol teljes állatvilága... Bocsánatkérés helyett a karácsonyi képeslapok szereplőinek rövid seregszemléjével döbbenek rá, hogy a haragom a legváratlanabb pillanatokban törhet elő. Az arcomon hála tükröződik, Wendy-t most körbeölelgetném, sőt a nyakamba véve szaladnék vele egy kört a város körül. Mondjuk ezt inkább én tartanám a köszönet megfelelő kifejezésének, ő a múltkor sem élvezte az emeleti levegőt. Mikor belekezd a válaszába, már vagyok olyan idegállapotban, hogy képes legyek a szavakra is figyelni, nem csak a beszélő szájra és a hozzá tartozó csinoska arcra, aki a múltamból is ismerős. Az elmondottak értelme pedig megdöbbentő. Már többször kezdeményeztem, hogy fogadja el a békejobbot, amit nyújtok, mégis úgy gondolta, hogy nem számít. Ennyire elástam az önbecsülését vagy már eleve a vakondok alagútjában kellett keresni? A folytatás pedig ledönti az őrtornyot, amit Wendy emelt, hogy észrevegye a további veszélyt, mit én jelentenék. Vágyta azt a veszélyt, részt akart neki az életéből. Mennyire jól titkolta! Ritka pillanat az, amikor pattan a számon a lakat, most épp így járok. A kezemet sem húzom el, az érintés még jobban megerősíti, amit látok és hallok. Angel hirtelen feledésbe merül, az sms is. A kettőnk kapcsolatának folyama ért abba a kikötőbe, amit még nem ismerek. Mikor újra találkoztunk, meg akartam enni, aztán később ő engem. Most pedig szent a béke, sőt szentebb, mint gondoltam. Az asztalon eddig nyugvó kezem most fordul és megpróbálja beteríteni kedvenc ruhatárosnőm piciny mancsocskáját. Keresem a szavakat, mint Zsugás Jimmy az ötödik ászt, amikor csak négy van. Nem a varázslat tette rám ezt a blokkot. Tudom, hogy elbűvölő vagyok, de az elmúlt időszakban Wendy az ellenkezőjét éreztette és tudom is, miért. Most pedig kiderül, hogy amit én gondoltam, az ő fejében is pont az jár őrült és őrjítő táncot. - Szóval ez nem egy egész, csak egy fél telek. Zsigerből ennyi jön, a többihez már gondolkodni kell és egy kis hatásszünetet tartok is, majd vidám mosollyal dőlök előre. Megbékélést, valami sírontúli nyugalmat sugallok, ami pedig nem jellemző rám. - Eddig...attól tartottál, hogy a felhők közt szálló egóm kirepül az űrbe, ha ezt megtudom? Már mondtam és ma is utaltam rá, hogy a világ szegényebb lenne az anchorage-i masszőrasszony nélkül, de hogy tiszta pohár legyen a tiszta vízben, most ki is mondom: én is féltelek és többet érzek puszta hálánál. Nincs olyan nő, akit a barátomnak neveznék, maximum a szövetségesemnek, ezt hittem. Te bebizonyítottad, hogy létezik a jeti. Azt azért leszögezem, hogy nem a bugyi fejre húzásán ügyködöm. Nem hinném, hogy ezt szeretné, de hogy félreértés se legyen, megmondtam a tutit. Senki nem érte el ezt egész idáig. Wendy egy furcsa játéka a sorsnak, édesítette a napjaimat, aztán gyűlöletessé tette őket. Majd kiderült, hogy nem ő a bűnös, utána pedig én vágtam bele a fejszémet. Nem semmi módon építette fel a barátságunk alapját a kusza agyú játékmester, aki az Élet nevű társasjátékot vezeti. Ezt ki kell vesézni, mint vágáson a disznót, addig nem léphetünk vissza az ősellenség témájára.
- Valami olyasmi, de hirtelen ne legyél a világ leghívőbb embere, megesik az ilyesmi mindenkivel. – Főleg most, hogy sokaknak elködösült elme jutott. Örülök, hogy a farkasa semmiből jött dühe pont oda tűnt el, ahol volt eddig, mert nem szívesen csináltam volna jelenetet. Mármint az eddiginél nagyobbat. Kész szerencse, hogy nem veszi zokon a dolgot, mert az biz nem esne jól még pluszban. Nem volt választásom, s ilyenkor megéri bárki haragját kockáztatni, legalább nem kell Roxant zargatni tömeges emléktörlés okán. Ahogy elnézem az arcát, még hálás is, és igazság szerint jobban is teszi, mert szerintem a mi részünkről sem tolerálnának tőle még egy balhét, nem is azért, mert velem kekeckedik, hanem mert nyilvánosan tenné azt, ha a farkasa gyógyszere totálisan elgurul. Egy apró részem talán örül neki, hogy tudok olyat mondani, amire ő bizony semmit, vagy legalábbis nem azonnal pattognak a humorbombák, akár elviccelendő az egész helyzetet, akár csak szimplán oldani a komolyságát. Én tökéletesen tisztában vagyok vele, miért akartam minél távolabb lenni tőle, nem hagyta, és most kettőnk közül mégis én vagyok szorult helyzetben. Ám miképp eddig sem tudta rólam a teljes igazságot, úgy a jövőben sem hiszem, hogy tudnia szükséges, pláne úgy, hogy a vak is látná rajta a változást bizonyos szempontból. Vannak dolgok, amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni, hiába létező, lüktető, lelket sanyargató valóság. Nevetségesnek gondolom önmagam, és haragszom is, amiért hagytam ezt megtörténni, már a viszont látást sem szabadott volna erre terelni, sosem teszek kivételt. Sosem… Fogalma sincs, mennyire összeszorul a szívem attól az apró, jelentőségteljesen bensőséges érintéstől, amikor beburkolja a kezemet. Még mindig nem mondott semmit, talán fel kell dolgoznia, ami azt illeti, én is sokáig tettem, azt hiszem túlontúl is sokáig, de már nem számít. Nagylány vagyok, meg fogom oldani. Valahogy mindenképpen. - Valami olyasmi. – Szúrom szavai közé látszat derűsen, a mosolyom hazudhat, azt nem ismeri eléggé, hogy tudja, miként ráncolja orcámon a bőrt, ha nem a valóságot tükrözi. - Nos, örülök, hogy immár jeti is vagyok, aki mellesleg egy egész fogásnyi palacsintát tudhat az ölében. És nem azt mondom, hogy ennek örömére menjen, ki merre lát, de én szeretnék száraz nadrágot húzni. Elég fura a csokoládé puding és a tejszínhab nyoma. – Már amennyit sikerült összekanalaznom belőle. Egyébiránt egy részem inkább menekülne most is, mielőtt még olyat mondok, amit halálosan megbánok. Nem kell előjönnöm a tutival, mert kerek perec kimondta, hogy a barátjának tart. Úgy vélem, ebből a kalapból épp olyan nehéz kikerülni, mint belekerülni ellenkezőek esetében, következésképp hallgass a nevem, és inkább csak a tisztálkodás az, amire az energiáimat, illetőleg a figyelmemet koncentrálnám. Itt az iménti jelenetet követően semmiképpen sincs kedvem maradni, és a nap további részét ilyen nadrágban tölteni pláne nincs, nem beszélve a szürke pólómról, ami már határozottan nem csak egyszerű szürke. - Ami azt illeti, neked nem tudok új göncöket adni, szóval ezt nem ajánlhatom fel, maximum egy mosógépet, de aligha akarnád megvárni, míg megszárad… – Nem is lenne jó, mármint, nyilván egy alsógatyás Jay társaságát és látványát nem lenne kifejezetten könnyű lenyelnem, nem is értem, miért ajánlom fel, de az már rég bebizonyosodott, hogyha róla van szó, totál agyhalott leszek… Na mindegy, akkor sem esek kétségbe, ha így lesz, maximum kicsit jobban kell vigyáznom arra, hogy mit mondok, vagy teszek. Mindenesetre, úgyis rajta múlik a dolog.
