Halálosan unatkoztam. Persze, itt lengett a város - meg a világ? - fölött a feltűnési viszketegségben szenvedő szellem-antikrisztus, de ez annyira meghaladta a megfogható határait, hogy inkább figyelmen kívül hagytam. Mindenki mosolygott. Mindenki vígan élte a jelentéktelen kis életét. Nekem pedig alig akadt munka. Most is csak azért tévedtem ide, hogy felvágja az alakommal rövid, fekete estélyimben, és adjak egy esélyt annak, hogy szemtanúja leszek valami érdekesnek. A fal mellett álldogáltam egy pohár pezsgő társaságában. Tökéletesen beláttam a terepet - és a nagy, színes-szagos semmit. Fognék magamnak az estére egy ember-férfit, de az utóbbi öt évben ezt is meguntam. Farkasokkal meg veszélyes, sose lehet tudni, kinek mikor kattan be az ösztön és pisil körbe nagy terület féltve-jelölve. Köszönöm, nem. Akkor inkább árulom tovább a petrezselymet.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Minden kurva esemény igényel felügyeletet, és mivel a bankettet szervezők büdzséjének nem telt saját biztonsági szolgálatra, hát... Itt vagyok én! A rend nemes őre, aki bejár melegedni, néha meg unalomból kijár bagózni a teraszra. Talán az Atanerknél is bejön, hogy ha már a beosztottja vagyok, önként jelentkeztem a melóra - talán csurran-cseppen némi bónusz a hó végén. Vagy mondjuk az előléptetésem kapcsán. Vagy mondjuk... Mindegy, legalább nem otthon sörözök és teszem tönkre Pat életét, és így továbbra is elhiszi majd, hogy az életemnek haszna van. Éppen egy cigiről jövök visszafelé, szolidan, minimális feltűnést keltve a bakancsommal berúgva a bejárati ajtót a roppant ünnepi, téli rendőruniformisban. Jobbára a tömeg közt ténfergek és néha a falat támasztva próbálok úgy csinálni, mintha nagyon fontos lennék. Például hölgyeket irányítok a slozi irányába meg ilyesmi, de egyébként nem sok izgalmat tartogat az este. A svédasztallal szemezek, ugyanis gondolatban már az egész büfét felzabáltam, de visszafogom magam, nem ezért vagyok itt. Unalmamban pásztázom a tömeget, figyelem a történéseket és gyakorlatilag ölni tudnék némi izgalomért vagy akár egy ismerős falkatag felbukkanásáért...
Mivel egyelőre még nincsenek túl sokan és ismerem a csapost, terveim közt szerepel a pult alatt gyorsan kérni egy whiskyt, hogy legalább ennyivel boldogabb lehessek. Most mi van? Farkas vagyok, ez kábé annyira lesz hatással a munkámra, mintha bevettem volna egy C-vitamint. De ahogyan elindulok a bár felé, valaki egyszer csak nekem jön, és a kezében lévő ital a csudaszép ünnepi rendőrszerkómon landol... - Nem én voltam!
Szalad ki a számon hangosan, miközben összenézek az igazi elkövetővel. - Mármint, izé, khm... - találom meg a rendőri hangomat lassan-lassan - Elég idős vagy ahhoz, hogy alkoholt fogyassz?
//várom sok szeretettel azt, aki leöntött, bárki legyen is öreg farkas, Őrző, szakállas, megtermett férfi..... //
Szerintem, aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy ünnep-fanatikus vagyok. Vagy, ha nincs is tisztában valaki ezzel a cseppet sem lényeges információval, akkor simán csak el tudja képzelni rólam. Természetesen a karácsony az, ami mindent visz, de lehet felőlem születésnap, farsang, Halloween, vagy bármi más, én biztosan kiteszek magamért, részt veszek bármin, amit rendeznek annak kapcsán. Nem volt ez másként a Hálaadással sem, ráadásul én hittem benne, hogy mindig van miért hálásnak lennie az embernek, csupán meg kell találnia. Ebből kifolyólag nem is olyan meglepő szerintem, hogy bérelt helyem volt az összejövetelen. Amúgy is kedveltem a vegyülést, az új ismeretségeket, és természetesen az sem volt utolsó szempont, hogy ismerősökkel fussak össze, és váltsak néhány szót. Mostanában amúgy is kissé elhavazott a meló, kellett a kikapcsolódás. Azért abban még mindig verhetetlen voltam, hogy ha valami nagyon lekötötte a figyelmem, akkor abszolút képes voltam kizárni a környezetem. Persze ez szülhetett számtalan kellemetlen szituációt, vagy esetleg vicces helyzetet. Hogy a jelenlegi melyik kategóriába sorolható, az egyelőre még rejtély volt. Ugyanis az egyik dekorációs elem vizslatása annyira magára vonta a tekintetem, hogy sikerült nemes egyszerűséggel belegyalogolnom valakibe, ezzel egy időben pedig ráönteni a nemrég szerzett forralt borom tartalmát. - A fenébe! – csúszott ki a számon, ahogy kis híján a fenekemen landoltam az akadályomnak ütközés közepette. Mire eljutottam addig, hogy felnézzek, már a hang gazdáját is sikerült beazonosítanom. – Azt hiszem, mikor legutóbb néztem az irataimat, még az voltam. – néhány szőke tincset gyorsan kisepertem az arcomból, hogy aztán szélesen felmosolyogjak az áldozatomra. - Ó, szia! Ennyire lelkes vagy, hogy ilyenkor is egyenruhát hordasz, vagy ez a legmelegebb holmid? – néztem végig Henryn. – Ne haragudj, hogy most összemocskoltam, de szívesen kimosom neked. – ajánlottam készségesen, talán némi kárpótlást nyújtva ezzel.
