A hegység fennsíkján, a végtelennek tűnő hómezők közepette nem egy tábor alakul ki a kutya-szánhúzás sport szerelmeseinek köszönhetően. Ezekhez eljutni már önmagában izgalmas, hát még ha helyet kapunk a szánon!
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 03, 2017 11:52 am-kor.
Basszus, ezt már azóta ki akarom próbálni, hogy először felfigyeltem a kutyaszános táborokra, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam a tervet. Rávenni magam nem volt nehéz, csak a kivitelezés bonyolultabb, de csak sikerüli fog! Legalábbis baromira remélem. Mivel akárhogyan is terveztem a dolgot, mindig csak belekavarodtam, így hagytam a fenébe az egészet és úgy döntöttem, spontán dolog lesz az egész, majd improvizálok, ha odaértem. Nem siettem el természetesen semmit, kora hajnalban érkezem, amikor még kissé sötét van, de hamarosan felbukkan a napocska, de még pont legyen annyi időm, hogy szürkületben hajthassam végre a zseniális tervem. Bakker, úgy be vagyok zsongva, mint egy tizenéves! Csak jöjjön össze, egek, milyen jól fogok én ma szórakozni! Szóval kirándulok egyet, persze a legközelebbi kutyaszános tábort választom ki magamnak, elvégre nem akarok órákig gyalogolni, meg tényleg tűkön ülök már, szóval mielőbb a tettek mezejére szeretnék lépni. Amint odaérek, nem is teketóriázok sokat, óvatosan közelítem meg a tábort és annak egy szánját. Remélem nincsenek felkészülve idióta emberekre, akik azzal töltik az idejüket, hogy elcsennek egy-egy szánt. Nekem most csak egy kell. A hozzám legközelebb esőt pécézem ki magamnak, aztán uccu, oldom a köteleket, kapom kezembe az ostort, hogy a szánra felpattanva ösztökéljem mozgásra a kutyákat. Ha ezzel nem megy, mert idegen vagyok, vagy fene tudja, akkor farkasom energiájával próbálom őket jobb belátásra téríteni, hogy nem árt, ha elindulnak, mert különben nem csak a fülüket fogom megcsócsálni. Ha az ostor nem, hát ez kellő hajtóerő lesz nekik, szóval a szán megrándul, mi pedig uccu neki, máris robogunk előre. A táborbéliek persze nyilván felfigyelnek erre az egészre. - Ígérem, visszahozom! - kiabálom még hátra, habár tudom, hogy ez igencsak furcsán hathat egy tolvaj szájából és az sem biztos, hogy a szán megússza a velem való furikázást, de nem érdekel. Akkor majd veszek egy másikat. Vagy fene tudja, az most nem érdekel, csak az, hogy száguldok. Basszus, ez baromira király érzés! Amint kellőképpen eltávolodtam a tábortól és megbizonyosodtam róla, hogy egyik táborlakó sem akar hőstettet végrehajtva üldözőbe venni, még inkább elengedem magam. Artikulátlan, élvezettel teli üvöltés hagyja el számat és bár nem igazán van tapasztalatom, hogyan kell vezetni egy ilyet, az élmény felülmúlhatatlan. Ameddig egyenesen kell menni, addig jó, utána meg majd igyekszem rángatni azt a kantárféle valamicsodát, csak nem lehet olyan nehéz! De egyelőre egyenesen megyünk, hol egy kis emelkedő, de aztán mindig jön a lejtő és apám, eszméletlen csúcs! Idővel fogom csak vissza kicsit a kutyákat, vagyis nem csapkodok olyan veszettül a kezemben tartott ostorral és ha sikerül megállnunk, akkor egyből veszem elő a kabátom belső zsebéből a flaskámat. Erre inni kell!
Valahol ködös emlékeim közepette felsejlik, hogy előző éjszaka olyan csúnyán bekarmoltam, hogy kötöttem valami retardált fogadást, hogy alsógatyában fogok hegyet mászni. Igen, határozottan élénken emlékszem rá, azok a majmok kiröhögtek, és azt mondták, úgysem fogom megcsinálni. Hát rohadtul megcsináltam basszameg. Most meg kurvára fázom. Remélem, legalább valami normális gatya van rajtam, bár, nem mintha számítana jelen helyzetben. Nem mindegy, hogy melyikbe fagyok bele? Asszem, rémlik valami az ilyen kis hegyi kiruccanásokról, mintha nem lenne mindegy, hová lép az ember, meg ilyen zöldségek. Jelen pillanatban mondjuk pont leszarom, megpróbálok felállni, és leszedni magamról a hóréteget, ami belepett. Nem fetrenghettem itt túl sokat, különben már a pokolban szobroznék. Lendületesen kelek fel, és egészen megkönnyebbülök, hogy nincs alattam valami kialakult kis barlang, lövésem sincs, hogy hívják azokat, biztos van valami alpinista neve, de nem vagyok kompetens a témában. A dolog szép és jó lenne, egészen addig hiszem, hogy lejutok végtagvesztés nélkül a hegyről, amíg valami retardált pöcshuszár ordítozni nem kezd, én meg csak kamillázok. Úgy tűnik, kibaszott alacsony a kerítés isten állatkertjén. Nem elég azonban, hogy a csávókám a sebességtől, vagy ki tudja mitől megrészegülten felveri a halottakat is, neeeem, egyenesen felém jön. Hát meg a kurva anyád. Nem várom ám meg, nem szeretnék összecsókolózni a kutyuskákkal meg a szánnal, szóval ugrom egy jó nagyot, bár így mezítláb nem akkora poén, de legalább nem gázol el ez a kattant. Igen ám, de persze, hogy most vagyok olyan szerencsétlen, hogy olyan helyre lépjek, ahol ingatag a hótömeg, és a súlyomnál, valamint a lendületemnél fogva már zúgok is le, hiába akarnék kapaszkodni, nincs mibe, a talaj egyszerűen eltűnik a lábaim alól. - Basszaameeeeeg! Kiáltok fel elnyújtottan, majd egy hangos csattanással érek földet a hegyoldalban található mélyedés alján. Nem kis távolság, tíz méter szerintem van, nem mondom, röhögve esnék még egy ilyet, ha tudom, hogy nem csattan szét valamin a fejem. Most úgy tűnik, megúsztam, bár biztosan csak a farkasomnak köszönhetően. Mármint, kicseszettül fáj mindenem, de nem érzek törésre hajazó fájdalmat. Nagyon ajánlom, hogy ne is legyen, mert nincs kedvem valami hülye orvoshoz ellátogatni, azóta kerülöm a kórházakat, mióta Virág meghalt, mivel nővér volt, érthető módon nem szeretek olyan nők közelében lenni, akik ilyesmivel foglalkoznak. Nem szeretem, ha emlékeztet arra a világ, hogy kit veszítettem el. Azt hiszem, pihenek itt még egy kicsit, lefárasztott ez a zuhanás téma, nincs kedvem egyelőre kimászni. Bakker, hogy nincs itt a gatyám, jól jönne egy cigi. Ezt most cseszhetem. Remélem, az a kis gyökér legalább jól érzi magát, az tuti, hogyha megtudom, ki volt az, felnégyelem, fölösleges fejfájást okoz itt nekem. Így hogy tartsam magam a fene nagy zen életérzésemhez? Azt hiszem, most megint nem iszom vagy két napig.