Wendy rendesen lecsapta a biztosítékot, sok idő kell, amíg az áramszünet után helyreáll az összeköttetés. Addig csak próbálom felfogni, hogy mi rejtőzik a szavai mögött. Sokáig kéretést sejtettem a masszív tiltakozás mögött, amit természetesen tiszteletben tartottam. Az ölelgetésnél és nyakba kapásnál intimebb megmozdulásra nem ragadtattam meg és ezek sem okoztak mindent elsöprő sikert. Olybá tűnik, hogy más skálán mozogtunk, a kedvenc ruhatárosom túllépett a kapcsolatunk ilyetén vonatkozásán és emberi érzéseket táplál, emberként, érző lényként lettem fontos egy másik érző lénynek. Nem romantikus megnyilvánulásnak szánom a kéz cirógatását, amivel az előbb le tudott dönteni a lábamról. Félig vagyok itt, félig valahol az asztrálsík nyugalmában úszom és a döbbenet fullasztó tavában. Nem érzem, milyen folyamatokat indítok el vagy gyorsítok fel. Végülis eltaláltam. Nem akarta tömény zsírral táplálni az egómat, félt, hogy elhízásra sarkallja az amúgy is termetes és önérzetes lényt. Most végre úgy mosolyog, ahogy már régen láttam. Békés és felszabadult arckifejezés ez. Ő teremtette meg hozzá a környezetet. A hálámat négyzetre kell emelnie. Érzem, hogy új fogalmat vittem volna a köztudatba, a kocsmai verekedés helyett a cukrászdai ámokfutás büntetőjogi kategóriáját valósítottam volna meg. Már nincs késztetés és ez is az ő érdeme. - A havasi ember azért kicsit szőrösebb. Már képes vagyok oldani a feszültséget azzal, hogy fokozom az eleve nem túl hízelgő hasonlatot. Egy kis szénhidrát a nadrágon olyan jelenség, aminek a botrányos mivoltát én nem tudom felfogni. Rajtam is van idegen anyag, meg fog száradni és a mosógép David Copperfieldet játszva tünteti majd el. Egy nőnek így járni viszont felér az árvízkárosulti státusszal. - Még ha a csoki hátul lenne, akkor sem lenne szerencsésebb a szituáció... Nem érzek mögöttes szándékot, teljesen egyenes a szituáció. Végignézem az őrzőt, tetőtől talpig, mintha azt keresném, hol tettem még benne kárt. - És ha kérünk egy kötényt az üzemből? - intek a cukrászda hátsó helyisége felé, ahonnan sokszeletes csodák és illatosan csábító tésztaféleségek kerülnek ki. - Örömmel venném, ha nem kéne még átélnem a távozásod pillanatát. Wendy megint tiszta fejjel látja a dolgokat, nem szobroznék a lakóingatlanában, hajszárítóval gyorsítva a folttisztított pantallóm szárazzá válását. Az én mosómasinámnak kell befogadnia azt, amit én alkottam. Lenézek, hogy mit kaptam a lábam közé. Én se pont így készültem újra az utcára lépni. Attól tartok, képtelen leszek a marasztalásra, hisz a szépségre törekvés erősebb motiváció és nyilván azért is néz ki így a bige, mert ez prioritást élvez. Tény, hogy nézni igencsak kellemetes akkor is, ha nem szeretnék többet tőle. Ez maradjon is így és ha a kötényt elutasítja, mint időben záró focista, akkor már csak egyetlen kérdés marad. - Kérsz egy fuvart? Bűntudatot ritkán szoktam érezni, azt hiszem, évtizedekkel ezelőtt volt rá példa. Most sem az mozgat, hanem a hiányérzet. Wendy hiányát érzem, hisz ami az ölébe pottyant, azt valójában a gyomrába szánta. Gyorsan intézek még a pincérnél egy olyat, hogy elvitelre rendelek mindent, amit eredetileg az őrző lány kért. Nem baj, hogy egy részét már elfogyasztotta. Igencsak élvezte, úgyhogy nem bánhatja, ha otthonra is jut egy ekkora adag. Amikor megkapjuk szépen összecsomagolva, a kávét is, fedett pohárban, akkor én állom a cehhet és tálcás fiút játszva viszem utána a fájdalomdíjat.
- Nem tudhatom, nem láttam még jetit. – Vonom meg lazán a vállaimat, szerintem nem is létezik, akkor már rég tudnánk róla, esetleg valami elmebajos vérfarkas poénból levadászta volna. Az meg, hogy ki milyen szőrös… erről inkább nem is nyilatkozom, mert jelenleg az elhanyagoltság igencsak szép lépcsőfokára értem női létem terén, következésképpen jobb, ha nem is magyarázok semmi egyebet a témában. - Határozottan nem lenne, így legalább sejthető, hogy csak kívülről esett meg a baleset. – Brr, na ezt inkább nem gondolom tovább, sok minden voltam életemben, de beszari sem szó szerint, sem képletesen nem voltam soha. Attól függetlenül nem érzem túlságosan komfortosan magam így, illetőleg úgy egyáltalán nem, tekintettel a belső vívódásomra, de ez az én küzdelmem, nem kell tudnia róla senkinek. Talán Primet beavatom majd, hogy ne fulladjak bele, de nem szándékozom állandó jelleggel ezen lamentálni. Közel sem vagyok ilyen típus, előbb-utóbb majd megint jól fogom érezni magam a bőrömben, és akkor minden visszatér a régi kerékvágásba, nem izgulok túlzottan ezt illetően, meg aztán, kutyából úgysem lesz szalonna, nemde? - Attól még nyúlós, ragad, és nedves. Tök undi, na… – Megcsóválom a fejem, nem elég a kötény, a kellemetlenségek sorában a legutolsó a látvány, a legelső meg a hím maga, jobban mondva inkább a bennem dúló hurrikán, ami őt övezi. Jó volna könnyedén magam mögött hagyni, de ahhoz nem ártana némi távolságot tartanom, reményeim szerint a jövőben sikerülni fog, egyébként sem futunk össze olyan gyakran, talán emiatt nem is kell aggódnom. - Nos, fogalmazzunk úgy, hogy a belső hangod elintézte, hogy így legyen. Vagy lehet, hogy végső soron az én hibám, mert mégiscsak sikerült elérnem, hogy tüzet lehelj. Egyébként sajnálom, nem állt szándékomban a tűrőképességedet tesztelni. – Azt nem, mást igen, és levontam a magam következtetéseit, de így van ez jól, vagyis, jelen pillanatban mindenhogyan érzem magam, csak jól nem, de az idő gyógyír a lélek sebeire, s ki tudja, talán már épp ideje volt, hogy ilyen téren is elszenvedjek némi kellemetlenséget. - Azt megköszönném! – Bólintok rá rögvest, legalább hamarabb hazajutok, van ugyan autóm, de ide nem azzal jöttem, ki akartam szellőztetni a fejem, noha sokra nem mentem vele. Ellenben a visszautat már inkább gyorsan tenném meg. - Ohh, vigaszdíj? Te aztán mindenre figyelsz. – Csak egy apró hang motoszkál bennem, hogy örültem volna, ha neki hamarabb leesik a tantusz, mint nekem, de már mindegy, most már ne is essen, mert azt a megaláztatottságot nem biztos, hogy el tudnám viselni. A barátság szép dolog, értékelendő, s sokszor tartósabb is, mint a romantikus vetületű kapcsolatok. Indulás hát haza, hogy aztán ott búcsút vegyünk egymástól egy időre, én meg fel is száguldok a rakományommal, és az is biztos, hogy sebes bugyira és melltartóra vetkőzésem után már neki is látok a palacsintáknak. A vigaszdíj legalább tökéletes.
- Azért inkább allegorikusan értelmezd ezt, mint minden ponton megfelelő szimbólumként! - kacsintok rá pajkosan. Tény, hogy jobb bókot is tudnék dobálni a remélhetőleg kifogyhatatlan bőségszarumból. Nem szeretném, ha az intelligenciája ellenére némi keserves érzés szivárogna belé, ezért finomítok. - Sejtésekből nincs hiány, főleg ha a mi agyunkkal gondolkozol. Ezt már én sem kívánom újabb gondolatfüzérekké alakítani, mert lassan már az asszociációnkhoz is légfrissítő kell. Érzem, mennyire kellemetlen neki a pecsétes szoknyában még ülni is. Én viszont remekül érzem magam, igazán felszabadultan és ez a földöntúli békesség is élvezetes. Máskor is kaptam már nyugivarázst. Wendy-től ezerszer jobban esik. Áldom a szellemeket, hogy azon az éjjelen mindkettőnket új úton indították el és hogy keresztezték az ösvényeinket. Először mi kereszteztük egymást és ha abból konkrét utódnemzés lett volna... Akkor minden másképp alakul és el sem tudnám képzelni, hová jut velünk a nagyvilág, hová fordít az élet kereke. - Rossz helyre pottyant rágcsálni való kaucsuk feelingje környékez, értem én. Ahogy azt is, hogy egy nő reakciója más erre, hisz nekik sokkal érzékenyebb terület az öltözködés. Kissé mulattat is a szituáció, de inkább ez is az általános jókedvnek tudható be. Wendy társaságában már korábban is úgy éreztem magam, mint aki belovagol a naplementébe. Kétszer már sikerült ott járnom, ahová nem jutnak az éltető fénysugarak, de nem csak ez motivál. Tényleg létezik a jeti. - A megszólalásod igaznak indult, a vége viszont nem tükrözi a valóságot, szippantsd is vissza! Az elkövető odaát van, ahogy az igazság is. Csak az öreg szőrmók az, aki érdemel a fülébe egy adagot forrón abból, amit rád vert. Nekem aztán ne játsszon itt mártírt, aki önmaga nyakába kötözi a keresztet és még meg is feszíti magát! Én sem vagyok hibás azért, hogy rosszat álmodtam. Meghalt a cselszövő, mégis élnek az intrikái. A szoknya kaphatott sebet, de Wendy lelke nem ezt érdemli. Megérintette az enyémet, sokkal jobban becsülöm, mint eddig, pedig már egy ideje ott tündököl a kedvencek listáján. - Akkor fáradjon előre, kisasszony! Még az ajtót is ki fogom nyitni neki, ahogy új kocsi vagy új nő esetén szokták. Mosollyal jutalmazom meg, hogy sikerült meglepnem. Pozitív értelemben is. Érzek viszont valamit, valami apró él slisszol ott a szavak között. Az irónia kis magja potyog be a gondolataim mezejébe. Valami mégis kifogott a legendás farkasérzékeken? Egy ki nem mondott érzés kimondott szavak mögött? Esélylatolgatós módszerrel is az ellenkezője jött ki. Ha félreteszem a racionalitást, akkor esetleg tényleg mindenre tudok figyelni. Az úton bizony így lesz és majd otthon gondolom át, hogy ez esetben milyen lehetett az egész mondókát meghallgatni. Egy biztos: palacsintában nem lesz hiány.
