A nő pontosan azt tette, amire számított, és amit tennie is kellett. Ahogy a jóval idősebb doktor, ki valóban önönmagának is érvelt, épp úgy cselekedett, ahogy azt megkövetelte minden írott és irtatlan szabály. A nő megkapta a gyógyszerét, és jelen helyzetben ez volt a legsürgetőbb. Olyan rossz állapotban nem volt, hogy kiugorjon az ablakon, így több dolga a másik akaratát követve nem volt. Léptei engedelmesen követték az aprócska, a köntösben elvesző alakot, majd mielőtt kilépett volna az ajtón még felé fordult. - Bár lehetnék a barátja. – futottak ujjai a nő arcélére, jól tudva már mindegy. A kezelőorvosa sem lesz. – De félek, ha valóban megismerne, rádöbbenne, hogy mindenre vágyott, csak erre nem. – simult forró tenyere a hűvös arcra. - Vigyázzon magára. És ha segítség kell…tudja hol talál. – futott keserédes mosoly szájára, majd elfordulva hagyta el a nő szobáját, hogy egy emelettel feljebb száműzze magát, és bontsa meg azt az üveg Whiskey-t amit Nathaniel hozott a napokban.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Olyat soha nem tennék. Azok után, ami kiderült, most még nagyobb szüksége van rám a bátyámnak, mint valaha lehetett… ráadásul mindennél jobban meg akartam ismerni Mayát. Már nem is érdekel annak a DNS vizsgálatnak az eredménye. Biztos vagyok benne, hogy az unokahúgom. Nem néztem fel Eugéne-re, amikor megérintette az arcomat, pedig jól esett. - Sajnálom, ha így vélekedik magáról. Jegyeztem meg őszintén. - Köszönöm. Feleltem kurtán, de teljesen biztos voltam benne, hogyha segítségre lesz szükségem ne adj’ Isten, ő lesz az utolsó, akihez fordulni fogok, mert nem akarok a betege lenni. Se most, se később. Az ajtó becsukódott Eugéne mögött, majd egy darabig maradtam a fal mellett állva míg erőt vettem magamon, és visszasétálva a hálóba visszatettem a vezetékes telefont a helyére. Rendet kell tennem, de nem csak a lakosztályban, hanem az egész életemben…
Délelőtt körbejártam az ingatlanirodákat, és begyűjtöttem egy rakás prospektust. A recepciótól sikerült beszereznem az elmúlt egy hétben megjelent napilapokat, szóval minden adott volt ahhoz, hogy találjak valamit. Az ebédemet felkérettem a szobámba, én pedig leültem az ágyam közepére. Magam elé vettem a laptopomat, rendszereztem a prospektusokat és az újságokat, aztán teljesen belemerültem a lakáskeresésbe. Eugéne elég pontosan meghatározta, hogy mit is szeretne, és a magam részéről is tudtam, hogy nekem milyen lakás jöhetne szóba, szóba… így párhuzamosan kerestem a potenciális jelöltet mindkettőnk számára. Egy idő után kezdett szúrni a szemem. Alapvetően nem sokszor tolom fel az orromra a szemüvegemet, de most elkélt, mert megfájdult a fejem. Ezúttal nekem kedvez, hogy Fairbanks kisváros, és nem kell több ezer hirdetésen átrágnom magam. Alig száz hirdetést találok, és azok között nem mindegy lakáshirdetés, szóval még ennél is kevesebb a potenciális jelöltek száma. Estig ügyködök. Akkor magamra kapom a farmeringem, amiből érezhetően kifogytam, és leliftezek a recepcióra. - Légysziii… Százkarátos mosolyt villantok a recepciós srácra, miközben a pendrive-ot a pult tetejére csúsztatom. Nem kell sokáig győzködnöm, jó fej, kinyomtatja ingyen azt a néhány lapot, amit összeállítottam. Visszaliftezek az emeletre, aztán gyorsan átfutom még egyszer a szobámban, mielőtt egy mappába rendezem őket. Az órámra nézek. Este kilenc. Remélhetőleg ilyenkor már nem dolgozik a férfi, szóval gyorsan beadom neki a mappát. Felliftezve indulok meg a folyosón. Az ajtajához érve felemelem a kezem, és határozottan bekopogok. Ha ajtót nyit, rögtön a kezébe nyomom a mappát. - Háromra szűkítettem a lehetséges lakások listáját. Ebből kettő a folyópart közelében van. Ugyan nem tudom, hogy pontosan hol van az irodája, de gondolom elég jól megközelíthető. A harmadik nagyon a centrumban van, de teljesen bútorozott, februárban újítatta fel a tulajdonos, aki nem mellesleg egy nagyon kedves idős hölgy, beszéltem vele telefonon! A lakás déli fekvésű, a háló egy egyirányú mellékutcára néz, az ablakok pedig jól szigetelnek. Tetőterasza van. Ha esetleg mégse felelne meg egyik sem, akkor szóljon, és keresek tovább… Képeket és a fontosabb paramétereket feltüntettem. Jó éjt! Lépek el az ajtótól, hiszen nem akarom zavarni. Talán már lefekvéshez készülődött, és megzavartam az esti rutinjában.
