Karakter teljes neve: Tabitha Grey Freeman Becenév: Tabi, Tab, Veszett Szuka (így csak a két legjobb barátom hívhat), Korbács. Csoki (ezért a névért hangulattól függően általában harapok. Persze a két bűntársam ez alól kivétel), lekvár. Szabad (Freeman ezt a nevet a régi New Yorki falka tagjai ismerik) Álnév: Carol Black Faj: Vérfarkas Falka: Őslakos Mentalitás: Domináns Titulus: Őslakos tark (egykori Kanguyak) Nem: Nő Kor: 250 év Születés helye és ideje: New York 1763 Agusztus 13. Foglalkozás: Kidobó egy motoros bárban. Imádom, hogy legálisan verhetek el embereket időről időre. Védőszellem neve: nincs, vagy nekem még nem szólt egy sem, hogy rám vigyáz. Mágiaérzékenység: nincs, nem vagyok Houdini Mágiahasználat szintje: nincs Harcképzettség: Sosem tanultam csicsás harcművészeteket, vagy kínai pofozkodást, de a picsáját szétrúgom bárkinek. Vérvonal: ”Árnyak” – Eska a hajnali köd Tupilek a sámán → Eska a hajnali köd → Josephine a francia → Tabitha a szabad
Apa: Sir Arthur Gray ki por és hamu lassan kétszáz éve. Hála a világ minden istenének ezért. Anya: Nem ismertem. Egyike a sok tucatnyi fekete rabszolga közül akiket apám az ágyába rángatott. Testvérek: Nem tudok testvérekről. Persze ez nem jelenti azt, hogy apám vagy anyám később nem csinált. Egyéb hozzátartozók: Az én igazi családom Daniel és Alexander.
Azt hiszem az átlag ember aki velem találkozik csak egy kifejezést használna rám. Anyaszomorító ribanc. De mint mindenki én is sokkal több vagyok egy beskatulyázó jelzőnél. Azt hiszem kezdem az elején, gyerekként tanultam még meg a világ farkas törvényeit. Mégpedig azt, hogy a világ két részre oszlik, gyengékre és erősekre. Vagy mondom inkább másképpen, ami jobban kifejezi a valóságot, prédára és vadászra. Miután sokáig jómagam is préda voltam és áldozat egy életre megfogadtam, többé nem leszek senki zsákmánya. A világ lesz az én zsákmányom. A franc a franc a franc.. nincs kedvem erről beszélni, de kell. Milyen vagyok? Mint minden nő. Bennem is van egy elveszett kislány valahol, aki szeretetre és biztonságra vágyik. Aki arra vágyik, hogy valaki megoltalmazza, aki csak azt akarja, hogy szeressék önzetlen. Azonban a világ kegyetlen és túl sokat bántották ezt a bennem élő ártatlan lányt. Senki sem kelt a védelmére, így meg acéloztam a lelkem és falat húzva a szívem köré elkezdtem megvédeni a kislányt. A félelemre agresszióval felelek, és bár igyekszem nem vagyok az az igazán türelmes fajta sem. Mondhatni a hímzést nem nekem találták ki, hiszen aki ügyes az egy pillanat alatt rá tud tenyerelni a szívem piros gombjára amitől elönt a düh, és azzá a veszett nővé válok aki robban mint egy atombomba. Áh áltatom itt magam. Szinte mindenki fel tud húzni ha sokat töketlenkedik. Ki nem állhatom az egy helyben toporgó semmittevést. Szóval egy biztos, nem vagyok túl türelmes, és könnyen bedühödök. Sokak szerint ez nem ideális kombináció. De attól, hogy könnyen dühbe jövök attól még nem vagyok hülye elvégre csak megéltem a kétszázötvenedik születésnapomat. Nem hiszel nekem? Pedig Darwin is megmondta az evolúció hamar kirostálja a hülyéket. Röviden, pillanatok alatt igyekszem mindig felmérni a környezetem begyűjteni az információkat, majd azok szerint cselekedni. Milyen vagyok még? Azt hiszem lehetek olyan nagyképű hogy kijelentsem bátor is vagyok, vagy ha az nem akkor vakmerő. Pont ezért nem tudok senkit becsülni akin a gyávaság jeleit látom, vagy aki nem bunyózott