E gyre jobban zavar, hogy csak csendben figyel és nem ereszt. Érzem a kezeinek szorítását a combomon, mikor mozdulnék. Egyenlőre még finoman jelzi, hogy jobban teszem, ha a fenekemen maradok az ölében. ~De mégis mi a fenét akarhat még?~ Nem, nem akarok arra gondolni; hogy esetleg ennél többet, hogy talán a testemet és a véremet is vagy akár az életemet. Mégis agyamban megjelenik egy kép arról, ahogy a hullám fölött véres pofával áll egy hatalmas vérfarkas. Egyszer láttam egy horrorfilmet amiben farkasember volt, na soha többet azóta ilyet. Ahogy kiegyenesedett, én ösztönösen húzódtam el tőle. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a kormánynak ütődött a hátam.

A kezei még mindig a combjaimon pihentek, szája szegletében mosoly jelenik meg. Rosszat sejtek, s hamarosan már megcsókol ismét. Jobban mondva az alsó ajkamba harap. Aztán meg megint maga felé húz a derekamnál fogva, mire ellenkezem és próbálok szabadulni tőle. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy megérzem a véremet. ~Felrepedt a szám, nagyszerű!~ Megszólalnék, de akkor a nyelve megint utat tudna találni a számban és más se hiányzik, minthogy még jobban megvaduljon a vérem ízétől. Minden mindegy alapon lökném már el magamtól, de ekkor szemei ismét ezüstbe fordulnak és a döbbenettől majd kiguvad a szemem. Aztán hirtelen minden elsötétül és valahol egészen máshol találom magam...
Félhomályban. Hideg van, fázom. Fogalmam sincsen, hogy hol vagyok és hogyan kerültem oda. Egyetlen, fehér lepedőn fekszem és az anyag alig takarja meztelen testem. Zavartan nézek körbe, arcomat pír fedi és a ruháimat keresném, de az orromig sem látok nemhogy a ruháimat. ~Hova a fenébe hozott?!~ Aztán észre veszem, hogy figyel ráadásul egész közelről. Eddig fel se tűnt, hogy ő is itt van a helyiségben. Vagy csak nem akartam észrevenni, hogy ő is itt van velem és szintén meztelen.
- Ho-hol vagyok? - Kérdezem ijedten, a lepedőt magam elé szorítva. Nyilván azért hozott ide, hogy kedvére szórakozhasson velem és ne zavarják meg. A tekintete szinte perzsel, megint felfal vele.

- El fogsz engedni? - Azt már nem mertem hozzátenni, hogy utána. Mert nyilván amíg nem kap meg, nem ereszt el. Vagy talán még akkor sem, mert túl sokat tudok. De nem szól egy szót se, csak egyre közelebb jön, még mindig vizslatva mintha egy kupac finom falat lennék vagy valami szaftos húsfalat. Fölém hajol és lélegezni is alig merek, de nem merek nem a szemébe nézni. Mire kettőt pislogok már össze is fogta a csuklóimat a fejem felett a jobbjával. Olyan hatalmas a keze, hiába próbálok szabadulni, simán átéri és meg is tartja kezeimet együtt egy kezével. Érzem, ahogy a baljával az oldalamon simít végig a vékony anyagon keresztül; míg végül keze a takaró alá nyúl és a mellemre nem talál rámarkolva.

Felnyögök és persze egyből kihasználja az adódó első lehetőséget. Talán érzi a félelmemet, az ellenkezésemet és ezért gyengéd még velem. Érzem ajkai próbálják válaszra bírni az enyéimet, nyelve táncba hívja és nem ereszti az enyémet. Ha akarnám se tudnám nem viszonozni ezt az egészet, olyan pokolian ügyes; így visszacsókolok persze, csakhogy ezt ő félreérti. Biztatásnak veszi, pedig nem annak szántam csak nem hagyott más lehetőséget. Tágra nyílnak a szemeim ismét, amikor megérzem odalent. A vékony anyag épp csak elválaszt tőle, így érezhetem milyen kemény a farka. Szabadulnék, mindennél inkább most már; de rám nehezedik, így pedig semmi esélyem ellene. Szinte a földre/ágyra/ahol épp fekszünk oda szegez a súlyával és megérzem koránt sem vagyunk egy súlycsoport.

