*Túl sok bajom nem volt a repüléssel ez nem gurul, vagyis csak egy kicsit és sokkal összeszedettebb a repterek irányításai mint egy autóversenyen az autóké. Akkor pechünk meg csak nincs, hogy pont most akarjon valaki eltéríteni egy gépet és pont a miénket. Így nem volt bennem semmi csak az izgatottság, ami némiképp elnyomta a félelmem, ami meg volt azt meg Darren. Hiába takargatta itt magát, hello... a pajzsod is húzd fel, úgy még el is hiszem. De csak a kezét fogtam és olykor-olykor rászorítottam finoman egy mosolyt engedve felé. Hogy mennyire volt őszinte? Én örültem annak, hogy itt van, hogy elmegyünk és végre csak ketten leszünk minden szarság nélkül. Csak mi. Azonban volt ott más is... Alex szavai nem múltak el nyomtalanul, nem tűnt el a semmiben. Mindössze váratott magára. Volt még egy kérdésem Darrenhez, amit meg kellett kérdeznem. Ahogy közelebb húzódott ösztönösen viszonoztam a mozdulatait, ahogy a farkasom is csak vidáman táncikálta körbe az Apját otthont és menedéket találva nála.*
- Mind a két lehetőségre. * Ó hát azt hitték, hogy nem foglalkoztatott a gondolat? Dehogynem erről Sammie tudna mesélni, de úgy sem fog hiába is próbálkozna bárki. Tudtam, hogy két lehetőség van és, hogy az mit von maga után a jövőre nézve. Ha nem tudom megtenni és az is, hogyha megteszem. Persze ez mind csak elmélet, de mind a két lehetőségnél ott lesz, hogy nem lesz minden egyből kerek. De hát ezért megyünk utána Kubába, rendbe tenni a lelkünket. Abban meg már csak bízom, hogy az elegendő lesz. De ki tudja... nem látunk a jövőbe sajnos.*

Leszállás után az izgalmam félelembe csapott át... sok volt az ember. Levegőt sem tudtam venni, annyian voltak és... mintha engem néztek volna. Jézusom Ash... sosem volt üldözési mániád! Raktam helyre magam, vagyis igyekeztem. De maradjunk annyiban, hogy a farkasom félve bújt el az apja mellé, de még mindig jobb minthogy enni akart volna. Azt szándékosan megoldottam indulás előtt. Bőröndöm csak egy volt, nem kell nekem pipere és még csak sok ruha sem, így azt húzogattam magam után. A kérdésére csak pislogtam, hogy mégis most mi van. De aztán csak megvontam a vállam.*
- Együnk... ha tudsz valami jó helyet, ahol van valami ehető is. * Vigyorodtam el kissé félszegen, nem ismertem az itteni kajákat de ha már eszünk, akkor ne valami patkányt vagy egeret. Oké, farkasunk vagyunk de na... egy nyúllal is csak egy kölyök éri be. De igazából nem a gasztronómia mellett döntöttem a kajánál, hanem mert kérdeznem kell és muszáj. Minden további ezen múlik. A váróteremből kiérve hunyorítva léptem vissza. Nem ijedtem meg, mindössze az éles napfény megtorpanásra késztetett. Jobb volna látni, még mielőtt folytatom az utam. Amint kitisztult a kép elővadásztam a szemüvegem és felvéve követtem Darrent. Oookééé... ez... jéézusom. Itt hogy nem téved el valaki? Tekintetem ide-oda kapkodtam, azt sem tudtam, hogy hirtelen mit nézzek. Na meg közben Darren kezét szorongattam, hogy biztosan féken maradjon a farkasom. Gyermeteg izgatottság lett úrrá rajtam, még ha ez kívülre nem is sugárzott. Nem jártam még itt, viszont bíztam Darrenben, tudtam, hogy nem hagyja lófrálni a kislányt egy tömött városban... nagy városban. így bizony képes voltam felülkerekedni a kis bestián és csak lenni és élvezni, amíg lehet.*
- Gondolom túl nagy város nézést nem tervezel... szóval merre... jobbra vagy balra? * Persze egyenesen sem rossz... csak na. Mégis vigyorogva tekintettem fel a szemüvegen át Darrenre. De hogy lefog rohadni a lábam farmerben az már fix. *

*Apu nyugtató szavaira és útmutatásaira sóhajtottam. Igen, ezek csak emberek. Olyan emberek akik bármelyik pillanatban lehetnek a vacsoráim is, ha nem figyelek eléggé. Hát... ez nem megnyugtató, ami azt illeti kicsit sem az. De követtem Darrent és közben mélyeket lélegeztem és számoltam a szívem dobbanásait. Valami csak le köti a figyelmem, hát számoljunk... úgy látszik nem volt elég a vizsgán. Ja különben meg azon átmentem, mindenem kettes lett, kivéve az irodalmat, az négyes.  Egészen addig ezt csináltam, míg meg nem említett egy férfit, fejem felkapva tekintettem abba az irányba és kissé oldalra biccentett fejjel méregettem a kiscsaládot. Darren szavaira azonban meglepődve pillogtam fel rá és... próbáltam kiszűrni, hogy ezt mégis miből veszi.*
- Kölcsönös? Akkor mégis miért vannak még együtt? Ez... nem család így. Egy családban a felek szeretik egymást és egymással élik ki a... hormonjaikat nem pedig mással. Az már megcsalás és... undorító dolog. * Húztam el a számat és maga a tény keserű ízt hagyott a számban. Darrennek azt hiszem nem beszéltem Joshuáról és lássuk be, nem is most fogom elkezdeni.  De oké, Ő még csak egy gyerek, alig idősebb Sammietől, szóval még érthető is volna. Csak én nem tudtam megérteni és azt hiszem nem is fogom. De tekintetem tovább vándorolt egy másik nőre, csinos volt, magas, vörös, hosszúcombokkal nem szokásom de még én is utána fordultam. De mitől van ilyen... vattacukor szaga? Édes... szinte már torokkaparóan az. *
- Éhező? * Nevettem el magam a megfogalmazáson, de csak a fejem ingattam meg. Vannak néha érdekes elnevezései, de én csak hallgassak a Kan gúnárral, a Tarajossal meg az Antennámmal.