// Akkor én magamra is vállaltam lelkesen a merénylő szerepét! *-* //
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Hogyazajóbüdös...!!! Szalad ki belőlem hirtelen már szinte nyüszítve, ahogy a támadóm itala a mellkasomra löttyen. Forralt bor. Hát persze, miért is ne? Nem ám csak simán, elegánsan borozgatunk, neeem. Forraljuk fel, szórjunk bele random fűszereket és ezzel epiláljuk le Henry összes mellszőrét. Csodás! Gyorsan kapom kezeimet a nedves inghez, és mint pukedliző hercegnő a szoknyáját, úgy tartom el a nedves textilt a bőrömtől hüvelyk- és mutatóujjaim közé csípve. - Mandy! -nyüszítek, ahogy ráismerek - Mandy? Te meg mi a fenét keresel itt? Elnevetem magam röviden, aztán egy hosszú pillanatig töprengek, aztán elkomolyodva hozzáteszem - Ja várj... Mi a fenét is ne keresnél te itt... Barátságos cinkossággal tompítom a játékos, ugratós gúny élét. Évekre visszamenőleg temérdek emlékem van vele és a rajongásával kapcsolatban. Amikor egyszer mikulás sapkában vágódott be mellém a kocsiba és a fejemre húzott egyet, aztán ragaszkodott hozzá, hogy egész nap így járőrözzünk. Amikor egy másik hálaadáson apró pulykafigurát rakott mindenki asztalára. Amikor apró papírzászlóval mások arcába hadonászva kívánt boldog Július Negyedikét. Egyszer felvetettem neki, hogy egy húsvétra igazán készülhetne egy szexi nyuszijelmezzel (az a latexruhás, pompomfarkas), de valamiért nem volt vevő az ötletemre. Nem is értem. - Dolgozom. - világosítom fel műmosollyal, reagálva a kedves csípkelődésére Vagyis dolgoznék ha nem úsznék éppen a bűnös élvezeteid túl fahéjas nedvében. Mire idáig eljutunk a társalgásban, már áthűlt az ingem, úgyhogy eleresztem, hagyom, hogy visszatapadjon a mellkasomra és borzasztó elkeseredetten festek. - Ne mosd ki, csak ígérd meg, hogy visszanő majd minden mellszőröm, amiket leforráztál. Szükségem van rájuk. És segíts valami váltást keresni, mert így elég gáz a renomém, mint zsaru. Mert ha fel kell lépnem vagy ha valaki idejönne hozzám, nyilván tök komolyan venne egy majdnem szó szerinti ázott kutyát, persze. - Egyedül jöttél? Kérdezem átlagos kíváncsisággal. Gondolom, hogy néhány Őrző pajtása is biztos erre ténfereg majd, de a kérdésem igazából nem erre vonatkozott. Ha tudom is, hogy férjnél van vagy randizik-e éppen, biztos nem emlékszem erre az infóra, mert mások magánélete pontosan annyira érdekel, mint Arisztotelészről filozofálni. Azaz semennyire.
//Ha valami nem okés a múltbéli emlékekkel, sikíts! //
- Valószínűleg azt a fenét, amit a legtöbb itt összegyűlt emberke… - nagyjából azzal egy időben válaszoltam, ahogy ő kimondta a nyilvánvaló tényt, miszerint nekem itt bérelt helyem van, kérem szépen! Eléggé ismert már ahhoz, hogy ne lepődjön meg, ez magától értetődő volt, ugyanakkor legalább a leöntős hadműveletemmel mégis sikerült váratlan pillanatokat okoznom neki. Volt egy sanda gyanúm, hogy az efféle meglepetéseket szívesen kihagyta volna a mai napjából, de igazán nem hagyhattam, hogy a kedvenc társam unalmasan töltse az idejét. Ennél azért jóval önzetlenebb nőszemély vagyok ám. - Igazából, ha őszinte akarok lenni, lehetne kicsit még fahéjasabb. Ennek azonban már mindegy, de lehet, hogy a következő adag sokkal fűszeresebb lesz. Ha úgy nézzük, akkor te segítettél abban, hogy jobb forralt borhoz jussak. Olyan rendes vagy, hogy mindig számíthatok rád! – oldalra billentettem a fejem, ahogy felnéztem rá, és elővettem a lehető legelbűvölőbb, kissé már mézes-mázos mosolyom. Azt az igazán tenyérbemászót, ami sokakat képes kihozni a sodrából. A tökélyre fejlesztettem, ártatlannak ható pislogásommal egyetemben. - Szinte hallom, ahogy cuppog. Szexi! – kuncogtam az orrom alatt, ahogy elengedte az inget. – Egyébként, ha mégsem nőne vissza – bár kétlem, amilyen szőrös vagy -, akkor csapatépítés gyanánt majd legyantázom neked a maradékot, hogy elmélyíthessük a kapcsolatunkat. – próbáltam viccesen vonogatni a szemöldököm, bár azt hiszem, hogy ez nekem nem annyira megy. Hiába gyakoroltam már a tükör előtt unalmamban, valahogy nem érzem az igazinak. - És szerinted én mégis honnan szerezzek most neked váltásruhát? Nálam nincs egyenruha. Nem mintha egy lenne a méretünk… - én is megrángattam kicsit az inget, hátha cuppog ténylegesen, ahogy a hűlő anyag a bőréhez ér. – Ráadásul árasztod a forralt bor szagát is. Az aggasztóbb, mint az, hogy nedves a ruhád. – hívtam fel rá csak úgy mellékesen a figyelmét. - Igen, egyedül vagyok. Gondoltam biztosan összefutok valami ismerőssel, bár arra nem számítottam, hogy az éppen te leszel, ráadásul szó szerint ütközök beléd. – valahol azért roppant mulatásgosnak találtam a szituációt. Nem is én lennék, ha nem történt volna valami hasonló a mai este folyamán. Mondjuk azzal még a saját képességeimet is túlszárnyaltam, hogy mindezt már az elején sikerült kiviteleznem. Na, ezt csinálja valaki utánam! - Netán tudsz nekem valami roppant jó társaságot felajánlani a sajátod helyett? – tudakoltam, közben kicsit felé hajoltam, mintha valami titokról susmognánk.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Hát hogyne... életemet, véremet és mellszőrömet a társamért és hadnagyomért. Húzom el a számat, amikor kifejti, mennyire rendes tőlem, hogy miattam kérhet másik forralt bort. Mindig is szerettem Mandyvel dolgozni, már nem csak azért, mert esztétikailag kielégítő látványt nyújt, hanem azért is, mert bár nem vagyunk egy szinten, hozzám hasonlóan idióta tud lenni. Ha akar. Plusz elviseli és elfogadja az én stílusomat is, ami igen csak megkönnyíti a mindennapokat. Bár azért a tovább gyantázós ötlete kiakaszt. Elkerekedett szemmel bámulok rá, két okból is. Miszerint: - Komolyan ennyire nem tudod túltenni magad azon, hogy szakállat növesztettem?? Másfelől nem, nem vagyok OLYAN szőrös, de az a pár szál a cickómon az életemet jelenti... Nyilván suttogok, mert hát, ki is akarná a helyemben világgá kürtölni a városi lakosság előtt, hogy mit rejt a teste a ruha alatt. Egyébként nem tudom, hogy mit lehetne még jobban elmélyíteni a kapcsolatunkon, de mondjuk őszinte beszélgetésekre gondolnék, nem pedig élből brazil gyantára. - És ezt ne csináld, nem áll jól. Reagálok a szemöldökvonogatási kísérletére. Ebben én vagyok a király, akkor sem tudna lekörözni, ha akarna. Lábujjhegyre állok és úgy kémlelem a bent már összegyűlteket. Végül is, igaza van, honnan szerezzen nekem váltásruhát, hacsak nem azt képzelem, hogy a szexi cuccaiban fogom eltölteni a nap hátralévő részét. Hazamenni viszont nem akarok, szóval... - Épp megjött a főnököd, szóval akár az ő pulcsiját is elkérhetnéd, miközben a társaságát keresed... Tetszik. - teszek holmi javaslatot - Vagy kérsz a konyháról valamit, lehetne mondjuk a bartenderek fekete ingjéből egy tartalék, az olyan elegáns. De ha beöltöztetsz a végén pincérnek, én esküszöm, megfojtalak! Teszem hozzá félkomolyan. Bár nem tudom, hogy az lenne-e a megalázóbb vagy a mostani viseletem, erre innom kellene, amit majdnem el is felejtettem, hogy éppen akartam. - Illetve egy pohár whisky is jól jönne, de csak ha megígéred, hogy nem mondod el Mike-nak. Persze, még csak az kellene, hogy a szintén-hekus Alfa fülébe jusson, hogy nem végzem rendesen a munkám. Bár a mai napnak egyelőre úgyis lőttek, hála Mandynek és a forraltbornak.
