Karakter teljes neve: Messzelátó
Becenév: Egy elfogadhatóbb van, a Nagyfőnök(sápadtarcúak használják), régen gúnyvénként használták a Winnetou-t, a Geronimo-t meg az Ülő Bikát, még a szeminol háború idején, mikor fogságban volt
Álnevek: Osceola, Ben Brookner, Nathaniel Chasing His Horse, Chase Seeing Farther Kelly
Faj: Vérfarkas
Falka: Őslakos
Mentalitás: Semleges
Titulus: Tark
Nem: férfi
Kor: 288
Születés helye és ideje: Az Ontari-tónál, 1725 október 23-án született, beharapták 1730 november 9-én
Foglalkozás: Egy kisebb kaszinó-lánc, a Soaring Eagle Casino and Resort tulajdonosa
Védőszellem neve: Három Hold; a nagyapja szelleme, Ő harapta be, Ő volt a mentora, de nem csak a farkaslétet illetően, hanem az indián sámánizmus rejtelmeibe is Ő vezette be.
Mágiaérzékenység: van
Vérvonal: Ismeretlen


Apa: Fehér Szarvas, Lakota(Sziú) indián – elhunyt sebláz következtében
Anya:   Hóbagoly Cree-Inuit indián – elhunyt tüdőgyulladás következtében
Testvérek: Tűzvirág - belehalt második szülésébe ; Mosolygós és Sebes Vidra - ikrek, elestek a szeminol háborúban
Bátor Szív - jelenleg Kanadában él, a kapcsolatot nem tartják
Egyéb hozzátartozók:
Nagyapa:
Három Hold, avagy “Papapa”, Lakota(Sziú)-Inuit indián sámán – végelgyengülésben elhunyt
Feleség:
Életvidám – fehérbőrű, Chase úgy tudja, a második szeminol háború során elhunyt vagy őt halottnak vélvén másik férjet választott
Velma Magdelain Mayfield – Chase szeretője, elhunyt menekülés során 1926-ban, Chicagóban
Chase lovai: Tomahawk, Amaris, Jackdaw, Cooper












