Túltettem magam a nemjóhumoron, de ami azt illeti én se fogok hasítani, amikor kifejti, miért is volt jó, hogy itthagytak azok a bizonyos ufók. Apró szusszantással szakad ki belőlem a dolog: - Én is szeretlek, Miele. - annyira nem vagyok kreatív, hogy az valami hihetetlen. Ezt is kénytelen vagyok olyan szintű érzelemmentes szarkazmussal kiejteni, hogy Dr. House ínyére lehetne, sőt, a szájába is illene. Annyi különbséggel, hogy nekem roppantultökéletesen szép olasz kiejtésem van már most. Azt meg nem kell tudnia a másiknak, hogy bár nem kifejezetten erre a szóra, de úgy a latin nyelvi gyökerekre és az olaszra kezdtem ám rágyúrni... igaz, csak a Keresztapa trilógiával, olasz szinkronnal (akkorishaszicíliai!), de who cares? Ultrajó vagyok, és amúgy sem tudok kell aludni mostanában, szóval belefér az időmbe. Egyébként mielőtt még elkalandoznék ezen a vonalon, újra realizálom, hogy már a zoknimat is eltávolítja. Megint egy olcsó poén jut eszembe erről, de szerencsére nem osztom meg. Nameg jó is, hogy alig egy tíz perce váltottam ruhát meg lábbelit, így semmi kellemetlenség nem érheti a téli bakancsban, csak a hamvas (haha) hamupipőke lábfejeim, méregzöldre festett körmökkel... most miért? Mi baj azzal? Fene gondolta, hogy télen valaki megnézi a lábam, elvégre ez nem a szandálok meg a körömcipők időszaka... - Nem érdekel a kutyaszán, se mások aberrációja, épp a lábamat tapizod. Igazán lehetne valami ünnepélyesség benned... vagy nem tudom. Meg csiklandoz, és különben sem tetszik az a tájkép. - csak hogy mondjak valami hasonlóan releváns és igaz dolgot, állammal az egyik szerintem túlexponált hangulatkép felé bökök. Sikerült megint átcsusszannom a zavarom azon fázisába, amikor szabad asszociációval mindent átgyúrok magamon és ki is mondom az eredményt. - Egyébként nem akarom mondani, de igen, azt pölö én is tudom, hogy egy csomó idegvégződés van a talpban. Ezer meg egy helyen hallottam, hogy emberek vakultak meg, meg bénultak le, mert rossz helyen nyomták meg nekik... - alátámasztott paranoia urbánus legendákkal karöltve. A felvetett téma miatt bizony be is görbítem a lábujjaimat, és menekülős slisszanással szegném ki a digó kezei körül őket. Nem. Nekem semmi nem jó. A hátamhoz ne éjen, a talpamtól megvakulok, a többi részem meg túl intim. Nem hiába mondtam, hogy félek nem a szolgáltatásai miatt jöttem.
Nem elemezgetem különösebben a válaszát, egyszerűen csak elmosolyodok rajta, kissé leszegett fejjel. Pontosan tudom, hogy ironizál, de ettől függetlenül a szólásszabadság mellett értésszabadság is van, amit én kimondottan szívesen gyakorlok. Tehát úgy értem, ahogy nekem jól esik, sőt, még meg is toldom a mosolyt. - Tudom. - Még talán ki is szélesedik fogvillantós vigyorrá, tekintve és még rá is sandítok. Az irónia legegyszerűbb kezelése az, ha az ember nem veszi észre, egyébként pedig tényleg meg vagyok róla győződve, hogy kedvel. Mármint... mi másért járkálna le hozzám, meg beszélgetne velem? Elég szarul is érezném magam, ha a kapcsolatunk egyirányú lenne. Egyébként a megjegyzést pedig észre sem veszem, mármint nem hallom ki, hogy más nyelven lenne, azonnal kattan át az agyam, szóval elmarad az elismerés a szó eltanulásáért. Mikor már a lábánál ülök és beszélek, én azt teljes meggyőződésből teszem. Mármint úgy vélem, hogy Zoe-t esetleg érdekelheti, hogy mire fel kap lábmasszázst, meg milyen elméleti dolgok is húzódnak mögötte, így némileg meglep a reakciója. Abba is hagyom a talpa nyomkodását és csak simán ráfogok, hogy ne tudja kihúzni a kezeim közül. A körömszín amúgy a legutolsó, ami meghat, csak értetlenül nézek hátra vállam fölött az említett tájképre, hogy aztán összevont szemöldökkel, homlokom ráncolva tekintsek utána vissza a lányra. Az ezt követő megjegyzések meg aztán csak még jobban kerekítik a szemem. Hogy mi van?? - Ez hülyeség. Már hogy vakulhatnál meg a talpadon keresztül? Nem tudom, hogy engedtek át középiskolában biológiából, de stratégiailag elég nagy szívás lenne, ha a szemedtől egészen a talpadig menne egy ideg és nem is ajánlom, hogy hangoztasd, mert azonnal felboncolnak. Negy... Húsz éve csinálom ezt, és nem hogy egy ember sem vakult meg miattam, de még olyat se láttam, aki a talpa miatt vakult volna meg, szóval most nyugton maradsz és nem buzerálod az impresszionista japán tájképfestőket, mert forognak a sírjukban és egyébként is az a kedvenc képem a falon. - Nem csak ő tud egy szuszra sokat beszélni. Nem emelem fel egyébként a hangom, legfeljebb csak egy kicsit, viszont most már határozottan keményebb vagyok az eddig rólam kialakított képhez képest. És bizony folytatom is a talpa nyomkodását és mivel ehhez igazán értek, a normális emberek ezt élvezni szokták. Kissé összeszűkített tekintetem azonban még másodpercekig rajta van, hogy van-e bárminemű ellenvetés. Ajánlom, hogy ne legyen. Afölött, hogy majdnem negyven évet mondtam arra, hogy mióta is űzöm a szakmám, én magam elsiklok, egyszerű nyelvbotlás volt. Még jó, hogy beugrott, hogy ne mondjak többet annál, amennyinek kinézek, mert az elég furcsán venné ki magát, bár simán lehet költői túlzás.
Ironizálok? Hát ez a bajom valószínűleg, hogy addig-addig adom a figurát, míg a végén bizony nem vesznek komolyan. Persze, nem is vártam más választ a kedvenc digómtól, mint a mély, vigyorgós beleegyezést. Egyébként magam sem tudom, mikor lépett elő kedvencemmé az olaszok körül. Na nem mintha olyan sok eredetit ismernék. Ebből a szám szerint egyből nem túl nagy teljesítmény elsőnek lenni. Ezt még Bro is teljesíteni tudja... csak az a baj, hogy erősen csorbul ám a dolog, meg a kedvem, hogy a tökéletes olaszságom nem lett regisztrálva. Hát bosszantani akar ez az ember? Vagy tényleg annyira tökéletes lettem volna, hogy az már anyanyelvi az ő vájt fülének? Cöcc, nonszensz. Amúgy sem vagyok épp tipptopp lelkiállapotban, mert igencsak felborítja az álmos átlagkedvemet, hogy nemcsak hogy nyomkodja, már meg is fogja a talpam, amikor menekülnék. Várlázító eljárás ez kérem. Fel is emelem a mutatómat, hogy beléfojtsam a szót. Aztán az mindegy, hogy ez milyen szinten sikerül, én ledarálom az ő monológja alatt is ezt a két figyelmeztető szót: - Szexuális zaklatás. - egyébként pedig a mutatóm az arca arca elől áll meg, majd elég lassan tendál lefelé, ahogy ő is halad a monológjában, és én is többször levegőt veszek, hogy valami marhafontosat közbeszúrjak... végülis csak nem teszem, hanem egy szép csokorba foglalom, és egy jóindulatúnak épp nem nevezhető, gonoszlila masnit is kötök köré. - Futnak idegek igenis mindenfelé... egyébként nem lett volna semmi baj a bioszoktatásommal, ha nem kértek volna felszúrt bogarakat tavasszal. Hát miket nevelnek ezek a retardáltak? Későbbi macskakínzó kiskölyköket, akik csak "kíváncsiak a biológiára". Aztán majd arra eszmél a drága tanárnéni, hogy sok kis pszichopata vizsgálja majd meg őt is belülről... emberi kíváncsiságból. Ellenzem a biológiát. Szerintem a pókerarcom és a lendületes érvelésem ellenére is tökéletesen észlelhető, hogy nem kell azért annyira komolyan venni a véleményemet... mint ahogy semmit sem velem kapcsolatban. Arra meg, hogy a mondandója végére, végre magára szed némi határozottságot az eddigi hippiszemlélete mellett, az határozottan megér számomra egy szép szimmetrikus szemöldökfelvonást. Igen, mindkettővel. Nem tagadhatom le a szám sarkában alattomosan kiserkenő, pici, elismerő mosolyomat se. Hatásszünet, mérlegelés, nem is osonkodok a virgácsommal addig. - Nyugton maradok, de tudd meg, hogy nem érzem magam a talpam miatt biztonságban, így nem tudok ellazulni. A képről a véleményem ugyanaz, de lásd, mennyire tisztellek: nem fejtegetem tovább. Hahh! És megvallom, nem tűnik fel az az évbaki. Elvégre Brody nem tévedhetetlen, simán kinézem belőle, hogy az ő nyelve megbotlik az enyém viszont sosem.
