A falu közepén égő máglyát hol szervezetten, műsoron belül táncolják körbe, hol pedig szabadon beinvitálják a jelenlévőket is. A bemutatók során megismerkedhetünk a különféle ima-táncokkal, például a szerencsés vadászat, a jó termés, a hálaadó vagy éppen a közismert esőtánccal. Ezeket a táncokat egy Sámán vezeti ütemes dobszólójával, melybe becsatlakoznak a többiek is különböző hangszerekkel, sípokkal, valamint énekkel és kántálással.
Körben, elég távol a tűztől, gyűrűként zárja körbe a teret egy-egy két méteres, fából faragott totem, melyek szellemek arcképét, valamint állati szimbólumokat ábrázolnak. Ezeket is nyugodtan meg lehet nézni éppen úgy, ahogyan a táncokba is csatlakozni lehet.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az jelmezt, magam készítettem. Nem volt könnyű, pláne nem ilyen fél béna állapotban, de hála az isteneknek, végre kezdtem egyre jobban lenni. Még kellett a séta bot, de megígértem Liekkinek, hogy vele tartok a fesztiválra, és meglátogatjuk a sátrakat, meg úgy körbe járjuk az egész helyet, amit csak lehet. Ma egy kis lazsálás, a Viadal felkészülése során nem árt néha. Még az apjával is beszéltem, hogy ha nincs ellene kifogása, szívesen elviszem a kölyköt, s hogy nehogy félre értsen, még azt is felajánlottam, hogy akár más kölyköket is kiviszek a fesztiválra, és ügyelek rájuk, de végül utóbbi nem teljesült. Talán nem is gond. külön mentünk le a területre, de megbeszéltük, hogy a tűznél fogom várni. Kora délután volt, így megnézhetünk mindent, aztán este talán még a táncosok közé is belököm. Ki tudja? Mikor oda értem, már javában folyt a délutáni show, a dobok ritmusosan ütöttek hangot félig jó hallásom mélyén, de én inkább most csak a tömeg szélén álltam meg, és várakoztam. A külsőm miatt sokan megbámultak, ugyanakkor észrevettem, nem csak én vettem a fáradtságot, hogy jelmezt és arc festést öltsek. Szeretem az ilyen fesztiválokat, midig jók. Pajzsom félig lehúzva hagytam, Farkasom kiengedte érzékeit, magába szívta a környezet minden egyes rezdülését. A kölyök energiáit hamar megérzem, s arra fordítom tekintetem, ahonnét várható, hogy kibukkan a tömegből.
A jelmeze lehet, nem túl egyedi, de Natanhez öltözött, és addott arra is, hogy élethű legyen a dolog. Gladiátor jelmezt választott, igaz, először két kardban gondolkodott, aztán egyben és egy pajzsban, végül lemondott a pajzsról és a kard mellett döntött. Készül a viadalra, de egy pici kiruccanás nem árthat meg, ennyi pont belefér a szűkös szabadidejébe, és bolond lenne kihagyni egy ilyen eseményt, érdeklik a sátrak, és minden, ami itt fellelhető. Kivételesen nem készüődik sokat, bár mire mindent magára vesz, bekötöget, na az megér egy misét, mert fél karral az nem olyan egyszerű dolog. Még az arcát is kifestette, de csak annyira, hogy hiteles maradjon. Igaz, hogy női gladiátor nem nagyon volt annak idején, de az mellékes, jól megy a barbár szerkóhoz. Külön indul el a városba, pár perc csúszással, és siet,hogy ne legyen baj abból, ha esetleg valaki beleköt. Akkor nagy valószínűséggel, ha nem hagyja abba, annak véges következményei lennének, bár már egész jól kezelik egymást a farkasával ezen a téren is, de ez mégis más helyzet. A tűznél találkoznak, megbeszélték, azt eltéveszteni sem lehet, és vidáman siet oda Natanhez, hogy a táncolókat figyelje. -Szia Tulipalo! Időben érkeztem, ugye? Rohantam, hogy ne legyen gond. Merre menjünk? A totemállatos részhez, vagy előbb itt időzünk el kicsit? Régen járt már ilyen buliban, és élvezi, nagyon is élvezi, hogy most szabadon lehet, bár a gondolatai a viadal körül járnak. Az egyik táncos érdekes mozdulatokat tesz, és azonnal beugrik neki valami, Natanre kapja a tekintetét. -Tudom, már tudom. Azt hiszem ezt az apámmal megbeszélem.