Reprezentáció. - Eme egyetlen szóban foglalta össze oly remekül Eleanor néhány órája a telefonhívásunk során, hogy mégis mi a búbánatos francokért kellene egy hálaadás-napi estélyen megjelennem, mikor a nejem és a fiam épp egy másik államban töltik az ünnepet. Nekik legalább még maradt miért hálát adniuk ebben az elcseszett világban... - Én pedig, azt hiszem, ha másért nem is, ennyiért mondok ma hálát. Persze, csak miután a kötelező pofavizit kört letudtam az estélyen, szóval nagy levegőt véve lépek be a beltéri terembe, tekintetem körbe járatva az egybegyűlt társaságon lopva, egyúttal a terepet is felmérve. Noha az is lehet, titkon kapaszkodót keresek - egy ismerős tekintetet, egy szimpatikus vonást vagy egészen egyszerűen valakit, akit kirángathatok a dohányzásra kijelölt hely tábla alá némi közös bagózásra és nem köp be Abigailnél, hogy helyből szívok el egy dobozzal újabban. Bár szerintem úgyis tudja...
- Igazán lenyűgöz ez a szintű elkötelezettség. Szerintem mindenki ilyen társra vágyik titkon, hogy még a szőrzeten is megosztozhasson vele. – hatalmasra nyitott szemekkel pislogtam fel rá, minta csak Törpillává akarnék avanzsálni. Na, ez legalább már kiválóan ment nekem, ha már a szemöldököm vonogatásával akadtak némi problémáim. - Én nem mondtam egy szóval sem, hogy nem áll jól neked a szakáll. Annyit mondtam, hogy igazán könnyű lenne beépülnöd egy csöves bandába, ha az lenne a feladat. – vontam meg a vállaimat ártatlanul. Természetesen csak cukkolni akartam már kezdettől fogva, mivel igazából úgy gondoltam, hogy egész jól áll neki. Férfiasabb, és kicsit komolyabban lehet venni. Amíg meg nem szólal. Az romba dönti a kialakult hamis képet egy csapásra. - Nem mellékesen, láttam a múltkor, az nem pár szál… - fűztem hozzá szerény véleményem, mert nehogy már neki legyen igaza. Aki a fején bozontos, az mindenhol az, ez a szabály. – Tudom. – sóhajtottam szomorkásan. – Még gyakorolnom kéne, de azért nem számítottam rá tőled, hogy ezt az orrom alá is dörgölöd. – amúgy is, szerintem nekem minden jól áll, de nem akartam ekkora mellénnyel lenni, hogy ezt még hangosan is kimondjam. Majd titkon gyakorlok a visszapillantó tükörben, amikor éppen beszunnyad mellettem a kocsiban. - Milyen főnököm?! – ráncoltam értetlenül a homlokom, és mivel hozzá képes jóval alacsonyabb vagyok, így lábujjhegyre emelkedve voltam kénytelen körbe kémlelni. – Ja, hogy Will? – szúrtam ki a Protektort, mert először azt hittem a rendőrfőnök jelent meg. – Mi a fenét keres itt? – csodálkoztam, mert ő volt az utolsó igazából, akire egy ilyen eseményen számítottam. Nem mintha ne örültem volna meg neki. – Nem hinném, hogy készséges lenne ebben a kérdésben… - nézegettem a jó kiállású „főnököt”. - Viszont, ha te el akarod tőle kérni, akkor mindenképpen elkísérlek, mert látni akarom az arcát. – kuncogtam az orrom alatt jókedvűen, mert megjelent a lelki szemeim előtt a jelenet. Valahogy le kellene fotózni, hogy aztán beállítsam hívás mellé. – Henry… - néztem rá jelentőségteljesen, hogy ő is értse, teljesen idiótának nézem. – Szerinted pont én menjek be kérni neked, mikor te vagy épp rendőrnek öltözve, akinek a szava többet nyom a latba valószínűleg, mint egy mini szöszié? – azért igyekeztem kihangsúlyozni, hogy szerény véleményem szerint csak beöltözött rendőrnek, és nem valóban az. - Bár elég nagy a kísértés, hogy beállítsalak egy tálcával. Olyan mulatságos lenne, ha tőled kérnének italt… - máris elkezdtem gondolkozni rajta, hogy mégis így fogok tenni. Csakis az ő érdekében, puszta segítő szándékból. – Lakat a számon, kedvenc társam! Úgyis a bort fogja előbb megérezni rajtad. – emlékeztettem újra, nehogy egy pillanatig is jól érezze magát.
A hátsó bejáratnál, igyekezve a lehető legészrevétlenebbnek maradni az ünneplők között - már amennyire megtehetem azt a farmer-fehéring-bőrdzseki kombóban - egyensúlyozom be a flancos piákkal teli rekeszeket a bárpult mögötti részre. Az ott leledző, régről ismerős falkataggal lepacsizok, akinek meg nem tetszik a jelenlétem az beszélje meg Miss Northwooddal, hogy vegyen vissza a márkás, nehezebben beszerezhető piák rendelgetéséből és akkor nem lesz semmi probléma. Vagy a tisztelt egybegyűltek fogyasszanak mértékkel és nem kell a szomszéd városból szalajtani az ügyeletes balekot (engem) piáért. Még arra is hajlandó vagyok, hogy segítsek kipakolni a kosárból, míg kiszolgál pár érdeklődőt az ügyeletes bartender, ekkor szúrom ki a szoba túlsó végében egymagában nézelődő nőszemélyt. Én tényleg nem akarom keresni a bajt. Eskü! Csak az a fenenagy lovagiasságom, az... környékezi meg gondolatban a feltételezhetően roppantmód magányos, kreolbőrű szépséget: ~ Nem tűnsz egy pezsgős típusnak... ~
Két szerencsét rendőr összetalálkozott - ez akár egy vicc nyitánya is lehetne -, és nahát, a Protektor is tiszteletét teszi! Nem tudom, melyiktől esett le az eddigieknél is jobban a vérnyomásom, de a nem létező kerítés mellett kukkoló vénasszony - én - nem lehet minden nap tömegkarambol szemtanúja. És ha öt év vár hiába, hát öt éve vár hiába. Épp a számhoz emeltem a poharam, amikor a gondolataim közé, félig leeresztett pajzsomon keresztül beszökött a gondolat. Semmivel se reagáltam elsőre, ittam egy kortyot, majd ugyanúgy természetesen nézelődve megkerestem tekintetemmel a "hang" forrását. Finoman elmosolyodtam. ~ Legalább az italom pezsegjen, ha már ez az összejövetel nem hajlandó. Bajkeverő típus vagy? Rémlett a falka kóbor-katalógusából, de mindig jobb szerettem első kézből informálódni. Igen, bizalmatlan vagyok.
