Ma reggel a telefonom csörgésére ébredtem fel, ám nem az ébresztőm szólt. Kómás hangon szólok bele a telefonban. Egyik kollégám az és csöppet sem jó híreket közöl velem. Lehet, hogy most keltem fel és még az első bögre kávémat sem ittam meg, de így is sikerül rendesen lehordanom a fejét, amiért az utolsó pillanatban szól nekem az utazásáról. Már tegnap este elterveztem, hogy mit fogok ma csinálni az irodámban erre tessék, az egész napi tervem felborul egy ostoba interjú miatt. Nem sietek a készülődéssel, mert legalább a találkozó időpontja nincs kora reggel. Megreggelizem, kávézom, majd szép lassan el is készülődöm. Mielőtt az interjú helyszínére mennék beugrom a munkahelyemre ahol megszerzem a szükséges információkat a célszemélyről. Szóval egy szórakozóhely tulaját kell kikérdeznem. Hallottam már az Upperről, de sosem voltam benne és nem is hiszem, hogy elmegyek oda a mai napon kívül. Nem az én világom az ilyen hely... Szerencsére a megrendelt kocsimat már vagy egy hete, hogy átvehettem, így nem kell most már a tömegközlekedéssel bajlódnom. Igaz nem szoktak itt a városban olyan nagy dugók lenni, de mindenesetre megkönnyíti a dolgokat, de persze ebben a nagy hóban a téli gumik nem hiányozhatnak. Szerencsére hamar megtalálom a szórakozó helyet és nem is késem el a megbeszélt időpontról. A kollégámat legszívesebben elküldeném egy melegebb éghajlatra, amiért ezt tette velem. Nem tudtam rendesen felkészülni erre az interjúra. Mégis hogyan kérdezzem ki? Áááh...Miért kellett belemennem? Amint találtam egy helyet a kocsimnak leparkolok és már indulok is a bejárat felé. Az ajtó nyitva van, így belépek, de az egész helyiség üres. Na jó nem üres, de csak a dolgozók vannak jelen, vendégek még nincsenek. Bár korán reggel, ki jön el bulizni? -Jó reggelt! Isabelle Davis vagyok, az interjúra jöttem. A kollégámnak el kellett utaznia, így én jöttem helyette!-Sikeresen megállítom az egyik dolgozót, aki kedvesen köszön is nekem, majd szól, hogy kövessem őt. Már mikor beléptem éreztem egy gyenge ismerős illatot, de nem tudtam beazonosítani, csak annyit, hogy bizony egy farkasról van szó, így pajzsomat rögtön felhúztam. Ahogy a szag forrása felé egyre közelebb kerültem erősebben kezdem el érezni, de az sem segített ahhoz, hogy felismerjem a gazdáját. Mikor kinyitja a pincér a Vip szoba ajtaját határozottan be is lépek rajta, majd azonnal meg is torpanok. Most már tudom miért is volt ennyire ismerős ez az illat. Ő!?....Ezt nem hiszem el! Ez meg mit keres itt? Ez ugye csak egy rossz tréfa? Arcomról most nem tudnám elrejteni a meglepettséget, de hamar összekapom magam, így felveszem a komoly álarcot és közelebb sétálok a nőstényhez. -Jó reggelt! Isabelle Davis, engem küldtem az interjú miatt a kolléga helyett!-A munka miatt próbálok úgy csinálni, mintha nem is ismernénk egymást, de a farkasom kezd nyugtalanná válni a másik közelében.
Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy semmi okom nincsen panaszkodni. A hely működik, a szórólapos és weboldalas vérátömlesztés nagyon jó szolgálatot tett az elmúlt hónapban, újabb kasszát is nyithattunk a pult mögött, és még a kocsimra is nyomathattam némi optikai tuningot. Mi kell még? Hát ebből mégtöbb... Na jó, az autó tuningolása már nem olyan fontos, de a sok vendég is kevés nekem, a sok bevételnek is legalább a dupláját akarom még, mert az alkalmazott is több lett. Mindezt elértem úgy, hogy hetente jár ki meglepetésszerűen ellenőrizni valamelyik vérszopó hivatal, és mégis mindent patentnek találtak. Mert az is. Hogy mit várok ettől az interjútól? Hát valami olyasmi szenzációkeltést, ami megéri azt az ötezer dolcsit amit kicsengettem érte... Kicsit sem bánom, ha nem a valós számadatokat, vagy statisztikákat fogják közölni a cikben a "legfelkapottabb szórakozóhely" címszó alatt. Mert lehet, hogy nem az Upper vinné el ezt a címet, de ha a médiában is ott leszünk, akkor nagyobb eséllyel indulunk meg az igazi címért. Ha ehhez az kell, hogy valami átokról hadováljanak, meg arról, hogy én töröm meg immár a második 1 éves bérleti szerződésemmel, akkor üsse kő... Felőlem a pápával is összefűzhetik a hely történelmi szálait, ha az még több vendéget citál ide. Nemhogy hallom a nőstény közeledését, de a hangja alapján még fel is ismerem, ahogy az a pultostól kérdezi: merre talál engem. Először nem gondolok annál többre, minthogy a múltkorihoz akar még hozzáfűzni valamit, de aztán bemutatkozik, közli látogatásának minősítését is, nekem meg jobb híján el kell fogadnom, hogy ez egy "kétkezes-bőnyálas" kör lesz. Már ha nagyon szlengelni akarom a "szívás" kifejezést. - Tara O'Ryan. Csüccs... - Ha ő nem akar úgy tenni, mintha a múltkori meg se történt volna, ám legyen, csak én nem leszek partnere ebben, már csak olyan "azért se" alapon. - Zavarba hoztál... Egy zömök, kopaszodó, 40-es fickót vártam, erre itt vagy te... Még hogy nincs humora Tupileknek! - kivárok egy keveset, hátha elmeséli magától, de ha nem, akkor én kérdezem meg, hogy mi történt a másikkal. És hogy erről nekem miért nem szóltak, aztán áttérek a találkozó gyakorlatiasabb részére is. - Írjak össze én egy kérdéssort, vagy elhoztad a magadét?
