VÉRVONAL: "Muszklik" - Sangilak, a legerősebb Alignak, az Első → Sangilak, a legerősebb → Pitsiark, a vad szépség → Blaženka Živa Đaković
Kapcsolatok
APA: Thököly Imre, elméletileg ember volt, és már halott
ANYA: Anamarija Đaković, ember volt, meghalt amikor 14 voltam
TESTVÉR(EK): Apám révén elvileg volt három féltestvérem, ha jól tudom 2 lány és 1 fiú, de mindegyikük kiskorában meghalt. Anyám révén nem volt egy testvérem sem.
EGYÉB HOZZÁTARTOZÓK: Dózsa Amália (azaz Pitsiark), a teremtőm, él Tóth Péter (azaz Goran Marković), volt falkatársam... jelenlegi üldözöttem, 318 éves vérfarkas, él
Jellem
Változékony vagyok, mint az időjárás. Elég nehéz kiszámítani, hogy mire mit fogok reagálni, mivel az esetek többségében állandóan ott ül a megtévesztő kedves mosoly az arcomon. Van az énemnek egy sötétebbik része… igen, pontosan a farkasomra célzok… ami élvezi, ha másokat kínozhat, ölhet, vadászhat, üthet. Könnyen begurulok, de mára már tudok uralkodni az indulataimon, olyannyira, hogy birkózás, és boksz sportágakba is fejest ugrottam. Persze a vérvonalam miatt bőven előnyt élveztem az emberekkel szemben, de nem is a legyőzésük volt a lényeg, hanem az, hogy egy mérkőzés alkalmával kordában tudjam tartani a farkasomat. Szóval gyakoroltam az önuralmat. Alapvetően jó fej vagyok a környezetemmel. Mivel régen társalkodónő voltam, és mondhatni nemesi körökben mozogtam, ezért tudok viselkedni. Az alpári énem akkor bukik a felszínre, ha kiprovokálják belőlem. Én is tudok olyan tahó lenni ilyenkor, mint a férfiak többsége. Megbízhatónak ismertek meg, aki mindig elvégzi a rá kiszabott munkát. Eddig nem volt egy kivétel sem. Kötődni nem nagyon kötődtem senkihez, a teremtőmön kívül, akivel hébe-hóba még mindig tartom a kapcsolatot. A falkában kiérdemelten küzdöttem fel magam a ranglétrán, nem vagyok az a fajta cafka, aki csak azért széttárja a lábait, hátha előrébb jut. Rühellem az ilyen kis libákat. Persze szeretem én is a férfiakat, sőt… kizárólag a férfiakra gerjedek, de szerintem a szerelmet nem nekem találták ki. Többször is volt néhány éves kapcsolatom, ami inkább a kötődésen alapult, de a szerelem eddig elkerült. Ha van kedvem hozzá, képes vagyok hosszabban is beszélni, de ha elunom magam, rövid úton lezárom a társalgást, és a tettek mezejére lépek. Elég alapos vagyok, minden apró részletre odafigyelek, s noha előfordul hogy improvizálnom kell, inkább szeretek megtervezni előre mindent. Tudatosan élem az életem, intelligens és művelt vagyok, tisztában testi adottságaim előnyeivel. Az emberek felszínesek, s ha rám néznek, egy kicsi… törékeny, óvni való nőt látnak. Én pedig hacsak az érdekeim másképp nem kívánják, hagyom, hadd ringassák magukat ebbe az álomba.