Szerencsére a kellő önbizalmamnak és nyitottságomnak köszönhetően igen jól sikerült beilleszkednem a helyi őrzők kis csapatába. Be kell vallanom nagyon is jól érzem magam köztük. Egy igazi kis családdá kovácsolódtak össze. Mindenki segít mindenkinek...Ahogy a jó muskétások is mondták...Mindenki egyért, egy mindenkiért! Akár ez lehetne a szlogenjük is. De el ne felejtsük megemlíteni a pasi kínálatot. Nos hölgyeim ha nagyon azt fontolgatják, hogy érdemes e csatlakozni hozzájuk, nos csak annyit tudok mondani, hogy igen! Oké kicsit túl sok a nő, de amelyik pasival összefutottam eddig az mind megérdemli a tíz pontot, ha nem többet. Izmosak, jóképűek, jófejek! Kell ennél több? Na ugye! A minap a helyi újságot lapozgatva megakadt a szemem az egyik cikken. Valami fesztivált hirdettek. Még bele se olvastam mikor már eldöntöttem, hogy én bizony részt veszek raja. A fesztiválok mindig is jól szoktak sikerülni és legalább jobban megismerkedem a várossal. Mindenféle programokat szerveznek és még be is lehet öltözni. Ez egyre jobban tetszik nekem. Már csak egy partner kéne, hiszen mégis csak úgy a poénosabb. Persze egyedül is elmennék, de na...Az ember társas lény ezt a tudósok is bebizonyították. Az egyértelmű volt számomra, hogy az egyik őrző társamat fogom elcibálni erre a fesztre és nagy szerencsémre akadt is jelentkező pedig a jóképű Dim. Az eddigi beszélgetéseink alapján rájöttem, hogy ő is egy dilinyós művészlélek, akit vagy bírni lehet vagy utálni. Nos én az első csapatba tartozom. Legalább mi művészek fogjunk össze! Miután sikeresen lebeszéltük a találkát a jelmezemmel kezdtem el foglalatoskodni. Kikértem a színház dolgozóinak a segítségét. Kértem egy ruhát s egy parókát a jelmeztervezőtől, egy ijesztő, sötét sminket a sminkestől és már el is készültem. Hogy mi is vagyok? Nos lehetek valami furcsa boszorkány is akár. Bár bevallom egy film ihletett engem, ahol a szereplő a tengerek istennője volt, de ha rám néznek az emberek inkább hisznek majd egy koldusnak, mint istennőnek. Mindenesetre nekem nagyon is bejön a dolog, így nem is változtatok rajta. A találkát a helyszínre beszéltük meg, amire most kivételesen sikerül is időben megérkeznem. Rengetegen érkeztek a fesztiválra, amin meg sem lepődök. Az a fesztivál, ahol csak pár ember lófrál nem lehet valami túl izgalmas. Már csak az a kérdés, hogy meg fogjuk e egymást találni, vagy egyáltalán megismerni. Mondjuk a bőröm színe elárulhatja, hogy igen én vagyok az, mert ahogy a tömeget figyelem egy hozzám hasonló sincs itt, de vajon ő mennyire lesz felismerhető állapotban? Még az is meglehet, hogy már rég itt van, csak elmentem mellette. Az de ciki lenne! Ahogy álldogálok a több réteg ruhában és bambulok ki a fejemből látom, hogy pár gyerek alaposan szemügyre vesz engem és inkább a rémület ül ki az arcukra, mint sem a mosoly. Ezek szerint nagyon is jóra sikeredett az a smink.
