- Ja… Csak az elmúlt évtizedekben elég sok minden történt, szóval szerintem jogosan nem érzem már magam olyan fiatalnak, mint egykoron voltam a szárnyad alatt, doki. - Ettől még nem veszett ki belőlem az életkedv. Sőt, most, hogy ennyi ismerős vesz körbe ebben a városban még kifejezetten jó is. Attól függően, mennyit fogunk Sarah-val, vagy Balthazarral beszélgetni fog kicsit visszatérni a régi énem is. Sarah-t több ideje nem láttam, mint a dokit, mégis ugyanolyan rohadt szarkasztikusak voltunk egymással, hogy az már vicces volt. A doki pedig nem sokat változott, ugyanúgy csak beszél és beszél, mint egykoron. Az én nagy szórakoztatásomra. - Sarah volt az első… A vezetéknevét nem tudom, de kétlem, hogy oly sok Sarah nevű egyed lenne a falkában. Meg Yvonne, Yvonne Blake volt a második. - Nem tudom, pontosan mióta is van itt Fairbanksben, de ha tényleg a falka tagja, akkor ezek a nevek csak mondanak neki valamit. Főként úgy, hogy Sarah Yvonne be-, vagy átharapója. Pontosan nem tudom. Mintha annyira számítana. - Benne vagyok. Ezért jöttünk ide, nem? Inni. - Mosolygok a dokira, aztán pedig oda is fordulok a pultoshoz, hogy hozzon még egyet. Vagy tudja mit, az egész üveget. Legalább nem kell állandóan kéregetnünk. - Holiday Inn, oké. Megjegyzem. És én is örülök neked, doki. - Nem viccelek, hiányzott már ez az őrült az életemből. Persze voltak mind a katonaságnál, mind még Quanticóban olyasfélék, mint a doki, de őt senki nem tudta felülmúlni. Ha pedig a piát is megkapjuk, akkor nem vagyunk rest önteni magunknak és koccintani vele, hogy aztán lehúzhassam ezt az adagomat is. Csak nevetve rázom meg a fejemet a válaszát hallva. Hát persze, lehet nem sokan maradtak volna a helyemben, mikor a doki alatt szolgáltam. Pláne azután, miután saját magán kezdett el kísérletezgetni. De mit ne mondjak, néha marha jókat röhögtem, hogy mennyire kibaszott szarul van, és látszik a fején a megbánás, hogy ezt nagyon nem kellett volna. De ott már nem volt visszaút. Kínált engem is a hülyeségeivel, de én nem mentem bele. Elég volt őt látni esetenként szenvedni, esetenként ijesztően felpörögve látni. - Fogalmam sincs, amint téged ott hagytalak Manhattan felé vettem az irányt. Régi ismerős mondta, hogy valószínűleg oda fog menni. Ott is volt. Aztán pedig az élet csak sodort ide-oda. Végül pedig Fairbanksbe. - Dióhéjban ennyi a történetem komolyan. Arra ne térjünk ki, hogy mit-hol tanultam, hogy Quanticóban egyszerre két nőt is szerettem, amiből egyik a feleségem volt, vagy azt, hogy a szadista teremtőm fejvadászokat küldhet rám bármelyik pillanatban. Csak figyelem a doki ténykedéseit, és hagyom érvényesülni is. Én addig újabb felest öntök magamnak, és azt is meghúzom. De azért fél szemmel figyelem, mire készül ez az őrült. A szalvétát csak nézem, de hozzá nem érek. Na vajon mit akarhat. Végül egy idő után csak megszólal és elmondja. Épp szóltam volna, hogy hagyjuk ezt, de hát ő már neki is készül. Amint eltalálja, akkor viszont megszólalok. Megfogom a karját, hogy rám figyeljen, ami után el is eresztem. - Erre semmi szükség nem lett volna. Fizetem én az estét. - Nem fogok belehalni, és megkopaszodni sem ettől. Csak azért túlzásokba ne essen. Aztán végül felállok, és az üveget is a kezembe fogom. Plusz már kirakom a pénzt is a tequiláért. Jó, azért valamivel többet. Aztán biccentek Balthazarnak, hogy kövessen. Át is jutunk a tánctéren, és az én társaságomnak mutatom be. - Mindenki, ő itt Balthazar. Rövid jellemzése: őrült doki. Doki, ők itt Samuel, Kimberly, Gavin, és Hayden. Ők nekik köszönhetjük, hogy újra találkoztunk. - Verem is hátba a dokit, aztán mindenki üdvözli is őt, a srácok főként egy kézfogással, Kim viszont eléggé közvetlen, így ő egy öleléssel teszi mindezt meg. Körbe is adom a tequilát, mindenki igyon belőle, amennyit akar, de azért mégis hagyjanak. Persze a lány issza a legtöbbet, aminél csak gondolatban üzenem Baltának. ~ Torkos kis bestia a lány. És ahogy láttad, eléggé közvetlen. Próbálkozz be nála szerintem. Bár nem tudom, mennyire vagy az egyéjszakások híve. Vagy több… Attól függ, mennyire vagy jó. ~ Azzal pedig vissza is kapom az üveget, és húzok belőle egyet én is. Azért még oldalba is bököm kicsit a dokit, hogy ne szégyenlősködjön. Aztán ha végül belemegy, és félrehívja a leányzót, akkor pedig még odaszólok neki. - Megvárlak itt. -
Nem fogom én győzködni. Ha érzi az idő súlyát, nem kell letagadni. Abból csak a baj van. Piálni még eljött, úgyhogy annyira csak nem vészes. Én meg se érzem ezt a 200 évet. Annyi minden volt és még annyi tervem van. Miden nap új móka jön, fel se tűnik, hogy már két évszázada szórakozom az élettel. Meg ő velem. - Hú! Ha azok, akikre gondolok... Te, biztos, hogy ők azok. Anya és lánya, ugye? Ma este nem láttam, de itt szokott lenni. Yvonne meg a kölyke, csak ezt nem akartam így mondani. Tuti róluk van szó, véletlen nem lehet. Nem nagyon ismerem őket, kicsit tartok a klubtulajtól, mert nem egyszerű eset. - Sarah itt dolgozik, azt tudtad? Övé az Upper. Lehet, hogy pont ezért tévedt ide. Ha nem, akkor piszok jó a szimata. A hüvelykujjammal mutatom, hogy bejön ez a gondolkodás. Éljünk a mának, holnap is lesz, de nem ilyen! Régi cimbora, aki mellől eltűntem. Örülünk itt egymásnak, mint majom a farkának. Azok az idők Philadelphiában... Mikor Mordecai kezébe adtam a jegyzetfüzetet meg a tollat, én meg elkötöttem a karomat és ezüsttűvel belefecskendeztem valami bivalygyilkos cuccot a vénába. Hú, emlékszem, mikor mindenből hármat láttam és plusz egy szekrényt is, ami nem volt ott. Csak dumáltam és dumáltam, ő meg írt. - Már akkor is a régieket kergetted? Ez egy jó hely, verd hátba az életet, hogy ide sodort végül! Vigyorgok, mint a tejbetök. Részletesebben is meg kell beszélnünk mindent, de nem itt. A pia csak jön és jön. Meg az ötlet is. De Iannek valami baja van. Meglepődöm. Nem kéne. Mindig ő volt a megfontoltabb és a játékos énjét nem igazán ismerem. A pultoscsaj megkocogtatja a vállamat és odaszól: - Bocs, ezt nem kéne. Én fogom letakarítani és hát nem túl guszta... Na, ezt megcsináltam! A fogadást megnyertem, de nem úgy, ahogy akartam. - Ó, bocs, drága! nincs több takonylabda, ígérem! Így görbüljek meg! - mutatóujjammal játszom egy gerincferdüléses vénember hajlongását és mosolygok a szőkére. - Haver, azért nem kéne ennyire karót nyelned vagy izé, köpd ki, ha már lement! Egy kis bolondozásra szükség van. Az üveget én is hozom, ha már kikértük. Ian nagyvonalú volt és valami ötlete csak van, hogy elindult. Aha, a társaság! Bólogatok és körbenézek rajtuk. A lányokon kicsit elidőzöm. - Helló! Balthazar vagyok, alkoholista. Régóta józanodom, de nézzétek, már megint mi van a kezemben! Játszom a hülyét és Kimnek bejön, úgy látszik. Meg nekem is ő. Helyes arca van, megnyerő mosolya, édes nevetése és a ruhája is klassz. Sokat mutat, amit pedig sejtet, az se rossz. Mintha túl sokat inna, még a végén megárt. ~Kösz, haver! Úgy érzem, mozognak a feromonjaink, úgyhogy igen, rástartolok.~ A lányt nem is nehéz oldalra csábítani, ahol kettesben tudunk váltani pár szót. Még csörgünk is a zenére, ami nagyon beindul és beindít. De Ian bátyámat nem akarom itt hagyni. Kimmel túlesünk a telószámváltáson és úgy érzem, nála már nem lesz hosszú a buli. Belefér az egyéjszakás, naná. Másra nem is nagyon adódott lehetőségem. A szívem dobog egyvalakiért, de nála hiába kopogtatok. Vagy csak én vagyok túl óvatos. Mióta a szerelmem, kit kölykömmé tettem, meghalt miattam, hát nagyon magam alatt vagyok. Nem tudok felmutatni senkit, aki ne hagyott volna el. Szóval ez van, lesz, amennyi lesz, megvan Kim száma. Kicsit támogatni kell már. Remélem, a többiek közül kiviszi valaki. Én most nem szeretnék ezzel foglalkozni.
- Minden bizonnyal egyre gondolunk. - Bólintok rá, aztán pedig egy kisebb szünet után folytatom. - Sarahval még anno találkoztam az első falkámban… Nos, nem épp volt virágzó kapcsolatunk, efelől biztosíthatlak. Folyamatosan egymás vérét szívtuk, de nem barátságból. Ő legalábbis gondolom rivalizált velem. Az biztos, hogy ki akart túrni a helyemről. Majd ezt is elmondom később, ha érdekel, hogy is történtek az akkori dolgaink. Yvonne meg… nos, vele pedig remek kapcsolatot ápoltam még Quanticóban. Úgy gondoltam, meglepem őt, visszatérek az életébe, hogy tovább boldogítsam. A módszerem pedig… Úgy volt az, hogy szépen fogalmazva betörtem hozzájuk, csak azt nem tudtam, hogy rajta kívül más is lakik a házban. Így Sarah egy baseball ütővel betörte az orromat. Nem tudom, hogy azért kaptam ennyit, mert ismert, vagy mert nem, de kellemes egy találkozás volt. - Pofázom el a tegnap estét, ami kicsit sem volt szerencsésnek, vagy élvezetesnek nevezhető. Annyi kivétellel, hogy újra láthattam a nőstényt, és most nem Sarahról beszélek. Kicsit azért annak is örültem, hogy vele találkoztam, bár ezt be nem vallanám neki egyhamar. Lényeg a lényeg, ismerem már őt is, legalábbis ismertem. Kicsit megnyugtat a tudat, hogy ő Yvonne teremtője, hisz tudom, legalább biztonságban van. - Ez komoly? Hm, majd következő találkánál megemlítem neki, hogy a bevételükhöz én is hozzájárultam egy kicsit. - Nevetek szolidan. Ekkora véletlent, hogy pont az ő bárjába tévedek be. Az szerintem még nagyobb meglepetés lett volna, hogyha ő lett volna itt a pultos, és tőle kell kérjek valamit. Bár nem tudom igazából, hogy be szokott-e állni a pult mögé. De nem is nagyon akarom megtudni. Ez a hely egész kellemes, az meg részletkérdés, kié. Bár nem hiszem, hogy baráti kedvezményeket kapnék tőle. - Hogy mi a francot kergettem? – Kérdezem tőle nevetve. Nem volt ritka, hogy mikor állandóan lökte a sóderét, akkor már néha elvesztettem a fonalat, hogy mire is akar utalni. Pláne, mikor valami olyasmit adott be magának, mint a speed, és csak pörgött és pörgött. Jobban, mint általában. Én sem hittem volna, hogy ilyen lehetséges. - Most mi van? Még az is baj, hogy az estét én állom? - Rázom meg a fejemet sóhajtozva, de közben szám szélén a vigyor ott figyel. Tényleg nem okoz gondot az este fizetése, ha meg meglennék szorulva, nem járkálnék kocsmákba, bárokba, diszkókba. Hangulatomtól függ. Na nem mintha annyira bulizós egy személy lennék. Csapok egyet barátian a hátára, mikor végül belemegy a kis noszogatásomba. Ha már összetalálkoztunk, legyen hát jó estéje. Bár, ha ő bármi hasonlóval bepróbálkozik nálam, mint a szárnysegédkezés, akkor muszáj lesz visszautasítanom. Távolról sem vagyok az egyéjszakások híve. Bár ezt talán ő is tudja rólam. Viszont eltelt egy évszázad már, azóta pedig változik az ember. Míg ő félrevonul beszélgetni vele, addig én a többiekkel vitatom meg a helyzetet, hogy hogy érzik magukat, ilyenek. Elbeszélgetünk egy ideig, mire visszaér Balthazar. - Na jól van, srácok, ha nem siettek sehova, még folytatjuk, viszont bepótolnivalónk van még a dokival. - Ha pedig ő sem bánja, akkor nyakán átvetem a karomat, és úgy húzódunk félre valahova, ahol le lehet ülni. Kezemben természetesen ott a tequilával. Ha találunk is helyet, akkor pedig leülünk oda, és már nyújtom is neki a piát. - Mielőtt elfelejtem… Ha bármi segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan hívj fel. Csak ha lenne itt egy valami, amire írhatok… Vagy esetleg kéznél van a telefonod. Vagy inkább… élsz egyáltalán a modern technikával? Bár gondolom igen, hisz meglepő dolgokra lehetnek képesek a mai gépek. És nem lennék meglepve, ha különböző orvosi ketyeréket te is használnál időről időre. - Vágom oda neki vigyorogva. Bár nem tudok most egyre sem gondolni, ami az őrületét tudná fokozni, de ő biztos tudna ilyenekről mesélni. Ha meg nem, az sem gond. Ez csak feltételezés a részemről.
