Szüleim még az én megszületésem előtt költöztek városba. Nem beszéltek sokat a régi életükről nekem de nem is csodálom mert annyit sikerült kihúznom belőlük, hogy apám azért költözött ide, hogy anyámnak ne essen baja. Ezek szerint a father benne volt valami nem igazán legális bizniszbe is. Mégsem lepődök meg rajta annyira mert most már tudom kitől örököltem az akaratomat és a kitartásomat. Mikor már sikerült beilleszkedniük ide és apám végre eldobhatta az utolsó pisztolyát is, elhatározták, hogy gyermeket csinálnak és így jöttem én a képbe. Azt mondják nekem a mai napig, hogy hisztis kislány voltam és minden kellett azonnal. Tipikus mohó és telhetetlen gyerek, akiből csak az iskolai évek és az újdonság heve tudta ezt kinevelni. Iskolai éveim alatt, ha már itt tartunk....nem nagyon tudok olyan eseményt felhozni, amit hú de megbántam volna, vagy hú de rossz cselekedet lett volna. Olyan átlagos gyerek voltam, hogy nem csodálom ha elalszol ha ezt olvasod. Zene szemszögéből még nem voltam teljesen a toppon ilyenkor és azt hallgattam, amit éppen a többiek, vagy amit otthon hallottam a szüleim szobájából. Anyukám sokszor hallgatott ilyen vadabb, ritmusosabb rock zenéket de eltértek azoktól a fajtáktól, amiket én szerettem meg osztálytársaim rávezetése által. Fiatal fejemmel olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy vajon miért pengetik a gitárt ebbe a zenébe intenzívebben, mint a másikban. Miért ritmusosabb a dob és miért van női és férfi énekes felváltva egy zenében. Egyik nap már nem bírtam magamban tartani eme kérdéseket és bementem anyámhoz, hogy kikérdezzem ezekről. Kiderült anyuról, hogy már évek óta szereti ezt a stílust és hála égnek sokat tudott mesélni róla. Ő volt az első társam a zenei témában és az első rajongóm is, de ne siessünk ennyire. Van külön rock, metál, punk, Rock N Roll, Opera rock és még számos más és más alfaja ennek a hatalmas összefoglaló névnek, hogy rock. Videóktól kezdve képeken át mindent mutatott és mindenről beszéltünk, mintha különösen megörült volna annak, hogy egy stílust kedvelünk és hallgatunk. Azon találtam magam, hogy baszki hajnali egy óra van...aludni kellene. Másnap az iskolában elmondhattam volna, hogy jaj de jó anyukám is olyan, mint én de nem vitt rá a lélek. El volt szállva magától a társaság és tuti lett volna, hogyha ott elkezdek okoskodni nekik dolgokról, amiket anyu mondott nekem tuti kapok a fejemre. Az a napom csöndben telt el de amint hazaértem, anyu szobája felé vettem az irányt és tovább "tanított" a rock zenei műfaj okosságaira. Egyre több hangszert ismertem ki ritmus szemszögéből de a legjobban a gitár tetszett meg, abból is a szóló. Megkértem anyut, hogy olyan stílust mutogasson nekem, amelyikben minél több gitárszóló van és minél áthatóbb a zene. Mondjuk egy Hammerfall, vagy egy Lordi, talán egy Nightwish. Ilyenekre tudtam elsőnek gondolni ha gitár jutott eszembe. én is átestem a tipikus árnyékgitározási időszakokon és az utcán való hajlongásokon és fantázia bombákon a fülembe szóló zene hallatán. Én is, mint minden bezsongott rocker, gitárt kértem a szüleimtől karácsonyra. Anyámon láttam az örömöt de apám már kicsikét idegenkedett a dologtól. Ő mást látott ebben a stílusban, ő a rossz énjét vette ki belőle amiket a videókban mutogattak média gyanánt. Ő átélte azokat a lövöldözéseket, amiket a menőbb rock videókban mutogatnak, szóval átérzem az aggodalmát. Valahol mégis zavart, hogy nem tudtam kiélni magamat azonnal. Nem kellett rábeszélnem apámat soha semmire, magában döntötte el a dolgokat és most is így tett. Külön jól esett, mikor ő adta át nekem a gitárt s minden kellékét karácsonykor.
