- Tudom, hogy nem tudlak megállítani bátyám. De hogy ártatlan emberek? Miért? Ősi nyelven visszhangozza be a testetlen alak lágy hangja a végtelen üres, fekete teret. A teremtés nyelve ez, szavainak hangzása lassú folyamként alakít hosszú hangsorokat, megértésére pedig csak azok képesek, akik ott voltak akkor, amikor minden elkezdődött. Akik birtokolják a tudást és a hatalmat. - Bolond vagy, ha azt hiszed, létezik még ártatlan lélek a világukban. Menj innen! Gyenge vagy ahhoz, ami most következik. Felsorakoztattam a katonáimat, számukra már nem létezik visszaút.
***
Az éjszaka sötétje már hosszú órákkal ezelőtt a városra borult, a Hold ezüstös fénye lassan, ám határozottan színezte véressé az éjszakai eget. A házak ablakaira ereszkedő függönyök szálain át vörös és fekete árnyakban kelt táncra minden berendezési tárgy, bútordarab. A végtelen hegycsúcsok domborulatain, az életet lélegző fák rengetegében vérszínben tündököl a hó, a Chena és a Tanana jegébe bordó barázdákat karmol az idegen fénysugár. És nem történt semmi. Csend van. Talán már alszol. Talán aludni készülsz, vagy most indulsz haza a munkádból. De a Hold istenének sápadt arca régen szerzett sebeitől véresen figyel, némán szúrja tarkódat üres tekintete, dobhártyáidra feszítő nyomással nehezedik a vészjósló csend, vállaidra ül a tény: a ragadozó lecsap ma éjjel. Láthatod, ha akarod. Tiszta tekintettel meredhetsz rá, az égboltot uraló entitásra, faggathatod üvöltve vagy magadban céljairól. Kérheted, hogy sújtson le rád. De ő csak hallgat. Nem szól, nem felel, nem tesz semmit, csak jelen van: és ez pontosan annyira vészjósló, mint a világra köpött harag, amit ilyenkor annyira szeret szabaddá engedni. Talán már nem is foglalkoztat. Talán már elfeleded Őt, aki ott ül az égi trónon, dacolva zárod magadra elméd kapuját. Főjön meg a bosszújában! Kegyelemért fohászkodsz. Telefonálsz. Rohansz, hogy szeretteid épségéről megbizonyosodhass. Három. A szívverésed felgyorsul, paripák vágtáznak végig lelkeden, tagjaidba zsibbadást fecskendez a félelemtől felszabaduló adrenalin. Kettő. Pupilláid kitágulnak, hogy szinte feneketlen mélységükbe zuhanjon a vörös fény. Egy szúrást érzel a mellkasod tájékán, rideg, fagyos verejték fakad bőröd alól - a tested zsibbadása szinte már illúzió. A te tested még egyáltalán? Létezik még neked olyanod? Hiszen minden olyan félelmetesen könnyűvé válik a pillanat leforgása alatt. A gravitáció póráza már nem köt a bolygó közepén fortyogó lávatenger felé. Vágyod és retteged az élményt. Elmész, és tudod, hogy a végállomásod tökéletesen tehermentes, béklyói nem tartanak fogva már a létezésnek. Csak a fehér fény van, világosság, boldogság és beteljesülés. Egy. Fizikai tested rongyként hever ott, ahol éppen hagytad. Alvás közben a saját ágyadban, az erdő, az utca közepén. Félned kellene. De a halálban érzett megnyugvás egyelőre csak keserédes szomorúsággal emlékeztet mindarra, amit magad mögött hagysz. Elhagyod a tested, és ha valaki a segítségedre sietne... Alig érezné a pulzusodat.
***
Egymás mellett felsorakozva, érzelemmentes arccal tekintenek előre Alignak katonái. Látják egymást, tudják, hogy kik ők. Csupán egyetlen pillanatra tölti meg szívüket a rettegés, amint felfedeznek egy-egy ismerős arcot. Matthieu, Darren, Gina, Henry, Joana, Michelle, Emma, Abigail, Kate, Rocky, Claude, Sofia, Emett, Xavier, Lynx, Ryan, Victoria, Noah, Blake, Dana, Alice, Eleanor, Masako, Naomi, Pandora.