Kinézet
Rám igaz a mondás: Kicsi a bors, de erős! 155cm vagyok, 50kg. A hajam eredetileg sötétszőke, de jó ideje festetem... többnyire szőkére, de néha vannak pár hónapos kilengéseim, amikor változtatok, mert kell a változatosság is, nem igaz? Hordom kiengedve, összekötve, kontyba... vasalva, vagy épp göndörítve. Ha úgy tartja kedvem megnövesztem, néha rövidebbre vágatom. A szemeim barnás zöldek. Szeretem magam sminkelni, szeretem a szexi, dögös rucikat. Inkább elegánsan öltözök, mint sportosan... de ettől függetlenül nagyon szeretem a farmert is, szóval van, hogy abban jelenek meg. Kedvenc színem nincs. Sokat mosolygok, de a mosolyom nem mindig őszinte, ezt viszont általában a többség nem veszi észre. Helyes, kedves... vonzó fiatal nő látszatát keltem. Olyan nőnek hisznek, akinek szüksége van mások védelmére, valójában inkább tőlem kell megvédeni másokat, ha igazán dühbe jövök. Izmos alkatom van, köszönhetően hobbiként, majd profiként űzött sportolói pályafutásomnak. Voltam magyar színekben női pehelysúlyú birkózó, aztán boxoló, és kick-boxoltam is. Ebből kifolyólag egy deka zsír sincs rajtam, a melleim is inkább kicsik, de feszesek. Ha taperálsz, és zavar a hülye nyomulásod, eltöröm a csuklód. Kezdetnek... A farkasom fehér, bundája selymes, alkata az átlagoshoz képest kisebb. Különleges ismertetőjegye esetleg az lehet, hogy a farka utolsó negyedén a fehér szín átcsap enyhe vajszínbe, de ez az eltérés bizonyos fényviszonyokban észre se vehető.
Történeted
Carmacks (Yukon, Canada) 2014. szeptember 29.
Lassan zötyögött a rendőrautó a hófúvásban. Az ablakok bepárásodtak a kinti hidegtől, és benti meleg leheletünktől. Valamilyen helységtáblát pillantottam meg az út mellett, de nem tudtam leolvasni pontosan, hol is vagyunk. A csuklóimon levő bilincsre sandítottam, és az alvadt vérre a kezemen. Éreztem magamon az anyósülésen cigarettázó fiatalabbik rendőr tekintetét. Felemeltem a fejem, és a középső visszapillantón keresztül találkozott a tekintetünk. Mosolyra szöktek az ajkaim, mire elfordította a fejét. Igazából megléphettem volna. Gondoltam is rá, de a rendőrkocsi melege ilyen hóviharban hívogatóbbnak tűnt, minthogy bevessem magam a fák közé, és ki tudja kibe… kikbe botlok odakint. Meg aztán, még a saját hasznomra is fordíthatom akár a dolgot. Nem aggódom túlzottan.
Megálltunk a rendőrség bejárata előtt. A sheriff kisegített a kocsiból, majd bekísértek az épületbe. Kora délután volt, de viszonylag sötét az időjárás miatt. - Oda üljön le. – Bökött a nagydarab, ötvenes morcos képű sheriff az egyik székre. A villanykapcsolót nyomkodta, miközben lehúzta kabátja cipzárját. A kollégája pár perccel később csatlakozott hozzánk. - A vihar miatt nincs áram az egész településen. A generátort nem tudtam beindítani, meg van fagyva az egész. – Húzta le lábait a drótfonatú lábtörlőn, és úgy lépett beljebb. A jeges szél vörösre csípte az arcát. Egyelőre nem szóltam semmit, csak ültem, és figyeltem, ahogy körülöttem ténykednek. Az egész hely nem volt nagy. Valami Isten háta mögötti településen lehetünk, ha a rendőrség is ennyire… puritán. Négy cella volt a túloldalon, gondolom oda kerülnek az elcsípett rosszfiúk, amíg át nem adják őket magasabb szintre. Valszeg engem is oda szeretnének majd bezárni. A szagok… doh, cigarettafüst… Old Spice… Nem érzek semmit, ami arra utalna, hogy lenne női kollégájuk, vagy bárki más rajtuk kívül idebent. Talán ők ketten a helyi „törvény”? A góré telefonért nyúl, de süket a vonal. Káromkodik egy sort. A fiatalabbik lép oda hozzám egy papírpohárral, benne gőzölgő citromos teával. - Kösz… - Veszem el tőle, majd belekortyolok. Elég szar az íze, de legalább meleg. - Jól van, Miss. Kennedy… - Áll fel a sheriff az asztalától, és a mellette levő szekrényből kezd kipakolni valamit, miközben folytatja a monológját. - A viharra való tekintettel hagyományos módon vesszük fel a vallomását, aztán őrizetben tartjuk, amíg a megyeieknek át nem tudjuk adni. Ez remélhetőleg mihamarabb be fog következni, addig viszont a mi vendégszeretetünket élvezi. – Kipakolta az asztalára azt a kis izét, amit eddig csak filmeken láttam. Azt a nyomdafestékes cuccot, amivel leveszik az ujjlenyomatot. Belemegyek a játékba. Úgysincs tétje addig, amíg az áram vissza nem jön. Ha nem lenne ez a hóvihar, már lekérhették volna a megyeiektől az adataimat, bekerültem volna a nyilvántartásba, és most megint kereshetnék valakit, akinek a segítségével új személyazonosságra tehetek szert. Az ilyesmi nem túl olcsó dolog manapság. Az ujjaimat egymás után a fekete festékes párnára, majd a papírra nyomtam, aztán odaállítottak a falhoz, és három oldalról lefotóztak. Utána leültünk egy asztalhoz egy papír, egy toll, és egy elemes magnetofon társaságában.
