A borsos árakért diszkrét, bizalmas környezet és a közkórházaknál jóval magasabb nívójú felszereltség várja a szépülni/gyógyulni vágyókat. A plasztikai sebészet, nőgyógyászat mellett számos más területtel is foglalkoznak - bőrgyógyászat, rehabilitáció, kényszerbetegek kezelése, stb.
*** Dr. Rhydian Winter - Kardiológus és Szívsebész, Magzati- és Gyermek Szívspecialista Második emelet 3 Rendelési idő: Hétfő - Kedd: 9:30 - 12:30 Csütörtök: 17:00 - 20:00 *** Dr. Marie Bianchi - Sürgősségi orvos és Onkológus Második emelet, 5-ös rendelő Kedd 9:00-12:00 Szerda 16:00-24:00 (ügyelet) Csütörtök 12:00-18:00 Szombat 16:00-24:00 (ügyelet)
Meglehet, nem haragudott érte, én viszont ostobának éreztem magam miattuk, elvégre... nekem kellene az okosabbnak lennem, ha már én vagyok az idősebb, vagy valami ilyesmi, nem igaz? Túl sokat várok olykor talán ettől az egésztől, tőle, még ha azt mondtam, nem is kérek többet önmagánál, az éppen elég számomra. Furcsa kettősség mindez, nehéz is jól megmagyarázni, miképp érzek pontosan. Hagyom hát inkább őt is szóhoz jutni, sután zsebre vágott kezekkel, miután a kávéktól megszabadulva nem igazán tudtam mit kezdeni velük, ahogy a doki asztalát támasztottam hátammal, onnét figyelve Dorát. Szemöldököm kétkedően emelkedik némileg a magasba, ahogy a könyvtárral jön. Nem igazán értem, hogy miképpen kötődik ez kettőnkhöz. Felnevetek kissé a magyarázatára, mi csak megerősít abban, hogy mennyire gyerek még, a felelősségteljes munkaköre és a magabiztossága mögött. - Azt vágod ugye, hogy lehet könyvtárad és kapcsolatod is egyszerre...? A kettő nem zárja ki egymást. - Vigyorodom el némileg, csibészesen féloldalas mosollyal képemen, ahogy őt fürkészem. - De értelek, azt hiszem. - Fűzöm hozzá békülékenyen, majd gondolva egy merészet, ellököm magam "őrhelyemről" és Dora felé lépek, könnyedén téve meg azt a pár lépésnyi távot, mi a két asztal között feszült a térben. - Én pedig városokat égetnék fel érted. - Súgtam az elenyésző közelségben csendesen, miközben nem bírva megállni, hogy ne érintsem, kisöpörtem egy kósza, sötétszín tincset tekintete elől, mindeközben állva, egyúttal viszonozva pillantását. - Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam az öregnek. - Ciccentem nevetősen, ujjaim közt még mindig a hajtinccsel játsszva szórakozottan, ahogy hallgattam Dorát. - Lehet, hogy most még nem tudod, mit akarsz, de... akkor együtt kitalálhatjuk. Tiszta lap, te és én, abban a tóparti kis étteremben, amit a múltkor kinéztél, hogy szívesen megnéznéd. Mit szólsz hozzá? - Nem ígérem, hogy türelmesebb leszek, mikor alaptermészetemen aligha tudok változtatni, de a kedvéért megpróbálom kevéssé "pusholni", hagyva, hogy a maga ütemében fedezhesse fel, mit is szeretne pontosan - nem csak tőlem, de úgy az élettől általában. Igazán kis ár ez, ha cserébe végre tényleg közel enged magához, s nem csupán a felszínes, tökéletes barátnőt kapom, akinek az elképzelései szerint lennie kellene.