- Papapa, mesélj nekem kéjjek a Bőjvájtókjój! - könyörgött Messzelátó az ezüsthajú, vénséges Három Holdnak, aki vele szemben ült a tűz mellett, és éppen szárított növényeket, többnyire zuzmót, galagonyát és mohát őrölt egy kőtálban egy faragott kő-eszközzel. Három Hold feltekintett súlyos, ráncos szemhéjai alól, szúrós tekintettel meredt Messzelátóra, majd csak pökhendin annyit mondott, fogatlan szájából a szavakkal együtt némi nyál is távozott:
- Dolgom van! Eredj! - Messzelátó nem akarta annyiban hagyni, felpattant, és odatipegett nagyapjához, pufók kis kezecskéjébe vette az öregember fonnyadt arcát, és ránevetett, apró gyöngyfogain táncot járt a tűz fénye.
- Na, Papapa! Cak egy picit! Nédd! Eeennyire picit!- és mutatta mutató- és hüvelykujjával azt az eeennyire pici mértéket. Három Hold mintha megenyhült volna, s miközben a füvek morzsolását befejezte, ölébe ültette legkisebb unokáját. Egyik kezével tartotta a kicsit a derekánál, a másikkal viszont kivett egy marokkal az összezúzott növényekből, és beledobta a szemben lévő tűzbe. Kisebb szisszenés hallatszott a lángok közül. Egy vékony kis füstcsík szállt fel a wigwam kivezető nyílása felé, s az öregember beszélni kezdett.
- Sok-sok hold óta keringenek különös történetek a Bőrváltókról a lakoták között. A Bőrváltók nagy harcosok, sámánok és vadászok voltak, nem akadt párjuk azon a vidéken, ahol éltek, akárhol volt is az. Látásukat, szaglásukat, hallásukat és erejüket attól a félelmetes és nemes állattól örökölték, amellyé átalakultak. Shunmanitu. Farkas. - egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, lenézett unokájára, látta, hogy figyel; szemei akkorára tágultak, mint az ijedt rénszarvasé. Elégedetten megköszörülte a torkát, majd szórakozottan folytatta, tekintete mintha keresne valamit az illatos füstben, ami már ott gomolygott az orruk előtt.
- Három Hold gyakran hallott róluk esténként a nagy tűznél, ahogy a mesemondó felelevenítette, miként nyargaltak az éjszakában, éjfekete, ezüstszürke, hófehér, rozsdavörös és aranybarna bundájukon meg-megcsillant a Holdszellem fénye mikor éppen nem takarta őket az illatos fenyők lombja, vonításuk sok-sok mérföldre elhallatszott, félelmes agyaruk piroslott levadászott áldozatuk friss vérétől. Ember s állat egyaránt félte e különös hatalommal megáldott lényeket.
“A Wakantanka, a Nagyszellem áldása van rajtuk”, mondogatták... Mondogatták... - hangja egyre jobban elhalkult, mintha csak magának motyogna. A kisfiú egy darabig csak meredten bámulta az öreget, aztán Ő is odafordította tekintetét, ahová Három Hold. A tűz lángjai között mintha megannyi farkas rohant volna körbe-körbe, majd egyszercsak, szépen egymás után felszökkentek, füstté váltak, és acsarogva kiszállingóztak a fenti füstnyíláson. Álomba szenderült, nekidőlt nagyapja horpadt hasának.
Messzelátó legkalandosabb álmaiban ők voltak a fő mozgatók, minden körülöttük forgott. Gyakran álmodta azt, hogy egy eme varázserővel rendelkező farkasemberek közül. Azonban azt sose gondolta volna, hogy álma valóra válik.
Éles fájdalomra riadt fel. Lenézett a kezére, és látta, hogy alkarján egy harapás van. Nem volt mély, de kétségkívül szándékos volt. Olyan volt, mint egy állaté. Mint a farkasé. Ahogy feje emelkedett, hogy fölnézzen Három Holdra már akkor furcsálta, hogy valami tömött és durva borzolja a fejét.
Ahogy felpillantott, nem a nagyapjáéval, hanem egy őszpofájú farkaséval találkozott a tekintete.











Érezte a vadászat izgalmát, forrt a vére, mennie kell, mennie kell, futnia kell! Szagok! Mennyi sok szag! Fenyő, sár, hó, nyúlhús, sok-sok farkas! Rengeteg farkas! Ők is rohantak, érezte őket a fejében, ahogy beszéltek hozzá! Mancsa alatt ropogott a hó, recsegett a jég, dobogott a keményre döngölt talaj. Megállt. Fülelt. Vonyított.
Válaszoltak! A többiek a közelben vannak, találtak húst! Húst! Menni kell, nincs idő, enni kell, ölni kell! Futni kell!
Végig száguldott egy olvadt hólé táplálta tavon, madarak reppentek föl mellette, szemrehányóan, bosszúsan rikácsolva, hogy így felriasztották álmukból. Nem baj. Most már Ő áll a tápláléklánc csúcsán!
Berontott a fenyvesbe és a hangokat-szagokat követve száguldott fajtársai irányába. Futtában vakkantgatott, fel-felvonyított, de semmilyen válasz nem jött rá. Elvoltak foglalva, már hallotta is őket, hallotta, ahogy rágnak, tépnek, marcangolnak, morognak. Elejtették a vadat!