Még érezhető volt a pára a szobában, ahogy a fürdő ajtaján gomolygott kifelé. A kopogásra félredobva a törölközőt, gombolta be farmerját, majd felvéve az előkészített fekete inget, bújtatta bele ujjait. Már várta a recepcióst, aki órákkal ezelőtt megígérte, hogy előszedi a postáját, amit a nappalos kolléga elkavart. Mezítláb, kigombolt ingben, még nyirkos hajjal nyitotta ki az ajtót, majd rezzenéstelenül figyelte a látványosan zavarban lévő nőt, ahogy egyetlen szuszra hadarta el azt, amiért este kilenckor az ajtajában szobrozott. Ahogy egyetlen hosszúnak tűnő körmondata végén el is köszönve lépett volna tovább, Eugéne ujjai utána nyúlva fonódtak a vékony csuklóra, majd ellentmondást nem tűrőn húzta be a szobába, és lökte be utána az ajtót. - Miért ennyire feszült? – fogta még mindig a nő csuklóját, kérdőn pillantva rá. Végül elengedve dobta a dohányzóasztalra a dossziét, és elfordulva vette fel újra a törölközőt. A szobában patinás rend uralkodott, nem úgy tűnt, mint aki lassan két hónapja lakja. - Valami történt magával, vagy csak a jelenlétemnek köszönhető az idegessége? – intett a szürkés kanapé felé, hellyel kínálva a másikat, majd megtörölve haját a fürdőbe sétált és felterítette a hófehér anyagot a törölközőszárító rácsokra. Léptei újra a nappaliba vezették, miközben komótosan kezdte összegombolni az ingét. Habár jócskán elhagyta a harmincas éveit, alakján tökéletesen látszott az, hogy bármit is sportol, az egyértelműen állóképességi sport, és bizony rendszeresen teszi. Szikár és szálkás volt, messze a mostanában oly divatos edzőtermi, felfújt fiatalok alakjától. Újra a nőre pillantva húzta fel kérdőn szemöldökét, nem hagyva menekvést a kérdés elől.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Szinte a fekete tornacipők orrán perdültem meg a tengelyem körül, amikor elkapta a kezemet, és visszarántott. Pillanatokon belül a szobáján belül találtam magam, az ajtó pedig puffant a hátam mögött, ahogy a mappa is az asztalon. - Én nem vagyok feszült. Ráztam nemlegesen a fejemet, kínosan ügyelve arra, hogy ne az ingből kivillanó felsőtestét vizslassam, hiszen vagy harminc centivel magasabb nálam. Nem könnyű figyelmen kívül hagyni a látványt, persze magamnak köszönhetem, hiszen este törtem rá. Ráértem volna holnap is beadni a dossziét, de munkálkodott bennem az a bizonyítási kényszer, ami már sportolóként is hajtott. Meg akartam mutatni, hogy alapos körültekintéssel egy nap alatt is lehet lakást találni ebben a városban, s ha nem dobná olyan hanyagul a dossziét az asztalra, hanem belepillantana, maga is láthatná. A kezeimet összefontam magam előtt, amint elengedte a csuklómat, majd körbenéztem a rendezett helyen. Mintha nem is itt lakna, annyira a helyén volt minden. Szeretem én is a rendet, de azért ennyire nem vagyok precíz a rendrakásban. A kanapéra pillantottam, de végül nem ültem le rá, inkább az ablakhoz sétáltam, hogy megnézzem innen milyen a kilátás, hiszen az én ablakaim pont a másik irányba néztek. Félig felé fordultam, amikor visszatért, majd a kontyommal kezdtem babrálni. - Nem történt semmi. Nem nézi meg? Pillantok a dosszié felé, majd újra az ablak felé fordulva bámulok le az utcai lámpákra, és a járdán sétáló gyalogosokra.
Mellé lépve pillantott ki maga is az ezernyi apró fényponttal szennyezett éjszakába, majd óvatosan a nő karjához érve bontotta ki egyetlen gyengéd mozdulattal az elzárkózó és feszengő kéztartást. Épp olyan volt, mint pár hónappal ezelőtt a kezét rágó kislánnyal, csupán itt sokkal direktebb volt a szándék. - Az ég áldja meg. Ne feszengjen már. – sóhajtott, és érezni lehetett mind a hangján, mind szavaiban a fáradtságot. – Már nem a betegem. Engedje el magát. Feladtam. Ön nyert. – fordult el, majd kinyitva a szekrényt engedett bepillantást a végtelenül pedáns életére, hol minden egyes darab árnyalatról árnyalatra követve egymást hajlott a fehérből a színeken át feketébe. Kiakasztva egy szürke kardigánt fektette a fotel karfájára, majd a fiókból elővadászva egy fekete zoknit bújt bele. - Köszönöm. – intett fejével a dosszié felé. – Holnap átnézem. – egyenesedett ki újra, majd pillantott az órájára. Egyértelmű volt, hogy készült valahová, ahogy az is, hogy nem feltétlen örömmel. - Erin, tényleg hálás vagyok, és bevallom, még a hirdetéseket is szívesebben nézném át önnel, de… - közelebb lépve a nő fölé magasodott, majd nem is tudva milyen gondolat vezérelte, vágott bele a közelébe. - A húgom ma érkezik meg Párizsból. Lassan egy éve nem láttam, és nem volt szép az elválásunk. A legjobb barátom házában tartanak neki egy amolyan „Üdv Itthon” partit, és… - alig várta, hogy lássa Elisét, és azt kívánta, bárcsak képes lenne megölelni. De jól tudta, olyan mély a harag és a fájdalom, a szégyen és az önutálat, hogy képtelen lenne rá. Amennyire szomjazta Elisé közelségét, annyira vágyott arra, hogy kibúvót találhasson az este alól. - Jöjjön velem. – fürkészte a zöld szemeket, mintha valami apró jelre várna, ami felmentheti az este nyomasztó közelsége alól.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Rezignáltam felsóhajtva engedtem le magam mellé a karjaimat. A visszatükröződő felületen keresztül pillantottam Eugéne vonásaira, majd arra kijelentésére hogy én nyertem, utána fordultam. Nem láthatta, ahogy összevonom a szemöldökömet. - Nyertem? Kérdezek vissza, miközben a ténykedését figyelem. - Ugye tudja, hogy ez nem lóverseny…? Jegyeztem meg az orrom alatt. Én nem akartam nyerni semmiben… na jó, azért ha nyernék a lottón, akkor nem vágnám hozzá a lottótársasághoz a nyereményemet, de ez a helyzet azért merőben más volt, mint egy verseny, vagy egy fogadás. Hallgattam az esti terveit, és emiatt még inkább nem értettem, hogy miért húzott be a szobájába, hiszen dolga van. A húgára emlékszem, mesélt nekem róla még Anchorage-ban. - Ez klassz! Ne aggódjon, bármi is volt a gond, már biztos megenyhült… mégis csak a testvére! Biztatóan rámosolyogtam, és ösztönösen emelve fel a kezem… paskoltam meg a mellkasát, majd mintha tűzbe nyúltam volna, már rántottam is el a kezem. Amikor kibukik belőle, hogy mit is szeretne, első döbbenetemben hátrálok egy lépést, és fenekemmel az ablakpárkánynak dőlök. - Tessék? Pislogás nélkül meredek rá hatalmasra kerekedő szemekkel, majd mindkét kezemmel végigmutatok magamon. - Nem vagyok partihoz öltözve, mint maga is láthatja. Tudja mennyi időbe telik egy nőnek, mire vállalható külsőt varázsol magának? Volt némi szemrehányás a kérdésemben. A férfiak ezt nem érthetik, hiszen nekik elég bevizezni a hajukat, felvenni egy inget, aztán már készen is vannak. Én jelenleg úgy nézek ki, mint valami egyetemista könyvmoly, aki épp kiszabadult az egyetem könyvtárából. Még az arcom is kipirult enyhén, ahogy felpaprikáztam magam a meghíváson. Mérges voltam. Már nem tudtam követni, mit miért tesz a férfi. Napokkal ezelőtt még ha képletesen is, de ellökött magától… aztán munkát ajánlott, amin szintén megdöbbentem, most pedig elhívna a testvére bulijára, ahova nem szokás csak úgy bárkit elvinni. - A franc essen magába! Léptem el mellőle, és az ajtó felé viharzottam.
Bár igaza lett volna a nőnek. Bár ennyire egyszerű lett volna a helyzet. Bár feledhető lett volna mindaz ami történt, bár képes lett volna megbocsátani Elisének. De gyűlölte azért, amit tett. És gyűlölte magát is, mert nem volt képes megakadályozni. Hogy vak volt, hogy nem látta előre. Hogy pont a saját életére volt vakfoltja, miközben mindenki mást oly tisztán látott. A nő érintése rántotta ki gondolataiból, és csupán tekintetével követte az elhúzódó ujjakat. A lassan kerekedő düh, miben Erin saját magát hajszolta bele, akaratlanul is szórakoztatta. A kipirult arc, a villámokat szóró tekintet igazán élővé, pezsgővé varázsolta a nőt, ki dühös fúriaként akart volna kiviharozni az ajtón, azonban a 182 centijével nem volt nehéz megelőznie. Magas alakja elállva az utat gördített akadályt a menekülési kényszer elé. - Elmenekülhet azon az ajtón keresztül, de ettől nem változik a tény, hogy nem mondott nemet. – nyúlt lassan a nő haja felé, majd kihúzva a kontyon keresztülszúrt hajtűt figyelte, ahogy a mézszín tincsek a másik vállára omlanak. - A nők a legtöbb esetben túlpörgik a készülődést, pedig olykor csak néhány apróság hiányzik. – csippentette ujjai közé a nő menekülése közben a válláról lecsúszott ing anyagát, majd némileg lejjebb húzva fedte fel az alatta lévő, a vékony alakjára simuló, csipkével szegett trikót, mi a farmerrel együtt, és az ing nélkül tökéletes viseletnek bizonyult volna bármely baráti összejövetelre. Mintha csak az egy héttel ezelőtti, és egy emelettel lejjebbi mozdulatsort ismételte volna, fordította párosukat a tükör felé, végképp szétnyitva a sportos együttes fölé húzott slampos anyagot. - Nem hiszem, hogy ennél bárki többet várna… - pillantott végig a nőn, épp úgy fogva vállait, mint aznap este. - Gyere velem. – kérte halkan, a tükrön keresztül nézve a másik szemébe. – Utálhatsz egész este, de gyere velem. – engedte el a másikat, majd húzódott hátrébb, esélyt adva arra, hogyha a nő valóban el akar menni, akkor akadály nélkül megtehesse.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nem kis bátorságra vallott, hogy el merte állni az utam, holott idegszálaim pattanásig feszültek, és vékonyka kötélen lejtett táncot kirobbanni készülő haragom. Istenemre mondom, szívesen boxoltam volna bele egyet a gyomrába, hogy kicsit görnyedjen már meg, ne állja el előlem teljes terjedelmében a kijáratot, de a kezem nem akart mozdulni. A franc essen belé! - Létezik olyan ember a földön, aki nemet mer mondani magának? Kérdeztem, ezzel most saját magamnak adva sakk mattot, hiszen két ízben is megtettem nem is olyan régen. Nemet mondtam a kezelésre, és nemet mondtam az állásra is. Kezeimet csípőre vágtam, gondolván ezzel talán ijesztőbbnek hathat mind a 155cm-el haragos kiállásom, ám nem igazán méltóztatott ellépni előlem, ehelyett kibontotta a kontyomat. A hajam finom hullámokban omlott alá, s enyhén megcsapta orromat a samponom illata is, amit eddig magába zárt a feszesre fogott konty. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, nem téve fel a nyilvánvaló kérdést, miszerint ez mennyivel jobb így, mint konttyal? Persze tudom, hogy ez nem New York, de otthon maximum a mosodába mentem volna el így, egy partira biztos nem. Megrebbentek a pilláim, ahogy megéreztem az érintését a vállamon, és nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ne üljön ki az arcomra a nyilvánvaló tény… jól esik. Úgy pillantottam a tükörbe, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel. Továbbra se érzem úgy, hogy partihoz vagyok öltözve, de képtelen vagyok nemet mondani… hiszen ezt akartam… nem? Észre se vettem, hogy tegezésre váltott, csak akkor ocsúdtam fel, amikor ellépett tőlem. A vállaim még bizseregtek az érintése nyomán, én pedig ösztönösen keresztezve magam előtt karjaimat, dörzsöltem meg őket. - Jó. Tártam szét egy pillanatra a kezeimet megadóan. - Szörnyű vagy, remélem tudod. Csóváltam meg a fejem, majd elmosolyodtam.
Nem kellett túl nagy bátorság, hogy egy, a 160 centimétert el nem érő nő útját állja. Szavai nyomán akaratlanul is, némileg fölényes mosoly kúszott ajkára, ahogy bólintott. - Csak ha valamit nem akarok igazán. – válaszolta, azonban hazugság volt. Egyetlen ember volt, aki bármiben és bármikor képes volt ellentmondani neki. Elisé. A húga ebből már-már sportot űzött. Egy nagyon fájdalmas sportot. Jól tudta, hogy hibát követ el. Egyetlen pillanat alatt futott le fejében minden lehetséges következmény, és egyik sem volt szebb a másiknál, mégsem fújt visszavonulót. Habár az utolsó napokban már ott volt a nyelve hegyén a teljesen szembetűnő tény, ami miatt folyamatosan visszatértek gondolatai a nő felé, mégsem tudott rájönni az okra. Csak azt tudta, hogy habár vágyja a közelségét, végtelenül bűnös és önző minden gondolata. Talán épp ezért hátrált el a karcsú alaktól, és engedett neki szabad utat. Valahol a mélyben ugrándozó realitása reménykedett, hogy a nőnek több esze van annál, minthogy igent mondjon. Némán bólintott csak a másik szavaira, kinek fogalma sem volt arról, hogy mennyire igaza van. Valóban szörnyű volt, és ha csak apró sejtése is lett volna annak a gyönyörű gyermeknek arról, hogy mennyire, a falat kaparva menekült volna a lehető legmesszebb. Némán fordulva el tőle vette fel a Volvo kulcsát az asztalról, majd leakasztva kabátját, hajtotta karjára a finom szövetet. - Gyere, szerezzünk neked meleg ruhát. – bújt bele a fekete bőrcipőbe, majd utat mutatva a nőnek húzta be maguk után az ajtót.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Pedig elég meggyőzőnek tűnt, amikor az állást felajánlotta! Jegyzem meg hangosan. Nem engedtem abból, hogy még visszamenjek a szobámba, hiszen a lámpát nem oltottam le, mert úgy terveztem csak beadom a mappát, és már megyek is vissza. Eugéne-t a nappaliban hagytam, ami most sokkal barátságosabbnak hatott, mint amikor legutóbb itt járt. Az, hogy jelenleg nincsenek szétdobálva a dolgaim, ékes bizonyítéka annak, hogy nem vagyok olyan rendetlen. Persze az ő szemét talán szúrhatja, hogy a kanapé díszpárnája a fotelban fekszik, a vizespoharam pedig a dohányzóasztalon felejtődött. Engem az ilyen apróságok nem zavarnak. Kénytelen volt várni rám néhány percet, amíg a laptopomat kikapcsoltam, és a tornacipő-zokni kombinációmat lecseréltem harisnyára és matt-piros magas sarkúra. Ezzel úgy hét centit emeltem a magasságomon, és valamennyivel alkalmibbá tettem a megjelenésem. Magamhoz vettem a táskámat és a telefonomat is, amin persze megint ott villogott a két nem fogadott hívást jelző felirat is. Már a fáradtságot se veszem arra, hogy megnézzem, ki lehetett az. A veszekedés óta minden este hívott apa és anya is, de nem vettem fel nekik a telefont, és nem is hívtam vissza őket. Nem akarok beszélni velük, mert abból megint veszekedés kerekedne ki, nekem meg egyáltalán nem hiányzik az ilyenfajta feszültség. Le is némítom a készüléket, mielőtt eltenném. A mosdónál bevizezem a kezem, majd áttúrom a hajam. Beadom magamnak a vérhígítót, egy óra ide vagy oda nem számít, így legalább nem kell ezzel foglalkoznom az este hátralevő részében. Ujjaimmal a hűs porcelánra támaszkodva veszek mély lélegzetet, aztán utolsó pillantást vetve a tükörképemre, sétálok ki a nappaliba. Kiemelem a gardróbból a vállfára akasztott fehér szövetkabátomat, aztán belebújtatom a kezeimet. - Indulhatunk. A táskámba süllyesztem a szoba kulcskártyáját, és Eugénnel az oldalamon ismét liftbe, majd a kocsijába szállok…
Délelőtt még a házinénivel beszélt telefonon, hogy meggyőződjön róla, hogy jól van Erin, délután azonban már őt hívta. Beszélgetésük rövid volt, azonban megnyugtatta a nőt. Kicsit körbejárta a témát, és előszedte rendőrnyomozó barátját, ki átszólva a közlekedésiekhez puhított rá a parancsnokra, kivel rendszeresen vadászni járt. Azt nem tudta elintézni, hogy teljesen semmissé tegyék az estét, azonban a nő a beígértek szerint megússza fél év eltiltással. Délután négy is elmúlt már, mire megjelenve a szállodai szobában bújt ki kabátjából, és jött a történet fekete leves része. Futólag csókolta arcon a nőt, majd ült le a kanapé karfájára. - Mondhatni olcsón megúszod. De csak akkor, ha rendszeresen pszichológushoz jársz. – nézett a nőre, várva a kitörő haragot. - A dolog megtörténtjét a műtéttel, a karriered összeomlásával, és a történtek miatti pszichés labilitásoddal magyaráztam, amit mint a ledokumentált kezelőorvosod alá is tudtam támasztani. Ezért a pénzbírságot és a feljelentést megúszod, és amennyiben tovább folytatod a kezelést, fél év alatt, ha ezt egy külsős szakember is indokoltnak látja, visszakapod a jogsidat. – emelte meg kezét amolyan „ennyit tudtam tenni” mozdulattal. - Ez a peren kívüli megegyezés. Ha nem fogadod el, a rendőrség automatikusa feljelentést tesz. – dobta fel a másik lehetőséget is, a nőre bízva, hogy a két rossz közül melyiket tartja a kissebbnek.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Rendbe szedtem magam, ahogy visszatértem a hotelbe, de a vacsorámat felkérettem a lakosztályomba, mert nem akartam nagyon emberek közé menni. Épp végeztem, amikor meghallottam a kopogtatást. Zokniban, farmeromban, és könyékig érő kámzsás nyakú bíborszín felsőmben nyitottam ajtót Eugéne-nek. - Szia. Engedtem be, majd fogadva az arccsókot csuktam be utána az ajtót. Megszokott mozdulattal akartam volna fülem mögé tűrni egy hajtincsemet, de most nem volt ami kiállt volna onnan, hiszen minden szálat a tökéletesre formált fánk konty rejtett. - Tessék? Bukott ki belőlem, ahogy mérgesen felcsattantam. - Nem vagy a kezelőorvosom. Szóltam közbe, határozottan leszegezve a tényt. Az nem kifejezés, hogy nem voltam elragadtatva az ötlettől. - Nem kértelek rá, hogy hazudj miattam Eugéne. Nem kértem, hogy simítsd el a történteket! Miért csinálod ezt!? Miért akarsz mindenáron rávenni arra, hogy kezeltessem magam? Nem szorulok rá, érted!? Rivallok rá, szemeim dühösen szórják a villámokat.
A nő túlreagált dühkitörésére felvonva szemöldökét állt fel, és veszített maga is a higgadtságából. - Kurva egyszerű. – lépett közelebb. – Mert anyádnak és a több hónapos kórházi kezelésednek hála benne van az orvosi aktádban, hogy én voltam az utolsó kezelőorvosod. Szerinted ki az istent hív fel először az ügyészség és kér szakmai állásfoglalást az elmeállapotodról? – tette fel a költői kérdést. – Örülj neki, hogy megelőztem ezt, és magam mentem oda. Ha ők hívnak, már megy a feljelentés, és nincs visszaút. Bíróságra citálnak, ahogy engem is. Az Istenit Erin, mégis mit kellett volna mondanom? Hogy nem adok állásfoglalást, mert meg akarlak dugni, és emiatt nem lenne etikus? – szórt villámokat tekintete, ahogy a nőt nézet. - Az Isteni… - sziszegte, és elfordulva lépett az ablakhoz, kipillantva a szürkületbe burkolózó városra. - …azt csinálsz amit akarsz. Menj be, és közöld velük, hogy teljesen jól vagy. Akkor minden megy a maga útján, és elindul az eljárás. Felnőtt nő vagy. Te döntesz! – morogta.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Tenyeremet a tarkómra tapasztva járkáltam fel-alá, majd Eugéne mellé léptem. - És én mit mondjak, annak a mit tudom én milyen pszichológusnak, akit a nyakamba varrsz? Hallgassak tüntetőleg fél évig, amikor megkérdezi, hogy mi vezetett a balesethez? Vagy mondjam el neki az igazat? Ezt szeretnéd? Fogtam rá Eugéne karjára, hogy magam felé fordítsam. - Kössem egy kollégád orrára, hogy egy hajszálon múlt, hogy nem estünk egymásnak? Hogy a baleset előtt nálad voltam? Hogy… Elcsuklott a hangom, majd elengedve a karját fordultam el tőle, és a kanapéhoz lépve lerogytam rá. Nem, ez sehogy sem jó. Ha bíróságra kerül az ügy, akkor a legszemélyesebb dolgaimat, a magánéletemet kell nyilvánosság elé tárnom, és azt nem bírnám ki. Ha kezelésre kell járnom, gyűlölni fogom minden egyes pillanatát a kényszernek. Egyszerűen egyik megoldás se jobb a másiknál. Én nem vagyok az a fajta, aki egy fotelben ücsörögve beszéli ki a magánéletét. Gyerekkorom óta ezért vezettem a naplómat. Mindig kiírtam magamból, ami belülről nyomasztott, és ettől megkönnyebbültem. Lábaimat felhúzva öleltem magamhoz a kanapé egyik díszpárnáját. Olyan ez, mint egy szörnyű rémálom, de ebből nem lehet felébredni.