Tuti? Tuti. Annyira biztosan mondja. Aztán ahogy leírja őket, már tényleg tuti. - Jaja, ők azok. Bevallom, kicsit félek Sarah-tól, pont az ilyen dolgai miatt. Nem kell betörőnek lenni, hogy adjon egy maflást. Ha behúz nekem, akkor a hóhért akasztják és gyógyítóként kerülök a gyógyítandók közé. Nála pedig a haragos kedv gyakori. Azért Ian vicce nem semmi. Betört a kiscsajhoz. Na, ez bejön! Végre valami móka. Legközelebb én is betörök valakihez. De tuti nem Sarah-hoz... - Hát a régi ismerősöket. Most mondtad. Akkor is őket kergetted, meg most is. Ezek mindig menekülnek, hogy kergetni kell őket? Túlmagyaráztam rendesen. Pedig nem is ittam túl sokat. Még. Majd ha az az üveg elfogy, meg a következő és a következő. Ian meg durcáskodik. A komoly énje. Munkában tök jó, de néha bosszantóan unalmas. Kifordítja a világot. De csak hülyül, látom rajta. Jó arc amúgy, rögtön szervált nekem csajt. Nem ágálok, hogy ment volna magamtól is. Rendes volt, elfogadtam. Kimberly meg tuti csaj és klassz, hogy van közös ismerős. Ilyet én nem tudok, kerítő szerepben tetszelegni, meg nem is akarok, de Iantől értékelem. Aztán pedig visszatérek, mikor elfárad a csaj és már húzna hazafelé. Leül a többiekhez, mi meg kicsit félrevonulunk. Intek egy bárgyú mosollyal és közben kikérek még egy üveg piát. Egy egész bort, adjuk meg a módját! Mindegy, milyen, csak üssön! Tequila mellé? Naná! - Jó és ez részemről is áll. A kórházban melózom idegorvosként és készítek gyógyszereket is, meg ami jön. Vagy ha bármi más van, szólj. Tényleg! Sejtheti, miféle szerek azok, amik még jönnek. Csodák. Mindig olyanokat alkottam és még nem haltam bele a kóstolgatásukba. - Én abszolút követem a modern technikát! Az osztályon kell is, csoda masinák vannak, meg a kutatásnál is sokkal tágabb lehetőségeim adódnak úgy. És már egy csomó mindenre van jogsim. Helikopterre még nincs, de az lesz a következő. Szóval na, csörgess meg! Bediktálom a számomat és ha felhív, el is mentem őt. Persze, hogy segítek. Hálás vagyok neki, sokat köszönhetek a munkájának és még többet köszönhetnék, ha nem lettem volna olyan önfejű. - Dorian...Dorian mi? Hogy mentselek el? Kell a teljes név, mert még elvesznék a sok címzett között. Más Dorian hirtelen nem jut eszembe, de na. És tetszik, hogy ő se maradt le. Az nem érték, ha megállunk a fejlődésben. A régi tudást meg lehet őrizni úgy, hogy a modern dolgokkal is haladunk. A kórházban is van minden. - Na és ti Yvonne-nal együtt vagytok vagy voltatok vagy lennétek? Én nem voltam túl szerencsés. Pedig itt a Falkában is, meg amúgy is vannak olyan nők, hogy húúúú. Majd elmesélem, de ma nem sírunk! Kösz Kimet, nagyon bejön és asszem kölcsönös. Mára elég lesz, aztán meglátjuk a többit - mondom kedélyesen, miközben jókorát húzok az üvegből. Aztán még egyet. A zene meg egyre vadabbul dübörög. Rázom rá a fejemet, mint egy őrült kakadu. Eszembe jutnak azok az idők, mikor ez még nem tudatosan ment. Idegrángás. Mert megittam valami cuccot. Aztán Elisabeth-nek hála elmúlt és itt vagyok a mostani valómban. Őrültebben, mint valaha.
- Hát az biztos. Akkor pláne, hogyha nem vagy a szíve csücske. Én pedig attól nagyon is távol állok. - Bólogatok néhányat. Bár talán a nőstény most tekintettel lesz arra, hogy a lányának fontos vagyok. Legalábbis az voltam, annyi biztos. Hogy most hányadán állunk, az egy teljesen más kérdés, amivel nem akarok a mai estén gondolkozni. Lesz időm ezen filozofálni, miután magamhoz tértem holnap reggel… vagy délelőtt. Részletkérdés. - Nem tudom, hogy most mi van. Vagy elfelejtettem azt, hogy mennyire bele tudsz magyarázni a dolgokba mindent, vagy pedig az elmúlt évszázadban javítottál magadon ilyen szempontból. A kettő keverékébe egyezzünk ki. – Legyintek inkább, hogy ne is válaszoljon erre. Valószínűleg úgy is látni fogjuk még egymás arcát, akkor majd kiderül a „kérdésemre” a válasz. Én legalábbis mindenképp örülnék, ha ez az őrült visszatérne az életembe. Azt nem garantálom, sőt, 99% az esély rá, hogy nem leszek megint az asszisztense, de ettől még az életbölcsességeit hallgathatom. Életbölcsesség, aminek amúgy nem sok értelme van, de ez adja a szépségét! Bár eltelt azóta már egy évszázad, fejlődött a tudomány, szóval biztos vagyok benne, hogy most már új módszerekkel csinál újabbnál újabb gyógyszereket. Vagyis… „gyógyszerek.” Kíváncsi vagyok, hogy ezek mégis milyen hatással vannak rá. Na, majd bekéredzkedek egyszer a laborba. - Helikopterre? Mi a ráknak kellene neked helikopter? - Nevetek fel. Bár mit ne mondjak, eléggé vagány lenne, ha buliba nem kocsival, hanem helikopterrel jönne. Csak abban már senki nem tudja hazavinni. Annyi szerencséje csak nincs, hogy egy józan pilótát kifog. De egyáltalán a részeg repülést tiltják? Gondolom addig nem, míg le nem darálod a fél várost a propellerrel. Elkalandoztam! Figyelem is a számot, amit mond, aztán meg is csörgetem. - Blackwolf. - Bár nem hinném, hogy olyannyira elterjedt név lenne a Dorian, de hát ha kéri az egészet, hát kérje. Én is beírom őt a címjegyzékbe, Balthazar doki néven. Az őrült doki is ugyanúgy illene rá, de így talán berögződik a neve. Miket beszélek, nem valami bonyolult egy név ez. Míg ő beszél, kérdezget, addig kiveszem a kezéből a borosüveget, és iszok belőle valamennyit, aztán visszaadom neki. - Kicsit bonyolult a kettőnk kapcsolata. Még Quanticóban voltam a főnöke, meg egyben olyan mentora is, ami a farkas létet illeti, viszont nem merült ki ennyiben. Kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz, de sosem léptük át a határt, mert feleségem és gyermekeim voltak. Bár voltak időszakok, mikor nagyon elgyengültem, és azt gondoltam, hogy otthagyom őket, és Yvonne-nal megyek. Szerencsére nem adta alám a lovat, ezt pedig tisztelem és hálás is vagyok érte. 5 éve láttam utoljára, mármint a tegnapi találkozás előtt. Most? Nem tudom, hányadán állunk. - Sóhajtok egyet, majd kérem is a borosüveget, amiből ismét iszok egy adagot.
- Szerintem az ő szívének nincs sok csücske. Ezt úgy mondom, hogy nem akarom bántani, csak így látom. Sarah a kölykét biztos imádja és még pár falkatagot, jobb félni a nyakastól, mint megijedni az orvosi szobában kikötni. Én nem kívánom. Szeretem a kísérleteket, de egy szimpla muszklipofon túl egyszerű. De Ian nem semmi, hogy bevállalta. Betörni még úgy is komoly kockázat, hogy ha nem Muszkli őrzi a házat. - Igyekszem mindig javítani magamon. A löttyök hatása nem maradandó, de máshogy azért sikerül változást elérni. Értem én, mit mond. Jól van, a régi a legény, ki fogunk jönni. Szívesen látom máskor is egy piára, de a laborban is. Nosztalgiaként megint megkapja a stoppert, hogy mérje, mennyi ideig tart a KO állapot, ha beveszek valamit. - Nem vennék. Csak ha épp az van kéznél, jó, ha tudom vezetni. Mint az akciófilmekben, ott is a hősök beülnek egy ilyenbe és rögtön nyomatják vele. Amúgy képzeld el, egyszer felkötöztettem magam egy helikopterre. Fú, az aztán extrém sport! A gyomorgörcs és minden más, ami ezzel járt... Fantasztikus élmény volt, sose felejtem el és a felépülést sem. Meg a fogadást sem, amit megnyertem, mert nem hitték el, hogy megcsinálom. Amúgy poénból szerzek ilyen képesítéseket. Annyi mindenbe belekezdtem már és ami igazán érdekelt, azt kitanultam. De pl. szobrot se csinálok mostanában. Semmi nem tart örökké. - Á! A fekete farkas meg a kék róka jó barát - ezen muszáj nevetnem és közben barátságosan megveregetem a karját. Teló mentve, most már megvan a kontakt, neki is az enyém. Jól esett, hogy rögtön segítséget ajánlott. Mindig nagy szíve volt és hozzá bölcsessége is. Értékes tagunk lesz, azt hiszem. Én is nyakalom a bort, ahogy hallgatom. Már nem sok van, szinte porzik az alja. Nem egyszerű az élete. Régen volt felesége, mikor én ismertem? Hááát az több mint 100 évvel ezelőtt történt, hogy találkoztunk és... Nem, északra nem hozott senkit. Azt meg nem tudom, kiket hagyott ott. - Ez új dolog? Nem rémlik, hogy nős lettél volna. Mi lett velük? Ha szar ügy, nem fog róla beszélni ma este és meg is értem. Én se adom elő Chinookot. Lehet, hogy a szokásos, emberek maradtak és meghaltak. De van még egy dolog. - Te, véletlenül nem FBI-os voltál? Quantico-ban van az oktató központjuk, ha jól tudom. És kéne még egy üveg, de valami erősebb. Sőt van ám nálam, amit beledobhatunk, mit szólsz hozzá? Kacsintok, mert én nagyon is vágyom rá, hogy felturbózzam a piát. Az üvegeset legalább nem csalják el, de úgy is hiányolok belőle valami pluszt. Amit majd én belerakok. A zene pedig egyre vadabb és úgy rázom rá a fejemet, mint egy autista, mikor számolja a tücsökciripelést. A karjaimmal pedig csápolok és derékból is vonaglok, körző mozdulatokat teszek, ösztönösen. Egy fél epilepsziás rohamot produkálok, annyira bejön most ez a zene. Ebben az állapotban. Egy régi cimborával.
