KARAKTERINFORMÁCIÓK ◯ Kor : 209
◯ HSZ : 3
◯ IC REAG : 0
◯ Lakhely : Fairbanks
|
Rowan Macrae // Szomb. Nov. 09, 2024 9:54 pm | |
| Rowan Macrae TELJES NÉV: Rory Andrew James Macrae BECENÉV: Rowan, Rory ÁLNÉV/ÁLNEVEK: Keresztnevek tekintetében mindig megmaradok az R kezdőbetűnél. Vezetéknév esetében szeretem, ha Mc, Mac vagy Mac... kezdetű, sajnálom, a szokások rabja vagyok.
FAJ: Vérfarkas NEM: Férfi KOR: 209 SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Születés: 1815, Skócia, Falkirk mellett Beharapás: 1839, Skócia FOGLALKOZÁS: Startup befektető, jogász. Korábban: mérnök, közgazdász, könyvelő, bankár, fizikus, feltaláló, és még megannyi más MÁGIAÉRZÉKENYSÉG: Van FALKA: Falkatag TITULUS: Falkatag MENTALITÁS: Semleges VÉRVONAL: Árnyak. Eska - Adam Pritchard - James Duncan Macrae - Rowan Macrae Kapcsolatok APA: James Duncan Macrae, 240, vérfarkas, halott ANYA: Branwynn Mary Macrae, 23, ember, halott EGYÉB HOZZÁTARTOZÓK: élettárs: Aisha Freeman, 28, ember, halott. leány gyermek: Sunshine Mary McArran, 17 hónapos, halott Jellem Rowan Mindig más, a szituációtól függ, hogy hogyan viselkedek. Szükség esetén még akár a brit királyi udvarban is tudnék megfelelően viselkedni, meg betartani az unalmas szabályaikat, de az se okoz gondot, ha baltaarcú emberekkel kell vitáznom arról, hogy "tetszik tudni, a Föld nem lapos"... Alapvetően nehéz kihozni a sodromból. Velem született tulajdonságom, hogy a miérteket keresem, így mielőtt még nekiállnék ordibálni, próbálom megérteni mi okozza a nézetkülönbséget. Más kérdés, ha valaki bekóstol, mert akkor pöccre indulok. Mondhatnánk, hogy magamnak való vagyok,de ez leginkább annak köszönhető, hogy a szociális energiáim teljesen lenullázódnak a munka miatti kapcsolattartásnak köszönhetően. Egyébként szívesen járok el koncertekre, sörözni, vagy vacsorázni ismerősökkel, kollégákkal. Nem vagyok híve a hagyományos, steril irodában tartott megbeszéléseknek, szerintem a finom étel és a jó bor meg a whisky sokkal jobban előrelendíti a kreatív gondolatokat mint az irodai környezet. Kíváncsi természetem van, minden IS érdekel. Bármilyen témáról szeretek beszélgetni ha értelmes a partner hozzá, és nem szégyellem bevallani, ha valami új információval találkozok. Tanulni csak úgy lehet, ha kérdezünk. Túlfejlett az igazságérzetem, gyakorlatilag ez az egyetlen dolog amiből képtelen vagyok engedni.
Creag Bárcsak igaz lenne ez a farkasomra is. Önfejű, még az együtt eltöltött évtizedek után is érzem benne azt az akaratos tüzet, ami apámat is jellemezte. Ha valamit a fejébe vett, nehéz féken tartanom, mert ha felbosszantja valami, beindul mint a gőzmozdony és csak megy előre. Szerencsére ritkán rántja fel magát ennyire, és olyankor mindig indokolt is. Persze őt sem skatulyázhatom be ilyen könnyedén, mostanra megtanultunk bízni egymásban, bár tény, hogy szinte állandóan fülel, mint egy pletykás vénasszony. Épp olyan kíváncsi jellem, mint én. Köszönhetően annak, hogy Creag olyan, amilyen, úgy érzem inkább ő bízik bennem, mint fordítva, így az esetek túlnyomó többségében egyetértés van köztünk a mindennapokban.
Kinézet Rowan 187 centi magas, nagyjából 95 kiló, átlagos felépítésű, lapátkezű skót fazon volnék. A hajamnak ha a megfelelő szögből süt rá a fény, van egy minimális rezes árnyalata, de ezen felül nem sok utal a származásomra. A hétköznapokon általában a laza elegáns öltözetet kedvelem. Majdnem mindig inget viselek, rendszerint sötétkék vagy fekete farmerral. Hétvégén se igazán engedem el az inget, csak váltok kockásra, és nem gombolom meg tűröm be. Fő a változatosság, ugye.
