Hosszan elnyúló, egyszintes, magas beltere és hatalmas üvegablakai miatt mégis impozáns épületet varázsolt a kivitelező 2014 nyarán az egykoron fehér, letisztult épületből.
A bejáratig kocsifelhajtó vezet végig, s onnét még tovább is az árnyas fákkal teli tágas parkolóba. A törzsvendégeknek már saját, majdhogynem névre szóló helyük van, de aggodalomra semmi ok! Akad itt hely az újonnan érkező tehetős vendégeknek is.
(A kép csupán illusztráció a parkoló-főépület-birtok elhelyezkedésének viszonylatairól.)
Huhh, hát nem volt egyszerű az utóbbi pár hónap és nagyon hiányzott a külvilág. A lakásom, a kedvenc könyveim és persze Nia. Szó ne érje a ház elejét, a Farkaslakban mindent megtettek értem. Hálás is vagyok a gyógyítóknak, meg mindenkinek, aki foglalkozott ott azzal, hogy felépüljek és addig is jól viseljem a lábadozást. Párocskám jótékony hatása, hogy nem untam annyira a társalgást, már amikor volt benne részem. Szépen lassan beéret nálam is az, hogy akit nem simogatnak, az szúrós lesz és tavaly elindult a visszaváltozási folyamat. Fura érzés, de nem rossz. Könnyebb vagyok így. A szállodában már tiszteletemet tettem, pár napot le is dolgoztam. Volt mit, mert a tavaszra megint jönnek a vendégek és elő kellett készülni, összevetni, megtárgyalni mindenféléket. A kinyomtatott táblázatok és prezentált diagramok csodálatos világa, ez mondjuk nem hiányzott annyira. Munka és becsülettel csinálom, már csak azért is, mert falkaérdekeltség, de vártam a hétvégét. 2 nap Nia-é volt, most pedig itt volt az ideje annak, amire már nagyon vágytam. Nyílik a golfpálya, ahogy tavaszodik és lejöttem ütögetni. Néhány állandó partnerrel össze is futottam és hihetetlenül jól tudott esni ekkora kihagyás után a golflabda terelgetése. Lyukra játszottam, taktikusan és nagy lelkesedéssel. Az esti koncertet most nem akartam megvárni. Inkább otthon leülök egy könyvvel és olvasással fejezem be az időt, meg egy jóféle borocskával. A kötelező tisztálkodás és ph-érték után kezet is rázok a sporttársakkal és megyek a Dodge-hoz. Ez a nagy barna jószág már régóta kísér engem hűségesen, ültek benne már többen. Mostanában legtöbbször Nia. Természetes, hogy ő. Már amikor nem akar Tűzbogárral járkálni. Az az elnevezés... És persze, hogy most is rajta jár az eszem. Nyugodt léptekkel megyek ki a parkolóhoz és egy pillanatra megállok. A nagy versenyzés után megint emlékeztetem magam, hogy mekkora dolog egyik lábat a másik után rakni és járni. 3 hónapig nem igazán ment... Egyszerűen egy elégedett ember benyomását keltem a higgadt mosolyommal, pedig nem ennyiről van szó. Megjártam a bénák útját és most sokkal nagyobbra értékelek egy ilyen apró sétát, mint előtte. Szépen lassan jövök a fekete ingemben, olivazöld zakómban, amiket a fekete szövetkabát alatt viselek. A hátamon a golfozó készlet barna bőrtáskában, amit majd a csomagtartóba fogok betenni. Szétnézek azért, mert van itt valami ismerős illat...
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Épp a nappaliban porszívóztam, amikor megcsörrent a telefonom. Ráléptem a kapcsolóra, aztán felkaptam a mobilt. Frida volt az, a hangja kissé kétségbe esett, ami miatt egy pillanatra én is megijedtem. Szerencsére kiderült, hogy nincs akkora baj, csak itthon felejtette a tárcáját, amiben a klubkártyája is van, így a Club előtt dekkol. Frida nővérem elég nagy társasági életet él, szeret mindenhol ott lenni, feltűnést kelteni... pláne ha elit, puccos helyről van szó. Ahogy otthon voltam, a fekete cicanadrágomban és rózsaszín bő pulcsimban ültem be Franci volánja mögé, majd a bogár hátú autómmal a Club parkolójához hajtottam. Kiszálltam, és a főbejárat felé indultam. Amikor Frida meglátott, gyorsan elém sietett, és nem győzött hálálkodni amiért ilyen gyorsan ideértem, ugyanis, ahogy ő fogalmazott: már befagyott a segge idekint. Miután belépet a főbejáraton, visszaindultam Franci felé. Tenyerem egy pillanatra rásimult a hasamra a bő pulcsin keresztül, aztán felpillantottam az égre. A nap langymelegen süt, az idő már változóban van. Lassan megérkezik a jobb idő. Szeretem a Fairbanks-i nyarakat, kár, hogy annyira rövidek mindig, de talán emiatt és értékelem annyira minden évben. Lelépek a járdáról az aszfaltra, és ahogy rákanyarodok arra a sorra, ahol Francival megálltam, egy ismerős alakot pillantok meg. Néhány másodperc elég ahhoz, hogy megismerjem. - Stephen? - Szólítom meg. Ha ő az, úgyis felém fordul. Oldalprofilból teljesen olyan, mint az a Stephen, akit én a hotelből ismerek. Már nagyon rég láttam, úgy tudom, hogy valamilyen hosszabb pihenőt vett ki. Ez a vérfarkasoknál lényegében egyet jelent valami komolyabb sérüléssel, amit ki kell heverniük, mielőtt újra emberek közé mennének. Az arcomra széles mosoly húzódik, ha felém fordul. - Milyen szép napunk van, nem igaz!? Elég rég láttam már... hogy van? Csak nem nyaralni volt? - Feltartani nem szeretném, de ha ráér kicsit, akkor szívesen váltok vele pár szót.
És az ismerős illat tulajdonosa már közeledik is. Érzem, de nem árulom el, nem fordulok meg. Gyanús lehetne, hogy csak úgy észreveszek bárkit. Mint a kutyák. Vagy a vérfarkasok, akik létezéséről az örökké nyüzsgő szakácsnő nem tud, ha minden igaz. Őt aztán nem lehet elfelejteni. Kellemes benyomást tett rám múltkor, mikor egy asztalnál ettünk. Nem az az agyatlan vihogós fajta, hanem nagyon is van a fejében sütnivaló. Nia pedig egyenesen el akarta rabolni, hogy sorra süsse neki a nutellás palacsintákat meg olyan szerb sütit, amit bónuszként kaptunk tőle egyszer. Kedves kis teremtés. Megvárom, hogy kimondja a varázsszót, a nevemet és épp lekapom a hátamról a táskát, majd komótosan megfordulok. Kissé hunyorogva nézem, hogy vajh ki lehet, aztán egy megvilágosult arckifejezéssel kapom hátra a fejemet. - Flora! Jónapot! - köszönök rá egy széles mosollyal. Látom, hogy örül nekem és az érzései is ezt pontosan ezt mutatják. Meg nagyfokú érdeklődést. Gondolom, a kemencéig nem jutott el a hír, hogy a tanácsadó merre járt, elvégre nem vagyok oda bejáratos. Egyszer voltam talán a konyhán vagy kétszer. És mintha még valami érdekeset éreznék rajta... Ez már komolyan kezd foglalkoztatni. Változás, változás, áldásos változás... - Ó, határozottan! Most golfoztam egy jót, mert már indul a tavaszi szezon. És maga hogy van? Fogalmam sincs, mit kereshet itt. Érzek rajta egy nagyon is friss, pár perces szagot, női illatot, de ez még nem árul el sok mindent. Igazából nem is számít, milyen barátnőjével vagy nőrokonával találkozott. Hétköznapi, jelentéktelen titkok. Vagy mégsem... - Hát igen, kiküldetésben voltam. Tudja, a konkurrenciát is figyelni kell és nem csak az újságból, hanem első kézből is. Azért ilyenkor elég jó dolgom van, talán maga is irigyel, hogy időnként szállodákat tesztelek - dobom fel neki a labdát, amire illik válaszolni. Az érzéseiből úgyis látni fogom, mit gondol. Jól sejtem, fikarcnyit sem tud arról, merre jártam és még a hivatalos verziót se hallotta. Olyan kis bizonytalan, mintha tartana valamitől. Igaz is, épp készülődtem beszállni a kocsiba. Most akkor látványosan zsebre teszem a kezeimet és nekiülök a csomagtartónak, jelezve, hogy nyugodtan beszélhetünk. - Mi járatban errefelé? Egy kis iszogatás, koncertlátogatás lesz? - kérdezem nyugodt mosollyal érdeklődve és pásztázom közben az érzéseit meg a testi folyamatait.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Ó! Ezek szerint versenyszerűen is játszik? Vagy csak hobbi? – Érdeklődök kíváncsian. A golf engem nem különösebben vonzott soha, de azt tudom, hogy a világban rengeteg hódolója van ennek a sportágnak is. - Köszönöm, én jól vagyok. – Gördül ki ajkaim közül a hazugság, amit egy ember valószínűleg be is venne, de egy vérfarkas könnyen kiszimatol. Nem, egyáltalán nem vagyok jól. Terhes vagyok, és kétségbeesett, de próbálom palástolni, hogy a környezetem ezt ne lássa rajtam. Legalább addig ne, ameddig nem tisztázódik a „hogyan tovább” kérdés. - Hát… - Fűzöm össze magam előtt mindkét karomat, majd cinkos mosoly húzódik az arcomra. - Csak abban az esetben, ha jobb a konyhájuk, mint a miénk! – Aki nem ismer, annak egoistának hathat a kijelentés, de Stephen szerintem annyira azért ismer, hogy tudja, én nem vagyok az, hanem csak viccelődök. Egyébként minden beképzeltség nélkül szerintem tényleg nagyon jó a konyhánk, és a hotel is fel van szerelve minden olyan extra szolgáltatással, ami teljeskörűen kielégítheti a vendégek igényeit. Persze biztos, hogy vannak nálunk jobbak is, de legalább van hova fejlődni. - Nem, én nem szoktam ide járni. – Legyintek egyet, elhessentve a feltételezéseit. - Az egyik nővérem klubtag itt, és otthon felejtette a klubtagságiját, én pedig utána hoztam, hogy be tudjon menni. Ő is szeret golfozni. – És a golfozó férfiak fenekét megbámulni, miközben a farukra feszül a golfnadrág, de ez már nem publikus információ, és én amúgy se vagyok pletykás, hogy kibeszéljem ezeket a dolgokat. Mivel Frida mélységesen utálja a vérfarkasokat, kétlem, hogy Stephen-t megkörnyékezte volna, meg egyébként is nagyon megorrolnék rá, ha kiderülne, hogy igen, mivel ha jól sejtem, Stephen-nek párkapcsolata van, a párkapcsolatokba meg nem szép dolog belerondítani. - Milyen érzés ismét itt lenni Fairbanks-ben? Hiányzott a város? – Az ilyenkor szokásos kérdéseket teszem fel. - Tényleg, Alaszkán belül, vagy kívül kémkedett a konkurenciánál? Remélem legalább egy kicsit kellemesebb, napsütötte helyen töltötte el ezt az időt! – Mosolygok szélesen. Mondhatom, már hozzászoktam Fairbanks időjárásához, de azért néha jól esne egy kicsit melegebb közegben lenni.