- Ó, van neki a Jégkirálynőn kívül más oldala is. Ezt talán ő sem vallaná be, de én láttam, hogy azért teljesen másképp viselkedett velem, meg mondjuk az egyik kölykével. - Akivel azóta sem tudom, hogy pontosan mi történt. De igazat adok Sarah-nak benne, hogy nincs sok közöm hozzá. A nőstény volt a beharapója, a teremtője, én pedig csak segítettem nekik kijutni abból a marha nagy kavalkádból. Annak csak örülni tudok, hogy a nősténynek semmi baja nincs. Ami a kölykét illeti… Fogalmam sincs, vele mi lett. Egy kicsit félrenyelek azt hallván, amit épp az imént mondott… Ez… na ne, ez komoly? Köhögök néhányat, hogy visszanyerjem a tizenöt másodperccel ezelőtti állapotomat. Végül megszólalok, miután ez valamennyire sikerült. - Ezt most nem mondod komolyan… Miért? - Szinte már bánom a kérdést, de egyben rohadtul érdekel, hogy mégis mi a rákért kötöztetné fel magát egy helikopterre. Tudtam, hogy őrült az alak, de erre most aztán tényleg nem számítottam. A következő mi lesz? Kiugrott egy repülőből ejtőernyő nélkül? - Kék róka? Bluefox? Ez a te vezetékneved? - Ahogy a kérdések fokozódnak, úgy válik egyre szélesebbé a mosolyom, és csak nem bírom ki, hogy ne kezdjek el én is nevetni ezen. A névváltoztatás nem nagy tudomány, de hogy mind a ketten ilyen egyszerű vezetéknevet válasszunk, az már tényleg röhej. Redcoyote (vörös prérifarkas) lesz legközelebb a nevem, az már fix. - És miért pont Bluefox? - Az a válasz is megtenné nekem, hogy egyszerűen csak megtetszett neki, vagy tudom is én… Bár azon sem lepődnék meg, ha valami történet lenne emögött. Ettől az őrülttől minden kitelik. - A nejemet elvitte a rák. Az ikrek pedig most épp esküvőt szerveznek, a fiam házasodik, a húga pedig segít neki. Nekem nem sok hasznomat vennék, így rájuk hagytam a dolgot. – Avatom be kicsit az életembe régi jó barátomat. Mit árthat, ha tud egy kicsit rólam? Na meg talán a beszélgetés sem laposodik el. Úgy is ránk fog még férni egy igazán terjedelmes beszélgetés, őszintén, hogy mik történtek velünk, de az nem most lesz. Legalábbis nem ma. - Azt nem mondanám, hogy véletlenül, mert meg kellett dolgoznom érte, de ja. Az voltam. Vagyis vagyok, öt év kihagyás után újra. - Aztán bólintok az erősebb piára. Majd grimaszolok egy sort utána, és végül már-már félve kérdezem meg. - Mit akarsz belerakni? Meg milyen hatása van? - Lehet nem volt a legjobb ötlet ezeket a kérdéseket feltenni, hisz ez már egy fél igennel is felérhet nálam, nála talán már egy egésszel. De azért kíváncsi vagyok.
Jégkirálynő? Végülis egy bazi nagy jégököl is tud olyat ütni, mint a kalapács. Jó, elhiszem ezt, amit Ian mond, Sarah-nak is lehet jó oldala, családias, emberi. Valahol végülis bírom a stílusával, csak félek tőle. Mindenkinek van ilyen zuga, amit csak kevesen ismernek. A helikopteres műsort még elmesélni is meghökkentő. Iannél majdnem szorítófogást kell alkalmazni a gyomorszájnál, de végülis megoldja. Én meg csak vigyorgok. - Öregem, tudod, milyen úgy a látvány? Nem tudhatod. Egy masszív kötél, jó mázsányi ragasztószalag és fúúú! Már a felszállás is úgy, hogy oda vagy ragadva az aljára. Utána meg szédülés, hányás (mondjuk az volt közben is, nem tudom, kinek a tarkóján, kopasz fején, ruháján landolhatott), émelygés, de hát nálam mindig van valami ezek ellen. Ha már volt ismerős a bázison, miért ne próbáltam volna ki? - Igen, Dr. Bluefox rendel. Nem most, majd csak holnap. Te meg tartod a színedet - bököm oldalba vigyorogva. Nem tudom, hogy Ian ott volt-e, mikor elhangzott az ominózus mondat. Én is csak hallomásból tudom, mert ugye az ablak másik felén parádéztam. Ő pedig már akkor is "fekete" volt, csak nem farkas, hanem eső. - Ms. Leary mondta, mikor látott egy bizony farkast az ablakból. Tudod, azt, amelyiket te is láttad párszor. Virágnyelv rulez! Hát persze, hogy én kóboroltam ott közönséges farkas alakomban, szép fehéren a hóban és közel mentem a kutatóbázishoz, ezért látott a nő. - Akkor már erősen delíriumos állapotban oda mutatott és kékrókának, sarki rókának nézte. Nekem pedig mindig fontos volt, amit mondott. A szerelmem, aki miatt tulajdonképpen elvállaltam, hogy a világ megfagyott végére megyek kutatni. Szegénynek sanyarú élete lett. A férje csalta, ő velem csalta Leary-t, de a halál közbeszólt. És akkor durrant el az agyam. Huh, de nagyot sóhajtok most. Aztán taps, szem kipattan, mert most buli van, nem síróest! Jaj, de Ian története se szebb... - Sajnálom, haver! De örülök, hogy a gyerekek jól nyomják! Nehéz volt elengedni őket, mikor ki akartak repülni a családi fészekből? Akarom mondani kimásztak az odúból? Hátba veregetem és próbálom a jobb végén megfogni a sztorit. Egy gyereket felnevelni komoly feladat, kettőt még inkább, de Ian komoly farkas, nem is kétlem, hogy jól teljesített. Háh, amíg én kísérletezek, bolondozok, ő életet épített, nem csak a sajátját. Vajon én képes leszek ilyenre valaha? Egy asszonyt nem tudtam megtartani. A kölyök meg... Mindig. Mindig visszatérek a síráshoz. Mi van velem? Nagyot húzok a piából inkább, az majd helyrehoz. - Neked való. El tudlak képzelni benne, mint komoly ügynököt. A csaj már hozza is az ütősebb adagot. Megint egy-egy üveggel. Jól fizető vendégek vagyunk, szépen is mosolyog ránk. A zsebemben még van abból a sárgából, amivel megbolondítottam az eredeti társaságomat is. - Mondjuk úgy, hogy energiaital. Semmi bűnözés, tiszta cucc és veszélytelen. Ha bevesszük, mi leszünk a táncparkett ördögei, királyai és bajnokai. Kis ideig. Merthogy durva löket kellene, hogy kitartson, annyi meg már nem maradt. Mással nem készültem, hisz partizni jöttem. Kacsintás és ha Ian benne van, már töltöm is a piájába a port. Aztán a magaméba és fenékig, amennyit tudok az üvegből. - Gyere, vadásszunk! Mára már kaptam egy Kimberly-t, de táncolni csajokkal jó, főleg ha ennyire beindulok a szertől. Felpattanok az asztaltól, a maradék italt felhajtom és kb. tarkóig szaladó szemöldökkel nézek a haverra, hogy jön-e. Olyan állat zenét raktak be, hogy már induláskor is ropom.
- Ültem már helikopteren, de soha nem fordult még a fejemben meg, hogy felkössem magam egyre, és úgy utazzak egyet. - De legalább megnyugtató a tény, hogy a doki alig változott valamit. Ki tudja, talán még elvetemültebb lett. Ami igazából nem is olyan nagy gond, egészen addig, míg valami komolyabb baja nem lesz. Bár farkasok vagyunk… Egy-egy ledarált kar, lebaltázott láb úgy is visszanő. Egyedül a fejünk nem. Kár, pedig biztos jó móka lenne. Annyira még nem is beteg történet, mint amire számítottam. Csak mosolygok, bólintok párat rá, aztán végül megszólalok. - Igazság szerint valami sokkal durvábbra számítottam. - Abban sem kételkedem, hogy ha akarná, összecifrázhatta volna a dolgokat, mert annyi mindenképpen biztos, hogy olyan beszélőkéje van, amit meg tudok néha irigyelni. Pláne akkor kívánok valami hasonlót, mikor mondjuk Yvonne-nal beszélek. Általában összeszedett vagyok, de a közelében még néha én is képes vagyok megakadni egy-egy mondat közben, vagy egyszerűen nem tudok mit mondani. - Annyira nem, mint hittem volna, hogy lesz. Eleinte persze aggódtam értük, nagyon is, viszont miután megbizonyosodtam róla, hogy tudnak vigyázni magukra, abbahagytam az aggodalmaskodást. Ettől függetlenül még rájuk szoktam kérdezni, hogy jól vannak, megvannak-e, de szerintem ez megérthető. - Akkor viszont nem nagyon akartam elengedni őket magam mellől, mikor a feleségem esete történt. Gondolom azért főként, mert különben egyyedül maradtam volna. Na meg a gyász engem nagyon letaglózott, arra pedig csak azután jöttem rá, hogy ők már rég belenyugodtak, miután én is elfogadtam a tényt, hogy Beth már nincs többé, a rinyálás pedig nem hozza vissza. - Hát, mások is így vélték, sok ideig én voltam a viselkedéskutatók főnöke, de aztán jött az élet, és változtak a dolgok. Most pedig kezdhetem elölről az egészet, de mégsem a ranglétre legaljáról, kriminálpszichológusként és viselkedéskutatóként. Érdekes egy munkaág ez, azt megmondhatom. - Én legalábbis nagyon szeretem. - Jól van, mit árthat? - Benne vagyok én még minden őrültségben, amire a doki vesz rá, és ez nagyon nem jó. Bár most remélem, hogy nem kamuzik, és tényleg csak egy kis löketet fog adni ez az egész. Figyelem a port, míg kifolyik az italomba, majd elkeveredik benne. Fel is keverem kicsit az üvegben, aztán pedig egy koccintást követően le is húzom azt. Aztán összecsapom a tenyereimet, és rácsapok az asztalra is. - Menjünk. - Aztán pedig kiveszem a hajamból is a hajgumit. Ha csináljuk, csináljuk rendesen, semmi feszélyezettség nélkül. A zsebembe rakom azt, aztán már megyek is a tánctérre. A szám már javára megy, és én sem vagyok rest belevetni magam a dolgok közepébe. Eleinte még nem igazán megy a ráhangolódás, csak úgy-ahogy mozgok, pedig a számmal egyáltalán nincs gondom, csak épp érzem, ahogy a pia beüt. Vagy ki tudja, lehet csak placebo hatást akart elérni nálam a doki, az egyébként is tudományosan bizonyított. Akár így van, akár nem, érzem, hogy egyre inkább kezdek feloldódni, és a következő szám elejére már igazán be is pörgök.
- Az én fejemben egész más dolgok fordulnak meg, ezt már megszokhattad. Igazság szerint abból a közegből, amiből én jöttem már emberként, normális arcok nemigen kerülnek ki. Más gyerekek szalmabábukkal játszanak, én kígyókat szorongattam a családdal együtt. Nem, az ép elme ott nem marad meg. Pedig megszöktem és ezek szerint kicsit tisztább az agyam az ottani népségnél, de ezt persze magyarázhatom bárkinek... - Vannak durvább sztorik. De inkább übereljük élőben, minthogy szájhősködjek! Tudnék mesélni, de csinálni sokkal jobb. Mindig dől belőlem a hülyeség és szerintem ma estére is jut valami, ami emlékezetes marad. - Haver, király, hogy neked ez sikerült! A szavaimban és a mosolyomban is el van rejtve az, hogy nekem nem megy az ilyesmi és nem is látom a reményt, hogy valaha menni fog. A kölykömről pedig most nem beszélünk, mert ez nem sírva vigadós este. Ian komolyabb és én komolyan becsülöm, hogy tudott tisztes családapa lenni. A gyerekei örülhetnek, hogy ilyen apjuk volt. - Ó, ez nagyon izgalmasan hangzik! Nos, mi lenne az a bűncselekmény, amit szerinted én potenciálisan elkövetnék a profilom alapján, amit nyilván felállítottál már, amióta ismersz? Kíváncsi vagyok, hogy mit hozna ki belőlem. Szerintem gyakorlatilag bármi szóba jöhet, mivel nálam a határokat csak a jóisten ismeri. Vagy esetleg Skye. Ő olyan sokat tud rólam és úgy ott tudott hagyni... Ahogy én is őt. Igen, talán ő ismer legjobban! - Ez a beszéd! És a kis poros adagoló már meg is bolondítja a piát. Meg kell kicsit rázni. Ezt meg is teszem, aztán Iant követve húzóra megiszom. Mondjuk ekkora adagot ilyen gyorsan még nem ittam meg, lehet, hogy más lesz a hatása, mint az előbb. Ez a kísérletezés lényege! Mindig új eredmények, mindig új számok az egyenlet végén. A muzsika és a szer együtt nagyon elkap, már ropom, ahogy megyünk a tánctérre. Mikor Ian a haját rendezgeti, én már galambokat meghazudtolóan bólogatok. Előre, hátra, előre, hátra. Kezeimmel mutogatok mindenfélét és egy fél kung-fu edzést előadok, de persze senkit nem ütök meg. Ez varázslat! Úgy jár a kezem és a törzsem, mint a cséplőgép és a villódzó fények között szinte már másik világban érzem magam. Egy csapat lány felé táncikálok és ideges mozdulatokkal hívom Iant is, hogy hajrá, jöjjön! A lányok jókat derülnek rajtam és elkezdenek utánozni, az egyik már a nyakamban lóg és együtt rázzuk a fejünket, mikor még durvább zene következik.
