~Nos, akkor ebben egyformák vagyunk. Néha úgy érzem, hogy a forrófejűségemet tekintve csoda, hogy még élek és virulok.~ Nem mintha nem lennének sokan mások is így ezzel, de én emellé még kétszáz sem vagyok, bőven akadhatnak olyanok, akik nem fognak megkegyelmezni, vagy éppen nem szórakozásból esünk egymásnak, hanem valóban vérre megy. Ha Sarah, vagy legutóbb Rocky meg akart volna ölni, sikerült volna nekik, utóbbi határozottan közel járt. Kezdek már parázni lassan, hogy mindenki a nyakamra utazik. - Gőzöm sincs, mert nem volt pofája visszajönni, de amilyen idegbetegnek tűnt, szerintem szétvert valamit, amiért nem jöttek be a számításai. Kacsintottam vissza, hát persze, hogy nem sikerülhetett neki a dolog, és ezt elég nehezen tudja elviselni szerintem mindenki, nem még egy akkora gyökér, egyszerűen nem nézte ki belőlünk, hogy vagyunk ennyire spontánok, ami nagy hiba, de bizonyosan tanult belőle, szerintem jobb volt így, mintha elvertük volna. - Szerintem te vagy az elveszett ikertesóm. Nevetek fel, nyilvánvaló, hogy semmilyen vetületben nem lehetnénk ikrek, de szellemiségben úgy tűnik, nagyon is hasonlítunk, bár én nem vagyok akkora feminista, de attól még igen nagy tud lenni a pofám, ha valaki tovább nyújtózkodik, mint ameddig ér a takarója. - Remek, akkor nem kell gyakorolnom. A pillantása még egészen hízelgő is volt, valahogy jól esett, az utóbbi időben kicsit elsikkadt az ilyesmi az életemben, nem érdekelt, hogy ki vesz észre, vagy épp ki nem, csak az számított, hogy egy valaki észrevegyen. Még most is ugyan, de vak lennék, ha ezt nem szúrnám ki, és mindentől függetlenül bejött a dolog. Szeretek tetszeni, ez van, ez sosem fog változni, akármennyire is motoszkáljon bármiféle sarjadó érzés a szívemben. - Ahogy érzem, nem mindenki ilyen nyuszi. Természetesen én sem nézek oda, bár a szemem sarkából pont látom a pasit, aki majd eleped azért, hogy zöld lámpát kapjon, de értelemszerűen ő sem járhat sikerrel, ugyanazért, mint az előző, nem kell plusz társaság. Ha férfi kellene neki, már szerzett volna magának, én pedig tutira nem vágyom másra, szóval kapufa. Szerencsére könnyedén el tudtam engedni magam, általában alkohol nélkül is ment, régebben partyról partyra jártam, nem egyszer kötve ki a mosdóban, valaki kocsijában, tök ismeretlen kecókban, akkoriban ez nem volt gáz, és ha nem lenne Castor, most sem lenne vele problémám. Miközben rázom magam, előkerülnek a telefonok, még Sofiáé is, sírni tudnék, mikor ezekkel az ócskaságokkal fényképeznek, de ez van, nem leszek én a bulihangulat elrontója, és még adom is a helyzet alá a lovat, hisz amikor ellövi a képet, nyomok egy puszit az arcára, ajkaimon széles vigyorral, ami oldalról is tökéletesen látszik. Ha már a leszbikus témát játsszuk, időnként nem árt ráerősíteni a dologra, még a végén rájönnének, hogy kamu a dolog. Márpedig a ragadós pasiktól isten mentsen, nincs annál rosszabb, mikor valaki nem veszi észre, hogy mennyire a háta közepére se kívánja senki. Valami marha három korsó sörrel egyensúlyozott át a táncparketten a nagy selfierengetekben, nem is értettem, honnan jött neki ez az eszement ötlet, persze, hogy pont akkor sikerült valakinek nekimennie a heves tánc közepette, amikor mellénk ért. Egyikünknek sincs szerencséje, mindketten rendesen kapunk a sörből a nyakunkba, és bár szegénykém heves elnézést kérésbe kezd, tőlem azért kap egy ronda pillantást. Esélyem sem volt elhúzódni ekkora tömegben, és tuti biztos, hogy a ruhámnak nem fog jót tenni a sör… Fenébe… - Ez biztos a férfiak bosszúja. Jegyzem meg végül vigyorogva, amikor végignézek rajta is, majd elnevetem magam. - Jól áll neked a sör!
~ Néha szívás, de szerintem vannak előnyei is. Aki nyuszi és nem mer kockáztatni, annak esélye sincs nyerni… de aki forrófejű, és bevállalós, annak van esélye… na meg van is értelme miért élni. Én nem vagyok az a fajta, aki kötögetve, hintaszékben ücsörögve kívánok megöregedni. Ha már egyszer ki kell majd nyúlnom, az legyen látványos. ~ Vigyorgok. Persze nem tervezek elhalálozni még jó darabig, de ha majd át kell térnem az örök vadászmezőkre, akkor azt inkább látványosan tegyem, és olyan oka legyen, amiért számomra érdemes volt az életemet kockáztatni. Olykor eléggé teátrális tudok lenni. - Áh, a pasik többsége nem ért a nőkhöz, csak azt hiszik magukról. Kevés az olyan, aki igazán érti a dolgát csajozás terén… - Legyintek. Sose tagadtam, és sose tagadom feministaságom. Szerintem a pasik zöme töketlen, akik nagy kannak akarják bemutatni magukat, de fingjuk sincs arról, valójában milyen a nők igazi zsánere… csak az agyukat játsszák, aminek köszönhetően újra és újra beégetik magukat, és marhára nem értik, nem fogják fel, miért kapnak kosarat. A kisebbséget alkotják az igazi férfiak, és ahogy a világ fejlődik, úgy veszik ki az új generációkból az igazi férfiúi természet. Néha sírni tudnék egy-két mai tizenéves „férfi kezdemény” láttán. Inkább az idősebb hímek után szoktam érdeklődni, ha már épp olyanom van… taknyosokkal nem szoktam kezdeni. Nincs türelmem hozzájuk, és egyáltalán nem is vonzzanak. - Hát! Akkor ma este azt is ünnepelhetjük, hogy végre egymásra találtunk! – Vigyorogtam a megjegyzésére. Nemhogy iker… de még vér szerinti tesóm sem volt. Apámról rohadtul nem tudok semmit, néhány hasztalan információn kívül. Aztán hogy neki voltak-e gyerekei, azt passzolom. Ha voltak is, szinte biztos vagyok benne, hogy már egyik se él. Egyedül vagyok, mint a kisujjam… nem mintha zavarna, mert minden körülmények között fel tudom találni magam. Engem emberként nem feltétlenül zavar az egyedüllét, viszont a farkasomnak szüksége van a társasági életre, más farkasok közelségére. Eleget áldozott magából az elmúlt száz évben arra, hogy a karrierem egyengethessem segítsége által, most eljött az ideje, hogy az ő szükségleteit helyezzük előtérbe. Szóval ezért is tértem vissza a falkához. - Időpocsékolás lenne. Jobb dolgokkal is kitöltheted a szabadidődet. – Pillantásom egyértelmű, és félreérthetetlen. Egyáltalán nem lenne ellenemre, hogy mélyrehatóbban megismerhessem őt. Nem titkolom, hogy az esetem, általában nyíltan felvállalom, hogy mindkét nemhez vonzódok, s onnantól kezdve, hogy egyszer egy bulvárlap fotósa lekapott egy Los Angelesi szórakozóhelyen, ahol egy csajszi épp a mellemre markolt, miközben smároltunk, nem is lenne értelme tagadnom, hiszen másnap már tele volt vele az újság, meg a netre is felkerült a fotó egy rövidebb cikkel, amit aztán több internetes újság is átvett. Ha jól emlékszem valami olyasmi volt a szalagcím, hogy: "A hip hop királynője a lányokat is szereti!" Wow… micsoda szenzáció! Csámcsogtak rajta vagy két hétig, aztán elült a vihar. Igazából valahol jót tettek velem, mert onnantól más… szakmabeli nőcik is, akik addig nem mertek volna közeledni, megkörnyékeztek. Szóval akár köszönetet is mondhatnék a fotósnak, mert mondhatni kitehettem a sorszámot, hogy tépjenek belőle a csajok… majd szép lassan mindenki sorra kerül. De nem… nem tettem. Így is zsíros kis összeget kaphatott azért a fotóért. Mondjuk szó se róla, elég jól sikerült kép lett… totál átjött rajta a szenvedély. A puszitól még szélesebbre húzódik a vigyor az arcomon, majd a kép elkészülte után gyorsan megnézem, s mivel jónak találom, mms-ben gyors átküldöm Emmának is, hogy neki is meglegyen az este emlékeként. - Szerintem egész jó lett ahhoz képest, hogy… - Totál nem értek a fotózáshoz, és ez csak egy telefonos kép, de már nem tudom végigmondani, amit akartam, mert megéreztem az idiótát, ahogy nekünk ütközik, aztán a hideg sört a nyakamba loccsanni. - Hát baszd meg! – Csúszik ki a számon a szitok, amit valszeg elnyom a zene, ezért a pasas füléig nem jut el, mindenesetre eléggé gyilkos pillantást vetek rá én is, szóval ha jót akar magának, inkább visszavegyül a tömegbe, mert a bocsánatkérése nem túlzottan hat meg. Makog valamit, hogy szerez papírtörlőt, de amilyen pillantást vetek rá ismét, gyorsan veszi a lapot, és inkább visszaoldalog a tömegbe, mielőtt kapna egy mélyütést a lábai közé. - Remélem nem kerül többet a szemünk elé ma este, mert az én bosszúm ennél sokkal kellemetlenebb lenne neki… - Morogtam az orrom alatt, miközben tenyeremmel a nyakamat simítottam végig. Totál ragacsos az egész bőröm, meg a ruhám elejének nagy része is beszívta már a piát. Bűzlünk, mint két kocsmatöltelék. Ráadásul a hideg sörnek köszönhetően ami a felhevült bőrömre zúdult, még a rám tapadó ruha alól is jól láthatóan kidudorodnak megkeményedett mellbimbóim. A mellkasom is tiszta libabőr. - Amikor elindultam, és arra gondoltam, hogy majd jól elázok ma este… hát nem épp, nem szó szerint gondoltam. – Vigyorodok el. Kár a sörért a ruhára. A pia a gyomorba való. - Szerintem keressük meg a mosdót, és hozzuk rendbe magunkat, amennyire lehet. – Pillantok rajta is végig… ő se kapott kevesebbet nálam belőle. Ha rááll a dologra, akkor megfogom a kezét, és a tömegben furakodva elkezdek tekintetemmel keresni a falon levő jelöléseket, hátha valamelyik a toalett felé mutat. Mondjuk ha Emma már volt itt korábban, ő biztos tudja hol keressük, és könnyebben meg is találjuk, hogy kicsit visszavonulhassunk…
~Ezzel mélységesen egyet tudok érteni.~ Tudom, hogy a forrófejűségem fogja a vesztemet okozni, mostanában is rezgett a léc, de ez engem nem fog megakadályozni abban, hogy magamat adjam, sokkal jobban akarna, ha meghazudtolnám a jellememet, és visszakoznék a húzósabb helyzetektől. Egyszerűen nem megy és kész. - Ebben van valami. Nem mintha engem jelenleg túl sok pasi érdekelne, és az is holt biztos, hogy nem Castor csábított el engem, hanem fordítva történt, de ez nem igazán tartozik a tárgyhoz. Egyébként sem szoktam erről beszélni. Összességében azonban én is az idősebb hímekre szoktam beindulni, lévén a belőjük sugárzó erő igazán ínycsiklandozó falat tud lenni. - Így van! Mosolyogtam én is, vérszerinti testvérem nekem sem volt sosem, sőt, még vérvonalbeli sem, a családtagjaim már rég halottak, tulajdonképpen akkor maradtam tök egyedül, amint Todd felindultságában beharapott. Sokáig ez nem is változott, talán mostanság kezdem úgy érezni, hogy jó helyen vagyok. Remélhetőleg ez nem is fog megváltozni. - A szabadidőm lehető legjobb kitöltése mindig is remekül ment. A kacsintás elmaradhatatlan a részemről, eddig is fogtam a jeleket, de azt hiszem, ennél egyértelműbb már nehezen lehetne a dolog. Bírom a nőket is, szó se róla, de nem vagyok benne biztos, hogy könnyed évődésnél több belefér jelenleg, egy csók, apró érintések, minden olyan, amit férfival nem tennék meg, mert azt régóta tudom, hogy bár a testemnek mindegy, ki érinti, a szívem már válogatna. Még ha én nem is adnám senkinek, abból úgyis csak a baj van. A határaimat szívesen feszegetném, kíváncsi vagyok arra is, hogy a farkasom hagyná-e. A kép némileg megszakítja a gondolatmenetemet, belefeledkezem a bulihangulatba, nem zavar egy ilyen kép, sőt, nyilván az jön le róla, hogy jól érezzük magunkat, ami teljesen rendben van. - Köszi! Jegyzem meg, mikor látom, hogy átküldi a képet, talán a technika segítségével majd korrigálom az esetleges hibákat, én még mindig azt vallom, hogy a telefon nem fényképezésre való. Nem kevés sör köt ki a nyakunkba pillanatok múlva, és a tánctól felhevült testemet kirázza a hideg rögtön, de a történtek ellenére is csak elröhögni tudom magam Fifi reakciójára. - Ugyan, csak egy kis sör, reméljük, nem a szerelésed irritálta. Természetesen csak ugratom, de szerintem könnyű erre rájönni a tekintetem csillogásából, mindenesetre ez van, különösképpen nem fogok megilletődni, ha visszakapok cserébe valami kedvességet, nem ejtettek a fejemre. - Az viszont tuti, hogy az elázásban nem volt hiba. Legközelebb pontosabban kell fogalmaznod gondolatban, nehogy a sors félreértse. Lehet ostobának nevezni egész nyugodtan, én hiszek abban, hogy nem feltétlenül magunk alakítjuk az életünket, és igenis vannak olyan emberek, akiket meg kell ismernünk hosszú vagy épp rövid életünk során. - Ez egy életképes ötlet. Azzal már indulunk is a mosdóba, én ugyan tudom merre van, jártam már itt, de mivel ő veszi a kezébe az irányítást, ezért csak hátulról tudok neki súgni, hogy merre az arra. Így két percen belül már az adott helyiségben vagyunk, ami jó discohoz mérten tele van természetesen. Amikor a tükörbe nézek, elröhögöm magam, hát ez gáz. - Nos, megállapíthatjuk, hogy a sör nem öltöztet. Elég siralmasan festek, de nem érdekel túlzottan, volt már ennél rosszabb is. A szabad bőrfelületeimről azért elkezdem felitatni a papírtörlőkkel a sört, utána pedig be is nedvesítem őket, hogy némileg megsikáljam. - Hát a ruhámra ötletem sincs, fényévekbe telne, mire megszáradna a szárító alatt. Csóválom meg a fejem kissé letörten, szerettem ezt a ruhát, de én ugyan még ezért sem fogom azzal fárasztani magam, hogy kimossam. Megy majd a szemetesbe. A hajam úgy ahogy megúszta a sörpakolást, szóval azzal nem lesz gond, de a ruhám reménytelen. Végül úgy döntök, lekapom, engem aztán nem fog zavarni, hogy csupa csaj előtt bugyiban, melltartóban és harisnyában ácsorgok, szerencsére a fehérneműm megúszta, és a magam részéről inkább vizes legyen a ruhám, mint sörös, szóval be is gyömöszölöm a csap alá. - Kár, hogy nincs habparty, akkor simán vegyülnénk.