Eddig anyám zenéitől zengett a ház, most már az én ügyetlenkedésemtől ÉS anyám zenéitől egyszerre. Apám szerintem ezerszer megbánta már, hogy beleegyezett a gitáromba, mikor már hajnali egykor is még az anyám és az én hülyéskedésemtől törtek ki az ablakok majdnem. Szóval így tanultam meg a gitár első, könnyebb kezelését és az alap ritmusok lejátszását. Pusztán videókat nézegettem és könyveket bújtam miatta, mindenkinek sikerül így az alapokat legalább elsajátítania. Egy nap versenyt hirdettek az iskolában, amolyan ki mit tud hülyeségnek hívják és gondoltam benevezek, nincs veszteni valóm. Bemagoltam egy rock dallamot, amit egy zenéből vettem ki és megpróbálkoztam megkeresni interneten a kottáját, hogy egy kicsit a fejembe is tudjam ültetni a dolgot. Egy hetem ment erre rá de végül sikerült megtanulnom egyszeri előadás szintre. Így is lett...a versenyt ugyan nem nyertem meg de szereztem magamnak pár új barátot az első színpadi szereplésemmel. Így lett meg az a banda, akivel megjártam a világ színpadait.
Szóval, mindegyikük fiú volt de nagyon szerettek a verseny után velem lógni és beszélgetni velem. Többről fura módon nem esett szó...talán mert ők ténylegesen tudták mit jelent a fiú és lány barátság. Vagy szimplán nem tetszettem nekik soha egy olyan szinten, hogy na én és ők...na mindegy. Szerettem velük gyakorolni és ügyeskedni a ritmusok kialakításában. Eleinte nekik semmi sem állt rendelkezésükre és nekem segítettek a gitárban. Végzős korunkban szereztek be ők is hangszereket, mindenki a maga szája íze szerint. Dobosunk megvolt, basszus gitárosunk is megvolt, szólós én voltam és a legutolsó srác egy szintetizátort szerzett be. Furának hangzik, de nagyon jól hangzott egy gitár alatt, vagy egy ének alatt. Minden megvolt már, de énekes sehol sem volt, avagy frontember ahogy tetszik. Egyelőre ezért csak a dallamokat gyakoroltuk és eleve mindenki megtanult a maga módján játszani a saját hangszerén. Több évünkbe tellett ez mert nem akartunk gagyit kiadni a kezeink közül. Én vállaltam be végül a kettős szerepet a bandában és elkezdtem énekelgetni egy-egy számra. Kiforratlan volt még a hangom ezért direkt olyan zenéket játszottunk gyakrabban, ahol nem kell dobálóznom a magas C hangokkal per másodperc. Bátortalan is voltam először de le kellett küzdenem ezeket a természetes akadályokat mert nem kis pénze volt benne a csapatnak a buliba. Huszonkét éves koromra döntöttem úgy, hogy okés próbáljuk meg emberek előtt a dolgot. Szerencsére az egyik tag apja valami itteni nagy fejes lehetett, mert sikerült intéznie nekünk egy fellépést. Pusztán egyetlen egy órás dologról beszélünk de nekünk, kezdőknek bőven elég.