- Nem, versenyezni nem szoktam. Csak lejárok ütögetni. A rivaldafény sosem volt az én világom, emberként se éltem-haltam a versenyekért. A tömegversenyekért. A vadászat, a csatározás is verseny tulajdonképpen, de az teljesen más, mint nevezni, papírt kitölteni, mezbe bújni és pózolni a fotósok előtt. Arra nincs szüksége a lelkivilágomnak. - Akkor jó, ha jól van - vigyorgok vissza egy szolid mosollyal. Full kamu. Az érzései és a testi folyamatai elárulják, hogy dúl az aggodalmak háborúja odabent és valami más is. Egy élet növekszik és arra reagál a női test. Ez felettébb érdekes, hiszen a múltkor még nem volt senkije. A szende szűz ilyen elővigyázatlan hát? Vagy csúffá tették és nem akar abortuszt, olyat is látott már a világ. Úgy kéne megtudakolnom, hogy ne tűnjön fel neki. - Magának nyilván a konyha a legfontosabb tényező, de én sok más szempontot is figyelembe veszek. Egyébként sokkal jobb főzttel nem találkoztam a felmérés során - vigyorgok vissza a kis szurkálódás után. Mókás jelenség ez a hölgyemény, most is viccelődik, de tudom, hogy büszke is a munkájára. Csak jó értelemben, nem úgy, hogy másokat lenézzen. Mi is azok vagyunk a konyhára. Szoktam enni a szálloda éttermében, Nia-val is voltunk többször és sose lehetett rá panaszunk. Legfeljebb annyi, hogy miért nem lehet mindig itt és ugyanezeket a finomságokat enni. - Á! Szerintem őt már láttam is. Ma nézelődtem az egyik pályán, hogy kik kínozzák a könyökízületeiket a jó kis golfütésekkel, amik az emberekere néha ártalmasak tudnak lenni és hirtelen azt hittem, Flora az, aztán rájöttem, hogy nem. Érdekes, hogy a kisugárzása Őrzőről tanúskodott. Elgondolkodtató, hogy olyan szoros közösségben, amilyenben a három nővér él, hogy tudja eltitkolni Flora elől. Vagy lehet, hogy beavatott, ami azért mindig elég merész. Nia-t felvilágosítani is merész volt, de érte tűzbe tenném a kezemet. - Tudom, a konyhán se üldögélni kell, de azért kell a testnek ilyen kikapcsolódás is, nem gondolja? Ahogy elnézem, nem űz ő semmilyen sportot, nem különösebben izmos, csak jó alkatot örökölt. Pedig tényleg jót tesz az embernek, ha valamit csinál még mellette. És egy kicsit lehet erősködni is, hogy márpedig figyeljen a testére akkor is, ha az elhízás nem fenyegeti. Szeretek így játszadozni, adni-kapni, megzavarni. - Hiányzott - mondom hűvösen. - Legjobban a párom, akivel látott már. Egyébként szeretek utazni, most egy kisebb túrát tettem, de az államot nem hagytam el. A hivatalos verzió szerint Alaszka nagyobb városaiban ízlelgettem a szállodákat. Valójában pedig az infúziót kóstolgattam Ems keze alatt... Jól elbánt velem az a kóbor és nem szívleltem a fekvést, meg a rokkantságot. Szerencsére a végrehajtóinknak nem volt munkája vele, mert hiába tépte le a karomat, lábamat, még át tudtam harapni a torkát. Nem kellett volna sok, hogy szellem legyen belőlem. Mindegy is, túléltem és csak erősebb lettem. Meg büszkébb, mert az egy komoly csata volt. A hotelben pedig lehet meséket mesélni a nagy utazásról. Tudok is, mert tényleg voltam azokon a helyeken korábban és követem a fejlődésüket is, mert a munkám része. A soványka szakácsnővel, aki a konyhán sem esett a falánkság súlyos vétkébe, egész kellemeset cseverésztünk még, főleg semleges témákról. Éreztem rajta a mehetnéket és nem volt okom túl sokat faggatni. Egy helyen dolgozunk, akár minden nap válthatunk pár szót, ha akarunk. Amíg el nem megy szülési szabadságra, de erről még korai lenne beszélni. Amint az első jeleket tapasztalom, a fülembe jutnak a rosszullétei, stb., úgyis rá fogok kérdezni. A végén intettem neki kezemet a halántékomhoz emelve, mintha kalapot emelnék és a verdámmal szépen elgurultam, hogy hódoljak egy kicsit az olvasásnak is szerény otthonomban.
