Jól esik itt egy kicsit a nyugalomban, a teraszon, de egyáltalán nem bánom, hogy Dora is csatlakozik. Tulajdonképpen az a pár alkalom amikor ide látogattam, az is elegendő volt, hogy megkedveljem a lányt, és meg is szoktam, hogy ő is itt él. Persze más, amikor ketten vagyunk nálam, de megvan ennek a családias bája. - Ahogy gondolod, úgysem akartam az egész napot idekint tölteni. Bár a kiskerten lenne még mit csinálni. - pillantok felé. Nem ártana lassan téliesíteni a díszcserjéket, mert bár nincs sok, de könnyen el tudnak burjánzani. Tudom, tudom, itt az erdőszélen nem zavar senkit a buja bokor sor, de nekem bántja kicsit a szemem. - Most hívták. - vonok vállat egy kis mosollyal, mert nem faggatóztam. Elég volt látnom Bruno arcát, hogy tudjam ő sem tapsol az események ilyen fordulatán. Majd siet haza, legalábbis ezt mondta. Remélem is, hogy így lesz, mivel tegnap elmaradt a születésnapi köszöntés, szóval remélem ma már lesz rá rendesen alkalom így, hogy úgymond családi körben leszünk. - Dehogynem szeretlek, ilyen butaságot! - nevetem el magam röviden - Csak gondoltam segítenél ebben a meglepiben Brunonak, de akkor majd megcsinálom én, ha most nincs kedved. - ki tudja, hátha a díszítésre már jobban lesz a gyomra. Az arca színéből ítélve ez azért nem biztos, de üsse kő, amúgy se gondoltam nagy dologra, csak egy kis piskóta, némi csoki krém és lekvár. Áfonyás kekszet hoztunk otthonról, szóval azzal is el lesznek látva úgy egy napig, ahogy a párom ismerem. Hajlamos rájárni, egy-egy darabot nasizni. - Az jó. - bólintok. Ha a buli is ilyen rettentő lett volna, akkor azt mondanám, máskor keressenek valami jobb helyet, de fő, hogy jól érezték magukat. - Ezt megértem. Meg örülök is neki. Az jó dolog, ha úgy érzed viszont szeretnek. Csak okosan, nehogy elnyeljen a lila köd teljesen. - mosolyodok el, mert hasonló érzések vannak bennem is, amikor az apuja közelében lehetek. Nem mondom, jobb lenne ha gyakrabban látnánk egymást vagy több időt tudnánk együtt tölteni, és akkor én is a szép kis rózsaszín felhőn lebegnék, de ez van. Annál jobb amikor végre találkozunk. A fiatalok szerelme más, intenzívebbnek tűnik így kívülről nézve, de minden kapcsolatnak megvan a maga dinamikája. Nem mindenki olyan mint mi, mint két kisnyugdíjas a kandalló előtt összebújva. Bár… nem mondanám, hogy nálunk nincs móka, ha Dora nem lett volna itthon, lehet, hogy bepróbálkozok egy “a padló láva” felnőtt kiadású játékkal. Inkább a lába felől érdeklődök. Bólogatok, szépen gyógyul ezek szerint, de a lényeg, hogy utána is vigyázzon rá. Én ne érteném milyen kellemetlen a bicegés? - Sajnálom, hogy nem voltam a közelben. - csóválom meg a fejemet. - Mikor Bruno mondta, hogy mi történt, jöttem volna ápolni titeket, de lehetetlen volt elszabadulni. - annyit már tudok, hogy a szerencsétlen esetnek köszönhetően Dora már tudja, hogy imádott apuja tulajdonképpen kicsoda, micsoda. Azt szerintem még nem tudja, hogy én sem vagyok teljesen átlagos, de még nem merem így egyszerűen felhozni a témát. Keresek majd jobb alkalmat rá. - Velem? Minden rendben, tényleg. Épp azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám rávenni Brunot egy kis vitorlázásra még a tél előtt. - pillantok a kis tóra elgondolkodva. - Ti gyakran szoktatok elmenni? Vagy ezt megtartjátok különleges alkalmakra? - nem ismerem ennyire a mindennapjaikat. Nekem a víz az a közeg ahol jól érzem magam, az evezésnek köszönhetően sokkal otthonosabban mozgok így, mint a szárazon. - Apja lánya… - kuncogok röviden, miközben felkelek