– McLoyd – felelem, amikor a nevemet kérdezi. Csak remélem, hogy lehet vele értelmesen beszélgetni, anélkül, hogy fölényeskedni kezdene. Fene az egészbe, annyira nincsenek rossz tapasztalataim az idősebb farkasokkal, bár ebből a falkából nem sokakkal barátkoztam. Félek, hogy akaratlanul is bajba sodornám Ashleyt, ezt a lehetőséget pedig nem vagyok hajlandó elfogadni. Végighallgatom a férfi ajánlatát, aztán bólintok válaszul. – Remek, a másolatok tökéletesen megteszik majd. És szeretnénk – direkt kihangsúlyozom a többes számot – látni azt a felvételt. A nevemet és a telefonszámomat is felírom, ha akarja. Az otthonom címét értelemszerűen nem, oda Northlake-en kívül nem engedek más farkast. Jó, igen, de Ashley mégiscsak a lányom, neki alanyi joga ott élni, és soha nem is raknám ki onnan, főleg olyan pitiáner ok miatt nem, hogy bundát növesztett. Közben azonban Mandy is beszélni kezd, én pedig nem gondolkodhatok tovább furcsa, sőt, mi több, enyhén szólva modern családi helyzetemen. – Igaza van. Ha a civil rendőrséget is bevonják, előbb juthatnak a tettes nyomára – próbálok segíteni a nőnek. Na, nem azért, mert azt hinném, szüksége van rá, egyszerűen csak megtanultam, hogy jobban járunk, ha ilyen helyzetben összetartunk. Nem kell ehhez sem a CIA, sem az Őrző-képzés, elég csak, ha az agyamat használom. Tényleg, abból van még? Azt hiszem, van. Követem a férfit, és próbálom megjegyezni az állapotokat. Nem látok mást, csak vért, szilánkokat… Olyasmit, amit egy ehhez hasonló eset hagyhat maga után. Nem kezdek el gyűjteni bizonyítékot, és remélem, Mandy sem fogja hívni a helyszínelőket, hogy megtegyék. Fene tudja, miket lehetne találni abban a vérben, vagy éppenséggel elhullajtott szőrben. A tudomány lassan tényleg képes lesz legyőzni a vérfarkasok mítoszát, és ez nem tud semmiféle örömmel eltölteni. Aztán, ha végzett, követem a férfit a megfigyelő irányába, hogy mielőbb lezárhassuk ezt az ügyet.
-McLoyd, keresztneve is van? – kérdezek rá, kissé barátságtalanul, nem vagyok udvariaskodó hangulatomban, majd elő veszek egy noteszt és egy tollat, majd a folyosón megállva az őrző felé nyújtom. – Akkor valami leinformálható elérhetőséget kérek, tudni akarom ki viszi el a felvételeket, és ha rossz helyre kerül kit kell megkeresnem, hogy ízekre szedjem. – Nézek bele a szemeibe, a dühöm nem igazán neki szól, leginkább a kóbornak, hogy megtámadta egy falkatársam, pluszban gondot okozott a discoban és nekünk is. Kicsit sem hiányzott ez most nekünk, és erre tessék, plusz még egy nő is lohol a nyakunkba, aminek cseppet se örülök, és a fickó szövegelésének sem. - Hanyag munkát végzett, ha neki nem törölt emléket. – Villannak a szemeim a férfira, és igen csak halkan szólalok meg, hogy a nő ne hallja mit is mondok Mr. McLoydnak. Aztán a nő felé fordulok. - Aranyom, mondani bármit lehet, tehát lesz szíves igazolni magát, mert a két szép szeméért ugyan semmit nem adok ki a maga kicsi kezecskéjébe! – Nézek bele a nő szemeibe, és alaposan végig mérem őt magamnak. nem nézem ki belőle, hogy valami keménykötésű zsaru lehetne, és az ilyeneket egészen biztos, hogy reggelire eszi meg az a fazon, aki elbánt a mi egyik farkasunkkal. Aztán visszanézek a pasira, és úgy nézek rá mintha egy őrülttel beszélnék éppen. - A civil rendőrökre semmi szükségünk sincsen ebben a helyzetben és erre magától is rájöhetne, ha csakugyan benne van a szakmájában, ember! – Hová gondol ez? Embereket szabadítsunk rá egy megvadult vérfarkasra, komolyan mondom ez a pasi nincs az eszénél vagy valami idióta kezdő lehet, akinek fogalma sincsen a mi fajtánkról. - Nézze, kedves volt egy rendbontónk, rendben, máskor is előfordult már, hogy valaki többet ivott a kelleténél, és nem bírt magával, ez bármelyik klubban vagy discoban előfordul, személyi sérülés nem történt. Ha feljelentést akarunk tenni, akkor majd elrobogunk a rendőrségre, de kétlem, hogy a fickó visszajönne, ha igen addigra az összes kidobónk ismerni fogja majd az arcát és nem lesz beengedve, ennyi nem több, nem kell ez úgy felfújni. – Eszem megáll. Nem igaz, hogy a fickó ekkora szarvas hibát vétett és nem vette kezelésbe ezt az ügybuzgó szőkeciklont. A fickóra nézek várakozva, elintézi ő a nőt, szépen és szolidan vagy máshonnan kérjek segítséget.