// Köszi a játékot! Hiányozni fog a kis energiabomba. //
Lehet, hogy otthon kellett volna maradnom, de ha úgy teszek, akkor biztosan azon agyaltam volna, hogy fel kellene hívnom anyáékat, az orvost, vagy éppen Byront. Ezért se láttam túl jó ötletnek azt, hogy még tovább maradjak Celeste házában, amikkor a nap is eléggé csalogatóan sütött kint. Tuti még mindig rohadt hideg van, de csak nem fogok megfagyni. Celnek hála már ruhám is lettek, ha már én roppant könnyedén nem hoztam magammal a nagy lelépésemkor. Sietve húztam magamra egy farmert, egy pólót és egy pulcsit. Miután megreggeliztem eldöntöttem, hogy a nyakamba veszem a várost és kicsit jobban megismerem, ha már jelenleg itt ragadtam, de annyira nem is szerettem volna visszamenni New Yorkba. Sietve csakliztam el Celeste egyik kabátját, belebújtam, majd elindultam a városba. Fogalmam sem volt, hogy merre mit találok, így lehet egy térképet se ártana majd beszereznem. Meg persze a lábamnak se ártana az, hogy ne hagyjon cserben. Talán Jacksonnak tényleg igaza van, hogy a bokámat lehet gipszeltetni kellene, de legalább megnézetni orvossal. De majd a legjobb barátnőmet megkérem arra, hogy kísérjen el, mert ő mégis csak jobban ismeri a helyi orvosokat, mint én. Nem akarok valami őrült karmai közé kerülni. Eme gondolatra még a hideg is kiráz… Még mindig nem sikerült megszabadulnom attól, amit láttam. Eleinte tényleg reménykedtem minden idegzetemmel abban, hogy ez az egész csak álom, de amikor nem akart vége szakadni, akkor egyre inkább kezdett eltörpülni az, hogy ebből fel lehet-e még ébredni. Két személynek beszéltem eddig róla, de egyik se nézett őrültnek, vagy legalábbis jól hazudtak, ha mégis. S csöppet se értettem azt, hogy ők miként képesek ennyire könnyedén lenyelni a dolgokat, de biztosan velem van a gond, vagy én vagyok túl földhöz ragadott, amiért hirtelen a könyvek és filmek világa életre kelt. Vajon utánam fog jönni az a lény? Vagyis farkas? Esetleg gond lehet abból, hogy láttam? Remélem, hogy nem, mert szerintem már a szökésem is eléggé nagy port kavarhatott odahaza… Belese merek gondolni, hogy anya mennyire aggódhat. Fel kellene hívnom... Miközben a gondolataim teljesen beszippantanak már csak arra leszek figyelmes, hogy valaki csengetni kezd, egy őrült biciklissel találom magam szemben, amikor felpillantok. Sietve lépek odébb, amivel szerencsésen az útpadkára lépek és a következő pillanatban már a gravitáció már értem is kiállt. A bokám kimegy, én pedig pont egy közeledő autó elé vágódom el. Kérlek, csak álljon meg idejében…
Hála az égnek, újra megnyílt a golfpálya és jöhetek ütögetni. Tavasztól én rendszeresen látogatom a klubot, megvannak a barátságok, a sporttársi üdvözletek és a remek italok a belső helyiségben. Úri sport, sokan lenézik, de én imádom. Taktika kell hozzá, ügyesség és számítás. Abban meg jó szoktam lenni. A hatalmas, sötétbarna Dodge a parkolóhoz közelít. Meghallom a csengetést, ami még kicsit távolabb szól. Ezek a biciklisek annyira idióták néha. Hobbiból nyomják a csengőt, mintha csak kiabálnának, hangoskodni akarnak. Mondjuk itt van célja, figyelmezteti azt a szőkét, aki rossz helyen kóricál. Csak későn. Rántanék a kormányon, de van az a helyzet, amikor két női láb úgy tud lépni, hogy a legprofibb sofőr se képes kikerülni. Tövig nyomom a féket és legalább annyit sikerül elérni, hogy csak a kocsi orrának oldalával lököm meg a nőt, azzal is enyhén. Tuti el fog esni, de komolyabb baja talán nem lesz. Esetleg egy csuklótörés, ha nem tud jól helyezkedni esés közben. Komolyan, a gyalogosoknak is kéne harcművészetre járni, hogy ismerjék a technikákat. Elégedetlenül rázom meg a fejemet, nagyot sóhajtok. Arrébb állok kicsit, oda, ahol már lehet parkolni. A legszélén akad egy hely. Amíg beslisszolok, remélem, fel tud állni a kicsike. Csinos alakja van, amúgy meg egy szürke kisegérnek látszik. Amint megvagyok, leállítom a motort és nyitom az ajtót. Gyorsan kiszállok, lezárom a kocsit és már oda is szólok: - Jól van, kisasszony? Egyesek elfelejtik, hogy kell biciklivel kulturáltan közlekedni... Megnézem, hogy viselkedik, utal-e valami arra, hogy fájdalmai lennének vagy komoly sérüléssel küzdene. Lecsekkolom a testi folyamatait is, ami érezhető belőlük, azt megvizsgálom. Emberke, semmi több. Egy kis szerencsétlenség érte, remélem, nem nagy a baj. Leveszem a napszemüveget és zsebre teszem, ahogy végignézem a nőt.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Reménykedtem abban, hogy több baj nem érhet, de talán tévedtem. Ha most nem éppen egy farkas az őrületbe kergetni, vagy éppen kidíszíteni a lábamat, akkor helyette jön egy őrült biciklis, majd pedig egy útpadka. Ha eddig nem nyírtam ki a bokámat most már szerintem totálisan megcsináltam, s még lehet Celeste is meg fog ölni, amiért csak úgy eljöttem. Nem volt otthon, én pedig unatkoztam. Hagytam neki cetlit, hiszen a telefonom még mindig halott volt, másikat meg még nem akartam beszerezni. Előbb ki kellene találni, hogy mi a helyzet otthon, mármint New Yorkban. Túl sok ideje szublimáltam el, de hát megijedtem, nem tehetek róla, pedig nem vagyok egy ijedős fajta, de most sikerült. Próbálom megtalálni az egyensúlyomat, de alig, hogy talán meglelném máris egy kocsi közelít felém, ami nem üt el, de meglök eléggé ahhoz, hogy a sebesült lábaimmal a földön kössek ki. Egy kisebb szisszenés is elhagyja az ajkaimat, de leginkább akkor, amikor lábra próbálok állni, hiszen gyönyörűen visszaesem a földre. Remek, már csak ez hiányzott, hogy Jacksonnak igaza legyen arról, hogy vélhetően gipsz járna már a bokámnak. Nem akarok ágyhoz kötött lenni. Lepörölöm a lábamat, majd inkább a padkára ülök, amíg a sofőr leparkol, vagy talán elhajtani készül? Remek lesz, ha az utóbbi, mert vélhetően szükségem lesz fuvarra, vagy csak a fájdalom lenne túl nagy? Ki tudja, de aztán végül nagy nehezen feltornázom magam, nem akarok gyengének se tűnni, bár inkább közelebb állok ahhoz, mintsem a régi önmagamhoz. - Igen, fogjuk rá. Voltam már rosszabbul is, meg jobban is. - Amikor pedig meglátom, hogy a nadrágom feljebb csúszott, akkor sietve igazítom meg, hogy a sebem ne tűnjön fel senkinek se, hiszen kicsit elszakadt a kötés rajta. – Köszönöm, hogy nem ütött el és nem hajtott tovább! – ja igazán hálás lehetek, amiért nem egy vak sofőrrel találkoztam szembe. – Amúgy itt mindig ennyire veszélyes gyalogosan közlekedni? – kérdezem meg egy halovány mosollyal az arcomon, hiszen már az idegenekben se tudok bízni annyira, mint előtte, de muszáj megpróbálnom. – Egyébként June vagyok. – a családnevem legyen inkább titok, hiszen ki tudja, hogy milyen hírek szólnak már New Yorkban rólam, vagy esetleg jutott el ide.
Figyelem a nőt és ahogy lábra áll, az dícséretre méltó, mert nem hagyja el magát. Ellenben veszélyes is, mert ilyen sérüléssel nem kéne legénykedni. Olyan nagyon nem lenne muszáj érdeklődnöm, de ha már "elém ugrott", előadom az irgalmas szamaritánust. Kell a francnak egy feljelentés. Amúgy meg még jó reklámot csinálhatok a szállodának is, heh. - Jobban biztos. Ne erőltesse, ha nem muszáj. Beül? A kocsi hátsó ajtaját már ki is nyitom, ha jönne és odakísérem. Ölbe venni nem fogom, de belém kapaszkodhat. - Ez csak természetes. Mihez lehet hozzászokva, hogy ezt külön megköszöni? Amúgy nem, nem természetes, de ezt diktálták az érdekeim. Pillanatnyi dolog ez, semmi különös, de jobb a biztonság és a nyugalom, szóval segítek. - Egyáltalán nem. Régóta élek Fairbanks-ben, de még nem láttam ilyet. Akar feljelentést tenni a bringás ellen? Lehetek tanú, az nem gáz. Egy kis közlekedési kihágás miatt befáradhatok az örsre, meg akár a bíróságra is, de szerintem ez nem olyan hepciáskodó nő. Mindenesetre felkínáltam és a mosolyát is viszonzom. Elnézem, ahogy igazgatja a ruháját. A nők mindig ezt csinálják. Baleset történik és első a szépség, utána jöhet az egészség. Igen, így kellenek nekünk. - Stephen. Stephen Chesterton. Mondja, mi történt a lábával? Ha nem kell mentő, elvihetem, ahová igyekszik. Rábízom és tényleg el tudom dobni valahova, ha itt a városban van dolga. - Honnan érkezett, ha nem titok? - kérdezem nyílt mosollyal.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Amikor meghallom a kérdését és nyílik az autó ajtaja, akkor kicsit feljebb szökik a szemöldököm, majd sietve rázom meg a fejemet. A New Yorkban történt ámokfutás és a menekülésnek köszönhetően kicsit kevésbé bízok az emberekben, s nem ismerem őt, így benne is. - Köszönöm, de nem. Inkább maradnék itt. – jegyzem meg barátságosan, miközben továbbra is neki dőlök annak, ami a közelemben volt, mert ilyen lábbal aztán nehéz lenne talpon maradni. A szavaira csak bólintok, hiszen sok őrült sofőr van, akik habozás nélkül el is ütöttek volna, de még akár tovább is hajtottak volna, mintha mi sem történt volna. Fura, hogy néha mennyire gondatlanok tudnak lenni az emberek. De az is igaz, hogy a történések mennyire tudják befolyásolni az embert. Elég volt egy embert látnom, amint farkassá változik és az életem hirtelen a kukában landolt, majd egy fagyos vidékre szöktem, hiszen Celeste mellett biztonságban fogom érezni magam… - Én?! – szólalok meg meglepetten, majd szőke tincseimbe túrok. – Nem, dehogy. Nem vagyok olyan típus, aki csak úgy feljelentene bárkit. – ez igaz is volt, másrészt meg nem akartam a rendőrség közelébe menni, hiszen még mindig nem tudom, hogy mi a helyzet odahaza. S talán addig jobb is. – Rendben, akkor csak lehet én vonzom a bajt, vagy Ön és csak rosszkor voltam rossz helyen. Ki tudja.– rántom meg a vállaimat, hiszen nem fogok ezen agyalni sokáig. Még élek, s csak ez számít. A lábam meg majd rendbe jön, ahogyan a fejemet se vertem be nagyon és még az autó se lökött oly nagyot rajtam. - Csak egy kisebb baleset, semmi lényeges. – nincs az a pénz, hogy neki meséljem el azt, amit már elmondtam Celestének és so-so Jacksonnak is. Ők nem néztek őrültnek, de ő vélhetően igen, hiszen honnét is sejthetném azt, hogy ő is pontosan olyan lény, ami miatt idáig szöktem. – Nem, nem a kórházba igyekeztem, inkább csak a városban szerettem volna körbenézni, de eltévedtem. – egy apró sóhaj kiszökik az ajkaim között, hiszen tényleg sikerült valahol rossz irányba befordulnom, de talán ő segíthet. - Nagy Almából, egyik ismerősöm itt lakik. Ön mindig is itt élt, vagy más vidékről származik? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nem tűnt jegesembernek, majd körbepillantottam. Szerencsére sokan voltak az utcán, így kicsit azért megnyugodtam, hogy vélhetően ő nem fog nekem esni úgy, ahogyan esetleg egy veszélyes ember tenné az áldozatával.
