Műszakállat ragasztottam, teljesen elmaszkíroztam magam. Energiáimat a pajzsom mögé rejtettem… a hajamat pedig a sapkám alá. Garbós pulcsim takarja a ragtapasszal bőrömre helyezett hangátalakítót, amivel felismerhetetlenné… mégis emberivé tehetem a hangomat. Egy osztrák televízió orkános kabátját viselem, a vállamon pedig egy… a TV logójával ellátott kamera fekszik. Tökéletes operatőrnek álcázom magam. Segédem, a bájos Linda egy… az Alibi Trick-nél dolgozó beosztottam. Ma ő fogja alakítani az álriportert. Néhány nappal ezelőtt már mindent előkészítettünk, minden eshetőségre felkészültünk, ami ilyenkor adódhat. Ő természetesen tud róla, hogy mindez csak átverés, de részletekbe menően nem magyaráztam el neki, hogy mi okom van rá… és nem is érezném szükségét. Én vagyok a főnök, ő pedig egy alkalmazottam, akit azért fizetek, hogy elvégezze a rá bízott munkát. Kezdek abból sportot űzni, hogy Alvarezt szívatom, és miért is tagadjam… iszonyúan élvezem. Ha nem így lenne, akkor nem lennénk most itt. Az ötlet egyébként Lindától született. Jobban mondva a facebookon való egyik profilképéről. Linda ugyanis Ausztriában született, és az Oktoberfest-re rendszeresen haza szokott látogatni. Óriási dudái brutálisan jól mutatnak alpesi ruhájában. Elég nehéz levenni róla a férfiember szemét… szóval nem hiába ő most a riporterem. A tökéletes akcentus adott, az óriási dudák adottak… az alpesi ruha adott rajta. Ahogy rajtam is… hiszen a TV-s kabát alatt én is népviseletben feszítek. Egy kicsit bevág a seggembe. Amikor megérkeztünk az ORF1-es kocsival Alvarez házához, Lindára pillantottam, majd hátranyúltam a kameráért. - Igazolvány. – Húztam ki a kesztyűtartóból a sajtós igazolványainkat, aztán kiszálltam a kocsiból, és a vállamon a kamerával a bejárati ajtó felé indultam. Linda feltűzte a melle fölé a saját kitűzőjét, és én is a kabátomra a sajátomat. „Artur Steiner”… állt rajta az eredeti nevem… mert ugyan miért ne!? Ezer éve nem használtam már… ráadásul ezzel nem is hazudok. Legalább ezzel nem. És még a saját akcentusomon se kellett sokat dolgoznom. A német szinte az anyanyelvem.
A békés csütörtöki délutánon Duane kivételesen a szellem mezején keresett legelőt. Egyik barátja vett akciósan házimozi rendszert és a használati utasítás csak spanyolul volt leírva. A kubai vállalta, hogy lefordítja és éppen a neten böngészett. Kubából hozta magával a spanyol nyelvtudást, de a műszaki nyelvezet rajta is kifogott néha. A kellemesen világos tengerkék színű falak között csak a laptop monitorja világított, a villanyt nem is égette közben. Egy doboz sört kortyolgatott éppen. Valami német márka volt, elég jóféle barna sör. A kubai kellően lefoglalta most magát, néha ilyenre is szüksége volt a nagy tervek szövögetése közben. A lila párnázatú ülőgarnitúrán feszítve kutakodása közben arra lett figyelmes, hogy autó kerekei csikordulnak a ház előtt. Először nem ment oda az ablakhoz, gondolta, csak itt akar megfordulni valaki, aki most jött rá, hogy rossz irányba tart. A figyelmét elterelte Buster is, a kis basset hound, aki már több hete gyakori vendég volt az Alvarez-házban. Gazdájánál, Lou-nál, aki egyben Duane jóbarátja, súlyos cukorbetegséget diagnosztizáltak és kórházban fekszik egy ideje. A kutyára valakinek vigyáznia kellett és a jószág tulajdonképpen kiválasztotta magának Duane-t. Barátságos, de a kubai mellett csinálta a legkevesebb bajt, ezért nála maradt. Egész jól összeszoktak