- 2014. szeptember 27. Carmacks, Yukon. Délután 2 óra 16 perc. A felvételen beszél a törvény részéről Matthew Johnson helyi sheriff, és Andrew Petterson sheriff helyettes. A kihallgatandó személy Annamarie Kennedy, született 1990. október 6-án, Pensacola, Florida. 155cm magas, a haja fekete, derékig érő. A szemei barnák. Ujjlenyomatot vettünk tőle, és a nyilvántartás számára fotókat is készítettünk róla. 2014. szeptember 27-én, délután 1 óra 1 perckor, a Carmacksból kivezető északi úton, a településtől öt kilométerre levő útmenti fogadóból érkezett rádión egy bejelentés, miszerint verekedés tört ki a fogadóban. Én, Matthew Johnson sheriff, és Andrew Petterson sheriff helyettes a közelben jártunk, hogy ellenőrizzük a váratlan hóvihar okozta útakadályokat, ezért perceken belül sikerült a helyszínre érnünk. A fogadóba lépve azonnal megpillantottunk egy nőt, aki egy felborított asztal mellett ököllel ütötte egy férfi arcát. Első felszólításunkra a nő nem hagyta abba a férfi bántalmazását, csak akkor, amikor fegyvert szegeztünk rá. A fogadósnő, Susan Bookmark szerint a gyanúsított látszólag minden ok nélkül esett neki a sértettnek. Más szemtanú nem tartózkodott a cselekmény alatt a fogadóban rajtuk kívül. A gyanúsítottat, Ms. Kennedy-t a nála levő iratok alapján azonosítottuk be. A jelenlegi időjárás miatt nem tudjuk leellenőrizni, hogy szerepel-e a gyanúsított a nyilvántartásba, ahogy azt sem, hogy körözött bűnöző-e. A kihallgatáson ügyvéd nem vesz részt, Ms. Kennedy-t ismertettük letartóztatásakor a jogairól. – Hát komolyan, én mindjárt bealszom. Ez a pasi tuti imádja hallgatni a saját hangját Egyébként ha lenne hozzá kedvem, tuti kijavítanám, hogy igazából zöldek a szemeim, nem barnák… de nem tök mindegy? Keresztbe vetem a lábaimat, hátamat a szék támlájának döntöm, majd nagyon szusszantok, amikor végre én is szót kapok. Az instrukciókat követve teszem meg a vallomásom. - Nem, nem ismertem korábban, csak a telefonszámát kaptam meg, és azon keresztül beszéltük meg oda a találkozót. A nevét se tudom. Kutatok valaki után, és az illető egy bizonyos összegért cserében hajlandónak mutatta magát kiadni a pasi jelenlegi tartózkodási helyét. A dolog akkor fajult el, amikor kicsit többet képzelt magáról a kelleténél, és az előre megbeszélt összeg dupláját követelte. Mikor megmondtam neki, hogy nincs nálam annyi pénz, akkor felajánlotta, hogy az eredeti összegért, és egy szopásért cserébe megkapom, amit akarok. Ettől egy kicsit… hogy is mondjam… bepipultam. – Könnyed kis mosoly jelenik meg az arcomon. Mindig is utáltam, ha valaki használati tárgyként próbált kezelni, vagy hülyének nézni. A két zsaru összenézett, aztán a helyettes fordult felém. - Ki az, akit keres, és milyen célból? – A mosoly állandósult az arcomon a kérdés hallatán. Ó, hányszor kaptam meg ezt, mióta útra keltem… de eddig csak őrzők és vérfarkasok tették fel. A gennyláda egyébként akit megagyaltam, valami suttyó vidéki őrző informátor. Sáros a keze rendesen, simán kiadja az infókat vérfarkasok felé is, szóval két kapura játszik. Vajon a protektorátusa mit szólna hozzá, ha tudnák? - Egy régi ismerősömet. Meg kell ölnöm, hogy példát statuáljak vele. – Mondom ezt olyan könnyedén, mintha épp azt mondtam volna, hogy bőrcsizmát keresek télire. A két rendőr ledermed könnyed vallomásom hallatán. Látom a kételkedést a szemükben, és a levegőben kavarogni a félelem édeskés bűzét. Nyami. Szeretem ráhozni a frászt másokra. - Kisasszony, tisztában van vele, hogy súlyos testi sértésért hoztuk be, és az imént előre megfontolt gyilkossági szándékot vallott be? – Kérdezte a sheriff. Szerintem ha tudna, most csörögne át valamelyik szomszéd városka zártosztályára, hogy