//Bocsesz, Emma némileg nehezen megy újabban. :S//
- Egyszerűen csak bosszant, hogy némelyek mennyire nem veszik észre, hogy mások is vannak körülöttük. Az emberek sokszor annyira ügyetlenek, hogy az már dühítő. – Fújtattam mérgesen. Lehet, hogy ezt csak a saját vérvonalam miatt érzem így, és amiatt nagyítom fel ennyire a dolgot, nem tudom… Eléggé kritikus vagyok magammal szemben, magasak az elvárásaim, és hajlamos vagyok rá, hogy másoktól is sokat várjak el… függetlenül attól, hogy egyszerű halandók-e vagy többek annál. Na mindegy. Próbálom magam túltenni a történteken, amennyire csak tőlem telik… tényleg nem akarom, hogy emiatt menjen tönkre az esténk. - Sors… ja. Vagy a Szellemek humorérzéke nem fedi a sajátomat. – Jegyeztem meg. Sors… Szellemek… Istenek… nevezzük bárminek… nem mindig úgy alakítják az életünket, ahogy mi azt elképzeltük. Egyébként én hiszek abban, hogy mindenki saját szerencséjének, vagy szerencsétlenségének a kovácsa. Ha valami szarul alakul az életünkben, akkor nem elég csak a hit abban, hogy ez majd jobb lesz. Tennünk is kell érte, küzdeni. Naná… természetes és megszokott, hogy a női mosdó az, ami zsúfolásig tömve van. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy átcsábítsam Emmát a férfimosdóba, de aztán sodródunk befelé az ajtón a tömeggel, és inkább nem variálok az utolsó pillanatban, hanem Emmával együtt a női mosdóban kötök ki. Akaratlan grimasz fut az arcomra, amikor megérzem a szörnyű elegyet, ami a levegőben terjeng. Ahány nő megfordult ma este a toaletten, annyian itt hagyták illatszerüknek az aromáját. Ráadásul akik most szintén mind itt vannak velünk, vagy a hajukat fújkálják lakkal… vagy nyomnak még magukra a parfümből, mintha még nem lenne rajtuk így is éppen elég belőle. ~ A legutálatosabb hely a szórakozóhelyekben a női mosdó. ~ Fintorogtam, miközben sikerült találnunk egy szabad mosdókagylót, és tükröt. Nem is olyan egyszerű dolog ez, mint azt gondolnánk. Elég jól mehet a diszkónak, zsúfolásig tömve van vendégekkel. - És hogy ragad. – Teszem hozzá, miközben a dekoltázsom fölött megérintem a bőrömet, amire félig-meddig már rászáradt a ráömlött sör. Én is tépek egy adagot a papírtörlőből, és elkezdem felitatni magamról, de csak annyit érek el vele, hogy a papír kisebb foszlányokra szakadva rám tapad. - Ez egyre jobb lesz. – Hajítottam a szemetesbe a cafatokká vált papírtörlőt, majd téptem egy nagyobb darabot, gombóccá gyúrtam a kezemeim között, aztán a vízsugár alá tartottam. Jól kinyomkodtam a vizet, aztán elkezdtem ilyen módon törölgetni magam. Igazából az egész művelet úgy ahogy van, értelmetlen. Ennél még annak is több értelme lenne, ha beleülnék egy mosógépbe, vagy hóba hemperegnék. Emmát se kell félteni… állapítom meg, amikor a tettek mezejére lépve fogja… és nemes egyszerűséggel lekapja magáról a ruháját, majd betolja a csap alá. Röhögnöm kell, és nem is fojtom vissza a kitörni készülő röhögésemet. - Ezennel megállapíthatjuk, hogy a sör vetkőztet! – Én csak azért nem követem a példáját, mert ezt a cowgirl szerkót sokkal bonyolultabb folyamat lenne lehámoznom most magamról, de szívesen legeltetem a szemeimet a fehérneműben ruháját mosó nőstény látványán. Nem próbálok úgy tenni, mintha nem bámulnám. Engem sose zavart az ilyen, ahogy sose zavartattam magam ilyenért sem. - Nem tudom megérteni, hogy egy ilyen kaliberű nő miért a fényképezőgépek mögött áll ahelyett, hogy előttük állna. – Jegyzem meg szenvtelenül, miközben ujjaim a derekára siklanak, és egy kék cérnaszálat húzok le róla. Biztos tisztázás után maradhatott a ruha anyagán belül.
- Egy tökéletes világban bizonyára nem lenne túl nagy feladat, hogy mindenki ügyes legyen. Megengedtem felé egy kacsintást, de úgy voltam vele, hogy majd lenyugszik, én már jó ideje nem bosszantom magam nagyon sok dolgon, mert bizony rendkívül fölöslegesnek vélem az idegeskedést. Így is van elég problémám, és gondolom Fifi sem épp a legnyugodtabban éli az életét, szóval az ilyesmi nem kellett még pluszban. - Szerintem a kettő sosem fedi egymást. Vigyorodtam el, bár ki tudja, elvégre nedves, tapadós göncben csinosabb látványt nyújtunk, ha szellem lennék, tutira látni szeretném magunkat így. Egyébként, engem valamilyen szinten még szórakoztat is a dolog, de jobban értékeltem volna, ha mondjuk whisky van a tálcán, azt szívesen lenyalogattam volna Fifiről, a sört nem szeretem, büdös és igénytelen pia. ~Az biztos, hogy nem szívesen időzik itt az ember. Eszem elszáll, vajon van fogalma a nőknek arról, hogy mennyire túlzásba viszik a parfümöt?~ Kirázott a hideg is, legszívesebben közölném velük, hogy hahó, nem zavar titeket, hogy a saját bőrötök illata sokkal, de sokkal finomabb és egyedibb egy férfinek? Minek parfümmel elrontani azt, amit a természet adott? Mindegy is, nem fogok ezen pampogni, de kész vagyok ettől a rengeteg erős pacsulitól. - Szerintem ez lenne az utolsó pia a földön, amit meginnék. Értem ez alatt, hogy alkohol, mert mondjuk hagymateát még kevésbé innék szívesen. - Egy zuhany lenne a legjobb, lehet meg kellene keresnünk Saraht, hogy engedjen be a személyzeti öltözőkbe, ott csak van zuhany... Vagy ha más nem, hát le kell lépni. Húzom el a számat, ez persze nem volna a legfényesebb lehetőség, de ha már egyébként is lőttek a hangulatnak, akkor már olyan mindegy. Én mondjuk még mindig derűs vagyok, meglátjuk, Fifinek sikerül-e lecsillapodnia. - Ilyet még csak viccből se, utálnám, ha minden sarkon sört kapnék a nyakamba. Fujj…. Csóváltam meg vigyorogva a fejem, és próbáltam némi forró vizet kicsiholni a csapból, de ezek a szórakozóhelyen lévő mosdók mind egy középhőre vannak belőve, aztán az jön belőle csak. Meglehet, így sem fogok egyről a kettőre jutni, de még mindig inkább hideg vizes, mint sörös. A szemem sarkából azért rápillantok Fifire, és már épp megkérdezném, hogy tán tetszik, amit lát, mikor megszólal. Először csak elvigyorodom, de pár pillanat múlva, mikor is végre tele a csap, és kicsit ázhat a ruhám, szembe fordulok vele, csípőmet a kagylónak döntve, és úgy nézek rá. - Ez egyszerű, a fényképezőgépek mögött nincs tele az internet az arcommal, és nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz évek múlva. Így kényelmesebb. Nyilván mások vagyunk ilyen téren. Célzok itt arra, hogy ő velem szemben a rivaldafényben él, amivel nekem tényleg nincs semmi bajom, vannak politikus farkasok is, nekik egy idő után tutira muszáj megrendezniük a halálukat. Nekem is alteregót kell majd váltanom természetesen, de legalább a közéletből nem kell eltűnnöm, mert nem is vagyok benne. - Mindenesetre, a véleményed rendkívül hízelgő, nőtől mindig öröm ilyet hallani. Pillantok a keze után, ejj, csak egy cérnaszál, pedig egész kellemes volt az a kurta pillanat, míg a derekamat érintették az ujjai. - Na mi legyen? Célzok sóhajtva, miután kiemeltem a csuromvizes ruhámat a csapból, és épp azzal küzdök, hogy kicsavarjam belőle a vizet.
