A taxiból kiszállva adtam be az ablakon a fuvardíjat, majd összehúzva magamon a kabát gallérját, indultam el a Carlson Center főbejárata felé, aminek véleményem szerint jobban csengő neve lehetne például a… Carter Center. Az ajtó nem nyílt. Elhúztam a számat, majd megkerültem az építményt. Tutira van itt is művészbejáró, csak meg kell találnom. Egy idő után meg is éreztem a bagó jellegzetes szagát, amire felhúztam az orromat. Öt megtermett pasas állt egy kupacban, testfelépítésükről messziről ordított, hogy hokisok. Az egyik észrevett, intett a társainak is, majd felém fordulva füttyentettek egyet. - Hello cicccaaaa! Mért végig egy majdnem két méter magas széles vállú kopasz bájgúnár. - Mond, hogy engem keresel, és máris a tiéd vagyok. Tolakodott elé egy alacsonyabb, de nem kevésbé izmos… viszont fejszőrzetben bővelkedő srác. - Bocs fiúk, de a bátyámhoz jöttem. Álltam meg előttük, majd az ajtó felé vetettem egy pillantást. - Én leszek a bátyád! Szólalt meg egy harmadik… vöröses szőke. - Nem biztos, hogy Jackson ennek annyira örülne, mint amennyire te. Vettem ki a cigarettát a kezéből, és a hamutálhoz lépve vele elnyomtam. - Mármint Carter edző? Kérdezett vissza a kopasz meglepetten, meglökve haverja karját, hogy viselkedjen már, s legalább addig ne csorgassa a nyálát, amíg én is látom. Válaszként kurtán biccentettem. - Ó! Elnézést kisasszony… mi nem tudtuk. Szabad lesz, hölgyem? Váltottak egyből lovag üzemmódra, és kicsi a rakást imitálva törték magukat, hogy kinyitva előttem az összes ajtót, kísérjenek el Jackson irodájáig. Öblös marokkal dörömböltek be az ajtón, majd úgy jelentették be az érkezésem, mintha maga lennék a brit királynő. Mikor a díszsorfal között végre én is bejutottam az irodába, az asztal mögött ülő bátyámra pillantottam. - Szia Jackie! Eresztettem meg egy fáradt mosolyt, majd a vállam fölött hátra pillantottam a játékosokra, akik bent felejtették magukat. - Ja, mi megyünk… örvendtünk, Ms. Carter… kisasszony… hölgyem… Tódultak kifelé vigyorogva. Nagyot fújva forgattam meg a szemeimet, majd ledobva a táskámat oldottam ki a kabátomat, és megkerülve Jackie asztalát, öleltem át hátulról a vállait, majd adtam egy cuppanós puszit az arcára. - Ráérsz kicsit a húgodra, vagy sok a dolgod? Pillantottam rá oldalról, aztán elengedve felegyenesedtem, és körbepillantottam az irodában. - Egész jól néz ki…
Épp a napi szokásos papírmunkával szenvedtem, vagyis kivételesen most nem csak az aznapival, kicsit felgyülemlettek a dolgok, és még a jövő havi ütemterven is kellett változtatnom némileg a többiekkel megbeszéltek alapján, szóval... nem unatkoztam, na. - Erin? Szia! - pillantottam fel az irathalmazok közül, és ahogy megláttam a húgomat, egyből határozottan jobb kedvem lett. - Valami gond van, fiúk? - sandítottam oldalra a húgom mellett sorakozó játékosaimra felvont szemöldökkel, majd hacsak nem volt semmi bajuk, úgy intettem is nekik, hogy hess-hess. El az irodámból, meg a húgom körül se legyeskedjenek, hacsak nem akarnak a következő edzésen 500 fekvőtámasz - 500 felülés - 500 guggolással indítani az erősítést. Amíg megkerülte az asztalomat, én arrébb toltam az iratokat magam elől, hogy amikor hátulról átöleli a vállaimat, már kényelmesen dőlhessek hátra a székemen. - Persze, rád mindig van időm. Ezek úgy is megvárnak. - feleltem sóhajtva, ahogy vetettem egy pillantást is rá, aztán mesélni is kezdtem - Ma volt itt egy delegáció a csapat néhány szponzorától, szóval egész nap velük ment a bájcsevej, meg a prezentálások, hogy mire jutottam a csapattal, mióta átvettem az előző edzőtől. Milyen eredmények várhatóak a szezonban, meg a többi szokásos, tudod... - legyintettem. A zakóm még mindig ott lógott a vállfán a szekrényem egyik akasztójába akasztva, meg a nyakkendő is itt volt valahol... valamelyik iratkupac alatt, csak miután mindig olyan érzésem van benne, mint akit épp fojtogatnak, ahogy távoztak a vendégeink, azzal a lendülettel szabadultam meg tőle és vágtam az asztalra. Kár, hogy még délután is jönnek, mert azóta már rég átöltöztem volna valami kényelmesebbe, csodálom Briát, hogy képes napi szinten ilyen elegáns ruhákban mászkálni a munkája miatt. - Köszi! Mielőtt megérkeztem, nem így nézett ki, de gondoltam, átrendezem. Így nekem is jobban bejön. - magyaráztam lelkesen, a részletekbe meg inkább bele se mentem, mert még holnap ilyenkor is itt ülnénk... - De mesélj te is, mi újság veled? Sikerült már megszoknod a várost? Milyen a munka? És egyébként minek is köszönhetem a látogatásod? Történt valami, vagy... csak épp erre jártál? Amúgy erről jut eszembe, valamikor majd eljöhetnél hozzánk. Már végre a költözködési láz is lecsengett, meg azt hiszem, kezdenek elrendeződni a dolgok... igazán ideje, hogy végre Mayával is találkozz. - feleltem vidáman, hisz lekopogom, egyelőre egész jól mentek a dolgok "otthon".
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Akkor ezért vagy ennyire csini! Húzgáltam meg játékosan az ing gallérját, majd ellépve bújtam ki a kabátomból, és az egyik szék támlájára terítettem. A szponzorok nagyon fontosak a mai világban. Lehet valaki bármennyire jó, ha nincs anyagi hátszél, akkor nem rúghat labdába. Sajnos ezt a békát le kell nyelni. A pénz már mindenhova befurakodott, és mindent az mozgat. Nem ültem le. Az ujjaimat tördelve járkáltam fel-alá az asztala előtt. Bárcsak azért jöttem volna ide, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, de sajnos nem ez a helyzet. Ezt a beszélgetést már egy ideje meg kellett volna ejtenünk, és azóta csak bonyolódtak a dolgok. Körülöttem is. Jackie pedig az ég világon nem tud semmit. Telefonon beszéltünk, de Mimivel és Mayával való összeköltözése… összeszokása eléggé lekötötte, nem akartam felhozni a történteket, viszont nem akarom azt a hibát se elkövetni, amit a szüleink. Nem akarok titkolózni Jackie előtt. Legalább mi tartsunk össze, ha már a szüleinkben csalódnunk kellett. - Szeretnék már nagyon. Vettem egy szép kifestőt, meg ceruzákat Mayának. Pillantottam rá futó mosollyal az arcomon, majd nem túl lelkesen, de bólintottam. - Igen, történtek dolgok az utóbbi időben. Végül úgy döntöttem, mégis csak leülök, mert már kezdtem beleszédülni a folyamatos járkálásba. - A munka klassz… és a lakásom is. Valamikor feljöhetnél megnézni. De most nem ezért vagyok itt, Jackie. Ráztam meg a fejem, majd nagyot sóhajtottam. - Beszéltem anyával. Nyilván te nem tudsz erről… Gondolom azóta se állt vele szóba, még ha hívogatta is, akkor se vette fel a telefont. - …és Naomit is felkerestem már. Kétszer is. Dőltem hátra a széken, lábaimat keresztezve egymáson igazítottam meg a kockás ruha alját. - Kiszedtem mindent anyából, és iszonyúan összevesztem vele. Azóta én se beszélek vele… ez elképesztő! Hogy volt képük felkeresni, és pénzt ajánlani Naominak? Én ezt… nem tudom, Jackie… de ez már nálam is kiverte a biztosítékot. Ráadásul az, hogy még a saját anyja is megfenyegette Naomit… én nem tudom Jackie… Ingattam meg a fejemet csalódottan, majd beletúrtam a hajamba. Érzem, hogy a feszültség ismét elönt, ahogy erről beszélek. - Ha csak belegondolok, felfordul a gyomrom. Ha ilyen dolgokat vált ki az emberből a szülőség, én soha nem akarok gyereket. Elkeseredett, és csalódott volt a hangom. Csalódtam, és nem tudom túltenni magam ezen az egészen. - El bírom viselni Mimi társaságát egy légtérben… fegyverszünetet kötöttem vele… főként Maya miatt, de ennél többre nem vagyok képes vele kapcsolatban sem… mert bármennyire is az anyja, és a szüleink kavartak a háttérben, ő is hazudott neked, és bántott.