már, de még próbálkozott néha. Most például az ablak alatti radiátorra rálógó függöny végét cibálta. - Buster! Nem szabad! Ne rántsd le a leplet... - kiabált rá Duane a vajszínű függönyt rángató kutyára, aki értett a szóból. A kubai tovább keresgélt egy bizonyos menüpont miatt, amit spanyolul, de mégis nagyon kínaiul írtak le. Aztán az autó ajtajai csapódtak is és erre már ki kellett kukkantania. Nem várt vendéget. Tiszta érdeklődéssel, nyugodtan nézett ki a függönyt félre húzva és felrántott szemöldökkel, meglepődötten lebiggyenő ajkakkal látta meg az ORF1 feliratot. Nem ismerte a csatornát, egyszerű házalóügynököket sejtett. A csengetésre pedig kiment úgy, ahogy volt, fehér-piros kockás ingben, sötétzöld mackóalsóban és fehér zokniban, aminek a fele látszott ki világoskék mamuszából. Szélhámosoktól nem tartott. Eléggé edzésben volt ahhoz, hogy hétköznapi embereket simán leszereljen. Ajtót nyitott és az első pillantás rögtön a tekintélyes dekoltázsra esett, utána kicsit feljebb, a névtáblára, majd a férfi kamerájára. Nem értette ezt az egészet, hogy a németországi sörfesztiválok viseletét, amit tévéből ismert, miért viseli valaki. A városban nem tudott hasonló rendezvényről. Az, hogy forgatásra készül valaki ilyen ruhában, pedig pláne érthetetlen volt. Duane vakarta a jobb szája szélét és zavart mosollyal köszönt rájuk: - Jónapot! Mit tehetek Önökért? A tekintete megint lecsúszott, rá a keblek halmára. Judy-nak kisebb ikrei voltak, a kubai nagyon szerette őket a tulajdonosuk miatt, viszont ezek itt... Nem férfi, akinek nem áll meg ilyeneken a szeme. Mégis próbált inkább a két alakra koncentrálni és a kocsira. ORF1. Sose hallott erről az adóról. Közben már megérkezett Buster is, aki és megtörpant a küszöbnél, elbújt Duane lábai mögé, onnan lesegetett ki bevérzettnek tűnő szemeivel.
// A tiroli hangulat kedvéért meg csak úgy //
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Linda csodálatosan ragyogó mosollyal az arcán pillantott Duane-ra. Akcentusa igazán bájos, hangyányit se kell rájátszania. - Hello! Viola Müller vagyok az ORF1 riportere. Az operatőröm Artur. - Fordult kicsit oldalvást felém intve. Az egyik kezemmel egy pillanatra elengedtem a kamerát, úgy intettem neki. - Hello! - Aztán már fogtam is rá újra a kamerára. A felbukkanó kutya láttán eléggé meglepődtem. Mióta van Alvareznek kutyája??? Blöki, ha le mersz buktatni, megeszlek! Próbálok nem tudomást venni a feszengő kutyáról. Hiába rejtem energiáimat a pajzsom mögé, egy kutya akkor is ki tudja szagolni, hogy valójában mi vagyok. Linda a szerepében maradva elkezdi előadni jövetelünk okát. - Szeretnék riportot készíteni. Ön Duane Alvarez, igaz? - Széles mosollyal rebegtette meg a pilláit. Olybá hatott, hogy szimpatizál Duane-al. Ha úgy tetszik, bejön neki a férfi. - Egy közép Európai ország TV csatornáját képviseljük. A világ ismertebb fesztiváljairól készítünk dokumentum sorozatot, illetve meginterjúvolunk többeket arról, hogy hallottak-e már az Oktoberfestről, voltak-e már. Mennyiben különböznek a világ rangosabb fesztiváljai egymástól. Tudta-e, hogy ez a ruha... a Dirndl, a hagyományos fesztiváli viselet? - Intett magán végig laza mozdulattal. - Van kedve nyilatkozni? Nem tartana sokáig. Így az Európai nézők is tudomást szereznének az ön zenekaráról, és esetleg onnan is érkezhetne felkérés. - Vonta meg finoman a vállát, amitől dekoltázsának terjedelmes halmai is finoman megringtak.