Hogy kihagyjam az Alyeskát? Soha! Amióta csak itt élek és szervezik, minden évben kijövök, komolyan, jobban szeretem ezt a fesztivált, mint magát a karácsonyt. Pont megfelelő alkalom arra, hogy úgy csináljak bolondot magamból, hogy kivételesen senkit sem érdekel, mennyire vagyok leélt, mennyire koszos vagy éppen gyűrött a viseletem. Sokan megfordulnak errefelé, szoktam barátkozni is, néhány új ismerős sosem rossz ugyebár, szóval... Csak azon csodálkozom, hogy a város vezetése engem még nem kért fel arra, hogy lépjek a főszervezők közé, bár lehet, hogy attól tartanak, hogy kissé túlzásba esnék. Őszintén? Ezzel nem tudok vitatkozni. Az idei év fő meglepetése az volt, hogy az egyik új jövevényünk, Jana keresett fel, hogy lenne-e kedvem társaságként mellécsapódni. Reflexből mondtam igent, talán kissé túlságosan is természetes lelkesedéssel, mintha csak tíz-húsz éve szolgálna a helyi Protektorátusban. Az Alyeskáról sosem kések el. Most sem tettem, a feltűnően szakadt kalózjelmezemben már kiálltam három sort. Az oldalamon függő bőr flaskában még rum is akad, amit bevallom férfiasan már kissé megadóztattam, de fogjuk arra, hogy rémesen hideg van, én pedig egy belső égésű motor vagyok, kell, ami hajt és felfűt ahhoz, hogy működjek. A kezemben egy-egy műanyag pohárban kávéval egyensúlyozok a tömegben, különféle kedélyes "hoppá", "bocsánat" és "elnézést" szavakat reptetve a tömegbe, és úgy toppanok Jana elé, reflexből felé nyújtva az egyik forró italt. - Ezer tenger és pokol emésszen el, ha nem Calypsóhoz van szerencsém! - brummogok bele a tömeg zajába, és a felszabadult kezemmel megemelem a kapitány-kalapomat - Pretoriában is bemutatták a Karib tenger kalózait? Na jó, ez egy kicsit élhetetlen megszólalás volt, de honnan tudjam én, mi a helyzet Afrikában? Minden esetre szélesen vigyorgok, így látszik, hogy az egyik szemfogam feketére van mázolva. A mellette lévő pedig aranyra. Nyúlok is a rumos flaska után, hogy feltöltsem vele a saját kávémat, aztán persze megkérdezem Janától is, hogy kér-e. - Egy kis szíverősítőt? Nemsokára úgyis kitáncoljuk magunból. Teszem hozzá, mint egy megtámadhatatlan érvként, és a háttérben szóló dobok ütemére kezdem mozgatni a jobb lábamat. Úgy látszik, a buli bennem már rég tombol.
Ahogy várakozok a társamra az előttem elhaladók arcát fürkészem. Próbálom felismerni a jó Dimitrist, de egyikre sem tudnám azt mondani, hogy ő rejtőzködik a smink, jelmez alatt. Mindaddig folytatom ezt, míg észre nem veszek egy felém közeledő kalózt. Először nem ismerem fel őt, de ahogy közelebb és hozzám és alaposabban megvizsgálom arcát, főleg a szemeit felcsillannak szemeim. Kalóznak öltözött és nem is akármilyennek. Ez csupán a véletlen műve lenne? Mielőtt bármit is mondhatnék a kezembe nyom egy poharat, ami meleg kávéval van teli. Jobbkor nem is jöhetett. Az ujjaim kezdtek már megfagyni. A feketére festett ajkaim mosolyra húzódnak. -Rég nem látni téged Jack Sparrow. Mit keresni itt, hol Tenger nem jár? Tán megint elveszteni legénység?-Ha már beöltöztem, akkor játsszam is el rendesen a szerepemet. Milyen színész lennék én, ha nem tudnám Tia Dalma jellemét magamra ölteni. Minden játék próbatétel. -Pretoria nem lenni világ vége!-Válaszolom teljes egyszerűséggel. Sokan gondolják azt, hogy mivel Dél-Afrika és mekkora ott a szegénység úgy egy fejlettebb város sem lehet. Nos tévednek. Természetesen Pretoria sem olyan fejlett mint mondjuk New York vagy Tokió, de nem is egy kis sárból, szalmából épült kunyhók sokaságára kell gondolni. Civilizáltabb körülmények uralkodnak már ott is. -Csak nem Rum? A Rum lenni éltető erő ebben a zord hidegben. Én kérni!-Azzal nyújtom is felé a poharam, hogy bátran öntsön belé és amint ez megtörténik már bele is kortyolok. Érzem ahogy a meleg ital végigfolyik a torkomon és szép lassan átjárja testemet. Mi lenne velem most nélküle? Nagy eséllyel halálra fagynék és a végén azt gondolnák, hogy én is valamilyen totem vagyok. -Meginni rumos kávé utána menni táncolni?-Ezer örömmel csatlakozom be a mókához főleg, hogy a tűz oly közel van hozzá.