// Én is nagyon köszöntem! A folytatást megbeszéljük! //
Ideje lassan munka után néznem, nem ülhetek mindig azon, mikor kapják el a grabancom. Érdekel is, de az életnek attól még tovább kell haladnia. A városban gondoltam munkát találni, s mivel a kopólétből már eléggé elegem volt amúgy is, másfelé tendáltam. Talán, ha elég hosszú ideig élek, ezt fogom a legjobban élvezni: tapasztalatot gyűjteni, s ha elég volt, akkor máshol, másba fogni. Ha elég hosszú ideig élek, ez egy nagyon fontos kulcstényező. A hajamat végre rendbe tetettem egy fodrásznál, s ebből kifolyólag értelmét is láttam munkát keresni. Munkahelyet, pontosabban. Éttermet nyitni nem kis mulatság, főként itt nem. Ehhez jóval több minden szükséges, mint pénz vagy elegendő szaktudás. Ismerni kell a várost, s a benne élőket. Vajon lesz elég időm erre? Valahol már ez sem foglalkoztat, túlestem a mélyponton. Az első helyen kapásból megbuktam, nem aprítottam elég gyorsan. Pedig nekem a padló felsöprése is megfelelt volna, kezdeni mindenkinek kell valahol. Bizonyára nem voltam szimpatikus. Lusta nyugalommal ballagtam ki, miután letettem a kötényt. Nem értem, mire jó az ordítozás a konyhán, valószínű ezért sem maradtam volna ezen a helyen egy hónapnál tovább. Van, akit motivál, nekem elég volt ordítozásokat hallani az előző munkám során. Már vagy negyedórája gyalogolok és még mindig nem találom a következő helyet. Előveszem a térképet és a címet, de még így sem találom, merre is tudnék esetlegesen visszafordulni. - Elnézést, meg tudná mondani, hol ... – elhalad mellettem, pedig most már nem mondhatni, hogy lelakott alkesz kinézetem lenne. Az arcomon meg már csak egy halvány heg jelzi, hogy majdnem kikapták a bal szemem, arra pedig még jótékonyan azért feltettem egy napszemüveget. - Elnézést – egy újabb elhaladó alak, aki inkább elsiet, ahogy rám pillant. Nagyot sóhajtva engedem le a térképet és a címet tartalmazó cetlit tartó kezemet, megvakarom a tarkóm. Aztán előveszem a mobilt, Sym hátha tud segíteni.
Nem túl praktikus konyha szempontjából a jelenlegi lakhelyen, így gyakran megesik, hogy a városban szerzek valami ehetőt, olykor még éttermekbe is szívesen beülök. Egyrészt finom a kaja, másrészről nagy a választék és grátiszként még látnivaló is akad közben. Elképesztő mennyi féle és fajta ember jár-kel manapság az utcákon, órákon keresztül képes lennék őket tanulmányozni unalmas óráimban. A mai is egy hasonló nap, az étteremből kilépve egyáltalán nem rohanok, így szép, lassú, komótos léptekben koptatom az utca köveit, figyelve mindarra, ami körülvesz. Az épületekre, az elhaladó járművekre, az emberekre, az elcsípett beszélgetésfoszlányokra, a hangokra, az illatokra, a szagokra. Egy magamfajtának ez kész paradicsom, terülj-terülj asztalkám és hiába ebédeltem meg épp az előbb, akaratlanul is megnyalom olykor a szám szélét, mintha csak valami friss, finomnak tűnő falatot pillantottam volna meg. Az egyik kapualjban megállva, hátamat a falnak vetve, kezeimet a mellkasom előtt összefűzve tartottam egy rövidke szünetet, így szemlélve az utca forgatagát. Így akad meg a tekintetem azon a szerencsétlen flótáson is, aki hiába próbálja megszólítani a mellette elhaladókat, egyik sem figyel rá. Nehéz az élet. Pláne ha olyanokat akar szóra bírni, akik szemmel láthatóan fontosabbnak tekintik a saját dolgukat, mint azt, hogy segítsenek valakin. A térképből ítélve útbaigazítást szeretne, nem is értem, miért nem áll meg senki, a turistákkal általában kedvesebbek az emberek. Lehet csak a fizimiskája nem szimpatikus nekik, ki tudja, mi jár abban a sok fejben. - Szar érzés lehet, ha az embert kutyaszámba sem veszik - címezem a hímnek a szavaimat, néhány méterre áll tőlem és mivel érzem rajta, hogy farkasszaga van, így biztos vagyok benne, hogy az alapzaj ellenére is eljutnak hozzá a szavaim. - Szívás tud lenni ilyenkor az elveszettség - és ugyebár nem csak az utcák közti eltévedés lehet elveszettség...
Még mindig sutának mondható szokásom, hogy nem húzom fel a pajzsom. Minek, túl fiatalnak tartom még magam ahhoz, hogy bármit is titkoljak. Oké, egy falka van a nyomomban, legalábbis a fogdmegjei, egy részük volt, de majd jön a többi, azon nem aggódom, de mivel kis falat vagyok én a szájuknak, úgy meg aztán végképp nem vesztegetem az energiám pajzsok húzkodására. A hirtelen nekem címzéstől meg sem moccanok. Velem, vagy ellenem? Teljesen mindegy, de tényleg. Mindenki erősebb nálam, jelenetet itt csak az őrültek és öngyilkos-jelöltek rendeznének. Másrészt, ha nagyon végezni akarnának velem, akkor már az első másodpercben halott le(het)nék. - Még szerencse, hogy nem áll fel a szőr a hátamon tőle – adom a választ, még mindig úgy állva, ahogy eredetileg is értek a szavai. Csak a másodikra fordulok meg felé, s nézem meg alaposan. Már az akcentusa is feltűnt, mint ahogy az enyém sem idevalósi, s nem is takargatom. - Veszett csaholásba mégsem kezdenék elkeseredésemben. Szagok után is mehet az ember, hátha kiszimatol valamit. Feltartom derékmagasságig a térképet tartó kezemet, bele is lesek a papírba, míg a mobilt elrakom a zsebembe vissza. - A cím szerint itt kell lennie valahol egy étteremnek, de már az előző is olyan édesen elbújt a szemem elől – veszem le a napszemüveget, valahogy szeretek azért kellően udvarias lenni, de ezáltal láthatóvá is teszem a heget a bal szememnél. - Ismerős errefelé? – engedem vissza le a térképet tartó kezemet, s most már a másik szemeibe tekintek, ártó szándék nélkül. Ez volt a legelső, amit meg kellett tanulnom, hogy miként nézzek úgy egy másik fajtabéli szemeibe, hogy lejöjjön, nem támadni akarok.
Új-Mexikóból új emberként tértem haza. Nem, nem új farkasként, mert a szürke le sem szarta, hogy mit gyászoltam vagy hagytam ott az emberi életemből, abból, ami még akkor létezett, amikor ő még meg sem született. Voltam az őrsön, augusztus elsejétől újra állományban lehetek. Randiztam a majdnem cipőmárka Solomonnal is a Pitben, hivatalosan is közöltem, hogy én vagyok én, letelepednék a nejemmel, köszi pusz. Ex-falkás, és olyan szempontból balhémentes, hogy senki nem jár majd a nyakamra, nem hozok magammal városfelbújtó fenyegetést. De augusztusig még sok idő volt hátra, így Dakota unszolására, és annak örömére, hogy már másra is volt affinitásom, minthogy a loftunkon belül igyam félhalottra magam, minden nap a nyakamba kaptam a várost. Feltérképeztem az egészet, a motort is elvittem szervizbe, sétáltam, bicajoztam... szoktam a helyet. Az új otthonomat. A pajzsom pedig mindig csak annyira eresztettem le, hogy esetleg megérezzem, ha gyűlni kezdne valami olyan fostenger, ami elől inkább érdemesebb messzire elpucolni. Ilyesmikkel ütöttem el a napot addig, amíg a mi amor dolgozott, ide-oda repkedett. Így adódott, hogy rendelés helyett is inkább megindultam a cangával felfedezni valami egyebet a burger-pizza-mexikói kínálaton kívül is. Egy tálcás, önkiszolgáló kajálda ajtaját löktem be csupasz vállal, felelőtlenül fehér trikóban, és zabáltam be a kései reggeli omlettes-baconös szendómat - ami pont annyira volt szar, mint amilyennek amúgy a hely kinézett. Tanulópénz: ide sem jövök többet reggelizni. Az egyetlen használható dolog a papírpoharas kávé volt, aminek a maradékával a balomban a kijárat felé indultam - a tálcát nyilván az asztalomnál hagytam a picsába, a jobbomban pedig a telefonomba pötyögtem Dakotának. "Bernie's Breakfast... Hogy ez mekkora szar! Ha innen hozol egyszer reggelit, tudni fogom, hogy már nem szere..." Hoppá. Az üzenetet nem hogy nem küldtem el, de be sem fejeztem, mert néhány lépés után nem csak a gyomromban, de a testemen, a ruhámon, a bőrömön kötött ki valaki más reggelije, akit a Henry-hurrikán éppen elsodort. Forró is volt, undorító is volt, és egyébként is... A kávém is kilöttyent. - Akurvékvére.... - minden gond nélkül csattantam fel és kiabáltam tele a kajáldát reflexből, mielőtt még az áldozatomra nézhettem volna - Dobnék valami szőke nős poént, de... most komolyan?! Szia fehér trikó. Szia késő reggeli könnyedség. Szia higgadt szürke. Feldúltan és gonoszan néztem a tálcát (eddig) tartó nőre, miközben a személyzet a háttérben már valahol azon készülődött, hogy feltakarítsák a romjainkat. Kellett pár másodperc, mire felfogtam, hogy farkassal van dolgom. Ettől egy kicsit megfeszültem, de... Ha csak nem vágott pofán vagy valami, azt leszámítva, hogy rábambultam, más is eljutott az agyamig. Leplezetlenül döntöttem oldalra a fejem, ahogy a mindenféle szagok áradatában egy régi ismerősé tolult az orromba. Nebasszálmárfel... - Őkirályi Felsége... - suttogtam kicsit elhalóan, rekedten, aztán megráztam a fejem, és odébb léptem a takarítónéni közeledése elől - Izé... Darren? Igen, nem hogy nem sok, de kábé semmi értelmem sem volt, miközben a tarkómat vakargatva meredtem tovább a nőstényre, és totálisan hidegen hagyott innentől, hogy körbetakarítanak, meg az is, hogy esélyesen elbasztam a Blondie reggelijét/ebédjét. Ennyire kicsi lenne a világ? Nem, nem Alaszka, hanem a kurva világ...