át az oldalamon pár csetepatét. Hiszen ismered a mondást, aki farkasokkal játszik, az tanuljon meg velük üvölteni. Előszeretettel alkalmazom is ezt a módszert így talán egy nap a barátaimmá válhatnak akik tudják tartani velem a ritmust, de ha nem akkor golyóikra lépek és biztosan nem farkas üvöltést fogok hallani hanem egy féreg visítását. Ebből rájöhetsz sokat kell harcolnod azért, ha azt akarod, hogy megbízzak benned, és egyszer sem hibázhatsz, mert az árulást sosem felejtem el. Az én bizalmam nem könnyű elnyerni, de ha egyszer mégis sikerül akkor talán meg ismerkedhetsz a szeretet éhes kislánnyal is. A gyengébb oldalam ezért csak ketten ismerik. Alex és Leon. Eddig senki más nem látta rajtuk kívül soha ha sírva fakadtam valamiért. Persze ez a dolog nem sűrűn fordul elő. Hiszen utálok sírni, attól mindig gyengének és kiszolgáltatottnak érzem magam, én pedig utálok az lenni. Ugyan ezen okból utálom a gyerekeket is. A gyengeségemre emlékeztetnek, hogy sosem lehetek anya, sosem adhatok életet saját gyermeknek meddőségem miatt. Plusz hangosak zsivajosak, és büdösek. Nem szeretem őket, törékenyek, mint a gyufaszál, és olyan ... oké erről többet nem beszélek. A gyerek témát itt lezártam. Miről beszéljek még? Jah igen pasikról. Nem vagyok az a kimondottan barátnőnek való típus a kapcsolataim sosem hosszú életűek. Bár szeretem élvezni az életet, a hímekkel, de a mivoltom miatt nem tudok sokáig megtűrni magam mellett gyenge férfiakat. Az a férfi aki engem akar az legyen sokkal erősebb nálam, hogy a társaságában fel tudjak annyira engedni, hogy ne kelljen nekem az erősnek lenni. Hanem érezni, tudni, hogy ő bármitől megóv engem. Sajnos az ilyen erős pasik szinte mind taplók, akik nem érdemesek arra, hogy megnyíljak előttük. Így a mai napig az egyetlen komolynak mondható kapcsolatom Leonhoz fűzött. De akkor még nem volt olyan erős mint ma, ma pedig már egy pillanatra sem kockáztatnám a bizalmas barátságunk sem vele sem Alexal azzal, hogy kikezdek velük. Ők a családom a testvéreim. Értük semmilyen kockázat nem túl drága és semmilyen veszély nem túl nagy!
A származásom miatt mindig is egzotikus szépségnek számítottam. Az atyám egy Angol lovag, az anyám pedig egy afrikai bennszülött nő. Így nem lettem sem ében fekete, sem pedig fehér. Ahogy már mondtam mindig is egzotikus szépségnek számítottam a lágy kávébarna bőrszínemmel, és csokoládé barna szemeimmel. Magasságommal pedig még alacsonynak sem lehet nevezni, hiszen kereken százhetven centi magas vagyok. Mi ez a fej? Amikor születtem akkor igen is magas nőnek számítottam, még ha most csak átlagos is vagyok. Szóval belehet fogni, vagy ki díszítem a szemed alját. A hajam sötét mint a szemem és a bőröm, leginkább rövidre vágva szeretem hordani, hiszen így sokkal praktikusabb mikor kitör valami balhé. Nem leng kezelhetetlen jobbra és balra. Nem kell órák hosszat szárítgatni. Az egész megjelenésem pedig, nos ere nem lehet mit mondani. A férfiak képzelgésének tárgya vagyok. A combjaim hosszúak és izmosak, a fenekem feszes, a melleim pedig szép kerekek. Megjelenésem a mai korban egyszóval jellemzik. BOMBÁZÓ. Erre persze ráteszek egy lapáttal, hogy általában kihívóan öltözködöm. Ha az időjárás engedi olyan ruhákat viselek amik alig fedik testem bájait. A dolgos hétköznapokra, vagy mikor tudom, hogy balhé lesz akkor a farmer és bőrkabátot húzok fel. Nade csöppségem ennyit arról amikor az imádni való kislány mosolyog rád.
