Vendégszoba

Vendégszoba // Csüt. Jún. 12, 2014 12:14 pm

A szoba jelenlegi lakója: ???

Re: Vendégszoba // Kedd Aug. 05, 2014 1:17 am

Nagojut & Natan Vreth

A Vörös Hold óta, durván hat hónap telt el. Tudtam, hogy nem lesz könnyű megtalálni ezt a Farkast, de mind a Falka, s legfőképpen a magam érdeke az, hogy megtaláljam. Próbáltam az álmok útján kutatni utána, hogy képességemmel "kivallatom" magam, de Alignak tökéletesen törölt belőlem mindent, s még a képességemmel se sikerült többre jutnom. Bestiám zavartsága, ha a témában kutakodtunk, sem nyugtatott meg.
Kezdetben az estéim a reptéren töltöttem, néhány Falka béli Felderítővel (NJK). Amúgy is veszélyes volt számomra egyedül mászkálnom, hiába az Őrzők segítsége, Bestiám mészárlása óta a repteret a halandók "megerősítették". Mind ezek ellenére mégis portyáztam ott, csuklyában, napszemüvegben, vagy elvegyülve a Falkatársakkal a tömegben, de minduntalan kutattam az egyetlen nyom után, az elmémbe vésődött illat gazdája után. Semmi más nem maradt meg, csak az illata, s Bestiájának alakja. Egyszer se bukkant fel, hiába csöveztem többször is, az első pár hónapban a terepen. Később a szag nyomát követve jutottam el azokba a kis utcákba, ahol szétváltak útjaink. De semmi... Újabb és újabb éjszakák, amik a semmire mentek el. Később már a Felderítőket se rángattam magammal. Sőt, már csak rutinból jártam az utcákat, az esti hideg jó volt, s az egyedüllét. Már július közepe volt, mikor azonban változás történt, s úgy tűnt, kifizetődik a türelmem. Az elválási pontunk körül sétáltam, már afféle unalmas kóricálás címen, s nem is igazán néztem, merre megyek, meg nem is figyeltem, jön-e valaki. Az utcák közt felbukkant egy farkas. A város szélén volt, s ha nem érzem meg az ismerős illatot, biztosan csak egy pillanatra kelti fel a figyelmem. De az illat teljes mértékben körbeölelte, olyan intenzíven, hogy először azt hittem, a nőstény Bestia az. De csak egy egyszerű alaszkai farkas volt. És mégsem. Érdeklődve figyelt, mikor megpillantott. Bestiám türelmesen várt. Mire? Én se tudtam. Nem tudom meddig állhattunk ott farkas szemezésben, de végül egyszerű barátunk sarkon fordult, s az erdő felé vette az irányt. Nekem csak ez kellett. Egy szempillantás se kellett, s Farkasom ezüstös alakja száguldott végig a tájon. Az illat az agyam mélyébe kúszva hívogatott. Az erdő hidege finoman cirógatott, s felüdülés volt az egész. Kis barátunk azonban olyan helyre vezetett, ahol az illat végül eltűnt, s helyébe idegen farkasok illata szökött. S ezután ez több éjszakán ment így. Volt, mikor a farkasok vizelő fáihoz lettem csalogatva, ahol a pisi szag nyomott el mindent, máskor bódult virágmezők nyelték el az illatot, s volt arra is példa, mikor elvezetett a Falkájához, s ott a hozzám dörgölőző, de barátkozó, kíváncsi tagok Falka szaga rejtette végül el előlem a keresett nőstény illatát. Bár ez nehezítette a kutatást, de valahogy otthon éreztem magam kis "barátaim" körében, s kifejezetten élveztük Bestiámmal ezeket az éjszakákat.
Ez a hűvös augusztusi este is így indult. Bár most szórakozott voltam, s nem igazán törődtem az előlem kajtató kis Parfümmel. Így kezdtem hívni a nőstény illatát magán hordó ragadozót. Az erdő nyugtató sötétsége, a fák lombkoronájának suttogása most sokkal jobban foglalkoztatott.
Már nagyon az se jutott eszembe, miért is kezdtem követni Parfümöt. Néha fel-fel bukkant a közelemben, de most ez sem érdekelt. Leültem egy avarosabb részre a fák alatt, bundámat összeborzolta az esti szél. Ezüst szemem megvillant a sötétben, de nyugodt voltam.
A szél hidege végigsimított pofámon, s mint akit ostorral csapnak meg, hirtelen felpattantam. Ez... ez... Ez az illat!
Úgy iramodtam neki az éjszakának, mint egy űzött vad. Hallottam, ahogy Parfüm felvonyít mögöttem. Nem tudtam miért teszi, de nem is ez volt a fontos. Az illat friss volt, nem keveredett semmivel, s oly tisztán hozta a szél, hogy a Hollók vérvonalából származók talán azt is megmondták volna, hol és épp mit csinál a forrása.
A fák közt maradva, pillantottam meg a ház fényeit, ahonnan az illatot sejteni véltem. Parfüm újra felvonyított, de ez mélyen, az erdőből érkezett. Mintha figyelmeztetne... De vajon kit?
Egy szemrebbenésnyi pillanatba se telt, míg levedlettem Farkasom ezüst bundáját. A táska, ami eddig mellső mancsaim közt volt átfogva, s így a hátamon pihen, esetlenül csúszott le a testemről. Hát igen, sajnos még nem találták fel a méretre szűkülő, és táguló táskaszíjat.
Kivettem a nadrágom, s a fekete inget, de tekintetem le nem vettem a ház ablakairól. Mozgást kerestem, alakokat, bejáratot... Az erkélyt, ami a kertre, s erdőre nézett szemeltem végül ki magamnak. A kerítést könnyedén átmászva, a kert füvén settenkedve, s néhány ügyes akrobatikus mozdulattal meghódítani az oszlopokat, sikerült is az erkélyre felmásznom, s közben csendben maradni. De azt hiszem, ezt egy 250-en túl lévő Vérfarkastól már el is lehet várni.
Pajzsomat szorosan magam köré húztam, ahogy meglapultam a sötétben, mikor hallottam, hogy valaki a szobában matatni kezd. Farkas vonyítás hangzott az erdő felől.
Kizártnak tartottam, hogy érezné a jelenlétem, se szél, se zaj, pajzs mögé bújok... De állj... Valljuk be, ezt én se gondoltam át teljesen, mégis mit mondok a nősténynek, ha megtalálom? Már ha megtalálom? Szia, te tépted fel kis híján a torkomat a reptéren emlékszel? Mi közöd a Vörös Holdhoz? Ki tudja, lehet csupán csak annyit tud, amennyit én. Neki sincs fogalma semmiről, ugyanolyan áldozat, mint bárki más, aki átesett ezen.
Az erkélyajtó felé pillantottam, s jobb kezemen finoman alakultak át a körmök karmokká. Meg kell tudnom...