Én szeretem a parfümöt. Én saját magamnak készítem el, mióta csak az eszemet tudom… és mivel világ életemben csak azt használtam, szinte egybeivódott a bőröm illatával. Részemmé vált, s talán ha pár hónapig nem kenném magamra, akkor is érezni lehetne rajtam. ~ Hidd el, sok mindent láttam már… de a legszörnyűbb az, amikor látod, hogy valaki szarrá izzadja magát egy edzésen, és ahelyett, hogy venné a fáradtságot rá, hogy lefürödjön… ráfújja az izzadt bőrére a parfümöt. Nincs is annál borzasztóbb szag, amikor a kettő keveredik egymással. Nem igaz, hogy nem érzik magukon, hogy ezzel nem elnyomják a testszagukat, hanem még jobban kiemelik és borzalmasabbá teszik a körülöttük terjengő szagokat. A többi ember meg beszédül, és nagy ívben elkerülik. ~ Én úgy vagyok vele, hogy az izzadás természetes dolog. Inkább viselem el egy testmozgásban megizzadt ember verejtékszagát natúr, mint rátegyen egy lapáttal a dologra, és ráfújjon valamit, amiről ő azt hiszi eltünteti a bűzét. A legtöbb embernek elég gyatra a szaglása, hogy ezt nem veszi észre. Ilyen szempontból néha nem üdvös a jó kis szaglásunk, mert érezzük azt is, amit nem igazán szeretnénk. - A sör? – Kérdezek vissza felvont szemöldökkel. - Nekem nincs vele bajom, ha nem rám… hanem belém öntik. Vannak kifejezetten finom sörök. – Persze ízlések, és pofonok. - Én a rosé bort nem szeretem. Ha bor, legyen fehér… vagy vörös… de rosé az szóba se jöhet! – Fintorodtam el. Itália északi részén többnyire csak száraz, vagy félszáraz borok vannak. Nekem ízlik a jó kis hazai, se sokan nincsenek oda érte. Egyébként a kedvenc „hazai” italom a limoncello. A felvetett lehetőségek közül a zuhany ami igazán felcsigázza az érdeklődésem. Persze ott van az a tény, hogy attól függetlenül a ruháink… ruhám még ugyanúgy tocsog a sörtől… Emmáé meg a víztől. Szóval nem tudom így már hogy tudnánk visszamenni bulizni. Másrészről viszont nem lenne pofám így beülni Emma szuper autójába. Kétlem, hogy repesne az örömtől, ha az ülésen otthagynám a sörös lenyomatomat, miután kiszálltam belőle. - A ruhán nem… de rajtam segítene az a zuhany. Nem tudom te hogy vagy vele, de én olyan vagyok így, mint a postai bélyeg! – Vigyorgok Emmára. - Én azt hallottam, hogy a Bajorok húsvét hétfőn sörrel locsolják a nőket, szóval ha nem akarsz így járni, akkor húsvétkor kerüld el nagy ívben a Bajorokat. Persze az is lehet, hogy pletyka… bár azt ne felejtsük el, hogy minden pletykának van alapja, mert elindult valahonnan. – Vontam meg nevetve a vállamat. - Nekem egyszer már sikerült áthidalnom ezt a problémát. – Érintettem meg a nyakamat, és diszkréten végighúztam rajta a mutatóujjam… célozva arra, hogy hivatalosan távoztam már az élők sorából. Aki kötődik valakikhez, egyes helyekhez, annak nyilván nem olyan könnyű ezt megtenni. Nem mindenki képes ilyen kockázatot vállalni, mert mindennek ára van. Én viszont olyan szempontból boldog és elégedett vagyok, hogy a Cirque du Soleil nagyon szépen kinőtte magát, és ebben jócskán benne volt a kezem nekem is. Akik ma már edzőként és vezetőként tevékenykednek… hajdanán többségében az én szárnyaim alatt nevelődtek, és forrott ki a tehetségük. Nekem ennyi elég ahhoz, hogy úgy érezzem… megérte a kockázatot, és megérte azt is, hogy számukra meghaltam. - Nem igazán szoktam a véleményemet véka alá rejteni… - Ebből már kapott odakint is ízelítőt, amikor az a marha leöntött minket. Nem érzem rajta, hogy kellemetlenül érintené az érintésem, nem feszül meg… nem húzódik el… az energiái se mutatnak ellenérzést a mozdulat miatt. Mondjuk ezen nem kell meglepődnöm azok után, milyen könnyedén smárolt Sarahval. - Én a zuhanyra szavazok. – Válaszolom, miközben nézem mit művel a ruhával. Kár érte, mert igazán jól állt neki… persze nélküle se egy utolsó látvány. Sőt… ~ Ha ismered a járást, kikerülhetnénk a nagy tömeget. Nem akarlak sürgetni, de ha még egy percig szívnom kell ezt a levegőt, kidobom a taccsot. ~ Fintorodtam el, mikor elsietett mellettem egy felzselézett, ezüstfehér hajú csaj, akinek egyik oldalon ki volt borotválva a haja, és valami extrán émelyítő volt a parfümje.
~Hümm, azt hiszem, ezt nevezik az igénytelenség csúcsának, szerencsére nem nagyon találkoztam még ilyenekkel, viszonylag ritkán edzek nagy tömegben.~ Egyébként sem volt soha kifejezetten szükségem rá, meg aztán, amennyit farkasalakban rohangálok és vadászok, értelme sem sok lenne, plusz időm sem akad rá, ha valami olyasmivel foglalkoznék, gond nélkül megtenném, de nem olyan egyszerű a jelenlegi, rajongásig imádott szakmámban. - Na jó, boros típus sem vagyok, inkább vörös, ha már muszáj inni, de ha választani lehet, kérem a Jack bátyót, és jól vagyok. Vigyorodom el szélesen, na az egyszer tuti, hogy a whiskyvel mindig le lehet venni a lábamról, mondhatni fizikailag is, néha aggódom is egy kicsit magamért, amikor többet nyakalok be a kelleténél. - Átértem. Figyi, van pár váltócucc a kocsimban, amolyan vész esetére, relatíve gyakran élem fel a ruhakészletemet. Szerintem jut mindkettőnknek belőle. Már, ha behozod, én nem örvendeztetném meg a disco közönségét így. Ajánlom fel, még jó, hogy ezsembe jutott, hogy a kocsim itt van, néha gőzöm sincs, hol járok agyban, elképesztő. - Ez esetben örülök, hogy nem vagyok bajor, inkább egy vödör jéghideg víz akkor már, bár lehetséges, hogy akkor meg sikítva ugranék ki az ágyamból. Összességében egyébként egészen mókás elképzelni a dolgot, de átélni annyira nem vágyom, még szerencse, hogy falka körökben nem divatos tartani ezt az ünnepet. - Ezt én értem, de attól még a pofid nyilván nem változott túl sokat, márpedig világszerte ismert kell, hogy legyél a Nike kampányaival. Olyan meg nincsen, hogy senki élő ember ne ismerjen már meg, akikkel régebben kapcsolatba kerültél. Jó, nyilván rámondhatja bárki, hogy nézd, de hasonlít erre vagy arra, de a nagyszámok törvénye alapján kell, hogy legyen valaki, aki nem dől be neki, akinek a fejében ott duruzsol, hogy nem csak úgy néz ki, de biztosan ő az. - Feltűnt, de én sem, szóval nincs is ezzel semmi probléma. Most persze nem negatív dologról van szó, ám épp ennyire könnyen mondaná azt is az arcomba, ha valami nem kerek, nem zavarna. Ám jó eséllyel le is peregne, elvégre tökéletesen elégedett vagyok önmagammal, minden téren, és nem óhajtok ezen változatni mások véleménye miatt. Szerintem ez evidens, az eddigiek alapján ő is magasról tesz a többség pampogására. - Akkor, ha kimész a kocsiba a cuccokért, én felhívom Saraht, hogy használhatjuk-e a személyzet öltözőjét. Ezzel megoldja a levegőszívás problémáját is, és nem kell ruhátlanul kigrasszálnunk utána az autómhoz, mert bár nem vagyok szívbajos, de börtönben nem hűsölnék közszeméremsértésért. Mindenesetre, amint elrendezzük, ki, merre, miért, már tárcsázom is a dögös szöszit, és kikuncsorgom azt a zuhanyt magunknak, és még hozzánk vág két törülközőt is bónusznak, imádom, tiszta wellness szálloda. Na jó, nem, ott nem locsolgatnak sörrel, legalábbis nem hallottam még olyan masszázsról. Annyi időre azért visszabújok hideg és nedves ruhámra, ami második bőrként tapad rám, nagyjából pont úgy nézek ki benne, mintha az égvilágon semmi sem lenne rajtam, de azért mégiscsak megadja azt az illúziót, hogy nem vagyok meztelen. Ha minden jól megy, úgy tíz perc múlva már bizonyosan az öltözőben lehetünk, kíváncsi szemektől távol, némi megtisztulás és száradás reményében. Holt biztos, hogy rögtön lekapom magamról a nedves ruhát, és már mehet is a szemetesbe, nem fogom elvinni kitisztíttatni, inkább veszek egy újat, megtehetem.
~ Én ha kell, akkor inkább naponta ötször lefürdök, de az izzadt… verejtékes bőrömre nem fújok ilyen parfümnek nem nevezhető hígított szarokat. ~ A tükörbe pillantva az egyik csajra siklik a tekintetem, aki épp bőszen fújja tele magát, talán még a haját se hagyja ki. Jesszus. Látványosan tapad a haja izzadt homlokához. Pfuj. Az emberek iszonyú hülyék tudnak lenni. Szerintem semmi mástól nem függ, hogy valaki horogra akad-e, hogy működik a két fél között a kémia. Azt kétlem, hogy egy izzadtságszaggal keveredett parfümszag bármelyik férfiegyednek is kellemes lehet… kivéve persze ha a férfi is épp olyan igénytelen… vagy már úgy be van baszva, hogy mindegy ki akad horogra, csak valakit megdughasson. Én hedonista vagyok, de attól még válogatok, és nem állok le bárkivel. Nem megyek le egy bizonyos színvonal alá. Ha ilyen szempontból igénytelen lennék, akkor magamra is az lennék, ez pedig egyáltalán nem mondható el rólam. - Én is jobban kedvelem a rövideket. – Vigyorgok. Nekünk amúgy is jóval nehezebb berúgni, mert a szervezetünk ellenállóbb. Szóval ha ki akarom ütni magam, akkor mindenképp a rövidekre gyúrok, amikben magas az alkoholszázalék. Inkább nem is számolgatom magamban, hogy borból mennyit kéne meginnom ahhoz, hogy be tudjak rúgni. Rengeteget, ez fix. A gyomrom nem feneketlen, hogy több liternyi piát befogadjon egyszerre… szóval igen. Én is inkább rövidital párti vagyok, és szerintem mi farkasok többnyire így vagyunk ezzel. - Néha én is hordok magammal, de nem hittem, hogy ma este szükségem lehet rá. Ha idepasszolod a kulcsot, akkor kimegyek érte. A csomagtartóban keressem? – Kérdezek rá. A disco közönsége egyébként szerintem értékelné a látványt, hiszen Emmának egyáltalán nem kell szégyellnie egyetlen porcikáját sem. Mondjuk tény: ha így kisétálna a tömegbe, utána nem tudná lekoptatni a pasihadat, aki azonnal megjelenne körülötte. - Annak idején… - Hagyok egy kis szünetet, miközben szemeimmel a többi csaj felé bökök. ~ Emberként… ~ Teszem azért hozzá, hátha nem teljesen egyértelmű, hogy miért is pillantok olyan jelentőségteljesen a többi csajra. - …anyám fiatal korától kezdve egy cirkuszban dolgozott. Szinte még gyerek volt, amikor bekerült hozzájuk. Amikor én eljöttem Veronából, már felnőtt voltam… és azok közül, akik ismerték őt annyi idősen, mint amennyi voltam, azt mondták a kiköpött mása vagyok. Szóval… mindent ki lehet magyarázni. Maximum egy kis stílusváltás… levonulás egy időre a térképről. Már itt se vagyok annyira szem előtt. Kaliforniában nem tudtam volna csak így eljönni bulizni anélkül, hogy ne lettek volna kéretlen kísérőim, és figyelő szempárok, hogy mit csinálok. Itt meg… - Pillantok körbe mosolyogva. - Alig ismernek fel. – Vonom meg a vállamat. Új személyazonossággal rendelkezem. A DNS-em és az ujjlenyomatom mindig töröltetve lett, amikor váltottam, és amióta annyira korszerű a világ, hogy ezeket is számon tartsák. Tetoválásom direkt nincs, mert arról tényleg könnyen lehetne azonosítani. Ha valaki felbukkanna, beadnám neki, hogy az a valaki, akinek vél… csak a rokonom. Esetleg az anyám… ilyesmi. Az emberek egy idő után meghalnak. Akik esetleg kiszúrhatnak, azok vérfarkasok és őrzők… többnyire. - Megyek. – Nyújtom a kezem a kulcsért, s amint megkapom, már sprintelek is ki a mosdóból. A tömegen átvágva a kijárat felé veszem az irányt, majd megkeresem Emma kocsiját. Szerencsére emlékszem rá, hogy hol parkolt le, ezért nem kell sok időt beleölnöm a keresgélésbe. Egyébként is feltűnő járgány, könnyű kiszúrni. A csomagot ott találom,ahol mondta, kiveszem, majd visszazárom a kocsit… és azért a biztonság kedvéért pluszban leellenőrzőm, hogy biztos lezárt-e teljesen, nehogy „meglepetés” érjen minket, amikor visszafelé akarjuk majd venni az irányt a hotelbe. Mire visszaérek, addigra Emma is lerendezte a dolgokat Sarahval. Tényleg csúcs ez a csaj. Ezúttal előre engedem Emmát, hiszen ő ismeri itt jobban a járást, ő tudja merre van a személyzeti rész. Vagyok annyira pofátlan, hogy közben a fenekét bámuljam, ahogy rátapad a vizes ruha. Hát na… nem is én lennék, ha nem használnám ki a helyzetet. Nézni még a múzeumban is szabad, nem? De. - Egész más még a levegő is! – Állapítom meg azonnal, ahogy a többi helyhez képest viszonylag csend, és kellemes illat fogad. A zene, és zsivaj behallatszik ide is, bár nem annyira erősen, mint a női mosdóba hallatszott. Ez mégis csak elszeparált hely ahhoz képest. - Ja, a kulcs. Mielőtt még elfelejtem. – Adom vissza, majd leteszem a padra a csomagot, amiben a tiszta ruhák vannak. A kalapot veszem le elsőként, felteszem a pad tetejére, aztán lerángatom a western csizmákat is a lábamról. A neccharisnyát az alatta viselt üvegszálú harisnyával együtt húzom le magamról, aztán kioldom magamon a farmerruhát, és abból is kibújok. Buggyos blúzom egy könnyed rántással kapom le magamról, ami alatt „megcsalva” a Nike-ot, nem az általuk gyártott… hanem az Intimissimi szexi csipkés fehérneműjét viselem. Egyszerűen beleszerettem, amikor megláttam, nem tudtam otthagyni a fehérnemű boltban. A bennem csordogáló arab vér miatt amúgy is tök jól megy a színe a bőröm tónusához. Szerencsére úgy tűnik ezt nem kell kukáznom. Ami sör rám ömlött, azt a farmerruha és a blúz itta magába. A hajamat összefogva magam elé emelem a vállam fölött, hogy hátranyúlva ne zavarjon utána a melltartó kikapcsolása közben. Utolsóként a bugyit húzom le magamról. Teljesen szőrtelen vagyok, leszámítva egy helyes kis „pamacsot”, amit a szeméremdombomnál hagytam meg, „ajkaim” csúcsa fölött. Szeretem a változatosságot, és most épp így hordom a fazonom. A kalap, a csizma, a harisnyák és a fehérnemű kollekció kivételével én is kukázom a többi cuccomat. Valószínűleg amúgy se venném már fel azokat, szóval nincs rá szükségem…