Ha nem múlna sok pénzen most ez az interjú én bizony most hátat fordítanék ennek a nősténynek és lemondanám a beszélgetést. Semmi kellemes emlékem nincs róla a múltkorról és nem is szerettem volna vele ismét összefutni. Most ebben a helyzetben ő van előnyben, hiszen ez az ő birtoka, így mondhatni bármit megtehet. Mikor hellyel kínál szépen leülök vele szemben. Meglep a kedvessége, főleg a medencében mutatott viselkedése miatt, de legalább nem kell tartanom attól, hogy esetleg egymás nyakának ugrunk. -Nah igen...Én is ma reggel tudtam meg, hogy ide kell jönnöm. A kedves kollégám elfelejtett szólni, hogy ő hajnalban elutazik valami nagy sztori miatt. Kiderült, hogy már vagy egy hónapja tud erről, de el felejtett szólni. Szóval az ő nevében bocsánatot kérek, amiért nem szólt.-Miután hazajött biztosan fog kapni tőlem egy agymosást. Ha még egyszer eljátssza ezt biztosítani fogom, hogy azonnal kirúgják őt. Ilyet nem tehet egy dolgozó sem. Időben kell szólni MINDENKINEK. -Bevallom őszintén sok időm nem volt felkészülni erre az interjúra, de pár információt megtudtam a helyről, meg a beszélgetés céljáról. Igazából először talán csak ilyen általános információkat kérnék tőled. Például miért vállaltad el az Upper vezetését, elégedett vagy e a vendégek számával, mi olyan pluszt nyújt ez a hely a fiataloknak a többi szórakozóhelyhez képest. Esetleg még az is érdekes lehetne, hogy körülbelül egy év alatt átlagosan hány vendéged volt...-Egy mély levegőt veszek, majd kicsit várok, hogy felfogja a dolgokat. Hirtelen ilyenek jutottak az eszembe. Tudom, hogy valami bizonyos átokról is pletykálkodnak az emberek, de arról majd csak a következő körben szeretném kifaggatni. Először kezdjük az alapokkal és próbáljunk meg arra építkezni. -De persze ha van pontos elképzelésed arról, hogy mit szeretnél látni az újságban a helyről akkor nyugodtan szólj és beszélgethetünk arról.-Közben persze előveszem a kis jegyzetfüzetemet is egy tollal és ahogy belekezd a mesélésbe elkezdek körmölni, mint egy őrült.
Lehet, hogy én gondolom, vagy látom rosszul a dolgokat, ám engem kifejezetten nyugtatna a korábbiak fényében, hogy most hazai pályán mozgok, mert egy helyen ami eleve az enyém, nincsen szükségem további területvéédő kakaskodásra. Kivéve, ha egyértelműen igényt tartana erre a helyre, de nem teszi. Naná, hogy nem. Szóval a farkasom csak felemeli a fejét, vet rá egy unott pillantást, aztán egy nagy halom fekete gombóccá gömbölyödik össze és kirakja a "ne zavarj, alszom!" táblát. - Remélem, nem hagyja ott a fogait... akárhol is legyen. - biccentek rá a bocsánatkérésre, ami a másik nevében hangzott el. Mellesleg nem felebaráti szeretetből mondtam, hogy "remélem, nem hal meg", hanem azért, mert én leszek az aki a sz*rt is kiveri belőle, ha visszaért, és még a kifizetett előleget is kiverem belőle. Ezt a részét még nem feszegetem a másik nőstény előtt, mert ki tudja, mennyire avatta be az a félkegyelmű... Hallgatom az összegzést az interjúval kapcsolatban, és... hát nah... A "nem tetszik ez a megközelítés", csupán harmatgyenge kifejezése annak amit gondolok. - Számok... Számokat akarsz hallani? - vonom fel szemöldökeimet nem kicsit cinikusan. - A köznépet nem érdeklik a számok. Mert mit kezdenek azzal az infóval, hogy többszázezres nagyságrendű belépőjegyet osztottunk ki az egy év alatt? Nem, ez így nem jó. - dörzsölöm meg a homlokomat, aztán felállok a fotelből, és elgondolkodva járkálok a kies VIP terem finom szőnyegén. Ez a szoba csaknem annyiba került, mint a házam amiben lakok, de most úgy hiszem, hogy megérte. Nagyon inspiráló itt járkálni, és a cipőm talpán át érezni ezt a már szinte bizarrul puha szőnyeget. Olyan, mintha lebegnék. - Igyunk egy kávét. - dobom fel a javaslatot, és ha a nőstény is egyet ért vele, akkor leadom a rendelésemet, aztán folytatom. Avagy előállok az én ötletemmel. - Vegyük alapul azt az átok dolgot, ami egyesek szerint kárhozatra ítélte a helyet. Manapság kajálják az emberek a misztikumokat, nem? Akkor kapják meg... Megkaptad a másik... nemtudomanevét újságíró feljegyzéseit, nem? Abban ott kell lennie a mesének az indiánról, akit nem engedett be ide a tulajdonos, és aki bosszúból megátkozta az akkor még kaszinónak készülő helyet? - ha nem hallotta még a mesét, akkor kifejtem én bővebben is, de már csak a kávé mellett/után.
Nah még csak az kellene, hogy feldobja a talpát ,ég mielőtt leharaphatnám a fejét. Először nézzen szembe velem és csak utána próbáljon meg meghalni. Igaz nem tetszik a hangnem ahogy hozzám szól, de sajnos igazat kell adnom neki. Valóban nem lehetnek érdekesek holmi adatok a fiatalok számára. Mondjuk én egy összehasonlító táblázatban el tudnék képzelni pár számot, ami érdekessé teheti, de tudom ez csak az én véleményem és most különben is a fiatalokat szeretnénk megfogni. -Rendben akkor ne legyenek benne számok.-Nem sűrűn szoktam megadni magam, de mivel ez a cikk most a szórakozóhelyről és a nőről fog szólni, így arról kell írnom, amiről ő akar. Nah ezért nem szeretek ilyeneket elvállalni. Én szabad író vagyok... -Annak én is örülnék köszönöm!-Milyen udvarias. A múltkori kis incidensünk miatt nem hittem volna, hogy ilyen kedves lesz, bár igaz az üzletért mindent ugyebár. -Jack!-Válaszolom meg a fel nem tett kérdését, majd csak bólintok egyet és már elő is kapom az említett kolléga jegyzeteit. Iszonyatosan rondán ír és alig bírtam kibogozni a szavakat, de kisebb-nagyobb sikerrel azért a történet lényegét felfogtam. -Igen tudok az átokról. Azt tartják, hogy miatta nem sikeresek egy évnél tovább azok az emberek, akik megveszik,kibérlik ezt a helyet. Viszont ha jól tudom neked most kezdődik el a második éved. Szóval a jelek szerint neked sikerült megszakítanod ezt a sorozatos bukást...Esetleg elmondhatnád, hogy mi a véleményed erről. Az átokról, hogy hogyan sikerült túlélned az első évet. Akár még pár dolgozót is ki lehetne kérdezni, ha benne vagy.-Vagy kitalálunk pár kamu dolgot. Nekem aztán igazából teljesen mindegy, hogy mit írok le. Nem nekem kell, hogy tessen és nem engemet kell meggyőznie.