Az ábrázatom előtt megjelenő mutatóujj láttán azért fejemet némileg oldalra fordítom és el is húzom. Nem mintha hirtelen engem is zavarna az aurában nyúlkálás, csak még a végén kiböki a szemem. Egyébként bár hallom, amit mond, de annyira benne vagyok a beszédben, hogy esélytelen, hogy megszakítsam a mondandómat. Így bizony a szexuális zaklatás, mint olyan, téma szintjén elsikkad, de ez nem jelenti azt, hogy nem jegyeztem meg. Egyszerűen csak nem érdekel, mert ugyanúgy fogom a lábát. Abban pedig szinte biztos voltam, hogy amint befejezem a mondandómat, azonnal felveszi a beszéd fonalát. Szemöldökeim viszont megint csak összeszaladnak, ahogy hallgatom a biológiáról alkotott véleményét. Most rajtam a sor, hogy valahol az utolsó mondata közepe tájékán közbevágjak. Szinte már affektálva kezdek bele, hogy kellőképp kifejezzem értetlenségemet és kicsit tán túl is kiabáljam. - Ennek semmi értelme! A felszúrt bogaraknak semmi közük ahhoz, hogy a lábadban egy ideg sem fut a szemedhez, mert faszság, mert a talpadon jársz és marhára minden második ember vak lenne, aki nem tud lebegni. Kérdezd meg azokat a pszichopatákat, akik bejártak biológia órára és belülről vizsgálják... a tanárnénit... Ez akkor is ilyen perverzül hangzott, mikor te mondtad? - Továbbra is lendületesen beszélek, és valamivel hangosabban is, mint amennyire az egyébként indokolt lenne, de fel vagyok készülve egy esetleges újabb közbevágásra, szóval inkább tartom a hangerőt. Én nyilván egy kicsivel komolyabban veszem ezt a kis vitát, de közel sem úgy, hogy ez a későbbiekben álmatlan éjszakákat okozzon, csak egyszerűen a hippim most letette a vízipipát és kicsit félrevonult átadva a helyét az olaszomnak. A kérdésnél veszek csak vissza értetlenül ráncolva a homlokom. Most már azért nem árt realizálni, hogy mit is mondok. - Rendben, stresszeld végig, hátha megvakulsz. - Csak megvonom szemöldökeimet, nem tűnök különösebben idegesnek egyébként. És attól függetlenül, hogy ő most nem engedi el magát, vagy igen, most már rendesen elkezdem azt a talpmasszázst. A sok ellenérzés pedig nem változtat a tényen, hogy ez egy jó dolog. Bár én kinézem belőle, hogy csak azért is úgy fog tenni, mint aki szenved.
Azért nem vagyok annyira elvetemült, hogy a saját vakulási lehetőségemet azzal tegyem komollyá, hogy a mutatómmal Bro két szép szeme világát is elvegyem. Vaktesónak. Szóval nem egészen tudom mire vélni ezt az elhúzódást... hacsak nem arra, amit a most következő előadása is megerősít: hát sikerült volna megpiszkálni a lelki békéjét? Neheheem. Egyébként persze elmászik lassan az ujjacska a képe elől, meg én is rákapok a kamillázása a sajnos konstans Bambitekintetemmel. - Tatta-ratta. - muszáj közölnöm ezt is, kiszusszantva magamból fásult gunyorossággal imitálva a másik hangsúlyát, ahogy megjelenik a színen az olasza, ezzel együtt a hangereje meg a vehemenciája. Még ha nem is durván fog neki a dolgoknak, de túl nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül maradjon... Nem telik el érdemi idő e között, meg a következő megszólalásom között, maximum annyi, hogy levegőt veszek. Mert a látszat ellenére, anélkül még nekem sem megy a duma - Nem szóltam... ignoráld... - intek kicsit balra, ami nálam a múltat jelképezi, utalva az olaszos tattarattámra, vagy az előbbiekre. Egyébként meg most örülhet kicsit, mert csendben maradok egy darabon. Mert nem cáfolom meg, hogy nem: csak az ő szájából perverzek a tanárnénis dolog. Nem közlöm, hogy ne keressen logikát egy olyan nőnemű lényben, aki méregzöld körömlakkot használ... vagy aki egyáltalán hasonlít Zoe Noonanre. Egyszerűen, kissé megdőlve támaszkodom meg hátul a gyúrópad szélében a mancsaimmal, és határozottan összeszökő szemöldökkel, nameg kissé félrebillentett buksival tekintek rá egy darabon. Hagyom hogy alkosson valamit, bár tény, hogy nem változik át felszabadult mosollyá a figyelgető kifejezés a képemen. Egyszerűen ilyen vagyok. - Kedves voltam... egyébként. Az előbb. - aztapaszta, grumpymopsz nem vette észre a "tisztelet" szót.
Elég hamar leesik, hogy az én szövegelésemet utánozza. Ha ebből ráismerek, akkor nyilván tényleg így hangozhat, pedig... pedig én egyébként egy olyan nyugodt ember vagyok... Mindenesetre némileg elkerekedett szemekkel tekintek fel rá, szerencséje, hogy hamar jön is a kiegészítés, különben meg kéne szólalnom. Nem is tudom, mi értelmeset mondhatnék, mert egyfelől állatira felbosszant úgy az egész lány, másfelől viszont kedvelem egyben, az egész Zoe-pakkot. Szóval, amikor közli, hogy felejtsem el, csak bólintok rá egyet és inkább visszafordítom az ábrázatomat arra, amit éppen csinálok. Engem aztán nem zavar a csend, nem vagyok az a típus, aki azonnal szükségét érezné annak, hogy megtörje. Esetünkben plusz hasznos is, hiszen nem tud tovább bosszantani a hülyeségeivel, ugyanis igen közel álltam már hozzá, hogy hagyjam a fenébe az egészet és hazaküldjem. Nem jellemző rám, hogy idegbajt kapjak, így most nagy öröm, hogy van alkalmam megnyugodni és tényleg azzal foglalkozni, amit csinálok. Nem is nézek fel rá közben, nyilván borzasztóan szenved attól, hogy melyik pillanatban fogom megvakítani. A megjegyzése már nem különösebben izgat. Mármint hallom, végre fel is tekintek rá, némi gyanútlan érdeklődéssel a tekintetemben. - Tudom. Bár te csak hagyod, hogy valaki kedves legyen veled. - Mondom higgadtan és ehhez mérten némileg halkan is. Az iménti bosszúságom és bizony az a némi sértettségem most tárgyilagos hangnemmé szelídült, jelezvén, hogy most sem békéltem meg még teljesen. Igen, egyébként állatira sért a tudat, hogy annyira nem bízik meg bennem, hogy nem vakítom meg a talpánál fogva, amikor éppenséggel ez a szakmám. Ha valamennyire hajlandó érezni, hogy mit csinálok, akkor bizony pont azokon a részeken nyomkodom a talpát, amire a többség panaszkodni szokott, akik sokat talpalnak.
Egyébként meg a lábammal, meg főleg a talpammal sosem volt gondom, az irreális, félig igaz félelmemen kívül, persze, de meg nem szólalok. A nyomogatás végülis jó is lehetne, ha épp ezért jöttem volna. Így viszont nem tudok attól a neonszerűen felvillanó kérdéstől eltekinteni a fejemben, hogy mióta vagyok is ilyen puhaszociális valaki más kedvéért? Komolyan, mintha meghasonlottam volna az elmúlt pár percben, és erre mit kapok? Ezt a gyönyörű megjegyzést Bro szájából. Hitetlenül megrebben a szemöldököm és komolyan azt érzem ilyenkor, hogy kár is próbálkoznom, még ezt is sikerült félrekommunikálnom. Amikor megszólalok, hasonlóan nyugodt a beszédritmusom, mintha a tartalomtól függetlenedne a forma. - Nincs igazad, nem vetted észre. Kétszer is kedves voltam, nem pedig "csak" hagytam magam. Egyébként azt is beleszámolhatnád, hogy nem annak fényében jöttem, hogy akármit is baszkurálj rajtam, szóval azt hiszem most magamhoz képest elég nagy rugalmasságot mutatok... Ezt sem tenném meg a szomszéd néni szánhúzó kutyájának, szóval légyszíves, nézd a szándékomat, a szám az ígyis-úgyis járni fog, épp azért mert rohadtul zavarban vagyok. És ez volt az első és utolsó alkalom, hogy voltam olyan hülye és szöveges magyarázatot adtam magamhoz. Természetesen egy szusszra, mert úgy jobban kicsusszan, és telibe belenézve az arcába, akkor is, ha ő mást mustrál esetleg. Nem, határozottan nem vagyok ideges. Talán kicsit fáradt, mert úgy érzem, férfi létére, mintha kicsit tojáshéjon lépdelésbe menne át a dolog részemről. Mert szinte egyértelmű (számomra), hogy nincs köze az ő szakértelméhez az én bizalmi problémámnak. Bizonyára engem is sérthetne, hogy ő a saját bizonyítási vágyát az én kényelmem fölé helyezi, ha ezt az egészet venném annyira komolyan. De nem, legyen most így. Olyan kurva rugalmas vagyok általában, azzal kapcsolatban, amit nem akarok, mint egy ezeréves tölgy, épp ezt dörgöltem az imént az orra alá, hogy becsülje meg magát, hogy miatta mentem át kicsit nyárfába.