Creag A farkasom bundája sötétszürke, borostyán szemekkel. Az átlagosnál talán kicsit hosszabbak a lábai, és valamilyen számomra megmagyarázhatatlan okból szereti kilógatni a nyelvét, mint valami bundás házikedvenc labda kergetés után.
Történeted Born To Be Wild
Bár azt mondhatnám, hogy átlagos, szerető családba születtem. Sajnos, ez nem így volt. Mondhatnánk persze, hogy nyafogós kis pöcs vagyok, akinek semmi sem jó, ezüstkanállal a számban születtem és ez se elég jó. Való igaz, nem éheztem soha életemben, és fedél is csak akkor nem volt a fejem felett, amikor épp ahhoz volt kedvem. A napvilágot Skócia északi részén láttam meg 1815-ben, a felföldön egy kastélyban amelynek ma már a romjait is alig látogatják, szerintem még a térképeken sincs rajta. Legalábbis az apám rohadtul igyekezett, hogy így legyen. De ne szaladjunk ennyire előre. Anyám belehalt a szülésbe, legalábbis nekem ezt mondták, és bár talán ez furcsa, de ezt az egyet sosem kérdőjeleztem meg. Annyi biztos, hogy valószínűleg rá hasonlítok jobban a szüleim közül. A Rory Andrew James Macrae nevet kaptam. Rory, amely a felföldi, kelta őseinket szimbolizálta és apám megalomán terveit rám vonatkozóan. Az Andrew akkoriban átlagos elem volt egy valamire való skót nemesi sarj nevében, hiszen Skócia védőszentje. A James az állítólagos apai nagyapám után, aki valójában a dédapám és apám egy személyben. Nem valami vérfertőző dologra kell gondolni, pusztán hosszúra nyúlt életét a felföldön való visszahúzódó élettel ellensúlyozta, és amikor úgy érezte eljött az idő, hirtelen “megörökölte” a birtokot az “apjától”, vagy három-négy generációnyi időn keresztül. Ó, igen, az apám vérfarkas (volt), ha ezt eddig nem említettem volna. Komisz kópé voltam, egyszer felgyújtottam a fél házat is, szó szerint. Őszintén szólva utáltam a gyerekkorom, apám sosem volt otthon, akkoriban volt egy kölyke, és elég sok idejét lefoglalta, hogy kordában tartsa a benne élő farkast. Miután a kölykét egy furcsa “baleset” érte, mert képtelen volt megtanulni uralni a farkasát, elkezdett több időt tölteni a kastélyban. Több időt velem. Azt el kell ismernem, hogy némi atyai szigor jót tett, és a tanulás valóban teljesen megváltoztatott. Kinyílt a világ, az addig parlagon heverő energiák és kreativitás hirtelen utat tört magának. Mindent tudni akartam. Mindent, amire csak a tanáraim megtaníthattak. Persze apám szívesebben vette volna, ha a vívásban vagy a lövészetben törekszem olyan tökéletességre, mint amilyenre a zenében vagy a tudományokban, de ez van… mint mondtam, komisz voltam és ez nem változott kamasz korra sem, és akkor sem amikor felnőtté váltam, sosem azt akartam csinálni, amit kellett volna. Apám szerint a zene az asszonyoknak való, a könyvekben pedig sületlenségek vannak, és amíg nem tanulok meg rendesen inni, meg férfi módra harcolni embernek sem nevez inkább. Igazából sosem értettük meg egymást. Hát elmentem egyetemre is, hogy őt bosszantsam, és folytassam tudásszomjam oltását.
