"Lassan, rá emelem a szememet a nőstényre s ha eddig áthatónak találta a barna szempárt, most már gyakorlatilag átszúró volt. Gyakorlatilag milliméterről milliméterre álltam neki átvizsgálni a vonásait. Kerestem az árulkodó pontokat az arcán. Főleg Zahirah arcszerkezetét láttam érvényesülni de... éles szemem kiszúrta most már a hasonlóságokat egy másik emberrel is, hogy jobban megnéztem. Tagadhatatlanul ráismertem Herol jellegzetességeire, még ha el is rejtőztek a nő arcán. Innentől valahogy már nem akart megkérdőjeleződni bennem a dolog. Túlságosan éles a szemem ahhoz, hogy egy ilyet benézzek. S ha hazudott, ha csak kitalálta... nem, nem éreztem egy csepp hazugságot sem a szavaiban. Alignak nevére a pokolban... a lányom... a lányom! Hihetetlen volt, ez még engem is döbbenettel töltött el. Engem, aki már annyi minden látott ebből a világból."
Mi a teendő akkor, ha az ember már-már nyugodt mederbe terelődő élete hirtelen újabb akadályokkal kénytelen szembesülni? A múltja elől - úgy tűnik - senki sem menekülhet. Szép a hosszú élet, hát még az, amikor valaki 200 év elmúltával toppan be az életedbe, hogy a szolgálatába állítson egy régi esküre hivatkozva, amit a világ másik felén tettél le. És nem könnyes búcsúval váltál el egykori társaidtól, hanem minden szó nélkül léptél le, arra számítva, hogy sosem jön el a viszontlátás pillanata...
A csend, ami hirtelen beállt, hallatni engedi az apró dobok ritmusát: szapora és erős, mégis, összetévesztethetetlenül apró és jelentéktelen egy, a szobában tartózkodó, nem kívánt harmadikhoz képest. De kellően karakteres ahhoz, hogy saját, idő közben torkomba felkúszó lüktetésem se legyen képes összeroppantani a finom neszt...
"A testvérek közötti konfliktusok sokkal jobban el tudnak mérgesedni, mint a baráti kapcsolatok. Ugyanakkor a legdurvább sérelmeket is könnyebben megbocsátják egymásnak, és hamarabb elfelejtik, elvégre a vér nem válik vízzé."