Tekintetem kint is ide, oda kapkodtam. Könnyű azt mondani, hogy csak szép lassan mikor egyszerre annyi minden van amit érdemes lenne és tudja az ember lánya, hogy nem igazán van sok ideje ilyesmire. Hogy bántam-e, talán egy kicsit. De tudtam, hogy nem ezért vagyunk itt... arra majd ott lesz Kuba. A beszédet Darrenre hagytam és én csak próbáltam olykor-olykor kedvesen mosolyogni mellette, már amikor nem kalandozott el valamerre a tekintetem. A városnak megvan az a hátránya, hogy sok az árus... nekem meg az, hogy imádtam a színeket. S bár hosszasan nézelődni utáltam és a semmiért járkálni, de ha valami megtetszett akkor bizony az kellett. Megtorpanva az egyik árus előtt szóltam Darrenre, hisz nem kellett nézelődni már kilométerekről rikított a sál.*
- Várj egy kicsit... * Ujjaim a vékony anyagon szaladtak végig, mely átmentbe váltotta a színeket. Sárgából kékbe, kékből neon zöldbe, onnan lilába, fehérbe és végül vörösbe. Tapintása is finom volt és amolyan díszsál, hisz az anyagon szinte átlehetett látni. *
- Nem kérdezem, hogy tetszik-e... úgy is nekem kell hordanom. No meg tudom, hogy nem szerettek vásárolni és nem is értetek az ilyenhez. * Vigyorodtam fel rá, miközben elővadászva a pénztálcám és tettem az asztalra a sálat és ha csak Darren nem rángatott el onnan akkor bizony ki is fizettem és mehettünk is. Egy vigyor szaladt végig az arcomon az új szerzeményemre. Hát... Steve bizonyára örülni fog, hogy egy újabb szivárvánnyal lettem gazdagabb. Az étterembe érve ahogy kihúzta a székem csak felvontam a szemöldököm kissé.*
- Hűűű... etikett könyvet vacsoráztál vagy csak adsz az imidzsedre? * Ugrattam finoman, miközben azért helyett foglaltam a széken és az asztalról elvéve az étlapot kezdtem el nézegetni, vagyis olvasgatni. De az agyam lázasan kutatott, hogy miként is vezessem fel ezt az egészet. Nem nagy dolog, vagyis de... az. *
- Én egy Narancsos - mézes marhaszeletet kérek. Külön-külön szeretem együtt sem lehet rossz... * Vontam meg a vállaim és úgy helyezkedtem, hogy minimálisan hozzá érjek. Nem kell a kezem, elég nekem a lábam is, a lényeg, hogy legyen egy minimális fizikális kontaktus, hogy könnyebb legyen.*
~ Apu, neked származhat ebből bármilyen bajod? ~
Nos igen... nem épp voltam a finom megfogalmazás és a hosszas felvezetések híve. Így mondhatni, hogy bele a közepébe esett állt fent. De azért nem volt annyira vészes. Hogy miért mentálisan? Nos... így biztonságosabb, a kutya sem hallja rajtunk kívül. Tekintetem viszont az övét kereste, tudtam, hogy nem hazudna, azonban nem tudom... muszáj volt látnom a szemeit.*

*Az új becenévre csak pillogtam, de türelmesen megvártam míg végig mondja a véleményét. Nah de én jövök. Kezdetnek megismerkedtem a bokájával, bezony, bokán rúgtam az öreget.*
- Ezt a Pocokért... a KisFakír meg a Pöttöm még oké, dehogy Pocok... kikérem magamnak. Másrészt meg... az emberek értelmesek. Legalábbis a többsége... nincs olyan próbléma amit nem lehetne megbeszélni. Ha akkor sem jutnak sehova, ott van, hogy megpróbálhatják tettekkel helyre hozni, ha már ez sem megy, akkor csak elkényelmesedés az egész... értelme nem sok. * Ez meg az én véleményem volt. Persze tapasztalat nélkül csak szavak, de Papa és mama is megtudták beszélni a gondjaikat és nem mentek máshoz. Legalábbis nem tudok róla, így bizony én ebben a hittben éltem, az már más kérdés volt, hogy tettek-e valamit amiről nem tudok. De nem, azt megéreztem volna, hogy más. Mint az a nagylány is, aki a családdal volt. Nem nézett az apjára és éreztem a belőle áradó undort. *
- Ha szép idomai vannak, bizonyára megfelelő desszert lesz... * Szálltam be a hülyéskedésbe egészen addig, míg  neki nem mentem valakinek. Nah akkor lemerevedtem egy pillanatra és erő kellett, hogy elrebegjek egy bocsánat kérést és tovább lépkedjek. A farkasom morranását mázlimra csak Apu érzékelhette a sajátjával. Vazeg... olyan mint egy kifeszített húr, ami a legkisebb szellőre is reagál.
A sál... nah az kellett. De héé... nem szenvedek kényszeres vásárlásban és semmi feleslegeset nem szoktam vásárolni, ez kellett. Jön a nyár én meg nem voltam még Bostonban a dolgaimért. És a körömlakkokon kívül semmilyen más szenvedélyem nincs, ja egyébként azok megint citromsárgára vannak festve halványzöld mintákkal benne és piros pöttyel a végén. A színekből sosem elég.*
- És megvan a másik fele is, ha az nem szoknya és nem virág mintás. * Adtam meg a teljes siker kulcsát. Persze a bőröndömben lapult egy-két szoknya, de kb. ennyi volt az egész ruhatáramban összesen. Nem szerettem, kényelmetlenek és nem lehet bennük harcolni és még látják a lábaim is, ami álltalában kék-zöld foltos mert összetöröm magam vagy épp zúzódásom van egy-egy gyakorlat után. Viszont senki ne kérdezze, hogy az utcakölyök hallatán miért töltött el némi szomorúság. Na nem azért, mert nem tudom, hanem mert úgy sem mondom meg, hogy erről Sam jutott eszembe. Az, aki valószínűleg otthon most lerágja a tíz körmét és fel-le járkál míg nem hívom fel Kubából. Innen nem fogom, már csak azért sem mert kikapcsoltam a telefonom, hogy a cellainformációt ha lekérik se legyen benne semmi nyom arra nézve, hogy Kanadában jártam volna. No meg a repülőm amúgy sem lehetett bekapcsolva. *
- Utca gyerek? * Azt hiszem erről lecsúsztam... vagyis, csak nem tudtam. Sosem mesélt a múltjáról én meg nem kérdeztem, az ilyeneket jobb ha önként ossza meg az ember vagy a farkas. Én meg... mit tudtam volna mesélni neki? Valószínűleg semmi újat és csupa jelentéktelen dolgot, az Ő háromszáz évéhez és életútjához képest. Csak is Mayről tudtam... eleddig csak azt mondta el. Pontosabban mutatta, de hogy előtte milyen lehetett még csak azt sem. De a pincérnőre csak megforgattam a szemeim és ahogy távozott apura néztem.*
- Kezdem el hinni, hogy a nők szemében jó pasi vagy. Mindig úgy néznek rád mintha egy eper tál lennél leöntve csokival meg némi tejszínhabbal. * Ingattam meg a fejem. Azt már nem tettem hozzá, hogy kb olyan éhséggel néznek erre a "tálra" mintha minimum terhesek lennének. De aztán már ott volt a kérdés, ami fontos volt. S figyelmesen hallgattam Darren válaszát. De egy pontnál összevontam a szemöldököm.*
~ Vagy Te? Apu, én akarom megtenni... ha nem megy, akkor így jártam a tudattal élek tovább. De nekem kell véghez vinnem, vagy hagynom futni. Nem neked. Nem akarom, hogy Te tedd meg helyettem. Sosem várnám és akkor végképp nem lenne jobb utána. ~
Nem, egyáltalán nem azt akartam vagy szerettem volna, hogy Ő tegye meg. Hogy levegye a terhet a vállamról. Hanem csak azt, hogy legyen ott persze ezt is csak az ígérete után. Különben még ennyit sem kértem volna. Maximum a felkutatásában kértem volna a segítségét másban nem.*
~ Igen, Te. Ezt Én tudom... és ha valakiben, hát akkor benned bízom. De... minap volt egy érdekes álmatlan éjszakám, mikor először kívántam vissza azt, hogy bárcsak vergődnék az álmaimban fent a szobában, mint, hogy ott legyek. Csak... muszáj volt megkérdeznem. Nem akarlak bajba keverni és lássuk be, semmi sem biztos. Hiába akarom, ott fog eldőlni, hogy mennyire forgatott ki önmagamból ez az egész. ~
Én a magam részéről inkább maradtam a mentális csevelynél, mert nem tudom olyan jól megvallogatni a szavaim, no meg ezek valamennyire mégis csak biztonságot nyújtottak legalábbis nekem. Holott tudtam, hogy semmi sem ilyen sima. Az Őrzőknek van olyan varázslatuk, hogy hallják ezeket.  Az, hogy kivel volt az a csodás éjszaka, már az én dolgom eddig sem panaszkodtam és nem most fogom elkezdeni a dolgot. A lényeg, hogy Darrennek nem eshet baja. Legalábbis a gyilkosság miatt semmiképp sem. Vagy én, vagy majd az élet intézi el Reedet. De még most is tudtam, hogy megfogom tenni... már csak az kellett, hogy akkor és ott ne dobjam be a törölközőt. De nem fogom. Már csak azért sem és ennyivel tartozom a szüleimnek. Az elszántságom még most is érezhette, ahogy a bizonytalanságom is, ámbár az nem maga a tettre irányult, hanem rá. Nem benne voltam bizonytalan, hanem hogy tudtam, hogy nem ér annyit, ha Darrennek baja eshet. De ha azt mondja, hogy nem. Hát nem... sosem hazudott nekem és valóban elég nagy fiú ahhoz, hogy tudja merre mit lép. De egy pillanatra sem engedtem el Darren kezét, mármint azt a minimális fizikális kontaktust. Nem csak azért mert így tudtam folyamatosan beszélni vele, hanem azért is, mert kellett és ezt mi sem mutatta jobban, minthogy észre sem vettem és mégis finoman simogattam a kezét a hüvelykujjammal.*

*Hát szép... itt kedvesen közlöm, hogy ne Pockozzon erre mivan, tesz elé egy előtagot. Nem tudom ez mivel jobb mint az előző. Semmivel valószínűleg. Viszont akkora marha nem vagyok, hogy rúgok és aztán ugyan azzal próbálkozzak. Finoman oldalba könyököltem. *
- Kihúzod a gyufát Rhys. * Tekintettem rá vidáman. Nem tudom mennyire szereti avagy nem a második nevét, de elméletileg maga választotta miután Victor kitagadta, de ettől függetlenül még nem hívtam így, szóval ha valami gubanc van az most úgy is kiderül, akár sikerült oldalba könyökölnöm, akár nem.