- Rendben, ahogy gondolja. Én felajánlottam, innentől nem lehet egy szava sem. A lényeg úgyis az, hogy jól jöjjek ki a szituációból és ne jusson eszébe utólag, hogy megpróbál feljelenteni. Azt is el lehetne intézni, de szívesség kell hozzá, ami viszonzást igényel és az élet úgy is elég bonyolult, ha mi magunk nem bonyolítjuk. Óvatos a lányka és tart az idegenektől. Talán még hasznát is vehetem, csak ki kell puhatolni, hogy milyen területen van otthon, milyen körökben mozog. - Ha a bringáson múlik, ilyen vezetési stílussal hamar talál olyat, aki megteszi maga helyett - mondom lebiggyesztett ajkakkal. Én elintézném, ha így járnék valami vadbarommal. Nem erővel, hanem ésszel. Szende szűznek mutatja magát a lányka, de szerintem csak a hercehurca nem hiányzik neki. Látni, hogy bántja, felhúzta az ügy. Egy jogi procedúra viszont maga a tortúra, csak még rosszabb lenne. A belső zsebembe nyúlok, mikor megüti a fülemet, hogy talán én vonzom a bajt. Ezt nemrég mondta más is, de attól a nősténytől máshogy hangzott. - Nos, ha így, akkor én hamarosan távozom, hogy ne halmozzuk a bajfaktort. A mosolyomban benne van, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan. A cigivel játszom inkább, felpattintom a dobozt és a nő felé tartom, hogy vegyen, ha kér. A kocsiban már elnyomtam párat, eddig is érezhette rajtam, hogy van egy erős bagószagom. - Értem. Nem vagyok orvos, csak aggasztóan ingadozónak látom. Remélem, szakembernél már volt vele. Vagy elmegy. Titokzatos a nőci, kezdem azt érezni, hogy valami súlyos dolog lapul meg a múltjában. Ha húzott cigit, akkor utána tüzet is adok, kivéve, ha ő kap elő egy gyújtót. Aztán az én szálam is lángra kap és a felemelő, egyben földre lehozó érzés önti el az agyamat a tüdőmmel együtt. Karika szökik a levegőbe, ahogy a nő sóhajtozik. Körülnézek az utcán, szemöldökömet szorongatva nyomok le egy újabb slukkot, mielőtt válaszolok. - Nem, Kanadából jöttem, de már régen. A városban keres valamit konkrétan, szállást, éttermet vagy csak úgy bóklászik? Fairbanks nem olyan nagy, mint New York, de elsőre ijesztő lehet. Azt nem dobom be, hogy elmondom, merre van, amit keres, de a kérés adná magát. A város minden odúját ismerem, talán csak a legújabb üzleteket nem, mert azok gyakran cserélődnek. - Mivel foglalkozik egyébként? Én szállodai tanácsadó vagyok - kérdezem két újabb füstkarika között halálos nyugalommal.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Lehetséges, de az már nem rajtam fog múlni, hanem saját magán és azon az illetőn, akit legközelebb megtalál. Nem szokásom ilyenek miatt cirkuszt csinálni, élek és sokkal rosszabbul se vagyok, mint előtte voltam. Meg balesetek mindig történnek. – fejtem ki kicsit jobban, de barátságosan a dolgot. Tény, ha nem lennék sérült, akkor talán még el is tudtam volna idejében ugrani előle, még ha ő is hibázott, de nem tudtam. Talán jobb lett volna, ha mégis csak Celeste lakásában maradok és nem mozdulok ki, de ahhoz meg túlzottan örökmozgó vagyok, hogy egy helyben tudjak maradni, meg érdekelt is a hely. - Vagy talán csak inkább én vonzom és hoztam a fejedre. Remélem, hogy nem rohantál sehova se, mert nem akarlak feltartani... – rántom meg a vállaimat, hiszen amik mostanában történtek velem.. Na, igen. Azok után már csöppet se lepődnék meg, ha hirtelen a balszerencse áradásába keveredtem volna. Viszont most egészen jól megúsztam, mint pár napja, mielőtt még idáig elkeveredtem volna. Ha őszinte akarok lenni, akkor még mindig nem tudom, hogy miként jutottam el idáig ilyen útvonalon. Mármint ösztönösen cselekedtem, mintha benyomtak volna valami vészgombot rajtam és csak mentem és mentem, míg biztonságos helyre nem érkeztem. Cigit elfogadom, pedig nem szoktam dohányozni. Mindig is az egészséges élet híve voltam, de most valahogy szükségem van rá. Amikor pedig a tűzet is ad, akkor megköszönöm, majd beleszívok és lassan fújom ki a füstöt. Én nem vagyok profi benne, így karikákat ne várjon senki se. - Talán csak az esés miatt kicsit megszédültem. Lehet, hogy jobb lenne mégis csak leülni. – gondolkozom hangosan, de az autóba nem fogok beszállni. Annyira még nem bízok benne. Mindig is óvatos voltam, de nem ennyire. Végül inkább csak leülök a padkára, hiszen csak nem pont ide akar majd valaki beállni, amikor látja azt, hogy itt állunk vagy éppen ülünk. - Ijesztő? Kicsit talán igen, meg az időjárás se éppen a legkellemesebb. Igazából annyira nem kutattam semmit se, legfeljebb valami éttermet, hogy enni tudjak. Már itt lenne az ideje. – hiszen annyira korán se volt már, mint hittem. Kicsit elment az idő a bóklászás közepette. – Szállásom pedig van. Egyik régi ismerősömnél húztam meg magam… - s roppant mód nincs kedvem onnét eljönni. Cel mellett biztonságban érzem magam, de ezt neki nem kell tudnia, hiszen nem tudhatom azt se, hogy ismerik-e egymást vagy milyen a viszonyuk. Jacksont is lehet meg kellene találnom, mert ma még képes lennék elhinni azt, hogy nem csak beképzeltem őt múltkor. - Érdekesen hangzik. Utazási irodavezetője voltam, illetve táncot tanítottam kicsiknek. – ez annyira nem titok, mert vélhetően nem az egyik legmenőbb utazási iroda eltűnt lányával van tele a hírek, vagyis nagyon remélem. - Amúgy esetleg tudsz valami jobb éttermet, vagy kajáldát? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen most így, hogy belegondoltam mióta nem ettem már még inkább érezni kezdtem, hogy éhes vagyok.