Amikor elkezd beszélni továbbra sem nézek fel rá, hanem azzal foglalkozok, amit éppen csinálok. Ettől függetlenül hallom, ez abból is feltűnhet, hogy néha bizony sikerül kicsit erősebben megnyomnom a talpát annál, ahogy eredetileg akartam, így inkább félbehagyom és felnézek rá a kis sámlin ülve. Ettől mondjuk különösebben nincs kisebbségi komplexusom, szóval nekem tökéletesen megfelel itt. Alig láthatóan vonom csak össze szemöldökeimet, közöttük az a ránc csak halványan rajzolódik ki, de ez épp elég lehet ahhoz, hogy kellőképp ellenszenvesnek tűnjek. Igazából csak annyit sikerül felfognom a mondandójából, hogy ez az egész neki hatalmas áldozat és egyébként is tök szarul érzi magát. Őszintén szólva, én meg erre nem vagyok kíváncsi. Teljesen jóindulatú voltam, legalább eljátszhatta volna, hogy élvezi, hiszen elég egyértelmű volt, hogy ez nekem fontos. Nem érdekel, ha erőszakosnak tűnök, amiért ráerőltetem ezt az egészet, de akkor is sértve érzem magam. - Befejezted? - Kérdem tőle kimérten, amikor elhallgat, majd ránézek a falon lógó órára és ezzel a lendülettel fel is állok. Nem igazán érdekel a válasza, szinte azonnal folytatom is, miközben az ajtó felé sétálok kényelmes tempóban. - Nemsokára jön az első kuncsaft, ideje menned. - És ezzel ki is nyitom az ajtót. A kilincsen megtámaszkodva fordulok felé és várom, hogy vegye a zoknit, cipőt. Tagadhatatlanul sértettnek tűnök, egyébként pedig valahol a válla mellett nézek el hidegen. Egyáltalán nem kell itt maradnia és leszólnia amit csinálok, meg a falon lógó képeket. Egyszerűen nagyon szeretem, a szakmám és azt, ahol űzöm, de ha nem hagyja, hogy bevonjam, akkor nem töröm magam. Egyébként még korán van. Annyira korán, hogy Zoe tisztában lehet vele, hogy ilyen korán biztos nem várható kuncsaft. Legfeljebb háromnegyed óra múlva szoktak az első köntösös alakok elszállingózni az ő asztala előtt, hogy felém vegyék az útjukat. Az igazat megvallva nem érdekel mit gondolhat rólam.
Ha nyomkod, hát nyomkod, szíve joga, és most bizony engedélyezve is van, mint ahogy azt a hatalmas kegyességemben meg is említettem neki. Az határozottabb erőkifejtést azért még én is észreveszem... meg le is vonom belőle a kellő következtetést, nem is kell megerőltetnem magam: még a teljes őszinteségemmel fércelt jóindulatomban is talál kivetnivalót. Láthatóan már ennyitől is megbomlik az a ZenBrody, amit eddig mutogatott. Sanyarú ez a sértődékenység. Meg ez az arckifejezés is, amit nem tudok hova tenni. Értem én, hogy baja van, de nem félek a mumustól már egy ideje, se a hasonló fejekről, hiába kísérli a homlokráncolós megfélemlítést, vagy fene tudja, mit is. A költői kérdéssel persze minden egyértelművé válik, én meg kis hitetlenséggel vonom fel egyik szemöldökömet. Az komoly, itt most hiszti volna? Úgy férfiasan? Hát jó. Egyébként nem vagyok hülye és ha már így állunk, akkor még azzal a fél perccel sem szívom tovább a levegőjét, ha már így elhatározta magát. Lerakom a csupasz talpaimat a földre, hogy aztán hajoljak egy kicsit, és a mutató és középső ujjaim közé csippentsem mindkét lent heverő cipő szárát. Úgy lógicsálnak, ahogy felegyenesedek és az immár ajtónál posztolóra pillantok, aki roppant felnőttesen ignorál. Azért nem kezdek gondolatolvasós mustrába, vagy westernes tekintetkeresésbe, azt hiszem már épp eleget tettem az ügyért, el is mondtam a véleményem. Szóval csak elsétálok mellette. - Majd szólok a kint tobzódó tömegnek, hogy óvatosan bánjon veled ma. Nem is én lennék, ha nem úgy tenném a megjegyzést, hogy még esélyes se legyen akármit is szólni, anélkül, hogy utánam ne lépne a folyosóra. Mert én bizony elindulok csupasz tündetalppal felfelé. Ha minden igaz útközben lesz hely a cipőfelvételre, mielőtt a hóban kéne tapodnom odakint.
Szamárfülekkel és egy "Hülye voltam" feliratú táblával nem épp vidám az élet, legalábbis a hotelen belül, de annyi mákom azért van, hogy kezdett nem - annyira - szemet szúrni a dolog. Napi tízezer alkalom helyett már "csak" ötezerszer tettek rá megjegyzést, amit hősiesen tűrtem, mert muszáj volt, így viszont szinte mindig sárga volt a szemem a hotelen belül ezek miatt. Igyekeztem is kevés időt tölteni bent, de hát az otthon az otthon. Alig vártam, hogy visszaszerezzem azt a flancos rangot és hogy megszabaduljak a párosítgatástól. Ray most a seggén csücsült, így nem kellett az elrablásától tartanom. Juhé! Egy probléma kilőve, keressünk a helyére másikat, mondjuk a wellness részlegen, úgy láttam arra libbent a "dúshajú". A pajzsom félig fel volt húzva, mint rendesen, francnak kellene nyílt könyvet játszanom. Anne mellettem lépkedett, kicsit már álmos volt, és hiába mondtam neki, hogy feküdjön le, kitartott amellett, hogy mindenhova velem jön. - Bali bácsihoz mész, akkor nem aludhatok - mondta komolyan, s szinte eltökélten. Néha tényleg olyan volt nekem, mint egy masszív póráz. - Ugye csak beszélgetni fogtok! - Csak segítek neki relaxálni - feleltem vicsornak is beillő mosollyal, ahogy megérkeztünk lassan a masszőr szobájához. Én itt szamárfülekben pompázok, ő meg masszíroztatja magát! Mire beléptünk, már az asztalon/ágyon feküdt, a hasán, a tomporán törülközővel. A masszőr - emberke - már készült is, hogy nekikezdjen a dolgának, a felbukkanásunk meglepte és értetlen szemmel bámult a füleimre, mire mordultam egyet és "majd én meggyúrom"-mal elzavartam. Nem voltam se kedves, se vidám, szóval röhejes kinézet ide vagy oda, tiplizett. - Szia, Bali bácsi! - ment a Vezető Testőr elé Anne, némiképp bocsánatkérő arccal, amolyan "én megpróbáltam megállítani, dehát..." - Bognár - léptem a hátához és a vállára szorítottam -, remélem tetszett a múltkori produkció, bocsáss meg, hogy zavarok, de gondoltam ha már ilyesmire is ráérsz, a jelentésemet is meghallgathatod. A lapockái közé könyököltem - pontosabban belevágtam a könyököm -, majd körkörös mozdulatot tettem. A masszázs akkor jó, ha fáj! És mihaszna bokorugró lennék, ha nem tennék meg mindent a fölém beosztott Vezető Testőr kényelméért, nemde? Na, ugye! A szamár massza a kopaszt... hol van ilyenkor egy da Vinci, aki lefesse az idilli képet? Anne lecsüccsent egy székre, de olyan közel hozzám, hogy ha lepattan róla, akkor egyből bokán tud rúgni.
