A Karen's Tattoo dolgozói valószínűleg reggel óta találgatnak, és még így sem tudnak dűlőre jutni, hogy zsibvásár vagy cirkusz készülődik letelepedni az utca közepén. Hat kétajtós szekrény méretű férfiember hangja hallatszik, hol szitkozódnak, hol a magasságost emlegetik és egy elmeháborodott tulajdonosnőt, aki az elhangzott mondataikból ítélve, elevenen nyúzza meg mindegyiket, majd azután húsukat besózza, amennyiben bármelyik doboz külső csomagolásán egyetlen karcolást is talál. Nem ez volt az egyetlen dolog, ami feltűnhetett a szalon dolgozóinak. Biztonsági szakértők hada járta meg a kis üzletet, mindenfélét behoztak-kivittek, susmorogtak, sőt még egy lakásfelújítással foglalkozó cég is járt itt kipofozni a helyiséget. Meg kell hagyni, az elmúlt 1 hónap munkálatai nyomán rá sem lehetett ismerni a kis porfészekre. Az észt egy szőke nő osztotta, magassarkúban tipegett folyamatosan, és olyan szigorral irányított, mintha ezen múlna az élete. Senki nem tudta ki a tulajdonos, azt sem mi készülődik ide. Hő- és hangszigetelés, biztonsági rendszer, amely talán még a bankoknak sincs. A cégtábla felkerülte még további bizonytalanságba taszította a kíváncsiskodókat. Ezen a borús reggelen már 8 órától érkeztek a kis és nagy dobozok, egy teherautóban alig pár darab. Mindegyik láthatóan alaposan becsomagolt, felcímkézett, számozott és katalogizált volt. Délutánra a kirakaton át már lehetett látni, hogy egy vadonatúj, ámde legalább száz évesnek álcázott, antikolt pultot állítottak be a munkások. Cipeltek, hoztak-vittek, meg sem álltak. A szőke nő továbbra is irányított, hozatott nekik ebédet és reggelit, amit váltásban el is fogyaszthattak. - Nagyjából negyed óra és itt lesz a főnökötök, ajánlom, hogy mindennel, amivel csúszásban vagytok legyen kész. Sértetlenül. Egyébként senki semmit nem kap. Látható, hogy Ő maga is izgul, mindennek tökéletesnek kell lennie. Nyilván egy házsártos vénember vagy vénasszony lehet a tulajdonos, aki majd hisztériázik azért is, mert egy tetoválószalon mellé költöztették az üzletét. A munkások és a szőke is csak találgatott, mivel még sosem látták. Hallották a hangját, kapták a kövér csekkeket és biztosak voltak benne, hogy valaki ellenőrzi őket, de fogalmuk sem volt arról ki lehet az. Pontosan a megbeszélt időben, egy perccel sem előbb, sem később megérkezett a tulajdonos. Rácáfolt minden előítéletre, egyáltalán nem tűnt vén satrafának, sőt, kinézett nagyjából harmincnak. Nem volt alacsony, de így is megtoldotta magassarkú csizmája tíz centivel, fekete szövetkabátja a földet súrolta, nyakában elegáns kék sál tekeredett. Fekete tincseit ezúttal elegáns kontyba fogták, arca kipirult a csípős hidegtől. Nem törődött azzal, hogy a környező boltokból leskelődnek-e unatkozó eladólányok, sőt, úgy tűnt, semmi sem érdekli. Céltudatosan indult a szőke nő felé, aki ebből már tudta, hogy munkaadója érkezett meg. - Colette, igazán örülök, hogy végre láthatom - olyan nyájas, hogy az már fáj annak aki hallja. Nem sokan vannak így, mert a hat kétajtós szekrény még egyelőre száját tátva bámulja a Nőt. - Szép napot Sarah, uraim - csak odabiccent, hozzátűz egy félmosolyt, aztán már nem is érdekli, hogy azok ott hátul mit pusmognak. - Minden készen van? - Természetesen. Három nap múlva nyitásra kész. Biztosan ne segítsünk csomagolni? - Nem köszönöm. Mindent egyedül szeretnék kibontani. - De a bútorok...ahhoz segítség kell.... - Megoldom. Átutaltam a pénzt, kérlek fizesd ki a fiúkat, később felhívlak, ha még szükség lenne Rád. - Rendben, köszönöm még egyszer. - ezzel belép a boltba, intésére szépen kisorjáznak a kétajtós szekrények, majd együtt el is tűnnek, miután kulcsokat átadta.
Túl fáradt voltam, még ahhoz képest is, hogy farkasként elméletileg többet bírok. A kölykök edzéséhez hála istennek nem volt közöm, azonban önként vállaltam, hogy erősítés címén felfrissülök a nálam is erősebbekkel. Így aztán rendszeres vendége voltam az orvosi szobának, gyógyítónk a fejét fogta minden alkalommal, de nem szólt semmit. Tudta, hogy ilyen vagyok, tudta, hogy ha valamin túl karok lenni, akkor edzésbe, majd munkába fojtom épp aktuális bánatomat. Az aktuális bánat pedig a két héttel ezelőtti éjszaka volt Natannal. Szerencsére két héttel később, miután már izomszakadásig hajtottam magam, úgy éreztem túl vagyok rajta. Már csak egyszer-kétszer kaptam magam azon, hogy hiányzik a közelsége. Sarah is telefonált, hogy jól haladnak, ma megérkezik minden amit vártunk. Ő intézte a helyiséget és mindent amit kértem, túl sok volt a feladat a falka körül, Rayyel éjjel-nappal járőröztünk, nem volt időm foglalkozni mással. Bíztam a lányban, eleget fizettem ahhoz, hogy ne hibázzon. Taxival érkeztem, így volt könnyebb. terveim szerint, amíg nincs minden kicsomagolva addig nem megyek vissza a hotelba. Nem kellett Sarah orrára kötnöm, hogy elboldogulok magam is a szekrényekkel, az erőmből kitelik. A bolt átadását gyorsan lezavartuk, és annyira koncentráltam a munkára, hogy érzékeim kizárták a külvilágot. A környéket mégis muszáj volt megnéznem, Sarah már távol volt, szerencséjére. Senki nem engedte neki, hogy a Karen's Tattoo közelében intézzen nekem üzlethelyiséget...emlékeztem az uszodában elém került lapra, és a hirdetésre. Reményeim szétfoszlani látszottak, miszerint ez a Karen's nem az a Karen's. Görcsbe ránduló gyomromhoz társult egy enyhe infarktus, belépve az üzletbe homlokom erőteljesen koppant a frissen mázolt falon. A pokolba...csak ne legyél itt, csak ne...legyél itt. Épp túltettem magam a történteken. El ne felejtsem Saraht megölni...miért is? Igen, igen, mert tudnia kellett volna, hogy pont ide nem szabad... arról volt szó, hogy soha többet, erre most ide száműzött Natan mellé? Őt kell néznem mindennap? Majd nem veszek róla tudomást. Ennyi. Menni fog ez. Remélem nem érzi meg az illatomat, nem ismeri fel a hangomat, remélem nincs itt mellettem a szalonban és nem érzi meg azt sem, hirtelen mennyire elgyengültem és mennyire elfogott a pánik. A SilverWolf ajtaja nyitva maradt természetesen, én meg mint valami kölyök szenvedek a dobozaim között. Odabent kellemes a meleg, a kabátomat felakasztom és elhatározom, hogy nem fogok törődni azzal, hogy itt van -e Natan vagy sem. A fűtést ezúttal hiába igyekeztem lejjebb venni, a magas szárú csizmához választott szűk farmer és rövid ujjú ingbe olyan meleg volt, mintha legalább két síruha lenne rajtam.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Morrighan ma reggel egyszerűen levakarhatatlan volt. Azt hittem most már tényleg agyon ütöm. Nem elég, hogy a reggeli károgását el kellett viselnem, alig tudtam elindulni dolgozni, mert egyszerűen minden áron velem akart jönni. Büdös, tollas dög, meg foglak kopasztani egyszer, esküszöm! Esküszöm az élőkre s a holtakra! Fogalmam se volt, mi üthetett belé. Általában akkor bolondult meg, ha valami történni fog körülöttünk, vagy időjárás változás... Vagy amikor tojás költő korszaka van. Jön a tél... talán az a baj. Végül némi kukoricával, meg tücsök csemegével sikerült a teraszon hagynom, s elindulnom dolgozni. Szitkozódva fordultam be az utcába, mert azt hittem kések, mikor jó pár teherautót, kipakolt berendezéseket, bútorokat, felszereléseket, s az üzletek előtt bámészkodókat láthattam. Már hónapok óta volt a szembe szomszédságunkban egy kiadó üzlethelyiség. Valaki kivette volna? Nem igazán érdekelt, az foglalkoztatott, hogy sikerüljön a patrollal leparkolnom valahol, és beessek a szalonba. Utáltam, késni, s eddig nem volt rá példa. Te rohadt, varjúpamacsok gyöngye, kifoglak akasztani a falra, ha haza érek. Leparkoltam a Szalon előtt, majd bezárva a kocsit, futó pillantást vetve a munkásokra, léptem el a szélesen mosolygó munkatársnőim mellett, s az irodába beköszöntem Gracenek is, meg a srácoknak. A délelőtt tervezéssel, jó pár váll, s boka tetoválással telt. S akadt egy teljes kar egy fiatalembernél. A zajokat halkan recsegő rádióm zenéi nyomták el, bár így is hallottam a kinti kopácsolások, fúrások, kiabálások zajait, érzékeny fülemmel. Munkatársnőim szokásukhoz híven, amikor csak tudtak, kiálltak a bejáratba, és figyelték a kigyúrt embereket, meg a szőke pipit, aki, mint valami csivava ugatott a nagyoknak. - Hölgyek, elég a picsogásból, befelé az ajtóból! Most! - mordultam rájuk, amire fülüket, farkukat befogva jöttek be, s álltak neki a napi teendőknek. Ajh, amióta Grace felvett, folyton nekem kellett pesztrálni a Szalon kurváit, a srácok még csak-csak dolgoztak, de a csajok. Végül dél után pár perccel, fogtam magam, kis rendet téve, vettem a kabátom, s indultam az utca gyrososához. Már herótom volt a szalonba rendelt pizzától, valami más kajára vágytam. Míg a többiek rendeltek, én addig szép csöndben indultam el a hűvös, de napsütötte utcán. Átpillantottam az út túloldalára, hogy áll a két gorilla majom, meg a csipogó csibe. Folytak a munkák ezerrel, még mindig hallani véltem a fúrók, pakolások hangjait fülemben, s a friss csomagolások, szigetelések, ragasztások illatát orromban. A gyrosos illata viszont jobban vonzott, s pár perc múlva már az utca végéről sétáltam vissza, kezemben egy meleg finom husi illatot árasztó becsomagolt csomag. Visszasétáltam a Szalonba, futó pillantást vetettem a szomszéd kirakatra, a benne készülő pultra, azután beléptem a bejáraton. Helyemre leülve fogyasztottam el az ebédet, míg a többiek pizzáztak. Beszélgettünk, főnökasszony is csatlakozott hozzánk. Néhány óra telt el, mikor cigaretta szünetre szántam rá magam, ám ahelyett, hogy a szokásos dohányzó helyiségbe léptem volna, megakadt a szemem a csajokon, akik már megint a Szalon előtt téblábolva pletykáltak. Grace lelépett egy kis időre papírmunka miatt, így nekem adta át a gyeplőt, de úgy tűnt, ez nem zavarja munkatársnőimet. Kissé krákogva léptem hozzájuk, cigivel a számban. Félénken, sértődötten mentek el mellettem, vissza a szalonba, elvégre tudták, hogy miért léptem oda hozzájuk. nem mintha hajcsárkodó típus lennék, de nem szerettem sose a lusta embereket. Meggyújtottam a cigarettámat, s az ajtófélfának támaszkodva kezdtem figyelni az embereket, mikor megütötte fülemet a szőke cicababa kioktatása a nagydarabok felé. Összefontam mellkasom előtt a kezeim, s csendben szívtam a cigarettát, mikor a nikotin füst, az utca benzingőzös, az emberek izzadságán, a műanyagok, fa és munkaanyagok szagán kívül, valami egész kellemes parfüm csapta meg érzékeim, keveredve egy oly régen, s nem is olyan távoli időben érzett illattal, amitől Farkasom is felkapta a fejét. Pajzsom félig volt leengedve, s az érkező tulaj, akit vártak, pontosan úgy érkezett, hogy én már sejteni véltem. Kecsesen, finoman lépett az úton, szemeim csizmájáról egyre feljebb siklottak, végig kabátján, sálján, kontyba kötött haján, hogy aztán megpihenjen azon az ártatlan arcon, ami pár héttel ezelőtt még fölöttem tündökölt, s nézett le rám. Kicsi Colette, hát erre sodortak az istenek? Pont ide? Pont az orrom elé? Farkasom átölelt, s figyelte a másik Bestiát. Tudta, hogy a másik is érzi, de előre meredő fülein kívül nem adta jelét semminek. Mosolyogva figyelem, ahogy a halandókkal bánik, azon meg még inkább mulatok, ahogy a férfiak megbámulják. Nézzétek csak, van is mit nézni rajta. Hisz gyönyörű teremtés, magam is jól tudom. - Natan, telefon! - kiáltott ki az egyik srác, s kizökkentett gondolataimból, s abból, hogy csendben figyeljem, elmélázva régen látott nőstényördögömet. - Megyek! - kiáltottam vissza, még egy utolsó pillantást vetettem a nő felé, azután elindultam befelé. Míg a telefonbeszélgetés zajlott, gondolataim valahol messze jártak, újra ott a Hotel szobájában, ahogy felnéz rám, miközben magához ragadva érzékien kényeztet. Mivel nem vártam fix vendéget, amint Grace visszatért, fogtam magam, és átsétáltam a szomszéd üzlethez. Halkan léptem be a nyitott bejárati ajtón. Bundásom kiterjesztve érzékeit, vizsgálta át a terepet, magába szívta az új dolgok, tárgyak illatát. Körbenéztem a helyiségben, hátha újra rábukkanok arra az ismerős arcra. S valóban... Kicsit beljebb sétálva, dobozok, és papírok közt egy kecses, gyönyörű nőre leltem. Pár lépésre tőle megálltam, majd mosolyogva szólaltam meg. - Üdvözlöm, Miss Emerson! Azt hittem, nem látlak többé. De örülök, hogy nem így történt, kicsi Colette.
