A mai napot végre nem otthon, hanem a boltban töltöm el azzal a reménnyel, hogy sokan fognak benézni és vásárolni. Igaz ez nem egy hagyományos ruhabolt, ahová az ember bejön körülnéz, megkeresi a neki tetsző ruhát, majd méretet és felpróbálja. Igaz itt is lehet válogatni, de általában egy ruha csak két méretben van jelen és csak egy-egy van belőle. Most inkább arra próbálok ráállni, hogy minél egyedibb ruhákat áruljak és ne tömegcikkeket, sőt még akár rendelhetnek is tőlem, amit már van aki ki is használta ezt. Igaz általában nők szoktak bejönni, de leginkább nekik is van tervezve az egész, mivel a férfiak jobban szeretnek egy olyan boltba bemenni, ahol sok közül kiválaszthatják azt ami nekik tetszik, és nem kell nekik egyedi. Nagy örömömre nyitás után nem sokkal később már meg is jelenik az első vásárlóm, aki inkább csak körbenéz, de végül talál is magának egy felsőt. Egyelőre még nem nagy a tömeg, de talán jobb is így. Így több időt el tudok tölteni a vásárlóval és azt még ők is jobban szeretik főleg, ha fiatalokról van szó. A nap folyamán többen is betérnek hozzám. Természetesen van aki üres kézzel távozik, de vannak olyanok is, akik egy hosszas beszélgetés után leadnak egy rendelést valami különleges alkalomra.
Jó reggelt, elegánsabbik énem! Avagy azon furcsa reggel virradt rám, mikor elöntött a késztetés, hogy nekem vásárolni kell. Ez évente egyszer történik meg, de olyankor... Kisebb-nagyobb vagyonokat hagyok üzletekben és aztán mérhetetlenül zsúfolttá válik a gardróbom. Ennek persze apám örült a legkevésbé még kamaszkoromban, mikor az ő kézműtéteken keresett pénzét költöttem lélegzetelállító ruhákra. Meg parfümökre. Meg lemezekre. Idegőrlően sokat költök ezen a napon, de mentségemre szóljon, hogy utána már csak a szükségesre költök. Kapkodva indulok el a lakásból, minden pillanat számít! Nem ismerem még rendesen a várost és fel kell fedeznem mindent most, azonnal. Első áldozatom egy cipőbolt. Ó, a magassarkúk... Mondjuk erre nem olyan népszerű a magassarkú, elvégre egy keményebb fagy után, igen vastag lesz a jégpáncél, de én a jég hátán születtem, nőttem fel és ha jól láttam a régi családi relikviákat, meg a vezetéknevem, én a legkeményebb hidegekre lettem kitalálva. Nem is fáztam még itt... Hosszú, kecses léptekkel haladok előre, mikor megpillantok egy üzletet. Már kívülről érzem, hogy ez nem olyan bolt, ahol silány, tucatot fogok találni. Hohó! Megfogom hát a kilincset és lenyomás után belépek az ajtón egy kis mosollyal. Hiába a szándék, sokszor így is azt állapítják meg rólam elsőre, hogy olyan hideget sugárzok magamból, mint az Antarktisz. - Jó napot! - köszönök és becsukom magam mögött az ajtót, hogy miután akkurátusan megtöröltem a lábtörlőben a cipőm talpát, körülnézzek. Elégedett macskamosoly ül ki a pofimra. Ezek itt pompás darabok. Csak nem tudom még hol kezdjem a szemlélődést...
Mivel egy ideje már senki sem jött úgy gondoltam nekiállok az egyik ruha elkészítésének. Itt sokkal kényelmesebb ezzel foglalkozni, mint otthon, így kihasználom ezt a kis időt, ha nem akarok hajnalok hajnalán hazamenni egyedül. Régebben nem zavart volna, de ez megváltozott. Már nem merek annyira egyedül sétálgatni az utcákon éjszaka és a taxisoknak is aludniuk kell valamikor. Idő közben valami kis lágy zenét is betettem, hogy azért ne legyen nagyon unalmas a munka, nah meg sosem szerettem a síri csöndet. Mikor az ajtónál kihelyezett szélcsengő megszólal azonnal felkapom a tekintetem és az újabb vásárló láttán egy széles mosoly terül el az arcomon. A munkát félbehagyom és közelebb sétálok a nőhöz, majd köszöntöm is őt. -Jó napot! Masako Saito, a bolt tulajdonos. Miben segíthetek.-Természetesen bemutatkozáskor a kezemet is felé nyújtom. Furcsa lehet, hogy egy fehér kesztyűt viselek, de azt azonnal le is veszem a kézrázás után. Jobbnak találtam ezt a módszert bevezetni. Így ideiglenesen ki tudom szűrni az esetleges emlékképeket. Az üzletben mindenféle ruhákat találhat. Elegánsat, hétköznapit, kissé sportosat, de ha konkrétan megmondja, hogy milyet is szeretne rögtön meg tudnám mutatni, hogy miket is találhat.