Mivel a bolttal nem kell foglalkoznom, így elég sok időm szabadult fel. Azt azért nem mondhatom, hogy unatkozom éppen, mert itt van a falka s annak ügyes-bajos dolgai. Van mit tenni vagy csinálni. A hotel sem piskóta amit beteszünk a hűtőbe s eláll addig amíg a szakács haza jön. Ott is próbálok helyt állni. Szerencsére semmi olyan dologgal nem találom szembe magamat amit én vagy Brad ne tudnánk megoldani. Castor nélkül is zajlik tovább az élet, bár sokkal nehezebb és göröngyösebb. Még is csak a fejétől bűzlik a hal. Nekem személy szerint hiányzik, így remélem hamarosan haza vezet útja. Ezen merengek miközben haladok masszíroztatni. Van bennem egy kis feszko, amit le kéne gyúrni. Verekedni nincs időm, pedig olyan szívesen akaszkodnék össze már valakivel, hogy levezessem azt ami felgyűlt bennem. Ilyen, mikor a szervezet hozzá szokik a rendszerességhez s most egy igen erős elővonó kúrán veszek részt. Ez van. A helységbe belépve köszönök az embernek ahogy szoktam s paraván mögött dobok le mindent magamról. Ruhára nincs szükség csak egy törölközőre, melyet magamra is csavarog. Végig nyúlok az asztalon s elől keresztbe teszem a kezeimet. Az államat pedig megtámasztom a találkozási ponton. A pajzsom természetesen a szokásos magasságban. Nem kell hátranéznem, hogy tudjam Anne és Corvin lépet be a szobába. Az illatuk is elárulja őket. Nem tudom mit akarhat, de nekem már is egy szélles vigyor lesz a képemen. Sajnálom, de az emlék örök s olykor-olykor – igazából már mindenkinek megmutattam a falkából aki/akik nem lehetek jelen s hogy őszinte legyek ezzel szoktam szórakoztatni magam eténként, ügyelve arra, hogy bizonyos részeket cenzúrázzak. - felvillan előttem pár pillanatkép arról az estéről. Az ember elmászik, mert eddig eltitkolt tehetségét akarja rajtam kamatoztatni a hím. Hát lássuk mit tud. Nem ellenkezem, miért tenném? Biztos valami fontos dolog miatt van itt. Ha pedig tényleg csak azért ugrott be, hogy engem kényeztessen hát örülök neki. - Szia Törppilla. Hogy vagy ma? Most is rajta van a fül, a tábla is? Mosolyodom el kedvesen, s komolyan érdekel, hogy van a kis csajjal. Kedvelem, bár sajnálom is egyben az apja miatt. Egész nap bámulni kell amíg tart a büntetése. Pedig hát a gyerek nem tehet semmiről. Érzem ahogy a hideg keze a vállamhoz ér. Igazán bekenhette volna valami olajjal vagy az a minimum, hogy befészkeli magát egy radiátorhoz. - Corvin, hangulatból ötös, bár van még mit csiszolni a technikádon. Az ajtóm bármikor nyitva van. Céloztam itt arra, hogy még neki is ráérek, bár nem igazán örülök neki, hogy pont alám osztották be. Mindegy hogy kedveljük e egymást vagy sem, mert a lényeg, hogy ezt félre e tudjuk tenni olykor s csapatban dolgozni. Már Chicago-ban sem volt a szívem csücske. A könyöke a lapockám között talál magának helyet s nem finomkodik ezt meg kell hagyni, de amúgy sem csípem a puhányokat. A körkörös mozdulatai sem jobban, bár én bíróm a fájdalmat. - Egy kicsit erősebben Baby Persze, hogy incselkedek s cukkolom is. Azt pedig halhatja, hogy az utolsó szónál el is mosolyogtam magamat. Gondolom erősebbre vált és az csak azért jó, mert tényleg kimasszírozza belőlem a görcsöket. - Hallgatlak közben. Kiről vagy miről szeretnél jelenteni és mit? Mondja csak, bár remélem elhúzza annyira a dolgot, hogy a vádlimig leérjen. Még szép hogy egész testes „kényeztetést” akarok. Nem érem be kevesebbel. Azért azt a bizonyos részt nem adnám a kezébe, sőt inkább kerülje el messzire, mert ha csak egy ujjal is hozzá mer érni, itt hányom le helyben és feldugok neki egy banánt vagy egy uborkát. Azt mondják az uborka jó hatással van az emberi bőrre, a farkaséra nem tudom, de max. Corvin lesz a kísérleti nyúlam.
Anne vidáman vigyorgott a megszólításra - velem ellentétben - imádta, ha becézik, és az külön öröm volt a számára, ha egy nagyobb és idősebb farkas tényleg kíváncsi volt rá, nem csak méregette, mint egy darab húst, amiről nem tudja eldönteni, hogy megenni, vagy labdázni kell vele. - Jól - bólogatott mosolyogva. - Rajta, azért morcos és odaégette a reggelit, úgyhogy az étteremben kellett ennünk. - Túl sokat fecseg ez a lány! - De vigyázok rá, hogy jól viselkedjen. Ha Duncan jól viselkedik visszakerülhet... - Elég lesz, Tökmag! - morrantam rá figyelmeztetőn, s még nyitotta a száját, hogy valamit csipogjon de amint a szemembe nézett, elnémult. - Csak nehogy éljek a lehetőséggel - feleltem grimasznak is beillő mosollyal, mikor felajánlotta a gyakorlást, Anne pedig elhelyezkedett a széken. Az ér lüktetne a halántékomon, ha szokása lenne, amikor erősebben kéri a masszázst és... le-Babyz. ~ Anyád! ~ küldtem gondolatban, mert hát mégis egy kisgyerek van ott mellettünk, mellesleg a kölyköm, szóval... igen, csak cenzúrázva. Ezúttal már vérvonalasan is adok neki, igaz, hogy csak a hatodik fokon vagyok, de sose hanyagoltam el, úgyhogy van bennem erő, még ha nem is annyi, mint egy magasabb fokon állónak, vagy egy idősebbnek. Ha csont reccsen, roppan, engem ne hibáztasson, ő kérte, hogy erősebben, én csak engedelmes kis farkas vagyok. - A haladásomról elsőre: táncoltam, egy hétig rózsaszín volt a hajam, hordom a szamárfület és a táblát, Anne mindig velem van, Rose-zal elmentem ruhapróbára, Jesse-vel öltönyözni... Ha Northfolkék bulija meglesz én is teljesítettem. Gondoltam szólok.- Közben gyúrom, cseppet sem kímélem, de a hangom semleges, tárgyilagos, ahogy általában jelentéstételnél. - Másodikra Elionore-ról. Illetve róla inkább kérdezni: mit tervezel vele? Hallottam, hogy a hátam mögött Anne egy nagyobbat szusszant, kicsi farkasa energiái pedig megugrottak, megijedt a témától, mert bár gyerek volt, de nem ostoba, annyit pedig észrevett már, hogy Bognárral nem vagyunk puszipajtások, Eli viszont mindkettőnknek komoly tényező, csak tök más oldalról. Neki szívügye, nekem pénzügyem. Üzletim. Szóval marhára nem mindegy, hogy mi lesz vele, az már csak a bónusz, hogy emberként is csípem.
Mosolyt csal az arcomra Anne. Főleg ahogy megossza az információkat. Rögtön előttem van a kép, ahogy Corvin neki áll sütögetni, de ahelyett, hogy valami ehetőt szolgálna fel, csak egy fekete megmondhatatlan maszlag születik a serpenyőben. Szegény gyerek! A ki nem mondott kérdésre, pedig kacsintok. Ha jól viselkedik és teljest nekem egy feladatott, akkor vissza fogja kapni azt amiért küzd jelenleg is. Azonban ne szaladjunk ennyire előre. Mindent a maga idejében. - Olyan vagy mint egy őrangyal, amiért hálás lehet az apád. Talán valóban Anne a visszatartó ereje s pontosan miatta kéne jól viselkednie. Vajon mennyit fogok változni a gyerek mellett? Valamennyit biztosan, de remélem ez nem egyenes arányos azzal, hogy elpuhulok mellette. Ezen még kár agyalni, hiszen odébb van. Ha már neki áll meggyúrni, akkor azt csinálja rendesen vagy sehogy. Adja csak bele az erejét, bár nem akarok pár törött csontot. Oké, gyorsan forr, de ha csonttörést szeretnék, akkor egy csontkovácsot választok nem masszőrt. - Köszönöm kérdésed, gondolom jól érzi magát, ott ahol van. A fene sem tudja, hogy hol van az anyám, de nem is érdekel. Eldobott magától s erősen hozzá járult a sorsomhoz, nem csoda, hogy soha nem érdekelt egy kicsit sem. Erősebben kezd nyomkodni s érzem, hogy beveti a vérvonalát is. Már is sokkal jobban érzem magam vagyis a hátam. A keze pedig kezd lassan felmelegedni vagy csak jól gyúr? A folyamatot melyet rajtam hajt végre inkább nevezném gyúrásnak mint egyébnek. A izmaim pedig reagálnak erre, gondolom ezért termel hőt. Vagy csak szimplám árad Corvinból a melegség. A gondolatra rögtön elvigyorodom, de mivel beszélni kezd, így figyelek is rá. - Lassan a listád végére érsz. Remek. Mikor lesz a buli? Kérdezek rá. A kérdés egy kicsit meglep, bár valamilyen szintem már vártam, hogy valaki feltegye. Igazából mindenki ezt az a tipikus struccpolitikát folytatja és eddig a percig csak a levegőben terjengett ez a kérdés. Érzem ahogy az energiák megváltoznak. Nem csak Anna részéről, de felőlem is. Nem pont Corvinnal akartam megvitatni ezt a kérdést, de ez nem jelenti azt, hogy elzárkózóm előle. Nem igazán látom át a kapcsolatukat, bár elgondolkodom azon, néha, hogy jobban bele kellene folynom, csak hogy képben legyek. Eli rajong érte valami oknál fogva, de nem vagyok egészen biztos, hogy azért, mert hasonlítanak. Legalább is a múltkor ezt ecsetelte, szinte védelmére kelve. Ám bár, nem támadtam Corvint szóba, csak pusztán közöltem, én miért nem kedvelem. Persze nem hagyom válasz nélkül, de csak neki címzem, mert tudom, hogy Anne nagyon kedveli Eli-t s nem akarom megijeszteni vagy olyat halljon amit nem kéne.Ezért váltakozó lesz a mi kis "csevejünk." ~ Elhagyom és töröltetem az emlékeit az őrzőkkel vagy~ - Célodban áll behálózni? Pillantok a vállam fölött hátra, hogy lássam az arcára. Ezt a kérdést nem tudtam kihagyni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen választ kapok erre. Tagad vagy ráhelyesel, ez itt a kérdés? Persze hogy ettől feszültebb leszek, de azért van a pajzsom, hogy elfedje azokat a dolgokat, melyek nem tartoznak senkire. Azonban a szamárfülei inkább vigyorgásra akadnak okot. Nagyon csini, lehetne az új kelléke mostantól. Abszolút nem érzem magamat szemétnek, amiért Anne energiáit is figyelem a szavaimra. Nem tudom mennyire belsőséges a kapcsolatuk, de talán árulkodhat a kislány, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Mint mondtam nem bízok Corvinba sem, így a szavait nem veszem készpénznek. ~ Mást vártál?... Az kellett volna mondanom, hogy ásó, kapa, nagyharang és boldogan élünk? A mi világunkban, erre nem sok esély van. ~ Jelentem ki komolyan s valóban nem látok magunk előtt jövőt. Miért is látnék? Ma élek, holnap meghalok. Ingoványos lét a mienk. Egy ember számára pedig halálos. Akkor pedig inkább éljen boldog tudatlanságban. Arról se feledkezzünk meg, hogy terhes, s mielőtt felteszi az erre irányuló kérdését, megpróbálom megelőzni. ~ A gyerek születését megvárom persze, hogy ne arra riadjon valami van a hasában...~ Nem lenne éppen rossz terve, mert logikusnak tűnne, ha nem éreznék iránta. Igen, ez is megfordult a fejembe, de jelenleg is szenvedek, mert nincs velem fizikálisan. Ez amolyan végső megoldás lenne, ha minden kötél szakadna.... - Tervezni nem tudok vele, mert hiába beszélek neki, csak megy a feje után. Önfejű és makacs is, így pedig elég nehéz. Állandóan farkasok körül mozog, mintha, biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálja. Tisztán lehet hallani, ahogy a csontjaim jelzik neki, egy kicsit erős. Pattognak/ ropognak a kezei alatt. Talán törést még nem sikerült véghezvinnie, bár ebben nem lehetek biztos a szavaim után. Mindjárt kiderül, mennyire "kímél" avagy sem.