hozzák nekem a kényszerzubbonyt. A kérdésre amúgy lazán bólintok. Nem vagyok hülye, tisztában vagyok vele, hiszen én magam mondtam! - És miért akarja megölni azt a személyt? – A helyettes hangjából izgatott, már-már beteges kíváncsiság érződött. Felé fordítottam a fejem. - 1998-ban megölte a főnökömet, és az új fejes példát akar statuálni vele… nehogy másnak is megforduljon a fejében valami hasonló. Személyes gondom nincs vele, csak a munkámat végzem. – Vonom meg a vállaimat. - De kisasszony… Ön 1998-ban még csak 8 éves volt… - Pillant a sheriff a papírra maga előtt, majd rám hitetlenkedve. Nemlegesen megcsóválom a fejem. - Hát. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, 314 voltam abban az évben. – Abból, ahogy rám néztek, majd a helyettes elröhögte magát leszűrtem, hogy most már biztosan komplett idiótának gondol. - Miért, mi maga? Vámpír? – A kérdést feltételezem csak viccnek szánta a helyettes, amolyan költői kérdésnek, de én nem hagytam válasz nélkül annak biztos tudatában, hogy nemsokára meghalnak. Mindketten. - Vérfarkas. Ha lennének vámpírok, az elmúlt évszázadokban már találkoztam volna legalább egyel. – Továbbra is mosolyogtam, szerintem ezért se vettek komolyan.. meg azért sem, mert kissé abszurd emberi fülnek ilyet hallani. - Hát ez nagyon szórakoztató kisasszony, de nem javít a helyzetén, ha ilyen mértékben hülyének nézi az igazságszolgáltatást. - A középkorú sheriff nem mosolygott. Szerintem púp vagyok a hátukra ebben az időjárásban. Összebilincselt kezeimet felemelve a fülem mögé söpörtem az egyik fekete hajtincsemet, ami az arcom elé szökött. Csak két napja festettem, szóval még erősen érzem rajta a festék kellemetlen szagát. A farkasom a háttérben hasalva figyelte az eseményeket. Egyelőre nem szándékozott a felszínre törni. Ahhoz kellett még neki egy kis motiváció, hogy megmutassa magát. - Eszemben sincs hülyének nézni az igazságszolgáltatást. Az igazat mondtam. – Feleltem nyugodtan. - Szóval azt állítja, hogy több mint 300 évet megélt… vérfarkas. Tegyük fel, hogy igaz, amit mond. De miért vallaná be nekünk? – A fiatalabb úgy tűnt, némileg érdeklődik a téma iránt. Lehet Twilight fan? - Mert úgyis meghalnak nemsokára. Mindketten. – A sheriff hátra hőkölt, a helyettese felugrott az asztaltól. - Szóval már minket is meg akar ölni? – Kérdezte a sheriff emelt hangon. - Bocs, de nincs választásom. Semmi személyes. Gyors leszek, ígérem. – Johnson felröhögött, majd gunyorosan széttárta a karjait. - Tessék, itt a lehetőség. – Ajánlotta fel magát. Unottan tartottam rajta a tekintetem. - Gondoltam. – Fűzte hozzá karba font kezekkel, majd elvigyorodva megcsóválta a fejét. Egy szavam se hitte. Még. - Van arra bármilyen bizonyítéka… alá tudja támasztani az állítását? Remélem tisztában van vele Miss. Kennedy, hogy ha őrültnek akarja beállítani magát, akkor is vádat fognak emelni maga ellen. – Petterson is megnyugodott kicsi, majd visszaült a helyére, és arcával szinte az enyémbe mászott. Éreztem a szájából kiömlő mentás szájvíz szagát, ami keveredett a kávé és a cigaretta fanyar szagával. - Nem vagyok őrült. - Válaszolok röviden, és tömören. - Jó. Akkor meséljen az életéről. Kíváncsian hallgatjuk, hogy teltek az elmúlt századok? – Újabb gunyoros él a sheriff részéről. - Tömör leszek, mert nem szeretek a múlton kattogni, és egyébként is sietek, van még dolgom bőven. A mai Horvátország területén, Osijek-ben születtem, ami akkor még török megszállás alatt állt. Anyámat néhány csinosabb helybeli nővel együtt begyűjtötték, hogy a Kara Musztafa nagyvezírhez érkező Erdélyi fejedelmet és kíséretét szórakoztassák, a látogatásuk alatt. Anyám elég szép, és fiatal volt.. felfigyelt rá a Fejedelem is… aztán bekapta a legyet. Persze mire anyám rájött, hogy várandós, már messze járt, meg szerintem el se ismert volna, mert házas volt. Anyám meg csak… szórakozás. Szóval megszült, és egyedül nevelt. 