- Úgy látom, magát nem fogják elvinni idegi alapú betegségek. Ez egy hasznos tulajdonság. Rámosolygok a nőre. Én is tudok nyugodt lenni, de szeretek utánajárni a dolgoknak. Mikor Colston főhadiszállásán ellopták a kocsimat, azonnal intézkedtem. Feljelentést nem tettem, de a fickó megkapta a magáét és rég nincs a városban. - Éppen ide rohantam. Szerelmem a golf és mostanában nyitott ki újra a klub, mivel a tavasszal a szezon indulása is jár. Nem időre jövök, úgyhogy nincs gond. Hamarosan tényleg le fogok lépni, mert eltársaloghatok itt ezzel a kis hölggyel, de túl sok értelmét nem látom. Már mennék célozgatni, pályán nyomulni. Helyes nő, de mostanában nincs sok kedvem ilyenekre rákattanni. Túl sok titkot hordozok és túl nagyokat ahhoz, hogy rendes magánéletem legyen. Egyelőre nem látom, mi hasznom lehet belőle, de pár mondatot azért még megér, hátha. Érzek némi bizonytalanságot a ciginél. Talán csak udvariatlanságnak tartaná visszautasítani vagy mégiscsak dolgozik belül valami. Lehet, hogy nem is a baleset miatt. A karikákat nekem is sokáig kellett gyakorolni, szóval nem nézem le. Együtt cigizünk, közös élmény, közös füstölés. A pad felé mutatok, mikor helyet akar foglalni. Már csak az hiányzik, hogy össze is essen és utána nekem kelljen vele foglalkozni. Nem mutatom, hogy ez jár a fejemben, csak mosolygok rá és leülök a lóca másik felére. - Meg lehet szokni. Talán még szeretni is fogja, ha sokáig marad. Az időjárás olyan dolog, amit lehet szidni, lehet hibáztatni, de befolyásolni nem igazán. Arról csak városi legendák és összeesküvés-elméletek szólnak, hogy léteznek erre módszerek. Lehet, hogy holnap távozik a csaj, de annak is fennáll az esélye, hogy még 10 év múlva is dideregve átkozza Alaszka fagyos isteneit. Kiszámíthatatlan, hogy kiből mit hoz ki ez a hely. - Az a legjobb, nem? Csak kevesen ilyen szerencsések. Mi gyakorlatilag azokból élünk, akik egy fia lelket nem ismernek a városban, ezért jönnek a szállodába. Ms. Mouser titka talán az a bizonyos ismerős lehet és ha közülünk való, akkor útjaink még keresztezik egymást. Persze nem kell minden bokorban farkast vagy őrzőt látni, de erre is van esély. Ez a város valahogy vonzza a régi ismerősöket, családtagokat, barátokat, ellenségeket. - Nocsak, egy szakmabeli! - mondom kis nevetéssel, ahogy újabb karikát fújok az ég felé. - Klasszikus táncokat vagy modernebb stílusokat? Én a rock'n'rollt kedvelem, Elvis lépései a mai napig megállják a helyüket. Nem kérdezte, de ha már beszélgetünk, ennyit megereszthetek. A mai stílusok közül a blues, a country és a finomabb rock and roll az én világom és bizony akármennyire hűvös természet vagyok, táncolni is tudok, sőt szeretek. Itt is szoktam néha, ha jóféle country együttes érkezik. Ma este is lesz valami, ha jól tudom. - Itt inkább kávé-tea mellé valók vannak, azok is a drágább kategóriából, de azok finomak - mutogatok a klub épülete felé, majd visszanézek a nőre és megint füstölök, nem az arcába, hanem a másik irányba fújkálva. - Amúgy a szállodánk étterme is bárki számára nyitott, de ha közben körül is akar nézni, ajánlom a 2. sugárutat. Gyönyörű városrész és tele van érdekességgel, meg kajáldák közül is bőven választhat. Nem érheti szó a ház elejét, hogy csak a saját malmomra hajtom a vizet. Ahhoz képest, hogy nem vagyunk egy metropolisz, rengeteg üzlet közül lehet választani, ha az éhség hajtja az embert. Amelyik érdekli, annak az irányát is megmutatom. Közben két sporttárs érkezik, öregurak, már golfkönyökük is van, de nagyon lelkesen és elég jól nyomják. Nagy vigyorral, kedvesen integetnek, mindkettőnknek. Ahogy ismerem őket, majd tudni akarják, ki a hölgy, mert nyugdíjasként már az az életük, hogy figyelik a várost és mindent tudni akarnak. Az ég világon mindent. Visszaintegetek és bólintok is nekik csak így távolról.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Sose tartottam helyesnek azt, ha valaki első felindulásból cselekedne. – pont én beszélek, aki inkább elfutott minden elől New York-ból? Általában végig gondolom a dolgokat, de most nem tettem, hirtelen a racionalizmus abban a pillanatban eltűnt, de most már mindegy is. - Ezek szerint, akkor nagy játékos. Biztosan már nagyon várhatta, hogy újra nyisson. – erre felé akkor igazán hosszú lehet a tél. Jobb lesz erre felkészülnöm, ha hosszabb ideig maradok. Vissza kellene mennem, hiszen odaköt a múltam, s ott van Byron is, de ennek ellenére most itt érzem magam otthon és biztonságban, Celeste mellett. – Oktatni is szokott, vagy csak inkább játékos? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen sose lehet tudni, hogy kit milyen szellő fúj errefelé. Attól még, hogy szállodában dolgozik nem zárja ki a másikat, legalábbis véleményem szerint. Én is irodát vezettem, de ennek ellenére több estén is inkább táncos ruhára cseréltem az elegánsabb ruhámat, hogy másokat is rabul ejthessen a tánc hatalma, de nem lehet mindenki egyforma. Na, meg nem mintha golfozni akarnék jelenleg megtanulni. Talán később, de most még biztosan nem. - Igen, ezt sejtettem. – s mellé még egy apró bólintás is társul a szavaim mellé. Biztosan megszokja az ember az időjárást, ha nem így lenne, akkor nem költöznének annyiszor teljesen másabb vidékre, hanem mindenki maradna pontosan ott, ahova született, vagy éppen akkor nyaralni se mennének. Pár nap alatt is eléggé lehet alkalmazkodni és remélhetőleg nekem is menni fog, mivel nem tervezem azt, hogy csak úgy elillanjak innét. Nem, ahhoz még túlzottan forog velem a világ, na meg itt van Celeste, s mint kiderült még Jackson is. Vajon még kit fújt erre a szellő? Bár még mindig nem értem, hogy miért ennyire jeges vidékre tévedtek. - Miért lenne az a legjobb? – kérdezem meg kíváncsian, hogy kicsit jobban megismerjem a gondolkodását, azt hogy miért is gondolja ezt. Tényleg érdekelt, de lehet nem fogok választ kapni. Akkor se fog semmi se történni, hiszen nem vagyunk se barátok, se semmi. Még viszonylag két idegen vagyunk, akik egymással beszélgetnek és semmi több. - Mind a kettőt, vagy éppen a kettőt vegyítem. Attól függ, hogy éppen mire van igény, vagy mit szeretnének megtanulni a kicsik. – mosolyodom el, hiszen nagyon hiányoznak. Egyszer szerettem volna én is saját családot, de most hirtelen az is rettentően távolinak tűnik. Azt se tudom, hogy mi történik odahaza. Másrészt meg sokszor csak bekapcsolok egy zenét és hagyom, hogy a ritmus magával ragadjanak. Olyankor pedig egész jó koreográfiák születnek. – Ezek szerint akkor szeret táncolni és nem csak golfozni. S sokszor szokott eljárni megmutatni a táncos lábait? – semmi gúnyolódás nem volt a szavaimban, sokkal inkább csak érdeklődés. Így legalább megtudom azt is, hogy milyen lehetőségeket rejt a város. - Azok se hangoznak rosszul. Lehet, hogy kipróbálnám, hiszen néha a sütemény is igazán remek kaja tud lenni. – mosolyodom el őszintén, hiszen imádom az édességet. Mondhatni igazán édesszájú vagyok, de legalább nem látszik meg magamon, így nincs miért még aggódnom. - Köszönöm a tippet, de ha őszinte akarok lenni, akkor fogalmam sincs arról, hogy merre vagy, ahogyan azt se tudom, hogy miként találhatnék vissza a szállásomhoz. Azt hiszem túlzottan elmerültem a gondolataimba és nem figyeltem arra, hogy merről is jöttem. – de ez talán annyira nem nagy vétek, hiszen még csak alig pár napja voltam itt, s amúgy is ki se mozdultam eddig otthonról. – Esetleg ismeri Miss Hagent? – kérdeztem meg reménykedően, majd észbe kaptam, hogy elméletileg az egész család itt él, így akár szóba jöhet Helena is. Emiatt pedig sietve pontosítottam a kérdésemet, hogy kire is gondolok. – Mármint Celestét…