Egyáltalán nem volt nekem szimpatikus a férfi a maga fölényeskedő stílusával, de egyelőre erre nem tettem semmiféle megjegyzést, mivel csak a felvételeket szerettem volna. Tudtam én, hogy Steve úgyis ideadná őket, de azért szerettem volna végignézni az adatbázist, lehetőleg még ma este. Ehhez pedig máris látnom kellett azokat a felvételeket, meg nem szívesen hagytam volna amúgy sem egyedül kedves társamat ezzel az emberrel, aki berombolt ide, mintha ő lenne a hely bikája, vagy királya, vagy tudom is én, hogy mije. Tudtommal nem az ő tulajdona volt egyébként. - Jobb lesz, ha moderálja magát. Egyébként csak éppen a szemét nem veri ki, drága uram! – mosolyom ugyan bájosra sikeredett, szemeimben azonban a közönyösség mellett ott volt az ellenszenv is, miközben a jelvényemre böktem, ami egyébként a nyakamban himbálózott azóta, hogy ráparancsoltam a pultos srácra, hogy zárja be az ajtót. Mégis mit képzelt magáról ez a férfi? De most komolyan! Hiába tűnt úgy, azért annyira nem voltam ám törékeny virágszál, hogy csak úgy el lehessen seperni az útból. Még egy olyan megtermett barom sem lehetett erre képes, amilyen itt magasodott előttem. Nagyon reméltem, hogy Steve észnél lesz, mielőtt még lebuktatnám saját magam. - Mégis mi az, hogy civil rendőrök? Egy rendőr hadnagy semmiképpen sem tekinthető civilnek, úgyhogy lesz szíves ideadni nekem azokat a felvételeket most, vagy visszajövök több emberrel és olyan végzésekkel, hogy bezáratom a helyet egy időre, amíg meg nem kapom, amit szeretnék! – jelentettem ki céltudatosan, és egyáltalán nem érdekelt, hogy megpróbál-e majd ellenkezni, vagy sem. Bíztam a mellettem álló másik őrzőben, és tudtam, hogy nem engedné, hogy bármilyen bántódásom essen. Ezen kívül pedig, ha már nőre támadna, aki történetesen rendőrtiszt, természetesen gondolkodás nélkül tartóztatnám le, hivatalos közeg ellen elkövetett testi sértés miatt. - Éppen maga az, aki felfújja. Csak annyit kértem, hogy adja át a bejárat felett található kamera felvételeit. Ez minden. Tekintheti ellenőrzésnek is, vagy aminek akarja – vontam meg a vállaimat, és én innentől kezdve nem kívántam vele vitába bonyolódni. Igyekeztem felülemelkedni ezen az egész képtelen helyzeten, amibe sikerült belecsöppennünk. Micsoda szerencse, hogy pont ma voltunk itt, különben kitudja, hogy milyen következményei lehettek volna ennek. Így is elég vészes volt ez az egész helyzet. - Egyébként sem kell elrobogniuk oda, tekintve, hogy a rendőrség éppen itt van a fedelük alatt. Szóval, esetleg felmehetnénk abba a helyiségbe, ahol a biztonsági felvételeket őrzik és átadná a megfelelőt? – sürgettem, mert egyszerűen csak túl akartam már ezen lenni és minél hamarabb elmenni erről a helyről.