Akármilyen nagyobb szabású rendezvény van, szokásom megjelenni, mert szeretem az ilyen eseményeket, és mert erősen társaságközpontú ember vagyok, noha van otthon egy kamaszlányom, de azért az a imádlak anya és a rád csapom az ajtót fázisok erőteljes váltakozásában merül ki, és a szociális igényeimet nem elégíti ki teljes mértékben. Tegnap példának okáért úgy volt, hogy jön velem, miképpen egy évvel ezelőttig jött is mindig, ám ma reggel egy erőteljes kirohanással közölte, hogy őt nem érdeklik az ilyen hülyeségek, és különben is hagyjam békén. Aztán ismét rám csapta az ajtót. Édes mindennapok. Hamar túllendültem rajta, mást úgysem tudok csinálni, csak hagytam neki pénzt taxira, mielőtt elindultam, amennyiben megint meggondolná magát. Ahogy megérkezem, ismerős arcokat kutatok, amennyiből azért akad jó pár, tekintettel arra, hogy elég rég itt élek, szóval nem okoz gondot kiszúrni több ismerőst sem, mégis, aki felé ösztönösen visznek a lábaim, az a karácsony és ünnepmániás Mandy, több okból, de szerintem épp elég az, hogy nagyon fontos része az életemnek őrzővé válásomtól, kicsit azelőttről már, és szeretem. Ilyen egyszerű. Menet teszek egy kis kitérőt az italok felé, és mivel jól jönne némi meleg, és forró csoki nincs, pedig arra pályáztam, egyelőre beérem a teával, az is forró, autóval jöttem, úgyhogy az alkohol ugrott, de egyébként sem iszom gyakran, alapvetően jó hangulatom van úgy mindig, rajtam inkább krónikus őszinteség és sírás formájában ütköznek ki a hatásai, attól meg jobb megkímélni mindenkit. Alig kettőt kortyoltam a testemet átmelengető foooorrrrróóóó teából, amikor odaérek a nekem még háttal álló Mandyhez. - Szia Mandyyyyyyyy! Nyúlik el a köszöntés vége, miképpen sikerül – nem is én lennék – a saját ruhám aljában megakadnom a magassarkúmmal, és nemes egyszerűséggel pofára esésnek indulok, a teám viszont megelőz, és szegény Henry bizonyára jobb napokat megélt testtájéka felé köpi forró mivoltát, immár kiiktatva a képletből a nadrágját is. Ami engem illet, jobb híján két kézzel kapaszkodom meg az övében, és remélhetőleg jól tart is, nehogy az első villanásom ma az legyen, hogy megszabadítok valakit a gatyájától, szép lenne… persze a teás bögre a földre esve megadja magát közben.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Mandy & Naomi (és picit mindenki, aki a közelben van a reag végén)
- Ó, hát abba már évek óta beépültem... Jelentőségteljesen futtatom rajta végig a tekintetem tetőtől talpig, viszonozva a cukkolását, amikor diszkréten lecsövesez. Az élet aljára való lecsúszásnak márpedig intellektuális oldala is van, és kettőnket elnézve (főleg most) nem igazán ugorjuk meg az elvárható szintet. Na jó, nem vagyok teljesen gonosz, hiszen amikor helyzet van, igen is remekül tudunk együtt dolgozni. Értetlenül vonom össze a szemöldököm, hogy mégis mikor látta a szőreimet? Tudom, hogy a szíve mélyén rajongásig szeret, de hogy leskelődjön utánam, az már kicsit túl sok. - Az a főnököd, akit nyilvános helyen Nem Nevezünk Nevén. Voldemort. Na nem mintha kifejezetten gonosznak tartanám a Protektort, de a magamfajta ficsúrok érthető okokból nem szívesen pajtiznak varázsolni tudó és igen morcosnak tűnő emberekkel. Mandynél is időbe telt, míg megbarátkoztam a ténnyel, hogy ő is a városi csiribúfelekezet tagja, de ő legalább cukin mosolyog általában, szóval ez is sokat segített. - Hát, kösz a semmit! - széttárom a karjaimat, miközben emelt hangon reagálok mindennemű elutasítására, lassan kezdődik a Henry-hiszti - Majd ha legközelebb az őrsön haldokolsz, tudod ki fog megint kiugrani helyetted tamponért. Hát, nem én! Meg vagyok róla győződve, hogy akkor is csak szivatott, de mivel munkában a felettesem, így nem sok választásom maradt, mint engedelmeskedni a parancsainak. - Jól van, tudod mit? Nincs szükségem rád, meg erre a, erre a... Műsorra, amin látszólag remekül szórakozol. Megyek, kerítek valami göncöt, ha már rendőrnek vagyok öltözve, a pultnál találkozunk. Dupla whisky, jég nélkül. A rajzfilmekben ilyenkor szokták a figurákat füstölgő fülekkel ábrázolni. A sértett egóm igazi picsaként csap le Mandyre, aki - lefogadom -, hogy ezen is remekül szórakozik. Lassan meg kellene már tanulnom, hogy ezekkel a reakcióimmal csak mélyebbre döföm a kést saját magamban, de ha ennyi év alatt sem tudtam kinőni belőle, nem tartom valószínűnek, hogy ma este fogom elkezdeni. Ráfogok a két vállára, hogy arrébb tehessem a kis testecskéjét, és őt kikerülve igyekszem elindulni a személyzeti részleg felé, amikor is egy újabb kis testecske közeledtét fedezem fel irányunkban. Nem érdekel különösebben, sőt, kifejezetten örülök neki, hogy Mandyt keresi, így legalább pár perc extra nyugtom lehet, amíg a csajok lefoglalják egymást. De aztán megtörténik. Nem hiszed el, de megtörténik! A vöröske elzúg valahol pont előttem, ő is repül, a bögréje is repül, az égető érzés pedig ezer tüzes hangyaként placcsan szét az ágyékomon. - Hát ezt nem hiszem el!!! Fájdalmasan kiáltok fel, és ha eddig viszonylagos titok maradt a forralt bor okozta helyzetem, most már teljességgel biztos, hogy a jelenlévők közül többen is észrevehetik, hogy valami történik. Velem. Itt. Mindenki előtt. Az egyetlen dolog, amit hallok, az a saját, fülemben pulzáló szívdobogásom. Szerencsére a farkasom legalább észnél van, hiszen még idejében sikerült stabil állást felvennem, így amikor a vöröske megkapaszkodik az övemben, egész egyszerűen csak... rajtam lóg. Pár pillanatra azért ledermedek és nem tudom, hogy a testem vagy a lelkem fáj-e jobban. Aztán a karjánál fogva rántom talpra a lányt, és cseppet sem vagyok lovagias. - Tudod, könnyebb módja is van annak, hogy megnézd, mi van odabent, de asszem' erről most lecsúsztál. Vágom hozzá halkan, de dühösen és szándékomban áll eltrappolni mellőle, keresni egy takarítót, és most már egy TELJES garnitúra ruhát, és már az sem érdekel, ha tényleg pincérnek beöltözve kell eltöltenem az egész estét.
