- Rendben. Akkor majd hívlak, ha látom a naptáramat, és egyeztetünk, hogy melyik nap legyen. - bólintok is mellé. Nem gondolom, hogy probléma lenne belőle, bizonyára találunk valami időpontot ami jó mindkettőnknek. - És köszönöm. Mármint, hogy segítesz. - azt azért sejtem, hogy nagyon sok dolga van, és ez egy plusz teher, plusz feladat ami a szabadidejéből von le, így őszintén hálás vagyok érte. Az embernek a legdárgább dolog amit másra áldozhat az az ideje, hiszen abból véges van, így megbecsülöm. Ezért nem szoktam késni sem. Bár vannak alternatívák, hogy mit, hogyan tudnék edzeni, azért a futást kihagynám ha megoldható. Inkább tényleg keresek majd valakit, akivel el tudok járni az edzőterembe, vagy tudom is én, teniszezni? Majd kialakul, körbekérdezek amikor legközelebb az egyetemnél járok, hátha van kedve valakinek csatlakozni. Amikor felhozom az utazást, látom, hogy nem lelkesedik érte. Már tavaly sem volt könnyű elkéreckednem, akkor volt kísérőm is, meg csak két-három napról volt szó, és nem több mint egy hétről. Nem utolsó sorban akkor még én is ügyetlenebb gyógyító voltam, sokkal kevesebb feladatom volt a protektorátuson belül. Megértem, ha most nem örül ennek az útnak, de ettől még el kellene mennem. Nem nyaralásról van szó, hanem munkáról. - Persze, természetesen. - bólintok, mert ez tényleg a legkevesebb. Nem kíváncsiskodok, vannak amik nem tartoznak rám, és abból ítélve ahogy ezt kérte, nem valami kellemes dologról lehet szó. Van, amit nem lehet telefonon megbeszélni, és bizonyára fontos is, így természetes, hogy elviszem, pláne, hogy nem valami nagy és nehéz dologról van szó, hanem egy egyszerű borítékról. Egy pillanatra lefagyok, de látva ezt a mosolyt, sikerül összeraknom a képet. Csak halványan mosolygok rá vissza, nem fogok a magánéletében turkálni, bármennyire is ezt hiszi mindenki a pszichológusokról, hogy szeretjük hobbiból is a lélek-kurkászást. Jobb szeretem, ha mindenki annyit mond el, amiről úgy gondolja, hogy rám tartozik, a többit úgyis összerakom magamtól. - Köszönöm. Ha te ajánlod, bízni fogok benne. Még az is lehet, hogy tanulok tőle is valamit. - majd elkérem a számát Willtől, vagy más úton próbálom megszerezni, de lehet, hogy bölcsebb ha hivatalosan is bejelentkezek végre, ha már megvan az utazás időpontja. Eddig azért nem tettem, mert nem akartam fölöslegesen várakoztatni senkit sem. Amikor az kerül szóba, hogy itthonról kísérjen el oda valaki, megint kibukik, hogy még mindig egy kicsit zárkózott vagyok, és bár igyekszem barátkozni, de nem megy ez sem varázsütésre. Persze a társaság egyik legnyitottabb személyiségével csak sikerült összepacsizni, de én is tudom, hogy ő nem kísérhet. Meg nem is igazán szeretném, olyan lenne, mint egy kedves dilis bátyó, aki miatt reggel aztán fáradtan esnék oda a munkába, úgy krákogva mint valami láncdohányos mert tudom is én, hajnalig iszogatnánk a margaritákat valahol. Dolgozni megyek, számomra fontos minden munkám, a civil épp úgy mint amit őrzőként teszek. Mert klassz dolog a gyógyítás, de abból nem igazán tudnék megélni. - Sejtettem, igen. Meg nem is ragaszkodnék hozzá. - teszem hozzá, egyszerűen csak ő jutott eszembe. Abigailnek azért szóltam korábban, mert vele gyakrabban beszélgetünk ilyesmiről is, többször találkozunk. Nyilván tudom, hogy a mentorod nem a legjobb barid, de ilyen téren nagyjából annyi mindent osztok meg vele az életemből, mint amit egy baráttal, vagy inkább legjobb baráttal tennék. De van persze amiről még neki is mélyen hallgatok, amíg nem tudom, hogyan érinti a mindennapjaim, mi lesz belőle. Addig senkinek sem beszélek a telefonos jóbarátomról. - Szereti azt a mesét, más körülmények közt örülnék neki, ha velem jöhetnének. Egy gyerek számára csomó érdekes dolog van a stúdióban.- bólintok magam is mosolyogva. Szándékosan fogalmaztam így, tudom, hogy mindenkinek megvan a helye, és ha átlagos emberek lennének, maximum attól kellene félni, hogy összeszed valami bacit a kislány. De nem abban a világban élünk, így természetesen én sem tenném ki őket fölösleges veszélyeknek. - Több dolgot gyakorolok egyszerre. Mármint nem egyszerre, de ha valamivel elakadnék vagy nem úgy sikerül mint szerettem volna, inkább mással próbálkozok, hogy ne rögzüljenek a hibák. - nem vagyok az erőltetés híve. Ha rólam van szó, egyáltalán nem működik az “addig nem állsz fel az asztaltól amíg meg nem csinálod” elve, csak ront a helyzeten. Elgondolkodok egy kicsit, hogy volt-e olyasmi, ami könnyebben ment, vagy éppen jobban tetszik. - Tetszik az Ezüstkarom, nagyon hasznosnak tartom, de még nem megy tökéletesen. Szerencsére egész jól megy már az Oltalom (sz)árnya is, ez jól fog jönni majd az úton is. Próbáltam először azokra fókuszálni, amik segítenek, hogy jobban megvédjem magam. - gondolkodok még egy kicsit, majd megvonom a vállam kissé szégyenlősen - Meg persze a gyógyítás, ezt még mindig nagyon szeretem. - jó érzés, hogy most már engem is hívhatnak, hogy segítsek, ha valaki megsebesült, mert képes vagyok meggyógyítani. Oké, ha valakinek hiányzik a fél oldala, akkor azért még jobban jár, ha nálam tapasztaltabb gyógyítót keres.
Kezdőlap