A szüleimet is elhívtam a fellépésre és persze a város minden embere eljött. Vagy puszta kedvességből, vagy ténylegesen érdekelte őket a zenénk. Az én dolgom volt a banda felkonferálása és a pár perces beszéd tartása. Első mondataim között szerepelt az, hogy megköszöntem szüleimnek a dolgokat. Anyunak a sok segítséget és erőt, apámnak pedig, hogy nem vágott ki az ablakon gatyástul és gitárostul. Ez után csak elkezdtük a zenélést és amilyen bátortalanul indultam neki az első dalnak, olyan nagy lendülettel fejeztem be az utolsót. Anyám könnyes arcánál és apám elismerő, szintén könnyes arcánál akkor több millió dollár sem lett volna szebb. Eldobtam a nyakamból a gitárt és leugrottam a színpadról és odarohantam hozzájuk. Az utolsó olyan tettem volt....ami szívből jött. Azt a napot követve már csak a hullám vitt magával...
Másnap egy öltönyös emberrel állított be anyám a gyakorlóhelyünkre, hozott egy ajánlatot az illető méghozzá olyat, amit nem lehetett visszautasítani. Látta tegnap a fellépést és meglátta bennünk a határtalan tűz legelső lángját. Nagy öröm érte akkor a bandát de valahol mindenkiben megszületett a honvágy...pedig még egy lépést sem tettünk sehová. Hirtelen értékessé vált a legutolsó bokor, a legutolsó autó és a legutolsó ember...akivel valaha szóba álltunk. Biztos valami felsőbb tíz ezer tagja volt az ember, mert három napot adott nekünk összepakolni mindent és elköszönni mindenkitől. A negyedik nap reggelén egy kisbusz fogadott minket az illetővel és egy külön sofőrrel. Anyámtól könnyek között búcsúztam el és apám akkor mondott nekem valamit....amit nem kellett volna elfelejtenem. "Ne hagyd, hogy a gitárod pengessen téged." Ezt mondta nekem, akkor még nem értettem mit jelent de most már nagyon is jól. Felszálltunk a buszra és meg sem álltunk Anchorage városáig. Pihenni akartunk de azt kaptuk válasznak, hogy majd a gépen alszunk. Végül is...miért ne. Magángéppel vittek minket New York városáig, bőven volt időnk aludni és még egy sorozatot unatkozni is a gépen. Út közben elmondták a konkrét tervet velünk kapcsolatban. Egy nagyobb szabású stúdióshoz fogunk menni, aki a nagyobb együttesek zenéit veszi fel és forgalmazza. Rizikós volt a buli mert ha nem válunk be...bizony nem visznek minket haza. Kaptunk egy szállást, hogy normálisan ki tudjuk magunkat pihenni az utazás után. Másnap elvittek minket a stúdióba és csupán annyi volt a dolgunk, hogy ugyanazt adjuk elő, mint még otthon. Megpróbáltam egy kicsit több érzelmet belevinni mert azért mégis az életünkkel játszunk pénzügyileg. A szerencse ismét mellénk állt és tetszettünk a stúdiós muksónak. A szemünk alá nyomott fejenként egy-egy szerződést, hogy neki zenéljünk és ő kiadja az albumunkat. Saját zenéket csináljunk és minden anyagi fedezet a szponzort terheli. Nem gondolkodtunk túl sokat, aláírtuk mindannyian és onnantól már csak felfelé vezetett a létra. A szállásból rövidesen közös, nagy lakás lett. Saját gyakorló terem, hangszerekből a jobb márkák és minőségibbek. Sokkal jobb ruhák, cipők és ezzel a sok jóval együtt jött a szokásos rossz is, csak még nem voltunk/voltam felkészülve rá.
Lassan a pénz felgyülemlik ám és minden ember életében eljön az a perc, hogy már nem tudja mire költeni. Mikor már a limuzinja áll kint a ház előtt, vagy külön magángépe van a saját nevével rajta, avagy bármilyen luxus dolgot megtapasztal az agya. Elönti az önimádat, a mohóság, a szemtelenség és a tökéletesség érzése. Kénytelen vagy olyan szerekhez nyúlni, amik plusz élvezetekhez juttatják az agyad mert már a való világ nem tudja neked megadatni ezt. Mikor már külön bejáró pasijaid vannak a te kényeztetésedre, inkább leszbikus leszel mert újdonság. Drogozni kezdesz mert akkor fantáziavilág tárúl eléd, amit amúgy soha nem látnál meg. Csinálod a koncerteket, a közönség imád, szinte kidurran a csarnok miattad és már a világ testőrei nem elegek hozzád. Akkor úgy vagy vele, hogy felmész a tetőre, beanyagozol, hátradőlsz és élvezed a csillagokat...még maszturbálhatsz is ha kedved tartja. Kevés idő alatt lettünk túl híresek...huszonhat éves koromra lettem világ által ismert ember. Nagyon rövid idő és ez a rövid idő emésztette fel az agyamat teljesen.