A tízéves Messzelátó kiugrott a szeder- és csipkebogyóbokrok közül, rózsaszín kis nyelve lógott, ahogy lihegve odaügetett a nagyobbakhoz. Apja kiugrott onnan, ahonnan az előbb még Ő száguldott ki. Ez volt Messzelátó első vadászata, de nem jöhetett egyedül. Így se fogott semmit, rohangált, mint egy megkergült kis bölény, annyira izgatott volt. Most minden erejével próbált húshoz jutni, de az apja megragadta a grabancánál fogva és pár lépéssel odább, egy nagy ezüstfenyő tövében letette, lefeküdt és a mellső lábai közé szorította, hogy ne szökjön el.
Vársz. Övék a szarvas, ők ejtették. Ők Tarkok, felettünk állnak. Mi majd utánuk eszünk, ha egyáltalán méltatnak arra, hogy hagyjanak valamit. - hallotta apja parancsoló hangját a fejében. Nem mert visszaszólni neki, csak panaszosan nyüszített. Annyira éhes volt! Az egyik nagy Tark felemelte nemes fejét, megrázta, acélszürke bundájáról a levegőbe fröccsent a szarvas vére, majd felmordult.
Várakozóan nézett Fehér Szarvasra, aki felállt és orrával maga előtt bökdösve Messzelátót, odabattyogott hozzá.
Az Atanerk ráemelte mélykék szemét, aztán odébb húzódott, és így tettek a Tarkok is.  Fehér Szarvas szűkölt, lejjebb lapult a földhöz és a fülét is kicsit hátrahúzta, ahogy óvatosan megszaglászta a hatalmas Atanerket. Az barátságosan megcsócsálta a fülét és a tetemre pillantott. Fehér Szarvas abbahagyta a bókolást fiának, Sebes Vidrának. És enni kezdett.
Egy fakóbundájú farkas, Mosolygós játékosan megharapta Messzelátó farkát, aki ijedtében megugrott, majd megfordulva rámorgott bátyjára.
Az visszamorgott és odanyomta a szarvashoz, mint egy azt mondva: “na maradj csöndben és falj”. Messzelátó nagy élvezettel kiharapott egy darabot az állat jobb combjából, párat rágott rajta és lenyelte. Fenséges volt! Örömében felvonított, s a többiek vele együtt vonítottak a teloholdas éjszakába.













Az egész faluban állt az élet. A Cree indiánok szomorúak voltak. Senkinek nem volt kedve vígadozni, vagy akár bármiért is örülni. A férfiak nem vadásztak, nem tanították a fiaikat nyilazni, az őrszemek is csak félig-meddig figyeltek oda a feladatukra. Az asszonyok nem főztek, nem varrtak, nem takarítottak. A gyerekek szája lefelé konyult, a nagyobbak sírtak is, mert tudták, milyen baj közeleg.
Az egész tábort nyomott szürkeség járta átt, néha egy.egy fagyott ágat végighordott a szél a wigwamok között. Mi lesz velük, ha nem lesz többé a sámán?
Messzelátó lesoványodott, mert napok óta csak ült Három Hold haláloságya mellett, alig evett, csak akkor ivott, mikor a nagyapja is, és nem is aludt vagy két napja, mert félt, hogy mire felébred, Három Hold eltávozik az Örök Vadászmezőkre.
Egyszer, mikor már többször is azt hitte, a nagyapja eltávozott, mert hiába szólongatta, nem kelt fel azonnal, az idős indián magától nyitotta ki a szemét, és erőtlen hangon, rekedten és suttogva szólt legkedvesebb unokájához:
- Menj el... - hörögte. Messzelátó felkapta a fejét. Nem értette, miért akarja Három Hold, hogy elmenjen.
- H-hogy mondtam, Papapa? - az öreg indián ráemelte végtelenül fáradt tekintetét.
- Menj el... a szeminolok földjére. Egyszer... még ifjú koromban... sok-sok holddal ezelőtt jártom ott... és ott egy van egy sámán... aki meg tudja...meg tudja... - köhögőroham jött rá. Messzelátó sietve adott neki egy kis vizet a az ölében melengetett jávorbőr kulacsból. Három Hold ivott, erőt gyűjtött, majd ismét beszélni kezdett.
- Szép szál férfi lettél... - felemelte reszketeg kezét, de túl gyenge volt, nem bírta elérni unokája arcát. Messzelátó torkát sírás szorongatta ettől a látványtól, de a férfiak nem sírnak. Gyöngéden mefogta Három Hold rücskös, sovány kezét és az arcához nyomta. A sámán halványan elmosolyodott, hüvelykujjával végigsimított Messzelátó határozott vonalú arccsontján. Hamarosan hetvenegy éves lesz, már nem olyan szeleburdi kölyök, mint volt. Egyre ügyesebben használja a pajzsát és az eszét is, a vadászatban is jeleskedik.
- Annyi mindent kell még tanulnod... menj el ehhez a sámánhoz, és mondd neki: “Védőszellemet szeretnék”... Ő majd...khm...Ő majd elmagyarázza a többit.  És akkor együtt lehetünk... - ez utóbitt már szinte csak tátogta. Messzelátó csak hebegett-habogott, nem tudott mit mondani.
- De hát Papapa, mégis hogy... Papapa...? - érezte, hogy a nagyapja keze vészesen erőtlanül zuhan le az arcáról. Vége volt.