Ki a franc gondolta volna, hogy akad még rajtam kívül olyan zakkant személy, aki ilyenkor indul túrázni? A fenébe is, ráadásul miért pont azt az utat választotta, ahol szánkázok? Ó, a picsába. Csak annyit látok, hogy valami emberszerűség ugrik el előlem, majd hiába keresem, nincs ott, csak az elnyújtott kiáltást hallom, majd tompa puffanást. Várjunk csak egy pillanatot.. Jól láttam, hogy nem volt rajta ruha? Bár a himbilimbit nem láttam, szóval alsógatyát tuti viselt, na de.. ki ilyen retardált? Vagy totálisan részeg, vagy csak hibbant, az viszont biztos, hogy eltűnt. Megállítom a szánt és hiába kémlelek arrafelé, amerre ugrott, csak egy nagy szakadékot látok. Ó, de pompás. Basszus, ha most meghalt, akkor mi a fenét csinálok? Semmit, szépen továbbmegyek. Na jó, ekkora genyóláda mégsem vagyok, szóval lepattanok a kölcsönvett szánomról és óvatosan araszolgatok közelebb a tátongó mélyedéshez. Elvégre ha csórikám beszakadt, akkor nem túl biztonságos errefelé, nem szeretnék én magam is pórul járni. Négykézláb dobom magam, így a súlyelosztás is jobb, vagy mi a fene, így próbálok meg lekukucskálni. - Ray?! - ordítok le, nem is kicsit meglepetten, amikor meglátom a fejét és megérzem az ismerős energiákat. - Mi a francot csinálsz te itt? - persze, hogy egyből ilyesmi iránt érdeklődöm és nem a hogyléte felől, ezt a fazont tuti nem nyírja ki ennyi. Bár ha odavágódott volna a feje valaminek.. na jó, ebbe inkább nem megyek bele. Az viszont tuti, hogyha kiszedem onnan és lekeverem nekem egy pofont, akkor hazáig repülök. - Várjál, segítek! Naná, hogy nem hagyom cserben a haveromat, vagy mi a fene kapcsolat van közöttünk, szóval máris sietek vissza a szánomhoz, hogy kicsit áttúrjam a cuccot és mit ad Isten, találok kötelet, méghozzá egészen hosszút. Hogy le fog-e érni olyan mélyre, arról fogalmam sincsen, de ha nem, akkor majd improvizálunk. Ezzel baktatok vissza a gödör szélére, de persze nem is én volnék, ha csak egyszerűen lehajítanám neki a kötelet. A kis flaskámat kötöma végére, elvégre fázhat ám rendesen a feneke, talán jól fog esni neki egy kis tömény. Ha meg nem kér belőle, akkor max lesz mivel fejbe vágnia. - Fogd meg, felhúzlak! - legalábbis megpróbálom. Leeresztem hát a kötelet, ha pedig jelez, hogy húzhatom, akkor hajrá, uccu neki, én mindent beleadok.
Tegnap este még én sem gondoltam volna, hogy akkora marha leszek, aminek következtében itt kötök ki. Mondhatnánk, hogy minek iszik, aki nem bírja, de szerintem a Pit fél raktárkészletét kinyírtam, szóval nekem ne mondja senki, hogy nem bírom. Az viszont tuti, hogy most legalább egy hétig nem iszom, hacsak valaki nem mászik az agyamra, mert ha igen, akkor inni kell, különben baj lesz. Azt meg kerüljük, itt én többnyire jófiú vagyok. Amikor meglátom fenn a Danny fiú kis kobakját, akkor elröhögöm magam, na jó, neki talán nem verem be a pofáját, bár még meggondolom, csak előbb szedjen ki innen. - Te kis pöcs... Szólok fel bemutatkozás helyett, ebből is le fogja vágni, hogy én vagyok, hát ki más lenne ekkora tróger állat, hogy alsógatyában menekül kutyaszán elől a hegyen? Persze, hogy csak én jöhetek szóba. - Napozok, hát nem látod? Ideálisak a körülmények, a hó visszaveri a fényt, sokkal jobban lehet barnulni. Szerinted miért vagyok mindig ilyen sötét? Röhögök, persze, hogy röhögök, ennyi marhaságot ritkán költök bele pár kurta mondatba, de eme helyzetet egyszerűen nem lehet komolyan venni, hiszen egy vicc az egész. Meg aztán, nem épp arról vagyok híres, hogy bármit is komolyan vegyek, számomra az élet egy kibaszott nagy vicc, és szeretem minél több olyan ténykedéssel megtölteni, ami örömömre szolgál. Ekkorát zuhanni mondjuk pont nem ez a kategória. - Akartam javasolni, öcsi, mert bár elvagyok, mint hal a vízben, amíg befagy a seggem, de akkor nehezebb lesz kiszedni. Említem meg eme nem épp elhanyagolható tényezőt a verem alján csövezésem kapcsán, addig meg én ugyan nem moccanok, amíg nem tudom, hogy akar kiszedni, hiszen nem iszunk előre a medve bőrére. Eme gondolatmorzsám közepette siklik be a látómezőmbe a flaska, és megint ott tartok, hogy röhögnöm kell. - Biztos említettem már, de bírom a humorod! Állapítom meg, és naná, hogy felállok, mert erre inni kell. Előbb ez, aztán beszélhetünk arról a kimenetelről, a fontossági sorrend, ugyebár. Hm, mégiscsak előre iszom a medve bőrére. Leszarom. Csak azután rángatom meg a kötél végét, hogy elégedetten csettintettem a nyelvemmel a szeszre. Nem kötöm a derekamra, meg semmiféle hasonló szarság, csak meg tudok kapaszkodni egy nyamvadt kötélen, szóval, ha megint esek, az tutira nem a saját bénaságomból fog fakadni. - Hórukk... húzzad csak, húzzad, már alig van vissza kilenc méter. Cukkolom vigyorogva, a lábammal olykor felfelé próbálom rúgni magam, ezzel is segítve a kijutásomat, de hacsak nem esik ránk egy repülő, esetleg a Danny fiú nem kap epilepsziás rohamot, akkor szerintem hipp-hopp megoldjuk eme problémát, és hamarosan elterülhetek a hóban, mint aki most futotta le a maratont, és persze, emberből van. - Baszki, te egy állat vagy... mi a picsát csinálsz te egy kutyaszánnal?
Na, nevet, ez csak nem jelenthet akkora bajt! Viszont.. vagy van valami a hajamon, ami nevetésre késztette, vagy csak szimplán a fejemnek örül. Remélem az utóbbi, mindenesetre azért a hajamba túrok, biztos, ami biztos alapon, elvégre olyan sokan láthatnak itt a fennsík közepén, fontos ám a megjelenés. - Neked is szia! - válaszolom vigyorogva a köszöntésére, melyből tényleg egyértelművé válik számomra, hogy nem lehet senki más az alsógatyában grasszáló fazon, csakis a drága Ray. Micsoda mázli, így talán nem kapok akkora verést. - Most tényleg szeretnéd, hogy válaszoljak a kérdésre? - röhögök immár magam is, egy cseppet sem gondolom komolyan a kérdést és bár fogalmam sincsen, direkt nevezte-e magát sötétnek, nekem természetesen nem a bőre színe, hanem az esze jutott eszembe. Persze csak viccelek, egyáltalán nem tartom sötét, sőt, de hát ha már viccelődünk, akkor tuti nem maradok ki belőle. Mondjuk ha nem viccelődnénk, valószínűleg akkor sem, majd legfeljebb nekivág egy fának. - Keress valakit, aki nem bírja a humorom és ha találsz, csókot adok a seggedre! - kiabálom le neki, továbbra is poénkodom és ha tényleg talál valakit, aki nem bírja a humorom, eskü megcsókolom a fenekét. Mondjuk annak eszméletlenül örülök, hogy sikert értem el a flaskás húzásommal, vigyorgom is szélesen hozzá. Csak adja majd vissza, nekem is kell ám a pia. Húzom én, húzom ám, a poénjára meg csak vigyorgok, mint egy vadalma. - Ne ficánkolj már, mint egy hülye hal! A végén még egészen véletlenül visszaejtelek. Ha már lúd, legyen kövér, még egy pillanatra a kötelet is eleresztem, hogy ismét része lehessen egy kicsinyke zuhanásban, persze nem szeretném, hogy ismét beverje a fenekét, úgyhogy még idejében elkapom és húzom tovább. Nem vagyok én olyan nyeszle ficsúr, szóval egészen hamar leheveredhet mellettem a hóban, egy pillanatra elfog a kísértés, hogy megpaskoljam a pocakját, de aztán elvetem az ötletet, mert akkor lehet behajítana a gödörbe, azt meg nem szeretném, mert ha elviszi a szánomat és itt hagy a semmi közepén..! - Igen, ezt mondták már páran - bólintok egyetértően, mert elismerem, hogy vannak ám idióta húzásaim, de Istenem, ezek nélkül begolyóznék, az egyszer tuti. - Milyen hülye kérdés már ez megint? Szerinted mit szoktak csinálni az emberek egy kutyaszánnal? - forgatom meg a szemeim a szava hallatán, majd elvigyorodom - Viszem haza tűzifának, kutyahúst meg eddig még nem sokszor ettem. Nyúlok a flaskáért, kérek bizony én is egy keveset. Olyan könnyedén csevegek, mintha a világ legegyszerűbb dolgáról menne a diskuráció, ha pedig megkapom a flaskát, egyből meg is húzom, hogy utána máris nyújthassam vissza drága pajtikámnak. - Amúgy meg basszus! Próbáltad már? Kurva jó! - mint ez jóllakott óvodás, totálisan olyan képet vágok, de hát miért ne lelkesednék? Tényleg eszméletlen érzés, mindenkinek ki kell egyszer próbálnia. - Mondjuk ezt én is kérdezhetném tőled. Alsógatya? Bár igaz, ami igaz.. cuki poci. - százwattos vigyor, én meg most húzódok fedezékbe.