A perverzes megjegyzésére elpirultam. Az más, hogy rajta és vele élcelődök, de na... ne süljön már el visszafelé.*
- Csak értékelem a szépet... * Motyogtam válaszként és még csak a farkasa sem kellett hozzá, hogy hallja a hangomban, hogy ezzel a megnyilvánulásával kissé zavarba hozott. Jójó, néha nagy szám van, de mit sem változtat azon, hogy azért na... csakcsak én vagyok, aki nem is akar tudni az ilyenekről.
 
Szavaira oldalra biccentettem a fejem és érdeklődve hallgattam a szavait, hogy biztosan ne feledkezzek meg róla, ha már beavat az élete egy apró darabkájába mégha most lényegtelen is. Ajkaimon mosoly lapult egészen addig míg nem említi Kirillt. Keveset tudok róla. Pontosabban ezt, és amit a Telihódam alatt megmutatott és éreztem belőle, de köszönöm, nekem ennyi elég volt belőle. Egy esetben változna ez az egész... arra pedig nem fog sor kerülni.*
- Talán valóban neki köszönhető... de amennyit adott, annyit is vett el. *Talán még többet is. Éreztem Darren fájdalmát mikor meghalt May, a kétségbeesését a nő után... De most nem Kirillen van a hangsúly, hanem Darrenen. Az a szadista barom maradjon ahol van... jó távol Tőle, Tőlünk.*
- Ha jól számoltam akkor azzz... a 1720-as évekre esik. Milyen volt akkor? * Persze némileg halkabban kérdeztem, hisz azért csak nyilvános helyen vagyunk és kitudja, hogy ki mit hall ha véletlen ebben a ricsajban meghallja valaki az utolsó három mondatunkat maximum hülyének néz. De...ah... túlbonyolítom ezt az egyszerű beszélgetést is. Viszont a kíváncsiságom nem múlt el és nem is alakult át.
Viszont nem kicsit lepett meg, hogy a szavaimmal Darrent zavarba hoztam, még azok a zöld íriszeim is kikerekedtek és egy vigyor került az ajkaimra. A fél siker is siker nem? Fél, mert nem akartam de na... nehogy már most álljak le. Mikor kiderült, hogy ilyet is tud. *
- Mi tagadás... nekem valóban nem vagy az. De mások folyamatosan a hátsód stírölik. Azt tanítottad, hogy figyeljek a fa... tamagocsimra. Ezt ajánlom neked is... mikor elhaladsz egy-egy nő mellett csak figyelj a megérzéseidre. Ha vak vagy oké... de hogy a szagokat se érezd vagy azt, ami belőlük árad... az képtelenség. Akkor gyere vissza mellém az órákra mint Natu... kisiskolás. Hasznos dolog... * Kacsintottam rá. Bár lehet, hogy csak az én nozim nem szokott még hozzá az ingerekhez és ezért olyan szembe ötlő a dolog. De akkor is, némelyik olyan pofátlan... mint az a vörös két asztallal odébb a barátja vagy milye mellől, hogy egyszerűen már csak akkor lehetne feltűnőbb, hogyha ide jön a szánkba.
Apu mentális szavaira csak oldalra biccentettem a fejem és őt kémleltem, ámbár a gondolataim nem körülötte forogtak, hanem azon, amit mondott. Volt benne igazság mint ahogy korábban is és kissé elbizonytalanodtam, de csak egy pillanatra.*
~ Nem bizonyítani akarok Darren. Ha így is volna, akkor sem neked hanem inkább magamnak. Tudom, hogy szeretsz és gőzöm sincs miért, de büszke vagy rám. Pedig aztán mióta itt vagyok csak az életed forgatom fel másokéval együtt. De tettem egy ígéretet. Ha nem tudom megtenni, akkor tudom, hogy maradt valami az emberi mivoltamból. Abból a lányból aki Bostonban voltam és oda ment Jessehez csak azért mert szomorúnak látta az utcán és megölelte és egész nap shoppingolt vele, hogy Rosenak ajándékot találjon. No meg én is a Mamának. Aki soha nem akart senkinek se rosszat és inkább mosolyt akart csalni mindenki arcára. De akkor is megpróbáltam és remélem, hogy elmúlik belőlem a gyűlölet. Ha sikerül, akkor meg remélem, hogy visszanyerem azt aki ott voltam. Hogyha nem él Reed, akkor már nem lesz kit gyűlölnöm, hogy az ígéretem akkor is betartottam még ha az indulat is beszélt belőlem mikor megtettem. Akár így... akár úgy végződik, nem lesz lelkiismeret furdalásom és tovább fogok tudni lépni, a holnapba tekinteni és nem úgy, hogy Reed takarja el a napot. De ez kell, hogy tovább tudjak lépni... Ami pedig az ölést illeti... erről lecsúsztál már. A Bistróban megöltem azt a fiút. S az jó kifogás, hogy Vörös Hold volt... de aki egyszer öl, az megteszi még egyszer. Minden más csak takarózás, kifogás... amit mindig lehet találni, ha valaki akar. ~
Persze ezzel nem mondtam, hogy talán kevésbé leszek agresszív vagy jobban fogom kezelni a farkasom vagy bármi. Csak azt, hogy ki süt a nap és jobban fogok tudni figyelni. Mondjon bárki bármit. Ha nem így volna... Ha nem tudnám, hogy mire van szükségem, ha Darren nem tudná, hogy erre van szükségem nem lennénk itt. Mások meg... velük nem tudok mit kezdeni. Gondoljanak amit akarna, de nincs két egyforma ember, farkas meg végképp nem. Van akinek erre, van akinek arra van szüksége. Lehet ítélkezni, kioktatni, megmondani, hogy mi volna a jó... de a tényen nem változtat; Senki nem ismer úgy, mint Darren. Simogatásába belefordítottam a fejem és egy halvány mosollyal az arcomon tekintettem rá.*
~ Már ezerszer át rágtam magam rajta... de megteszem még egyszer.~
Egy nap nem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna végig, hogy nem játszottam volna az eshetőségek gondolataival, felmérve a lehetséges károkat avagy a végkimenetelt. Egy dologban bizonytalanodtam el, hogy nem úgy fogom véghez vinni, mint ahogy leírtam neki egyszer részegen. S igazából nem egyszer volt olyan pillanat az edzéseim során, pláne az ütemterv váltás után, hogy ott tartottam, hogy feladom... kész, vége nem érdekel. Mikor már a csökött makacsságom sem volt elegendő ahhoz, hogy felálljak és tovább menjek a következő órára. Akkor csak ez adott erőt arra, hogy egy alapos "verés" után jelentkezek egy másikra és még egyre és végül még a fakírkodásomra is. De ha ez kell neki, hát végig rágom én magam még egyszer rajta, némán míg eljön az ideje. Nappal úgy se tudunk mit kezdeni... Darren szavaira azonban elnevettem magam és leszedtem magamról a napszemüveget is és hátratoltam a hajamra, mintha csak egy hajráf lenne.*
- Milyen türelmetlen ma valaki... csak nem meghozta az étvágyad a repülés? *Viszont, hogy eszébe jutott a szülinapom az engem is meglepett és csak felvontam a szemöldököm. Nem rémlik, hogy bármikor is mondtam volna, hogy mikor lesz. *
- Ja... - Helyeseltem rá ostobán, de a kérdésére vigyorogva feleltem. - Az pont jó lesz... csak nem tudom, hogy egy "szösz"-t miként is fogsz színekbe bújtatni, hogy fél sikered legyen. * Utaltam vissza ugratva a korábbi szavaira. De hát na... bizonyára nem unalomból jegyezte meg.*