Kanada fagyos időjárása és hóborította talaja után az Everglades mocsaras vidéke és fullasztó melege rossz átokként hatott Messzelátóra, huába volt több hónapos az út, nem tudta megszokni ezt a meleget. Dülöngélt a nyeregben, kóválygott és állandóan fájt a feje. Hosszú és magányos út volt, a három lóból, amelyet magával hozott váltásként, kettő elpusztult és a mostani is nagyon sovány volt már.  Mikor úgy érezte, nem bírja tovább, végre megpillantotta maga előtt azt a bizonyos tábort. Egy hatalmas, több méteres, farkasfejet ábrázó totemoszlop jelezte a szeminol vérfarkasfalka territóriumát az út szélén, ahogy apja is mondta. Leszállt a nyeregből és elindult lefelé a dombon, vigyázva, mert körülötte mindenhol ingovány húzódott. Lova nem egyszer megcsúszott, Messzelátó sem szokott hozzá az efféle sikamlós talajhoz, mokaszinja ide-oda csúszkált.  Félúton a tábor felé menet látta, hogy egy magányos alak közeledik felé. Közelebbről látta, hogy egy sámán az, ékes sastollai és talizmánjai jelezték rangját.
- Messzelátó! - mondta, mikor az ifjú odaért, s pengevékony ajkát sejtelmes mosolyra húzta. - Már vártalak. Három Hold mondta, hogy eljössz hozzám.




- Lehet, hogy amikor kedve tartja, uralma alá hajtja majd a tested, elméd, s mikor ez megszakad, nem emlékszel majd semmire. Így is akarod a Védőszellemet? - kérdezte legvégül Awani, Nugodt Víz az evergladesi szeminolok sámánja Messzelátót. A fiatal sámánnövendék nagy komolyan bólintott.
- Akkor lépj a körbe! - mondta szigorúan. Messzelátó határozottan belépett a porrá őrölt csontból és ritka, szárított növényekből rajzolt körbe. A sámán lefújta szent füsttel, majd elővette a dobját, és énekelni kezdte az igézést. Mintha sötét árny ereszkedett volna a sátorra, Nugodt Víz hangja egyre jobban elmélyült, majd hangosabb lett, szeme fennakadt, a füst is természetellenesen kavargott Messzelátó körül. A sámán az utolsó két sort már szinte üvöltötte, a hangja sikoltásba csapott át, úgy verte a dobot, mintha egy egész hegyláncot akarna leomlasztani a dübörgésével. Aztán egyszercsak abbahagyta. Elnémult, mint a sír.
Semmi nem történt, aztán egyszercsak halvány derengés jelent meg a sátorban, furcsa, halvány aura és ennek a közepén ott állt Három Hold, olyan boldogan, hogy mosolyogni is alig tudott, majd mintha a Nagy Manitu küldött volna villámot az egekből, vakító fehérség kíséretében nyoma veszett.
Egy asszony sietett be a sátorba. Messzelátó túl kábult volt ahhoz, hogy meglepődjön azon, hogy az asszony sápadtarcú. Friss vizet hozott és odanyújtotta Nyugodt Víznek. Amaz mohón megitta, majd bágyatagon Messzelátó felé fordult.
- Most menj, a szertartás sikeres volt. A lányom, Életvidám majd ad neked vacsorát és biztosít alvóhelyet. - azzal elfordult, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek.
Messzelátó kábán követte a nőt annak sátrába. Leültette a tűz mellé, és szó nélkül nekiáltt húst sütni.
Messzelátó észrevette, hogy két íj van egy állványon a szemközti sarokban.
- Az enyém és a férjemé – mondta, mikor látta, hogy Messzeátó az íjakat nézi, és halványan elmosolyodott. Messzelátó viszonozta. Csak most vette észre a nő szépségét és nem tudott nem mosolyogni, mikor ránézett.
- Ki a férjed? - kérdezte kedvesen. A lány arcáról lehervadt a mosoly.
- Bocsánat... halottakról nem illendő beszélni... - azzal némaságba burkolózott. Messzelátó lebigygesztette az ajkát, és lesütötte a szemét.