- Persze, hogy nem szeretném, látom tanulsz! Elvégre, korábban megesett már olyan is, hogy nem úgy szólt, ahogy azt csak úgy annyiban lehetett hagyni. Ez a domináns faszság néha a fülemen folyik ki. Ezt mondjuk sosem mondtam senkinek, de azért is iszom meg szívok ennyit, hogy kicsit elnyomjam magamban, és ne akarjak mindenki rondán nézésére ugrani. Amúgy, jah, direkt mondtam sötétet, mégsem mondhatom, hogy ’Miért vagyok mindig ilyen csoki?’, kicsit buzis lenne. - Hohó, öcsém, ennek fogadásszaga van. Röhögök fel, és már tudok is valakit, aki holt biztos, hogy nem fogná a hasát a röhögéstől, még ha be is jön neki a kis csikasz humora, akkor sem mutatná ki, egyszerűen valahogy idegen lenne attól a szereptől, amit magáról kíván közvetíteni. - Már van is egy ötletem. Egyelőre csak a közhangulatot gerjesztem, nem közlöm vele, kire gondolok, de meglehetősen nyert helyzetben érzem magam. Egyértelmű persze, hogy nem mindenki állt sorban, amikor a humort osztogatták, ezzel biztosan ő is tisztában van, de ha már ekkora az arca a kérdésben, kedvem támadt kicsit letörni a szarvát. - Ez kérlek a nehezített pálya, minimum, ha már miattad estem ide. Röhögök, persze, nem azért ugrálok, hogy nehezebb dolga legyen, hanem hogy hamarabb kijussak, de basszameg, ez a kis majom elengedi a kötelet. Már ordítok is, mikor ismét szabadesésbe kezdek, de még azelőtt elkap, hogy nekivágódnék a sziklának. Szerencse, neki is, nekem is. A további távot kifelé kissé morogva teszem meg, majd fekszem el hamarost a hóban, és igencsak szívesen megajándékoznám egy tockossal, de majd a megfelelő pillanatban… - Baszki, én nem azt kérdeztem, hogy az emberek mit szoktak csinálni egy kutyaszánnal. – sóhajtok fel, mint aki feladta a reményt, hogy egyszer az életben lesz valami, amit nem kell elmagyaráznia. - Na látod, hogy tudod te, miről ugatok... Kúszik végül vigyor a pofámra, és erre csak bólogatni tudok. A kutyahús mondjuk valahogy nekem nem pálya, biztos én vagyok a hisztis picsa ilyen téren, de az ilyen háziasított állatokat mindig sajnáltam felzabálni. Ezt azért neki nem mondom, tuti kiröhögne, egyen csak kutyát, ha akar. A flaskáját megkapja, nem tartom én terrorban a Danny fiút, szóval lehet velem beszélni. - Jah, itt élek évek óta, próbáltam, bár be kell vallanom, nem így, kár, hogy sose jutott eszembe. Én szimplán felsétáltam, és kértem egy fuvart, mégiscsak biztonságosabb egy körrel, na nem mintha nagyon be lennék szarva, de szemet szúrna, ha gáz estén hajam szála sem görbülne. - Hogy lehet, hogy téged még egy vén szatyor sem vitt haza tutujgatni? Kérdezem röhögve, amikor meglátom ezt az idült, ovis kiscsávó fejszerkezetet, beszarok, komolyan. - Héhé, a pocimról leszállni. Sosem sikerült pocakot eresztenem hosszú életem során, sőt, már-már túl sokat is törődtem mindig azzal, hogy mindenhol kellőképpen szépen dudorodjanak az izomrostjaim. - Most komolyan, ez téged meglep? Fogadtam a haverokkal, vesztettem, ez volt az ára. Csak valamikor bealudhattam részegen, szóval, csak a szokásos. - Legyintek, aztán feltápászkodom, és elindulok a szán felé. - Nincs ezen a szaron valami gönc? Befagy a seggem. Azt is mondhatnám, hogy lefagy a pöcsöm, de ha már a hátsómat akarta csókolgatni, akkor hangsúlyozzuk ki azt.
Persze, hogy tanulok, hiába nagy a szám, akkor is tudom, hol a helyem. Pláne Ray mellett. Igaz, ami igaz, hogy néha azért nem árt emlékeztetni, de most mondja valaki, hogy akkor nem térek észhez. Na szóval akkor én most nem mondok semmit, helyette inkább megmutatom, hogy nem csak a szám a nagy, hanem a képem is. Vagyis próbálom megmutatni. Amikor azonban a fogadást emlegeti.. Na jó, lássuk be, hogy én is tisztában vagyok vele, hogy ezt úgy, ahogyan van, szépen bukni is fogom, de most már mindegy, innen nem táncolok vissza, nem akarok még nagyobb idiótánk tűnni a szemében. Amúgy meg csak nem lehet olyan rossz fenekeket csókolgatni, nem igaz? Nem is fogok rendszert csinálni belőle, nem azért mondom, de egy alkalomba nem halok bele. - Azt sejtettem - húzom el a számat, mert egészen biztos voltam benne, hogy hamar lesz valami olyan ötlete, amiben az én szarvacskáim fognak letörni. Sóhajtok, totálisan egyértelmű a viselkedésemből, hogy tisztában vagyok vele, lehet elhamarkodott kijelentést tettem az előbb, de én aztán nem adom fel, mindent meg fogok próbálni, legfeljebb Ray-nek lesz egy jó napja, ha kap egy puszit a popójára. - Jól van, jól van, kenj csak mindent rám - legyintenék, ha nem szorongatnám éppen a kötelet, szóval inkább csak a vállam vonom meg és röhögök én is. Tudom, hogy én voltam a hibás, bár ez szintén csak nézőpont kérdése, de ebbe inkább ne menjünk bele, szóval ő is bizonyára érti, hogy csak a számat jártatom. Ordítása szinte zene füleimnek, nesze neked nehezített pálya, ne csak az én dolgom legyen már olyan nehezített! Na jó, ez furán hangzott, de a lényeget tuti mindenki érti. Szóval húzom is utána gyorsan, nincs több akció, hiszen ahhoz túlságosan csípem a búráját, hogy szétloccsantsam egy sziklán. Érződik a szeretet, ugye? Csak vigyorgok, mint egy vadalma, amikor sóhajtozik itt nekem, majd belekezdek, miféle elmeborult ötletek tolulnak fel a fejemben, persze egyiket sem gondolom komolyan. Kutyából nem fogok enni, az olyan brr dolog nekem, szóval majd szépen visszaviszem a szánt a tulajnak, elvégre megígértem. Csak tudjam magam tartani az ígéretemhez, nem lenne túl kifizetődő, ha valamiféle akció folytán ripityára törném a tákolmányt. - Kár, bizony, nagy kár, de akkor éppen itt az ideje, hogy kipróbáld - jegyzem meg mellékesen. Persze ez nem azt jelenti, hogy odaadom a szánomat, még a végén itt hagyna, vagy lop magának, vagy ketten pattanunk fel és száguldunk majd a hófödte csúcsokon. Anyám, milyen romantikusan hangzik! - Jó, mi? És a legjobb, hogy nem csak a vén szatyrok kedvelik.. - továbbra sem lankad az idült vigyor a képemről, persze azt nem fogom elmesélni, hogy volt már, aki megpróbálta. Vagyis a munkahelyemen összefutottam már egy-két érdekes alakkal, főként a pályafutásom kezdetén, akkor volt egy olyan üzletfelem, aki konkrétan arra kért, költözzek már be hozzá. Persze az idős hölgy nem volt egészen normális, de sebaj, ez igazán aprócska részlet. Ah, micsoda mázli, még csak nyaklevest sem kapok a megjegyzésemért. Amúgy meg én is szeretnék ilyen idősen így kinézni. Mármint azért a saját arcberendezésem megtartanám, de nekem sem kell a poci. - Egyáltalán nem lep meg, hogy alsógatyában grasszálsz a hegyek között, csak kíváncsi voltam, hogyan keveredtél ide - rántok egyet a vállamon, most már tudom, hogyan került ide és igazándiból eléggé megmosolyogtat a dolog. Azért a haverok nem semmik, hogy ilyen fogadást találtak ki, elismerő fejbiccentés nekik. - Fogalmam sincsen. Valami pokróc tuti van, maximum odaadom a kabátom, ha kéred. Feltápászkodom én is, hogy segítsek átkutatni azt a kevéske holmit, ami a szánon van, ha nincs gönc, tényleg odaadom a kabátomat, csak egyetlen szavába kerül. - Na, kipróbáljuk? - ismét az az őrült vigyor kúszik a képemre, nem lesz egy életbiztosítás, ha mi ketten felpattanunk a szánra, azt mondjuk meg kell hagyni, de tőlem - tőlünk - mi mást várhat az ember?