Ismerkedj meg azzal az alakommal is amitől egy halandó összeszarja magát. Az én bundás szőrmés farkas formámmal. Ha most átváltoznék láthatnád, hogy nem hasonlítok az átlag tucat farkasokra. Hiszen ahogy emberként is, úgy a vérfarkas alakomat is a kávébarnasággal lehet legelőször leírni. Nem is hatok szinte farkasnak, csak egy nagyra nőtt kutyának. De biztosíthatlak a tépőfogaim, az agyaraim, nagyon is farkas szerűek. Egyedül csak a hasi bundám fehér egy nagyobbacska foltban. Szerencsére több helyen nem is, mert még tényleg kutyának nézne valaki. Szó mi szó a kutyuskás külsőn túl eben a formában megjelenve még a zsákos emberből is ki tudom ijeszteni a lelket.
Mesélni magamról újabb érdekes téma. Nem volt elég a lelkem felboncolni? A mocskos kis részletek is érdekelnek, vagy elég ha közlöm, mikor születtem? Nah persze, sejtettem, hogy a szaftos rész érdekel titeket. Cserébe bontsd fel azt a sört! Óó igen ez így pont jó! Kezdem az elején azt kell mondjam sokáig nem is tudtam mikor születtem, csak jóval később felnőttként néztem már utána a pontos évszámnak. Miért? Azért mert én, egy angol úr, és egy rabszolga fattya vagyok. Az ezerhétszázas évek dereka táján amikor születtem, még elfogadott dolog volt ha egy nemes úgy szerez vagyont magának, hogy a királynő nevében kalózkodik, vagy esetleg Afrikából fekete rabszolgákkal kereskedik. Mint ma a történelem könyvekből tudjátok egy fekete rabszolga akkor semmi volt, nem voltak alapvető jogai, és nem tehetett mást csak teljesítette rabtartója parancsait, vagy szenvedhetett a korbács alatt. Anyám azt hiszem szép nő lehetett, elvégre ha ma tükörbe nézek elgondolkozom rajta, vajon az isteni alakomból mennyit örököltem afrikai őseimtől, és mennyit az angol őseimtől. Azt hiszem anyám szép volt, méghozzá nagyon. Ez lehetett az átka is hiszen bár nem szívesen gondolok rá, de szerintem apám megtartotta magának ágyasnak, és rendszeresen megbecstelenítette, de azt mi is történt igazából nem tudom, hiszen sosem ismertem őt, és nem emlékszem rá még ha pici koromban talán ő is nevelt. A többi szolga pedig sosem mesélt a születésem előttről. Maradok hát annál amit tudok. Hiába volt biztos, hogy ki az apám, ez nem jelentett semmit. Elvégre az angol jog szerint egy nemes örököse szintén nemes, de az új gyarmati jog szerint egy rabszolga kölyke csak egy rabszolga, mindegy ki volt az apja. Folytassam még? Azt hiszem innen magatoktól is sejtitek mi következett. Atyám szégyellte magát, hogy valaki aki az ő társadalmi helyzetében van egy nigger fattyúval rendelkezik. Sosem bánt velem a saját gyermekeként, elvégre lány is voltam, és a szemében nigger is, az egyetlen dolog ami valaha is jelezte, hogy én más vagyok az az, hogy én a házban éltem, nem a rabszolga szálláson. A konyhában a tűzhely mellett hajtottam álomra a fejem, és ott keltem és dolgoztam reggeltől estig. Sosem szólt többet hozzám a kelleténél, és még a vadász kutyáival is többet foglalkozott mint velem. Sőt, amíg a kutyáit sosem bántotta engem gyakran elvert ha a legkisebb hibát is ejtettem bármiben is. Elég volt, ha nem cseréltem ki a gyertyákat időben, vagy rosszul terítettem meg ebédhez, esetleg koszos ruhában jelentem meg. De még akkor sem kezelt a véreként soha. Hiszen senki nem verte a saját gyerekét pálcával, még abban a korban sem. Nehéz volt elhinnem azt amit tudtam, hogy ő az én apám. A sors pedig kegyetlen, hiszen kislányként nem vágytam sosem jobban másra, mint arra, hogy az apám egy nap megöleljen, hogy maga mellé ültessen az asztalhoz, majd talán azt mondja „szeretlek kicsim”. Ez sosem történt meg. Történt valami más. Körülbelül tíz éves lehettem, mikor atyám udvarolni kezdett egy nemes hölgynek, aki mivel nem rég érkezett az óhazából nem tudott apám szégyenéről. Valami Erzsébet volt a szuka neve, nem is érdekel komolyabban ma már. A nőt egészen addig nem érdekeltem