Tulajdonképpen nincs is akkora jelentősége a másik újságíró nevének. Amennyire be vagyok pöccenve rá jelen pillanatban legfeljebb "halott-ember"-nek nevezném. Persze még csendesülni fog ez a harag, és megölni sem fogom, hisz a szenzációhajhászás még nem fővesztéssel járó bűn. Meg aztán, ki tudja... ez a nő se a semmiért kapja a fizetését, a farkasom is kushad, szóval adok egy esélyt ennek a diplomáciai kapcsolatnak is. A nőstény is rábólint a kávé ötletére, szóval máris kettőt hozatok be. Rose pihenőnapos, más vérfarkas alkalmazott pedig nincsen, így hát marad a szóbeli kommunikáció, míg kidugom a fejemet a helységből és kikérem azt a két kávét. Aztán rátérünk a cikk témájára is. - Belebuktak. - helyesbítek a " nem sikeresek egy évnél tovább" résznél. Ugyan belevágok a nőstény szavaiba, de eztán nem fojtom már belé a szót. Csak a végén hümmögök fel kétszer, hosszasan. - Nézd... Amint látod, én egy egyszerű, sárvérű kis üzletvezető vagyok. Regélhetek én neked itt akár egy órán át is mindössze két lélegzetvétellel a helyről, de nem garantálom, hogy abból te ki tudsz szűrni bármi használhatót is...- utálom saját magamat sarazni, vagy savazni, vagy hogy a viharba mondják ezt, de ha egyszer ez az igazság, akkor nem kell szépíteni. Nevezzük nevén a dolgokat: sok minden vagyok, de újságíró az pont nem. - Szóval ehhez mit szólsz? Előveszel egy papírt meg tollat, vagy az ott egy laptop? - mutatok a táskája felé. - Szóval te kérdezzél rövideket, én meg legjobb tudásom szerint igyekszem megválaszolni őket, te pedig leírod ami használható. Hmmmm?- voltaképpen így képzeltem el egy interjút, mint eseményt, és a filmekben amúgy is olyan jól néznek ki ezek a jelenetek. Végszóra megérkeznek a kávék is. A pultos lányhoz libbenek, átveszem tőle a tálcát, aztán már én "szolgálom fel" a két feketét. A tálcát leteszem a fotelem mellé, jómagam pedig felhagyok a körözéssel, és helyet foglalok. - No mi legyen? - kérdezem, ha eddig még nem válaszolt volna.
Magamban elmosolyodom a szavaim. Mit csináltam eddig, ha nem kérdeztem? De akkor a jelek szerint ő jobban örülne konkrétabb kérdéseknek. Tőlem az is lehet, bár nekem ez így nehezebb, mint kijegyzetelni a mondanivalójából a lényeget, de ugye az ügyfélért mindent! -Ige van laptopom, de az másra kell!-Jól látja, de én jobban szeretek ilyenkor rendesen kézzel irkálni. Sokkal gyorsabb és kevésbé macerás. -Köszönöm!-Át is veszem a kávét tőle, amibe bele is kortyolok, majd leteszem valahová magam mellé és át is gondolom gyorsan, hogy mi is lehetne az első kérdés. Pár perces gondolkozás után végül valamennyire összeáll egy kép arról, hogy miket is fogok kérdezni tőle. Remélem neki is megfelelnek majd. -Nos akkor az első kérdésem az lenne, hogy miért vágtál bele ebbe az „üzletbe”? Mi motivált Téged arra, hogy kemény pénzeket, munkát fordíts erre a helyre?-Vázlatszerűen magamnak is felírom a kérdést, majd ha válaszol természetesen bele is fogok a jegyzetelésbe. Nem kapkodom el az interjút. Szerintem van bőven időnk, és akkor lesz igazán jó, ha szépen nyugodtan végigmegyünk mindenen.
A hozzászólást Isabelle Davis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 13, 2013 8:58 pm-kor.
Hogy másra kell a laptop? Hát jólvan, nekem ehhez semmi közöm, csak ne legyen már úgy előadva, mintha sértegettem volna, vagy valami. Ha tényleg azt tettem volna, azt észreveszi. Na jó, erről nem kezdek vitázni vele, mert lehet, hogy ő sem így gondolta ám... Fene se tudja már a múltkori után. Tehát végül csak megvonom a vállaimat mintha azt mondanám, hogy "jólvan, nekem mindegy". Ahogy a kérdés elhangzik, én máris nyitom a számat, hogy rávágjam a válaszát, de végül jobbára csak tátogok, mert nem tudom, mit is akarok mondani. A válasz helyett ugyanis megint azt a fekete foltot találom, mint mindig ha véletlen belebotlanék a memóriatörlés előtti idők emlékeibe. Utálom levonni a következtetést, hogy a diszkónak is bármily nemű köze van ahhoz amit feledni akartam, mégis csak erre tudok gondolni. - Öhm... - kezdem roppant elmésen a beszédet, de már most tudom, hogy a riport során rengeteg töltelékszavat fogok használni. Olyat mint a "tulajdonképpen", a "voltaképpen" meg az "igazából" szavak, amiket azért mondunk ki, hogy húzzuk vele az időt amíg átgondoljuk, hogy mi az amit tényleg mondani akarunk. Más most utálom magamat ezért, de nincs más választásom. Majd a fantáziámmal töltöm ki az űrt amit az emlékeim elvesztése hagyott hátra maga után. - Görögországban éltem korábban. Pszichológia hallgató voltam Európa egyik legjobb egyetemén. Rengeteget tanultam, és amikor nem ezt tettem, akkor dolgoztam, hogy ki tudjam fizetni az egyetemet. Egy nap viszont arra ébredtem, hogy elegem van mindenből. Tudod, a monoton mindennapokból, az egyhangúságból a hasztalan munkából, és az örökös melegből... Istenem, az a hőség kikészített! Egy idő után annyira áthevül ott az ember teste, hogy örökké lázasnak érzed magad... - hazudom, de elég jól csinálom még. - Tehát gondoltam egy merészet, felmarkoltam a megtakarításaimat, és megvettem a repjegyet Fairbanksbe. Szeretem a kihívásokat. - nevetek fel hosszan, jóízűen. Aztán megválaszolom magát a kérdést is. - És ugyanez a "mersz" motivált végül arra is, hogy minden megmaradt pénzemet befektessem ebbe a helybe. Noha akkor már nem volt idegen számomra az Upper, mert kezdetben könyvelőként dolgoztam itt. Aztán az előző bérlő nem hosszabbított szerződést, az épület tulajdonosa elköltözött, aztán adta magát a dolog... Ilyesmire gondoltál? - sasolok Isa jegyzet füzetére, hogy lássam mit írt le eddig. Már ha írt valamit.