Nincs az a túlórapénz és kávémennyiség, ami a reggelbe nyúló kocsmazárást pótolná és ezt maga Solomon sem lesz képes megváltoztatni, az biztos! Most legalábbis szentül meg vagyok győződve mindezekről, ahogy álmos képpel és az összeszedettség színlelt látszatával igyekszem kiállni a sort némi életmentő fekete és juharszirupos palacsinta reményében. Persze, mindezt megkaphatnám otthon is, két izmos kar és minden tartozéka társaságában, de... az igazsághoz hozzátartozik, hogy mikor végre - Világos nappal, hogy baszódna meg Hector is, amiért hajnalok hajnalán kell hazaesnie az apjához! - magam mögött hagyva a PIT közegét kocsiba ültem, mentálisan úgy éreztem, szükségem van némi egyedüllétre mielőtt hazatérnék a páromhoz. A puszta fáradtságtól sírhatnékom volt, az meg, hogy ilyen hétköznapi dolgok miatt verjem ki odahaza esetleg a hisztit, ismerve az Ő problémáit... egyszerűen nem tűnt helyesnek. Akkor inkább jöjjön a koffein, meg a cukorsokk. Világos farmerhez kellemesen mélyzöld inget viseltem, s előbbit féltve igyekeztem mielőbb, a lehető legóvatosabban az egyik félreesőbb asztalhoz egyensúlyozni a megrakott tálcát, melyen a tocsogósan vajban és szirupban fürdetett amerikai palacsinták mellett ott gőzölgött egy csészényi menyország is, már-már a megváltás ígéretével... ám bármennyire igyekeztem félre húzódni a szemmel láthatóan nem a körötte levő világra figyelő jóember útjából, pechemre a kávézó fizikai korlátjain nem voltam képes átlépni (hacsak nem ültem volna fel a kinézett asztal tetejére, de nem így történt) és ütközésünk ténye elkerülhetetlenül következett be, alig pár másodperc leforgása alatt. - Hogy olvadna a tenyeredre az a retkes telefon...! - Csattantam fel én magam is, tekintve, hogy a velúrcsizmám telibe kapta a tálcám tartalmának javát. Persze, hazudnék, ha letagadnám, hogy mikor realizáltam, hogy az ütközés ténye, mint Damoklész kardja, lebeg felettünk, nem direkt fordítottam még kicsit a tálcán, hogy telibe kapja a ragacsos édességet a felsője, de... a fenébe is! A szőke nős megjegyzés nyomán fáradt tekintetem kékje vádlón villant felé, szikrákat szórva az eltékozolt reggeliért cserébe. Csak tudnám, honnét olyan rohadt ismerős a pasas... A fizimiskát láttam már képen Dakota jóvoltából, s elcsíptem a jómúltkor a Pitben is, elsuhanva egy box felé a főni társaságában. Mégis inkább előbbi és az újdonsült barátnő energiáinak ismerős lenyomata az, aminek hála végül összeáll a kép. - Komolyan, baszki! Én is el tudnék sütni egy találó rendőrviccet, de nem fogom sértegetni a vakokat miattad... - A végére lett egy finoman sírós éle a hangomnak a helyzet felett érzett feszültségtől, ám ahelyett, hogy felképeltem volna, inkább elpillantottam a válla felett a közeledő személyzet irányába, már-már bocsánatkérőn megereszkedő vállakkal. Mintha még a szám széle is lefelé fittyedt volna egy fél pillanat tört részéig, ahogy felmértem a kárt. A kávééém... a juharszirupom... a mentális épségem mentsvárai... : ( Az erőteljesen lejtmenetbe tartó hangulatból a másik megnevezése ránt ki. Furcsáló a pillantás, mit felé vetek a szavak hallatán. Kis híján fel is röhögök, mikor érkezik a kiegészítés. ÉdesjóAnnakpok és még tíz óra sincs! - Darlene. - "Pontosítok". - De az őkirályi felsége jobban tetszik, ha már így bedobtad, igaz, a reggelimet aligha pótolja. - Még valamiféle békülékeny mosolyt is küldök felé a döbbent ábrázatát látva, ahogy kitérek én magam is oldalra a takarítók áldásos munkálkodása elől, ezen megmozdulásommal továbbra is szemközt állva Henryvel.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Én a kurvák vérét emlegettem fel, ő pedig azt kívánta, hogy olvadjon a tenyerembe a telefonom. Ez egy szép barátság kezdete, már ide látom. Nyilván röpstartból felbasztam magam, ahogy a nő(stény) is, szóval illedelmes bemutatkozások meg sűrű elnézéskérések helyett mindketten szolidan elküldtük egymást a picsába. Mindketten mézben és vajban tocsogtunk, a kávém java rám jutott. Oké. Mondják, hogy az előbbi jót tesz a bőrnek, meg minden, de ha legalább a bőrömön kötött volna ki! Nem, szinte az egész a trikómon landolt, és gyanítottam, hogy Dakotának sincsenek háztartástan tippjei a mosásra, szóval ennek a darabnak reszeltek. És tényleg jó lett volna valami találó szőke nős viccet bedobni, de egyelőre nem igazán láttam a pipától, nem hogy még kreatív is legyek. - He?! Még mindig teljes idegben ráztam meg a fejem a válaszán, meg a rendőrvicces beszólásán, de oké. Nyilván tudhatta, hogy zsaru vagyok. Fogalmam sincs, hogy működnek a dolgok ebben a városban, de a Sollal folytatott beszélgetésem alapján még azt is el tudtam volna képzelni, hogy kiment a Whatsapp csoportos körüzi, hogy az új srác a hekus, és hát... Nyilván, én vagyok az új srác. Az nem állt össze, hogy esetleg Dakota nyomai miatt tud rólam ezt-azt. A sértése lepergett rólam, inkább akkor kezdtem egy kicsit magamra találni, amikor érzékeltem, hogy a csaj kábé a bőgés határán táncol. Miért? Komolyan... Mit tettem, hogy mindig itt kell kikötnöm? - Jézusom, el ne bőgd magad egy kurva palacsintán! Mennyi kell? Húsz? Ötven a cuccaidért? Már nyúltam is a farzsebemben lapuló tárcám felé, hogy kifizessem vagy valami, amikor végül az is eljutott az orromig és az agyamig, hogy bárki legyen is a Blondie, tuti ismer valakit, akit én is ismerek és akivel vállalhatatlanul vidám pillanataink voltak a falkában. Amíg le nem lépett, nyilván. Csak annyira méltattam a takarítót, hogy arrébb lépjek, miközben kibukott belőlem az első két dolog, ami eszembe jutott. - Darlene. - ismételtem utána a pontosítást, de azt hiszem, még mindig nem egy vonaton ültünk - Darlene? Lemaradtam valamiről? A fejemben már olyan képek éltek, amiben Darren (ismerve a vérét) igazából azért lépett le a falkából, hogy transz nőként új életet kezdjen, és azóta Darlene néven él. Egy kicsit le is sápadtam, mert ne már, ez azért elég durva dolog lett volna, de ahogy egyes szám első személyben folytatta, lassan leesett, hogy magát igyekezett bemutatni. Faszom. De attól még Darren szaga úgy tapadt rá, mint rám az izzadtság Új-Mexikóban. Gyorsat nyaltam az ajkaimon, amíg takarító körülöttünk sertepertélt. A hirtelen haragomból a végletekig izgatott érdeklődés lett, és szinte reflexből fogtam rá a nőstény csuklójára, hogy a legközelebbi üres asztalhoz húzva megpróbáljam leültetni. - Ne mozdulj. Hozok neked kaját. Mi a fasz volt ez, palacsinta? Ja, meg nem tudom. Inni kell? Felvettem a rendelését, aztán mentem is, hogy ezúttal egyben a sértetlenül, nagy lendülettel vághassam le elé a tálcát, már ha megvárt. Egyedül a magamnak vett kávét loptam le róla, ahogy még mindig túlpörögve levetődtem vele szemben. - Nesze.... Szóval ő is itt van? - érdeklődtem még mindig túlbuzgó izgatottsággal a szemeimben és az érezhető energiáimban - Voltunk együtt falkában és buliztunk párszor, csak ezért kérdezem. - ezt fontos volt leszögezni, mielőtt azt hitte volna, hogy fejvadász vagyok vagy a jó ég tudja mi. Meg persze azért is lettem ennyire lelkes, mert a fairbanksi falkától frissen elszakadva kurva jól jött volna egy nálam tapasztaltabb ismerős útmutatása - Henry, egyébként. McCarty. II. Erzsébet, ha Darren kérdezi. Aprón nevettem. Nem nyújtottam kezet, mert csajokkal az olyan izé. Ráadásul úgy tűnt, hogy már amúgy is többet tud rólam, mint amit talán szerettem volna, nem tudom. Azt egyelőre nem firtattam, hogy ő milyen kapcsolatban áll vele, nem is igazán érdekelt még ezen a ponton. Gondoltam, majd úgyis dumálunk, és minden is ki fog derülni előbb vagy utóbb. A szürke nosztalgikus, volt falkatárs iránti érdeklődése a bőrömet szurkálta, én pedig az asztalra támasztottam mindkét alkarom, ahogy előre dőlve fürkésztem az "áldozatom" arcát. Nem, nem. Még nem volt itt az ideje, hogy bocsit kérjek, kapott kaját-piát, legyen elég egyelőre.