A sereg készen áll. A fejük fölül, a végtelen feketeség semmijéből színpadi reflektorként széles körben világítja meg külön-külön mindüket a fehér fény. - Lépjetek előre! Előreléptek. Szolgálatkészen, engedelmeskedve álltok meg saját fénykörötök közepén egy szürke kőasztal előtt. Vörös szaténpárnákon érintetlenül pihen három fegyver. Az ezüsthegyű lándzsa - gyors és távoli halál okozója. Az ezüst tőr - kegyetlen közelségből szántja át a húst, töri át a bordákat és sebzi fel a szívet. Az ezüsttel töltött pisztoly - legyen dicső és bátor, aki saját fejéhez tartván pecsételi meg a sorsát. Mellettük finom, hófehér selyemkendő nyugszik. A katona mindig megtisztítja a fegyvereit.
Egy hirtelen pillanatban megfeszül a testetek, és ha körbenéztek, nem csak magatokról tudjátok majd, hogy más testként tűntök létezni, de a társaitokról is. Eska, Annakpok, Biisaiyowaq, Anguta, Sangilak, Eeyeekalduk, Sura, Kilaun, Nagojut, Tipvigut, Kaskae, Unalaq, Liliane, Lester, Savannah, Jennifer, Goran, Isabelle, Duane, Rahim, Paloma, Sam, Zachary, Payne és Philip vagytok. Az egyetlen közös bennetek a cinkos mosoly, mielőtt gyors egymásutánban a kőasztal másik oldalán, magatokkal szemben ott nem terem az, akinek testét és életét birtokoljátok. Akit ma térdre fogtok kényszeríteni.
Ahogy az áldozatok tükörképként manifesztálódnak saját, néma másaik előtt, tökéletesen tudatában vannak annak, hogy nincsenek egyedül. Mindenkiből kettőt látnak, ám ha kísérletet tesznek egymás megszólítására, hangjuk tovaszáll, egymást megérinteni, helyetekről elmozdulni képtelenek vagytok. A benneteket megvilágító fénysugár egyre csak szűkülni látszik, egészen addig, amíg nem marad más, csupán a saját tükörképetek, és a köztetek feszülő kőasztal a párnákon nyugvó fegyverekkel. A fényen túl semmi sem vár, csak a feketeség és a csend, nem láttok és nem hallotok már senki és semmi mást. Egészen addig, amíg Alignak katonája szót nem emel, hogy beteljesítse a Hold Istenének parancsát.
Nem álmodtok. Nem a saját elmétek tart fogva benneteket. Ingatagon álltok élet és halál határmezsgyéjén, egy köztes világban a szellemlét és a fizikai világ között. Ott, ahol Alignak ereje kiteljesedhet. Ott, ahol a gondolatnak teremtő ereje van. Bármit is tesztek a Határvidéken, a fizikai testetek is meg fogja érezni. Az itt szerzett sebesülések fájdalmát érezni fogja, bár nyomot nem hagy, valódi sérülést nem okoz, csupán az érzet lesz valóságos. Felébreszteni odaát senki sem tud majd benneteket. Az orvosi segítség, a beavatkozás csak ront a helyzeten - ha valaki megpróbál ellátni benneteket, csak még több fájdalmat okoz.
Már rég leszállt az este én mégis fent vagyok. Bár korán ágyba bújtam mégsem sikerült elaludnom, így hosszas vergődés után végül úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába készíteni magamnak egy kakaót, noh meg az is meglehet, hogy pár falat suti is lecsúszik a torkomon. Próbálok halkan kiosonni a szobámból, hogy fel ne keltsem Odiet, bár lehet, hogy hozzá szokott már az éjjeli portyázásaimra...
Az éj sötét és tele iszonyattal.
A meleg kakaóval teli bögre némán zuhan, míg nem hangos csörömpöléssel törik össze kis darabokra megtörve az est csöndjét eltompítva azt a halk puffanást, amelyet egy élettelen test földre érése okoz.
Az éj sötét és tele iszonyattal.