Semmilyen tekintetben. Az anyag sercegő hangja vonja el a figyelmemet, mely sikítva szakad erőszakossága alatt és immáron nincs már köztünk semmi. Zavart pír költözik arcomra, Zuangon és most már Adam-en kívül nem látott még másik férfi anyaszült meztelenül. Se a testemet beborító tetoválásaimat, se a mellkasomon lévő "vérfarkasmedvetámadás" heges mementóját.
- Miért kínzol? - Kérdezem tőle, amikor ismét mellemre markol. Talán kétértelmű és félreérthető volt a kérdés, de tudni akarom miért játssza ezt az őrült játékot velem. Akkor is tudni akarom, ha talán már nem fogom megérni a holnapot. Egyszerűen érteni akarom a miérteket.

Elsápadok, amikor megérzem a kezét lefelé indulni. Óhatatlanul is a tegnapi nap jut eszembe, hogy Adam ajkai is pontosan ilyen irányban barangolták be a testemet és beleborzongok az egészbe. Nem miatta, Adam és az emlékek miatt. De mit sem számít ez, hiszen a végeredmény ugyanaz mint tegnap: nedves vagyok nem is kicsit. Ahogy odanyúl, ujjain érezheti a talán még meleg nedvességet. Felnyögök, amikor a végigsimít hosszában a lábam közén és a csiklómat kezdi simogatni.
- Neee...! Haaagyd... aaabbaaa...! - Nyögöm ellenkezve, de testem épp ellenkezően reagál minden mozdulatára. Lassan remegni kezd "Daniel" érintéseitől, de ő ennyivel gonosz módon mégsem éri be.

Lassan már ott tartok, hogy ficánkolnék megállás nélkül; de teste az enyémnek feszül még mindig, alig tudok megmozdulni is alatta jelenleg. Ő pedig abba se hagyja, a vágy pedig egyre inkább kezd belülről szétfeszíteni mint tegnap. Csakhogy ez most koránt sem olyan kellemes; még, ha testem akként éli is meg. A lelkem nem élvezi egy cseppet sem. De teljesen össze vagyok zavarodva jelenleg. Felkavarta Adam a lelkem és "Daniel" most még erre egy plusz lapáttal rátett. Mikor már azt hiszem elélvezek mindjárt; akkor abbahagyja és leállítja szorgos ujjait, hogy aztán némi szünet után újból újult erővel folytassa a műveletet. A vágy pedig csillapodik bennem, majd újjáéled örök körforgásként.

Az édes kínzást pedig a végtelenségig húzza szinte így. A csókjait már megadóan tűröm, nem is válaszolnak elnyílt ajkaim. Inkább levegőhöz próbálok velük jutni, mert úgy érzem lassan hiperventillálni fogok, ha így folytatja. Mikor a nyakamat kezdi csókolni és lefelé indulva a mellemet veszi célba, némán sírom el magam. Mindent, ami tegnap történt Adam-mel, most tesz épp tönkre és még csak fogalma sincsen minderről. Már nem is ellenkezem, feladtam a harcot. Tegyen, amit akar; aztán mielőbb legyen vége. Persze testem meg-megrándul alatta, de próbálok valami egészen másra gondolni. Felidézem milyen volt a tegnapi, az emlékekbe menekülök előle. Érzek ugyan mindent, de valahol nagyon máshol járok fejben.

Az szakít ki ebből a védekezésből, hogy az ujját érzem meg magamban. Kéjesen nyögök fel az érzéstől, de hiába kezd erősebben mozogni az ujjaival bennem, nem érzek nagyobb kéjt. Inkább valami tompaság telepszik rám lassan, s az áldott eszméletlenségért fohászkodom magamban ami csak nem akar eljönni. Testem remegve válaszol minden mozdulatára, torkomból szüntelen kéjes nyögések egész sora tör elő és én mégsem élvezem. Csak folyik a könnyem. Pedig nem okoz fájdalmat, csak erőteljesen ostromol. De én nem akarom ezt az egészet és ez mérgezi meg teljesen ezt az együttlétet. Szinte már szűkölő hangot hallatok, de még mindig nem élveztem el. Mintha nem menne. Hiába csókol meg ismét.