Vagy ezer éve láttam utoljára a filmet, ezért nem kicsit lepődök meg azon, hogy Jana (azaz Calypso) miképpen szólal meg. Hatalmas szemeket meresztek rá, de egyébként nagyon jópofának találom az egészet, szóval jó öblösen felkacagok, mint egy igazi tengeri mackó. - Túl sok volt a rum. Egy kupac hóban tértem magamhoz, azok az ördögfattyak kidobtak valahol... Elvitték a hajómat! De nézzük a jó oldalát... Van pia! Ne mondja senki, hogy nem vagyok teljességgel optimista. Nagy örömmel veszem, hogy megoszthatom vele a tartalékaimat, bár azt hiszem, hogy túlságosan keveset hoztam magammal... Feltöltöm a kávénkat rummal, aztán óvatosan szürcsölve megkezdem az ivászatot. Meg kell hagyni, remek kombináció a rumos kávé, és biztosan nem kell attól tartanunk, hogy esetleg megfagynánk. Ezzel biztosan nem. Mivel ez az első és legfontosabb dolog, csak ezek után kanyarodok vissza a Pretoria-kérdéskörhöz, újra felfűtve az ital által. - A legmélyebb elnézését kérem! - a kapitányi kalapomat megemelem és színpadiasan meghajolok a tengerek istennője előtt - Sok vizet hódítottam már meg életem során, de olyan délre még nem sikerült tévednem, hogy magam is lássam Afrika partjait. - felegyenesedem és egy kicsit töprengek - Hm, ami azt illeti, az északi partokat sem láttam. Vonok vállat nagy hirtelen, és körbenézek. Nagy mozdulatokkal, nem csak a fejem fordítom a tömegek irányába, hanem az egész törzsemet. Jobbra-balra, balra-jobbra... - Aye! - felelek a kalózok igenjével a táncolós kérdésére - Úgy megtáncoltatom kedvesem, hogy haza sem fog tudni menni a kis virgácsain! Muhaha! - viccet félretéve hajolok közelebb a nőhöz - Majd viszlek. Kacsintok rá, kissé kilépve a szerepjátékból, aztán újra meghúzom a gőzölgő nedűt, és tovább folytatom az egy-helyben-ritmusra-döcögést. Nem tehetek róla, beindítanak a dobok! - Mindig ez a legjobb része. Általában hajnalig itt szoktam maradni, úgy kell kirugdosni innen, mint egy fesztiválozó kamaszt. Mondjuk nem tudom, hogy te mennyire vagy bulizós alkat, de ha nem bírod az iramot, csak szólj és moderálom magam. Nem várhatom el mindenkitől, hogy legyen olyan őrült, mint amilyen én, de azért egészen rendes vagyok, hogy hagyok menekülési lehetőséget Janának arra az esetre, ha túl soknak találná az Alyeska-énemet.
-Sosem tudni megtartani azt a hajót? Nem tanulni hibából? Igaz Rum van, de meddig? Egyszer az is elfogyni! Rossz legénység. Mondom én neked lecserélni, vagy megbüntetni.-Próbálom komolyabbra venni a figurát, de mellette az ember nem sokáig tud komoly maradni. Elég csak r nézni és máris jobb kedvre derül az ember, még az ajkak is mosolyra húzódnak. Ritka kincs az ilyen ember, de annál értékesebb. A meghajlását csak széles vigyorral reagálom le. Sokan megállnak és értetlen tekintettel pillantanak rá, de csöppet sem foglalkozom a dologgal. Mégis mit érdekel engem néhány idegen ember véleménye? -Ha sikerülni visszaszerezni a hajót, én ajánlani megnézni Afrika partjait. Tele lenni kinccsel, rummal és csodálatos lenni! De örömmel meghívni téged szülővárosomban!-Lassan már az egész protekturátusnak felajánlottam, hogy örömmel látom őket. Ha nem lennénk ilyen messze esetleg még egy kis bulit, partit is szerveznék, de azt hiszem ez már most kudarcba fulladt terv. -Megtiszteltetés lenni, ha maga Jack Sparrow vinni engem haza!-Bár én nem féltem magamat attól, hogy képtelen lennék hazasétálni, de el sem tudnám utasítani egy ilyen kedves ajánlatot. Kicsi vagyok, vékonyka, így nem is kell sok erő ahhoz, hogy elbírjanak. Viszont úgy vélem, hogy akármennyire is élvezem ezt a kis színjátszást, lassan vissza kéne térnem a rendes beszélgetésbe. Lehet, hogy sok darabban játszottam már, de azért ez is fárasztó tud lenni. Nem kiesni a szerepből, végig úgy beszélni, ahogy azt kitalálták. És az is biztos, hogy pár korty rum után már képtelen lennék koncentrálni. -Drága egyetlen Dimitris! Lehet, hogy apró vagyok, de nem kell félteni engem. Bírom én az iramot bármilyen gyors is legyen az! Tudod színészként én imádok táncolni, és ami a bulikat illeti egyenesen kiborulok, ha eltelik egy hónap úgy, hogy legalább egyszer sem tombolhattam ki magam.-És hogy bebizonyítsam, hogy tényleg nem kell aggódnia értem fogom a kávés poharamat és a maradékot egy húzásra lekanyarítom. Bár nem volt benne sok a rum, de a kávé még nem hűlt ki annyira, hogy ilyen gyorsan le lehessen gurítani. Kissé kellemetlenül égeti meg a nyelvem, torkom, de csöppet sem foglalkozom a dologgal. Én is már mennék táncolni és ez a forró ital csak az utunkban állt. -Nah akkor mehetünk táncolni?-Bár ez nem egy helyi disco, vagy kocsma ahol mindenféle hangos zenére ugrabugrálhat az ember, de bízom a mi kalózunkban, hogy ő nagyon is jól ismeri a helyi szokásokat.
- Hogyhogy meddig? Örökre! - kurjantok fel, amire azért a körülöttünk lévők kissé felkapják a fejüket - A rum volt az, aki mindig mellettem állt. Ő sosem hagyott el, és mindig fejbe kólintott, ha badarságra vetemedtem... Egészen meghatódok, miközben játszom a szerepet, és úgy beszélek az alkoholról, mintha egy istennő volna a szememben, egy jó feleség, egy szép, fiatal szerető... Hm, most, hogy erre gondolok, egészen kívánós lettem. Továbbra sem zavar, hogy a meghajlásomra is sokan bennünket bámulnak. Ellopjuk szegény indiánoktól a show-t, de nem kell aggódni, csupán néhány percnyi móka az egész. Gondolom, nem fogunk fellépni ezzel a jelenettel sehol sem. Az kéne még, hogy valaki nekiálljon fellökdösni bennünket egy színpadra! - Ha kötelességeim úgy engedik, kedves hölgyem, örömmel hajóznék a déli vizek hátán Önnel a fedélzeten. A köszönetére csak cinkosan kacsintok rá, vigyorogva, hogy jól látszódjon a festett fogazatom is. Baromi csábító lehet gondolom, de valljuk be, őt sem kellett félteni a jelmez tekintetében. Egyikünk sem fest valami barátságosan, első ránézésre biztos nem. Még jó, hogy tudom, mi van a maskara alatt. Egy ideig persze. - Hát mi ez, ha nem kihívás?! - csattanok fel játékosan, amikor lehajtja a rumos kávét, aztán én is eképpen teszek a sajátommal - Ó, hogy a vakari massza meg, ezer tenger és pokol! Krákogok, mert kicsit félre is nyeltem, plusz néhány ízlelőbimbómtól egész biztos búcsút vehettem a forróság miatt. - Nah, induljunk, bizonyítékot akarok erre a bulizós Janára! Azzal megragadom az egyik karját, és sietve húzom magam után, át a tömegen, egyenesen a tűzhöz, ahol néhányan nevetve lődörögnek a zene ritmusára. - Nem tudnak ezek semmit! Mutogatok szolidan feléjük, aztán víg tánc-parádéba kezdek. Egy pillanatra sem engedem el Jana kezét, csak hagyom, hogy vezessen a ritmus. A zene a véremben van, kimondottan jó ritmusérzékem és mozgásom van, így nem tűnök bolondnak annyira. Ahogy Jana sem, hiszen neki is van gyakorlata.
-Elfelejteni valamit Kapitány! A Rum nem teremni magától egy fán és a Rumtól lenni magányos! Legénység, hajó nem lenni. Egyedül maradni drága barátom!-Még körbe is mutatok a kezeimmel. Az most mellékes, hogy én itt vagyok vele, de a tengerek istennője sem maradhat mindig mellette mint valami bébicsősz. -Ez megtiszteltetés lenni számomra. Együtt hajózni Jack Sparrow Kapitánnyal!-És ezt nem csak viccből mondom, valóban örülnék neki, ha egyszer megmutathatnám neki azt a világot. Teljesen más Alaszkához képest. Biztosan tetszene neki...Eddig mindenkinek tetszett, elég meggyőző tudok lenni! Elnevetem magam a kedves kis káromkodásán. -Így jár, aki nem hallgat a szüleire!-Szamár mondja verébnek...Nekem is sikerült megégetnem a nyelvem, de erről neki nem kell tudnia nemde? Hagyom, hogy karomnál fogva rángasson közelebb a tűzhöz, ami köré már elég sokan összegyűltek. Azért próbálom megfigyelni az indiánokat, miképpen is mozognak. Kissé hasonlít az afrikai törzsek táncához is, így a kevéske tudásomat előveszem és elkezdek valami hasonló mozgást produkálni. Ha nem is megy olyan jól másnak ezt nem kell tudnia. Teljesen határozottan mozgok ide-oda, mintha mindig is tudtam volna a "lépéseket". -Majd te megmutatod hogyan is kell!-Nem kezdő ez már egyszer biztos, de mondjuk mesélte is, hogy sosem hagyja ki ezt az ünnepet. Volt ideje rendesen betanulni a táncot. Sokáig nem maradunk egy helyben. A táncolók a tűz körül "sétálva" táncolnak tovább így meg is fordulok, hogy az iránynak megfelelően én is elinduljak a többiek után. A mosolyomat egy perecre sem tüntetem el arcomról. Nagyon is jól érzem magam főleg e lökött fickó társaságában, aki ha minden igaz mögöttem caplat. Hátra is pillantok, majd egy újabb nevetés szökik ki a torkomból. Már ő megér egy külön belépőt.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Arcomra mosoly kerül, ahogy meglátom. Amint mellém ér, fölkapom, nem is érdekel, ki lát, ki hall, vagy mit szól, fordulok vele, és nem is engedem el. Egy rövid kis csókot adok arcára, s mielőtt még ellenkezni kezdene egy könnyed fordulattal segítem fel a nyakamba. Tény, nem kislány már, sőt, úri hölgy, de most buli van. Szeretném, ha fölszabadulna, s jól éreznénk magunkat. - Olyannak tűnök, mint aki türelmetlenkedik azon, hogy egy kiscsaj késik, vagy sem? Liekki, én mindig örömmel várok rád! - nevetek fel, s bár kissé bicegve, de elindulok a tömegben. Nem fáj semmim, és most jól érzem magam, annyi bezártság után. Mindegy merre, mindent megnézünk! Az árusok sokasága, az indiánok mutatványai, s a beöltözött halandók mind csábítják a magunkfajtát. Erősen tartom, nem engedem el a kölyköt, élvezem, hogy a Fesztivál magával ragad. Az illatok, a lüktetés, az erő, mely itt van. Úgy érzem magam, mint régen Írországban, mikor vásárba jártam. A tömegek sajátos, magukkal ragadó közege. Az egyik árusnál faragott virág díszeket pillantok meg, s mosolyogva pördülök egyet, kikerülve egy kisebb csoportot, lépteim olyanokká válnak, mint mikor táncba lép valaki. Szabad vagyok, s most ezt kihasználom, magamban érzem az erőt, mely visz, taszít előre. A standról ügyesen elveszek egy szép szál hajcsatot, melyre krizantémokat faragtak, egy igen gyönyörű téli virágot. Gyorsan fizetek, és már fordulok is tovább, s a kis csatot fel is nyújtom a kölyöknek. - Ajándék! - vigyorgok, s kikerülve a népeket lépek tovább, dúdolgatok, s senki más nincs most nekem, csak Nori, és másra nincs is szükségem.