- Az jó. Sok bajt el lehet kerülni, ha az ember tud 3-ig számolni, mielőtt berágna. Mi, vérfarkasok aztán tudunk pár dolgot az első felindulásról, meg a balhék után hajtó ösztönről. Szerencsémre én jó farkast kaptam a Teremtőmtől és emberként is előbb gondolkodtam, mint ütöttem. Az érzelmek kicsit a háttérbe szorultak, kicsit nagyon, de azért nyomokban még megtalálhatóak bennem. Főleg ha akarom, hogy látszódjanak. - Igen, már ég a kezem alatt az ütő. Nem kötöm fel magam, ha nem tudok golfozni, de ez tényleg egy olyan tevékenység, amit nagyon-nagyon kedvelek. Tavaly is egy csomó időt töltöttem itt. Szakítás után a legjobb kikapcsolódás volt és most is jó stresszoldó lesz. - Oktatásban vannak nálam sokkal rátermettebbek. Én csak ütögetni szeretek. Sose akartam tanárnak állni, semmilyen területen. A kölykökkel való foglalkozás az más, időleges és ösztönalapú, nem lehet összehasonlítani semmi egyéb elméleti vagy gyakorlati oktatással. - Mert nem könnyebb úgy egy városba érkezni, hogy tud legalább egy személyt, akihez fordulhat? Nem kell hivataloskodni, kevesebb idő megy el, esetleg spórolni is lehet. Mi állunk a vendégek rendelkezésére, igyekszünk a maximumot nyújtani, de sokszor mégis kellemesebb nekik, ha akad egy arc a múltból, akinél ellehetnek egy darabig. Ez pedig nem csak az utazásra igaz. Motelszobát bérelni személytelenebb, mint megkeresni egy régi havert, családtagot, ismerőst. Persze néha pont az a lényeg, hogy minden idegen legyen. - Akkor igen sokoldalú lehet, ha ennyiféle stílust ismer - mondom egy elismerő mosollyal. Nálunk van egy nőstény, akinél alig vannak határok, kb. bármit eltáncol és tanítani is képes. Az embereknek ritkán van annyi idejük, hogy ennyit megtanuljanak. Tényleg jár az elismerés, ha hinni lehet June szavainak. A cigim lassan már leég, az utolsó slukkok egyikét szívom és épp ezért jó mélyre küldöm le. - Ritkábban, mint golfozni, de tényleg szeretek táncolni. Van is pár hely, a legkülönbözőbbek. Magának mi a kedvenc stílusa, ha nem tanárként, hanem partiarcként megy táncolni? Érdekesen fogalmaz, mégsem érzek benne gúnyolódást. Valamitől viszont fél és ez nem a majdnem elütött emberek izgatottsága. Lehet, hogy lényegtelen, apró titok. Nekem se kell mindent tudni, akármennyire is szeretném. - Ha gondolja, akkor jöjjön! Bent megmutatom. A brownie-t például tudom ajánlani vagy a muffinjaikat, főleg az áfonyásat. Néha a legvékonyabb nők tudják a legtöbbet enni. Komoly összeget kell itt hagynia, ha ezekkel akar jóllakni, de ha a telítettségérzés a lényeg, akkor pár ilyen is elég lesz. Én egyébként abszolút nem vagyok édesszájú, de néha becsúszik egy-egy ilyesmi falat. - Mondjon egy utcát vagy egy boltot, amihez közel van és mondom az irányt. A legújabb üzleteket nem ismerem, de a várost már nagyon hosszú ideje lakom, ismerem, az elhagyott külső részektől a sűrűn lakott központig mindent ismerek, szóval ki tudom segíteni. Ha nagyon kell, még térképet is elő tudok kapni, hogy lefényképezze a neki kellő részt, de szerintem arra nem lesz szükség. - Előfordul az ilyesmi, ne aggódjon! Vissza fog találni. Mindig akadnak eltévedt vándorok. Még segítség nélkül is megtalálnák az irányt, mert annyira nem nagy ez a város, segítséggel meg még egyszerűbb. A lakók többnyire jó fejek, el szokták igazítani az ilyeneket. A kérdésén még gondolkozom, mikor pontosít, hogy kiről is van szó. Oké, szóval az nem titok, hogy hívják az ismerőst. Nem mondanám, hogy sok Hagenről hallottam errefelé, de ahogy kiemel egyet, lehet, hogy népes család. Lehet, hogy meg kéne őket ismernem. - Celeste Hagen? Nagyon szép név, de sajnos nem ismerem a hölgyet. Kellene? A cím alapján így is el tudom mondani, hova kell menni. Fuvart nem kért, úgyhogy útbaigazítással kell beérnie. A cigimat lassan elnyomom a fémalkalmatosságon, aztán bele is pöckölöm. Sok csikk van már benne, a klubtagok szeretik a bagót. Felállok a padról, nyújtózom kicsit, szétnézek. A nyugdíjasok már messzebb járnak, nemsoká eltűnnek az ajtó mögött. Lehet, hogy én is inkább előkapom a golfszettet a csomagtartóból. Még megvárom June-t, hogy akar-e jönni sütizni vagy indulna. Szóval Hagenék...
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Gondolom te is inkább ilyen vagy, vagy olyan, aki esetleg nem szemből támad. – csúszik ki az ajkaim között eme pár dolog, mielőtt még végig gondolhatnám, de csöppet se vagyok eleve abban biztos, amit mondtam. Ez inkább amolyan első benyomás volt, hiszen ha agresszív típus lenne, akkor vélhetően a bringás után ment volna, vagy addig nem hagyna békén, amíg feljelentést ne tennék. Netán még nekem is beszólna eléggé kellemetlenül, amiért pont a kocsija elé estem. - Szokott versenyen is indulni, vagy inkább ez csak amolyan hobbi? – mondhatni a gazdagok hobbija, de ha így is van, akkor ő legalább nem hordja fent az orrát, mert pedig ő se tűnik annyira fiatalnak. Olyan 40 évesnek simán elmehetne, de ki tudja. Sose szabad a borító alapján ítélni. Ezt meg nekem pláne tudnom kellene, mivel egyik pillanatban még ember, a másikban meg farkas volt New Yorkban a támadom. Magam se értem, hogy miként lehetséges ez, de Celestének igaza van, szembe kell nézni a démonaimmal, nem futhatok örökké és nem is retteghetek állandóan. Nem lesz könnyű, de majd meg kell próbálnom. Szavaira csak bólintok, hiszen tudok valamennyire golfozni, mivel apa is szerette ezt a sportot, de én valahogy túl nyugisnak találtam, így végül a futás és a tánc maradt számomra. - Ez igaz, de sok esetben az emberek nyaralni, vagy éppen felejteni mennek valahova, így nem vágynak ismerősökre, de annál inkább új ismeretségekre, hiszen akik egyszer idegenek egymás számára, azok akár lehetnek ismerősök, barátok vagy akár még közelebbi ismeretséget is köthetnek idővel. – jegyzem meg egy apró mosollyal az arcomon. Mi talán barátok lehetünk idővel, de ebben se vagyok biztos. Én ellenséget nem látok benne, de ki tudja, hogy ő mit gondol rólam valójában. - Gyerekkoromtól kezdve táncolok, így annyira nem meglepő. A világ fejlődik, változik, ahogyan a táncok is mindig kicsit változnak. – rántom meg a vállaimat, mert nem értem, hogy mi ebben annyira meglepő. Ha sok éve táncol az ember, akkor előbb vagy utóbb elég sok stílussal találkozik, én pedig szeretem keverni őket. Azt se fogom mondani, hogy mindegyikben profi vagyok, de azért egész jól megy a többsége, meg holtáig tanul az ember, s ez igaz erre a dologra. - Nincs kedvencem. Tudom, ez furán hangzik, de amikor táncolok, akkor mind az, mert mindegyik a lelkemből születik, mármint a legtöbb koreográfia, így inkább csak hangulattól függ, vagy a bennem lakozó érzelmektől az, hogy mit táncolok. A bulik meg más lap, legalábbis szerintem. – a buli helyeken a legtöbb táncolási lehetőség eléggé korlátozott és azonos, így olyankor én is igyekszem beleolvadni, de ha senki se lát… Na, az már másabb. - Igazán remekül hangzanak, talán megpróbálom, hiszen egy-egy csábító süteménynek ki tudna ellenállni?! – teszem fel a költői kérdést, hiszen választ nem várok rá. Persze, a legtöbb nő félti az alakját, ami bizonyos mértékig helyén is van, de én sose tudnék nemet mondani a süteményeknek. - Nem tudok semmi ilyet se, mivel nem voltam az elmúlt napokban ahhoz jól, hogy megfigyeljem, illetve most meg csak vezetett a lábam. – tornázom fel magam és megvakarom a fejemet is, majd gondolkozóan pillantok körbe. Nem tudom, hogy merről jöttem, vagy pontosan merre is van az a ház. Leírni tudnám, vagy talán ha jó irányba indulnék el, akkor lehet előbb vagy utóbb beugrana, de ilyen lábbal túl sokat se tudok már sétálni. - Remélem… - sütöm le kicsit a szemeimet, hiszen még New Yorkban is remekül eligazodtam, de ez most másabb volt. Kisebb, de mégis idegenebb, mint az a hely. Ott tudtam, hogy merre menjek, de itt fogalmam sem volt róla. - Csak gondoltam eléggé kicsinek tűnik ez a város ahhoz, hogy esetleg ismerje. – jegyzem meg egy kisebb vállrándítás keretében, majd lassan elindulok mellette befelé, hiszen a sütemény még mindig jól esne. Meg legalább kicsit tele is tömöm a bendőmet és még pihenek is. - Biztosan fura kérdés, de esetleg nem vinne el? Természetesen kifizetem a fuvart, de a taxisokban nem bízok. Maga pedig egészen rendes fickónak néz ki, akitől nem kell tartani. Valahol a városhatárban lehet a ház, mivel eléggé közel van az erődhöz és fából van. Valamennyire tudom az utat, de teljesen nem, viszont ha arra mennénk, akkor lehet beugrana, viszont gyalog vélhetően már nem menne. –hadarom el kissé gyorsan a dolgot, mivel nem akarom semmire se kényszeríteni. Inkább csak szívességeket kérek, vagy valami olyasmit. Lehet a segítségkérés jobb szó lenne erre a helyzetre.