- Mindenem meg van Darren, ha meg nincs egyszerűen megrendelem és pár napom belül házhoz szállítják. Ha ezt tavaly kérdezed meg... pofátlanul rávágtam volna, hogy egy autót... akkor Téged nyakaztak volna le a szüleim és nem engem már az ötlet miatt is. - vigyorogtam ismét. - Viszont egy dolog kifogott rajtam... a korom miatt nem tudtam magamnak penge készletet rendelni és Stevenek nem álltam elő vele. Ha beszerzel nekem egy normális készletet pár dobó, szúró és vágó pengékkel azért hálás lennék. Ha ezüstős akkor még hasznosabb is és bár húzósabb ha közben a minőségei is jó, de nem tervezem elhagyni őket szóval ha karban van tartva egy pár évtizedig biztos nem kell másikat venni és végre Olennek is vissza adhatom a gyakorló tőreit. Jobb nem jut eszembe... tényleg nincs másra szükségem. * Vontam meg kissé tanácstalanul a vállaim. Gőzöm sem volt, hogy mi az amit vehetne mint ajándék. Erre volt szükségem és nem tudtam beszerezni. Már hozzá férek az örökségem egy részéhez is, plusz ott van Steve társkártyája is... megoldottam magamnak, bár tény, hogy amennyit én költök... az egy korombeli tininek maximum egy hétvégi kiadása, ha a telefonszámlámat nem vesszük figyelembe. Szóval ez van... innentől már rajta múlik, hogy kitalál mást vagy marad ennél. Bár ha az utóbbi... nos, nem véletlen mondtam, hogy húzósabb... utána néztem ezeknek az árára. A városban - mármint Fairbanksben - volt egy jó fegyverbolt, de nem megyek városba és a házhoz szállítás is megbukott volna a korom miatt. *
- Különben meg... megmondhatnád, hogy a srácok mit szeretnek... gőzöm sincs, hogy Sammievel mit kezdjek. * Najó, ez így félre érthető de nem javítottam magam, vagy érti.. vagy érti csak épp rosszul. *

*Darren szavaival nem értettem egyet. Naná, hogy nem. S nem azért mert elfogult voltam, najó, talán ez is közre játszhat de nem egészen ezért. Ezt pedig mi sem mutathatja jobban, hogy halványan a fejem ingattam, míg beszélt. Viszont ahogy megéreztem a haragját azt a jegességet lelkem összehúzta magát a lehető legkisebbre mintha ott sem lenne, a farkasom meg csak az apjához bújva próbálta elterelni a figyelmét.*
- Te is az vagy Darren. Én sem követem a parancsaid, szófogadónak meg végképp nem mondanám magam. Te is büntetsz... de sosem bántasz. Van különbség nevelő célzatú büntetés és olyan büntetés  között ami már inkább kegyetlenség. Személye vallogatja Darren... de ez csak az én meglátásom. * Nem voltam ott, nem tudom miket tett pontosan Kirill. Csak is Darren tudja, Ő tudja felmérni, hogy valóban mi miért volt. Ha akkor nem is, de utólag fellehet mérni hisz akkor könnyű okosnak lenni nem? Általában de. De nem nagyon akartam feszegetni a témát, nem akartam, hogy elrontsa a kedvét vagy a kirándulásunkat. Bár ez már csak ok és következmény.
Az asztalra könyökölve hallgattam a szavait és szemeim előtt képek jelentek meg. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet. Persze az én világomban mind az amit leírt Darren színes volt és vidám, még a rabszolgák nevetését is hallottam ahogy a tűz körül ültek és történeteket meséltek, a bálok színes kavalkádját a kacér pillantásokat az álarcok mögül, a visszafogott gesztusokat, a csodás ruhákat. A gyertya láng árnyékának táncát a falakon, a széles és csillogó csillárokat. Nem volt kenyerem a történelem, mert száraz volt és nyers. De a világ... az mindig is érdekelt. Szinte ittam Darren minden szavát és zöldes tekintetem elmerengve, kíváncsian csillogott. Még akkor is mikor rátért a maga züllőt életére. Nem ítéltem el, nem volt bennem kellemetlen érzés hisz élt. S nem is éreztem azt, hogy ezeket megbánta volna. Lopott? Na és? Nem szakadt rá az ég és ha megnézem szükség is volt rá. A szellemesdire elnevettem magam ám valahol mégis kellemet érzés fogott el. Eszembe jutott a kellemetlen érzés, a farkasom félelme ami mostanában sűrűn előfordult ha a szabadba voltam. Olyanok mint ami Olennel is volt. Mikor az ítéletre tért ki még csak pislogni sem volt időm, már folytatta is és a hideg futott végig a hátamon. Hát most na... engem is van ami elborzaszt és a hideg is kiráz Tőle. Nah ez az volt.*
- Egyáltalán nem ítélek el. Egyrészt jogom sincs, másrészt pedig... éltél. Ebben semmi rossz nincs. De ne akard nekem 16 évesen azt tanítani, hogy lopni nem szabad. Azt már megtették korábban. Bár valószínűleg még Steve sem értene egyet a "kivételekkel", hát még a Mama. Igazából, mikor kicsi voltam eljátszottam párszor a gondolattal, hogy milyen lehetett akkor élni. A pompa, az emberek pedig a legapróbb dolgokba is örömet leltek. Még a ruhákat is felvenném... * Vigyorodtam el és ha valamire hát arra bizonyára rájött, hogy nem szeretem a ruhákat. Mármint a ruha, ruhákat. Utáltam ami azt illeti, azok mégis vonzottak. De hát még csak felpróbálni sem lehet ma már olyan ruhákat, hisz nem gyártanak.
Viszont ahogy a nők, az eper és a csoki öntet került egy mondatba és mind ezt ha úgy vesszük Darrenre élveztem a helyzetet, hogy most Ő vörösödik és tűnik életképtelennek. Háhá... fordult a kocka, naná, hogy élveztem. Ez eleddig az én reszortom volt, no meg Sammieé. Ahogy beszélt, lehajoltam a bőröndömhöz és elraktam a sálat legalábbis a cél az volt, hogy közelebb kerüljek a táskámhoz amibe a fényképezőm volt. S mivel Apu épp a nagy magyarázkodással volt elfoglalva, így aligha vette észre a kis turpisságot az ölembe helyezve hallgattam tovább. Nah de mikor már Samiet meghazudtoló módon is zavarban volt és még azaz ártatlan arc... nyomban lekaptam. S lett egy fülig vörösödött, "bocs, hogy élek" vállvonásos Darrenem megörökítve. Egy széles vigyorral az arcomon néztem meg a végeredményt.*
- De az is az őszinteség része, ha valaki ki is mondja és nem csak les mint borjú az újkapura, vagy mint az a vörös. - biccentettem a nő felé - De szerinted Yetta mit szólna ha ezt megmutatom neki? *Fordítottam felé a gépet, hogy lássa. De csak biztos távolból. Nem, nem fogja megszerezni ez fix. Ajkamon pedig egy gonosz vigyor ült, de ha a gépért nyúlt már húztam is vissza a mancsaim és a táskába tettem. Jó helyen van az ott.
De a jó kedv nem tartott sokáig, hisz ne felejtsem már el, hogy miért vagyok itt. De hát nem kell minden pillanatnak arról szólni, én meg megpróbáltam élvezni is a dolgot. No meg kifejteni Apunak amit gondolok. De naná, hogy volt erre is válasza amit én meg továbbra is figyelmesen hallgattam. Bár... nehezen nem hallottam volna, mivel ez mentális síkon folyt. Kizárni meg nem akartam és ami azt illeti nem is tudtam volna. Szavai közben szabad kezem egy pillanatra ökölbe szorult és mélyet lélegeztem miközben a szemeim is lehunytam. Én értettem mi a baja, csak mást nem.*
~ Méreg... ahogy mondod. Méreg, ami már hónapok óta terjed és felemészt. Az ellenszer pedig két lábon rohangál ebben a rohadt városban. Tudom, hogy sokkal nagyobbat bukhatok mint nyernék. De miért húzzam, miért hagyjam, hogy tovább terjedjen ha egyszerűen ki is irthatnám. Vagy menjünk haza? Várjak ahogy eddig és nézzem, ahogy romba dől az a kevés is ami megmaradt? ~
Hangom kissé indulatosabb volt mint azt terveztem így kellett pár pillanat szünet és némi figyelés a légzésemre, hogy visszacsillapítsam magam még mielőtt a bestia is megérzi az indulatom és a végén még azt hiszi, hogy nyert ügye van és jöhet mert épp nem tudnék rá figyelni. De csak egy perc volt és az asztal lapját kémlelve folytattam, immár valóban nyugodt hangon.