míg meg nem tudta, hogy kinek a fattya is vagyok. Akkor persze nagyon feldühödött, nekem esett és megkaptam életem első igazán nagy verését. Az arcom feldagadt a séta pálca ütésének helyétől, és állni és mozogni is alig bírtam úgy fájt minden tagom. Atyám pedig választás elé került, vagy ő vagy én. Persze ez nem is volt igazi választás, hiszen az „apám” szemében sosem voltam több egy niggernél. Emlékszem mikor atyám az irodájába rángatott majd az utolsó mondani valóit intézte hozzám. Elmondta mennyire csalódott bennem, és milyen rossz gyerek voltam, majd pedig azt mondta, hogy mivel a vére mégis csak bennem folyik nem fog eladni rabszolgának. Így megírta a szabadság levelemet. Így lettem az okmány szerint Tabitha Grey Freeman. Freeman mint szabad ember. Amint a tinta megszáradt az okmányon szó szerint kidobtak az utcára. „Mától szabad vagy nigger, ne rontsd többé itt a levegőt, éj meg magad!”. Huh. Egy pillanat szünetet kérek, és bontsd fel azt a második sört! Kiszáradt a torkom. Éheztetek már valaha? Nem azt kérdezem, mikor véletlen egy vagy két napig nem eszel, hanem azt, mikor már egy hete mardos az éhség és a fák kérgét rágod kínodban. Nem tudom mennyi mindent meséljek az életem ezen szakaszáról. Sosem voltam még olyan egyedül, mint akkor. Egy színes bőrű kiskölyök egyedül New York utcáin. Persze ne úgy képzeljétek el az akkori várost mint a mait. A hatalmas metropolisnak akkor még nyoma sem volt és inkább hasonlított egy kert városra. Egy hét. Nem tudom szavakba önteni azt a kétségbe esett hetet, azt az egyre erősödő mardosó éhezést. Mire eltelt az egy hét, már nem voltak olyan vágyaim, hogy bárcsak szeretne az apám. Egy hétnyi szenvedés után már gyűlöltem őt azért amit velem tett. Az első nap kétségbe esése és rettegése, hol is hajtom álomra a fejem, hol tudok szétvert arcommal meg pihenni. A franc... Bocsánat de az emlék nagyon felkavar, nincsenek rá szavaim, hogy arról a hétről beszámoljak. Rá kell gyújtanom.
Így már jobb egy kicsit. Istenem ez hiányzott már! Kérsz egy szálat? Tessék! Nem mondok többet arról a hétről és kész. Az a pokol volt. Egy hét után félig gyógyultan, félig éhen halva botlottam bele Gömböcékbe. Nem tudom Gömbit miért hívták így, hiszen ugyan olyan vékonyka volt mint én. Minden esetre ő vezette azt az apátlan anyátlan árva utcakölykökből álló bandát akik rám találtak. Nekik sem volt elemózsiájuk, de azt a keveset ami volt megosztották velem, és befogadtak. A csapatban minden lurkónak megvolt a maga története, miként került utcára. A maga nevében mind külön könyvet érdemelne mint az a francos twist olivér. A segítségükkel éltem túl, és rengeteget tanultam tőlük. Nem tudom miket is hozzak fel példának. Azt, hogy miként kell patkányt fogni vacsorára a kikötői raktáraknál? Vagy hogy gyújtsak tüzet szerszámok nélkül? Esetleg hogy kolduljak, hogy lopjak? Vagy miként egyem ki a kukából a kidobott maradékot? Nem volt könnyű az élet, és sosem hajthattuk teljes biztonságban álomra a fejünk. Ha loptál a piacon, és elkaptak agyba főbe vertek. Engem különösen mert csak egy NIGGER voltam. Mennyire utálom ma is ezt a szót. Nem mondom, hogy mindennap jutott kaja, de a csapat általában mindig tudott eleget szerezni, hiszen sokan voltunk, és valaki mindig sikerrel járt. Össze tartóak voltunk és igyekeztünk magunkat megvédeni. Azt hiszem a történelem a kezünkre is játszott. Nagy szerencsénkre kitört a függetlenségi háború. Nem untatlak erről. Ha érdekel lapozd fel az Amerika történelme első osztályosoknak egy példányát. A mi szempontunkból viszont jó volt, mert a forrongó világban az emberek kevésbé figyeltek ránk mosdatlan rongyos utca kölykökre. Hállás vagyok a régi srácoknak a mai napig, hiszen megtanítottak a túlélésre, és arra, hogy harcoljak magamért. Persze ettől a dolog nem változott sokat gyenge voltam, hiába is akartam harcolni. Ha valaki