- Ott, ott. Dobom is neki oda a kulcsot, nem nagy ügy, nem hinném, hogy lenyúlná, ha mégis, tudom, hol keressem, de akárhogy is, ez csak egy kocsi, bármennyire is szeressem. Gyakorlom még szorgosan a bízzunk a falkatársakban dolgot, de alapvetően nekem nehezen megy az ilyesmi, noha tény, hogy azt sem feltételezem, hogy megpattanna a járgányommal. Igazából jó arcnak tartom, már csak azért is, mert meglehetősen hasonlítunk egyes vetületekben. - Nem tudom, ez furcsa azért, szerintem könnyen megjegyezhető, egzotikus és különleges vonásaid vannak, én tuti megjegyeztelek volna. Mindenesetre, nem mindenki lehet ennyire szerencsés, én nem hasonlítottam az anyámra, sem küllemben, sem jellemben. Kár is ezt ragozni, nem szerettem az emberi életem, nem tudtam azonosulni azzal, amit elvártak tőlem. Nem lettem volna jó feleség, gondoskodó anya, nem az én világom, azóta sem az. Nem fogok mélyenszántó vitát folytatni erről, örülök, hogy neki összejött, én inkább megmaradok a háttérben, így kedvemre lehetek olyan, amilyen, fotómodellként aligha tehetném meg. Ő megy, én meg telefonálok, szó, szót követ, és siker koronázza a törekvésemet, imádom a szőkét, kétségtelen, mindenesetre ezt nem hangoztatom, még a végén elbízná magát, nem mintha lehetne ennél jobban. Ilyen téren kezet foghatnánk, bár neki van vagy 200 év előnye velem szemben, nem akarom elképzelni, mennyire leszek nagyarc az ő korában. Röpke öt perc múlva már mehetünk is a személyzeti részlegbe, istenem, az a zuhany most rohadt jól fog esni. - Az biztos, ezt nem izzadták össze részeg fiatalok. Csóválom meg a fejem, bár én is hajlamos vagyok, vagyis, azt hiszem, már csak múlt idő, annyira megfeledkezni magamról, mint a legtöbben, már nem megy, túl sok szesz kell hozzá túl rövid idő alatt, nem éri meg. - Köszi! Veszem el, de a kulcs is a padon landol végül, én meg megszabadulok a vizes ruhámtól, és valóban a szemetesben köt ki, nem fogok vesződni a tisztíttatásával sem, nem éri meg, előbb veszek egy ugyanilyet. - Dögös! Jegyzem meg a fehérneműjét látva, bár nyilvánvalóan tisztában van ezzel, különben nem vette volna fel. Jó volna tudni, hogy általában ilyet hord, vagy esetleg az én kedvemért van, az eddigiek alapján mindkettőt el tudom képzelni. Odalenn már nem kutakodom a tekintetemmel, mostanában ott van egy újkeletű, kellemetlen vívódás a lelkemben, valami, ami megállítani vágyna, ha épp ilyesmire vetemednék, a farkasom határozottan nem osztja a lelkesedésemet, ő úgy tűnik, végleg lecövekelt a fennséges fekete mellett, és nem hajlandó másról tudomást venni. Ebből még bajunk lesz, komolyan nem tudom, hogyan voltam képes arra, hogy belekergessem magunkat ebbe a lehetetlen helyzetbe. Mégis, ki akarok törni belőle, én, az ember, keresem a kiutat, mert az nem lehet, hogy ilyen érzéseim legyenek, egyszerűen képtelenség. A zuhany alá érve aztán már könnyen lehet, hogy egyikünk sem fog az este bosszantó részleteivel törődni, és hagyom, hogy belefeledkezzünk egymásba, teszem, amire a testem vágyik, a lelkemet pedig elzárom jó mélyre, míg a farkasomra is rázárom ezüst ketrecét, nincs szükségem vad forrongására, lázadó, kínkeserves vonyítására. Nem, nem lehet, hogy nekünk már csak egy kell…
//Köszönöm szépen a játékot! ^^ Bocsi, hogy egy huszárvágással zárom le, de ez már egy nyári játék, kicsit túlhúztuk, és már nem igazán megy az az Emma sajnos. Kiabálj, ha kérjek zárást! //
Nem mintha okom lenne panaszra ereszd-el-a-hajamat tekintetében, már ami az elmúlt időszakot jelenti. Ott volt az újévi felzendülés, a JubiBuli és a többi csendes ivászat, bár azokat kár lenne a buli, de akár még a kimozdulás fogalmával is illetni. Megmondom őszintén, valahol a lelkem mélyén rémesen érzem magam, hiszen Savannah és én még online is jóval kevesebbet kommunikálunk, mint azt a kanapémon kávézgatva esetleg remélni mertem. Néha rámtör az érzés, hogy írjak neki legalább annyit, hogy hogy van. Persze biztos jól, mivel nem lett akaratán kívül édesanya, sem pedig gyilkos és ez azért elég sokat dobhat a mindennapjain, megértem. Viszont már emiatt is belém fészkelődött irányába egyfajta intim ragaszkodás, nem a szó pucér értelmében, hanem abban, hogy mégis ő volt eddig (tudomásom szerint) a legközelebb ahhoz, hogy a saját Klánom részévé válhasson, és így utólag belegondolva elképesztően borzalmas lépésnek tűnt az a videós történet. Persze nem mondtam el neki. Hogy is mondtam volna! Persze nem intha elszámolással tartoznánk egymás felé, de... Ezt már Rufusszal megvitattam. Mással nem igazán. Azt mondják, hogy kutyaharapást szőrével, úgyhogy ha már hétvégente úgyis a városban van, egy spontán sugallat arra késztetett, hogy hívjam fel, és invitáljam egy közös hajeleresztésre. Lehet, hogy csak nekem kell a bizonyosság, hogy az élet ilyesféle, egyszerű örömeiben is osztozhatom vele, nem csupán az örökös megváltás kényszerének odaadó gondoskodásában. Este kilencet beszéltem meg vele, érte megyek kocsival. A Lakban pedig leadtam a drótot, hogy ma az Upperben lesz a műszakom, hiszen ha már ott vagyok, az a legkevesebb, hogy nyitva tartom a szemem és nem csak magamra, hanem minden jelenlévőre vigyázok valamelyest. Azt persze nem várom meg, hogy csak úgy beszálljon a kocsiba, még mielőtt ellenkezhetett volna, már pattantam is ki, hogy ajtót nyissak, de előtte azért alaposan végigmértem: megvan mindkét keze-lába, látszólag minden rendben, has lapos még így kabáton keresztül, rendben. Üdvözlés gyanánt csak egy arcrapuszial szolgálhattam neki. A találkozás még mindig olyan kétséges, a búcsúkra azonban valahogy mindig elmélyülök annyira, hogy ne bánjak egy állcsókot, vagy ne érezzek túlságosan soknak egy közös zuhanyzást. Elképesztően vagyok bekötve. - Szólhattál volna, hogy pasizni jössz, mert akkor nem szórakoztam volna ennyit a hajammal... - nevetem el magam, amikor a ruhatárhoz érve már teljes pompájában láthatom, ahogy lekerül róla a kabát - Mit iszol? Kérdezem már kicsit hangosabban, hiszen a klub belseje felé haladva egyre erősödik a basszus és a zene. Ahogy félig mellette-félig mögötte haladok, fél kézzel finoman fogva át a derekát, nem tudom eldönteni, hogy testőri vagy partneri minőségben vagyok-e jelen, de szeretnék egy-két vodkát, hogy már ne ilyenekkel szórakoztassam saját magam. - Üda huszonévesek világában! - koccintok, miután kikértem az italokat, nem esek túlzásba a fizetéssel, majd egyben lerendezem később. Vagy holnap. Határozottan jobb a bulizni járás azóta, hogy egyesült a két falka, legalább lehet saját számlám.
Nem estem teherbe és ez talán sokkal nagyobb megkönnyebbüléssel töltött el, mint illett volna. Minden esetre, amikor ez kiderült, moderáltam magam, mert a gyerek elvesztése - még úgy is, hogy csak egy hibás teszt villantotta fel a megléte lehetőségét - valószínűleg nem töltötte el ugyanakkora örömmel Lynxet. Érthető okokból semmit se tudtam mondani... A hetek teltek-múltak, gyakoroltam hétvégente Fairbanksben, Dimi felügyelete alatt, valamint otthon, nyugodt körülmények között is, emellett az erőnlétemre is újból nagyobb figyelmet fordítottam. Keveset beszéltünk. És amíg egyik nap azt szajkóztam magamban, hogy ez mégiscsak így jó és normális, addig másnap már morcosan vettem tudomásul, hogy fogalmam sincs, felhívhatom-e, mennyire zaklathatom kis hülyeségekkel... Meg ő se hívott. Neten keresztül se beszéltünk sokat, úgyhogy nem is erőltettem inkább. Ehhez képest, amikor elhívott alig gondolkodtam azon, hogy menjek-e vagy sem - azon többet tanakodtam és problémáztam, hogy mit vegyek fel. Ezt a első öt percben éreztem csak nevetségesnek, utána a gond túlnőtt rajtam és megörvendeztettem Kyle-t azzal, hogy szétszórtam a ruháimat a szobájában. Először nem értettem, mi a problémája, nekem sokkal nagyobb bajaim voltak, majd miután észrevettem, hogy micsoda csatatérré változtattam a hálóját, nagyjából összepakoltam. Nem készültem úgy, hogy a hétvégén még szórakozni is megyek, no... Végül utolsó pillanatban sikerült szereznem egy ezüstös felsőt, szűk farmert és magassarkút. Eddig nem szegtem nyakam ilyen miatt, bíztam benne, hogy nem ezen az estén fogok belekóstolni először. Még így is rémesen slamposnak éreztem magam, de legalább a hajam úgy állt, ahogy szerettem volna, ami már félsiker. Szerettem volna kicsit... csinosabb lenni, bár azt hiszem, hogy jelenleg azt se tartottam volna elégnek. Lemondóan sóhajtottam, magamra kanyarítottam a kabátomat, elköszöntem és kiléptem a házból. A vélt slamposságomat pedig tökéletesen elfelejtem, amikor megpillantom a Peugeot-ót, tulajdonosa láttán pedig széles mosolyra szalad a szám. Határozottan nem kellett bizonygatnom, hogy örültem neki. Szemérmes üdvözlés, amitől magamban mosolyogtam, ám én se tudtam volna másképp köszönni, úgyhogy egy szavam nem volt, inkább beültem. És nem, nem gondoltam arra, mindezen "jó gyerekek" mellett már kétszer együtt zuhanyoztunk és testileg árkon-bokron túl voltunk. Volt jelentősége, de valahogy mégsem akkora, vagy nem úgy. Inkább az utat néztem. - Szóval csak miattam szórakoztál ennyit a hajaddal? - nézek rá ártatlanul pislogva és habár sikerül megőriznem kis időre ezt az arckifejezést, a szemem elárul. Az pimaszul csillog - ha már szemét vagyok, ahogy mondta legutóbb, nem szerettem volna csalódást okozni. Könnyedén elnevetem magam, majd megfordulok és már indulok is tovább befelé, miközben érzem keze finoman terelgető, jelenlétéről tanúskodó érintését a derekamon. Meg az energiát. - Whisky-kólát - felelem hátrapillantva rá a vállam fölött, nem sokkal emelve fel a hangom, mert ő mégiscsak jobban hall, és elég lesz neki a dübörgő zene, nem kell, hogy még én is szétvisítsam a fülét. Amíg vártunk az italokra, már mozogtam kicsit a zenére. Idejét se tudom, hogy mikor voltam úgy isten igazából szórakozni, esetleg bulizni, mintha több hetes fáradt gőzt készültem volna kiengedni. Koccintunk, már most jó kedvem van, az ital könnyedén csúszik le, a jégkockák ebben a zajban nesztelenül koccannak egymáshoz a pohár fenekén. Nem erősködök, hogy fizessünk most, felezzük a fogyasztást, vagy hasonló, ő van itthon, tudja, mit csinál. A legkevésbé sem akaródzott mocskos anyagiakkal foglalkozni. - Gyere! - ragadom kézen, pillantok rá lelkesen, és magam után húzom a táncoló-vonagló sokaságba. Szokatlanul nagy mozgásingerem támadt a helytől, a zenétől, az italtól és pezsgő energiáitól, amit ki akartam használni. Fogalmam se volt, mi szólt éppen, találomra álltam meg valahol, fordultam vele szembe és hagytam, hogy a testem szabadon mozogjon a lüktető zene ritmusára. Neki és vele táncoltam, igazából egy pillanatig se gondoltam, hogy jól bepasizok és hálám jeléül, amiért elhozott szépen itt hagyom. feltalálta volna magát nélkülem is, ebben biztos vagyok, csakhogy ezt nem akartam.