Duane észrevette azt a ragyogó mosolyt. Tudott a nő arcára is nézni. Az agya fogaskerekei szorgalmasan dolgoztak, miközben hallgatta a bemutatkozást. Igazi akcentus, aranyos, hallott már ilyet német anyanyelvűektől. Még mindig meglepett mosollyal bólintott oda a két tévésnek. Érdekes, mostanában mennyi ilyen esemény van. Múltkor Joao-t találta meg egy riporter. Végül Duane kapta meg a lehetőséget, mivel a zenekarvezető jól berúgott és aból nem lett volna interjú, ha össze-vissza makog. Pedig Duane nem akart sztár lenni. Eszébe jutott az is, amit a másik énje magyarázott neki a Vörös Holdkor, hogy többre is vihetné. Lehet, hogy mégis ki kéne használnia ezeket a lehetőségeket? Német tévétől nem sűrűn járnak erre... Eldöntötte, hogy megtesz mindent. A telefonját előkészítette, hogy Joao-it felhívja vagy akár viberen bekapcsolja adásba, ha majd az lesz. - Örvendek! ORF1? Visszakérdezett, mert még mindig nem jött rá, mi ez. Németországra tippelt, de hogy milyen német csatorna, azt nem tudta. Azt főleg nem, hogy nem is német csatorna... Buster csak ült a kubai bokája mögött és az operatőrt nézte. Nagyon mustrálta, de nem ment oda, nem morgott, nem ugatott. Egyszer nyüszített, aztán berohant a házba. - Igen, igen, én vagyok! A kubai még jobban meglepődött. A harci helyzeteket sokkal könnyebben kezelte, mint ezt itt. Egy riporter átutazza a tengert és név szerint őt keresi. Nem a főnököt, hanem az ütőst. És szemflörtöl vele. Ez imponált a kubainak. Nem mindenkinek jött ám be az egzotikum... judy ide-oda, egy ilyen visszajelzés jólesett a büszke férfinak. Vigyorogni kezdett, már kicsit bátrabban. - Pont velem? Szívesen válaszolok, hogy is kell mondani? Herr Müller, ugye? A kubai hirtelen megpróbálta bevetni, ami ráragadt német ajkú ismerőseitől. A nyelvtan nem ment, de még nem jött rá, hogy a nemeket keveri. - Németek, ugye? Nagyon megtisztelő, hogy olyan messziről jöttek el ide. Igen, láttam már a tévében és nagyon érdekesnek tűnik. Ha egyszer nagyon nagy nyaralást akarok, lehet, hogy elmegyek oda a barátaimmal. Nem csak úgy mondta ezt, tényleg beszéltek már róla pár sörivó cimborával, hogy be kéne játszani egyszer, mert nagyon nagy buli. A többieket az ilyen bigék is vonzották. A szemeit Duane-nek is vonzotta, főleg a dekoltázs... - Nem tudtam, hogy így hívják, de igen, mindig ilyeneket mutattak a műsorokban - mondta zavart heherészéssel. Várta, mit hoz ki ebből a nő, hogy jutottak el hozzá, miért pont hozzá. Vajon mi lehetett az, ami messzi földről pont a kubaihoz vonzza a tévéseket? Már arra gondolt, hogy belezúgott a csaj és azért van itt. Úgy ciki lesz kicsit... Végighallgatta az egészet, de nem derült ki, miért pont ő lett a kiválasztott. - Nagyon szívesen! Egyébként hogy esett ránk a választás? És rám? Nem én vagyok megadva elérhetőségnek a honlapunkon - kérdezte kíváncsi mosollyal. A keblek halma úgy rengett, mint a hegyek földindulás idején. Egy pillantást lopott a kubai és utána megint a nő szemébe nézett. Aztán a kamerásra, figyelte, világít-e. - Ezt még nem veszi, ugye? Bejönnek? Ha elfogadták az invitálást, akkor