a kerti padról, és jó alaposan megölelgetem, köré tekerve a pokrócot is. Meg ne fázzon nekem! Talán furcsának tűnhet a hasonlítás, de igazából egyáltalán nem sántít. Bruno bár nem ilyen ölelgetős, meg rengeteget beszélgetünk, de igazából akkor érzi az ember a szeretetét amikor átölel. - Menjünk be, főzök neked egy teát amitől jobb lesz a gyomrod. - a kávé ezen nem segít, csak még több gyomorsavat csinál. A gyógynövényekből amiket már küldtem és hoztam biztos, hogy össze tudok valamit hozni neki. Ha meg nem lenne, a kertben körülnézve is akad csomó minden ami jó lehet. Egy kis fahéj, aranycserje, gyömbér, borsmenta és jobb lesz mint újkorában. - Zara nagyon kis játékos. Tegnap már majdnem közel ment Brunohoz, hogy megszaglássza. - mesélem neki a tegnap esti élmények (egy részét), miközben visszatérünk a házba.
Nagyokat és lassan bólogattam, mint aki érti a dolgot, holott végképp elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy még mindig dolgozott az alkohol a szervezetemben, mert rohadtul nem akart eszembe jutni, miről is mesélt apu, kit és mivel műtött a héten. Így, hogy nem voltam vele bent a rendelőben, hiányzott az egész. Hiányoztak a reggeli kocsikázásaink, a megszokott kis csipkelődéseink két páciens között, a személyes tapasztalás. És bár minden este részletes beszámolóért könyörögtem apunak, hogy mi volt aznap, nem volt ugyanolyan. Alig vártam, szinte remegtem az izgatottságtól, hogy visszatérhessek a munkába és a megszokott hétköznapokba. De az is simán lehetséges, hogy a hidegtől remegtem, egy év alatt még mindig nem szoktam hozzá ehhez a szélsőséges időjáráshoz. Rá kell vennem valakit, hogy jöjjön el velem valami meleg éghajlatra, hiányzott a napfény. -Na jó -adtam be a derekam viszonylag rövid időn belül, akármennyire is tiltakozott a gyomrom az étel gondolata ellen is. -Ha ráérsz addig, amíg felöltözök, és arcot mosok, akkor utána segítek neked -mosolyodtam el. Csak időt akartam nyerni, egy kicsit egyedül lenni, amíg előkergetem azokat az átkozott pirulákat. Meg voltam győződve róla, hogy az éjjeliszekrényem harmadik fiókjában hevernek, elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. Senki nem tudott róluk és ez így van rendjén. Nem most akartam elkezdeni a vallomások sorait, így az átöltözés jó ürügynek tűnt. Bár, a most rajtam lévő Pit logós pulcsitól úgysem válnék meg, majd kitalálok rá valami indokot. Legyen ez a későbbi Dora problámája. A jelenlegi csak örült, hogy Zackről beszélhetett, tud valamit az az ember, ha még távolról is gyűlnek a pillangók a gyomrom környékén, ha csak szóba kerül a neve. -Nem csak érzem, tudom -javítottam ki a lányt automatikusan. Nem akartam szemtelennek tűnni, de ezt muszáj voltam tisztázni vele. Bár nem tudom, hogy ezt miért akartam neki bizonygatni, írjuk rá a harmadnapos agyam számlájára. Nem tudom mikor is kell befogni, ez van. -Fogalmam sincs, hogy mire célzol ezzel Bia, hogy elnyeljen. Jól érzem így magam. Ő az, aki a szél lágy suhogásától is védeni akar és meg is óv engem, szóval nem tudom, mit akarsz ebből kihozni -kissé átcsapott a hangom védekező üzemmódba, egyszerűen azért, mert nem értettem mire akar kilyukadni a lány. Megadóan megráztam a fejem, míg összeszedtem a gondolataimat. Lehet, hogy kissé túlreagáltam a dolgot, nem tudtam uralkodni az érzelmeimen jelenleg, inkább azok uralkodtak rajtam, hiába próbáltam életet lehelni magamba a kávémon keresztül. Sóhajtottam egyet, elengedve a témát, nem akarva többet felhozni. Majd kiengesztelem őt a reggeli bunkó