Szükségesnek tartottam, hogy elmondhassam Zacknek az őszinte érzelmeimet, még akkor is, ha nem értette elsőre a dolgot, nekem is fura volt ezeket bevallani neki. Oké, tudtam magamról, hogy nem én vagyok a romantika megtestesült alakja, de jó ötletnek tartottam megosztani vele, miszerint a legnagyobb álmomnál is fontosabb ő nekem. Fogalmam sincs, hogy mikor történt mindez, nem tudnék egy konkrét pillanatot mondani erre, talán szépen fokozatosan lett ennyire mély a kapcsolatunk, vagy bárminek is nevezhető ez köztünk. És a legszebb az egészben az volt, hogy egy pillanatig sem bántam, semmit sem csináltam volna másképpen. Hiszen akkor nem tartanánk itt, ahol. Már egyáltalán nem volt kedvem egy időgéppel szarakodni, elfogadtam a dolgot. -Megint kiforgatod a szavaimat -szóltam rá csendes nyugodtságban, annál többet ért az ittléte, minthogy felkapjam ezen a vizet. Mert így éreztem kereknek magam, amikor mellettem volt. Mindezen felül nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mennyit jelent nekem, így csak megráztam a fejem, elengedve a gondolatmenetemet. Valószínűleg csak a véremet szívta, nem úgy ismertem meg, mint aki ne értene akár félszavakból is engem. Talán ez Zackie különleges képessége, hogy ennyire rám tud hangolódni. Irigylem érte. -Ezt örömmel hallom -egy halvány mosoly volt a jutalma, miközben figyeltem a mozdulatait. Hevesebben dobogott a szívem, simán elhittem volna, hogy az ajtó felé veszi a irányt, de azonnal megnyugodtam, amikor megállapodott előttem. Így azért mindjárt más. Mélyen beszívtam az illatát, nem tudtam ellenállni neki és bár próbáltam ártatlannak tűnni, azért ilyen távolságból nem lehetett nehéz kiszúrni, hogy mit is művelek. Ez jár velem, bocsi vagy sem. -Azt hiszem új módot kell kitalálnom arra, hogy kifejezzem a szerelmem irántad -pirultam el teljesen a szavaitól és a közelségétől. Mindennél többet jelentett számomra a kijelentése, szerettem volna körülölelni a fél világot boldogságomban. Akkor most ugye azt beszéltük meg, hogy folytatjuk a dolgot és ő is akar engem, legalább annyira, mint én őt? Vagy talán jobban is, kiindulva abból, hogy mennyire komolynak hangzottak a szavai. Új életre kaptak a pillangóim, amik még azon a hűvös éjszakán költöztek be a gyomromba és egy szerelmes kamasz izgatottságával néztem őt, nem engedve a pillantását. Csak legyintettem az ismételt bocsánatkérésére, már nem számított. -Egyetlen dologban azért biztos vagyok -egy laza fintor futott át az arcomon, mielőtt kimondtam. -Téged Zack, csak téged. A helyszín mindegy, a személy rohadtul nem. Az étterem, a lakásod, az erdő... nem számít. Ha már ilyen közel volt hozzám, átöleltem a nyakát, tarkójánál túrva bele a hajába és úgy húztam közelebb magamhoz, hogy egy gyengédnek álcázott csókot hinthessek az ajkára. Már nem volt fontos, hogy mennyit bőgtem, hogy megint nem aludtam a gondolataim sebessége miatt, hogy nem találkoztunk. Lapoztunk mindketten, új fejezetet nyitva abban a könyvben, amit ketten írtunk. Csak marhára reméltem, hogy romantikus műfajú lesz, azok voltak a kedvenceim. -Köszönöm, hogy nem hagytad annyiban a dolgot -suttogtam az ajkaira, mielőtt ismételten elmerültem abban az összeszokott táncban, amit csak vele tudtam elképzelni. Fogalmam sem volt, hogy mennyi időnk van még együtt, amíg Bruno befejezi a pácienst, de feltett szándékom volt minél jobban kihasználni a perceket, amit együtt töltöttünk. Jó, semmi extrémre nem gondoltam, mégiscsak munkában voltam, a drága pedig… valószínűleg ő is, csak beiktatott egy hosszabb szünetet. És milyen jól is tette! Egyszerűen hiányzott Zack, így csendesen a nyakába fúrtam az arcom. Végre, ennyi keserves óra után nem rugóztam ugyanazokon a dolgokon, csak békésen öleltem őt, nem pazarolva tovább a szavakat. Tökéletesen elégedett voltam a jelenlegi helyzetünkkel.
Kezdőlap