- Hajjaj... tudod, a szponzorokért bármit! - csóváltam a fejem, mert ha rajtam múlt volna, simán fogadom őket melegítőben is. Na jó, annyi kötelességtudat meg illem szorult belém is, hogy ne, de hát na... annyira nem ugráltam különösebben az ilyen puccparádés öltözékekért, legyenek akármilyen csinosak is. Kényelmetlenek... Csak figyeltem, hogy rója a húgom a köröket az irodámban, ez pedig nem sok jóval kecsegtetett. Egy darabig még szöszmötöltem a papírokkal, de aztán hamar eljutottunk arra a szintre, hogy kezdett idegesítővé válni, hogy keselyű módjára köröz itt a szőnyegemen. - Nem fejeznéd be? Mi a baj? - szólok rá végül, hogy ha van valami, akkor inkább mondja, mert ezzel a körözéssel csak az idegeimen polkázik. - Akkor majd mondom neki, aztán mást nem, valamelyik hétvégén beiktatjuk a dolgot. És szerintem örülni fog neki, legalábbis amennyire tudom, szeret rajzolni. - felelek az ajándékok hallatán, bár igaz, fogadni nem mernék rá. Csak bólintok arra, hogy rendben a munkája, nem tudom, hogy Kyle említette-e előtte, hogy ismerjük egymást, de ha nem, reménykedtem abban, hogy legalább arról szól, ha valami gáz lenne a húgommal munka terén. Eddig nem volt, szóval aggodalomra semmi ok. - Örömmel. - mosolyodtam el a lakás hallatán is, amikor azonban szóba került anya, azon nyomban lehervadt a mosoly a képemről. Nem, valóban nem tudok róla, mert nem is beszéltünk azóta... - Említette Mimi, hogy találkoztatok. - szóltam közbe egy pillanatra, hogy feleslegesen ne meséljen potyára, hacsak nincs semmi olyasmi, amit esetleg Naominak oka lett volna eltitkolni előlem. Bár csak nem... - De akkor legalább már hiszel nekem. - dőltem hátra a székemben elégedetten, ám körülbelül addig tartott az érzés, amíg szóba nem került a pénz, onnantól csak őszinte értetlenséggel néztem a húgomra. - Azt mesélte, hogy mivel fenyegette az anyja, de... milyen pénzt ajánlottak? Erről én eddig nem is tudtam... csak arról, hogy tudtak róla, és eltitkolták. Meg az a levél... - magyaráztam nem kevés zavarral a hangomban, és akaratlanul is elkapott a dejà vu érzés, nem épp a kellemesebb fajtából, amit a szertárban is volt szerencsém megtapasztalni, amikor megtudtam, hogy apa vagyok. - Azt mondod, hogy anyáék... meg akarták venni Mimi hallgatását...? - kérdeztem vissza a biztonság kedvéért, de aztán csak a tenyerembe temettem az arcom, mert... nekem ez sok. Elegem van belőle, hogy amikor már épp kezdene rendeződni a helyzet, újra és újra kibukik valami szar, ami miatt megint kezdődik ez az egész veszekedés és egymásnak esés újra és újra... mint valami kibaszott körhinta. Hogy én mennyire uuutálom a körhintákat. - Most mondjam, hogy én se...? Tudom, kissé elkéstem vele. - dünnyögtem szarkasztikusan, amikor pedig beavat a húgom, hogy ő is fegyverszünetet kötött drága lakótársammal, csak fáradtan emelem fel a kezem. - Üdv a klubban, hugi. Jók vagytok, mi már el bírjuk viselni egymást egy légtérben, igaz, nem árt, ha Maya is ott van közben, meg a fegyverszüneten is dolgozunk... - jobban mondva dolgozok én, hogy ne bőgessem meg napi szinten szerencsétlent, mert a végén még kész idegroncs lesz, ilyen anyát meg végképp nem akarok Mayának. Elég, ha a nagyanyjai zakkantak. Voltak. - Erin... amiatt, hogy köztünk mi történt, ne fájjon a fejed. Jó, tudom, mindenki azt mondaná ilyen helyzetben, hogy megbánta, anya is írta, de na... Attól, hogy mi mit tettünk egymással, nektek még nem kell haragban lennetek. - feleltem, mert sosem vártam el hasonló viselkedést a húgomtól, azért utáljon valakit, mert én is, vagy mert bántott... vagyok önálló már annyira, hogy kezeljem a helyzetet, meg kamatostól visszafizessem a bántalmaimat, nem hiányoltam hű követőket magam mellől hozzá.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Az értetlenség az arcomon hűen tükrözte Jackie arckifejezését, csupán az enyémnek az volt az oka, hogy én azt hittem, hogy mindent tud… és csak nekem nem említette ezt az „aprócska” részletet. - Mi? Hogy ezt te nem is tudtad? „Nagyon jó”! Egyre jobb… Kíváncsi vagyok mik fognak még kiderülni! Morrantam fel mérgesen, majd mély levegőt véve bólintottam. - Igen, Jackie… miután megdolgoztam telefonon keresztül, és megfenyegettem, hogyha nem vall be mindent soha a büdös életbe nem lát többé… megeredt a nyelve. Egy millió dollárt ajánlottak Naominak cserébe azért, hogy ne bonyolítsa az életed. Egy milliót! Csattantam fel dühösen. - Ne védd, az Istenit! Nem tudok elvonatkoztatni attól, amit láttam rajtad azokban az időkben. Hazajárni is alig akartál. Az egyetlen testvérem vagy, és imádlak… nem tűröm, hogy bárki is bántson. A saját szüleinktől se tűröm el! Felfoghatatlan, hogy világ életünkben arról papoltak, mennyire fontos a család, az összetartozás… és képesek voltak egy ilyen húzásra. A saját unokájuknak simán hátat fordítottak, holott benne is Carter vér folyik. Ez ám a nagy családi szeretet! Ez nem olyan dolog, amit csak úgy meg lehet bocsátani, vagy amit egy megbánással jóvá lehet tenni. Csak azt remélem, hogy azzal nem voltak tisztában, hogy Naomi anyja mivel fenyegetőzött, mert ha tudták, és szemet hunytak felette, én esküszöm még azt is letagadom, hogy közöm van hozzájuk! Nem volt joguk helyetted dönteni. Elképesztő, hogy képesek voltak faarccal végignézni ahogy szenvedtél emiatt az egész miatt. Felpattantam a székből, nem bírtam a seggemen maradni. A polchoz sétálva néztem végig a jó pár éves kupákat, amikre ráférne egy kis porolás, aztán újra a bátyám felé fordultam. - Lekaramboloztam a bérelt kocsimat. Váltottam témát hirtelen. - Pontosabban tolatás közben belém hajtottak. Fújtam ki a levegőt. - Mivel ittam előtte néhány pohár rosét, fél évre bevonták a jogosítványomat. Megúsztam egy kisebb agyrázkódással a koccanást, meg némi pénzbírsággal… és… a bíróság kötelezett rá, hogy fél évig heti kétszer pszichológushoz járjak. Eugéne közbenjárásának köszönhetően nem emeltek vádat… persze ez annak is volt köszönhető, hogy aki belém hajtott nem sérült meg, és nem tett feljelentést. Most először említem a néhai pszichiáteremet mióta Fairbanksben vagyok, ráadásul a keresztnevén ezelőtt soha nem neveztem. Jackie csak futólag találkozott vele, amikor még Anchorage-ban meglátogatott a kórházban, és azóta se beszéltem róla a testvéremnek. - Tudom, hogy már szólnom kellett volna, de nem akartam ezzel rád telefonálni, és a frászt hozni rád. Tényleg nem történt komolyabb bajom. Bent maradnom se kellett éjszakára a kórházban.
- Nem, nem tudtam... - rázom a fejem hitetlenkedve, és más helyzetben tuti megmosolyogtatna a tény, hogy sarokba szorította a kishúgom a tulajdon anyámat, de tekintve, hogy milyen téma kapcsán, nem igazán támad kedvem mosolygáshoz. - Mondanám, hogy én is, de nem lenne túl őszinte... de ezek után szerintem lesz még egy elbeszélgetésem Mimivel, legyen szíves elárulni, ha van még bármi olyan, amiről nem tudok az ügy kapcsán, mert kezdem nehezen viselni, hogy csak morzsánként szórják elém az infókat. - dörmögtem bosszúsan és már látom is előre, mennyire nem lesz kellemes a téma, vagy akár a beszélgetés, de könyörgöm, végre, egyszer legyünk már túl rajta! - Te jó ég... És... elfogadta? - kérdezek vissza, mert bár Naomiról nem feltételeznék ilyesmit, de végül is anyámék terve mégis bejött, mert hallgatott... vagyis ott volt az a levél, de... végeredményben csak nem tudtam meg, amit kellett. - Ha nem lennék érintett az ügyben, még poénkodnék is vele, hogy fogadta volna el, aztán felezünk és élünk boldogan, de valahogy így nem igazán érzem viccesnek. - húztam el a szám, aztán csak hallgattam a húgom újabb kirohanását a téma kapcsán, én meg valahol a felénél az asztalra támaszkodva támasztottam az államat, miközben hallgattam. A régi jó, ismerős lemez, valahogy éreztem, hogy megint kezdjük, de azért hagytam, had mondja csak végig... ha félbeszakítanám, csak rontana a helyzeten. - Erin... Tudod, hogy én is imádlak, de kérlek, had intézzem én a saját dolgaimat... - kezdtem bele, mert bár fájóan igaz volt minden, amit mondott, némi lelkiismeret-furdalás is feltámadt bennem miatta, de na... - Ami történt, megtörtént, fájt, szar volt és rosszabbul nem is sülhetett volna el, de... nem akarom újra és újra körbezongorázni ezt a témát. Nem, nem volt joguk helyettem dönteni. És nem tudom, hogy anyáék mennyit tudtak, vagy mennyit nem, de őszintén? Már annyira nem is tud érdekelni, pláne, hogy így se beszélünk hónapok óta... Rosszabb már úgy se nagyon lehet. - feleltem nehéz szívvel, mert tekintve, előtte milyen szoros volt a kapcsolatunk, nem is nehezemre esik, hogy dacból és sértettségből, bosszúból megszakítottam minden kapcsolatot velük, egyik pillanatról a másikra - Azóta próbálok elszakadni a múlttól, magam mögött hagyni, és inkább a jelenemre és a jövőre koncentrálni helyette... Jó, tudom, nehéz úgy, hogy Mimi is itt él, de... már Maya is itt van, mellette pedig nem mehet így tovább, úgyhogy az egymás mellé hangolás helyett inkább építő jellegű javaslatokat várok. - néztem fel rá, tudom, jó vicc, pont tőle, de remélem veszi a lapot, hogy ha ilyennel nem tud szolgálni, legalább az alakuló kapcsolatunkba ne rondítson vele. Attól úgy sem kell tartania, hogy megismételje magát a múlt. - Hogy mit csináltál?! - áll meg bennem az ütő is egy pillanatra, ahogy karambolt említ, és aggódva végig is járattam rajta a tekintetem, hogy van-e bármi sérülése... te jó ég, és ha igen, hogy kerülhette el a figyelmemet! Ám ahogy közli, hogy tolatás közben sikerült kivitelezni, csak megnyugodva szusszanok egyet - Ja, vagy úgy... parkolni próbáltál? Az mindent megmagyaráz. - legyintettem, mert a nők és a parkolás... nem is kell sokáig ragozni, azt hiszem, mindenki ismeri a sztereotípiákat. - Álljon meg a menet... te mióta iszol alkoholt? Ki vagy te, és mit csináltál a húgommal? - néztem rá hitetlenkedve, megragadva a lényeget, de aztán olyan mennyiségű infót zúdított a nyakamba egyszerre, hogy azt se tudtam, mire csapjak le így hirtelen... - Jogosítvány-bevonás? Bíróság? Pszichológus...? És ki a fene az az Eugéne? - kész, eddig bírtam, most már én sem bírok tovább nyugton maradni, felpattanok hát a helyemről, hogy a húgomhoz siessek, a vállait finoman megragadva és fogva tartva, válaszokat várva tőle. Aggodalmaskodó-védelmező báty ösztönök bekapcsolva, maximális fokozaton, vagy legalábbis valami olyasmi. - Igen, szólnod kellett volna. Nem történt semmi, de mi lett volna, ha igen? Erin... nem rég volt műtéted, óvatosabbnak kéne lenned. Amikor azt mondtam, hogy próbálj ki olyasmiket, amire eddig az edzések miatt nem volt lehetőséged... nos, őszintén szólva én nem épp ilyesmikre gondoltam. Mi ütött beléd? Szinte rád se ismerek... - csóváltam a fejem, mert éreztem, hogy valami mélyebben gyökeredző problémáról lehet szó, ha ennyire kifordult önmagából, és részben rosszul esett, hogy nem szólt róla, részben pedig fáj, hogy olyan vak voltam, hogy nem vettem észre, a saját húgom szenved valamitől.