Kivételesen nem tudok vitába szállni Bognárral, Anne tényleg kész őrangyal mellettem, sa ahogy ebbe belegondolok, csendesen, halvány de szívből jövő mosolyra húzom a szám. Mázli, hogy velem van, tragédia, ahogy hozzám került, s még mindig félek, mi lesz, ha évek múlva elmondom neki... na jó, ez még odébb van, ráérek akkor agonizálni, ha már a beszélgetés előtt vagyunk pár órával. És még az "Anyád!"-ra is reagál, méghozzá milyen kis nyugisan... Ezt azért valahol becsülöm benne - jó mélyen lelkem egy olyan eldugott kis zugában, amit hét lakat alatt őrzök és talán nem is létezik, annyira titkos. Néha örülnék, ha türelmesebb és nehezebben felhúzható lennék, ám erre annyira azért mégse vágyom, hogy erőfeszítést tegyek a megváltozásomra. Csak gyúrom, és gyúrom, és gyúrom, elmehetnék pékinasnak, olyat kapnának a tészták, hogy ihaj! BB meg csak van, és tűri és hagyja, remélem azért nem élvezi! Ha már itt széterőlködöm a fejem, legalább szenvedjen egy kicsit! Anne viszont még nem aggódik érte, szóval nincs semmi baja, hát most annyira jó mint rossz hír... - Augusztus végén. Elvileg, ha nem szerveznek át valamit, vagy nem akarják másképp, máshogy. - Alig vártam! Megszabadulok kívánságoktól, szamárfülektől... bár Castort azért majd meg kéne környékeznem, hogy eddig mégis mennyire elégedett vagy nem az velem, mert az ő kívánsága azért képlékenyebb és neccesebb, mint a többieké együttvéve. Mikor felhoztam Elit arra számítottam, hogy bomba robban - Anne jelenlététől függetlenül -, de elszámítottam magam, teszem azt hozzá: szerencsére! Nem, kivételesen nem a patália volt a célom, de kíváncsi voltam, s habár Bognárnak érezhetően nem fűlött ehhez a foga, mégsem küldött el a fenébe vagy terelte el látványosan más irányba a beszélgetést. Kissé összeráncoltam a szemöldököm, mikor gondolatban felelt, nem a mikéntre, hanem a szavaira. Már kérdeztem is volna, hogy ez komoly? Ennél rafináltabb megoldást néztem ki belőle, de nem fejthettem ki, mert a következő kérdése, amit már hangosan is kimondott még a gyúrásban is megakasztott. Dinnye nagyságúra kerekedtek a szemem úgy bámultam értetlenül, majd oldalra biccentettem a fejem, próbáltam nagyra nyílt szemeimmel észrevenni, honnan áll ki egy meglazult kerék a fejéből. - I-á! - Ez volt minden, ami az első döbbenet után kijött a számon, s Anne is csak lesett, mint a luki nyúl, hogy ez most mi? Szamárság volt a javából, komolyan nem értem, honnan szedte. - Ez olyan hülye kérdés volt, hogy inkább nem is mondok rá semmi többet. Abszurd. Amyvel lefutottam anno pár kört, köszönöm szépen bőségesen elég volt, nőt legfeljebb egy éjszakára "hálózok be", de az is színtiszta dugás-történet. Egyébként meg ahogy láttam, a szamárfüleim elérték nála is vigyort, mire egy morcos mordulással reagáltam. Kurva fülek! ~ Nem ezt, de mást ~ vallottam be, aztán mutattam, hogy forduljon csak vissza szépen, ha már vagyok olyan jófej, hogy gyúrom, használja ki. Addig se a füleken röhög. Nem hozakodtam elő a saját példámmal a Tökmaggal, mert az már évek óta más tészta, mint most az ő esetük. ~ Mert az jobb, ha utána arra ébred, hogy van egy gyereke, de az apja sehol és semmire se emlékszik? ~ Nem volt se vádló, se számon kérő a hangom, komolyan érdekelt, hogy hogyan jutott idáig. Mert abban erősen kételkedtem, hogy Eli ebbe belement volna. ~ És te ki fogod bírni, hogy ne lesd folyton merre vannak, mi van velük? Ez meg falkaszinten érdekelt. Rendben, nem egy érzelgős, elcsöppenős, nyámnyila hősszerelmes - asszem -, de... úgy élni, hogy tudod, van egy családod, lehetne egy család családod, közben meg ők azt se tudják, hogy létezel... Oké, hogy farkasok vagyunk, de minden szarságot mi se tudunk elviselni, Bognár pedig már így is ragaszkodik hozzá, nem kell, hogy beszéljen nekem erről, az, hogy nem ölte meg az X. találkozás után és még terhes is, ezt bizonyítja. Sóhajtottam egyet. Csak tudnám, hogy én meg mi a szarért akarom jóllakatni a kecskét és mellette megtartani a káposztát. A kicsi lányra pillantottam. Jó, talán mégis tudom. Abbahagytam a kopasz hátának szadizását, mert már asszem csont reccsent, nekem pedig nem hiányzott egy fejmosás, hogy szabadidőnkben Vezető Testőrt rongálok. Karba fontam a kezem, s úgy meredtem Bognár hátára, mintha abból ki tudnám olvasni legalábbis, hogy hol van a Szent Grál. Közben, mivel a Tökmag látta, hogy felhagytam a "masszázzsal", leugrott a székről, felmászott az asztalra, pontosabban a hím hátára, rátérdelt és tovább nyomkodta a praclijaival. Elfojtottam egy mosolyt. - Castor milyen feltételt szabott? - Castor mindig szab, vagy legalábbis ultimátumot ad valamire. Nem akartam én ellene játszani, de... hasznos Eli, mindazzal együtt, ami a fejben van, ha azt tisztára mossák, cseszhetem, márpedig rühelltem ráfázni, egyébiránt a falka van olyan erős, hogy ne nagyon akarjanak cicózni valakivel, aki az egyik farkasunkhoz tartozik. Még akkor sem, ha az illető ember. Igaz, a múltkor a hegyiek valamilyen szinten megleptek minket, de ez egy alkalom volt, és ebben is ők húzták a rövidebbet.