Ahogy hallgatom a történetét néha bólogatok egyet. Általában ezzel lehet biztosítani a másikat arról, hogy igen még mindig figyelek és értem a dolgokat. Én szoktam szeretni, ha ilyen apró jelekkel jelzik felém, hogy még mindig itt vannak és figyelnek. Ha meg azt látom, hogy senki sem figyel rám és inkább valami kellemesebb dolgok felé terelik a figyelmüket akkor jön a keményebb hangnem. Látom, hogy figyeli a jegyzetfüzetemet. Természetesen, ha meg szeretné nézni megmutathatom neki, hogy miket írtam, de amúgy is látni fogja a cikket mielőtt nyomtatásra visszük. -Igen ez tökéletes! Öhm ehhez még hozzáfűznék egy kérdést. Nem féltél az átoktól? Mármint azt mondtad, hogy minden pénzedet erre fektette be. Nem tartottál attól, hogy neked is be kell majd zárnod egy év után, hogy befuccsol a terved?-Mert valóban nagy bátorság kell ahhoz, hogy több befuccsolt terv után minden vagyonunkat ebbe fektessük bele. De az is igaz, hogy sokan, akik bátrak nyernek is! -Gondolom azért ezzel is rengeteg munkád van, hiszen állandóan figyelni kell, hogy minden rendben menjen! Ha jól tudom egy szórakozóhely működtetéséhez nagyon szigorú szabályok vannak. Ezt a családodat nem zavarja, mármint, hogy sokat dolgozol.-Bár nem tudom, hogy van e családja vagy sem, de lehet, hogy van egy kölyke, vagy barátja, aki nem örül annak, hogy sokat dolgozik. Ki tudja...Ma már a farkasok között annyi minden megtörténik.
A jegyzeteiben tulajdonképpen azt lesem, hogy tényleg a saját szavaim köszönnek-e vissza onnan. Úgy tartják, hogy az újságírók kétszer megrágják a hallottakat, összekeverik a saját nyálukat meg szájízükkel (savassága csak a hangulatuk függvényében változó), végül ráköpik a papírra az egészet. No én egyrészt azért fizetek nekik, hogy ez ne történjen meg. De a papír fölé hajolva azt látom, amit én mondtam, szóval nem kezdek puffogni, meg bútorokat dobálni tehetetlen dühömben, merthogy erre most semmi szükség nincsen. Hogy mi van az átokkal? Felnevetek, de most nem olyan igazi jókedvvel. - A kezdet kezdetén még nem tudtam az átokról... - most jönne az a rész, amikor azt mondom, hogy "de lényegében leszarom, mert nem hiszek az ilyesmiben", ám megint emlékeztetnem kell magamat arra, hogy mi a célja ennek az egésznek... Misztikumot a népnek! Hát nesze akkor. - Úgy tűnik, hogy nem fog rajtam. Vagy rajtam eleve nagyobb átok ül, mint a helyen? - zavartan kacagok fel. Azért "zavart", mert mostanság tényleg úgy érzem, hogy el vagyok átkozva. Mindegy is, nem kezdem el ecsetelni a dolog ezen részét, mert egyelőre még nem is tartozik a kérdéshez. Majd csak ez után. - Nos, igen. Őszintén szólva az összes szabadidőmet itt töltöm. Van, hogy a kanapén alszok odafent az irodában. Rengeteg idő és munka van már a helyben, amit egyébként a családom egyáltalán nem bán... - ezen a ponton nagyon elkomorodok, de magam sem értem, hogy miért. Ez csak úgy jön magától, őszintén. - ... merthogy az nincsen... A szüleim már rég halottak, és néhány hónappal ez előtt feledtem el... izé... zártam le az életem egyik legmeghatározóbb szakaszát. Ígyhát most az Upper a családom, a barátom és a szerelmem. - hogy ne komorodjak el annyira, megpróbálok valami "hu-hu-humorosat" is hozzácsapni a végéhez. - Sose volt még ilyen hálás és hűséges szeretőm! - nevetek fel megint, mert viccnek szántam és mert így az önirónia is nagyobbat csattan..
Minél többet megtudok róla a helyről egyre kíváncsibbá tesz engem. Lehet, hogy még sem olyan rossz, hogy nekem kellett átjönnöm ide. Igaz nem tudom ebből mi az ami valóban igaz és mi az, amit csak az olvasók számára talál ki, de szerintem millióan fogják olvasni ezt a cikket és nem csak a fiatalok között. Az időseknek ez az átok kiváló téma a pletykálkodáshoz. -Nagyobb átok? Esetleg tudsz erről mondani valamit? Biztos vagyok benne, hogy az olvasók azonnal feltennék ezt a kérdést magukban, hogy „Mi lehet az az átok?” De persze, ha erről nem szívesen beszélsz nem kell. Maximum azt írom bele, hogy ezzel kapcsolatban nem szerettél volna nyilatkozni.-Igaz meg fognak ettől őrülni az olvasók, de azért a személyes dolgokat is tiszteletben tartjuk, vagy legalább is én. Tudom, hogy sok újságíró nagyon is pofátlanok és nekik semmi se szent, de én szerencsére nem tartozom azok közé. -Hmm értem! Azért ez sem lehet könnyű, egyedül vinni az üzletet! Te hogy bírod? Gondolkoztál e már azon, hogy inkább felveszel plusz embereket és velük intézteted el az ügyeket vagy, hogy több szabadidőd legyen, vagy te ezt szereted és élvezed?-Vannak olyan nők, akik a munkájuknak élnek. Lehet, hogy Tara pont azok közé tartozik, aki élvezi azt, hogy szinte minden idejét a munka köti le. Én nem ítélem el az ilyen embereket. Mindenkit más tesz boldoggá. É nem tudnék ennyit dolgozni, bár néha muszáj.
Ami az én átkomat illeti: - Nézd... Biztos mindenki érezte már úgy, hogy amint az életének egyik része helyrejön, az összes többi darabokra hullik. Nálam ez így van amióta az eszemet tudom. Hogy konkrét példát hozzak fel... Mindig is szerettem volna egy kistestvért magamnak. Tudod, akivel játszani lehet, fésülni a haját, meg ilyenek. Aztán a sors úgy hozta, hogy született egy kishúgom, de az édesanyám két éven belül meghalt rákban. A húgom még kisbaba volt, gyakorlatilag én neveltem fel őt. Az apám is nagyon fiatalon halt meg, de előbb engem még férjhez adott... - úgy elmerengtem a nosztalgiázásban, hogy elfeledtem, hogy az én történetem nem állja meg a helyét 2013-ban, szóval zárójelben hozzáteszem még, hogy. - Ha ezt is bele akarod venni, akkor írd azt, hogy amis családban éltem. Tudod milyen közösség az, ugye? Azok akik a régi hagyományok szerint élnek, és a villanyon kívül semmilyen elektromos dolgot nem használnak. Manapság az a kultúra közelíti meg leginkább azt amelyben én nőttem fel. - nagy levegőt veszek, de a történetet már nem akarom folytatni. Nem mesélhetek a két gyönyörű fiamról sem, mert akkor úgy volna ésszerű, ha megkérdezik "hol vannak most?". Nem mondhatom el az igazat arról, hogy csaknem kétszáz éve halottak már, és azt se hogy amennyire én tudom, szép és boldog életük volt. Kissé satírozok hát a történeten.- Miután férjhez mentem, rákot diagnosztizáltak nálam. A betegséget ugyan legyőztem, de a házasságom ráment... és gyakorlatilag a nulláról kezdtem újra az életemet. - vonok válat, aztán levonom a következtetést is. - Érted miről beszélek? Valamit mindig megszerzek, majd minden mást elveszítek... Ez nagyobb átok, mint ami a diszkót sújtja, nemde? - nevetek megint. Ez márcsak egy ilyen nap. A "kínos emlékek és szituk világnapja". A következő kérdés már sokkal egyszerűbb. - Nem vagyok karrierista, félreértés ne essék. De tény, hogy szenvedéllyel csinálom amit csinálok, és jelenleg jó ez nekem így. Ha elfáradok, majd veszek fel még néhány embert segítségnek. - megint csak vállat vonok. - Te monddcsak. Van eddig valami használható is? Rátérhetünk ám a diszkó jövőjére is, nem kell csak velem foglalkozni. Annyira azért nem vagyok érdekes.