~ Tudom, hogy féltesz Darren. De nem értelek... Igen, megviselt Raven, hogy futni akart, hogy csalódtam benne. De leginkább James. Igen, bizonytalan vagyok, a farkasom fél és nem hiszek önmagamban. De ezt tudtad már azelőtt, hogy indultunk volna. Tudtad akkor mikor történt. Miért? Miért jöttünk el mégis, ha... ha most lebeszélsz. Ha úgy véled, hogy még nem kéne? Nem értem mit keresünk itt mégis ha... ha nem tartasz rá képesnek... ~
Utolsó mondatomnál viszont a szemeibe tekintettem. Még mindig látni akartam és el sem húzódtam Tőle. Ennyi idő bőven elegendő szokott lenni, hogy kontaktus nélkül is beszéljek vele folyamatosan, bár tény, hogy fárasztóbb. Nem értettem most Darrent. Hisz oké, én akartam de nem erőszakoskodtam. Ráhagytam, hogy mikor indulunk útnak, annyit kértem, hogy ne évekig húzzuk.
~ Én is. De elegem van abból, hogy megakarják mondani, hogy hogyan éljek farkasként és mit tegyek, vagy mit ne. Abból meg pláne, hogy mindenki olyan baromi jól tudja, hogy mire van szükségem. Pedig egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányan vannak akik tudnak is valamit erről. Leszarom, hogy más hogyan tette túl magát vagy miként emésztette meg... Én nem fogok varrni és mindenki tanácsa szerint cselekedni, a szobámban zokogni vagy csak várni a sült galambot. Kurvára nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Az érdekel, hogy TE mit gondolsz és megérted-e, de mégha az nem is, akkor képes vagy-e elfogadni, hogy ez kell ahhoz, hogy ha nem is teljesen de visszakapjam azt a lányt, aki elveszett abban a hülye balesetben. Aki nem ébredt fel velem abba a rohadt orvosiban, ahova már lassan VIP jegyet kell kérnem Willtől. ~
Nos a hangom az nyugodt volt, de nem szoktam csúnyán beszélni. Nem tudom melyik a rosszabb... a korábbi indulatom vagy ez a néma, lappangó. De akárhogy is a lényeg az volt, hogy nem értettem, hogy mért jöttünk el ide ha egyszerűen most leakar beszélni. Persze nem voltam meggyőződve arról, hogy megtudom tenni, nem bíztam magamban. De vajon Darren biztos volt magában vagy bárki más mikor először, tudatosan akart ölni? De nem szegeztem neki a kérdést. Hisz nem akartam én megbántani, nem akartam belé marni és nem tudhatom, hogy mit váltana ki a kérdésem vagy épp mire/kire emlékeztetné.
A szülinapom említése némileg oldotta a hangulatot, gondolom én legalábbis bennem mindenképp, de a sminkszettre csak felszaladt az egyik szemöldököm.*
- Minek? Hogy utána meg azon aggódjak edzéseken, hogy elfog kenődni? Különben meg... már most jobban használom a pengéket mint azokat a vackokat. Nem nekem való... meghagyom a cicáknak, akik akarnak is valakinek tetszeni vagy elrejteni a csúfságukat, esetleg a szépségüket elcsúfítani. * Vontam meg a vállaim. Nem tudom miért használnak a nők ilyeneket, de némelyik rosszabb mint előtte és láttam már olyan nőt aki gyönyörű volt, csak ne lett volna olyan undorítóan sminkelve. Megesik... Ahogy a megrovó pillantásom is a pincérnőre aki Darrenre mosolygott. Hát bocsánat, de semmi kedvem nem volt élcelődni most ezen. Viszont a nő szinte már pofátlan tekintetét sem.*
- Az Apám... szóval hess kiscica... Három asztal odébb a hátsód stírölik, ott még esélyed is van. * Mosolyogtam, de ha szemmel ölni lehetett volna már meghalna és a hangom sem volt mézes mázos. Nem, nem féltékeny voltam vagy valami. Mindössze nem voltam toleráns jelenleg - meg egyébként sem nagyon - és még csak meg sem akartam érteni. Nem tudom miként reagált de nem is érdekelt inkább csak megfogtam a villám, hogy neki lássak ennek a mézes izének. De előtte még feltettem egy kérdés Apunak. Viszont el sem jutottam az első falatig. Félúton megállt a kezem és a szám tátva maradt még azután is, hogy abba hagyta.*
- Basszus... Te most miről beszélsz? Én csak venni akarok neki valamit, nem az ágyamba invitálni. Az már amúgy is megvolt. - Nem, nem hittem, hogy félre érti. - Meg különben is, mit látna? Azt, hogy szétrúgom a seggét? Nem, nem látok. Nem is figyeltem. Jó srác, aranyos, kedves és figyelmes meg minden de legalább ennyire suta is. De ez amúgy is lényegtelen mert szerelmes valami "csodálatos, gyönyörű, okos és tüzes" tündérkisasszonyba aki megfertőzte a varázspálcájával.  * Nem, azt nem mondtam el, hogy közben a lány tesz rá magasról. Ezt velem osztotta meg és nem szokásom kiadni az ilyeneket még akkor sem ha nem épp Darren az, aki kiszegelni a faliújságra a farkaslakban.*
- De még ha nem így volna sem érdekelnek továbbra sem a srácok, meg a nagy lelki válság ami miatt megint éjszakákon át csak forgolódnék és az egyébként is gyatra teljesítményem még gyatrább lenne. Szóval hagyjuk ezt a lelki bizz-bazz-t és segíts kitalálni, hogy mivel lephetném meg azt a tököt. Valami nem nagy dologra gondoltam, mert ha megint kidob vagy elő áll egy önérzetes "ezt nem fogadhatom el" kezdetű monológgal kihajítom a harmadikról. José bizonyára nem fogja megsimogatni a fejem mert összevarrhat egy tamagocsit és még a végén befogna, hogy asszisztáljak egy elcseszett "tartoztasd meg a tamagocsid" óra keretein belül. * Hűű... nagyon belelendültem szóval ideje befognom és ennem. Hát ettem és vártam Darren reakcióját. Bár bizonyára megmosolyogtatja a kis eszme futtatásom no meg a rám jellemző pozitív - irónia - következmény felmérésem. *
 
//Sajnálom. ő.ő Kicsit rosszabb lett Ash reakciója, mint amit jósoltam. :/ //

*Észrevettem a néma kérdést, ami inkább volt érdeklődés. De feleljek vagy ne? Egyszerűbb volna csak egy fejingatással elintézni, de hát ki másnak is mondhatnám mint neki? Samnek... de Ő meg hülyének tartana, Steve meg negyed annyira sem ért az ilyenekhez mint én, pedig aztán az én tudásom is a nullán landol. De a változás két ponton volt és lett eggyé. Nem tudtam, hogy melyik után érdeklődik. Hát belekezdtem az egyikbe.*
- Csak... meséltem, hogy mi volt Olennel a hegyen. Az utóbbi időben ez... egyre gyakoribb. Néha erősebb és félelmet kelt bennem, máskor meg... csak a kislány érzékeli. Ja és még mindig nem bukkantam Rachelre. De csak eszembe jutott, mikor a szellemeket említetted.