A visszakérdezésére muszáj féloldalasan elmosolyodnom, aztán egy könnyed mozdulattal a vállam felé ejtenem a fejem. - Erre csak azért válaszolok, mert illik. Igen, Savannah, csak miattad "szórakoztam" ennyit a ajammal. - húzom elégedett, pimasz grimaszba a vonásaimat - Bár inkább nevezném szenvedésnek, ha őszinte akarok lenni. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor még hosszabb volt, sokkal több macera volt vele. Hajvasalás, kócosság, megfújta a szél: kakukk. A macsaka szív örvend azóta, hogy nem divat már az emó. Whisky-kóla, hát persze! hogy is felejthettem el... Néhány zavart pillanatra elküldöm magam a fenébe, de mindeközben csak rávágok egy okét és mosolyogva kérem ki az italokat. Van ebben az egészben valami több, valami más, amitől a szívem automatikusan felveszi a lüktető zene basszusának ritmusát. Persze ez óhatatlanul is kisugárzik, ami nem feltétlenül probléma, hiszen tudom, mennyire kedvel farkaserőben mártózni, és mégis tartok tőle, hogy elárulom magam. Hirtelen ér a parancsa, hiszen én azt gondoltam, hogy azért egy-két pohárral még megiszunk, mielőtt bevetjük magunkat a táncparkettre... Hogy parázom-e? Persze, hogy parázom. Érzem, ahogy a saját forróságom zsibbasztja a tenyerem, az ujjaim, önkéntelenül is meg kell töröljem a nadrágomba a szabad kezem, miközben magához húz. Persze a vodkám is hasonlóképpen égeti a gyomrom, de ahhoz közel sem eléggé, hogy felejthessem tőle a sajt tartásomat, és azt tarthassam szem előtt, amit egyébként igyekszem szolidan kezelni. Elképeszt az a könnyedség, amivel a táncparkettet elfoglalja, az az önfeledt élvezet és könnyedség, ami a mozdulataiból sugárzik. Bevallom, az első lépések pillanataiban egy fadarabnak érzem magam mellette, mígnem fel nem idézem a régi időket: hát szeretek én táncolni! Sőt, tudok is, legalább is ügyesen mozgom, akár a Hiúz. Fohászkodom érte, hogy kölcsönözzön nekem ma este fennkölt kecsességéből és erejéből. Semmi egyeet nem teszek, csak Savannah testét, mozgását figyelem, elmerülök benne, olykor a szemeiben is, ha látom, hogy felém pillant, és bizonytalan kezdéssel ugyan, de megemberelve magam lépek hozzá közelebb, felvéve a ritmust, az ütemet, az ő mozgásának ívét és tempóját. Valami olyasmi ez, mint a régi mesék. Egy a mozdulat, hiába vagyunk két külön testtel elszigetelve egymástól. Nem tehetek róla, akarva-akaratlanul is érezheti, mennyire elnyerte a tetszésemet a helyzet, a fullasztó légkör, a finomnak induló, de egyre erőteljesebb vibrálás, ami megtölti a teret kettőnk közt, és emberek közt. Vágy és izzadtságszag ken tapintható szagréteget a nyelvemre, és csak egy hirtelen pillanat változása csupán, ami arra sarkall, hogy ragadjam meg őt, fordítsam magammal szembe és én irányítsam tovább a tánc ütemét, irányát. És mégis, amennyire elégedettséggel tölt el a felvett szerep, bánt, mintha ketrecbe zárnék egy madarat: a saját csontom és húsom ketrecébe. Mintha nem hagynám kibontakozni, szabadon szárnyalni. Hát engedek a csípője szorításán: repüljön, amerre kíván. Mosolygok: jól érzem magam, már rajtam is gyöngyözni látszik az izzadtság, ennek ellenére hajnalig bírnám az iramot, ha arról lenne szó. Néha-néha elkapom róla a tekintetem. Egyrészt, mert kell a ózanító szünet, mielőtt olyat tennék, amit nem volna szabad. Másrészt villanó tekintet, pöffeszkedő szemöldökrántás a jussa mindenkinek, aki a futó pillantásnál többre méltatja a... partneremet. Basszus. ~ Azt hiszem kénytelen leszel bizonyítani, hogy nem pasizni jöttél. Hacsak nem akarod elkezdeni most, mert egyre több rá a jelentkező. ~ Csalni ér. Vagy nem?
Könnyedén nevetek, de egy pillanatra átfut rajtam, hogy egyetlen tincsekbe túró mozdulattal milyen gyorsan tönkre lehetne tenni szenvedései eredményét. Nem öncélú gonoszkodás lenne az a mozdulat... - Reméljük akkor, hogy ki fog tartani - mondom végül, majd szórakozottan az ajkamba harapok és már megyek is, vele a nyomomban. Intenzívek az energiái, amitől pár másodpercre lehunyom a szemem, mialatt kicsit mozgok a zenére. Hiányzott már, hogy érezzem, bizsergetőbb és forróbb volt, mint az ital nekem. Amit nem hagyok sem neki, sem magamnak sokáig élvezni, mert a pult nem szalad sehová, de nekem muszáj, erős a késztetés, nagy a kedv, és ha már így is túl könnyűnek éreztem magam, kicsit féltem, hogy akkor milyen lennék, ha ezt pár pohárral még megfejelnénk. Egyelőre a józanságot választottam, a bemelegítő italok után. Valami egyébként is azt súgta, hogy megtaláljuk még a pultot. Érzem és látom rajta, a mozdulatain a kezdeti rozsdát, és hogy segítsek ezt leküzdeni, közelebb húzódok. Szinte érzem a mellkasát hátammal, a puszta lélegzetvételnek meghagyott helyen pedig mintha összesűrűsödött volna a mágiával keveredő farkasenergia. Finom, egymásba fonódó, könnyed mozdulatok, pontosak, mégsem kiszámítottak, hajlok, amerre a szél fúj, mozdulok, ahogy a dübörgő lüktetés diktálja, mintha soha többé nem akarnék másképp létezni. Hátrapillantok, fel az arcába és rámosolyogok. Nem tudom már, hogy ő követi le és igazodik az én mozdulataimhoz, vagy fordítva, de nem is számított. Bőrömön szeszélyes bizsergés szánkázott fel-alá energiáitól, amik halkan súgták, hogy mennyi ínyére van a helyzet, ami elégedettséggel és örömmel töltött el. Jól esett a tudat, hogy élvezte a társaságomat, a táncot... Hirtelen fordított meg, magával szembe, egy szívdobbanásnyi ideig tart csak a meglepettségem, nem tovább, mert hiszen ismerem ezt felvillanó követelést, csendes dominanciát. Az erélyes szorítás viszont hamar lazul, s ha már így tett, kiperdülök keze közül. Fájdalmasan lerövidített és lényegre törő imitálása annak, ami az elmúlt pár hét volt: előbb magához ragadott, nekem pedig nem akaródzott tiltakozni, aztán csak hagyta, hogy kicsússzak az ujjai közül. Már a gondolatnak se örülök - és ez mélyen valahol, egy csendes zugban, amit nem ér el sem a zene, sem a fekete farkas, ez aggaszt. Szavaira felvonom a szemöldököm, szám sarkában csalfa mosoly játszik. Ráérnek az önkínzó gondolatok, azok is megvárnak. - Azt hiszem, mégis pasizni jöttem - sóhajtok aprót, szinte észrevétlen vonva vállat. Felületesen nézek körbe, de kezem már a vállán simít fel a nyakához és ezúttal úgy húzódóm közelebb, hogy nem kell irányítania. Hozzá simulva táncolok tovább, és éreztem, hogy záros időn belül hatalmas szükségem lesz még egy... vagy inkább két pohár whisky-kólára. A másodikat lehet inkább tisztán iszom majd. - Zavarnak? - firtatom kíváncsi tekintettel.
Eljön az a pillanat, amikor én magam gondoskodom róla, hogy ne bírja sokáig az a hatalmas szeretettel és odafgyeléssel beállított, elkészített frizura. Muszáj vagyok egy hosszú pillanatra elzárni a szemeimet a világtól, de még így is látom a szemhéjaim mögött váltakozni a fényeket. Egy érzékem kiesett, önkéntelenül, két kézzel túrok bele a hajamba, ahogy beeresztem a zenét a fülemen, hagyom szétáradni a testemben, a farkasom kihallja a törzsi dobokat ebben a modern kavalkádban is. Aztán úgy adom ki magamból minden hangját, minden lüktetését, mintha bennem született volna: feketén és élettel teli ragadom meg, fonom össze az ellentétpárjával: a világítóan fehér, sárgásfehér mágiával. Csak lassan vagyok képes újra kinyitni a szemeimet, és szembenézni a valósággal: a tömeggel, Savannah ezüst ruhájával, a kíváncsi tekintetekkel és nem tudom, hogy ez életem legjobb vagy épp legbosszantóbb pillanatait gazdagítja. Hagynám, engedném, hogy áttörjön mindent, amit nem lenne szabad. Akuti talán jól beszélt, talán el kellene felejteni a bukott világot, de képtelen vagyok. Nem vehetem csak úgy el, ha nem adja oda, és nem birtokolhatom, amíg nem döntöttek úgy a Szellemek. Amíg ő nem mondja ki. Úgy, hogy tudjam, hogy ez nem lehet tévedés. Eleresztem, pont úgy, ahogy már annyiszor megtettem és megtenném még ezerszer is, ha tudom, hogy ez így helyes. Nem csinálok titkot abból, hogy a kijelentése tökéletesen letaglóz: de csak egy pillanat, amíg megfeszülnek az inak és az izmok, vigyázzba rántja magát a gőgös fenevad, de ahogy a karjai a nyakam köré fonódnak, ahogy a teste az enyémhez simul már tudom, hogy nincs miért aggódnom. Szelíden, beletörődve, hálásan és... talán vágyakozva mosolyodom el, talán látja a villódzó fényekben a gesztust. A homlokom az övének támasztom, a kezeim finom akarattal játszanak a ruha anyagával, aztán némileg erőteljesebben lopva az érintését, újra felfedezem a dereka ívét, édes emlékeket csalva ki talán mindkettőnkből. ~ Szerintem tudod te azt. ~ Suttogom az üvöltő zenén át mégis a gondolatai közé, erőssé nőtt, szabályos lélegzetvételeim közepette érzem a vodka szagát, és a whisky-kóláét is, ahogy az orrom az övéhez ér, és már nem akarok semmit csak... Szeress. Kérlek, szeress... ~ Bár így már inkább büszke vagyok. ~ - próbálok utalni az újonan felvett testhelyzetünkre, és arra, hogy pontosan mit üzenhet ez a kíváncsi tekinteteknek - ~ Én... ~ Nem akarom elrontani... Nem akarom azzal tetézni, hogy kár, hogy nem lehetek olyan igazán, szívből büszke rá, és hogy mindez még néhány órát tart csupán... Talán úgy tűnhet, mintha meg akarnám csókolni, és ez valóban nem volna hazugság, de az, hogy a szám az övét súrolta, pusztán egy elhaló, meg sem történt, az ő fülének néma suttogás következménye.
