Úgy indult, hogy csak beülök Paul-hoz, legurítok valami erőset a hétvégére való tekintettel... Erre belépett az a Farkas az ajtón, s máris a torkomban üvegszilánkok ezreit éreztem. Ennek az afférnek köszönhető, a Pince-i büntetés, egy Őrző lesérülése, egy kocsi felrobbantása, internetes népszerűség, egy bajtárs ellenség megismerése... Még valami?
- Köszi a fuvart… - Szólaltam meg, miközben felhúztam a kabátom cipzárját. Az ülést visszaállítottam az eredeti pozíciójába, aztán Lio álláért nyúltam, és magam felé fordítottam a képét. - Élményt volt. – Tettem hozzá, majd odahajolva egy búcsúcsókot nyomtam a szájára. Neki talán egy átlagos csókot jelentett, én viszont ezzel búcsúztam el tőle… vélhetőleg örökre. Talán még pár óra, és kileheli azt a sötét lelkét, vagy Castor játszóterén végzi előbb, ahol kiveri belőle az Alfa, hogy kik a társai az árulásban.
Mikor már távolodik tőlem mutatóm követi húsos ajkait, hogy rátapadjon gyengéden nyomva és vele formálja a „maradj csendben” nemzetközi jelét. Biztosra veszem, hogy érti mit várok el tőle. Ha tudná, hogy szívem mélyén éppen az ellenkezője az, amit szeretnék. Magam is kiszállok és zsebemben cigaretta után kutatok. Hamar kezembe is akad a csomag. Ugyan a felirat nem erről tanúskodik, de ez a mai nem volt valami szerencsés húzás. Figyelem, ahogy a pici lábak szépen viszik az épület felé, mintha mi sem történt volna. -Ezaz baby! Gyerünk, menj be szépen! - biztatom motyogva, persze ezt ő már aligha hallhatja. Meggyújtom a cigit, pont mikor belép a bejáraton. -Ügyes kislány! Fel! Indíts felfelé Castorhoz! Meg ne szívass szépségem! Zsebemből előkerül saját telefonom, az a régi vágású nyomógombos féltégla. Nem nagyon használom, hiszen túl maradi vagyok én ezekhez a szarokhoz, de most valahogy szükségét érzem. A címzett természetesen az Alfa.
"Tudod, hogy van ez. Az egyik elbukik, hogy a másik élhessen…"
Hogyan képes egy látogatás egy egész "család" életét fenekestől felforgatni? Ami kellemes viszonttalálkozásnak indult, az hamar rémálomba torkollik, kihatva minden résztvevő jövőjére, legyen akármilyen távol is - ahogy egy tóba dobott kavics zavarja fel hullámaival a nyugodt víztükröt. Ember embernek farkasa. Ami számomra csupán egy küldetés az előléptetésem érdekében, az két másik számára komoly dilemma a kétségbeesés és tehetetlenség hálójában. Kire számíthat az ember a bajban? Mit tehet akkor, ha a család és a kötelesség között kell választania? Vagy ha éppenséggel két olyan közül, aki legközelebb áll a szívéhez?