viselkedésemért. -Ne haragudj meg érte, tényleg nem azért mondom, de miért gondolod, hogy a rádiós műsorvezetői képességed jól jött volna az ápolásunk idején? -őszinte volt az érdeklődésem. Mert maximum azt tudtam volna elképzelni, hogy hoz nekünk teát és ételt a konyhából és akkor nem nekem kellett volna kiugrálnom érte féllábon. Másrészről örültem neki, hogy kettesben voltunk apuval, végre pontot tettünk az i végére és… ezt nem tudtam volna meglépni, ha a lány is itt van. Nekem pedig sürgősen válaszokra volt szükségem akkor. És bár hiába, hogy ő és Bruno egy párt alkottak, még neki sem mondtam volna el apu titkát. Ígéretet tettem neki, így csendben a kávémba kortyoltam, mielőtt az ő hogylétére tereltem a szót. -Igazából egy pár napja mentünk ki a vízre legutóbb -mosolyodtam el. Az egy kedves emlék volt számomra minden alkalommal, amikor a kis vitorláson ültünk, és a végtelen víztömeg ott csillogott, akármerre is néztem. -Szóval ez teljesen változó, mikor melyikünk hozza fel. Legutóbb ő szeretett volna menni, a nyáron én is rágtam a fülét, hogy vigyen ki. A legegyszerűbb, ha eléállsz és megkérdezed, hogy elvinne-e egy körre. Tapasztalat. Ahogy kimondta a szavakat, önkéntelenül is elpirultam és megmagyarázhatatlan büszkeség töltött el. Jól esett a dolog, tényleg szerettem volna hasonlítani Brunora, és bár külsőre állandóan kérdezgették a piacon is, hogy merre van apukám, vagy éppen őt zaklatták, hogy mit adhatnak a lányának, azért a belső tulajdonságok… többet értek mindennél. Örültem, hogy Bia átölelt és így nem kellett megmagyaráznom neki a pirulásomat, csak megszorítottam őt még egyszer és végigsimítottam a hátán kedvesen, mielőtt elfogadtam a pokrócot. -Azt megköszönném -néztem a kiürült kávés csészére, nem segített egy cseppet sem az elfogyasztott koffein. Összehúztam magamon a takarót és a bögrét a kezembe fogva óvatosan a ház ajtaja felé lépkedtem, kerestem az egyensúlyom. Az a fránya lüktető fejfájás csak romlani látszott és alig vártam, hogy bevehessem a gyógyszereimet. Csak ahhoz előbb fel kell jutnom a szobámba. -Tegnap elvittük sétálni őt -pillantottam Biara, miközben az emeletre vezető lépcsősor alsó fokára helyeztem a lábam. -Olyankor jobb a közérzete, de egyébként utálja Brunot -közöltem mellékesen. Minden igyekezetem ellenére is így viselkedett a szőrgombócom, úgyhogy lassan kezdtem beletörődni a helyzetbe. Megláttam őt az emeleten somfordálni, miközben beszéltem; mindjárt megetetem és megsimogatom őt. Legalábbis ez volt a tervem. -Három perc és jövök -kiáltottam hátra a lánynak, aztán a korlátba kapaszkodva felbaktattam a szobámba. Öt perccel később, a kezemben Zaraval és a gyomromban a két fehér bogyóval tértem vissza Biahoz, hogy nekiálljunk a sütinek. -Szóval, mit terveztél? És hogyan tervezed titokban tartani, ha apu véletlen hazaesne közben? -leültem a székembe és onnan pislogtam nagyokat a lányra. Kezdtem egy kicsit jobban érezni magam.
Készültem rá, hogy egy kis születésnapi süteményt összedobjak, vagy együtt készítsük el, nyilván nem pakoltam fel a fél konyhát, de hoztam gyertyát, meg cukor díszeket is. Korábban az volt a benyomásom, hogy Dora is szívesen részt venne egy ilyen kis kedves meglepetésben, így egy kicsit meglep a mostani reakciója. Nem arról van szó, egyedül is tudok süteményt sütni, de szerettem volna bevonni ebbe, ha már együtt élnek, és ilyen közel kerültek egymáshoz az “apujával”. - Rendben, akkor majd addig előkészítem a konyhát, meg megkeresek mindent amire szükség lehet. - bólintok, és mélyen magamba szívom