Tudtam. Éreztem, már a túloldalról hallani véltem, vagy csak hallani akartam Natan lépteit. Az ajtó nyílása pedig egyértelművé tette és nekem eszem ágában sem volt kibújni a dobozok közül. Talán észre se vesz. Jó, ezt én magam sem hiszem el, pontosan tudja, hogy itt vagyok. Újfent elátkozom találkozásunk napját, amiből sikerült kikecmeregni egyedül. Maya ugyanis megint nincs sehol, bár belegondolva, ha Dante megszimatolja, hogy Mayával titokban találkozok, kóbor farkasokat meg az ágyamba cipelek, akkor azt hiszem hónapokig nyalogathatom majd a sebeimet. Lám, több mint kétszáz év és még mindig elver, mint kölyökkoromban. Képzeletbeli ketrec ajtaja csapódik, hét lakattal zárja be az eddig szunyókáló nőstényfarkast. Valami oknál fogva azt képzeli, hogy én nem számítok, hogy Natan farkasa a másik fele. Felejtsd el...ám hiába intem le, rácsának feszülve lesi a másikat, és ha hagynám, biztos vagyok benne, hogy erővel elsodorná, csakhogy megnyalhassa. Nem nézek fel, én biztosan nem, ha úgy teszek, mintha nem hallanám, talán itt sem lesz. Rá kell jönnöm, hogy sajnos, ezt a találkozást nem fogom elkerülni. - Gondolom, nem hinné el, ha azt mondanám, nem tudtam, hogy itt lesz... - már -már belefújok a levegőbe, akkorát sikerül sóhajtanom. Így köszönés nélkül sikerül kezdeni, de csak mert fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel. Ugorjak a nyakába és csókoljam meg, ahogy szeretném vagy dobjam ki és akkor talán megsértődik vagy tegyek úgy mintha mi sem történt volna? Egyik sem tűnik jó ötletnek. Kínos csend ereszkedik az üzletre, ha lehet még nyomasztóbb így, hogy kértem a hangszigetelést. A pultot megkerülve mögé állok, tenyeremmel lapjára támaszkodok, mintha csak azt várnám, hogy elég ennyi, hogy elválasszon Natantól. - Azt kellene mondanom, hogy örülök, hogy jó látni újra és hogy hiányzott...de, hazudnék. Nem kellene itt lennie, és nekem sem. Úgy tűnik, hogy mindennap össze fogunk futni... Örülök, persze, hogy, hát majd megveszek azért, hogy az ölébe kapjon és magához szorítson. Két hét kemény munkájába került, hogy lehetőleg eszembe se jusson, és most...most minden újra megelevenedik. Képtelen vagyok nem a ruhája alá látni, minden légvétellel egyre mélyebben szívom magamba újra az illatát és ez elgyengít. Tudom, hogy nem kellene, nem lenne szabad,de akkor is... titkon azt remélem, hogy majd Ő ölel át és akkor hiába vergődöm, nem akar majd elengedni. Elhessegetem a gondolatot, és inkább felülök az asztal tetejére. Könnyedén mozgok,a rajtam feszülő farmer is enged annyit, hogy kényelmesen üljek a pult tetején. - Nem tudom ülőhellyel kínálni, sem mással. Miért jött át egyáltalán? Sokkal egyszerűbb lenne, ha visszamenne és elfelejtené, hogy itt vagyok. Tudja mi a legnagyobb baj? Az, hogy nem fog menni...nekem nem, és ha túl sokszor jön beköszönni, a városban sem lesz maradásom. Nekem a legnehezebb, farkasom nekiesett rácsainak, Ő nem fogadja el, hogy elzárom a másiktól. Sosem fogja elfogadni, hogy nem azt teszi, amit tenni akar, hanem azt, ami a falkának a legjobb. Ők az elsők, neki és nekem csak a második hely jut. Ő nem érti mi baj lehet abból, ha ahhoz megy, akinél biztonságban van és aki mellett többet kaphat, mint bárkitől a falkában. Dühös vagyok, az egész helyzetre, arra, hogy a munka, amitől a megnyugvást vártam kaotikussá változtatja minden egyes napomat, sőt, talán az egész életemet is.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Farkasom azonnal menne a nőstényhez, simulna hozzá, képen nyalná, kedvesen harapna bundájába, de erre a rácsos ketrecre nem számít, meg arra sem, hogy láncra verve tartom, s húzom vissza. Felborzolja a szőrét, kivillantja agyarait, de magamban csak ingatom a fejem. Nem öreg fiú, erre most ne számíts! Nem tudhatod, mi lakik a másikban. Illetve, oké, tudod, vagy legalábbis sejted, de jobb az óvatosság. Ennek ellenére mégis lelkem láncainak feszül, s látva, hogy a nőstény is a rácsoknak megy, még inkább ki akar szabadulni, hogy a másik közelében legyen. Mintha valami rossz kutyakölyökkel kéne harcolnom, nem vagyok hozzá szokva, hogy így ellenszegül nekem. Általában mindig egy hullámhosszon tudtunk maradni, hisz Bestiám ugyanolyan féktelen, Káosz követő, vérszomjas dög, mint én, de most úgy tűnik, totálisan a nőstény körül forog világa. Álljon meg a menet! Már elég idős vagy ahhoz, hogy pontosan tudd, sőt, tisztában légy az igazsággal, Farkasként semmi esélyed az olyan naiv dolgokra, mint a kötődés, hűség, ne adj isten, szerelem, család! Nehogy most bolondulj itt meg nekem! De beszélhetek, tarthatom vissza lelkem láncaival, ugyanúgy feszíti azokat, s próbál közelebb jutni a nőstényéhez. Erővel tartom vissza, amit kénytelen elviselni. Ne légy ostoba! Bár tudom, lelkem Fenevadjának vannak olyan megérzései, s viselkedési formái, amik előjelek lehetnek, amik befolyásolhatják akár a jövőmet is. De nem akarok belegondolni, mégis mit eredményezhet az, ha most szabadon hagynám, hogy a másik közelében maradjon. Milyen hatással lenne rám... Vagy épp magára, Colettere. Hisz ő is harcol Fenevadjával, érzem, hogy az ő Farkasa is ellentmond a lánynak. Ilyenkor érezni igazán, milyen, mikor Ember és Bestia hadban áll egymással. Türelmesen lépek oda hozzá, s nem zavar, hogy először próbál levegőnek nézni. Mosolyra fakaszt inkább, szavai hallatán pedig csak még jobban kiszélesedik mosolyom. - Tudom, persze, a szokásos. Utál, ki nem állhat. - legyintek, s inkább ellépek mellette, kezeimet zsebre vágom, s körbenézek a helyiségben. Ha csak sejtenéd Colette, hogy mennyire gondolkodtam hazafelé, miután ott hagytalak a Hotelben, hogy ismét elmegyek hozzád, bármilyen olcsó kifogással. Ha csak megsejtenéd, mennyire lángolt napokig a lelkem, s vágytam utánad, hogy éjszakánként arra ébredtem, hogy saját agyam rabja vagyok, s újra, s újra elképzeltem, végig éltem képességem segítségével azt az együtt töltött éjszakát. A hajnali merevedések, amiket te okoztál, mert képtelen voltam arra, hogy kiverjelek a fejemből. De mindezt elrejtem félig felhúzott pajzsom mögé, lelkem mélyére, ahová olyan mélyen kaparom el, hogy én se találjak rá. Csak a munkák, az edzések, vadászatok, s pár alkoholmámortól szagos éjszakával sikerült lenyugtatnom lelkem lángjait. Csintalan mosoly játszik arcomon, mert most, hogy újra itt vagy, az a gonoszkás láng, amit ébresztesz bennem újra és újra, minden találkozásunkkor. Most új erőre kapva tör fel, s kezdi égetni mellkasom. Mire ismét felé fordulok, már a pulton ücsörög, nőies vonalait issza tekintetem, de uralkodok magamon, s a pult másik oldalához lépek, így választ el kettőnket a pult. Itt a határ köztünk. Egyszer már átléptük. Vajon újra megtennénk? Akaratlanul is eszembe jut harapásának nyoma a combomon, s oldalamat felhasító körömnyoma. Két hét alatt persze könnyedén reinkarnálódtam, s mára már nyoma sem volt egyiknek sem, csak az érzet maradt, amit belém égetett ezeken a pontokon. Vajon az én harapásom, s karmom emléke, ugyanígy megmaradt benne is? - Csak megakartam kérdezni, hogy van a háta? Nem fakult-e ki a tetoválás? - nézek rá, ezzel az olcsó indokkal, miért is jöttem át hozzá. Látni akartalak, kicsi Colette, újra felhevíteni azt a nyomorult tüzet, újra kínlódni veled, édes sebeket ejteni, testeden, s lelkeden, hogy vissza adhasd. Megint Menny és Pokol közé zuhanni veled. Közelebb hajolok hozzá, illata ismerősen kúszik orromba, csak most még mohóbban vágyódok rá, hullámaim finoman cirógatják végig. Kézfejére, mely a pult sima felületén pihen, gyengéden teszem rá tetovált tenyerem. - Nem vitázni jöttem át Miss Emerson. A tiltott gyümölcs mindig a legfinomabb, legédesebb, ugyanolyan pontosan tudja, mint ahogyan én. - nézek a szemeibe, bár tekintetem most nem Bestiám ezüst szemeimmel, hanem egyszerű halandóságom barna íriszeivel állom pillantását. Még mielőtt kísértésbe esnék, hogy megcsókoljam, kiegyenesedek, elhúzom a kezem, majd körbe pillantok ismét a helyiségen. - Arra gondoltam, meghívnám egy kávéra, ha esetleg ráér, vagy esetleg segíthetek kipakolni? Van egy kis időm, most szabad a délutánom. - mosolygok, de nem nézek rá, a plafonon lógó csillárt vizsgálgatom.