- Igen, sajnos már túl jól sikerült kiismerjelek. Ami egy épeszű ember fejében megfordul, azt te úgy tekered, csavarod, hogy a legelborultabb elmék is meg tudják irigyelni. - Helikopteren utazás úgy, hogy fel vagy rá kötve… Eszem megáll még mindig. Kíváncsi vagyok, miféle őrültséget tudna még mesélni. Főként, mert az elmúlt száz évben rengeteget fejlődött a technológia, és nem tartom kizártnak, hogy az újabb találmányok megjelenésével, egyes dolgok elterjedésével ne lenne valami beteg sztorija. A végén még csalódást okozna, ha nem így lenne. Na meg arra vagyok még kíváncsi, hogy vajon van-e valami őrült története az elmúlt száz évből a kifejlesztett bogyóival kapcsolatban. - Ne aggódj, neked is fog. Csak idő kérdése. - Csapok is rá a vállára, és aztán még meg is szorongatom kicsit. Persze nem erőszakosan. Aztán pedig el is eresztem. - Nekem sem volt túl sok szerencsém a nőkkel egészen a kilencvenes évekig. És akkor már elég idősnek számítottam, egy kis fejszámolást pedig szerintem te is végre tudsz hajtani, mennyi. - Akkor volt először családom, igen, de ettől függetlenül még nekem is voltak kisebb kapcsolataim, kalandjaim. Nem sok, de voltak néha-néha. Az ember fiának is vannak szükségletei, ez szerintem teljesen normális. - Hm… ezen még nem is gondolkoztam. Így, ittasan pedig nem olyan könnyű, mint azt te hinnéd! Nekem az agyam nem pörög fel az alkohol hatására. - De nem kizárt, hogy az elkövetkezendő napokban, mikor eszembe jut ez a kis beszélgetés, akkor valamivel elő fogok tudni rukkolni. De ez nem most lesz. Röhej látni, hogy milyen harcmozdulatokat csap a doki, de meglehet, én sem nézek ki másképpen. Én csak egyszerűen mozgok a zene ritmusára, nem gondolva túl a dolgokat. Minek is tenném? Most itt nem az a cél, hogy jól nézzek ki. Hanem, hogy kicsit kikapcsoljak, és átengedjem magam ennek az egésznek. Amit én meg is teszek. Mondjuk az is igaz, hogy nekem a lassabb, szolidabb tánc sokkal könnyebben megy, mint ez a mostani, de szerintem jelen helyzetben sem lehet rám túl sok panasz. Főként, mert a szer hatását egyre inkább kezdem élvezni, ebből adódóan pedig csak még jobban belelendülök az egészbe. Már kicsit meg is lepődök, hogy mennyi idő eltelt, és még csak most kezdek el fáradni. De jó lenne még hazatalálni is, ezért odaaraszolok a dokihoz, és jelzek neki, hogy figyeljen ide rám. A füléhez hajolok aztán, és úgy mondom a dolgokat, hogy hallja is. - Jó este volt, de ideje mennem. A napokban majd hívlak! - Aztán, ha semmi más nem tart vissza attól, akkor megpaskolom még a vállát, és hátat fordítva neki keresem meg a korábbi bagázsomat, aminek helyét egy másik vette át. Elmentek. Meddig lehettem én ott bent a táncparketten? Nem akarom tudni szerintem. Legalább így nyugodtabban mehetek el én is. És fogalmam sincs, ez az este mennyire lesz másnap emlékezetes. Most az, ez a lényeg, nem-e?
// Nos, részemről ez már záró, ha nincs olyan, amire kell reagálnom. Írsz még, vagy nem, rád hagyom, majd zárasd. Köszöntem a játékot! //
- Szerintem nem bánod ezt annyira... - kacsintok rá, hisz sok évet lehúztunk együtt és senki nem kényszerítette. Azért dolgozott velem, mert szeretett ott lenni. Hogy a kísérletek fogták meg vagy a mindenkit lenyűgöző szabadságom, amit őrületnek szokás hívni, az más dolog. Mindkettőnek része van benne, tuti. - Hiszek ebben, csak...mindegy. Majd máskor mesélek. Nagyon messze állok a megállapodástól, most viszont a buli kellős közepén vagyunk, nem sírunk, nem zokogunk. Hanem iszunk, amíg még van, utána újra rendelünk. Ian komolyabb, de igaza van, szerencse is kell. - Nekem se mindig ettől pörög. Sokkal durvább cuccokkal dobom fel. Vagy építem le. Csodálatos az agy és az idegrendszer, mindig új bűnre visz és soha nem látott varázslatokat produkál! Miután benyomtuk a spurit, Ian is tombol a láztól. Miénk az éjszaka és a diszkó, nem kis feltűnést keltünk. Azért benyomottabb arcok is vannak, mi tök kulturáltan bugizunk és a hangulat a tetőfokára hág. Hajnaltájt járhatunk, mikor már fogynak az emberek és a lendület is. Ian túlüvölti az utolsó zenét és megpaskolom a vállát: - Nagyon örültem neked! Oké, majd kukkants be hozzánk! Remélem, marad. Biztos meg lehet egyezni vele, legfeljebb a csajok szólnak be a betörés miatt. Az órámra nem nézek. Nem merek. Inkább egy taxi kell, mert így nem vezetünk. És ugye Kimberly vár, hacsak el nem aludt még. Magamban még egyszer megköszönöm Iannek, hogy vele hozott össze, még ha egy éjszakánál többre nem is jutunk. Mint általában.
Már megint Fairbanksben evett a fene engem. Vannak dolgok, amiket sajnos nem lehet a neten elintézni, bármennyire is szerettem volna, éppen ezért sajnos muszáj volt bejönnöm a városba. Kissé fáradtan dörzsöltem meg az arcom, elfáradtam a vezetésben és abban a tengernyi adminisztrációban, amit az egyetem elvárt tőlem. Nem egyszerű dolog az átiratkozás és a különböző tantárgyak lepapírozása, de gondolom így jár az, aki az ország másik felébe költözik és esze ágában sincs elmenni innen. Ezer meg egy helyen írtam alá a nevem, professzorokat és egyéb itt dolgozó embereket kergettem meg annak érdekében, hogy szeptembertől ezeket az iskolapadokat koptathassam. Délutánra kezdtem úgy érezni magam, mint egy híresség, annyi aláírást osztogattam ki és annyi emberrel beszéltem. Még jó, hogy sebésznek készültem és nem színésznek. Éppen a kollégium egyik lépcsőfokán üldögéltem, unottan forgatva a telefonom az egyik kezemben, a másikkal éppen a kávémba kortyoltam bele. Vártam, hogy apu visszaírjon, miután leírtam neki a tortúráimat a bürokrácia szépségeiről. Lélekben felkészültem a több, mint hatórás hazaútra, amikor pár diák csicseregni kezdett mögöttem, én pedig érdeklődve kaptam oda a fejem. Talán a kérdő tekintetem, talán csak azért, mert látták, hogy egyedül vagyok, de megszólítottak, én pedig örömmel kezdtem el ismerkedni és beszélgetni velük. Így szereztem tudomást arról, hogy ma estémet az Upper Club parkettjén fogom tölteni. Nem ezt terveztem, de jobb ötletem nem volt, másrészt pedig baromira rám fért végre valami kikapcsolódás. A délután nagy részét a kollégium egyik szobájában töltöttük, iszogatva és készülődve a bulira. Hát az biztos, hogy sikerült kicsípnem magam, a tükörből visszapislogó lány kicsit sem hasonított arra, aki ma reggel rohangálós szettben ült be a kocsiba, de minden pillanatát imádtam. Ahogyan a szememen megcsillant a felkent csillámpor, ahogy a hajam keretezte az arcom, ahogy az overálom minden mozdulattal körbeölelte a testem és kiemelte az alakom. Még a vonásaim is megenyhültek, de talán csak az elfogyasztott alkoholmennyiség tehetett róla. Magabiztos mosollyal léptem ki a szórakozóhely mosdójából, hogy a pulthoz menjek egy újabb adag alkoholért. Stílusosan volt berendezve az egész hely, valami kilencvenes évek buli volt. Sikerült elintéznie valakinek, hogy az egész táncparkettet átalakítsák egy görkorcsolyapályává és közben különböző klasszikusok szóltak. Miután kikértem a színes koktélom, leültem felcsatolni a rózsaszín kétsorost a lábamra a frissen megismert haverjaim mellé. Minden annyira színes volt, annyira imádtam a színek keveredését; nem igazán neveztem volna magamat józannak sem. Ahogyan a következő zenét indította el a dj, úgy pattantam fel énekelve, hogy a tömegbe csusszanhassak a korcsolyáimon. Úgy tűnt, illik rám a dalszöveg, a ruhám is és a lábbelim is rózsaszín volt, az egyetlen bibi a sötét tincseim voltak, pedig szőkén nagyobb poén lett volna a dal értelmezése. De így is tetszett a dolog, hogy a parkett közepén állva egy kört alkotva táncoltunk és énekeltünk egymásnak, miközben az italainkat szürcsölgettük. A plafon felé emeltem a kezem és közben lágyan ringatózott a csípőm a zene ütemére. Régen éreztem ennyire szabadnak magam, ennyire vidámnak, ennyire gondtalannak. Megrezdült a hátsó zsebemben a telefonom, de nem érdekelt túlságosan. Úgy éreztem abban a pillanatban, hogy semmi sem számít, így vidáman pózoltam be egy képre, amit az egyik srác készíteni akart, hogy feltöltse az instájára. Még az sem zavart, hogy egyre közelebb álltak hozzám az emberek, én csak igyekeztem kitáncolni magamból az elmúlt hetek feszültségét és jól érezni magam. -Mi az isten van már? -sóhajtottam, mert a készülék egyáltalán nem akarta abbahagyni a rezgést és úgy éreztem, mintha valaki egy vibrátort tett volna a ruhám hátsó felébe. Elképzelésem sem volt arról, hogy kinek hiányozhatok ennyire, megírtam valamikor Brunonak is, hogy bulizni mentem, majd érkezek, bár csak reménykedni tudtam benne, hogy felfogta az üzenetem, mert előfordulhatott, hogy néhány betűt elütöttem a billentyűzeten. De az is lehet, hogy csak az értesítésektől rezgett a telóm, hogy mennyi sztoriban jelöltek meg a frissen megismert diáktársaim.