Nagy sokára végül testemen remegés fut végig; érzem, ahogy hüvelyem megfeszül, szinte összeroppantva az ujjait és szinte felsikítok, amikor elélvezek. Ez most nem volt kellemes. Hiába hallom a fejemben, jelenleg mocskosnak érzem magam, nem gyönyörűnek. Mint, akit megbecstelenítettek, pedig az még csak most fog jönni ezután. Ekkor elereszti a kezeimet, melyek ernyedten hevernek a fejem mellett. Jelenleg mozdulni sincsen kedvem. Pontosan tudom mi fog jönni, a tekintetében minden benne van. Ellenkeznék, de jelenleg semmi erőm úgy érzem. Viszont még kivár, nem hatol egyből belém. De érzem a puncimon újra és újra végigsimító férfiasságát. Megremegek tőle.

A vérem ismét meglódul, felkészülök gondolatban a fájdalomra, a szorító érzésre. De nem történik semmi, egyre csak húzza ezzel a simogatással mindkettőnk agyát. Ismét megérint, s testem készségesen reagál rá megint. Aztán valami megváltozik, mert hirtelen megérzem a kemény farkát a bejáratomnak nyomódni és olyan erővel markol a csípőmbe, hogy érzem belém mélyedtek a körmei és felhorzsolják a bőrömet. Talán vérzek is. Hátam ívben megfeszül, ahogy belém hatol és vele egyszerre nyögök fel. Meglepő, de kellemes érzés; hogy kitölt teljesen. Érzem, hogy hüvelyem körbeöleli, szorosan simul hozzá és készen áll mindarra, ami következni fog. Azt vártam fájni fog és ájulásba menekülhetek végre előle, de mégsem ez történik. Nincsen olyan mázlim, pedig emlékezni se akarok erre az egészre.

A testem és a lelkem harcban állt egymással. Egyrészről teljesen behódoltam neki, mindegy mit csinált a testem megadva magát reagált rá és élvezte ezt az egészet. De a lelkem szabadulni akart. Semmi sem kötötte a farkashoz, talán az első találkozáskor még kedvelte, de mostanra félelmet és haragot érzett. Azonban, ha Nat meg akarta törni a lelkemet igencsak jó úton haladt afelé, hogy sikerrel járjon. Az utóbbi néhány nap, mióta Fairbanks-be érkeztem teljesen felborította az életemet és leginkább a lelkemet kavarta fel nem is kicsit. Úgy éreztem, hullámvasút az életem jelenleg és semmi befolyásom az egészre. Csak sodródtam.

Még meg sem emészthettem a tegnap történteket, a farkas is kér egy szeletet belőlem, a testemből és talán az életemből is. Nem értem. Nem vagyok különleges, még csak arra sem emlékszem ki vagyok valójában. És mégis megtalál a baj. Mindenki engem akar. ~DE MIÉRT?!~ Kérdés, amire nem tudom a választ. És úgy tűnik nem is az ok számít, csak az okozat. Ahogy belém hatol érzem, hogy megáll egy pillanatra mozdulatlanul. Nem okoz fájdalmat csak kéjt és ettől csak még rosszabb ez az egész. ~Ha legalább fájna és ne lenne ilyen jó...~ De persze nincs olyan szerencsém. Ez ma nagyon nem az én napom.

Aztán megmozdul, és mint valami dugattyú indul meg ütemesen mozogva bennem. Hüvelyem körülöleli, olyan szűk jelenleg; hogy szinte érzem az egész farkát bennem. És pokoli érzés... pokolian jó. Hiába sajog a lelkem, mert megsebezte; mégsem érez másként a testem. Felnyögök ismét kéjesen, amikor teljesen elmerül bennem. Lábaim a dereka köré fonom és így késztetem egy pillanatra megállásra. De aztán hirtelen már a hasamra is fordít és mögöttem térdelve folytatja a műveletet. Azonban megfeszülök a kezei között, amikor érzem a nyakamból a hajamat eltűri oldalra.