végigvezette őket az előszobán. - Ha kérhetem, váljanak meg a cipőjüktől. Bustert nem fogom kiengedni ide, biztonságban lesznek a holmijaik - mondta egy kicsit humoros éllel, jelezve, hogy a kutya, mint minden fajtársa, szeret rágcsálni, olyat főleg, amit nem szabad. A helyiség egyébként nem tartogatott sok extrát- Egyszerű fogadószoba, ahol le lehetett tenni a cipőket, kabátokat, ernyőt és rá lehetett hangolódni a házra, nomeg a gazdájára. A világosbarna faberakásos falán fehér kampósfogas díszlett. Mellközépig illetve a hölgynek kicsit feljebb is ért a deszkaburkolat. A folyosóra vezető ajtón, ami most nyitva volt (ezen futott be Buster az előbb) pedig egy vastag fonalakból készített, fekete és különböző rózsaszín árnyalatokban játszó szellembaba lógott fejmagasságban, Ő fogadott mindenkit, aki a házba lépett és az egyik santería istenség gyógyító áldását közvetítette a kubai hite szerint.
Nem sokat aludtam az éjjel és nem csak a miatt, hogy dolgozatokat javítottam késő estig, utána se ment a dolog, pedig még egy nyugtató teával is próbálkoztam és a kedvenc könyvemet is elővettem újra, hátha az olvasás segít és kikapcsol legalább valamelyest, de nem segített. Nem csoda, úgy azért nagyon nehéz aludni, hogy épp fasírtban vagy a pároddal. Komolyan megfordult a fejemben, hogy kocsiba ülök és az éjszaka közepén jövök ide, vagy csak egy telefon... de az mégis csak személytelen és hát a jó ég tudja, hogy nem esett volna az csak még rosszabbul, ha úgy nyit ajtót, hogy már jó mélyen aludt, miközben én csak dobáltam magam. Maradt hát a reggel, amit nem volt könnyű kivárni, aztán persze tovább gondolkodtam, hogy még sem törhetek rá csak úgy azonnal, mert az milyen lenne már és egyébként is nem csak én vagyok a hibás abban, hogy összevesztünk. Tudhatja jól, hogy nincsenek nagy és égbekiáltó titkaim előtte, csak ez az apróság... Na igen nem egyszerű, hogy a párod imádja a zenét, te ellenben szó szerint teljesen pánikba esel, ha táncolnod kell. El kéne járnom a koncertjeire, de nehezen tudom rávenni magamat és ha elmegyek sem csápolok az első sorban lelkesen, és minden bizonnyal neki mégis csak ez esne jól. El kell mondanom neki a miértet, de nem egyszerű olyan emléket felidézni, amire lehetőség szerint egyáltalán nem szeretnél gondolni egy pillanatig sem, nem hogy még mesélni is róla. Még ha minden bizonnyal meg is értené a dolgot, csak hát kétlem, hogy belenyugodna a ténybe, hogy nem megyek el a koncertjeire és persze engem is birizgál a tudat, hogy nem lenne rossz ott lenni, már csak az esetleg utána esedékes bulik, vagy közös iszogatások miatt is, amikből persze így mindig kimaradok, arról már nem is beszélve, hogy minden bizonnyal bőven akadnak női rajongóik... Oh, na igen ezért nem jó, ha az egész éjszakát gondolkodással töltöd el. És akkor arról még említést sem tettem, hogy a fejébe vette ezt a rémes ötletet a családjával kapcsolatban, amiről tudom, hogy nem szabadna lebeszélnem, de ettől még igenis aggódhatok érte, hogy vajon mivel jár majd ez az egész. Veszélyes... nagyon veszélyes is lehet! Egyedül viszont