A másik meg... a gyilkos elmék nem gyereknek való sorozat. * S azt hiszem ezzel mindent meg is magyaráztam. A minap egy pedofil szambázott benne, de hát a 21-es karikát csak dísznek rakják... gondoltam eddig, nos ez a rész bebizonyította, hogy nem csak dísznek van ott. Legalábbis nem mindig. Viszont a szellemekről eszembe jutott valami és most én próbáltam láthatatlan lenni. Mivel nem tudtam, hogy hogyan is reagál no de még azt sem, hogy miként kezdjek bele. De mondjuk az elején nem árt...*
- Akartam mondani valamit már korábban csak bekavart az Orfeumos meg a kihívás meg a sok izé ami otthon megy. Szóval sokat járok a Naturalak völgyben és... szóval... hajm... sejtheted, hogy mi a véleményem arról ami ott folyt. Viszont azt nem, hogy elkezdtem összeszedni a csontokat, hogy ellehessen temetni őket. De életem végéig is szedhetném, akkor sem érnék a végére és az sem biztos, hogy vagy Te vagy Steve betudja vizsgáltatni, hogy melyik kihez tartozik. Így nem lehet egyesével így utólag megadni a végtisztességet nekik, ami kijárt volna még akkor is, ha kölykök. Szóval arra gondoltam, hogy mi lenne ha... ha szóval vonnánk a völgyre egy-két plusz földréteget és egy emlék művet állítani oda. Tudom, hogy már aligha érint bárkit vagy járna ki hozzájuk bárki, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy talán békében nyugodhatnak tovább. De fogalmam sincs, hogy egy ilyet miként is lehetne előterjeszteni az Amaroknak. * Húztam el a számat, kissé fáradtan. Elég sokat gondolkodtam rajta. Azt már nem mondtam, hogy ott erősebbek ezek a furcsa érzéseim. Felesleges, hisz nem ez miatt akarom. Ahogy azt is tudom, hogy a két szép szememért nem fogja senki megtenni és pláne nem elfogadni az "indítványt", hisz lássuk be, az én örökségem kissé jelentős, de nem is a szomszéd falúból tudnának megfelelő földmennyiséget át szállítani hisz a völgy nem kicsi. Az Amarok tagjai meg... lássuk be, két lépésnél jobb ha nem mész közelebb hozzájuk, különben nem biztos, hogy lesz alkalmad a saját lábadon hátrálni. Pláne, ha figyelembe veszem, hogy Shanet is ott üldögél. Nem azt akartam, hogy Darren oldja meg... hanem csak, hogy segítsen és elmondja a véleményét. Megírom én az indítványt, csak tudnom kell, hogy miként is folyik az ilyesmi. Amíg írni kell nincs gond, csak ne össze kelljen hívni és elmondani amit akarok. Indokokkal meg ilyenek. Írnom könnyebb mint értelmesen beszélnem.*
- Naaa... nézz rendesen, elég bamba képed van így. - cukkoltam. - De most mi olyan meglepő? Azért mert nem praktikus és tudom, hogy csak hátráltatna... egy próbába még senki nem halt bele. Remélem. De azok szépek... takarnak, mégis nőiesek. Nézz meg egy mai ruhát... - tekintetem körbe futattam végül az ablakon állapodott meg, ahogy kifelé tekintettem. - Kicsit lejjebb hajol és kint a bugyija... a mellei előtt azért van az a vékony anyag mert ha nem lenne már közszemérem sértésért vinnék a sittre, mert nem azért, hogy takarjon az is fix. S ez a mai divat... még lépni sem lehet benne, mert a hátsóján felcsúszik. Inkább nem akarom megtudni milyen mikor leül. Ámbár Téged sokkal szívesebben megnéznélek harisnyában. Jenny bizonyára ad kölcsön azt is, ha már topott adott. *Ha ilyenekbe kéne járnom... azt hiszem inkább járnék meztelen, az legalább természetes. Nem úgy mint ezek a "van rajtam ruha, ne tessék megbüntetni" elnevezésű darabok. De hát mindenkinek lelke rajta, hogy mennyire rakja magát a kirakatba.
De egy biztos, hogy nem cukkoltam tovább. Ha ennyire zavarba hozza, hogy _mások_ szerint jó pasi, ám legyen. Az én szemembe még csak pasi számba sem ment, de hát istenem... nekem az apám. Viszont még így is jót kacagtam mikor meglátta a képet. Viszont a tekintete mikor kért, megért mégegy képet.*
- Apu, ha ez meghatna... akkor már menhelyet nyithattál volna a lakásodból. Még a korombelieknek sem jön be ez a "kicsi vagyok, aranyos és elveszett... vigyél haza" pillantás. * Ingattam meg a fejem még mindig nevetve. Szép szeme van, szó se róla... de ennyivel nem lehet meghatni.*
- De ígérem... egyszer alku tárgyává bocsátom majd. * Kacsintottam rá. S bár nem kellett ilyenekhez folyamodnom sosem, de na... egyszer még jól jöhet a következő háromszáz évben valamikor. Mondjuk mikor férjhez megyek valamilyen szükséges okból és az áldását kéne adnia akkor is, mikor mind a ketten tudjuk, hogy az érzelmeknek semmi köze az egészhez. Na majd talán akkor jó lesz, hogy kicsikarjam belőle. Az, hogy ez most mennyire volt vicc vagy sem. Azt nem tudom, de hát egyszer élelmesnek is meg kell tanulnom lenni.
Reed... az a személy, akinek az említése is képes tönkretenni akármilyen pillanatot. Indulatot szülni bennem és nem épp a pozitív értelmében. Az emberek élnek.. ahogy én magam is. De ha Ő egyszer megszűnik... vajon más lép a "helyére" majd? *
~ Mert addig, itt él bennem, hogy jobb is lehetne. Nem érdekel ha bukok Darren... csak, hogy ez a kisördög eltűnjön belőlem és ne tartson kétségek között. Az, hogy jobb lesz vagy rosszabb kétesélyes. Ami csak akkor derül majd ki. ~
Feleltem a kérdésére. Tényleg ez volt a helyzet. Hogy csináljak bármit is, ha egyszer ott van és elbizonytalanítanak a kétségek. Minden napomra, minden tettemre rányomja a bélyegét. Megfelelni vágyás? Már rég nem ez a dolog mozgató rúgója. Magamnak nem felelnék meg, a szüleim ha megtudnák szomorúak lennének. Steve meg valószínűleg frászt kapna tőlem, vagyis a tettemtől. Darrenéknél nem tudom mit váltana ki. Ez arról szól, hogy akár így, akár úgy de ne ezen kattogjak. Hagyjon éjjelente aludni, nappal nevetni. A farkasomnak na nem mintha sok választása lett volna, de maradt a helyén, ahogy Darren ott tartotta. Megesik az ilyesmi, s most is csak lustán elnyúlt alatta mintha csak azt mondta volna, hogy; Tégy velem amit akarsz. Viszont apám szavaira, az a kis vakarcs felmorrant. No lám... édes, hogy megtette helyettem. De köszönöm kislány, én magam is tudok morogni ha szükségét érzem. Az ok roppant egyszerű volt, nem értett egyet Darrennel. Vagyis nem Darrennel hanem Alexszel. Ezek az Ő szavai voltak, még ha más köntösben is.*
~ Le sem tagadhatod, hogy ismered Alexandert. De azért mert az én érték rendem próbálom meg elfogadtatni a döggel még nem azt jelenti, hogy nem ismerem. Vagy mit vársz, minden este üljünk le, és beszéljük meg, hogy milyen? Én megteszem, időmből kitelik. De ha most belekérdeznél, hogy ezt vagy azt, miért csinálja... hát tudom a választ. Hisz nagy különbség van a tudatlanság és az között, hogy teszek rá magasról, hogy gyerek akar lenni. Legyen... mikor itt az ideje. Én is megtanultam, hogy iskola után gimnasztika edzés, onnan Stevennel a harci és HA marad erőm akkor mehetek kocsikkal játszani vagy olvasni. Neki is megkell... ~
Sosem fogom megérteni, hogy miért baj az, hogy a kislányt próbálom magamhoz idomítani és nem fordítva. Nem mondhatja senki, hogy nem engedek neki. Megadom amire szüksége van... mikor eljön annak az ideje és nem akkor mikor követelőzik. Ja és már ezer éve nem hívtam dögnek, tényleg kezdek mérges lenni. De tény, ha Darren bele kérdezne tudnám a választ. Mondjuk egy percig sem tagadtam, hogy labilis vagyok. Ezt én magam is észre vettem.*
~ Ígérem, megmosom a kezem utána. ~
Cinikus válasz a tükörre és a vértapadására. És akár tetszik akár nem, ez a mentális hangomon is hallatszik. Soha, de tényleg soha nem hallhatott tőlem ilyen hangnemet a másik. Játékosat igen, ahogy bunkót is pláne az ébredésemnél. Cinikusat még Sammel szemben sem engedtem meg magamnak. S igazából most sem ez miatt volt. Hanem csak azért mert... nem tudom. Ez jött ki, ahogy az érzelmeim is kezdtek csillapodni és szép lassan elmúlni újra emlékeztetve arra a jegességre ami Raven után volt az orvosiban. Hajm... minden emlékem az orvosiba köthető. Tényleg kell egy VIP jegy.*