a finom tea illatát, valahogy passzol ehhez a környezethez. Bár még nem töltöttem el sok időt itt a házban vagy a környékén, de valahogy mindig a kis piknikünk jut eszembe, itt épp olyan csendes és békés mint azon a mezőn volt. Az este iránt érdeklődök, bevallom arra számítottam, hogy majd elmeséli milyen jelmezt viseltek, vagy, hogy milyen volt az a rendezvény, ahol sikerült olyan jól érezni magukat, hogy ma olyan mosott egér a gyomra. Meglep egy kicsit, amikor a teljesen jó szándékkal és aggodalomból tett megjegyzésemre ilyen hevesen reagál. Pedig ha a húgomról lett volna szó, akkor is ugyanezt mondtam volna, az ember ha szerelmes, néha tényleg elnyelik a nagy érzések és nem úgy érzékeli a külvilágot. - Értem, akkor tudod. - bólintok a szavaira, aztán továbbra is érdeklődve hallgatom, mielőtt válaszolnék. - Nem vonom kétségbe a kapcsolatodat vagy azt, amit érzel, vagy, hogy Zack a széltől is óvna. Sőt, ez így is van jól, én is így érzek Brunoval kapcsolatban. - igyekszem a korábbinál jobban megmagyarázni, hogy hogyan értettem a dolgot. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy ha jól érzed magad a kapcsolatban, akkor erőt meríthetsz belőle, és haladj mindig a céljaid felé is, például a tanulás felé. Én is voltam fiatal, és tudom milyen nehéz tud lenni a munka és a tanulás együtt, különösen ha közben még egy kapcsolatot is épít közben az ember. - fogalmam sincs mennyi megy majd át végül az üzenetből. Tudom, hogy Bruno és Dora kapcsolata különleges, ezért is fontos számomra is a lány, és igen, aggódom érte. Korábban még nem volt ennyire magabiztos, és bár okos lány, meg nyilván nem minden ok nélkül mondja most ezeket a dolgokat, attól még az élettapasztalatom és a szakmai véleményem ott motoszkál bennem. Furcsák ezek a hangulat ingadozások, másnaposság ide vagy oda. Alig tudom csukva tartani a szám, csak elkerekedett szemekkel nézek rá. Komolyan kérdi? Oké, azt nem tudja, hogy gyógyító vagyok, és a leves főzésnél meg párna igazgatásnál többet is tudtam volna tenni értük, de nem túlzás ez? Mindig is éreztem az orvosok többségének irányából ezt a lekicsinylő hozzáállást a pszichológusok vagy hovatovább a jószándékú emberek felé, de pont Doráról nem feltételeztem volna ilyesmit. Annyival kedvesebbnek ismertem meg ennél. - Nem tudom Dora. Talán azért mert a barátnője vagyok és én is aggódtam érte. - akárhogy is igyekszem, valamennyi él megmaradt a hangomban. Az én szerelmem se gyengébb mint amilyennek a sajátját érzi, meglep, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ha valaki azt hallja, hogy a párja megsérült egy autóbalesetben, akkor mellette akarna lenni a lábadozása során. Inkább elfogyasztom a teám maradékát, és töltekezek a hely nyugalmából egy kicsit. Bizonyára csak a macskajaj beszél belőle, legalábbis szeretném ezt hinni, épp ezért is engedem el az iménti gondolatokat, és terelem a szót inkább a vitorlázás felé. - Értem. A mostani látogatásra már más terveink vannak, de talán legközelebb még nem lesz túl hideg hozzá. Vagy majd megkérdezem, hogy mikor tervezi téli pihenőre ítélni a hölgyet. - a hajók többségére valahogy az idők során legtöbbször nőként hivatkoznak, így én is ezt teszem. Bár talán ez a kis párhuzam inkább a tenger szeszélyességére utal, nem is annyira a hajókra, de oda se neki, annyira nem vagyok túl emancipálva, hogy ne tartsam kedves szokásnak. A hétvégére, vagyis holnapra a városban terveztünk meglátogatni egy-két érdekességet, meg beszéltünk egy hangulatos olasz étteremről is, ahová talán