úgy sem engedném el, de félek tőle, hogy csak újabb vitát szül, ha kijelentem, hogy ha megy, akkor én is megyek vele. De hát a problémákat együtt kell megoldani, nem külön, de első körben az aktuálisat kéne, és beiktatni egy békülést végre. Kulcsom van, ez nem okoz gondot, nem sokára pedig már parkolok is a háza előtt, hogy célirányosan az ajtó felé vegyem az utamat. Fel sem merül bennem, hogy nincs egyedül. Persze a kint álló kocsit megnézem magamnak, de nem evidens, hogy pont ide jött volna bárki is. Halk zörgéssel nyitom az ajtót, jó eséllyel már valamikor a körül, amikor ők beértek a nappaliba. Halkan húzom be magam mögött az ajtót, hiszen mégis csak meg szeretném lepni, bocsánatot kérni és megbeszélni ezt az egészet. Nem szoktunk mi túl gyakran veszekedni. Persze időnként benne van a pakliban, hiszen ettől mentes kapcsolat nem nagyon létezik, de minden alkalommal kellően meg tud viselni. - Szívem! - azért nem kiabálok, csak normál hangerőn hívom fel magamra a figyelmet, mert a frászt sem akarom rá hozni, hiszen az ajtó nyitódását biztosan meghallotta. Azt hiszem már akkor kiszúrom, hogy más is van itt, amikor kibújok a cipőmből és a kabátot is az akasztóra teszem. Plusz két cipő... vajon ki lehet itt? Az egyik a tetejében női, ami persze még nem ad okot semmiféle rossz gyanúra, de nem tudtam, hogy vendégei lesznek. Kissé sikerül is elbizonytalanodni, hiszen nem a legjobb társaságban foglalkozni a problémákkal, sőt nem is igazán lehet így. A kabátomat ennek hála sikerül majdnem az akasztó mellé tenni és elég bizonytalanul indulok el befelé, amennyiben ez idő alatt még nem toppant elém Duane. Annyi biztos, hogy pillanatok alatt elmegy a maradék hangom is, ha meglátom a nappaliban a fura szerzeteket, no meg főképp... azt a dekoltázst, amivel a hölgy rendelkezik. A legjobb esetben is egy zavart mosollyal ötvözött biccentés lesz az első, amit sikerül majd elővarázsolni, és ez még a jobb eset. Egyébként magamhoz képest kicsit még ki is csíptem magam. Élénkebb smink, nagyobb fülbevaló, kivágottabb ruha, ha már békülés, de a nagy helyzet az, hogy így kb. eltörpülök a nő mellett... finoman fogalmazva is, pedig igyekeztem, szoknya van rajtam, bár azért nem látványosan rövid persze, de a tőlem megszokott módon színes, virágos és a barack színű blúz sincs erőteljesen begombolva.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Természetesen csak akkor, ha vállalja. – Mosolygott Linda rendületlenül. - Fräulein. – Javította ki Alvarez botlását, majd hozzátette. – A Frau megszólítást pedig az asszonyoknál szokták használni, de én még szabad vagyok. – Mintha csak pont kapóra jött volna neki Alvarez botlása a megszólítással, már be is vetette magát. Ha engem kérdeztek, Linda még élvezi is a szituációt! Azért remélem szem előtt tartja, hogy ez csak egy munka, és nem éli bele túlzottan magát. - Nem. Osztrákok vagyunk. A tévé csatorna, akinek a megbízásából készítjük ezt a dokumentum összeállítást, annak idején Ausztria legelső tévécsatornája volt. 1955 óta létezik, idén ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. – Linda