A hajának annyi és én csak annyit bánok, hogy nem én tehettem tönkre, de volt valami az egész romboló momentumban, ami miatt megérte csupán nézni. Az ezzel összecsengő energiák, a körülötte kavargó, benne élő fenevad nemes egyszerűséggel nyűgözött le, magamba ittam a látványt, ami régi dolgokat idézett, frissességével, elevenségével és tapinthatóságával mégis nagyon új volt. Hasonló, ám másabb, de ez amennyire megzavart, talán annyival egyszerűbbé és tisztábbá tett bennem valamit, vagy éppen mindent. Elenged - nem akarom, nem örülök, hiába nincs botlás, törés mozdulataimban -, s mintegy helyzet szülte bosszúként ejtem ki könnyedén a szavakat, amik találnak. De nem vagyok kegyetlen, utána pedig élvezem a megnyugtatása pillanatait. Mosolya egyből viszonzásra talál, képtelen vagyok megállni, csak legyen kicsit közelebb, szorítson kicsit erősebben és ma se hagyja, hogy más hozzám érjen. Ne engedd... Átkarolom a nyakát, homloka homlokomat éri, keze a derekamon kalandozik, bennem pedig nincs ellenkezés, aggodalom vagy bizonytalanság, csak vágy, hogy nyúljon még tovább a pillanat. Mindig csak egy-egy másodperccel, többel nem kell. - Azt hiszem. - Mosolyom apró, éppen csak bizonytalan a tudás édes birtokában. Ő szabályosan veszi a levegőt én bűnözök, nekem nem megy olyan egyenletesen, lehetetlennek is tűnik a tömeg, a tánc és a helyzetünk tekintetében. Mintha légkalapács dolgozna lassan a mellkasomban, nem hiszem el, hogy nem hallja... Ajka az enyémet súrolja, szám finoman megremeg, de nem csókol meg. Miért nem? Tarkójánál kissé a hajába túrok, de nem húzom közelebb, nem kényszerítem, inkább kapaszkodok. Miért nem? A villódzó fényekben a tekintetét kutatom, a választ keresem a farkasát kérdezném, de csak mintegy beletörődőn lesütöm pár pillanatra a szemem. Miért nem? Mondanom kéne valamit, valamit, amiről talán tudnia kéne, helyette viszont inkább kérdezek. - Te? - terelem vissza a félbehagyott, éppcsak megkezdett mondathoz, ha egyáltalán volt célja annak, hogy ezt a gondolataim közé küldte. Most bántam életemben másodszor, hogy nekünk nem megy így a mentális kommunikáció. Ő belém lopakodott, ott volt a gondolataim között a hangja, még ha pusztán egy kósza kirándulásra is, én viszont mindig kívül rekedek. Mégse fordult meg bennem, hogy arra kérjem, hagyjon fel ezzel. Inkább további beszédre buzdítottam volna, míg körülöttünk ki tudja hányan figyeltek minket, vagy vetettek felén futó pillantást. Nem érdekel. Ebből a sokaságból engem most egyetlen hím érdekelt.
Érzem, ahogy belemozdul a futó érintésbe, ahogy megszorítja a hajam kissé, és ez fáj, mert akarom. Miért nem hallok most a füleden át, Abooksigun? Miért most nem adod kölcsön távolba látó szemeidet, Vadmacska? A röpke idő alatt csupán annyira futja, hogy talán azért, mert ez az én hacom, és ezen a terepen nekem kell helyt állnom és ffelelősséggel tartoznom a döntéseimért. Nem a Hiúznak, nem hagyja, hogy később talán őt vádoljam sikertelenségem okán. Tanuljak csak belőle. Visszakérdez, és jobbnak látom becsukni a szemem, mert túl közel vagyunk egymáshoz, túlságosan beleszédülök a körülöttünk kavargó világba. Nem felelek, csak azt érzem, hogy nem mozog már a testem, állókép vagyok az idő suhanó táncában, az emberek között. És az egyetlen mozdulat, ami mindezt megtöri, az abból az elhatározásból fakad, hogy most először csókoljam meg úgy, ahogy nem az egy éjszakás kalandok alkalmával szokás. Ez most más, ez most több. Ez nem csak birtokol, nem csak elvesz, hanem ad is. Nincs benne a kapkodó mohóság, az idővel való ádáz küzdelem, sem a kérdés, hogy miért van még rajtunk egyáltalán ruha. A tarkómtól a medencémig csiklandozza végig egy szellemkéz a gerincem vonalát, és ha csak ő nem parancsolt megálljt, úgy most én töröm meg lassan, türelmesen és puhán. ~ Kettő. ~ - felelem, látszólag mit sem törődve a rövid kérdésével - ~ De ezt úgy vettem el, hogy szándékomban áll harmadjára is megtenni. ~ Továbbra sem vagyok hajlandó még egyszer ugyanaba a csapdába sétálni. Nem leszek kétszeres eszköz senki céljaihoz. Vagy egy, vagy több, de kettő soha többé.
Megcsókolt, én pedig bolond lettem volna megállítani, elfordítani a fejem, vagy visszakozni. Beleborzongtam, mert ez több volt, másabb, mint korábban, ezért veszélyesebb, amitől bennem valami halkan, reszkető sikollyal intett volna óvatosságra, de süketté váltam most az intésre. Most úgy éreztem, hogy ha később ez visszaüt, nem fogom bánni, mert ez, eben a percben kell, szükségem van rá. A Vadász pedig megadja. Viszonozom a csókot, buta kis mosolyra áhítozó szám miatt az első pillanatban ügyetlenül, aztán nem marad semmi más, csak ez, és ahogy az autóban rá bíztam magam, úgy itt is. De most jobban, most másképp, talán veszélyesebben is. Minden kapkodást vagy hirtelenséget mellőzve húzódik el, tekintete az enyémre talál, a szavai hallatán pedig talán egy egészen kicsit zavarba jövök. Mert örültem, mert akartam, hogy elvegye, és könnyebb volt ezt tőle hallani, mint nekem kérni, mondani. - Emlékszel, mit kérdeztem a múltkor, a zuhany után? - Kis ideig kerültem a pillantását, könnyebb volt így beszélni, bár a közelsége akkor is kézzel tapintható és valóságos maradt. Forró és nehéz volt a levegő idebent, de így minden zavart sejtető jelt erre lehetett fogni. Lehetett volna, ha ő nem lenne farkas és érezne mindent. - Még nem túlságosan, de egy kicsit... egy kicsit igen. Egy kósza, félénk pillantást gondoltam csak, ám végül állom a tekintetét, hirtelen túl csupasznak és sebezhetőnek érezve magam. Nem tudom, hogy hol tart a keresésében, hogy mi ez, csak azt, hogy sajnáltam, hogy olyan keveset beszéltünk és a nagy távolságot a két város között., hogy egy ilyen este, spontán, hétköznap lehetetlen.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Itt vagyok, mert nem is én lennék, ha nem így volna. Vagyok olyan kedves, hogy beletrollkodjak kicsit az estébe, egyrészt mert szerintem ez vicces, még akkor is, ha kaphatok utána a fejemre, másrészt pedig Lynx itt van és azt mondta, hogy ma egy kedves hölgyeményt hoz magával. Na, hát akkor hajrá, épp itt az ideje végre és habár azt nem tudom, hányadán állnak egymással, de kicsit rásegíthetek a dologra, nem igaz? Legalábbis bízom benne, hogy rásegítek, mert ha ezzel csak tönkreteszek mindent, akkor tuti nem bocsátom azt meg magamnak. Akkor miért kockáztatok? Mert ez vagyok én, vállalom a következményeket. Konkrét tervem sajnos nem volt, így arra jutottam, majd improvizálok, valamit mindenképpen. Kapucni a fejemen a biztonság kedvéért, a pajzsomat teljesen felhúztam és ráadásul valami pasiszagú pacsulival is befújtam magam, biztos, ami biztos alapon. A kérdő tekintetek nem érdekeltek, szerintem igenis jó illatom volt, még akkor is, ha leginkább csak a nők fordultak meg utánam. A pultos jelenetet lekéstem, pedig ott akartam volna egészen véletlenül a hölgyikét éppen annyira meglökni, hogy Hunter karjaiba boruljon, vagy a helyzet úgy hozza, akkor Lynx hősködhessen kicsit. De túlságosan gyorsan továbbálltak, amire csak a szemem forgattam, de oké, akkor tervváltozás. Sajnos csupán egyetlen lehetőség villant be, ami ugyan hatásos, de valószínűleg én szívom meg, vagyis inkább csak akkor, ha bénázok. Mondjuk remélem, hogy nem az a szőke banya van ma bent, mert akkor tuti jobban megszívom, ha lebukok. Na de akkor hajrá. Megkeresni a kapcsolókat rejtő kis dobozkát nem volt túl egyszerű feladat, de jártam már itt régebben, ismerem valamennyire a helyet, így képes voltam emlékezetből is dolgozni. A szekrényt meglelve még inkább magamra húztam a kapucnit, a zárat nem volt túl nehéz leszedni, még szerencse, hogy nagyon senki sem bámul errefelé, a legtöbben részegen riszálják magukat, a legközelebbi kétajtós szekrény méretű kopasz csávó pedig éppen a másik irányba kukkol, úgyhogy eljött az én időm. Milyen mázli, van egy olyan gomb, hogy főkapcsoló, tök király! Ez kell nekem. Egyetlen pattintás és a helyiség sötétségbe borul, a pillanatnyi csendet használom ki, hogy elordítsam magam. - Szabad a rablás! Szabad a csók! - kiabálom olyan hangosan, ahogyan csak a torkomból kifér, aztán kitör a pánik, én pedig rohanok elfele innen, minél messzebb, lehajtom a kapucnimat, nehogy feltűnést keltsek kifelé menet. Nyilván nem fog túl sokáig tartani a sötétség, de remélem elérek vele valamit. Zseblámpák villannak itt-ott, gondolom a biztonsági őrök, úgyhogy futás innen! Remélhetőleg senki nem csíp nyakon, így még talán azelőtt távozhatok, hogy megkezdődik a rend helyreállítása..
Nem utasít el, biztonságot és bizonyosságot ad, hogy az egész mozdulatsort úgy vezethetem le, ahogy csak akarom. Nem úgy, ahogy nekem kényelmes, hiszen a cél valamiféle közös eufória volna, de ebbe nem gondolok bele. Egyszerűen csak teszem, amit úgy érzem, hogy tennem kell. És még az előnytelen megvilágítás sem rejtheti el előlem az apró mosolyt, és a létéből, az energiáiból születő zavart boldogságot. A kérdésére csak bólintok, bár ha nem is látja, a hallgatásom akkor is beleegyezésnek veheti. De talán nem is tudnék megszólalni, hiszen hirtelen ver gyökeret bennem a feszült várakozás, hiszen úgy érzem, hogy épp egy szakadék szélén állok, ahonnan vagy hatalmasat zuhanok, vagy felrepülhetek az égig. A folytatás azonban egy harmadik lehetőség alternatíváját rajzolja fel a jelenbe: mégpedig azt, hogy csak egyetlen apró, talán nem is egész lépést teszek a perem felé. Hülyeség lenne azt mondani, hogy csalódott vagyok, mert ez már így is több mint a semmi, de mégis. Hol a tüzem? Hol az örökké fényt adó lángom...? Pislákolással nem tudok mit kezdeni, mert csak bántja a lelkemet, hogy pontosan olyan hirtelenséggel válhat erdőtűzzé, mint ahogyan szinte észrevétlenül kiolthatja egy könnyed fuvallat. Válaszolnom azonban (egyelőre) nem kell, nincs rá esélyem, mert a zene úgy hallgat el, a fények úgy alusznak ki, mintha a Látomások egyik Gyermekének kelepcéjébe kerültem volna. Érzem az ijedtséget és a félelmet, ami úgy lesz úrrá a tömegen, mint a pestis, és hirtelen fogalmam sincs, hogy az elmémben felvillanó helyesnek vélt cselekedetek közül melyiket kellene választanom. Az ismerős, sötéten át hasító hang részint nyugalomra int, hiszen ha eddig ügyesen is rejtette előlem magát, ezer közül is felismerném Jo hangját. Fél kézzel temetem fél arcom fél tenyerembe, hogy a szabad karommal erősen húzzam magamhoz Savannah testét, stabilan tartva, védve a tömeg meg-meginduló, pánikszerű rohanásától. Hiszen kár volna az emberek mentésére ugranom, mert bízom abban, hogyha a Tarknősténynek volt annyi humora, hogy lekapcsolta a biztosítékot, akkor annyi is lesz, hogy nem hagyja magára azokat, akik esetleg segítségre szorulnak. ~ Ne aggódj, nincs semmi baj. Ez nekünk szól, azt hiszem. ~ Kétlem, hogy tisztán értené minden szavam, ha nem gondolatban szólnék hozzá újfent, és ha már itt tartunk, akkor ne váljék feleslegessé Joana közbenjárása. Még mindig a nő derekát magamhoz húzva elveszem hát harmadszor azt, amit már az előbb is elcsentem tőle. ~ Gyere... ~ - indulok meg, közel tartva magamhoz, átúszva az emberek testtengerén, a pult felé - ~ Igyunk valamit, azt hiszem, be akarok rúgni. ~ Nevetem el magam, és amikor a pulthoz érünk, az áramellátás vissza is tér. Szerencsére tudok hamar kérni még kettőt-kettőt abból, amit korábban megittunk, hiszen rajtunk kívül mindenki értetlenkedve és türelmetlenül zsörtölődve vár arra, hogy ne csak a fények, hanem a zene is újra visszatérjen a tánctérre.