Az egyetemistáknak sosem kell különösebb indok a bulizásra, ha meg mégis akad bármi megünnepelni való, akkor meg szinte már követelmény – így történt az is, hogy miután elvertük a nagy riválisunk, az anchorage-i egyetem csapatát, az már nem is volt kérdés, hogy buli lesz. A kérdés csak az volt, hogy pontosan hol, meg mikor. És bár manapság már ezek sem hoznak annyira lázba, mint mondjuk 10-20 éve, kellően szétuntam már az agyam az egyetem alagsorában ahhoz, hogy némi győzködés után egyből beadjam a derekamat és én is benézzek. Pláne, mert elmondás alapján a zene is egész jónak ígérkezett, ami meg a görkorit illeti, régi nagy kedvenc a jégkori mellett. Igaz, én nem azokkal a nagyon retro két sorosokkal nyomultam, inkább csíptem a fitness görkorcsolyákat, de ízlések és pofonok, azt hiszem megférünk egymás mellett a pályán békében. Annyival azért áldoztam a retro oltárán, hogy a 90-es évekre jellemző öltözékben jelentem meg, nem, nem bő szárú farmerban, abban rémálom korizni, de egy susogós melegítőbe nem haltam bele – pláne, mert sokszor a pályán is melegítőben nyomtam, igaz, az legalább nem susogott. Azt ilyen különleges alkalmakra tartogattam. Mivel egész hamar érkeztem, jópár kört lenyomtam a pályán, mire igazán beindult a buli, így kis szünetet tartva kerítettem magamnak valami innivalót, aztán élveztem a hömpölygő embertömeg látványát, ahogy a zene ritmusára hullámzott a pályán körbe-körbe. Nem is értem, miért nem tartanak gyakrabban ilyen koris esteket! Már a látványért megéri, akkor is, ha valaki túl béna ahhoz, hogy görkorit húzzon a lábára. Épp az emeleten iszogatva, a korlátot támasztva kopogtam az ujjaimmal annak a bugyuta Barbie Girlnek a zenéjét, amikor kiszúrtam valakit a tömegből. Elsőre azt hittem, hogy rosszul látok, mert mégis mit keresne itt az a kis boszorka, még el se kezdődött az új tanév, de miután pár körön keresztül figyelemmel kísértem, rájöttem, ez minden kétséget kizáróan Ő. Ilyen hangzavarban úgy se hallotta volna meg, ha lekiáltok neki, úgyhogy jobb híján előhalásztam a telefonomat a zsebemből, és előtúrva a számát megcsörgettem. Semmi. Aztán még egyszer. Még mindig semmi. Nem baj, én ráérek. Na jó, azért nem egész este, de ő sem épp a türelem mintapéldánya, ahogy eddig megismertem, úgyhogy harmadszor is szemrebbenés nélkül nyomtam rá a hívás gombra. Vagy negyedszer, ötödször is, ha nagyon kéretné magát. Mégis mi a fenének neki telefon, ha baszik felvenni?! Utána azonban tovább nem vergődtem én se, ha addig nem vette fel, nemes egyszerűséggel az egyik szalvétát gombóccá gyúrva utána dobtam, hátha azzal előbb célt érek, mint a telefonálgatássa. Ha azonban hajlandó volt előbb felvenni a készüléket, minthogy elfogyott volna a türelmem, úgy csak vidáman vigyorogva integetni kezdtem neki az emeletről. - Nahát, nézzenek csak oda, kit fújt ide a szél? Te meg mit keresel itt, Esmeralda? Nem úgy volt, hogy egy hónap múlva kezdődik az új félév? - ha észrevett, akkor nemes egyszerűséggel a korlátra támaszkodva folytattam tovább a mondandómat – Látom, négy kerékkel biztosabban mozogsz, mint pengeélen táncolva. Remélem, nem gurul el belőle egy se.
Sóhajtva húztam ki végre a telefont a hátsó zsebemből, nem értve, hogy ki nem képes felfogni, hogy jelenleg baromira nem érek rá. De most komolyan… vibrátort nem kértem a mai estémhez! -Bocsi srácok, egy pillanat, ezt muszáj -kiáltottam oda a diáktársaimnak, miközben rányomtam a kis zöld gombra a telefon képernyőjén. Meg sem néztem, hogy ki hív, csak beleszóltam. -Valaki nagyon türelmetlen ma, csak nem hiányoztam? -forgattam meg a szemeimet. Egyébként nem zavart volna, ha nem rezgett volna a telefonom egyfolytában, hogy ez már a negyedik hívása. Vagy ki tudja hányadik, kicsit összefolytak a betűk a szemem előtt a kijelzőn. Egyetlen ember van a világon, aki így hív, ezért felkaptam a fejem és forogni kezdtem, hogy megtaláljam őt a tömegben. Szélesen elmosolyodtam és intettem neki egyet, miután kiszúrtam Jacksont az emeleten, mialatt ugyanúgy mozgattam a csípőm a zene ütemére. A továbbiakban nem voltam képes elengedni a tekintetét, tartottam vele a szemkontaktust, ahogyan a kérdéseire válaszolgattam. Kicsit sem érdekelt, ha rájönnek az újdonsült haverjaim, hogy ki köti le ennyire a figyelmem. De talán nem veszik észre, legalábbis ebben reménykedtem, tudván, hogy mennyi alkoholt fogyasztottunk el eddig közösen. -Mától hivatalosan is az egyetem hallgatója vagyok -emeltem meg a férfi felé a poharam, amolyan Gatsby stílusban. -Úgyhogy a srácok kitaláltak, hogy ez ünneplésért kiált… így itt vagyok, ha ez őfelségének nem probléma. Határozottan nem voltam már józan egy kicsit sem és pont ezért némileg szabadabban bántam a szavaimmal, nem izgatva magam feleslegesen ilyen apróságokon. Belekortyoltam az italomba, mielőtt folytattam volna a spontán kihallgatást. -Sose mondtam, hogy normális vagyok, de tény, szeretem feszegetni a határaimat -máskülönben nem álltam volna a terem közepén egy csapat egyetemistával összezárva. Bár felőlem egyedül is lehettünk volna, hiszen még mindig Jacksonon pihentettem a szemeimet, nem zavartatva magam, hogy hányan vannak körülöttünk. Próbáltam leolvasni bármiféle érzelmet az arcáról, de nem jártam túl sok sikerrel, túlságosan elködösítette az agyam a színes koktél és az előtte elfogyasztott ki tudja mennyi alkohol. Ha nem vigyázok, rövidesen gyomormosásra kell vinni engem. Hm. Talán ideje lenne némi vizet is innom, hogy megelőzzem a másnapot; bár még szállásom sem volt az éjszakára, de valami majd csak lesz. A pillanatnak éltem és jelenleg jól esett fürödni a fények forgatagában. -És te mit keresel éppen pont itt? -haraptam az ajkamba a választ várva. Nem éppen olyan embernek tűnt, mint aki szívesen tölti a szabadidejét ilyen zsúfolt helyeken. A következő pillanatban valaki meglökött a vállával, én pedig kishíján elveszítettem az egyensúlyom. Mérgesen néztem utána, majd nem törődve azzal, hogy Jackson a fülemen van, utána szóltam: -Hékás, ember! Itt állok, figyelhetnél jobban, hát nem hiszem el, hogy kiszúrja a szemed, hogy itt van valaki, egyenesen sem tudsz megállni, minek húz az ilyen korcsolyát? -fújtattam. Talán erre gondolt apu, hogy nem kéne verekedésig fajulnia az estémnek, amikor azt írta, hogy ne keverjem bajba magam és vigyázzak magamra. -Egyébként kicsit rosszul hallak Jackson. Nincs kedved lejönni és elvinni egy körre? Bemutatom a csodás korcsolyatudásom. Valószínűleg most sokkal jobban megy, mint a múltkor -kuncogtam. Minden olyan marha viccesnek tűnt, ahogyan egyre könnyebbé vált a poharam és elpárolgott a pillanatnyi dühöm. Lassan kéne szerezni utánpótlást, de előbb meg akartam várni a szőkeség válaszát. Amennyiben igent mondott az ajánlatomra, egy hatalmas vigyorral az arcomon nyugtáztam a válaszát. Remélhetőleg a frissen megismert haverjaim nem sértődnek meg, ha megyek egy pár kört, egy ideje csak egyhelyben álltak tőlem nagyjából egy méterre és táncoltak. Madre mía, remélem, hogy nem hallgatták végig a beszélgetésem és fogalmuk sincs arról, hogy mégis ki van a vonal túlsó felén. Vagy ha igen, akkor betudják a csillogó tekintetem a fények csalóka játékának és nem annak az örömnek, amit a szőke látványa okozott bennem. Éppen elég volt hallgatni róla a susmust az egyetem és a kollégium falain belül, nem hiányzott az, hogy meginduljanak a pletykák arról, hogy ő és én, én és ő. Mert semmi ilyesmiről nem volt szó, csak megkönnyebbüléssel töltött el, hogy valakit ismerek is ezen a helyen. Ez pedig sokat dobott az önbizalmamon, még ha soha nem is vallottam volna be neki. -Egyébiránt rendkívül jól áll ez a melegítő rajtad, hordhatnád többször is. Vagy ez csak ilyen ízelítő a csilivili ruhatáradból? Ilyesmi kincsek lapulnak a jégkorong mezek között? -nevettem fel, követve őt a tekintetemmel, ha megindult. Addig semmiképpen sem akartam letenni a telefont, míg nem állt mellettem. Viszont már kész terv született a fejemben, reménykedtem benne, hogy ez jobban sül el, mint a hokis szerencsétlenkedésem. És abban is baromira bíztam, hogy nem látja meg a hívóképét, azt, amit legutóbb a csarnokban készítettünk, amin épp egy puszit nyomok az arcára. Még a végén elbízza itt magát nekem.
- Azt azért túlzás lenne állítani, csak nem akartam hinni a szememnek, hogy téged látlak, gondoltam utánajárok. Amúgy ha ennyire a pillanatnak akarsz élni, miért van nálad telefon? - ha már szemmel láthatóan csak dísznek hozta magával, amúgy nem igazán akarta felvenni. Ennyi erővel akkor némára is állíthatta volna, aztán majd hazafelé menet, ha rápillant a telefonjára, érzékelte volna a nem fogadott hívásokat. - Ó, vagy úgy! Gratulálok! Akkor már értem, miért látlak itt. - úgy tűnik, a fiatalok elfelejtették megemlíteni, hogy nem csak a győztes meccset ünnepeljük, a gólyákat is elkezdik belevinni a rosszba, még ha Esmeralda nem is az az igazi, pályakezdő gólya, elvégre csak másik egyetemről jelentkezett át. - Ugyan, miért lenne? Nem én vagyok a tulaj, ha nem tudsz viselkedni, más fog kitiltani innen, nem én. - vonok vállat nemes egyszerűséggel, ha jól emlékszem, még mindig falkatulajdonban van a hely, ők pedig elég karót nyeltek tudnak lenni, ha valaki a befektetési bizniszeiket rontja. Mondjuk azzal, hogy esetleges balhét kever, vagy rossz hírt hoz a helyre. - Nézzük a jó oldalát, most akad pár kerék amit elhagyhatsz, nem annyira gáz, mint ha csak a sajátokkal gazdálkodhatsz. Pszichológus látott már? - érdeklődök kíváncsian, mert ha van valami defekted és nem tudsz róla, az talán kevésbé gáz, mint ha számodra is nyilvánvaló, de nem kezdesz semmit a helyzettel, csak… élvezed. Na az már tényleg klinikai eset. Mondjuk nem hiszem h annyira súlyos lenne a helyzet a másiknál, de az eddigi viselkedése alapján lehet tényleg nem ártana pár alkalomnyi pszichológus látogatás, kicsit rendbe tenni a dolgokat. - A fiúk meccset nyertek, azt ünneplik, aztán rágták a fülem, hogy jöjjek velük. - osztom meg vele, mert nincs semmi különösebb titok, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy a csapat jelentős részével akár a jégen is összefuthat. Csak ilyenkor nyáron nem igazán vannak szabadtéri jégkoripályák, szóval többen leporolják a görkorikat is. Már épp szólni akartam, hogy ha jót akarna magának, guruljon arrébb, nem épp a legjobb helyet válaszolta a telefonáláshoz. Mielőtt valaki fellöki és leveszi a lábáról, szó szerint, aztán még neki áll feljebb, de mielőtt még szavakba önthetném a gondolatimat, addigra valakinek már sikerül is meglöknie, úgy, hogy még telefon nélkül is hallom a puffogását. - Korral jár, de lehet már egész jó hallókészülékeket kapni. - vigyorogtam vissza komolytalanul, amikor pedig leinvitált maga mellé, látványosan elgondolkoztam – Igazából innen fentről is tökéletes a kilátás, ami meg azt a kört illeti, van elég bajom, de azért köszi, nem hiányzik még egy púp a hátamra. - ami azt illeti, tényleg nem, még úgy sem, hogy csak ideiglenesen vagyok a városban, amint lehet, húzok is vissza New Yorkba, igyekszem nem túlzottan bonyolítani az életemet addig. Többnyire. Mert amúgy van olyan dög unalom a hely, pláne mostanság, hogy nehéz visszafogni magam. - Csak vicceltem. Megiszom aztán megyek. - mutattam fel a söröspoharamat, ami még legalább félig volt, csak miatta most nem fogom elkapkodni a visszatérést a pályára. Úgy is itt vagyok már nyitás óta, néha pihenni is kell. - Annyira nem menő mint a Barbie-kezeslábasod, de azért köszi. Amúgy szoktam, ha nem is feltétlenül ebben, de tesitanárként sem öltönyben és nyakkendőben tartom az órákat. - osztottam meg vele, biztos akadnak olyanok is, akik csak állnak és dirigálnak a pálya széléről, na, én pont nem az vagyok. Sőt, sokszor, ha motiválni kell a csapatot, még be is állok közéjük és csinálom velük a feladatot, egyből más lelkesedéssel állnak ők is hozzá, hogy nem csak az észt osztom. Másrészt meg, rám fér az edzés. - De amíg iszok, mesélj nyugodtan. Kolis leszel, vagy vándorolsz majd mint a vadludak? - ha jól emlékszem a legutóbbi beszélgetésből, akkor úgy rémlik, nem itt lakik, hanem Anchorage-ban, aztán tudja a fene, lehet rosszul emlékszem. Annyira úgy sem számottevő.