Az ő története sem éppen egy tündérmese. Természetesen értem, hogy mire akar kilyukadni. Bevallom őszintén kissé meg is sajnáltam őt, de persze ezt sehogyan sem jelzem felé. Van, aki nem szereti a sajnálkozást, így jobb békességben maradni. Kimondottan örülök annak, hogy nem folytatja a múltkori viselkedését. Igaz az ő érdeke, hogy meglegyen a cikk és jól sikerüljön. -Igen, persze tudom és akkor arról fogok írni.-Közben hevesen bólogatok is egyet. Nem akarom az egész cikket csak Taráról írni, de bevezetésnek azért nem árt pár mondatban bemutatni a tulajdonost is, hiszen neki köszönhető, hogy itt van az Upper. -Értem! Nem lehet könnyű és valóban egy igen hatalmas átoknak is nevezhető ez.-Szerencsére az én életem nem volt ilyen, vagyis nem érzem úgy, hogy ugyan ezzel az átokkal lettem volna „megáldva”. -Persze, hogy van. Csak tudod bevezetőnek rólad szeretnék írni, hogy téged is megismerjenek. Szerintem ezzel majd kicsit közelebb kerülhetsz a vendégeidhez...De már át is térhetünk a diszkóhoz. Milyen fejlesztéseket fogsz bevezetni a közeljövőben, mi fog megváltozni, esetleg mivel bővül majd a kínálat?-Az átokról beszéltünk, Tara is elmesélte a véleményét róla, még a múltját is megismerhettem, így már csak pár kérdésem lesz, bár bevallom őszintén túl sok mindent a diszkóról sem tudok feltenni. -Hmm várj! Először talán a helyről kellene mesélned egy kicsit, hogy milyen stílusú szórakozóhely, kiknek ajánlod, hiszen ugye elég különbözőek az emberek ízlése zene terén, így lehet, hogy egy hagyományosabb stílust kedvelő embernek nem pont ez a megfelelő hely a szórakozásra.-Én kimondottan nem ismerem a hely „specialitását”, a legtöbb olvasó biztosan járt már itt, de ezzel szerezhet újabbakat is.
Annak kifejezetten örülök, hogy nem látom rajta írmagját sem a sajnálatnak, mert az az egyik olyan érzelem, amit ki nem állok másokon. A mesékben a csodákban és az átkokban nem hiszek, ám az ok-okozati összefüggésekben igen... Mármint: minden okkal történik, nem? És itt most nem egy felsőbb hataloma gondolok, ami rángatja a szálakat itt a háttérben, hanem a cselekedetekre. Tönkre ment a házasságom, mert elhagytam a családomat. Igaz, hogy azért mentem el, hogy ne a gyermekeim szeme előtt haljak meg. Az ezernyolcszázas évek elején még a rák fogalmát se ismernék, akkor még csak "démonnak" nevezték, ami megszállja az ember testét, és ha kiderül, az az egész családra rányomja bélyegét. Arról nem is beszélve, hogy a vallásfanatikus közösség amiben éltem biztos megégetett volna boszorkányság vádjával... A lényeg, hogy - minden bizonnyal a farkas kór- meggyógyított a rákból és ezért azzal fizettem, hogy sosem láttam viszont a családomat. Mindennek meg van a maga ára. Ez nem átok, hanem üzlet. Ezért nem érdemlek sajnálatot, és látni sem akarok ilyesmit másokon... - A misztikumhoz az is hozzátartozik, hogy nem mondunk el mindent... Ha ismernék az életrajzomat, hidd el, hogy a kutyát nem érdekelné végül. Így még talán van esély arra, hogy nem lapoznak tovább az újságban... Már vágnám is rá a választ a következő kérdésre, mikor Isabelle helyesbít, és másfelől közelíti meg a témakört. - Az Upper Deck discoként üzemel immár tizenöt éve. Korábban a legújabb slágereket, a house és techno műfajt keverték, ami inkább a fiatal koroszálynak szólt. Én ezen próbálok változtatni. Jelenleg még kísérleti stádiumban vagyunk, teszteljük a lakosság igényeit különböző műfajoknak szentelt estékkel. A múlt pénteken blues estet tartottunk élő zenével, most pénteken a nyolcvanas évekbe repítjük vissza az arra kíváncsiakat. Utóbbi estet tartottunk már korábban is, a nagy sikerre való tekintettel rendezzük meg újra. Ez nem csak a zenéről szól. Komoly előkészületei vannak ennek a háttérben. Az alkalmazottak is a stílusnak megfelelő egyenruhát viselnek, és maga a hely is visszarepül az adott korra a dekoráció segítségével. Sok ember még be is öltözik! Nagyon vicces, mégis elképesztően... hiteles az egész. A vendégek teszik azzá. Nagyon élvezem. Ha szabad megjegyeznem: idén az Upper Deck fog otthont adni Alaszka országos amatőr sztendertánc versenyének is Júliusban. Nagy izgalommal várjuk és készülődünk az eseményre. Ha lenne hozzá partnerem, még én is beneveznék egy tüzes "paso doble"-re. - mosolygok el végül. - Am ezt nem fontos beleírni. Nem akarom, hogy mindenki felhívásnak vegye... Hopp! A kávéról meg is felejtkeztem. - igen, a feketém már rendesen kihűlt. Nem viszem ki megmelegíttetni, inkább iszom így hidegen. Közben hallgatom Isa véleményét az eddig elhangzottakkal kapcsolatban (ha van neki) és persze a következő kérdést is.