Ha tudtam volna, mi zajlott a fejében, kegyetlennek éreztem volna magam, aki játszi vele és ilyen-olyan, bizonytalan reménnyel kecsegteti, amit képtelenség megragadni. Ami őt talán némi csalódottsággal töltötte el, az engem árnyalatnyi félelemmel vegyes izgatottsággal. Nem adhattam meg neki egyelőre, amire annyi éve várt, amit annyi ideje keresett, az most hazugság lett volna és se neki, se nekem nem az kellett, hanem bizonyosság. Így maradt a bizonytalanságban tartása. A fények hirtelen kihunytak, a zene elhallgatott, mire értetlenül néztem volna körbe, ha láttam volna bármit is, de az én szememnek túl sötét volt, csupán halvány körvonalakat láttam. Éreztem, ahogy Lynx közelebb húzott, mintegy védelmezően, bennem pedig ha volt is kezdeti ijedség, minden további nélkül semmivé lett. Teljesen nyugodt voltam, tudtam, hogy biztonságban vagyok. - Nem félek - néztem fel rá finoman mosolyogva, kezeimet pedig arcára simítottam, amikor harmadjára is elvette, amit eszembe se volt megtagadni tőle. - Ebből szeretnék ma még kapni - mondtam halkan, majd röviden felnevettem. - Csak hogy biztosan tudjam jól választottam pasizás terén. Visszanyomakodtam vele együtt a pulthoz, ő törte az utat, ő látta, merre kell menni, én pedig teljesen ráhagytam magam. A berúgási szándékra somolyogva megráztam a fejem, enyhe rossz érzés karistolt pár másodpercig belülről, ahogy felrémlett egy régi emlék, ugyanúgy lerészegedni vágyó férfiról. Csakhogy az akkor szándék gyászból és fájdalomból fakadt, ez nem, s ezért tudtam magamtól elhessegetni a nyomasztó képet. Ő nem Kyle, és ami azt illeti, nem is Yu, már nem kerestem benne a hajdani ezüstszemű feketét. - Egészségünkre! - koccintom a poharához a sajátomat, ám amíg neki megy húzóra a dolog, nekem nem. Nem is arra szánták az én italomat mondjuk. - Milyen vagy részegen? Csak hogy fel tudjak készülni - biccentettem oldalra a fejem, még kortyolva az italomból. Közel álltam hozzá, hogy a vaknak is egyértelmű legyen: köszönöm szépen, megvan a társaságom, nem kell "menteni", mert semmi szükségem rá. - És akkor ezek szerint séta lesz hazafelé - lötyköltem körbe szórakozottan a whisky-kólát, a hangomból pedig érezhette, hogy egyáltalán nem bántam. Amúgy is régen volt hajnali sétám, nem hogy részeggel karöltött hajnali sétám! Ettől a gondolattól pedig jelenleg a kint röpködő mínuszok se tudták kedvem szegni.
Ahogy ott állunk a sötétben egymásba fonódva, akarva-akaratlanul is Honiakaha násza jut eszembe, a történet a folyóparton, és bár nem látszik az arcomon, végtelen hiányérzetem támad. Nem csak az irigység és az azóta hajszolt hasonló helyzetek okán, hanem azért is, mert nincs már velem, nincs már előttem, még akkor sem, ha ezekben a pillanatokban az ő felfalt szívét érzem a sajátom helyén pulzálni. - Hát... ha csak ettől függ! Szélesedik ki a mosolyom, és egy újabb levegővétellel később már megint az ajkait érintem a sajátjaimmal, de ezúttal futólag, játékosan, lecsapva azt a bizonyos labdát, amit olyan incselkedve felém hajított. Kikérem az italokat, koccintok és fájdalmasan gyors egymásutánban szalad le mindkét apró pohár. Egy darabig még forgatom a kezemben a megüresedett üvegcsét, aztán beletörődő sóhajjal hívom vissza a bartendert, hogy ne finomkodjon, adjon egy egész üveggel. Savannah kérdése épp akkor ér, amikor a negyedik nagy kortyot nyelem le, ez parancsolj megállj az égető szesznek, ami már ismerősen égeti és marja a torkomat, hogy aztán a gyomromban csillapdva pihenjen meg. - Borzasztó... Nevetek fel, aztán gyorsan abba is hagyom, mert végső soron... Részegen olyan vagyok, hogy a testvéreimmel karöltve magamon kívül dugok egyszerre négy-öt tök idegen táncoslánnyal és hagyom, hogy ezt még videóra is vegyék. De ahelyett, hogy tovább filóznék ezen, inkább kikapom a mobilom a zsebemből, és néhány képernyőnyomkodó mozdulattal később Savannah elé csúsztatom a készüléket, elé tárva a JubiBulis képsorozatomat. Azt hiszem, hogy ezek többet mondanak minden szónál. - Gondolod, hogy problémát jelent totál beállva autót vezetni? - rázom a fejem hitetlenkedve, aztán kicsit megoldódik a nyelvem - Mondjuk más testi épségét nem veszélyeztetném, olyanét legalább is biztosan nem, aki nem regenerálódik, tudod, ez ilyen szakmai ártalom, vagy mi a franc. - vonok vállat - Tudom is én, még az is lehet, hogy felültetlek a hátamra és úgy vágtatunk át a városon, bár szerintem ha úgy esnék el a saját lábaimban, és még rád is borulnék, az jobban fájna, mint egy arcba csapódó légzsák... - nevetem el magam, aztán tovább iszom, meglesz ez gyorsan, legalább is az O'Connorsból tanulva mindenképp - De hívhatunk taxit. Vagy lovakat! Van lovas ismerősöm, szerintem még azt is kapnánk, ha nagyon szépen dorombolnék. Vagy lopunk kocsit! Vagy... ööö... Nincs több ötletem, teljesen kifogytam a lehetőségekből azt hiszem, úgyhogy ha már Savannah úgyis olyan közel van hozzám, inkább a vállára hajtom a fejem, kissé odafúrva, aztán adok egy csókot a nyaka tövéhez. Ahhj... - Vegyünk ki egy szobát valahol! - csillan fel a szemem hirtelen, és annyira tetszik az ötlet, hogy erre úgy vélem, inni kell - Ilyet még sosem csináltam! Basszus, hát ez elég hülye ötlet, meg amúgy sem vagyok én ennyire goromba és tolakodó, csak olyan jó ötletnek tűnt hirtelen. Lebiggyesztem a szám, hümmögve fújom ki a levegőt, aztán gondolatban eljutok odáig, hogy az is lehet, hogy egyáltalán nem fogunk ma aludni, meg... Hát, semmit se.
Újabb csók, majd gyors egymásutánban legurított italok, amit csak lestem, jól bírta, annyi szent! Én még csak a második pohárnál tartottam, amikor ő már árkon-bokron túl volt, bár ami azt illeti, eszembe se volt vele versenyezni, esélytelen lett volna egyébként is. Egy egész üveg érkezett és ekkor kértem a harmadik pohárral - valaki ma itt tényleg be akar rúgni, és a legjobb úton halad afelé, hogy a célkitűzést elérje. Felelt, nevetett, majd hirtelen előkerült a mobilja, én pedig átvettem és már az első képnél felnevettem. - #AfterFriendlySexMotivations... szóval ha nem jön össze, lámáskodsz? - kérdeztem jókedvűen a második képnél, és habár könnyed volt a hangom, gonosz kis hang kezdett bennem sutyorogni, ami nem tett boldoggá. Fiúk-lányok, vegyesen, kiscsoportos képek, egy viszont mindegyikben közös volt: rettenetesen jól érezték magukat, én pedig csak vigyorogni tudtam, ahogy néztem egyik képet a másik után. - #EgzoticLoverBoy #rawr #HajpántértDorombolok, ha ezt tudtam volna, felkészülök. Jézusom, te tényleg nem vagy normális! - nevettem fel, ahogy a következő fotón megláttam a dézsában a szabad ég alatt. A hashtageket már nem is kommentáltam! - Nem fagyott le semmid? Basszus, ez az öreg Wainwright? És te még élsz... - Lassan könnyesre nevettem magam. - Rózsaszín flamingó... hát én már nem is tudom, mit keresek itt, még a végén Dorothy féltékeny lesz. Csoportkép, majd részeg kábulat a kádban, amit látva ismét csak vigyorogva ráztam a fejem. Jól sikerült buli volt, ahogy elnéztem és szépen szét is csapta magát, de legalább már tudtam, hogy őt nem ágyba, hanem kádba kell dugni ittasan. Megeredt a nyelve, nekem pedig eszembe se jutott közbevágni vagy elhallgattatni, jókedvűen hallgattam, ahogy magyarázta a részeg vezetési és szállítási képességeit, valamint a lehetőségeinket ecsetelte, amik közül az egyik azonnal megtetszett. - Ez a hátadra pattanás jól hangzik! - mondtam lelkesen, főleg azért, mert elképzeltem magunkat és az a látvány szerintem magáért beszélne. Ittam még. Kuncogtam, ahogy vállamra hajtotta a fejét és a nyakamba csókolt, csiklandósan húztam kissé összébb magam, de nem távolodtam el, csak megsimítottam az arcát. Valaki kezdte nagyon jól érezni magát és mi tagadás, én is egyre szélesebben mosolyogtam, egyre kevesebb indok mellett is. - Ha keresztül futsz velem a városon elesés nélkül, ott veszünk ki szobát, ahol csak szeretnél - néztem a szemébe és könnyed csókot loptam tőle. - És nem vagy goromba, inkább édes - nevettem fesztelenül. Túl jó érzés volt, és a #AfterFriendlySexMotivations után valahogy nagyobb késztetés kerített a hatalmába, bár lehet csak az egyre fogyó ital miatt voltam így ezzel. Nem tudtam eldönteni, nem is akartam, jelenleg minél kevesebbet agyalok, annál jobb. - Na, jól érzed magad? - kérdeztem miután újabb poharakkal tüntetett el és egyre viccesebben nézett ki. De az is lehet, hogy csak nekem volt vicces lassan minden, tök mindegy. - Szólj, amikor futhatnékod lesz és indulhatunk. Vagy ne szólj, csak rabolj... - nevetgéltem két korty között.