Entry of the Gods Into Valhalla
Az Oxfordban eltöltött éveket őszintén élveztem. Persze volt ott sok hozzám hasonló gazdag ficsúr, és nem tagadom, megtanultam inni és vívni is viszonylag tisztességesen. Mégis, amikor úgy tűnt, hogy kezdek belejönni a tanulásba, és komolyabban elkezdett volna érdekelni a dolog, na akkor kellett hazamennem, vissza a világ végére, a tudományos felfedezésektől távol. Pedig mennyire érdekeltek a gőzgépek! Az átalakuló gazdaság, az a különleges, vérpezsdítő korszak, amit ma már ipari forradalomnak hívnak. Kész pokol volt így elmennem Skóciába, vissza a kastélyba ahol mindezektől távol maradtam és naphosszat unatkoztam. Nem másért kellett hazamennem, mint, hogy apám beavasson a világába, és miután elmondott mindent amiről úgy gondolta tudnom érdemes a vérfarkas létről, adott egy éjszakányi gondolkodási időt. Akarok-e egy szép nap én lenni a következő, aki örökli majd a birtokot, és mindent ami ezzel jár, vagy sem. Vázolta a “sem” opciót is, ebben az esetben ez a tékozló, tyúkszaros kis életem bevégeztetett volna a keze által. Bevallom azon az éjszakán egy szemhunyást sem aludtam, fel és alá járkáltam a szobámban. Tulajdonképpen élet és halál közt kellett döntenem, és bár furcsán hangozhat, egyáltalán nem a túlburjánzó életösztön miatt hajlottam a vérfarkas lét felé. Belegondoltam, hogy mennyi mindent tudnék megtenni, felfedezni, megtapasztalni a tengernyi időben ameddig élhetnék. És milyen kurva közel volt a hajnal, meg a “sem” opció… Évekig emlékeztem az első alakváltás fájdalmára, és arra, hogy mennyire idegennek éreztem a farkasomat. Addig sem volt egyszerűen kezelhető a jellemem, de ő rátett pár lapáttal. Mindketten pöccre indultunk, és komoly energiákat fordítottam rá az első pár hónapban, hogy egyáltalán hajlandó legyen velem kommunikálni úgy is, hogy értsem mit akar, és ő is értse, hogy én mit próbálok felé közvetíteni. A Creag nevet kezdtem el használni, így hivatkoztam rá, mikor tanácsot kértem volna, hogy miként tudnánk könnyebben összecsiszolódni. Azért épp a szikla nevet kapta, mert hasonló kopottas sötét szürke árnyalatú a bundája, mint a birtokon lévő patak mentén a sziklák és kövek. Amikor végre szót értettünk, ugyancsak hamar rájöttem, hogy mindketten jobb szeretjük ha gael nyelven kommunikálok vele. Annyi már az elején látszott, hogy apámmal mindkettőnk bánatára szorosabb lett a kapcsolatom, sok időt töltöttünk együtt. Én az új életemről, új fajomról is mindent tudni akartam amit csak lehetett, őt meg még mindig idegesítette ez a kielégíthetetlen tudásvágy. Vagy csak ő maga sem tudott túl sokat ezekről a dolgokról, nem tudom.
Will He Come
De ha már így alakult, hogy fent rekedtem északon hosszú évekre, akkor úgy döntöttem a birtokot reformálom meg. Éveken át ordítozásig meg a berendezés rongálásáig fajuló vitáim voltak apámmal erről, és őszintén, ez sem sokat segített abban, hogy mielőbb megtanuljam uralni a farkasomat és az indulataimat. Ő hallani sem akart semmiről, ami új. Én hallani sem akartam semmiről, ami a régi, már egyáltalán nem működő, évszázadok alatt kialakult bevételi forrásunk volt. A többit nyugodtan kiszámolhatja mindenki… Nem igazán hagyott kibontakozni, ennek meg is lett a böjtje, a hibás döntései sorozatát a birtok itta meg, és mindenki akit a családunk látott el munkával. Amint tehettem, és már biztonsággal képes voltam kordában tartani az indulataimat és a farkast is, már ültem is fel az első hajóra. New Yorkba mentem, aztán a déli államok felé vettem az irányt. Igyekeztem kerülni a feltűnést, meg a helyi falkákat, így túl sok időt sehol sem töltöttem el. Leginkább tanultam, egy-két évet mindenhol, a gőzgépekről, vasútról, építészetről, fizikáról. Roppant mód élveztem. Nem volt ritka, hogy beálltam tanoncnak egy-egy mester mellé, hogy minél jobban megértsem ezeket a csodálatos dolgokat. Nem mondom, a Polgárháború nem volt egyszerű, különösen, hogy több korábbi rokonunk, leszármazottja a családnak a déliek oldalán harcolt hiszen ültetvényeik voltak. Én magam igyekeztem kimaradni a harcokból ameddig csak lehetett, de bevallom a jenkik oldalán ragadtam végül puskát amikor eljött az ideje. Ezt követően egészen a századfordulóig maradtam is, láttam a Brooklyn híd építését, a gáz bevezetését a házakba, az elektromosság felfedezését, a távíró gépek fejlődését telefonná, és még sorolhatnám. Amerika olyan volt számomra mint egy varázslatos nyúlüreg, amely végre képes volt kielégíteni a kíváncsiságomat. De persze mint minden jónak, ennek is vége szakadt, amikor haza kellett utaznom. Apám újra haza rendelt, amikor pedig már épp kezdtem volna élvezni az életet.