Ma reggel volt olyan nagy szerencsém, hogy maga James hozott be a városba kocsival. pont elkészültem mire ő is és annyira nem nagy kerülő, így igen kihasználtam az alkalmat. Mégis csak kényelmesebb kocsival jönni, mint gyalog. A tömegközlekedést ilyenkor még nem merem használni. Elég nagy szokott lenni a tömeg, hiszen mindenki ilyenkor jár be a munkahelyére. Ma is rendesen kiöltöztem ahogy azt kell és megkaptam is érte a bókot. James egyre többször dicsér meg. Talán rájött, hogy nem is olyan rossz az ízlésem és képes vagyok magam is rendesen felöltözni? A beköltözésem óta úgy érzem sokkal közelibb kapcsolat alakult ki vele és sokkal jobban is érzem magam nála. Hálás vagyok neki, amiért bevállalt. Gondolom sok áldozatot kellett neki ezzel hoznia. Hiszen egy szingli pasiról van szó, aki szeret mulatni. Igaz azzal, hogy James hozott be korábban is érkezem, mint ahogy nyitnék, de ezzel nincs semmi gond. A kávémat legalább kényelmesen el tudom fogyasztani és munka akad bőven. Az ajtómon lévő táblát megfordítom, hogy a nyitva oldala legyen látható, majd el is vonulok, hogy foglalkozhassak az egyik rendelésemmel. Mivel szereztem egy csengőt az ajtóhoz, így minden alkalommal meghallom, ha az nyílik és nem maradok le egy vendégről sem. Most jelenleg a próbababán egy férfi öltönyt próbálok összehozni. Igazából semmi különleges nincs benne, de a pasasnak tetszett a mintám és olcsóbb is vagyok, így végül nálam rendelt meg. Mielőtt folytatnám a munkám bekapcsolom a rádiót, ami az egész üzletben hallható, de csak kellemes hangerősségben.
Csak tegnap érkeztem vissza a városba a jó hosszúra nyúlt bostoni továbbképzésről, és mivel a repülőtéren elveszítették a csomagomat az első utam nem a kapitányságra vezet, ahogy terveztem, hanem elindulok, hogy beszerezzek néhány ruhát, és egyéb alapvető dolgokat, mint például fogkefe, borotválkozó felszerelés... És ha már egyszer nekiindultam, akkor már megcsináltatom az öltönyt is Mark esküvőjére, mert ha nem elegánsan megyek oda, akkor biztos, hogy szerencsétlen gutaütést kap a menyasszonyával együtt, mert nem minden a tervek szerint alakul. Így is várományosa a drága unokabátyám egy gyomorfekélynek csak azért, mert énis a meghívottak listáján vagyok, ugyanis szerintem erős rizikófaktor vagyok, mert vonzom a zűrt, és tönkre fogom tenni az esküvőt, de akkor megnézhetem magam... Még jó, hogy ennyire szeret a családom, különben legfeljebb videóról nézhetném az esketést. Mivel a borotvámat is elhányták a bőröndömmel együtt valahol (tuti Hong-Kongban fog felbukkanni a cuccom), azzal kezdtem a reggelt, hogy borbélyt kerestem, most pedig frissen borotválva megreggelizve, és rengeteg szatyorral, dobozzal, vacakkal felpakolva tartok a kocsim felé, mikor elsétálok egy bolt előtt. Igazából a tábla hívja fel a figyelmemet, mert a név ismerős. Nem kell sokáig töprengenem, hamar beugrik a kedves, kicsit talán gyerekesen naiv, bűbájos lány. Úgyis megígértem neki, hogy meglátogatom, szóval akár összeköthetem a kellemest a hasznossal is, és az öltönyömet is megrendelhetem. A fél utcával odébb parkoló autóm csomagtartójába beszórom a csomagokat, csak utána