Betolakodók

Betolakodók // Kedd Dec. 31, 2013 11:30 am

Ide kérünk minden aktív Betolakodó karaktert, hogy reagálja le a falkaegyesítés során / előtt / után zajló eseményeket.

Re: Betolakodók // Kedd Dec. 31, 2013 12:32 pm

Holiday Inn Express

Tudom, hogy ez nem a legjobb alkalom arra, hogy egyszerűen csak felkeljek és megtegyem azt, ami már lassan hónapok óta kaparja az agyam hátsó szegletét, igazán kevés nyugalommal örvendeztetve meg a gondolataimat. A vérvonalképességünknek búcsút mondhattunk karácsony este, talán ez egy intő jel lenne arra, hogy maradjak a seggemen és hagyjam az egész balhét jobb időkre. Nem.
Méghozzá azért nem, mert valahol ég bennem az az egészen egocentrikus gondolat, hogy a falkám nagy része van annyira képzett és van mögöttük olyan múlt, hogy bármiféle vérvonalképesség nélkül, egyszerű katonaként, a falka iránti elkötelezettségből táplált energiából merítve képesek vagyunk bármire. És micsoda elégtétel lenne, ha ezt ebben a helyzetben még be is tudnánk bizonyítani. Valakinek, akárkinek... Akkor már miért ne legyenek a hegyiek?

Este 11:58. A Bestiám folyamatosan rángat, hogy emeljem fel a seggem, hívjak mindenkit egy éjszakai kirándulásra. Felsóhajtok. A tagjaimban jóleső zsibbadás kúszik alattomosan, az izgalommal vegyes tenni akarás, és az esetleges, nemrég még olyan nagyon várt halál közelsége, ami úgy nyaldossa a tarkómat, mint egy szajha, akinek a szűz férfiak elvesznek az ölében.
11:59. Felkelek az étkezőtől, mahamba döntöm azt az utolsó korty whiskyt, ami még a pohát alján úszik. Egy gyakorlatias mozdulattal magamra kanyarítom a zakómat, de a gombolással már csak a folyosón bajlódom.
12:00. Kilépek a lakosztályomból, majd Dominic keresésére indulok. Amint megtalálom, halk szóval utasítom arra, hogy hajtson le mindenkit a Hotel parkolójába. Amíg "gyülekeznek", én magam egy csomagot is magamhoz veszek. Az újdonsült Omega testét a pincéből. Ha nem tud járni, hát rábízom valakire, hogy cipelje, mert erről ugyebár ő sem maradhat le. Lássa, kivel szórakozott. A másik csomag pedig majd később csatlakozik hozzánk, legalább is abban az esetben, ha hajlandó elfogadni a későbbi meghívásomat.

- Nem is olyan rég tettem Nektek egy ígéretet. Azt, hogy hamarosan végleg búcsút mondhattok a Fairbanks-ben töltött két év minden sanyargatásának. Eljött az a nap, hogy ezt az ígéretet valóra váltsam.
Pusztán ennyivel köszöntöm az egybegyűlteket, és igyekszek minden tekintet elcsípni. Az értetleneket, a duzzogókat, amiért úgy tűnik, ma is megfosztom őket az alvástól. Az elárvultakét, amint amilyen Annabelle, az eltökélt komisz vigyorokat, és esetleg a kíváncsira kerekedett szemeket.
Valami megfoghatatlan hajtóerő leng körül, ahogy gyalogszerrel útnak indulunk az erdő felé. Mögöttem a farkasaimmal legyőzhetetlennek érzem magam, függetlenül attól, hogy ki milyen érzéseket táplál irányomba. Ez az egységérzet megrészegít és a maradék aggályomat is elfedi a ma estével kapcsolatban.
Dantét a jobbomra rendelem, baloldalra pedig a két kölyköt, és nagyon bízom abban, hogy a helyzet különlegességére való tekintettel egyik sem kezd el hisztizni. Rohadtul ciki lenne, ha most azzal kellene foglalkoznom, hogy szétültessem az oviscsoportot.
Amikor már elég mélyre értünk az erdőben, kiadom, hogy mindenki váltson alakot, és lehetőleg mindenki a hatalmas dögével rukkoljon elő, nem egy csapat kutyával kívánok megjelenni odafent. Ha a kölyköknek nehézsége támad, hát készséggel foglalkozom velük néhány másodpercet, amíg előrángatom belőlük a dögöt. Legalább most mindenki tanulj egy kicsit, megtanulják, hogy hogyan mozogjanak egységben, a társaik oldalán. Ha minden jól megy, egyedül én maradok két lábon.
Gyorsítok a saját tempómon, és minden egyes lépés egyre inkább összeszorítja a gyomromat. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor Todd elé járultam. Ha egyszer összejött, miért ne történhetne meg még egyszer...?
És egészen addig megyek és követem az idegen szagokat, amíg az Őslakos territóriumáig nem érünk. Fogalmam sincs róla, hogy vannak-e Felderítőik, akik leadják a drótot a többieknek, én minden esetre addig nem terveztem megtorpanni, amíg Darrennel össze nem találkozom.

Re: Betolakodók // Szer. Jan. 01, 2014 6:44 pm

Lassan, már egy jó ideje annak, hogy mindenki, aki itt tartózkodott a helyszínen, elvesztette a képességét. Még én is. Fura érzés, mintha a ruháimtól fosztottak volna meg. Vagy pedig a karmaimtól. Mindegy is, mert ez nem azt jelenti, hogy nekem most a szobámban kellene ülnöm, és magamat sajnáltatnom. Ehelyett inkább rám férne egy jó kis kirándulás, mert eddig úgyis csak a feladataimmal voltam el foglalva. Ma végre, úgy érzem, hogy végre magamra is szakíthatok időt. Magamra veszem a táskámat, és épp indulnék ki, mikor is Dominik jelenik meg, hogy irány a hotel parkolója. Egyenesen oda megyek a parkolóba, és csak most veszem észre, hogy nem én vagyok az első, aki megérkezik, de egyelőre, nem is az utolsó. Szépen lassan gyűlik a társaság, és az újoncot is ki engedik, de nem látszik rajta, hogy tudna járni, nekem legalább is nem, így látszik. Amint, ha mindenki ott van, Castor beszélni kezd, és én minden szavát hallom. Gondolom, a többiek is. Miután, befejezi a mondatott, az őslakók területe felé indulunk. Út közben, azon gondolkodom, hogy találkozom-e Améliával, és Lisával. Annyi év telt el azóta, hogy utoljára láttam őket. De milyért is foglalkozom ilyen dolgokkal, mikor szerintem már ők is el felejtettek, vagy tudom is én. Minden esetre a többieket látni fogom. De vajon milyen lesz őket újra látni? Nem érdekel, valójában mérgesnek kell lennem, amiért akkor ki adtak a nagybátyámnak, holott én itt akartam maradni. Itt ahova tartozom. Még is, a Betolakodók táborát erősítem. Nem lennék ezen az oldalon, ha itt maradok. Hírtelen meg állunk, és Castor ránk parancsol, hogy változzunk át a bestiánkba, és úgy folytatjuk az utunkat. Én, át változás elött, vetkőzni kezdek. És a ruháimat a táskámba nyomom. Bár, nem értem, hogy milyért kell át változnunk, de mégis meg teszem. Ennek az átváltozásnak most semmi értelme, hisz úgy sem fogunk harcolni. Vagy nem tudom.

Re: Betolakodók // Csüt. Jan. 02, 2014 2:26 pm

A perceket számolja visszafelé, hogy az ablakon kieresszen egy jelzőrakétát, jelezve, újév van, aztán pedig végigrobogjon a lakások között, hogy mindenkivel koccinthasson... de megelőzték.
Dominic rohant végig a folyosón, hogy mindenkit lerángasson a parkolóba... hát jó, ott is lehet koccintani, csak kicsit macerás a dolog, de hát na. Éjszakai gyűlés... már kezdte azt hinni, feledésbe merült az ilyesmi, de nem, meg kell ünnepelni az új esztendőt, tehát nyomás lefelé.
Pezsgőt az cipel, de amikor leér, és megjelenik Castor, hamar rájön arra, hogy ezt későbbre kell halasztani. Jobb híján felavat egy ott parkoló autót, és komoly arccal hallgatja végig az apját, de a beszéd végén vigyorogni kezd. Buli lesz, valami buli lesz, na de hol és milyen, azt nem tudja, de majd elválik.

Addig nincsen gond, míg gyalog mennek, a terület ismerős, tudja, mi van felfelé, és még azt is képes megállni, hogy valamit beszóljon Corvinnak. Hát nem rendes? Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és soha nem ugranának egymás torkának... csak úgy percenként, de nem a falka előtt. Ám amikor váltani kell, akkor kezdődnek a problémák.
Szép és jó dolog, valahogy kiküzdi magából a farkast, nem kell neki segítség, egyedül akarja megcsinálni, na de 3 lábon elugrálni... éljen. Most úgy érzi magát, mint a bivalycsordában a sérült, így azzal küzd, hogy legalább a félhumanoid alakot tudja felvenni, mert úgy kevésbé röhejes, mint így, és ha harcolni fognak, akkor több esélye van arra, hogy találjon.
Még az utat sem kell figyelnie, magától is tudja, a szagokra figyel, és kíváncsian várja, mi lesz ennek az egésznek a vége.

Re: Betolakodók // Csüt. Jan. 02, 2014 6:22 pm

Családi buli az új esztendő várás is, természetesen hárman együtt, jóban-rosszban s idén egy másodpercre mégis eszembe jut, hogy négyen kellene itt állnunk. Megrázom a fejem, szemvillanás alatt tűnik el a gondolat, melyet nem mondok ki. Így jó nekünk s eztán így marad mindig.
Az újévet ezek szerint máshol töltjük, mert amikor már azt hinné az ember, hogy nyugalom van, akkor jön el az én időm. Széles vigyorral követem Dantet a világ végére is, egyelőre a parkolóig aztán majd oda, ahová kívánják. Öltözni nem kell, kedvencebbik hegyes orrú lapos talpú acélbetétes csizmakülönlegesség díszeleg rajtam, mióta megevett minket a fene. Így érzem magam biztonságban és ha majd erőm után izmaim is elsorvadnak, akkor bizony kétségbe is esek, most csak roppant mód dühös vagyok.
A parkolóban én is beállok az első sorba, szívem repes, amikor meglátom az alfát azután elkomorodok. Szentséges Isten, hát senki nem kapja ki a kezéből nehéz terhét, hogy ne úgy nézzen ki mint egy málhás szamár? Kötelességem és feladatom segíteni, így amint leérünk alig érezhetően sietek csak jobban mint a fontos esemény kívánja.
- Szép estét kívánok, de leginkább azt, hogy járj sikerrel. Segíthetek? - főt hajtok, üdvözlök, mindent ami szükséges, Colette halála után még jó ideig illemtan órákat vettem Aputól. Sikeresen vizsgáztam. Egyáltalán lehet Dantenál sikertelenül vizsgázni? Nem tudom, mindenesetre nem érdemes. Őstehetség az oktatásban.
Ha az alfa megengedi láncos kutyánkat magam veszem ölbe, ugyan simogatni nem fogom, de nem is foglalkozom most annyira a köztünk levő ellentéttel. Érezheti ölemet azonban s ha nem sietnénk annyira, akkor kaphatna csinos pórázat, húznám a földön magam után árkon-bokron-betonon át.

Az erdő mélyén megnyugszom, eddig sem voltam ideges, most azonban más a helyzet. Az eljövendő harcok illatát érzem, zsigereim megremegnek. Szerelmes kamaszként érzem magam, repkednek a pillangók, ahogy régmúlt idők, nashville-i percek jutnak eszembe...hiába, én a vérbe, mocsokba vagyok menthetetlenül szerelmes, de leginkább abba, hogy ugorjak egy szóra...talán ma éjszaka valóban eleget tehetek annak, amiért itt vagyok, az új évben és ma talán bizonyíthatok, hogy nemhiába bólintottak rá tisztemre.
Átalakulásom könnyed, az elvártnak megfelel annyira, hogy terhem a legkevésbé legyen teher. Rory pillantását többedszerre is visszautasítom, hagyja csak, viszem a csivavát mindenhová.
Az őslakosok területének határán elégedetten morranok fel, noha messze van még a vég, bízom magunkban.

Re: Betolakodók // Csüt. Jan. 02, 2014 6:33 pm

Kissé zabos voltam, hogy az egykori barátaimmal le kellett tennem a szilveszteri buliról, de a helyzet, ami kialakulni látszik, miután Dominic végigzörget a hotel farkasainak ajtajain, azt hiszem, mindenért kárpótol.
Kérdőn sandítok a folyosón mellém keveredő Dantéra, de az öreg nem felel, csak int, hogy kövessem, én pedig eleget teszek ennek.
Norina felé küldök egy biztató, kedvesnek szánt mosolyt, mikor látom, hogy Corvin mellett köt ki. Szegény lány... Nem irigylem érte, amilyen mufurc az a pasas. Na nem mintha komolyabb problémám lenne vele, de a harci technikáin túl a szociális készségekre is rágyúrhatna némileg, ha másért nem, hát Anne miatt! Inkább bele sem gondolok, hogy telhetnek a hétköznapjaik kettecskén.

Ahogy alakot váltunk, úgy lesz valami gyermeteg izgatottság úrrá rajtam is, akárcsak a falka többi tagján. Olyan ez, mint valami hullám... láncreakció. Fura érzés tartozni valahova így huszonöt év után, még ha a magam elcseszett módján teszem ezt, akkor is. Persze, a felismerést és a vele járó örömérzetet nem fogom a világ, de még csak Dante tudtára se adni. Csendben vagyok és figyelek, hiszen lassan elérjük a másik falkát, energiáik vibráló nyüzsgéssel fogadnak...
Ijesztő belegondolni, mennyi az ismerős - még ha farkasként fel se ismerem mindannyiukat - és mikor de Luca Darrent szólítja, akkor máris helyrerázódik egy-két dolog azzal a bizonyos poénnak szánt elrablós estével kapcsolatban. Tekintetem a gondolatra elkalandozva a két vezetőről, ösztönösen Ryan után kezd kutatni, de a kavargó energiarengetegben és világos bundájú farkas közt csak nem sikerül meglelnem. - Előbb utóbb fel is hagyok a dologgal.

Re: Betolakodók // Csüt. Jan. 02, 2014 8:28 pm

Zárt körű szilveszterre készültünk, csak hármasban, és nem akarok többről beszélni, az már megszűnt létezni. Ide is hárman jöttünk, most is hárman vagyunk, a többi nem számít. Semmi hagyomány, nincs pezsgő, csak sör, whisky a kölykeimnek, kávé, és némi rágcsa.
Napok óta gondolkodom, napok óta próbálom megérteni, miért nincs vérvonalbeli előnyöm, miért tűnt el mindenkié? Nagyot húzok az üvegből, számít? Nem, az egyfajta segítség volt, de a tapasztalatot, a rutint, az egységet sosem váltja ki, most pedig az a lényeg, hogy ez a falka egy emberként létezik, együtt lélegzik és mozdul, még a legkisebbek is.
Dominicnek kopognia sem kell, hogy már nyitva álljon az ajtó, és kifelé tereljem a kölykeimet, lefelé a parkolóba. Danát is összeszedem, azaz ő talál meg engem, de együtt érkezünk meg, itt várjuk be Castort.
Eseménydús éjszakának nézünk elébe, egy pillanatig sem bánom, sőt, menni akarok, menni és menni, és ahogy hallom, erre most lehetőség is lesz.

Hallgatom Castort, az arcomon egyre szélesebbé válik a vigyorom, bestiám már mocorog, régen volt már igazán szabadon engedve, de ma megkapja a lehetőséget. Indulás van, én pedig bratyesz jobbjára lépek, aki kezet emel rá, az velem találja szembe magát.
Az Omegát van, aki átvállalja, nem csalódtam, és ha mindenki megtalálja a helyét, felveszi a tempót, akkor rendben, nincs szükség közbelépésre.
Gyalogszerrel tesszük meg az utat, senkit sem zavar, ahogyan az sem, hogy nem lassítunk, hanem tempót diktálunk, egészen az erdőig, ahol csak azért állunk meg, hogy mindenki elővehesse a legjobb pofáját, azaz a bestiát.
Pár másodperces mutatvány ez nekünk, de bevárunk mindenkit, a kölykök segítséget is kapnak hozzá, ha kell, ha pedig megvannak, már indulhatunk is tovább. Elégedetten szimatolok a levegőbe, a hegy... ahová régebben is terveztük, felvonulunk, és csókolom... ez a pillanat elérkezett.
Zárjuk rövidre, egyszer és mindenkorra, lássák az ottaniak, mi az az egység, mi a szervezettség és az ebből fakadó erő.
Az alakzatunk nem szakad szét, ugyanúgy megyünk tovább, ahogyan eddig, egészen a határig, ahol bratyesz lelassít, ami nem azt jelenti, hogy a kirándulásnak vége, mert az még csak most kezdődik. Rengeteg szag jön felénk, tehát biztos, hogy készülnek, de ez nem fog megállítani, ha kell, akkor utolsó vérig hajtunk.
Végignyalom a pofámat, készen állok a harcra, bármire, ami következik, és tudom, hogy ezzel a többiek is így vannak. Várunk, míg várnunk kell, ha ez órákba telik, akkor órákba, nem mozdulunk.

Re: Betolakodók // Pént. Jan. 03, 2014 10:43 am

*Néha megfordul a fejemben, hogy Bátyám ismeri-e azt a szót, hogy alvás. Kéne, legalább az én egészségem érdekében igazán megismerkedhetne vele. Már csak azért is, hogy ne kócosan, álmos szemekkel nézzek állandóan valamelyik farkasa szemébe. Mint például most Dominic szemeibe tettem. Szerintem kétszer elkellet mondania mire az agyam felfogta, hogy mi a helyzet. Utálom, ha felkeltenek s öreg vagyok már én ahhoz, hogy pattogjak. Jah, de leginkább morgós...

Mire leértem - ami volt vagy 10 perc -, addigra már kíváncsiság lett úrrá rajtam s azon nyomban némi undor... Csak néztem azt a valamit, ami Carlo kezében volt már léptem is előrébb, hogy segítséget nyújtsak a sérültnek mikor egy nő vette át Tőle. S egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki elakarja látni a farkast. Mert bizony csak az energiái árulkodtak arról, hogy farkas. Nem értettem s kérdőn, érdeklődve s kíváncsian néztem a körülöttem lévőkre de ahogy Carlo beszélni kezdett már minden figyelmem az övé volt. Szintén nem értettem egy szót sem.
Csak csendesen követtem a bátyám a Falkatagok (?) között. Mint de Lucának itt a helyem, legyen szó bármiről s ha már falkában vagyok akkor mint tagjának is ki kell vennem a magam részét. Jah, hogy ez nekem újdonság? Hát, majd megtanulom, hogy mivel jár. Egyenlőre engedelmeskedek ahogy azt kell, elvárja Tőlem a Bátyám.
Ez akkor is így marad, mikor felveszem az alakom. Semmi másért nem teszem, csak azért mert ezt mondta. Kétlem, hogy sok értelme van, de ettől még biztos jó oka van.
A határban látom, érzem a többi farkast... a másik falka tagjait. Szívem szerint megtenném a baráti gesztust, de azt hiszem, hogy sok jó miatt nem vagyunk itt. A szavak ezt be is bizonyítják. Csoda, hogy féltem a testvérem? Talán nem, de mégis ez úgy van jelen, hogy én magam is a kezébe adnám az életem. Hiszek benne, tudom, hogy mire képes... éreztem. Mégis anyai aggodalom leledzik bennem egész végig. Egy percig sem hittem azt, hogy Carlo megöli Northlaket. Miért tenné? A falka az övé, s ezt akarta. Akkor minek a felesleges gyilkolás? Nem tőr az életére a másik Alfa, semmi oka rá. Nem is féltem ettől. De most figyelmen kívül hagytam, hogy kölyköm valahol ott van köztük... nem érdekelt, najó, csak nem tartozott ide.*

Re: Betolakodók // Pént. Jan. 03, 2014 12:44 pm

Az időérzékem teljesen elveszett, hozzá párosulva a képességem hiánya a bennem lobogó harag lángja egyre inkább néma üvöltésembe fonódott a bensőmben. Amióta eljött az a furcsa éjszaka, kevesebben jöttek meglátogatni, de elárulták, nem csak engem vertek így az istenek.
A szabadság hiánya kikezdte Bestiámat is, az idő csiga lassú telése. Az, hogy testem megtört, egy cseppet sem érdekelt, de vérre szomjaztam, szabad akartam végre lenni. Untam a lógást, untam, hogy az időmet egy ilyen dohos lyukban várakozva kell töltenem.
Mióta itt voltam, megnőtt a szakállam. Remek, van, ami befedje az arcom hegeit.
Legyetek átkozottak! Megfeszültek a fogva tartó láncok, ahogy Farkasom megmoccant, s már csak úgy megszokásból próbálkozott a szabadulással. De még így is a húsába mélyedtek a láncok. Bundásom felmorrant, s ahogy új illatok kúsztak az orrába, újra emberi testet öltöttem.
Meglepetésemre maga az Alfa érkezett. Nem szólt semmit, nem hallottam hangját elmémben, csupán éreztem, hogy hozzám lép. A kezemnél matatott, majd pár pillanattal később térdre rogytam. A karjaim zsibbadtan hulltak le testem mellé, de nem kellett sok, azonnal a fülembe helyezett ezüst tűkhöz nyúltam, s amilyen gyorsan csak lehetett, kitéptem őket hallójárataimból. Megkönnyebbült sóhaj tört fel torkom mélyéről, s azzal a lendülettel, amivel kitéptem a tűket, hajítottam el őket a helyiség legtávolabbi pontjára. Más talán fogva tartója nyakába mélyesztette volna őket, de ez most más. Ő az Alfám. Büntetésem úgy tűnik, véget ért... Vagy most kezdődik igazán? Egy farmer landolt a pofámon, amit nehézkesen fölrángattam magamra, meg valami kendőféleség, amivel üres szemgödreimet takarhattam el a kíváncsi szemek elől.
Ezután megpróbáltam felállni, de egyik lábam még mindig forradás alatt állt, csak a másikkal voltam képes föltornászni magam, de úgy tűnt, az Alfának ehhez most nincs türelme. Éreztem, hogy fölránt, majd karjaiban cipel ki börtönömből. Mi a frász? Nem vagyok csecsemő! Meg-meg moccantam, a bennem üvöltő Fenevadnak nem igazán tetszett, hogy ennyire kiszolgáltatott, bár tény, ebben az állapotomban, nem ugrálva venném a lépcsőfokokat. Most pedig úgy tűnik, sietünk. Mi van, már megásták a síromat, már csak a hulla hiányzik, vagy mi? Remélem papot nem hívtak...
Hullámaim, Farkasom az Alfáéba kapcsolódtak, ő volt most támaszom, hisz másra nem számíthattam. Jó volt érezni Vezérem lüktető erejét, Farkasának különös hajtóerejét, ami most körbelengte. Nem éreztem, hogy dühös lenne, gúnyos, sőt, megvetést sem éreztem felőle. Mi történik?
Hideg levegő csapott az arcomba, kócos fürtjeimbe simogatóan hatolt be az áldott szabadság keze. Füstös illat szállt a széllel, olyan, mint amit tűzijátékokkor érez az ember. Újév van már?
Egyenlőre nem ezzel foglalkozom, inkább a körülöttem lévőkre koncentrálok. Újból éreztem a Falkát, ők is a szabadban várakoztak. Vegyes érzéseket közvetítettek, de azonnal kutatni kezdtem Liekki után, remélve, hogy ő lehet szemem és fülem, de ekkor eszembe villant, hogy ő most már... ő az Alfa kölyke. Így hát Farkasom inkább csak beolvadt a többiek közé, élvezte a közelségüket, még akkor is, ha a jelenlévők közül sokaknak köszönhette testén a sebeket. S bár lehet, a test agyonkínzottnak tűnt, a bennem lévő lélek nem tört meg. Sőt!
Erősebb és tettre készebb vagyok, mint azt bárki hinné.
Érzem, hogy valaki átvesz, hullámaim azonnal köré fonódnak, illatából azonban tudom, hogy ez bizony... ez bizony a tökön szúrós hugica.
Na ne már, ez már... ez már gyalázat! Érzem teste közelségét, de nem hagyom, hogy cipeljen, igenis tudok járni, más részről meg amúgy is jót fog tenni a séta, egész idáig láncra verve voltam!
Szép szóval kérem először, de ha máshogy nem megy, kierőszakolom, hogy letegyen, vagy esetleg a porba dobjon, de végül csak sikerül éreznem a talpam alatt a talajt. Mezítláb vagyok, de olyan a kavicsos beton most, mintha csak a menny felhőtalaján lépkednék. A lány vállába kapaszkodom. Nem hallok, nem látok, nem vagyok képes beszélni, de mégis, érzem a jelenlévőket, érzem, hogy izgatottság lengi körül őket, valami megfoghatatlan kíváncsiság. Gyalog indulunk, s bár lassabban, de tartom a tempót a többiekkel, bicegve lépek a kísérőm mellett.
Minden mozdulatom kínzó fájdalommal jár, de élek, érzem, hogy élek, s a bezártság minden nyomát levetkőzöm magamról, amíg sétálunk. Az erdő illata kábítóan hat érzékeimre, mosoly szökik fel nem túl fényesen kinéző pofázmányomra. A hó fagyos érintése talpam alatt üdítően hat.
Talán most kéne megkérdeznem, mégis hová megyünk, de inkább csak élvezem a kint létet, mély levegőket veszek. Így érzem meg a másik Falka illatát. Ohohóóó, harc lesz? Összecsapás?
Most úgy tudnék örülni a képességemnek, hisz kísérőm elméjébe látva, láthatnám, mi történik. Hirtelen sima váll helyett, farkas bundát érzek, ujjaim közt, s egy szempillantás se kell, én is így teszek. Csontom ropog, ahogy az átalakulás elősegíti a gyógyulásom, de a nőstény oldalához dől ezüst bundásom, hisz ettől függetlenül, kénytelen vagyok támaszkodni. Kíváncsian várom, mi történik, s tudom, ha harcra kerül sor, nem fogom könnyen adni a bundámat, még akkor sem, ha most úgy tűnik, a legsérültebb farkas vagyok társaim közt. Hisz a sebesült préda a legveszélyesebb, s legkiszámíthatatlanabb.

Re: Betolakodók // Szomb. Jan. 04, 2014 5:35 pm

Borzasztóan rosszul érintett az, hogy elveszítettem a vérvonal képességemet. Egyszerűen felfoghatatlan volt számomra, hogy mindez megtörténhetett, pedig Biisaiyowaq figyelmeztetett arra karácsony estéjén, hogy változás fog történni. Nos, én valahogy nem pont erre gondoltam és a legrosszabb az volt, hogy az okáról fogalmam sem volt. Már egy hete annak, hogy folyamatosan próbáltam kapcsolatba lépni a szellemvilággal és kideríteni valamit, de csak nem sikerült, valószínűleg a vérvonalam fejének távozásával ők is úgy döntöttek, hogy egyelőre a homályba vésznek. Az, hogy még a védőszellememnek is lába kélt és ő sem volt többé mellettem, hogy támogasson, már egyenesen katasztrofális hírnek felelt meg nálam.
Mikor este kopogtattak az ajtómon, akkor éppen meditációval töltöttem az időmet, hátha most fog bekövetkezni a nagy áttörés az utóbbi kilátástalanságot követően. Sajnos az nem jött el, viszont valami másra éppen most óhajtott időt szakítani az Alfa. Kénytelen-kelletlen végül én is a többiek társaságában vonultam le a parkolóba, szerencsére nem kellett túl sokat időzni azzal, hogy elkészüljek, mivel még le sem feküdtem ma aludni. Talán ez volt most az én szerencsém, amúgy sem szívesen várattam volna meg a falkám többi tagját, ha nem muszáj.
Mivel nem tartoztam azon szerencsések közé, akik beavatottak voltak a ma esti esemény részleteibe, így tekintetemben csupán kíváncsisággal vegyes értetlenség gyúlt, semmi más. Kabátomba burkolózva álltam a többiek mellett és arra vártam, hogy kiderüljön, mi lesz ez a nagy változás, amely be fog állni mindnyájunk életébe. Tudhattam volna talán, ha képes vagyok még arra, amire eddig voltam, de az ősök hallgattak. Csupán arra tudtam hagyatkozni, amit Castor mondott, az sem volt valami sok, hogy őszinte legyek.
Amint mindenki megindult előre, valahol a menet közepe táján haladtam. Nem volt most kedvem senkihez sem szólni, annál sokkal jobban érdekelt, hogy miként fogja megváltoztatni a jelenlegi helyzetet. Magamban abban bíztam, hogy nem az Őslakosokat megyünk lemészárolni, mert az ellen erősen tiltakozni kezdtem volna, ez tény. Hangot ezen véleményemnek azonban nem adtam, bízni akartam a vezetőmben. Bízni abban, hogy nem lesz elvakult és nem válik meggondolatlan pusztítóvá, egy egész falka gyilkosává.
Az erdőben végül én is a többiekkel együtt változtam át, levetve a ruháimat. Hatalmas farkasom kinyújtóztatta tagjait, örült neki, hogy egy kicsit szabadon lehet, amit meg is értettem. Ez alkalommal a telihold idején sem engedtem ki a ketrecéből, hát most itt volt az ideje. Mancsaim alatt meg-megroppant a hó, karmaim belevájtak a már letaposott rétegekbe. Tudtam, hogy mikor értük el a másik falka felségterületét, és amikor nem álltunk ott meg, akkor kezdett beigazolódni a gyanúm, hogy tényleg hozzájuk igyekeztünk. A többiekkel együtt én is felsorakoztam szépen, ahogyan azt elvárták tőlem, úgy figyeltem az emberként megjelenő másik csoportosulást.
Hallgattam a két férfi beszédét, tekintetem kíváncsian leste minden mozdulatukat akkor is, amikor alakot váltottak, és akkor is, amikor erős testük egymásnak feszült, fogaik pedig szőrt téptek és csontokat roppantottak össze. Nem szerettem soha a túlzott erőszakot, mégsem fordítottam el a fejemet, mert kíváncsi voltam a harc végkimenetelére. Az, hogy nem aggódtam az Alfám miatt és szinte biztosra vettem, hogy győzni fog, már egy teljesen más lapra tartozott. Nem tudtam, hogy mit tervez a többiekkel, és akkor is ez járt a fejemben, amikor végül a Darren nevű hím elismerte a vereségét és Castor kezébe adta a sorsát.

Re: Betolakodók // Szomb. Jan. 04, 2014 6:47 pm

Volt valami őrült dörömbölés, hogy menni kell, mert gyűlés van. Apuci arról elfelejtett beszámolni, hogy itt még klotyóra is együtt járnak a tagok, na de hogy nálunk miért jelez ez a Dominic vagy ki, azt majd megfejti aki akarja.
Legnagyobb bánatomra cukorfalat közli, hogy húzzam le a seggem, mert ideje szocializálódnom a többiekkel. Na de minek? Duncannel beszéltem már, az miért nem elég? Most akkor a falkához tartozunk, vagy nem? Ha nem, akkor miért kell nekem összeröffennem a többivel, ha meg igen, akkor padavan miért nem emeli fel a seggét, pláne szilveszterkor.
Mindegy, apuci aszonta menjek, akkor megyek, aztán megnézzük, milyen lesz a közös szilveszteri petárdázás. Csak levonszolom a seggem, persze utolsóként érkezem, és mit látok? Itt ilyen ültetési rend van, hát ez óriási.
Elől mennek a nagyok, hátul a kicsik, meg elől is megy egy törpicsek... jó, és én hová tartozom? Másodlagos kérdés, megyek én a sor végén is, bár az igazat megvallva semmi kedvem egy éjszakai kiránduláshoz, mert azt azért nem sikerült megfejtenem eddig, hogy Tío mit tervez azon kívül, hogy gyaloglást. Egyedül azzal vagyok hajlandó foglalkozni, hogy amit eddig tudtam, azt nem tudom, azaz nem érzem az érzelmeket, és tény, először meg sem mertem említeni cukorfalatnak, különben azonnal kinyír. Megmondta... de kiderült, ő is híján van ennek, tehát akkor nem én vagyok a barom.

Közös túra falka módra... esküszöm ezt felveszem valami mániának, mert ez nem normális, az meg még inkább nem, amikor váltani kell. Minek váltsak? Ne törje a lábam a talaj, vagy mi? Mindegy, ebbe nem fogok belehalni, kihozom én magamból a dögömet, ezen ne múljék, mehetünk tovább. Roppant vicces, hogy elől masírozik Tío, mint valami vadakat terelő juhász, mögötte meg egy regiment farkas.
Érzem, hogy más farkasok is vannak a területen, és nem a mieink, de nem az én problémám, én csak amolyan szemlélődő vagyok. És egyszer csak előttünk terem egy másik falka. Apuci, ezt látnod kéne, komolyan mondom, lefosom a bokám, itt buli lesz, nagy buli.
Kihívás van kérem szépen, marha komoly kihívás... ha ezt tudom, hozok valami rágcsát is. Nézem, ahogy a két hatalmas dög egymásnak feszül, és tépni kezdi a másikat. Óriási, az a Darren nevezetű olyan lehet, mint a rusnya nőstény, akivel én keveredtem bunyóba, na nem rusnyaságban, hanem erőben.
Már éppen kezdenék belemelegedni, erre nem vége van? Apuci, mégsem érte meg a túra, nem volt itt semmi komoly. Megtépték kicsit egymást, az a Darren alulmaradt, aztán ennyi. És akkor most örülünk, mert Tío győzött. Ezt elmesélem a faternak, büszke lehet a bátyjára, a mi bandánk leverte a másik bandát, azaz a fejesek egymást, vagyis miénk a terület, nem kérdés, de ha nincs más látnivaló, akkor én bizony levágom a hátsóm a hóba, míg eldöntik, hogy most mi van. Ácsorogjon az, aki viagrát zabál, az.

Re: Betolakodók // Vas. Jan. 05, 2014 1:16 pm

Kelés, öltözés, menés. Fogalmam sincs, mi van, de úgy vagyok vele, hogy majd megtudom, valószínűleg nem vágóhídra megyünk így nagycsapatosan az éjszaka közepén, Cas nem volt se berúgva, se betépve, és most legalább nem egymaga indult meg! Köszönöm! Máris nincs akkora deja vum.
Anne hátrébb van a kölykökkel, inkább kíváncsi, mint ijedt, én meg ettől rém büszke vagyok rá, már csak a magam helyére kell rém büszkének lennem és nem megmutatni, milyen fantasztikus a viszonyom Norinával.
Fél lépéssel, majd az alakváltást követően fél testhosszal lemaradva megyek Castor mellett, berögződés színtisztán és ez még egy jó darabig így is marad. Norinára pillantok a szemem sarkából, egy epés megjegyzés kikívánkozik a háromlábúságára, de visszanyelem, túl jó gyerek vagyok mostanában, ez pedig kezdi megfeküdni a gyomrom.

A hegyre, a másik falka területére érve már biztos, ami tuti, pláne amikor megtörténik a kihívás is. Szükségtelen kimondani, mind tudjuk mi lesz, ha esetleg Castor meghal - ami kizárt, ő nem veszít! -, úgyhogy habár éberen figyelem a nem valami hosszúra nyújtott harcot, egy cseppet se aggódom.
A nyugalmam igazolást is nyer, amikor a másik farkas leáll és felajánlja a torkát, kicsit bűzlik a módi mondjuk, amit csak egy halk és nem épp elégedett mordulással jelzek, de ez minden hang, amit kiadok. Castoré a döntés, hogy megöli-e és vele statuál a többi jetinek példát (én megölném, a halott farkas a jó farkas, nem zavar több vizet), vagy életben hagyja és éljen a diplomácia - amihez nekem vajmi kevés érzékem van.
Most, hogy biztos a kimenetel, a másik bagázson is végigjárattam a tekintetem. Vajon... képesek lennének Castorra és ránk támadni, ha most még egy Ataakármijüket megölik? Vagy inkább összefosnák magukat és kushadnának, mint pár jól idomított pincsi - a rossz májam és a becsmérlésem ez utóbbit tartotta valószínűbbnek, de az előbbire is felkészültem azért. Vérvonal nélkül legalább nem kellett attól tartanom, hogy önkéntelenül is gyorsabban mozdulok.

Re: Betolakodók // Vas. Jan. 05, 2014 6:52 pm

Hőn szeretett Castorunk engem kért fel ama nemes feladatra, hogy éjfél tájt édes-rémes-semmi álmaikból felkeltsem a farkasokat. Mióta nem rejt Eska köde, alig alszom, így nem jelentett gondot, hogy legalább tehettem is valamit eddig magányosan átvirrasztott éjszakáim egyikén.
Gyorsnak és hatékonynak kellett lenni ugyebár, nos én az voltam: a falka részén, a szobákban megszólaltattam a tűzjelzőt. Iszonyú visító hangja apró szilánkjaira zúzta az éjszaka csöndjét, s minekután ez a csodás mutatvány elérte eredményét, lehetett szedelőzködni...

Világéletemben szerettem az éjszakai túrákat, ez most se volt másképp. A mind tekintélyben, mind létszámban megcsappant Testőrséggel elfoglaltam a helyem, itt-ott kilógott egy-két farkas, főleg újak és kicsik, de hát semmi sem lehet tökéletes, úgyis mindig azt a fűszálat kaszálják le elsőre, amelyik kilóg.
Sose voltam a fair játszmák híve, azok idejétmúltak, unalmasak, mennyivel vérpezsdítőbb, ha meglepnek, hátba támadnak, ám azt továbbra se vitathattam, hogy Castornak van stílusa, s reméltem, ha már Eska nélkül én is a nézők soraiba kényszerültem, jó műsornak lehetek szemtanúja. Ha nem hagyott volna el a képességem...

Milyen elegáns és művészi ez az egész, őszintén remélem, hogy valaki fotóz közben, annyi címet lehetne adni, olyan kiállítást lehetne ebből összehozni, hogy a világ minden tájáról jönnének, hogy láthassák. Jin és Jang, Fekete és Fehér, A Felborult Harmónia, Pepita Párharc, Kontrasztok Küzdelme... Elszaladt velem a ló, mindig ez van, ha unatkozom, ám a látványosság valahol kielégítő. Nincs okom izgulni, miért lenne? Ha valamelyikük meghal, vagy mindkettő, egymásnak esik a két falka, sejtelmem sincs, kik maradnának állva a végén, az viszont biztos, hogy én túlélem ezt az estét, innentől nincs mitől félnem.
Felajánlja a torkát, pedig még áll, még tudna küzdeni, figyelemre méltó sebeket szereztek mindketten, ám egyik sem olyan súlyos, hogy attól ne lehetne mozdulni. Dominancia harc, nem élet-halál... Corvin már megint morog. Egyszer tényleg kiműtöm álmában a hangszálait.

Re: Betolakodók // Vas. Jan. 05, 2014 8:15 pm

Micsoda mennyei érzés a tűzjelző hangjára ébredni, komolyan mondom, ezt egyszer mindenki próbálja ki. Legszívesebben most jól fejbeverném Dom-ot egy szívlapáttal, érezze ő is a szeretetet és a törődést. Zárj össze vele valakit pár órácskára, tutira idegroncsként jön majd ki. ~~De nem baj, mi így szeretjük.~~
Gyorsan kapom össze magam, hogy a kelló információk megszerzése után már induljak is lefele a parkolóba. Nem furakszom oda senki mellé, az sem igazán foglalkoztat, hogy éppen ki mellett állok, mert most nem ez a lényeg és nem traccspartizni jöttünk. Castor szavainak hallatán furcsa előérzet fog el, de igyekszem a bennem éledő szorongásból semmit sem mutatni kifele, pláne nem akkor, amikor egy pillanatra még a tekintetünk is találkozik.

Az irányt felismerve és azt, hogy tényleg az egész falka vonul, ráadásul nem sokára már farkas alakban, kezdett körvonalazódni bennem, hogy mégis miért megyünk mi most oda, ahova. Elérve a célt vált bizonyossá a dolog, szépen elfoglaltam a helyemet, az orromból fehér felhőkben tört elő a meleg levegő, mancsommal a letaposott havat kaparásztam, mint kitörni készülő fenevad. Persze nem terveztem semmi ilyet, mindenesetre készen álltam, ha netalán úgy hozná a helyzet. Nem vagyok egy harcias típus, ezt elismerem, de ha kell, akkor tudok olyat is mutatni, amit a legtöbben lehet ki sem néznének belőlem.
Csak figyelem, ahogyan Castor és a másik falka vezére egymásnak esnek. Fogalmam sincsen, pontosan mennyi ideig tart, mégis rettentő hósszúnak tűnik a számomra, mert eszméletlen kíváncsian várom a végkimenetelt. Megkönnyebbülök, amikor a Darren nevű hím elismerve vereségét ajánlja fel a torkát az Alfánknak. De hogy ezek után mi lesz, mit lép a másik falka, egymásnak esik-e a két bagázs, avagy sem.. az bizony még mindig kellőképpen mardosta koponyám falát. Hamarosan kiderül.

Re: Betolakodók // Vas. Jan. 05, 2014 10:01 pm

Az, hogy beindultak a tűzjelzők, engem nem hatott meg, nem aludtam még, mindenesetre csókoltatom azt a szellemességet minden téren mellőző egyént, akinek eme korszakalkotó ötlete támadt. Ha aludtam volna, lehet neki akarnék most menni, már ha tudnám ki az. Így csak összeszedem magam, és megyek, mert hát, kell, vagy mi a fene.
Castor ígérete engem túlzottan nem érint, szeptember óta vagyok itt, de azon kívül, hogy nincs saját fürdőszobám, bár az övét előszeretettel használom egy ideje, és egy ideig párosával kellett járni még pisilni is, nincs más bajom. Na jó, Dominicot nem bírom kifejezetten, de a többiek egész jó arcok. Szóval megvagyok, és nem volt részem a két évnyi sanyargatásban, amiről beszél, tulajdonképpen, nem is tudok semmi konkrétat, de ez már elméletileg a múlté, szóval nem is kell forszírozni.
Megyek az erődben, beleolvadva a tömegbe, miközben még mindig, mint ahogy azóta szinte állandóan, próbálom előrántani magamból a képességem, hogy érezzem a meleg zsizsegést a bőrömön, és tudjam, hogy bármi történjék is, Sura áldása kísér majd. Nem történt semmi, még mindig nem. Ez sokkal jobban zavart, mint bármi, ami esetleg most történni fog. Valami nyilvános kivégzés, esetleg éjszakai romantikus tábortüzezés, vagy tudja a bánat, mi történhet.
Mikor érkezik a parancs, ezer örömmel engedem ki magamból a kis feketét, aki azért mostanra már nem olyan kicsi, csak mostanság túl sokat hasonlítgattam össze az Alfám farkasával, és ahhoz képest valóban kicsi. Mindenesetre már robban is ki belőlem, nem törődve semmiféle makacsul ragaszkodó ruhadarabbal, nem szeretek a vetkőzéssel vesződni, fölösleges időpazarlás. Legyen a holnap problémája, hogy mit fogok majd felvenni hazafelé. Ha más nem, beráznak közszemérem sértésért, de börtönben még úgysem voltam, egyszer mindent meg kell tapasztalni.
Valami megmozdul bennem, amikor Castor kihívja az atanerket, tudom, hogy ilyen címmel illetik, egyszer beszéltünk róla. Nem tetszik, és még szerencse, hogy fel van húzva a pajzsom, mert akkor aztán mindenki tudná, hogy féltem… Nem tudom, valahogy nem esne túl jól a kis lelkemnek, ha bárki bántaná, de szerencsére ezt a dolgot most elég könnyedén elintézem azzal, hogy az Alfám, ez így normális.
Számomra egész gyorsan pörögnek az események, mintha egyszerűen dupla gyorsaságra állítanám a videomagnót, hogy hamarabb vége legyen valami kellemetlennek. Szerencsére, nem sül el rosszul a dolog, bár azt nem díjazom, hogy hófehérke itt-ott megcincálja Castort, de ez ezzel jár. Mikor végül megadja magát, elégedetten mordulok fel, de aztán megfeszült testtel várom a továbbiakat, és nézem a másik falka sorait. Van köztük ismerős, érzem az illatukat, és most már értem, Payne miért is tűnt el egy büdös szó nélkül. Ettől azonban csak még keserűbb lesz a szám íze, csalódott vagyok, egészen megkedveltem az emberlányt, a farkassal nem tudom, mi lesz a helyzet. Sarah is ott van, neki a farkasát is ismerem, ám legutóbbi találkozásunkkor még biztosan nem tartozott közéjük. Gyorsan változnak itt a dolgok.
Már csak Castor utolsó reakciója van hátra, remélhetőleg persze, aztán meglátjuk, milyen izgalmakat tartogat még ez az este. Szívből remélem, hogy nem kell vérontogatósat játszani, mert így képesség nélkül nem lenne olyan mókás.

Re: Betolakodók // Hétf. Jan. 06, 2014 5:12 pm

*Számomra felháborító, hogy az embert aludni sem hagyják. De morgolódva ugyan de elkészültem. Bár lássuk be, hogy közel sem olyan tökéletesre mint azt alapjáraton szoktam. Fontosnak hangzott így, nem álltam neki pepecselni. Ugyan smink nélkül is szép vagyok, de lássuk be, a reggeli zuhany is elmaradt. Reggeli... a frászt, éjszaka van!!! Mentálisan üzentem Kevinnek, hogy ugyan tolja össze magát és azonnal jelenjen meg előttem, immáron készen. Kivételesen nem kellett várni rám...

Kevinnel az oldalamon mentem le, s mindenki elfoglalta a maga a helyét. A hegy felé tartottunk s ez nem jelentett semmi jót. Legalábbis nekem nem. Az alakváltásnál pillanatok alatt vettem fel a sajátom és Kevinnek sem kellett segítség. Szépen is néznénk ki ha kéne, bár tény, hogy neki még nem ment olyan gyorsan mint ahogy annak lennie kell. De még kölyök. Azért figyeltem rá, nehogy szégyent hozzon rám. A hegyre érve csak érdeklődve követtem az eseményeket valahol a tömegből s energiáim, a farkasom ösztönösen nyúlt ki a másik kölyke – Jamie – felé mikor megindult a harc. Nem érdekelt minket igazán, azonban egy dolgot tudtam. Jamie egy idióta s képes közbe ugrani, ha úgy ítéli meg, hogy számára egy fontos ember veszélyben van. Rajongott Darrenért, ezt tudtam én magam is. S pontosan azért, hogy elkerüljem a halálát ha szükség megkívánta, akkor bizony a helyére parancsoltam mentálisan. Nem tehetett semmit, azon kívül hogy csak nézte. Najó, az érzéseit nem befolyásolhatom, de igyekeztem körbe ölelni némi nyugalommal s ráerőltetni nehogy elveszítse a fejét. Mindenesetre vártam, hogy ennek mi lesz a kimenetele és persze Jamie reakcióit is arra, hogy itt foglalom el a helyem és nem köztük. Persze mindenre van magyarázatom, ahogy erre is. De hogy mi.. na az nem most fog kiderülni. Most más fog... kíváncsi voltam, hogy Castor meddig megy, hogy végül meg-e hagyja Darren életét. Én lennék a legboldogabb ha nem tenné. De ennek jelét sem adtam... Kevin meg... Felőle csak az izgatottségot éreztem. Ami nem meglepő, szart se ér a kölyök erőben de imádja az ilyen hiearchiahi harcokat. Csak tudnám kitől örökölte... merthogy nem a vérvonalamból, az is biztos. *

//Jamiet érinti a túloldalról.//

Re: Betolakodók // Szomb. Jan. 11, 2014 8:55 pm

A hegyre érve szemügyre veszem a másik falkát, a mieink tudják a dolgukat, addig senki nem mozdul, míg nincs rá okunk. A kihívás elhangzik, a harc pedig megkezdődik... mégsem azt figyelem, hanem a túloldalt. Valahogy a kimenetelben biztos vagyok, és nem azért, mert túlértékelnék bárkit vagy bármit is.
A hangokból hallom, mikor hol tartanak, ahogyan azt is, hogy nem túl hosszú a küzdelem, viszonylag hamar véget is ér. A hegyieket pásztázom, köztük azt a hímet is, akin érzem a feszültséget, és nehezen fogja vissza magát, ahogy a nőstényt is, aki ugyancsak ugrásra készen áll. Nem ajánlatos megindulni, abból vérfürdő lesz, és nem mi távozunk vesztesen.
Darren megadta magát, bratyeszon múlik, megöli, vagy életben hagyja, ez kettejük mérkőzése, közben a másik hímet nézem, akinek mosoly van a képén. Mintha büszke lenne az Atanerkjére... vagy magától őrült, nem tudom, de egyelőre arra tippelek, hogy Darren helytállásnak örül.
Nem pillantok Castorra és az Atanerkre, csak a hegyieket kémlelem továbbra is, kinek van mersze arra, hogy közbeszóljon, vagy csak megpróbálja.
Aki egy lépést tesz Castor felé, azt megölöm, vagy én maradok ott, teljesen mindegy, de aki megmozdul, az nem megy el innen a saját lábán, sem élve.
Van egy-két tag köztük, aki nem tűnik beszarinak, jobb, ha szemmel vannak tartva, de nem hiszem, hogy megkísérelnének bármit is... mégis úgy állok ott, mintha erre várnék. Miért is bíznék meg bennük? Nem ismerem őket, az is lehet, egyik másik elborul a látottak miatt, hát jobb, ha készenlétben várok, ahogyan a társaim is.
A döntés nem a miénk, bratyeszé, ahogyan az is, mi lesz utána. Ha harc, akkor harc, ha nem, akkor nem... elválik.

Re: Betolakodók // Hétf. Jan. 13, 2014 4:13 pm

A kedélyek kezdenek csitulni, legalábbis ami a harcolókat illeti, a főjeti feladta, a falkája is jól viselkedik, na de a java még mindig vissza van, s amikor Castor megmondja, mi vár azokra, akik az orfeumot felgyújtották és Tylert megölték... na akkor megfeszülök.
Fogalmam sincs, hogy miképp fognak reagálni, de ha nekünk ugranak, akkor nincs mese, többen halnak itt mint egy-ketten. Annyit mozdultam, hogy egyelőre még mindig farkas alakban Castorhoz sétáltam, de a többieket figyeltem. Vannak végrehajtók, meg anyám kínjai, én csak mezei falkatag vagyok, hadd ne én rohamozzak elsőnek. Inkább Cashoz lavíroztam, hogy ha tényleg elszabadulnának az indulatok, akkor valahogy segíthessek neki. Tudom, hogy erős és szívós, ezt soha nem vontam kétségbe, de most eléggé leharcolt ahhoz, hogy ha baj lesz, ne éljen sokáig. Bármennyire is szívás beismerni, a hegyieknél se csak habszivacsok vannak.
Úgyhogy elmozdultam eddigi mozizó helyemről, de Castor körül grasszáltam, nem vagyok egy tank, de akkor is maradjunk annál, hogy csak a holttestemen át eshet neki valaki.
Ahogy az első nagyobb húscafat kitépődik az egyik farkasból megnyalom a szám. Ne nyújtsák el, minél méltatlanabbnak érzik, annál nagyobb az esély, hogy később még gáz lesz.
Csendben maradtam és figyeltem a kivégzést Cas mellől, egyedül akkor mozdultam el, vagy tettem másképp, ha utasított, akkor pedig aszerint cselekedtem. Büszke voltam és elégedett, leplezni se tudtam, csak a félig felhúzott pajzsom mögé rejteni némiképp.

Re: Betolakodók // Hétf. Jan. 13, 2014 7:34 pm

Izgatottan figyel mindenre, és most azt is félreteszi, hogy három lábon hülyén fest, ez nem érdekes. Mire felérnek a hegyre, ott van a másik falka, és az a hím, akivel többször is találkozott már, legutóbb a temetésen.
Ezen mosolyogni tudna, mert hát na, kissé pofátlan volt és halál lazán visszacsókolta az Atanerket, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Castorra figyel, hogy mi lesz ebből? Sejti a szavait hallva.
Az apja kihívja Darrent... a hímre téved a pillantása, ha fogadnia kellene, akkor is Castort mondaná, de nem igazán örül ennek a csetepaténak, még ha szükséges is. Komoly dolog, a terület és az irányítás a tét, és bármennyire szimpatikus neki az Atanerk, akkor is az apja mellé áll.
Le sem veszi a szemét a harcról, és lehet, hogy nem teljesen egészséges, de együtt él a küzdelemmel, utánozza Castor mozdulatait, és tér ki a csapások elől, amit Darren oszt ki, illetve ha betalál, még össze is rezzen.
Menne, menne és harcolna ő is, alig tudja féken tartani a hátsóját, úgy figyeli a nagyokat... most is tanul. Minden egyes mozdulatot amit elcsíp, megjegyez, utánoz, még a harapást is a torokra.
Annyira belemelegszik, hogy kicsit sajnálja is, hogy szinte máris vége van, az Atanerk megadja magát, már csak azt látja, hogy az apján múlik, lesz egy plusz torok nála, vagy sem. Végül elengedi Darrent, talán meg is könnyebbül erre, de akkor jön az, amire nem is gondolt volna. Számonkérés és kivégzések sorozata.
Ez már nem az ő dolga, az apja mellé ugrál, boldogan csóválva kezdi nyalogatni a sebeit, majd elé fekszik, félig rá Castorra, mert ő most véd. Nehogy itt valaki felé akarjon elindulni, és lehet, ez marha röhejesen fest, de nagyon is komolyan veszi.

Re: Betolakodók // Hétf. Jan. 13, 2014 8:26 pm

Képességem hiányában csupán az illatokra, Falkám hullámaira támaszkodhatok. No és persze "kísérőm" mentális szavaira, melyek leírják, mi is történik. A vér illata gyógyít, érzem, hogy Bestiám a hóba kapar, de nem mozdul. Ez nem a Te harcod, öreg. Ez másé. A részese vagy, de nem a te feladatod. Minden rezdülésre figyelek, minden hullám, mely elér, körbe fon, elégedettséggel tölt el. Shirley szavai, mint valami festmény, életre kelnek lelkem zugaiban, s lefestik az eseményeket. A Falka ereje, egy azon lélegzetvétele, várakozása még inkább éltetőbbé teszi a képet.
Halkan veszem a levegőt, de a bennem tomboló Vadállat harcolna, törne, zúzna, mert levezetné mindazt ami benne forr, és ez a vér csak még inkább elborítja elméjét. De nem lehet. Még erősödnöd kell.
Mikor Shirley is elhallgat, sejtem, hogy most értünk el az Atanerk behódolásához, most dől el minden. A levegő megfagy, minden megdermed, talán még az idő is.
És pár pillanat, amire megremeg a testem, úgy zeng szerteszét az Alfa vonyítása, s ahogy sokan mások, én is bekapcsolódom hangjába. Nem hallom, csupán érzem. Érzem, mint az elégedettséget, a büszkeséget, a győzelmet.
Néhány test súrlódik nekem, s Shirley is elszalad, hogy teljesítse feladatát. Én a hóban állok, a hátrébb maradottakkal, egyenes tartással, orromba szökik az újabb vér illata. Nem megyek, hisz csupán még egy Omega vagyok, meg aztán, nekem ehhez a gyújtogatáshoz nincs közöm, csak ha az Alfa parancsolja, harapok a húsukba. Szemgödreim az Alfa felé fordulnak. Más csupán azt mondaná, ha lennének szemeim, figyelem őt, ami végül is helyt álló. Figyelem, de végül a kivégzés felé fordítom pofámat. Igen, igaza volt... Ezt érdemes volt "látnom".

Re: Betolakodók // Hétf. Jan. 13, 2014 9:43 pm

A szilvesztereim mindig csendesen teltek a bázison. Utoljára Fort Marshallban voltunk együtt Derekkel egy óévbúcsúztató bálon, de annak is megvan már vagy öt éve. Azóta kettesben voltunk általában, vagy a férjemmel, vagy a nevelt fiammal, attól függően, hogy éppen melyiküket vette el tőlem hosszabb időre az Amerikai Egyesült Államok Hadserege. A sors viszont nagyon furcsa dolgokra képes, ezt akár pár évtized alatt megtanulhatja bárki. Nekem több, mint 16 évtizedem volt rá, sikerült mégis meglepődnöm idén, amikor Cruz tábornok levelét hozta a posta nekem.
Meghívó Mrs. Saint-Claire részére a 2013-as év végi jótékonysági bálra. Keserédes dolog, de örömmel készülődtem rá. Úgy éreztem, hogy tartozom ezzel emberekéhez képest hosszú életem egyetlen szerelmének. Dereknek tetsző ruhát választottam hát az estélyre, azt, amelyikben először jelentem meg az oldalán.
Felöltözve, sminkkel és elkészült frizurával állva a tükröm előtt hirtelen már nem érzem ezt az egészet olyan nagyon helyénvalónak. Ha nem a hadseregben lennék, biztosan beteget jelentve otthon maradnék, hogy nyalogassam a sebeimet. Ám nem vagyok civil, nem vagyok gyenge, s nem vagyok ember sem. El tudom rejteni a gondomat, bajomat, igaz valómat. Egy kis illúzió csak az egész. Mosolyillúzió, emberi, egyszerű. A képességeim ugyanis nem léteznek épp. Üres vagyok nélkülük, semmilyen. Éppen ezért is erősödik bennem az ember. Az az ember, aki talán lehettem volna, ha nem vagyok az, aki.
Az estély olyan, amilyen egy ilyesmi lenni szokott. Könnyedén csevegek bárkivel, aki odajön hozzám, felkeresem azokat a feleségeket, akikkel a csoportban kapcsolatban vagyok, s megiszom egy pohár fehérbort az egyik jó barátommal, akinek a fia hozza a postámat általában. Éjfél körül azonban megrezzen a telefon a táskámban. Az üzenet egyértelmű, világos, tömör. Bundásom szíve ideges-izgatottan dobban bensőmben. A szöveg épp olyan lényegre törő, mint amilyenre Dominictól számítottam. Nem nagyon foglalkoztat, hogy vajon mindenkivel ilyen kimért-e, vagy csak velem. Teszem a dolgomat, elvégre elsősorban farkas vagyok, s csak azután katonafeleség egy halott férj oldalán.
Fejfájásra hivatkozva távozom, majd megindulok a szükséges hely felé. Nem gondolom, hogy az Inn parkolójában meg fognak várni, ezért nem is veszem a fáradtságot arra, hogy odamenjek először megnézni. A hegynek veszem lépteimet tehát, s bár megszakad a szívem a ruhámért, nem vacakolok azzal, hogy megmentsem. Lesz vele az úton, ami lesz, nem érdekel. Terápiának fogom fel, Derek elengedésének. S ehhez a terápiához nagyon jól passzol az, amikor át kell lényegüljek azzá a döggé, aki nagyon rég nem voltam már.
Felemás tekintetemmel pásztázom a többieket, a Falkát, az összegyűlteket. Akármennyire is tiszteljem az Alfám, s érdekeljen a helyzet kimenetele, először Bellsre fókuszálok. Megpróbálom nem a szememmel látni őt, hanem más érzékeimmel tapasztalni a jelenlétét, mert úgy érzem, hogy szükségem van rá. Igaz, hogy ez a hiány – mely gyengeségemből fakad – igyekszik a pajzs mögött maradni, de magam elől nem rejthetem el tenmagam. Végül a küzdelem jobban vonzza kék-borostyán íriszeim figyelmét, mint bármi más, ezért a Falka körében állva Castort és a másik farkast kezdem figyelni. Várok. Vérem eszeveszettül zubog bennem, jóleső áramlás ez, mely rég nem öntött már el. Felderítés közben érzem ezt, de az utóbbi időben valahogy ez is elmaradt.
Az események magukkal ragadnak, s már csak akkor ébredek tudatomra saját elmebörtönömben, amikor a másik behódol az Alfámnak. Az Alfa vonyítása csalja elő az enyémet is, becsatlakozom hát a Falka éji szimfóniájába, melynek minden hangja édes számomra, mint a méz.
Nem rohanok, nem részegít meg a vér szaga. Érzem, ahogy orrlikaimba kúszik a vörös illatáradat, de azt is érzem, ahogy a talaj változatlan marad a mancsaim alatt. Semmi közöm a harcukhoz, az ő dolguk, nem az én háborúm. Mindaddig nem az, amíg parancsba nem kapom, hogy váljon számomra is személyessé a dolog. Hagyom hát, hadd éljék ki magukat, s közben foglalkozom azzal, ami az én feladatom. Várok és élvezem a látottakat. Mert miért tagadnám, hogy részegít a győzelem? Az Alfám győzött, az enyém, a másik behódolt neki. A dandártábornok sikere minden közkatonának is ugyanolyan mámorító. Így élem meg ezt a szituációt is. Hóban állva, fürkész tekintettel falva az események viharát.

Re: Betolakodók // Kedd Jan. 14, 2014 10:29 am

Nem örültem kifejezetten, hogy ki kell mozdulnom. Az ébresztőért nem, még ha mostanában alig alszom rendesen, inkább éber vagyok, nyűglődöm, pityergek, sajnálom magam. Annyi minden összejött mostanában, hogy képtelen vagyok felállni, de nem ez a legborzasztóbb, hanem, hogy nem is akarok. A kórház… az a szemét magányos, Ray, Castor, egyszerűen haszontalannak és használhatatlannak érzem magam. Egy rongynak, akit mindenki eldobhat, ha már úgy érzi, eleget használta.
Csak azért kelek fel, mert mindenki megy, jelenleg az se nagyon érdekelne, ha lekerülnék a büntikamrába, mint az, aki elcsábította Dante kölykét. Bármi jobb, mint itt tespedni. Ahhoz még nincs erőm, és nem is akarom igazán, hogy jó kedvet mímelve járjak a többiek között, valahogy tök fölöslegesnek érzem a dolgot, úgyis mindenki tudja, mi történt.
Az eseményeket nem igazán követem, bár elcsípem Castor pillantását, de képtelen vagyok úgy nézni rá, ahogy eddig. Haragszom, amiért felhasznált, nem is maga a felhasználás zavar, hanem a módja. Mindenen keresztülgázolt, ami nekem fontos, hagyta, hogy megtépázzák a lelkem, a testem… Igen, jogosnak éreztem a haragomat, de legalább megtudtam, hogy tényleg pusztán egy feláldozható paraszt vagyok a sakktábláján. Soha többé nem fogom sajnálni a sok szar miatt, amit a nyakába kap a falka miatt. Most úgy éreztem, megérdemli.
A pajzsom ugyan fenn volt, de Eska nem segített még jobban bebugyolálni magam, így nem tudtam eltűnni teljesen, amit jelenleg nagyon utáltam. Vak voltam most mindenkire, csak álltam ott farkasalakban, néztem a küzdelmet fásultan, és vártam, hogy vége legyen. Biztos voltam a kimenetelben, mert kizártnak tartottam, hogy Castor veszítsen… Talán ezért sem izgultam halálra magam. Meg azért sem, mert jelenleg rendkívül hidegen hagyott volna, ha más lesz az alfám.
Éreztem, hogy a farkasom menne, rávetné magát az első áldozatra, akit halálra ítélt az alfám, de nem, nem megyek. Nem akarom átadni magam a dühömnek, akkor elveszteném azt, aki vagyok.
De hát már így is elveszítetted…
Suttogja a gonosz, aljas kis hang a fülembe, de én csak megrázom a fejem, szó sem lehet róla. Nem esek át a ló túlsó oldalára, nem leszek vérengző fenevad. Nem és nem.
A vér illata édes volt az orromnak, az ellenségeink vére. Azoké, akik elrabolták Rayt. Azoké, akik miatt újra le kellett tesztelni, és végül elbukott. Gyűlöltem őket…