Elmés visszakérdezésére mélyebb lélegzetvétel a "válaszom", addig jó neki, míg verbálisan nem reflektálok semmit, noha innentől már teljesen biztos vagyok benne, nem az eszéért szereti Dakota se ezt a hapsit. - Nem bőgök...! - Vágtam vissza még mindig kisebb gombóccal a torkomban, s ugyan én is éreztem, mennyire visszás ez a kijelentés így, sértettségem erősebb volt, s meglehet, ez a visszavágás még segített is "felhozni" magamat annyira, hogy ne bőgjem el ténylegesen magamat. De ha ez nem is, a további kérdései egészen biztosan. - Nem kell a hülye pénzed! Én csak egy... nyomorult kávét akartam meginni békességben! - Tártam el a kezeimet megadóan, egyúttal végig is mutatva magamon, kettősünkön, mennyire nem sikerült kivitelezni a tervemet. Botrányos volt a helyzet, az a felső helyből felgyújtós, amit ő viselt, de esélyesen nekem is viselni fogja a csizmám még egy darabig eme találkozás emlékét, bármennyire takaríttatom is le. - Nézd, rohadt hosszú estém volt, fáradt vagyok, kivan a nemlétező tököm minden humanoiddal... - Kezdeném felvázolni neki, mivel is engesztelhetne ki és felejthetnénk el ezt az egész szituációt, ám mindeközben nála beüt a felismerésnek a szikrája, kérdésével pedig belém fojtja a szót. Fojtott nevetés közepette pontosítok a név kapcsán, de látom, ezzel csak még jobban sikerült megkavarni szerencsétlent. - A párja vagyok, zsenikém. - Állítom irányba egy már-már békülékeny mosoly közepette, megereszkedő vállakkal tekintve rá. Hazudnék, ha azt állítanám, az ismeretségük ténye nem riaszt meg, elvégre errefelé főleg fairbanksi érdekeltségűek voltak azok, akik Darrent ismerhették, az a város pedig olyannyira nem hiányzott nekem, legapróbb szeletkéjében sem, mint mókusnak az erdőtűz... Hovatovább az előttem álló pasason nem éreztem az ottani falka bűzét. Szóval Dakota tényleg nem kamuzott a falka elhagyása kapcsán... Legközelebb látom, leborulok előtte, amiért ezt ennyi idő alatt elérte a pasasnál, istenbizony! Elkerekedő kék tekintettel meredtem rá, mikor csuklóimra fogott, nem értve elsőre, mit szeretne, éppen ezért könnyedén el tudott a legközelebbi asztalig vonni. Addigra már sikerül összeszednem azt is, mi a célja a megmozdulással, hát aprót biccentettem a palacsintára. - Juharszirupos, aha. Meg egy gofri... - Toldottam meg csendesen, bár rohadtul a tányérom közelében nem járt ilyesmi étel, de... bolond lettem volna nem kihasználni a dolgot! Ennyi kárpótlás igazán jár. - Ölni tudnék végre egy kávéért... - Feleltem az ital kapcsán is, de mire a fáradozásait előzetesen megköszönhettem volna, már magam maradtam az asztalnál, ő meg elrobogott a kiszolgáló pult irányába. Fejemet ingatva tekintettem utána, s hagytam, hogy a hirtelen fellobbanó haragot tovaűzze a vállaimra telepedő fáradtság, mely mellé lusta érdeklődés keveredik energiáimba, ami nem, nem a hamarosan elém kerülő kaja és kávé kombinációjának szól, hanem egyértelműen a pasas hús-vér valójával történő találkozásnak. Megelőzte a híre, no. - Köszönöm. - Felelem immár, nem véve fel különösebben a flegma stílust, mivel elém teszi a tálcát. Bólintok a kérdés nyomán. - Itt és neked hála végre nem ő az új fiú a környéken, aminek rettentően örült! - Szélesedik meg a vigyor képemen, miközben magam elé húzom a palacsintás tányért, fordítva rajta egyet, hogy jobban kézre álljon tartalma. Mint aki két napja nem evett, oly ütemben esek neki késsel és villával az édességnek, közben persze figyelve a másik farkas szavaira is, felé-felé pillantva két falat között. Buliztak, aha... ismerem én ezt a bulizást James révén, amit az "Erzsizés" is megerősíteni látszik bennem. Most komolyan, mit vétettem az ég ellen, hogy előbb-utóbb minden férfiszeretője ide vándorol a páromnak ebbe a városba?! - Hát mégis él, őfelsége! - Derül fel az arcom némi finoman húzó iróniával, aztán persze, úgy illik, én is adjak neki egy nevet, az errefelé aktuálisat: - Darlene. Papíron Miller-Scott, de tulajdonképpen Northlake. Dakota már sokat mesélt rólad. - Vallok némileg színt, immáron őszintén kedvesbe váltó mosollyal. S hogy hova tűnt ennyi idő alatt a palacsinta, azt elég, ha a bűntudatom firtatja majd, de ezzel a kávémért nyúltam a következőkben. - Ugye nem azért jöttél, hogy elvidd? - Játékosan könnyed a kérdésem, ahogy felé tekintek, fáradt, mégis élénken csillogó pillantással, ám nehéz eldönteni, nem gondolom-e mindezek ellenére is véresen komolyan.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Aha, csak majdnem. Komolyan, sem kedvem, sem türelmem nem volt egy csajhiszithez ezen a szép, mézédes reggelen, amit akár le is nyalhattam volna magamról, ha úgy akarom. Nem tudom, hogy a pajzsok miatt vagy egyébként, de érzetre nem volt köztünk túl nagy életkorbeli difi, ha jobban el akarta volna dugni kétszázhúsz felett a nyomorát, biztos megtette volna, de hát... Nem sikerült. Inkább gyorsan túl akartam lenni az egészen és lovagként kifizetni a totálkár szarjait. De nyilván, nem kell a hülye pénzem. - Jó, akkor kapsz egy nyomorult kávét! Csak ne sipákolj, könyörgöm... De azt akkor is én fizetném, szóval, ha nem kell a hülye pénzem, de én fizetném a kávéját, akkor mégis csak kell a hülye pénzem, nem? Vagy kérjek tőle öt dolcsit, és csak hozzak neki kávét, hogy megnyugodjon? Vagy mi a szar? Aztán miközben nálam lassan leesett a tantusz Darrennel kapcsolatban, ő még mindig magyarázott a rohadt hosszú estéjéről, a nem létező tökeiről, meg az emberekről, de... Mindezt a sufniba dobva leragadtunk a name-game-nél. Én Darrent kerestem, Ő Darlene-t mondott, én összezavarodtam, és amikor helyretett, csak megvilágosodott pofával csücsörítettem. Igazából, ahogy Jay is megmondta, nem vagyok ám olyan hülye, mint amilyennek látszom, csak amikor felfokozott érzelmi állapotban létezem, kicsit megborulnak a dolgok. Lehet, hogy diagnosztizáltalan ADHD-m van, vagy mit tudom én. -Óóó. - a párja, aha, hát, ja, Darren-Darlene, egyértelmű, és ezzel úgy mustráltam végig, mintha a lelkem hátsó zugában jóvá akarnám hagyni a volt cimborám választását - Ja, oké, Darlene... az, király? Gondolom? Fura volt belegondolni, hogy azt a világi faszt lekötötte a Blondie, bár, hogy őszinte legyek, valóban mutatós darab volt, bár amennyit eddig megismertem belőle, a nyűgösségi mutatója simítgatásához bennem sosem lett volna elég monyó, de hát... Én aztán nem vetek senkire semmilyen követ, idén Valentinkor "beszerelmesedtem", húsvétkor már megesküdtem, egy szavam nem lehet. Az meg még pluszban megnyugtatott, hogy tényleg nem Darrenből lett Darlene. Ettől a gondolttól megnyugodva, és a hím ittlététől újra lobbant izgalmamban karon fogtam a Blondie-t, és a legközelebbi asztalhoz ültettem megígérve, hogy újra felépítem a lerombolt álmait, csak maradjon a seggén és beszélgessen velem már egy kicsit. Ha már a humanoidokkal van ki a fasza, és nem a farkasokkal, talán meg tudom ugrani a szintet. Felpuffantam a részletgazdag rendelésére - még gorfit is, oké -, és amíg a sorhoz sétáltam, azért nyitottam egy Note-ot, és lepötyögtem benne a dolgait. A kávéhoz érve mindent is leszarva elgondolkoztam, és átkiabáltam a helyiségen, mert hát, én ki nem állok a sorból, az fix. - Héj! Azt' a kávét hogy iszod? Akár visszakiabált, akár gondolatban küldte a választ, jegyeztem, aztán percekkel később már levágtam elé a megpakolt tálcát és csak a saját kávémat vettem le róla, hogy aztán letámadhassam mindennel, ami engem érdekelt. A köszönetét gyakorlatilag meg sem hallottam. Amúgy sem volt miért, azt hiszem. Inkább kérdeztem Darrenről és a hollétéről. - Rettentően örül??? - kerekedtek el a szemeim, aztán nevetve puffogtam egyet - Szóval tudja, hogy itt vagyok? És még csak rám sem írt, hogy megköszönje? Képzelem, mennyire örül... Nagy hangon bár, de mégis csak félkomolyan csattantam fel. Saját magamból és az érkezésemből kiindulva tök megértettem, hogyha esetleg az ő élete is akkora (ha nem nagyobb) katyvasz volt, mint az enyém az elmúlt hónapokban. Nekem sem jutott volna eszembe felhívni. Senkit sem hívtam fel egyébként sem. Pár pillanatig csak nagyokat pislogva figyeltem, ahogy úgy pusztította el a palacsintát, mint egy vadállat. Mi a fasz. Azt hittem, Dakota az egyetlen nőstény, akinek ekkora étvágya van. De Darlene-t nem ismertem, szóval azért a saját ismertetőm mellett azért azt még megjegyeztem, hogy - Vóó-hóó, ha visszahányod, a harmadikat már nem fizetem ki. Elnevettem magam, bár igazából tényleg nem gondoltam, hogy baj lesz belőle. Ennyire biztos csak ismeri már saját magát, ha meg nem, hát... Én szóltam előre? - Feltámadt, ja. Hátra dőltem a széken a félig vicc, félig teljesen komoly két szavam után, aztán amikor "hivatalosan" is bemutatkozott, eltátottam a szám. Northlake?! Mi a fasz. Papíron ez-meg-az, és kicsit gyanúsan méregettem az egész miatt. Ha már Dakota nem