Utolsó csepp a pohárban Natan farkasa, elvetemült nőstényem fejébe vette, hogy Őt akarja és senki mást. Hiába sorakozik a falkában tíz másik, hiába hoznék tucatszám halandókat, mindegyik gondolatát egyszerűen félresöpri és nem tágít. Nyüszít, ketrecének alját kaparja, lemondóan kushad a földön. Tudom, hogy beletörődése hazugság, tudom, hogy nem tarthatom vissza örökké. - Hogyne utálnám? Tudja mennyire pofonegyszerű volt maga nélkül? - tudom, hogy tudja. Soha nem fogom neki bevallani, hogy még órákon át bújtam a takarónkba, legszívesebben kitéptem volna a takarítónő szívét, mikor mosodába vitte. Nem fogja megtudni, hogy csípőmön végigsimítva az Ő tenyerét éreztem magamon... - Ne hazudjon, nem szeretem - rázom meg erőteljesen a fejem. Ostobának néz? Tudja, pontosan tudja, hogy a tetoválásnak semmi baja az ég világon, én sem hazudom azt, hogy nem vagyok boldog, amiért ezután minden egyes nap láthatom, akkor is ha nem érinthetem. Nyilván elment az eszem, nem vall rám az felelőtlenség, nem szoktam hibázni. Közel hajol, kezem nem moccan az övé alatt. Arcom annál inkább, súrolja a másikét, egy pillanatra újra megperzsel a láng, amiben két héttel ezelőtt még testemmel-lelkemmel égtem. Idegen és mégis vonz, nem akarom megismerni, azt sem, hogy Ő ismerjen. Akkor már nem csak egy idegen, akkor már óvni akarom majd, félteni, akkor már számít, hogy él-e és az, hogy merre jár. Nem akarom láncra verni, sem bezárni...az vadság ami benne lakozik, csak addig kell, míg megmarad, míg elérhetetlen... - Nem is kell vitáznunk, tudja nagyon jól, hogy szívesen látom bármikor. Egyetlen oka van annak, hogy az az éjszaka nem ismétlődhet meg... - mögé lépek, így a tűsarkakon éppen vállára hajthatom a fejem, de ezúttal nem a nyakába suttogok, egyszerűen csak ki a világba, tenyerem felkarján nyugszik, tökéletesen megtűzött hajam tincseit súrolja. Bells jó munkát végzett, bőröm, akár a babáké, színe igazán emberi. Ennyi tellett tőle, nem hibáztatom. Önkéntelenül szisszenek fel, hiába minden óvatosság, Dante elintézte, hogy ha még egyszer Natanhoz simulok tudjam, hol a helyem. Ez az oka a magasított nyakú ingnek, örülök, hogy nem nyúzta le a bőrt a hátamról. Eszem ágában sincs mondani bármit is, ha nem ostoba, rájön úgyis Natan: nem olyan régen istentelenül megtépte valaki a bundámat és a gyógyulás nem 1-2 napos folyamat. - Félek, ha újra és újra megismételjük, előbb vagy utóbb tönkretesszük mindazt, ami tökéletes. Ki akarom venni magából a jót, élvezni akarom minden percét az együtt töltött időnek. A láncok, a féltés...egyik sem kell. Ha mindketten képesek lennénk csupán gyönyört adni egymásnak és kilépni az ajtón, azt mondanám jöjjön és tegyen magáévá, vigyen el messzire...lökjön egy sikátor falához, rántson maga mellé ezüstösen csillogó hóba vagy vegyen karjaiba egy viharos éjszakán... de tartok tőle ez nem ilyen egyszerű. Hiába fordítottam el a fejem, mellkasom még így is hátához simul. Ha hátra nyúlna végigsimíthatna a fenekemen, de én egyre inkább szorítom le a karját. Agyában már ott vannak kitörölhetetlenül a képek egy sötét sikátorról, melynek jéghideg fala perzseli meztelen hátamat, csípőjén érzi combomat, gondolatban keze már a szoknyám alá furakodik, de mire csókolna, hirtelen a frissen hullott hóban hempergünk, játékosan hógolyót nyomok az arcába, farkasain nyargalnak a távolban, eltűnnek, nem érik el egymást, odakint vihar tombol, képzeletben kopogás hallatszik s ha kinyitja az ajtót, hiányától gyötörten állok csuromvizesen a szakadó esőben. Ellépek, ellököm magam és a kezébe adok egy dobozt. - Óvatosan, mindegyik egy vagyont ér és mindegyik törékeny. Hiba volt közel engedni nőstényemet hozzá, de muszáj volt, csak egyetlen pillanatra, hogy újra elraktározzak belőle egy aprócska szilánkot. Szavak nélkül marasztalom, mit sem törődve azzal, hogy homályosan a még üres kirakaton keresztül minden látszik és a szalon nőtagjai piócaként tapadnak az üvegre....
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Bestiám a nőstény kínlódását látva már szinte megfullad láncaim szorítása alatt. Minden áron közelebb kúszik a ketrechez, bármennyire is tartom, s végül halkan nyüsszent a nőstény felé vigasztalóan. Bah, az eszem megáll! Ez csak egy nőstény, térj már észhez! Vagy számára már csak "A nőstény"? Nem akarok belegondolni. Végül lazítok a láncokon, s Bestiám még közelebb férkőzik a rácsokhoz, hogy bármennyire is el vannak választva egymástól, érezzék a másikat. - Nélkülem mindig egyszerűbb. - kacsintok rá gúnyos mosollyal. Tudom. Tisztában vagyok vele. Ezért vagyok az, aki vagyok. Zűrzavart, hurrikánt, vihart szakítok fel a lelkekben. Hogy azután romokat hagyjak. A gond most itt az, hogy én magam is viharba botlottam. És fogalmam sincs, melyikünknek fog jobban fájni. Persze izgatottá tesz, nagyon is érdekes számomra, hisz emberemre, jobban mondva nőstényemre akadtam. Azt az éjszakát örökre belevéste az emlékezetembe. Nem hiába vagyok itt. Több, mint egy test, több, mint amire számíthattam. De... és itt az a de! Tudom mindazt is, ami ezzel jár. Jobban mondva... fogalmam sincs róla. Sosem voltam ennyire közel, ennyire nem is tudom, a ragaszkodás ide túlzásnak hangzik, mert nem azt teszem. Csupán Colette megérintett, megfogott, lelkem olyan zugába kucorodott bele Bestiájával, ahonnan képtelen vagyok kiűzni, eldobni, átlépni, felégetni. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem őrlődök, elnyomom magamban azokat az apró jelzéseket, önmagam maradok, de a belső hang mégis ott susmorog Colette hangján. "Tőlem nem szabadulsz..." Nem rémít, sőt! Lázba hoz a gondolat, és pont ez az, ami aggaszt valahol. - Sosem vagyok őszinte. - vetem oda, de persze ez csak egy újabb hazugság. Azon az éjszakán, amikor ölemben ült, nagyon is őszinte érzésekkel, s hullámokkal fonódtam össze vele. Ahogy hátamnak dől, s karomba kapaszkodik, érintésére libabőrös leszek, s újra elönt az a várva várt, oly távolinak tűnő érzés, amit belém égetett. Ösztönösen ölelem át érzékeimmel, tapogatom végig, s minden egyes rezdülésére nagyobbat üt a szívem. Lehunyom a szemem, csak élvezni akarom a közelségét. Keze érintése puha, s egyre erősebben szorít rá karomra, de nem moccanok, csak hullámaim fonják még erősebben közre. Nem szólok, csak hallgatom szavait. Megnyugtat a közelsége... - Miért ne lehetne ilyen egyszerű? Vegye el, ami kell, én is azt teszem. - mondom halkan. Tudom jól, hogy ostobaság ez, mégis megfontolandó. Farkasok vagyunk, képesek lehetnénk rá. Ha bármelyikünk túlzásokba lép át, a másik lelép. Pofon egyszerű. Persze, tudom jól, hogy ezek csak szavak... A kivitelezés pedig kettőnk számára, ha kezdetekben menne is, fájdalommal érne véget. Ám valamiért, nehezemre esik, hogy fájdalmat okozzak Colettenek. Szisszenése ráz fel gondolataimból, s kinyitom a szemem, majd oldalra pillantok, hogy szemem sarkából figyelhessem. Finoman simítom végig hullámaimmal. Rezdülései, s ez a hang elárulják, s tisztában vagyok vele, ő nem úszta meg büntetlenül a velem töltött éjszakát. És itt most, nem a tőlem kapott sebeire gondolok. Biisaiyovaq képességével finoman érintem meg elméjét, s mindaz, amit most elmondott nekem, olvasva gondolataiban, megelevenednek előttem. A sikátor, a bőrének forrósága, érintése, ahogy nyakamba kapaszkodva vágyódik rám, ahogy finoman próbálnám kényeztetni, majd meglepetésemre tovább gördül a kép. Látom, ahogy a hóban játszadozik velem, mintha valami régi romantikus filmet néznék, mégis melegség önt el, s ahogy a képembe nyomja a hógolyót, én megtoldom képzeletét azzal, hogy derekára fonódnak kezeim, s havas arccal, de nevetve gurulok vele pár sort a hóban, hogy aztán alám kerüljön, én pedig finom csókkal érintsem ajkait. Újabb kép, ajtót nyitok, s ő ázottan, kétségbeesett tekintettel néz rám. Hullámaim megfeszülnek a látványra, levegőt is elfelejtek venni, mert ez a kép igencsak meglep. Túlságosan is. Összeszorul markom a valóságban, s elmém tovább festi a képet, átadva neki gondolataimat, arról, ahogy hozzá lépek, megölelem, s szinte megfojtom a szorításomban. Óvom, nem engedem el, végül egy könnyed mozdulattal kapom föl karjaimba, s viszem be az ajtón, ami azután becsukódik mögöttünk. Elmém elszakad az övétől, ahogy ellök, s ellép tőlem. Furcsa, hogy nem húzom fel magam annyira azon, hogy bántották, hisz valahol tudtam, ám az viszont felkavar, hogy ilyen képeket mutat meg nekem. Nem értem, egyszerűen ez... képtelenség. Megfordulok, hogy lássam, kezem emelkedik, hogy utána kapjak, de egy dobozt nyom a kezeim közé, s kénytelen vagyok azt megfogni. Farkasom örömmel simul a hozzá engedett nőstényhez, boldogan kap felé gyengéden. Mintha egy örökkévalóságnak tűnne, mikor együtt voltak. Fél mosollyal arcomon bólintok szavaira, s csendben teszem le a pultra a dobozt, s kezdek kipakolni belőle. Óvatosan nyitom fel, a kíváncsi szemek nem érdekelnek, had nézzenek csak, ha kérdeznek, tőlem úgyse tudnak meg semmit. Ostoba halandó libák... Már most jót derülök azon, mit össze fognak pletykálni a hátam mögött, ki ez a csaj, mi közöm hozzá, mi ez a bolt, miért mentem oda hozzá...? Gyönyörű antik tárgyakat veszek ki a dobozból, úgy fogom, s érintem őket, mint valami újszülött gyermeket. Mindig is szerettem a történelem apró "bizonyítékait". Ha úgy vesszük, már én is csak egy műkincsnek számítok... Kezembe váza, dísz és ékszer doboz, pepecs díszművek kerülnek, s ahova Colette mutatja, oda teszem. Csöndben dolgozom, nem szólok, csupán jelenlétében fürdök, élvezem, hogy itt van velem. Nekem ennél több nem is kell. Végül kezem közé egy régi díszkés kerül. Tokja finoman simul tenyerembe. Kissé kopottas a bőr, de mégis csodás mű. Mint kovács, mint fegyvermester, mint a történelem, s háborúk, s azok eszközeinek tisztelője, forgatom meg kezemben, majd szép lassan kiveszem hüvelyéből, hogy lássam a pengét. A lámpa fénye megcsillan a fémen, elgondolkodva forgatom kezemben.