sétálok vissza a bolthoz, és különösebb tétovázás nélkül benyitok. A csengő azonnal elárulja, hogy valaki érkezett, így valószínűleg Masako észrevesz, mielőtt komolyabban körülnézhetnék. A fél éves továbbképzés ha másra nem is, arra bizonyosan jó volt, hogy eltüntette a karikákat a szemem alól, egészségesnek, kipihentnek, és általában fittebbnek, nyugodtabbnak festek. Az is vagyok, nem voltam annyira túlhajtva, mint korábban itt. Most is kényelmesen vagyok felöltözve, sötétkék, kényelmesre hordott farmert, füstszürke inget viselek és könnyű kabátot, valamint félcipőt, és a fegyveremet fegyverövön, de utóbbit eltakarja a kabát. Ha sikerül felfedeznem a lányt, akkor gyorsan végigmérem, kíváncsi vagyok mennyit változott, míg nem találkoztunk. - Szia! A továbbiakkal megvárom az első reakcióját, ahhoz igazítom a mondanivalómat.
A hozzászólást Jake Westmoreland összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 23, 2013 5:04 pm-kor.
A mai napon úgy keltem fel, hogy semmi izgalmas nem fog velem történni. Csak bemegyek a boltba, reményeim szerint felveszek pár rendelést és haladok az eddigi munkáimmal. Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy esetleg a mai napon betéved hozzám egy rég nem látott ismerős, barát. Éppen az öltöny egyik ujját tűztem fel mikor meghallom a csilingelést. A farkasom kissé még szundikál és a hangra sem kapja fel nagyon a tekintetét. Nem túl izgalmas neki itt bent lenni, ami megértek, hisz melyik állat szert bezárva élni? De most ezt el kell viselnie, mert máskor meg ő rohangászhat és élvezheti ki a szabadságot. A gombostűket lerakva az asztalra sétálok ki a "vendégtérbe" és még meg se érkezem, mikor már köszöntöm is őt. -Jó na...- Mikor megpillantom az ismerős arcot elakadnak a szavak, a szemeim csillogni kezdenek és ajkaim széles mosolyra húzódnak. Nem is akarom elhinni azt, amit látok. Ez tényleg Jake lenne? Mielőtt bármit is mondanék csak közelebb sétálok hozzá és átölelem őt. Hogy a büdös francba ne emlékeznék rá! Csak nem hittem volna, hogy itt látom viszont, vagy hogy egyáltalán viszontlátom őt. Már most megmondom, hogy ez a mai napom fénypontja. Ennél jobb dolog nem is történhetne. -Szia Jake!-Miután rendesen megölelgettem őt elengedem és felnézek a szemeibe. Hát ő még mindig ugyan olyan helyes...Sőt talán most sokkal kisimultabb az arca. -De jó téged látni! Azt hittem már elköltöztél, vagy ne adj isten meghaltál!...De rég láttalak!..Gyere az irodámba! maradj egy kicsit, ha már így idetévedtél! Kérsz esetleg egy kávét, vagy valami mást inni?-Na jó talán túl lelkes vagyok? Nem kellene így letámadnom azonnal. Mi van, ha ő nem is emlékszik rám? Bár mondjuk azért nem csak egyszer találkoztunk és meg is mentett engem. A bundás nem nagyon érti, hogy most mi is van. Ő nem is ismeri Jaket, azt sem tudja, hogy milyen sokat tett értem! Ahogy jobban megfigyelem őt valami furát kezdek el érezni rajta...De ez nem egy idegen érzés. ezt minthogyha már tapasztaltam volna... Természetesen ha nem siet sehová, akkor elindulok az iroda felé, ahol azonnal hellyel is kínálom őt. Kicsit kupi van és nem gy tág helyiség, de azért el lehet férni.