Elszállt a fejem, nem voltam önmagam...a koncertjeimen nem egyszer estem össze a kimerüléstől és nem egyszer hánytam ki az anyagot, vagy éppen a piát amit leküldtem. Ez hamar a bukásomhoz vezetett, a végén már a bandám is elítélt, teljesen lementem nullára és a fellépő ruhámban ájultam egyszer el még a színfalak mögött. Az utolsó híres lépésem. Kórházban ébredtem fel, megcsinálták rajtam a kellő kezeléseket de nem sokat időztem ott. Úgy bevágtak az elvonóba, mint kutyaházba a kutyát. Előbb még fellépőruhában voltam, vagyis pár nappal ezelőtt, most meg egybe ruhában és sikongatok a szobácskámban. Próbálom enni a falat, vagy amit el tudok kapni...a kezeimet nem tudom mozgatni és az orvos minden délután és minden este jön a kis cuki tűivel felém. Mikor nem volt rajtam az a ruha, két ápoló kísért vagy állt mellettem. Az elvonási tünetektől a tisztasági mivoltom is teljesen felborult. Álmatlan voltam, tudatlan, mint egy bábú. Többször akartam elharapni a saját csuklóm de hála égnek mindig észrevette valaki. Egyik este kiszabadítottam magamat a ruhából, felkarcoltam magam és szövegeket kezdtem írni a falra a régi zenéimből. Másnap kaptam egy gyönyörű mosást a gyomromba plusz vérpótlást. Miért kellett a gyomormosás?! Biztos kibaszásból. Harminc éves koromra kerültem ki onnan és talán embernek nevezhetem magamat. A bandámról azóta semmit sem tudok sajnos, pedig kutattam utánuk. A maradék pénzemből hazatudtam jönni mert az összes pénzem, legalábbis a 80%-a arra ment el, hogy az ellátásom és a helyrehozásom finanszírozzák. Nem kell dollár millió egy ember helyrehozásához...lelépett vele mindenki, aki csak tudott. Tönkrementem, senki lettem...átlagos lettem megint. A leszbikus énemet nem tudták kiölni belőlem, mert túlságosan megszerettem a kagylónyalogatást, így meg is tartottam a magam kis titkának. Hazakeveredtem hála égnek és az első utam a szüleim házához vezetett...hazamentem. A szüleim tudtak mindenről kivéve a szexuális változásomról. " Mondtam, hogy ne a gitár pengessen téged lányom " ezt mondta nekem ugyanott az ajtóban állva és ment tovább dolgozni.
Térdre borultam ott a verandán és csak bömböltem, mint egy hatéves gyerek. Anyám kijött hozzám, de csak a vállamat fogta meg semmi többet, hibáztam, nagyon nagyot hibáztam. Átöleltem a lábát és csak sírtam és sírtam ott kint az utcán járók előtt. - Anya...Anyukám...kérlek ne haragudj rám. Elrontottam, könyörgök bocsáss meg. - Egyszerre bömbölni és a saját nyáladba, taknyodba fulladozva ordítani ezeket a szavakat nem éppen szép látvány. Semmit nem akartam jobban, csak bemenni oda és a régi, még szinte gyerek ágyamon ledőlni és boldog lenni anyu mellett. - Te hülye kurva, akkor is a lányom maradnál, ha kirabolnál ezer bankot. - Azzal lehajolt hozzám és megölelt.