akar McCarty lenni, győzzem meg, hogy legyen Henriette? Nem, még mindig nem érdekelt ez a része igazán. Aztán, amikor mintegy mellékesen megemlítette, hogy Dakota sokat mesélt rólam, még jobban eltátottam a szám. Valaki mondja meg, hogy kell becsukni! Sőt, igazából még le is sápadtam kicsit. Aztán csak kínomban rötyögve borultam rá az asztalra megint, a jobb lábam gyors ritmusra kezdett dobolni az asztal alatt. Nyilván: a haverom felesége, és a feleségem titkos barinője, akivel a hátam mögött pletykálnak. Fantasztikus. Megköszörültem a torkomat, a szám sarkában azonban eldugott mosoly bújkált. - Remélem, hogy csak rosszat, máskülönben hazudott. - biztos vagyok benne, hogy nem rosszat, de muszáj voltam elütni a dolgot és inkább a kávémba dugtam a bajszom egy kis időkérés gyanánt - Szóval házasok, he? Ki gondolta volna... Gratula egyébként, remélem, téged nem használ élő baseball ütőként, hogy leüssön vele vadmalacot, meg ilyesmik. Felkuncogtam, azt hiszem, az az este volt a legjobb emlékem a hímmel, már amennyire emlékszem belőle. A becenevek is akkor jöttek, és rohadt hálás voltam azért, hogy Darlene nem mondta ki hangosan a gondolatait a férfi-szeretők kapcsán, mert akkor egészen biztos kitérek a hitemből itt és most. Hogy milyen hitemből, azt nem tudom, de eldöntöttem volna. A kérdésére - bárhogy is hangozzon, csak kicsit hátrahőkölve ráztam meg a fejem. - Elvinni? Hova? - oké, kellett pár pillanat, amíg összeállt a fejemben az, ami Darlene fejében talán már rég megírt forgatókönyv volt, aztán könnyeden elnevettem magam és megforgattam a kávéspoharat - Ja, nem. Lófaszt. - őszintén és könnyeden rántottam vállat, némi szomorúsággal a vállam körül - Már nem vagyok fairbanksi, de ha az lennék, se engem küldtek volna érte, abban biztos lehetsz. A szavak könnyedén jöttek, az érzések nehezen telepedtek rám, miután a kimondott szavak mögöttes jelentése is rám zuhant, megint keserűen próbálva befestve a jelenemet és a jövőmet. A jobb zsebembe nyúltam, reflex volt, kivettem egy szál cigit a dobozból, egyelőre csak azért, hogy az ujjaim közt, néha az asztalnak pöccintve, a nőstény tekintetét kerülve azzal foglaljam el magam. - Valamikor átjöhetnétek hozzánk. Ha már ilyen jól összejöttünk. Meg persze, ha van kedvetek. - motyogtam, mielőtt újra felemeltem a tekintetem, és végezetül a szám belsejébe harapva kocogtattam háromszor, gyors egymásutánban a szűrőt az asztallapnak - Miattad lépett le? Talán bunkónak hangzott a kérdés, de nem annak szántam. Volt valami fogalmam arról, hogy mekkora Northlake-dinasztia tette ki kábé a fél falkát, tudtam a Teremtőjéről és hát... A saját esetemből kiindulva érdekelt volna az ő története is. Nem, nem volt titok, hogy én nem akartam kilépni, engem a Teremtőm tett ki pár fokkal melegebb éghajlatra, és érdekelt, hogy esetleg valaki... Valaki, akit ismerek, magától döntött úgy, hogy inkább a nőstényét választja. És hogy ettől szarul érezném-e magam? Még nem tudom. Darren mégis csak háromszáz felett volt. És hát... Nem mindenkinek van ám olyan Patje, mint amilyen nekem... volt.
Baszódj meg. - Morrannám válaszára a bőgés kapcsán, de annyi azért még félkómásan is van bennem, hogy ne ilyesmivel indítsam ezt az amúgy is merőben felemelően induló első találkozást a hímmel. Kivárok kicsit, míg leesik neki a papírtantusz, kis segítséggel, mert türelmem azért nekem sem végtelen, de szerencsére elég egy apróbb iránymutatás, hogy helyre kattanjanak nála némileg a dolgok itt a farkas-szagos ki-kinek a micsodája kör kapcsán. - Nem életem legjobb álnév választása, de már ezt szokták meg az itteniek, szóval maradt. - Legyintettem a visszakérdezésére mosolygós szelídséggel. Éreztem én is, hogy ez a Darren-Darlene párhuzam mennyire gagyi vígjátékosan hangzott, de annak idején, mikor először a városba költöztem, már csak gyerekes bosszúból is hasonló nevet választottam magamnak, aztán rajtam ragadt. Megszerettem egyébként, mintha teljesen más személyiséget ölthettem volna fel általa. Egy könnyedebb, súlytalanabb illető életét... Nőt meg minden bizonnyal nem hallott még sipákolni, ha szerinte ez az, de... inkább hagyom, hogy elhúzzon a kávéért, meg az édességért, mert van, ami még nekem is szent. A desszert, meg a reggeli leginkább, jelen pillanatban. S ha már gagyi vígjátékok, mindegyikben van egy fordulópont, amikor a negatívan induló helyzet nemes egyszerűséggel átfordul az ellenkezőjébe és a szereplők rájönnek, hogy tulajdonképpen egészen kedvelhető a másik fél. Számomra ez akkor jön el a mai reggelemben, mikor Henry nemes egyszerűséggel átkiabál a téren a kávé kapcsán - nem is kell kétszer kérdeznie, a gyakorlott pultosok magabiztosságával (és megemelt hangszínével) felelek: - Kettő cukor, kicsi tej! - Nem is lesz hiba a rendelésemben ezúttal, az a hímnek hála épen (!) és hiánytalanul érkezik meg az asztalhoz, ahová leültetett az előbb oly nagy elánnal. - Annak örül, hogy nem ő az új fiú, a jelenléted kapcsán nem tudok nyilatkozni... - Pontosítok közbe vetve szavainak két falat között, épp csak irányába pillantva. Tengerszín tekintetemben játékos fény ül. - Viccet félre téve... eléggé lefoglalja az új asztalosműhely beüzemelése mostanság. - Többek között, de amennyire volt az üzlet létrehozása terápiás jellegű, éppoly remek alibiként is szolgált számára az egész. - Ugorj be hozzá valamikor, szerintem tényleg örülne! - Javasoltam egyúttal, hisz, ha tényleg úgy van, ahogy Henry állítja és jó hangnemben váltak el - márpedig energiái nem közvetítenek kamuszagot a hímnek - akkor biztosan örülne a párom egy ismerős társaságának, főleg, ha az nemrég hagyta maga mögött a "kedvenc" városomat. A hányással kapcsolatosan csupán feltartottam hüvelykujjamat felé, afféle "noted" jelzésként, miközben az utolsó pár falatot is eltüntettem a palacsintából és elégedetten kortyoltam a kávémba. A derű állandósulni látszott vonásaimon, mert bizony, azért titkon valami hasonló reakcióra számítottam Dakota nevének bedobása nyomán, de hát kérem... ha a PIT a helyi információs központ, akkor én voltam az infók elosztásának egyik ügyeletes felelőse. Nem mellesleg megkedveltem a nőstényt az elmúlt hónapokban. - Nos, tudod, hogy van ez... I don't kiss and tell. - Mondom ősi inuit nyelven a lefordíthatatlan szójátékot cinkos kacsintást ejtve meg felé, ennyiben hagyva a témát. Valami titok nekünk, csajoknak is kell, legyen bármennyire szimpatikus is ez a szőrösképű itt velem szemközt. - Nekem mondod... és már hetedik éve, baszki! - Horkanok fel szeretetteljesen, ismételten ajkaimhoz emelve a kávét, hogy kis híján félre nyeljek a továbbiak hallatán. - Hogy mi a franc? Mármint, nem használ annak, nyilván, addig élne, de... mi?! - Próbálom elképzelni a jelenetet, amiben a párom, meg ez a pasas, meg a vadcoca, de minduntalan rajzfilmes karikatúrába torkollik fejemben a jelenet. Ami pedig Dakota személyét illeti, felelnék a visszakérdezésre, ám gyorsabban összeáll valamiféle kép a pasas fejében a miértekről. - Fairbanksen kívül is van élet, csak mondom... De az megnyugtató, ha nem terveztek lelépni. - Szusszantam elégetten nyugtázva a választ, suta mosolyt fojtva el a folytatást megelőzően: - Ne áruld el neki, hogy ezt mondtam, bár szerintem úgyis tudja, hogy kevés errefelé a hozzá hasonlóan belevaló nőstény, aki nem savanyodott még bele az itteni tesztoszteron-felhőbe. Hiányozna. - Vontam vállat flegma könnyedség látszatával, tekintetem levándorol a Henry keze ügyébe kerülő szál cigire egyúttal, majd magam elé húzom a tálcán a gofrit is. Ennek már jóval ráérősebben állok neki, ami azt illeti, most, hogy a vércukor és koffeinszintem is kezd helyreállni a világ rendje szerint. - Sima liba. Szerintem legalábbis, de persze azért majd megkonzultálom a csillagokkal, meg Northlake-kel. - Nem mintha különösebben össze lettünk volna nőve a párommal, de még simán kiderülhet, hogy a jófejség mögött full kattos a csávó és Darren inkább ejtené a reunion-t. Sosem lehet tudni. A direkt nekem szegezett kérdésre először meglepetten pislogok kettőt... majd halk, kényszeredett kacaj tör fel elő belőlem, finoman rázva meg vállaimat a fojtott nevetéstől. - Bárcsak! De nem. - Ingattam meg a fejemet, s a lemondás helyett sokkal inkább egyfajta... fáradt, nyugodt beletörődés ült meg energiáimban ezzel együtt, ahogy a hímet fürkésztem a kérdés okát igyekezve leolvasni róla. - Nyilván... bizonyos tekintetben én is hozzáadtam a dologhoz - pontosabban a velem történtek és heveny utálatom a város irányába - de sokkal több szarság kellett egymásra rakódjon ahhoz, hogy azt mondja, csomagoljak, mert megyünk innét.