- Miért nem ilyen egyszerű? Túl öreg ahhoz, hogy ne tudja. Még ha évszázadokon át is magányos volt, akkor is tudnia kell mit jelent falkában élni és az sem kérdés mit követel meg a jelenlegi helyzet itt Fairbanksben. - én magam is felveszek egy dobozt, még ki sem bontom, de már rajongással simítom végig, láthatóan szerelemmel. A múlt emlékei vannak ezekben a dobozokban, ha rajtam múlna egyiknek sem határoznám meg az értékét, de hát valamiből élni kell. Natan pakol és én képtelen vagyok nem Őt nézni, ha felém fordulna látná, hogy még így is képes vagyok nevetni, boldognak lenni. Olyasvalamit hozott ki belőlem, amire vágytam és most, hogy érzem, már egyáltalán nem akarom., vagy de... Nőstényem szépen lassan kiügyeskedi magát a rácson, tappancsa kint lóg, homloka belülről feszül a ketrecnek. Alattomos kis dög. Nem nyüszít, csendben marad. Tekintete azonban elárulja, hogy egyáltalán nem nyugodott meg és többet akar, nem könyörgéssel, nem őrjöngéssel, hanem módszeresen fog eljutni a hímhez. Én már csak legyintek, dacossága, makacssága az enyém. Megértem, nekem is kell, én is akarom Őt, csak nem mindegy milyen áron. Órákon át tudnám nézni, jólesne az ölembe vonni, engedni, hogy végignyújtózzon a pulton,csendben játszadozni hosszú fürtjeivel. A dobozok közt bújkálok, felettük lesek csak ki, néha még én is kipakolok valamit az egyik dobozból. Nem kellenek a katalóguszámok, ahhoz, hogy a megcsillanó pengéről mondani tudjak valamit. Az egyik legnehezebben megszerezhető darabot tartja a kezében., bár a tok nem eredeti, a penge azért igen. - Magyarországon találták, az 1500-as évekből , valószínűleg a törökök hagyták ott. Bele került néhány évbe és torokszorongatásba, mire az enyém lehetett. Magának adom. Könnyedén mondom ezt, és nem azért mert osztogatni szogtam a nehezen megszerzett darabokat. Számomra nem az az első mennyit fizetnek érte, hanem az, hogy a megfelelő emberhez kerüljön. Aki tudja értékelni, aki nem adja tovább valaki másnak, aki képes ugyanazzal a tisztelettel viseltetni iránta, amivel én. Nem állom meg, hogy mellé ne lépjek, bármennyire igyekszem ellenállni szüksgen van a közelségére, még nem érek hozzá, csak majdnem. Nőstényem elégedett magával, apránként éri el, hogy én lépjek. Lemondóan nézek Natanra, akitől legszívesebben azt kérném mártsa belém azt a tőrt, itt és most ontsa a véremet, hogy amilyen egyszerűen elkezdtük, olyan egyszerűen érjen véget. Félek és muszáj, kell, hogy átöleljem, magamhoz szorítsam. Pajzsom enyhülni látszik, engedtem, hogy meglássa a kínlódásomat, hagytam, hogy érezze Apám haragját és most érezheti, hogy rettegek. Túl hirtelen és túl közel került hozzám, már csak imádkozhatok azért, hogy ha az Alfám úgy kívánja, legyen erőm megölni. Nem csókolom meg, pedig ebben a pillanatban semmi másra nem vágyom, a viharra, a zuhogó esőre, vigyázó farkasára, a simítására mely felszárítja az esőcseppeket az arcomról...ezegyszer minden félelmet, féltés, rettegést és vágyat engedek látni, amit egyetlen éjszaka alatt felébresztett bennem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Szemeibe pillantok, ahogy a Falkáról kezd beszélni. Pontosan tudom, mivel jár ha Falkában él az ember. Jó időbe telt, mire hozzájuk szoktam. De ahogy ő is mondja, Fairbanks más. California számomra örökre "Az első Falka" címet fogja viselni, de amilyen könnyen jött, úgy is ment el. Voltak ott is barátok, társak, szeretők, kölykök... Most egy új város, új lehetőségekkel. Új feladatokkal. Új lelkekkel. - Nem vagyok olyan, mint ön. Ha Falka is vesz körül, képes vagyok igencsak felborítani az életüket. Mindig menni, tenni, cselekedni, rohanni, meg nem állni, míg pezseg a vér az ereimben. Californiában ezt kihasználták alaposan, de nem bántam. Volt dolgom, voltak kölykök, védeni kellett az Alfát, üzletet vezetni, sulit csinálni, Julietthez eljárogatni, besegíteni a bunyókba. Féktelenség. Vadság. Vérszomj. Ezeken nem változtat egy Falka sem. Vagy saját hasznukra váltják, vagy nincs miről beszélnünk. Nem érdekelnek a hatalmi harcok, nem érdekel, kinek, mi baja a másikkal. Engem onnan kezd érdekelni a dolog, mikor egymás torkának ugranak, s vér kezd folyni. Megbízhatatlan vagyok, de az óvó kezekbe én se harapok bele, nem vagyok ostoba. Max dupla erős lánccal kikötni, dupla annyi fenyítést adni, dupla annyi munkával megbízni. Leterhelni ezt a vérmocskos dögöt. Elvégre, ezért jöttem ide. Háborút vívni. Hogy hogyan, az már mindegy. A lényeg, hogy vért akarok ontani. Érzem magamon pillantását, lassan felé fordítom tekintetem, s mosolyogva figyelem arcát. Finoman simítom hullámaimmal, s érzem boldogságát, amitől kissé ismeretlennek ható melegség fut végig testemen. Nevetésére zavartan fordítom el arcomat. Zavar... zavarba hozott? Ezt nem hiszem el! Natan, ne légy hülye, ne légy Bolhás, térj észhez! Farkasom lefekszik a ketrec elé, feszíti láncait, mancsát a másikéra teszi. Asszem ha akarnám, se tudnám erőszakkal elrántani onnan. Füleit hegyezve figyel. Arra leszek figyelmes, hogy Colette néha-néha a dobozok mögül kikukucskál, amitől nagyon gyermekinek tűnik. Az egyik újabb dobozt teszem a piultra, s hogy beszálljak apró kis játékába, egy pillanatra eltűnök a doboz mögött, majd óvatosan kinézek onnan, majd vissza. Mintha csak bolond kölykök lennénk. Együtt nevetünk fel, együtt öleljük át egymást hullámainkban. Együtt vagyunk. Mosolyogva fordulok el, hogy folytassam a kicsomagolást. Finoman végig húzom a kés élén az ujjam, így hallgatom. Magyarország... A kés olyan éles, hogy apró vércsík jelenik meg ujjbegyemen. Lassan nézem, ahogy egy apró vércsepp serken ki a sebből, s azután újra a pengére pillantok. Mintha meg sem hallanám, hogy nekem ajándékozta, szólalok meg halkan: - Szerettem Magyarországot. Szép hely, szép tájak jellemzik. Sok időt töltöttem el ott. Talán, túl sokat is. Rá nézek, ahogy mellém lép. Szemeit fürkészve kezem arcára siklik, ám ekkor átölel. Meglep, nem tudom, mit és hogyan kezdjek vele, de aztán viszonzom ölelését, s megnyíló pajzsára hullámaim úgy ölelik körbe, mint a tündéreket a virágszirmok éjszakánként. Látva érzéseit, finoman simítok végig fején, hajába hajolok, s magamba szívom illatát. Óvón ölelem át, mégis vigyázok, hisz tudom, hogy sebesült. Hullámaim végigcikáznak félelmein, Beharapója haragján, a kétségbeesésén, rettegésén, tanácstalanságán. Kicsi Colette... Miért...? Miért mutatod mindezt meg nekem? Azt kérted, ne legyen több. Most mégis itt vagy, itt ölelsz, és... féltesz engem. Nyugodtságot mutatok, higgadt vagyok, s finoman engedem le én is teljesen pajzsomat. A legnagyobb ostobaságot teszem, amit ilyenkor egy magamfajta tehet. De Colette is megtette. Én miért ne engedném, hogy belém lásson? Érezheti a hiányt, melyet ébresztett, a lángot, mely érte ég, s minden kínzó szenvedélyemet, amit fellobbantott bennem. Hagyom, hogy a Lelkem Káoszába süllyedjen, hogy elnyeljék érzéseim. - Itt vagyok kicsi Colette. - suttogom tincseibe - Nem lesz semmi baj. Igen, ez az az egy dolog, amit még én sem ígérhetek. Amiben, még magam sem vagyok biztos.