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Anyáék otthagyták neki a csekket, de soha nem váltotta be. A pénzmozgást érzékelték volna a számlán, és nem hiszem, hogy anya ebben hazudott volna. Mégis miért tette volna? Nem lenne oka védeni Naomit. Nagyot szusszanok. - Jól van, nem nyúzlak ezzel tovább, csak már nem bírtam magamban tartani. Így is elég sokat ültem rajtam, mire rávettem magam, hogy újra szóba hozzam. Ez a beszélgetés anyánk és köztem már egy hónapja lezajlott, és Mimivel se tegnap beszéltem. Gondolhatja, hogy ha még ennyi idő után is ilyen indulatokat vált ki belőlem ez a téma, akkor az elején mennyire ki lehettem borulva tőle. Szóval most magamhoz képest még higgadtan tudtam beszélni erről. - Építő jellegű javaslatot vársz? Rendben. Szusszantam. - Éld mostantól úgy az életed, ahogy neked tetszik, és ne foglalkozz azzal, hogy kinek mi nem tetszik benne, ha neked úgy a jó. Ha úgy tartod helyesnek, hogy Mimivel élj egy fedél alatt, akkor tedd azt. Csak legyél végre boldog. Függetlenül attól, hogy nem helyeslem, tényleg azt kívánom a bátyámnak, hogy végre normális, boldog élete lehessen. Végül is van egy lánya, aki sok boldogságot adhat. Ez elég szoros kapocs, és elég sok lehetőséget ad a jövőre nézve. Anyáék meg… ez még a jövő zenéje. Szörnyű amit tettek, de bármennyire is haragszom most rájuk, a szeretet megvan, és hiányoznak. Látni azonban nem akarom őket, mert túlságosan felkavart ez az egész… túl nagyot csalódtam bennük. - Hát… igazából nem. Kifelé tolattam a parkolóból az úttestre. Pontosítottam a történteket. A legerősebb amit előtte valaha ittam, az a sör volt. Akkor a fogdán végeztem, ahonnan Jackie hozott ki tajtékozva. Annyira nem is meglepő, hogy már megint hasonló körülmények között kerültem bajba, csak most a rosé volt „terítéken”, nem pedig a sör. - Nem iszok alkoholt, csak megkóstoltam. Pontosítok, mielőtt elkönyvelne újdonsült alkoholistának, és elzavarna egy anonim alkesz gyűlésre érméket gyűjteni a tisztán töltött hónapok után. Továbbra se vagyok oda az alkoholért, az csak egy egyszeri alkalom volt. - Tudod… Dr. Fortier… Találkoztál vele futólag Anchorage-ban. Anya fogadta fel. A pszichiáterem volt. Anya meggyőződése volt, hogy egyedül nem tudom feldolgozni a műtéti traumát, ezért fogadott egy szakembert, hogy beszélgessen velem. Természetesen engem a drága jó anyánk erről nem kérdezett meg, csak kész tények elé állított. - Jó ideje nem az orvosom már. Mi… Mély levegőt veszek, felkészülve arra, amit a szavaim majd kiváltanak a hír hallatán a testvéremből. - Együtt vagyunk. Haraptam be az ajkamat. Nos, ez elég új… és váratlan fordulat tőlem. Évek óta nem volt senkim, akit legalábbis felvállaltam volna. Sergeiről egy szót se szóltam, és most már egyáltalán nem is számít. Tovább léptem. - Tudom, hülyeséget csináltam. Úgy ültem a volán mögé, hogy nem gondoltam át. Nem szoktam inni, ezért akkor fel se merült bennem, hogy gond lehet, de hidd el tanultam belőle. Többet nem teszek ilyet, és sokkal jobban vigyázni fogok magamra. Csak ne meressz rám ilyen szemeket, oké? Bújtam hozzá átölelve. - Megvisel… Szólaltam meg halkan. - Másfél éve még olimpikon voltam, most meg… Neked jó esélyeid vannak rá, hogy hamarosan visszatérhess a profik közé, de én soha többé nem versenyezhetek már. Huszonöt évig ez volt az életem. Nem olyan könnyű túltenni magam. Persze, hogy nem vette észre rajtam, hogy megvisel, mert próbáltam palástolni, úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de rájöttem, hogy ha a szőnyeg alá söpröm, attól nem lesz könnyebb.
- Ühüm. - hümmentek végül a húgom szavaira, és valahol mélyen egész megkönnyebbül a lelkem, hogy legalább Naomiban nem kellett ismét csalódnom. Nem mint ha nem állt volna jogában, azok után, hogy a szüleim mit léptek ellene, de... valahol roppant kiábrándító lett volna, hogy ilyesmit kell megtudnom róla. Vagy inkább fogadta volna el, és legalább lett volna újabb okom utálni, meg mit a fejéhez vágni... mennyivel könnyebb is lenne! - Képzelem... csodálom az önuralmad, és hálás köszönetem. - szólaltam meg Erin erősködését hallva - Csak azt nem értem, hogy miért nem előbb mondtad, ha ennyire nyomaszt... Tudod, hogy nem egészséges elfojtani az ilyeneket. Csak felemészti az embert. - feleltem én, a bölcs... mint ha nem lennék én is ugyanilyen. Na jó, ha kellően felcseszik az agyam valamivel, az aztán ziher, hogy én nem tartom magamban, hanem a másik képébe vágom a véleményem, hadd fájjon már neki is, ne csak nekem legyen olyan hú de szar... - Igen, azt. - bólintottam a húgom szavaira, majd már vártam, hogy milyen kiosztást kapok tőle építő jellegű javaslat gyanánt, de úgy tűnik, kellemesen csalódnom kell benne. Míg az elején némi fenntartással várom a mondandóját, addigra a végére már kényelmesen hátradőlök a székembe, mielőtt felkelnék a helyemről. - Na látod! Ez az én húgom. Köszönöm. - léptem oda hozzá, hogy hálám jeléül megöleljem, igaz, magamtól is ilyen irányelvek szerint igyekeztem élni az életem, de nehéz úgy, ha folyton csak ellenállásba és falakba ütközik az ember, vagy éppenséggel mindenki szerint hülyeség, amit csinál. Talán nem is tudja, hogy mennyit jelent számomra az, hogy legalább már az egy szem testvérem mellettem áll ebben az egészben. Jobb "szövetségest" nem is kívánhattam volna magamnak. - Az majdnem ugyanaz. - épp parkolni készült, vagy parkolóból tolatott kifelé, sokat nem változtat a tényeken. - Persze, én is ezt mondanám. Úgy, mint ahogy múltkor a pohár vizemet az étteremben? Szerintem ha vodka lett volna, azt is egy szuszra lehajtod. - vigyorodtam el, eszem ágában sincs alkoholistának titulálni azért, mert néha alkoholt fogyaszt. Az ég szerelmére, felnőttek vagyunk! És egyébként jómagam is szoktam inni, gyakrabban, többet, és töményebbet, mint ő, mégsem tartom magam sem alkoholistának ezért. - Dr. Fortier, Dr. Fortier... - ismételgetem a nevet, miközben megpróbálom magam előtt felidézni a férfi arcát, a számtalan orvos közül melyik is volt az - Ő az az idősebb fazon? Olyan karakteres vonásokkal, göndör hajjal... - kérdeztem rá a pontosítás végett, hogy biztosra menjek, ám amikor a húgom folytatja, a tekintetét vizslatva vonom fentebb a szemöldököm. - Azt mégis hogy érted...? - elvégre az, hogy már nem az orvosa, jelenthet sok mindent, nyugdíjba ment, áthelyezték, tudom is én, igaz, amikor Erin befejezte azt a félbe hagyott mondatot, akaratlanul is hevesebben csúsztak ki a szavak a számon, mint azt terveztem. - Hogy mi?! Erin, most csak szívatsz... Hogy... úgy érted hogy együtt vagytok, hogy... mint egy pár? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, ám azt hiszem, kellően beszédes volt a reakciója szavak nélkül is. - Hát ezt nem hiszem el... Fiatal vagy, csinos, okos, tehetséges, bármelyik pasit megszerezhetnéd, akit csak akarsz, erre pont egy ilyen vén muksóra esik a választásod?! Egyáltalán hány éves? - váltottam át akaratlanul is faggató-vallató üzemmódba, de hát mit vár? Ő sem különb tőlem ilyen téren... - Remélem is, de ezzel még nem úszod meg a témát ilyen könnyen, remélem, tisztában vagy vele. - váltottam akaratlanul is szigorúbb hangnembe, csak akkor adtam meg magam némi sóhaj keretében, amikor odabújt hozzám. - Néha olyan... olyan vagy. - dünnyögtem az orrom alatt, átölelve a vállainál, ha már olyan pöttöm termettel áldotta meg a sors, közben pedig hallgattam, ahogy kiönti a szívét nekem, és akaratlanul is úgy éreztem, hogy ezek után egyszerűen muszáj visszatérnem a versenysporthoz. Magamért, a húgomért, hogy kettőnk közül legalább én bizonyítsak... - Csodállak érte, hogy ilyen jól tudod kezelni. Elviselni... Na jó, nem az előbbiekre gondoltam, amit bevallottál. Tudom, hogy milyen nehéz lehet... én csak kényszerszüneten vagyok, de istenem, annyira... rossz néha, és annyira hiányzik. És annyira rossz ez a bizonytalanság, egyszerűen gyűlölöm! - öntöttem ki én is a szívem, és ilyen szempontból lehet, hogy az ő karrierje félbeszakadt, de legalább ez biztos, és tovább léphet, míg nálam... vagy lesz folytatás, vagy nem, még senki sem tud biztosat mondani. - Ne hibáztasd magad, ez ellen te se igen tehettél semmit... és ugye tudod, hogy ha szükséged van rád, én mindig itt leszek neked? - pillantottam le rá. Nem kell, hogy a szőnyeg alá seperje a problémáit, senki nem is várja el tőle...
