A Sofia Salucci tulajdonában levő tánciskola növendékei számára két táncterem is rendelkezésre áll, ahol tudásukat fejleszthetik több táncstílusban is:
♫ jazz ♫ hip-hop ♫ funky ♫ street funky ♫ art jazz ♫ street dance ♫ break dance ♫ electro dance ♫ twerk dance ♫ musical ♫ water bowl dance ♫ akrobatikus rock and roll ♫ capoeira ♫ rúdtánc
A korszerű tánciskola minden korosztály számára nyitva áll, hétfőtől péntekig 10 és 22 óra között. Az órák, és az edzések kötött időpontban történnek. Egyéni, korosztály-szerinti, illetve kezdő/haladó/középhaladó/profi csoportokra lebontva.
- Régen se imádták az emberek az apóst. Az anyós-porhanyóst még annyira se, ez az, ami nem változott. Részletezni nem akarom, se a saját példámat, se másét. Volt szerencsém pár élettörténethez és jónéhánynak a végéhez is. A beszólogatás a lényeg. Még. - Az biztos. Ezek sarokkövek, amik nélkül nem áll meg az életünk háza. Hanem apró darabokra omlik. Ismerek olyan embereket, akik mindent és mindenkit el akarnak felejteni, ha nem kellemes az emlék. A legzavarodottabbak. Én és a farkasom is sokszor összeütközünk, nem állítom, hogy a legegyenesebb, legtisztább az életem vagy a gondolkodásom, de a felejtés nem jó út, azt tudom. Valami elkezd bennem dolgozni, ahogy hallom ezeket az őszinte szavakat. Így ijesztőbb az élet. Tök jó. De June-nak szüksége van a horrorra, amit tőlem kap. Vagy nem (csak) arra. A farkasom kicsit nekiugrik, erőszakosabban. Csak nézek, hogy ez most mi. Hagyd már békén! Ez nem tetszik. - Mégsem szaladtál még el. Fél tőlem, várja az újabb sérüléseket, a bántalmazást. De itt van. Kellek neki mindennel együtt. Érdekes dolog a hit, kiskoromban természetes volt, mára már csak egy fura jelenség. Mint June. Vagy az Élősködő. Közelebb lépek. - Nem hiszem el. Talán csak nem tudsz róla, hogy más bundást is ismersz. Tanították már, hogy tudunk rejtőzködni? Az Árnyak a legprofibbak benne, de ha nem csak az energiák rejtését nézzük, még sok titok rejlik itt. Emberként is találkozhatott a fajtársaimmal. Kizárt, hogy ne ismerne mást. De jó érzés arra gondolni, hogy én kiemelkedem a többségből. Az új ritmus olyan, amilyen nálam szokott lenni. Kicsit rémisztő, kicsit kellemes. June eldöntheti, miből érez többet. Én belőle és ez szuper. Zene nélkül is lehet, én nyitottabb vagyok, mint egy táncművész. Érdekes, ami a lányban történik. És imádnivaló. Ahogy ő maga, mindenével, mindenében. - A kivétel erősíti a szabályt. Szerintem értesz engem. Most nem kötözködöm. Már nem kötözködöm. Csak adok és elveszek. Egyszerre. Jóleső érzés. Megsuhint a gondolat, hogy beteg vagyok, intézetbe zárnának, akik látnák a valódit. June-ból sosem lesz ilyen orvos, ő túl jólelkű ehhez és épp ezért megdöbbentő. Nem is tudom, mit várok tőle vagy mit szeretek benne. Sok mindent... Megállok, ahogy az arcomhoz ér. A szemeibe nézek mereven, komolyan, de a szemem sarkában ott játszik valami huncutság. Nem tudok teljesen érzéketlen maradni, mikor ilyen dolgokat indít be bennem. Ezek a szemek bűverővel bírnak. És a szája is, ahogy újra tapasztalom. Nem akarom elengedni. elkapom a füleit, tenyérrel szorítom, a kezemben akarom tartani és élvezem, ahogy a tánctól elcsapzott haja az arcomba omlik. Elvettem az