A puskalövések fülsiketétőn hasítottak a levegőben, megremegtetve Osceola dobhártyáját. De már nem törődött velük, megszokta ezt a hangot. Négy éve folyamatosan hallja. Négy éve folyamatosan ébernek kell lennie még álmában is. Négy éve folyamatosan óvnia kell népét és feleségét, Életvidámot. Négy éve nem szabadul az átkozott fehérembertől.
Először alkukkal, prémekkel meg tüzes vízzel akarták lekenyerezni a szeminolokat, majd mikor a szikla nem engedett a háborgó szélnek, rájuk küldték a katonaságot.
Huszonöt év telt el azóta, hogy Osceola ezt a nevet kapta, hogy befogatta a szeminolok törzse és elvette a mézhajú Életvidámot. Nem volt köztük szerelem, csak valami más, szoros kötés, ami viszont elég erős volt ahhoz, hogy Osceola elhatározza, ezentúl nem csak a sámán feladataira fog koncentrálni, hanem a harcoséra. Ha gyermekeik nem is lesznek, Ő sokkal többet tud tenni, ha harcol, semhogy társalog a lelkekkel a sátrában.
Újabb lövéssorozat, ezúttal közvetlenül azon a mohos fatönkön, ami mögött fedezéket talált. Szerzett puskát a spanyoloktól, akik kereskedni jártak ide a környező vidékekre, de a muníciója kifogyott, így csak az íja maradt. Nappal volt, és ez semmi jót nem jelentett. Nem tudtak támadni farkasalakban, mert ha a katonák szeme láttára változnak át... Osceolának nem volt szüksége magyarázatra.
Abbamaradt a lövések sorozata. Kihasználta azt az időt, amíg a sápadtarcú katonák újratöltik villámló botjukat. Sebesen, mint a vidra a vízben, kéktollú nyílvesszőt illesztett az íj idegére, áthajolt a fatörzsön, miközben megfeszítette fegyvere húrját, és nem gondolkodott. Meglátta az első egyenruha színének villanását a vakító napfényben, és elengedte a gyilkos lövedéket, majd azonnal visszakuporodott. Fájdalmas nyögés hallatszott, tompa puffanás és hangos szitkozódás, majd zizegű hangok töltötték meg a levegőt. A harcosai is lőttek, a szeminolok közül is eldördült néhány puska.
Több fehér halálhörgését is hallani lehetett, de jött a választűz, és látta, ahogy közvetlenül a vele szemben lévő fa mögül kidől egy harcos, tomahawkja kigurul a kezéből, le Osceola lába elé.  
- Megbosszullak, Mohó Gém... - suttogta fogát csikorgatva, miután ráismert az indiánra a fegyveréről.
De várt. Várt egészen a Nap lenyugtáig, de még azután is, egészen míg olyan sötét nem volt, hogy a fehérek az orrukig nem láttak. Akkor alakot váltottak.
A fehérek természetesen azt hitték, ez az Sátán műve, sikítva rohantak szerteszét, de a harcosok nem hagyták megszökni őket. Aki arra járt volna aznap éjjel, az azt láthatta volna, hogy hatalmas farkasemberek táncolnak egy hatalmas máglya körül, amelynek tápláló anyaga egynegyed fa és háromnegyed emberhús, a táncosok dárdáira és óriás tomahawkjaira pedig fehér emberek fejei vannak rátűzve.