jól felkészült, piros pont neki a képzeletbeli ellenőrzőjébe. Én csak jó asszisztensként a háttérben maradok, és figyelek. Sokkal élvezetesebb most így közelről szemlélni a történéseket, mint előző alkalommal, amikor a kocsiban kuporogva bámultam a kamera képén át Alvarez reakcióit. - Most már Olaszországban… Dél-Tirolban, és Németországban is vannak érdekeltségei a csatornának. Sokfelé terjeszkedtünk, és több testvércsatornánk is van. Szerintem műholdvevőn keresztül Ön is tudja fogni őket. – Magyarázta kedvesen. - Több államot is végigjárunk, hosszabb ideig fogunk az Államok területén tartózkodni. A jubileum alkalmából több új műsorral is szeretne kedveskedni az adó a nézőinek. Mi is egy ilyen kultúr-dokumentum sorozatot forgatunk. – Adagolta szépen lassan az ok-okozati tényezőket. Nem hiába választottuk az ORF-ot. Ha esetleg most előkapná a telefonját, és gyorsan rákeresne az interneten, akkor nem lenne oka arra, hogy egy pillanatra is kételkedjen szavahihetőségünkben, hiszen a legjobb hazugság az, aminek van valóságtartalma is. - Nagyon szívesen látnánk ott Önöket! Én személy szerint is szeretem a forró, pezsgő ritmusokat. – Ahogy nagyot sóhajtott, dekoltázsa is megemelkedett a Dirndl szorításából, mintha csak bármelyik pillanatban képes lenne kipattanni onnan. - Kérdezősködtünk, és keresgéltünk az interneten. Így találtunk rá a zenekarra, és így esett Fairbanksben a választás önökre. Remélem nem gond, hogy önhöz jöttünk, és nem a zenekar vezetőjéhez, de amikor néztem a You Tube-ra feltöltött videójukat, ön egyből kitűnt nekem a zenekarból. Az ilyen jelenségeket mint maga, nagyon szereti a kamera, és a nézők is. – Újabb félre nem érthető utalás, sokat sejtető mustráló pillantással. Linda kelleti magát rendesen. Amikor nekem szegezte a kérdést, felemeltem egy pillanatra a szabad kezemet. - Ezt még nem. – Válaszoltam. - Nagyon szívesen, köszönjük! – Linda mosolya még szélesebbé vált. Nem kellett kétszer invitálni, már be is lépett a házba. - Ó ez csak természetes. Artur, kérlek… - Fordult felém, mire leemeltem a vállamról a kamerát, majd ha találtam szabad helyet, le is tettem oda. Linda szemből hajolt le, hogy a lábain kicsatolja a cipőit, s bár a belátás Alvareznek szólt, én is potyáztam belőle, miközben kikötöttem a cipőimet. Amikor megvoltunk, ismét kézbe vettem a kamerát. A kutyával futólag találkozott a tekintetünk. Egyenesen a szemei közé néztem, remélem, tudja hol a helye! - Ó, milyen bájos az otthona! Micsoda vidám színek. Egy falatnyi Kuba. – Ámuldozott Linda, ahogy körbepillantott. Én még jobban a háttérben maradtam, keresve a megfelelő helyet, ahonnan majd a kamuriportot felvehetem. Meghallom a kinti motoszkálást a kulccsal. Ohohó! Megérkezett a ház asszonya? Mrs. Alvarez-zel teljessé válik a „csapat”. Jelét nem adom annak, hogy ideje korán tudomást szereztem a ház asszonyának megérkezéséről, s amikor belép, játszott meglepettséggel pillantok felé. Linda alaposan végigméri, majd zavartan végigsimít a nyakán. - Talán rosszkor jöttünk? – Pillantott Alvarezre kérdőn, s egyben várakozóan.