Ahogy a lányban benne szakad a köszönés, a szemei felragyognak, a mosolya pedig beragyogja az üzletet kicsit máris úgy érzem, hogy tényleg hazaértem. Ez is melengető érzés, mint amikor a szüleimet, vagy Lizzyt és a családját látogatom meg. Ahogy átöleli a nyakamat én átfogom a derekát, és körbefordulok vele egyszer. A gerincemen végigvág az elektormosság, a fejem egy pillanatra szét akar esni, a vészjelzők besípolnak, az orromat megtölti a farkasok bundájának jellegzetes enyhe, ám annál súlyosabb ázottkutya és erdőszaga, de mindez a következő pillanatban el is tűnik... - Szia, Kislány! Hiányoztál... A megszólításban nincsen semmi lekicsinylés, sokkal inkább kedvességnek szánom, egyáltalán nem úgy, ahogy egy tízéves fürtös gyereknek mondanám. Ahogy lazul a szorítása a nyakam körül én is elengedem őt, és hagyom, hogy hátrébb lépjen. - Csak továbbképzésen voltam Bostonban. Tegnap este értem haza, sajnos a csomagom nélkül, azt ugyanis valahova máshová reptették. A kérdésre bólintok. - Igen, egy dupla kávé jólesne... Csak magamban sóhajtok egyet. Ezt a bűbájos, ártatlan lányt miért kellett megharapni? Nem vagyok jóban a mágiával, hiába próbálják az őrzők a fejembe verni hogyan is működhetnénk együtt, szóval még mindig durva végletekben "kommunikálunk", ez pedig kimerítő, és olykor igen fájdalmas tud lenni. nem baj, a kávé jó lesz... - Hogy vagy? Jól nézel ki... A kérdés már az irodában hangzik el, miközben futólag felmérem a terepet.
A hozzászólást Jake Westmoreland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 23, 2013 5:04 pm-kor.
Az ölelést nagy örömömre viszonozza, sőt még meg is pörget egyszer. Szóval ezek szerint nagyon nem felejtett el engem és ahogy én is ő is örül ennek a találkozásnak. -Hát azt gondolom tudod hogy te is nekem!-Először Will, most meg ő! Lehet, hogy végre megtalált a szerencse és az igazi boldogság? Visszakaptam két jó barátomat és újra normálisabb életet élhetek. Nem kell a négy fal között bezárva lennem, vagy arra vigyáznom, hogy ne menjek túl a falka területén. -Ezt velem is eljátszották már egyszer! Nem is értem, hogy hogy tudják így elrontani. Hiszen minden csomagon ott szerepel, hogy hova utazik!..De ha tehetek érted valamit akkor csak szólj!-Azért mielőtt elmerülünk a beszélgetésbe a kis táblát gyorsan megfordítom. Amíg Jake itt van nem akarom, hogy zavarjanak. Most ő sokkal fontosabb, mint bármelyik más vendégem. -És milyen volt ez a továbbképzés?-Most itt nem csak arra vagyok ám kíváncsi, hogy jó vagy sem, hanem inkább, hogy miről is szólt. Mikor beérünk az irodába már fel is teszem főni neki a kávét és még magamnak is készítek egyet, de nem olyan erőset, mint az előbb. Ezt most már csak inkább az ízéért fogom inni. -Oh tényleg? Hát nagyon szépen köszönöm!-Ha lehetne a mosoly még szélesebbre tágulna, de akkor már úgy néznék ki, mint akinek felvágták a száját. -Én jól vagyok, most már jól. Voltak mélypontjaim, de amint látod most már minden rendben és újra virulok...Főleg, hogy benéztél hozzám!-Ezt teljesen őszintén mondom neki. azzal, hogy meglátogatott bearanyozta a napomat. Miközben kiteszem neki a cukrot abba nem hagyom a mosolygást és ha lehet le sem veszem róla a tekintetem mert félek, ha megtennék akkor eltűnne és kiderülne, hogy ez csak egy álom. És ahogy egyre tovább figyelem őt már eszembe is jut, hogy hol éreztem ehhez hasonlót! Willnél! Akkor ezek szerint ő is őrző lenne? Egy pillanatra leállok és úgy figyelem őt, miközben elmerülök a gondolataimban. Abba bele sem gondolok, hogy talán túl feltűnő vagyok. De meg még azt sem hallom meg, hogy a kávéja elkészült.