-Nem gondoltam arra, hogy az egész élettörténetedet részletesen leírom. Csak pár fontosabbat emelnék ki természetesen az Upperre és az átokra kihegyezve a hangsúlyt. Én sem szeretnék egy önéletrajzot írni, mert ugye nem az a célunk.-Teljesen nyugodt és normális hangnemben beszélek továbbra is vele. Nem adott okot arra, hogy elkezdjek itten idegeskedni. Az, hogy részletezi, hogy mit is szeretne látni a cikkben és mi a véleménye engem csöppet sem zavar, sőt örülök is neki, hiszen így könnyebb lesz olyat írnom, ami neki is megfelelő. Az Upperről szóló kis összefoglalója nagyon jó, pont ilyenekre voltam kíváncsi és bevallom egyre szimpatikusabb is nekem ez a hely. Lehet, hogy a végén egyszer én is meglátogatom, mint vendég. -Tetszik, hogy megpróbálsz mindenkinek a kedvében járni. Szerintem sem jó, ha egy hely csak egy műfajra koncentrál! Eddig én azt hittem, hogy ez egy igazi diszkó, ahol csak ilyen elektronikus zenét játszanak le, ahogy általában az ilyen helyeken szokás, de pozitív csalódás, amit most mondtál és kedvet is kaptam arra, hogy egyszer az egyik ilyen különleges estén én is eljöjjek! Ezt a részt megpróbálom majd minél jobban kihangsúlyozni!...Esetleg majd kérhetek képet egy mondjuk nyolcvanas béli estről? A legjobb az lenne, ha a díszlet is jól látszódna, de a tömeg is egyben.-Úgy vélem ezzel lehet majd a legjobban megfogni az emberek figyelmét, így ezt a pontot kell kiemelni az egész cikkből, ennek kell olyannak lennie, amire emlékezni fog. A többi az inkább csak olyan kis mellékinformáció, érdekesség. -De akkor inkább térjünk is vissza arra a júliusi sztendertáncra. Ide bárki jelentkezhet, vagy van valami kikötés? Mi az elképzelésed róla, hogyan fog kinézni ez az egész? Esetleg meghívsz ismertebb táncosokat?-Én is megfeledkeztem a kávémról, így most gyorsan le is hajtom az utolsó kortyokat.
Azt értem én is, hogy nem önélet rajzot akar írni, de az eddig elmeséltek is olyasmik amit én még - amennyire én tudom- soha, senkinek nem mondtam még el. Ne egy újságból informálódjanak ilyen "behatóan" rólam, mert ahhoz egyrészt túl zárkózott és korlátolt vagyok, másfelől meg a városban két falka is aktívan tevékenykedik, a kóborokról nem is beszélve. Nem akarok én minden személyes szarságot rákötni a fajtám orrára. Aki annyi időt élt már, mint én, annak megvan a saját drámája is, osszák be azt... már ha érdekelném egyiküket is... és ha az előbbinek van bármi értelme is. - Őszintén... elég szar marketingünk volt eddig. Ezért sem csodálom, hogy a m korosztályunkból még nem sokan ismerik. A héten kezdjük terjeszteni az új szórólapokat leváltva az eddigi elavult reklámunkat, és a honlapunk is átesett egy nagyobb vérátömlesztésen. Immár minden átláthatóbb és kezelhetőbb lett rajta, és lehetőségünk nyílt bulifotók feltöltésére is. Egy remek fotóst béreltünk fel, hogy örökítse meg a vendégek legjobb pillanatait, ő is ezen a hétvégén debütál a diszkóban. Ha adsz egy e-mail címet, szombaton átküldenék neked néhány jól sikerült képet a péntek esti hepajról, amikből válogathatsz is a cikkhez. Ha ez így megfelel neked is. -mert bizony nem erőszak ám a disznótor... Csak a disznónak, de az most mindegy. Mindenesetre örülök, hogy az újságíró már valamivel őszintébb érdeklődéssel figyel rám, és arra amit a diszkóról mondok. Ez a hely a szerelmem. Has rá nem figyelnek, az olyan mintha engem mellőznének, ha őt szidják, vagy utálják az engem is ugyanúgy sért. Azt hiszem, ez így van rendjén. - A versenyt nem én szervezem, csak a helyszínt kölcsönzöm az utolsó fordulókhoz. A negyeddöntők még jelenleg is zajlanak az állam több városában is, ámbár Fairbanksben még nincs lezárva a jelentkezés. Amennyire én tudom, bárki jelentkezhet, aki ismeri a Slowfox, a Paso doble, a cha-cha, az angol keringő és az argentin tangó alaplépéseit. Ez nem profi verseny, az első körökben még csak a tánc iránti szenvedélyt és a párok közötti egyensúlyt valamint az összképet, összhangot veszik figyelembe és értékelik. A negyeddöntőből továbbjutókat profi táncosok és koreográfusok segítik a további felkészülésben. Talán még azt is elárulhatom, hogy az egyik tévécsatorna is szeretné rögzíteni az eseményt, valamint meglepetés hírességek is várhatóak ide az Upperben tartandó döntőkre, de még előttem is rejtély hogy pontosan kik lesznek Ők . Remélem, hogy Ricky Martin és Enrique Iglesias jön! - nevetek fel már megint, mert ez utóbbi tényleg olyan kislányos rajongásnak tűnhet. Az nem baj, hogy nem az, de lehet hogy még a hasznomra válik a cikkben, hogy így van. A kávémat két kortyban lenyelem, de a cigizés most elmarad. Noha dohányzóhely a VIP terem, de nem cseszek ki a takarítónővel. Rengeteg meló ám szagtalanítani a kárpitot...
-Az remek lenne! Adok is egy névjegykártyát.-Azzal ölembe is veszem a táskám és elkezdek kutatni benne. Természetesen nem találom meg rögtön, nehogy túl egyszerű legyen ez, de nem adom fel! El is mondhatnám a címet, de így legalább, ha valamiért kellenék engem is el tud érni, ha esetleg tetszeni fog a végeredmény. -Végre meg is van! Tessék! Ezen rajta van a telefonszámom is, ha netalántán egyszer szükséged lenne rá. Mondanám, hogy esetleg adhatnál egy példányt a szórólapból és azt is be lehetne tenni kicsinyítve az újságba, de nem tudom, hogy igazából milyen nagy terjedelemre gondoltál, mert ugye el lehet foglalni egy egész oldalt is, vagy csak egy sima cikk legyen a többi között? Ugye ha nagy feltűnést akarunk, akkor érdemesebb minél több helyet elfoglalni, de ez a te döntésed!-Nem hiszem, hogy ezzel az irodában gond lenne. Az Upper a fiatalok körében szerintem elég híres, így az a gond sem lehet, hogy kevesen fogják elolvasni ezt a cikket. Talán még érdemes lenne a címlapon is írni róla egy rövidke bevezetőt, hogy már messzebbről is láthassák, hogy erről is megtudhatnak pár információt. Közben a névjegykártyát is átnyújtottam már neki. Egy teljesen egyszerű, hétköznapi kártyáról van szó, ahol tényleg csak a főbb elérési adatok vannak rajta. -Erről a táncversenyről lehet olvasni a honlapon is? Mert akkor elkérném annak a címét is. Hátha valaki még kedvet kap arra, hogy benevezzen.-Miközben válaszol próbálok még agyalni azon, hogy vajon miről is kérdezhetném őt. Szerintem igazából mindent elmondott már, arról amit tudni kell a helyről. -Igazából bevallom őszintén, hogy más kérdés most így hirtelen nem jut az eszembe. Még talán egy olyat zárónak, hogy mit üzen a vendégeinek?-Tudom nem túl eredeti, de befejezésnek is mindig jó.