Kergetőzésünk kölyökkoromat idézi fel, utoljára Roryval feledkeztem bele a játékba. Meg is lep, hogy Natan képes még játszani, nem hittem volna, hogy elengedi magát ennyire a közelemben. - Ha egyformák lennénk, talán nem is viselnénk egymást. Először féltek valakit, még a Bátyámért és az Apámért sem kellett soha aggódnom, de magáért igen. Egy pillanatra vonatkoztasson el mindattól, amit láttatni engedtem magamból, hisz ezek nélkül is tudom mennyit ér. Öleléséből kibúvót keresek, a fal melyet mindig felhúzva kellene tartanom újra erős, már ez is túl sok, ahogy nekem is mindaz, amit belőle kaptam. El kell felejtenem egy pillanatra, nőstényem értetlenül áll a pálfordulás előtt, de nyugalomra intem. Megkapod még, csak légy türelmesebb. - Az érzéseinknek most kell megálljt parancsolni, még idejében...tekintsen el attól egy percre, hogy Nő vagyok. Nézzen Rám úgy, mint egy falka védelmezőjére. Nem sokáig halogathatjuk az összecsapást az őslakosokkal, ekkor pedig magam mellett akarom tudni és nem ellenem, akár folytatjuk ezt a kis játékot akár nem. Szót se szóljon, egyelőre nem. Pontosan tudja, hogy állnia kell valahová előbb vagy utóbb. Lám, nem is vagyok annyira törékeny, és talán meg sem lepi Natant, hogy amíg a számunkra egyetlen lehetőséget vázolom felsem kislány, sem Nő vagyok, csak egy testőr, aki talán nem is hibázott annyira. - Velem őszinte volt egy éjszaka erejéig,de a falka egészen más. Ha róluk van szó, nem bízom még magában sem, nem tudhatom nem áll e másik oldalon. Az már csak a jutalom, hogy minden sebét én nyalom tisztára a csaták után... számunkra ez a járható út, ha életben akarunk maradni. Én még élni akarok, nem tartunk ott, hogy ha Natan halott, akkor a veszteségbe belehalok. Ha választani kell, még mindig a saját bőrömet mentem. akármennyire is megvisel. - Ráér ezen gondolkodni, addig is míg megteszi átjárhat segíteni - tovább pakolok, és örülök, hogy nőstényem nyugton marad. Az az apró remény, amit most adtam neki egy időre kezelhetővé teszi. A képlet egyszerűnek tűnik, mégsem az. Így sem lettünk a happy endhez közelebb, sem nem lettünk egy film főhősei, akik egymás kezét fogva mindent legyőznek. A felvetésre még az alfa és a béta áldása is kell, ami elég nehéz, tekintve, hogy egyikük az apám. Felvont pajzsom ellenére is érezni lehet, hogy natan hazug szavai nekem elegendőek, elhiszem, hogy nincs baj, amíg itt van, addig nincs. Elindulok, hogy letépkedjem a régi bútorok csomagolásait, eszem ágában sincs kímélni magam, Dante le is tagadna azonnal.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ahogy ellép tőlem, és bezárkózik, majd előadja itt nekem ezt a Falka dolgot, szinte megfagy körülöttem a levegő. Hullámaimba harag vegyül, s úgy rántom vissza Bestiámat tőle, hogy megnyikkanni sem képes, s bezárom pajzsom mögé Fenevadamat, és most dühös lelkemet is. Külső szem persze ebből nem sokat lát, érez, arcom nem változik, csupán elfordulok tőle, a kést, melyet ajándéknak szánt, az egyik polcra helyezem. Mézes madzagot húzott el előttem, én meg bedőltem neki. De még hogy bedőltem! És pont ilyen olcsó trükkel. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy valaha is ilyen közeli betekintést adtam magamból, így kitárulkoztam, így kockáztattam a magam és Farkasom életét, hogy ennyire megnyílok. Tessék, megtettem, mert úgy éreztem, megérdemli a másik, erre paff! Én barom... Mit érzelgősködünk itt? Nézzek rá úgy, mint Falkáját óvó Testőrre? Rendben, úgy teszek. De akkor én csak egy ígéretes kóbor vagyok, aki jól jöhet a Falkának, számára meg egy fasz, akivel jó volt összefeküdni. Ennyi. Ennyire egyszerű. Nem kell itt aggódás, féltés, sem semmi. Kizárom, és nyers valóságában fogom vizsgálni a nőstényt. Sehogyan másképpen. Mert hogy én többé meg nem nyílok neki, az is tény! Gyenge lettem tőle. Ostoba vagy Natan, ilyen könnyen bedőlni egy egy éjszakás kaland eredményének. Térj csak vissza a földre, a valóságba! És viselkedj is úgy! Tekintetem közömbössé válik, hallgatom Colette szavait, Bestiám fagyosan leng körbe, hisz érzi, miért háborog most a lelkem, de ugyanakkor a nősténye is hiányzik neki. Leszarom! Itt maradsz a pajzs mögött, elzárva a lány elől! Itt maradsz, mert így helyes! Én barom. Mit kell itt játszani a Rómeó és Júlia vívódást? Rögtön rátérni a lényegre. Jössz a Falkába, különben megkeresnek, és megdöglesz! Kész! Újabb dobozt veszek fel a földről, s míg ő a szekrényekkel bajlódik, folytatom a rend és helyre rakást. Gondolataim kavarognak. Nem érdekel a Falkájának a hülyesége, az sem hat meg, hogy megbüntették miattam. Ez ezzel jár, és ő vállalta. Én meg tudtam, hogy "bemutatkozom" a Falka előtt, és ezzel sincs probléma. Az zavar, hogy megpróbál az érzelmeimre is hatni, és sajnos ott a gond, hogy ez sikerül Colettenek. Sikerül neki az, ami Arwenen kívül senkinek. Persze mikor a városba jöttem, tudtam, hogy előbb vagy utóbb valamelyik Falka felfigyel rám. Hát ezek a chicagóiaknak sikerült előbb. És ezzel is tisztában voltam, hogy csatlakozni kell. Ez sem zavar! Mert nekem mindegy! Az húz fel baromira, hogy kihasználja, s a javaira próbálja használni az iránta fakadó érzéseimet. Én eltűrök mindent, türelmes vagyok, ha kell. De vannak dolgok, amiket én sem tűrök, pláne nem akkor, ha őszinte vagyok. Zavar, hogy gyenge leszek tőle, hogy túlságosan megnyílok, és baromira felhúz azzal, hogy most már mindezt tudja is rólam. Csak együtt töltöttünk egy éjszakát, ennyi... És mindketten tudjuk, hogy mégsem ennyi. Ha kell, csatlakozom, de nem érte teszem. Magamért, mert hasznot várok belőle. Háborút, csatát várok. Azt, amihez értek. Farkasom fel-le jár a pajzs mögött, körbe leng, de még egy rést se hagyok neki, hogy a nőstényéhez furakodhasson. Nem lépek oda Colettehez, csendben rendezgetem a dolgokat. Nem válaszolok neki, pedig már most tudom a választ. Talán már akkor tudtam, mikor beléptem a hotel szobájának ajtaján. Talán meg kellene értenem, hogy Testőrként minden ilyen dolgot fel kell használnia. A Falkája az első. Ez is természetes. Ezért nem fogom lejjebb engedni a pajzsomat. Ellépek Colette mellett, majd egy régi, kissé giccsesnek ható becsomagolt tükörhöz lépek, s arról szedem le a védelmet szolgáló csomagolást, papírt, ragasztást.
Lemondóan sóhajtok, érzem ahogy szépen lassan távolodik, nőstényem pedig a torkomnak ugrik. Összeesküdtetek ellenem? Már vele vagy? Szép. Nem számítottam arra, hogy örülni fog, de....nincs de. Egy villanásnyi időre megingat, meggyűlölöm a családomat, Farkasom vicsorogva áll velem szembe és kizárja a hímet. Ő és Én, egy csata amiben egyedül én veszíthetek. Választhatok, hogy a kettő közül melyikbe halok bele. Egyáltalán, hogy jutottunk el odáig, hogy bármelyikbe bele kell halni? Idáig süllyedtem volna, ennyit számítana Natan. Igen. A legrosszabb dolog ami ezen a világon történt velem. Natan bezárkózik, ahogy én is, nem láthatja mi az érdek, mi az nekem kell és mi az ami kötelesség, ahogy azt sem, hogy a bennem felgyülemlő haragot szinte képtelen vagyok uralni. Legszívesebben mit sem törődve az értékekkel zúznék apró darabokra mindent, ehelyett egész mást teszek. Natan mellé lépek, segítek neki. A tükörről óvatosan lekerül a csomagolás, saját magam fürkészem benne. Nem vagyok elégedett. Haragos, csalódott, áruló...életemben először egy hím megingatta a hitemet a családomban, akik még soha nem okoztak fájdalmat. Ő, a kóbor meg semmi mást nem okoz az ittlétével csak keserűséget, és valami különlegeset, amit mostmár soha nem tudok hová tenni. Megfordulok, ránézek. Jégkék íreszeim tele vannak ürességgel, hacsak valami módon meg nem észleli mit tervezek mit sem törődve műtárgyaimmal színtiszta erőből pofon vágom. - Ha most valóban azt hiszed, hogy csak ezért feküdtem le veled, ha azt hiszed egy vagy az összes többi közül, mert végigdughat az összes kóbor, hogy a falkámnak jobb legyen, most azonnal takarodjon innen, és az életemből is... Hiba volt engedni, hogy pajzsom alá lásson, végzetes hiba volt hagyni, hogy megérezze mennyit jelentett nekem. Jobb is ha nem ismerem meg, jobb, ha most így véget ér, minthogy bántódása essen. Soha nem engedem, hogy megérezze, eztán mindig félteni fogom. Nőstényemet a sarokba zavarom, erővel hajítom ketrece sarkába. Kushadj, mert Te teszed tönkre az életem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Mellettem ténykedik, s bár semmi szükségem a segítségére, hagyom, hogy segítse lehúzni a védőfóliákat, papírokat. Halkan sercegnek az anyagok, a tépődő papír szinte bezengi az egész helyet. Farkasom pajzsomnak feszül, de dühöm hullámaira leáll. Figyel, nem tágít pajzsom belső falától. Lopva nézek rá, ahogy dolgozik mellettem, s mielőtt találkozna tekintetünk, már más felé figyelek. Ha most érezné, mi lapul pajzsom mögött, biztosan nekem ugrana. Dühös vagyok, igenis dühít a gyengeség... Vagy csak egyszerűen nem merem bevallani magamnak, hogy félek az érzéseitől. Nem! Erre gondolni sem fogok! Úgy tiprom el ennek a lehetőségét magamban, mintha nem is lett volna. A tükör gyönyörű, csodásan illik a berendezésekhez, szép darab. Mégsem a tükör nyűgöz le, hanem Colette, ahogy ott áll előtte. Tükörképe arcát elnézve, tudom, hogy háborúzik magával, akárcsak én. Meg akarom érinteni hullámaimmal, megakarom érinteni a bőrét. De pajzsomat nem engedem le, hullámaim se ölelik át, rejtve maradok, ám kezem lassan elindul, ám mielőtt megérinthetném, megfordul, s rám néz. Látom a villanást szemében, s a következő dolog, ami bekövetkezik, csak az a sajgó, égető fájdalom, ami arcomat éri. Az ütéstől elfordítom arcom, de ahogy beszél, lassan, nagyon lassan emelem vissza rá tekintetem. Szinte lángol a bőröm ütésétől, de ez semmi ahhoz képest, ami a pajzsom mögött történik. S ezután úgy mozdulok felé, mint ahogy Vadász a Prédájára. Kezeim felkarjaira fonódnak, a tükör, s egyik szekrény közé nyomom a falhoz. Erősen tartom, hozzá nyomom magamat, s lenézek a szemeibe, arcom vonásai mit sem változnak, csak a szemem lángja ég másképp. Nem haraggal, inkább... Lefogom, s bár tudom, könnyedén eltaszíthatna magától, azért én se vagyok mai kölyök. - Nem hiszek semmit. - szemeim az ő szempárját figyelik. Homlokom az övének támasztom, hagyom, hogy illata végigcirógassa érzékeimet. Nem bolondítasz meg... Nem hagyom, nem akarom... A francot nem, rohadtul akarom! Igenis, akarom, s elégedettséggel tölt el mindaz, amit mondott. Hogy akár többet jelenthetek. Ellentmondást nem tűrve hajolok hozzá, s csókolom meg, ha kapálózik, lefogom, s csak még inkább hozzá simulok, szinte a falba akarom passzírozni, elkap a hév, érezni akarom, megkapni, megszerezni. Megőrjítesz Colette, fogd már fel! Megtépsz, megtéplek, s tudod, hogy hiába minden, nem tudunk megálljt parancsolni. Se Farkasainknak, se magunknak. Ezért fogunk belehalni. Milyen szép halál is lesz... Hiába vagyok a Káosz földi megtestesítője, ha te magad vagy nekem, a Rend. Épp ezért, Ölj meg, tépd ki azt a most ébredező, lüktető szívet a mellkasomból, mert nem bírom. Azt az eddig hideg, kemény szívet, ami most kezdett el lüktetni. Tépd ki, könyörgöm! Mindkettőnknek így lesz jó. Nem bírok elszakadni ajkaitól, érezni akarom, még többet, még, egyre vadabbul, és mohóbban kívánom. Az istenek átkozzanak el Colette, mit tettél velem?