A büszke Osceola főnöknek nem volt jobb dolga, mint az orra előtt a földre csöpögő vízcseppeket figyelje. Tizenhárom év... ennyi ideje zargatják őket. A többi főnök, akikkel még a háború kezdetén szövetséget kötöttek, elárulták őket. Aláírtak valami bugyuta papírost, amelyben átadják földjüket a sápadtarcúaknak! A Gonosz Szellem sújtson átokkal reájuk!
Osceola természetesen nem írta alá, és ez épp elég volt a fehéreknek, még több embert küldtek, és kirobbant a második háború. Az első pár ütközés után a sápadtarcúak utánpótlást küldtek az egyik erődítményükből a másikba. Osceola és harcosai megtámadták ezt a menetoszlopot. Sok-sok tomahawk élét festette pirosra ostromlóik vére, a szeminolok azonban csak elenyészően kevés embert vesztettek. Öten haltak meg, és egyikük hadifogságba esett. Osceola.
Több, mint fél éve volt börtönben, távol Földanya oly' hőn szeretett teremtményeitől, fáitól. Távol népétől és barátaitól. Távol otthonától.
Megfosztották a szabadságától. Feleségétől, Életvidámtól. Osceola úgy látta, elesett a csatában. Megfosztották fivéreitől, Mosolygós a karjai között halt meg, továbbra is mosolyogva.  Sebes Vidra inkább levetette magát egy szikláról, mintsem egy sápadtarcú kutya kezeitől haljon meg. Megfosztották földjétől, életétől. Majdnem Mindenétől. Egyetlen társa Három Hold volt, de Ő sem nyőjthatott sok reményt.
Vérfarkasok és Őrzők vigyáztak arra, hogy el ne szökjön. Osceola feladta a reményt, de a népe nem.
Egyik éjjel üvöltözésre, szitkozódásra, fegyverdurranásra riadt fel. A börtön fala, ahol őrizték, berobbant, és megjelent apja, vérző oldallal és tombolva, teljes alakban. Két lábra állt, ordított és bezúzta az egyik őr koponyáját, mielőtt az alakot válthatott volna. A többi farkassal nezezebb volt, ők már váltottak, kiszabadítói közül ketten is elestek karmaiktól és agyaraiktól. Végül egy szeminol farkas szedte ki őket, egy precíz fejlövéssel. Rácsait szétfeszítették, őt pedig maga az apja oldozta ki, nem érdekelt, hogy közben hozzáér az ezüst láncokhoz. Közelgett a talihold, azért rakták rá, hogy gyengüljön, ráadásul előző teliholdkor nem is kapott húst, gyenge volt, akár a harmat.
Később, mikor már az erődön kívül cipelték a sokkot kapott Osceolát, az egyre csak azt dörmögte:
- Hol van Életvidám? Merre van az én mézhajú feleségem? - de senki nem válaszolt rá.