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Reflexből az Ozarkos, déli puma jut róla eszembe. - osztom meg vele teljesen random a Darlene kapcsán, de mivel esélyesen vagy nem tudja, miről beszélek vagy mert annyira lényegtelen, csak megrázom a fejem - Mindegy, Darlene, Darren csaja. Bólogattam, felfogtam a dolgot, nekem tessék ilyen konkrétumokban fogalmazni, mert még mindig nem vagyok képes mindenféle utalásokból meg összefüggésekből hirtelen a nagyobb képet átlátni. Nekem nem voltak ilyen álneves problémáim, mert elég prosztó módon a Henry és a William/Billy közt váltogattam egészen eddig, mindkettő az enyém, szóval... Rám nem várt a kamu-gúnya, én mindig magamat cipeltem tovább így vagy úgy. De persze így, hogy már Darren (aktuális) csajaként sikerült elkönyvelnem az agyamban, nyilván sokkal jobban érdekelt, és szerettem volna maradásra bírni, és faggatni, amennyire lehet. Ehhez a út pedig nyilván azon keresztül vezetett, hogy megetettem. Őt is. Hát, de komolyan már tényleg, hogy minden kóborló, elveszett, szerencsétlen, épp szar napos vagy csak úgy is mindenkit nekem kell megetetni... Ez valami olyasmi, ami az ET-ben nincs benne, de mindenkivel megtörténik utóbbi években minden új ismerősömnél visszatérő motívum. Fogalmam sincs róla, hogy akkor kezd "feloldódni", amikor az egész placcot felzavarva átüvöltök neki a kávé okán, neki meg arról, mekkora könnyebbség, hogy csak simán, hasonló nagy hangon visszakiáltott ahelyett, hogy elküldött volna a picsába, amiért leégetem és/vagy udvariatlan vagyok. Elmosolyodtam, aztán a kiszolgálóval közöltem, hogy hallotta a hölgyet, nem? Kettő cukor, kicsi tej. Leszállítottam az ellátmányt, és ha már maradásra csábítottam, nyilván, hogy faggatni kezdtem. Darrenről. Nem csak az derült ki, hogy Ő is itteni lett, hanem az is, hogy megházasodott. Egyelőre a szíve választottjával még nem éreztem magam olyan lazán, hogy hanyatt esve röhögjek azon, hogy ez tényleg megtörtént vele, plusz, talán jogomban sem állt, mert hát... én is megállapodtam. Szóval csak gratuláltam a dolgokhoz, nekem amúgy fasz mindegy, ha tényleg boldog, felőlem a Krisnások közé is beállhatott volna. Ő dolga, tényleg. - A régi szokások sose halnak, he? - röffentem fel az új asztalosműhely tényén - Majd dobj egy címet, és meglesz. Oké, lehet, hogy hülye vagyok, de Jay is megmondta, hogy mégsem annyira, mint amilyennek kinézek, szóval mivel már nem Darren az új fiú, és a műhelyet is most kellett beüzemelni, nagyjából felfogtam, hogy nem rögtön Fairbanksből telepedtek át már... ki tudja, hány éve. Darlene és én lassan tényleg szinte mintha elfelejtettük volna a trikó és a csizma tönkretételét, a szolid kávézás és a bulimia-jellegű zabálás alatt csak eljutottunk végleg odáig, hogy nem csak nem akartuk megölni egymást, hanem még jól is szórakoztunk. Persze a házasság után a következő sokk az volt, hogy szemmel láthatóan nem csak ismerte Dakotát, de jóban is volt vele. Ha már én is terítékre kerültem. A válaszára kissé oldalra döntöm a fejem, ajkaim eltávolodnak egymástól, és a habzsoló Blondie kacsintása után az arcát fürkészem... Aztán nagy levegőt veszek. Jó. Oké. Bármire is utaljon mindez, nekem tök mindegy, ha bármiről is lemaradtam, azt kurvára sajnálom, ha meg nem, akkor meg csak élén a fantáziám. Megköszörültem a torkom, és inkább azon akadtam le, hogy már hét éve együtt van Őkirályi Felségével. A megdöbbentség (hogy szalad az idő) és az elismerés vegyes vonásaival bólogottam szolidan. - Hét éve? Az kemény... - egy kicsit elméláztam a dolgon, és hirtelen lett volna egy rakás kérdésem, amiket inkább hiúságból is, de magamban tartottam - Mi még fél éve sem vagyunk együtt. Asszem. Nem is tudom, honnan számítunk mi pontosan egy párnak, bár, ha be kéne lőnöm, legyen bármilyen klisés is, az a kurva Valinap lenne. És a Kert. Az meg egyenesen nevetséges, hogy áprilisban már "házasodtunk" is. De mivel még mindig nem vagyok a túlzottan nyílt és érzelgős kategória, így inkább olyasmivel viszem tovább, ami talán a Blondie-t is érdekelheti. Az elképedt visszakérdezésére muszáj felröhögnöm, és szinte nosztalgikusan, meg-megremegve a visszatérő nevetéshullámtól beavatni. - Mindegy, rég volt. De ja, hát, berúgtunk, aztán valahogy így sikerült levadászni egy malackát. Köcsög háromszázasok. - rántottam vállat, még mindig emlékszem, mekkorát repültem a sikeres ütése után. Csak kicsit (tényleg kicsit) sután pislogtam rá, ahogy az elvitelt pedzegette bővebben, és amikor némileg bővebben kifejtette a véleményét Róla, csak megnyaltam a szám, közben pedig akár számára is érezhetően voltam büszke a szavai hallatán még így, fél pajzson keresztül is. - Már hogy, ne tudná. - közöltem kissé elmerengve Dakotán - Mondanám, hogy gondolom, hogy te is biztos hiányoznál neki, csak hát, eddig nem avatott beléd, - lol - szóval bocs, hogy röpstartból fasz voltam. Megígérném, hogy máskor nem fordul elő, de engem ismerve... Kicsit elnevettem magam megint, és az ujjaim közt lévő szál cigire és a saját, játékos, pöcögtető mozdulataimra fókuszálva inkább nem fejeztem be a mondatot. Ismerem magam, sajnos (még?) gyakorlatilag sosincs rajtam szájkosár, majd meglátjuk, hogy ez az egész kóbor élet hova vezet. Azt mondjuk el sem tudtam volna képzelni, hogy csak Dakota miatt legyek pajti bárkivel, Darlene "szerencséje" csak az, hogy egyébként is sikerült tisztáznunk a helyzetet. Inkább csak felvetettem, hogy ha már ilyen jól összejöttünk, akkor szívesen látnám... látnánk őket otthon. A loftban, ami már elvileg ugye közös. A Blondie válaszára megint csak felnevettem, szimpatikus volt, hogy van szája, humora, és persze a feszkó után egy adag könnyedsége irányomban. Mert hát, ég Dakota ellenre is mondhatta volna, hogy velem aztán többet nem, de mégis nyitott volt akár a négyesre is. Nem úgy. Nem úgy? Nem, úgy. Mindenféle nyílt lelkizés nélkül, egyszerűen tettem fel a kérdést, aminek a válaszától rettegtem a lelkem mélyén, mert mi van, ha. De ahogy Darlene szinte rögtön megcáfolt, úgy pukkant ki a mellkasomat szorító buborék is. Ittam a szavait. Már a cigivel sem játszottam. - Szóval, te is fairbanksi voltál? - ragadom meg a lényeget finoman, ha már a csomagolást említette, és ez nálam az ottani kóbort is jelenthette, a falkából nem emlékeztem rá, de ez nem jelentett semmit - Nem emlékszem. Bár, akkor még Felder sem voltam, tényleg, semmi okom sem lett volna rá emlékezni. De attól még elfogott egy fura nosztalgia, hogy akár ismerhettem volna is, és közben egy rakás megkönnyebbülés is, hogy Darren sem... na, hát, na. Ő sem volt "olyan hülye magától", hogy egy nőstény miatt lépjen le. Én sem tettem volna. Nálam egész más volt a forgatókönyv, bár ugye ehhez én voltam elég kicsi, Darren meg pont nem. Nem mondom, hogy megkönnyebbültem, de azért valahol talán... mégis. Évek és bárcsakok. - Végül is, a lényeg, hogy most ott van veled. - gondolom, remélem, magam miatt is valahol - Tök jó. - mosolyodtam el szinte kényszeredetten, már nem hogy nem játszottam a bagóval, el is engedtem és lelapulva az asztalra megint a kávémba szürcsöltem - Te legalább megpróbáltad... Az utolsó három szó talán tévesen csúszott ki a számon az alapján, amit eddig mesélt a csomagolás meg minden után, de bármit is mondott, csak saját magunkra tudtam gondolni. Hirtelen egyenesedtem fel megint, az asztal szélére gurult cigihez kaptam, és úgy pattantam fel, mint akink rakéta van a seggében. - A gofrit se hányd ki. Kimegyek bagózni. Azzal a lendülettel hagytam magára sebes léptekkel, mézzel áztatott trikóval. Az első slukk megváltásként ért. Baszki. Ez a nőstény már évekről beszélt, egy részeként annak, hogy a számomra világi Darren elhúzzon a falkából, őt is számba véve. Hogy csomagoljon, mennek onnan. Ennek én a közelébe sem jutottam, csak kibaszott a Teremtőm lökött bele a világba, fele annyi idősen, mint a cimbit, mert hogy nekem így majd jó lesz. Tudom, hogy jó, meg hogy jó is lesz, de mégis. Öt percnél nem tartott tovább a kinti, füstös merengésem. A másik kávémat is megittam, a papírpohárba nyomtam el a csikket, az egész pakkot pedig a járdára dobtam, mielőtt visszamentem volna a kajáldába, az asztalunkhoz. - Cangával vagyok, de elvigyelek a hátamon valamerre? - kérdeztem teljesen annyira próbálva közömbösnek lenni, mintha nem épp percekkel ezelőtt majdnem teregettem volna ki elé néhány olyan gondolatot és érzést, amit igazából meg sem akartam volna osztani - Tudod, erő-izom, tejet nem iszom, de a müzlimre öntöm reggel vagy mi a fasz. Így, a mi kis vígjátékunk végére tényleg semmi bajom sem volt a nősténnyel, és azt is láttam benne, hogy miért kedvelték Dakotával egymást. Csak voltam akkora fasz, hogy olyan dolgokba is belekérdeztem, amire nem voltam felkészülve. Ha esetleg neki van olyan mondandója, ami nem hoz le még jobban az életről, mint a saját eddigi gondolataim, felőlem maradhattunk is. Egyébként meg ezen a ponton nem akartam volna olyan "csajosan" túltolni a lelkizést, épp elég volt, amit eddig hirtelen magammal műveltem.