– Van – felelem, majd, amikor a noteszt nyújtja felém, leírom a telefonszámomat. Ennyi, nem is fogok semmi mást, még akkor sem, ha térden állva könyörög, bár szerintem odáig nem fogunk eljutni. És nem csak azért, mert a fickó úgy bűzlik a tesztoszterontól, hogy valószínűleg abban fürdött. Valami kétségbeesetten akar férfias és fenyegető lenni, ami inkább röhejessé válik, az egész ember maga pedig komikummá. Visszanyújtom neki a noteszt. – Tessék, itt is van. Ugyanez a szám megvan annak, akit a kedves hölgy az imént felhívott. – Amit maga hanyag munkának hív, mások azt taktikának. Ráadásul nincsen rá szükség. Elég távol állt ahhoz, hogy ne lásson semmit, és tudtam használni, hogy rendőrségi személyként intézkedhet – közlöm vele, ugyanolyan halkan, ahogy ő beszélt, így a nő nem hallhatja a szavainkat. Belemegyek a játékba, mert Mandy inkognitójának fenntartása fontosabb, mint az, hogy ennek a baromnak az orra alá dörgöljek valamit. Aztán csak hallgatom a szavait, és azt a szarvas hibát is, amit vét, és amit Mandy gyönyörűen lecsap. Komolyan, Oscar járna ennek a nőnek… Mindenesetre én is eljátszom a részemet. – Maga tényleg ennyire ostoba, vagy csak eljátszik egy szerepet? – kérdezem. – Figyeljen ide. Nem azt pofázom magának, hogy rúgja rájuk egy osztagnyi SWAT-kommandós az ajtót. Arról beszélek, hogy együtt működhetnének a rendőrséggel, hogy megtudják, ki tette. Elvégre, minden normális ember így tenne, nem igaz? Ha akarja, szótagolom magának… – tárom szét a karomat. Nem szeretem a hozzá hasonló embereket, és érzem, ahogy kezdem elveszíteni a türelmem a férfival szemben, és nem is ok nélkül. Fafejű, izomagyú tuskónak tűnik, aki láthatóan a saját józan ítélőképességének csúnyán a híján van. Vagy csak leütötte, és berakta a sarokba. Ahogy nézem, nála az a standard megoldás… – Na jó, elegem van ebből. Vagy beenged mindkettőnket, hogy megtekintsük a felvételt, vagy felhívom a régi barátomat a fogyasztóvédelemnél, és bezáratom ezt a helyet az elkövetkező évszázadra. – Igazából nem vagyok benne biztos, hogy került oda ismerősöm, de legrosszabb esetben a CIA-hoz megy a telefon. Ők könnyedén el tudják rendezni a dolgot… Mondjuk a jó öreg Joe Biden. Úgyis lóg nekem egy szívességgel, amiért kihúztam abból a szarból, amibe keverte magát. – Maga szerint megúsznának egy rakás drogok tinédzsert odakint? Szóval, kedves uram, lesz szíves együttműködni… Nem látok magánál különösebb ütőkártyákat. Hagyom, hogy figyelme az éppen ekkor beszélő nőre terelődjön, és ki is lépek a látószögéből. Kezem hang nélkül csusszan a zakó alá, és markolja meg az ezüstbevonatú kés markolatát. Nem, még nem húzom elő, mert tudom, hogy azt a hangot már nem lehetne elnyomni, de ha ez a barom tovább erősködik, hát használom, amit a CIA-nál tanultam. Ha az ember koponyája és a gerince között ejtjük meg a sebet, és szakíjuk meg az idegi kapcsolatot, a halál azonnal beáll. Hang nélkül. Szép dolog ez…
Kezdőlap