- Micsoda, Freulain? - próbálta Duane utánozni, de kicsit összekeverte és kubai akcentussal már isten tudja, minek lehetett ezt érteni. A riporternő tette magát, Duane sejtette, hogy így próbálja oldani a helyzetet. Nyilván a legtöbb férfi szívesebben beszél egy ilyen nővel, mert még vár is tőle valamit. Ő nem tudta hová tenni a dolgot. A szíve Judy-ért dobogott, de mostanában nem voltak olyan jóban. Kicsit erős volt az, ahogy rárohant a Vörös Hold után és már mindenben hátsó szándékot látott. Ettől még szeretett volna megoldást és az ellen a legrosszabb, ha más nőkkel flörtöl. Inkább csak nézelődött néha, lopva vagy nem is annyira lopva. - Húha, akkor még messzebbről jöttek! Emlékezett rá, hogy Ausztria valahol keleten van, jó messze, de még az oroszok előtt. Hallgatta Lindát, aki penge módra mesélt, tökéletesen játszott. Duane bólogatott, néha ránézett az operatőrre is, hogy ő se érezze magát egyedül. Ha már itt vannak, nem unatkozhatnak. Azt nem szabad Alvarez-éknél! - Az igazat megvallva mi helyi zenekar vagyunk, még más államba is ritkán megyünk át, de ha úgy adódik. Majd szólok Joao-nak. Szerintem szívesen elmegyünk, ha kölcsönösen ki tudjuk elégíteni az igényeket. Duane szeme lecsúszott az ugrándozó idomokra, de gyorsan visszakapta őket. Elgondolkodott egy európia úton, ami biztos nagy élmény lenne. Minden tag hozná a családot is és egy közös nyaralásként élnék meg. Európában közülük nem mindenki járt. Joao már sokszor és Carlos is volt, de a többiek csak Amerikában utazgattak többnyire, Duane is. - De érdekes, tök jó! Haha, az öreg féltékeny lesz! Á, csak vicceltem, múltkor is engem kért meg, hogy adjak interjút. A kubainak jólesett, amit mondott a nő. Szerette hallani az ilyesmit, bár nem szállt el tőle. Mindannyian imádtak zenélni és a fiatalos lendület is megvolt, kivéve persze az ötvenes Joao-ban, aki betegséggel is küzdött. - Akkor jó! Titkos kandikamerába nem mennék bele - mondta a kubai és megint jó derült magán. Egy pillanatra eszébe jutott az az eszement ötlet, amibe a sípályán futottak bele. Egy farkas filmezte a seggre ülő sportolókat, akik a morgástól már nem tudtak koncentrálni. De végül megoldódott. Ha sejtette volna, hogy most is ez megy, csak galádabb kiadásban, nem vigyorgott volna ennyire. A cipők levétele hamar megtörtént és közben Buster értett a pillantásból. Besunnyogott a másik szobába, de még skubizott hátrafelé. A kubainak ez feltűnt, de legalább jól viselkedett a kiskedvenc. A hajolgató riporternőt muszáj volt megnéznie. Már ő is majdnem hajlott valamire, de tudta, hogy az úgyse menne. Mikor Judy-val összebalhéztak még régen, az elhívás előtt, akkor se jutott messzire, hiába próbálkozott. A szívét rabul ejtette a tanárnő már régen. A társaság átment a nappaliba, ahol le is ülhettek. Duane nyitvahagyta a folyosó ajtaját, csak a bejáratit zárta be. - Köszönöm! Igen, ha már itthon vagyok, érezzem is otthon magamat, nem? - húzta ki magát büszkén. Általában megjegyzik a vendégek, hogy nagyon vidám háza van. Amíg meg nem látják a sarokba állított istent a konyhában. A nappaliban csak a falon lógott néhány egzotikus ikon fekete szentekkel és pár szobrocska. Ugyanilyen díszes, színes ruhákat viseltek és körülöttük