A névjegykártya kissé meglep így a múltkoriak fényében amikoris ha nem lett volna jelen egy állását féltő őrző, én biztosan vízbefojtom a nőt... Szóval megint nem természetes, hanem a zavart mosolyom villan miközben átveszem azt a kártyát a nősténytől. Aztán a zavart megint félretolom, mert a szórólapokat vitatjuk éppen. - Nézd, ahogy elfér. Tulajdonképpen nem fontos olyan nagyban kitenni, mert ott vagyunk minden nap az apróhirdetések között is. Viszont majd készíttetek magamról egy normális képet, azt lehet hogy nem ártana beleépíteni. Majd megpróbálok őszinte vidámsággal vigyorogni rajta, vagy nem tudom. De te vagy az újságíró! Mondd meg te, hogy mi a jobb. A komor, megközelíthetetlen, vagy a vidám és közvetlen arcberendezés? Vagy rólam egyáltalán ne legyen benne kép, hmmmm.... - elgondolkodok itt a végén, míg a névjegykártyát szórakozottan a telefonom kijelzőjére lapítom a kis karton lapot. - Egyelőre még nem közölhettük a verseny részleteit, mert az még kissé korai lenne. Egyébként nevezni a közösségi házban lehet, és ott folynak le a válogatások is ha jól tudom akkor szombat délutánonként. A cikk miatt kérdezed, vagy te is neveznél? - gondoltam rákérdezek már, mert feltűnik, hogy mennyire érdekli a verseny. Avagy immár szinte csak maga a verseny érdekli. A záró kérdés elhangzása után egy perces néma szemöldökráncolásba merülök. No ezzel most jól megfogott... - Erre mit kell mondani? Idézzek egy híres költőt, vagy saját szavaimmal mondjam? Vagy hogy érted?
-Látod erre én is gondoltam. Ez lett volna a következő kérdésem, hogy esetleg akarsz e képet. Szerintem jó, ha van. Tudnak arcot párosítani a névhez, a helyhez és mindenképpen egy nyitottabb, vidámabb kép kellene. De készülj fel, hogy utána nagy eséllyel meg fognak bámulni az emberek és mutogatni fognak, hogy Ő az?-Nem mondom azt, hogy egy Hollywoodi híresség lesz, de már többek számára lesz ismerős az arca. Van akit ez nem zavar, sőt élvezi, hogy felismerik. Én Tarát nem ismerem, így neki kell eldöntenie, hogy vállalja ez az esetleges mutogatást vagy inkább elbújna. -Oh csak is a cikk miatt kérdezem! Én nem neveznék be ilyenre, nem nekem való!-Nem azért mert félek attól, hogy béna leszek, vagy nem bízok magamban. Egyszerűen csak nem vonzanak az ilyen versenyek. Én megvagyok a hobbi tánccal is. Nem hiányzik nekem ez. -Igazából bármit mondhatsz. Megoszthatod a kedvenc idézetedet is, de lehet valami személyesebb is a saját szavaiddal. Ahogy szeretnéd, de nem kötelező! Sok interjúnál tesszük fel ezt a kérdést, hogy ezzel zárjuk a cikket. Van akinek tetszik, de van aki nem megy bele. Nem kötelező dolog, szóval ha nem szeretnéd nem kell. Majd akkor kitalálok én valamit a végére.-Megrántom a vállam. Nekem ez nem okoz gondot, hisz ez a munkám. Persze azért jobban örülünk neki, ha az interjú alanyunk mond valami zárót, de azért nem szoktuk leharapni azoknak a fejét, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel.
- Rendben... - helyesek már ami a képet illeti. Egyébiránt... nem hinném, hogy belőlem valaha is helyi híresség válhatna, mert nincsen olyan arcberendezésem, ami kiemelne a többi ember közül. Azt nem bánom én, hogy átlagos vagyok, mert így is nagyon jól érzem magam a bőrömben, csak néha szeretnék valaki más lenni, valahol máshol. Azt hiszem, ezt már mindenki érezte korábban, nem is akarom kifejteni, hogy milyen ez. A lényeg: nem csinálok majd akkora felhajtást a cikkbe bekerülő fotó körül, mert úgysincs értelme. - Hát... te tudod. Én neveznék ha volna kivel menni, aztán legfeljebb kiesnék, mert elbénázom. Senki se születik tánc cipellővel a lábain. - vonom meg a vállaimat. Tényleg nem érdekelne, ha bénázok, akkor is tiszta buli lenne! Az idézettel egyébként még mindig bajban vagyok. Már értem, hogyan érti Isa azt a kérdést, de még mindig nem tudok megszólalni. Pedig egyszer azt olvastam valahol, hogy bölcsességeket nagyon egyszerű kitalálni. Annyi a titka, hogy az ellenkezőjét kell kimondani annak, amit teszel. Ez is egy ordas nagy baromság, mert én most éppen bölcsességen agyalok, és ülök egy helyben, akkor azt kéne mondanom, hogy "kapcsolj ki, és rázd meg magad"? Ugyanmár. Ez nagyon gáz... - Az a baj a humorérzékkel, hogy az ember akkor is használni akarja, ha semmi kedve hozzá... - összegzem nagy vonalakban Isának, hogy mi a bajom ezzel a kérdéssel. - Nézd, most nem jut eszembe semmi olyan, ami ne lenne hatásvadász, klisésen elcsépelt, vagy összehazudott. Szombaton átküldöm a választ is a bulifotókkal együtt amit ígértem... Addig csak kiötlök valamit. - vagy legfeljebb kivesszük a kérdést az interjúból. De tényleg ki fogok találni valamit, csak most nem áll a számra semmi üzletvezetős szöveg. - Akkor... ennyi? Vagy van még valami? - ha netán az elhangzottak alapján arra gondol, hogy le akarom rázni, akkor a testtartásom fogja meggyőzni az ellentétéről. Még mindig ugyanúgy ülök, nem kapkodok összeszedni a cuccaimat. Szóval még ráérek, ha esetleg van még valami hátra.
Lehet, hogy James belemenne a versenybe, sőt biztosan élvezné is, de valahogy nem érzem azt, hogy nekem való hely az....De ki tudja...Lehet, hogy a végén tényleg benevezünk mi is, de ez már csak a jövő zenéje. -Rendben akkor, majd emailben! De még egyszer mondom nem kötelező. E miatt nem kell stresszelni vagy ilyenek.-Bár van egy olyan sejtésem, hogy ő nem az a fajta, aki egy ilyenen fennakadna, de gondoltam azért jobb tisztázni a dolgokat. -Oh nincs elvileg nincs semmi több. Szerintem minden lényegeset megkérdeztem. Remek válaszokat kaptam rájuk. A képeket ugye akkor majd elküldöd. Én meg megpróbálom minél hamarabb megírni és zárás előtt elküldöm, hogy te is olvasd át, véleményezd, hogy mi tetszik, vagy min szeretnél változtatni. Szerintem a következő heti újságban már benne is lesz.-Közben el is kezdek szedelőzködni. Lehet, hogy nem siettet, vagy akar kidobni engem, de nekem is sok dolgom van még. Örülök neki, hogy ez az interjú ilyen jól sikerült. Mikor megláttam, hogy Ő az, tartottam tőle, hogy rosszabb lesz, sokkal rosszabb. Kabátomat felveszem, táskámat a vállamra veszem és már közelebb is sétálok hozzá felé nyújtva a kezem. -Szerintem egy nagyon jól sikerült kis interjú volt ez. Köszönöm, hogy itt lehettem. Igazán megtetszett nekem ez a hely a hallottak alapján! Szerintem nem utoljára fogunk itt találkozni.-Egy apró mosolyt varázsolok az arcomra, majd egy határozott kézrázás után el is indulok az ajtó felé. -Szia és további kellemes napot kívánok neked! Meg sok sikert a továbbiakban!-Ééés vége! Nah ezen is túl vagyok. Végső soron örülök neki, hogy én jöttem el. Nem a pénz miatt, inkább csak a tapasztalat, nah meg legalább kiderült a nőről, hogy nem is olyan bunkó, mint amilyennek mutatta magát. Amint elköszöntem tőle nem is állok meg a kocsimig, amibe beszállok és már megyek is vissza az irodába.