Átlagos munkanap a mai, még csak nem is tobzódik a vendégsereg, hétköznap délután lévén. Az esték forgalmasabbak valamivel, illetve a hétvégék, de most... nyugodtan merülhetek el a telefonom nyújtotta lehetőségekben a recepciós pult mögött, egyszerű és mégis elegáns világos ing, sötét nadrág, illetve mellény kombóban működő egyenruhámban. Alig várom, hogy végre beköszöntsön a nyári időszak, olyankor kissé lazább a főnökasszony által megkövetelt öltözék is állítólag. Na de... vissza hozzám, aki, ha már a szememet nem legeltethetem holmi biztonságiakon, marad a telefon, meg a candy crush sokszázadik szintje - vagy ötödjére kezdve újra a pályát immáron. Ebbe az idillbe sétál be egy ismerős, kinek jöttét egyfelől pajzsom felhúzott volta (ez afféle melós megszokás volt, itt senki nem mászkált minden ok nélkül "leplezetlen", nem akarva zavarni energiáival saját és mások munkáját) másrészt mobilos elfoglaltságom miatt nem észlelem időben, csak amikor már megszólít. Kissé össze is rezzenek, képemen a rajtakapottak értetlen-zavart kifejezésével tekintve fel rá. - Hehh-heló Madie! - Tarkóm felé nyúlok önkéntelenül is, megvakarva azt egy kiszélesedő mosoly közepette. - Miben segíthetek? - Lököm félre a telefont, mert mégiscsak melózok én itt, hiába falkatag áll a pult másik oldalán.
Reménykedtem abban, hogy nem feleslegesen jöttem el ide, hiszen szerettem volna Artemissel beszélni. Megígértem neki, hogy csinálok ruhákat és a tervek elnyerték tetszését, így jöhetett a következő lépés, hogy megtaláljam a megfelelő anyagot, amivel kivitelezhető az ötletünk és az ő tetszését is elveszíteni. Szerintem falkán belül, de talán még a városon belül is neki volt a legjobb ízlése ruhák terén, vagy mi is lenne a legjobb szó rá. Utána pedig hazafelé tuti benéznék az egyetemre is, hiszen lehet szeptembertől visszamehetek és tanulhatok majd. Ezzel kapcsolatban még sok bizonytalanság élt bennem, de Lili mindig képes volt megnyugtatni és azt is tudtam, hogy sose lennék egyedül. Kicsit félénken léptem be az ajtón, mert nem akartam senkit se zavar, de itt még sose jártam, így igazándiból azt se tudtam, hogy merre induljak el. Főleg, ha mindenki pajzsa netán fel van húzva, akkor még ismerőst se érezhetek meg igazán. Sietve álltam arrébb, amikor sietve egy fickó majdnem fellökött, mert sietős volt számára, miközben folyamatosan a helyet pásztáztam körbe, hogy hátha találok valakit, vagy éppen valamit, ami segítséget nyújthat, amikor is megpillantottam Blake-t. Nem is tudtam, hogy itt dolgozik. Na, mindegy mert nem is ez volt a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy ő talán segíthet. Pár percet haboztam, mert úgy nézett ki remekül el van a telefonjával, de végül csak odasétáltam hozzá. - Szia Blake! – szólaltam meg teljesen barátságosan, amikor viszont szemmel láthatóan megijedt, vagy éppen zavarodott volt, akkor bocsánatkérő mosolyt villantottam. Nem akartam én frászt hozni rá. - Artemis nem tudod merre van? – kérdeztem meg kíváncsian, majd a kezemben lévő tervező füzetet, amiben egy-két anyagminta is lappangott leraktam a pultra, hiszen nem volt valami kicsi darab. Ebbe gyűjtöttem mindent munkámat. Még a Teremtőm ruhájának is a vázlatrajza ott lappangott benne, ahogyan jó pár saját ruhámé is. Szerettem magam elkészíteni és az anyagokból egy-egy csodát varázsolni. - Egyébként bocsánat, nem akartalak megijeszteni, se megzavarni. Remélem nem haltál meg miattam, vagy nem játszottál? – mosoly pedig ott bujkált az arcomon. Érezhette, hogy nem fogom beköpni vagy semmi ilyen, de hát manapság sokan olvasnak a mobiljukon, így érthető szerintem, hogy nem teljesen voltam biztos abban, hogy játszott-e, vagy olvasott.
Nem szúrom ki a habozó lányt, hiszen lefoglal az addiktív aplikáció, ráadásul nem ritka a megtorpanó a bejáratnál eme helyen. Mindig akadnak bizonytalanok, olyanok, akiknek új ez a közeg, s mellette a siető férfihoz hasonlóan magabiztos, visszajáró vendégek sem ritkák. Más esetben talán még fel is ajánlanám segítségemet előbbi célcsoportnak, ugyanakkor tényleg nem erre fókuszál most figyelmem, s... férfi lévén, nem igazán meg a két felé koncentrálás, ami azt illeti. - Dehogynem! Az irodájában a folyosó végén balra... de várnod kell kicsit, ha be akarsz jutni hozzá. Új beszállítókkal tárgyal és úgy fest, elhúzódik a dolog. - A szavaimat gesztikulációval illusztráltam is, elmutatva a recepciós pult mellett levő folyosó irányába, egyúttal félrelöktem a telefont és felegyenesedve közelebb hajoltam a csajszihoz, súgva osztva meg némi titkot véle: - Húsz perce vitt be az egyik csaj kávét nekik, azt mondta, kissé nehezen értenek szót a szöszivel... Huhh, szép kis pakk! Mit hoztál? - Hacsak nem akadályoz meg benne, van bőr a képemen fellapozni a jegyzetfüzetét szemtelen mód. Persze, ha nagyon hadakozik, nem kardoskodok érte túlzottan, tisztelem én a magánszférát - legalábbis, amikor már szóváteszik, hogy erőteljesen súrolom a határát. Kérdésére fejemet ingatom, tarkómat vakarva egy széles vigyor közepette. - Ugyan, semmiség. Csak Candy Crush... valamivel el kell ütni az időt, amikor nincsen pörgés és mindenki el van foglalva a maga dolgával a többi alkalmazottak közül is. - Gesztusaim, hanghordozásom árulkodóak a kimondatlan tényről: Maddie személye szinte megváltásként ér, amit - a lány pechére - nem is nagyon akaródzik elengedni. Hülye lennék, hisz épp a tarkómnál ácsorgott kis kaszájával a gyilkos unalom! - Mi a helyzet a fősulival, döntöttél már? - Február óta magam is hithű "jegesmedve" vagyok, így persze, hogy érdekel, mely falkatársakkal múlathatom az időt arrafelé is esetleg. Azt hiszem, a bandázás hiányzik leginkább New Yorkból itt északon...
Már éppen megszólalnék, hogy köszönöm az információt, amikor is folytatja és egy kicsit lemondóan sóhajtok. Persze, hogy nekem is sikerül pont akkor betoppannom, amikor nem megfelelő a másiknak. Így jár az, aki nem szól előre, hogy pontosan mikor is érkezne, hanem csak úgy beállít. Pedig sejtettem, hogy biztosan elfoglalt lehet a nőstény, hiszen még se lehet könnyű egy ilyen helyet vinni. Bár az is igaz, hogy fogalmam sincs, mert sose akarnék ilyen helyen főnök lenni. Engem a zene, a rajzolás, tervezés és a varrás vonz. És csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer sikerül valamelyik területen elhelyezkednem. Jó lenne, hiszen egy művészlélek másra nem is vágyhatna. - Gondolom egy üzletasszonnyal sose lehet könnyű szót érteni, főleg ha valami olyat akarnak, ami neki nem tetszik. – mosolyodom el, mielőtt pedig reagálhatnék a pakkra, addigra már meg is szerezte. Zavaromban alsó ajkamba harapok, hiszen mindenféle dolog volt abban. Ruháknak a rajzai, tervei, anyagminták, meg a kupacban tuti lappangott tájról szóló skiccek is. Nem volt ritka az, amikor csak leültem a szabadban és elkezdtem rajzolni, mert az segített a kikapcsolódásban. – Csak firkálások, semmi extra. – böktem ki végül, hiszen vannak nálam nagyobb művészek is. Van még hova fejlődnöm, és szívesen is tanulnék ilyen téren, hogy még miként lehet játszani az árnyakkal, a képzeletünkkel és a különféle technikákkal. - És ezt itt szabad? Mármint ne érts félre, de szerintem a legtöbb helyen ezért a főnök megenné a dolgozóját, amiért játszik munkaidőben. Legalább mond, hogy nem éppen sikerszériádat szakítottam félbe. – mosolyodom el barátságosan, miközben neki dőlök a pultnak, mert tényleg nem tudom, hogy mi tévő lehetnék most. Nem tudni, hogy pontosan mikor szabadul a nőstény, ahogyan azt se, hogy milyen kedvében lesz. Lehet inkább jobb lenne elmenni, és majd visszajövök holnap, vagy elkapom őt a lakban. Lehet az lenne a biztosabb, hiszen nem akarok én se láb alatt lenni, meg zavarni a nagyokat se a tökmag fejemmel. Gondolataimból végül Blake szavai rántanak ki és picit zavarodottan is nézek rá, aki hirtelen nem is tudja, hogy miről volt szó. - A fősuli? – kérdezek vissza kicsit meglepetten, aztán hirtelene rájövök, hogy mit is kérdezett pontosan. – Szeretnék szeptembertől járni, jelentkeztem is, de lehet végül nem lesz belőle semmit se. Kicsit tartok attól, hogy esetleg nem-e korai, meg még teljesen meg se szoktam a sok újdonságot az életemben és máris egy újabb dolog. Te? Ha jól tudom, akkor te is fogsz ott tanulni, vagy rosszul rémlik? – túrok zavaromban a szőke fürtjeim közé, mert az is lehet, hogy keverem valakivel. Nem lenne meglepő. Ha már legalább lenne ott egy ismerős arc, az is sokat segítene, de őt gondolom sokkal inkább más érdekli, mint engem. – Ha jól hallottam, akkor lesznek kurzusok nyáron, amik közül egy-kettőre be is lehet ülni egy-két órára. Nem lenne kedved esetleg megnézni majd? – vetettem fel ötletnek, hiszen ha nem egyedül mennék, akkor is már kicsit jobban biztonságban érezném magam. Nem mintha a farkasommal eddig bármi baj lett volna. Talán túlzottan is szelíd, ki tudja. Meg legalább nem lennék teljesen elveszve se, mert lenne kivel beszélgetni, meg nevetgélni is.