Amikor kicsusszan a kezem közül a telefon, már tudom, hogy hiba volt. Sőt, már előtte is úgy voltam vele, hogy nem kéne, de ma este nem a megfontoltságomról válok híressé. Nem baj, több kéz jut az üveg nyakára, ami egyébként is nagyon csinos, főleg miközben a JubiBuli tárgyi bizonyítékait adtam ki egy Napgyermeknek. - Héhéhé, az nem úgy volt! - csattanok fel, és bár nem tűnik fel ebben a fényárban, még bele is pirulok ebbe a hashtagbe - Ez már nagyon régi sztori... Próbálkoztam, nem jött össze, nem Ő az, kész. Látod, még barátságkarkötőt is kaptam tőle! - lóbálom meg a kezem Savannah előtt, hogy jól láthassa a tárgyi bizonyítékát a szigorú barátságunknak - És különben is, mondtam neki, hogy ma találkozom valakivel, aki kedves nekem, szóval ő volt az a kedves huligán, aki ránksötétítette a helyet. Úgyhogy... Jaj, ragozzam még? - nyüszítek fel, mert úgy érzem, hogy minél többet magyarzok, annál inkább süllyedek, szóval jobb lene ezt minél előbb vakvágányra terelni. Mármint nem kettőnket, csak a beszélgetés ezen fonalát. - Az Northalke volt. Dünnyögöm, mert kicsit elszomorít, hogy pont azok a hashtagek tetszenek neki, amiket még csak nem is én írtam. - Dehogynem... - nevetek fel, mert nagyjából mindenem lefagyott aznap éjjel, bár impotens nem lettem, ezt biztosra tudom - Aha, az ő. Nem nagyon volt ideje védekezni. Letérdeltem, könyörögtem, aztán felugrottam az ölébe és kész. Aztán elszaladtam. Érthető okokból. - biggyesztem le a számat megjátszott szomorúsággal, ámbár arra tényleg büszke vagyok, hogy van egy közös képem az öreggel - Nem, nem, nem! Megbeszéltünk mindent, és úgy döntöttünk, hogy ez nem fog működni. - rázom a fejem, hevesen ellenkezve. Bár még nem váltam meg a flamingótól, valahol a kacatos szekrényemben van, ettől függetlenül ha választhatnék közte és Savannah között,hát... hmm, ki kér vodkát? - Kajak? - pislantok fel á lelkesen - Akarom mondani, tényleg? Basszus, csapj már a számra, én nem szoktam így beszélni... Ma este nem szabad ilyen hanyagul beszélnem, mert ha még meg akarlak csókolni, akkor nem beszélhetek se csúnyán, sem pedig igénytelenül. Ezzel a szájjal, legalábbis. Nevetek fel, megtapogatom az emlegetett beszédszervet, és azon gondolkozom, hogy vajon hol van még szám ezen kívül. Persze ott lyukadok ki, hogy bár nekem csak két ajkam van, Savannah ennél többel rendelkezik, és azt hiszem, hogy ennek a gondolatmenetnek a végére tökéletesen parasztnak érzem magam. És ezen még a szeretetteljes simítása sem változtat, és nem szeretnék mást, csak kicsit így maradni még. Vagy menni rögvest, most, azonnal, hogy legyen egy hely valahol a világban, ahol nincs más, sak az ő bőrének és parfümjének az illata.... - Akkor lehet, hogy nem kellene többet innom. De megcsinálom. - gyúlik szikra a szemeimben az elhatározástól, és a lopott csókot még egy hosszal megnyújtva húzom ki magam ültömben, bár a világ úgy mozog, ahogy az üveggömböc lámpa a plafonon. - Hogyne! Majd kicsattanok, nem látod? - emelem fel a karomat, és feszítek bicepszre, aztán iszom még egy nagy kortyot, és a meglepetés erejét kihasználva pattanok fel, hogy karjaim közé kapjam a Napgyermeket. - Mondd meg Sarah-nak, hogy holnap fizetek! - közlöm a pultossal, aztán megindulok be az újonan táncolók közé, ahol leteszem a rögtönzött utasomat, és azonnali hatállyal táncba kezdek. - Muszáj... még egy kicsit muszáj, gyere! - ragadom meg, átadva rá egy falat lelkesedést, egy szeletet a szabadságból, a közösségi élményből, amiben az itt összegyűltekkel osztozunk. Együtt vagyunk egy apró világ a nagy egészben, és ki tudja meddig, semmi sem számít már, nincs se idő, sem tér, csak ő és én, és a zene, ami testünk mozgását kíséri.
- Maradj itt, hozom a cuccokat... - suttogom a fülébe, mondhatnám gondolatban is, de a nekifeszülő testem valahogy sokkal erotikusabb, mintha méterekről szólnék vissza neki. Búcsúzóul finoman harapok rá a fülcimpájára, hogy aztán utat törjek a tömegen, és alig két perccel később már a hátsó kijárat felé vezessem. - Vedd fel, gyorsan... - a saját kabátomat ledobom a földre, amíg ráadom az övét, aztán körbenézve a többi ruhától is megszabadulok. Jobbra-balra billentem a fejem, aztán amikor kellően tiszta a levegő, átváltozom. Minden vágyam, hogy felvonyítsak, helyette némán rázom meg a fekete bundát. Mintha valami rémlene a feketéről... ~ Nem zavarok? ~ - fordulok felé félrebillentett fejjel, ami egy ekkora állat testméreteihez és torz pofájához elég idegen testtartás - ~ Na gyere, mielőtt meggondolom magam. De hoznod kell a cuccomat! ~ Mellé fekszem a földre, hogy még a ruhában is kényelmesen fel tudjon ülni rám, aztán némi bizonytalan töprengés után óvatosan felállok. ~ Nem fáj, ha kapaszkodsz. Szóval.. Légyszíves kapaszkodj! ~ És ha így tesz, úgy lassú ügetésben, majd egyre gyorsuló vágtában teljesítem a kihívás rám eső részét: megpróbálom átszelni vele a várost.
Amíg én a képekkel és azok kommentálásával volta elfoglalva, addig ő gondoskodott az italutánpótlásról. Kell is, nem venném a lelkemre, ha kiszáradna! A hirtelen támadt magyarázkodására először csak pislogtam párat, aztán lassan mosolyra szaladt a szám, végül rövid nevetés lett ebből, de nem a csúfondáros fajtából. Egyszerűen csak aranyos volt, ahogy magyarázta a bizonyítványát, illetve a bulis képeit és nyüszített mert már nem tudta hova boncolni a dolgot. Ittam a saját italomból és kértem még egyet, jól esett, elbódított kissé, de nem annyira, hogy a világomat se tudjam, inkább egyfajta kellemes lebegés volt ez. - Gonosz lenne, ha azt kérném, hogy igen, ugye? - kérdeztem vissza csalfa mosollyal. - Értem-értem, ne aggódj. Vicces lány lehet, majd alkalom adtán megköszönöm neki ezt a sötétítést - mondtam szórakozottan szinte csak magamnak, ahogy tekintetem visszavándorolt a kijelzőre, hogy további "terhelő bizonyítékokat" vehessek górcső alá. Elhallgattam, ahogy sora beletrafáltam azokba, amiket nem ő írt ki, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ezt úgy teszem jóvá, hogy a kezét a mellemre szorítom, de túl közönséges lett volna és gyanítottam, hogy már túlságosan is az alkohol beszélt volna belőlem. Megráztam a fejem és kicsit inkább hallgattam, mert ezzel csak nem lövök bakot. Úgyse bírtam sokáig megállni, amint tovább "lapoztam", jöttek az újabb képek, arcomra pedig megint vigyor szökött. Végignéztem rajta, mintegy próbálva felmérni, hogy mije nincs meg, ha már lefagyott, de vagy jól titkolta, vagy már felolvadt, vagy visszanőtt. Akárhogy, szemmel láthatóan kutya baja se volt a fokozódó hangulaton kívül, így én is örültem. - Tiszta lökött vagy! - Elképzeltem a könyörgést, az ugrást, majd az iszkolást. - Látom, nem kapott el, egyben vagy, de ha nem haragszol, annak jobban örülök, hogy Dorothyval a "nem fog működni" mellett döntöttetek - mondtam csevegő hangon, kicsit gyorsabban is, mint szerettem volna azt hiszem és bőszen néztem tovább inkább a fotókat, amíg még voltak, hogy a nézelődés befejeztével jókedvűen adjam vissza a készüléket a hímnek. A visszakérdezésre lelkesen bólintottam és tovább nem is juthattam volna, ha akarok sem, mert ismét magyarázott. Annyira szerettem volna egy videót erről, rossz kedvem lenne csak visszanézném. Csak figyeltem, hallgattam és képtelen voltam levakarni azt a buta mosolyt az arcomról, amit Lynx ragasztott oda némi whisky-kóla rásegítéssel. És imádtam. Mi lesz, ha túlságosan megszeretlek... csak ne haladnál ekkora tempóban, és rohannál kicsit gyorsabban egyszerre. Szívesen rászóltam volna, hogy csináljon valamit, ám csak hallgattam és inkább megsimítottam az arcát. - Tudom, hogy megcsinálod. - Senki ne kérdezze honnan, szerintem én se voltam teljesen tisztában azzal, amit mondtam, ennek ellenére teljesen magától értetődőnek tűnt. Akárcsak a röpke és az elnyújtott csók. Befeszített, a bicepszét mutogatta, majd hirtelen felkapott, s ha kellett volna se tudtam volna mást tenni, mint nevetni. Jól éreztem magam, jól esett a közelsége, a könnyedsége, a lendülete, amivel azt hiszem az egész estén képes lett volna keresztülvágtatni. Éreztem az erejét, a farkasát, az energiát, mindebben pedig szemtelenül fürödtem, adtam át magam neki, ahogy ellenkezés nélkül táncoltam még vele ki tudja meddig. Csak legyen közel, lopja magát a bőröm alá és ne engedjen másnak.
Hozza a cuccokat, az jó, viszont ehhez miért kell eltávolodnia? Elsőre nem igazán értettem, csak azt fogtam fel, hogy a fülcimpámra harapott és lelépett. Kissé lassan kerültek a helyükre a dolgok, ám mire visszatért, már nem akartam elpanaszolni mindenkinek, hogy képzeljék, hogyan jártam, itt hagyott a pasim. Mármint akit a nagy pasizás közben "összeszedtem". Mindegy is, szerencsére Lynx előbb ért vissza, minthogy telesírjam az Uppert. Felvettem a kabátom, és én is figyeltem, hogy senki se lássa, ahogy átváltozik, meg egyáltalán... egy ekkora fenevadat lehetetlen lett volna kimagyarázni, ezt még illuminált állapotban is tudtam. Ahogy azt is, hogy nem egy ponton megszegünk éppen mindketten mindenféle titoktartási dolgot, amivel a létezésüket rejtjük, csakhogy emiatt majd akkor fog fájni a fejem, ha feltűnést keltünk, vagy valami balul ütne ki. Amúgy se üthet ki semmi sem balul! - Hát ezt el tudnám nézegetni - suttogtam, ahogy alakot váltott és most nem csak a végeredményt láthattam, hanem a folyamatot is. Nem első alakom volt, csak az ő esetében, mégis szinte úgy néztem, mintha először látnék ilyesmit. Cseppet sem borzasztott, csodáltam. - Szia - túrtam ujjaimmal a sűrű bundába a feje oldalán, ha megengedte -, dehogy zavarsz, már vártalak - mosolyodtam el, majd gyorsan összekapkodtam a holmijait és valamivel ügyetlenebb gombóccá gyúrtam a ruháit, mint legutóbb, de megoldottam. - Vár egy kicsit - hajoltam le, hogy kibújjak a cipőmből, valószínűleg nem örült volna neki, ha a sarkával az oldalába vájok. Felültem rá, miután lefeküdt és a kérésének, az engedélynek eleget téve, belé markoltam. - Tudod... ilyet még sose csináltam - vallottam be halkan, minden porcikámban izgatottan, meggondolni magam viszont eszembe se jutott. Alig vártam, hogy nekiinduljon, hogy elrugaszkodjon, hogy érezzem a kezem alatt dolgozó izmok hullámzását, így amikor megtette, önkéntelen kacagás fogott el. Eufória és mámor... idejét se tudtam, mikor éreztem őket utoljára, most pedig megkaptam mindkettőt, elemibb, bizsergetőbb módon, mint arról az elmúlt években akárcsak álmodni is mertem. Ezek után ha elesett volna, akkor is ragaszkodtam volna ahhoz a szobához, miattam, miatta, mert ez jó volt, kellett és szükségem volt rá. Ha valóban halott voltam, akkor most támasztott fel - nem számított, hogy futó, villanásnyi időre, pár percre, vagy igazán. Elhozta nekem a szelet, a szabadságát, elsöpört mindent, ami fájt, ami emésztett, s hiába volt ez adrenalintól, forró pezsgéstől szikrázó pillanat, a lelkem mélyén ugyanazt a megnyugvást éreztem, amit a zuhany alatt mutatott. Ivott, elég sokat, mégis biztonságban éreztem magam. Az se számított, meddig fut velem, vagy hova visz, ahogy Anchorage-ben, itt is kedve szerint választhatta meg az irányt...
Nem igazán néztem, hol állt meg végül, de amint visszaváltozott, ledobtam a cuccait és megöleltem. Ha havon kötött ki a ruházata... majd megszárad, majd elintézem, majd jóvá teszem, de ebben a pillanatban semmi sem érdekelt, csak az, hogy ezzel az egy gesztussal mindent elmondjak neki. - Szeretlek - motyogtam a nyakába fúrva az arcomat. Nem volt mérték, pontos meghatározás, csak az érzés, minden apró és nagyobb dolog, amit felkavart bennem, a vágy, hogy egy kicsit még közelebb kerüljön, hogy megköszönhessem. Boldog voltam, ha a mágia képes fáklyaként világítani és erősödik a fénye, a lángja öröm hatására, azt hiszem, engem még Washingtonból is látni lehetett.
Kezdőlap
//
:cica: //