- Veszélyes játékot űz, Mr. Chasing His Horse – búgta Miss Velma Mayfield, mikor Nathaniel Chasing His Horse átnyújtott neki egy pohár skotch-ot. Persze az nem skotch volt, ezt mindketten tudták, hanem valami petróleum ízű borzalom, amit a város másik túloldalán készítettek az emberei, természetesen illegálisan. A szesztilalom megviselte a kaszinót, na meg egész Chicagót, de Nathanielnek más bajai is voltak.
Nem elég, hogy évtizedekig hiába kereste Életvidámot, épp hogy megnyitotta a kaszinót, berobbant az alkoholtilalom, ráadásul a Chicagói farkasok sem nézték jó szemmel, hogy egy őslakos van a városukban és magához csődíti eddigi hűséges törzsvendégeiket a vadonatúj, forradalmi kaszinójába.
Volt persze ennek más árnyoldala is – mint feljebb említésre kerültek az ellenőrzések -, de még így is óriási durranás volt. A Soaring Eagle híres volt különösen szép táncosnőiről, és Miss Velma épp ezért jelentkezett. De most egészen más okból volt Nathaniel irodájában.
- Valóban, Miss Mayfield, valóban. 1926-ot írunk, ez a kor már csak ilyen. De különben is, maga olyannak tűnik, aki szereti a veszélyt – mondta Nathaniel halálos nyugalommal, és lassan beleivott az italába, sötéten csillogó szemét le nem véve a nőről. Mikor megérezte az ízét, próbálta megtartani a csábító arckifejezését és nem fintorogni.
Egy pillanatig még bámulták egymást, mind a ketten az italukat szürcsölve, aztán hirtelen, mintha összebeszéltek volna, Nathaniel felugrott a szék, ahogy Velma átugrott az íróasztalon, mit sem törődve a kivillanó fehérneművel és rávetette magát Nathanielre.
Amaz visszaesett a székbe, de mit sem törődött vele, átölelte a nőt és ajkát szorosan az övére tapasztotta. Beletúrt Velma rövidre vágott, selymes barna hajába, míg a nő keze a nadrágszíjával babrált.
- Azért mégiscsak jobb lett volna... egy igazi skotch... - lihegte Nathaniel, és Velma épp válaszolt volna, mikor dörömbölni kezdtek az ajtón.
- Nyissák ki! RENDŐRSÉG! - mindkettőjükben megfagyott a vér. A nő lemászott Nathanielről és gyorsan eligazgatta a ruháját, mintha számított volna, hogy amikor betörnek a rendőrök és letartóztatják mindkettejüket illegális alkohol előállításért és fogyasztásáért. Nathaniel Cree-ül szitkozódott, Velma meg a karját rángatta, hogy most mit tegyenek.
- Válts! - parancsolt rá a táncosnőre és maga elkezdte lekapkodni a ruháit.
Mikor a rendőrök betörték az ajtót, egy öltönyt meg egy rojtos fekete ruhát, harisnyát meg cipőket találtak, na meg egy függönyt, melyet a nyitott ablakon befújó szél lobogtatott és mikor az ablakhoz rohantak, két hatalmas kutyát vagy mi a fenét láttak berohanni egy sikátorba.

Nathanielben tombolt a düh. Volt némi sejtése, kik dobták fel őket. Rohant, mint az őrült, és vaktában nem vette észre a sarkon bekanyarodó autót. Félreugrott, de ez Velmának nem sikerült. Hatalmas robajjal csapódott egymásba a két test. Nathaniel megtorpant egy pillanatra, és hátranézett. Velma nem mozdult. Azonnal döntött. Továbbrohant a chicagói éjszakába.













Chase Kelly mindent elintézett. Átvette a házat, elhelyezte a lovait, kifizette a kaszinó utolsó részletét az előző tulajnak.  Elég háborút látott már, a Világháború sok lett volna neki. Alaszkába jött, és a legészakibb részén bújt meg évtizedekig csak a farkasalakjában tengődve. Velma elvesztése sok volt neki. Kellett egy kis pihenés, távol a külvilágtól. 1972-ben lejött Fairbanksbe Védőszelleme unszolására és nyitott egy kaszinót, de az emlék még mindig sajgott, ezért rábízta a helyettesére, Ő maga pedig – szintén Védőszelleme bíztatására – Életvidám keresésére indult. Aztán 2012 nyarán belátta, hogy nem fogja megtalálni. Végleg lezárta azt a fejezetet, új életet kezdett. A helyettese készségesen visszaadta neki a kaszinóját, amely addigra igen népszerű lett.
Vett egy házat, bemutatkozott a falkának és beköltözött.
Most is Fairbanksben él, Tark titulust viselve, és nem törődik többé a múlttal.







Amiket szeret:
- Minden, ami négy falon kívül történik, távol a betondzsungeltől, vagyis a természet, minden formájában. Eső, hó, napsütés, virágzás, szellő, ősz, tél, tavasz, nyár, bármi, aminek nincs köze az ember keze által alkotott dolgokhoz.
- Óvni a környezetét; bármilyen apró dolgot megtesz, akár átszalad az úttesten, hogy a szemközti járdán a földről felvegyen egy Alaskan Amber-ös palackot és kidobja a kukába.
- Állatokat, főleg lovakat; ez csak természetes. A sziúk Shunkawakannak, “égi kutyának” hívják a lovakat a nyelvükön. Azt mondják, egymásra találtak, mint két testvér, akik sokáig nem látták egymást. Mivel benne tombol a sziú vér, furcsa is lenne, ha nem rajongana értük.
- Zenét; nem a tuc-tucra meg a dubstepre gondolok(nem ítéli el azokat, akik ilyet hallgatnak, csak Ő nem szereti), hanem igazi zenére, amit hangszerekkel játszanak. A dobokat és a sípokat különösen, mert a törzsi életre emlékezteti, de nem veti meg a zongorát, a gitárt és a vonósokat sem.
- Énekelni; nem fog neked eláriázni egy Someone like yout Adele-től, inkább régi indián dalokat szokott halkan énekelgetni a maga nyelvén, amikor egyedül van


