Ez a helyiség a Rituális szentélyekkel szemközt található, célja pedig nem más, mint az ifjú és/vagy gyakorlásra szoruló Őrzők mentális kiképzése. Ebben a teremben következmények nélkül lehet gyakorolni a meditáció folyamatát, valamint a varázslatokat is.
Felszereltség: - Az egyik sarokban teakészlet - A teakészlet mellett könyvespolc, rajta mágikus tartalmú könyvekkel - Füstölők - Párnák - A terem közepén egy rituális kör, körülötte majdnem szoba méretű téglalap mintával (így hasonlatos egy kosárlabdapálya alapvonalaihoz)
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG A MÁGUSOK KÉPZÉSI TERÜLETE, így egyéb,magán jellegű játék ezen a helyszínen nem bonyolítható le.
Szerző
Üzenet
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Ó, én az előtte való évben költöztem ide. Az az év elég sűrű volt. Akkor halt meg a nagyi és tudtam meg, hogy volt nagyom. Mármint, hogy addig életben is volt. Rám szakadt az örökség, el kellett döntenem, hogy megtartom a házát vagy eladom. Semmit nem tudtam róla, de talán a kis magán nyomozásom vezetett oda, hogy megtaláltak az őrzők. *Még jó eséllyel sem találkozhattunk volna azt hiszem, de ez igazából mellékes. Most viszont itt vagyunk együtt és egymásra utalva ebben a nagy katyvaszban, amiről mezei emberként nem tudnék semmit és nem kellene itt töltenem az időmet bezárva. Helenának igaza van abban amit mond, valóban más lenne ha a saját választásom miatt gubbasztanék a pincében, de sosem tennék ilyet. Még a történtek fényében is visszamennék a nagyi házába, legfeljebb gondoskodnék a védelmemről néhány riasztóval és kamerával. Ahogy ez a gondolat fellobban bennem, míg a felvetésén agyalok, el is szánom magam a későbbi munkára. Bólintok rá, de közben gondosan elpakolom ezt az elhatározást egy fontos helyre az elmémben. Helena pont ezen gondolataimra reflektál, ellenkező véleménnyel, mint amit magamban megfogalmaztam. * -Nem szeretném ha a félelmeim kötnének gúzsba. Most azonnal visszaköltöznék ha az én választásom lenne, és már tudom is mit fogok tenni, ha erre megkapom az engedélyt. *Így hangosan kijelentve sem ingok meg és nem hiszem, hogy ez bátorság kérdése. Sokkal inkább a tenni akarásé. Nem vagyunk egyformák, mindannyian egyéni módon kezeljük a velünk történteket, másképp dolgozzuk fel, hogy később már felkészülten fogadjuk a következőket. Nem tartom gyávaságnak sem azt, amit Helena mond magáról, neki így jó feldolgozni, így birkózik meg a rossz dolgokkal, s minden bizonnyal ugyanolyan erősen keveredik ki belőle, ahogyan én a saját módszeremmel. A kérdés amit aztán felteszek neki a változtatásról, bennem is gyökeret ver, de nem sokáig. Sosem változtatnék, legalábbis azon az életemen, amit már itt leéltem. A korábbi évek már kérdésesek, de mivel a „mi lett volna ha” kérdéskör sosem vezet megoldáshoz, nem is foglalkoztam vele. * -Attól függ milyen külső hatások érnek. Igen, valahogy így vagyok én is vele, de közben meg úgy érzem, minden jó úgy ahogy van, mert mindennek ami velünk történik, oka van. *Az őrzői lét megtartásáról, megőrzéséről azonban egyformán gondolkodunk.* -Nekem sem. *Bólintok egyetértően mosolyogva. Eszembe jut a számtalan alkalom, amikor szembesítettek ennek a lehetőségéről, mintegy válaszútról, amikor berzenkedtem, elégedetlenkedtem valami miatt. „Ha nem tetszik, lehet menni.” Nos, sok minden nem tetszett, de attól még nem mentem volna el soha. Most is ebben a helyzetben vagyok. S legalább van időm bőven a varázslatokat gyakorolni, ha már egy újabb szintlépésre adtam a fejem. S kell is. A harmadik szintű varázslatok tényleg menőek és ebben is egyetértünk. Nem vagyok király mágus, sem mentor, ezért csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani Helenával, de az is sok segítség lehet, főleg az egyes szintű varázslatoknál. Érdeklődéssel figyeltem a próbálkozásait, melyek a harmadik alkalommal csak beértek, olyannyira, hogy még én is hunyorogtam egy kicsit. * -Na, ez már az volt. Érezted a különbséget? Mert akkor legközelebb már tudni fogod, hogyan csináld. Nem sok időd van meditálni tudom, de én sokat meditáltam, és sokszor csak a bennem lévő mágiára koncentráltam, hogy kiismerjem, hogy tudjam hol helyezkedik el bennem a központja, hogy honnan merítsek belőle. Lehet a tanulásban is segítségedre lehet, én egészen felfrissülök tőle. *Ő meg bealszik szegény. Azért ez megmosolyogtat, mert elképzelem ahogy kidől. * -Próbálkoztam velük, igen. Szívesen visszajátszanám azt amikor meditálsz. *Szélesen vigyorgok, biztosan tudja mire célzok ezzel, de a jelenlegi tudásommal talán semmit sem látnék. * -Nem igazán sikerült még. Láttam ahogy Abie csinálja, de ez nem olyan dolog amit első látás után le lehet másolni. Ez belülről fakad. De persze, ha előrébb akarok lépni, akkor meg kell tanulnom. De mit is láthatnék egy meditációs teremben? *Itt valószínűleg semmi izgalmas nem történik, ellenben a rituális szentéllyel, de azért természetesen megpróbálom. Korábban könnyebb dolgokkal próbálkoztam. A saját, kölcsön kapott szobámmal, az ott töltött időm perceivel. Homályos képek, zavaros történések, még csak fel sem ismertem magam. Most letettem a tenyeremet a padlóra, éreztem az anyagát a bőrömön, azt is ahogy lassan átveszi a testem melegét. A mágia forrása kavarogni kezdett bennem, és én érte nyúltam. Egy mágikus szálat húztam ki és a terem történéseire koncentráltam. Azért ez nehéz volt, mivel nem volt „kézzel fogható” mint például egy lámpás, vagy egy tárgy ezüstté válásának gondolatával. Még engem is meglep amikor sikerül megidéznem egy elmúlt időt, abban pedig egy felismerhető arcot. Dimitris gondterhelt arca villan fel. Szó szerint csak felvillan, mert csupán pár szívdobbanásnyi ideig látom, aztán mint amikor a nap maga elé húzza a felhőket, minden beborul és eltűnik. Nekem azonban már ez is elég ahhoz, hogy örüljek. * -Láttam! Dimitris arcát, felismertem. Azt persze nem tudom mikor járt itt és mit csinált, csak néhány pillanat volt, de most már tisztán láttam az arcát! *Fülig ér a szám, letörölhetetlenül. Helena hangja a távolból ér el, mert próbálok most már mágia nélkül visszaemlékezni arra, hogyan csináltam, mit éreztem, mi volt az, ami végül sikert hozott. *
- Oké, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ideköltözés után még eltelt egy kis idő, mire beavattak, meg elhívtak őrzőnek. - teszem hozzá, mert akkoriban még nem tartoztam közéjük, sőt, még csak nem is tudtak róla, mert a családom úgy ítélte meg, hogy jobb így. Néha elgondolkozok azon, ha apámon múlt volna, valószínűleg még mindig a boldog tudatlanságban léteznék… vagy vérfarkas lennék. Ki tudja? Nem mondom, néha eljátszok a gondolattal, milyen lett volna... - Óóó, akkor a te utad egészen kalandosan indult. - állapítom meg, mert nem hiszem, hogy sokaknak lenne hasonló története arról, hogy hogyan, vagy miért is lett egészen pontosan őrző. - Na, mit tervezel? Kamera? Vagy valami biztonsági rendszer? - kíváncsiskodok, mert tényleg érdekel, hogy azok után, hogy egy vérfarkas betört az otthonába és megsebesítette, hogyan tudná elérni, hogy újra biztonságban érezze magát az ismerős négy fal között? És ne kísértsék az emlékek, vagy rezzenjen össze minden furcsa zajra, attól tartva, hogy visszatért a támadója. - Igen, valahogy úgy. Lehet, hogy néha hibázunk, de abból is sokat lehet tanulni. - értek egyet vele, és tisztában vagyok vele, hogy nyilván jobb érzés a folytonos sikerélmény, mint a sorozatos pofáraesés. De sajnos néha olyan szériák is szoktak lenni. De ennyit a csevegésről, ideje, hogy csináljunk is valamit, ha már ezért vagyunk itt, meg foglaljuk a termet a többiek elől! Miután kicsit kibeszéltük a különféle varázslatokat, lelkesen fejest is ugrok a kivitelezés részébe, ám talán nem meglepő, hogy elsőre nem sikerül. Meg másodszorra sem az igazi, de némi iránymutatást követően, kissé másképp próbálom magamhoz szólítani a mágiát, és manifesztálni az ujjaim között, s lám! Láthatóan más a végeredmény. Becca szavaira is csak lelkesen bólogatok, de ettől függetlenül azért megpróbálkozok a varázslattal még egyszer, hogy megbizonyosodjak róla – az előbb csak szerencsém volt, vagy tényleg sikerült ráérezni az ízére? Sikerült, úgy tűnik, mert ismét egy, az előzőhöz hasonló villanó fény jelenik meg a tenyerem fölött. Ám ahogy a fény kialszik, érzem, hogy az előzőnél egy sokkal számottevőbb fáradtság lesz úrrá rajtam. Nem csodálom, hogy a kezdetekben ilyen döcögősen haladnak a tanoncok a tanulmányaikon, ha egy kis gyakorlás is ennyire képes leszívni őket! - Kac-kac. - nyújtom a nyelvem arra, hogy mindenből pont arra kíváncsi, én hogyan alszok be meditálás közben, bízza csak a fantáziájára! Meg érje be a ténnyel, hogy megosztottam vele, így is elég ciki, nem még ha valaki szemtanúja. - Ahaaaa! Azt még sosem láttam élőben, de menő lehet! - lehet, majd rágom kicsit nagyapa fülét, hogy tartson bemutatót varázslatokból, ha már úgy se jutok el egyhamar olyan szintre, legalább egy kis motivációm legyen, miért érné meg. Ami viszont a meditációs termet illeti… - Ki tudja? Lehet, hogy semmi érdekeset, csak Dimitris mantrázna valami varázslatot, vagy jegyzetelne. Vagy lehet, hogy látnád, ahogy ő is bealszik meditálás közben. Nem mai csirke ő sem - vonok vállat nevetve, ha jól tudom, még nagyapától is idősebb, szóval simán benne van a pakliban, hogy könnyebben elfárad ilyen idős korban. Nem? Akárhogy is, amikor látom, hogy Becca nekikészül a varázslatnak, elhallgatok és szótlanul figyelem, hátha érzékelek bármit belőle, de a mágia finom rezzenéseit leszámítva más árulkodó jelet nem vélek felfedezni, ami arra utalna, hogy bármi is történik. Ám amikor ismét megszólal, vele együtt örülök, még úgy is, ha semmi extrának nem volt a szemtanúja. A lényeg, hogy sikerült. - Király vagy! Pláne, hogy így első nekifutásra sikerült. - hogy is szokták mondani? Kezdetnek nem rossz, amúgy meg ettől már csak jobb lesz!
7 – 3 (Villanás) = 4 pont
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Azért mégis más egy ilyen családdal a hátad mögött. *Persze, gondolom a családja tanakodott azon, hogy mikor és hogyan hívják el, de mind biztosak voltak abban, hogy meg fog történni, mert meg kell történnie. Mint kiderült, anyumat is elhívták, de nemet mondott. Akkor szakadt meg a kapcsolata a nagyival. Tiszteletben tartotta a döntését és távol tartotta magát tőle, hogy megvédje. Talán velem is voltak hasonló tervei, azért tudott minden lépésemről, de a halál kegyetlenül közbeszólt. A kalandról szólva, nos akkor nem így gondoltam, de visszatekintve igen, kalandos volt. Mindig történt velem valami….és ezt azóta sem tudtam lesöpörni magamról. Alignak nem hagyta. * -Kamerák és riasztók. *Bólintok a kérdésére, mondjuk egyértelmű volt, hiszen mi mással védhetném meg magam? Ha mondjuk több varázslatot tudnék, esetleg valamilyen farkas távoltartó rituálét, könnyebb dolgom lenne. Jelenleg a kamerákon és a riasztón kívül, legfeljebb sóval szórhatnám be a ház környékét. Mindennek ellenére sem cserélném vissza a régi életemet. Nem mondom, hogy nem félek a jövőtől, mert hazudnék, de ahogy mondtam Helenának, nem akarom, hogy leláncoljon s ezzel együtt a jövőmet. Mindenből ki lehet hozni valami jót, legfeljebb a kevesebből több munkával de ez sosem érdekelt igazán. Természetesen jobb lenne ha mások hibájából tanulnánk, de majd annak is eljön az ideje. Akár a kölyökkutyák, csetlünk-botlunk és gyakran orra esünk, azonban nem fogunk még egyszer a gödör felé menni és ugyanazokat a hibákat véteni. Ámen!Ezen aztán felbuzdulva neki is látunk, hogy gyakoroljunk egymással. Azt nem gondoltam volna, hogy nekem „kell” tanítanom Helenát, de megteszem am tőlem telik. A saját tapasztalataimat átadva neki, vagy mert anélkül is éppen akkor jól csinálta, sikert ér el. Hajlamos vagyok egy kicsit magamnak is betudni és boldog vagyok, hogy sikerült neki. Rajtam a sor és egy olyan varázslatot választok amit eddig még nem igazán sikerült alkalmaznom és nem is tanította senki. Abie-től lestem el amit lehetett, de nem várok semmilyen eredményt. Egy kicsit heccelem helenát azzal, hogy legszívesebben mit néznék meg a múltból, kiváltképp az ő múltjából. Azt hiszem ez egy elég vidám téma és nevetek is a nyelv nyújtásán. * -Nem tudom, biztosan. Nekem még nem sikerült. *Vallom be egy félmosollyal, mert hát ami igaz, az igaz. Próbáltam, gyakoroltam, igyekeztem kikutatni a módját egyedül, de látni még nem láttam semmit. * -Jujj, ez gonosz volt. *Szisszenek fel a mai csirke megnevezésre nevetve, és nem arra, hogy Dimitrist meglátnám elaludni meditálás közben. Tény, hogy tényleg nem mai csirke, de bármelyikünket kenterbe verne mágiában. * -Én már azzal is megelégednék ha egy villanásnyi képet látnék. *Eddig sem olyan helyen próbálkoztam, ahol esélyesen nem történhetett semmi, de ez a hely….talán a maga misztikumával hozzájárulhatott ahhoz, hogy ha csak egy pillanatra is, de belelássak a múlt történéseibe. A mély koncentrációnak aztán meglesz az eredménye, én pedig mint egy gyerek a karácsonyi ajándékának, úgy örülök. * -Hogy őszinte legyek, nem számítottam arra, hogy sikerül, de nagyon akartam. Most már csak az időt kell kitolni. *Úgy mondom ezt, mintha olyan egyszerű lenne, de tudom, hogy nem az és lesz még kudarc bőven, mire tényleg megtanulom teljes mértékben irányítani. Ez arra volt jó, hogy ráérezzek az ízére és legközelebb már tudjam, hogyan fogjak hozzá. Ez azonban több energiát vett el tőlem és érzem, hogy nem sok maradt már. * -Na és te? Benevezel még egy varázslatra? Esetleg még egy villanás, hogy biztosan jól sikerüljön egy éles helyzetben? *Nem tudom mennyi energiája maradt, de én érzem, hogy fáradok. Legfeljebb meditálunk és nem hagyom, hogy elaludjon. Nekem azt is meg kellett tanulnom, mert eleinte nem tudtam kikapcsolni, az elmém tele volt kérdésekkel, és csak úgy zsongott a fejem a rengeteg gondolattól. Hiába volt csendes és nyugodt a hely ahol voltam, a fejemben városnyi volt a nyüzsgés.*
Becca válaszára csak bólintok, az pedig valahol mosolyt csal az arcomra, hogy bár őrzők vagyunk, képesek vagyunk varázsolni, meg egy csomó más vagány dolgot tudunk, mégis, vannak szituációk, amikben az egyszerű, hétköznapi módszerek maradnak a befutók. Kamerák és riasztók, éljen a technika! Utána viszont nem is ragozom tovább a dolgot, elvégre azért jöttünk, hogy gyakoroljunk kicsit, ha rajtam múlna, napestig képes lennék elcseverészni, így viszont, hogy Becca is itt van, könnyebb ráhangolódni a különféle varázslatokra és a taulásra. Egyedül minden unalmasabb, na! - De ha egyszer így van! - tárom szét a kezeim nevetve, sőt, lehet még folytati a sort, kik nem számítanak mai csirkének a protektorátuson, de ezzel pusztán a korukra utalok, nem a képességeikre. Ahhoz képest, hogy nagyapa is a százat közelíti, azért nem húznék ujjat vele, amikor bepipul, ahogy több, másik őrző társunkkal sem. Hát még ha úgy nézzük, hogy tanoncként kb. csak az nem áll jobb szinten tőlem, akit az elmúlt pár évben hívtak el… - Végül is, ha sikerül ráérezni az ízére, akkor már félsiker, csak gyakorlás kérdése. - állapítom meg bölcsen, akár rá, vagy a saját próbálkozásomra is lehet érteni, majd el is jön a nagy pillanat, nekiveselkedek a villanásnak. Különösen nem lep meg, hogy elsőre nem járok sikerrel, én magam lennék a legjobban meglepődve, ha igen – valószínűleg csak a kezdők szerencséje lenne – ám utána némi iránymutatást követően csak alakul a dolog, és egymás után kétszer is sikerül sikerre vinnem! Rám is fér némi pihenés, mialatt Becca is megpróbálkozik a saját varázslatával, s bár az kevésbé látványos külső szemlélők számára, mégis érdeklődve figyelem, hallgatom, amikor elmondta, hogy mit látott. - Húha…. Még egy talán belefér, de utána tényleg ennyi voltam. Mindig azt hiszem, hogy az edzésektől semmi sem lehet fárasztóbb, be kell látnom, azért a varázslás is le tudja szívni az embert, nem is kicsit. - kelek fel a helyemről, hogy kicsit átmozgassam a tagjaimat meg nyújtózzak egyet, még mielőtt nekiveselkednék utoljára annak a villanásnak. Hogy valami nehezítés is legyen benne, ne csak kényelmesen tespedjek a párnámon miközben végrehajtom – az amúgy sem túlzottan „életszagú”, valószínűleg nem két meditálás között pihengetve fog rád támadni egy vérfarkas, hogy szükséged legyen rá. Sétálok is pár kört az amúgy nem túl nagy helységben, mielőtt megállnék találomra ahol épp járok, Becca felé fordulva. - Akkor jöhet az utolsó nekifutás, aztán részemről ennyi, megyek, berohamozom a konyhát, hátha van még jégkrém a fagyasztóban. Vagy ihatunk egy kávét, a tea ide kevés lesz. - igaz, a cukorszint nem sokat segít az ember mágiaszintjén, de valahogy jól esik arra gondolni, hogy adna némi energiát. Megállok, kinyújtom a kezem, koncentrálok… az eredmény pedig ismét egy, az előzőhöz hasonló villanás lesz, ezúttal se nem jobb, de nem is rosszabb. Azt hiszem, már az is eredmény, a pillanatnyi sikerélményt követően pedig már érzem is, ahogy az ólmos fáradtság végigáramlik a testemen. - Huhhh… Szívás, amikor az ember ilyen gyorsan elfárad valamitől. Mint ha most futottam volna le a nagymaratont, ha bármi más varázslattal meg kéne próbálkoznom, tuti itt esnék össze a fáradtságtól. - ismerem be nevetve, mielőtt a másik felé néznék – Te megpróbálkozol még valamivel, vagy jöhet a jól megérdemelt pihenés? - intek a fejemmel a konyha felé. Persze ha maradni szeretne még gyakorolni, időm mint a tenger, most épp ráérek, de ha ő is ennyi volt mára, akkor akár a konyhában is szétnézhetünk. Ki tudja? Lehet, megint van valami süti kirakva a közösbe.
Kezdőlap