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Hé! Ne légy izé! Azok után amit ott közöltél velem, még csodálkozol, hogy egy húzóra megittam a vizet? Egyébként nem… a bort lassan ittam. Öltöttem ki durcásan a nyelvem, és belecsíptem a bátyám hasába, hogy moderálja kicsit magát. Azt úgyis annyira „szereti”, ha csipkedem. Bólintottam. - Igen, kicsit göndör. Összefontam magam előtt a kezeimet, majd a fejemet enyhén félrebiccentve vontam fel a szemöldökömet a reakciója láttán. Nos igen… nem is számítottam tőle másra. Középiskolás korunkban is leöregezte az osztálytársát akivel akkor jártam. - Hé! Nem vén, oké!? Csak 42 éves. Egyébként sem ez számít. Szeretek vele lenni. Szeretem őt. Keltem Eugéne védelmére. - Ugye tudod, hogy nem vagy sokkal különb nálam!? Neked senki se lenne elég jó az oldalamon. Mindenkiben találsz kifogásolni valót, hogy miért nem elég jó. Eugéne-be csak a korába tudsz belekötni, semmi másba. Ő nagyon jó ember, és törődik velem. Nem tudnál örülni annak, hogy boldog vagyok? Meresztettem kérlelőn zöld szemeimet rá. - Be akarom majd neked mutatni, ahogy alkalmasnak érzed rá a pillanatot. Tudom én, hogy ezt még meg kell emésztenie. Mégis csak Carter vér folyik benne is, és bármennyire is szakadt most ketté a családunk, a védelmező-féltő ösztön egymás iránt igenis munkálkodik bennünk. Szerettem, hogy ilyen nagyra nőtt a testvérem, mert jó érzés volt az ölelésébe bújni. - Tudom, Jackie… csak nem akartalak terhelni, mert így is van elég gondod. A csapat… Naomi… anyáék… Maya… Legalább én ne szakítsalak még egy darabba, ha nem muszáj. Egyébként is… tudod mit szokott mindig mondani apa. Ha elesünk, és van erőnk felállni, akkor minden ilyen alkalommal csak erősebbé válunk. Próbálok így hozzáállni ehhez. Felállni, és kezdeni magammal valami értelmes dolgot, amiben jó lehetek. Persze tudom, hogy valószínűleg semmi se lesz fogható a sportkarrieremhez, de írni mindig is szerettem, szóval legalább valami olyannal foglalkozok, amit a sporton kívül szeretek. Teljesen a mozgástól se lettem eltiltva, sőt! Mozognom kell, mert a szívemnek szüksége van rá, csak olyan mértékben nem tehetem már, ahogy eddig tettem. Hobbi szinten csinálhatok szinte bármit, ami nem terhel meg túlzottan. Az államat a mellkasának támasztva fürkésztem egy darabig a vonásait, aztán elvigyorodtam. - Rájöttem ki a titokzatos lány. Mi’ meglepő. - Véletlenül, nem direkt… mielőtt még megvádolnál azzal, hogy Ms. Columbo megint nyomozásba lendült. Rebegtettem meg ártatlanul a szempilláimat. - Lecsaptam két könyvvel. Kúszott ördögi vigyor az arcomra, majd felnevettem mielőtt Jackie a gyászjelentéseket akarná átböngészni. - Nyugi, még azelőtt, hogy megtudtam ki ő. És nem lett semmi baja – szerencsére. Amúgy… neked vörös fétised van? Szekáltam kicsit. - Elég karakán csaj ez a Charlie… Bria…? A Charlie jobb. Csinos lány… Fürkésztem Jackie arcát várakozóan.
- Én aztán nem. - vontam volna vállat, ha nem csíp hasba egyetlen húgom, mert arra aztán reflexből ugrok meg kissé, mert na... viselkedjen már! Tudja, hogy ezt mennyire utálom! - Igaz, végül is, az nem vén. Akár az apád is lehetne. Tényleg nem számít. - vonok vállat nemtörődöm módon, tudom, én csak ne magyarázzak itt apaságról, de akkor is! Most komolyan, ennyire defektes ez a korosztály? A húgom olyannal kavar aki az apja lehetne, Naomi meg egy egyetemista sihederrel... - Szereted, mint szereted vele tölteni az időd, vagy szereted őt, mint szerelmes is vagy belé? - kérdeztem vissza némi pontosítás végett. Amikor aztán a szememre hányja, hogy nem vagyok különb mint ő, kedvem támadna ellenkezni, hogy nehogy már! Hát én hol kavartam olyannal, aki az anyám lehetne? És mellé ember? Legalábbis remélem, hogy ember ez a bizonyos dilidoki, nem pedig vérfarkas, mert akkor menten rosszul leszek... Amúgy meg mit vár? Testvérek vagyunk. - Azért, mert nem akarom, hogy megint csalódj. És ne aggódj, ha megismerem, biztos bele fogok tudni kötni sok más egyébbe is. - jegyzem meg a lehető legnagyobb természetességgel és magabiztossággal, és amikor közli, hogy másba nem tudok belekötni, kedvem lenne visszavágni, bizonyítva az ellenkezőjét, hogy "pont a dilidokijába kellett beleszeretnie...?"? De a számonkérő kérdését hallva már végképp nincs pofám hangot adni a gondolataimnak, csak kelletlenül sóhajtok. - De... csak... mindegy. - gondolom meg magam közben, ahogy megláttam a kérlelő tekintetét. Miééééért? - Akartam is mondani, hogy majd szeretném megismerni. - értettem egyet a húgommal, ha nem is most rögtön, de majd, valamikor, a közeljövőben... Jól sejtette, azért még kell egy pár nap, hogy megemésszem a dolgot, bár lehet, hogy aztán se fogom sokkal egyszerűbben viselni, hogy ennyire nem hozzá illő valakit választott - szerintem. - Eggyel több vagy kevesebb, mit számít? És tudom, tudom... hogy ne tudnám? - kúszott halvány mosoly a képemre az oly jól ismert családi "szállóige" hallatán. Magamhoz is ölelem, úgy is rég volt már alkalmam rá, közbejött egy csomó minden, találkozni meg beszélni sem igazán tudtunk egymással úgy, mint korábban. Egész kellemes nosztalgikus érzéssel tölt el, ahogy csak vagyunk, szótlanul, kíváncsian figyelve, de ahogy elvigyorodik, no meg meghallom a következő szavait, menten lefagyok egy pár pillanatra. Pedig ha tudnám, hogy ez még csak a kezdet...! - Hogy mi? Hogyan? Mikor? - kezdtem faggatni gondolkozás nélkül, amikor pedig a könyvek is szóba kerültek, esküszöm, én mentem lesápadtam. - Hogy mit csináltál?! - bukott ki belőlem a riadt kérdés, és még volt képe-mersze csak vigyorogni, mint aki rossz fát tett a tűzre. Hát én nem is tudom mit csinálok vele, de ááááá! - Remélem is! Egyáltalán hogy derült ki, hogy mindketten ismertek? - faggatóztam kíváncsian, válaszokat követelve, amikor pedig a vörös-fétis került szóba, szinte reflexből tagadtam is, szemrebbenés nélkül hazudva. - Nincs. - feleltem roppant komolyan, bár a nagy sietségem talán árulkodó lehetett számára. Amúgy meg, baj? Szép a vörös haj, igaz, magamnak sose akarnék. Brr... Csak akkor enyhültem meg kissé, amikor végre pozitívan is nyilatkozott Bria kapcsán, mosolyt csalva vele az arcomra. - Mégis mit gondoltál, majd valami bányarémet hív randevúra a bátyád? - csóváltam a fejem kelletlenül, mert oké, hogy nem a külső számít, de... az is számít. Pont. - Még az egyetemen volt egy Charles nevű csapattársam, őt hívtuk mindig Charlie-nak... szóval részemről marad a Bria. Brianna. Egyébként, első benyomás? Mit szólsz hozzá, ha már azelőtt találkoztatok, hogy bemutathattalak volna egymásnak titeket? - érdeklődtem kíváncsiskodva, mert tudom, milyen kotnyeles tud lenni a húgom, de attól még számított a véleménye... és én is nyugodtabban aludnék éjszaka, ha a későbbiekben jól kijönnének, és nem egymást gyilkolnák legszívesebben a hátam mögött.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Jézusom, ne magadból indulj ki! Csúszott ki akaratlanul is a számon. - Szerelmes vagyok, Jackson. Ne legyél ennyire értetlen. Tudok különbséget tenni szeretet és szerelem között. Kértem ki magamnak a dolgot. Sok embert kedvelek, néhányat szeretek is, de azok láttán nem kezdenek el repkedni a pillangók a gyomromban… nem vágyok arra, hogy megérintsenek, vagy csak szimplán rám figyeljenek. Imádom nézni és hallgatni, ahogy magyaráz… örülök, ha megmosolyogtatom, még ha valami hülyeségem is csalt mosolyt az arcára. Szeretem, hogy olyan komoly, és látszólag megközelíthetetlen… s míg az egyik pillanatban rideg és elutasító, a következőben lángol a szenvedélytől, amivel engem is magával ránt. Nem érdekel senki más rajta kívül. Nem akartam… nagyon nem akartam beleszeretni, s mégis azon kaptam magam, hogy megtörtént. - Sokszor azok okozzák a legnagyobb csalódást, akiktől nem is várnánk. A csalódás lehetősége mindig fenn áll Jackie, de ha emiatt nem adok esélyt a boldogságra, akkor igen… biztos nem fogok csalódni, ahogy boldog sem leszek. Utalok itt egyértelműen anyáékra. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem csak nekem… Jackie-nek is ők okozták életünk legnagyobb csalódását. Az ember a saját szüleitől várna ilyet a legkevésbé, és elég nagy pofon, amikor kiderülnek a háttérben való munkálkodások. Figyelem az arcán végbemenő változásokat, majd kicsit szorosabban ölelem karjaimmal, mielőtt még elvágódna nekem a polc és az asztala között. - Amikor a kifestőt vettem Mayának. A könyvesboltban. Válaszoltam még mindig roppantul széles mosollyal, gonoszul élvezkedve rémülete láttán. Egy kis szórakozás kijár, de túlzásba azért nem viszem a dolgot. - Miután eltaláltam a könyvekkel, megkérdeztem, hogy nem sérült-e meg… aztán beszélgetésbe elegyedtünk... Bemutatkoztam neki, ő meg a vezetéknevemre felkapta a fejét. Először azt hittem, hogy csak valami helyi rajongód a sok közül, aztán magától elkezdte mondani a dolgokat. Onnantól elég egyértelmű volt. Nem volt nehéz összerakni a dolgot az általad elejtett információkból, és a szavai alapján. Vontam meg a vállamat. Fairbanks nem olyan nagy, én meg nem voltam sose az a típus, aki elücsörög a négy fal között. Elég sokat császkálok a városban, szóval elég jó esély volt rá, hogy előbb-utóbb egymásba botlunk. Ha nem derítettem volna ki Naomi címét, és ott nem mondták volna meg hol van a gyógyszertár… akkor is előbb-utóbb összefutottunk volna. Már csak a gyógyszerem miatt is, két hetente szoktam kiváltani, és abban a gyógyszertárban, amelyik épp útba esik. - Kemény csaj. Vigyorodok el újra, amikor érdeklődik az első benyomásomról. - Legalábbis nekem úgy tűnt. Kerek perec kimondta amit gondolt, és ezzel eléggé meglepett. Hiába vagyok kicsi, és látszólag ártatlan, azért meg szoktak rettenni tőlem az emberek, de ő nem úgy tűnt, mintha megijedt volna. Nem is tudom. Először kicsit kinyílt a bicska, de aztán utólag átgondolva, tetszik, hogy nem egy szerencsétlen anyám asszony katonája, aki a véleményét se meri kimondani, mert mi van ha nem nyeri el valaki szimpátiáját. Csak azért… vigyázz a tökeidre bátyó! Nehogy elpapucsosodj egy ilyen kemény csaj mellett. Rossz lenne nézni! Cukkolom nevetve. Annyira nem tartok tőle, hogy lemenne papucsállatkába, mert Carter… van méltósága. - Egyet ígérj meg. Nem mutatod be előbb Mayának, mint engem… Elég rossz néven venném…
- Héé! Köztünk csak 2 és fél év volt, nem pedig több, mint 15! - vágok vissza felháborodva Erin beszólásán, mert az, hogy fiatalok voltunk, teljesen más téma, mint hogy ilyen nagy korkülönbség lett volna közöttünk. Francokat volt... Ha még Primet ismerné, megértem, hogy kiakad, bár kinézetre ő sem tűnt idősebbnek, mint mi, az más téma, hogy vérfarkas volt... Na, ezért nem vittem Naomi után soha senkit haza bemutatni... Amikor kimondja, amit, hirtelen nem tudom eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább a számat húzzam... mert egyfelől örülök neki, hogy végre a kishúgom is megtalálta a boldogságot, másfelől viszont elég nehéz megemésztenem, hogy pont egy ilyen alak mellett... Valahogy másra számítottam, igaz, ahogy én se sűrűn hordtam haza a párokat bemutatni, úgy ő sem, szóval azt sem tudom igazán, milyen pasik jönnek be neki. Az idősebbek...? Atya ég, csak add, hogy ne vérfarkas legyen... Ahogy meghallom a szavait a csalódásról és a boldogságról, meg az esélyekről, akaratlanul is gombostűfej méretűvé zsugorodik a gyomrom, pláne, amikor eszembe jut, hogy Prim igaz, más szavakkal, de szinte ugyanezt vágta hozzám a tisztáson. Akkor, ott nem akartam elfogadni, de most, hogy a húgom szájából hallom ugyanezeket, önkéntelenül is elfog a lelkiismeret-furdalás, nem is igazán tudok mit mondani rá, csak félrekapott tekintettel vizslatom a szoba egy sarkát. - Kívánom, hogy ne kelljen csalódnod benne. - felelem végül, majd amikor szóba kerül Maya, Bria, meg az a könyvesboltos eset, csak kíváncsian hallgatom, hogy beavasson, mit is alkottak ők ketten. - Óóó, így már minden világos. Amúgy meg ahhoz képest, milyen keveset mondtam róla... fogadd gratulációmat, hogy sikerült kiderítened, kiről is volt szó. Akkor is, ha csak a véletlennek köszönhető. - Nesze neked, a hírnév "átka". - csóváltam a fejem a kis története hallatán, de ahogy aztán Erin mesélni kezd arról, mi az első benyomása róla, csak kíváncsian hallgatom. - Az. - értek egyet vele, de aztán nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magam - Csak azt sajnálom, hogy nem lehettem ott, szívesen megnéztem volna.. úgy az egész jelenetet, meg a fejed is, amikor beszól neked. A vérnyomásod hány tizedmásodperc alatt szökött az egekbe? - cukkoltam tovább, amikor pedig azzal áll elő, hogy esetleg elpapucsosodnék, csak felhorkanok, kifejezve nemtetszésemet. - Ugyan már, olyannak ismersz? - kérem ki magamnak, ettől azért több tartás van bennem, ha meg valaki papucsállatkának próbálna átnevelni, akkor köszönöm, abból inkább nem kérek. - Ne butáskodj, egyáltalán hogy juthatott eszedbe ilyesmi? A húgom vagy... még szép, hogy előbb mutatlak be nek. - felelem komolyan, ahogy biztatóan meg is lapogatom Erin vállait, igaz, nem tart sokáig a nagy öröm, mert egy fáradt sóhajt követve már folytatom is - Egyébként meg nem hiszem, hogy ilyesmitől kéne tartanod... Az eddigiek alapján Bria elég nehezen tudja elfogadni, hogy idő közben kiderült, van egy lányom... egy egész nagy lányom. - magyaráztam, bár nem tudom... ha egy alig pár hónapos, vagy éves lurkó csöppent volna az életembe, szerintem az sokkal inkább kiborító lenne, pláne, hogy Maya ennyi idősen már egész önálló, és nem kell a nap minden percét mellette tölteni.