Booty Swing
Totálisan kaotikus állapotokra értem haza. Ami a legnevetségesebb az egészben, hogy apám beismerte a hibáit, hogy mennyire rosszul mérte fel a világ változásait, és úgy döntött, hogy egy időre visszavonul. Mint már olyan sokszor, ismét megrendezte a saját halálát, ám ezúttal én lettem a birtok új ura. Ő pedig a háttérből dirigált, vagy legalábbis próbált volna. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel az átruházással tulajdonképpen a vagyont próbálta kimenteni, hogy ne érintsék a falkában kavart konfliktusai. Hatalmas lendülettel vágtam bele a feladatokba. Végre nem csak a partvonalról, mások eredményeinek farvizében kószáltam, hanem megmutathattam, hogy én mire vagyok képes. A kastélyban alig voltam, hiszen állandóan szemmel tartottam a befektetéseinket. Részesedésünk volt a Singer varrógép gyárban, konzervgyárakban, hajógyárban. A földeken Angus marhákat tenyésztettünk, a gyapjú és birka üzletágat végleg elengedtem. Az új befektetések különösen jövedelmezőnek bizonyultak a háború közeledtével, én pedig közben elkezdtem kiépíteni az amerikai érdekeltségeket is. Persze a ‘28-as válság minket is érzékenyen érintett, de ésszerű befektetésekkel ezt is viszonylag kisebb vérveszteséggel átvészeltük. Nem úgy az apám…
The Wolf
Értelemszerűen még amikor visszatértem Skóciába, a helyi falka tagjává váltam magam is, hogy elkerüljük a további konfliktusokat. Fogalmam sem volt, hogy milyen lőporos hordóra ültem rá én magam is a drága apám mellé. Mindig is hajlamos volt rá, hogy domináns jellemének utat engedve hülyeségeket csináljon, de ezúttal jócskán túllőtt a célon. Talán azért, hogy engem megbüntessen, mert jobban értettem az üzlethez, vagy mert szó szerint fel akart maga mögött égetni mindent, nem tudom. Egy borongós, ködös őszi napon valamilyen őrülettől vezetve felgyújtotta a kastélyt, és benne minden, több száz éve őrzött és gyűjtött családi csecsebecsét. Bár sosem éreztem otthonomnak, azért eléggé felidegesített vele. Az újabb világháborút már ismét a tengerentúlon vészeltem át - a dolog pikantériája, hogy simán átvezényeltek Európába. Jaj de jó. A korábbi otthonomból hamu sem maradt, az apám eltűnt, így valamelyest fellélegezhettem, de tényleg csak néhány évre. Úgy éreztem a magam ura lehettem, elvégre a családi vagyon nagyobb része, a gyáraink és egyéb befektetések köszönték szépen, remekül elvoltak. Minden sínre került, már épp fontolgattam, hogy ismét egyetemre járjak, megismerni az új tudományos felfedezések mibenlétét, amikor… amikor. Jól elbaszódott minden. Apám végképp kihúzott minden gyufát a falkában és saját maga alatt rakott belőle csecse kis máglyát. Bár eleinte kötelességtudatból megpróbáltam volna tárgyalni az érdekében, hamar beláttam, hogy simán beáldozott volna maga helyett, mellett engem is. Nehéz szívvel, de megegyezésre jutottam a falkával. Szabadon eltakarodhatok, mindent hátrahagyva, beleértve apámat is. Soha többet nem beszéltem vele, de mire a repülőgép leszállt Philadeplhiában, addigra a hír is utolért, hogy meghalt. Nem teljesen önerőből.
Sunny
Délre mentem, ami a ‘60-as években talán elsőre nem tűnik valami okos döntésnek, de kellően nagy volt a káosz ahhoz, hogy rejtőzködhessek. Minél közelebb a baj, annál távolabb a vész. Az igazság az, hogy valahol belül mindig is innovatív, lázadó személyiség voltam. Természetes, hogy magával ragadott a polgárjogi mozgalom is, nyitott fülekkel hallgattam Dr. King beszédeit, és magam is aktivistává váltam. Aztán nyugaton beszippantottak a különböző szélsőségesebb mozgalmak is, nem szégyellem, hippi lettem és megtapasztaltam azt is, hogy bizony kellő mennyiségű drog még egy vérfarkast is el tud repíteni egy másik tudatállapotba. Így ismertem meg Aishát is, valójában akkor már túl a százötvenen is, életemben először éreztem azt, hogy jó lenne felébredni ugyanamellett a nő mellett, aki mellett lefeküdtem. Ha már itt tartunk, minden nap. Elvarázsolt az energiája, szinte perzselő volt, éles nyelvvel és határozott véleménnyel. Ugyanakkor ő mutatta meg a járható utat is számomra. Csillapodtam, rávezetett, hogy a világ nem csak fekete és fehér, a szürke zónában is lehet létezni, sőt, tulajdonképpen a szürke nem is lenne rossz. Fehér és fekete keveredése, békességben, elfogadásban. Egy mérnöki irodánál kezdtem el dolgozni, nem volt valami izgalmas, legalábbis eleinte. De így lett otthonunk, volt munkánk, és cseppet sem hiányzott a korábbi fényűző élet meg a nagy vagyon. Volt helyette más, ami sokkal boldogabbá tett: Aisha. Bár körülbelül minden második héten megkértem a kezét, mindig kosarat adott. Nyilván nehéz volt megmagyaráznom neki, hogy ugyan miért tűnök el minden hónapban egy napra, de nem lett volna szívem beavatni. Akkor még nem. Amikor pedig véletlenül rászántam volna magam, ő állt elő egy nagy hírrel. Óriási hírrel, hogy túl boldog voltam hozzá, hogy ennyi szarságot a nyakába borítsak. Sunshine Mary McArran Sosem láttam nála tökéletesebbet. Tényleg, egyszerűen tökéletes volt, az apró orrától a formás pici lábujjakig. Imádtam a rakoncátlan, sötét, göndör fürtjeit is, amik épp úgy keretezték az arcát, mint Aisháét. Olyan volt munka után hazamenni, mintha egy álom elevenedett volna meg, szinte megrészegültem már attól is, hogy életem két fénylő csillaga ott volt velem. A családi idillbe azt hittem semmi sem rondíthat bele, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Említettem ugye, hogy hogyan találkoztunk? A történelem forgataga nem kímélt ezúttal sem. Már a kapcsolatunk elejétől sokan voltak a városban, akik rossz szemmel nézték a dolgot. Az ok annyira primitív, annyira nevetséges, hogy igyekeztem nem foglalkozni vele, megvédeni a választottamat, ahogy tudtam, és küzdeni a háttérből az elfogadásért. Elvégre a ‘60-as években, délen nem igazán nézték jó szemmel egy tejfehér bőrű férfi és egy ében színekben pompázó nő kapcsolatát. Különösen, hogy még csak összeházasodni sem volt hajlandó, határtalan feminizmusától fűtve. Való igaz, hogy vannak napok, vannak események amiket egyszerűen megérez az ember. Már délben, munka közben is bennem motoszkált, hogy valami nincs rendben, így haza telefonáltam, de Aisha azt mondta semmi gond, Sunny is jól van, még meg is nézte, hogy minden rendben van-e a kicsivel, csak, hogy megnyugodjak. Nem nyugodtam meg, egyáltalán nem. Siettem haza, és úgy tűnt, minden rendben, tényleg. Megvacsoráztunk, ahogy szoktunk, énekeltünk a kicsinek elalvás előtt, mint minden este. Aztán Sunny felriadt az éjszaka közepén, keservesen sírt, és magas láza volt, a semmiből jött az egész. A gyerekeknél előfordul az ilyesmi. Persze nem volt otthon gyógyszer, így szaladtam az ügyeletes patikába, hogy aztán fél-háromnegyed órával később, a sebtében megszerzett bébiaszpirinnel a kezemben leírhatatlan látvány táruljon a szemem elé mikor visszaértem a házhoz. Köröskörül akkora lángokkal égett, hogy még a szomszéd házra is átterjedt. Azt oltották a tűzoltók. A miénket nem. A miénkben egy fekete nő is lakott, így azt csak az után álltak volna neki oltani, hogy a fehérek háza már biztonságban volt. A házunk oldalára mindenféle mocskos, rasszista dolgokat mázoltak, és deszkákkal torlaszolták el a kijáratot. Bár nem vagyok egy hülyegyerek, de az agyam képtelen volt befogadni a látványt. Tudtam, abban a pillanatban tudtam, hogy a családom szertefoszlott, amikor megpillantottam a lángokat. Megpróbáltam volna bemenni, hogy kihozzam őket, megpróbálni a lehetetlent is. Te tényleg lehetetlen volt, a könnyűszerkezetes ház úg csuklott össze mint valami kártyavár amint megpróbáltam bejutni egy ablakon mit sem törődve a forrósággal. A tűzoltók később azt mondták, hogy annyi gázolajjal locsolták körbe, hogy néhány perc alatt lángra kapott az egész. Bár azt mondhatnám, hogy ilyen tragédia csak engem ért, de akkoriban nem volt példa nélküli az ilyesmi.
Bad Blood
Az elmúlt ötven év? Hektikus. Eklektikus. Minden és semmi egyszerre. Mint valami elbaszott hullámvasút, amiről nem tudsz leszállni, olyan volt az első néhány év a tűz után. Sodródtam, mint egy uszadékfa a víz felszínén. Aztán valahogy újra megtaláltam, ami Aisha előtt értelmet adott a létezésemnek. Megint belevetettem magam a tanulásba, ezúttal a jogra esett a választásom. Gyakorlatilag kidolgoztam a belemet is, hogy ne maradjon erőm gondolkodni. Ennek nem várt előnye is lett: a pénz. A régi tapasztalat és az éles látás, a rendszerben gondolkodás nem múlik el nyomtalanul, és bár Aisha mellett magasról tettem a lóvéra, hiszen annyi mindig volt amennyire szükségünk lett volna, most újra belevetettem magam a bizniszbe is. Egyszer élünk, még ha néha sokáig is. Bár akkor még nem start-upnak hívták őket, hanem “garázsvállalatnak”, de elkezdtem egy pénzügyileg kissé kockázatos, de annál jövedelmezőbb hivatásnak élni. Befektető lettem, mindenféle új, innovatív céget felkaroltam, az évtizedek során számtalant. IT, háztartási kütyük, távközlés, zöld energia, bio cuccok. Volt ami bedőlt, igen. Volt, amire még nem állt készen a világ. De voltak amikből mocskosul megszedtem magam. Manapság több mint két tucat startupban vannak érdekeltségeim, az egyik általában kitermeli a következőt. A képlet egyszerű: fogj egy csapat lelkes fiatalt, akiknek van egy használható ötlete, de nincs pénzük megvalósítani. Vásárold be magad a vállalkozásba, adj nekik pénzt az indulásra, és nézd meg milyen messzire jut a szekér. Persze tanácsadóként is segítem őket, na meg a fontosabb, stratégiai döntésekben is szerepet vállalok, de igazából mára már szinte önjáró az egész. Alaszkába is ezért jöttem, egy igen érdekes, fenntartható energiával foglalkozó vállalkozás hívta fel a figyelmem magára. Közelebbről is meg akartam szemlélni, meg nem árt a változatosság sem, de a fene se gondolta, hogy már megint (mint mindig) mekkora szarba tenyerelek. Nem, nem a biznisz, az köszöni szépen, remekül elvan a fiatalok kezében, én pedig élvezem a közös munkát. Hanem a falka. Mióta elhagytam Skóciát, valahogy el tudtam kerülni a falkákat, de itt nem volt ilyen szerencsém. A magam kétszáz évével is elkerülhetetlenné vált a csatlakozás, tekintettel a közelmúlt eseményeire. Ennek már két éve, azóta itt Fairbanksben megtaláltam a békémet, ami sok éven át űzött városról városra. Legalább nincsenek fülledt nyári éjszakák meg kabócák, amik emlékeztetnek a múltamra…
Apróságok AMIKET SZERETSZ: informatika, környezetvédelem, és minden ami innovatív. Ezen felül szeretem a zenét, a mentolos cukorkát, a rumot és a whiskyt, és a jól megtermett T-bone steaket AMIKET KI NEM ÁLLHATSZ: a szűklátókörűséget, maradiságot nehezen viselem, és kifejezetten utálom, ha durván korlátozzák a személyes szabadságom. Ezen felül bár az okát nem tudom, de sosem kezdek pénteken új dologba, nevezzük babonának. RÖVIDTÁVÚ CÉLOK: működésre bírni a cég CO2 semlegesítő napelemeit... KÖZÉPTÁVÚ CÉLOK: Alaszkában is elindítani egy tehetséggondozó ösztöndíj programot fiatal feltalálók számára HOSSZÚTÁVÚ CÉLOK: élhető bolygó és belélegezhető levegő... FORRÁSMEGJELÖLÉS: multi AVATAR: Brandon Sklenar - Rowan Macrae northstar frpg; coded by Castor |
|