~ Az istenbe is már Darren! Szerinted erősségnek vélem, ha megtudom ölni??? A francba is, a szüleim sosem támogatták volna és ha most látnák csalódnának bennem. Nem a makacsságom miatt, vagy a céltudatosságomért hanem azért, hogy ezeket mire használom. De ugyan akkor megértenék, még ha minden porcikájuk tiltakozna is ellene. Te miért nem tudod? Az, hogy Alex nem, egy dolog. Nem érdekel... De Te? Te tettél ilyenné Darren, nem én kértem és ez most nem szemrehányás. Mert örülök neki, hogy itt lehetek és itt vagy nekem. Csak emlékeztetlek, hogyha nincs az ígéreted... akkor most nem volnál itt. Értem, hogy mit mondasz... de ne kelts bennem nagyobb kétségeket mint ami van. Tudom mi az erény és mi nem az... ez nem lesz. De nem csak rajtam múlik... ha egy pici megbánást is látok, nem vagyok benne biztos, hogy eltudom venni az életét. Ez nem makacsság kérdése vagy bizonyítás. De nem tudom milyen Reed... csak próbálom a "legrosszabbra" felkészíteni magam. A legrosszabbra ami talán a legjobb lesz. ~
Bár szavaim indulatra adnak alapot, de ez már túl ment azon. Igen, labilis voltam és itt a jele. Hisz hangom legalább olyan nyugodt volt mint amilyen meghűltek az érzelmeim, az a jegesség ami áradt belőlem. Ha kiabáltam volna, még be lehetne tudni gyermeteg tiltakozásnak, lázadásnak... de így. Így nem tudom még én magam sem, hogy mi is valójában. Csak annyit tudok erről, hogy olyan mint a vihar előtti csend. De remélem, hogy a hurrikán még várat magára. Nem épp volna jobb itt kirobbanni... és tönkre tenni mindent. De tényleg mindent. Talán még a kapcsolatom is Darrennel ami a kezdeti rossz ellenére, még jól is jöhet. S talán most vagy csoda számba megy, vagy nem tudom mibe... de Sam említése kissé oldotta a nagy semmit bennem. Ugyan nem kezdtem el repkedni meg mosolyogni meg ilyenek, de Darren bizonyára megérezte azt az apró változást ami némi érdeklődésre adhat feltételezést. *
- Igen... nálam is aludt egy pár hete. De legalább megvolt az első olyan találkánk mióta itt vagyok, hogy nem vertem meg avagy nem az edzésekről szóltak. És nem vagyok hülye. Steve nem tudja, különben szegény kölyök már nem élne. Bár ha Abigail elmondta neki, akkor bizonyára már felesleges volna az a mentő akció. Ezeket én sem... igazából, szinte semmit nem is tudok róla. Azért kérdeztelek Téged... hisz már egy jó ideje itt van. De szerintem hamarabb tenne tönkre valamit, mint szerelné meg. És nem tudok olyanról sem, amit szeretne. Igazából csak a szoba miatt szégyenkezik mindig mikor megyek. De hidd el, nem innen fogok bútor szállítmányt rendelni neki. Meg különben is már megtettem és, hogy elkerüljem a vihart mi javában Kubában fogunk napozni, mikor megérkezik hozzá. Így rám nem fog gyanakodni. De jelenleg valami apróságra gondoltam. Segített a vizsgákon, palacsintát sütött reggelire... ideje volna viszonoznom valamivel, míg Abigail nem tanít meg sütni valami egyszerűt. De szerintem ebből az lesz, hogy menet közben ha meglátok valamit és Ő jut róla eszembe akkor az lesz. Sajnos keveset tudok róla... * Bár megvolt az esély arra, hogy semmiről nem fog eszembe jutni. Eddig sem fordult elő olyan hű de sűrűn... csak akkor ha valaki bénázott vagy zavarba jött a közelembe.*
- Vagy kap egy erény övet... * Vicc? Nos az jó kérdés, az energiáim nem erről árulkodtak de hát én sem tudhatok mindent. Ahogy az sem, hogy miért is adnék rá ilyet...
Ámbár erről eszembe jutott valami.*
- Most vizsgáztam bioszból... viszont az állatokat tanultuk. A vadon élő farkasoknak is vannak szaporodási ösztöneik. Ez fent áll nálunk is? Mármint... na, tudod milyen értelemben értem. Nem emberként hanem... * Nem fejeztem be, nem akartam visszamenni mentális síkra. De apám nem hülye... érti, hogy mire gondoltam. Remélem. *

*Figyeltem minden egyes szavára. Na nem mintha máskor nem tettem volna, de most kimondottan. Semmit nem tudtam az ilyen izékről... de hát egyszer ennek is eljön az ideje, vagyis most. Mert találtam valami olyat, ami igazából eleve halálra van ítélve. De aki nem mer, az nem nyer.*
- Még a korombeli farkasokkal sem értek szót, nem még idősebbekkel. Szóval marad az írást, azt legalább annyiszor írom újra ahányszor akarom és még csak bolondnak sem néznek, mert nem látják.* Hát igen, nem vagyok benne biztos de valószínűleg makognék. De ha a papirost visszadobják, akkor szóban kell újra próbálkoznom. De ez nem baj... ennél bugyutábbnak már úgy sem nézhetnek. Szóval sok veszteni valóm nincs.*
- A kudarcnak nem... de nem ők vétettek hanem azok, akik beharapták Őket. Fordítva kellett volna... * Osztottam meg a véleményem, amiről én magam is tudtam, hogy baromság. Mármint nem maga a hozzá állásom. Hanem tisztában voltam azzal, hogy senki nem fog megölni egy erős, hasznos falkatagot azért mert "nemzet" egy gyenge kölyköt. Megölik a kölyköt, mert az kisebb veszteség. De az, hogy ezt tudtam még nem jelenti azt, hogy helyesnek is tartottam. DE nem mentem bele ennyire részletesen. Csak nem néz a saját Apám teljesen hülyének. Aztán ki tudja... Elvégre sosem azzal foglalkozom amit kéne, a véleményem meg csak neki mondom el tekintve, hogy másokkal nem is igazán beszélek. De hát van ez így...
Ahogy az is úgy, hogy nem hatnak meg a kis kutya szemek és igazából az álldurcik sem. Az őszinteség sokkal jobban "vonz" és hatásosabb is. No de mindegy, hisz a kép meg van s még egy, de Reed viszont mindig itt rontja a levegőt. Kár, hogy nem személyesen és csak elméleti szinten van jelen. De még így is képes tönkre tenni mindent, amin persze én sem változtatok. Az még odébb van. NAh de mikor az órarendemhez jutott azt hittem, hogy rosszul hallok. Én nem tudom mi lett vele... lehet, hogy az öregséggel jár és kezd szenilis lenni? De vazeg... farkasok közt még nem is öreg. *
- Emlékeztetnélek, hogy tény és való, hogy én állítottam össze az órarendem. DE TE!!! TE voltál az Darren aki rábólintott. Akkor is mondtam, hogy ez túl simán ment... én számítottam rá, hogy belefogsz kötni itt-ott de nem. Még abban is segítettél, hogy kiket keressek fel. Most meg... most, hogy némelyik beadta a derekát azt mondod, hogy ez baromság??? Döntsd már el, hogy mit akarsz... Értem, hogy féltesz de már hónapok óta ez az edzés tervem és az engedékenységed miatt én magam is betartottam azt, ami ott van. Betartottam a szüneteim, pedig sosem volt szokásom. Nem értelek... rábólintasz és aztán meggondolod magad. De azt meg végképp nem értem, hogy mért pont most jött elő. Ja bocs... elis felejtettem, hogy beszéltél Alexszel... ennyire tökéletes... mi a frászért nem fogadod a helyembe? Bizonyára negyed annyi bajod nem lenne vele mint velem. * Undorodtam a saját szavaimtól és ettől az egésztől. Szerettem Darrent, még akkor is mikor épp nem látszott vagy csesztem kimutatni. De... azt sosem, ha játszadoztak velem. Megértettem, hogy félt, hogy szeretne segíteni, hogy... egyszerűen Ő is fél attól, hogy mi lesz. De ez... ez azért már sok. Mért három hónap után jut eszébe az a francos órarend amire rábólintott? Innark és Ikumma... tudhatta akkor is, hogy nem lesz jó vége. De ezek nem a saját szavai... ha azok volnának, ez már kiderült volna korábban is. Nesze neked Ash... mert neked a legjobb kell. Hát most szívd a fogad. De hangom nem volt ingerült... mindössze értetlen. Semmi vád nem volt benne, és még csak cinikusság sem hiába az éles szavak. De a nyelvem eddig sem fogtam vele szembe vissza és azt hiszem egy esetben tenném meg, mégpedig ha mint Ikkuma ülne velem szemben. Bááár... ez is kérdéses.
Nem meglepő, hogy a morranásra a farkasom behúzta a fülét, farkát. Igazából bárkivel szemben ezt teszi mostanság. Ez aggodalomra adott okot, de nem jutottam el oda, hogy ezen változtassak. Ráérek vele, ha haza mentünk eddig meg hol ebből, hol abból lábadoztam. Viszont a váratlan és hirtelen emlék áradat szinte megrémisztett egy pillanatra ahogy az elmémbe hatolt. Baj nem lehetett, hisz bizonyára Darren oda figyelt a farkasomra, hogy ijedtségében ne ugorhasson a felszínre... mielőtt ellepett volna, hallottam ahogy valami csörren a földön de ez volt az utolsó dolog ami a jelenbe kötött...