Csak a szememet forgatva pillantottam Jacksonra. Nem teljesen és tökéletesen mindegy neki, hogy mikor és mit csinálok a telefonommal? Inkább örüljön neki, hogy megéreztem a rezgést és így élvezhette most a társaságom. Tiszta haszon. Pláne azok után, hogy a múltkor olyan nagy lazasággal elvette tőlem és egy órán át a kispadon ültem, hogy visszakaphassam tőle. Nekem meg aztán már tényleg mindegy volt, lassan több volt az alkohol a véremben, mint víz, de valahogy egy cseppet sem bántam. Az majd a holnapi Dora problémája lesz, a mai Dora csak szimplán jól érezte magát a pillanatban. -Köszi... asszem -fintorogtam, majd beleittam a poharamba. Ennyi azért elvárható volt tőlem, hogy simán bekerülök az egyetemre, de ennek ellenére reménykedtem benne, hogy szeretni is fogom. Ebben azért nem voltam olyan biztos, bár ahogy elvesztem a szőke pillantásának kereszttüzében, úgy éreztem, hogy azért nem lesz olyan rossz itt nekem. -Mittudomén, a múltkor még azzal is bajod volt, hogy rossz helyen hagytam a mezemet -kuncogtam. Titkon imádtam minden pillanatát az első találkozásunknak, annak ellenére is, hogy meg tudtam volna fojtani őt egy kanál vízben. Később persze nevetve ültem a kocsiban a hazafelé vezető úton és teli torokból énekeltem, de nem kell tudnia erről sem. Nem szerepelt a mai listámon az egóetetés. -Persze, látott már Bia -gondolkoztam el. Ha jól emlékeztem a múltkori beszélgetésünkből, ő a szinkronszínészet mellett a pszichológia szakmáját is kitanulta. -Bár, ha jól tudom, ők nem kezelhetnek barátokat és családtagokat, szóval... -így jártam. De végső soron igenlő választ tudtam adni neki. Szerettem volna ezen hátravetett fejjel nevetni, de nem akartam, hogy ennél is bolondabbnak tartson. Mondjuk azt nem tudom, hogy miért számított ennyire a véleménye nekem. Biztos valaki kevert valamit a koktélomba, amíg nem figyeltem, annyira nem lenne meglepő az eset egy ekkora nagy szórakozóhelyen ennyi fiatallal. -Egyébként, tudod mi lenne vicces? Egyszer elmenni párterapeutához közösen, kíváncsi lennék arra, hogy mikor jön rá, hogy nem is vagyunk együtt -nevettem fel. Oh baszki, egyre inkább elködösítette az alkohol az agyam és nem működött a szokásos cenzúra. Kérlek szépen, ne most kérdezzen valami olyat, amire őszintén kell válaszolnom, mert jelen pillanatomban képtelen leszek visszafogni magam. Ahogyan az be is következett, amikor az az idióta nekem jött. De most komolyan, ennyire nehéz figyelni arra, hogy merre csámpázik el azokban a görkorikban? Ha legalább normálisan menne vagy legalább visszafordult volna bocsánatot kérni, de neeem, ahhoz ő túl fenséges. Legszívesebben behúztam volna neki egyet, de nem akartam a Jackson által hangoztatott kitiltással játszadozni. Sokkal jobb volt a zene ütemére mozogni és a szőke idegeire menni. Már megint. Egészen nagy gyakorlatot szereztem ebben. -Ilyen vénségek biztos jobban tudják, hogy milyen készülék kell -haraptam el a nevetésem, majd a vállammal a fülemhez szorítottam a telefont, hogy felszabaduljon a kezem és mutathassak egy szivecskét Jacksonnak. Csak időközben meggondoltam magam, így a mozdulatsort félbeszakítva inkább az ujjam köré tekertem az egyik, arcomba lógó sötét tincset. -A helyedben maximum attól félnék, hogy a rajongótáborod megkerget, ha észreveszik, hogy a kedvencük valaki mással foglalkozik -motyogtam. Komolyan nem értem, hogy mit látnak ebben az emberben. Jó, el kell ismernem, hogy nem néz ki rosszul, sőt, de ez a fajta rajongás az első pillanattól kezdve elkerült engem, hiába tűnt olyannak, akivel jól érezhetem magam. De ha egyszer így rajonganék érte, én felmászok valami magas helyre és leugrok onnan. Becsszó. -Közlöm veled, hogy nincs humorod -nyögtem be neki fapofával. Közben újabb zene szólalt meg, így féloldalasan odapillantottam a haverjaimra, akiknek úgy tűnt, nem hiányzom még. Addig jó nekem, addig őket sem érdekli a titokzatos telefonálásom. -Ugye? Szerintem is baromi jól nézek ki ebben, tökre igazuk volt a csajsziknak, hogy ezt vegyem fel -csicseregtem mosolyogva. Lenyúltam, hogy megigazítsam az egyik masnit a combomon, miután észrevettem, hogy megtekeredett. -Egyszer találtam rólad egy öltönyös képet, de határozottan jobban áll neked a melegítő. Kiittam az utolsó kortyot a színes koktélomból és egy pillanatra elszakítottam a tekintetem Jacksonétól, hogy találjak valami helyet az üres poharamnak. Végül megszólítottam egy arra járó srácot, hogy legyen olyan jó és kedves, vigye el nekem a pultig. Mint aki jól végezte a dolgát, úgy pislogtam vissza az emelet felé. -Törzsutas kedvezményre hajtok az Alaska Airlinesnál, úgyhogy marad az ingázás. Na jó, most is kocsival vagyok, de érted a lényeget, lelkiekben készülök a legnagyobb csomagukra -vigyorogtam. Tényleg baromi vidám voltam, felszabadultnak éreztem magam a csiricsáré piáktól, amit elfogyasztottam ma. -Szerinted amúgy lehet számot kérni a pultnál? Ha bedobom a szép mosolyom? -volt egy pár koreográfia a tarsolyomban, de azok baromira nem illettek ahhoz a zenéhez, ami éppen most szólt. Én pedig szerettem volna ismét táncolni, ha már ezért rángattak el erre a helyre a többiek. Meg a mozgásban semmi rossz nincsen, szerettem a különböző mozgásformákat. Vízszintesen is. -Na, nem akarlak feltartani, élvezd az ünneplést a srácokkal, megérdemlik -egy pillanatra elgyengült az arcom és láthatóvá váltak a gyengédebb érzelmeim. Basszameg. -Koccints egyet helyettem is velük -igazából baromira nem álltam még készen arra, hogy véget vessek a beszélgetésünknek, még mindig iszonyatosan szerettem volna korizni egyet Jacksonnal. De az én ízlésemnek túl lassú volt a tempója... már ami a sörivást illeti.
- Jah, mert ott az én életemet nehezítetted ha trehány disznó módjára viselkedsz. Itt különösebben nem hoz lázba, felőlem csinálsz amit akarsz. - ha az asztalok tetején akar táncolni meg ugratni a korijával, az se zavart volna különösebben, vagy ha valami tömegbalesetet okoz mert a legpörgős szám közben botlik el a saját lábában, meg esnek át vagy huszan rajta, lelke rajta. - Bia. - kérdezek vissza grimaszolva, mert bár maga a név nem olyan hú de ritka, viszont hogy mellé véletlenül pont dilidoki is legyen… annyira nagy város azért nem volt Fairbanks – Ha arra a Biára gondolsz, akire én is, akkor hozzátenném, olyasvalakire gondoltam aki praktizál is, nem csak falidísznek használja a diplomáját. Rokonokat tudtommal se, de nem is vagytok azok, ami meg a barátokat illett, ha nem hivatalosan praktizál... - gondolom, nem kell tovább ragozni a dolgot. Bírom a búráját, szó se róla, de ha már ilyen kicsi a világ, hogy Esmeralda is ismeri, gondolom nem azért, mert kezelésre járna hozzá. De a kíváncsiság csak nem hagy nyugodni, hogy kiderítsem, mégis honnan a fenéből ismerik ezek egymást, holott Miss-Egyszer-Majd-Plasztikai-Sebész-Leszek nem is itt lakik, így csak nem engedem olyan könnyen a témát. - Szóval Bia. Nem is tudtam, hogy ilyen távolra kivetette a hálóját, fene a fajtáját, pedig azt hittem, vagyunk olyan szoros viszonyban, hogy ilyet azért velem is megosztana. Ezek szerint te is megfordultál már a kezei között? - passzolom vissza azt a bizonyos pöttyöst, szándékosan úgy fogalmazva, ahogy, higgyen a másik, amit csak szeretne. Lehet ezt még fokozni, azon ne múljon, másfelől meg, nem hiába vagyok informátor… Nem akarok én rosszat senkinek, csak az a fene kíváncsiság, pláne, hogy mostanában semmi nem történik! Csak szeretném biztonságban tudni a mieinket. Nem mint ha a másik különösebb fenyegetés lenne, de na! - Voltam már korábban, köszi, elég is volt. Igaz, ott tényleg az akkori párommal, nem csak egy szimpla idegennel, de ha nem valami komplett idiótát fogsz ki, szerintem hamar átlát a szitán. Az viszont elég sokat elárul rólad, hogy orvostan hallgatóként mennyire lenézed a tudásukat. - aláírom, az ötlet nem rossz, valami hollywoodi vígjátékban biztos össze lehetne hozni belőle valami vicces jelenetet, de pont ezért szeretjük őket, sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, épp azért jó kicsit beléjük feledkezni. Bevallom őszintén, a vállamon ücsörgő kisördög azért erősen drukkolt a lentieknek, hogy boruljanak mint a dominók, de ha nem, hát nem, majd lesz itt még bőven zakózás az est során, elég csak kicsit többet inniuk – egyetemisták, úgy is fognak – aztán egyből megzuhan az a bizonyos egyensúlyérzék. - Persze, jól megfér a műfogsor mellett az éjjeliszekrényen. - fűztem hozzá komolytalanul, pont amikor a másik egy szivecskét mutatott a kezével, a szavaira meg csak a fejem ráztam. Attól valahogy nem tartok különösebben, de ha mégis, én fogok a legjobban szórakozni, esküszöm. Még fogadni is fogok, hogy szerintem ki nyerne. - Bocs, pont elfogyott, aztán elfelejtettem kiváltani a patikából az újabb adagot. Ez van. - vontam vállat, hosszú nap volt, a hét is fárasztó volt, meg én sem vagyok stand-up komikus, hogy 0-24 fossam a poénokat. Egyébként csak úgy mellékesen fűzném hozzá, ők sincsenek folyton vicces kedvükben. - Jó tudni, hogy már kutakodsz is utánam. Kezdjem intézni a távoltartási végzést, mielőtt zaklatássá fajulna a helyzet? - kérdezek vissza, mert bár egyelőre még nem vészes a helyzet, de arra a szintre azért nem akarok eljutni, hogy mint valami zakkant rajongó, naponta bombázzon az üzeneteivel, akár többször, vagy folyton a nyomomban járjon, amikor épp a városban jár. Nem tudom, a múltkori nyílt nap óta járt-e erre, vagy ez az első alkalom azóta, de ha legközelebb is „véletlenül” fogunk összefutni, eskü gyanakodni fogok. - Valamiből nekik is meg kell élni. Azt meg sosem értettem miért vezetne valaki egy fél napot, ha repülővel másfél óra alatt itt lehet. - gondolom a másik se nemzetbiztonsági ügyes iratokkal mászkál, vagy akar félúton a csomagtartóban lapuló hulláktól megszabadulni, szóval nem fér az eszembe, hogy egyetemistaként miért pont az autóra esik a választása. Még csak olcsóbbnak se igazán mondanám. - Nézd, semmi sem lehetetlen, csak mindennek ára van. Hogy elég egy mosoly meg szempillarebesgetés, vagy valami több kell, passz. Miért nem próbálod meg? - intettem a kezemmel a pult felé, ahol a zenével foglalatoskodott az egyik dolgozó a laptopja mögé bújva, én addig is tovább támasztottam a korlátot idefent. Legrosszabb esetben mi történhet? Vagy közlik vele, hogy nem, vagy igen, aztán valaki végre lefárasztja a raktárban a kiscsajt annyira, hogy ne engem bombázzon a végtelen energiáival. Ahogy elnézem, ráférne, bepasizhatna már végre. - Meglesz. - emeltem a poharam a szavaira, majd azzal a lendülettel ki is nyomtam a telefonom, a zsebembe süllyesztve a készüléket, hogy eleget téve a szavainak, újra koccintsak egyet az enyémekkel. Addig legalább a másik is szerencsét próbálhat a pultnál a zenefelelősnél, azt meg feltételezem, nem tervez egyhamar hazamenni. Majd ha elfogyott az italom, lenézek, hogy mi újság a földszinten feléjük.