A hozzászólást Jackson Carter összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 23, 2015 11:00 pm-kor.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Én is. Mosolyodtam el. Sergei mellett voltak boldog pillanataim, de rengeteget csalódtam. Újra és újra elhittem neki azt, hogy most már minden másképp lesz. Sokáig ígérte, hogy elválik, és én hittem neki, vártam rá. Csalódtam, és ezt nem akarom még egyszer átélni. Még ha néha szíven is üt Eugéne nyers egyenessége, legalább tudom, hogy mire számíthatok tőle, és tudok bízni is benne. Talán a legnagyobb csalódást az okozhatná vele kapcsolatban, ha mégis csak hazugságon kapnám. Remélem, hogy erre soha nem kerül sor. Nem tudom, hogy viselném el, ha benne is csalódnom kéne, de bízok benne, és bízok abban, hogy bármi is lesz közöttünk a jövőben, bárhogy is alakul az, ami kettőnk között van, az őszinteség nem fog változni. - Megnézted volna, mi? Azt meghiszem! Te kis kárörvendő! Húzom fel az orromat egy pillanatra, majd elvigyorodok. - Persze, hogy nem… viszont a saját nememet jobban ismerem nálad, bátyó! És hidd el… a nózim nem csal. Bájos külső, kemény belső. Nem mondhatod, hogy nem szóltam. Vontam meg egyszerre mindkét vállamat. Tagadhatatlan, hogy Charlie igazán szép lány, bár ez alap… a bátyám nem állna le bányarémekkel… viszont mi nők sokkal könnyebben átlátunk egymáson, meg aztán nem feltétlenül úgy viselkedünk egy férfi előtt, ahogy egymás előtt négyszemközt. Ebből a Charlie-ból meg lazán kinézem, hogy ha úgy van, hát keményen megszorongatja Jackie tökeit, és mindezt olyan elegánsan téve, hogy a bátyámnak talán fel se tűnik, már csak akkor, amikor totál egyértelművé válik, hogy át akarják venni a gyeplőt a kezéből. Ez egyébként nem feltétlenül rossz jellemvonás, hiszen aki jogi pályára készül, annak ilyennek kell lennie valamilyen szinten, csak hát ha a bátyámról van szó, akkor jobb résen lennem. Egy biccentéssel konstatálom csak, hogy elsőbbséget élvezek, nem ragozom tovább a témát, nekem elég Jackie szava. Amikor Mayához való viszonyulását említi, kicsit megszalad a szemöldököm. Visszasétálok az asztalhoz, majd lehuppanva a székébe forgok körbe rajta, mint egy gyerek. - Komolyan? Hm… Állítom meg a széket, majd felkönyökölve rá pillantok Jackie-re. - Nekem nem így tűnt. Olyan természetesen beszélt róla, mint aki elfogadta a létezésének tényét. Nem mintha lenne más választása, pláne ha tényleg komolyan érdekli a bátyám, viszont valóban nem éreztem rajta, hogy zavarná. - Egyébként először én is sokkot kaptam a hírtől, de amúgy… szerintem ez tök jó! Persze ezt nem így kellett volna megtudnod, nem ilyen körülmények között, és neki se úgy kellett volna töltenie élete első kilenc évét, de ott vagy benne… belőled lett. És ez klasszabb dolog bárminél, amit egy ember elérhet az életében. Én is szeretnék anya lenni… Ábrándozok el egy pillanatra. - Ne aggódj, nem mostanában tervezem! Teszem hozzá sietve, mielőtt még azt gondolná, hogy már gyereket tervezgetek Eugéne-től. Nem vagyok hülye. - Ha már itt vagyok, nem viszel körbe? Megmutathatnád a birodalmad Carter edző! Egyébként épp azon filóztam, amikor a taxi ideért, hogy mennyivel jobban csengő név lenne a Carter Center… Vigyorgok, és ha rááll az „idegenvezetésre”, akkor fel is pattanok a székéből. A kabátomat meg a táskámat itt hagyom az irodájában, nem akarom körbehurcolni magammal, mint a véres kardot.
- Cöhh, még szép. Ismered a mondást, legszebb öröm a káröröm... Biztos jól szórakoztam volna magamban pár polcnyi könyvvel arrébb, úgy, hogy nem tudtok róla, én is ott vagyok. - magyaráztam vigyorogva, szép is lett volna...bár gondolom, ha úgy találkozik a két leányzó, hogy én is ott vagyok, egyből más arcukat mutatták volna egymásnak, mint így, nélkülem. Mondjuk nincs ebben semmi meglepő. - Értem, értem, megjegyeztem... Már szinte hallom is a hangod a távoli jövőből visszacsengeni, hogy "de én szóltam előre, nem igaz?". - figuráztam ki a húgom, értem én, hogy félt, de ennyire talán nem kéne... Sem engem lebecsülni. Arra meg, hogy jobban ismeri a saját nemét, hát könyörgöm, mégiscsak nő... szép lenne, ha nem így lenne. - Hát, nem tudom... - vakargatom meg a tarkóm töprengve - Mondjuk én sem említettem neki egyből, amit megtudtam, de gondoltam jobb, ha elmondom neki is, mi a helyzet, mintsem később bukjon ki, vagy jöjjön rá máshonnan... Nos, akkor úgy egy hónapig nem reagált se hívásra, se üzenetre, azóta meg inkább fel sem hozom témának. - vontam vállat ezúttal én, jobb a békesség, nekem aztán végképp nem hiányzik, hogy pont Maya, mint beszédtéma miatt feszengjünk. Lehet, ez meg túlzottan szemellenzős megoldás, de egyelőre maradok ennél. - De akkor örömmel hallom, hogy legalább ha lassan is, de olvad a jég. - teszem hozzá, mert valahol mégiscsak bizakodásra ad okot, ha kezdi elfogadni a dolgot. - Nekem mondod?! Képzelheted, engem hogy letaglózott a hír, amikor megtudtam... - sóhajtok egyet Erin mondandóját hallva, de aztán csak egyetértően bólintok. Tényleg jó, meglepő módon eddig én is kellemeset csalódtam ebben az egészben, bár tény, hogy "készen kapni" egy 9 éves lányt talán egyszerűbb, mint egy üvöltő-bömbölő csecsemő gondolatával megbarátkozni, amivel nagyon kezdeni se nagyon lehet mit... - Tényleg klassz. Amúgy nem aggódok, csak nyugodtan, úgy is alig várom, hogy nagybácsi lehessek. - jegyzem meg halál komolyan, ha már nálam kimaradt Mayával ez a babázós téma, mennyivel kényelmesebb lenne a húgomnál bepótolni? Ha épp kedvem szottyan hozzá, átugrok pár órára játszani a lurkóval, aztán ha rájön a hiszti, akkor nemes egyszerűséggel visszapasszolható a kedves szüleinek, hadd szenvedjenek vele ők. Hát nem megéri? - Ha szeretnéd, körbevezethetlek, bár túl sok látnivaló nincs rajta. Mire vagy kíváncsi? A pályára? A lelátóra? Az edzőtermekre? A férfiöltözőre? - sandítok rá az utolsó szónál vigyorogva, de aztán fel is markolom a kulcsomat az asztalról, hogy ha Erin is jön, akkor miután bezártam az irodám, elindulhassunk, a válaszától függően valamelyik irányba. - Nem is tudom... Nekem valami stadion vagy aréna nevéhez jobban passzolna. - jegyeztem meg töprengve, merjünk nagyot álmodni elvégre - Egyébként az is milyen menő lett volna, ha utánad meg valami új ugrást neveznek el. A sok németes hangzású név után... - gondolkoztam hangosan, vagy akár Carter-piruett, az sem utolsó... kár, hogy sanszosan már úgy sem fog sor kerülni ilyesmire. Anya csak edzősködik, Erin sportkarrierjének is annyi, én meg teljesen más pályán mozgok, mint ők...