Élvezem e, amit Corvin csinál a testemmel? Hát persze. Ki nem élvezné ezeket a kezeket? Nem tudom miért nem kértem meg hamarabb. Előttem van a kép ahogy savanyú fejjel érkezik minden pénteken ide, csak azért, hogy engem „kényeztessen.” Valamiért élvezem, hogy szenved! Az viszont megnyugtató, hogy halad a kis „fekete” listájával. Nem azért, mert annyira akarom, hogy kész legyen, csak ez azt bizonyítja, hogy nem a tökeit vakargatja, hanem melózik. Oké, a munkamorajával soha nem volt gond. Ahogy most sincs. - Az mindjárt itt van. Legalább lesz egy kis lazulás, bár én már neked köszönhetően kezdek az lenni. Valóban így van s erről feltétlen tudnia kell. Tartottam volna magamban? Még a végén bent reked s megfekszi a gyomromat. Egészségesnek kell lennem. Elionore kerül szóba s bevallom nem számítottam arra, hogy rá kérdez. Ha már megtette akkor válaszolok is neki egy kicsit másképpen. Hangos nevetésben török ki erre a válaszra. Annyira élethűn szakadt ki belőle, hogy nem csak az arcából tudok arra következtetni, hogy bizony sokkba raktam. Ami érdekel, azt simán megkérdem minden díszítés nélkül. - Tejesen passzol hozzád ez a fűl, de ha előveszel a zsebedből egy adag szénát és elkezded rágcsálni én itt esek le az asztalról. Törppilla, nyugtass meg, hogy nem vett egy széna farmot. Persze, hogy nevetek és ki kell használni az alkalmat. Azonban vettem a jeleket, amik valahol mélyen örömre adnak okot. Nem, féltékeny soha nem voltam rá. Csak szeretek tisztán látni. Vissza fordulok, hogy tovább tudjon nyomkodni. ~ Ennyire kegyetlennek nézel? Nyilván elvenném tőle a gyereket, így nincs bonyodalom.~ Nem is értem, hogy gondolta. A gyereket nem hagynám ott neki, mert ezzel az erővel akkor most azonnal is elvetethetném az emlékeit. Kb ugyan ott lennénk. ~ Persze, hogy nem. Eszembe sincs elhagyni, pusztán kíváncsi voltam a reakciódra. Amit az imént elmondtam, csak egy lehetőség, a sok közül amin végig mentem.~ - Nem azért vállaltam fel öket az Alfa és a falka előtt, hogy aztán eldobjam mint egy megunt rongyot. Kitartok mellette egészen addig, amíg Ő is ezt teszi. A jövőt pedig nem tudom, de remélem, hogy sok mindent tartogat még nekünk. Hopp kicsit megeredt a nyelvem, de ezt nem bánom. Nem ismer, nem tudja milyen vagyok, de ez azért elárulhat valamit rólam. Nem gondolom, hogy gyenge lennék azért mert szerelmes vagyok, vagy éppen azért, mert egy embert szeretek. Castor ezt rosszul látja, de talán az útja során ő is ráébred erre, legalábbis remélem. Nem bánom, hogy abba hagyta, mert már kezdet fájni mindenem. Oké, jó ha fáj, de tönkremenni nem akarok, így szusszanok egyet mikor abba hagyja. Anne pedig már fent is van. Valahogy megmelengeti ez a lelkemet, ezt kár is lenne tagadni. Lehet elkérem majd Covintól a csöppséget, amolyan gyakoroljuk az apaságot címszóval. A fejemet ráztam meg egy csöppet. - Taníthatnád a Fatert. Pillantásom Corvinra siklik s ahogy látom nagyon gondolkodik valamin. Inkább csendbe maradok, mert lehet soha nem ér a végére. Akkor pedig sokáig leszünk itt. A kérdésre sóhajtok egyet. - Annyit mondott, találjuk egy okot amiért érdemes minket életben hagyni. Ismered Eli-t, remélem nem olyan jól, mint én. Kívül-belül. kimagaslik az emberek közül. Beszéltük róla, és tudom, hogy nem falka szempontból akarom, hogy hasznos legyen Castornak. Oh, nem, abszolút nem vele akarom ezt megvitatni, még is az egyetlen olyan személy aki ismeri. Tehát nincs más választásom, bármennyire is savanyú a szőlő még is bele kell harapnom egy kicsit. Lehet van ötlete, de hogy én ezt nem fogom megkérdezi az is biztos. - Szóval így áll a helyzet. Egyelőre várom, hogy visszatérjen a főnök. Agyalhatok én száz indokon is folyamatosan, de mivel nincs itt, így elég nehéz egyről a kettőre jutni. Azt is tudom, hogy fizetnem kell, amiért esetleg életben maradunk. Mivel soha semmi nincs ingyen. Ezzel soha nem volt bajom, bár remélem alapul veszi a hűségemet, melyet elég régóta tanúsítok felé.
Hát hogy állandó beszól, ez már nem igaz! - Csak szét ne ess a nagy lazaságban. Az "i-á"s válaszra felnevet, remek, legalább már mind tisztában vagyunk a dolgok állásával. Nekem is és neki is jobb, ha biztosan látja, hogy nem becserkészendő alanyként tekintek Elire, amúgy se vagyunk kebelbarátok - finoman szólva -, de azért nem kell ezt még jobban aláásni, főleg, ha nincs is rá ok. Anne is kacagott a kérdésre, teljes öröm és felhőtlenség, röhögjetek csak! - Duncan nem bírna el egy farmmal - jelentette ki nagy vigyorgások közepette. Elvenné tőle a gyereket is. Vagyis kifosztaná, se emlékek, se ő, se gyerek, se... semmi. Nos, ez valóban humánusabb megoldás, bizonyos szempontból, de miért érzem úgy, hogy ebbe Eli sose menne bele? Nyilván előtte nem lenne megkérdezve, ez meg ésszerű megoldás is lehetne, ám még én se rajongtam érte, pedig aztán ha valaki, én kihasználok minden járható utat és nem sokat adok a lelkiismeretre. Vagyis ez az egész annyit jelent, hogy több, mint eleget foglalkoztam a kettejük dolgával, szóval jobban járnék - vagy járnánk mind -, ha felhagynék vele, nagy gyerekek, intézik... Öhm, igen, csakhogy az ÉN mindenesemről volt szó! ~ Szóval nincs semmi konkrét csak lehetőségek ~ summáztam. Az azért jó hír, hogy ez egy eléggé szélsőséges megoldás lenne csak, és neki sem ez minden vágya. - Bolondok vagytok mindketten - sóhajtottam szinte már lemondón, de ki vagyok én, hogy megszóljak bárkit is ilyen jellegű hülyeségért, mikor épp az én kölyköm mászott BB hátára, és Castor is tudna mesélni, mit tettem anno Amberér. Csak azért voltam hálás, hogy legalább az utóbbi a múlt. - Rajta ugrálni szoktam - nevetett Anne, mert neki még rajtam ugrálás volt az edzés. Még pici hozzá, tudom, de az ilyesmit nem lehet elég korán kezdeni főleg úgy, hogy ilyen fiatalon lett farkas és én vagyok a Teremtője. - Az a baj, hogy dunsztom nincs, ebben a helyzetben mondjuk az én érveim és szavaim mennyit érnének - kezdtem bele. Igen, segíteni akartam, mert érdekem volt, csupa szívjóságból eddig amit tettem az mind visszaütött, szóval erről inkább leszoktam. Leszokóban vagyok. - Nekem emberként értékes és a továbbiakban is emberként tervek vele, így van igazán haszna. - Megdörzsöltem a homlokom. - Igazából szerintem Cas sokkal több veszélyt lát bele, mint amennyit valójában jelent, te nem vagy hülye, neki nincs félelemérzete, emellett az Orfeumban dolgozik vagy fél tucat másik falkatag között, rajtam kívül. Szemmel is van tartva, ha úgy tetszik. A hely jól hozza a pénzt, ami Castornak is érdeke, hogy így maradjon, de ehhez nekem szükségem van Elire és a tudására, az összesre ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk együtt dolgozni. Igaz, hogy a farkasaink se hülyék, de Eli gyors, hatékony és ember, ami itt most előny. Ha feltűnővé válik, hogy nem öregszem, valakire hagyni kell a boltot, aki a színfalak előtt is tevékenykedhet. Ha még akkor is itt leszünk, szükség lesz a mulatóra is. - Igaz, hogy a falkáé az Upper, a Hotel és a Naoks is az Orfeum mellett, de sose árt a több láb. - Szűken véve és nézve lehet, hogy Castornak nem érdeke, hogy Elit megtűrje, de eddig több hasznunk volt belőle, mint kárunk, és ha menet közben ez változna - vállat vontam ~ akkor legfeljebb egyik este úgy megyek munkába, hogy gyászos kötelességem is van. Lehet, hogy tudnék találni Eli helyére mást, de az macerás, aztán újra összeszokni... Nem vagyok híve, hogy a meglévő, működő dolgokat leromboljuk. És ennyi volt az én részem, amit hozzá tudnék tenni.