- Én ugyan nem stresszelek Miss Davis. - villannak vidám szikrák a szemeimben, és igen, kedvet kaptam trollkodni is egy kicsit. Nem kezdem el megint... Inkább nem. Bólintok végül az e-mailezéssel kapcsolatban, aztán... hát nincs más hátra, itt a vége. Nézem ahogy szedelőzködik a nőstény, de nem állok fel még, mert az úgy tűnhet hogy sürgetem. Ülök hát továbbra is a kényelmes fotelban, rezeim a bokámnál összekulcsolt lábaimon nyugodnak, mindaddig míg a nőstény felém lép és kezet nyújt nekem. Ekkor felállok, és így nyújtom a saját jobbomat egy rövid, ám határozott kézfogás erejéig (közben a szemeibe nézek, mert így illik). Megemelem az egyik szemöldökömet a "nagyon jó interjú volt" hallatán. Nincs hasonlati alapom, és kifejezetten zavar, hogy ennek fényében semmit nem tudok válaszolni erre. Még azt sem, hogy "szerintem is", mert nem vagyok biztos abban, hogy nem hazudnék. Az "élveztem" enyhe túlzás, ugyanakkor rossz sem volt. Legyek nagyképű és mondjam azt, hogy "átlagos"? Ez sem fedné a valóságot, mert mint mondtam, nincs hasonlítási alapom. Végül csak egy mosollyal válaszolok arra ami magát az interjút illeti. Ez nálam már bőven a "pozitív megerősítés" kategória. - Hát.. kösz! És rendben Miss Davis, szívesen vendégül látlak téged és a partneredet is. - mosolygok az udvarias, visszafogott mosolyommal, és kikísérem. - Szia! Csak az ajtóig követtem az újságírót, ahol felvettem a szemkontaktust a pultosommal, és szavak nélkül sugalltam neki, hogy innen vegye át. Ő lép a nőstényhez, majd kíséri el a főbejáratig, jómagam ekkor már az emeleti irodába tartok, és a "Mit üzensz a vendégeknek?" kérdés válaszán agyalok.
//Én is köszönöm, és nagy GRAT itt is a 100. reaghoz //
Mindig is hadilábon álltam a generációk fejlődésével. Először jöttek a buzik, utána még buzibbak, most meg már mindenki buzi gyakorlatilag, még akkor is, ha nem tud a dologról. Bezzeg az én időmben tarkón lövés járt érte, ma meg vállon veregetés. Mindegy. A dolog csak azért idegesít, mert ahogy beteszem a bakancsom ebbe a "diszkóba", más se hallok, csak azt, hogy "de király a séród" és hogy "váó szexi ez a pulcsi, az e-Bay-en rendelted?". Kicsit elkalkuláltam ezt a diszkó dolgot, azt hiszem. Az én emlékeimben még mindig az van, hogy a sok lányka és a kandúrok elmennek a vidék legpuccosabb épületébe, pálinkát isznak és technósított népdalokra ugrálnak, mint valami görög kecskelábú istenfattyak - és most rá kellett döbbennek, hogy a diszkó már "Disco" és hogy a csujogatós helyett mára csak a bennszülött ütemekre való, indokolatlan és a legkevésbé sem rendezett lötyögés maradt. Szar nekem. Ezt a jelenséget azonban máshogy nem lehet elviselni, csak úgy, ha megadom a módját és talán először (?) itt Alaszkában, de rojtosra iszom a gyomromat. Egy tinédzser itt, egy kamasz ott, rakosgatom őket jobbra-balra, mint valami elcseszett kirakóst, hogy legalább addig a cseszett pultig eljussak. Na de nem azért vagyok ám itt, mert annyira modernizálódnék, hanem mert jártamban-keltemben ennek az épületnek a környékén mindig éreztem farkast. Fene tudja, talán elvezetnek a Kopaszhoz, esetleg valami nála is értékesebbhez. - Egy sör lesz. - morgok át néhány fej felett, de a pultos rám sem hederít - Mondom EGY SÖR LESZ! - elkapja a tekintetem, pislog egyet és elfordulva egy vodkás üveggel kezd el szerencsétlenkedni. Oké, hogy az egyik hobbim a gyomorból üvöltés, de ennek itt nem sok hasznát veszem. Megkerülöm az egész bárpultot, lecsapok egy ötvenest a pult belső felére, majd benyúlva alá, felmarkolok egy rekesz sört és megpróbálok levegőhöz jutni. Persze vagy hatvan tomboló tinit rakok arrébb, amíg haladok, de basszák keresztbe, ha már van szemük, használják. A pajzsom egyébként abszolút tökéletesen fent van, bár kivételesen nem azért, mert rejtegetném magam, hanem mert agyvérzést kapnék ennyi adrenalintúltengéses mókustól. ~ VIP helyiség... Miért nem szóltak előbb, hogy foglalásom van? ~ Szállnak az önelégült gondolatok, ahogy jobb lábbal kinyitom az üvegajtót és belibbenek. Van bent pár arc, de a biztonságiak (talán azért, mert sörös rekeszt cipelek) azt hihetik, hogy szervírozom a piát a jó népnek. Meg a lófaszt, kis barátom! Majd pont egy szakadt farmeres, bőrkabátos, bakancsos arc lesz a rakodómunkás... Bár, most, hogy mondom, úgy nézek ki, mint egy rakodómunkás. A zajszint csökken odabent, jómagam pedig cseppet sem elegánsan vetődök le az egyik sarokba, nagy csörrenéssel ledobva a rekeszt. Felém néznek, én pedig megtörlöm a homlokom. - Őrület, mi? VIP helyiség, és még a saját piámat is nekem kell becipelni. Chh, vidék. Na nem mintha egyébként érdekelne a dolog, de talán ez a sok sznob fasz átérzi a bánatomat és lógva hagynak, amíg legalább a felét megiszom. Utána meg tök mindegy.
Kezdőlap
//