Felröhögök némileg a név kapcsán tett asszociációján, de sem megerősíteni, sem cáfolni... hagyom, hagy menjen a saját isteneinek hírével a leadott (második) rendelésemért, no! Amikor pedig visszatér, nem állok érdeklődésének útjába, ami Darrent és szerénytelen személyemet illeti. - Szereti csinálni és jó is benne. - Tárom el kissé karjaimat az asztalosság kapcsán, amolyan "mit van mit tenni" módon, egy szeretetteljes mosoly közepette. Meggyőződésem, hogy minden párkapcsolatban létező pasinak szüksége van egy helyre, lakásbéli szegletre, ami csak az övé, a mentális épsége megőrzése érdekében. Olyasmi lehet ez, mint nekünk nőknek a shopping. Vagy az agyaggalamb lövészet. A cím kapcsán egyébként aprót biccentek; persze-persze, megadom majd Henrynek, csak előbb elbánok ezzel a rettenetes gofrival még itt előttem, amit nagy műgonddal húzok némileg közelebb. Mindeközben pedig lelkesen osztom meg vele, hogy azért nekem sem teljesen ismeretlen a személye: Dakotától volt szerencsém hallani már hideget-meleget egyaránt. Látva a finoman oldalra biccentett fejet, a kiskutyás gesztust és pillantást nem is tudom hibáztatni egyébként újdonsült barátnőmet érte, hogy nem volt szíve magára hagyni a pasast... Nyugi, csak viccelek! Totálisan oda van a csaj érte. Meg tőle is. - Én pedig mindezek ellenére aligha tudom meghazudtolni önmagamat, ennek okán cinkosan kacsintok Henryre csalfa, ajak szegletében megülő mosoly keretében, elcsípve az imént vázolt tekintetet. Arra meg esélyesen csak még inkább kerekedne pillantása, ha tudná, hogy az a hét technikailag kilenc, ami az együtt levést illeti...! De ezt a számot még én sem merem megvallani hangosan, annyira überdurva belegondolni is. - Nekem mondod?! Az, aki voltam egykoron, rongyosra szivatná érte a mostani énemet... - Rázkódik meg kissé vállam a finom kuncogástól, amit a kijelentéssel járó vizuális gondolatkép hoz magával, mielőtt a kávémba kortyolnék. - Ó! Akkor még nászutas-köd van, meg minden jóság? - Szélesedik meg mosolyom önkéntelenül is a kérdés nyomán, elvégre el tudom én magamnak is dönteni kérem, mi érdekel és nem vagyok rest rákérdezni, ha arról van szó. A párommal kapcsolatos információmegosztásra ugyanakkor nem voltam felkészülve, éppen ezért némileg megrökönyödve meredek a velem szemközt ülőre. Nem voltak illúzióim Darren vad dolgait illetően jó ideje már, de ezt a sztorit még nem sikerült előhúznia senkinek a kalapból vele kapcsolatosan. - Köcsög háromszázasok! - Emeltem a poharamat egyetértően meg kissé. - Mondjuk, az issumatar egész normális egyébként, annak ellenére, hogy ebbe a kategóriába esik. - Mellékes infó, meg leginkább az én véleményem, amire nem alapozhat senki mély tanulmányokat, de ahhoz pont elég, hogy lehúzzam a kávém maradékát ezt követően és rákérdezzek arra, ami igazán érdekelne Dakota személye kapcsán: mi a tervük, maradnak vagy lelépnek. A válasz szerencsére megnyugtatóan pozitívnak bizonyul, fel is nevetek kissé Henry bocsánatkérése hallatán. - Ugyan, az időzítés volt szar leginkább. Ha pedig legközelebb előfordulna... gyakorlott vagyok mindenféle faszok kezelésében, nyugi. - Szélesedik meg a vigyorom, pontosan tisztában léve kettős jelentésével kijelentésemnek, hogy némileg engedve a derűből, komolyabban tegyem hozzá: - De tényleg. Majd legfeljebb szólok, hogy vegyél vissza az arcodból kicsit, nem para. Olaszos közegben töltöttem a kölyökéveket, hozzá vagyok szokva. - Szusszantam és ezzel együtt elégedetten toltam el magamtól a tálcát, mint ki jól végezte dolgát. Mert így is van, lassan beütni látszik a cukor-kávé kombó. Hirtelen jövő, egyenes kérdése nyomán keserédes kacaj buggyan fel belőlem, s kendőzetlen válaszom is Henry irányába egyúttal. Visszakérdezésére fejemet ingattam meg. - Nem voltam. Vagyis... ideig-óráig, de ez annál bonyibb, minthogy most itt bele menjek neked. A bátyámat keresve keveredtem a környékre. Ismerted Olent? - Firtatom csak úgy mellékesen vetve közbe a kérdést. Azt az istenátkát is a világ túlfelére ette asszonyostól a jó élet... bár talán ők csinálják helyesen, távol innét, ettől a sok szarságtól, ami a környéken tetőzik évről évre. Összegzésére a dolog kapcsán rajtam a sor, hogy kissé oldalt billentve a fejemet fürkésszem vonásait. Igaza volt, a nap végére ennyi volt a lényeg és nem több: mellettem hajtja a párom álomra a fejét és nem másutt. Ennél többet aligha kívánhattam volna, nem igaz? Kurvára nem, de nem voltak már illúzióim egy ideje... - Mindezt persze nem kötöttem az újdonsült ismeretség orrára, ha kissé meg is inogtak a hófehér nőstény zizegő, lelkes energiái némileg, gyorsan tovalendültünk mindketten a negatív gondolatokon, mielőtt istenesen belezuhanhattunk volna az általa keltett szakadékba. - Meg. És mi lett a vége? Egy felgyújtott műhely, meg hónapok világtalan tengődése annak a tetves hotelnek a pincéjében...! Az én energiáim, meg a fairbanksi falka egyszerűen valahogy nem matcheltek sose. - Vonok vállat flegmán. Egykoron talán bántott ez, mára már hidegen hagy. Addig jó, míg nem kell velük közösködnöm, őszintén... Meglepetten pillantok fel Henryre, amikor felpattan ültéből, elsőre nem tudom hova tenni a hirtelenségét a gesztusnak, ám szavai gyorsan kisegítenek, hát biccentek csupán. Értelmet nyer az előkerülő cigi is így, szóval hagyom, hagy menjen... hogy az ablaküvegen keresztül követve le mozgását állapodjon meg alakján tengerkék színű pillantásom elmerengve. Akár olybá is tűnhetett külső szemlélőnek, hogy pusztán a férfit magát pásztázom, noha sokkal inkább gesztusait fürkésztem, ez által igyekezve kiismerni, kiféle-miféle is a kocsmába rendre ellátogató kis nőstény párja. A tálcákat helyezem épp a kijelölt helyre, mikor a hím visszaér, lemondó sóhajjal nyugtázom a velúrcsizma állapotát, hogy hajamat egy rutinos mozdulattal dobva hátra vállamon találjam meg pillantását Henrynek kérdése közepette. - Manapság azt adnak a zsaruk alá? Pedig reméltem, villogós felvezetéssel mehetek haza minimum vagy valami...! - Ugrattam csupán, de egyúttal intettem is, mehetünk kifelé nyugodtan a kajálóból beszélgetésünk közepette. - Viszont, ha gondolod és nem kritizálod a vezetési stílusomat, akkor szívesen eldoblak bicóstól bárhova. - Dobtam be a dolgot, mintha mi sem lenne természetesebb. Számomra mondjuk tényleg nem volt ebben semmi fáradtság vagy esetleges hátsó gondolat. Legfeljebb egy csendes, hátulról jövő ösztönös megérzés, hogy a flegma könnyedség, mit magából mutat, messze nem minden.
Kezdőlap
//
A folytatást megbeszéljük! 
//