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Hát nem csodálom. Kellett neki az idő biztos, hogy fel tudja dolgozni a váratlan fordulatot. Nekem se volt könnyű megemészteni, hogy ha Elisé nem veteti el a babát, akkor Eugéne-nek most lenne egy egészen kicsit gyereke. De… nem lett, és végső soron felesleges is lenne megváltozhatatlan dolgokon pörögnöm, szóval a helyére pakoltam magamban a dolgot, és túlléptem rajta. A jelen a fontos, nem a múlt, amin már amúgy se tudunk semmit se változtatni. - Szerintem olvad. Vontam meg a vállaimat. Oké, én csak egyszer találkoztam vele, nem ismerhetem annyira, mint Jackie, de ha magamból indulok ki… ha a hátam közepére se kívánnám az egészet, akkor biztos nem állnék le pacsizni az illető húgával, nem emlegetném fel a lányát se, hanem hallgatnék, mint a sír, aztán szépen… feltűnés mentesen odébb állnék. Ezzel szemben Charlie-t eléggé érdeklődőnek éreztem, meg hát… azt mondta, hogy Jackie komolyan érdekli. Szóval jah, asszem olvad az a jég. - Hohó! Azért annyira ne várd… Emelem fel mindkét kezem tiltakozóan. Bírom a gyerekeket, nagyon cukik meg minden, de az ilyenre rendesen fel kell készülni, én meg még attól minden téren még messze vagyok. Elég trauma volt az életemben idén ahhoz, hogy egy darabig csak élvezni akarjam, és sodródni… örülni minden napnak, és a műketyegőnek… na meg az orvostudománynak, hogy még mindig életben lehetek. Ha ötven… száz éve éltem volna, akkor nem tudtak volna megmenteni, már alulról szagolnám azt a bizonyos virágot. - Mindenre. De legfőképp a jégre! Csillannak fel szemeim. Persze… fagyott víz, mondaná bárki, aki nem élte volna le az egész életét a jégen, de nekem több annál. Nem is tudom hány hónapja nem láttam már igazi jégpályát. Egyszer koriztam egy keveset a befagyott folyón, de hát azért az mégse ugyan az, mint egy pálya. - Milyen kis lelkesek a játékosaid… nagyon édesek voltak, ahogy betessékeltek… Jegyzem meg vigyorogva, s ahogy kilépünk a folyosóra, néhány fel is tűnik a folyosón. Odaintve nekünk füttyent az egyik, mire a társa vállon vágja pisszentve. - Hülye ne légy! Az edző húga… Jut el hozzánk a lecseszés, mire önkéntelenül is felnevetek. - Letiltottad őket a csajozásról, hogy ennyire kanos mindegyik? Vigyorgok Jackie-re, majd odaintegetek a srácoknak, ahogy elhagyjuk a folyosót. - Ó, ne is mond… úgy reménykedtem benne, hogy hagyhatok valamit hátra az utókornak… de ebből már nem nagyon lesz semmi, hacsak ki nem talál valamit a tudomány, és újra versenyezhetek. Én is nagyon szerettem volna, ha kifejleszthetek valamilyen olyan elemet, amit előttem soha nem csináltak még, és rólam nevezik el. Az ilyen mindig nagy megtiszteltetés egy koris számára. De ez már csak vágyálom marad. - Neked még meglehet az aréna… Veregetem meg a vállát, majd körbepillantok. - Szóval? Hol járunk most…?
/ Ez a 200.IC reagom... csak Neked, egyetlen bátyókám! /
Tovább nem kívántam boncolgatni a témát, úgy se tudja egyikünk sem, hogy mi jár valójában Bria fejében ezzel kapcsolatban, vagy kinél mennyire volt őszinte a reakciója, de... majd idővel elválik, hogy valóban olvad-e. - Legyen igazad. - hagyom rá a húgomra, amikor pedig tiltakozva felemeli a kezeit, csak jóízűen nevetek az őszinte reakcióján. - Várni lehet, nem? De ha lehet, azért te is várd meg, hogy helyrerázódj a műtét után, több évre is bőven elegendő volt az a stressz, ami az elmúlt fél évben befigyelt, szóval tök jó lenne csak lazítani és élvezni a nyugit egy jó darabig... - jegyeztem meg, legyen szó akár az ő rosszullétéről és a műtéttel járó nehézségekről - egész jól képben voltam a tudnivalókkal, amennyit dekkoltam hétvégente mellette a kórházban - vagy ezzel az egész tíz évvel ezelőtti kavarós mizériáról. - Hát hogyne. Na gyere. - markoltam fel a kulcsot, majd indultunk is el a kis körutunkon a központban. - Csodálkozol? - vetettem rá egy pillantást, majd az öltözékére is. Lehet, hogy egyre népszerűbb a nő sportolók körében a jégkorongozás, de attól még mindig jóval több a férfi játékos, itt Fairbanksben is csak férfi csapat van... igaz, civilek járnak a pályára korizni, de hát na... tisztában vagyok vele, hogy csinos húgom van, nincs ebben semmi meglepő. Ellenben ha megtudnám, hogy valamelyik játékosom próbálja megkörnyékezni, abban nem sok köszönet lenne. Bőven elég az, hogy Naomi mostani párja is közéjük tartozott, nem hiányzott, hogy most a húgom is hasonlóképp tegyen. A srácoknak csak odabiccentek, bár szemmel láthatóan Erin jobban érdekli őket, a szavaik hallatán pedig én is elvigyorodok, persze csak miután befordulunk a folyosó végén és már nem láthatják. - Hova gondolsz? Én ugyan nem. - forgatom a szemeimet, nem cölibátus klub vagyunk, hanem jégkorong csapat - Csak közöltem velük, hogy ha bármelyikük is fáradtan jelenne meg az edzésemen, nem fogadom el kifogásnak, hogy előtte a barátnőjükkel találkoztak. Az meg nem az én gondom, ha ennyire puhányok. - vontam vállat nemtörődöm módon. - Nézd... tudom, nem nagy vigasz, de ki tudja? Hátha a közeljövőben kitalálnak majd valamit, aztán visszatérhetsz... Ma már olyan műtéteket csinálnak, ami pár évvel ezelőtt teljesen lehetetlennek tűnt. - jegyeztem meg, nem mint ha annyira naprakész lettem volna az ilyen orvosi témákban, de néha-néha sikerült ott ragadnom a Discovery előtt, jó sok érdekes dolgot hallhat az ember. - Majd meglátjuk. Azt hiszem, nagyszerű lenne. - mosolyodtam el, majd a kérdésére megálltam a méretes, kétszárnyú ajtó mellett, majd a kulcsommal babrálva egy sort ki is nyitottam előtte. - Parancsolj, a lelátó. Nagyjából 4600 ülőhellyel, szóval azt hiszem, egy ilyen kis városhoz képest ez egész jó, nem? Jut eszembe, a múltkori meccs hogy tetszett? Hordod még a csodás jegesmedvés pólót és mezd? - megvárom, amíg besétál a nézőtérre. Nem tudom, itt szeretne-e fent körbesétálni, ha igen, úgy nincs ellene kifogásom, ha viszont nem, akkor intek neki, hogy csak előre, lefelé a pálya irányába folytassuk a sétánkat, aztán utána majd jöhetnek az off-ice edzőtermek is.
Az élet szereti keresztbe húzni a terveket, én pedig sose voltam olyan, aki csak széttárná a kezét és azt mondaná, hogy ez van, akkor menjünk is haza. Nem, szerettem akkor végig gondolni azt, hogy van-e olyan dolog, amivel esetleg szintén fel lehet dobni az estét, vagy csak elütni az időt, hiszen még korán volt ahhoz, hogy aludni térjek, viszont ahhoz már késő, hogy az emberek dolgozzanak. Könnyedén húztam le a poharam tartalmát, majd pedig belebújtam a nem túl sokat takaró bőrdzsekimben, hogy utána áthajoljak a pulton és lenyúljak két ott felejtett vodkás üveget, de azért fizetés nélkül se volt szokásom, így kb. annak az árát ott is hagytam a pulton. A magassarkúm könnyedén kopott, mint a bár padlóján, ahogyan az utcaköveken is. Kíváncsian pillantottam fel az égre, mintha a csillagokból akarnék olvasni, pedig pontosan tudtam, hogy képtelenség lenne. Sok kérdésem lett volna, viszont azt is tudtam, ha bárkinek is feltenném, akkor se lenne olyan, aki választ tudna adni rá, vagy pedig totálisan ellentétes válaszokat kapnék. Szinte még ki se gondoltam azt, hogy hova fogok menni, vagy mit csináljak, de a lábaim mégis vezettek… Mintha csak ők jobban tudnák azt, hogy merre is kell mennem. Amikor az utcán valaki leszólított, akkor csak megráztam a fejemet, vagy szimplán tovább haladtam. Akad olyan is, aki rövid ideig utánam jött, akkor kicsit sietősebben koppantak a cipősarkak a betonon, míg végül egy ajtó előtt nem álltam. Talán még saját magamat is megleptem, de mielőtt még benyithattam volna az ajtó magától nyílt és kicsit már ismert arcok köszöntek vissza. Mosolyogva köszöntek, mire az egyik még az ajtót is megfogta. - Köszönöm! – szólaltam meg illedelmesen, mire a többiek csak fütyülni kezdek, én pedig csak a poén kedvéért megráztam a fejemet. Mondjuk a reakció kicsit talán érthető volt, hiszen magassarkú, egy kicsit szúk, s annál érdekesebben szabott piros ruha, ami előtt még a dzsekim se volt összefogva, így elég sok mindent lehetet látni, de megesik az ilyen. Amúgy se volt még annyira farkas dermesztő hideg. Mielőtt pedig érdeklődhettem volna valaki iránt, azelőtt az egyikük csak intet a fejével, hogy bent van még. Így szép lassan végül elindultam a kihalt és sötét épületen át egészen abba az irányba, amerre elméletileg talán meglelem őt. Meg se lepődök, hogy eddig tartott az edzés, vagy azon, hogy még mindig itt van. Annyit már én is tudok ennyi idő után, hogy most kezdődik a szezon, így nem lehet szórakozni. Természetesen lábujjhegyyen közlekedtem, hogy nehogy meghalljon, majd pedig könnyedén kopogtam be, hogy utána minden válasz nélkül belépjek. - Hamarabb jött a Télapó, vagyis Télanyó. – szólaltam meg mosolyogva, hiszen a piros ruha miatt illett szerintem ez a megnevezés rám, majd becsuktam magam mögött az ajtót, ha nem volt már más rajtunk kívül a helységben. – Vagy inkább azt kellene mondanom, ha Mohamed nem jön a hegyhez, akkor a hegy jön hozzá? – kérdeztem meg kíváncsian, majd ha időközben esetleg felállt volna, akkor sietve öleltem meg Jacksont. Jó ideje nem láttuk egymást. Azóta elég sok minden történt és még talán fog is. Ki tudja, hogy mit rejt a jövő.