elkapott akkor bajban voltam. Az évek múlása pedig nem könnyített a soromon csak nehezített rajta. Ahogy idősödtem beléptem abba a korba, mikor a kislány elkezd nővé érni. Soroljam milyen jó is volt tudatlan átesnem az első periódusomon, vagy megélni a mellem növekedésnek indulását? Röviden szólva azt hittem el vagyok átkozva, és az isten utál. Így büntet azért mert loptam, vagy valami másért. Pedig igazán csak akkor éreztem magam elátkozottnak, mikor az egyik árus mikor megfogott már nem elverni akart. Észre vette a lassan formálódni kezdő alakom, ezúttal pedig nem verésben volt részem, hanem valami sokkal rosszabban. Az utcai életmód miatt már megszoktam, hogy állandóan koszos vagyok. Akkor azonban, mocskosnak, helyesebben bemocskoltnak éreztem magam, és belülről a lelkemet. Erről sem beszélnék többet ha nem gond, ez már túl személyes. Váltsunk!Azokban a napokban azt hittem bármikor meghalhatok, elvégre saját szememmel láttam, hogy a bandából miként hullanak ki a régi tagok és kerülnek be helyükre újak. Az idősebbek amint tudtak elkezdtek dolgozni szinte éhbérért. Nem egyen közülünk pedig gyilkosság, betegség, vagy baleset áldozatai lettek. Engem is megtalált a végzetem. Újra azért futottam akkor, hogy ne kapjanak el. Már nem emlékszem mit loptam, talán kenyeret. Egy biztos rossz sikátorba szaladtam be. A sikátorban ugyanis egy szörny lapult. Sosem kérdeztem meg a nemzőm mit keresett abban a szűk sikátorban átváltozva. Az azonban biztos, hogy örökre megváltoztatta az életem. Nekem szerencsém is volt, engem csak alaposan megkarmolt, de az engem üldöző pacáknak a fejét tépte le. Később az egészet elintézte egy váll rándítással. „Nem kár érte hisz egy Angol disznó volt.” Így ismerkedtem meg Josephinnel. Josephine egy francia hölgy volt aki jó régen az első francia telepesekkel érkezett a kontinensre, és változott át szerencsétlen körülmények közt. Ha már az átváltozásnál tartunk. Az első átváltozásom szinte azonnal megtörtént, ezt onnan tudjuk mert másnap kevesebb mint egy nap után a soktól, és a félelemtől rendesen kiszőrösödtem én is. Az egész elég rémületes volt, szerencsére az atyám végig ott volt mellettem és óvott vezetett a dolog alatt. Innentől fogva Josephine viselte a gondomat, és az életem gyökeres változáson esett át. Soha többé nem kellett éheznem, és rongyokban járnom. Nem kellett az utca mocskát magamon éreznem. Az egész egy megváltás volt. Ha bárki kérdezte az volt a mese, hogy én vagyok az új házi szolga, de valójában úgy kezelt mintha a gyermeke lennék. Az élet eddigi pokla után végül úgy látszott megkapok mindent. Szabadságot, és hozzá valódi erőt, hogy harcolhassak magamért. Mire felnőtt nő lettem, nem különböztem már a fehér nőktől. Tudtam én is írni olvasni, és még valamennyire művelt is voltam. Persze a múltam és a vérem nem engedett. Kerestem a balhékat, és élveztem, hogy most már én vagyok a vadász nem pedig az áldozat. A tanulás és a művelődés helyett egyre inkább a veszélyes helyzeteket kezdtem keresni. Ami nem is volt nehéz, hiszen a legtöbb ember szemében én még mindig csak egy NIGGER voltam csupa nagybetűvel. Imádtam elkalapálni azokat akik így néztek rám, vagy így szóltak hozzám. Vagy azokat aki az utcán élő gyerekeket bántalmazta. Sajnos túlzásba vittem a dolgot, vagyis a francokat. De hiába is volt helyes amit csinálok az emberek kezdtek felfigyelni rám a tevékenységemre. Így a helyi falka kipaterolt minket. Helyesebben csak engem, Josephine számára csak erőteljesen javasolták a dolgot. Azonban a teremtőm túl erős volt, így senki sem hőzöngött, hogy mégis maradni akar. Vagy talán nem mertek. Teljesen mindegy mennyire tetszett mentoromnak harcias viselkedésem, vagy forrófejűségem ahogy a csatába vetem magam. Mennem kellett, és a javaslatára Boston felé vettem az utam. Nem tudom sosem vissza fizetni neki azt a sok jót amit értem tett.