14 voltam, mikor meghalt. Combsérülést szenvedett, vérmérgezést kapott, és abba halt bele. A várost közben visszafoglalták a császári csapatok, a törököket németek váltották fel, akiket nem túlzottan kedveltem. Anyám halála után az utcán éltem, a hajamat fiúsra vágtam, és fiúruhákba kezdtem járni. Az utcán éltem, és lovak csutakolásából éltem. Öt évvel anyám halálát követően megpattantam Osijekből, meg akartam keresni az apámat, hátha befogad. Vidékiek pletykálkodására hagyatkoztam, ezért egy darabig csámborogtam, aztán 1705-ben megérkeztem Budára, mert azt állították, hogy ott van. Úgy, hogy fiús testalkatom, és rövid hajam miatt kölyöknek néztek, nem keltettem akkora feltűnést, meg ha kérdezték hol az apám, mindig azt feleltem, hogy a kocsmában iszik. Budán tudtam meg, hogy meghalt. Ráadásul már évek óta török területen tartózkodott. A felesége úgy tudom szült neki ugyan három gyereket, de mindegyik meghalt. Szóval lehet, hogy én vagyok az egyetlen leszármazottja… Na mindegy. Buda tetszett, és mivel nem láttam értelmét tovább csatangolni, ott maradtam. Nem volt egyszerű akkortájt egy nőnek tök egyedül, szóval továbbra is fiúnak adtam ki magam. A ciciimet leszorítottam magam köré csavart szövetekkel. Találkoztam egy kocsmában dolgozó nővel. Elég szokatlanul nézett ki, mint megtudtam, indián... azt hajtogatták, hogy barbár, és ostoba. Bár akkor a nők többségéről még ezt tartották, szóval nem volt kirívó, hogy lenézték. Egyébként a vak is láthatta gyönyörű volt. Persze ezt a férfiak is észrevették, és az egyik durván rányomult, pont amikor én is bent voltam. Az utcai élet, a viszontagságok, és a fizikai meló megedzett. Kis csóró voltam, nem volt semmim, napról napra éltem... ezért elfogadtam minden munkát, amit egy suhancnak felajánlhattak. Megerősödtem, és az önbizalmam is megnőtt ezzel, ezért leépítettem a fazont. Jó, hozzáteszem sík részeg volt, szóval nem volt olyan nehéz dolgom. Ha józan, lehet hogy én húztam volna a rövidebbet. Azt hiszem ezzel kedveltettem meg magam vele... mármint az indián nővel. Elintézte, hogy alkalmazzanak. Én hordtam fel a söröshordókat, és vettem át az érkező árukat. Egyik este megkért, hogy tartsak vele egy kis sétára. Sokszor éreztem, hogy figyel, úgy éreztem valahogy, hogy átlát rajtam... hogy tudja, hogy valójában nem vagyok fiú. De akkor este egy kicsit összezavart a meghívásával, azt hittem bejövök neki, vagy ilyesmi, de a szerepem fenntartása érdekében úgy gondoltam, egy kis séta nem árthat. Bevitt a fák közé. Én nem gyanakodtam semmi rosszra, amíg egyszer csak az egyik fa törzséhez nem nyomott, és nyakszirten nem harapott. Elájultam. Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem öntudatlan, de egy kis erdei faházban tértem magamhoz. Olyan fájdalmaim voltak, hogy azt hittem a halálomon vagyok. Égett az egész testem. Elmenekülni se lett volna erőm. A kandalló mellett ücsörgött, aztán elmondta, hogy vérfarkas. Még bőven azelőtt született, hogy felfedeztük volna Amerikát, teremtője pedig egy, az Első vérfarkasok közül. Engem pedig kiválasztott, hogy továbbvigyem a vérvonalukat, mert látja rajtam, hogy kemény… határozott nő vagyok, olyan… aki nem fél a férfiaktól, aki nem hunyászkodik meg, hanem ha kell, visszaüt. – Biccentettem félre a fejemet. - Úgy 1800ig csak ketten voltunk. Felmentünk az ország északi részére, ott éltünk a hegyekben. Nevet váltottam, unokatestvéreknek adtuk ki magunkat, ha épp találkoztunk valakivel. A teremtőm kemény nőstény… nem kímélt. Szinte azonnal