Vállaim megemelkednek, majd flegmán vissza is ejtem alaphelyzetbe őket a megjegyzése hallatán a csajszinak. - Hja, valami olyasmi. Nem nagyon vonja be az alkalmazottait ilyesmibe, csak azt szoktuk látni, mikor füstölögve elviharzik, ha nagy gáz van... kicsit túl komolyan veszi az életet, ha engem kérdezel. - Ettől még azért csípem, hisz nem születhet mindenki a seggében karó nélkül, nem igaz? Rámarok Maddie jegyzetfüzetére, magam felé fordítva azt lapozva bele érdeklődő - és főképpen laikus - pillantással szemlélve a szkeccseket. - Firkálások, hogyne...! Kishitű vagy. Ne legyél, ezek tökre jól néznek ki. - Szélesedik vigyor képemre, ahogy két lapozás között feltekintek a lányra. Nem tudom, nála hol kezdődik amúgy a filkálgatás, én személy szerint megrekedtem a pálcikaember szintnél, bármennyire is szerettem volna képregényrajzoló lenni kiskamaszként. Azért jobb a békesség alapon visszaszolgáltatom neki a jegyzetfüzetet, miközben az én időtöltésemre terelődik a szó. - Csak akkor, ha tud róla, szóval psszt! Mindenki csinálja, ha üresjárat van amúgy... ami ritka, szerencsére. - Szét is unnám magamat akkor, ha egész nap itt kellene rohadjak a semmiért! A sikerszéria kapcsán is legyintek csupán, annyira nem vérre menő az addikció esetemben szerencsére, hogy ne tudjam elengedni ezt a mérhetetlen mennyiségű veszteséget CandyCrushban - sem - amit okozott a felbukkanásával. Látom, kicsit elkalandozik, nem baj az. Madison amúgy is olyan kis... elvarázsoltnak tűnik nekem sokszor. Nem a rossz értelemben, csak értitek na! Szelíd vigyor költözik képemre a visszakérdezése kapcsán, kivárok, míg kapcsol. - Szerintem ilyesmitől ne tarts, a fősuli jó móka és még edzésnek sem utolsó, ami a farkasodat illeti! Nekem elhiheted, egyet már végigcsináltam New Yorkban úgy, hogy közben a farkassal is ismerkedtem többnyire még. Voltak tanulságos helyzetek. - Kaccanok, mert végtére is ekképpen is meg lehet fogalmazni a balhékat, szerelmeket, egyéjszakás kalandokat és a néhai órára bejárás borzalmát. A világért se szeretném elriasztani a szöszit az ötlettől, így nem is részletezem jobban ennél a dolgot. - Februárban kezdtem, keresztfélévvel sikerült elintézni, hogy felvegyenek. Nem is baj, mert mindjárt mellécsaptam egy pedagógiát is a fő szakomhoz, szóval kellenek a kreditek. Tényleg ne hezitálj, buli lesz! - Én is örülnék neki, ha lenne több ismerős arc. Persze, jó poén a mundénokkal haverkodni, de mégiscsak falkában szocializálódtam az elmúlt időszakban, hiányzik ez a fajta közeg az egyetemi termekből is. (Nem, a katedrán állók esetében nem sírok érte, köszike!) - Megnézhetjük őket. Van már valami alap, hogy mifélére ülnél be? Csak ne rajzolós legyen, az nálam totál esélytelen. - Kapok a lehetőségen, mert végtére is miért ne? Az ihlet a könyvemhez bárhol elérhet, időm pedig, mint a tenger. Az pedig, hogy ha ezzel bátorítást adhatok a szeptemberi döntés kapcsán a lánynak, külön plusz pont.
- Köszi. – felelem egy barátságos mosollyal az arcomon, amikor azt mondja, hogy jók a rajzaim. A vállaimat is kicsit megrándítom, amikor azt mondja, hogy ne legyek kishitű. Sok művész eleve hasonlóan gondolkodott, mint én. Meg még tényleg van hova fejlődnöm, de néha már megfordult a fejemben, hogy egy-egy pályázatra elküldöm az alkotásaimat, viszont végül mindig elvetem, mert úgy érzem, hogy úgyse lenne elég jó. Pontosan úgy, ahogyan talán sose leszek elég jó az „Apám” szemében se. - Ne félj, megőrzöm a titkod, így megúszod a fenékbe billentést. –apró kuncogás hagyja el az ajkaimat, ahogyan nem is komolyan mondom azt, amit. Inkább csak játékosan; sose voltam olyan, aki csakúgy beköpne bárkit is, mert olyat tett. Meg nem is az én dolgom volt, hogy erre mi a módi, hiszen nem itt dolgozom. A városba is mostanában kezdtem egyre gyakrabban és bátrabban kijárni, hogy újra felfedezhessem. Olykor társasággal, míg máskor egyedül, vagyis kísérővel, hiszen jobb biztosra menni, mint esetleg beüssön bármiféle baj. Pár pillanat erejéig elkalandoznak a gondolataim, de aztán ismét a hímet fürkészem és kíváncsian hallgatom azt, amit mesél. Mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon, ahogyan kicsit neki dőlök a recepciónak is beszélgetés közben. - Akkor ezek szerint nem rég fejeztél be egyet és máris újból suliba mész? – kérdeztem meg kicsit meglepetten. – A legtöbben bármit megadnának azért, hogy végre maguk mögött hagyhassák az „iskolapadot”, de te nem. És tanulságos esetek? Mármint mire gondolsz pontosan? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen tényleg érdekelt. Jobb, ha előre tudja az ember, hogy akár olyan is megeshet, ami vele történt meg. Bár az én farkasom szerintem hamarabb találhatna otthonra a bárányok között, mintsem a farkasok között, de ezt megtartom inkább magamnak. - És mellette még van időd dolgozni is? Woow, te aztán jól bírod. Én már annak is örülnék, ha a suli menni fog. – régóta nem jártam már iskolába, ahogyan barátkozásra se volt lehetőségem. Tinédzser koromban eléggé megváltozott az életem, azt is mondhatnám, hogy kalitkába zárt madárka lett belőlem hosszú évekig, de szerencsére Lilianne rám talált. – Nem félsz attól, ha netán tanárnak állsz, akkor majd a diákok nem tudnak koncentrálni? – féloldalas mosoly jelent meg az arcomon, és igyekeztem nem inkább azon rágódni, vagy kelleténél esetleg jobban zavarba hozni magam, hogy ezt hangosan is kimondtam. - Most miért mondod? Lehet mindenki téged nézne, mert tökéletes lennél modellnek. – majd játékosan végigmértem őt, amennyire lehetséges volt így a pult takarásában. – Talán még lehet a tanár aktmodellt faragna belőled. – természetesen csak húzni akartam őt, csöppet se volt komoly egyetlen egy szavam, még akkor se, ha lenne rá esély, hiszen modellnek tényleg nem lenne rossz ilyen téren. – Ha a rajz kilőve, akkor szerintem valami irodalmi kurzus, vagy történelemmel kapcsolatos jöhetne szóba. Bár nem tudom, hogy valamelyik indul-e, mert inkább művészeti kurzusokat néztem. – felelek végül a kérdésére.
Kezdőlap
Hiányozni fog a kis energiabomba. 
//