A Bostoni falka végül befogadott, de szerintem hamar megbánták mikor rá döbbentek, milyen forró fejű is vagyok. Törékeny nőnek látszottam, de mégis mindig az elsők közt voltam amikor kitört valami bunyó, és sosem tudtam vissza fogni a nyelvem, hogy ne szájaljak vissza. Így ismertem meg végül Leont. Mint kiderült ő ugyan olyan izgága mint én csak neki jobban elnézték mert férfi. Rokon lelkek gyanánt hamar egymás mellé csapódtunk, még egy fél évig együtt is voltunk. Sajnos az én hibám miatt csak eddig. Abszolút tapasztalatlanságom a párkapcsolatokban katasztrófa volt, és mivel a számra sem tettem soha lakatot, nem bírtuk sokáig egypárként. Szerencsére meg tudtunk maradni jó barátoknak, a barátságunk pedig évről évre csak erősebb lett. A kettősünkhöz pedig csatlakozott Alex. Istenem az a fiú. Sosem apadt ki a tréfák tárházából. Nem kellett sok idő, hogy a triónk hírhedté váljon, és elválaszthatatlanná. A sors azonban meg bosszulta a dolgot. Az egyik tréfának induló dolog nagyon csúnyán sült el és egy vezető elhalálozott. Ezek után azt hittem évek óta először, hogy végünk. Azonban tévedni emberi dolog. Nem nekünk volt végünk, Daniel és Alexander mentorára mondták ki a végítéletet, nekik reszeltek miattunk, nekünk meg azonnal lépni kellett. Azt mondták ha nem tűnünk el rögtön minket is széttépnek. Így a mi kicsiny kis „szentháromságunk” megkezdte a hosszú vándorlást. Nem tudom mit meséljek erről az időszakról. Nem volt megállás egyik balhé jött a másik után és mintha mi lettünk volna az apokalipszis négy lovasa három személyben. A nyomunkban káosz és isteni bulik jártak. Persze nem mindenki találta szórakoztatónak azt amit mi. Azonban mi sosem unatkoztunk. Sajnos Alex a történtek hatására alaposan vissza vett a tempóból, de hűségesen kitartott mellettünk. Még ha néha olyan csendesnek tűnik is, mint valami átkozott buddhista szerzetes, én tudom, hogy a szíve egy igazi harcosé. Jah inkább szamuráj, mint pap. De hol is tartottam? Nenene ne szólj bele! Inkább lökj ide még egy sört és figyelj. Na! Így kell ezt. Valamikor a második világháború után de még Korea előtt Leon jött az ötletével húzzunk északra, mert ott majd jó lesz. A fiúk persze leszavaztak, mikor rinyáltam, hogy ott hideg van. Hehe! Jó ez a sör! Szóval mondtam nekik, hogy észvesztő hideg van ám északon, és tudod én hidegben csak a sört szeretem, meg a fagyit. Meg a... mi van? Jah, nem ezt kérdezted? Ez van pubikám. Hallgass és figyelj! Északon sétafikálva portyázgatva.... Mi van már megint? Igen spicces vagyok, te meg monoklis leszel ha nem hagyod abba a vigyorgást. Ott tartottam, hogy északon sétafikálva Alaszkában pontosabban itt Fairbanksban bele futottunk egy falkába. Mivel nem volt rossz a környék, és Leon is csatlakozni akart maradtunk. Meglepő módon nagyon jó érzés volt újra egy családhoz tartozni ezért vissza fogtam magam. Nem akartam újra repülni, így lelki ismeretesen elvégeztem mindig a feladatom, és csak utána jött a szórakozás. A vérvonalam miatt a fiúkkal ellentétben én nem Tark