beledobott a mélyvízbe, mert azt akarta, hogy minél előbb a saját lábamra tudjak állni, és összeszokni a bennem élő vaddal. Tudják… baromira fura ám eleinte, hogy egy testen ketten is osztoznak… Bár… ha jobban belegondolok igazából két test. Na mindegy. Azt ígértem, rövid leszek. Szóval. Valamikor az 1800as évek elején tértünk vissza Budára. Ott szinte azonnal belebotlottunk egy falkába. Nem volt sok választásunk. Vagy behódolunk, vagy szevasz! Inkább maradtunk. Vagyis hosszabb távon csak én… a teremtőm az 1848-as forradalom után lelépett ide, Amerikába. Néha beszélünk azóta is, bár jelenleg nem tudom épp hol van. Legalulról indultam, tudják a falkáknak van hierarchiája… mindenkinek megvan a maga helye, a maga feladatai. Először beépítettek társalkodónőnek egy nemesi családba egy öreglány mellé. Voltaképp kihasználtak, hogy közelebb kerüljenek a magasabb rétegekhez. Én hallottam a szalonban elhangzó dolgokat, de társalkodónőként a többi nemes szemében szinte láthatatlan voltam. Adtam a tippeket, mi… hol… merre… Aztán 1848-ban kitört a forradalom, nem kis része volt benne a falkánknak is. Valahol pont kapóra jött a dolog, mert egy másik falka próbálkozott bepofátlankodni a területünkre, de hazavágtuk őket. Annyi halott között nem volt feltűnő. – Vontam vállat. - Az öreglány egyébként osztrák volt. Elég unalmas volt mellette bájologni, szóval nem is bántam annyira, hogy a forradalomkor elvitte az infarktus. Legalább nem kellett visszamennem, meg az addigi álnevemmel hivatalosan én is otthagytam a fogam. – Vigyorogtam. - Jah. Szóval nevet váltottam, átestem némi külső átalakuláson, és az osztrák követ mellett voltam tolmács. Ami mondanom se kell, szintén jó pozíció volt, hiszen mindent első kézből tudtam meg, és úgy manipulálhattuk a dolgokat a háttérből, ahogy akartuk. Az alfa egyébként egy igazi faszkalap volt. Sose kedveltem igazán, de úgy általánosságban senki sem… de a béta nem merte kihívni. Gondolom féltette a bundáját. – Vontam vállat. Végső soron mindegy. Péter úgyis feltette az „i”-re a pontot, amikor kicsinálta. - Sajna tolmácsként nem sokáig létezhettem, mert mégis csak jobban szem előtt voltam úgy, mint társalkodónőként. Visszahúzódtam a háttérbe, és feljebb léptem a ranglétrán. Végrehajtó lettem. Hogy is nevezhetnénk legjobban manapság ezt a feladatkört. Bérgyilkos? Verőember? Maffiózó? Leszámoló? Kinek mi tetszik. Én élveztem ezt, komolyan! Végre kiélhettem a vérvonalam. Kiadták a parancsot, én meg megcsináltam, amit kellett. Sose kérdeztem miért… csak tettem a dolgom. Ha esetleg valaki közülünk hibázott, általában én kínozhattam. Ezaz! – Csettintek az ujjaimmal. - Kínzómester? Na, na? Ez hogy tetszik? Elég jól tökélyre fejlesztettem egyébként. Kreatív tudok lenni, ha nagyon akarok. Egyszer odapörköltem egy kisebb csapatnak. Tudják mi elég érzékenyek vagyunk az ezüstre. Na szóval Molotov koktél… ismerős? Én az üveget megspékeltem ezüsttel. A repeszeket szedegethették egy darabig. Hát, biztos fájt nekik. – Húzom el a számat álsajnálkozva. Kellett nekik nálunk rontani a levegőt. Meg lett nekik mondva, hogy húzzák el a belüket. - A világháborúk alatt amúgy felvonult a falkánk a hegyekbe, ott biztonságosabbnak tűnt. Hadd lőjék halomra egymást a seggfejek. Mi nem folytunk bele a történésekbe. Aztán jöttek a komcsik, az oroszok… nekünk megint érdekünkben állt belefolyni a helyi vezetőségbe, szóval titkárnő lettem az Országházban… aztán nekiállítottak tanulni. Közel háromszáz évesen suli padban gubbasztani a halandók között. Élmény volt. – Forgattam meg a szemeimet. - Az alfánknak kezdett tényleg az agyára menni a hatalom. Egyre logikátlanabb döntéseket hozott, és inkább csak dőzsölt, mint ténylegesen