Akkor se hagynám, hogy a seggemet csókolgassa, ha megnyernék egy ilyen fogadást. Nem vagyok homi, rosszul vagyok tőlük. Nem mondom, két nőt elnézegetek egy darabig együtt, ha utána mindkettő engem rajong körbe. Ilyen téren nem vagyok hajlandó lejjebb adni az elvárásaimból. - Pont azt csinálom. Vigyorgok rá ezerrel, természetesen ezer örömmel fogok mindent másra, ahelyett, hogy én vállalnék bármit is magamra. Valahogy egyszerűbb, meg sokkal szórakoztatóbb. Meg aztán, a hozzá hasonló kis tejfelesszájúakkal simán megy a dolog. Nem mindig, azt meg kell hagyni, de általában nincs gond. Ha meg van, hát egy kis nevelési célzatú elpicsázás nem árt. Végül kihúz, szóval ma elmarad a seggberúgás. Amúgy is jó kedvem van, tegnap leittam magam, bár, majdnem mindennap megesik, szóval ez nem kuriózum, de valamivel indokolni kell azt a hülye vigyort a pofámon, nem? - Itt ám, öcsém. Ezzel nem vitatkozhatok, előbb-utóbb mindennek eljön a maga ideje, úgy tűnik, a kutyaszánozásé pont ma van. Mondjuk, az alsógatyás szerelésem szerintem nem megy a dologhoz, de ez legyen a legkisebb probléma. Még mindig jobb, mint a múltkor Fairbanks közelében azzal a csini kis barnával, igaz, ami igaz, tőle is megkaptam a pulcsiját, így a helyzet majdnem hasonlóvá avanzsált. A csaj mondjuk szebb volt Dannynél. - Nem baj az, ahogy mondani szokás, van elég hal a tengerben. Még jó, hogy nem egy a zsánerünk. Mondjuk, szerintem pont de, csakhogy én jó ideje nem utazom csini feketékre, átpályáztam a szőke vonalra, biztos, ami biztos. Az valahogy biztonságosabb összeaszott kis szívemnek. Asszem, a múltkor is valami barnával fetrengtek a Pitben a földön, na azon a bénázáson jót röhögtem, bezzeg a szőkét, aki otthagyta őket, szívesen fűzögettem volna… Kár, hogy mindkettőn ott volt az a bűz, ami a másik kis pudlin is. Esküszöm, nem értem, miért járnak ezek ennyit erre. - Olyan… Ray módiban, vágod... Legyintek, nem magyarázom túl, ismer már annyira bőven, hogy tudja, ez nekem simán mindennapos program. Teljesen idióta vagyok az esetek nagy részében, de addig jó, amíg ez van. Goran nem olyan jó arc, mint Raymond. - Azta, valami 12-es bige ágyából másztál ki ma reggel, vagy mi ez a jófejség? Röhögök fel, aztán feltúrom a szánt, de nem lelek pokrócot, szóval marad a b terv, megfagyni nem fog ő sem, a farkasa gondoskodik róla. - Itt a vetkőzés ideje. Csak ökörködök, amikor vonogatom a szemöldököm a dologra, és még ütemesen tapsolok is hozzá. Baszki, lehet már olyan sokat iszok, hogy pusztulnak az agysejtjeim. Végül belebújok a kabátjára, aztán irány a szán. - Már hogy a viharba ne próbálnánk ki. Láttam ám a filmekben, hogy ezeken a szánokon ketten is elférnek hátul, vagy az egyik ül, a másik vezetgeti az ebeket. Hát, én vagyok akkora suttyó paraszt, hogy királyi mód beüljek a szánba, aztán a Danny fiú majd elvégzi a meló oroszlánrészét. Fel is röhögök, ahogy hátranézek rá, és amolyan gyerünk már intéssel jelzem felé, hogy ideje indulni.
Csak vigyorgok arra a megjegyzésére, hogy nem egy a zsánerünk, de túl sok mondanivalót ezúttal nem fűzök a szavaihoz. Nem vagyok válogatós ilyen téren, jöhet a szőke is, barna is, fekete is, csak a vöröset nem szeretem, az valahogyan olyan.. nem, köszi, inkább nem. Mondjuk valószínűleg azért, mert fűződik hozzá egy igazán rossz emlékem, de sebaj, nem lehet minden tökéletes. - Értem én, nagyon is jól értem, ne strapáld magad a magyarázattal - legyintek magam is egyet, nekem aztán tényleg pont nem kell magyaráznia. Ő is lökött, én is az vagyok és egy percig sem szeretném tagadni, hogy ez nem így volna. Mert nagyon is így van. Szóval továbbra is csak vigyorgok, nagyon csípem én ezt a Ray-t, még akkor is, amikor éppen rongyossá ver, de minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, nem igaz? - Hékás! - tettetett felháborodással emelem fel kicsit a hangom - Én mindig jófej vagyok! - jegyzem egy kissé olyan orrfelhúzós módon, persze ezt sem viszem túlzásba, csak viccelek, vagyis azt próbálom. De most komolyan.. volt már olyan, hogy nem voltam jófej? Oké, biztos volt, ez tény, de na, akkor is. Itt a vetkőzés ideje? Egy percig sem habozok, amikor meghallok az ütemes tapsot. Felé fordítom hátsó felem, még kicsit pucsítok is, ahogyan riszálni kezdek, majd fordulás és lassan kezdem el lehúzni a dzsekimet, hogy mikor végeztem, kecses mozdulatok közepette szabaduljak meg tőle - tekintve, hogy pufikabátról van szó, nem biztos, hogy olyan kecsesre sikerül a dolog. Végül csak lekerül a kabát és dobom is a hímnek, hogy előkerítve a flaskámat, újabbat húzzak belőle. Erről a kis táncról és vetkőzésről akaratlanul is a GoldenWolf és a bátyám jut eszembe, de gyorsan elhessintem a gondolatokat, mielőtt teljesen megfertőznék a pillanatot. Hú, ez nagyon romantikusan hangzott… - Persze, én végezzem a piszkos munkát, mi? - horkanok fel, de nem ellenkezek, felállok hát a szánra, fejem csóválásával reagálok az intésre, szép, mondhatom, rám marad a nehéz feladat. Sebaj, az én kezemben a gyeplő, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Mozgásra ösztökélem a kutyákat, nem teketóriázok sokat és nem is fogom vissza magam, száguldozzunk csak kicsit. Az előbb már úgyis tök jól belejöttem a dologba, szóval nem lesz olyan nehéz ezúttal sem - remélem. Örömittas kiáltásaim persze ezúttal sem maradnak el, ha egy-egy nagyobb bukkanón áthaladva repülünk egy keveset. Aztán persze, mint ahogyan az minden filmben lenni szokott, a semmiből előbukkanó hatalmas faág ezúttal is meghiúsítja a tervemet..