ellátogatunk. Utána már dolgoznia kell hétfőtől, így csak az esték szabadok, de talán lesz alkalmam a kórházba is ellátogatni a gyerek osztályra, hoztam a nyuszifüleket is, és egy mesekönyvet amiből felolvashatok nekik. Tényleg hasonlítanak néha Brunoval, gyakran megesik, hogy akik együtt élnek, azok elkezdik átvenni egymás szokásait. Nem lep meg, hogy Bruno ebből a szempontból erős hatást gyakorol, és a lány is kezd hasonlítani rá. Az ölelés során köré tekerem a pokrócot, mert már csalóka az idő, és könnyen megfázhat ha nem vigyáz. - Akkor amíg felöltözöl, megcsinálom a teát, egész biztos, hogy utána jobban leszel. - bólintok, ahogy visszatérünk a házba és ezzel együtt a melegbe is. Nem kerülte el a figyelmem nekem sem, hogy a macskával még mindig hektikus a kapcsolat, de ez van, igazából nem véletlen alakult ki a “kutya-macska barátság” kifejezés. - Mondanám, hogy majd megkedveli, de ha ennyi idő se volt hozzá elég… hát, lényeg, hogy megtanuljanak együtt élni. - ha nem is kedveli a szőrmók Brunot, de legalább akkor nem keresztezik egymás útját túl gyakran. Pedig az biztos, hogy nem a páromon múlik, az én Donaldommal is olyan könnyen összebarátkozott a kertben, hogy az ő kezéből már elfogadta a mogyorót, pedig nekem még a közelembe se merészkedett sosem. - Rendben! - szólok vissza, miközben a konyha felé veszem az irányt, és felteszek egy kis vizet forrni. Addig is összekeverek pár fűszert és gyógynövényt amit a múltkor hoztam, ez majd biztosan segít, hogy jobban érezze magát. Egy kis szűrőn keresztül forrázom le a keveréket, és hagyom ázni kissé, amíg Dora vissza nem tér a földszintre. - Kakaós piskóta és egy kis könnyű vajas krém, meg némi erdeigyümölcsös mártás, és fagyi. - osztom meg vele a tervet. Nem nagy dolog, nem is igazi születésnapi torta, de azt tudom, hogy finom, és ha bogyós gyümölcsöknek is köze van hozzá, Brunonak valószínűleg tetszeni fog. - Nem terveztem titkolózni előtte. - vonok vállat mosolyogva - Mondtam neki, hogy majd készítünk valami ebédet, és talán egy kis sütit is, szóval szerintem nem fog nagyon gyanakodni. Úgyis mindent tud. - majdnem biztos vagyok benne amúgy is, hogy úgyis sejti, hogy nem ússza meg a szülinapozást. Ő is készült nekem ajándékkal, az csak természetes, ha nem marad ki a jóból és én is készítek számára valamit. - Kész a teád is, már csak egy kis méz kell bele, de nem tudom mennyire szereted édesen. - teszem le elé az illatozó teát az asztalra, miközben megsimogatom a macska füleit is. - Jó sokat nőtt mióta legutóbb láttam, lassan kamaszkorba lép a kisasszony.
Továbbra is egy széles mosollyal az arcomon bólintottam Bia szavaira. Mondanám, hogy szedje szét nyugodtan a házat, de nem kifejezetten örültem volna a plusz pakolásnak, így hagytam, hogy a gondolataim a szőke lovagom felé terelődjenek. Képtelen voltam szavakba önteni, hogy pontosan mit is éreztem iránta, csak azt tudtam, hogy őrületesen mély érzelmeim voltak. Hupszi? -Nyugi, nem megy egyik kárára sem a másik -legalább ezt komolyan gondoltam. Imádtam minden egyes pillanatot, amit a drága mellett tölthettem el, de volt egy sajátos szabályrendszerem, amit az ő kedvéért sem voltam hajlandó felrúgni. Példának okáért ide tartozott, hogy addig nem jöhetett értem, amíg be nem fejeztem az aznapra szánt tanulásomat. -De értékelem a szavaidat, tényleg -tudtam, hogy később el fogok rajtuk gondolkozni és mérlegelni a dolgot, de jelenleg nem tudtam rávenni magam. Túlságosan fáradt voltam én ehhez. -Félreértesz -éreztem, hogy fintorba szalad az arcom. Ezek