Kuncogva bólintottam Jackson reakciójára, ahogy kimondta Bia nevét. Kicsi ez a város, nem? Még ezt is viccesnek találtam, kedvem lett volna előtúrni a telefonomból a leányzó telefonszámát, csakhogy felhívhassuk közösen. Bár, lehet, hogy nem kéne őt ilyen későn ilyenekkel zaklatnom, még a végén beköpne apunak, hogy mennyire, de mennyire nem vagyok józan. Hupszi? Amiről nem tud, az nem fáj neki, ugye? -Egyébként a falon nem láttam kirakva a diplomáját, pedig kerestem -nevetve az ajkamba haraptam. Mi van, ha tényleg tettek valamit a piámba, amíg nem figyeltem és annak a hatását érzem? Szerettem volna megölelni a fél világot a másik felére meg rámosolyogni. Az nem lehet, hogy a szőkeség miatt van ilyen jó kedvem, akkor inkább leugrok az emeletről, köszönöm szépen. Én nem vagyok olyan ügyes, mint a macskám, hogy talpra essek. -Persze, hogy megfordultam a kezei között, múltkor megcsinálta a körmeimet is -melegséggel töltött el annak a délutánnak az emléke. -Kicsit olyan érzés, mintha kaptam volna magam mellé egy aggódó nagytestvért, még akkor is, ha ritkán látjuk egymást. Ez mondjuk egyáltalán nincs ellenemre, igen hamar megszerettem én is Biat, egy cukorfalat. Szóval jól gondolod át, hogy mit mondasz a következőkben -nem volt semmi fenyegető a hangomban, mégis komolyan gondoltam a szavaimat. Képes lettem volna itt helyben megvédeni az egyetlen barátnőm. Eddig bele sem gondoltam, hogy Biancan kívül csak fiúkkal sodort össze az élet, amióta Alaszkában tengetem a mindennapjaimat. Érdekes dolgok vannak. De valahogy egy cseppet sem bántam a jelenlegi felállást, csak furcsa volt, mennyire sokáig tartott, hogy összeszedjek magam mellé egy nőnemű példányt is. -Sajnálom -hervadt le a mosoly az arcomról. Ez legalább valóban őszinte reakció volt tőlem, az alkohol miatt amúgy sem tudtam volna megjátszani magam. De nem akartam se megbántani, se feltépni Jackson régi sebeit, így igyekeztem más irányba terelni a beszélgetésünk ívét. Valami vidámabb felé. Mondanám, hogy az exek sosem jó témák, de az volt a helyzet, hogy nem rendelkeztem még ilyesfajta tapasztalattal, sosem voltam még barátnő. Ez van. -Mert talán, ha egy kicsit is belegondolnál, az én generációmban traumát traumára halmozó fiatal felnőttek vannak, akik mélyen magukba temetik a dolgokat és mindenből viccet csinálnak. Nem hiszem, hogy ők lennének a jövő nagy pszichológusai, de ki tudja, szokásom tévedni -vontam meg a vállam. Aztán meg elküldtem a fenébe azt az embert, aki nekem mert jönni. Könnyen jött és könnyen ment a dühöm, hiszen a következőkben felnevettem a férfi szavaira. Azért reménykedtem benne, hogy nem ez a helyzet és a saját fogait mutogatja nekem, akárhányszor elmosolyodik. -Nálam van, ha szeretnél egy adaggal. Tudod, a női táskákban minden elfér -vigyorodtam el szélesen. Még akkor is, ha ez csak egy hasitasi volt, ez jobban illett a buli témájához, én pedig meggyőzhető voltam. Nem kéne többet innom, de még mindig nem éreztem úgy, hogy elég lenne. -Kutakodik utánad a fene -húztam fel az orrom. Ennek a palinak tényleg aranyhal memóriája van? -A hülye fanoldaladon láttam a képet, amit meg is említettem neked, amikor előtted feküdtem. Tájékoztatásodra adom, hogy bár nagy volt a kísértés, még instán se kerestelek meg. Nem úgy, mint a diákjaid, a mai napig kapom tőlük a flörtölős üzeneteket. Nem kéne elbeszélgetned velük, hogy egyáltalán nem szexi ugyanaz a szöveg hússzor egy lánynál? -forgattam meg a szemeimet. Szerintem ezek leültek együtt, miután valaki megtalálta az oldalamat, mondott egy jó dumát és a többiek is bepróbálkoztak vele. Én meg nem győztem követni azt a rengeteg üzenetet és kommentet, amit a feltöltött képeim alá írtak. Pedig, ha tudnák, hogy egyikőjük sem érdekel, ellenben az edzőjük… vagyis izé, unalmas volt ezeket olvasni minden alkalommal. -Mert last minute még a benzin is olcsóbb volt, mint a repjegy -amúgy nem teljesen mindegy neki? Szerettem vezetni és élveztem az utat, ahol olyan zenét hallgathattam, amilyen csak akartam. Még énekelni is volt energiám, ami így nem zavart senkit. Minden rosszban van valami jó, vagy valami hasonló. Követtem a tekintetemmel, hogy merre mutat, majd elhatároztam, hogy így is fogok tenni, miután szereztem egy újabb csiricsáré koktélt. Már megfogalmazódott a fejemben, hogy melyik számot fogom kérni. Szerettem volna még valamit reagálni Jackson szavaira, de a szemétje kinyomta a telefont. -Seggfej! -kicsit hangosabbra sikerült, mint ahogy terveztem, ezért behúztam a nyakam és elgurultam a kétsorosaimon a pulthoz. Kikértem magamnak egy újabb színes-cukros alkoholbombát, majd elsunnyogtam a dj pult felé. Legalábbis én úgy éreztem magam, mintha én lennék a rózsaszín párduc, de valószínűleg feltűnőbbre sikerült az érkezésem, mint terveztem. Váltottam pár szót a ma esti zenéért felelős személlyel, majd vigyorogva csusszantam vissza a tömegbe, megkeresve a haverjaimat. Feltett szándékomban volt, hogy táncolok még egy nagyot. Fel sem tűnt a diáktársaimnak a távozásom, így nevetve álltam be ez újabb képre, amikor a dj megszólalt. -Oké srácok, tudjátok, hogy nem szoktunk ilyet csinálni, de egyszer kivételt teszek. A következő szám szóljon… várjatok, üzenet is van hozzá! Minden olyan pasinak küldeném, aki tudja magáról, hogy jól néz ki és ki is használja ezt. Mert mi lányok is azt tesszük. Hát akkor hölgyeim és uraim, Livin’ la vida loca -el is indította ezzel a számot, én pedig a tekintetemmel Jacksont kerestem. Ketten játszák ezt a játékot. Én mondtam, hogy el tudom intézni a dalváltást, nem tehetek arról, ha nem hitt nekem. Így ennek örömére beálltam a társaság közepére, majd egy guggolást követően belekezdtem a koreográfiába, amit erre a dalra találtam ki a múltkor. Már csak egy erős kéz hiányzott a derekamról, hogy magához húzzon és úgy táncolhassak. De sajnos ez csak egy kósza kívánság volt, mert bármennyire is szerettem volna, nem sok esélyt láttam arra, hogy ez meg is valósul. Csak a remény maradt, hogy nem dőltem be megint ennek a tahó edzőnek és az ígéreteinek. Tényleg szerettem volna korizni vele.
- Az ilyen flancolást meghagyom az orvosoknak. Nekünk ott vannak a kupák meg érmek, amikkel dekorálhatjuk a falat. - nekik meg? Szikék? Köpeny? Fényképek? Oké, nem szólom le az ő munkájukat se, elvégre emberéleteket mentenek meg tesznek jobbá, miközben a mi munkánk csak „szórakozás” másoknak, de na… azért mégis, kérem, ez kőkemény harc! - Nem épp a körömlakkozásra gondoltam. - felelem sóhajtva, biztos abban is ügyes, azt a felét nem igazán ismerem, de nem is szeretném, amikor viszont a másik arról kezd papolni, hogy egy találkozás után úgy tekint rá, mint ha a nővére lenne, bleee, csak látványosan grimaszolok egyet, nem leplezve a véleményemet. - Nekem sincs ellenemre, ha nem látom napi szinten a húgomat. - szeretem, szó se róla, de azért kicsit fárasztó tud lenni, ha hozza a formáját. Mondjuk így, hogy már vagy egy éve nem láttam élőben, azért bevallom, kezd kicsit hiányozni, de kamerán azért tartjuk a kapcsolatot. A sajnálatra csak legyintek, szó se róla, nem történt semmi, honnan is kellett volna tudnia, részemről bőven elég, ha nem piszkálgatjuk tovább a témát. - Úgy mondod ezt, mint ha ne lenne minden generációnak valami traumája. Amúgy meg nem azt szokták mondani, hogy az a jó pszichológus, akinek megvan a maga keresztje? Sokkal jobban átérzi, min mennek keresztül a páciensei, mint aki semmilyen hátizsákot nem cipel magával és egy boldog, gondtalan élet után köt ki ennél a szakmánál. - egyébként meg van abban valami amit mond, a mai fiatalok valahogy tényleg eléggé két véglet, vagy túldramatizálják a dolgokat, vagy vicces csinálnak mindenből, mint ha képtelenek lennének a kettő között bármilyen kompromisszumra. Ami meg a többi generációt illeti, tényleg mindegyiknek megvan a maga traumája, elcseszettsége, kár is belemenni. Bia biztos többet tudna neki regélni a témáról, ha érdekli, faggathatja őt. - Igen, ismerem ezt a csodálatos képességüket. Meg azt is, hogy bár minden elfér bennük, soha, semmit nem találnak benne. - akadnak bőven csajok a családban, meg az ismerősök között is, hallom őket az előbbi kettőt hangoztatni nem keveset, utána azonban csak hallgatom, hogy próbálja kivágni magát a másik, de nem mondhatnám, hogy meggyőzött. - Aha, persze. Ekkora nyomot hagyott benned az az oldal? - csóválom a fejem, nehezen tudom elhinni, hogy azóta se nyitotta meg, tényleg kell már valami módot találnom rá, hogy felfüggesszék vagy töröljék, mert kezd megint az idegeimre menni. - Keress nyugodtan, úgy sem fogsz megtalálni. - felelem nemes egyszerűséggel, mert bár fent vagyok, jó informátorhoz híven álnéven, szóval valószínűleg a kutya sem gyanakodna rám, hogy ki is az valójában – Te adtad meg nekik az elérhetőséged, ne tőlem várj megoldást. Meg nem is vagyok etika tanár, szóval ha zavar, beszélj velük, ha az se jön be, tiltás gomb. Annyira azért nem bonyolult, de pont én magyarázzam neked, hogyan működik a platform? - kérdezek vissza, bár azt hiszem, kellően beszédes az, hogy annak ellenére, elvileg mennyire zavarja, mégse tett semmit az ellen, hogy megszüntesse ezt az állapotot. Akkor lehet, hogy annyira még sem zavarják a flörtölős üzenetek, hanem valahol az egóját cirógatják? Mondjuk a viselkedését elnézve, ő sem sokkal jobb, csak ő nem (csak) szöveges üzenetekkel fáraszt, és látszólag ugyanúgy nem veszi a lapot, mint a srácok. - Oké, azt aláírom. - lehet last minute kurva jó áron repjegyeket kifogni, csak általában nem úgy, hogy ide vagy oda akarok menni, és PONT az az olcsó. Inkább úgy, hogy megnézem, hová lehet olcsón utazni, és hajrá, oda megyünk! Kell egy adag spontaneitás hozzá, de azért jó buli tud lenni. Bár a telefon kinyomása után csak egy halk foszlány jut el hozzám a dübörgő zene mellett az üzenetének, a felpaprikázott arcát látva van egy erős sejtésem, hogy mit akart mondani. Látványosan kinevetem, aztán fogom az italom, és vissza is megyek a srácokhoz, hogy nyugodtan megigyam az italom. Legalábbis azt hittem, hogy nyugodtabb lesz, ám amikor a szám végeztével meghallom a DJ hangját, meg a számhoz fűzött üzenetét, azt követően pedig rögtön azt a bizonyos számot… csak a szemeimet forgatva sóhajtok. Mibe, hogy ebben is Esmeralda keze van? Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megfűzi szegény srácot, ez elég gyors menet volt, de csak ezért nem fogom húzóra eltüntetni az italomat. Pont ezért, a szám első felét annak rendje és módja szerint le is késtem, valamikor a második felére jutottam le ismét a parkettre, de eszem ágában sem volt belerondítani a lány koreográfiájába, inkább csak távolabbról figyeltem, a többi korissal együtt a tömegbe olvadva. A páros műkorcsolya amúgy sem az én műfajom. - Látom, így, hogy kerekek vannak alattad, nem pedig pengék, határozottan jobban megy a korizás. - gurulok el mellette a szám végeztével, megosztva vele a véleményemet – Az üzenethez pedig csak annyit, hogy nem rossz dolog kihasználni az adottságaidat, de nem biztos, hogy csak a látvánnyal mindenkinél célt érsz. Tudod, sajnos vagy sem, de nem mindenki ilyen sekélyes. - nem mint ha én ne használnám ki, ha arról van szó, de informátorként lényegében elvárás nálam, mondhatni. Meg nem én vagyok az, aki olyan szekér után rohan, ami nem akarja felvenni, de képtelen vagyok ezt belátni. Aláírom, csinos, de ugyanezt sokan mások is elmondhatják ma este a jelen levők közül.