// Kockaaaa páros: mindkettőnket telibe talál a faág és repülünk páratlan: csak engem talál el és én repülök le a szánról //
- Persze. Én meg a télapó vagyok. Szúrom oda, mert olyan nincs, hogy valaki mindig jófej, szar napja mindenkinek lehet, neki is szokott, nekem is, ez tök normális, akkor meg igenis el lehet küldeni bárkit a kurva anyjába. Semmi pikáns sztori, hát komolyan, csalódott vagyok. Ha már a saját éjszakám ennyire ködös, legalább ennyi jutna szegény fejemnek, de még ez se. Szomorú vagyok. Nagy arc ez a csávó, már jó értelemben, díjazom a kis műsorát. Hála az égnek, hogy ma nem ballábbal kelt, nem lett volna túl sok hangulatom elgyepálni. Ma inkább átaludnám a napot, ha már úgy kezdtem, hogy szétfagytam. - Ezt biztos gyakoroltad, fel kéne lépned vele. Természetesen csak a vérét szívom, de azt legalább kedélyesen teszem, még fel is röhögök, de a kabátot azért megköszönöm, akkora tahó nem vagyok, hogy ez kimaradjon. Oké, oké, olykor szándékosan nem teszem, de ezt nem kell tudnia senkinek. Felveszem a pufikabátot, és egyből sokkal jobban érzem magam, nem mintha amúgy rosszul éreztem volna, de lehet jobban a jónál is, nemde? - Jaja, ez egy pillanatig sem volt kérdéses. Röhögök rajta, természetes, hogy nem én fogom furikázni az ő kis seggét, meg az is, hogy nem fogok nekisimulni hátuk, annyira azért nem bírom, hogy homokozzak vele. Annyira senkit sem bírok. Mi tagadás, az elindulás után hamar rájövök, hogy ez tényleg elég fasza dolog, egy-két ordítás még tőlem is elhangzik, bár közel sem vagyok olyan lelkes kiáltozó, mint a Danny fiú. Főleg akkor hangoskodom, mikor egy-egy bukkanó jó, anyááám, de kurvajó. Én látom a faágat, le is hajtom gyorsan a fejem, de a szánt irányító lelkes egyednek ezt már nem sikerül abszolválnia. Hát ezen annyira röhögnöm kell, hogy csak húsz-harminc méter múlva fogok rá a fékre, de ha az nem hatásos, hát a farkasom engedem megnyilvánulni, hogy a kutyák megálljanak. Akárhogyis, végül a hasamat fogva a röhögéstől szállok le végül a szánról, és indulok el felé. - Hogy lehetsz ilyen béna?
//Lássuk a hatoldalút: 1,3,5: Én lépek bele valamiféle állatürülékbe, mezítláb ugyebár. 2,4,6: A Danny fiúra jön csőstül a baj, és ő vágott egy seggest bele.//
- Nahát! Akkor kérem szépen az ajándékomat.. - kontrázok rá a dologra, mert tény, igaza van, ismét csak elhamarkodott kijelentést tettem. Alapjáraton egy jófej alaknak tartom magam, persze, ahogyan mindenkinek, úgy nekem is vannak szar napjaim, Duncan óta egyre több, de azért akkor is próbálok jófej lenni és indokolatlanul nem elküldeni senkit melegebb éghajlatra. Ha meg kiprovokálja, akkor ne csodálkozzon. - Persze, hogy gyakoroltam - tettetett felháborodás - Tudod, a lányok nagyon szokták díjazni, ha ilyen kis műsort adok nekik - Amúgy nem. Vagyis a fene fog táncolva vetkőzni, ha odáig jutunk, akkor már inkább minél hamarabb szabaduljunk a cuccoktól. Na jó, ebbe nem megyek bele. A fellépés pedig.. Csak vigyorgok magamban, ahogyan megjelenik a lelki szemeim előtt a GoldenWolf és az első találkozás a bátyámmal. Aztán végre elindulunk és elégedetten konstatálom, hogy Ray-nek is tetszik a dolog, legalábbis abból a pár ordításból erre tudok következtetni. Tény, én többet ordibálok, de hát.. ha gonosz akarok lenni akkor azt mondanám, hogy ez a fiatalság, de persze nem tartom Ray-t öregnek - annyira. Aztán jön az ág, én repülök és csak annyit látok, hogy a szán távolodik, Ray pedig annyira nevet, hogy még megállni is elfelejt. Aztán jön a földet érés, szerencsére nem esek keményre, a hó igencsak puha, bár valami egészen furcsa placcsanást hallottam, annyira halk volt, hogy nem is vagyok biztos benne. - Hát pontosan így! - puffogok, persze aztán nekem is nevethetnékem támad, egészen addig, amíg az orromba nem kúszik az az igencsak jellegzetes szag. Fintorogva szippantok mélyebbet a levegőből, gyorsan kapkodom körbe a tekintetemet, de sehol nem látom a szag forrását, akkor azonban leesik.. Az a kis furcsán dudorodó dolog a nadrágom alatt, a halk placcsanó hang és most a szag is.. Te jó isten! - Állj meg! Ne gyere közelebb! - Hát ez így lehet nem fog neki tetszeni, de sikerül kis pánikkal színeznem a hangomat, így nem tűnik parancsolónak a dolog. Már csak az kellene, hogy meglássa, tuti egy csomószor kapnám még vissza. No meg a végén szétpukkadna a nevetéstől, azt pedig nem szeretném. Mindegy is, akár közelebb jön, akár nem, én felpattanok, távolodom a kis kupactól és máris veszem lefele a nadrágomat. - Hallod.. - jobbnak látom felvezetni a dolgot és akkor már valami poénos körítést szerezni neki, már úgyis beégtem, akkor meg nem mindegy? - Én ijedtemben összecsináltam magam… - totálisan komoly hangszínt ütök meg, noha roppant viccesnek találom a dolgot. Nagyjából ekkorra végzek a vetkőzéssel is. Nagyon szexi lehetek egy szál boxerben, vastag pulcsiban és csizmában, de legalább egyedi. Fogom a nacit és egyből felé dobom, ő is érezze ám a törődést, ha meg felhúzza magát egy szaros gatyán, akkor így jártam.