eszét. Kvittek vagyunk. A csók heves és indulatos. Mohón falom June-t és a nyelvem a nyelvét keresi. Tekergünk, mint kígyók a fészekben, halálos méreggel telítve. Ami nem hat a másikra. Nem bizony. Egész más hat. A derekát kapom el, utána szétválhat az arcunk. A szemeibe nézek, elfésülöm a haját és rámosolygok. Enyhe lélekkel, vidám hangon jelentem ki az élet nagy mondatát. - Félelmetesen gyönyörűek a szemeid. Ismerni akarlak. Ha engedi, akkor most a hátát karolom át és lassabb lépésekkel kezdek táncba, olyan körbemenős, többször fordulós stílusban, ahogy a régi bálokon szokták. Biztos, hogy ismeri a lépéseket, ha ilyen profi. - Nem e világból való vagy. A régi idők hordoztak ilyen tiszta lelkeket. Nem gondoltál még erre? Pár ilyen tiszta lelket eltakarítottam, volt rá példa. Őt nem fogom. Az Élősködőnek sem hagyom. Most nagyon zavarodott. Mintha kedvelné és egyben gyűlölné a lányt. Az őrzőt. Talán ez a kettősség a titok. Közel hajolok, úgy, hogy orrom June orrához érjen. - Mit csinálsz ma este? Kedvem támadt bevenni magam a belvárosba. Elkísérsz? Irány az élet és a veszély. Együtt járnak. Együtt akarok járni vele. Nem mással, Vele. Egy pillanatra megállok és lábam a lábához ér. Erősen fogom, nem engedem el. Csak nézem. Vágyakozó, szerelmes tekintettel. Hunyorgós mosolyba fulladva.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Csak egy aprót bólintok arra, amit mond, hiszen az élet igazán sose áll meg, legalábbis szerintem. Mostanában sose volt olyan, hogy egy pillanatra unatkoztam volna, vagy lett volna igazán szabadpercem. Mindig történik valami, ami egyszerre ijesztő, elgondolkodtató és fura is. Láttam az orvos üzenetét is, de még mindig nem mertem felhívni. Szerettem volna Celestével megbeszélni, de mostanában annyiszor mi se láttunk egymást. Egy helyen élünk részben, de mégis teljesen különálló életet, ami egyszerre jó és egyszerre elszomorító kicsit. Igazából magamat se értettem teljesen, hogy mi az, ami mellette tart, amiért nem sétálok el mellőle, de talán azon dolgok voltak amik még mellette tartottak, amik olykor felszínre kerültek. Lehet nem teljesen jó ember, vagyis farkas, de akkor is láttam a benne lappangó gyengédséget, jóságot, vagy mi is lenne a legjobb szó rá. Magam sem tudom, egyszerűen csak volt valami a sok ellenem elkövetett bűn ellenére is, amivel képes volt részben maga mellé láncolnia. Tényleg fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, hiszen szerettem már más férfit is a szívemmel, de ez valahogy másabb volt. Kuszább és megfoghatatlanabb… számomra biztosan. - Még nem, de az nem zárja ki azt, hogy netán később ne tehetném meg. – felelem komolyan, hiszen nem látom még, hogy ez merre fog menni, hogy mi fog még ezek után történni. Olyan útra tévedtem, amelynek nem láttam azt, hogy mit fog hozni a következő kanyar, vagy lépés. Túlzottan is kifürkészhetetlen volt ez az egész, ijesztő, de mégis mámorító, mintha minden veszély ellenére túlzottan is csalogató lett volna. - Igen, tanították már és ha találkoztam volna is másikkal, akkor se befolyásol semmit se szerintem a tény. Minden farkas másabb, ahogyan az emberek is azok. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat, mert nem értem, hogy miért olyan fontos számára ez a dolog. Nem fogom úgyse elárulni azt, hogy ki farkas, bár neki könnyebb dolga lenne, de akkor se akarok senkit se bajba keverni. Magamat, magunkat meg pláne nem, hiszen már így is több a tiltás ebben az egész kibontakozó – nem is tudom minek kellene nevezni- érzelmi hullámvasútban, mint a támogatás, vagy elfogadás… Talán ez volt a gond, hogy túlzottan is értettem őt, hogy mire gondol. Nem hittem volna azt, hogy valaha ennyire közel fogok hozzá sodródni, hogy ennyire felelőtlen leszek és nem érdekel semmi veszély se. A kezem óvatosan siklott arcára, miközben az íriszeit figyeltem. A tánc abba maradt, egymást fürkésztük, míg végül ajkam ajkára nem tapadt. Nem érdekelt senki véleménye se erről, vagyis róla. Egyszerűen csak hagyni akartam, hogy magával rántson az érintése, ajkának a játéka, hagyni azt, hogy nyelvünk játéka még inkább megszédítsen minket. Karomat nyaka köré fontam lazán, vagyis csak az egyiket, míg a másik arcán pihent. Sose hittem volna, hogy pont ő fog ennyire erős vágyakat ébreszteni bennem. Az egész abszurdnak tűnt, de mégis minden egyes érintésének köszönhetően még inkább csak megszédültem, még inkább eltévedtem a csábításában, mintha tényleg nem lett volna innen már menekvés. Keze a derekamon pihent, miközben őt fürkésztem, mellkasom kicsit hevesebben emelkedett, mint normális esetben szokott. Egyik kezem viszont még mindig arcán pihent. - Akkor ne hátrálj meg, bármi is történjen. – mondom neki komolyan, hiszen azt már mind a ketten tudjuk, hogy akad olyan, aki nem helyeseli azt, ami kibontakozóban van. Őrültség, én is tudom, hiszen egykoron az életemre tőrt és talán egyszer újra megtenné, de mégis minden ilyen dolog eltörpült amellett a vágyak mellett, amiket életre keltek és amivel közelebb sodort magához. Hagyom, hogy vezessen, miközben ismét táncolni kezd. Ismerem a lépéseket, de most ő vezet, ő dönti el, hogy merre is haladjunk, a ritmust és az ütemet is. Szavaira széles mosoly kúszik arcomra és kicsit még meg is rázom fejemet. - Hmm, lehet csak túlzottan elcsavartam a fejedet és azért látod így a dolgokat. Minden korban vannak és jók; ez így van rendjén. Szeretek hinni abban, hogy még létezik jóság… szólalok meg alig hallhatóan, mert sokan pont emiatt tartanak naivnak, de valahogy nem érdekel. Legyek a szemükben naiv, de inkább higgyek a jóságban, a jóban, mintsem feladjam önmagam és többé ne vegyem észre az élet szebb dolgait. Közelsége könnyedén részegít meg és talán ezt érezheti, a testem reagál rá, pedig nem akarom. Nem akarom, hogy eláruljon engem, de még se tudok ellene semmit se tenni. - Semmi tervem nem volt és örömmel. – mosolyodom el, majd egy gyengéd csókot nyomok most csak az arcára. – Viszont, ha nem bánod előtte átöltöznék. – pillantok rá komolyan, hiszen még se lenne túl jó ötlet ennyire lengén menni a városba. Ha elenged, akkor sietve veszem az irányt az öltözök felé, ahol miután összefogtam a hajamat egy gyors zuhanyt is igyekszem beiktatni, hiszen mégis csak előtte eléggé keményen edzettem, mielőtt felbukkant volna. Ha nem zavart meg senki se, akkor sietve törölköztem meg, majd bújtam bele farmerba, a topba, dzsekibe és a cipőmbe, hogy elinduljak megkeresni őt, hogy mehessünk városba.