Túl vagyunk a szezon első meccsén! Igaz, hogy ezúttal nem idegenek ellen játszottunk, hanem házon belül, két hazai csapat összecsapásának lehettek szemtanúi a nézők. Érdekes volt nézni, hogy két csapatom mérkőzik meg egymással, de így jár az, aki egyszerre több csapatot is visz. Én imádtam! Csak miután vége lett a meccsnek, letudtuk az azt követő tiszteletköröket, és a játékosok is visszavonultak az öltözőkbe készülődni, vettem én is az irodám felé az irányt. A nyakkendőn már a folyosón haladva meglazítottam kissé, az igazat megvallva még mindig utálom, de sajna jobb híján más megoldást nem igazán találtam. Igaz, ott van egy egész rakásnyi Nanooks-os ruhám otthon, amiben máskor gond nélkül végigvezényelek egy meccset, de Naomi kórházi vakációja alatt mily meglepő, egyetlen felnőtt révén rám hárult a mosás, és tekintve, mekkora tapasztalatom van az ilyen jellegű házimunkákban – semennyi – talán nem meglepő, hogy első nekifutásra sikerült összemosnom a fehér pólóimat Maya és Naomi vöröseivel... A jegesmedve meg fehérben az igazi, nem rózsaszínben... Igaz, már leadtam a megrendelést az új pólókra, de időbe telik az is, amíg elkészülnek, meg megérkeznek, így aztán azóta rendkívül fess és elegáns módon az edzéseket is minimum ingben meg farmerben tartom... A kopogást hallva már épp visszaszóltam volna, hogy szabad, de úgy tűnik, hogy az illetőben volt annyi bátorság, hogy ne várja meg... amit a saját játékosaim nem igazán mernek megengedni maguknak, így vagy valaki újról van szó, vagy... - Prim? - bukik ki belőlem meglepetten, miután beriszálja magát az irodámba, hogy hogy aztán megöleljen, én pedig csak vigyorogva viszonzom a köszöntését, hogy aztán kicsit eltávolodva alaposabban megnézzem magamnak. - Hát téged meg mi szél hozott erre? A szülinapom sem mostanában lesz, és a karácsony is odébb van még... - jegyeztem meg némi meglepettséggel, burkoltan a megjelenésének is bókolva egyet. - Már ideköltöztél a városba? Vagy most költözöl? Vagy csak átutazóban vagy, vagy... - vagy szaruls sült el ez az egész és már szedi is a sátorfáját, hogy visszahúzzon Anchorage-ba, mielőtt még komolyabb következményei lennének, esetleg csak bulizni ugrott át... - Hogyhogy így kicsípted magad? Nem mint ha zavarna... - dőltem neki az asztalomnak, majd intettem neki, hogy ha gondolja, akkor nyugodtan foglaljon helyet, akad egy pár ülőalkalmatosság, amelyiket szimpatikusnak találja. - Pont lemaradtál a szezonnyitó meccsről. Igaz, ez még nem idegen csapat ellen ment, de... van kedved koccintani valamivel? - érdeklődtem, igaz, túl nagy választék nem volt, de azért pár üveg ital akadt odakészítve az asztalra egy tálcán, elvégre sokszor tárgyalni is ott szoktam más edzőkkel, szponzorokkal, fejesekkel.
Gratulálok! :3 És köszönöm
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A váratlan találkozásoknál az a gond, hogy akár rosszul is elsülhetnek, de reménykedtem abban, hogy most nem így lesz. Eleinte igazából még csak azt akartam kitalálni, hogy merre is menjek, de miután a lábaim könnyedén vezettek át a városon, így sok mindent nem tehettem. Főleg akkor már nem, amikor még az ajtó ki is nyílt. Lehet, hogy páran félreértik a dolgokat, de sose voltam olyan, aki adna a pletykákra, meg amúgy is ezer éve nem jártam már ezen a helyen, így nem hiszem, hogy a fiúk annyira félreértenék. Na, meg a pasik nem is pletykásak. Kopogás, illem szerint meg kellene várni, amíg válasz érkezik, de valahogyan most nem foglalkoztam túl sokat az illemmel. Meg így talán nagyobb lesz a meglepetés is, s szemmel láthatóan jól is gondoltam, vagy csak jól leplezi, hogy hamarosan nekem is bünti fog járni, amiért nem voltam eléggé illedelmes az edzőbával, mint esetleg a többieket büntetné meg. - Tudomáson szerint így hívnak, hacsak időközben nem én magam lettem a kisördög... – szólaltam meg bolondozva, majd pedig könnyedén öleltem meg őt és a mosolyom még szélesebb lett. Az üvegekkel pedig könnyedén egyensúlyoztam, majd amint vége volt az ölelkezésnek ismét magam mögé rejtettem azt, amit hoztam, még jó hogy egy kézben se olyan nehéz két vodkás üveget tartani. - Ha bármelyik nemes alkalomból érkeztem volna, akkor kellene ajándéknak is lennie, amit meg illik kibontani, nem? – pillantottam rá egy féloldalas mosoly keretében. Biztos voltam abban, hogy érti a célzást, még akkor is, ha nem gondoltam komolyan. De hát pontosan annyira lökött tudok lenni, mint ő és szerintem egyikünk se tenne lakatott a szájára, ha ilyen magas labdát kapna. - Csak átugrottam, és gondoltam, ha már itt vagyok, akkor beugrok meglátogatlak, ha te már annyira gyakran nem ugrasz be. – feleltem könnyedén, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog, hogy mostanság mindig úgy állítunk be egymáshoz, hogy nem is szólunk róla. Másrészt meg barátok vagyunk, így nem kell különösebb ok a látogatásra, nem? Egy barát mindig beugorhat és szemmel láthatóan nem is zavartam meg úgy igazán semmit se. - Csak úgy egy nő nem csípheti ki magát? – kérdeztem meg kíváncsian, majd halálosan komolyan szólaltam meg. – Még kész szerencse, mert eléggé ciki lenne, ha baj lenne. Főleg, ha esetleg a te kedvedéért csíptem ki magam. – pillantottam rá egy hamiskás mosoly keretében, miközben kicsit beljebb sétáltam, majd leraktam a két üvegeket a kerekasztalra, majd a dzsekimet a kanapéra és egy pillanatra az ablakhoz sétáltam, hogy lássam mit is lehet látni innen. – Vagy csak úgy döntöttem, hogy megreformálom a pomponlányok ruháját és előbb neked mutatom be. – kuncogtam el a dolgot, mintha megannyi igazság lenne bármelyik állításban is, mert nem így volt. De jó érzés volt kicsit szórakozni vele és szívni a vérét, meg ismer már annyira, hogy tudja egyikben se volt benne az igazság. - Hmm, legközelebb küldj meghívót és akkor talán nem késem el. – szólaltam meg könnyedén, majd egy picit az üvegnek dőltem és onnan figyeltem. – Ohh, készültem én. – böktem a két üvegre az asztalon. – Remélem nem gond, meg ha jól rémlik, akkor régebben ezeket szeretted. – fogalmam sem volt arról, hogy ő tart-e esetleg itt piákat, hiszen ki tudja, hogy a filmekben látott főnök irodájára jellemző dolgok a valóságban mennyire állják meg a helyüket. – De amúgy persze koccinthatunk. Mire is iszunk? – kérdeztem meg kíváncsian, de nem mozdultam el az ablaktól még. Jó volt egyelőre őt.
- Azt neked kell tudni, bár ahogy ismerlek, inkább cserélgeted gyakran a lakhelyedet, mintsem a nevedet. - válaszoltam komolytalanul, miközben viszonoztam az ölelését. Nem tudom, hogy ez farkasoknál személyfüggő-e, vagy valami olyan „perverzió”, amire idővel mindenki rá kap, esetleg akadnak-e olyanok, akik életük végéig ugyanazzal a névvel élik az életüket? Majd talán egyszer... mondjuk száz év múlva visszatérünk rá. - Ott a pont. - naná, hogy vettem a célzást, ahogy azt is sejtettem, mennyire komoly, vagy mit kapnék én azért, ha tényleg komoly lenne és kitudódna... bár esélyesen így is megy majd az ugratás meg hallgathatom a poénos megjegyzéseket az összes jövő heti edzésen, hála Prim látogatásának. - Tudom, tudom... és röstellem. - sóhajtottam fáradtan, mielőtt folytattam volna - Majd valamelyik éjszaka, azokat úgy is szoktad díjazni. Vagy... úgy is lesznek hamarosan meccseink Anchorage-ban, majd útba ejtelek téged is, mielőtt visszajönnék. - ígértem meg, mert még mindig egy fokkal bíztatóbb volt, mint nekiállni mentegetőzni, hogy de a munka, meg az edzések, meg a gyerek, meg az autó, meg a mini-háziállatkertünk, meg... inkább nem is folytatom. - Nem mondtam ilyesmit, csak a helyi plázában több olyan nővel futsz össze 5 perc alatt, aki kicsípte magát, mint itt a Carlsonban egy hét alatt. - hiába, nem ugyanaz a célközönség, értekezletek, sajtókonferenciák meg tárgyalások meg hála az égnek, nincsenek olyan gyakran, hogy napi szinten jönnének-mennének az öltönyösök. - Az enyémért? - szaladt fel a szemöldököm némi meglepettséggel, de azért vigyorogva visszakérdeztem - És milyen alkalomból? - vagy kérdezhetném, hogy mivel érdemeltem ki, de így is repkednek bőven a félreérthető megjegyzések, szóval inkább csak követtem a tekintetem az asztalra kerülő italokat, és... hjajj anyám. - Engem meggyőztél, szerintem a többiek is rábólintanak szavazás nélkül. Amúgy értesz is valamit a pompomlánykodáshoz? - csupán a kíváncsiság kedvéért, mert bár takarni ez se takart többet, mint azok, a mutatványokat viszont érdekes lett volna kivitelezni benne... jah, akinek pompomlány volt a húga... hallgathattam az áradozást a mindenféle edzéseikről, ha érdekelt, ha nem. - Ezen ne múljon, küldök én jegyet is... - pár úgy is akad mindig nálam, hiába mondtam már több ismerősnek, hogy ha szeretnének jönni, csak egy szavukba kerül, túl nagy érdeklődés eddig nem volt rájuk. Na jó, Erinék eljöttek egy párszor, ahogy Naomiék is, aztán nagyjából ki is fújt a sor. - Azt látom. - értettem egyet vele, arra pedig, hogy szerettem régen, csak bólintok. Szeretem én most is, nem is azzal van a baj, hanem... - Amikor legutóbb két üveg vodkával állítottak be hozzám a Carlsonba, annak lánykérés lett a vége. Pedig akkor még gyűrű se volt nálam... - osztok meg némi érdekességet vele, aztán ha nevetni támad kedve, röhögünk együtt a hülyeségemen... azt meg gondolom, sejti – látja – hogy milyen sikerességgel záródhatott az a kísérlet. Ami pedig az italokat illeti, csak a tekintetemmel intek a szekrényen sorakozó üvegek felé, akad egy pár üveggel...