Egy pillanatra elképzeltem őt, hogy vajon milyen szobája lehet, próbáltam az irodáját felidézni az agyamban, és bár elködösítette a gondolataimat az a sok alkohol, amit az est folyamán magamba döntöttem, egy dologban teljesen és tökéletesen biztos voltam: hogyha valakit felvinne a lakására, akkor tuti le kéne söpörnie az ágyáról az ott felhalmozott dolgokat. Hogy nekem ilyenek miért jártak a fejemben, arról nem tudtam volna nyilatkozni, de hamar elhessegettem magam elől az ilyesfajta képzeteket és a nyelvemre haraptam, hogy ne mondjak semmi illetlent. Legalább ne a szaktársaim füle hallatára, akik remélhetőleg még mindig nem tudták, hogy ki van a vonal másik végén. Bár, ha valaki elég szemfüles volt, simán kiszúrhatta az érdeklődésem tárgyát, nem voltam olyan cseles, mint amilyennek képzeltem magam. Hülye alkohol. De egy pillanatig sem bántam, ugyanolyan élvezettel kortyoltam bele a vészesen üres felé közeledő poharamba. -Én kérek elnézést, hogy nem volt jobb programötletünk megismerkedés után -fintorogtam. Amúgy másnap megdicsérték a kávézóban a körmeimet, amikor beugrottam munka előtt, szóval teljesen pozitív hangulatban telt a napom. Még Brunonak is elmeséltem, aki a kocsiban várakozott, amíg a szokásos adag koffeinemet magamhoz vettem. Vajon hány pohár kávé után neveznek el rólam egy italt? -Pedig meg kéne becsülnöd a családodat -motyogtam csendesen. Mióta is nem beszéltem a szüleimmel? Se egy telefon, se egy látogatás, se egy üzenet… fájt. Elhagyatott kiskacsának éreztem magam, aki senkinek sem kell, de egy mélyebb sóhaj után elengedtem a témát. Nem hiszem, hogy érdekelné őt az én szomorú sztorim, pláne nem egy buli közepén, ahol elvileg mindketten ünnepelni vagyunk itt. -Nem tagadom, kell egy bizonyos lelki erő ahhoz, hogy másokon tudj segíteni. Nekem nem menne -vontam meg a vállam. A saját problémáimat sem tudtam megoldani, nemhogy másokét. Előbb mindenki a maga háza táján sepregessen, ebben egyetértettem a szőkeséggel. -Nem tudtam, hogy a női táskák szakértője vagy -kuncogtam. -Legközelebb veled megyek akkor vásárolni, hátha találunk valami praktikus táskát végre nekem -elképzeltem, ahogy fintorogva nézi a kezemben lévő batyukat, majd hozzám vág egy feketét, hogy jó lesz az, csak haladjunk. Elfojtottam a nevetésem, ami kiszökni készült belőlem. -Te hagytál bennem ekkora nyomot -csusszant ki az ajkaimon, bele sem gondolva, hogy mit mondtam ki az előbb. Az jobban izgatott, hogy kiürült a poharam és senki nem közeledett utánpótlással. Szörnyűek a mai fiatalok, nem segítenek egy bajba jutott hercegnőn. -Akkor legalább taníts nekik valami jó csajozós szöveget -nyújtottam ki rá a nyelvem. Kedvem lett volna bemutatni neki a leghosszabb ujjam, de igyekeztem ellenállni a kísértésnek. Akkor igencsak hamar lebuknánk és semmi kedvem nem volt megosztani a kettőnk között lévő akármit a többiekkel, akik érdeklődően pislogtak felém. Nem csoda, én voltam az egyetlen, aki a telefonját kinyomva sikítozott a táncparketten, majd megindult egy újabb adag alkoholért. Lassan több volt bennem az ital, mint bármi más, de nem bántam. Kapja be az összes férfi. Dühös voltam mindegyikre. Az egyik nem ír vissza, a másik úgy kezel, mint egy gyereket… ottrohadjanakmeg. A dj-t könnyebb volt megfűzni, mint számítottam rá, elég volt egy kedves mosoly és egy pohár pia, még a számomat sem kellett megadnom, teljesítette a dalra és az üzenetre vonatkozó kérésemet, én pedig a gyorsan lehúzott koktéltól feltűnően jókedvűen álltam vissza táncolni. Már el is felejtettem azt az ígéretemet, hogy majd iszok egy kis vizet is. Marhára nem érdekelt, hogy ki csatlakozott a kis táncomhoz, vagy ki vette elő a telefonját, hogy levideózzon. Tegye azt, legalább lesz mire játszania a takaró alatt magával. Nekem már csak a remény és az alkohol maradt. Mélypontra jutottam, de eszem ágában sem volt kimutatni és ezzel lehúzni a többiek hangulatát. Nem is ismertem őket annyira, valamelyiknek még a nevét sem sikerült megjegyezni. És bár tökéletesen elvoltam magamban, mégis majdnem sikítottam egyet, amikor meghallottam kedvenc edzőm szavait a fülemben csendülni. Azt hittem fent marad a csapatával iszogatni. -Érdekes, hogy említed -nem hagytam abba a csípőm ringását, jól esett. -Minden ember felszínes. Az is, aki mást állít magáról. Mert ha belegondolsz, mi az első, amit megnézel a másikon? Hogy milyen a személyisége, kedves, netán egy elutasító fasz? Ugyandehogy -nevettem fel gúnyosan. -A nők először a pasi kezét nézik meg és a szemeit, aztán az arcát. Utána téved másfelé a pillantásuk. A férfiak pedig izgalmasabbnak tartják, hogy vajon mi lapul a ruha alatt, miközben úgy megbámulják a nőket, mintha mágnessel vonzaná a tekintetüket. Szóval azt hiszem, de, igazam van. A külső megfogja az embereket, a jó személyiség ráadás. Te is először a testemen néztél végig, ne tagadd. Viszont szerencsés az, aki mindkettőt megismerheti -csoda volt, hogy nem folytak össze a szavaim és ilyen monológot le tudtam nyomni ekkora véralkohol százalékkal. Még én is csodálkoztam magamon. -Most pedig, ha megbocsátasz -pillantottam fel a szemeibe, melyek fájóan élénk színűek voltak -szükségem van némi friss levegőre. Hátat fordítottam neki, és bár titkon reméltem, hogy utánam jön, vissza sem pillantottam. Határozottan megindultam a korcsolyáimon a pálya széle felé, ötletem sem volt, hogy merre találom a teraszt vagy bármi olyan helyet, ahol magam lehetek a gondolataimmal. Találomra lenyomtam a kilincset az egyik ajtón, nem találtam zárva, így beléptem a sötét helyiségbe, mely kísértetiesen hasonlított egy raktárra. Nekem ez is megfelel, legalább nyugodt körülmények között írhatok egy smst apunak. Vagy annak, akinek sikerült. Nekem már semmi sem számított igazán.
- Megbecsülöm. De az még nem zárja ki, hogy ne legyenek néha kurva fárasztóak. - teszem még hozzá, legyen szó akár Erinről, vagy épp Mayáról. Szeretem, imádom mindegyiküket, megvédeném az életem árán is, attól ugyanúgy vannak olyan pillanatok is, amikor egy kanál vízben meg bírnám fojtani őket, annyira kiidegelnek. Mondhatnánk, hogy nem nehéz, de már egész sokat edződtem az évek alatt. - Nagyjából ennyire értek hozzájuk. - azért annyira nagy illúziói ne legyenek, annyira profi nem vagyok a témában, egyszerűen csak volt szerencsém többször is tapasztalni, hogy soha, semmit nem találnak benne, legyen akármilyen kicsi vagy nagy az a bizonyos táska. - Ah, szuper… még egy zakkant rajongó. - sóhajtok fáradtan. Mert bár valahol hízelgő is lehetne a dolog, de az alapja nagyjából ugyanaz a probléma, amit már múltkor is pedzegettünk – hogy valójában nem is ismer. Bár ki tudja, biztos a bájos jellemem varázsolta el ennyire, mindenesetre az elég nyilvánvalóvá válik már ennyi után is, hogy nagyon hangulatember a kislány. Ami nem gond, vannak ilyenek is, sőt, magam is eléggé ilyen vagyok néha… csak két ilyen egy csárdában nagyjából olyan, mint egy láda dinamit. Még jó, hogy ritkán látjuk egymást. - Testnevelés szakos vagyok, nem irodalom. - amúgy meg nem vagyok máltai szeretetszolgálat, hogy ingyen adom át a tudást, járják tapossák csak ki maguknak ezt az utat. Amúgy sem igazán hoz lázba, hogy a mai fiatalok hogyan próbálnak felszedni valakit. Vagyis… ez így, ebben a formában nem igaz, pláne, hogy már a lányom körül is legyeskednek a fiúk, de hála az égnek, eddig annyira nem hozta lázba a téma. Ahogy kinyomom a telefont, vissza is térek az enyémeim körébe, hogy békében legurítsam a sörömet, úgy is rám fér némi pihenés, csak egy elismerő bólintással nyugtázom, hogy Esmeralda milyen gyorsan leboltolta a DJ-vel a kívánságműsort. Csak amikor már valahogy a vége felé jár a szám, akkor térek vissza a földszintre, egyáltalán nem elsietve a műsort – mondjuk görkorcsolyában elég életveszélyes mutatvány lenne, a nyakamat azért nem szeretném kitörni senki kedvéért. A másik mellé felzárkózva a parketten, két szám között egészen érdeklődve hallgatom az okfejtését, és nos, lehet, hogy ez is egy megközelítés, kimondottan sablonos, de nem tagadom, akad benne igazság is. Tényleg fontos a látvány, tagadhatatlanul, de hogy csak az érdekelne minket, ami a ruha alatt lapul? Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha összehoznám a gimiskori szerelmemmel, aki történetesen a lányom édesanyja is, lefogadom, hogy fel se merülne benne a kinézete alapján, hogy bármi közünk volt valaha is egymáshoz. Mondhatjuk úgy, hogy szakasztott az ellentéte, már ami a fizikai adottságokat illeti. - Ámen. Ha te mondod, biztos így van. Szurkolok, hogy találj valakit magadnak, aki beváltja a hozzá fűzött reményeket. - veszekedni mindenesetre nem fogok leállni vele, egyrészt, mert sok értelmét nem látom, csak azért mert másképp látjuk a dolgokat, másrészt meg fáradt vagyok én már az ilyenekhez, ilyen későn. Amikor mondja, hogy levegőre van szüksége, csak bólintok, persze, menjen csak, nekem különösebben most nem hiányzik az oxigén, így csak megindulok, hogy nyomjak pár kört a pályán, ahogy elkezdődik a következő szám. Azzal azonban nem számolok, hogy még a szám végéig sem jutok el, a zsebemben megint csörögni kezd a telefon, vészhelyzet. Úgy tűnik, elég volt csak gondolnom rá korábban, már megint a lányom alakított valamit, ami sürgős jelenést kíván részemről, úgyhogy mire a szám véget érne, már a parkolót szelem keresztül sietős léptekkel… Még körbenézek, hátha látom-e valahol a másikat, ha igen, odaköszönök neki, de ha nem, hát nem… úgy sem randizunk, arra meg nincs időm, hogy keresgéljem. Gondolom túléli, hogy csak úgy eltűntem, ha meg nem – hát így járt.
// Bocsi, hogy ilyen lassú meg rövid lett a játék, azért <3 //
Kezdőlap
//
//