Az elmúlt évek sem tettek szívbajosabb, ahogy tekintetünk találkozik a sűrű pillás nőstényével, megemelem kissé a kezem ügyében tartott aktuális gines üveget, mintegy üdvözlésül. Szám sarka félsódéros mosolyba hajlik árnyalatnyit. ~ Áhh...! Felkavarni az álló port még nem nevezném bajkeverésnek, igazán. Várunk valakire? ~ Firtatom, mintegy mellékesen, s finoman invitáló éllel jelezve felé, hacsak nem épp odakintről most fut be a gazdája, igazán közelebb araszolhatna azokon a szemnek oly kellemes virgácsain a putlhoz. Nem harapok, de tényleg! ~ Még egy pezsgő akkor? Meghívlak. ~ Képemen a görbület kiszélesedik önkéntelenül is, ahogy a nőn időzik pillantásom mindeközben. Az üvegcsörgés, majd a terem túlsó végében hirtelen beálló energiaváltozás, a pillanatnyi csend odavonzza azért tekintetemet a következőkben pár másodperc erejéig. Felszisszenek kissé, nem nehéz összerakni mi történhetett és ami azt illeti, megértem a pasas indulatát. Én sem reagálnék higgadtabban fordított helyzetben esélyesen.
[Zachariah] ~ Senki érdekesre ~ vontam könnyedén vállat, majd szinte az invitálásával egyszerre elindultam felé.
[Kicsit Henry&TheGang, mert nem tudom kihagyni...] Rövid út vezetett a bárpultig, de mivel természetesen mindig vannak, akik nem bírnak a vérükkel, így hirtelen kiscsoportos nagygyűlés támadt a tervezett útvonalamon. Két őrző és Henry adta az aktuális műsort, ami, bevallom, nem volt rossz, de korántsem kielégítő. A szám sarka megremegett, amikor a fiatal, vörös őrző nemesbizsut talált. - Úgyse használod - súgtam oda, ahogy elléptem falkatársam mellett, pillantásom gonoszkásan villant, és már ott se voltam.
[Zachariah] Szorosan a hím mellé léptem - ha jól emlékszem, anchorage-i -, letettem immár üres poharamat a pultra és kissé oldalra biccentettem a fejem. - Nem utasítom vissza - hagytam el a gondolati síkot - ha már egyenesen Anchorage-ből érkezett. - Ha töltött, figyeltem a mozdulatait, közben azért füleltem, hogy a helyiség egyéb részein történt-e még valami érdekes. - Van kedved kicsit félrevonulni? - túl direkt vagyok? Lehet. De Fürkészként kínos lenne nem észrevennem, ahogy kóstál, ahogy azt is nehéz lett volna letagadnom, hogy kedvemre volt.
Szemforgatva vágom a sarokba a füzetet, ami fölött görnyedek. Ki nem állhatom Mr. Averyt és a tantárgyától is kiver a hideg verejték. Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy természettudományokat kell tanulni? Dögletesen unalmas és akkor még finoman fogalmaztam. Segítséget akartam kérni anyától, de közbejött egy vita és inkább a szobám ajtaján töltöttem ki a mérgemet, a tananyag meg parlagon heverve maradt, rám. Nem, mintha attól tartanék, hogy megnyúz, hogyha rossz jegyet hozok, de valahogy nem akaródzna a szőnyeg szélére állnom egyik szülőm házában sem azért, ha év végén kiderülne, hogy megbuktam és ismételhetem ezt az évet. Elvégre szeretek tanulni, vagyis volt olyan életszakaszom, amikor szerettem. Manapság inkább szeret-gyűlöl kapcsolatban vagyok az iskolával is, s még nem jöttem rá, hogy ez jórészt abból fakad, hogy az a hülye Franco még mindig a hajamat cikizi és megjegyzéseket tesz arra, hogy "csak ilyen kerek felsőket tud venni neked anyád?" ahelyett, hogy elhívna végre randizni. Nyilván tetszik neki, amit lát (és amit egyébként nem szoktam közszemlére tenni, mert nem vagyok egy magamutogató liba), meg hát vak lenne ha nem látná, hiszen pólókkal sem tudom elrejteni a tényt, mely szerint a lapos csaj már a múlté. De ha tetszem, akkor miért nem hív el? A srácok tök hülyék. Apát se kérdezhetem róla, mert nem akarok sörétet Franco fenekébe, no meg apa is volt srác, mielőtt megöregedett. Veszett fejsze nyele. Anya meg.. a végén még elájulna, ha elmondanám neki, hogy randizni vágyom a legbalhésabb sráccal az évfolyamon. Duzzogva vonulok ki a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. Anya már egy ideje elmehetett (vagy nem) - nem hallottam a fülembe üvöltő Billie Eilishtől, ami az igazat illeti -, csend van. A telefonom után nyúlok, megbököm a képernyőt és csalódottan veszem tudomásul, hogy nem villog rajta egyetlen értesítés sem, melynek megjelenő első pár szava arról szól, hogy csábítgatva vagyok szülőanyám által abba a gagyi bálba, amibe nem is akarok elmenni (dehogynem!) vele. Megnyitom a vízcsapot, s elpillantok a pult felé. Szinte földöntúlivá válik a vigyor a képemen, amikor meglátom a röpke üzenetet és a pénzt rajta. Elfelejtek inni is, hagyom az üres poharat a menekülőkártyám mellett, s beszökdécselek a szobámba, mint egy infantilis. Úgyse látja senki, nem ciki. Percekkel később már a ház előtt fagy be a fenekem a cseppet sem évszakkompatibilis, de legalább csinos ruhámban, melyhez azért tél lévén felkaptam egy fekete harisnya-csizma-bőrdzseki kombinációt a télikabát alá, nehogy eszehagyottnak nézzenek, amiért nyári ruhában járok hálaadási banzájokra. Bár mondjuk mindegy lenne, anyámat égetném úgyis, nem? Megmondom a címet a taxisnak, a helyszínen mint egy igazi felnőtt - messze vagyok tőle, mint Alaszka Jeruzsálemtől, de semmi baj - kifizetem a fuvart, majd már libbenek is befelé, hogy mit ad isten éppen arra érjek oda, amikor egy idegen övről rántatik fel a nő, kinek méhének gyümölcse vagyok. - Anyaaa! Ez olyan ciki... - nyílnak el ajkaim méltatlankodón, s azonnal tenyereimbe is temetem arcomat. A kabát még le se került rólam, de nem is fog, mert a jelenet láttán azonnal sarkon fordulok, s menekülök is kifelé, mielőtt tovább perzselne a kínossághalom, melyet anyám szerencsétlenkedése vonhatna rám. Az már mellékes, hogy nagy igyekezetemben sikerül felbuknom a saját lábamban, s beugrós libellével kikecmeregnem a bejáraton, ahol bejöttem nem is oly rég. Anyja-lánya. De ettől még olyan cikiiii az egész.