// Repül a nadrág, ki tudja, hol áll meg... páros: elszánkázik Ray feje mellett, csak a szaga csapja meg, majd felakad egy faágra páratlan: nagyot szippanthat a drága, mert a fején landol a naci //
- Hülyegyerek, hát az ajándékkészítő manóim ilyenkor még nyaralnak. Röhögök fel, nem állítottam sosem, hogy normális vagyok, de ez szerintem a legtöbb tagnak elég hamar egyértelművé válik, amikor mondjuk először lát ittasan, vagy beszélget velem két mondatnál többet. Van ez így, vannak a citromot harapott egyedek, meg vagyok én, aki jobbára vigyorog, mint akit baszni visznek. - Hú, ha ezt így fogod folytatni, sajnálni fogom, hogy nem nőből vagyok. Soha, ismétlem, soha. Ahhoz túl jól érzem magam a bőrömben, de ettől még jól esik a vérét szívni, és nem is vagyok rest megtenni. Tudom amúgy is, hogy vevő az ilyesmire, szóval nem fogja mellre szívni, vagy mondjuk csípőből lebuzizni miatta. Volt már ilyen alak, kedvesen bemutattam az elmúlt két hetem termésének, azóta utál, nem is értem. Esik, én röhögök, de annyira, hogy mikor megállunk, le is fordulok a szánról, bele a hóba, és csak akkor esik le, hogy bakker, ez még mindig nagyon, de nagyon hideg. Ide nekem valami béléses nadrágot, de iziben. - Tutira gyakoroltad. Amikor felszólít, hogy ne menjek közelebb, csak tovább röhögök, hát most mit játssza itt nekem a szűzlányt? Nem is értem, de jó, legyen, megállok. Várom, mi a franc van, gőzöm sincs róla, mit ugrál úgy, mint akinek hangyák csiklandozzák a pöcsét, de legyen, ez még mulattat is, ez egy csodás nap. - Arról nem volt szó, hogy a gatyád is leveszed, eddig azt hittem, a csajok jönnek be. Ugratom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a nőkre bukik, de úgy vélem, másképp aligha lennék képes lereagálni a gatya levevő mutatványát. Megint röhögnöm kell, ezt megsütötte a nap, vagy a hold, vagy valami. - Az szép. Szólalok meg kisvártatva, mert ez egészen újszerű hír, amikor meg felém dobja a szaros nadrágját, csak elnézek utána, hát öcsém, ez még célozni sem tud. Azt azonban nem bírom ki, hogy ne húzzam az agyát a témával. - Ezzel fel kellene lépned a cirkuszban. Az ember, aki kívülről szarja le a gatyáját. Tuti siker, szerintem szabadalmaztasd. Nem bírom abbahagyni a röhögést, ez nagyon kész, ilyet én még sosem pipáltam. Végül, ha pár percig sikerül csöndben maradnia, és le tudok nyugodni, kihúzom magam, és nagy komolyan ránézek. - Na jól van, húzzunk haza inni, még megfázol nekem. Nem ártana lassan felöltöznöm nekem sem, bár nem fog lebetegedni egyikünk sem, de azért nem árthat némi meleg ruha a havas hegyek zordsága után. Persze, ha még szánkózni akar, én szívesen, de talán most már célszerűbb lenne behúzódni valami meleg helyre.
- Ejj, ezt a lusta népséget - Csóválom meg a fejemet, de nem sokáig bírom, én is elröhögöm magam, bírom ennek a Ray-nek a fejét, bár ezt már sokszor mondtam. Nem egy karót nyelt pöcs, lehet vele poénkodni és ezt nagyon is bírom benne. Azt pedig soha nem tagadtam, hogy nem lennék normális, de hát ezzel Ray is így van, azt hiszem nagyon jól kiegészítjük egymást. Hajajj, micsoda bimbózó románc. Fúj. - Ó, Ray, ha ezt így folytatod, még a végén túlságosan elbízom magam - Továbbra is ugyanaz a széles vigyor ül a képemen, mint eddig, amit már nagyon is jól megszokhatott. Istenem, bele sem merek gondolni a szavakba, tudom, hogy nem gondolja őket komolyan, az meg meg sem fordul a fejemben, hogy buzi lenne, mert az.. fúj, ne már, dehogy! Blöe, mindjárt hányok. - Ja, persze, simán! Minden nap kijövök és elkötök egy ilyen szánt, hogy gyakoroljam a profi esést - puffogom az orrom alatt, persze nem gondom komolyan és nem is fogok besértődni, meg semmi, az sem érint túlzottan érzékenyen, hogy lezúgtam, az már annál inkább, hogy szarba csüccsentem. Hát ez szar helyzet, nem igaz? - Nyitott vagyok az új dolgokra - Nem. Legalábbis erre nem. De ha már szurkálódik, akkor valamivel megpróbálom elhárítani a dolgot, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb, azt hiszem. Bár ki tudja. - Na látod! Ezt csinálja bárki is utánam! - Húzom ki magam büszkén, felpeccintett orral, baromi jól nézhetek ki, tényleg. Csizma, szőrös láb, alsógatya, kötött pulcsi. Még csípőre is vágom a kezem, hogy teljes legyen az összkép. A szavai törik meg a tökéletes, filmbe illő momentumot, leeresztem a karomat, a vállam megereszkedik kissé, de bólogatni kezdek. - Jó ötlet. Kedves tőled, hogy így figyelsz rám. - Lépdelek közelebb, hogy megpaskoljam kicsit a vállát, próbálok totál komoly arcot vágni, mentem megkönnyezem a dolgot. Na jó, azt nem. - Húzhatunk, csak vissza kell vinnem a szánkót. Megígértem. - Húzom el a számat, trappolok is tovább a szán felé, hogyha Ray is jön, akkor vissza tudjunk rá csüccsenni és indítsam is a kutyákat, hogy visszafelé száguldhassunk a táborba. Ezúttal remélhetőleg úgy, hogy egyikünket sem hagyjuk el útközben.
- Ez a veszély már nem fenyeget, Danny fiú, mert már rég megtörtént. Apró fricska, de az, hiszen én azért nagyon is abban a tudatban leledzek, hogy neki azért nem kell önbizalomért a szomszédba mennie. Buzi az meg tényleg nem vagyok, előbb ölném meg magam, ami valljuk be, egy Főnixtől gyönyörű teljesítmény lenne, kajak sírnék, ha sikerülne. - Kinézem belőled. Legyintek könnyedén a dologra, kellőképpen lökött hozzá, szóval egyértelműen nem lepne meg vele. Ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy nem igaz, de a poén kedvéért maradjunk ennyiben. Meg aztán, tetszik ez a durcás pofázmány, komolyan, nem is nagyon értem, mit rinyál, tuti nem most lépett először szarba, oké, most épp seggelt, de így is büdös, úgy is büdös. Nem mindegy hát? Erre röhögnöm kell, nyitott az új dolgokra, na hagyjuk. Megnézném én azt, miként reagálna, ha valami nagy falloszú fekete ágaskodva közelítene felé. Pff… jó, ezt inkább nem képzelem el. Annyi buzis témáról esett szó, hogy fel kell hajtanom egy bigét éjszakára, az tuti. Milyen kár, hogy nincs nálam fényképezőgép, bár, mit genyózok, én se nézhetek ki különbül az alsógatya, kabát kombómban. - Na mi ez a búvalbaszottság? Időközben antialkoholista lettél, vagy mi van? Vonom fel a szemöldököm, és vágom a pofákat, mert hát, mi ez már? Ki az, aki ennyire elkámpicsorodva fogadja némi ivás lehetőségét? Beszarok. Na mindegy, ha nem jön, majd találok más pajtit, de a szavai azért egész másról árulkodnak, mint a testbeszéde, szóval szórakozik velem. Hát jól van öcsém, hosszú még az este. - Ilyen cuki kis cserkészfiú lettél időközben? Ijesztő. Említem meg, de jól van, én is korrekt léleknek vallom magam, szóval vigyük vissza azt a felettébb értékes közlekedési eszközt, aztán húzzunk inni a picsába.