vezetett minket. Aztán rábaszott. Az egyik kiskedvence megelégelte a szarakodásait, és amikor nem számított rá, kicsinálta. Már nagyon érett a dolog, senki nem hullajtott könnycseppeket miatta. Egyébként megvolt rá a maga oka. Kicsináltatta a feleségét, azt a piszkos munkát nem én végeztem el, szerencsére másra bízta. A béta persze azonnal átvette a helyét, nem is ütközött semmilyen ellenállásba… de aggódott, hogy mi van, ha vele is megcsinálják. Szerintem paranoiás lett. A vezető testőrséget is újraszervezte. Engem is ki akart jelölni, de hála Isten meggondolta magát. Rájött, hogy talán nem kéne csak úgy futva hagyni az elődje gyilkosát, mert akkor a többiek majd azt gondolják, hogy bárki büntetlenül rátámadhat az alfájára. Végül is engem küldött Péter után, hogy keressem meg, és végezzek vele. Úgy gondolta, nekem megvan hozzá a kellő erőm, és hidegvérem. Kiváltam a falkából, és a keresésére indultam. Most már jó ideje kutatok utána. Néha felbukkantak nyomok, néha elhalványultak, de most úgy tűnik, tényleg a nyomára akadtam. Kösz fiúk, hogy beletelt néhány percbe, mire kiértetek, mert sikerült kivernem belőle, hol találhatom a hímet. – Olyan régóta üldözöm már Pétert, hogy uncsi lesz az életem, ha most tényleg a nyomára bukkanok. Nincs túl sok kedvem visszatérni a megszokott hétköznapokba, pláne nem Magyarországra. A mostani alfa se az a típus, akire lenne miért felnéznem. Csak egy tudálékos Fürkész. - Hát… úgy röviden, és tömören ennyi lenne a történetem lényege. Nem szeretek órákon át tartó ódákat zengeni, inkább a tettek embere vagyok, be kell érnetek ennyivel. – Pillantottam egyikre, majd a másikra. A sheriff felemelte a kezeit, majd unott tapsolásba kezdett. - Ez igazán érdekfeszítő mese volt, kisasszony. Már majdhogynem élveztem. – A magnetofonra pillantott. Még mindig ment. - Bocsi, arrafelé az élet már csak ilyen unalmas, és szürke. Nem élhet mindenki Indiana Jones-ként. De ha már az élvezetet említette, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy én is az élvezetesebb dolgokkal kezdjek foglalkozni. Köszi fiúk a vendéglátás… a pletyót, meg a teát, de nekem dolgom van. – Ölemben pihentetett, bilincsbe zárt kezeimet ökölbe szorítottam, majd az asztal alá becsúsztatva egy hirtelen mozdulattal felrántottam, a két rendőrre borítva ezzel az asztalt. A farkasomat szabadjára engedtem, s ahogy átalakultam, a bilincsek szétpattantak rólam. A döbbenet, amikor egy ember először szembesül alakját váltó vérfarkassal, az esetek többségében sokkoló hatással van, ahogy most is. Ez fájón megkönnyíti a vadászatot. Kedves voltam. Ahogy ígértem, gyors halált halt mindkettő. A sheriffnek a gégéjét haraptam át, s téptem le mondhatni a nyakával együtt az egész fejét, a felém rugdaló helyettesnek pedig előbb a lábát kaptam el, majd a combjába mélyesztettem a fogaim, hogy felszabjam az ereit, és még azelőtt elvérezzen, hogy szétmarcangolom. Nem tököltem velük túl sokat. Mikor mindketten halottak voltak, visszaváltoztam, aztán ruhák után kutattam. Találtam egy férfi szövetnadrágot, meg egy favágó kabátot. A szag alapján a fiatalabbé lehetett. Gyorsan belebújtam a ruhákba, összekötöttem a hajam, aztán felkaptam a magnetofont, a fényképezőgépet, meg a papírokat, és felforgattam a szekrényeket dugi pia után kutatva. Találtam az egyik szekrény hátuljába csúsztatva egy üveg rumot. Egy szövetdarabot belegyömöszöltem, aztán a kiálló végét meggyújtottam, és a maradványok közé hajítottam, mielőtt kiléptem volna az épületből, és a hóvihar áldásos leple alatt szépen elindultam arra, ahonnan behoztak. A többit… nos, a többit majd a helyi őrzők lerendezik. Nekik is legyen valami dolguk. Elég unalmas lehet errefelé az élet!