Re: Vendégszoba // Hétf. Aug. 11, 2014 11:07 pm

< 3

Könyveket bújok éjszakába menően. Próbálom kihasználni erre az olyan alkalmakat, amikor Paloma éjszakás vagy behívják valamiért az este folyamán - ilyenkor talán kevéssé zavarom éjjel. Nem mintha egyébként olyan hangoskodó lakótárs lennék, de egy-két farkas jelenlétét az ablakom alatt nem egyszerű megmagyarázni neki, ilyenkor viszont szabadon garázdálkodhatnak.
Nem úgy Ethan farkasai, kik a jómúltkor törvényt nem ismerve rongyoltak az erkélyem alá, s cibáltak keresztül a városon - egészen a hotelig. Éreztem a gomolygó energiák között unokám gyéren pislákoló, fel-fellobbanó hullámait... Ám akármennyire is féltették, féltik farkasai, mindkettőnkben van valamiféle sajátos büszkeség! Ez az ő ügye, azt mondta, elintézni valója van. Nem tűnt olyannak, aki ne tudná, hogy mit csinál. Különben sem rongyolhatok be csak úgy a korra és az Elsőségemre hivatkozva bárhová! Nem tudom, hova gondolt az Árny és a Fény, mikor magukkal rángattak.

A könyv felett kissé el-elbóbiskolnék, ám egyik farkasom vonyítása felráz. Figyelmeztet, óvatosságra int, mint mikor veszély közeledtét jelzik társaiknak bundás apróságaim. - Lopva sandítok hát körbe, nem kételkedve "szavában" és lassan engedem le a könyvet ölemből az ágy nehéz huzatú takarójára.
A ház önmaga sötétségbe van borulva, egyedül az emeleti szoba felől érkezik fény, ontva a kellemesen narancsos melegséget a kinti feketeség felé. Árny mozdul a függöny mögött - felállok az ágyról, ám nem az erkély felé indulok, hanem a szobám ajtaját nyitom meg kissé.
- Paaal? - Kiáltok le bizonytalanul, s kiterjesztem energiáimat is, igyekezve befogni a ház környékén tartózkodókat vele, általa.
Újabb üvöltés hallik az erdő felől, mire az ajtó hangos kattanással csukódik be, én pedig immáron az erkély felé fordulok. A pajzs jól rejti a hímet, nem kaparászom direktben a felületét, így át sem töröm azt - amiről nem tudok, hogy létezik, nehéz is volna, nem igaz? - a szobában uralkodó olvasólámpa fény is az ő oldalán áll. Általa árnyéka nem látszik bentről - ellenben kívülről tisztán kivehető homályosan a függönynek hála, amint az erkélyajtó felé közeledem.
Pizsamát viselek - pamut térdnadrágot és egy pántos felsőt - hajam kiengedve, kissé még nyirkosan omlik vállaimra szertelen tincseivel. A tudatlanság bátor-botor módján nyitom ki az erkély ajtaját, mellkasomban kellemetlen érzéssel, ám nem számolva a kint leledző látogatóval...

Re: Vendégszoba // Kedd Aug. 12, 2014 1:16 am

Görnyedve somfordálok az ajtóhoz, mikor bentről egy név hangzik el. Mozdulatlanná dermedek, s csak azt merem remélni, hogy nem látott meg. De remekül rejtőzöm, legalábbis kissé bekukkantva a szobába, bár a függöny homályosítja a képet, de látom az ajtóhoz közeledő alakját. Nem látom tisztán, de amúgy se sokáig vizsgálom, készenlétbe helyezkedem, izmaim megfeszülnek. A félig begombolt ingem alól heges mellkasom lassan emelkedik fel-le, de ugyanakkor érzem, hogy az adrenalin szintem megugrik. Bestiám hegyezve füleit ugrásra kész, velem együtt. S csak annyi kell, hogy az ajtó nyíljon, s kilépjen, és karmos kezem azonnal megindul a torka felé.
Elkapom a nyakát, s a lendület, ami tova visz, betaszít a szobába, vele együtt, hogy magam alá nyomva a szőnyeges padlóra kerüljön. Csak egy tompa puffanás hallatszik, de ahogy lenyomom, s tincseim az arcába esnek, s farkas szemet nézek vele, akkora döbbenet ül ki az arcomra, hogy még a szám is tátva marad. Ez a... kislány?????
Még mielőtt sikítana, szabad kezemet a szájára tapasztom, - bár nem mintha várnék tőle ilyesmit - majd hallgatózok. Nem tudhatom, van-e valaki még itt.
Na ez most így... Ciki? De... Tartom, karmaim amúgy se mélyedtek a húsába, most engedek a szorításon. Közelebb hajolok az arcához, mélyen magamba szívom az őt körülölelő illatot. És ő az. Ő a forrás. Ezt nem lehet eltéveszteni.
Lehunyom a szemem, s arcszőrzetem finoman végigsiklik arcán. Hibát keresek, valami olyat, ami elárulja, hol az igazi nőstény, akit keresek. De senki, és semmi nincs a közelben. Félig lehúzom pajzsomat, s Bestiám a másik köré fonódik, érdeklődve, kíváncsian, fürkészi. 300 körüli lehet, de nem vagyok már biztos ebben sem. Nem erre számítottam. Nem, egy ENNYIRE fiatal testű nőstényre. Mintha csak betörtem volna egy tinilány szobájába. Arra leszek figyelmes, hogy kezem alatt megérzem teste lüktetését. Pofátlan módon végignézek rajta, és az éjszakai pizsamáján. Domborulatokban nincs hiány, minden ott van, ami kell, de kissé megrázom a fejem, majd újra szemeibe nézek, s eddig száját tartó kezemet a vállára teszem. De nem durván, csak finoman helyezek rá nyomást.
- Vörös Hold, és repülőtér.
Csak ennyit mondok, semmi mást. Ebből tudnia kell, ki vagyok. Az illata elárulja, biztosan ő az. Ő az a nőstény. Észreveszem, hogy pántja kissé lecsúszott a válláról, majd óvatosan visszahúzom a vállára. Mert hát a nőkért mindent!

Re: Vendégszoba // Pént. Aug. 15, 2014 5:54 pm

Erkélyajtó nyílik, hangos csattanással ki is vágódik, neki a falnak a következő pillanatban - nem marad más utána, csak az erdő felől érkező nyüszítés. Kósza, árva lelkek riogatója.
Hátam a hűvös padlónak feszül, kezeimmel a torkomat szorongató kézhez tartozó csuklót markolom meg ösztönösen megfeszülő izmokkal. Talán még a vért is sikerül kissé elszorítanom a kézfejében támadómnak. Nem rossz egy kislánytól, mi? Különben is kikérném magamnak, ha hallanám a meglepett gondolatot. Az őrző, akié egykoron a test volt, már a huszonhetet is betöltötte!
Szólnék, ám tenyerét a számra tapasztja, így pusztán világos árnyalatú tekintetemmel és morcosan homlokomra gyűlő ráncokkal jelzem felé rosszallásomat. Mindez az állapot nem szűnik meg a továbbiakban sem - hiába enged a szorításán torkomon - hasam kissé befeszül, mellkasom is "belemerevedik" egy félbehagyott lélegzetvételbe, mikor a hím közelebb hajol. Lehelete bőrömet cirógatja mitől finoman borsódznak meg a pihék nyakamon, akármennyire is... fura a helyzet.

Enged a pajzsán is kissé, én pedig ezt a pillanatot használom ki, hogy kicsit többet mutassak abból, mint amennyit láttatni engedtem felé eddig. Ezek alapján "csak" kétszáz évet hibázott, s most egy ötszáz körüli nőstény energiái azok, melyek kegyetlen hirtelenséggel rombolják földig pajzsát, miközben én magam is mozdulok. Lelököm a hímet magamról, ám mivel nem engedem el, "megyek utána"... fölébe kerekedve ragadom meg ezúttal én a torkát éles karmokkal sértve finoman fel bőrének felszínét a hirtelenség közepette kicsit. - Eddig csak tippelni mertem volna, de vérének, farkasának illata... Igen, ez valóban Ő. A szentségtelen követ, a Tébolyodott Atya hírvivője.
Ha ellenállást mutatna, indulatosan (de nem okozva további sérülést) lököm vissza a kemény parkettára, hogy csak úgy koppan. Farkasom energiái fölébe kerekednek övéinek, leteperve, maguk alá temetve azokat parancsolóan. Tudja már, hol a helye! Besurranó...
Azzal nem is törődök különösebben, hogy jelen pozíciómban csak még jobb rálátást biztosítottam neki magamra - valahogy nem fogok elkezdeni azon aggódni, hogy hogyan is festhetek éjnek idején egy hím társaságában. Nyolcszáz évig nem tettem, miért most kezdeném el? Helyette azonban szavai hallatán engedek szorításomon kissé.
- Ha jöttél, hogy befejezd, amit elkezdtél, elég bénán csinálod. - Horkanok fel, s alig nyúlna ruhám pántja felé, elkapom csuklóját. Tekintetemben Holdanya fénye villan egy pillanat erejéig figyelmeztetően.
- Mit akarsz tőlem?

Re: Vendégszoba // Pént. Aug. 15, 2014 10:53 pm

Egy örökkévaló pillanatnak tűnik az egész, de a Farkas ösztöne vezet. Csak érezni vélem lehunyt szemeim sötétjén át, hogy megdermed, ahogy bőrünk finoman súrolja egymást. Tény, és való, hogy meglepett ezzel a testtel. Nem vagyok mai csirke, sokat éltem már, és tapasztaltam, így talán semmi alapja sincs, hogy meglepődjek. De nem erre számítottam. Ma is tanultam valamit.
Csakhogy a tanulásnak is ára van. Erejét érzem csuklómon, s mikor a környezetet próbálom leellenőrizni, úgy furakszik be a fennmaradt pajzsom mögé, hogy egy szemrebbenésbe se telik, hogy föleszméljek. Hisz ha eddig döbbent voltam, akkor a következő szituációra mit mondjak? 500 év? Ennyire nem jók az ösztöneim? Hogy tévedhettem ekkorát? Nem, ez lehetetlen!
Pupilláim kitágulnak, s közben próbálnék hátra vetődni, hogy kitérjek előle, de gyorsabb, s úgy vág a földhöz, mintha csak valami rongybaba lennék. Szeretem, ha egy nő irányít, de itt most sajnos nem arról a fajta vezetésről van szó, amire minden más alkalommal gondolok. Megpróbálok felegyenesedni, de akkorát koppan a fejem a padlón, hogy kénytelen vagyok szembesülni a ténnyel, újfent slamasztikában vagyok. Bár, ahogy itt fekszem, szétvetett tagokkal, egy nő fogja a torkom, emlékeztet Californiára. Ott is besurranót játszottam, csak akkor éjjel egy ügyes csapda áldozata lettem, és fejjel lefelé lógva talált meg a Suttogó a szobájában...
Bestiám sincs kibékülve a meglepetés erejével visszatámadó nőstény energiáival. Nem erről volt szó! Bár kénytelen megadni magát, s kushad, morgása, s vicsorgása jelzi, hogy nem tetszik neki a jelen helyzet.
A fölém tornyosuló nőstény látványa és ereje még inkább feldobja az adrenalin szintem, de ezt talán nem most kéne. Oké, izgatott vagyok, mert ki ne élvezné ezt a helyzetet? De amiért jöttem, az jobban foglalkoztat. Nem ragadom meg, s az elutasítást is tudomásul veszem, mikor pántját próbálom megigazítani. Tartom a kezem, ahogy fogja a csuklóm, s ezüstösen megvillan a szemem. S ahogy elhangzanak szavai, egy pillanatra fogalmam sincs, miről beszél.
Aztán egy gúnyos mosoly kerül fel arcomra.
- A baj az, hogy nem tudom, mit kezdtem el, hogy befejezhessem. De ezek szerint, ön tudja! - megadom a tiszteletet az idősebbel, ha máshogy nagyon nem sikerült.
Kérdésére azonban elkomolyodok, s hiába tart, minden erőmet bevetve emelem meg a törzsem, hogy kis híja legyen csupán, hogy az orrunk összeérjen.
- Az igazat akarom tudni, hogy mi a franc folyik ebben a városban!? A Fekete és Vörös Hold éledésének okát, s az olyan Bestiák titkát, akiket minden ok nélkül megtámadtak random Farkasok. Mint pl. maga! A kellemetlenség talán az lehet, hogy én voltam a magának szánt random Farkas. És én nem vagyok az a fajta, aki belenyugszik abba, hogy "megtörtént, hagyd a francba!".
Kerestem ezt a nőstényt hónapokon át, és nem ok nélkül. Ahogy az sem ok nélkül lehetett, hogy sikerült megtalálnom. És az sem ok nélküli, hogy képtelen vagyok behatárolni pontosan a korát. Illata körbeleng, egyenletesen veszem a levegőt, tartom magam hozzá, ha körmei még inkább a húsomba mélyednek az sem érdekel, de az energiáimból kiérezheti azt az elszántságot, ami oly sok éven át megedződött bennem, s jellemez, s ami most ide vezetett, ő hozzá.

Re: Vendégszoba // Szer. Aug. 27, 2014 5:49 pm

Fölébe kerekedem, a padlóhoz szegezem a hímet mind fizikálisan, mind pedig energiáimmal. Nem vagyok az oktalan erőszak és dominancia-fitogtatás híve, de azért álljon már meg a menet, így az éjszaka kellős közepén!
- Nem? - engedem el csuklóját szavait hallva. Kék tekintetem az arcát fürkészi, hazugság szikrája után kapva-kutatva, ám portéka nélkül marad. Igazat szól a férfi.
- Mallory az az Ön. És igen, tudom. - Szusszanok hát megadóan, szinte már békülékenyen ám a legkevésbé sem óvatlanul. Habár szorításom enged, tenyereim továbbra is a férfi vállain támaszkodva pihennek meg. - Ennek "köszönhetően" amikor a másik megpróbál felülni, sikerrel járhat. Én magam kissé kibillenek az egyensúlyomból, vállaiba kapaszkodom meg és a riadtságtól megugró szapora szívveréssel együtt a levegőt is pihegve szedem, miközben a hímre pillantok. Mégis mire készül?

Érezni felőlem a nem múló értetlenséget a férfi ittlétét illetően, s ezen megáradó szavai sem segítenek, ugyanis felnevetek azokat hallva.
- Most komolyan... ezért másztál fel az erkélyig és öletted meg majdnem magadat? - Ha engedi, feltápászkodom öléből, s felállva kezemet nyújtom a padlón ülő férfi felé, felsegítve.
[color=mediumpurple- De ha már így itt vagy... mit szólnál egy játékhoz? Legyen nekem is örömöm abban, hogy két lábon járó lexikonnak nézel. [/color]- Villan csibészes mosolyom, s lehuppanok az ágyamra, megpaskolva magam mellett a helyet.
- Mindennel kapcsolatosan válaszolok, cserébe neked is válaszolnod kell a kérdéseimre. - Hazugság kizárva, én magam sem tervezem leplezni a fair play értelmében szavaim igazságtartalmát. Hiszen ettől lesz érdekes igazán a játék.
Akár mellettem, akár előttem foglal helyet a hím, én magam ficerészek még kissé ültemben, megigazítom azt a pántot is, melyet az imént neki nem hagytam, majd belekezdek:
- Nem tudom, mennyire vagy tisztában vele, de egykor Fairbanks területén alakult az első... hát nevezzük farkasfalkának, bár nem volt olyan erős rendszere még, mint a mai falkáknak. Alignak és Tupilek, minden elsők legelsői személyesen választották ki és tanították utódaikat, továbbadva a farkaslét ajándékát. - Bahh, sosem voltam igazán jó ebben. Bezzeg Kilaun...
- Alignak egyre többet és többet várt el tőlük, élvezte a hatalmat és ez lett a veszte. Az utódai végeztek vele. - Sóhajtok aprót, takarómon számolgatva a pöttyöket, majd kisöprök pár szőke tincset arcom elől, ahogy felpillantok a hímre.
- A Vörös Hold napja Alignak halálának évfordulója. Nyughatatlan szelleme ezen a napon bosszúra szomjazik, a leszármazottak vérére. Azért nem emlékszel semmire, mert maga Alignak szállta meg az elmédet. - Közlöm tárgyilagosan, szinte várva, hogy mikor röhög a képembe, de olyan igazán izmosan ám...
- És a kérdésem: Kinek a vérvonalát gyarapítod? - Egyszerű kérdés, nem igaz? Azt már éreztem rajta az imént is, hogy a falka tagja, így erre nem kell szerencsére rákérdeznem.

Re: Vendégszoba // Vas. Szept. 07, 2014 11:38 pm

Hogy a kérdését biztosítsam, hagyom, hogy energiái végigmustráljanak, de az igazság az néha az én számból is kihallatszik. Ami ez esetben épp aktuális. Megingatom a fejem, hogy valóban nem. Fogalmam sincs arról, mit kellett volna tennem ezzel a nősténnyel, de mindenesetre örülnék, ha "felvilágosítana". Ahogy kiegyenesedek, még engem is meglep, hogy könnyedén ülök fel, s heges mellkasom csupasz bőre, mely az ing alól kilátszik, forrón simul a másik ruhájának anyagához. Fenevadam morogva mozdul, de csendre intem, hiába dobja fel még inkább az adrenalin szintemet az a halk dobogó lüktetés, melyet hallok a mellkasa felől. Szinte megdermedek, ahogy érzem, hogy vállamba kapaszkodik, s szinte kapkod a levegőért. Kényszerítenem kell magamat, hogy ne az ágyékomba süllyedjen le a vérem, s igyekezzek továbbra is józan maradni. Felpillantok a nőre, ahogy bemutatkozik, s íriszeiből igyekszem kiolvasni valamit, amivel csak azt tetézem, hogy megrészegülök a zavart pillantásától, de nem bírom rólam elfordítani tekintetem.
- Natan... - szólalok meg kissé rekedten. Most képzeletben jól kupán vágom magam, amiért a valós nevem használtam, de ez mindegy is. Ha akarná, bizonyára úgyis kiderítené. Nevetése ráz fel, s kissé sértődötten fordulok el tőle. Ennyit a szónoki képességeimről. Hiába, nem vagyok egy Mel Gibsonos Rettenthetetlen.
- Nem vagyok a "becsöngetek az ajtón és hozok egy doboz bon-bont" híve. Így legalább eszembe jut, hogy élek. - nézek rá, ahogy nyújtja felém a kezét, s egy virgonc mosoly is kitelik tőlem, ahogy felállok. Most már fordul az állás, bizonyos értelemben, hisz most én nézek le rá, ahogy ott állok vele szemben.
Az ajánlatra kissé félrebillentem a fejem. Farkasom és én is csapdát sejtünk, s villog a vészjelző. De nem érzem, hogy ez valódi veszély lenne. Legalábbis még nem az.
Végül óvatosan leülök mellé, felé fordulok, ujjaimat finoman összekulcsolom magam előtt, majd sötétbarna íriszeimet rá emelem. Figyelek. Minden szóra. Minden apró hazugságra. Vagy épp igazságra.
A régi történelmet hallgatva, óhatatlanul is lelki szemei kerülnek Beharapóm történetei, az Elsőkről, Vérvonalaink Alapítóiról, Alignak ellen tett árulásukról.
Mikor befejezi, kis csendet hagyok, hogy leülepedjen a dolog. Valahogy sejtettük mindannyian, akikkel a Vörös Hold megesett, hogy a Szellemek játékukat űzik velünk. De valamiért Mallory hangjában az a meggyőződés is ott lapul, amiért a kételkedés semmiféle szikrája nem gyullad ki bennem. Tekintetem arcát fürkészi, és a lehető legnagyobb komolyság uralkodik bennem. Én ne hinnék neki? Egy druida tanokon élő, Szellem világgal összevitatkozó hülye gyerek?
- Biisaiyowaq, a Megoldó. - felelek végül, megtörve a kérdése után meghagyott csendet is. Egy kicsit gondolkodóba esek, hisz kérdések százai cikáznak végig bennem. Végül szépen lassan én is szóra nyílok.
- Azt mondod, Alignak megszállta az elmém, azért, hogy a leszármazottainak vérét vegye. Amikor rád támadtam, azt kérdezted, "jöttem, hogy befejezzem, amit elkezdtem". Most őszinte leszek, amit becsülj meg, mert tőlem ez a tulajdonság igen távol áll. Azt mondanám, hogy egy kiváló Eska utóddal hozott össze a Sors. Akkor talán megérteném, hogy nem vagyok képes belőni még a korodat sem. De még sose találkoztam olyan Eska vérvonalúval, aki így "váltogatta" volna az életkorát. Tehát biztos vagyok abban, hogy itt más lappang a háttérben.
Kis szünetet tartok, de végig arcát figyelem.
- Miféle utód vagy te, hogy Alignak, bosszújának idején megtalált, s megtámadott téged... énáltalam?
Nem tudom mégis miféle választ várok. De ki tudja. Talán majd most fogok nevetni?

Re: Vendégszoba // Vas. Szept. 14, 2014 11:34 pm

Ellentétben vele, én bizony lesütöm szemhéjaimat tekintetét észlelve. Neve hallatán pillantok csak fel újfent, apró mosollyal ajkaimon.
- Igazán örvendek, Natan. Noha legközelebb inkább a csengőnket és a bejárati ajtót használja, ha be szeretne jutni a házba. - Szélesedik ki egy csibészes tündér-vigyor a képemen. Nem mintha az erkéllyel bármi problémám lenne. Van, aki szereti a kihívásokat - ahogy ezt ő maga is megerősíti a következőkben. Na meg... megvan a maga bája a dolognak, akárhonnét is nézzük.

És megvan a maga sajátos atmoszférája - bizonyossága, ha úgy tetszik - a szavaimnak is. Régi mese, mely hallatán ősi ízeket, illatokat idéz orromba az emlékek hada. Persze, ehhez elengedhetetlen a megfelelő hallgatóság is, s biztosra mondom: Natan remek hallgató.
Minden szavam igaz, s ő mindegyiket úgy issza magába, mintha mi sem volna természetesebb. Megkérdőjelezés nélkül.
Mennyit tudsz hát farkas vajon... rólam, s a testvéreimről? Mögötted huszonöt évtizednyi tapasztalat, s a nyitottságod a történetünkre arra enged következtetni, hogy nem vagy érdektelen a témában. Kölyke volnál talán valamely testvéremnek?
Ahogy a férfi Biisai nevét említi, apró mosoly szökik ajkaimba, s tekintetemben különös fény csillan. A felismerésé.
- Hányadik fokon? - szalad ki önkéntelenül is a bennem imént felmerülő kérdés ajkaimon ezzel együtt. Aztán megint csend. Tekintetem zöldeskékje némán cikázik a másikon, várva, hogy szó hagyja el száját. Elvégre én kérdeztem, ez most az ő köre.
- Ötszáz év alatt sok mindent megél és megtanul az ember a saját és farkasa képességeivel kapcsolatban. De igazad van, nem Eska vérvonalához tartozom. Csak sok időm volt edzeni a pajzsomat. - Jegyzem meg csendes szórakozottsággal bizonytalanságot olvasva ki szavaiból. Genyaság, de valahol élveztem ezt az egész helyzetet: válaszolni a másiknak úgy, hogy ne hazudjak, de mégse adjak ki magamról a kelleténél többet. Ha már a múltkor az a kis nőstény, Emma, biztosan hírül vitte az alfának, hogy eszem ágában sincs csatlakozni a helyi falkához, legalább a dolgukat ne könnyítsem meg teljesen, nem igaz?
A mostani életem okkal van úgy felépítve, ahogy. Miért rombolnám le egyetlen kitárulkozó vallomással az egészet?
Kérdésére kissé leengedem vállaimat, mire a felsőm elnyúltabb pántja megint lecsúszik vállamról.
- Idomár vagyok. Ezért a farkasok odakint. Még újak, nem igazán tudják, hogy nem szerencsés a ház körül mutatkozniuk, ha épp nem hívom őket. - Szeretettel beszélek farkasaimról, némi anyukásan megrovó éllel hangomban, ami a viselkedésüket illeti.
- De a vérvonal teljesen mindegy a kérdésed szempontjából. Nyilván azért engem támadtál meg, mert én voltam az egyetlen másik farkas a környéken. - Szélesedik ki mosolyom, s érezni, hogy ha volt is neheztelés a történtek miatt bennem, az immáron tovaszállt. Főleg, hogy kiderül: nem tudatosan tette, amit tett, s Alignak szelleme már nem környékezi elméjét.
- A történtek után próbáltam utánajárni az egésznek, de nem sokra jutottam azon túl, amit elmondtam. Alignak minden évben a leszármazottakkal gyilkoltatja le egymást ezen az estén, ezen a területen. Talán a kötődése a területhez olyan erős volt, hogy szellemként is ide van kárhoztatva örökre... Nem tudom, az őrzők nem nagyon akaródznak kiadni a krónikáikból semmit, elhiheted. - Ciccenek rosszallóan, s suta félmosolyt küldök csibészesen a másik felé, majd egy rutinos, ösztönből jövő mozdulattal simítom szőke tincseimet füleim mögé.
- Bocsánat egyébként, ha kicsit elragadtatom magam, de ez a munkám és egyben a szenvedélyem is. Antropológus, Alaszka szakértő, szolgálatodra! - Még kissé meg is hajolnék felé, ha épp nem ülnék. Így marad a játékos biccentés.

Re: Vendégszoba // Csüt. Szept. 25, 2014 12:40 am

- Az öröm... kölcsönös... - bár az igazat megvallva, némi bizonytalanság van bennem. Most komolyan, örül nekem? Belopakodtam hozzá, letámadtam, aztán ő engem, utána... na jó, szóval ha én az ajtajában csöngettem volna, akkor biztos, hogy nem azért csöngetek, hogy titkokat tudjak meg. Illetve, nem olyan titkokat. Az ajtófélfának vetném a vállam, majd mikor ajtót nyit, a kanapé a következő állomás. Vagy talán odáig se jutunk el. Kissé megrázom a fejem, s igyekszem összegabalyodott testünk képét agyam mély zugaiba süllyeszteni.
A szavai, mint egy csodás történet folyama, ragad magával. Újra ifjú kölyöknek érzem magam, aki Beharapója biztonságot, tiszteletet sugárzó hullámaiban fürödve, megbabonázva adja át magát a történeteknek. S valahogy ezt érzem tőle is, ifjú, felnőtt, korcs valómban, ami meglep. Miért érzem ezt?
- Második fokon. - felelem, folytatva a játékot. Mindent próbálok bevetni, hazugságot szimatolok, úgy köröz körülötte Bestiám, mint valami veszett vad. Nem, nincs semmi. Semmi. Ez megőrjít! De állj!
Natan, Natan... Mosoly suhan fel arcomra, s így figyelem mozzanatait. Idomár?
- A nagyvárosokban nem igazán találkoztam Idomárokkal. De ilyen hely, mint Fairbanks, vonzza őket. Mégis te vagy az első, akivel így összefutok. - ez csak olyan megállapítás - Mindenesetre farkasaid remekül távol tartottak tőled, nincs okod haragudni rájuk. Egyedül az esti szélnek köszönhetem, hogy megtaláltalak, ha a farkasaidon múlik, még most is kinn kóricálnék.
Szórakozottan eldőlök az ágyon, s a plafont kezdem bámulni.
További szavaira gúnyosan felnevetek.
- Alignak bosszúja kegyetlenül csattan az örökösein. No meg a halandókon. Mikor láttam a jelentést a pusztításról... Nem mintha számítana az emberek élete, de ha minden megszállást számítok, -amiről én tudok- azért Alignak éhsége eléggé nagy volt azon az éjszakán.
Megvakarom a hegeket a mellkasomon, majd a nőre pillantok. Arcát fürkésztem.
- A legbosszantóbb számomra az, hogy semmire nem emlékszem. Úgy zártak a lelkem mélyére, mint valami rongybabát. - mosolygok, s úgy beszélek erről, mintha épp az időjárást ecsetelném - Az Őrzőkhöz én se jutottam be ilyen téren, de... elmondanád, hogy pontosan mi történt, amikor megtámadtalak? Úgy értem. Mondott neked valamit Alignak? Megsebeztelek, lelkileg?
A mosoly szép lassan lehervad, s miközben szavaim elhangzanak, szépen, lassan, alig észrevehetően felülök, s olyan közel hajolok hozzá, hogy utolsó szavaim forró leheletként simulnak ajkára. A mozdulata, mely tincsét tűri el, oly természetessé teszi alakját. Csintalan, eleven, s olyan... titokzatos. Végig szemeibe nézek, ajka előtt pár centire van ajkam, majd kedvesen megsimítom a karját, fel a válláig, s így a pántja újra a helyére kerül. Szemtelenül elmosolyodok, még egy apró kacsintás is futja tőlem.
- Tetoválás, fegyver készítést űzök jelenleg, de ha szeretnéd, összerittyentek neked egy kovácsolt vaskaput, hogy többé ne tudjanak átmászni hozzám hasonló mocsok kis muffzabálók a kertedbe.
Azt már nem teszem hozzá, hogy én megtudom úgy oldani, hogy átmászhassam...
- Van még kérdésem, szóval folytassuk. - mosolyom még mindig tartom, s egy kósza tincs arcomba esik, de tekintetem csak az ő szemeit pásztázza.

Re: Vendégszoba // Hétf. Okt. 13, 2014 10:59 pm

Mit sem sejtek a férfi elméjében zajló képek kapcsán, azt viszont biztosra állíthatom: tényleg örvendek neki. Még azok után is, hogy a torkomnak esett a repülőtéren.
Megkeresett, kijárta az utat utánam, s noha nem azért, hogy bocsánatot kérjen, csupán válaszokért, mégis... valahol egyenértékű a kettő. Hogy őt sem hagyják nyugton a történtek, érdeklődik.... Örvendetes dolog mindez!
Noha kétségtelenül jobban örvendeznék emberibb időpontban és kevéssé erkélyre lopózós módon.
- Nem sokan vagyunk errefelé tudomásom szerint. Én is mindössze egyetlen másik egyénnel találkoztam. - Vonok vállat könnyedén. Nagy kár ez egyébként, kicsit sajnálom, hogy ennyire messzire kerültek leszármazottaim mind az anyaföldtől. Senki nem maradt itt a legelsők közt beharapottak közül... vagy már nem is élnek. Elhullottak az indián háborúk alatt talán ők is, mint sok más társam, kiknek oldalán küzdöttem annak idején.
Elterül az ágyon, s pillantásom arcáról szétterülő tincseire irányulnak. Úgy hallgatom okfejtését. Arcomról nem csupán a mosoly tűnik tova, de érezheti a hangulatomon is, hogy nem épp vidám számomra e téma.
- Tizenhárom. Tizenhárom utódja volt Alignaknak és Tupileknek összesen. A vérvonalfőkként ismertek. Talán... talán minden vérvonalból egy leszármazottat megszállt. Vagy egyet megkísérelt megölni, nem tudom. Sosem voltam utódaira dühös szellem, hogy értsem a logikáját. - Jelenik meg a végére azért apró, óvatos kis mosoly ajkaim szegletében.
- Nem voltál túl vidám látvány, elhiheted. Konkrétan a civilek szeme láttára változtál át és estél nekem. Az egyikőjüket szét is tépted indításul, aztán... kergetőztünk kicsit a terminálon. - Nevetek fel, némi keserűséggel a visszaemlékezés kapcsán. - Az egyetlen használható fegyver, ami a kezem ügyébe akadt az egy poroltó volt. Annyira nem élvezted, mikor a képedbe kaptad a tartalmával együtt. - Tekintek le a hímre, mellkasom megremeg a kuncogástól.
- Ami Alignakot illeti... fenyegetőzött. Hogy egy utód sosem nő túl a teremtőjén. - Komorul el kissé arcom, ahogy elpillantok Natanről. Nem hazudok, annak írmagja sincsen bennem, csupán az évszázadok alatt a szavak forgatásának mesterségét alaposan kitanultam.
- Meg akart... meg akartál ölni egészen egyszerűen és minden esélyed meg volt rá akkor. Mintha több száz év erejével rendelkeztél volna. Az egyetlen esélyem az volt, hogy magadhoz tértél, mielőtt komolyabb kárt tettél volna bennem. A többit pedig már te is tudod. - Tekintek vissza le a hímre. Azaz tekintenék, ha nem érne közben orra hegye szinte majdnem az enyémhez.
Ajkaim kissé elnyílnak a meglepettségtől, a levegő bennreked tüdőmben.
- Nem. - Suttogom. - Ettől azért több kell, hogy valaki sebet ejtsen rajtam... - Igaz, nem sokkal. Ha maga Alignak állt volna velem szemben és nem ennek a férfinak a farkasa, akkor talán máshogy csengtek volna a szavak, más erejük lett volna. De teremtőm csupán egy szellemlény immáron. Fény, mely nagy árnyékot vet ugyan, de ereje csak ideiglenes. Nem léphet át bármikor kedve szerint e világba.
Szavaira akaratlanul is elvigyorodom csibészes mosollyal, nem húzódva el tőle.
- Nem az én házam. Csak bérlem a vendégszobát. Íjat is tudsz? - Firtatom gyermetegen követelő éllel hangom rejtekén. Azt hiszem, ezt vehetjük kérdésnek, így mázlija van. Ő is feltehet egyet, amint válaszolt.
- Hallgatlak! - Hátrébb hajolok, karjaimmal hátam mögött támasztom meg magamat.

Re: Vendégszoba // Vas. Nov. 02, 2014 9:31 pm

Mivel figyelmem nem lankad irányába, észreveszem minden rezdülését, akár arcán, akár hullámaiban. S szavaimra igen csak lehervad az a finom kis mosoly. Normális, emberi keretek között a megbánás, a fájdalom, az önmarcangolás tébolyítana meg, mindannak tudatában, amit tettem a reptéren. De ahogy minden fajtársam, megtanulja ezt, nem elnyomni, az se teljesen jó szó, ha azt mondom, élvezni, inkább csupán... Együtt élni vele. Én is megtanultam ezt. Talán túlságosan is. Bestiák vagyunk, ölünk, mert ezt követeli a természetünk. Az Éhség nagy úr felettünk, s Hold anyánknak ellent mondani, kész szenvedés. Volt pár hónapom, mikor láncra verve kellett várni, még a Hívás éjjelén is. És nem... nem buli.
A testem felett, miután visszakaptam az irányítást, még jó darabig fogalmam se volt arról, mit teszek, hol vagyok, kivel állok szemben. Utólagosan jutottam hozzá néhány reptéri biztonsági video felvételhez, amit a Falkám intézett és tüntetett el. Csak azokból láthattam, pontosan mi történt, ill. már amit a kamerák fel tudtak venni. A poroltónak a nyomára emlékszem csupán, mert egyrészt aznap este csak húsos, véres, poroltóhabot öklendeztem, másrészt pedig néhány törött fogam is akadt, amik persze most már meg se látszanak, de ezzel inkább nem fárasztom vendéglátómat.
Alignakról tett szavaira azonban elidőzik pillantásom arcán. Érzem, hogy a hullámai nem árulkodnak róla, mégis, valahogy az, hogy nem néz rám, hanem mintha emlékezne. Emlékezne valami olyanra, amit nem mondd el nekem. Alignak valami olyat mondhatott... Vagy... Sok mindent belegondolok a tekintetében, de a legőrültebb mégis az, hogy esetleg ismerte Alignakot. De ki ismerné Alignakot? A legelső vérfarkast, az Ősök Ősét, Tupilek testvérét? Ugyan, ez nem létezik, ez még tőled is merész Natan!
Meg akartál ölni... Ez a mondat halkan cseng a fejemben. Én? Én miért? Alignak szállt meg... De ja. Mutogathatok bárkire. Én voltam az eszköz. Én voltam a fegyver. Az én Bestiám volt a gépezet. Ez a gondolat ismerősen cseng. Hisz az egész életem erről szólt. Eszköz voltam, más kezében.
Tekintetünk összetalálkozik, s csillogó szemeit vizslatom. Szétnyíló ajkaira kedvem lenne azonnal leteperni, s felfalni a száját, de csak mosolyom szélesedik.
- Én úgy látom, mégis okozott ott neked valamit. - súgom halkan, s finoman a mellkasára bökök. - De ha nem bántott meg Alignak, akkor miért vagy most így elkenődve?
És nem, nem csak a hullámaiból, valóban az arcára van írva. Válláról végig a nyaka mentén érintem bőrét, ujjam hegyével simítok rajta végig, tincsei játszva fonódnak ujjaimra, érintésem arcélén végigtáncol, majd tenyerem orcáján pihen meg. Még mindig közel hajolva tartom magam.
- Igen. Íjat is tudok, hisz fegyver kovács volnék. De persze, attól is függ, milyen konstrukciót szeretne a vevő? Modern, csigás íj, könnyed, vagy régi fajta, esetleg robosztus, erős... Milyet szeretnél?
Mindezt súgom ajkaiba, de még csak véletlenül se kerülök közelebb. Érzem bőre melegségét a kezem alatt, ám ekkor kissé hátra dől. Végignézek alakján, s tetszik, amit látok.
- Túl akarsz nőni a Teremtődön? Alignak bizonyára nem véletlenül mondta ezt neked.
Nyugodtan, figyelmesen nézek rá.

Re: Vendégszoba // Pént. Nov. 21, 2014 12:33 am

Pillantásunk találkozik, s kérdésére őszintén érdeklődőbe fordul a kék szempár csillogása, ahogy a hímre tekintek. Megbök, én pedig elkapom csuklóját, mielőtt visszahúzná a kezét. Nem eresztem, kettőnk között tartom meg karját ebben az elenyésző közelségben.
Hogy miért bánt? Mert megtörtént, te ostoba!
Eszköz voltál egy dühös apa, egy háborodott elme, egy veszett farkas szellemének kezében te és a társaid - a leszármazottak.
- Szerinted ez nem szomorú? - Firtatom csendesen. - Hogy a leszármazottak szívnak azért, amiről nem is tehetnek. Hogy valakiben ennyi harag és gyűlölet lakozzon, hogy képes legyen ártó szellemként a földre térni, megszállni mások elméjét. Szerintem... ez rendkívül sajnálatos. - Engedem el kezét, mely menten vándorútra indul vállamon. Égnek merednek a pihék is tarkómon, ahogy nyakamon szaladnak végig puha ujjai, s akaratlanul is elé megyek a mozdulatnak, amivel arcomra simít, mint valami doromboló kismacska.
Mennyivel egyszerűbb lenne... nem beszélgetni, nem a szavak nyelvén szólni most. Hogy csak most ismertem meg? Legyen azoknak a gondja, akik a bátyáimnak nevezik magukat, noha nem vagyok sem kislány már, sem pedig védtelen a hímmel szemben.
Felsorolására és a végén a kérdésre elmosolyodom. Igen, tényleg ilyen egyszerű lenne minden. Kicsit a Haight-Ashburyban töltött időszakra emlékeztet az egész helyzet hangulata, ahogy ott lebeg a levegőben közöttünk a kimondatlan "megtehetnénk" - bármivel kapcsolatban - és súlytalan. Nem lenne ára, nem fájna, nem hagyna nyomot, csak egyszerűen megtörténne. Ezt suttogják ajkai is a szavain túl ebből a veszett közelségből.
- Egyszerű reflexíjra gondoltam. Még jobb, ha követi a hagyományos irokéz íjak egykori tulajdonságait... Ha kell, tudok adni pár könyvet a témában. - Mosolyodom el, majd csendesen teszem hozzá, még mielőtt elhajolnék, ugyan úgy súgva a férfi ajkaiba a szavakat, ahogy ő tette az imént, hogy: - Vagy akár mesélhetek róla én magam is. - Sóhaj szakad én pedig elhajolok, hogy a mosoly ajkaimra fagyjon a következő szavak hallatán.
Kezdesz elszemtelenedni, te hím...
- Nem, valóban nem véletlenül, de ami a Teremtőm és köztem van, az nem tartozik másra. Jobb lenne, ha mennél. - Fűzöm hozzá mindenfajta átvezetés nélkül. Lehet, neki hirtelen jön a kérés-megjegyzés, nekem teljesen logikusnak tűnik. Figyelmeztetés, melyet jobban tenné, ha megfogadná. Kár lenne Paloma kertjéért, ha tettlegesen kellene távozásra ösztönöznöm.

Re: Vendégszoba // Pént. Nov. 21, 2014 2:19 am

Nyugodtan pillantok rá, s egyáltalán nem érzem magam kellemetlenül, vagy úgy, hogy le kellene állnom. Természetes, megnyugtató. Kérdésére nem válaszolok azonnal. Végül egyszerűen ejtem ki a szavakat.
- Mindennek oka van. Minden ered valahonnan. Valószínűleg Alignak haragja is, és az is, hogy utódain csattan a dolog. - érintésem olyan lassan vándorol bőrén, amilyen lassúnak tűnik most az idő. Nem rohanok sehova, s valamiért itt ragadtam. Biztosan, mégis gyengéden érintem, tenyerembe illik orcája. Elidőzik rajta így egy darabig tekintetem, majd végignézek rajta. Érzem magamon a tekintetét, s ettől az a jól eső adrenalin féleség önt el, amikor tudom, hogy bejövök egy nősténynek. Mert igen. Tudom, hogy bejövök neki. Nem kér, én sem, és nem várunk el semmit egymástól. Két Bestia kergetőzik, méregeti egymást, s végül kéjbe öltözött egyesülésük az éj nyakékeként szolgálna. De semmi több. S mégis ott az a határvonal, ami furcsamód megálljt parancsol. Nem nekem, inkább úgy veszem észre, hogy neki. Körbeöleli valami olyasmi, ami engem is évszázadok óta, de amiből ered, az úgy hiszem, mindkettőnknek más. Közben kezem combján pihen meg.
- Utánanézek én, szeretem az új kihívásokat, de... - s utolsó, suttogó szavaira kissé meglepődve dermedek meg. Ezüstbe vált pillantásom, s a felfokozott vágytól megmorran bennem a Bestia, de ezt csak a visszafogott, kissé szakadozva kifújt forró leheletemből érezheti.
Hallgatnám nap estig, ahogy mesélne nekem, de ezt inkább nem adom a tudtára. Hisz pontosan tudja. A választ, amit azonban kérdésére kapok, kissé fagyos hallgatás követ. Ajh... Ezt a melodrámát. Legszívesebben kinevetném, de csak félrebillentett fejjel firtatom, időközben emberivé visszaalakult tekintetemmel. Tudom, hogy erősebb, gyorsabb nálam. Ha most tovább feszítem a húrt, csak rosszul járok. Behunyom a szemem, beletúrok a hajamba, majd felsóhajtok.
- Hát jó. - szólalok meg végül.
S még mielőtt fölfogná a szavak súlyát, eddig combján pihenő kezem ránt rajta egyet, s még mielőtt kitérhetne, ragadom meg erőteljesen, tarkójára kulcsolódik szabad kezem, magamhoz rántom, s ajkamat ajkára tapasztom. Illata az elmémbe hatol, ahogy nyelvem az ő szájába, s korbácsolja érzékeimet. Bestiámat láncra verve tartom, mert ha hagyom szabadon garázdálkodni, akkor valószínűleg nem érem meg a hajnalt.
Érzem, hogy hozzám simul, de még mielőtt megérezhetné, mi zajlik le a gatyámban, derekánál fogva dobom bele az ágya közepébe, majd egy gyors mozdulattal talpon termek, s felé pillantva nemes egyszerűséggel... elmosolyodok.
- Sajnálom, ha megbántottalak. Mindenesetre köszönöm a jóéjt puszit. - kacsintok rá gyermeki szemtelenséggel, s nyugodt léptekkel elindulok az ablak felé. Elvégre ott illő távozni, ahol bejöttem...

Re: Vendégszoba // Szomb. Nov. 22, 2014 10:11 pm

- Persze. Mind ismerjük a történetet. - Biccentek aprót szavai kapcsán. - De ettől még szomorú marad. - Húzódik suta, szinte már rajtakapottnak tetsző mosolyra ajkaim szeglete. Nem tehetek róla, hogy csak sajnálni tudom mindenért egykori beharapómat. Nem jár neki béke a benne dúló harag és gyűlölet miatt. Én nem így szeretnék erről a világról távozni - még akkor sem, ha már tudom, hogy a halál az én számomra nem lenne végleges állapot.
Bőröm finoman borsódzik érintésétől, a pihék égnek merednek tarkómon szinte, ahogy lehelete arcomat súrolja, ugyanakkor belemenve a játékba nem maradok adósa. A félbeszakadó mondata, szemszínének változása pedig ékes bizonyítéka annak, hogy célba is találok szavaimmal és időzítésükkel. Ajkaimon a gonosz kis tündér-mosoly kiszélesedik.
Egészen addig, míg keresztül nem vágja az egészet ezzel az ostoba kíváncsiskodásával. Most komolyan, Natan, kellett ez neked?
Elhúzódnék, hogy felálljak az ágyról, de a hím akarata ellenkezik eme tervemmel. Nem ellenkezem, ahogy magához, magára ránt. Combjaim derekát fogják közre finom hevességgel, s ahogy belelovalom magam egyre inkább a követelő csókba, úgy simul mellkasom, hasfalam, ölem egyre inkább az övének. Ujjaimmal tincseibe túrok, el se ereszteném talán, ha ő nem vetne hirtelen véget az egésznek.
Veszettül kapkodom a levegőt, mellkasom fel-le jár, ahogy kerek pillantással tekintek utána. Én... én küldtem el, ez igaz, de nem engedtem meg, hogy így hagyjon itt! Nem lehet övé az utolsó szó, a fenébe is. Első vagyok, nem pedig egy kis fruska, akit kénye-kedve szerint kerülget...
Megbántott? Megsértett! - Mégis csupán annyit szólok utána játékos duzzogás közepette:
- Még itt vagy? - Farkasaim sem akadályozzák útját, miként idefelé jövet, én pedig még percekig várok, mielőtt az erdő felől jövő illatok hadától megfosztanám a szobát és becsuknám az erkélyajtót a hím után.

// Köszi! O.O < 3 :$ //

Re: Vendégszoba // Kedd Nov. 25, 2014 2:28 pm

» #1 Vendégszoba

Vendégszoba

Vendégszoba

Similar topics

Similar topics