//Azt hiszem, hogy az ivásztot nem szükséges kijátszani, vegyük úgy, hogy bebaaaa mint a csacsi! Köszöntem szépen a játékot, szétröhögtem az agyam! //
- Hát öhm.. - szóra nyitom ajkaimat, mutatóujjamat emelem fel, mintha csak ellenkezni szeretnék, holott tulajdonképpen csupán a szavakat keresem. Az ujjam továbbra is magam előtt mutat felfelé, miközben lehajtom a fejem, arcomra pedig a tipikus töprengős arckifejezésem ül ki. Azonban semmi frappáns válasz nem jut eszembe, csupán az igazság.. - Na jó, igen. Ez igaz. - Miért is ellenkeznék? Ami nyilvánvaló, az nyilvánvaló és ha Ray is így látja… Sóhaj. Persze, hogy kinézi belőlem, aki csak egy kicsit is ismer, az tudja, hogy szinte kivétel nélkül, mindenféle baromságra kapható vagyok. Legyen akár poén szinten - még akkor is, ha konkrétan magamat figurázom ki -, akár megvalósítás szintjén. Ha kell valaki, aki benne van valami őrültségben, akkor keresd fel Danny-t! Tuti a siker! Mármint az, hogy bevállalja. A többi már részletkérdés. - Búvalbaszottság? - kúszik fel szemöldököm, majd fordítom jobbra, balra is a fejem, hogy körbenézzek, mégis ki a fenére gondol.. Vagy kámpicsorodott fejet vágtam? Nem is volt teljesen szándékos. Egek, fogalmam sincsen, de isten mentsen attól, hogy én antialkoholista legyek. Még akkor se, ha fizetnének. Egek.. - Húzzunk innen már, de gyorsan! - sóhajtok végül és varázsolok széles vigyort a képemre. - Bizony - bólogatok nagy hevesen. Vagyis annyira azért nem hevesen, de na, értitek. Szóval pattanjunk, méghozzá felfelé a szánra, hogy ledobjuk valahol a közelben, merthogy én nem fogok a muksik szemébe nézni, az is tuti! Aztán szabad a pálya, irány valami meleg ruháért és kezdődhet a buli.
Nem, nem a szánkózás volt a célom. Azonban jó ideje már annak, hogy bennem lakozó farkast nem engedtem szabadjára és ennek most jött el az ideje. Egyfelől a munkám, a rengeteg ügyelet és műtét, aztán ráadásképpen szabadidőm jelentős részében próbáltam valamilyen kapcsolatot kialakítani a lányommal is. Most, hogy ismételten kaptunk egy lehetőséget az élettől arra nézve, hogy rendbe hozzuk a dolgainkat, nem akartam ezt elszalasztani. Meg persze túlságosan a nyakára sem járni, így aztán nem volt egyszerű megtalálni az egyensúlyt, hogy még érezze a törődést és az érdeklődést, de ne vegye azt zaklatásnak. Utóbbi egyáltalán nem volt célom és nem is akartam, hogy visszafelé süljön el a dolog és végképp elriasszam. És mindezen dolgaim közepette pedig egyszerűen nem jutottam el oda, hogy elhagyjam a várost, kimenjek a szabadba és utat engedjek valódi énemnek, egészen a ma napig. Így aztán a Chugach-hegység tökéletes helynek tűnik, akkor is, ha van pár turista látványosság, ami több embert vonz az egészségesnél. Ezek a helyek azonban könnyedén elkerülhetők, így nincs nagy aggodalmam abban a tekintetben, hogy bárkivel is összefutnék. Ameddig lehet, addig autóval megyek, majd pedig egy félreeső helyen parkolok, ahol remélhetőleg senkit sem fog zavarni a négykerekű. Még az autóban megszabadulok a ruháimtól, majd amikor farkas érzékeimmel megbizonyosodok arról, hogy valóban nincs erre más, kiszállok és a kocsi bezárása után a fák közé megyek. A slusszkulcsot elrejtem és a következő pillanatokban már farkasom alakját veszem fel. Kék íriszeim még vetnek egy pillantást az autóra. Lassan sötétedni fog, így reményeim szerint még kevesebben lesznek idekint én pedig végre a fák közé vethetem magamat, hogy aztán némi vadászattal koronázzam meg az egész kiruccanást. Örülök a szabad levegőnek, annak, hogy bestiámmal együtt szaladhatok és bár emberi létem gondjait magam mögött hagytam, nem tudtam ugyanezt tenni azzal, amit a Teremtőmmel való legutóbbi találkozás óta éreztem. Valami volt a levegőben és őszintén szólva tartottam a közelgő jövőtől. De még ezzel együtt is egyszerűen jól esett a fák között futni és néhány rénszarvast űzni.
Az idő eljött, hogy az utazásomat megkezdjem Fairbanks felé. Nem egészen így terveztem el még a Camille-lal való beszélgetésem közben az indulásomat. Úgy gondoltam, valami hajnali órákban elindulok, aztán odaérek néhány óra alatt. Ehelyett teendők sokasága szakadt a nyakamba, amiket el kellett mindenképp intéznem, így alapból a bioritmusom is teljesen megborult az elmúlt néhány napban. Van, mikor hajnali 4-kor aludtam el, és felkeltem már 8 órakor, máskor este 9-kor elaludtam, és másnap délben keltem fel, tehát nagyon kellemes volt az elmúlt néhány napom. A teendőkre fogom, de valószínűleg az izgatottság is közrejátszik. Sőt, igazából csak erről van szó, mert a figyelmem mindig elterelődik az egész vérfarkasokkal kapcsolatos dolgokra, hogy a bátyám is például egy közülük, hogy vajon milyen nagy lehet a populációjuk a világon. Minden 10. személy az lenne? Utánanéztem a neten is a mindenféle történeteknek. Azok közül is néhány lehet nem csak a fikció részét képezi, hanem valóban láttak itt, vagy ott egy farkasra és medvére hasonló lényt? Nem tudom ezt a kérdést megválaszolni, de a napokban valószínűleg választ kapok mindezekre. Remélhetőleg. Az este folyamán akartam elindulni, mert most úgy jött ki mai nap a lépés, hogy kábé a délutánomat végigaludtam. Meg is indultam tehát, amerre az útitervet kinéztem, a motoromra, amit időközben vásároltam felszállok, a cuccom is biztos helyre elrakva, amiből tényleg nincs sok. Megyek, megyek, aztán zajra leszek figyelmes. Többször is, de nem tudom beazonosítani, mit hallok. Arra fordulok hát, és egy kocsit látok meg. Mit keres az itt ilyenkor? A motort leállítom, leszállok róla, és a kocsi felé indulok meg. Ruhák szétszórva a kocsi belsejében, már amennyire látom… Nem akarok arra következtetni, de azért a kíváncsiság vezérel, és nyomokat kezdek el keresni. Emberi lábnyomokra leszek figyelmes, már amennyire kilátom. Sötét van, és az egyetlen fényem a telefonom vakuja. Követem a nyomokat, amik hirtelen elkezdenek másik alakot felvenni. Veszek egy mély levegőt, ezáltal a szívem is elkezd pumpálni. Most kellene visszafordulnom. De a lábam nem abba az irányba visz engem. Próbálom követni a nyomokat, kicsit gyorsabb tempóban mozogva, aztán néhány perc múlva meglátok egy távolban futó valamit… Farkas, vagy sem, nem tudnám megmondani, de követem, már futótempóban. Nem értem, miért követem ezt a farkast. Az egyetlen védekezésem így is a pisztolyom, de az vajon működik-e egy ilyen lény ellen? Kétlem. Valószínűleg elég nagy hangokat is kelthetek a rohanásommal, a farkas egész csendes, de rohadtul fürge mozdulataival szemben, de próbálom szem előtt tartani a célpontomat.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Valami megtorpanásra késztet. Farkasom érzékei tökéletesen működnek, így nem csak meghallom az illetőt, aki megzavar, de még a szagát is felém fújja a szél, ráadásul a kisugárzása - jobb híján másnak nem tudom megnevezni - is más, mint egy egyszerű emberé. Farkasnak meg tuti, hogy nem farkas. Mancsom egy elszáradt ágat roppant ketté, bár nem szándékosan. Fejem abba az irányba fordítom, amerről úgy sejtem, hogy érkezhet az a valaki, akit sikerült felfedeznem. A probléma az, hogy fogalmam sincs, pusztán eltévedt vagy szándékosan jön, éppen utánam. Igyekeztem körültekintő és óvatos lenni, de mindent én sem tudok mindig kikerülni, így aztán olykor becsúszhat egy-egy ilyen eset, mint ez a mostani. Ha szerencsém van és tény az aminek sejtem, akkor nem lesz nagy gáz, ha viszont tévedek, akkor baromi nagy baj van, főleg, ha meg is látott. Mondjuk, ha végig gondolom, akkor is max egy farkas rohangászásának lehetett szemtanúja, ezen a vidéken meg nem ritkák természetben élő társaink előfordulási aránya. Végül a futás mellett döntök és remélem, hogy tényleg nem engem követ, azonban, hogy erre fényt deríthessek, olyan tempót veszek fel, hogy kiderüljön voltaképpen mire is készül. Vagy csak én látok mást abba, mint ami valójában épp történik. Basszus, ez tényleg utánam rohan. Mégis mi a jó fenéért? Hát kellett ez most nekem? Rohadtul nem. Megfordulok, hogy szemügyre vehessem jobban a követőmet, aki olyan zajt csap maga körül, hogy most már szerintem közel s távolban minden élőlény tisztában van a közeledésével. A fák takarásában figyelem, ahogy "befut" és ráadásként még egy pisztolyt is maga előtt(?) tart. Csodás, ez egyre szebb lesz. Megtehetném, hogy szépen hátat fordítok és uzsgyi neki futás, csakhogy egyfelől hamarosan nagyon sötét lesz, a fickó meg még a végén hasra esik, magába lő és magam előtt találom a műtőasztalon - édes viszontlátásként -, másfelől nem tudom, hogy mit lát és/vagy tud, mert az is meglehet, hogy nem csupán véletlenségből látott valamit, ami után eredt, hanem mondjuk konkrétan rám vadászik. De miért? És ki ez egyáltalán? Amióta Atyámmal beszéltem, nyugtalan vagyok és mindenben rémeket találni. Van valami megmagyarázhatatlan a levegőben és ettől rossz előérzetem támad. Mindenesetre most a jelenlegi problémámat kell megoldanom így vagy úgy. Jobb ötlet híján úgy döntök, hogy nem maradok farkas alakban. Bár nem tudom mennyivel kimagyarázhatóbb egy pucér pasi éjjel az erdőben... Csontok törnek el hangos recsegések közepette, hogy pár pillanattal később bundásomat elzárva újra emberi alakomban legyek. - A végén még eltalálsz valakit azzal. - szólalok meg a fegyverre értve a mondandómat, de elő nem jövök, ott maradok a fa mögött, ahol eddig is voltam.
