Chicago, becenevén A szelek városa, vagy Szeles város, (Windy City) vagy Chi-town (szleng) az Amerikai Egyesült Államok harmadik legnépesebb városa, a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik, Illinois államban.
Chicago lakossága 2010-ben 2 695 598 főre volt tehető.[2] Kül- és elővárosaival együtt „Chicagoland” statisztikai körzet népessége kb. 9,6 millió, területe pedig a környező két államba, Indianába és Wisconsinba is átnyúlik, több mint egynegyed Magyarországnyi területet, 25 ezer km2-t fedve le.
Még a Holiday Inn Express szállodában, a farkasok területén.
Egy hétre pakolok be, hisz annyi időre tervezek, de nem egyedül megyek oda, ha nem Emilyvel. A bőröndbe, csak néhány váltás ruhát pakolok, meg fehérnemüt. És törölköző is fog kelleni, és a mobil töltö, és én már készen is vagyok. Lerohanok, a halba és körül nézzek, de ha még nem látom Emilyt, a portához indulok, és megkérdem a portást. - Elnézést, használhatom a telefonomat? - Kérdésemre, a portás csak áll bambán, és bólint. Fel veszem a kagylot, és tárcsázni kezdem, a taxi társaság számát. Pár csőrgés után, már fel is veszi valaki a másik oldalon, és gyorsan meg is rendelem a kocsit, a szálloda elé. Miután, le teszem a kagylot, a levegőbe szagolok, hogy hátha megérzem utitársam illatát. Ha megérkezett, megfordulok, és szólok neki. - Megrendeltem a taxit, a reptérre, mindjárt jönnifog remélhetőleg. - Mondom neki, egy mosolyal az arcomon. Majd indulok kifelé, hisz kint most eléggé ragyogó az idő, és remélem, hogy Chikagoban is az lesz.
Megadó sóhajjal cipzároztam be a táskámat és tekintettem körbe a takarosnak aligha, sokkal inkább betegesen sterilnek nevezhető renden a hálómban. Nem vagyok elragadtatva a gondolattól, hogy elutazzak éppen most, alig, hogy visszaköltöztem a hotelba. Ráadásul pont abba a városba, ahol életem első - közel - száz évét leéltem! Már magam mögött hagytam a múltat, miért hánytorgatnám hát fel? Ja persze, a halaszthatatlanul fontos orvosi konferencia pont remek alkalom a régi sebek feltépkedésére, nem igaz? Francokat nem... De megígértem Allisonnak, hogy elkísérem. Annyira nem akart egyedül menni, hogy pont kapóra jött a meghívásom a konferenciára neki. Azzal érvelt, két legyet üthetünk egy csapásra. Én mehetek az előadásokra, ő pedig várost nézhet és nem kell egyikőnknek sem egyedül lennie a köztes időkben. Nem mintha engemet zavarna a magány, de hát... falkatárs. Próbálok jó képet vágni a dologhoz.
Még egy utolsó simítás fekete ruhámon, majd a táskámat könnyedén felkapva, mintha az valami teddy-mackó lenne, indulok meg lefelé. Pontos vagyok, nem kések sosem, így kissé meglep Allison fogadtatása. Ugyanakkor ez egyfajta kellemes meglepetés. - Ó, az nagyszerű! - Adok hangot a magam visszafogott módján eme örömnek a taxi megrendelése kapcsán, majd, hogy ne tűnjek túlzottan antiszociálisnak, miközben nőiesen könnyed léptekkel haladok utána, magam mögött húzva táskámat, rákérdezek: - Egészen pontosan mire vagy kíváncsi Chicago-val kapcsolatban? Maradt ott valakid, akit meglátogatnál? - firtatom (ál)érdeklődőn.
Emily, Mondata furán hangzik nekem, de mondani már nem mondok rá semmit. Kérdésén, bár el gondolkodom, de talán az, hogy mondok is neki valamit, megfontolom bár nem tudhatom, hogy tényleg érdekli-e a dolog, vagy esetleg csak fölöslegesen kérdezett tőlem valamit. Ki lépve az útcára, fordulok felé. - Tényleg érdekel? Kérdem tőle, bár azért sejtem a válaszát. Meg várom, hogy mit is mond, de legaláb engem tényleg érdekel a válasza. Átgondolva a dolgokat, én vagyok a hülye, mert rá erőltettem Emilyre ezt az utazást, holott hagynom kellet volna. Úgy érzem, hogy ő is olyan, mint a többiek, ő is inkább a négy falközt lenne, még akkor is, ha szép időnk van. De, nos ez most mindegy is. Végig gondolva a dolgot, talán két taxit kellett volna rendelnem, mert nem tudhatom, hogy hogyan is fog az autóban reagálni, ha mellette ülök. A taxi is hamar meg érkezik, én pedig révén, hogy csak a táskámat viszem, egyből a hátsó ülésre dobom, majd ha Emily is el helyezte a csomagtartóban a kerekes táskáját, beülök a kocsiba Emily mellé. - A reptérre legyen szíves. - Mondom a sofőrnek, a kérdését megsem várva.
Könnyed léptekkel haladok és húzom magam után gurulós bőröndömet, miközben Allison mellett az utcára sétálok ki. Odakint kellemes idő fogad, kifejezetten jól esik végre némi napsütést érezni a hosszú, fagyos tél után. Most sincs strandidő ugyan, de kétségkívül kellemesebb, mint az eddigi mínusz harminc-negyven fokok, amik errefelé teljesen átlagos téli fagyoknak számítanak. Egy szó, mint száz: élvezem a napsugarak cirógatását. A másik nőstény kérdésére szemem sarkából tekintek rá, s kissé mintha meglepett kifejezés bújna meg kék pillantásomban. - Hát persze! Azt nem mondom, hogy szívesen becsatlakozok egy városnézésbe, de... ki tudja. Valamivel nekem is el kell ütnöm az időt, amikor épp nem a konferencián vagyok! - Vallom őszintén, mindenféle felesleges szépítést mellőzve. Nem vagyok jótékonysági intézmény, de négy fal közé zárt életképtelen madárka sem, hogy ne tudjak kulturáltan eltölteni pár napot falkatársam társaságában.
A taxi begördül, a taxis meglepő mód nem bunkó - nyilván, a Hotelhez próbáltak értelmiségibb egyént küldeni - így a csomagom gond nélkül kerül a helyére és miután mindketten helyet foglaltunk Allisonnal a kocsiban, már meg is célozza a repteret. Ha esetleg Allison kifejti, miért is utazna Chicagoba, érdeklődve hallgatom, ám ha nem így tesz, az esetben könnyed mozdulattal söpröm hátra szőke tincseimet vállaimról és kifelé bámulok az ablakon. Mintha csak ma lett volna, hogy ide jöttem abból a városból, ahova utazni készülünk most... Ragaszkodtam Chicagohoz sokáig, kényszeres módon képtelen voltam elengedni a múltamat. Megnyugvás tölt el, ha arra gondolok, mindez ma már nem köt. Nincs bennem rossz érzés, sem pedig fájdalom, ha a városra, a városhoz kötődő emlékeimre gondolok.
A kérdésemre, megkapom a választ, de mert már a taxi itt van, csak akkor szólalok meg, mikor már el is indultunk. - Nem, nem maradt ott senkim akit meg látogatnék, Csak kiváncsi vagyok arra, hogy most milyen állapotban van a casino, és az egykori farkas odunk, és hamár ott vagyunk, egykis város nézés is szóba jöhet, meg hétvégén, lesz egy koncert is, de még nem tudom, hogy elakarok-e menni rá. - Mondom, miközben őt nézem. Tekintetem, a gyönyörű szép arcáról, a még szebb idomaira tévednek, és közben megnyalom száraz ajkaimat. Gondolataim körülötte forognak, de próbálom magam türtöztetni, hogy ne tegyek olyat, amit megbánhatok. - Azt már tudod, hogy mi lesz a téma a konferencián? - Kérdem tőle, és közben próbálok más felé nézni, vagy a tekintetemet vissza terelni az arcára.
Nem maradt ott senkije. Az jó... az kifejezetten jó dolog. Én úgy jöttem el, hogy hagytam köteléket magam után. Nem volt kellemes érzés a tudat, főleg, mert még csak nem is farkas életemből maradt személy volt az illető. Addig űzött, addig hajtott kísértő gondolatok közepette húgom emléke, hogy vissza kellett mennem és végleg felégetnem magam után mindent. Megöltem. Békésen ment el, álmában, mégis én voltam az, aki lekapcsolta a gépeket, amik még életben tartották a szervezetét. A kaszinó említésére csalfa, aprócska mosoly kerül ajkaim szegletébe. Tűnő játéka a sorsnak, még Mona Lisa is megirigyelné, oly futó kaland képemen a görbület. - Amennyire én tudom, eléggé leharcolt állapotban van. Valami multi vette meg és idővel bevásárlóközpontot vagy hasonlót akar felhúzni a helyére. Vagy már fel is húzta, fogalmam sincs. Utoljára ősszel jártam arrafelé. - Vonok vállat finom, visszafogottan nemtörődöm mozdulattal. Lehet, még mindig lánc és lakat van az egykor szebb időket megélt szórakozóhely ajtaján. Akkor nem hiszem, hogy problémát jelentene Allisonnak beosonni és megnézni: mi is maradt fényűző életünk darabkáiból az utókornak. - Ha már van rá lehetőséged, szerintem ne hagyd ki. Nem mindennap jársz Chicagóban. - Biccentek a koncert kapcsán és őszintén így gondolom. Az élet nem dob az ember elé kétszer semmit (ok nélkül), meg kell ragadni lehetőségeinket, ha azok kedvünkre valóak egy kicsit is.
Vagyok annyira sznob, hogy ne tartsam sokra a rang nélküli mellettem ülőt, ugyanakkor ez a "felsőbbségi-érzés" nem tesz vakká energiái irányába. Hűvös, nyugodt energiáim érdeklődőn tapogatóznak felé, s mivel nem kendőzi, pontosan érzem a benne, felőle érkező változásokat. Figyelme nem hétköznapi, általában hímek, férfiak felől érzékelek csupán hasonlót. Elvétve egy-két nőnemű részéről is, de nem ennyire intenzíven. Talán az összezártság, a kis légtér teszi... minden esetre nem teszem szóvá és még csak nem is húzódom el a felém eső ajtó irányába. Csupán energiáim, farkasom felől érezhet egyfajta változást: némi visszahúzódást a kíváncsisága után. - Infektológiai előadások lesznek. Fertőzésekkel kapcsolatosan. A legújabb felfedezések, módszerek, elvárások az ÁNTSZ // fogalmam sincs, Amerikában mi a neve // felől az egészségügyiek felé. Izgalmas lesz! - Nekem biztosan, azt meg sejtem, hogy akit ez annyira nem érint, az nem is kifejezetten jön lázba a téma hallatán. Hamarosan a reptért is elérjük, már látszik az úton a bejárata feletti felirat, a terminálok sokasága.
Meg próbálom el képzelni, a leharcolt kinézetü Casinot, és azt hiszem, azért mégis meg nézem a valóságban is. Az, egykori odunkról nem mond semmit, de majd megtudom, hogy azzal mi a helyzet. - Rendben, el megyek rá. Érdekel téged is? Szerezzek rá jegyet neked is? - Kérdezem tőle, hogy hátha érdekelné őt is. Remélem, hogy érdekli. Ha még sem, egyedül még mindig el mehetek. Látja, hogy őt nézem, vagyis inkább a domborulatait, de még csak rám se szól, de ettől még el szégyelem magam, hogy ilyen nyilván valóan nézegetem őt. A kérdésem re is kapok választ, amit én végig is hallgatok, minden közbe szólás nélkül. - Értem. Mondom neki röviden, és én is ki nézek, és látom, hogy közeledünk a reptér felé. A taxi, meg is áll a a bejáratnál, és mondja az öszeget, amit ki is fizetek. - Felezzünk, vagy fizessem én ki az egészet? - Kérdem tőle, bár nekem aztán mindegy.
[fairbanksi reptér, majd pár órával később a chicagói]
Ha tudnék, mondanék a néhai farkaslakról is infót neki, de mivel ott nem jártam, mióta csak elhagytam a néhai falkát... így fogalmam sincs, mi lehet a falka hátramaradt tagjaival. Nem is érdekel az igazat megvallva. Még mindig kísért olykor beharapóm gyilkosának szava elnyűtt éjszakákon: "Megöltem neked. Te küldted a halálba." - Ezek után az vesse rám az első követ az információhiányért, aki szívesen visszamenne ilyen körülményekkel maga mögött a chicagói falkához! - Nem tudom... milyen koncertről lenne szó? - Sejtem, nem egyezik a zenei ízlésünk kifejezetten, de érhetnek még engem is meglepetések, akár Allisonnal kapcsolatosan is. Az, hogy látom, amint engem figyel, kissé túlzás. Érzékelem. Farkasom energiái egyszerre érdeklődőek és értetlenek, nem igazán tudja - miként én sem - hova tenni a másik nőstény érdeklődését. Talán ennek köszönhető, hogy inkább meg sem szólalok, hanem inkább átnyergelek a konferenciával kapcsolatos kérdésére.
A repteret elérve a csomagomért lépek először, így megelőz a fizetés dologgal Allison. Kérdésére aprót biccentek a válasz mellé: - Fizesd te, majd Chicago-ban fizetem én a taxinkat. - Ajánlom nem igazán törődve a két város közötti árbeli különbséggel. Orvosként nem nagyon kell aggódnom a fizetség miatt, s ha minden jól megy, osztályvezetőként még ennél is több jut egy hónapban a számlámra. Majd idővel kiderül...
A becsekkolás nem egyszerű, hiába vettük meg előre a jegyeket. Azokat kikérni, a táskákat és magunkat átvilágíttatni... macera. Engem nem is akarnak átengedni a táskámban fellelhető kis orvosi szett végett, mert abban szike is található, de az orvosi igazolvány és pár telefon meggyőzi őket: nem azért viszem magammal az éles eszközt, mert azt a pilóta nyakába akarom állítani. Maga a repülőút sem igazán izgalmas annak, aki nem először emelkedik a felhők fölé. Azért nagylelkűen meghagyom Allisonnak az ablak felőli oldalt, ha nézelődne, engem nem igazán köt le a táj és az a gagyi vígjáték sem, amit a tévében nekünk adnak utazás közben. El is nyom az álom, békésen szuszogom végig a pár órás utat a falkatárs mellett csendesen. Még a landolást is képes volnék átaludni, ha rajtam múlik...
[fairbanksi reptér, majd pár órával később a chicagói]
- AC-DC koncert lesz, de én azt hallottam, hogy lesz még egy elő zenekar is, akik most léptek ki a garázs fázisból, csak a nevüket nem tudom. - Válaszólok Emily kérdésére, egyből szinte nagyon nem is kell gondolkodnom. Bár, nem tudom, hogy neki mennyire jönnek be az ilyen bandák. Mindegy, ha Emilyt nem érdekli, majd rákérdezek valakinél, az ott maradottak közül. Talán, Tatjanat megkörnyékezem a dologgal, ő mindig is vevő volt a koncertekre, de nem tudom, hogy ő ott van-e még, vagy esetleg már vissza ment-e Oroszországba. Mindegy, majd kiderül. Tehát, akkor ezt fizethetem én, Chikágoban pedig ő fog fizetni. Így, ki csengetem neki az összeget, majd én is indulok befelé. A fém detektornál, Emilyt terroristának nézik, de csak egy orvosi igazolvány, és néhány telefon után engedik őt tovább. Utánna, én következem, és szerencsére nálam nincs semmi olyan dolog, így engem hamarabb továb engednek. A gépen, bár az ablakhoz ülök, még sem nézek ki rajta, inkáb a fülest teszem a fülembe, miután már a levegőben vagyunk. A falkatársamhoz hasonlóan, engem se érdekel a vígjáték, inkáb csak zenét hallgatok, és közben magam elé nézek, vagy néha falkatársam . Érzem, hogy egy gyermek az ülésem hát támbláját rugdossa, de nem szólokrá, ez inkáb az anyja dolga legyen. A fülesből, a kedvencem szól, és inkább arra koncentrálok. A styuardes, Emilyt keltegeti, hogy kösse be magát, hisz leszállunk. Én is kiveszem a fülemből a fülest, és be kötöm magam. - Jót aludtál? - Kérdem tőle, egy kis mosolyal az arcomon. Miután, földet érünk, mindenki tapsolni kezd, bár ezt én nem értem, de nekem aztán mindegy. De, azért tőlem ne várják, hogy tapsoljak.
A koncert esetében abban maradunk, hogy "Majd meglátjuk", de igazából érezni, hogy az udvariasság szól belőlem, kár lenne pénzt kiadnia Allisonnak azért a jegyért. Nem az én zenei világom a banda, vagy ha igen, remekül titkolom. Cserébe viszont megígérem neki, hogy a kaszinó épületéhez elkísérem, megnézni azt. A falkalátogatást inkább kihagynám személyes okok végett, na meg, mert nem a múltban élek. Már nem... alig két-három év alatt sikerült ezt elérnem, kár lenne most lerombolni a dolgokat magamban.
Álomtalan álmom kétségkívül pihentető és míg alszom, van valami gyermeki báj az ábrázatomon. Mintha nem is én lennék... Aki nem ismer, azt hihetné, egy szelíd kis huszonéves egyetemista alussza álmát, holott... a legkevésbé sem vagyok szelíd, az egyetemista korból is kinőttem már. Allison kérdésére előbb csak aprókat biccentek, majd miután száraz ajkaimat apró mozdulat keretében megnedvesítem nyelvemmel, felelek is: - Igen, ez most kifejezetten jól esett. - Taxit nem nehéz fognunk a reptéren, s ahogy ígértem, én állom ezúttal. A szálloda, ahova érkezünk, a konferenciára érkező orvosoknak lett fenntartva, Allisont, mint a kísérőmet jelentettem be - így neki sem kellett szállást keresgélnie és még olcsóbb is a dolog. A következő "bökkenővel" már a hotelben találkozunk. Mikor becsekkolnánk, akkor derül ki ugyanis, hogy a szoba, amit számunkra foglaltak, két személyes - franciaággyal. A hír hallatán apró ránc jelenik meg szemem szegletében és Allison felé sandítok, ő mit szól a dologhoz. - Nem probléma, megoldjuk. - Ezt már a recepciósnak mondom. - Ugye? - Ezt pedig falkatársamnak.
Úgy, fest a dolog, hogy a koncertre, mással megyek, de még ez egyáltalán nem biztos. Bár, Emily azt mondja, hogy majd meglátjuk, de szerintem, ez csak egy amolyan izé féle. Minden esetre, az egykori kaszinóhoz, elvisz ami szerintem jó. A zene, csak addig szól, megint, és megint amíg le nem szállunk. Kérdésemre, kapok választ, amire csak bólintok, és várom a le szállást. Chikagobai reptér elött fogunk egy taxit, amit igérete szerint, most ő áll. Mint az már kiderült, abban a szálodában leszünk, ahol a konferenciát is fogják tartani. Emily, a kisérője ként mutatbe, és ha jól értem, egy szobán kell osztoznunk, ami szerintem nem gond. Egy halvány mosoj jelenik meg az arcomon, mikor az is kiderül, hogy egy két személyes francia ágyról beszélünk. Mindegy, mert nekem az is jó, ha a padlón lehetek farkas alakomban, bár ez nekem aztán tényleg nyolc. Majd, egy mélyet lélegzek, és a hozzám intézett kérdésére válaszólok. - Igen, megoldjuk. - Mondom neki, egy mosolyal az ajkamon. Közben, azt nézem, hogy Emily el veszi a kulcsot, és indulhatunk is a szobához, minden esetre én megvárom a társamat, ha el indul, én követem őt egyenesen a lifthez. - Ha, gondolod én szívesen alszom a padlón. - Mondom neki, úgy hogy csak ő halja.
A beleegyező szavakra apró, őszintétlen mosollyal fordulok vissza a recepciós felé, majd aláírva a foglalást jegyző papírt veszem át a szobánk kulcsát. A londiner már felvitte a bőröndjeinket, így teljes kényelemben lépdelek magassarkúimon, nyomomban Allisonnal. Szavaira akaratlanul is újabb, ezúttal őszintének tetsző és legkevésbé sem kedves - sokkal inkább tetszik elégedettnek - mosollyal haladok a liftek felé. - Remek! - Ha neki nem probléma, én aztán nem fogok ellenkezni! Domináns farkasom mája meg hízik ezerrel, élvezi a helyzetet kétségtelenül, ami az elkövetkező napokban várhat rá. Lehet, többet kellene szubok társaságát keresnem? (Fenéket, két percig se bírnám önszántamból, de olyan szép gondolat volt...) - Mond csak, minden falkataghoz így viszonyulsz? - Firtatom a másik nősténytől, miközben a liftbe lépek és miután ő is beszállt, az emeletet jelző gombot benyomom. Míg felérünk, válaszát hallgatom, s valószínűleg felteszek még pár hasonlóan kedvesen célzott kérdést szubmisszív voltával kapcsolatban. Igen, egy idő után már határozottan úgy fest, direkt csinálom. Csak akkor hagyok fel a dologgal, mikor elérjük a szobánkat végre és belépünk ajtaján. Hát itt volnánk kérem... Egy hétvégére miénk újra Chicago pezsgése.
A bőröndök, már fel vive, így nekünk azt már nem kell cipelnünk. Út közben, egy kérdést is kapok falkatársamtól, ami gondolom az ajánlatomra vonatkozik. Belépünk az egyik liftbe, és Emily megnyomja a megfelelő emelet gombját. - Igen. - Mondom neki röviden, és tömören hisz ennél több szót nem érdemel a dolog. Majd aztán, a többi kérdésére is válaszólok, szintén rövid választ adva. Meg érkezve, egyből a péztárcám ért nyúlok, és fizetek a londinernek. Aki ezt meglátva, gyorsan ki is lép a szobánk ból, én pedig a fotelbe helyezem magam kényelembe, vagy ha kell át is öltözhetek, de nem tudom, hogy neki mik a tervei a továbbiakban.
Kezdőlap
// 