szerint nem csengett elég őszintén a hangom, pedig istenbizony nem bántóan szántam a dolgot. -Mindketten mocsok szar állapotban voltunk, örültünk, hogyha a mosdóba ki tudtunk menni, akármennyire is érdekesen hangzik ez. Maximum a csoda segített volna rajtunk -de lehet, hogy az is kevés lett volna. Mindegy, így volt jó, ahogy. Legalábbis az én szemszögemből. Határozottan segített a tudás, ami a birtokomban volt, így már nem tartottam olyan vonzónak a vasutat sem. Ez pedig mindenkinek jobb volt így. Nem akartam erre pazarolni a szavakat, nem kell tudnia róla, így örömmel vettem, amikor a vitorlázásra terelődött a szó. -A hétre már intenzív havazást írt -pillantottam fel az égre, melyen hiába kerestem a napsugarakat. Akármennyi idő is telt el, képtelen voltam hozzászokni a hideghez. Akaratlanul is Zack mondata jutott eszembe, amikor kijelentette, hogy meg fogom unni a havat, hiába volt ez az egyik indoka az ideköltözésemnek. Megint vehetem elő a bundás kabátjaimat. És megint igazat kell adjak neki, bármennyire is nehezemre esett. -Tényleg köszönöm -mosolyogtam rá hálásan. Bármit megtettem volna azért, hogy ne érezzem ilyen szarul magam, gyógyszer, tea, tök mindegy, csak hasson. Azért reméltem, hogy Bia komolyan gondolja a szavait, és nem éppen bosszút áll rajtam az előbbi kijelentéseimért, kár lenne értem. -Hát, legalább már esznek egy tányérból -kuncogtam a saját kis viccemen, miközben a kis szőrgombócot fixíroztam az emeleten, majd felcaplattam a szobámig. Miután megtaláltam a gyógyszeremet és bevettem két szemet, gyorsan megfésülködtem és felhúztam egy hosszú nadrágot, majd a karjaimba vettem a csöppséget és úgy tértem vissza a konyhába. Addig ficeregtem, míg törökülésbe sikerült tennem a lábaimat, ügyet sem vetve arra, mennyire nyomja a bőrömet a merevítő. Kezdtem rohadtul unni. -A gyümölcsös-fagyis süti jó ötlet -mosolyodtam el szélesen. Elég sok fagylalt van a hűtőben mostanság, miután a múltkor benyomtam egy bödönnel sírás közben, úgy ítéltem meg, szükséges egy nagyobb készlet felhalmozása, úgyhogy becipeltettem apuval a fagyasztóba az édességet. -Mire gondoltál? Csinálhatnánk valami tésztás kaját, rég ettem olyat -valami jó paradicsomszószos receptet csak ki tudunk találni, sajttal és bazsalikommal. Vagy valami ilyesmit. Hümmögve néztem fel a lányra, nem szerettem volna eloszlatni a tévhitet, miszerint apu mindent tud. Ahhoz nekem is színt kellett volna vallanom és bár az életemet is Brunora bíztam volna, voltak dolgok, amelyekről egyszerűen képtelen voltam beszélni még neki is. -Tudod mit? Ha a bal oldali szekrényt kinyitod, akkor ott találsz mézet, teszek bele egy kanállal, ha már ennyire ajánlgatod -mi tagadás, jól hangzott a dolog. Reménykedtem benne, hogy Bia idehozza az említett üveget, nem igazán szerettem volna felállni így, hogy találtam magamnak kényelmes pozíciót, amiben kevésbé lüktetett a lábam. -Nem tudom Zara pontos korát -vallottam be csendesen. Menhelyi cica, egy pár dolgon keresztül ment, mielőtt nálunk kötött ki. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én milyen állapotban voltam, amikor aláírtuk a papírokat, nem akartam emlékezni arra a pánikra, ami akkor fortyogott bennem. Ilyen gondolatokkal kortyoltam bele a teába, ami határozottan jobban esett, mint a kávé, amit az előbb fogyasztottam el a teraszon. -Nem akartalak megbántani -suttogtam bele a a konyha csendjébe. -Egyszerűen csak… nincs rá jó magyarázatom. Az a nyomás, ami rám nehezedik jelenleg, valószínűleg több, mint amit elbírok. Még egyensúlyozok valahogy, kissé remegve, de rettegek attól, hogy valamelyik oldalon le fogok zuhanni -nem emeltem meg a hangom, továbbra is szinte némán mondtam ki a szavakat. -Zack és én most jó helyen vagyunk, apuval is tisztázódtak a dolgok, a suli és a munka is egészen jó, de… félek, hogy ennél már csak rosszabb következhet. Mert olyan nincs, hogy az emberrel csak jó dolgok történnek, az univerzum, vagy nevezzük, aminek akarjuk, mindig megtalálja a módját annak, hogy az események egyensúlyba kerüljenek. Mint például most - lehet, hogy most kedves vagyok, de előtte bunkó voltam veled, nem akartam az lenni. Elhiszem, hogy aggódtál Brunoért, de hidd el, akkor és ott így kellett lennie -nem akartam részletekbe bocsátkozni. Nem kellett tudnia arról, hogy mi volt a beszélgetésünk tárgya, elég annyi, hogy már megbeszéltük a dolgot. Sóhajtva kerestem meg a pillantását Bianak, majd elmosolyodtam. Nem azért van itt, hogy az én szarságaimról kelljen beszámolót hallgatnia. Ittam még egy kortyot a teámból, majd kihúztam magam, mint aki készen áll bármire. Pedig dehogy, csak jól esett elhinni magamról. -Szóval… kakaós piskóta és erdei gyümölcs. Az nem baj, ha tudtommal csak fagyasztott állapotban van itthon? -tereltem el a témát magamról, hiszen végső soron ez volt az eredeti terve. Haladjunk aszerint, amit ő megálmodott. -És egyébként vettél apunak valami ajándékot? -kíváncsi voltam, na.
- Rendben, nem szólok bele a dolgotokba. Apropó, Bruno átadta az üzenetet? Szívesen látlak a nálam a vizsgaidőszakban, ha több napra is Fairbanksbe jönnél. Amúgy is, nem kell szállodába menned, mert bár kicsi a ház, de bőven elférnénk és úgy tapasztaltam, a kanapé kifejezetten kényelmes. - sőt, több mint kényelmes, még akár két személynek is. Aztán csak lehet, hogy azért éreztem annak, mert örültem Bruno meglepetés látogatásának, igazából a földön is elaludtam volna, ha együtt lehetünk. - Csak, hogy tisztázzuk. - pillantok rá komoly arccal - Szerettem volna vele lenni, és biztos vagyok benne, hogy többet is tehettem volna, mint, hogy felrázom a párnátokat. De ő beszélt le róla, és ezt tiszteletben tartottam. - nem akarok jobban belemenni, elvégre nem tudja, nem tudhatja, hogy gyógyítóként tudtam volna tenni érte, hogy jobban érezzék magukat mindketten. Arról nem is beszélve, hogy tényleg rossz érzés volt, és nagyon is aggódtam értük. Mindkettejükért, igazából. - Hát, akkor erről lecsúsztam. - grimaszolok röviden, majd halványan elmosolyodok - De legalább ti ki tudtatok hajózni. - talán lesz még rá alkalom, ha nem is idén, akkor jövőre. Szeretem a tengert, Seattle-ben is ezt szerettem, hogy ha az öbölből kihajóztunk, akkor ott volt a végtelen óceán, a megnyugtató nagy kékség. Tényleg jobb szeretek vízközelben lenni, nem is értem, otthon miért nem a folyóparton van a házam, úgy sokkal könnyebb lenne bármikor csónakba pattanni. - Szóval Zara lopkodja a kaját, vagy Bruno lágyult el, és adott neki egy kis nasit a kuncsorgásra? - érdeklődök vidáman, mielőtt még felsietne. Addig is amíg össze készülődik, megcsinálom a teát is, igazán gyorsan megvolt, meg szerencsére tudom is, hogy mi segít a másnapos gyomor panaszokon. Megosztom a tervet Dorával is, hogy milyen sütit szeretnék készíteni, és úgy tűnik neki is tetszik az ötlet. - Köszi! Remélem, hogy ízleni fog neki is. Ha meg nem, akkor majd megesszük mi az összeset. - nem aggódom különösebben emiatt, mert azért van egy olyan sejtésem, hogy bármilyen süteménnyel készüljünk, el fog fogyni. - Hmm…! Csinálhatnánk valami pirított tésztát is