Túlságosan bűzlött a szituáció. Egy kocsi a semmi közepén, benne ruhák, kívül lábnyomok, amik később teljesen más formájúak lesznek. Mancs formájúak. Lehet, hogy éppen a vesztembe rohanok azzal, hogy követem a lényt. Nem gondolok bele túlságosan, hogy mi más lehetne még, ami ilyen nyomot hagy maga után. Szerintem Camille, vagy Roxan elmondta volna bőséggel, hogyha a vérfarkasokon kívül más ilyen bestiák is kószálnak a környéken. Így nem maradt más lehetőség, mint a farkas. Talán azt is értem, miért rohanok utána még mindig. A kíváncsiság hajt. Rendben van, hogy olyan hatórányi útra van innen Fairbanks, és utána valamelyik nap minden kérdésemre választ kaphatnék, de ha tényleg egy vérfarkassal van dolgom… akkor talán még több választ is kaphatok, mint amit az őrzők tudnának elmondani róluk. Elvégre utóbbiak csak nem érthetik meg a farkasokat olyan mértékben, mint ők maguk. Vagy esetleg vannak vérfarkasból lett őrzők? Lehetséges lenne, hogy valaki az volt, aztán végül valami mágia segítségével kigyógyították volna ebből, és azután őrzőként tevékenykedett tovább? Akkor erre a kérdésemre is választ kaphatnék. Oly’ sok kérdés merült most fel bennem az elmúlt néhány percben, ahogy üldözöm a lényt, amikre vagy most, vagy később kapok választ. Bár egyelőre az is kérdés, hogy mennyire lenne együttműködő a – valószínűleg már előlem is – rohanó egyed. Lehet, hogy amint elege lesz belőle, megfordul, és nekem rohan, telibe kitépve a torkomat a helyéről. Viszont, ha igaz, hogy a bátyám is vérfarkas, akkor ez nem feltétlenül hathat ki az ember személyiségére. A mozgások jó idő múltán alábbhagynak. Elvesztettem volna? Végigsimítok a – már – lekopaszított fejemen, amit körbe takarnak az öcsikém rajzaiból készült tetoválások. Lassítok a lépteimen, próbálom a légzésemet kiegyenlíteni, kicsit megpihenni. A fegyver a pisztolytartóban, kezem a markolatán, hogy ha arra kerülne sor, akkor elő tudjam húzni, amilyen gyorsan csak tudom. Már csak ki kell biztosítani, de az megvan egy pillanat alatt. Bár lehet az se lenne elég, ha rám támadna… Csonttöréseket hallok, hangosan. Próbálom a szívem ritmusát egyenletesen tartani, úgy-ahogy sikeresen. Az ismeretlen hang hallatán pedig egyből húzom is ki a pisztolyt, biztosítom ki a fegyvert, és célzok a hang forrásának irányába. Néhány szívdobbanásnyi időre rajta tartom a pisztolyt, aztán bebiztosítom újra, és visszarakom a helyére. - Szóval te tényleg egy… - Köszörülöm meg a torkomat kicsit, majd folytatom a kérdésemet. -… vérfarkas vagy? - Mi más magyarázat lenne arra, hogy valaki ilyen időben az erdőben mászkáljon? Főleg egy olyan helyen, ahol még egy perce sem, de egy farkas tartózkodott.
Rhydian Winter
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 316
◯ HSZ : 120
◯ IC REAG : 110
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : a képem bal felén van egy heg
Woha, ez a fickó aztán nem teketóriázik. Persze, nem olyan a "kisugárzása", mint egy átlagos halandónak. Tutira nem vérfarkas, így aztán nem sok lehetőség marad, hogy micsoda, de az ember sosem lehet elég óvatos, főleg, hogy kérdésként tette fel, az vagyok-e, ami. Ez pedig nem jelenthet mást, minthogy elég zöldfülű még. - Szerinted jó ötlet ilyesmit kérdezni éjnek évadján bárkitől is? - már nem azért, de ha nem én lennék most itt, hanem egy nálam sokkal vérmesebb egyed, akkor lehet a fickónak ez lenne az utolsó kérdése az életben. Lassan megcsóválom a fejem. - Mióta vagy őrző? - ha már ennyire nyíltan rákérdezett nálam is, hogy mi a helyzet, akkor nekem sem akadály így folytatni. Bár a választ sejtem magam is, mert azt egyértelművé tette, hogy vérfarkast még nem látott, de amit érzékelek belőle, az alapján biztosan mondhatom, hogy nem egyszerű, átlagos ember. - Tedd el a fegyvered, ha bántani akarnálak, már megtettem volna. - nyilván nem kell ezt nekem elhinnie, bár igaz. Ha az lenne a célom, hogy vacsora legyen, akkor nem váltottam volna vissza, hanem egyszerűen neki rontok a bestiám alakjában. - Előjövök. - szusszanok végül, mert így a fa mögül dumálva azért elég vicces és nem mellesleg fura. Bár, ha jobban belegondolok, az sem sokkal jobb, hogy egy szál ádámkosztümben parádézok majd előtte, de hát ez van. Szavaimat betartom, így lassan előjövök a fa takarásából, hogy jobban is megnézhessem magamnak a férfit. - Miért követtél? - most akar valamit tőlem, vagy csak szimplán rájött némi spontán szuicid hajlam, ezt ugyebár nem tudhatom, de azért nem árt tisztázni. - Van valami célod is, vagy csak spontán rád jött, hogy olyasmibe ártsd magad, amibe nem kellene? - nem tudom, hogy ki avathatta be, vagy Hívta el, de azt hiszem néhány alap kimaradhatott, ha nem figyelmeztette a fickót, hogy nem kellene vérfarkasok nyomába erednie és főleg nem rákérdeznie is eme tényre. Oké, hogy én nem fogom bántani - hacsak nem ad rá okot -, de valljuk meg őszintén sok olyan akad a fajtámból, akik nem állnának meg cseverészni vele, hanem rövid úton rendeznék "ezt a problémát"...
Kezdőlap