Éreztem ahogy a szívem hevesen dobog, ahogy szorongatom azt a láncot és tudom, hogy mindennél többet jelent nekem. Ha kell az életem árán is megvédeném.... mert csak ez van számomra. Semmi más. Menekülök... ez számomra furcsa, de mégsem érzem annak. Az agyam meg jelenleg nem a sajátom. De utolér... hallom ütemes léteit, ahogy a sárban megbúvó kavicsok a hasam horzsolják, de én csak szorítom a láncot. Az ütések fájnak, de nem eresztem. Kapálozok de hiába. Szalad... hallom, utolsó tekintetemmel megnézem a kezemben maradt részt aztán a sötétség lesz bennem urrá és vonszol le a mélybe.
De mire magamhoz térek semmi sem marad... az érzések... felkavaróak és mélyek, de dühnek nyomát sem érzem.

A következő képre valómban felsikkantok, ahogy érzem, hogy mi történik. A korábbi düh ott lapul, ahogy a vér melege a kezemen. Csak folyik... mint egy megállíthatatlan patak, mintha belőlem folyna. De nem fáj... nem a saját vérem az, mely szinte rám tapad. A tekintete... egy örök életre kísér, ahogy a tettem is. Zihálok, mint akit űznek s valójában űz is... a lelkiismeretem űz messze, messze viszi a lépteim. Mindennap szabadulnék Tőle, de semmi nem segít... ott maradt a kezemen, ott volt minden pillanatban, minden egyes tettemben. Gyűlöltem magam és féltem... és...

Visszatérve a jelenbe a hányinger kerülgetet. Vonzott az amit láttam, éhséggel töltött el... vággyal a vadászatra. Tekintetem körbe kaptam, de csak kétségbeesetten markoltam az asztalt, hogy a seggemen maradjak. Elviselhetetlen volt... nem az amit láttam, nem az, amit tett Darren ha valakinek a mamám láncára fájna a foga, én magam sem tennék másképp. Sőt... pont ezt szándékoztam tenni, csak épp nem egy láncról volt szó. Igyekeztem nyugtatni magam... a farkasom kordában tartotta Darren korábbi morgása, mostani hűvössége. Magam, az emberi felem kellett uralnom.  Ebben azért még jó vagyok, még akkor is ha az ujjaim már fehérek. Légzésem szinte már aggasztóan egyenletes, energiáim jegesek akár csak akkor az orvosiban mikor Darren ellökött magától még ha nem is szó szerint. Viszont az étterem zaja megszűnt... nem volt más, csak az idióta asztal ami a jelenbe tartott. Fejemben Darren hangja csendült, mely áthatolta azt a fehér zajt. Nem szóltam semmit... vártam.... vártam, hogy egyáltalán megtudjak szólalni. Nem, nem az emlék volt az oka... de hogy mi...
~ Segítesz... Alexnek. Mert ez nem más Darren. Jön valaki és minden úgy van ahogy Ő mondja. Nem kértelek rá... magad tettél ígéretet. S mit csinálsz most? Bizonygatod, hogy betartod de kurvára nem értesz vele egyett és egész végig azt hajtogatod, hogy nem kéne. Ezt otthon is megmondhattad volna nem kellett volna idáig eljönni... Nem kellett volna tépni a szád ahhoz, hogy közöld maradok a seggemen. Rád bíztam, én csak egyszerűen hajtottam, hogy minden jó legyen és ne legyen gubanc. De persze... mindezt hiába. Most... most elöször érzem úgy, hogy...~
Hogy mi Ash? Szereted Darrent...
~ Nem számít... megértem. Nem sokára kihívod Millit s bizonyára nem tenne jót, ha ez kiderülne. Ahogy eddig is Ikkuma voltál, természetes, hogy... ~
Mi? Az, hogy egy életen át ezzel kell élnem? Hát ha ezt akarja... legyen. Lehunytam a szemem és felpattantam nem érdekelt ez az egész. Egyenesen a mosdóba mentem, viszonylag higgadt léptekkel. Ami nem tartott sokáig. Kezem megtámasztottam a mosdó szélén s csak néztem a tükröt. Csalódottság, félelem és fájdalom... nem rég még nevettem, most meg... már emberi felem is gyűlölöm. Egy nő hangja szólt, hogy jól vagyok-e... némán bólintottam. Hazudtam. De hát az őszinteség nem vezet sehova. Amint becsukódott mögötte az ajtó valami elpattant bennem. Nem a farkasom, azt ebből a távból is kordában tartotta Darren. Kezem még mielőtt meggondolhattam volna kezdett el zúzni.  A tükör darabkái hangos csörrenéssel, terültek el minden felé. S csak folytattam... nem érdekelt a fájdalom, a vörösség csak az éhségem ébresztette, míg össze nem rogytam a darabkák között. Egy apró darabbal szemeztem s néztem az arcom egy részét. Valami meghalt... s nem Reed. Ahogy az ajtó nyílt csak egy határozott mozdulattal löktem vissza. Akár ki az, kívűl tágasabb. S nem is fog? Hát nem... Persze felmerül a kérdés, hogy miért... hisz most, most jobban gyűlöltem mint valaha, azonban magam is. Nem jó amit teszek? Hát akkor nem fogom... ez az egyetlen oka, amiért nem megyek tovább. Darren. Annyira... egyszerűen annyira féltem, hogy elveszítem, hogy maradandót hagyok benne, hogy nem kell. Nem tudom miért, de a kézfejemre haraptam... sírni akartam... de nem bírtam. Nem gördültek le könnyeim, azok amik annyira fojtogattak, hogy szinte már szólni sem tudtam. Keserűség, gyűlölet, fájdalom, szeretet, megfelelni vágyás... ez mind ott volt bennem. De a jegesség... a jegesség volt az, ami körbe vett, amit Darren is érezhetett. Egy jéghegy, mely kívül tartotta... mely elzárta azokat a pislákoló érzéseket. Nem voltak mindent elsöprőek mint eddig, nem tomboltak ahogy szoktak... egyszerűen, mint egy kialvóban lévő tábortűz lángjai pislogtak bennem. Gyéren adták a meleget, nem olvasztottak fel. De nem maradhatok itt örökre... különben is... előbb vagy utóbb, de rám törik ezt a rohadt ajtót. Szóval csak egyszerűen levettem a pulcsim és a kezemre tekertem, magam mögött hagyva a romokat és egyben a céljaim. Biztos voltam benne, hogy elővesznek az miatt amit csináltam bent de minden szó ellenére csak mentem mint egy hülye az asztalhoz. Ha valaki megpróbálta elkapni a karom, hát istenem a levegőt aztán markolhatja. Farkas vagyok, a reflexeim nem hagynak cserben pláne nem akkro mikor ennyire a felszínen van. De szerintem még mindig jobb, mintha most valaki megpróbálja az utam állni. Ha DArren ott volt valahol a közelben, akkor csak rá pillantottam üres tekintettel.*
~ Elintézed? Aztán lecseszhetsz... velem úgy sem beszélnének. Aztán mehetünk a reptérre vissza... és Kubába vagy haza. Ahova szeretnél. Ha kérdi mi történt, megcsúsztam vagy nem tudom. Vezető vagy... csak ki tudsz találni valami hazugságot. ~
Kemény szavak... de az sem érdekelt, ha ezért nem intézi el és a sitten töltök pár éjszakát míg Stevet értesítik és kifizeti. Hisz, hivatalosan Ő a gyámom és tudtam, hogy hiába van nálam a kártyám, velem nem beszélnek mert kiskorú vagyok. Ha Darren bólintott, akkor megfogtam a táskám és az épület előtt a ház oldalához leülve vártam meg, nem akartam messzire menni. Féltem, hogy ha nem érzem már Darrent akkor a kis vacaknak kedve támad kiélnie azt, ami bennem volt. Nem vettem le a "kötést" éreztem, hogy gyógyulni kezd a kezem, furcsa volna... ami meg bele nő szilánk, nos majd kiszedjük... senki nem halt még bele és nem ez volna az első. Hangom nyugodt volt ahogy beszéltem Darrenhez, s annyi érzelem volt benne, mint bennem. Semmi.