Így pedig láthatja a tarkómon lévő mindent látó szem tetoválást, és az informátorok szárnytetoválása is láthatóvá válik a hátamon teljes egészében, melyet eddig középhosszú hajam úgy-ahogy elfedett. Érzem, mikor megharapja a nyakam, de vérem hála égnek (még) nem serken. Hozzám simul és belehúz a tempóba is, lökései erőteljessé válnak. Én pedig fel-felnyögök, szinte alig kapok levegőt úgy zihálok. Hát még akkor hogy eláll a lélegzetem, amikor Adam nevét morogja. ~Egyetlen szóval sem említettem Őt, épp csak rá gondoltam... Nem, az nem lehet, hogy olvas a gondolataimban! Ugye?!~

- E-ezt ho-honnan tudod? - Kérdeztem döbbenten dadogva. Fel sem tűnt, hogy már jó ideje a távolságtartó magázódás helyett tegezésre váltottam. Próbáltam ellenkezni, szabadulni tőle. Megijesztett ezzel, nem is kicsit. ~Vajon még mire lehet képes?!~ Fogalmam sem volt, hisz nem emlékeztem a farkasokra, semmit sem tudtam róluk. Adam pedig nem igazán beszélt erről, sem az őrzőkről. Csak nagy vonalakban, a részletekbe nem másztunk bele. Akkor örültem ennek, most már bánom. Jól jönne némi hasznos információ róluk, ami segít életben maradni. Mert jelenleg nem éreztem túl jónak a túlélési esélyeimet. Főleg, hogy egy újabb csókot erőszakol ki.

Fájdalmasan nyögök fel, érzem a bőröm húzódását, hogy nem ereszt. Majd megérzem a karját a derekam alá nyúlni, a csípőmet megemeli kissé, fejem pedig továbbra is lent marad; így pedig hüvelyem rászorul még jobban a férfiasságára. "Daniel" pedig még jobban bevadul ettől. Mélyen és vadul hatol belém, szinte a méhemben érzem már néha. Felszisszenek, nyögök, de tehetetlen elszenvedője vagyok csupán ennek az egésznek. Ebben már semmi gyengéd nincsen, csakis magával törődik és testem, engem csak felhasznál a saját vágyának kielégítésére mintha valami élvezeti cikk lennék.

Aztán már megint variál és a vállaimnál fogva húz hátra, így kénytelen vagyok térdelve, kezeimen megtámaszkodni. Érzem, ahogy a keze ismét végigsimít a szeméremdombomon, majd a csiklómra talál rá és izgatni kezdi. A fájdalom és félelem keverékét ismét átveszi a kéj és az élvezet egyvelege. Továbbra is vadul mozog bennem, de már egyre inkább élvezem. Már nem is fáj, ismét elég nedves vagyok, hogy ne égető, súrlódó érzést okozzon minden mozdulata bennem. Hamarosan megérzem a balját a mellemen, hogy egész testemet magához szorítja hátra húzva ezzel. Magához simítva tart, testem az övének préselődik. Egyszerűen úgy tűnik, nem tud betelni ezzel.

Vagy csak nem akar, ki tudja. Büszkeségem ezen a ponton adja fel a harcot és kezdek könyörögni, hogy hagyja abba és eresszen el. Félek, halálosan rettegek attól, hogy én ezt egyre jobban és jobban élvezni kezdjem. Már most is túlságosan élvezem. Gyengének érezem magam vele szemben. Sosem vallanám be, egy egyre inkább élvezem magam is mindazt, amit tesz velem. És ez megrémít teljesen. ~Mióta lettem ennyire mazochista?!~ Gondolom és ekkor hirtelen megfagyasztja ereimben a várt a hangja. Állatias morgást hallat, semmi emberi nincsen ebben a hangban. Érzem valami baj van.

Hirtelen a melleimet szorít kezei megváltoznak, érzem a borotvaéles karmokat, amint bőrömnek nyomódnak. Elfog a pánik, hogy itt helyben átváltozik; miközben bennem van és úgy fog szex közben szétmarcangolni. Ha nem tartana meg, menten összecsuklanék; végre az oly régóta hiányolt ájulás megváltó sötétsége borul elmémre. De ez sem tart sokáig. Felsikoltok, amikor megérzem a fogait a nyakamba marni. Ez magamhoz térít egyből, de hiába. Hajamba markolva tartja a fejemet hátra húzva, miközben vadul és kérlelhetetlenül kefél már szinte nem is emberi tempóban.

Érzem a fájdalmat, ahogy a húsomba marnak fogai és nyeli a véremet. Én pedig egyre gyengébbnek érzem magam, miközben testem vonaglik a kéj és a fájdalom egyvelegétől. Hüvelyem satuként szorítja el a farkát, csípőm befeszül, miközben felsikítva elélvezek végre immáron másodszor. Érzem a vérem végigfolyik rajtam, akárcsak könnyem. Ő pedig továbbra is issza a véremet, miközben velem együtt élvez el tökéletes szinkronban. Egyre kevésbé érzem, hogy meg-megrándul még bennem; hogy még magához szorít és a sebembe nyal. ~Neee! Nem akarok így meghalni!~ Gondolom kétségbeesve, de ólmos fáradtság vesz rajtam erőt; míg végül végleg elájulok...
Egy kezet érzek, mely gyengéden végigsimít arcomon. Tekintetem homályos, be is bandzsítottam kissé. Fáradtan, erőtlenül hunyom le szemeimet. ~Akárki is az, hagyjon békén! Épp meghaltam!~ Gondolom, majd mikor megérzem az alsó ajkamon végigsimítani valaki ujját, kinyitom végre nehézkesen a szememet. Lassan térek magamhoz, kissé még kótyagos a fejem. Esküdni mernék éreztem, amint az élet lassan tovaszáll a tagjaimból. És most is, olyan fáradtnak érzem magam; pedig láthatólag élek, nagyon is élek.
- M-mi történt? Hol vagyok? - Kérdezem bágyadtan.

Értetlenül és kelletlenül veszem tudomásul, hogy karjaiba vesz majd kinyitja az ajtót és kisegít az autóból. Kissé még szédülök, ám a friss, hideg levegő lassan kezdi megtenni jótékony hatását, magához térít. Az eső is szemerkélni kezd. Döbbenten nézek az ezüstös szempárba, majd hallom meg, hogy mit mond nekem. A szavak pedig lassan értelmet nyernek. A kezem gondolkodás nélkül lendül előre, s ha nem állítja meg, bizony teljes erőmből felképelem. Az sem érdekel, hogy az ujjamon lévő ezüst foglalatú jáde gyűrű esetleg csúnya nyomot hagyhat arcán. Ennyit minimum megérdemel azért, mert ily galád játékot űzött velem.

Összetört, megsemmisített, elhitette velem, hogy megöl és végem. Ráadásul ha ez nem volna elég, még elérte hogy mindezek után testem sajgón akarja mindannak a fájdalomnak és kéjnek a keverékét, amit csak "álmában" kapott meg tőle. Az idegességtől remegett testem, miközben hullámzó mellkassal, zihálva lélegeztem.
- Mit műveltél velem?! - Kérdeztem, hajamba túrva. Azt hittem menten felrobbanok. A dühtől és a beteljesületlenségtől egyaránt. Mellem fájón feszült meg, mellbimbóim a hideg és a kéjes álomképek hatására kicsúcsosodott. Ölem pedig kielégülésre áhítozott.