Soldotna (Alaszka, USA) 2014. október 18.
Szeretek beolvadni, nem túl nagy feltűnést kelteni. Már egy hete itt vagyok Soldotnába, és infókat gyűjtök Anchorage-ról. Az a kis pöcs úgy tűnik nem vert át. Vannak farkasok Anchorage-ban, viszont nincs falka. Ideális hely Péternek, hogy meghúzza magát. Ha már ott leszek, nem lesz túl nehéz megtalálnom, bármilyen néven létezzen is most. A váróban ülve a digitális kijelzőre pillantok, amikor egy hang jelzi, hogy beállt a következő induló busz a helyére. Ez lesz az enyém… Anchorage. Hátra ülök, szeretem, ha mindenkit szemmel tudok tartani, majd az utazótáskámat becsúsztatom az ülésem alá. Kényelembe helyezem magam, és az út alatt jobbára a tájat figyelem. Talán már csak pár óra választ el attól, hogy a másfél évtizede űzött vadat végre megleljem. Hogy mit fogok csinálni, ha valóban Anchorage-ban lesz? Elvileg megölöm, gyakorlatilag meg feldobok egy érmét, és lesz, ami lesz...
Apróságok
AMIKET SZERETSZ: lángost, jó magyar pálinkát, kreativitást, vadászni, mások idegein táncolni (akár szó szerint), kick-boxot, motorokat
AMIKET KI NEM ÁLLHATSZ: értetlenséget, hímsovinisztákat, túlzott érzelgősséget, ha valami nem úgy alakul ahogy szeretném
RÖVIDTÁVÚ CÉLOK: Pontot tenni végre a másfél évtizede elhúzódó ügy végére, vagyis megtalálni Pétert.
KÖZÉPTÁVÚ CÉLOK: Talán visszatérni Európába, a falkába... bár annyira már nem hiányzik a falkalét, szóval meglátjuk mit hoz a sors.
HOSSZÚTÁVÚ CÉLOK: Megkeresni a teremtőmet, még ha csak rövid időre is, de mellészegődnék. Rég láttam. Az is lehet, hogy végre ráveszem magam, hogy legyen nekem is egy kölyköm.
FORRÁSMEGJELÖLÉS: (Goran Marković ihletése által születtem)
Első körben köszönöm a kiegészítést, másodikban értékelés. A jellem kusza volt és kicsit olyan érzetű, mintha nem forrt volna még ki benned a karakter és túl sok mindent akartál volna vele markolni. Szerencsére az előtörténet már egységesebb képet adott róla, az emberekhez való hozzáállásáról, szemléletmódjáról. Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy ha a pénzfeldobással az jön ki, hogy Goran életét megkíméled, miképp fog a szakmai önbecsülésed csorbulni, vagy milyen lesz az a kivételes eset,a mikor nem teljesítesz egy parancsot/megbízást. Meg persze az is érdekes lesz, miképp fog viszonyulni hozzád a másik két szerb is.
Nem ragozom tovább, szép fába vágod a fejszéd, sok sikert hozzá! A karaktered ugyanis: