Régen voltam már kölyök és őszintén szólva a memóriámmal ugyan semmi bajom, de eléggé hézagosan emlékszem azokra az évekre. Van ennek valami köze ahhoz, hogy most nem szeretnék a múltra gondolni, hiszen Bagira is feltette azt a kérdést, hogy minek a múlton töprengeni, óh Ká? hát én mindig egyetértettem a párducasszonnyal. Persze a vedlésben levő kígyó szerint csak a múlton érdemes töprengeni. Nos igen, éppen emiatt nem lettem soha kígyó. Vérkígyó. Rémesen hangzana és nem is tudnék egyik híres irodalmi hősükkel azonosulni. - Nagyon csinos vagy! Nézek végig Siennán, majd mielőtt még eszébe jutna, hogy csak ma gondolkodom így róla és szexistának tartana attól, mert az első randin dicsérgetem a küllemét - nem, mintha eddig nem fordult volna elő, szóval a kéménybe korommal írt dicséretstrigulák úgy sorakoznak hosszan és tömötten, mint ahogy a hajam állt léniaként a meggylétől - és egyébként meg nem szokásom, sebtiben hozzá is teszem. Ha ez a sietségem futás lenne, akkor már elhagytam volna a lábamat. - Ma is az vagy. Szia! Simogatom meg a hátát az ölelésben, addig sem húzogatom kisfiúsan a pólóm alját. Talán nem volt a legnyerőbb ötlet ezt felvennem. Bár szerintem vicces, de kezdem megszokni, hogy a humorérzékemet annyinak tartják errefelé, mint a fekália C-vitaminmennyiségét. - Még soha? Elkerekednek enyhén a szemeim, de nem amolyan lenézőn, inkább teátrálisan csodálkozó-jellegűn. - Akkor éppen itt van az ideje! Nyújtom neki a karomat, hogyha szeretne, akkor belém karolhasson. A furgonom a hotel parkolójában áll, s még mindig nyithatatlan a vezetőoldali ajtaja. Nosztalgiából már nem is fogom megcsináltatni szerintem. Kinyitom Sisinek a furgonajtót, s ha beszállt, akkor becsukom utána én meg átsétálok a saját oldalamhoz, hogy ott jusson eszembe a lényeg. Elfelejtettem megkérni Sisit arra, hogy bocsásson meg be, így most az ablakon kopogok és jellegzetes, csavaró mozdulatokat téve jelzem neki, hogy eressze le nekem az üveget. Amennyiben megteszi, úgy az ablakon mászom be a kocsiba és végül az ülésbe huppanásomat követőn nézek oldalra Siennára. - Jó hát, hiszen veled lehetek és senki sem fog érte morogni vagy az életünkre törni. - bólogatok lelkesen és ha nem lennének a füleim, akkor a vigyorom körbecsavarodná nem csak a fejemet, hanem az egész földgolyót. - Hogy érzed magad? - kérdem, miközben karcos indulásra ösztökélem a múzeumi masinám.
Elpirulok a szavaira, bár, semmi extra, nem léptem túl a határt, és nem is tűnik erőltetettnek. Igaz, ami igaz, én a reggelinél sem éreztem magam rosszul abban a szerelésben, szóval azt hiszem, nyugtázhatom, hogy szerencsére a legtöbb stílust örömmel viselem. - Köszönöm, te is remekül mutatsz, főleg abban a pólóban. Kuncogok fel, nem tehetek róla, nagyon mókásnak találom a feliratot, bár szerintem egyik apum sem díjazná annyira, amennyire én. Semmiféle feltételezésbe nem bocsátkozom a szavai hallatán, csupán enyhe zavart érzek. Rosszat egyébként sem szokásom gondolni senkiről sem, kirívó esetek persze akadnak, de arról nem én tehetek, ha valaki alaposan megküzd érte. - Nem vagyok olyan lány, aki kiforgatná a szavaidat, ne aggódj. Azt már tudom, hogy gyönyörűnek tartasz, és időközben nem lettem csúnyább, szóval.... Szóval mi is? Nem tudom, talán csak annyi, hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy bármi rosszat is gondolnék róla. Meg aztán, arra sem vagyok rászorulva, hogy folyamatosan bókoljon nekem, jobban mondva, nem szoktam hozzá, az önbizalmammal sosem voltak problémáim, szerintem egész korrekt önértékelésem van. A simogatás valami fura melegséggel tölt el, komolyan ismeretlen számomra ez az érzés, volt egy barátom a gimi elején, de vele annyiban kimerült a "kapcsolatunk", hogy hazamentünk együtt, és videojátékoztunk náluk, hozzánk ritkán mentünk, anya nem engedte, nyilván szégyellte, hogy nem élünk túlságosan jól. - Nem, tudod, ez mindig olyasmi volt, ami fölösleges kiadás, és hát, nekünk olyanra nem volt pénzünk. Én ezt sem bánom, mert minden nélkülözésünk ellenére szeretetben nőttem fel, és sosem éreztem, hogy anya görcsösen meg akarna felelni, és küzdene azért, hogy meglegyen a hónap végére a betevő. Most már tudom, hogy tévedtem, igen csak sok mindent áldozott fel értem. Belekarolok hát Mattbe, olyan sután, furán érzem magam, sosem volt még igazi randim sem, de talán ezt elég nevetséges volna kijelentenem, kissé kínosnak is gondolom, elvégre már tizenkilenc éves vagyok. A mai lányok az én koromban egész mást csinálnak már ilyenkor... Hagyjuk is, nos, az végképp nem az a téma, amiről beszélnék, vagy csak gondolnék rá, mert odabenn a bundás biztosan kikészülne tőle, és az milyen már, hogy másnak kellene olyankor arra figyelnie, hogy ne bújjon elő. Szerintem hazavágja az egészet, na nem mintha olyan tapasztalt lennék ezen a téren, lehet, hogy van, akinek nem kunszt. Az autóba rögtön beszállok, bár kicsit furán nézek, amikor a túloldalon bekopog, pislogok is nagyokat, de persze leeresztem az ablakot neki. - Te... Matt... Nem szeretnél inkább innen beszállni? Nem gond, ha ki kell szállnom meg vissza, nem esik le a nem létező karikagyűrűm.. Kuncogok közben, mert az csak természetes, hogy bemászik az ablakon, teljesen őrült tud lenni, bár néha nem tudom, nem-e az mindig. - Egyébként mi történt az autóddal? Kérdezek rá, mikor már beszállt, de aztán persze a nagy vigyorgása okát is kénytelen vagyok megkérdezni. Egyébként örülök neki, hogy jó a kedve, meg hogy egyáltalán láthatom, ez nagyon sokat jelent. - Ez tényleg elég nyomós érv. Ezen a ponton azért eszembe ötlik, hogy apához hasonlóan ő is feláldozta a szabadságát, és tudom, hogy értem szinte bármit megtenne, de nem vártam el tőle, ahogy apától sem, ilyen árat senkitől nem kértem volna, még akkor sem, ha utána belepusztulok, hogy nincsenek a közelemben. - Egészen jól, csak szokás szerint kicsit fáradtan, meg kímélő üzemmódban vagyok, mert két napja kiugrott a vállam, és az az új gyógyító kérte, hogy most kicsit fogjam vissza magam. Csacsogom el a dolgot, másnak nem mondtam, de az biztos, hogy Matt maximum aggódni fog, de hogy szaladjon bárkihez elköpködni, hogy mit magán akciózom én, azt nem nézném ki belőle. - Matt... Milyen neked itt? Nem túlságosan rossz, ugye? Mert azt utálnám, ha miattam egy kicsit is rosszul éreznéd magadat. Tudom, hogy ezt tagadni fogja, de ha a falkában nem jó neki, annak csak én lehetek az oka, hisz ha én nem lennék a része, az életben nem csatlakozott volna.
Amikor a pólóm szóba kerül, az előző zavaromnak nyoma sem marad. Elvigyorodom, s büszkén tárom szét ingem szárnyait, mint valami kékbe öltözött batman. Jó, hogy csapdosni nem kezdek vele, meg repülőzni. Pedig kinézhető belőlem és egyébként meg is tenném, de akkor nem jutnánk ki innen, márpedig én szeretnék már a Vidámparkban vidámkodni Sisivel. - Direkt mára csináltattam. - húzom ki magam büszkén, majd némiképp lejjebb csavarva lelkesedésem hatásfokán hozzáteszem cinkos közelhajlással: - Bár nem tudtam, hogy nem lesz-e sok. Azért van rajta a farmering, mert így el tudom tüntetni. a mintát, ha utálnád. Abba most nem megyek bele, hogy tulajdonképpen az ing még másra is hasznos lehet, például szemérmes szűzlányként le tudom venni alóla a pólót úgy, hogy Sienna észre sem vesz semmi zavarba ejtő bőrfelületet a mellkasomból. Vagy akár egyetlen, látni nem kívánt mellszőrt. Bár nem vagyok egy King Kong, a szőrösebbik felem máshol lakik - bennem, és természetesen a farkasra gondolok, nem valami perverz altáji marhaságra kígyókörítendő - de sose lehet tudni. Nem vagyok az, aki ajtóstul - esetünkben mezítelen mellkasostul - ront a házba. Főleg nem az első randin. (Bár a babydollnál és a kismackós pizsinél talán nincs lejjebb, de azokat nem veszem ide, mert egyik sem volt randikellék, hiába szerettem volna, hogyha azok az alkalmak is beillenek valami romantikusnak. Belőlem genetikailag hiányzik a normális romantika, megmondták már sokan.) - Sose lennél képes megcsúnyulni. Az én szememben nem. - jegyzek meg ennyit, mert bár mostantól szinte örök fiatal lesz, de számomra nem a farkasával együtt szép, hanem anélkül is az. Saját farkasomat tudatosan tartom pajzs mögött, nem akarom a kölyköt sokkolni, vagy felbőszíteni. Idősebb vagyok, mint ő, de neki is ingoványos talaj ez. Hiszen Sisit nem így ismerte meg, s kíváncsian szimatolgatva felé egyelőre csak figyeli őt. Jobbnak gondolom azt, amíg távol van. Egy kósza Óh! sem szalad ki a számon, mert nem akarom, hogy netán kellemetlennek érezze a helyzetet tőle. Szívesen mondanám, hogy eztán akkor mindent megadok neki, de nem kívánom sekélyesnek beállítani még véletlenül sem. Ő nem forgat szavakat, de nekem ez a szakmám, mester vagyok benne - önfény nélkül állíthatom, egomon nem esik hanyatt a légy - így a sajátjaimat is gyakran helyezem ringlispílre. Az autóba bejutva - egy kiadós fejrázás után - oldalra pillantok és elmosolyodom magam a kérdés hallatán. - Kell egy kis edzés, ez tart fiatalon. Meg egyébként is, egy hölgy csak ne szálljon be másodiknak, nem éljük a sötét középkort. - kacsintok rá és ha nem vigyáz, elkapom a kacsóját és finom kézcsókkal illetem. Nem, nem puszilok rá a bőrére, épp csak leheletemmel cirógatom meg, annak illendő módja szerint. - Hát nem is emlékszel? - tettetem a sértődöttet és a megrökönyödöttet, de szám szegletében megbúvó kisfiús vigyor jelezheti neki, hogy eszemben sincs tényleg megorrolni rá. - Akkor törtem bele a kulcsot, amikor először találkozunk New Yorkban. Valahogy helyénvalónak tűnt, ha nem javíttatom meg. Ráfogok a váltóra, miután köhögő indulásra ösztökélem a masinát. Sokszor mentett már ki szorult helyzetemből egy-egy oda nem illő zaj és mostg is azt érzem ezzel a menetkész öreg csotrogánnyal kapcsolatosan. Amíg a vezetéssel foglalkozozm, s ő zörög alattunk, addig sem kell kínos csöndbe burkolóznunk, ha esetleg kellemetlenül érintette Sisit a tulajdonképpeni vallomásom. Pedig igyekeztem nem túlzásba esni. Viszont hazudni soha, semmilyen körülmények között nem fogok neki. - Nagyon kemény? - kérdezem és egyértelműen nem csak a válla miatt telik meg aggodalommal hangom. Dühös vagyok, de lenyelem, a farkasban is elnyomom a morgási hajlamot. Sosem volt kölyköm, nem tudhatom hogy kell őket edzeni, de ha a fáradtságának valami kóklerhez van köze farkas-ügyben, akkor lehet, hogy asztalt fogok borogatni. Mondjuk a városon kívül. Nem akarva magamnak sírt ásni. Ingoványos és törékeny még ez a béke, úgy érzem. - Nem olyan szörnyű, hasonlít a lelencházhoz, ahol gyerekként éltem, csak itt kissé több szőr dugíthatná el a lefolyót. - adok meglehetősen komolytalan választ. - Nem lennék itt, ha te nem lennél, de nem érzem rosszul magam. Hálás vagyok annak, hogy megadatott ez a kollégiumi lét. Így legalább betarthatom a neked tett ígéretem, s tovább vigyázhatok rád. Az apáiddal nem nagyon vagy kisegítve, ha engem kérdezel. - merek ilyet mondani így, hogy eltávolodtunk már a hoteltól. - Tényleg, ő hogy van? - értem a kérdést Dannyre. Nem hiszem, hogy neki akkora kéjmámor lenne ez a szituáció, s érdekel, hogy milyen a viszonya most Sisivel. Meg úgy egyáltalán.
- Kitettél magadért, az biztos! Bólogatok lelkesen, tényleg bejön, apáimnak már kötve hiszem, de hát ők nem is látják, bár ha ilyen lelkesen villogtatja, valaki biztos be fog számolni róla Castornak. Mondjuk ettől még szerintem semmi rossz sincs benne, sőt, csak nem mindenkinek van humora. Mivel nem utálom, csupán könnyedén legyintek a szavaira, egyáltalán nem zavar a dolog, sőt, szóval nem kell begombolnia az inget sem, én szíves örömeset elnézegetem. - Soha ne mondd azt, hogy soha. Állapítom meg csendesen, mert bevallom, némileg tartok attól, mit tesz majd a lelkemmel a farkas, s mi lesz, ha akkor már nem fog majd sem szeretni, sem pedig szépnek találni. Egyik lehetőség sem tölt el éppen üdítő könnyedséggel, sőt, valahol a tarkóm peremén kellemetlen, zavaró motoszkálást érzek, meg is kell vakarnom. - Ugyan már, egyáltalán nem vagy öreg egyébként, a másik meg zagyvaság. Beszállok simán mögötted, vagy átmászol rajtam, mint már említettem egyiktől sem fog leesni az ujjamról a nemlétező karikagyűrűm. Ez egyáltalán nem célzás, sosem tenném meg egyetlen férfival sem, hogy ilyen tortúrának tegyem ki. Ha azt szeretném, hogy elvegyen, azt mondanám. Meglehetősen egyenes jellem vagyok, a sumákolás és a női praktikák nem igen tartoznak az eszköztáramba. A kézcsók ellen nem ágálok, már csak azért sem, mert az már feltűnt, hogy szeretem, ha egyszer-egyszer hozzám érnek az idősebbek, kellemesen zsibongat, a farkasom is élénken mocorog odabenn, kíváncsi a hímre, ő velem ellentétben azért igyekszik felhívni magára a figyelmet, már a maga heves, fékezhetetlen, s nem kevéssé szemtelen módján. Ha a hím a füle botját sem mozdítja, még addig is elmegy, hogy egész egyszerűen mögé baktatva fogaival megtépázza kicsit a farkát. - Emlékszem, de álmomban nem gondoltam volna, hogy azóta is ilyen állapotban van. Kissé azért furán érint, hogy így cselekedett. Ezek szerint már akkor is felkeltettem a figyelmét, komolyan nem gondoltam volna, hogy bárkire ilyen hatással lehetek. Kellemesen melenget ez a gondolat, de inkább sütöm le szemérmesen a tekintetemet, mintsem rá merjek nézni. - Nem, bírom. Hozzá vagyok szokva a hajtáshoz, a farkasom pedig olyan lelkes, hogy valahogy eszembe sem jut, hogy ezzel bármi gond lenne. Meg hát, minél keményebb, annál jobb leszek én is. Nem fekszik ez az utolsónak lenni a sorban terep. A vállamról meg én tehetek, kicsit túl sokat akartam, aztán belebuktam. Vonok vállat, nem fogom ennél jobban részletezni, hacsak nem kérdezi, egyébként meg tökéletesen őszinte vagyok, lelkileg nagyon is rendben vagyok. - Fura, nekem tetszik ez a tömegszállásos téma, nagyobb esélyem van arra, hogy olykor találjak valakit, akivel kimehetek az épületből. Egyébként ez már viszonylag gyakran megtörténik, szóval nem érzem toronyba zárt Aranyhajnak magam. - Elég sokat találkozhatunk, szóval ebben a tekintetben jól, a falka kérdést annyira nem viseli jól szerintem, de miattam megteszi, mert szerinte ez a legkevesebb az én áldozatom miatt... De tudod, én szeretem ezt a helyzetet, nincs bajom a farkassal, sem pedig a többiekkel. Szóval csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb ti is elfogadjátok, hogy már nem csak az az egyszerű, bájos kislány vagyok. Mert azt tudom, hogy épp annyira nem akarták ők sem, hogy farkas legyek, mint amennyire én.
- Köszönöm! - nevetek rá és ebből a felállásból szemlélődve tényleg nem érdekel, hogy mit gondolnának az apjai. Nincsenek itt, nem lehetnek állandóan a sarkunkban, mint valami fenékbe ragadt távcső, bár ha ott lennének, a pólóm felirata akkor is a vágányzár setétségéből kifürkészhetetlen lenne számukra. Nincsenek titkaim előttük, mindnek kiadtam a pajzs mögül előkandikáló érzéseinket - a farkasét és az enyémet is - Sienna iránt, mert nem akartam zsákbamacskát árulni. Bár oké, akkoriban azt hittem, hogy teljesen mindegy, mit is lépek, úgyse lesz ennek semmi szépséges jövője. Most van, mert elvihetem randevúzni, mert adhatok neki valami élményt, aminek semmi köze a síráshoz. És őszintén? Szeretném megismerni a farkast is, akit kapott. Mert a része, s ha egyszer azt mondtam neki, hogy akármi történjék, törődni fogok vele, akkor ahhoz az is jár, hogy a kölykével is. Megint csak nem számolva azzal, ki az apja. Mert nem a teremtés az egésznek a lényege. - Majd beszélgessünk erről kicsivel több, mint százhúsz év múlva. Bár egy hölgyre akkor sem illik majd azt mondani, hogy öreg, szóval lehet nem mennénk vele semmire. De nem is láb, hogy kelljen. - kacsintok rá, s bár nem kellene kinyitnom tán a pofám, mégsem bírom fogaim kerítése mögé zárni a mondandóm folytatását. - Ha át-keresztülmásználak itt a parkolóban álló autómban, az lehet, hogy nem lenne éppen az a mozzanat, ami után elengednének velem. A végén még nem szatíra lenne ebből az egészből, hanem tragikomédia, ahol én lennék a híres szatír. Tudom, hogy nem úgy értette, ahogy érthettem volna, hogy értette, éppen ezért kisfiús vigyorommat szélesítve jelzem, hogy abszolút csak viccelek és nem vagyok sem szóbelileg, sem sehogy az erkölcsei veszélyeztetője. Magamban gondolom csak hozzá, hogy nem is lett volna egészséges, hogyha tényleg átmászom rajta. Nem így képzeltem az első csókunkat, márpedig hogyha a közelében.. belegondolni is csodás, de nem kalandozom inkább ezen a rónán. Ajtóstul nem szokásom a házba rontani, márpedig az a rontás kivitte volna a tokot is, ajtókeretet. És Sienna nem tök vagy bab, amin átdzsalni kelljen, kérem. A hím odafigyel a másikra, de úgy tesz, mintha nem lenne a közelében a kölyök. Kíváncsian várja, hogy az mennyire bátor, s egy játékos morranással fordul meg tengelye körül, belehoppanálva Rowling után szabadon a faroktépázásba, s igyekszik lesodorni a lábáról a kicsit, hogy aztán el is eressze, nem akarva megijeszteni. Nem erőfitogtatás ez, csak játék, az idősebb szórakozása a kölyökkel, az a fajta, amire a kisebb nyugodtan reagálhat újabb cincálással, nem lesz dühből megharapva érte. - Rád emlékeztetett. - teszem hozzá teljesen magától értetődően az igazságot. Nem azért, mert azt akarom, hogy menten elolvadjon, hanem azért, mert nem szeretném, hogy titkaink legyenek. Már a farkaslét sem az, így semmi mást sem szeretnék magunk közé furakodónak tartani. - Azért vigyázz magadra, s használd a fejedet is. - mosolygok rá féloldalasan, az utat nézve, csak úgy szemsarokból pillantva oda Sisire. Emlékszem még, hogy milyen volt kölyöknek lenni, de csak halványan, így nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg miként éli meg. Az intelmeim viszont nem vagyok hajlandó magamban tartani. - Vannak előnyei, meg hátrányai is, de utóbbiakat elsősorban magunknak csináljuk mindazok, akik bármin tudják húzni az orrukat. - jegyzem meg. Nincsen olyan messze a Vidámpark, így már a parkolóban állva jutunk el idáig. Köhögve áll le a motor, én pedig teljes testfordulattal - kifacsarva magam, mint egy narancsot a facsarógép - perdülök minden figyelmemet Siennának adva felé. - Emlékszem, én is szerettem a lelencben, bár amikor farkassá váltam, nekem nem volt lehetőségem arra, hogy ilyen tömegben éljek. Ezért fura. Mert csak az emberi felem emlékszik rá. Ha már a korkérdést elemeztük, én már öreg voltam farkasnak, Sienna frissebb, fiatalosabb a lendülete is és talán éppen ezért lehet majd az, hogy erősebb lesz, karakánabb és teljesen más útra lép, mint amin én jártam. Nem várok tőle semmit, csak hogy boldog legyen. Én pedig itt vagyok, mert ígéretet tettem és mert szeretem őt. - De, még mindig az a bájos kislány vagy, ezen semmi sem változtathat. - nyúlok arca felé, hogy megsimítsam azt, majd tovább viszem előrehajolva a mozdulatot és öle fölött átnyúlva az ajtónyitóba kapaszkodom, hogy kilökjem az ajtót. Kissé kitekeredett és komikus, de a hölgyek előtt ki szokták tárni a kocsi ajtaját, hát előbb esnének le a csillagok az égről, semmint elmulasszam ezt. - A farkas is te vagy, de nem változtál mássá tőle. Csak annyira, amennyire akarsz majd. De a bájodat el nem vesztheted, a szememben soha. Mehetünk? - szállok ki utána, ha megtette ő is, s karomat nyújtom neki, hadd karoljon belém, ha szeretne.
A szavaira elég hamar elkezdek vörösödni, abban a pillanatban legalábbis rögtön, ahogy megértem, mire gondol. - Te jó ég Matt, szörnyen perverz vagy. Nekem ilyen eszembe sem jutott. Vajon csinálta már kocsiban? Vagy úgy egyáltalán, milyen igényei lehetnek ilyen téren? Nem velem szemben, mert tudom, hogy ebben a tekintetben roppant mód udvarias, és nem feszeget semmit, meg még aligha van mit, csak amolyan ismerkedési fázisban vagyunk. - Megkérdezhetem, hogy mikor volt utoljára valakit? Vagyis... Bocsi, már meg is kérdeztem, de nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz. Szabadkoztam rögtön, mert bár érdekel, sőt egy részem igenis feszegetni akarja a határokat, az ő határait, épp úgy benn a farkasként, mint itt kinn a szavak terepén. Meg is járja a kis fekete, a hátsórája pottyan, de hevesen sepri az avarszőnyeget maga mögött, nemtart sokáig a nyugalom, de ő egyébként is állandóan nyüzsög, már siet is megint, hogy játékosan, kíváncsian csipkedjen. Nem egy elveszett szerzet, annyi bizonyos. - Elég... Hümm, nem is tudom, ezt mivel tudnám leírni... De aranyos. Persze nem pont erre gondoltam, de nem tudom leírni, hogy mi is zajlik le bennem ezzel kapcsolatban. Valahogy kellemesen melenget és egyszerre riaszt meg, hogy már akkor is így érzett, amikor először találkoztunk. Én meg még csak nem is gondoltam rá ilyen módon, miért is gondoltam volna, akkor csak a balett számított, most... Az már sokadlagos. Matt viszont még mindig itt van. Oldalt pillantok rá, tekintetem elidőzik a vonásain, de a pillanat tovasuhan egy gyengécske mosollyal, mert előkerül a vállamat érintő témakör. - Azt nem olyan könnyű egy ilyen heves, hirtelen ordassal. Gondolkodnék én, de nagyon sokszor magával ragad a lendülete, tenni akarása, csináljuk, csináljuk, csináljuk. Csak ez jár a fejemben, de bevallom, jót tesz ez a pörgés, nem gondolkodom badarságokon. - Nos, én azon leszek, hogy ezeket kiküszöböljem, szerencsére sokan segítenek. Sokaktól vettem már leckéket a hogyan legyünk jó farkasok témakörben, de még mindig rengeteg vár rám. Nem zavar, tudom, hogy van hova tartanom, ez a lényeg. - Nos, most újra alkalmad nyíli nrá, én sosem éltem kollégiumban sem, először nagyon fura volt, de most már megszoktam, persze sokat vagyok apával is. Akkor legalább nem kell attól félnem, hogy valaki rám nyitja a fürdőt. - Kislány? Kérdeztem kissé zavartan, nem tartottam annak magam, de ha ő annak tart... Akkor vajon mit szeret bennem? Felnőtt férfi már rég, vajon lehetek valaha kislánynál több a szemében? Vagy pont akkor fog másként viszonyulni hozzám, ha már nem leszek kislány? Miért foglalkozom én egyáltalán ezzel? Azt hiszem, problémát csinálok a semmiből. Gondolataim vad körforgásában csak a kezét érzem az arcomon, aztán azt látom, hogy közeledik, összeugrik a gyomrom, indokolatlanul hevesen szökik föl a pulzusom, és a mozdulatok hevében ajkaim arcát érik, s amikor mindez tudatosul bennem, azzal karöltve, hogy csak az ajtót akarta kinyitni, megsemmisülten vágom hátra az ülésben. Jézusom, hogy ez mennyire kínos... Mit fog rólam gondolni? Tényleg csak egy tapasztalatlan kislány vagyok. Mikor eltávolodik, már ugrom is ki, mint akit kergetnek, a szavait alig hallom meg, szívem zajos üteme zakatol a füleimben. Bevágom az ajtót, és zaklatottan nekidőlök. Szedd már össze magad! - Mehetünk! Bólintok kissé nehézkesen, és gondosan kerülve a pillantását karolok bele, majd indulok meg a bejárat felé vele.
Elkerekedett szemekkel nézek rá, magam vagyok az ártatlanság szobra. Csak azért nem szűzi, mert arról a szóról mindig a Vénusz születése festmény jut eszembe, s azzal az ominózus óráim óta bajban vagyok komolyságilag. - Én nem fogalmaznék ilyen durván. Mondjuk úgy, hogy csak minden aspektusból szeretek megszemlélni egy.. khm.. témát. - Nevetek rá, majd kacsintok is. Nem akarom én jobban zavarba hozni, s amúgy tényleg nem vagyok perverz, a férfitársadalomban még egészen konszolidált személynek is vallhatnám magam, ha a vallatás nem lenne olyan középkori, kínzókamrás szó. Eszméletlenül édesnek tartom a zavarát, mosolyomban benne van a gyengédség is Sienna irányába, nem csak a játékos kedvesség. Egyébként nem, kocsiban még nem, s valahogy nem is állna közel a szívemhez az ilyesmi. Mondjuk, hogy ilyenekben meglehetősen hagyományos vagyok, mint a korabeli japán könyvek, melyben a szexuális együttlétet nyoszolyózásnak nevezik, sőt mi több, szeretkezésnek. Persze, nálam is megjelent néha a kicsapongás, a kubai időszak hemzsegett tőle, de ott sem akadt alkalmam kocsikat kipróbálni és egy cseppet sem bánom. - Hű, wow! - Nézek rá magamra véve a vörösödés sorát, ami így 190 fölött nem annyira aranyos, mint amennyire édes Sisitől volt. - Két kezemen se tudnám megszámolni, hogy hány éve utoljára. Tudod, nem vagyok az a kifejezett kalandor. – Vallom be kissé zavartan, s nem is tudom, hogy mi az, ami kínosabb ebben, az hogy olyan vagyok, mint egy kiskamasz, vagy az, hogy erre épp Sisi volt az, aki felhívta a figyelmemet. - Nekem nem megy, ha nem vagyok szerelmes. Mármint, hopp Juliska, nem úgy értettem, ahogy hangzott! – Temetem tenyereimbe arcomat. Tényleg, mint valami megszeppent gyerek, ami röhejes, pláne ha a témát vesszük figyelembe. - Szóval nem sok kapcsolatom volt életem során, de amik voltak, azokat mind komolyan gondoltam. Ez most nagyon szörnyen hangzott, ugye? - Teszem fel a kérdést kissé tétován. Életemben ritkán éreztem azt, hogy a hóhért akasztják, de most nyakamon tapasztalom, hogy seggem mily nehéz, Villon után szabadon. - Miért, mit gondoltál, mikor? – Kíváncsiskodom felvéve ismét azt a tipikusan Mattes mosolyt, amit odahaza New Yorkban – de furcsa is arra gondolni, hogy az már soha többé nem lesz az otthonom – a kolleginám csak kisfiúsan sármosnak nevezett. A farkasom érdeklődve fordul Sienna kölyke felé, ő nem annyira tartózkodó és jön könnyen zavarba, leplezetlenül nősténynek tartja a nőstényt, úgy járja körbe, mint ahogy hím tart terepszemlét, s bár szívesen kötnék csomót a nyakára, hogy takarodjon vissza az udvarias helyére, mégis annyira leköt ez a beszélgetés, hogy nem lépek meg ilyesmit. - Majd összeszoktok. Amennyit te veszel át belőle, annyit tanul ő is tőled, feltéve ha nem hagyod neki, hogy ő húzza meg a határokat. – Osztom meg vele a farkassággal kapcsolatos nézeteimet, s ez valahogy még annál is furcsább, mint amikor arról értekeztünk, hogy mikor voltam utoljára nővel. Párdőz! Mikor volt utoljára „valakim”. Mert sosem akartam mentorkodni, sosem akartam senkinek a kölykét irányítani, tanítani. Mindenkiben az embert tiszteltem és tisztelem most is, de ettől még nagyon szívesen ismerkedem Sienna farkasos oldalával is. És amit tudok, ha kéri, ha nem, azt én magam is át fogom adni neki. Na jó, nem mindent. Állva pisilni valószínűleg sosem fogom megtanítani, már csak azért sem, mert egy nőtől elég bizarr lenne az ilyen. És egyébként is, ahogy mondtam, nem vagyunk mi állatok. Annyira. - Például kicsodák? – Kérdem cseppnyi féltékenységet nyelve le, a falkával akarok ismerkedni álcája alá rejtve minden ilyfajta érzésemet. - A franciából jön, nem bántani akartalak vele. Petit ott kedveskedés, én a törékeny, de mindemellett csinos, szeretetre méltó hölgyekre használtam, mert így tanultam a nevelőapámtól. Berögződés. Nem gyerekként értettem. – Érzem kényszerét a magyarázkodásnak. Annyira kurta a visszakérdezése, hogy félek tőle, talán megbántottam vele. Pedig nem akartam, mi sem állna távol tőlem, semmint hogy gyereknek tekintsem. Egyszerűen csak alacsonyabb, mint én, ölelni való csoda. De nem tudom, hogy eztg így angolul hogyan magyarázzam el, amikor pedig egy néhány – nem is annyira néhány – évtizede élek itt. Meg mondjuk lehet úgy nehéz is lenne abszolválni a dolgot, hogy említett nevelőm nem is volt színtiszta francia, s annyi nyelvet vegyített a szavaiban, melyeket eltanultunk tőle, hogy megérne egy etimológiai kézikönyvet is. A puszijára rajzfilmesen ugranék ki a kocsi tetején, átütve a kasznit, hogyha nem lennék fizikálisan akadályoztatva benne, ugyanis lányos – még identitásomat is vesztem lassan, annyira feldobódott vagyok ettől a kis kedvességtől – zavaromban elfelejtettem kikötni magam. Megfordul a fejemben, hogy erre kéne ajtóstul rontani a házba, a farkas menne is, hogy ráutaló magatartással forduljon bele egy közeledési szituációba, de Sienna kipattan a kocsiból, én meg megküzdök az övvel, majd utána pattanok elő én is, mint valami jancsiszeg. - Gyönyörű vagy, amikor zavarba jössz. Bár nekem mindig gyönyörűséggel tündökölsz. Egyébként nehogy azt hidd, hogy változtatott rajtad a farkas. Én így is ugyanolyannak látlak, túlragyogod őt is, egyszerűen csodálatos vagy. Egy falat nyár ebben az örök télben. – Veszem elő magamból költői énemet, s hogyha Sienna nem húzza el a kezét, akkor finoman fogom meg kacsóját, kéz a kézben indulva meg a pénztárak felé. - Mivel kezdjünk? Óriáskerék, vattacukor? Nem tudom feltűnt-e, de néha olyan vagyok, mint egy nagyra nőtt gyerek, szóval nem tudsz olyat mondani, amit ne élveznék egy Vidámparkban. – Vételezem meg a jegyeket, s terelem be magam előtt a kapun. Közben eszembe jut, hogy rég lőttem már, le kéne céloznom neki valami helyes plüss állatot, legyen már valami jó élményem is a fegyverekről. Viszont mivel Sisi nem volt még Vidámparkban, én meg igen, inkább kivárom, hadd nézelődje ki magát, s ő lője be az irányt.
- Ühüm, nos, mélységes bocsánatodat kérem. Öltök rá nyelvet szemtelenül, ami kétségkívül eddig nem volt szokásom. Más az értékítéletünk, szerintem az, bár tény, hogy az említett jelenségnek vannak sokkal markánsabb kivetülései is, és ha azokat nézzük, valóban nem az, de ezt inkább nem firtatnám, mert akkor lángolna csak igazán a bőröm. - Mit wow? Nem arra ARRA gondoltam, hanem kapcsolatra, te tök. Vakartam meg kínomban a tarkóm, és remélem, nem ezért wow-olt, mert olyasmire én az életben nem kérdeznék rá, hogy ki mikor gyűrt lepedőt életében utoljára. Azt meg még inkább hanyagolnám, hogy én mikor, technikailag valószínűleg még érintetlen vagyok odalenn, mert hát, a két másodpercig hozzámér, aztán… khm… ne firtassuk, az nem egészen számít egyesülésnek semmilyen szakkönyv szerint. Szerintem sem, ha már itt tartunk. Nem tehetek róla, de arra el kell nevessem magam, hogy neki nem megy, ha nem szerelmes. Távol álljon tőlem, hogy az ő kárán tegyem, de Matt mestere annak, hogy kínos irányba tereljen bármit, még akkor is, ha az csak őt illetően lesz az. - Meg vagy hibbanva? Szerintem minden nő olyan pasik akar, aki komolyan vesz a dolgokat. Legalábbis aki akar pasit, mert én nem akartam azelőtt, még most sem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne bármibe is belefolynom ilyen téren, de az tagadhatatlan, hogy Matt mellett kerekebb a világom, és mocorognak a pillangók, bár próbálom nyugalomban tartani őket, de egyre nehezebb, ha a közelemben van. - Nem gondolkodtam rajta. Nem szoktam agyalni, meg kombinálni, ilyen téren borzalmas, mennyire nem vagyok nő. Viszont érdekelt, szóval megkérdeztem. Igazából, konkrétan arra voltam kíváncsi, hogy azóta volt-e valakid, hogy ismersz, de erre is megkaptam a választ. Azt ne kérdezze senki, miért is zavarna, ha lett volna, mert erre én magam sem tudnék mit mondani, elvégre, még olyan szinten semmi közünk egymáshoz. A farkasom több vetületből is egészen más, mint én. Egészen konkrétan érzem, hogy fel akarja kelteni a figyelmét. A kis dög. Nem tudom pontosan, hogy mi végre, de határozottan az az érzésem, hogy kelleti magát, ami ha valóban így van, előbb-utóbb roppant mód kínos lesz. - Nem akarom hagyni, és az azért vígasztal, hogy bár könnyű, kedves jellem vagyok, azért kellőképp határozott is, és azt sosem hagytam, hogy akaratomon kívül más irányba tereljenek. A nyilvánvaló kivételtől eltekintve persze. A beharapás tekintetében nem volt túl sok választásom, bár mondhattam volna, hogy töröljék ki az emlékeimet, de az a szememben nem volt járható út, bárki bármit is gondoljon róla. - Hát akik mentorkodnak, például Horatio, vagy épp Darren, vagy van az a fiatalabb nőstény, Maeve, ő is segített a maga módján, jó tanácsok sok mindenkitől jönnek, nem is volt még igazán rossz tapasztalatom. Meg van egy magányos hím, akivel néha találkozom, hozzá Castor vitt el, szerintem idősebb nála is, ő is szokott segíteni. Magyarázom kicsit talán hosszadalmasan, de hát magára vessen, ő kérdezte, én pedig még mindig rendkívüli módon szeretek beszélni. Teszem is, amilyen gyakran csak lehetőségem jut rá. - Ohh, értem, akkor… jó. Azt hiszem, igyekszem megszokni. Mondjuk, hiába is akarnám szépíteni, meglehetősen kislányos vagyok még inkább, bár igyekszem ebből kitörni, de nem sikerül mindig. Ez a reakcióm is elég gyermetegnek sikerül. A tévképzetnek köszönhető pusziról meg aztán ne is beszéljünk. Szerintem az utóbbi időben, sőt, inkább még soha nem sikerült ennyire kínosat alkotnom. Menekülök is ki a helyzetből, amint lehet, és az autó mellett igyekszem kifújni magam. - Én… erre nem tudok mit mondani. Vörösödöm tovább, a szavai nem segítettek sokat a helyzetemen, pedig eddig egyáltalán nem voltam ilyen típus, de úgy látszik, hogy a felfedezetlen területek erre sarkallnak. - Először mindenképp üljünk fel valamire, utána jöhet a vattacukor is, meg lőnöd illene nekem valamit, mint a filmekben... Pillantok rá somolyogva, aztán elkezdem húzni magam után a hullámvasút felé. Naná, hogy azt szeretném legelőször kipróbálni, a többi egyelőre periférián kívül ragad, de ami késik, nem múlik.
Meglep, hogy nyelvet ölt, de nem zavar, sőt, még ezt is édesnek találom tőle. A farkas ugyan egész más következtetéseket von le, mint az ember, de az egy másik történet, melynek elbeszélésére terveim szerint majd akkor kerül sor, ha a pokol befagy és Ursula valami jó kis update diétával lefogy annyira, hogy a csápjai lábakká váljanak. S ha már csápok, természetesen sikerül megint csak félreértenem valamit, aztán meg Sisi kijavít, s én úgy érzem magam, mintha egy jó kis hentain szocializálódtam volna. Gratulálok, Matt, ügyes vagy, nagyon. - Hát persze, hogy úgy értetted. Én is úgy értettem! Hogy érthettem volna máshogy? Nem tudom mi jutott eszedbe. Hárítok rögvest, kicsit túl sokszor ismételve magamat. A beakadt lemezt csak egy vigyorral veszem le, azért nem verklizek tovább, mert túlzottan elvonja a figyelmemet a kérdezgetés. Pláne, mert egy gyönyörű nőtől érkeznek a meglehetősen kompromittálónak is felfogható kérdésszösszenetek. - Sajnos el kell keserítsem a minden nőt. Engem csak Sienna Davis érdekel. Corvin-Davis. Lehet ennél jobban pontosítani? Tényleg, még nem is kérdeztem, van második keresztneved? Vigyorgok rá, hálás kiskutya szemekkel nyugtázva, hogy lapoztuk a férfiatlanságomat. Tudom én, hogy a jancsi működik odalent, de nem nekem kell tudni, hanem valaki olyannak, akivel éppen beszélek, viszont mivel ez annyira tiszteletlen elgondolás, bármennyire is legyen valós, inkább lovagolok a nevén, nem hozva elő, hogy milyen más, perverz aspektusai is sorakoznak fel előttem a lovatlan - vagy lótalan? lótlan, ha sótlan. de rég volt már az a nyelvörténeti kurzus, s ami nem tananyag, abban menthetetlenül elhülyülök - lovaglásnak. - Már hogy lett volna? Ezen komolyan meghökkenek, annyira, hogy még levegőt venni is elfelejtek a kérdés közben és csukolva jut el a tudatomig, hogy levegő nélkül nem tudok létezni, nem ártana hát, hogyha nem csak jártatnám a számat, hanem némi légbe is harapnék általa. A farkas torkából feltör a morgás, mely kaffogás-nyüszítés keveréke, s annak az egyértelmű jele, hogy a hím akarja a nőstényt, ha kölyök, ha nem. Nem veszi el, amit akar, de közelebb áll hozzá, mint én. Úriember csak én vagyok ebben a bundában. - Micsoda színes kompánia. És milyen öröm, hogy vannak még, akik de Lucánál is idősebbek. Szájhúzás. Kelletlen és váratlan, gyerekesen kapom szám elé a kezem, odacsapva. Ennél több bocsánat viszont nem tör fel torkomból. Akkor sem szeretem ezt a Castort, ha a lányába beleestem, mint légy a pudingba. Meg egyébként szerintem Sisi nem is az ő lánya, de erről meg elmélkedjen inkább Daniel. Sienna homlokából simítok ki egy hajtincset, miközben szépségét magasztalom abszolút őszintén, s ahogy belőle előbb a puszi, úgy belőlem most ez az érintés jön ösztönösen. Az a különbség, hogy én nem érzem tőle kínosan magam. - Lőnöm. Elkerekedett szem a reakcióm, majd köhögő-röhögés. Oké, megint ott a pont, kicsit egysíkú vagyok ma. - Én és a puskák rég randevúztunk már, de szívesen trafálok bele valami helyes plüssbe. Csak győzd hazacipelni. Miközben beszélek, előre engedem a kapuban Siennát, hogy felsorakozzam mellé ezt követőn. Keze után nyúlok, s ha nem húzódik el, akkor törékeny kacsóját ölelik körbe ujjaim, miközben az óriáskerék felé haladunk. - Kíváncsi vagyok, hogy látszik-e olyan magasról a sáv, amit a határba sétáltam. Veszek elő egy számomra így a jelen tükrében már viccesnek is felfogható témát. Ha túl komolyan venném ezt is, ahogy az életet kellene, akkor már rég citromba haraptam volna. Inkább a nevessünk elvén vagyok. - Kék vagy piros? Mutatok az óriáskerék kosaraira. Amit választ, abba ülünk bele, a láncot tartva itt is előre eresztve őt. - Van kedved egy kis játékhoz? Lassan megy, elég időnk lesz idefent. Kérdezz-felelek? A téma bármi lehet, becsszó, válaszolni fogok!
- Ugyan már, Matt, azért nem ma jöttem a falvédőről. Ne csinálj úgy, mintha én lennék az, aki mindig rosszra gondol. Azért összeszámolhatnánk, hogy ismeretségünk ideje alatt hányszor akadt neki pikáns megjegyzése, és mennyi volt az én esetemben. Igencsak sok orrhosszal vezetne, de nem szeretnék lovagolni a témán, khm, sem semmin egyelőre. - Nem, nincs másik keresztnevem, de a Sienna Davist is magamra vettem már, szóval nem kell ragozni túlzottan. Egyébként sem túl menő a Corvin név falkaberkekben, ahogy megtapasztaltam. Tudom, egész jótékonyan átugrottam a lényegi rész, de még mindig kicsit zavarba jövök ettől az ő érzelmi túltengésétől, vagy hogyan is nevezzem, és abszolút nem értem, hogyan zuhant belém ilyen szinten már az első találkozásunk alkalmával. Hízelgő, nagyon is, csak nem értem, én mindent túl alaposan megrágok, vagyis eddig megrágtam, tudatos döntés volt, hogy nincsenek pasik, most meg már olyan minden, hisz aligha koncentrálhatok a balettra… - Hogy, hogy… Egyszerűen. Átmeneti időtöltés. Sok rosszat hallottam pasikról, anya nem volt épp ász ilyen téren, mindig idiótákat fogott ki, persze ott volt Charles, aki a tenyerén hordozta, de ő meghalt. Apa meg… nos, apának meg csak egy kaland volt. Szóval nem olyan nehéz, én is tutira találnék minden ujjamra pasit, ha szeretnék, bár mondjuk ilyen vágyaim sosem voltak. Hú, ez nagyon szerénytelenül hangzott, le is sütöm a tekintetem gyorsan, talán jobb volna, ha nem jártatnám ennyit a számat, de valahogy nem megy. Régen is sokat beszéltem, és szerintem ez azóta csak fokozódott. - Meg aztán, emlékeim szerint elég határozottan kijelentettem, hogy egyelőre a férfiak tabunak számítanak nálam. Jó, mondjuk gondolom lett volna időd várni, míg önmegvalósítok. Bár nem tudom, mi értelme van éveket várni bárkire is, akár vérfarkas valaki, akár nem. Ecsetelem, de talán túlzottan nem kell ragoznom, bizonyára emlékszik. Elég határozott elképzelésem volt az életemet illetően, de mostanra mindez már egész egyszerűen semmivé foszlott, a jövőben szándékozom újraépíteni azon önmagam, de ahhoz az kell, hogy uraljam a bennem élő farkast, az pedig azért még nem most lesz. A kis fekete közelebb sündörög, ismerkedni akar, és az is biztos, hogy nem játszani, ismerem azt az oldalát, most másra kíváncsi. Úgy tűnik, teljesen megvadult a ténytől, hogy van olyan hím is az életemben, akire nem aggattuk a család címkét. - Tudom, hogy nem igazán van mit köszönnöd neki, de nekem ő a Teremtőm, és fontos nekem. Oké? Megteszed értem, hogy legalább előttem nem nyilatkozol így róla? Nem mondott semmit, de érzem, tudom, hogy nem kedveli, nem kell, hogy így legyen, csak… ha már ennyivel idősebb nálam, legalább palástolja. Remélem, nem kérek sokat, nem kihasználni akarom, hogy jó eséllyel mindent megtenne a kedvemért, egyszerűen csak bánt a dolog… - Nem vagy igaz, Matt! Csattanok fel fülig vörösödve, és gondolkodás nélkül oldalba csípem, álljon már meg a menet, na… ahhoz képest, hogy mennyit célozgat, vagy gondol sikamlós témákra, tök fura, hogy nem óhajt ajtóstul rontani a házba. - Én nem cipelném, ott az autó. Én és a praktikum ugyebár. Kétségtelenül simán összejönne a dolog cipelve is, lévén sokkal erősebb vagyok, mint előtte voltam, és egy plüss azért nem olyan nagyon nehéz, a legnagyobbat meg nem biztos, hogy meg tudná szerezni nekem, de inkább nem bujtom fel rá, mert a végén még tényleg hazacipelteti velem, ha már kilőtte nekem. A kezemet pedig nem húzom el, miért is tenném, eszemben sincs, sőt, egész kellemesnek ítélem. Jesszus, ilyen nem volt velem úgy négy éve… Egy szem pasiszerűségemmel néha mászkáltunk kézen fogva, de az mellőzte az érzelmeket, inkább csak az önfelfedezésről szólt. - Inkább ne is beszéljünk arról az időszakról... Elég sokat őrlődtem akkoriban, és sokáig azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni őket, azt pedig meglehetősen nagy büntetésnek tűnt ahhoz képest, hogy semmit sem követtem el. Tudom, nem is az én büntetésem lett volna, de én is megszenvedtem. - Legyen kék. Tudom is én, miért, talán mert a lányoktól mindenki a pirosat várná. Mindenesetre amint kimondtam, már ülünk is bele, én pedig elhelyezkedem, tériszonyom ugyan nincsen, de azért mégiscsak óriáskerékről beszélünk. - Azért szerintem már egészen jól ismerjük egymást, de ha gondolod… Biztos van olyasmi, amit még nem tudok. Mondjuk… milyen néven születtél? Gyenge kezdés, tudom, de az izgalmas dolgokat későbbre illik hagyni, és van olyan kérdésem, amit mindenképpen fel akarok tenni, de ahhoz még egy kicsit nem ártana magasabban lennünk…
Előbb-utóbb várható volt, hogy a nőstény találkozót kér. A telefonba diszkréten semmi lényegeset nem mondott látogatása céljáról, bár nem valószínű, hogy lehallgatástól tart, de aki farkasok között él, annak bizonyára tartania kell attól, hogy valamelyik szemfüles fürkész kellemetlen titkokra derít fényt. Persze lehet, hogy csak Anguta gondolja túl a dolgokat, és más volt a béta szűkszavúságának a hátterében, mindenesetre kár lett volna kimondani konkrét dolgokat, hiszen mindketten tudják, hogy Nessa miért kívánja felkeresni őt. A találkát éjfél után két órával beszélték meg és mivel Anguta úgy gondolta a legjobb elhagyatott helyet választani, így a telefonba benyögte a vidámparkot. A műsor este tíz-tizenegy felé véget ér, aztán már csak egy alkoholista biztonsági őr van szolgálatban, de őt le lehet kenyerezni, néhány dollárral. Megduplázva az összeget még el is húz a francba, és Anguta úgy tervezte, hogy száz dollárt az orra alá dörgöl, és már fut is, mint a nyúl a legközelebbi szeszbódéba. Igaz kocsival fog menni, de Frank már józanul amúgy sem képes vezetni, mert remeg a keze, és sokkal nagyobb biztonságban van mindenki, ha vezetés előtt megiszik egy kis töményet. Ezzel persze nem lesz baj, a laposüvegében mindig tart valamennyit. Fél órával korábban érkezett, Frank, mint mindig tartotta a frontot a fülkéjében, üveges szemmel bámult előre, és ha Anguta nem köszönt volna rá, minden bizonnyal észre sem veszi, hogy ott van. Az üzlet hamar nyélbe üttetett, és Frank negyedóra múlva már ott sem volt, az indító kulcsok pedig Anguta zsebében pihentek, hátha esetleg úgy gondolja fel szeretne ülni a bétával egy romantikus körhintára. Nem volt mit tenni, mint várni. Pajzsa a szokásos negyven farkasévet mutatta, a lebutított energiák pedig lazán körbelengték. Egy padon ücsörgött a bejárat közelében, és a lábát lóbálta, miközben kezével malmozott. Fekete kabátot és szürke sapkát viselt, valamint farmernadrágot. Közeledő léptek zaja ütötte meg a fülét, és ha a nőstény pajzsa nem zárta el, akkor az energiái lustán keveredtek az övéivel. – Tiszteletem… öhm… főnök… asszony – bár nem érzett a közelben másokat, rögtön felpattant a padról és Nessa elé sietett. A kapu nyitva, csak be kell löknie, így néhány méterre megállt tőle és várt. Alamuszi testtartással, lehajtott fejjel ácsorgott, csak néha pillantott fel. Zavartan toporgott is közben. Az alakítás nem a bétának szólt, hanem az esetleges testőröknek, akik rejtve maradva Anguta előtt követték Nessát, már amennyiben a béta nem parancsolta otthonmaradásra őket.
Audienciára megyek egy falkataghoz. Aki mellesleg egyike a kibaszott első farkasoknak! Oké, létezésük egy ideje már nem volt titok számomra, de azt azért franc se gondolta volna, hogy szó szerint a nyakunkon vannak a világ legelső farkasai. Azzal az opcióval meg egyenesen igyekeztem nem foglalkozni, hogy nagyon erős a gyanúm rá, tulajdon beharapóm egyike a tizenhármaknak. Furcsállottam a helyválasztást, de tiszteletlenségnek éreztem volna ezen szőrözni, mikor én kértem találkozót a magát a falka köreiben nevetségesen fiatalnak mutató farkastól. Időben érkezem, a kocsi csendesen lassít – nem volt kedvem kutyagolni ma éjjel, ami azt illeti – a bejárat környéki parkolóban. Belőle könnyed, koromat meghazudtolóan szemrevaló mozdulatokkal szállok ki. Sötét farmert, magasszárú, de lapos talpú csizmát viselek, hozzá krémszín szövetkabátot, mely kényes darab ugyan, de a világért se választanék sötétebb árnyalatot belőle. Ez pontosan olyan remekül emeli ki szőkeségem és tekintetem kékjét, mint a hó fehérsége teszi bundámmal farkas-alakomban. Pajzsom nem rejt, energiáim nyílt érdeklődésről adnak tanúbizonyságot, mikor könnyedén kiszúrom a padon ücsörgő kamaszképűt. Anguta. A Teremtő. A történetek szerint bárki képében megjelenhet, ha úgy akarja… Vajon ez az igazi ábrázata? Aligha. Nyilván csak a kölykös kis negyvenes képéhez igazította, könnyebben el lehessen hinni róla, nem több ennél. - Nessa. Kérlek. – Biccentettem aprót, majd színjátéka láttán hátra tekintve pillantottam körbe, lévén elsőre nem igazán tudtam eldönteni, nekem szól-e ez most, s ha igen, mi végre. - Hagyd el ezt, semmi szükség rá, magunk vagyunk csak. – Tudom miféle vélekedések terjednek rólam falka szerte, de nem úgy fest, mintha a tudomásul vételükön túl különösebben foglalkoznék velük. Nem azért, mert nem érdekel mások véleménye, de amíg valaki csak a módszereimben vájkál és nem előrefelé tekint, addig aligha tűnik értelmes, építő egyénnek a szememben. A kicsinyes egymásra mutogatás a gyengék és elkeseredettek sajátja. Ahogy odaértem elé, apró főhajtással üdvözöltem. Nüansznyi gesztus, mégis remekül árulkodó arról, miként is vélekedem a kettőnk helyzetéről, egyúttal beszélgetésünk témáját is előre vetítheti számára némileg. Kivártam ugyanakkor, megindul-e a park felé (ki tudja, lehet fétise éjjel elhagyott vidámparkokban sétálni) vagy sem. Nekem tökély itt a parkolóban, a bejárat menti padnál is beszélgetni.
A nőstény kocsival jött, nyilván nem ért annyira rá, mint Anguta, aki egyszerűen gyalogosan tette meg a távolságot a vidámparkig. Néha persze gyorsított a tempóján, ott ahol kíváncsi szemek nem láthatták, így negyed óra volt csupán neki is mire elérte a célját. Nessa öltözéke Anguta számára felsőbbrendűséget sugárzott, ahogy a nő mozdulatai is erről árulkodtak. Valakinek, aki a béta tisztséget magának akarta egyértelmű, hogy tiszteletet parancsolóan kell viselkednie és kinéznie is. Ettől eltekintve persze soha nem fogja megérteni, hogy a nők miért szeretnek magasított talpú cipellőkben parolázni, igaz volt egy olyan sejtése, hogy csupán a magasságukat szeretnék ezáltal növelni, és nem a kényelmetlen lépések sorozatára fáj a foguk, amiket az ilyen fajta lábbelikben képesek elérni. Előfordult már, hogy Anguta gyakorolta az ilyesfajta cipőkben a járkálást, hátha női alakot kell ölteni, de mindezidáig nem kényszerült fura cipős női alakok megszemélyesítésére. - Nessa… értem – biccentett továbbra is a megalázkodó stílusban. Lefelé sütögetett tekintete ellenére nem kerülte el a figyelmét a béta körbetekintése. – Valóban? Nagyszerű – arcán széles vigyor terült szét, majd a testtartása is megváltozott. Kihúzta magát ezáltal valamennyivel a nőstény magassága fölé emelkedett, akinek a cipője maximum öt centit emelhetett rajta, persze a méret sohasem számított. Legalábbis Anguta szemében sohasem. – Sétáljunk kicsit beljebb, nem lenne szerencsés, ha a járőrök esetleg észrevennének minket – már amennyiben úgy döntenek, hogy elfurikáznak a vidámparkig részeg tiniket begyűjteni, akik a móka kedvéért belógnak ide, hogy gúnyos firkálmányokkal díszítsék fel a bódékat. Miközben beljebb invitálta a nőstényt, fejével a park közepe felé biccentett, majd amikor Nessa a közelébe ért és tisztelettudóan fejet hajtott, Anguta viszonozta a gesztust. Elvégre nem egy kósza kölyökkel találkozott, hanem a helyi falka bétájával. A tisztelet egyébként is kölcsönös kellene, hogy legyen. Már persze olyan egyéneknél, akik még nem vívták ki Anguta ellenszenvét. Nessa még bőven a határ felett mozgott, igaz alig tudott róla valamit, de mivel nem a saját vérvonalához tartozott valószínűleg nem is fog mélyebben beleásni a hátterébe. – Csodás ez a város. Régóta laksz itt? – kérdezte egyből tegezésre térve - hiszen a nőstény is így indított – miközben elindult a vidámpark belseje felé. Saccra, mivel amarok tag volt Anguta úgy sejtette, hogy minimum száz éve már a városban tartózkodhatott, persze ha kivételes képességekkel rendelkezik, akkor talán rövidebb idő alatt is felkapaszkodhatott abba a pozícióba. A bájcsevegésnek azonban itt talán véget is vethetnek és rátérhetnének a lényegre. – Sejtem miért akartál találkozni velem, ámbátor meg kell kérdeznem, hogy látogatásod fenséges színem előtt vajon milyen megfontolásból következett be? - hangja és ezzel együtt mozdulatai is komolyabbá váltak. Miközben beszélt oldalra tekintett a mellette vagy esetleg mögötte lépkedő nőstény irányába, Nem akart túlságosan fellengzősnek tűnni, de aki egy istennel társalog, annak hozzá kell szoknia a felsőbbrendű modorhoz. Arca komolyságot szemei bölcsességet tükröztek – mivel képes volt ezt is behazudni másoknak – közben energiái a lényén átesett változáshoz idomultak. Az összkép bizonyára hatásosabb lett volna, ha nem taknyos tinédzser fizimiskával rendelkezik, de bizonyára Nessának van annyi esze, hogy ne röhögje el magát az alakhoz nem igazán illő modoron.
Apró biccentéssel adtam igazat csupán költői visszakérdezésének. Valóban. Egyrészt nem látom szükségét, hogy mások mögé bújjak, másfelől mégiscsak megtisztelem annyival a vérvonalfőt és inkognitóját azzal, hogy magunk vagyunk eme beszélgetés ideje alatt. - Jó ötlet. - Követtem - egészen pontosan mellette haladva lépdeltem ráérős tempóban - a fiatal küllemmel megáldott ősfarkast. Talán tartózkodón kellene viseltessek irányába, megalázkodva kora és lénye előtt, de mindez a viselkedés idegen volna jellememtől. Szerintem a tiszteletet másként is ki lehet mutatni, önmagunk alul-pozicionálása nélkül. Különös helyzet ez. Korban és képességeiben felettem álló, falkám tagjaként ugyanakkor sehol nincs a ranglétrán hozzám képest. Sőt, visszatekintve apró-cseprőbb ballépéseinek lajstromára... Na de mindenről a maga idejében! - Valóban van egyfajta sajátos bája, akárcsak magának a vidéknek. Annyira nem rég különben. Úgy ötven éve körülbelül... - Merengek el kissé, felidézve az évszámot, mikor először hozott errefelé utam. Hol volt akkor még a chicagoi falka meg az Alignak-féle szellemek-csapása...! Minden körítés ellenére úgy fest, Anguta is egyenes természet. Vagy az évek száma teszi, ki tudja... jómagam csupán a korral tanultam meg, mikor érdemes a női szépszavúságba csomagolni valamit, s mikor célravezetőbb az egyenesség. Persze négyszázon túl se lettem tévedhetetlen, bármennyire is gondolják ezt - sok más mellett - rólam. Áldásos éppen ezért, hogy könnyed léptekkel fordítja beszélgetésünket az egyenesség mezsgyéjére; nem igazán van energiám az utóbbi időben bájologni bárkivel is. Persze egy vérvonalfő más, a kedvéért megtenném. De mázlimra nem igényli. - Pontosan ezért, amit most mutatsz magadból. - Bukik ki belőlem szelíden, s mielőtt még szemtelenségnek vélhetné a dolgot, folytatva megkezdett gondolatmenetemet fejtem ki neki, mire is gondolok egészen pontosan: - A falka csupán egy negyven éves kis taknyosnak lát, aki több kárt okozott eddig a csatlakozása óta, mint hasznot. Elég egy kicsivel komolyabb kihágás és okkal fordul meg a fejükben, miért nem lettél még érte lecseszve. Ne adj isten követelnék a büntetésedet! És okkal tennék. - Szusszantam, mert ez így önmagában eléggé úgy tűnhet, mintha vészmadárkodni kívánnék jó előre, de... azt mégse közölhetem vele, hogy életemben nem találkoztam még ennyire logikátlan döntéssel. Miért nem lehet száz vagy százhúsz, ne adj isten százötvenet mutatni? Az is fiatal még, de már komolyabban vehető némileg egy alsó hangon épp csak felnőttnek becézhető negyvenesnél. - Payne felügyeletét még megmagyarázom valahogy, de minden tisztelettel... van értelme, hogy ily fiatal kort választottál látszatra magadnak?
Egyértelmű, hogy jó ötlet, és ha éppen úgy akarta volna beállítani saját jellemét, mintha túlontúl egoista lenne, akkor megtette volna, és Nessa kétszavasára egy fellengzős replikát kanyarítana, de mivel nem szándékozott jelenleg idegesítően nagyképűnek lenni, így egyszerűen elmosolyodott halványan, majd egymás mellett elkezdtek a vidámpark belseje felé ballagni. - Valóban? – húzta fel a szemöldökét miközben a nőre vetette tekintetét. – Ötven év, és végül beteljesült egy rég áhított álom? Vagy csupán a kínálkozó lehetőséget ragadtad meg? Miért most? Igazán kíváncsivá tettél a motivációdat illetően. Remélem nem veszed tolakodásnak érdeklődésem – jobban jár, ha nem veszi annak, vagy, ha igen, emlékeztetnie kell, hogy a fiatalok szolgálják az időseket, és habár a falka szintjén rangban jóval Nessa alatt foglal helyet Jason, a színfalak mögött minden farkasnak, aki tudomást szerez az alapítók létezéséről fejet kellene hajtania előttük. Már persze, ha ez nem ütközik a falka érdekeibe, ugyanis Anguta igyekezett tiszteletben tartani a helyiek fennhatóságát, amennyiben ez módjában állt. Nessa kijelentésére bólintott egyet, majd képére mindentudó mosolyt húzott, még mielőtt azonban válaszolhatott volna a béta újra magához ragadta a szót, így Anguta jól nevelt farkashoz méltón nem vágott a szavába, hanem léptei közben figyelmesen hallgatta a nőstényt. Nessa szusszant egyet, Anguta pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget és megtorpanva szembefordult a nősténnyel. – Való igaz, ha olyasmit tennék, ami kivívná a falka rosszallását és büntetlenül megúsznám, az bizony sok kérdést vetne partra. Az alfa és a béta inkompetenssége is szóba jönne? Aligha. Miért foglalkoznátok egy fiatal falkataggal, akit bárki kicsinálhatna szó nélkül, ha látványos baromságot követ el? Eddig sem Castor miatt nem lettem megregulázva, hanem azért, amit mutatok magamból. Egy szerencsétlen flótást, aki épp csak kilépett a kölyökkorból, de igyekszik a tőle telhető legkevesebb kárt okozni. Kishal vagyok én ahhoz, hogy bárki a büntetésem követelné, vagy egyáltalán számon tartaná, hogy milyen baklövéseim voltak. Intrikából sem akarhatnak félretenni, hiszen sem pozícióm, sem hatalmam, sem pénzem, ami miatt bárkinek is a célpontja lehetnék – a végén megvonta a vállát. – De, ha az általad felvázolt eset mégis megtörténne – nézett mélyen a nőstény szemeibe, miközben mutatóujjával játékosan Nessa szíve felé bökött – hát majd kiszabod a büntetést, ami kemény lesz és könyörtelen, persze nem halálos, de elég látványos ahhoz, hogy azok, akiknek eddigi büntetlenségem szemet szúrt – bár nem hiszem, hogy voltak ilyenek – megnyugodhassanak. Természetesen ezüstöt használjanak – a túl gyors regeneráció csak újabb kérdéseket vetne fel. – Egyébként nem szándékozom súlyos problémát okozni, amivel kiérdemelnék bármit is – tette hozzá csak úgy mellékesen, miközben elfordult a nősténytől és az óriáskerék masszív alakjára nézett, amely magasan tornyosult felettük. - Ültél már rajta? – bökött mutatóujjával a szerkezetre mielőtt még Nessa legutoljára elhangzott kérdésére válaszolt volna. Persze tudta, hogy nem kerülheti el magyarázatot, vagyis elkerülhette volna, de nem akart kibújni a felelet alól. - Hogyne lenne. Mellesleg részben kényszer, hiszen a fizimiskám alapján jó, ha száznak ki tudnám adni magam, viszont egy száz éves farkastól már elvárnak bizonyos dolgokat. Kompetenciát legfőképp. Fiatalon sokkal nagyobb szabadságom van. Ráadásul a leszármazottaimat könnyebb lemérni, ha nem azt látják, hogy erősebb vagyok náluk, hanem azt, hogy gyengébb. Finoman fogalmazva sem vagyok híve az erőszakos mentalitásnak. Egyébként mennyit tudsz rólunk? – kérdezte kíváncsian, komoly képpel.
Álom? Könnyed nevetés szakadt fel belőlem, némi keserű éllel vegyítve, s közben az éltes korú farkas folytatja megkezdett gondolatmenetét. - Voltam már Béta önérdekből. Építő, majdan pusztító... talán hallottál is róla, a salemi perek mögött meghúzódó igazságról. - Nem fényezni kívántam arra érdemtelen múltam árnyait, egyszerű tényközlés csupán, hogy térben és időben el tudja helyezni, nem tegnapi az eset már. - Ezúttal a falkáért léptem fel. Nem a jó irányba tartottunk már egy ideje és ezt nem csupán én véltem így. - Más kérdés, hogy úgy fest, egyedül bennem volt annyi, hogy lépjek is valamit a szám jártatása helyett. Módszereim drasztikusságát meg csupán az vitatja, ki nem szán rá időt, hogy kicsit is megismerjen. Elég fél óra - állítólag, én nem mértem - az máris könnyedén lejön személyem kapcsán, hogy a tettek embere vagyok. Harcos, kegyetlen amazon. Ugyanakkor - és ezt kevesebben látják meg bennem - anya is. A maga harsány szigorával törődő, érző-lélegző Nő, aki oly sok csatát megvívott már az életben, újat mutatni nehéz a számára. - Túl vagyok már az életem javán, Teremtő. Vándoroltam eleget hozzá, hogy ne akarjak továbbállni erről a vidékről, éppen ezért szeretném kihasználni az időt, mi még számomra adatott, hogy valami épkézláb falkát formáljak abból a maszlagból, ami a két fél egyesülésénél keletkezett. Együtt erősek, csak sokan képtelenek tovább látni a személyes terüknél eme témában. - Tekintetem a kölyökképű, élő legendára, kinek falkában elfoglalt helyére, stiklijeire terelődik a szó. Nehéz és egyúttal kifacsartan abszurd helyzet ez is, hiszen miként is büntethetnék én olyasvalakit, aki jóval felettem áll erőben, korban... sejtem, a világról való tudásban is. Hallgatom a hím logikusnak tetsző érvelését, közben már fél lábbal a következő lépésnél járva, de mégis még mindig személyénél, kissé felhorkanva szórakozottan, mikor olyan egyszerűen közli a bonyolultat. Majd megbüntettem és kész! Hát hogyne, mert már csak így megy errefelé, mi? - Ezt valahogyan mertem feltételezni. - Szusszantam, ahogy felém bökve közölte, nem szándékozik addig hergelni a népeket, hogy vérét követeljék tőlem. Meglepően megnyugtató, hát tovább is lépek egy egyszerű, ám annál mélyebb tartalommal bíró kérdésre. Éspedig: - Kik tudják rólad a falkán belül, hogy valójában ki is vagy? - Szegezem neki nyíltan a kérdésemet, mi az elhangzottak kapcsán egyre csak légjogosultságot nyert számomra. Apró kizökkenés csupán az óriáskerékre vonatkozó kérdése. Fejemet ingatom, nem vén farkasnak való az efféle szórakozás, kérem. Bezzeg, ha azt kérdezné, rángattam-e már le róla engedetlen falkatagot! - Amennyibe az Alfa és az Ikkuma beavatott. Tudok rólad és még számos testvéredről a városban. Mindről nem, de ha jól sejtem, valamennyien tiszteleteteket tettétek az őshaza területén az elmúlt évek alatt. Tudni vélem azt is, hogy akitől a farkasomat egykoron kaptam, maga Unalaq volt... miért érdekel ez?
A rövid nevetésre Anguta nem reagált, csak folytatta tovább az érdeklődést a nőstény bétasági hajlamait illetően. – Sok mindent hallottam, de azok csak pletykák és történelmi okfejtések. Az igazság nyilván a kettő között van valahol, viszont ha már szóba hoztad akár el is mesélhetnéd. Remélem nem ártatlan emberek vére tapad a kezedhez. Nem szeretnék hirtelen kiábrándulni belőled – arcán kósza árny futott végig, ahogy jelentőségteljesen a bétára nézett. Igazság szerint persze vér nem tapadhat a mancsához, hiszen a Salem városában kivégzetteket az angol jog szerint akasztották. Még csak nem is máglyahalált haltak, ahogy az a köztudatban eléggé elterjedt. - Érdekes felvetés, bár úgy hiszem az alfa elhanyagolta kötelességeit, ha a bétája rossz irányba tudta terelni a falkát – szúrta közbe elgondolkodóan, miután Nessa némi szünetet tartott a beszédében. Persze utána tovább folytatta, amiből Anguta számára világossá vált, hogy Nessa szerint a rossz irányba haladás nyilván a falka egyesítésétől indult, és a belőle fakadó széthúzásból. Ami érthető, hiszen a béta tisztsége mindkétszer a korábban betolakodóknak nevezett falka tagjai közül kerültek ki. A hatalom gyakorlása szempontjából ésszerű döntés, a helyi falka szemében viszont nyilván szálka volt a béta idegen volta. Castor legyőzte Darrent így az alfa pozíciója természetesen kérdésen felül állt. Jelenleg – papíron legalábbis – mindkét volt falka képviselteti magát a felső vezetésben, igaz Castor jelenlegi hiánya miatt a hatalom egésze gyakorlatilag Nessa kezében van. Kérdéses, hogy ezt a Chicago-i falka mennyire tolerálja. – Szóval akkor azért öltél meg egy „betolakodót”, hogy a két volt falkát egységbe kovácsold? – halk sóhajt hallatott, majd hümmögött egyet. – Nehéz éveknek fogsz elébe nézni, mire a terved megvalósul. De kívánom, hogy sikerrel járj. Jó magam is abban vagyok érdekelt, hogy a földünket egységes és erős falka birtokolja, akik méltóak a valaha volt, és sajnos mára letűnt első falkához. Anguta saját megbüntetésének ecsetelésére Nessa hitetlenkedő horkantással reagált, amit Anguta jótékonyan figyelmen kívül hagyott. Egy alapító szava szent, és ha azt mondja, hogy büntessék meg, hát a béta megbünteti. Nincs kibúvó alóla, hiszen a fiatalabbak szolgálják az idősebbeket. Ez vitán felül álló tény, amit nem rúghat fel csak úgy. – Örülök, hogy nem nézel komplett idiótának – közölte némileg feddő hangsúllyal. – Ámbátor… előfordulhatnak – színpadias hanyag kézmozdulatot tett – a közeljövőben apróbb… stiklik… semmi komoly, de talán… ismétlem csak talán – emelte meg mutatóujját a nyomatékosítás kedvéért – meglehet, hogy lesz némi köze hozzám – jelenleg semmi konkrétum persze, de nem szerette volna, ha Nessa túlságosan megnyugszik vele kapcsolatban. Egyébként is Angutánál nem tudni mikor zárat megint le egy repteret, vagy tör be egy tűzoltóságra. Anguta a nőstényre nézett a kérdés kapcsán, felhúzta a szemöldökét, felháborodott értetlensége ott játszott energiáiban, ahogy arcán is ezek az érzelmek futottak át. – A kérdésed önmagában is sértő. Mégis miért fedném fel magam a falkán belül úgy, hogy azt nem tudatom valamilyen formában a falka fejeseivel? Mindenki, akiről tudsz, hogy tud rólam, azok tudnak rólam. Ahogy említettem, az erős és egységes falka híve vagyok. Ha bárkinek elmondanám, hogy ki vagyok, és megtiltanám nekik, hogy ezt közöljék a bétával, vagy az alfával, szembeköpetném velük a saját falkájukat. Komolyan azt képzeled, hogy ez bárkinek, akár nekem is előnyömre válna? Dehogyis, ostobaság lenne – nézett komoran a nőstény szemeibe. Igazából persze nem volt felháborodva, de miért ne szórakozhatna egy kicsit azáltal, hogy hazudik saját érzéseiről? – Ámbátor… persze van egy kivétel – legyintett közönyösen, hiszen kivételek mindig akadnak. – De ő még nem volt falkatag, amikor felfedtem magam előtte, ráadásul a sorsa felől kellett döntenem, így kénytelen voltam elárulni magam. És, azt is hozzá kell tennem, hogy ő a te hatalomátvételed kapcsán került a falkába, így nem sok jogod van kritizálni engem, amiért nem szóltam róla még. De, ha most úgyis szóba került, akkor elárulom, hogy Lester J. Edison tud rólam. Egy fiatal morf. Kicsit nagyra van azzal a kevéske erejével. Persze mivel nem volt falkatag megtiltottam neki, hogy bárkinek fecsegjen rólam, így érthető, hogy nem mert előállni ezzel a dologgal. – bár megtehette volna, hogy elhallgatja a dolgot, feleslegesnek érezte az ilyen jelentéktelen információ megtagadását Nessától. Egyébként is jobb, ha a nőstény úgy érzi az alapítók tiszteletben tartják a falka egységét azáltal, hogy nem kényszerítik hazugságra a tagjait. Persze a valóságban a falka szanaszét hazudja önmagát és folyamatosan szembehugyozzák egymást hála az alapítók áldásos tevékenységének. Mellesleg így kell őszintének lenni, és közben hazugságot elhitetni másokkal. Megveregette volna saját vállát, de volt egy olyan sejtése, hogy Nessa tapasztalatból már tudja a falkán belül vannak olyanok, akik nem fedhetnek fel egy-egy alapító kilétét. Az óriáskeréken ezek szerint még nem volt, pedig magasból a táj lenyűgöző. - Mert kíváncsi a természetem – vonta meg a vállát közönyösen. – Mit tudsz még? – amit elmondott az nem sok, és igazán jó lenne tisztában lenni azzal, hogy mennyi tudást gyűjtött össze róluk. Anguta számára már korábban is egyértelmű volt, hogy Unalaq kölyke, hiszen az energiáinak lenyomata és mintája kétséget kizáróan Unalaqhoz tartozik, ráadásul közvetlenül. Nem mintha ez bármin is változtatna. Talán csak annyiban, hogy Annakpok emiatt nem nyírta ki, miután Darren beárulta Nessát testvérénél.
Kezdőlap