Legszívesebben tíz körömmel hasítanám fel az arcát, amihez annyira odasimulnék most. Nőstényemre ráparancsolok, el ne képzelje hogy megmozdulhat. Ott marad a Földön, elég bajt okozott így is. Ütne vissza, vagy mondaná, hogy olcsó szajha vagyok és akkor kirúghatnám innen, a fejemhez vághatná, hogy hazudott mindvégig, hogy két héttel ezelőtt csak kéznél voltam és nem kellett hazáig menni olcsó pornót nézni...Bármit, akármit, ami egy fokkal elviselhetőbbé teszi a szakítást, de nem, ez az átkozott nemhogy nem mond semmit még bele is törődik, hogy arcon vágtam. A tükörben már csak a hátam látszik, és az hogy nem üvölt velem Natan csak ront a helyzeten. Összehúzott szemöldökkel toporzékolnék, ha nem tartanám gyerekes hisztinek. Épp elég, hogy tönkre vágta az életemet, ha még gyerekké is válok mellette, akkor végképp eláshatom magam. Hiszi...igenis hiszi, ne jöjjön közelebb, ne merészeljen...hátrálok, hátrálnék. Üveg, doboz, fal minden az utamat állja és oldalra is csak sarok van. Elrántom a fejem, hagyjon már végre békén. Kibúvót keresek bárhová, csak el innen. Vergődök, kínlódok a karjaiban és minél erősebben küzdök, csak annál jobban élvezi, ahogy én is. Ha elkapom a fejem az arcához simulok, ha lecsusszanva akarok kibújni orrom a mellkasába fúródik, ha még lejjebb...oldalra is igyekeznék fordulni, de akkor meg hátat fordítva neki szorítana a falhoz végzetes pozitúrába sodorva minket. Sokáig harcolok, küzdök, lököm el magamtól, de ajkaim már viszont kutatják az övét. Fáradhatatlannak látszom, levegőért kapkodva fuldoklom, a falhoz szorítva nagy gonddal készített kontyom elemeire hullik. Hol egyenes, hol göndör fürtök kócolódnak össze, megizzadva a harcban szépen összeállnak. Összeszorított fogakkal, valamelyest megnyugodva nézek fel Natanra. - Itt kell hagynod... - habár fal vesz körül, mely áthatolhatatlannak tűnik, a hangsúly árasztja a keserűséget. Nem választhatok, és nem kaphatok meg mindent. Két férfi közt őrlődöm, kétszázötven év tanítását dobtam ki az ablakon néhány óráért. Apám csalódottsága teljesen megtört, nem fogom kibírni. El kellene mennem, messzire, de akkor soha többé nem lenne helyem a falkában. Nem csókolom, nem ficánkolok, egyszerűen olyan erővel szorítom, hogy ha halandó lenne, talán bele is halna. Nőstényem halkan nyüszít a sarokban, képtelen elfogadni, hogy nincs számunkra jövő. Rázúdíthatnám mindazt ami ebben a két hétben történt velem. Dante keserűségét, hogy pont az Ő lánya, az alfa egyértelmű szavait, az én tehetetlenségemet és azt a vágyat, amit még én sem tudok ésszel felfogni., mégsem teszem, csak emésztem magam, mígnem teljesen elfogyok. A munkára és az edzésekre koncentráltam, nem is érdekeltek a hímek, mindig is csapongó életet éltek körülöttem, én pedig nem szeretek egy lenni és nem is akarok. Abban a pillanatban, mikor enyhült pajzsa és azt éreztette, lehetek valaki a számára elbuktam...nem mondom ki még gondolatba sem, hogy egyetlen. Úgy rettegek ettől, mint még soha, semmitől...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Ahogy szabadulni próbál, kezeim még inkább karjaira fonódnak, azt akarom, hogy kínlódjon, szenvedjen, ugyanúgy, ahogy én teszem. Nem bírom, teljesen megőrültem, elvette az eszem. Ahelyett, hogy a torkát téptem volna fel, ajkainak estem neki. Nem hagyom, hogy szabaduljon, szorosan nyomom neki a fal sima felületének. Mellkasom, törzsem, ágyékom hozzá simul, testem, mint valami börtön, bezárja, betemeti, megfullasztja. Nem szabadulsz tőlem! Halkan morgok bele ajkaiba, ahogy viszonozza csókom, a világért sem tépném ki magam, bőre, érintése, nyelvének lázas tánca teljesen rabul ejt. Kontya, mely a vállára omlik, ujjaim fürgén siklanak tincsei közé, hogy tarkójára simuljon tenyerem, s még szorosabban magamhoz öleljem. Ahogy elszakad tőlem, arcomat arcához érintem, finoman cirógatom meg orrommal az övét. Colette... - Tudom. De... nem tudlak. - suttogom, még engem is meglepő nyugodtsággal. Nem tudok neki hátat fordítani, nem tudok csak úgy tekinteni rá, mint egy kalandra, nem tudok kiegyenesedni, és egy szó nélkül kimenni azon a rohadt ajtón. Tudom, hogy ez az érzés még sok fájdalmat fog okozni mindkettőnknek. Nem tudom megtenni, ahogy ő sem. Szorítása édes fájdalom, ereje alatt megfeszül bicepszem, hátam ívbe feszül. Farkasom nekifeszülve pajzsomnak, s engedve a kísértésnek, alig érezhető rést nyitottam, de ez a Dögömnek elég volt, hogy hullámai elérjék a másikat. S hogy érezze Colette, talán nem is olyan elveszett az az út, amire mi most készülünk rálépni. Vagy épp már el is indultunk rajta. Nem tudom, mit hoz számunkra a jövő, nem tudom, hogyan rendelkeznek rólunk az istenek. Szeretném azt hinni, lehet esélyünk. Szorításom enyhül, de ölelésemből még egy darabig nem engedem el. - Mit várnak tőled? - kérdeztem végül, hangom komolyan csengett, szemeim figyelmesen függtek tekintetén. Jó, oké addig, hogy tudnak rólam. De csak nem várják, hogy tálcán kínálva nyújt majd át az Alfájának, valami különleges csípős szósszal megspékelve. Tudni akarom, mire számíthatok. Testőr társai szagomat fogva kutatnak utánam, vagy épp valahonnan most is figyelnek bennünket. Vagy mindent neki kell "helyre hoznia"?
Hinni akarom, hogy van esély, megtörve borulok mellkasára, ízlelgetem még sokáig csókjának maradványait. Kimehetett volna, de nem tette, és ezzel ismét csak taszított rajtam egyet. Nem érzem a talajt a lábam alatt, az egyetlen biztos pontot is megingatta az életemben. Sosem gondoltam volna, hogy számítani fog még valaki, láttam Mayát összetörve, a többi nőstényt, nekem erre igazán nem volt szükségem. Natanéhez képest apró kézfejemet az Ő tenyerébe fűzöm, elvezetem az ablaktól, vissza a pulthoz, ahová részemről felugrok és a tetejére ülök. Mellém is ülhet, de ha úgy dönt elém lép, én még hátra is dőlök, megtámaszkodok az asztallapon. Hozzám képest magasabb, így egyszerűbb felnézni, egyenesen a szemébe. - Két héttel ezelőtt szabályt szegtem, veszélybe sodortam a falkát, vakon megbíztam benned, egy idegenben. Mit gondolsz várnak tőlem még valamit? - ez az első probléma, hisz ha egy testőr ennyire felelőtlen, akkor nem nyújt többé biztonságot a kölyköknek, nem méltó rá, hogy bármit is rábízzanak. - Én leszek az utolsó aki számít, Neked kell eldöntened mit akarsz. Ha engem, akkor azzal egy falkát is kapsz, bizonyítanod kell az alfának, a bétának, aki nem mellesleg az apám. Talán mindarról kell tanúbizonyságot tenned, ami eddig sosem voltál. Nem akartam, nem akarom ezt kérni, egy nőstényért és egy éjszakáért nem adhatod fel önmagadat. Ha mégis...nincs visszaút, megingattál és az Apám talán számon kéri rajtad, ha mindvégig őszinte maradsz a vele való harcod könnyebb lesz, de ha kiderül, hogy játékszernek használtál... Felfogtad egyáltalán miről van szó? Nem bánthatsz meg, nem gyötörhetsz, egyáltalán felkészültél arra, hogy legyen egy társad? Ez a szó a legsúlyosabb, mindegyik másiknál nehezebb terhet tesz a vállunkra. Én sem készültem fel erre, én sem tudom mi lesz, akkor hogyan tudná Ő? - Gondold át alaposan Natan, talán sokkal egyszerűbb elveszíteni most mindent, amíg van visszaút. Nem foglak siettetni, de keresni sem foglak. Menj, tedd amire szükséged van a döntéshez. Lenne más út, de képtelen lennék hazudni neked, így csak ez marad.
Túl sok ez már így is, a magam harcát Danteval nekem kell megvívni, ebben senki sem segíthet. Kezeim az övével játszanak, figyelem hogyan fonódnak egymásba. Nőstényem előmászik a sarokból s míg mi vívódunk önmagukkal, Ő már párja mellett heveredik le. Neki könnyű, Ő tudna vele élni, tudna vele harcolni, a másik fele lenni. Nem merek közeledni, nem akarom befolyásolni, épp elég, hogy ott vagyok, előtte. Idegen vagyok. Nyitott könyv, amibe a beleírt sorok szépen lassan kiélesednek majd, és fogalmam sincs, hogy ha már képes olvasni benne a legértékesebb kincseinek egyike lesz, vagy kidobja a kukába.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Csendben figyelem, ahogy kezembe fonja tenyerét, s elvezet a pulthoz. Ahogy felül, térdei közé állok, s szemeim nyugodt csillogással néznek le rá. Ahogy kitámasztja magát, szabad kezem combjára siklik. Óvatosan érintem, nem tudom pontosan, hol sérült, hol kell vigyáznom rá. Első kérdésére nem válaszolok, ám folytatására felszökik kissé bal szemöldököm. Ám mire a végére ér, csak egy könnyed mosoly jelenik meg arcomon, sőt, még egy rövid nevetés is kitelik tőlem. Enyhén megingatom a fejem. - Colette, tudom, hogy miféle bajba keveredtél, hisz én csábítottalak rá. Tisztában vagyok vele, miféle bajt hoztál a fejedre. Nagyon is tudom. De megkaptad a büntetésed. - célzok itt a sebeire, no meg a lelki sérüléseire, amiket az apjától kapott - Másrészről meg, ne mondd nekem, hogy nem várnak tőled semmit. Ahhoz, hogy az Alfa Testőre lehess, baromi nagy utat kell kitaposnod, még akkor is, ha esetleg a Béta az apád! Mindenki követ el hibát, s te most először követtél ilyesmit. Ne mondd nekem, hogy ez miatt lemondanak rólad. Akkor nem ülnél itt és pofozgatnál engem serényen. - mondom némi gúnyos hangvétellel a végét, s meg is simítom még mindig sajgó pofacsontomat. Persze túlélem, nem nagy dolog. Csak jó húzni kicsit az idegeit, tudhatja, hogy poénnak szánom. - Colette, nem ez lenne életem első Falkája, és valami azt súgja, nem is az utolsó. Neked talán azért nehéz ezt elképzelni, mert téged úgy neveltek, hogy a család, a Falka a minden! Nem hibáztatlak ezért. Attól, mert esetleg közétek lépek, semmi nem fog változni bennem. Ugyanúgy élem az életem, ugyanaz a Bestia maradok. Ugyanúgy megmarad minden. Felelősség terhe nyom majd, és több feladaté. De a Szabadságom nem vész el, mert az nem külsőségektől függ. Az ettől függ. - teszem rá kezét mellkasomra. Ahogy aggódik, mulattat. Komolyan. Én tudom, mit akarok, mit teszek. Tervezés. Nálam nem új keletű dolog. Számítok minden eshetőségre. S igyekszem a legjobbat produkálni. Csintalan, játékos mosoly táncol ajkaimon. - Igen Colette, nem vagyok már kölyök. De figyelj. Pontosan tudod te is, hogy semmi nem tart örökké, s ha nem bántanálak, nem gyötörnélek, nem javíthatnám ki, nem harcolhatnék érted, hogy lásd, még jobbat akarok. Újra, és újra. Apád nem érdekel ilyen téren, ha elé kell kerülnöm, hát legyen. Hogy felkészültem-e? Szemeim vidáman csillognak rá. - Talán meg kellett volna jósoltatnom, hogy berobbansz az életembe? Kicsi lány, sodródom az árral, a Káosz sem jelzi, hogy érkezni fog. Frigg úgy tűnik, kiszemelt magának, s úgy döntött a nyakamba akaszt téged, s összefonja életünket. Erre nem lehet készülni. Ezzel élni kell. Nem hajolok hozzá, de szemeim csillogásából, s kezem finom szorításából érezheti, hogy ezek nem csupán üres szavak. Felnevetek újabb szavain. - Mit veszíthetek? Mi olyat látsz, vagy érzel bennem, ami vissza kellene, hogy tántorítson? - kérdezem. - Nincs semmi, amit át kellene gondolnom. Vérfarkas vagyok, és van időszak, mikor szükségem van más Vérfarkasokra. Újra eljött ennek az ideje. Szavaim könnyedén csengenek, s koppannak a helyiségben. Nincs mitől tartanom. Nehéz találkozások elé fogok nézni, az tény. Semmi sem megy könnyedén. De ehhez már hozzá szoktam. S a játszma folytatódik. Kis csendet hagyok köztünk. Bestiám boldogan lengi körbe nőstényét, fejét a másik bundájába mélyeszti, majd finoman nyalogatni kezdi párja marját, nyakát, fejét. Hiányzott neki. - És te, kicsi lány? - nézek a szemeibe - Te készen állsz arra, hogy legyen egy társad? Nem nyitottam még ki jobban pajzsom, így érzéseiből csupán egy-egy foszlányt észlelek, de az nem elég, hogy tudjam, mit gondol.
A pulton heverve figyelmesen hallgatom. Igaza van, de neki minden ennyire egyszerű, én meg ennyire bonyolulttá teszem. Ő sodródik, túllát már a végén, hosszú évszázadok után ez már csak így megy, falkák, emberek, farkasok, szerelmek, szeretők. Nyugodt pillantásom csak az övé, a csillogás pusztán annak, hogy itt van, alig érint, de mintha az egész világot uralnám. - Számodra egy állomás jelent, ami nem többet, de mást hozhat. Az élet kiszámíthatatlan, én mégis igyekszem azzá tenni. A hiba amit vétettem olyan, amit egy testőr nem követhet el. Büntetés? A sebek begyógyulnak, de ha az alfa úgy dönt, elveszi a rangomat, amiért küzdöttem, abba egész biztosan belehalok. Magát elveszíteni sokkal egyszerűbb lenne, mert akkor van még hová menni, de rangján alul élni? Soha, én nem... Erről van itt szó. A büszkeségem a tét, Dante pontosan tudja, hogy ha majd a számonkérés ideje eljön, hol döfheti belém a kést, hogy soha be nem gyógyuljon a seb. Újabb lecke, melynek előbb vagy utóbb meg kellett történnie. Az évtizedek során sikerült elkerülnöm mindazt, ami számára, akár Natannak, egy állomás. Nők jönnek-mennek, irigylem is őket ezért. - Újra. - a szó fintort és egy "hát persze"-t eredményez. Fejem elfordítom, nem nézek rá, csak megingatom. A kulcsszó, mert eddig a pillanatig nem érezhette, esetleg sejthette. A pajzs, mit felvontam megakadályozza, hogy belém lásson, de érteni fogja, nem kell ehhez belemászni senkibe, mindannyian átéljük egyszer - Számomra nincs újra, a társam az Apám és a Bátyám, ők nem változnak. Az alfa, a falka mindig más, de Ők ketten évezredek múlva, élve-vagy holtan, de állandóak. Az első vagy, és ha fájni fog, Te leszel az utolsó is, ha nem fáj annyira, akkor Egyetlen maradsz, de nem az utolsó. - Soha nem fogok készen állni, erre még az Apám sem taníthat. A nőstény közelebb kúszik, oldalára heveredik. Hófehér hasát, éjfekete hátát is láttatni engedi. Szinte azonnal visszanyal, nyugodtabb, mint eddig bármikor. Bízik az ostoba, nem gyengébb lett, hanem erősebb. Küzdeni akar, harcolni az igazáért, tudva, hogy neki is jár ennyi. Nekifeszül majd apjának is, meg kell vele értetnie, hogy talán elvétett egy lépést, de egyszer az életben neki is jár. Elvisel bármit, de ha most elengedi a párját örökké bánni fogja. A társa lesz, ha fáj, majd enyhül, ha küzdeni kell együtt erősebbek lesznek. - Harcolni fogok érted. A jeges tekintetben máglyaként lobban fel az elszántság, az akarás és a vágy. Azt hittem, hogy ha majd újra látom könnyedén esünk túl a formaságokon és egymásnak esünk. Meglepetésemre azonban megelégszem a jelenlétével, egy újabb szenvedélyes szeretkezés, csak hab a tortán. Tenyerem megégeti kézfejét, a legutolsó mondat vége már alig hallható, fejemet mellkasán nyugtatva, egyenesen a szívének suttogom.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Mélyet sóhajtok, de mosolyom továbbra is ajkaimon. Ezek a pozíciós helyek. Ajh... De hát neki fontos. Engem az sem hatna meg, ha csóri koldus, vagy világuralmi elnök lennék. Ezek csupán csak címek. Ugyanolyan eldobható, ostoba ketrecbe záró dolgok, mint maga a testünk. - Ha el is veszik, újra küzdhetsz érte. De inkább hagyjuk ezt. Ez a te küzdelmed, az Alfáddal, és az Apáddal szemben. Bizonyíts nekik, de nem akarok hátráltató lenni számodra. Úgyhogy, ha erre van szükséged, és amíg nem kerülök az Alfád szeme elé, ne találkozzunk. Kiejteni könnyű, ám Farkasom még inkább a mellé fekvő nőstény bundájába mélyed. Ő nem ért egyet ezzel. Öreg fiú, tudom, de ez így helyes. Nekem se lesz könnyű úgy jönni minden nap dolgozni, hogy tudni fogom, egy karnyújtásnyira van tőlem, és nem érhetek hozzá, nem beszélhetek vele. Szavaira azonban szép lassan lehervad arcomról a mosoly. Figyelmesen hallgatom. Nyugodt vagyok. Bizonytalanná tett. Én, mellette, mint állandó... mint Örök társ? Mint Egyetlen? Soha, senki nem várta ezt el tőlem, nem hogy nő. Talán Arwen lett volna, de... ő halandó volt, és nem lehetett közös jövőnk. De most van valaki, aki a szemembe mondja, a szívemnek szegezi, hogy igenis, ő engem akar. Nem tudok mit mondani, ez nekem új. Túlzottan új. Még soha nem volt ilyenben részem. Nem tudok megszólalni, nem tudok mit mondani erre. Hiszen, egész életem változások, harcok, lemondások színtere volt. Most pedig valaki elvárja tőlem, hogy egy biztos dologban legyen részem. Hisz semmi, soha, semmi sem állandó. Minden változik. És ez... Ha így áll hozzá, nem tudom. Ez még nekem is gyors. Ahogy belesuttog a mellkasomba, úgy gyengülök pajzsom mögött, mintha ezek a szavak lettek volna azok, amikért... amikért úgy érzem, érdemes volt élni. Valahol úgy éget, úgy fáj, ismeretlenül mar belém az érzés. Kínoz. Üvöltenék. És mégis, szabad kezem tenyere végigsimít hátán, magamhoz ölelem, fejére hajtom fejem. - Ikuisesti! - suttogom anyanyelvem egyik legszebb szavát. Örökké... Igen. Eddigi életem harcból állt. Magamért. De most lenne valaki, aki értem harcolna. Mintha valaki felhasította volna a szívemet, de élvezném a dolgot. Fáj, és mégis. Nem tudom ölelésemből elengedni. Talán azért, mert hálás vagyok? Hálás, amiért így ragaszkodik hozzám? Életem üres, véres, nyers élvezetektől terhes Káoszát megtörve hozná bele azt az érzést, amitől mindig is rettegtem, de vágytam rá. Talán, így van. Azt hiszem, életem egyik legnehezebb háborújához érkeztem el. Ahhoz, amikor Frigg Istennő megajándékoz a Szerelem érzésével.
Soha még nem érzett boldogságban fürdik, ez a bolond nőstény, amit az első pillanatban legbelül érzett, amiben kételkedtem, talán mégis igaz. A kimondott utolsó mondat most már mindig a fejük fölött fog lebegni, ezt soha senki másnak nem mondja majd. - Rajtad múlik Natan, ha úgy érzed készen állsz, csak szólnod kell. A legutolsó találkozásom óta az alfa csak azt várja, hogy megjelenj előtte. Nem sürget, nem érdekli, én azonban, jelenleg apám mellé vagyok rendelve. Szólj, ha találkozni akarsz vele, én addig majd vívom a magam harcát és ha szerencsénk van, az út végén találkozunk. A neheze most jön csak, rázúdítva a világ legnagyobb és legédesebb terhét még mindig bűntudatom van, amiért ezt teszem. Elfogadni, és eztán akarni, hogy valaki harcoljon érted azt jelenti, te is harcolsz majd érte. Gyengévé, és sebezhetővé tesz, Ő lesz az, aki mellett kiállsz, akiért ölre mész..meg kell tanulni kezelni, ezentúl egy újabb érzéssel együtt élni. Nőstényem kölyök módjára kúszik és centiméterről centiméterre mászik bele a hím bundájába. Tappancsa már marján, majd hátán pihen, egész rámászik. Engedem, csak játszik, a másik fülébe kap, nem hagy neki nyugton. Ő megérezte, nem is volt nehéz ugye? - Nem akarok erről hallani többet, itt leszek mindennap, ha már nagyon hiányzom kiállhatsz cigizni - az arcába nevetek, hisz tudom nem oldja meg egy cigi, ha a levegőben ott van az illat, amire annyira vágyik. - Egy szavadba kerül és szólok az alfának, de addig, nincs beszélgetés, nincs üzenet. Semmi. Könnyű ezt mondani, kibírni annál nehezebb lesz. Nőstényem e szavak hallatán háborogva pislant fel, amiért nyilván elment az eszem. Lecsillapodik majd, ha tudja, van értelme várni. Kapaszkodik, csimpaszkodik Natanon, legszívesebben letépné az összes ruhát, hogy érezhesse forró bőrét, de csak elméletben. Mindenkinek jobb, ha most megelégszik azzal, amit kap. - Segíthetne mindent kipakolni, de tartok tőle három hét múlva sem nyitnék ki. - elégedetten nyújtózok ki, gerincem egyenest ír le, nyújtózásom eredményeképpen szinte szétpattan az ing, engedve a feszülésnek, inkább úgy dönt egyik gombja, hogy kibújik a helyéről. Mellkasom emelkedik, ajkaim játékos nevetésre húzódnak. - Miért érzem azt, hogy nem sokáig bírod majd? - önelégült a mosolyom, pontosan tudom, hogy nem hagyja hidegen a pamut mögött felsejlő halom.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Farkasom szilárd nyugalma engem is megnyugtat, elűzi kétségeimet, s egyre inkább érzem, hogy helyesen döntöttem. Nem is döntöttem. Inkább elfogadtam, meghajoltam az istenek döntése, "ajándéka" előtt. Szavaira bólintok. Rendben. Ha vár, az már egy jó jel. Legalábbis kíváncsi rám, valamilyen szinten. Érdekes találkozás lesz, ezt már most érzem. Mindketten megvívjuk a magunk harcát. - Ha rajtam múlik, akkor találkozunk majd az út végén. - mosolyogva tűrök füle mögé egy kósza tincset. - Lehet, hogy egyik este arra térsz majd haza, hogy pár törött csonttal, s véres sebbel ugyan, de Falkatagként várlak a szobádban. Bundásom fekszik, hagyja, hogy nősténye rá másszon, néha a másik oldalához oda, oda kap, de csak játékosan harap bele. Mint valami kölyök. Ezek a Bestiák, harcban, fegyelemben, örök küzdelemben edzőttek, bármire hajlandóak, vérszomjas Fenevadak. S lám, egymásra lelve olyanokká válnak, mint két ma született kölyök. Farkasom halkan meg-meg morran, kicsit megrázza a fejét, vagy épp füle moccan, ahogy a nőstény piszkálja, harapdálja. Játékosan mar bele, nyalja pofán. Hullámaival simogatja a másikat. Fintorgok egyet orrommal nevetésére, de aztán mosolyogva nézek rá. - Tudok uralkodni magamon. Ha nem bírom ki, akkor szabadságra megyek, vagy... - nem folytatom, mert amit mondani akarnék, az az, hogy akár a Falkájával is szembe szegülök, csak hogy lássam. De inkább nem fejezem be. - Csak annyit kérek, ha látsz engem, nem kell szólnod, nem kell oda rohannod hozzám... csak annyit kérek, ints, és tudni fogom, hogy minden rendben van veled. Ennyivel talán, ki tudom húzni. Ennyi csupán, ennyi, ami vigaszt adhat. Hosszú, keserves türelem játék lesz ez. Farkasom a felpillantó nőstény nyakába nyal, hozzá simul. Nem kell félni. Ő már tudja, mi van bennem. Türelem. Bár ahogy nyújtózik egyet, s hozzám simul, mély levegőt kell vennem, mielőtt az agyam igencsak máson kezdene járni. Ez a sexys, érzéki pillanat több mindennél, minthogy viszonzatlanul hagyjam. Kezem nyakára siklik, majd lassan húzom végig ujjbegyem a bőrén, le, egészen kigombolt dekoltázsáig, hogy ott apró csókot leheljek bőrére. Mélyen magamba szívom az illatát. Ajh.... Aztán kiegyenesedek, ismét mély levegő, mellkasom felemelkedik, majd lassan kienged. - Élvezed mi, hogy kínozhatsz? - nevetek fel - Van bennem tartás, ki fogom húzni ezt a kis időt. Ugyanúgy, ahogy te is. - arcához hajolok, majd forró csókkal jutalmazom.
Kibírjuk, mert mindketten tudjuk a végén sokkal többet kaphatunk. Az elillanó szenvedélyre, az együttélés árnyoldalaira nem akarok gondolni. Várni, a szobámban? Sosem engedtem oda senkit, szeretőt nem, de Natan már nem szerető. Várhat és én is várhatom, de nem fogom elvenni tőle azt a nyugalmat, amire néha nekem is szükségem. Sokszor átgondoltam, ezerszer fantáziáltam és elmondtam Mayának, hogy nem hagyom hozzám költözni a "pasimat", ha lesz egyáltalán. Kell a magánszféra, kell, hogy gondolkodjak, számoljak, kell a pihenés neki is és nekem is, ezt meg kell majd értenie. Natannal ez szinte gyerekjáték lesz, Ő nem haragszik majd...ebből is látszik, hogy Ő kell nekem. Kivár, megőrjít amikor csendesen figyeli hogyan őrlődöm, a legváratlanabb pillanatban, amikor nekem kell cselekszik, csókol, a fülembe suttog. Elsodor, kirángat a legmélyebb szakadékból és mélyebbre taszít, mint bárki bármikor. - Intenem sem kell, érzed majd, hogy hiányzol, tudni fogod ha szenvedek és azt is, mennyire örülök, ha épp kijössz a szalon ajtaja elé. Élvezni fogom a pletykás koleganőid suttogását, mert vagyok annyira Nő, hogy kihallgassam őket alkalomadtán. Elérhetetlen vagy, és megkaptalak. Nekem ennél nem kell több... Büszke leszek rá, büszke vagyok, hogy az enyém lehet. Azt amit más nő nem láthat benne, az ami halandóknak örök titok, a nőstényeknek pedig álom magaménak tudhatom, tartson bármeddig is. A féltés mellett mindig ott lesz a csodálat, farkasának ereje, ahogy a havas hegyoldalon nyargal és a látvány, ahogy nekifeszül a falka hímjeinek. Kinevetném, de csak kuncogás lesz belőle. Minden szót csak egyetlen puszi követ, mindig máshová, így kap belőle megszámlálhatatlanul sokat, mert a végén már nem pont és nem vessző egyik sem, egyszerűen csak elhalmozom, hogy aztán megállhassak és nyakát átkarolva úgy csókoljam, mintha ez lenne az utolsó együtt töltött néhány percünk... - Ugyanúgy élvezed, ahogyan én.... Magamra húzom, néhány doboz mögé rejtőzve kulcsolom át lábaimat a derekán. Ott vagyok előtte, de nem kaphat meg, ma nem...elszakítva magam tőle, tudom, lassan mennie kell. Előre siettem a hotelből elintézni néhány dolgot, kivételesen megtehettem. Hárman tartjuk az őrséget és "véletlenül" az Apám mellett teljesítek szolgálatot. A vérfürdő nem hiányzik és ha túl sokáig maradok utánam jön. Nem akarom elengedni, mégis összeszedem magam, erőtlenül próbálom eltaszítani. Gyengévé tesz, és mégsem gyűlölöm érte úgy, ahogy kellene.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Homlokomat az övének érintem, ahogy elszakadok a csókból. A láng tovább égeti belsőmet, és már most tudom, hogy baromira hiányozni fog. De még mennyire, hogy hiányozni fog. Szavai simogatóan hatnak rám, és... büszkévé tesznek. Valaki, aki értékel. Nem úgy értékel, mint egy fegyvert, egy eszközt, egy felhasználható sakk figurát. Hanem mint önmagamat. Finoman simogatom állát, arcát, bőréhez érve megnyugszom, de érzem, hogy egyre jobban megkívánom. De nem lehet. Most nem lehet. Bármennyire is akarom. - Azt hiszem, a cigaretta szüneteim meg fognak nyúlni, és sokasodni az elkövetkezendő időkben. - mondom mosolyogva. Lehunyom a szemem, ahogy csókokkal halmoz el. Megsimítom hátát, derekát, hagyom, hogy magával rántson a mélybe. Hisz ki tudja, mikor élvezhetem újra? Csókja égeti ajkaimat, olyan szorosan húzom magamhoz, mintha soha nem akarnám elengedni. Vezet, a dobozok közt elrejtőzünk a világ elől. Derekamra kulcsolódó lábain végig simítok. Kitartom magamat fölötte, nyakába csókolok, leheletem végigtáncol bőrén. Mindennél jobban vágyok közelségére. Farkasom szinte fojtogatóan öleli körbe a másikat. Nem akarja elengedni. Ahogy én sem. Ám finom taszítása ránt le a földre. Igen... El kell mennem. Igen, élvezem, hogy kínoz. Élvezem, hogy így tép bele a lelkembe, testembe. Mélyet sóhajtok, majd kiegyenesedek, s kezét fogva egy könnyed mozdulattal rántom fel magunkat a földről, hogy aztán magamhoz öleljem, még egy hosszú, édes pillanatig. Magamba zárom érintését, szíve dobbanását, illatát, csókjának mérgét. Végül megfogom állát, kicsit magam felé húzom, s szája sarkába lehelek egy apró, érzéki csókot. - Vigyázz magadra, kicsi Colette! Szabadon, vagy a rabom! - suttogom, s aztán elengedem, s még mielőtt mozdulna, ellépek tőle pár lépést. Még teszek hátrafelé pár lépést, ahogy nézem alakját. Farkasom megrázza bundáját, megnyalja párja pofáját, s aztán, némi keserűséggel ölel át, s tart velem. Igen, tudom, most ez pocsék, hogy itt kell hagynom, de így helyes. Apró mosollyal búcsúzom, megfordulok, s aztán kilépek az ajtón, magam után becsukom. Nem nézek hátra, de magamon érzem tekintetét. Nem rohanhatok vissza, pedig megtenném. Olyan messzinek tűnik a Szalon... És olyan közeli Colette boltja. Végül beléptem a Szalonba, a lányok élénk vigyorral, a srácok csak egy-egy kacsintással adták tudtomra, hogy "mindent" láttak. Mosolyogva ingatom meg a fejem, és ülök le a helyemre. Üres lapot veszek elő, s állok neki egy új mintának. Két Farkas celta körben kergetőző mintájának.
Képzeletben kettéválunk, és átölelem farkasom bundáját, engedem búcsúzni, de aztán erősen szorítom marját. Ő a párját, én a férfit hiányolom, pedig el sem ment még. Visszatartom, ahogy megmoccan, menne, követné a másikat, de nem lehet. Ők mennek, mi maradunk. Tekintetem távolodó alakjára tapad, nesztelenül lépek utána, követem, de a bezáruló ajtó falat húz elém. Rásimulok az ajtófélfára, homlokom nyomódik fájón. Képzelni sem tudom hány nap, hány óra kell még ahhoz, hogy ismét karjaiban tartson. Percekig nézek a szalon felé, remélem, láthatom egy pillanatra, de az idő telik és Natan nem bukkan fel újra. Kezem nyakamra siklik, Castor figyelmeztetése dübörög a fülemben. Jobb lesz, ha indulok, mielőtt értem jönnek. Egy-egy dobozt arrébb rakok, teljesen feleslegesen, máshol jár az agyam, máshol a szívem. Észrevétlenül lopódzott az életembe, alig telt el pár hét, sőt nap és én, aki sosem tartottam senkivel hosszasan kapcsolatot, mostantól már nem vagyok egyedül. Van aki vigyázzon rám és akire én vigyázok, lett egy társam.... Viharos gyorsasággal öltözök fel, mire megérkezik a taxi. Egyenesen az alfához megyek jelentést tenni, semmi más nem lehet fontosabb.
Kezdőlap
//
]