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csak megrántottam a vállaimat elegánsan, hiszen tény, hogy eléggé örökmozgó voltam és többször váltottam már lakhelyet, mint esetleg nevet, de annyi ideje nem is élek. Meg miért akarnék megválni a Primrose névtől, hiszen különleges és legalább nem tucat név. Viszont majd idővel úgy is változtatnom kell rajta kicsit, de majd ráérek akkor foglalkozni ezzel. - Nem kötelező jönnöd, ha meg éjszaka állítasz be, akkor viseld majd a következményeket továbbra is. – villantottam egy ártatlan mosolyt, meg tényleg nem akartam,hogy kényszernek érezze azt, hogy meg kell látogatnia. Biztosan elfoglalt, hiszen az ő élete kezd helyre állni, míg az enyém… Inkább hagyjuk is. Csak reménykedni tudok, hogy szép lassan minden a helyére kerül. Mattnek nem lesz baja, Liammel pedig nem fog ez félresiklani, de volt egy fura és baljós érzésem, de már magam sem tudtam, hogy pontosan melyik részével kapcsolatban. Mindegy is, mert nem akartam ezen agyalni jelenleg. - Pedig lehet, ha hasonló szerelésben bejutnának ide a lányok, akkor a fiúkat is jobban lehetne ösztönözni. – kezdtem bele komolyan, de persze valójában nem gondoltam csöppet se komolyan ezt az egészet. Egyszerűen csak imádtam húzni az agyát az edzési tippjeimmel. - Kell bármilyen alkalom? Csak úgy nem lehet? Hmm, legyen akkor utószülinap és elő télapó ajándék. – kezdtem bele mosolyogva, majd pedig a piákat az asztalra raktam. Persze még most se vallottam be, hogy amúgy kútba ugrott a találkám. Talán kicsit túlzottan is szarul éreztem magam amiatt, hogy feleslegesen kicsíptem magam. A félreérthetőség ellenére is biztos voltam abban, hogy biztosan tudja azt, hogy nem az ő kedvéért öltöztem ki. Vélhetően megtenném, ha másabb lenne a helyzet, de mint tudjuk nem másabb, így nem is lenne értelme… Szóval hess-hess gondolatocskák. - Annyira csak nem lehet bonyolult. Mindent meg lehet tanulni, én meg eléggé könnyedén tanulok és hajlékony is vagyok, így nem lehet baj semmilyen téren se… - s alig, hogy végig mondom akkor jövök rá arra, hogy sikerült kissé félreérthetően fogalmazni, de azt is tudom, hogy felesleges magyarázkodnom, mert csak annál jobban kiforgatná a szavaimat, vagy nevetve, így inkább csak egy cuki mosolyt kap tőlem. - Rendben, de nem kérek olyan kifogást, hogy a postás biztosan rossz helyre vitte. – szigorú pillantás, de ez is csak tréfa volt. A célzás meg könnyedén célba érhetett, ha elfelejti, akkor se fogja se a postásra, se a futárra. Kíváncsian hallgatom, amit mond és kicsit elnevetem magam. – Lánykérés? Lázas is lettél közben? – pontosan tudom, hogy mennyire nem rajong az esküvőkért és a hasonló dolgokért, így talán nem csoda, hogy ez volt az első reakcióm. Közben pedig körbenéztem a szekrénynél, amire mutatott. – Másrészt meg ezt úgy mondod, mintha most lenne gyűrű nálad, ami tudjuk, hogy abszurdum. Másrészt meg félsz attól, hogy képes lennél nálam is lánykérős műsort lenyomni? Vigyázz, nálam lehet nem lenne olyan egyszerű dolgod. – tettem még hozzá ártatlanul, de a végére még kicsit el is nevettem magam, mert nehezen tudtam elhinni, meg persze kapott egy kacér –játékos értelemben- kacsintást. Szemmel láthatóan boldogok, így kötve hiszem, hogy ettől kellene tartania. Majd felmutattam az egyik italt. Azt hiszem, hogy whisky volt. – Ez, vagy az legyen a bemelegítő kör? – böktem a fejemmel a korábban kipakolt vodkákra. -
- Tudom, tudom...- bólogattam az éjszakai látogatás említésére, ne lepődjek majd meg ha morcos lesz, vagy éppenséggel hozzám akar vágni valamit, tiszta sor. Azt meg a fene gondolta volna, hogy kettőnk közül pont ő lesz az, aki következőnek az éjszaka közepén veri fel a másikat, igaz nem személyesen, csak telefonon? - Most erre mit mondjak? Hajrá... Az idei április 1-i edzést Maya tartotta a fiúknak, jövőre elhívlak téged meglepi-edzőnek egy nap erejéig. Mit szólsz hozzá? – dobtam be az ajánlatot, mondhatnám, hogy egyszeri, de szerintem ha kapásból nemet mondana rá, és egy héttel az említett dátum előtt szólna, hogy meggondolta magát, már csak a poén miatt akkor is belemennék. - Mondjuk igaz, minek az? Vagy mint a mesében, boldog-nemszületésnapot! - igaz, hogy melyikben is volt, azt most kapásból meg nem mondanám, de elég sok rajzfilmmel vagyok így... a lányok nézik, én meg többnyire betudom háttérzajnak. Ha mára szülinapom tényleg jó régen volt már... Meg az övé is. Amúgy meg naná, hogy sejtem, van valami egyéb oka is a kiöltözésnek, lévén toppant be már máskor is hozzám, és akkor sem feltétlenül ilyen ruhában. - Tudom. - feleltem széles vigyorral a képemen – ha már a pókerarc felesleges, úgy is átlát rajta – azt pedig, hogy a mondandójának vajon melyik részére értettem... nos, eszem ágában sem volt elárulni, értse, ahogy szeretné. - Miért lenne? - kérdeztem vissza a kifogás kapcsán - Hacsak nem rossz címet adsz meg... Vagy felejtesz el szólni arról, hogy elköltöztél. - mert oké, hogy informátor vagyok, de könyörgöm, hadd ne én kajtassak már az új lakcíme után... - Yupp. És passz, az sem kizárt. De hogy nem voltam józan, az egészen biztos. - vontam vállat, megesik az ilyesmi, amúgy sem épp életem legegyszerűbb- és stresszmentesebb időszaka volt az akkori. Mondjuk az csak most esik le, hogy mindez ráadásul pont aznap volt, amikor Prim épp Naominál volt látogatóban, én meg olyan nagyszerűen belerondítottam a barátságukba... khm. - Miből gondolod, hogy nincs? - kérdeztem vissza elbizonytalanítás végett - Mondanám, hogy fogadjunk, de... - úriember biztosra nem fogad, azt meg már így is kifejtette a múltkor, mit gondol az úriemberségem kapcsán, úgyhogy eszem ágában sincs újra végighallgatni a hegyibeszédét. - Jobb félni mint megijedni. - mert szívem szerint rávágnám, hogy nem, de ha már múltkor is így a fejembe szállt az alkohol, mostanában meg inni sem szoktam annyit... inkább nem kockáztatnék, mert a végén még sikerül. - „Olyan egyszerű”? Ki mondta, hogy az az volt? - kérdezek vissza némi felháborodást tettetve, miközben kerítek két poharat, majd a kérdésére válaszolva már oda is léptem a whiskys üveghez, hogy töltsek neki, majd át is nyúltsam az egyik pohárral. - Majd meglátjuk. Na zdorovie! - kocc.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Mond azt, hogy ez egy remek lehetőség és megszervezed ide a pomponlányok edzését. – kezdtem bele úgy, mintha komolyan is gondolnám. Ha azokban a kis ruhákban táncolnának itt a lányok, akkor nemhogy a koncentrációt növelnék, hanem sokkal inkább elvonnák a figyelmét. Pasikból vannak és még fiatalok is. – Edzést tartani? Rendben, benne vagyok! – csapok le a dologra totálisan ártatlan fejet vágva, de tuti, hogy nem lesz olyan ártatlan az az edzés. Ohh, majd kitalálok valamit, csak hogy Jackson is szerezzen már egy-két divatos ősz tincset. - Volt ilyen valamelyik mesében? Jesszusom, azt hiszem, hogy eléggé lemaradtam ilyen téren. – kicsit még a fejemet is megráztam, mert eléggé fura köszöntés, de hát nekem mindegy. Biztosan a modern mesék egyik csodája volt az is. Bár lehet a mese attól még jó, de ennyi idősen kicsit fura ez a köszöntés, de mindegy is. - Vigyázz még a végén körbe mosolygod a fejedet, ha elhagynád a füleidet. – feleltem cukkolva őt kicsit, hiszen eléggé nagy vigyorral felelt. Az pedig, hogy a mondandóm melyik részére. Azt már csak ő fogja tudni, de azért se fogom csak úgy faggatni őt. Pedig nagyon is piszkálta a fantáziámat, de örömet se fogok azzal szerezni, hogy ezt kimutassam. Tudja ezt ő anélkül is. - Mégis hova költöznék? Vagy ide fogok, viszont arról tudni fogsz, vagy maradok az üres házban Picurral. – nem terveztem most azt, hogy messzebbre menjek ténylegesen. Még akkor se, ha néha megfordult a fejemben az, hogy kicsit ki kellene már ruccanni. Legalább egy-két napra, és engedni azt, hogy az élet habos oldala magával ragadjon. – Másrészt meg néha nem árt egy kis gyakorlás se, ha elköltöznék. – villantottam egy lehengerlő mosolyt, hiszen mégis csak egy informátor, így akkora nagy feladat nem lehet számára kideríteni az új címet, ha mégis mennék. - Biztosan igazán lehengerlő lehettél, ha ennyire jól sikerült. – húztam tovább az agyát. Főleg, hacsak ittasan merte megkérni az illető kezét. Persze néha kell a bátorítás és hasonló dolgok, de azért éppen az se nyerő, ha elázva, vagy kicsit berúgva kérjük meg a másik kezét. Még akkor se, ha úgy tartják, hogy az alkohol őszintévé is teszi az embereket. - Szerintem bármelyik ismerősünket megkérdeznéd, akkor ő se hinné el, hogy a zsebedben gyűrűvel flangálsz, vagy tartasz edzést. – fejtettem ki kicsit bővebben, miközben továbbra is mosolyogva figyeltem őt. – Másrészt meg nem hiszem, hogy kicsit kiütve pont az én kezemet akarnád megkérni. – tettem még hozzá, hiszen volt egy múltunk, ahogyan a jelenünk se volt sokszor egyszerű amennyire néha egymás idegeire tudtunk menni, de akkor is képtelenségnek tartottam, hogy a poén kedvéért is képes lenne ilyet meglépni. - Szerintem múltkor is én bántam a fogadást, így nem értem, hogy mitől félsz, hiszen úriember nem vagy. – szívtam tovább a vérét, mert tudott ő az is lenni, de hát pont én vallanám be ezt? Ugyan már kérlek. A hajam még mindig nem nőtt vissza olyan hosszúra, mint szeretném, de már egész tűrhető volt legalább. - Mi lehetett olyan nehéz ittasan benne? – kérdeztem vissza, ha már felháborodást színlelt. Én ne mennék bele ilyen hülye játékokba? Könnyedén vettem el a poharat. - Santé! – kocc, majd meg is húztam az italt. - Mesélj, miről maradtam le az elmúlt időszakban? – léptem hozzá közelebb ártatlanul, majd a következő pillanatban az egyik zsebére csaptam le, ha már annyira arról akart meggyőzni, hogy gyűrűvel futkoss, akkor kiderítsem azt. Akár illik, akár nem. Az pedig, hogy mennyire jött össze az csak az ő reflexein múlik.
Kezdőlap
/
