Nosztalgikus minden alkalom, mikor errefelé hoz az utam. Ha a hotel mesélni tudna...! Hála az égnek, nem tud, ekképpen minden különösebb gond nélkül teszem le a kocsit a parkolóban és hoznak lépteim a kávézó felé rutinosan. Egyszerű, fekete magassarkút viselek, szintén fekete szivarnadrággal és mélyzöld felsővel hozzá. A pulcsi kasmír hatású anyaga kellemes melegséggel ölel körbe, éles kontrasztjaként világos bőrömnek és szőke, újabban hosszabbra hagyott tincseimnek, melyeket laza kontyba fogtam a találkozá apropóján ma össze. Tartottam magam ahhoz, hogy csak akkor jövök a városba, ha szükség van itt rám, máskülönben igyekszem távol maradni a helytől, amennyire lehet... Bessie hívása pontosan beleesett a "szükséges" körbe, még ha ennek miértjéről a kishölgynek fogalma sem volt. Ahogy átléptem a kávézó ajtaján, mondjuk még felsejlett előttem Duncan képe a "csajos délután" kifejezést hallva, amint egy hangosabb röhögést próbált visszafojtani, de gyorsan leráztam az emlékképet, hogy halovány mosolyt öltsek szolidan vonásaimra, megpillantva a vörös hajú leányzót. Egy kicsit erősebb sminkkel tökre Leah lehetne, a fenébe is....! Megnyújtottam kissé lépteimet, ahogy irányába tartva haladtam, de jól sejtette: az ölelés nem volt az én stílusom. Egy udvarias, de határozott kézfogás, finom kis szorítás jutott ki neki osztályrészül helyette, üdvözlően. - Ugyan ne viccelj, hisz megígértem! Örülöm én is, hogy látlak, jó ez a kék szín, jól áll. - Dícsértem őszinte kedvességgel, miközben helyet foglaltam vele szemközt. - Mesélj, mi újság veled! Karod rendben van már? - Ha jól számolom, már rég egy rossz emlék kellene, hogy legyen a kis találkozásunk mellékterméke.
*Míg Emily nem érkezett meg, addig a faltól-falig ablakon néztem az alant elterülő tájat, amit befedett a hó. Az ég ma nem borult a szürkébe, a nap is helyet kapott a felhők mellett, így viszonylag békés és ragyogóbb oldalát mutatta a tél. Jelnek vettem, hogy ma szebb és jobb lehet a világ, nekem is terem babér és sikeres eredményekkel léphetek majd ki az ajtón. A pohár víz amit a várakozásra kértem csak alibi volt, érintetlen még akkor is, amikor a várt vérvonalbelim megérkezett. Már az első pillanatban konstatáltam, hogy a megérzésem jó volt. Bár az ölelés helyetti kézfogás kissé furának tűnt nekem, hajazott egy üzleti találkozóhoz, de egy gondolatot áldoztam a másik széken fekvő aktára és máris össze tudtam kapcsolni a kettőt. Picit felfutott a szemöldököm a dicséretre, mert inkább a fekete pulóverem dominált, de biztosan a kék nadrágra és a kabátra gondolt, így nem tettem szóvá.* -Köszönöm. Mint mindig, most is elegáns vagy. Picit hosszabb a hajad is, remekül áll. *A „kötelező” de korántsem hazug körök után visszaültem és máris az arcomra került egy rejtélyes mosoly, amivel a garbó alatti, halványfehér vonalak előtt adóztam. A karomról kérdezett, amit szinte már el is felejtettem, de túl sok minden történt azóta, hogy először találkoztunk, volt emlékem bőven. * -A karom rendben van, köszönöm. Sok minden történt, van amin hosszabban elgondolkodtam. *Még most is gondolkozom, azért is fekszik az akta ott ahol, másrészről viszont nem óhajtottam elmesélni a részleteket, főleg nem azzal indítani a beszélgetésünket. Ha a terveim mentén haladok, előbb-utóbb úgyis szóba kerül, még ha érintőlegesen is, nem akartam elébe szaladni. Kellemetlen volt, szégyelltem magam és még mindig volt bennem némi düh is. * -Még nem rendeltem, csak ezt a pohár vizet, hogy ne nézzenek rám csúnyán. Mihez lenne kedved? Tea, kávé, vagy valami erősebb? *Emily érkezése és az asztalomhoz való lépés egyfajta jel lehetett a pincér számára, mert figyelmesen pislogott felénk, ezt kihasználva alig észrevehetően biccentettem felé, hogy jöhet. Addig Emily is kitalálhatta, hogy mit szeretne és azt kértem. Tőle függően rendeltem magamnak is, ha teát vagy kávét kért, akkor én egy forró csokoládét, ha whisky-t akkor én tequilát. Igazodtam hozzá, mert bár szívesen ittam volna egy italt, egyedül nem buli. Azon gondolkodtam, hogy mennyire direktben térjek rá azonnal a tárgyra, vagy inkább hagyjam magam sodródni a szóba kerülő témákkal. Azt is sejtettem, hogy nem csak miattam jött el Fairbanksbe, bár megígérte. Igen, megígérte de nem hittem, hogy kizárólag nekem tesz szívességet. Ugyan már! Persze kíváncsi voltam, de nem kérdeztem rá, amúgy sem árulná el a fenébe is, tehát számolnom kellett egy kiadós oldal lyukadással. * -Emily te elismert orvos vagy. Azon kívül részt szoktál venni valamilyen karitatív tevékenységben? Esetleg tagja vagy hasonló alapítványoknak? *Sok mindent meg lehet róla tudni ha akarja az ember lánya, elvégre google a barátunk, de vannak akik nem kezelik ezeket a dolgokat nyilvánosan. Valahogy pedig be kellett vezetnem az egyik kérésemet, a kérdéseim pedig továbbiakat fognak generálni. Miért érdekel? Pontosan mire gondoltam? Stb. *
Már a kézfogás is jóval több, mint amit a legtöbben tőlem remélhetnek ilyen rövid ismeretség nyomán, számomra ebben semmi fura nincsen különben. Betudom annak, hogy más kor leánya vagyok, figyelmemet ugyanakkor nem kerüli el a vélhetően gondos színválasztása sem ruházatának. Valóban a kék nadrágra gondoltam, nélküle a fekete sem lenne oly hangsúlyos, ráadásul szépen idomul a világos árnyalatú pillantásához is Bessienek ez a bátor, világos árnyalatú darab. Bókjára még egy halovány mosolyt is megejtek felé, a kedves derűt ugyanakkor tényleg csak kedvéért öltöttem ma fel. Meglátjuk, meddig tart ki, de azt legalább senki nem róhatja fel nekem, hogy ne próbálkoznék! - Itt valami komolyabb sztori lesz ez mögött, ha jól tippelem...! - Szélesedik meg árnyalatnyit mosolyom a szavai nyomán, de nincsen hangomban sürgetés, miképp direktben sem kérdezek. Megosztja, ha szeretné, amennyiben úgy látja jónak. Az italválasztás kapcsán egy pillanat erejéig tekintetem körbevándorol a helyiségen, mintha csak fejből próbálnám felidézni az itallapot, holott csak azt csekkolom, mennyit változott a milliő valójában. Legutóbb kicsit jobban lefoglalt az asztaltársaságom, meg az egymásnak való mondanivalónk, semmint a menüvel foglalkozzak. - Szerinted tartanak még grappát? Ezer éve nem ittam rendes corretto-t, olyan kevés helyen lehet normálisat kapni. - Amennyiben Bessie nem tudja a választ, gond nélkül kérdezek rá a pincérnél, s bízva a pozitív válaszban kikértem az alkohollal megbolondított kávémat, mellé pedig a mentes vizet. Minden további majd a beszélgetés hosszától és irányától alakulhat ugyebár. - Meglepődne, ha tudná, hogy kivételesen valóban miatta érkeztem. Fiatal még, ráadásul nő is egy alapjáraton kevéssé feminim vérvonallal. Valamik, amikkel tudtam azonosulni, s éppen ezért megragadtam, hogy kirángassam kicsit magam abból a tompaságból, amiben tengődtem. Csak azért, mert kötöttem egy nehéz láncú alkut, még nem jelentette azt, hogy kizárólag annak kell alárendelnem magam. Atyám konokságát örökölte farkasom, az már biztos. - Ez hízelgő, de azért azt, hogy vezető gyógyítói posztot töltöttem be a falkában úgy hat évvel ez előttig, nem tenném ki LinkedIn-re. - Szusszantam szelíd, futó mosoly közepette. - Az elmúlt hat évben pedig nem igazán volt időm részt venni bármiben is, még csak nem is praktizáltam. Nem igazán fért bele egy frissen kapott farkas megzabolázása mellett, ha érted, mire gondolok... - Szusszantam megingatva a fejemet, de érezhetően nem vettem azért teljesen fél vállról a dolgot, fejben picit továbbvittem a kérdéseit, miért is lehet ez neki fontos most. - De vannak kapcsolatok, amiket még fenntartok, államokbeliek és nemzetköziek egyaránt. Miért kérdezed? - Firtatom, a kiérkező italt pedig megköszönöm az érkeztét követően jólnevelten el is szublimáló pincérnek.
*A mosoly jó! Még ha halovány is, nem kívánhatok ennél többet az első percben. Ha jó a kezdet, akkor csak én ronthatom el, de nem fogom. Legalábbis ez a terv. A téma pedig hálás, ha a jó oldalról közelítjük meg, és a falka érdekeit szolgálja. Egyelőre azonban nem megyek bele, nem rontok ajtóstól a házba, kell egy kis lazítás előtte. Mondjuk az én sztorim, amin hosszabban elgondolkodtam nem a könnyedek közé tartozik, nem is akarom ezt most részletekbe menően taglalni, ha a jó kedve kitart még azután is, hogy felvázoltam neki az aktákban lévő dolgokat és vevő másra is, akkor előhozakodom úgyis. * -Jól tippelsz, de a végére hagynám. *Ezzel nem utasítottam el, nem titok és el is mondom, ha kíváncsi rá, de jelenleg más foglalkoztat jobban. Előbb a „munka” aztán a „szórakozás”, ami valójában nem is szórakozás, és ha úgy veszem nem is másodrendű, de a Nanook`s ügye előbbre való most. Na és előbb legyen előttünk valami frissítő vagy tudatmódosító, de mikor rákérdezek, nem azt kér amire számítottam. Ennyit a whisky típusról. * -Nem tudom, még nem jártam itt, nem ismerem a kínálatot. *Amikor lett volna rá időm, nem tehettem, amikor tehettem volna, elmentünk Mexikóba, azóta nem gondoltam arra, hogy feltérképezzem az összes falka tulajdonú és farkaslakta helyet. A Nanook`s az első lépés, a többi még csak a terveim között szerepel. Most már időm is lesz rá és okom is bőven. A pincér igenlő válaszára én egy tequilát kértem, és hozzá paradicsomlevet ahogy megszoktam. A víz is megmarad még, el voltam látva. Rá is térhettem arra amiért elhívtam Emilyt, de még most sem csaptam a közepébe, először érdeklődtem arról, hol s merre jár társaság ügyben, milyen kapcsolatai lehetnek. Erre alapozva már könnyebb dolgom lesz. Amíg ő szusszantott egyet én elmosolyodtam a válaszán, de nem vágtam közbe holmi őt mentegető elismeréssel, hanem megvártam míg befejezi. Nem tudtam és meg is lepődtem azon, hogy frissen kapott farkasa van. Mondjuk nem is tisztem számon tartani a távollévők be- és átharapásait. Szégyen akkor lett volna, ha a városban lakik és nem hallottam róla. Csak egy önkéntelen „Ó” hagyta el ajkaimat felszínre hozva a döbbenetem, de többet nem akartam kicsikarni belőle, noha roppant mód érdekelt. Nekem annyi is elég volt, hogy vannak kapcsolatai, amiket felhasználhatok. Amíg azonban az italunkat hozó pincér szöszöl a poharakkal, nem szólalok meg, csak megköszönöm az italomat. Megvárom míg elmegy és csak akkor kezdek bele.* -Ez olyan mint a biciklizés. Tapasztalatból tudom, hogy semmit nem felejtettél. *Az én ügyemhez viszont nem volt feltétlenül szükséges friss orvosi tudás, maga az elismertség elég volt. Ismerték, bíztak benne, adtak a szavára. * -Nos, kaptam egy feladatot amit a kisujjamból kirázok, ezért úgy gondoltam kissé bonyolítok a dolgokon, hogy mindenki jól járjon és kitöltse az időmet. Átvehettem a Nanook`s könyvelését és mivel a lovardáét is én csinálom, összekötném a kettőt. Ajánlásokra lenne szükségem egy esetleges karitatív kezdeményezéshez. Ha a lovardában terápiás lovagló órákat adnánk és ezt a Nanook`s patronálná, mindkét hely jól járna. Adó szempontjából is, és az sem elhanyagolható tény, hogy a pénzt csak kivennénk az egyik zsebünkből és átraknánk a másikba. Az orvos ismerőseid segíthetnének újabb és újabb szponzorokat találni, adományozókat, esetleg másik karitatív szervezetet. Dr. Arthur Foley jó ötletnek tartotta. *Azért is vettem a bátorságot, hogy Emilyt is megkeressem az ötlettel. Minél több farkas mellém áll, annál nagyobb esélyekkel indulok Grandmore-éknál. Várakozva néztem Emilyre, reméltem, hogy ő is jó ötletnek tartja és segíteni is tud. *
A halovány mosoly, mi képemre kiül, bőven több, mint amit az esetek nyolcvan százalékában kívánhat tőlem az ember. Igazán szerencsés a másik, noha meglehet, pusztán atyáink vére az oka, hogy nyitottabban állok a személyéhez, mint úgy általában az idegenekhez. Finoman szalad feljebb a szemöldököm kijelentése nyomán, de nem firtatom a dolgot, hisz szavai azt feltételezik, van itt más is, ami fontosabbnak tetszik számára a saját történeténél. Legyen akkor így, mindezt pedig épp csak megtöri kicsit a coretto rendelése. - Nem jártál itt? Hova fajult ez a falka, komolyan mondom… - Ingatom meg kicsit a fejemet, de nem minősítem különösebben az aktuális vezetést, lévén pontosan tudni vélem okát annak immáron, miért a Lak és nem a Hotel lett a kijelölt bázis az egyesülés utáni években. Ami az orvosi vizeket illeti, kendőzetlen őszinteséggel foglalom össze röviden meglátásomat a helyzetem kapcsán, halk „ó”-ját illetően egy újabb szolid mosollyal ajándékozva meg, ahogy jégkék pillantásomat felé vetem. Benne derűs csillogás ül, eleven fény annak hűvössége ellenire is. - Kedves tőled, hogy így gondolod. – Nem a semmiért újítgatom meg a licenszemet időszakról időszakra, ez tény, de ennek leginkább praktikus okai vannak, nem azért teszem, mert belátható időn belül visszatérnék a műtőasztalhoz. Érdeklődőn, értőn figyelem egyébként, mikor Bessie előhozakodik a farbával, kávémat kavargatva időnként, hogy fogyaszthatóvá hűljön mielőbb. - Az, hogy miképp mossátok a falka pénzét, igazán nem rám tartozik, de az ötlet valóban nem ördögtől való. – A nevet minden esetre megjegyzem. Mintha Fürkész lenne emlékeim szerint… - Azt mondjuk ennyiből nem igazán látom át, miért pont sebészekre van szükséged a projekthez. A fő szponzor a Nanooks, ha jól vettem ki és a kevesebb néha több, ha engem kérdezel. Terápiás lovasoktatóid vannak? Mert akkor már csak egyetlen egy szervezettel kell jó együttműködést kialakítani, akik olyan illetőkkel foglalkoznak, akik résztvevőként mozdíthatóak a témában. Minden más csak körítés. – Emeltem ajkaimhoz a kávéscsészét. Nem utasítottam el a felkérést, lévén ez utóbbiban segítségére lehetek pár címmel és elérhetőséggel. Épp csak tisztán akartam látni, mihez is adom a nevemet, ugyanis a falka bevételi forrásaihoz már nem volt közöm és ezen nem is terveztem változtatni.
*Meglepődöm, hogy meglepődik, de hát tudhatná mennyi idős is a farkas, aki most odabent csendesen szemlélődik, kíváncsi érdeklődéssel figyeli a másik, már ismerős bestiát, na meg az én ügyeskedésemet is. * -Az elején még ki sem tehettem a lábam a lakból, aztán nem sokára elmentünk Mexikóba, nem rég tértünk vissza a megint csak a lakba gyűlünk helyzet közepén. *Persze azért tervbe van véve, hogy most aztán mindent megnézek magamnak, de vannak prioritások és némi visszafogó erő is büntetés gyanánt. Valami mindig közbeszól, ilyen ez a popszakma. Méltatom elfeledettnek hitt képességeit és nem azért, mert be akarok vágódni nála, hanem mert valóban így gondolom. Amúgy is kiszagolná a puncsolást seperc alatt és az csak rosszat tenne a terveimnek. Neki viszont jót tett ahogy elnézem a csillogó szemeit és a megint mosolyt. Magabiztossággal tölt el és ez mosolyt csal az arcomra néhány pillanat erejéig. Az italomba még nem kortyolok bele, megvárom míg ő kezdi el pusztítani a sajátját, addig is tiszta fejjel – nem mintha egy tequila megártana – előadom a terveimet, melyek addig csak tervek maradnak, míg nem látom a hátországot amivel már Grandmore és/vagy az Atanerk elé nem járulhatok. Emily aztán előadja a magaáét amiből kiderül, mennyi mindent kell még összehoznom ahhoz, hogy mindez működjön is. Van amire bevallom, nem is gondoltam és éppen ezért is kellenek orvosok. Többek között. * -Terápiás lovasoktató. Olyan külön létezik? Na látod, ezért van szükségem orvosokra, nem csak sebészekre persze. Mindez még csak terv, hogy lássam mennyien állnának mögé, ezért is kellenek a kapcsolatok, hiszen nem lehet ilyesmit a semmiből csak úgy egy csettintésre felépíteni. De igen, a Nanook`s lenne a fő szponzor, persze tudom, nem éppen jó egy „kocsma” az ilyesmihez, de hozott anyagból kell dolgoznom. * Vegyük sorra a falka tulajdonában lévő üzleteket, nem tudnék mindent összepárosítani, ezt a kettőt is csak azért, mert megkaptam a könyvelést és átlátok a réseken. Valahol el kell kezdeni. * -Tulajdonképpen a segítségedet szeretném kérni, hogy megmozgasd a kapcsolataidat. Téged sokan ismernek, bíznak a szavadban és ha olyan ügy mellé állsz, mint amilyet én tervezek, akkor könnyebben beadják a derekukat. Ha mindez megvan, már biztos alapokkal állhatok a vezetőség elé. A kezdéshez és a szervezéshez kell az engedélyük, addig úgy sem léphetek. Ha hivatkozhatok rád azok előtt akikkel karöltve mindezt összehoznám, könnyebb dolgom lenne. Utána már mindent intézek én. *Még mindig nem ittam bele az italomba, csak Emily kortyolt a magáéba, én tartogattam a rábólintására, mintegy ünneplés gyanánt. A sikerre inni mégiscsak jobb, nem keseredik meg az íze. *
Nem vonok párhuzamot a farkas életkora és a falka tulajdonát képező kávézó per hotel látogatásának képessége között, az sokkal érdekesebbnek tetszik, amit magától árul el a lány. Azok tények. Feltételezésekre alapozni pedig az időjósok és szerencsejátékosok sajátja; én egyik sem voltam. - Azért, ha jól rémlik, a legutolsó találkozásunkkor valami olyasmit említettél, hogy nem tegnap érkeztetek vissza ide. Nem nagyon jársz le a Lakból a városba? - Firtatom ismételten kortyolva a kávéból egy keveset. Ha oly sok minden nem is előnyére változott a városban, ez legalább még mindig hozza a színvonalat... Perfetto. Hallgatom, ahogy előhozakodik a farbával, igyekezve egyúttal gyorsan világossá tenni számára, hogy a falka dolgaihoz semmi közöm immáron. Értem én, hogy évekig voltam mindenki kedvenc - kacc - gyógyítója, de régen más szelek fújnak már. Én lennék a legboldogabb bizonyos napokon, ha nem lenne nagyobb gondom, mint pár régi ismerős számának megcsörgetése holmi jótékonykodós esemény kapcsán, komolyan! - Ezt egy gyors google keresés is megmondja, nem kell hozzá orvosi diploma... - Ciccentem nevetős éllel hangomban, finom élcem közepette ingatva meg fejemet, ekkor még könnyed, súlytalan ejtve el a megjegyzést, a Nanooks kapcsán kissé oldalt is billentve a fejemet. - Esetleg fuss egy kört a hokicsapattal is, ha már az ő nevüket viseli a kocsma, hátha mögé állnak az ügynek és máris kicsit jobb a színezete, mintha egy szimpla ivóhely lenne a szponzor. - Javasolok leginkább, helyette úgysem dönthetek és nem is szeretnék, ami azt illeti. A következők nyomán ugyanakkor, ahogy hallgatom, szépen lassan olvad le az az árnyalatnyi, tűnékeny mosoly is vonásaimról. Mintha energiáim zsizsegése is lelassulna. A kellemesen ölelő, határozott maszlag, mi jellemzi a fekete ördögöt, jégködbe burkolózik, megmutatva, hogy valójában a fagyos észak szülötte ő is, sőt. - Nagyon szívesen adok pár telefonszámot, akiknél hivatkozhatsz a velem való ismeretségre, Bessie, de a falka előtt hagyj ki ebből. Komolyan. - Nem kérésnek szánom a szavakat, tekintetem is erről ad tanúbizonyságot, miközben a védőszellem álnok mód kúszik fel tarkótájt a kérdésével. Bűntudatod van, lányom? - Rohadj meg... nekünk olyanunk nem lehet, nem igaz?
*Igaza van, valóban nem _most_ jöttünk vissza Mexikóból, és talán már régen meglátogattam volna ezt a helyet, kíváncsi is voltam rá, ha nem lettek volna akadályozó tényezők. * -Vissza kellett rázódnom a közösségbe, alkalmazkodni, odafigyelni másokra. Meg persze magamra is. Voltak bizonyos….történések, melyek következményei akadályokat képeztek a lakból való elsétálásaim előtt. Mondjuk úgy, hogy feszegettem a határokat és előfordult, hogy túlfeszítettem. *Szóval büntiben voltam. Nem kell ahhoz orvosi diploma, hogy kikövetkeztesse a lényeget. Az elején még szerettem felfedezni a régen látogatott kedvenc helyeimet, aztán jött a vásárlási láz, amitől túlságosan felszabadultam és jöttek a gondok. Nem csak a Malguk büntetett meg, a következőt Achillestől kaptam amiért szégyent hozok a fejére. Nem a habos leányálmaimat éltem meg, az utolsó helyen sem állt a Holiday Inn felkeresése. Rátérve a lényegre már egészen más gondolatok foglalkoztatnak és be kell lássam, vannak hiányosságaim a téma kapcsán, amit viszont könnyedén lehet pótolni. * -Nos, tényleg csak terv az egész, még nem ástam bele mélyebben magam a témába, csak az üzleti részének a lehetőségeit néztem át. *Mentegetem magam, de a fejemben már készül a lista mi mindent kell átnéznem ahhoz, hogy felkészült legyek, ha esetleg belekérdeznek a részletekbe. Emily viszont olyan segítséget ad, amivel sokkal jobbnak látom a helyzetet, mint Arthur után. Persze ez még nem garancia arra, hogy a hokicsapatot kilóra megveszem az ügyemnek, de…nem kerül semmibe. Fel is derülök, nem mintha eddig karótnyelt, savanyú angol lettem volna. * -Ez jóóó! Remek ötlet, hokicsapat. Csupa remekbe szabott hím. *Valószínűleg felcsillannak a szemeim, bár a szavaimmal ellentétben nem jutott eszembe, hogy bármelyikkel, bármit az üzleten kívül…de na! Ha valami szép azt meg kell nézni. Ezzel ellentétben Emily felől a havad hegyek hűvössége, jégbe burkolózása száll felém, a jó jelnek hitt mosoly eltűnik és érzem, hogy valaminek a közepébe csaptam bele. Meg is tudom az okát, és kíváncsivá tesz, mi lehetett az előzmény? Először is visszakozom, nem szeretnék – megint – bajba kerülni, magamra haragítani egy nálam idősebbet. Elengedem a poharam és alig észrevehetően az asztal felett néhány ujjnyival megemelem a kezeimet. * -Reeendben. Szükségtelen ez a sarki hideg, értem én szép szóból is. * Finoman jelzem, hogy elért a jeges szellő, de nem kell lefagyasztania ahhoz, hogy eleget tegyek a kérésének. A farkas is lekushad, van benne tisztelet is, de inkább csak átadja a terepet nekem. * -Azt megtudhatom miért, vagy titok? *Nem szemtelenség, pusztán kíváncsiság az esetlegesen megtudott indok megtartásának ígéretével. Persze több mint gyanú, hogy nem mondja el, de én megpróbáltam. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha nem kérdeznék most rá. Az ajánlatot azért zsebre vágom, remélve, hogy a kérdésem után nem visszakozik. Nekem az is elég ha azt mondja titok, nem rám tartozik, kölyök vagyok még ne foglalkozzak ilyesmivel, és elfelejtem. * -Azért köszönöm a segítséget, szívesen venném azokat a kapcsolatokat és megkeresem a fiúkat is. *A hoki csapatot. A kérdés, kivel vitessem el magam? *
A lakból való lejárása nyomán adott válasza kapcsán önkéntelenül is megingatom kissé a fejemet, már-már szórakozottnak tetsző, szelíd gesztusként. - Mindent értek, azt hiszem. - Emeltem ezúttal a vizespoharat ajkaimhoz, ahogy rátérünk itt a "bizniszre" szépen lassan. Nem átallok szóbeli segítséget nyújtani a fiatal farkasnak a kis projektjében, ötletekel bedobni, amikkel előrébb lendítheti a dolgot vagy épp felkészülhet olyan kérdésekre, amikre alapvetően magától nem számított volna, még ha figyelmemet nem is ezzel vívta ki magának... de a szeretetszolgálat felirat továbbra sincs a homlokomon, így hát mindennek akad határa. A farkasnál előbb elérik ezt, úgy fest, így mikor felhívja figyelmemet energiáimban beálló ösztönös változásra, nemes egyszerűséggel csapom fel pajzsomat, s nem marad a hűvös fagy után más, csak a süket némaság irányomból. - Nem titok. Bár egykor magam is a falka tagja voltam, már senki és semmi nem köt ide. A farkas, akit a chicagoi falka nevelt, a távozásomkor megszűnt létezni, az újonnan kapottat pedig nem fűzik szálak a falkához. És ezen nem is tervezek változtatni. - Pajzsom mögül a féligazság íze nem csorgott ki az utolsó mondatok nyomán szerencsére, csupán apró szusszanással zártam hát a mondandómat. - Tarthatsz érte szararcnak, de a te invitálásodat is csupán azért fogadtam el, mert pontosan tudom, mekkora szívás tud lenni nőként megnyerni egy ilyen erőteljesen maszkulin vérvonalat. Nevezzük pillanatnyi elgyengülésnek, biztos a válladból kiálló faág tette... - Vontam meg a vállamat eltekintve róla pár másodperc törtrészéig, végig az éttermen, aztán irányolva csupán vissza a lányra fagyoskék pillantásomat a köszönetét hallva. - Igaz is... Fel tudod őket írni valahova? - Nyúltam a telefonomért végül, békülékenyebb tónust ütve meg a nyers pőreséget követően szavaimban, s valóban adtam neki pár nevet és telefonszámot, meg tippet, hogy melyik illetőt mivel tudja megnyerni könnyedén magának a nevem belebegtetésén túl. Volt közöttük terápiás munkatárs - igaz, nem lovakkal foglalkozó, de kiindulásnak jó lesz - befektetésekkel is foglalkozó nyugalmazott sebész és forradalmi újításokkal kísérletező orvos egyaránt.
*Mindent ért. Na ugye?! Fél szavakból is megértjük egymást, nem kell hosszan elnyújtott mesélésbe kezdenem, bár szívesen megtenném ha az egy másféle beszélgetés előszobája lenne. Most viszont a tervezett projektemet adom elő, amiben a segítségét szeretném kérni, ugyanúgy, mint Arthurét korábban. Kapcsolatok, egyfajta reklám amit szájhagyomány útján tovább ad, kedvet csinál másokban az ügyhöz. Megkapom, többet is mint hinném, ám egy ponton túl nem mehetek és erre a hósipkás hegyek hidegével hívja fel a figyelmem. Aztán elzárkózik amikor szóvá teszem, a farkasom pedig megorrol rám. Na szép. Most meg felőle érzem a hideget. A magyarázat viszont pont elég és örülök, hogy megosztotta velem. Ez az átharapás rendre megkörnyékez mostanában, de nem tartom egyfajta jelnek. Bármilyen ellentét is van köztem és a bestia között, én nem akarok tőle megválni, inkább rendbe hozni, változtatni a dolgok állásán, jobbá tenni a kapcsolatunkat. * -Értem ééés…sajnálom. Mármint, hogy nem akarsz ezen változtatni. *Én biztosan örülnék az állandó jelenlétének, mert ugyanabban a cipőben járunk, vagyis ő csak járt abban amit nekem kellett felvennem és mintha a gondolataimban olvasna, pont ezt veti fel. Nem is próbálom meg palástolni az örömömet, hogy ez szóba került. Az nem érdekel, hogy pusztán ennek a hasonlóságnak köszönhetem, hogy most itt van, a lényeg az, hogy eljött. * -Biztosan….végül is mindegy, én örülök és ez a másik téma amiről beszélgetni szerettem volna veled, ha a saját kis projektem miatt nem fordítasz hátat. *Röviden vezetem fel, mielőtt megköszönném a segítségét és csinálok egy kis helyet a poharak között, hogy az aktából amit odakészítettem, elővegyem az egyik lapot, aminek a hátuljára feljegyezhetek minden nevet amit kapok. A tippeket is, minden segítséget ami már elég lesz ahhoz, hogy elinduljak, feltéve ha…megkapom az engedélyt, Emily nevének említése nélkül. * -Szóval…arra is tudsz tippet adni, hogy csökkentsem azt a szívást, amit a vérvonalam miatt kell elszenvednem? *Végül feltettem ezt a kérdést is, mert hát ki tudna segíteni ha ő nem? Ott van persze Sheila is, de nem igazán társasági alkat és legyünk őszinték…inkább nem kérném ilyesmire. *
Ha belelátnék gondolataiba, meglehet, kifejteném felé, hogy azért átharapások között is akad különbség, s meglehet, megoldást jelent egy rakoncátlan kölyökfarkas megzabolázására, én magam csak végső esetben választanám a lehetőséget, elvégre lutri, mit kap az ember helyette... Akkor már inkább dolgoznék a meglevővel, persze, ez pusztán az én meglátásom, mi nem kerül napvilágra - ellenben néhány hasznos névvel és címmel a kis projektjét illetően. A falkához való viszonyom kapcsán elejtett megjegyzésére szelíd mosoly költözik vonásaimra. - Habár még korai ilyesmivel dobálóznom, idővel te is megérted, hogy a fajtánknak szüksége van a változásra, hogy haladjon a korral, különben felemésztik csupán az évszázadok. Amikor én kaptam meg ezt a tanácsot, csak kinevettem az illetőt, noha már belátom, nem véletlenül mondják, hogy az első száz év a legnehezebb. - Nem mintha százon túl olyan rohadtul könnyednek érezném, de szeretném ezt sajátos helyzetem "varázsának" betudni leginkább. Kendőzetlenül bukik ki ittlétem valós oka a következőkben a lány felé, pillantásom fagyos kékje élénk fényben fürdik válasza nyomán, noha aprót biccentek csak arra, legyintve, hogy a jótékonykodása kapcsán hátat fordítanék neki. Több kell azért ehhez, de kétségtelen, hogy az én türelmem kifejezetten véges tud lenni újabban. - Az attól függ. Mit érzel, mi a konkrét probléma, amivel nem jutsz dűlőre a farkasoddal? - A diagnózis felállításához nem árt tisztában lennem a körülményekkel, feltárva az esetleges gyökérokát is a problémájának. Ítéletet a "kezelhetőség" kapcsán csupán ezt követően tudok mondani.
*Nekem aztán mindegy mit miért akar, vagy nem akar. Elfogadom és ha arra kér nem beszélek róla senkinek. A kérdéseim is csupán a saját kíváncsiságomat hivatottak fedezni, a válaszokat pedig nem szándékozom felhasználni, mondjuk nem is lenne mire. Azt viszont őszintén bevallom, sajnálom, hogy nem marad és nem „falkásodik” és ez egy kicsit önző gondolat, mert megkedveltem és mint egy másik Muszkli nőbe bújva, nagy szükségem lenne rá. A tanácsára komolyan nézek rá, szelíd komolysággal, mosoly nélkül. * -Nos, én nem nevetek, mint látod. Azt azért már megtanultam, hogy a tanácsokra oda kell figyelni. Persze ettől még nem lesz könnyebb az az első száz év. *Nem is fejtegetem tovább, és nem is kérdezek rá a változásokra amiket emlegetett. Főleg mert szerinte korai még erről beszélni, másrészt előbb a saját problémáimat kell helyretennem, majd aztán jöhetnek a száz éves változások. Tisztában vagyok néhánnyal, főleg azzal, hogy egy idő után ildomos lesz lakhelyt váltanom, hogy ne tűnjön fel a betonba ágyazott fiatalságom, de még ettől is messze vagyok. Egyelőre lejegyzem mindazt amit segítségként nekem adományoz, majd a kedves noszogatásra előadom a másik témát. * -Az egyik a nyilvánvaló különbség amit emlegettél. Az Erő és a női finomság. Ebből fakad minden különbség. Én emberként is a nőiség vonalát képviselem, ő vad és olykor közönséges. Én szeretek mindent megbeszélni, sokat beszélni, ismerkedni, ő inkább a tettek….farkasa. Előbb ütne s aztán kérdezne, de ebbe előbb vagy utóbb belebukunk. Lehet, hogy száz plusz évesen ez már nem probléma de kölyökként….*Nem voltunk még igazán éles helyzetben, de amiben igen, abban már képes vagyok visszafogni, nem kísért az a gondolat, hogy nyíltan kitör. Domináns, míg én emberként sosem voltam az. S nem csak a Muszkliság a különbség, hanem az is, hogy kinek a kölyke. Lássuk be, nem könnyű Achilles kölykével megbirkózni. *
A képére kiülő komoly arckifejezés nyomán szelíd mosoly ül meg képemen, mi oly szolid, Mona Lisa is megirigyelné. Nem én vagyok a telifogsoros vigyorok embere, az egyszer biztos. Vagy ha mégis előfordul... fusson mindenki. - Odafigyelni egy dolog. Alkalmazni már sokkal nehezebb a pillanat hevében, jól sejtem? - Firtatom csendes nyugalommal, hangomban nincs helye játékosságnak, puszta őszinte érdeklődés uralja. Nincsen ez másképp kérdésem nyomán sem, ahogy finom mozdulattal dőlök székem támlájának, kényelmesen, míg a fiatal kis nőstény a helyzetéről mesél. A klasszikus dilemma. - Nem irigyellek benneteket különben, akik ebben az elkényelmesedett korban kell, hogy a nulláról tanuljátok meg a dolgokat. Habár nincs közöttünk évszázadok távolsága, már bő nyolcvan évvel ezelőtt is sokkal egyszerűbb volt a helyzet. - Persze, ez csak az én meglátásom, lehet vele vitatkozni, mégis, egyes díszpéldányokra ránézve valahol mélyen kicsit képes vagyok megérteni Alignakot. Nem mintha szükség lenne a segítségére hozzá, hogy a selejt elhulljon... - Félsz tőle, Bessie? Vagy pusztán a kontroll elvesztése az, ami aggaszt? - Higgadt kérdéseim közepette fagyoskék pillantásom a lány arcát, vonásait fürkészik, s habár lágy, kellemes arcot adott a teremtő és a genetika, a világos pillantás komolyságában mégis megül valami veséig hatoló, kellemetlen kis szikra.
*Nagy igazság az amit mond, magam sem fogalmazhattam volna meg jobban. A pillanat heve….és még oly sok minden, ami eltéríti az embert és a farkast egyaránt. E sok probléma alkotja azt a kerek egészet amire később kerül sor. A lejegyzett nevek és fellelhetőségek erdeje után, melyek a segítségemre lehetnek, amennyiben a kakaós farkasnak éppen jó napja lesz. Emily is korunk kényelmével jön és be kell látnom, hogy ez nem pusztán egy öreg farkas véleménye. Talán valóban könnyebb lett volna egy nehezebb világban, vagy….egyértelműbb. Az is lehet, hogy halott lennék már, vagy olyan sebekkel teli testen és lélekben, melyeknek a nyoma kitörölhetetlen. Tapasztalatok, véres és fájdalmas emlékek. * -Miért mondja mindenki azt, hogy egyszerűbb volt? Inkább véresebb. *Jegyzem meg picit elnézve mellette, nem a tiszteletlenség, sokkal inkább a korábbi tanításokra való emlékezés gyanánt. Mondju lehet egyszerűbb úgy, hogy csupán két út volt. Vagy megtanulom vagy nem és ha az utóbbi, akkor már nem lesz később semmilyen dilemma. Halott kölyök felett nem ül tort a falka. A kérdésre finoman megrázom a fejem, jóllehet vannak félelmeim, de azoknak nincs közük a problémáimhoz. Egy kis deja vu engedi meg magának, hogy a lelkemben felkavarja a dolgokat, Emily pillantásából kiugró szikrák, melyekhez hasonlót már láttam, mégpedig annak a farkasnak a szemeiben, akihez késői és remélhetőleg élő énemet Henry hasonlította. Kétségeim azóta is bennem ragadtak, hogy vajon szeretnék-e olyan lenni? Olyan dög. Mennyire tetszik ez nekem? Mert a fekete ördögnek tetszik, szó se róla, de még mindig ketten vagyunk egy bőrben, hiába is mondja nekem Lynx, hogy nincs én vagy ő, hanem _mi_ van. * -Valójában a szinkronba kerülés az ami nem igazán megy. Azzal már nincs gondom, hogy visszafogjam, bár egy vidámpark nyüzsgése és egy részeg férfi fenék fogdosása nem mondható véresen komoly éles helyzetnek. Az egoja az ami kettőnk közé áll. Az igazságérzete. A türelmetlensége. Én tudom, hogy sok év vár még ránk, ő nem akarja elfogadni. Dominánsabb mint én, de még nem tett le semmit az asztalra, de hogyan tegyen ha vissza kell fognia magát? Ez a kettősség abban is akadályoz, hogy beleképzeljem magam valamelyik kasztba. Szóval mondhatjuk, hogy nem találom a helyem. *Ha lenne egy biztos pont, egy cél amit el akarhatnék érni, amit ketten akarnánk, sokat segítene, de még ebben is bizonytalan vagyok. S ha én az vagyok, akkor a bestiát sem tudom két kézzel fogni.*
Egyértelműbb. Ez az a kulcsszó, amire mondatom irányul leginkább a letűnt korok patinája kapcsán. Ezért mosolyodom el futólag, árnyalatnyi gesztusként a kurta kérdés hallatán. - Mégis hatalmas divat volt romantizálni a zajos huszas éveket pár évvel ez előtt. - Szúrtam oda, ugyanakkor nem vártam erre kommentárt, érdemi válasszal is szolgáltam a lánynak: - Egyértelműbbek voltak a határok. Egyértelmű volt az is, mi jár érte, ha nem tartod. Nem foglalkozott senki a lelki szarságokkal, a megszoksz vagy meghalsz elve élt és nem azt mondom, hogy hú de szuper volt, de azt el kell ismerni, hogy működött. - Vontam meg vállamat kissé lassú, ráérős mozdulat közepette, miközben nem pusztán tekintetem, de farkasom energiái is fürkésző nyugalommal környékezték a kis nőstényéit. Ebben a beszélgetésben ketten voltunk benne, s mégis négyen valójában. Kérdésemre nemet int a fejével, s más talán beérné ennyivel válaszul, hiába érezni némi kételyt a fiatal felől, én magam azonban jóval empirikusabb illető vagyok. Miközben kifejti, pontosan mi is szerinte a problémája forrása, érezheti, ahogy energiáim szépen lassan ölelik körbe. Elsőre talán fel se tűnik, oly lassan fogom körbe "áldozatomat", ám a túlélési ösztön mindannyiunkban ott lapul (jó esetben), hát tudom, nem sokáig cicózhatok vele ekképpen. Azt a pillanatot lesem, amikor realizálja, mi készül. A felismerés riadalmát, mellyel egy időben ragadom meg a kis bundás feketét kívülről látszólagosan mozdulatlan érdeklődésem közepette. Nem kényszerítem elő bundásabbik felét, elvégre... nyílt helyen vagyunk, kulturált hölgyek egymás között csevegve! Sose tennék ilyet vele. Épp csak a felszínig citálom a farkasát, bőre alá nyúlva, felébresztve a kölyköt benne. Tényleg nem a kontroll elveszítésétől félsz, Bessie? - Amíg csak visszafogod, sosem lesztek szinkronban. A dominanciát etetni kell, folyamatosan stimulálni, mert ha elfojtod, akkor hirtelen, nem várt helyzetekben fog kitörni. - Miközben az elfojtásról beszéltem, önszönösen ragadta meg grabancát a kis feketének tulajdon vörös tekintetű Fenevadam. - Ő ösztönlény, te gondolkodó vagy. Felőlem végigverheted a falka összes hasonló korú kölykét, amíg nem találsz olyat, aki kihívást jelent számára, de neked kell okosabbnak lenned nála. Nőből vagy, per l'amor di Dio, vezest az orránál fogva, hogy akkor és ott élje ki magát, amikor te szeretnéd! Ki tudja... talán még élvezni is fogod. - Húzódott féloldalas mosoly képemre, s ezzel együtt elengedtem a kölyköt energiáim finom nyomásából, lustán húzódva vissza a "saját térfelemre" farkasaink terén.
*Ha arra gondolok mennyire véres meséket hallottam a múltból, picit felemelkedik a szemöldököm arra a kijelentésre, miszerint romantizálták a húszas éveket. Vagy a korábbiakat. Én mondjuk nem ezt mondanám, de mindegy, mert választ nem vár, nem is hagy több időt annál az egyetlen szemöldökrándításnál. Kijavítja magát, a szót amivel sokkal érthetőbb a lényeg. * -Ó, hát persze. Nem pátyolgatták úgy a kölyköket. *Ezt most úgy mondom, mintha egyetértenék a régi korok szokásaival. Valójában magam sem tudom, hogy így van-e, mert tény, hogy nehezebb lehetett, de az is, hogy talán gyorsabb az előrelépés, a tanulás, a kiteljesedés. Az érdeklődés nem csak a felszínen zajlik, hanem a mélyben is, a farkas akiről éppen szó van, nincs egyedül. A másik könnyed és kíváncsi energiái veszik körül. Az őszinte figyelem tőle is nyíltságot eredményez, nem titkolja még rügyező erejét, dühét, a mindent helyre rakni akarását, mindez azonban nem a másik nősténynek szól, nem ellene, csupán a világgal szemben megélt érzései. Mindennek a csendes körbeölelésnek akkor szakad vége, amikor hosszas kifejtésem közben eszmélünk mindketten arra, hogy az ölelésből lassan, hátulról jövősen és ravaszul átvált egyfajta gúzsbakötésbe. Érzem ahogy húzza a felszínre és egyszerre leszünk dühösek. Ő a csalódástól én attól, hogy ezt a problémát még mindig nem sikerült megoldanom. Ez a csiki-csuki az agyamra megy, leginkább a másik oldala, amikor visszanyomják. A magyarázatot demonstrálja is azzal, hogy elmarja a bestiámat, persze nem tetszik neki. Megy a huzavona. Nem hiszem, hogy kikényszeríti, itt és most nem teheti, csak húzza a másik agyát. Igyekszem nyugodt lenni, hogy ő is érezze, ez most nem egy Dakota féle szemétség, ne dőljön be neki. Amit mond, engem közelebb visz ahhoz a döghöz, akiről Henry beszélt. A farkas szabadulni próbál, nem vonul vissza, nem szűköl, nem kushad de nem is tör ki. Csak szabadulni próbál a láncból minden erejével és dühével. Végül mindennek vége szakad. Én is érzem azt a hirtelen elengedést, aminek egy jó nagy seggre esés lenne a vége, ha éppen egy kötél végén állnánk. Én meg röviden összefoglalom a hallottakat, egy gratuláló mosollyal kísérve.* -Remek demonstráció volt. Szóval azt mondod, minden másik kölyökből provokáljam ki a harcot és hagyjam, hogy szétszedje őket, míg rá nem talál a megfelelő kihívás gyanús ellenfélre? Szerinted az Atanerk felől is megtehetném? *Nem kérdés, engem azért érdekel, hogy mi lesz a következmény. Addig oké, hogy hagyom hadd élvezze ki a helyzetet, de később együtt szenvedünk, és én nem szeretek szenvedni. * -Na és mi a helyzet azzal, hogy egy nálam idősebb egyszerűen elnyomja. Visszagyömöszöli mielőtt még megmutathatná magát. Engem ez idegesít a legjobban, legszívesebben felrobbannék tőle. Ezt nem lehet valahogy fejleszteni? *Hangomban néhány röpke pillanatra megjelenik az a düh, amit ennek okán érzek, az elmúlt történések emlékeiből fakadó. Nem csak a bestia büszkesége, az enyém is csorbult. Ez is egyfajta útravaló amit be kell tennem a tarisznyámba s magammal cipelni egy életen át? Le lehet cserélni valamikor egy jobbra? *
Biccentek apró megerősítéssel a kijelentése kapcsán, noha én magam sem vagyok meggyőződve egyik vagy másik módszer helyességéről. Sosem volt kölyköm még, akit magam mellé vettem, róla sosem derül már ki, méltó lett e volna Atyám vérvonalához. Önző mód szeretném hinni, hogy igen. És nem miattam, hanem azért, aki ő volt... Farkasom mindeközben lesben áll, lecsapni készül áldozatára, a haragos kis fergetegre az asztal túlfelén. Felpiszkálom, a felszínig hergelem, s hagyom, hogy küzdjön energiáim szorításában. Tévképzet azt hinni, nem kényszeríthetném ki. Megtehetném, gondolkodás nélkül, még az én, zsengének tetsző korommal is. A kérdés sosem az, megtehetsz-e valamit. Farkasok vagyunk, miénk a világ minden ideje és lehetősége. A kérdés sokkal inkább az, hajlandóak vagyunk-e vállalni a következményeket, mit tettünk magával hozhat... - A falkával való jó viszonyom felrúgása nekem jelen helyzetben nem ért meg annyit, hogy a kelleténél tovább vegzáljam a kölyküket. Éppen ezért tükreként a lány mosolyának, jelenik meg halovány görbület az én ajkaim szegletében is, szavait hallva. - Nem demonstráció volt, hanem teszt. - Lassan toltam el a megüresedett csészét magamtól. - Kölyök vagy, az a dolgod, hogy fejlődj. Amíg ezt a megfelelő keretek között, a falka biztonságot adó kerítésén belül teszed, egy szava sem lehet ellene. Ha emiatt lesérül esetleg a fél kölyökállomány... az csak annyit tesz, hogy nem elég jók. - Mindenkinek lecke lenne a történet, az biztos, épp csak a mentorokon múlik, hogy ki és miképp kezeli a tanulságok levonását. Erre nem igazán volt rálátásom, de mind Grandmore, mind Mike esetében meglepődnék, ha ellenkezést váltana ki a felvázolt helyzet belőlük. - Fejleszteni, hogy más ne nyomjon el, mielőtt váltanál? Az már régen rossz, ha másnak kell elnyomnia, mert átléped a határt...! - Ingattam meg a fejemet szórakozott derűvel. Kétségtelenül változnak az idők mostanság. - Én inkább erre fókuszálnék a helyedben. Hogy meglásd, amikor elérsz addig a bizonyos vonalig. Minden farkasnál máshol húzódik meg, de még a legvénebb, legzárkózottabb illetőnél is megvannak azok az apró jelek, amik elárulják, hogy eddig és ne tovább. Ha az megvan... rendben lesztek. Aztán ki tudja, idővel elkezdhetsz rajta táncolni is akár. - Nevettem kissé, ó igen! Édes civódások emléke a gyermekévekből, a felismerés íze, hogy a beharapóm mindjárt robban, mégsem adom meg neki azt az örömet, hogy túlfeszítem a húrt.
*A magyarázat már sokkal tetszetősebb, mint maga a teszt, amin úgy hiszem sikerrel túljutottunk. A mosoly őszintébb, és lelkesebb is.* -Á, értem. Ez tetszik. Majd alkalomadtán idézlek, természetesen név nélkül. *Teszem hozzá a mondat végére, még mielőtt újra nekem esne, hogy tartsam meg az inkognitóját. Nem akarok én rosszban lenni azzal, aki segít és nagyon nem érdekel, hogy nem a falka tagja. A másik kérdés a tesztből ered, és a korábbi, utolsó cseppből ami a poharamból kifolyt amikor dakotával találkoztam. Azt hiszem Emily félreértett, igyekszem kijavítani, mert nem mindegy.* -Úgy értem, hogy szeretném ha kitörne, és ő is, hogy megmutassa az erejét és megvédje magát, engem, de a másik idősebb és egyszerűen visszanyomja. Ez tényleg csak kor kérdése, vagy azért fejleszthető, erősíthető? Mert elég kellemetlen emlékem van emiatt és meglehetősen a sárba lett döngölve a büszkesége. Persze rendben van, hogy csak az és nem lett belőle nagyobb baj, de azért na! Nem szeretnék még egy ilyet, legalábbis nem egy kóborral. *Ki tudja már hogyan alakultak volna a dolgok, ha Dakota bestiája nem képes visszanyomni a vackába az enyémet. Ha sikerül kitörnie, még ha csupán részlegesen is. Ha megmutatkozik az ereje. Nem becsülöm túl, ezt a hibát nem vétem el még egyszer, de sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem csak a határokat nézegetném, hanem meg is rajzolhatnám azokat. A mások határaira kissé elhúztam a szám, nem mintha ne lett volna jó tanács, de ez keményebb dió azért. Achilles-ét már ismertem, gyakran robbant az elején és annak én láttam vesztét, de utólag eredményesnek bizonyult. Tanultunk előle mindketten. Most meg kezdjem előröl másokkal és vadásszak a jelekre.* -Nálad hol a határ? Mivel lehet kihozni a sodrodból? Nem mintha kipróbálnám, csak érdekel. *Még viccből sem, pláne nem abból, hiszen segített, és én azt értékelem. Nem ellenségeket akartam szerezni, hanem szövetségeseket. Mosolyogva tettem fel a kérdést, hiszen csajos beszélgetést folytatunk, vagy nem? Akár azt is kérdezhettem volna, hogy kér-e még egy italt. *
Sosem derül ki, sikerrel e vagy sem, ez az én titkom marad. Az idézésem kapcsán ugyanakkor nem tudom megállni, hogy fel ne nevessek futó, hűvös kacajjal, ahogy a név nélküliségemet említi. Végülis tök jogos... El is tárom kissé karjaimat, jelezve, csak tessék, használja nyugodtan. A pontosítást hallva kissé feljebb szalad a szemöldököm, noha tulajdonképpen ugyanarról beszélünk, csak két különböző nézőpontból. Nem szólok egyébként közbe, kivárom, mire fut ki az egész mondandója, noha magamban elnyomok egy apró mosolyt közben a büszkeségén esett csorba kapcsán. Naiv lélek... legfeljebb az egód sérült, már ami a kölyökfarkast illeti benned. - Nem tudom, láttál-e már természetbeli farkasfalkát működni, vagy akár kölyökkutyákat az anyjukkal, de ha lehetőséged adódik rá, hogy megfigyeld őket, mindenképp tanulságos lehet. A dominanciáját akár csak játékból villogtató kisfarkasra rámorognak a többiek, ha túlfeszíti a húrt, ahogy az anyakutya is helyre teszi a kicsiket, ha messzire mennek. Nincs ez másképp közöttünk sem. Az, hogy visszanyomnak, nem annak bizonygatása, hogy te gyengébb vagy. Ez tény. - Tolom el a megüresedett kávéscsészét finoman magamtól picit, miközben nyugodt pillantásom Bessin pihen. - Az, hogy visszanyomnak, annak a jele, hogy eddig és ne tovább, ha egyáltalán esélyt akarsz kapni rá, hogy egyszer te is megtehesd ugyanezt nálad fiatalabbakkal. Ez nem holmi... kifejleszthető szuperképesség, egyszerű farkasösztön, ami mindenkiben ott van. - Ezzel szemben előrángatni valakiből a bundás dögöt igényel némi gyakorlást tapasztalataim szerint. Ezt a különös kettősséget mindig is érdekesnek tartottam, ami azt illeti. A szemtelennek tetsző kérdés nyomán mintha vöröses fény suhanna át ködfalkék pillantásomon, ahogy pengevékony mosoly kúszik arcomra. Elsőre azt hihetné a másik, nem kap semmiféle választ kérdésére, ám kisvártatva megszólalok: - Próbálkozz nyugodtan. Sőt... bátorítalak rá! - Ezzel pedig hangomat némileg lehalkítva hajoltam kissé közelebb hozzá, az asztaltávolságot megtartva közben. - Csak aztán nehogy megbánd, mert bármilyen kegyetlen és szörnyűséges dolgot is mesélnek majd rólam az egykori falkatársaim, biztos lehetsz benne, hogy a legtöbbjük igaz is. - Kivételesen hagytam megülni a mosolyt vonásaimon, miközben visszadőltem a székem háttámlájához, onnét pillantva a lányra. Mindannyian határokat feszegetünk nap, mint nap, nem igaz, Atyám? Miért ne feszegethetné ő is azokat a maga módján... Persze, sok segítséget ne várjon hozzá. Ha tálcán kínálnák a megoldást mindenre az életben, már rég megszabadultunk volna nálunknál nagyobb hatalmaktól is.
*Szeretem amikor a másik farkas nevet, kacarászik, láthatóan jókedvű, és meg tudom különböztetni más nevetésektől. Ez most nem gúnyos, nem boszorkányos, nem ijesztő. Mondhatni szabad kezet kaptam a továbbiakban, hogy rá hivatkozzak, mint ismeretlen szerző, ha esetleg tényleg sikerül néhány nálam ifjabb farkas életét megnehezíteni. Nem mintha fűlne hozzá a fogam, de a cél szentesíti az eszközt, az én bestiámnak meg erre van szüksége. Ám legyen. Mondjuk nem fogom direktben keresni az alkalmat, de nem is kell visszafognom ha olyan adódik. A továbbiakban viszont nem kapok jó hírt és ez elkeserít. Mégis csak hosszú és magas az a létra amit meg kell másznunk, nincs lehetőség kettesével venni a fokokat. Ráadásul nézzek farkasokat hogyan viselkednek. * -Nos, ez nem kecsegtet túl sok jóval. *Némi kis lemondással a hangomban konstatálom a helyzetet, amit ránk mért a sors. Vagy a farkasösztön. Tekintetemmel röviden követem az eltolt csészét, majd a keze nyomán visszavándorol a figyelmem az arcára, szemeibe. Utóbbiak akkor villannak meg a lenyugvó nap vöröses árnyalatában amikor megkérdezem, hogy neki mi a „gyenge pontja”. Tényleg nem próbálnám ki, nem provokálnám, elvégre segített, segít és nem csak egy dologban. Szóval nem harapunk a minket etető kézbe….de bátorít. Arra már azért felszaladnak a szemöldökeim a homlokomra. A villanó szempár ellenére semmilyen más figyelmeztető aura nem kering körülötte, nem fogja be a bestiát, nem nyomorgatja….mégis olyan dög, mint Daniela, csak….elegánsabb. S én még közelebb is hajoltam, mert azt hittem valami titkot fog elárulni. Azt nem, mást igen. * -Ó! Igen?! Nos, nem is gondoltam másként. *Dőlök hátra kissé döbbenten, de mosolyogva. * -Én azért először érdeklődnék a kegyetlen és szörnyűséges dolgokról, mielőtt próbálkoznék. *Mondom ezt, de persze nem fogok. Nem Emily lesz az akinél kipróbálom magam és a bestiát. Nem tudom, hogy a csésze arrébb tolása egyfajta jel volt-e, én annak veszem. Nem szeretném a kelleténél több idejét elvenni, sokat segített ami azt illeti és hálás vagyok érte. * -Köszönöm a segítségedet, igazán hasznos volt minden, amit megtudtam, még ha túl jó nem is, de ez persze nem a te hibád. Abból főzünk amink van. Ilyen ez a popszakma, ahogy mondani szokták. Az viszont….*Itt tartok egy kis szünetet, mert még mindig annyira hihetetlen az az apró kis részlet amit a kölykök leamortizálásáról mondott, hogy magamban ízlelgetem egy kicsit. Kezem emelkedik és a mutatóujjammal felé bököm meg a levegőt.* -…örömmel tölti el a lelkemet, hogy….másképp is lehet edzeni, mint leszaggatni a bordásfalat. *Na igen, emlékezetes pillanat volt. Eddig jobbára a berendezést vertük szét, azt hiszem szintet léphetünk. Mintha a bestia is megérezte volna, hogy másfelé koncentrálok, izgatott lett a gondolattól. * -Nem tartanálak fel tovább, köszönöm, hogy szántál rám időt. Esetleg megismételhetnénk ezt máskor is, kötetlenül. Kapható vagyok bármilyen szórakozásra, ha unatkoznál a városban. *Jó, lehet, hogy a „bármilyenen” később változtatnék, ezt nem lehet előre tudni, mindenesetre szívesen találkoznák Emilyvel máskor is. Ha szedelőzködne, itt az alkalom és én is összekaparom a papírjaimat, hogy visszapakoljam a tartóba. Aztán az utolsó kortyomat csorgatom le a torkomon, mielőtt felállnék. Természetesen fizetni én szeretnék, azt elintézem.* -A vendégem voltál….
Épp csak oldalt billentem kissé fejemet, kérdőn tekintve rá, mikor megneszelem energiáinak változását, szavai nyomán aprót biccentek is. - Valóban nem. - Minek szépítsem? Pontosan tudom, mennyire átkos korszak az első száz év. Ha valamit elcseszel, miért nem viselkedsz farkashoz méltóan, de ha meg úgy teszel, akkor miért vágysz többre, miért nem tudod, hogy hol a helyed a falkában vagy épp az idősebbekkel szemben... - És tudom, hogy mennyire közhelyesen hangzik, hogy az idő neked dolgozik ez esetben tényleg, így megkíméllek az üres fázisoktól. Csak annyit tudok mondani, olyan ez, mint a középiskola. Túl kell élni, aztán majd az egyetemen minden sokkal jobb lesz. - Szusszanok apró, könnyeden nemtörődöm vállvonás közepette. Úgy fest, a kéretlen hasonlatok királynője lettem mára, de majd ezt is az Öregre fogom odabent. A szemtelennek is beillő kérdés finom elismerést csal energiáimba, s bár meglehet, nem a legjobba akasztaná a karmait a kis muszkli, mégis... bátorítom. Próbálkozzon. Tegye meg! Keressen kapaszkodót, s ragadha meg, ha talál akár egyet is... hibázzon, legyen kölyök, ahogy az nekem sosem adatott meg igazán, második nekifutásra sem, mert sem az éra, sem az időzítés nem engedte meg. - Kíváncsian várom, mire jutsz...! - Időzött csillogó derűvel hűvös pillantásom vonásaim, ahogy elhajoltunk a bizalmas közelségből. - És nagyon szívesen. - Bólintottam aprót a segítség kapcsán. - Mindenképp jó lenne megismételni, már csak azért, hogy elmeséld, mire jutottál a falkatársakkal... mostanában megszaporodtak errefelé a muszkli kölykök, úgy hallottam. - Szusszanok fejemet finoman ingatva meg lopott, alig kivehető mozdulattal mindazok közepette, mivel eltorlom magam az asztaltól, hogy felálljak, összeszedve táskámat is. - Cserébe legközelebb én hívlak meg valamire, mit szólsz? - Szélesedik meg kissé mosolyom, s ez lesz a végszavunk minden bizonnyal. Találkozni fogunk még, nem kérdéses - legfeljebb a mikor és miképp. // Köszöntem! O.O PS: ne kíméld a falkás srácokat, csak úgy a közjó nevében. x)) //
*Nem mondanám, hogy az egyetemen sokkal jobb volt, mint a középsuliban, valahogy ez nekem nem jött be, de azért nem általános ha az ember lányának pánikrohamai vannak. Tegyük ezt félre, nézzük az egyszerű oldalát, s úgy már azért másképp áll a helyzet. Értékelem, hogy nem kertel és nem próbálja meg szépíteni a dolgokat, nincs is értelme.* -Ami nem öl meg az megerősít. *Dobom hozzá a magam közhelyét egy halvány mosollyal kísérve. Na igen. Közhely, de mennyire igaz. A kissé bizalmasabb közlés, csak látszatra bizalmas, úgy sejtem nem nagy titok és inkább csak a színháznak adózott azzal, hogy közel hajolt hozzám. Mindenesetre jobban tetszik már a világ azok után, hogy új lehetőségek nyílnak előttünk és nem csak a szavai bátorítanak, hanem az a finom tetszetős elismerés is amit az őt körüllengő energiákba csempész bele. Az enyémbe gyerekesen rajongó elégedettség vegyül, mindeközben arra is figyelek amit akarva-akaratlan még felém küld. A beszélgetés végét, hiszen nincs már más amit elé tárhatnék, ami után érdeklődhetnék. Reményeimet túlszárnyalva mindent megtudtam amit szerettem volna és az érzés kellemesen csiklandozza a lelkemet. Kíváncsian várja, hogy mire jutok? Nos, ezen a ponton én is, de nem osztom meg vele az öniróniámat, csak a későbbi tényhez biggyesztem a magam észrevételeit.* -Igen, de ők pasik. *Nekik még mindig könnyebb azonosulni egy erős és „mindennek nekimegyünk” kölyökkel, mint nekünk, nőknek. Főleg ha az a nő messzemenőkig romantikus, törékeny alkat. Az ajánlat nem úgy hangzik amire gyorsan le kell csapni, nehogy meggondolja magát, de attól még nagyon is valós és azonnal rábólintok, már csak azért is, hogy előrevetítsem magamnak az újabb kellemes délutánt. Amire lehet várni, lehet készülni….* -Örömmel elfogadom, és….igyekezni fogunk, hogy ne okozzunk csalódást. *Kissé skizofrénül hangzik, de helytálló megfogalmazás esetünkben és nagyon remélem, hogy eleget tudok tenni. Kezemben a paksamétával állok fel, igyekezve még előtte felegyenesedni, ahogy azt a nagymamámmal szemben is tettem mindig. Nem mintha a nagymamát látnám benne, de előttem nem keveset tett le az asztalra. Távolodó alakja után tekintve veszem elő a tárcámat és rendezem a számlát, de még nem megyek el. Az asztalunk felé fordulva nézek ki a tekintélyes ablakon át az odakint zsibongó világra és elmerengek egy kicsit azon, amit most elértem. Megengedem magamnak, hogy elégedett mosoly üljön ki az arcomra, az a dög fajta ami a nők sajátja, és anélkül, hogy túlértékelném magam, elringatózom a siker tengerének lágy hullámain. *
//Részemről a nagy köszönet, szem előtt tartva a közjót! //
Kezdőlap
szem előtt tartva a közjót! 
//