Semmi reakció. Semmi tiltakozás, hogy apóst-anyóst emlegetek. Ez még sok mindent jelenthet. June kissé zavart, zaklatott, de örül is nekem. Érzem a testében és a lelkében. És az enyémben. - Aham. Mindannyiunknál eljön a pillanat, amikor megtesszük, amiről korábban nem hittük volna. Sandra eltűnése után nem vártam szerelme. Inge halála után nem vártam családi életet vagy lángoló érzéseket. És jött egy lány, aki rosszkor látott meg. Csodálatos szemekkel nézett oda, ahova nem nagyon kéne. Ritkán engedtem el hasonló helyzetbe csöppenteket. Ha-ha-ha-ha. - Amindenit, de ismeri valaki az emberi és egyéb lelkeket. Vagy csak pontosan idéz engem. Tényleg nem fontos, hogy kiket ismer közülünk. Egyszerű okoskodás, hisz miért ne kössek bele abba, amibe lehet. Előbb-utóbb érdekelni fog, kinél merült még fel a gyanú. Inkább előbb. June kezei, karjai még többet árulnak el, mint a bűnre csábult kis szája. Fél szívvel karol át, félig pedig maradna a biztonságnál. Ami már rég nem kenyerem. A halál élvezetes, ha okozom és izgalmas, ha közel kerülök hozzá. Párszor majdnem magába fogadott. Ami most megy, az csak szabályellenes, de nem életveszélyes. Még. Alig várom, hogy a Névtelen képébe röhöghessek. De nem ez a fő motiváció. Nem ez az egyetlen, egyáltalán nem. A szívem olyat produkál, amit már rég nem. Hevesen dobog. Nem valaki ellen, hanem valakiért. Igaz lehet? Rá kell jönnöm, el kell fogadnom, hogy valahol mélyen vágytam erre. Egy arcra az enyémen, őszintén. Egy fél ölelésre. A teljes talán sok lenne. Még. Hergelem June-t, érzem, hogy magaslatokba emelem. Mély kacagást hallatok, ahogy felszólít. Nem szoktam meghátrálni. Alkut kötni esetleg, de mindig lapulnak tervek a zsebemben. Most is. Csábító mosoly mögé rejtem őket. Ahogy sejtettem, megyünk tovább, kor ide vagy oda, June nálam is jobban nyomja a táncot, ami régi, nálam is régebbi. Kivételes tehetség. - Sokkal többet láttam, mint te. Elhiheted. Sok hasonló lelte már halálát fiatalon, rövid életút után. Újabb mosoly és újabb szorítás. Ölelés. Hisz a jóságban. Le kell beszélnem erről. Az ilyenek könnyen halnak. Az Élősködő beindul, valahogy megérzi, miről van szó. Nem hagyom kibontakozni. Mintha kedvelné June-t, eddig azt hittem, de most már látom, hogy ez is csak az ő játéka. Ha pedig nem tud vele szépen játszani, elveszem én a játékát és nem érdekel, mennyire durcás. June büszke a naivitására. Ez kicsit bosszant. Hatunk egymásra. Még fogunk is, ebben bízom. A testünk már most készen állna arra, ami a betetőzést jelentené, de Őt nem tartom egy útszéli numerának. Idő kell, hogy együtt bontakozzunk ki. Ezer éve nem éreztem ilyet. - Akkor most már van. Az a csók kivételesen jól esik. Hisz váratlan. És hevesen viszonzott. - Nem játszóruhában jössz? Hogyhogy? - kérdezem cívódva, aztán beleröhögök a képébe. Nem gondoltam komolyan. Hagyom kicsúszni a kezeim közül, hisz tudom, hogy nemsokára újra ott lesz, másképpen, hasonlóan kellemes helyzetben. Elkap a gondolat, hogy szememet a kulcslyukra, kezemet a kilincsre helyezzem és meglepjem, de kihagyom. Inkább csak szöszmötölök, bejárom a helyet. Nem átallok megnézni a ruháit, átkutatni. Újra belesasolok a telefonjába is. Mire kijön, már a folyosón leszek. Ártatlan lélek, aki unja magát és támasztja a falat. - Nos, tudok egy nagyon jó helyet. June, bízol bennem? Hagyod, hogy a víznek árja legyen az úr? Mintha ismerném a várost. Egy elcsípett utcai beszélgetésre alapozok mindent. Meglepetés vár. Engem is. Megfogom az őrző kezét, kacsintok és egyszerűen kivezetem. Ha zár, hát zárjon. Jöjjön, aminek jönnie kell. Miénk az este, miénk a város. Az ellenségnek pedig csak zsugorodjon a mája. Csúnya halálnem. Az egyik legszebb.