- Jézusom, bocsi, bocsi, bocsi… Hadarom teljesen vörösre vált képpel, én komolyan nem hiszem el, hogy ennyire béna vagyok… bár ahogy sebtiben képes vagyok felmérni, valami incidens már megeshetett vele előttem. Akkor mondjuk valóban kiváltképp kellemetlen a dolog. Egészen addig a pillanatig tényleg halálosan kínosan érzem magam, amíg meg nem szólal másodjára. Ugyan a felsegítése nem különösebben finom, de persze értem, dühös, nem direkt volt, esküszöm, borzasztóan sajnálom, ha tehetném, visszacsinálnám. - Szemtelen fráter… te csak szeretnéd, hogy meg akarjam nézni, mi van a gatyádban. Paprikázódom fel úgy istenesen, bár a hülye pöcs ennek dacára sem képes kicsúszni a számon, helyette csak sziszegem felé a keresetlen szavaimat. Még mindig rettenetesen vörös vagyok, éppen annyira érzem kínosan magam, mint amennyire dühös lettem a megjegyzése okán. Az meg már csak a cseresznye a tortán, hogy meghallom a lányom hangját. Miért pont most? - Maya… várj már… Szólok utána, és bocsánat kérően pillantok Mandy felé közben. - Ne haragudj… úgy tűnik, elüldöztem a társaságodat. Nyilván tudom, kit ajándékoztam meg a teámmal, szóval tudom, hogy a társa, és tényleg nagyon zavar, hogy ebbe így bele… repültem. Nem is én lennék. A következő pillanatban pedig nemes egyszerűséggel elnevetem magam, bár igyekszem diszkréten tenni. Le sem tagadhatnám ezt a szeles kis vöröst, az egyszer biztos. - Éééés… ismét ne haragudj, de fel kell szednem a kis boszorkát. Majd még beszéljünk! Kerítek valakit, aki összeszedi. Közben azért körbenézek, hogy akad-e takarítószemélyzet a környéken, hogy az összetört bögrét feltakarítsa, de megelőznek, mert látom már arra indulni az illetékeseket, így én lángoló képpel megközelíthetem Mayát, akitől azért számítok egy-két keresetlen szókapcsolatra. - Megmaradsz? Segítem fel, örülök, hogy eljött, de annak biztosan nem, hogy ennyire félresiklott a belépőnk. Kellemetlen.
//1200 //
A hozzászólást Naomi Sharp összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 27, 2022 8:51 pm-kor.
[Amanda, Naomi, Maya és Henry félútban William felé]
Azt a sötétkék szövetkabátot hagytam a ruhatárban, amihez mindig hófehér sálat viselek, pláne mióta a temetőben dolgozom. Nem egyszer kevertek már benne össze egy pappal, aminek groteszk fricskasága valamelyest csökkenti a mindennapi, csendesen sajgó kínjaimat, melyek körítik a választott munkavégzésemet. Olyan ez számomra, mint a gyógyulófélben levő, varasodó seb viszketése, mely sose tud elmőlni, mert mindig újra és újra lekaparják önfegyelmet nem mutató körmök. Mert így kell lennie. Hisz évekkel ezelőtt megírtam a kérvényemet a névváltoztatásra, de még mindig az íróasztalfiókban hever a papír. Ha már nem viselem az ő utolsó viselt nevét, s nem lettem Krakowskiból Walsh legalább őrizzem álmát a farbanks-i zsidótemetőben, ahogyan megígértem neki, midőn koporsóját ácsoltam azon az éjszakán. Sok víz lefolyt már a Chenán azóta, hogy utoljára rávettem magam bármilyen nyilvános eseményen való megjelenésre. Mással voltam elfoglalva, másra koncentráltam. A soha elérni nem kívánt szinten túl ideje, hogy visszatérjek: ide is. Na nem konkrétan erre a bankettre, de átvitt értelemben így is vehetőn, ide is. A kabátot sikerül a ruhatárban hagynom, ám a kelletlenség torkom mélyén velem marad. Egy tálcához magamhoz venni kívánt itallal öblíteném le, hogyha nem állna meg kezem a mozdulat közben a kialakuló jelenet láttán. Akaratlanul, ösztönhajtottan lépek bele a helyzetbe, levegőt veszek ahhoz, hogy megfeddjem a férfit, ki meglehetősen illetlenül szólt a botlóhoz, ám mire a torokköszörülésen tovaevickélek már két vörös is elviharzik mellettem, s ott maradok kicsit idétlenül Mandyvel és Henryvel szemben. - Szép estét! - Hajtok fejet őrzőtársam felé, s ezzel ki is mentem magam, nem érezvén úgy, hogy keresnivalóm van itt. Viszont mivel úgy tűnik, hogy mindenki faképnél hagyta Amandát, így nem tágítok mellőle, inkább szóbeli invitálásomat nyújtom felé. - Egy kis friss levegőt? - Kérdem, mintha érezném, hogy a megpillantott Protektor is menekülne a teremből. Hát miért ne mennénk hatszemközt?
Már sok-sok éve, hogy nem töltöttem itt fent északon egy ünnepet sem. Két hete tértem vissza a rövidnek szánt kiruccanásomból, és eddig se kedvem se... szóval kedvem nem volt lebratyizni az ismerősökkel, meg elmesélni, hogy teljesen felesleges volt elmennem 7 évre. Na meg a fonalat is fel kellett vennem, mert akadt néhány változás. Mindenesetre egy ilyen kis rendezvény pont jól jött a pofavizitnek. Ennek megfelelően még egy fehér inget és egy grafitszürke zakót is hajlandó voltam magamra kanyaritani. Az élére vasalt nadrágot már túlzásnak tartottam, így maradt a fekete farmer és egy a csini bakancsaim közül. A terembe lépek nagy lendülettel és már el is terül az arcomon a szokásos vigyor. - Szééép estét Hölgyek- Urak! – köszönök be fennhangon, közben felkészülök az örömujjongásra és a lelkes női sikkantásokra, melyeket szerény személyem viszontlátása vált ki. Puccos buli ez, azokhoz képest mindenképp, ahol mostanában voltam, így hát a bárpult felé veszem az irányt, hátha akad valami ínyemre való nedű.