mindenféle jelkép volt természetes anyagokból, szalma, szárított virág, krumpli és hasonlók. - Foglaljanak helyet nyugodtan! - kínálta Duane a kanapét, de máshová is ülhettek. Azt tudta, hogy egy kamerásnak például sok minden számít, a beszűrődő fény, a hűtő zúgása és még ki tudja, micsoda, így Elvis aztán bárhová állhatott, ülhetett. Amikor kintről hangokat hallott, a szíve egyre hevesebben kezdett verni. Fülig szaladt arcán a vigyor. Kulcs a zárban, ez csak egyet jelenthet, ha nem betörőt: a rég nem látott Judy saját magától jött el. Semmi kényszer. Vagy szüksége van valamire épp vagy itt a békejobb ideje. El is felejtette a riportereket hirtelen. - Nem...nem tudom...nem hiszem... Itt vagyok, drágám! - kiabált bentről, de sietős léptekkel ment kifelé. Az előszoba olyan üresen tátongott, mintha nem is érkezett volna senki. Judy már messze járt, mire a kubai kiért. A vigyor még nem fagyott le az arcáról. Kiabált, füttyögetett, de hiába. Jó lett volna most megbeszélni a dolgokat, mármint interjú után, de valami megriasztotta a szelíd tanárnőt. Kétségek között vergődött a párja. Itt hagyni csapot, papot és utána futni? Egy nőért felrúgni mindent, egy kivételes lehetőséget is? Megtette volna, de valami mégse stimmelt. Eltört belül valami és azóta sem épült fel teljesen. Busterre jellemző, hogy az egyik gazdi villámlátogatása és a másik gazdi, a nagyfőnök aggódása közben Elvis cipőjét szagolgatta. A feje benne volt, amilyen mélyre csak bele tudta dugni és csak a füle lógott ki. Szemtől szemben nem olyan bátor, de sunyiban megnézi a nagyvad cuccait. Jó, ha nem rágja meg... Nem zavarta, hogy épp dráma bontakozott ki körülötte. A kubai arra most nem is gondolt, milyen jó lenne Judy-val együtt feszíteni egy videón. Csak állt ott és a telefonja után matatott. Megcsörgette a lányt, de csak az automata jelzett neki, hogy kicseng, kicseng, kicseng, mintha a világ végén lenne a telefon egy elhagyott kartondobozban. Tudta, hogy Judy-nál van és ez is egy jelzés. Kis finom, nőies jelzés. A cipőt mustráló kutyát hagyta játszani, egyszerűen nem tudott most figyelni rá. Szerelmi bánat és hírnév egy helyiségben. Ez nem mindennapi esemény volt. És nem is túl szerencsés, mert szívmélyi dolgokat megbeszélni nyugodtabb körülmények között kell. Az újságírók pedig érzékenyek a rezdülésekre és ha valami nem stimmel, még beleszövik a hírekbe. A srácoktól meg kap egy tockost, hogy milyen hülye volt. Aztán persze röhögés, mert ők se különbek, de nem akart rossz hírt kelteni a bandának. Kétségek közt vergődött, hogy ebből mi lesz... - Hát majdnem eggyel többen lettünk, de nem így lett. Izé... Folytathatjuk... - mondta jó hangosan, hogy bent is hallják. Nem volt túl lelkes, az örökké az egekben járó vigyora is elmúlt. Egy hangyányi nyom játszott még a szája sarkában, annyi megmaradt. Becsületből meg akarta csinálni az interjút, ha már megtisztelték. És be kellett térnie a konyhába egy sörért. Onnan kiabált be az osztrákoknak: - Ha már sörfesztivál, kérnek egy habost? Vagy üdítőt, narancslevet? Nem akart velük kiszúrni és rossz házigazda lenni. Ha ennek vége, majd lesz még egy nehéz beszélgetés Judy-val. Talán nehezebb, mint amire eredetileg számított...
Kezdőlap
//