Tetszik Anne kacaja, annak meg még jobban, hogy válaszol. Nem csodálkozom azon, hogy nem bírna el egy farmmal. Még az Orfeum sem megy neki, hiszen Eli elég sokat dolgozik nála. Aminek nem örülök, de csak azért, mert félő, hogy túlterheli magát. Én aggódok, ő meg el tudja dönteni, hogy mennyit bír. Amúgy sem hagyná ott, még ha kérném, akkor sem. A gondolatra, amit küldött csak bólintok. Semmit nem döntöttem el valahogy mindig szeretek az utolsó pillanatig várni. Addig pedig végig zongorázok minden járható úton. Szeretem átgondolni a maghatározó döntéseimet. Beszélni erről pedig nem sok mindenkivel tudok. Brad túl elfoglalt, bár biztosan szakítana időt ha megkeresném,de így is annyi dolog van. Dante pedig nincs itt. Másban pedig nem bízok és senkivel nem vagyok olyan viszonyba, hogy a magán életemről csevegjek. Talán lehetnék, de nem érzem, hogy lelki szemetesre lenne szükségem. Soha nem voltam olyan fajta. A magánéletem úgy is csak én tudom megoldani. - Mondj olyat amit még nem tudunk. Bolond lennék? Talán, egy kicsit. 200 év fölött néha megörül a farkas, nos, velem is valami ilyen történt, amikor egy emberbe szeretem bele. A szívnek nem lehet parancsolni, mert az nem nézi, hogy melyik fajtához tartozik a célba vett szív. Várok, hogy ismét megszólaljon, de amíg ez bekövetkezik, az apró talpú mászik a hátamra és kezelésbe vesz. Most kifejezetten jól esik ez „gyengéd” markolászás. Corvin erősebb volt, bár nem kicsit lepődnék meg, ha a kölyke már most felülmúlná. Fura hallani, hogy mit gondol Eli-ről. nem azért, mert teljesen máshogy látja. Pusztán csak azért, mert még senki beszélt nekem róla, pedig ahogy hallom, már elég sok mindenkivel találkozott a falkából. Valahogy még is tabu témának számít. Nos, én sem szeretném ha azzal keresnének meg, hogy mekkora jó fej, talpra eset okos nőt választottam. - Egyet értek veled, emberként több haszna van, mint kölyökként. Igazából magam sem tudom miért parázok rá erre a dologra ennyire. Talán a találkozásunk miatt, az nem éppen jól sült el, de ez van. Ha vissza jön, akkor megpróbálok vele újból beszélni illetve Eli-vel együtt. Ha nem találkoznak, akkor nem tud, objektíven dönteni. Nem várom el senkitől, hogy a védelmére keljen, mert azzal lehet, csak nagyobb bajba kerülne, mint amiben most van. Célzok itt arra, hogy már így is lefokozta. Persze nem mondhatom meg neki, hogy kivel beszéljen célozni szabad, s ezt meg is teszem. Corvintól segítség? Rögvest keserű szájízem lesz. Ámbár, az érmét csak meg kell fordítani. ~ Ha úgy alakul a dolog, ahogy szeretném, akkor lesz gyászos kötelességed.~ Természetesen egy idő után, beharapnám, de az még jó messze van. Ezen kár is gondolkodni vagy beszélni róla, mert előbb éljük meg azt az időt. Addig pedig nyugodt lehet, mert ember marad és nem kell, másik személyt találni a munkára. A felső testemet megemelem egy kicsit s hátra sandítok a törpére. - Érdekes, hogy még egyszer sem kerestél meg azzal, hogy mikor kapod vissza a ragod. Nem érzed, hogy megérdemled? Kérdezek rá erre is kerek perec. Valamiért azt gondoltam, hogy majd a fülem rágja, hogy adjam neki vissza, de nem. Érdekel az oka természetesen. Hogy én felkészültnek látom e? Jó kérdés, szépen halad, de semmi érdemlegeset nem tett még elém. Azonban most itt a lehetőség. ~ Egy testőrnek nem csak a védelem a feladata ugye bár, ezért szeretném, ha után járnál annak a fickónak, aki szétszedte Rose-t. Felderítőt nem akarok rá küldeni, mert Rose-t érhető okok miatt nem állítom rá. Nora-nak pedig más feladata van. Így maradtál te. Kellene pár infó róla és a szokásairól. Hova jár? Egyedül van e? Mert nem kóbor szaga van és nem is hegyi. Tehát valahova tartozik, csak nem tudom hova. Nos, szeretném, ha megfigyelnéd egy hónapig. Ha hasznos infókat tudsz nekem mondani, akkor visszakapod a rangodat. Ha lejjebb tolod a pajzsod akkor az arcát is megmutatom.~ Valóban érdekel ez a farkas, de nem önös érdekek vezetnek, hiszen a falkám tagjai is veszélyben vannak. Az pedig nem jó hír. Brad-al beszéltünk erről és azonos véleményen vagyunk. Kell infó a farkasról. Corvinnak pedig csak annyi dolga van, hogy ezeket megszerezi. Ha az alfa visszatér, akkor tájékoztatom majd erről is. Tudom, hogy ő is így cselekedne.
Fogalmam sincs, miért kezelik a többiek egyfajta "tabuként" Elit, most attól, hogy szóba kerül, Bognár nem hal meg, nem dől össze a hotel vagy ilyesmi. Bár lehet én voltam túl tapintatlan és nagypofájú ahhoz, hogy felfogjam, miről nem kéne beszélni? Mindenesetre, amíg BB le nem csap, én beszélek tovább, már csak azért is, mert békével jöttem, uff. - A nőd nem hülye, ahogyan Castor sem. - Azt már azért nem mondtam, hogy "úgyhogy minden rendben lesz", az ilyen rózsaszín mondatok megfekszik a gyomrom, szóval hanyagoltam is őket. Emellett hazugság is lenne, mert senki sem tudja garantálni, hogy minden rendben lesz. Ez az egész meg a részemről nem védelmezés, csak érdek, ám úgy döntöttem, nem lovagolok a szavakon, azt meghagyom az elvetemült irodalmároknak. Erős a gyanúm, hogy nem én vagyok Bognár almainak segítő keze, de a farkas szorult helyzetben ne válogasson - az már más lapra tartozik, hogy a magam részéről minden segítség- vagy szívességkérésnél úgy érzem magam, mint akivel kaktuszt nyeletnek. Biccentettem a gyászos kötelességre, és kívántam, hogy úgy legyen. Mikorra felém fordul, már a falnak döntött háttal, továbbra is karba font kézzel álldogáltam, s érdeklődve vontam fel a szemöldököm, amit aztán a kérdését követően finoman ráncoltam. - Testőrnek valónak érzem magam, de igazából az egómnak kell az a rang. Anélkül is tudom tenni a dolgom, csak mégis jobb ugye, ha érzem a belém fektetett bizalmat. - Amit a legutóbbi Tarás húzásommal kissé kasztráltam, de milyen jó, hogy farkaséknál minden testrész visszanő! - Nem fogok félkész munkával eléd állni és a posztért nyivákolni, holott a visszaszerzéséért még nem végeztem a feladataimmal - vontam vállat. - Majd ha mindenki kívánsága ki lesz pipálva, akkor jelentkezek érte. Előbb a munka, aztán a követelőzés, a lefokozásomat is a baromság elkövetése után kaptam meg, itt se kavarjuk a sorrendet. Figyeltem a gondolatban küldött szavakra. Infószerzés? Uram atyám! Nem véletlenül nem voltam felderítő, de még csak soha nem is gondolkodtam abban a feladatkörben, a megfigyelés nálam addig szokott kiterjedni, míg egy célpontról megtudom, mi a gyengéje, vagy... na jó, azt hiszem, ez mégse lesz olyan vészes. Lejjebb engedtem a pajzsom, hogy mutathassa a pasast. ~ Fú de rusnya! ~ szaladt ki a "számon", és annyit legalább már tudtam, hogy plasztikai sebészt nem érdemes felkutatnom, utána kérdezősködve. Mondjuk ezt a fejet nem nehéz megjegyezni, csakhogy... ~ Van egy kis bökkenő ezzel: Anne. Amíg nem kapom vissza a rangom, azt szabta ki, hogy velem van nullától huszonnégyig. Nem szívesen mászkálnék vele, miközben a tag után szimatolok. Így is több, mint elég falkán kívül álló tudott róla, már ha csak azt nézem, hogy az Orfeumba is mindig jött és tényleg mindenütt velem volt.