Amikor tekintetem visszavándorol a hölgyeményre a kis közjátékról, az már ott is van előttem, teljes mellszé... életnagyságban, így képemről az idült vigyort nehéz lenne levakarni. Nem titkolom a helyzet felett érzett elégedettségemet, már a látvány is kellemes kárpótlás mindazért a pár órás extra útért, amit meg kellett ma tennem. - Minőségi áru, nekem elhiheted. - Hanyag pofátlansággal nyúlok be a pult mögé, nem törődve a mögötte álló méltatlankodásával, hogy rutinos mozdulatok közepette töltsem újra a nő poharát, egyúttal egyet magamnak is, noha a pezsgő nem épp az én mérgem, de jelen helyzetben kicsire nem adunk. Nyílt kérdésére felnevetek, őszinte derűvel, minden zavartól mentesen. - Te aztán nem szarozol... Melyik hím van a bögyödben? - Tapasztalataim szerint ok nélkül nem ennyire rámenősek sose a fehérnépek. S valamiért a zsarura asszociálok, bár fogalmam sincs, mit súgott felé, ahogy mellette elhaladt, csak egy szórakozott gondolatbeli tipp az egész. Annyira nem érdekel, mert már csak a sűrűsödő falka-populáció végett is kényelmesebb lenne valahol másutt számomra, s a kellemes társaság ígérete kecsegtetőnek tűnik.
A széttörő üvegpohár jellegzetes hangja az én figyelmemet sem kerüli el, fel sem tűnik a mellettem, kb mellmagasságnál megjelenő vörös hajzuhatag tulajdonosa, ami azt illeti, csak a facepalmolással járó megjegyzés, mire felfigyelek és önkéntelenül is féloldalas mosoly kúszik képemre, felismerve annak tulajdonosában Naomi lányát. Megéri a pénzét a kiscsaj, ha rajtam múlna, már rég Elhívatott volna, de tiszteletben tartottam e téren Naomi kérését, aki sokkal inkább a maga fejlődésére igyekezett koncentrálni az utóbbi időkben, már ami az őrzőséget illeti. Azért pedig, hogy mindemellett még a kislány nevelését is száz százalékon űzte, nem jár más, csak elismerés és csodálat, már ami engem illet. Rá is köszönnék egyébként Mayára, ha nem tolna egy kisebb piruettet le mellettem és indulna meg egyazon lendülettel kifelé. Az én figyelmem is visszavándorol a közjátékra, de olybá fest, ennél izgalmasabb aligha történik már ma este... - Amikor meghallom a puffanást a következő pillanatban, reflexből fordulok vissza a bejárati ajtó felé, de már későn, hogy megakadályozzam a zakózást. Ahogy pedig odalépnék, hogy felsegítsem, az anyja is felbukkan, elsietve mellettem, s mintegy beelőzve már ott is van mellette. Hogy a retekbe tudnak ezek ilyen gyorsak lenni? Biztos a vörös haj teszi... (Sem.) - Minden okés? - Firtatom azért őszinte érdeklődéssel lépve feléjük, mindkettőnek intézve a kérdést. A kinti hideg így a bejáratnál állva azért megcsap, kellemesen hívogatóan.
- Szakértő vagy? - kérdezem játékosan, ahogy a pult mögé nyúlt a kiszolgáló személyzet legnagyobb felháborodására. Nem tudom, mit kell így mellre szívni, én kifejezetten örülnék, ha benyúlna. A pult mögé természetesen, miközben dolgozok, ennyivel kevesebb ostoba vendéggel kell foglalkozni. Nevetett, ami sokkal üdítőbb volt, mintha elkezdett volna szemérmeskedni, vagy rosszabb: kioktat, mit illik vagy sem egy nőnek. - Csak egy másik hím miatt akarhatnék elvonulni veled? - mértem végig látványosan, széles mosollyal az arcomon. - Szerintem tisztában vagy vele, hogy nem csak így csurranhat csöppenhet neked valaki. - Egyébként pont az a problémám, hogy senkinek sem a bögyömben, sem... mindegy. Ez a klíma sokakba minden befagyaszt.
[Kis Aaron pluszban amíg Henry nem rángatja le a gatyád]
Rikkantásra kaptam fel kissé a fejem. Hogy itt mindenki hangoskodik de senki se szórakoztat! A hang mindenesetre ismerős volt - Fürkész vagyok, ciki lett volna, ha nem. Nem voltam hajlandó a bejárat felé fordulni, de félig leengedett pajzsomon keresztül arraküldtem energiáimat és nézzenek oda! ~ Nocsak, kit fújt erre a kóbor szél! ~ üzentem Aaronnak gondolatban. Chicago óta nem láttam, igazából azt hittem, már meghalt. ~ Átutazóban, nosztalgiabuli vagy maradnál is? Reflex volt. Jelenleg nem tartozott a falkához, az évek pedig képesek szakadékká mélyíteni az árkokat, szóval igen, régi szép idők ide vagy oda, minden helyzetben vannak kötelezettségeim. - De felőlem előtte elmehetünk pingpongozni, vagy havas-gyep golfozni - vontam vállat könnyedén Zacharisnak beszélve. Igen, képes voltam szimultán kommunikálni. És nem, egyelőre nem szándékoztam az anchorage-inek elárulni, hogy épp mással is csicseregtem. Nem édes hármast készültem beszervezni.
Az összejövetel már javában zajlik, a Northern Lights lassan-lassan megtelik emberekkel, farkasokkal és őrzőkkel egyaránt. A hangulat az eddigiek fényében igencsak hullámzó és az eddig megesett, néhány apró közjátéktól eltekintve elmondható, hogy békés, kellemes hangulatban telnek a percek.
Aztán egy pillanatban minden elsötétül. A zene elnémul, a lámpák kialszanak és lomhán kattan bele a sötétbe a leálló gépek morajlása. Sem kívül, sem pedig a beltéren nincs áram. Néhányan ijedten sikkantanak fel, valahol a háttérben összetörik egy tányér. Semmi sem ad világosságot, csupán kívülről dereng vöröses fény, ez fest árnyékot a bent lévők arcára.
A jelenlévők közül többen is tudják, tudhatják, hogy ez mit jelent. Az arra érzékenyek számára harapható a tömegben feltámadt feszültség. A pánik, a kifeszített íjként a legrosszabbra számító, élénk figyelem.
Az egész nem tart tovább fél percnél, de sokaknak ez is egy örökkévalóságnak tűnhet, amíg a generátorok beindulnak, pislákolva tér vissza a világosság, a zene pedig onnan folytatódik, ahol nemrég abbamaradt.