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Szavaira csak egy aprót bólintok, de nem felelek semmit se. Felesleges lenne, hiszen pontosan tudom, hogy miről beszél. Sose hittem volna azt, hogy egyszer nem akarok majd elfutni előle, vagy ha mégis, akkor mégse fogom megtenni. Ahogyan az elmúlt időszakban jó pár olyan dolgot tettem, amiről azt hittem sose fogom; úgy néz ki az élet tényleg szereti a legtöbb dolgot megcáfolni és bebizonyítani, hogy még mindig jobban ismer minket, mi magunkat. - Vagy csak emlékszem arra, amit egyszer valaki mondott nekem. – pillantok fel rá mosolyogva, hiszen nem olyan régen ő is mondta már ezt. És néha sokkal többre emlékszünk egy-egy beszélgetésből, vagy éppen találkozásból, mint amit mi magunk vagy a másik fél is hinni. Sose hittem azt, hogy az emberek egyformák, ebből kifolyólag a farkasok se lesznek ugyanolyanok, de ezt már ő is kifejtette korábban. Ahogyan azt se állítanám továbbra se, hogy ismerem őt, mert nem ismerem. Ez a tény pedig részben ijesztő volt, míg másrészt pedig nem. Ő se ismert teljesen, legalábbis szerettem volna ebben hinni. Nem hittem volna, hogy az este még így fog alakulni, vagy éppen a karjaiban kötött ki, miközben részben még a távolságot megtartanám tőle, de mégis egy-egy érintés, vagy éppen nyelvünk játéka mégis több érzelmet hordoz magában, mint amit talán eddig kimondtunk volna, ha egyáltalán képesek lennénk rá. Abban se voltam még mindig biztos, hogy helyesen cselekszem, de egyáltalán ilyenkor létezik olyan? - Sose kételkedtem ebben, hiszen jóval régebb óta is élsz és biztos vagyok abban, hogy több helyen megfordultál már életed során, mint én valaha talán fogok. – szólalok meg komolyan, miközben felpillantok rá. Elveszem újra abban a szempárban, de szerencsére a hangomat nem veszítem el. – Viszont abban nem hiszek, hogy azért érne valakit hamarabb utol a halál, mert valaki hisz a jóban, vagy jóságosabb, mint a többiek. – nem viccelek azzal, amit mondok és hirtelen az se érdekel, hogy egyetért-e velem vagy nem. Mindig is hittem gyerekkorom óta a jóságban, hogy a világ nem veszett el még teljesen, ahogyan az emberek se és itt van ő is. Megtámadott, nem éppen mondaná senki se azt, hogy van benne gyengédség vagy bármi más a rosszon kívül, erre tessék. Most is okozhatna fájdalmat, de még se teszi. Néha csak szüksége van az embereknek arra, hogy valaki helyettük is higgyen és fogja a kezüket. - Mert félnék attól, hogy sérülten térnének haza, ha tovább időzne el a tekintetük rajtam, mint szeretnéd. – felelek pontosan annyira komolyan, mint amennyire ő annak szánta a szavait. A következő pillanatban pedig magára is hagyom felkapva a cuccaimat indulok meg az öltözőbe. Jó lenne hosszabb ideig elidőzni a zuhany alatt, lehiggadni kicsit, de azt is tudom, hogy jobb ha sietek, így inkább igyekszem rövidre fogni. Amikor készen vagyok, akkor mély levegőt veszek, felkapom a táskámat és elindulok kifelé, de alig, hogy kilépek az öltözőből és megpillantom őt a folyóson szinte gyomorszájon vág a múlt és a kirajzolódó alakban hirtelen nem őt látom, hanem Byront. Az a személy jelenik meg lelki szemeim előtt, akiről azt hittem, hogy le fogom élni az életemet, de az eltűnésem óta a szakításon kívül nem is beszéltünk. Azt hittem, hogy a múlt marad, de nem. Nagyot nyelek, sietve fújom ki hangtalanul a levegőt, majd úgy sétálok oda hozzá, mintha az előbb mi sem történt volna. - Van más választásom? - kérdezem meg kíváncsian, majd pedig aprócska kezem eltűnik a hatalmas keze között, ahogyan ujjaink egymásba fonódnak. Nem értem, hogy az előbb miért jutott eszembe valaki más, de nem akarok rágondolni. Túl fájó volt, túl perzselő. Talán elmém akarna figyelmeztetni, hogy legyek még óvatosabb, vagy másról lenne szó? – Lássuk, hogy mire gondoltál és szerinted mi lenne elég méltó folytatása a mai találkozásnak. – teszem hozzá pár másodperces csend után, utána pedig hagyom, hogy mutassa az utat, mert el se tudom hinni, hogy mit ismerhet itt, mert eddig nem olyannak tűnt, mint aki ismerné a várost. A telefonomat előveszem és egy rövid sms-t írok Nate-nek, hogy későn érek haza. Mégis csak velük lakom, így ne lepődjenek meg, hogy esetleg ki csap kisebb zajt hajnalok hajnalán.
Kezdőlap