Most komolyan nyugtatni próbál vagy hiba csúszott a kódolásba? Nem is tudtam, hogy képes ilyenre is, már mint jó persze, minden farkas érez és van lelki világa és stb, de nah. Corvinról van szó, aki pont nem ilyen típus. Ha ivott volna, most arra fognám, de józan. Nem mondok neki én egy szót sem, mert az belém ragadt ettől. Csak bólintok. Tudom, hogy nem lesz baj. Az elmém ezzel tisztában van, csak a szívem érez másképpen. Azt pedig majd száműzőm valahova ahogy eddig is tettem, bár elég nehéz úgy, hogy minden egyes verésnél a tudtomra adja, hogy nem jégből van. Hagyjuk a szívügyemet. Térjünk át valami másra. A kérdést nem véletlen címeztem neki, érdekel, hogy mit felel rá. Valamiért, igen, azt gondoltam, hogy nem lesz ennyire őszinte. talán a légkör teszi ezt mind kettőnkkel még jó, hogy nem kezdtünk valami belsőségesebb témába és picsogunk. Uram teremtőm, hogy én Corvin vállán nyüszítsek? Majd ha fagy!... Vagyis ha sokáig olvad, mert itt mindig fagy. No mindegy, nem fogom, most ezt megmagyarázni. Elé tárom a dolgokat s megmutatom neki azt a hímet, aki elintézte Rose-t szegény nőstény, de még mindig azt mondom, hogy szerencséje volt. A szavaira felnevetek. ~ Nem csókolózni kell vele, ne nyávogj~ Persze, hogy felvillant a kép és ha nem húzta fel a pajzsát, akkor bizony azt is láthatja amit jelen pillanatban látok, tisztán, élesen. Gondolom nem csak az én emlékeimbe ilyen vibráló, igéző... az a bizonyos kép, amit női ruhában van. Viszont a pajzsomat ideje visszahelyezi és elgondolkodom a szavain. Teljesen megtudom érteni, hogy nem akar vele mászkálni. ~ Hallottál már a gyermek felügyeletről? Egyébként megértelek én sem szívesen vinném. Viszont ez egy feladat, az meg büntetés. Nyilván senki nem fogja le venni a fejed, ha nem viszed magaddal bevetésre. Ott van Eli, legalább gyakorolja az anyaságot. Ahogy megfigyeltem a múltkor Rose is rajong érte vagy Bells. Van itt annyi nőstény, aki csak arra vár, hogy kölcsön ad Anne-t nekik egy időre. Amúgy sem egész napos elfoglaltság. Ráadásul falka érdek.~ Azt nem mondom, hogy olykor még én is vigyáznék a csöppségre, mert még a végén rám sózza. Akad azért jobb dolgom is, bár tény, hogy ha megkérne, - ami valszeg soha nem fog bekövetkezni - akkor elvállalnám. ~ Természetesen ez nem minősülne megszegésnek, Ne aggódj, rosszat szándékosan nem akarok neked, Anne-k meg végképp nem.~ Mint mondtam nem gördítek elé akadályt, hogy vissza téren a testőrök sorába, de lássuk be, bizonyítani kell. Az, hogy végig megy a listán szép és jó, de mit tesz a falkáért? Egyelőre semmit, legalább is nem tud felmutatni olyat vagy tán még is? Tessék itt az alkalom, hogy akkor felmutassa. Hátra sandítok a kis lányra. - Köszönöm szépen Miss Corvin, maga egy született tehetség. Kérem hagyja szabadon a hátamat. Mosolyodom el s ha a kis lány leszállt rólam, akkor felülök az asztalon. A törölközőt pedig magam elé vonom. Nem mutogatóba van rajtam az alsógatya, ami egyébként fekete. ~ Persze ha vonakodsz a feladat alól… Zacharias~ Jegyzem meg szárazon, hiába nem lehet hallani a hangomat, biztos vagyok benne, hogy kiérzi belőle. Semmit sem muszáj csinálni, csak ajánlatos. Szabad döntése van és nem parancsot adtam. Nem igazán vagyok a híve, de ez nem jelenti azt, hogy más módszerrel nem tudom elérni, azt amit akarok. Természetesen várók valamiféle választ, bár az egyik árulkodó s azt hiszem továbbra sem leszek jó véleményen a hímről. Mindenki maga ássa a sírját vagy hogy mondják. Figyelem az arcát, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen képet vág amint meghallja a nevet. Mindenkinek meg van az aktája, mely egyre csak vastagabb lesz.
Még jó, hogy nem csókolózni kell vele, már a gondolattól is undorodó grimaszba rándult az arcom, és ez a mocsok még képes volt bevillantani a pajzsa felhúzása előtt a táncosruhás képem. Ha nem állna rangban ennyivel fölöttem és nem lenne köztünk ekkora korkülönbség... igazából akkor is kapna egy tockost, az egyetlen, ami ebben ténylegesen megállít az az, hogy rajta áll, visszakapom-e a rangom. Meg persze rajtam, de ő a döntőbíró, azzal pedig nem ajánlatos rosszban lenni, úgyhogy mindössze fancsali képet vágtam. Van itt önfegyelem, ha nagyon muszáj, csak az a baj, hogy ez hosszú távon meglehetősen káros az egészségemre. ~ Oké ~ biccentettem arra, hogy ezúttal nem megszegés vagy nem-teljesítés, ha magára hagyom a kicsi lányt. ~ Ebben az esetben nincs akadálya. Tény, hogy Anne-t sokan szerették, ami nekem hatalmas könnyebbség, róla nem is beszélve. BB megköszönte neki a masszázst, ő pedig leevickélt a hátáról és az asztalról, majd mellém lépett. Kíváncsian nézett fel rám, nem buta, tudta, hogy valamiről még ment a szó, csak olyan síkon, amin ő azt nem hallhatta, ettől azonban még kíváncsi volt. Megsimogattam a fejét ezzel intve türelemre, a tekintetem azonban a Vezető Testőrre szegeztem, aki felült és még egy utolsót odaszúrt. Az állkapcsom megfeszült, torkom mélyéről halk, de cseppet sem finom morgás tört fel. Idejét se tudom, mikor szólítottak utoljára a középső nevemen, ám az említésétől nem épp virágos nosztalgia kapott el. Drága biológiai apám Zachariasozott minden verésnél és megalázásnál... vagyis ami azt illeti, elég sűrűn, szóval érthető okokból nem szerettem. Viszont ez csak a dolog egyik fele volt, a másik a név előtt hangzott el. ~ Ne sértegess! ~ Éledező haragom perzselőbbé kellemetlenebbé tette energiáimat. ~ Voltam ott, ahol ti hárman, a szükség idején, és nem azért mert beszari vagyok, szóval légy oly' kedves és többet ilyet még csak ne is feltételezz rólam! ~ A végére a szememben megjelentek farkasom borostyánszín szálai. Elismerem a nem épp dicső lejtmenetem, ahogy azt is, hogy nem kevés fejfájást tudok okozni, de ezt senkitől se tűröm. Egy hosszú pillanatig még farkasszemet néztem Bognárral, aztán szusszantam egyet és minden további nélkül a kijárat felé indultam. - Gyere, Tökmag! - Pápá, Bali bácsi! - integetett neki a töpörtyű, én már nem voltam ilyen jól nevelt, legalábbis most.
//Ha nincs más, akkor köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! //
Azt hiszem teljesen jó ez a kis találkozó. Én legalább is élvezem. A hátam meg lett masszírozva és egy feladatot is készülök kiadni. Természetesen nem kell magával vinni a csöppséget. Ez pedig nem minősül megszegésnek, mert bizony feladat és büntetés között is nagy különbség van. Kíváncsi leszek milyen információkkal fog nekem szolgálni és melegen ajánlóm, hogy tényleg hasznosak legyenek. Egy hónap pedig nem a világ. Érzem ahogy az energia szinte megváltozik. Most mondjam, hogy tudom, hova kell szúrni? Nem provokálom én, de ha emiatt nekem támadna, hát rajta. Úgy is már egy ideje elgyapálnám ezt a ficsúrt. Ami késik az nem múlik szokták volt mondani. Azt hiszi, csak ő képes úgy mond ’”fájdalmat” okozni Eli által? Hát „kedves Corvin barátom” kölcsön kenyér visszajár. Nem kell nekem mondanom, hogy tudja, mi – miért van. Okos farkas, csak ezt jól tagadja. ~ Hopp ez sértés volt?... Hát akkor bizonyíts, hogy ilyen soha ne forduljon meg a fejembe.~ Hogy beszarinak tartom e? Részben igen, bár lehet ez egyfajta elfogultság... nem, inkább még sem az. Tegyen le előttem valamit az asztalra és akkor másképp fogok vélekedni róla. Lehet, hogy Castornak már bizonyított, de nekem még nem, és hát alattam van, ezt se felejtsük el. Csúnya dolog visszaélni a „hatalommal”? majd mindjárt megsajnálom miatta. Egyébként nem szoktam erőt fitogtatni vagy azt, hogy felette állok, de egy – mint mondtam korábban is – tenyérbe mászó képe van és elég sokszor sajog a tenyerem, hogy megérintésem a "puha" bőrét. Persze akkor valahogy soha nincs ott. No mindegy, most nem az a fontos, hogy én vagy mi, milyen viszont ápolunk hanem a falka. Állom a tekintetét s az enyémbe csak a nyugalmat láthatja. Ámbár a farkasom készenlétbe helyezi magát, hogy ha még is csak arra adná a bundáját, hogy összetűzésbe akar keveredni. Ezt viszont leplezem, de csak is Anne miatt. Nem akarom, hogy bármit is megneszeljen szegény gyerek, így Corvin sem érezheti. - Szia Anne, vigyázz magadra Köszönök el a csöppségtől és miután kimentek rendbe szedem magamat. Van egy kis dolgom amit még el kell intéznem, de a kedvem egész jó lett. Fütyülve indulok meg a folyosón. Idejét sem tudom, mikor csináltam ilyet.
// Nincs más. Én is köszönöm. Élvezetes volt számomra is //
Kezdőlap
//