akár, vagy inkább olaszosat ennél? Esetleg egy mediterrán zöldséges tészta? Azt már ezer éve nem készítettem, pedig nagyon szeretem. - hozok több javaslatot is, hátha megtetszik neki az egyik. Igazából nekem mindegy, hogy mit készítünk, a zöldségekkel pedig akár ülve is tud segíteni. Mármint ha szeretne. - Mmm, hoztam nektek gesztenye mézet, próbáld meg azzal. Jót fog tenni. - már elé is teszem az üveget és egy kanalat, tegyen csak nyugodtan amennyit gondol. A tea egész biztosan jót fog tenni a gyomrának. - Ahogy nézem, valahol tizenhat hetes körül lehet. Cserfes kislány, gyerekkoromban nekünk is volt egy cicánk egy rövid időre. - mondjuk most épp békésen szundikál a gazdája ölében, de egyébként láttam már ahogy körbe rohangálta a házat, szóval ez is csak átmeneti lehet. Lemerült az elem, vagy ilyesmi. - Elhiszem, hogy nem akartál megbántani. - felelem röviden, miközben hallgatom a hosszú magyarázatot. - Az embernek néha összejönnek a dolgok, és mindenkin van az úgy, hogy túl nagy a nyomás. De Zach szeret, Bruno szeret, a kollégáid is szeretnek. Sőt, ha ez számít valamit, én is szeretlek. Nincs mitől tartanod, nem fog a fejedre szakadni valami tragédia csak azért mert boldog vagy. - megcsóválom a fejem. - Szivem, így lemaradsz a lényegről. - sóhajtok egy nagyot, és egy percre leülök vele szemközt. - Mi a baj, miért érzed, hogy nagy a nyomás? Nekem elmondhatod. - aggódva pillantok rá, mert az nem jó, ha elvileg egy boldog kapcsolatban él, és mégis így érzi magát. Nem fogom ezt feszegetni, mert egyszer már leszedte érte a fejem, de talán mondom majd Brunonak, hogy figyeljen egy kicsit oda rá, mert aggódom érte, ha az ember ilyen kétségbeesett, könnyen csinál butaságot. Annyi mindennel tudná elrontani a saját boldogságát, például ott az alkohol, vagy gyógyszerek, meg még ezernyi más. Nem szeretném, ha bajba sodorná magát. - Nem baj egyáltalán, mártást főzünk belőle. - mosolyodok el, és utána vidáman bólogatok is egy kicsit. - Igen. Kis gyümölcs formájú kerámia edényeket… amikor megláttam a fehér bögréit, esküszöm megijedtem. Olyan kevés tárgy utal arra, hogy mit szeret. - teszem hozzá magyarázatként. Nyilván ezt is megbeszéltük már, hogy nem szokta gyűjtögetni a mindenféle kacatokat, de úgy gondoltam, hogy ezek a kis gyümölcs formájú edények talán kivételt képezhetnek ez alól. Amúgy sem árt, ha kicsit otthonosabb lesz ez a ház, ami dekoráció van benne, láthatóan Dora érdeme. Szóval előtte valószínűleg még ennél is jobban zen volt a környezet. - Lássunk neki, hamar megvan, talán időben végzünk mielőtt még Bruno hazaérne. - mivel a hűtőben már körülnéztem, rutinosan veszem elő a tojást és a vajat, a többi dolog hollétét pedig Dorától kérdezem. Hol találok tálat, lisztet, cukrot… Gyorsan elkészül a tészta, és megy is a sütőbe, addig néhány gyógynövénnyel elkezdem összeforralni a fagyasztott gyümölcsöket meg a házi lekvárt is. Addig, ha Dorának van kedve, a zöldségeket apríthatja össze a tészta mellé, így tudja a lábát is pihentetni. - Nem is meséltem, pénteken mire vettem rá a lakótársadat. - mesélem neki mosolyogva, miközben türelmesen kevergetem a szószt. - Jelmezben jött az utcabálra. Nem gondoltam volna, hogy végül tényleg beöltözik, de jól állt neki. Nézd! - mutatok egy képet a talafonomon, amin épp szelfizünk mint a Halott menyasszony Victor és Emily karaktere. Egészen jól sikerült az este, beszélgettünk a szomszédokkal, aztán otthon megnéztünk egy filmet is. Félig, mert valaki ugye öt percen belül durmol, amint bekapcsolnám a tévét…
Kezdőlap