Egy kint tartózkodó pedig végül észreveszi, hogy a vörös fény csupán az épület tetejére szerelt, vészjelző lámpáktól származott, és ha szeretné, ezt tudtára is adhatja a többieknek akár gondolatban, akár szavakkal.*
Immár nem az első alkalom, hogy valamilyen városi rendezvényen lépek fel, csak míg eleinte szólóban próbálkoztam, rájöttem, a cselló sokkal kevésbé depresszív hangzású, ha más hangszerekkel együtt szólal meg – ezt felismerve pedig, néhány éve már néhány zenész kollégámmal közösen szoktunk zenélni. Jó kis változatosság az iskolai zeneoktatás mellett, arról nem is beszélve, mennyivel változatosabb. Az meg csak mellékes plusz, hogy így szinte minden nagyobb rendezvényen ott vagyok, képviselve a falkát, ha muszáj, ha nem. Nem mint ha felderítő babérokra pályáznék, vagy ilyesmi… A mostani este eddig egészen nyugodtan telt, legalábbis addig, ameddig a rend elkötelezett őrzői – legalábbis papíron – nem hozzák szokásos formájukat. Lehet, hogy nekem is inkább rendőrnek kellett volna mennem? A két bal láb az meglenne hozzá… Azt történetesen én is láttam, amikor a szőke őrző itala Mr. McCarty ruháján landol, azt azonban csak utána veszem észre, miután a mellettem ülő billentyűs kolléga felhívja rá a figyelmet, hogy egy vörös hajú őrző se akart kimaradni a buliból. Mire pedig észbe kaphatnék, az aktuális szám végeztével a többiek bele is kezdenek egy új számba, ami igaz, eredetileg nem lett volna az esti dallistán, de egye fene, rugalmasak vagyunk ilyen téren, néhány akkorddal később én is becsatlakozok a dallamba. Kár, hogy a végére sem érünk, mire minden sötétbe borul, ezzel egyidejűleg pedig kintről a rettegett, vörös fény szűrődik be, amit reméltem, nem kell még látnom egyhamar. Mi a manó?! Aggodalmasan keresem a többiek tekintetét, de úgy tűnik, ők sem tudnak sokkal többet, mielőtt pedig még eluralkodhatna a pánik, ismét visszatér az áram. Hála a magasságosnak... fél perc alatt szerintem vagy 10 évet öregedtem!
- Most ezzel remélem nem arra akartál célozni, hogy én is úgy nézek ki, mint egy hajléktalan… - szűkültek össze a szemeim, ahogyan őt fixíroztam. Nagyon ajánlottam neki, hogy ne erről legyen szó, mert a végén még kénytelen leszek fenéken billenteni őnagyságát, és azt nem fogja megköszönni. Gondoltam ezt úgy, mintha akkora nagy harcos lennék. - Csak nem tartasz tőle? – nem bírtam ki, hogy ne cukkoljam tovább, kicsit még meg is böktem a vállát, mintha valami jó viccet tárgyalnánk ki éppen. Én a magam részéről kedveltem Willt, és egy percig sem jutott volna eszembe, hogy két lépés távolságot tartsak tőle. Inkább csak azért lepődtem meg a jelenlétén, mert ő nem volt az a típus, aki efféle helyekre jár el. – Azért szerintem, ha találkozol vele, inkább a rendes nevén szólítsd. Nem hiszem, hogy értékelné az átkeresztelést, ráadásul még kevesebb esélyed lenne rá, hogy odaadja a pulcsiját. Nem mintha amúgy túl sok sansz lenne rá… - motyogtam az orrom alatt az eszmefuttatásom végét. - Mi a fenéről beszélsz?! Kikérem magamnak, én sohasem szoktam haldokolni! Cöhh… - úgy húztam fel sértetten az orrom, mint valami kisgyerek. Persze Henryvel ellentétben nálam ez csupán színjáték volt, igazából remekül szórakoztam mióta összeütköztünk. Máris feldobta a napomat ez a találkozás, de hát úgy gondolom ápoltunk társakként elég jó viszonyt ahhoz, hogy mindig örüljek neki, ha látom. Kedveltem, na! Bár én az emberek többségében azért meg szoktam találni azokat a pozitív dolgokat, amiket szeretni lehet. - Nem csak látszólag! – súgtam közbe gyorsan, mert tényleg jól szórakoztam. És pontosan ezért jöttem ma ide, hogy jól érezzem magam, nem? Bár nem pont ilyen formában terveztem, de teljesen mindegy volt a dolog mikéntje. – Jól van, szerzek neked talán egy kis whiskyt, ha jól viselkedsz. – egyeztem bele, és már éppen meg is indultam volna a pult felé, hogy beszerezzem neki kárpótlásul az italt, amikor meghallottam Nonó hangját valahonnan a hátam mögül. Ha Henry nem akart volna éppen elpakolni az útjából, akkor könnyedén meg is fordultam volna a saját tengelyem körül, hogy szembenézzek az érkezővel. Így azonban némi szerencsétlenkedés következett, ahogy próbáltam elállni az útból, ezzel azonban teret engedtem Naomi stílusos – és cseppet sem feltűnésmentes – belépőjének. - Hát én sem, hogy ezt senki nem videózta le! – robbant ki belőlem a nevetés a jelenet láttán. – Istenem, mintha ez lenne a szerencsenapom, vagy legalábbis valaki nagyon szeret odafent, hogy így fel akar vidítani! – csaptam össze a kezeimet jókedvűen. – Ez az este csak egyre jobb lesz! – állapítottam meg, habár kedvenc társam reakciójára már kiült az arcomra némi rosszallás. – Nyugi már, ez csak egy kis tea, nem halsz bele! – szóltam rá, hogy azért nem kell feltétlenül udvariatlannak lennie, még akkor sem, ha tényleg mérges és bosszantó számára a szituáció. - Szerintem mindnyájan jobban jártunk, hogy nem nézi meg, mit rejtegetsz ott! – bökdöstem a nadrágja irányába jelentőségteljesen. Mielőtt azonban tovább magyarázhattam volna, Maya is megjelent szélvészként, majd éppen olyan gyorsan távozott is, ahogy érkezett. Nem igazán tudtam követni az események gyors egymásutánját, csak kapkodtam a fejem ide-oda. - Áh, dehogy üldözted. Már éppen készültünk szétválni, amikor jöttél és taroltál. – vigyorogtam ismét szélesen, immár kedvenc barátnőmre. – Azért ilyen dühös, mert előtted pár perccel nekem is sikerült nyakon öntenem, és nem értékelte túlzottan. Kicsit zabos most, olyan mint egy hisztis gyerek, de majd megnyugszik. Ne vedd magadra a stílusát… - legyintettem könnyed mozdulattal. – Persze, menj csak, itt leszek! – bólogattam megértően, és már éppen folytattam volna tovább az utam a pult felé, amikor Andrzej odaért. - Szia! – üdvözöltem még mindig jó hangulatban. Ő már kevésbé tűnt olyan vidámnak, mint amilyennek én éreztem magam a korábbi eseményeknek hála. – Persze, szívesen kikísérlek, de ha esetleg szívesebben innál velem valamit, éppen a pult felé indultam. – osztottam meg vele a terveimet, fél szememet Mayán, Nonón és Willen tartva. Legalábbis addig a pillanatig, amíg el nem sötétült minden. A szívem – csak úgy, mint másoknak – azért nagyot dobbant egy pillanatra, amíg úrrá nem lettem a pillanatnyi rettegésen. – Ó, ugye nem?! – inkább csak költői volt a kérdés, és ahogy a sötét némaságban fordultam egyet, úgy nekiütköztem már megint valakinek. Hogy ez Andrzej volt, vagy idő közben más is felém keveredett, azt már csak akkor tudtam meg, amikor az áram visszatért.
// Bocsánat, kicsit hosszú lett, de remélem senkit nem hagytam ki, aki említett! *-* //
Kezdőlap
//
//