Amikor közelebb lépett és megfogta államat, úgy éreztem az érintése perzseli a bőrömet. Megszólalt, nekem pedig a félelemtől tágra nyíltak a pupilláim. A szívem hirtelen hevesebben kezd el verni ismét és az ölemet forróság önti el a gondolatra, hogy a farkas valóban beváltja esetleg a fenyegetését a későbbiekben. ~Mindent el fogok követni, hogy megkaparintsam a vérét és gerincre vágjam...~ Még akkor is ez a mondata visszhangzik a fejemben, amikor visszaszáll a kocsiba otthagyva az esőben és elhajt. Nem is jut el a tudatomig, hogy int egyet még búcsúzóul. Sokkos állapotba kerülve testem remegni kezd nagy sokára, és nem sok hiányzik hogy összeessem és elájuljak.

H allom, ahogy felnevet, de szerintem semmi vicces nincs azon, hogy nem tudom hol vagyok vagy hogyan kerültem ide. Egészen meglep, hogy sikerül felpofoznom. Azt hittem minimum kitér vagy elkapja a kezem valami emberfelettien gyors reflexekről téve ezzel tanúbizonyságot. De nem, visszkézből sikerül úgy felpofoznom a jáde köves gyűrűvel, hogy még a vére is kiserken tőle. A meglepetéstől tágra nyílt szemekkel nézek az immáron morgó, dühös tekintető farkasra. A tekintete ismét ezüstös és semmi jót nem ígérve néz rám.

Azt hiszem én ezt nem gondoltam át teljesen első dühömben. Sokkos remegés fut végig testemen miközben hajamba túrok idegesen, agyam megállás nélkül zakatol; de képtelen vagyok felfogni a történteket. Ha megtenném biztosan beleájulnék, mert ez egy életre is sok volt nem hogy egy délutánra. És még mindig nincsen vége. Nincs, mert "Daniel" emberfeletti gyorsasággal kap el a csuklómnál fogva és szinte hajít az autónak. Odaszorít a kocsi oldalának és hátrarántja a fejemet. A hold fénye megcsillan agyarain én pedig a rémülettől kiguvadt szemekkel meredek rá.

Látom a vércseppet az arcán végigfolyni, egészen eszelős a tekintete. A szívem hevesen ver, lassan közel állok ahhoz, hogy sikítsak. Testem megrándul, amikor nekem nyomja a testét és megérzem a nekem nyomódó férfiasságát a farmerja nehéz anyagán keresztül. A motorháztetőn fekszem már, ő pedig fölöttem szorosan hozzám dőlve. Testem pedig beleremeg ebbe.
- Ez nem igaz, az miattad van. Te csináltál valamit velem. - Ellenkezem, de ekkor a nyakamba csókol épp ott, ahol megharapott az álomban vagy akármi is volt az, abban. Ettől testem megdermed, a nyakam megfeszül, ahogy próbálok elhúzódni tőle.

Dühös vagyok, kétségbeesett és tehetetlen. Rá, magamra, az egész világra haragszom; amiért ilyen helyzetbe kerültem. Amikor közelebb lépett és megfogta államat, úgy éreztem az érintése perzseli a bőrömet. Megszólalt, nekem pedig a félelemtől tágra nyíltak a pupilláim. A szívem hirtelen hevesebben kezd el verni ismét és az ölemet forróság önti el a gondolatra, hogy a farkas valóban beváltja esetleg a fenyegetését a későbbiekben.
- Eszemben sincs! Eressz vagy sikítok! - Fenyegetem meg, de leperegnek róla szavaim, inkább megcsókol.

Csókja megint gyengéd ugyanakkor továbbra sem ereszti kezében lévő államat. Testével továbbra is a motorháztetőnek szegez, így kénytelen vagyok elszenvedni mindazt ismételten, amit tesz velem. Mielőtt még itt helyben tényleg a magáévá tenne, megpróbálok hatni rá, mert csak az időhúzás az egyetlen fegyverem jelenleg ellene.
- Eressz el! Még a végén meglát valaki és kihívja ránk a rendőrséget! Nem akarom, hogy közszeméremsértésért tartóztassanak le veled együtt. - Hadarom, jobb indok az eleresztésemre nem jutott eszembe. Az őrzők bázisának titkát nyilván nem tudathatom vele. Remélem elenged, mert ha tényleg megteszi azt, amivel fenyegetett jelenleg nem tudnék neki ellenállni, ilyen pózban pedig ellenkezni sem.