lettem, hanem Kanguyak. A feladatom volt beilleszkedni figyelni kémkedni, és fülelni. BÖFFF!! Bocsi! Nem tehetek róla, frankó a sör. A legváltozatosabb módszereket alkalmaztam ha pedig kellett szó nélkül lecsaptam. Imádtam a melót. Ennél jobban már csak a srácokkal imádtam együtt lógni. A dolgok persze változtak. Lassan hatvan év telt el komolyabb balhé nélkül mikor betört ide egy senkiházi idegen falka. Mocskos csavargók ha engem kérdezel, akiknek nem lett időben elkenve a szájuk. A megérkezésük után hamarosan a Tarkok közt találtam magam, hiszen a türelmetlen robbanó vérmérsékletemre inkább ott volt szükség. Ez a lépés a dolgok felpörgését jelezte előre. Még Alex is megjegyezte a konkurens Alfa nevét. A dolgok nem kezdtek jól alakulni. Vincent is eltűnt, és ráadásul nő lett a főnök. Erre hirtelen nem is tudtam mit mondjak. Sosem tartottam ezt elképzelhetőnek, a feminista énem ujjongott, de lássuk be háborús időben nem női vezető kell egy falka élére, hanem egy kemény tökű kan. Nem tudom még mit mondjak. Az élet nem jó a helyzet kezd egyre jobban ki éleződni, és meg volt az első komoly veszteségünk is már. Vinit megölte az az átkozott Castor. A vére bosszúért kiált, és ha a szentháromságon múlik, senkiházi kóbor ebek vére folyóként fog hömpölyögni.
Amiket szeret: Nutella, mindenféle csokoládé, és fagylalt, és palacsinta, meg úgy általában az édességek. Biztos vagyok benne, hogy az édességnek külön gyomrom van, amibe mindig fér. A jó időt, és a szexi ruhákat. Imádom a zamatos jól megérlelt szivarokat. A száguldást, mindegy, hogy kettő vagy négy keréken csak gyors legyen. Végül pedig nem utolsósorban imádom a féktelen bulikat amik ha kell jó kis bunyóba fordulnak. Jah és a sör. A sör az sör. A sörömhöz senki nem nyúlhat.
Amiket ki nem állhat: Politika, töketlenkedés, gyávaság, töketlenkedés, gyávaság, unalmas filmek, lassúság. A csend, és az egyedül lét. Veszteni a pókerban. Veszteni bármiben. A hideget, utálok fázni. És persze a gyerekeket.
Rövidtávú célok: Szétcsapni pár kóbor senkiházit, és végre megmutatni ki az úr a környéken.
Középtávú célok: Venni egy új mocit és szétcsapni pár kóbor senkiházit. Békét hozni a falkámnak.
Hosszútávú célok: Jót bulizni Vini emlékére, és lehugyozni Castor sírját. Egy hosszabb kirándulás valami melegebb éghajlaton. Talán indulni a falka vezérségért. Ha már két szuka is volt előttem. Jah és szét csapni pár kóbor senkiházit.
Hát tyűha! Nagyon tetszett az egész karakterlap, úgy érzem sikerült eltalálnod a karaktert, megragadni a lényegét és ezt remekül átadtad az előtörténetben is. Jó volt ez a közvetlen stílus is, tényleg mintha itt ültél volna előttem, szépen vezetted a történetet, volt íve, mégse mesterkélt, élvezet volt olvasni.
Emellett hálás köszönetem, hogy hozod őt, kíváncsian várom, miket fogsz vele alakítani a játéktéren! Nem is szaporítom tovább a szót, a lényeg, hogy a karakter:
Üdv az oldalon, remélem jól fogod érezni magad nálunk! Avatart majd tegyél be magadnak, a foglalót én intézem. ^^
Kezdőlap