A nő szavaira felé fordult, és akaratlanul is elvigyorodott. - 25 éves vagy, én 42. Szerinted összetörné az egómat, ha kiderülne, hogy le akarsz velem feküdni? – vonta fel a szemöldökét, majd megkerülve az asztalt ült le a nő mellé. – Két sör mellett a kollégák megveregetnék a vállam. Mi is gyarló emberek vagyunk ám. – akadt meg tekintete a kontyon, majd megingatta fejét. - Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nők mért teszik ezt magukkal. – morogta a tincsek kényszeredett rabságára, de nem bontotta szét őket. - Erin, egy okos nő vagy. Mért kezdesz el hisztériázni, mielőtt gondolkodnál? – morogta, majd a nő álla felé nyúlva fordította maga fejé, kikényszerítve pillantását. - Terápiára fogsz járni, méghozzá hozzám. Úgy ahogy eddig is tetted…papíron. Hat hónap múlva beadom a szakvéleményt, hogy rendben vagy. Ezt meg fogja erősíteni egy külsős szakember is. Nem kérek lehetetlent, a történtek fényében nem is tudnálak kezelni. Azonban minden héten látni akarlak. Ahogy azt érzem, hogy nem vagy jól, mész egy kollégához, és nincs apelláta, nincs vita, nincs ellenállás. A fél éves külsős szakvéleményen nem hasalhatsz el. Ebbe így belemegyek, és leigazolom. Ha ez sem jó, mehetsz a bíróságra. – morogta, és nem tette hozzá azt, amire a nő jó eséllyel magától is rájött. A következő fél évben nem lehet közöttük semmi.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Nem hiszem el, hogy ezt teszed velem, Eugéne. Vágtam hozzá a díszpárnát, majd felálltam a kanapéról. - Így akarsz magadtól távol tartani… kreáltál egy elfogadható indokot rá? Nem, Eugéne! Nem. Kaptam fel a kabátját, és visszalépve hozzá a kezébe nyomtam. - Szó se lehet róla, hogy akárcsak papíron is az orvosom legyél! Nem fogok hetente jó pofát vágva a dologhoz bevonulni hozzád, úgy tenni, mintha ez az egész normális lenne, mert nem az. Nem teheted ezt velem! Inkább keresek magamnak egy rohadt pszichológust, előadom neki a baleset miatti nem létező hatalmas depressziómat, de jól figyelj rám! Nem leszek a beteged. Emeltem fel mutatóujjamat, majd dühösen összefontam magam előtt a karjaimat. Tekintetem villámokat szórt. Fel nem foghatom, hogy gondolhatta azt, hogy bele fogok menni ebbe az őrültségbe. - Menj. Menj el. Erőtlenedett el a hangom. Nem akartam veszekedni vele, de határozottan nem akartam belemenni abba se, hogy akárcsak papíron is az orvosom legyen. Minden porcikám tiltakozott ellene, hiszen tudatom rejtett zugában ez tudom, mit vonzana magával. Nem bírnék úgy tenni fél éven át, mintha semmi nem történt volna közöttünk, mert ez hazugság lenne. Annyi hazugság került az utóbbi egy hónapban a napvilágra, hogy ezt már nem bírnám a vállaimon hordozni.
A nő kifakadása egyszerre nyűgözte le, és rémítette meg. Felállva terítette a kezébe nyomott kabátját a karjára, majd közelebb lépve magasodott a nő fölé. - Nem akarsz a kliensem lenni még papíron sem, mert akkor távol kell magad tartanod tőlem. Inkább elmész terápiára, ami ellen minden porcikád ordít. Ellenben a szeretőm sem akarsz lenni, mert félsz hogy trófea leszel. – megingatta a fejét. – A trófeák ennél sokkal egyszerűbbek. Csak jönnek és mennek. Nincs hiszti, nincs bánat, nincs harag, nincs búcsú. Kielégülés van, majd felejtés. – futottak ujjai a dühösen elvékonyodó ajkakra. - De bárhogy is. Itt lenne az ideje, hogy eldöntsd, mit is akarsz, és elsakkozd magadban azt, hogy mit tudok mindebből nyújtani. – húzódott el. - Ha kitaláltad, jelentkezz…vagy ne. – vonta meg a vállát egy pillanatra, majd eleget téve a nő kérésének fordult el, és sétált ki az életéből.
Kezdőlap