Amiket ki nem állhat:

- Háború; ember még ekkora ostobaságot nem művelt. Ha kérdezik tőle, miért utálja, sose indokolja, csak annyit mond: mert!
- Rasszizmus; egész élete során végigkísérte, látta a népét rezervátumokban szenvedni, ártatlanok haltak meg emiatt az ostobaság miatt; ha egyszer felfedezi valakin a rasszizmus jeleit, az jobban teszi, ha ezentúl tekintget a háta mögé...
- Állatkínzás; rodeó, kutya- és kakasviadal, amit csak akarsz, fölösleges dolgok kegyetlen emberek szórakoztatására; talán még jobban undorodik tőle, mint a rasszizmustól
- Elhamarkodottság; akár életekbe is kerülhet egy rossz döntés, ezért Chase mindig meggondolja mit tesz és nem szereti azokat, akik nem így tesznek.
- Kellemetlen zajok; fúrás, kopácsolás(kivéve a fakopáncsé), nyikorgás, amikor valaki húzogatja a kezét egy lufin, mikor valaki evés közben ráharap a villára vagy karcolgatja a tányért; mind-mind olyan hangok, melyek nem Földanyától erednek és Chase idegenkedik tőlük

Rövidtávú célok: A következő megvalósulását elindítani

Középtávú célok: Amerika-szerte kiterjeszteni a kaszinó-láncot, vagy legalább Vegasban nyitni egyet; felkutatni a vérvonalát

Hosszútávú célok: Az egész Világon létesíteni Killer Whale kaszinókat; teljesen kiismerni a már felfedezett vérvonal képességét



Forrásmegjelölés: Először TopSiteson találtam, de nem volt időm regisztrálni és karaktert készíteni, aztán nemrég Raven meggyőzött

Hirdető: -

Avatar/Play by: Rick Mora – Chase Kelly





Lakóhely helyszíne: Saját ház a hegyekben
Kép(ek)/leírás a helyszínről: Chase szereti a tágas tereket, ezért egy igen nagy házat vásárolt. Van egy háló, a falán temérdek indián kultúrából származó tárgyak, szőttesek, fegyverek; egy vendégszoba, nem túl komplikált, de ízléses; egy nagy konyha, benne minden modern háztartási eszköz; nappali kandallóval, kényelmes  kanapéval és bútorokkal, melyeknek szarvasagancs vagy egyéb vadállat szarva/préme/karma a fő elem; két fürdő, egyikben zuhanyfülke és kád külön, másikban ezek egyben. Remek kilátás nyílik a White Mountainsra egyaránt a lenti és fenti erkélyről.





Egyéb saját helyszín neve és helye: A Soaring Eagle Casino and Resort-nak egyelőre csak egy kaszinója van Fairbanksben és egy Ancourage-ban, de azok elég jólmenő és felkapott kaszinók.
Kép(ek)/leírás a helyszínről:

Uff, Nagyfőnök!

Itt és most békés szándékkal jöttem, szóval *lehuppan a tűbortűz mellé*. A történeted érdekes volt, kiérződött belőle az indián íz, ha mondhatom ezt, a nevek különösen tetszettek, ahogy a karakter világszemlélete és a dolgokhoz való hozzáállása is.
A kaszinódhoz sok sikert kívánok useresen, karakteresen már nem leszek ilyen kedves.
Kérlek foglalj avatart, mert a karaktered
Ha megvagy a foglalóval, mars játszani! És üdv nálunk! ^^