Hol vagyok és mi ez a hely? Mi történt?.... De hisz az Ryan...és Lynx és Darren.... Mégis mit keresünk itt ennyien? -RYAN!...RYAN!-Ordítom el magam és próbálnék megmozdulni, de valami visszatart és mintha meg sem hallotta volna a hangom, pedig nincs messze tőlem, de mégis olyan távolinak tűnik. Szívem hevesen kalapál ahogy őket figyelem. Mégis mi folyik itt? Miért vagyunk itt?
Hirtelen egy idegen hang szólal meg. "Lépjetek előre!" Nem én nem akarok engedelmeskedni neki, nem akarok itt lenni. Ez biztosan valami rossz álom. Fel kell ébrednem belőle. De akármennyire is ellenkezdem végül a lábam megmozdul, mintha csak önálló életre kelne. Ahogy a körbe érek megint körülnézek, de most már teljesen más arcokat pillantok meg. Philip, Payne...Rahim! De mégis mi történik itt?
Az éj sötét és tele iszonyattal.
Gonosz vigyorral képemen nézek farkas szemet a "tükörképemmel" az asztal előtt állva. Figyelem arcát, testének minden mozdulatát. Sokáig csak némán figyelem őt, majd hirtelen szólalok meg. -Zachary....Zachary....Zachary....-Rázom meg fejem ciccegések között. -Nézz magunkra... Mégis mit műveltél velünk? Szégyellhetnéd magad!-Kezembe fogom a tőrt, hogy közelebb is szemügyre vehessem, majd elkezdek vele játszani miközben visszapillantok rá. -Te komolyan azt hitted, hogy ezzel elérsz mindent? Micsoda egy balfék vagy.-Nevetem el magam, ahogy teleszem a tőrt a helyére, majd közelebb sétálok hozzá. A mosoly eltűnik, a tekintetem komollyá válik. -Azt hiszed, hogy tényleg büszkék rád?... Nézz rám, nézz a szemembe.... Te tényleg úgy érzed, hogy büszkék rád, amiért egy rohadt drogos lettél?-Az íriszeimet az övébe fúrom, ahogy jobb kezemmel megragadom tarkóját, hogy erősen fogva azt kényszerítsem őt, hogy rám nézzen. Hirtelen engedem el és sétálok vissza az asztalhoz, hogy ismét széles vigyorral képemen visszapillantsak rá. -Nah most jól figyelj mert olyat mutatok, amiről eddig csak álmodoztál!-Széttárom karjaimat, és úgy figyelem őt tovább. A bőröm kissé megöregszik, az öltözékem elegánsabbá válik és kezembe egy szépen bekeretezett platina lemez kerül. -Igen ez is te vagy és nem is olyan távoli jövőben...És mi ez itt? Nos a Kék Ég platina lemeze! Bezony!... Ez mind lehetséges... De tudok többet is mutatni! Gyere közelebb!!-Az asztalon egy fényképalbum jelenik meg. Én csak rápillantok jelezve neki, hogy bátran nyissa ki. Maga az album ismerős lehet neki, hiszen nagymamája szekrényén pont ilyen van, de a benne lévő képek teljesen mások. Haverokkal, családtagokkal készült portrék, vidám képek... Túrnék, bulik...Egy lánykérés egy szőke leányzóval, majd a várva várt esküvő. Még több turné, hatalmas ház, gyerekek...
A hajmosás utáni hajszárítás egyik kiváló technikája, hogy vagy motorozol vagy biciklizel vagy gördeszkázol. Mindegy milyet, de engergiatakarékos hajszárítónak csúcs kiváló, ha már napenergia nincs, legyen szélenergia! Főleg pár napja élvezem ismét, hogy rendesen mozoghatok végre, és visszamehettem teljes munkaidőben melózni, a törött bordák már elméletileg egészen jól meggyógyultak. Gyors zuhany, aztán ledöglök a földre. Bemelegítek, az esti jógát jobban csippantom, mint a reggelit. Nagyon király, tökre el lehet lazulni az ashtavakra pózban, pedig kívülről nézve nagyon is abszurd. - Hm? – megbillenek, majd a bal kezem megadja magát, tenném vissza magam, de csak messziről érzem azt, ahogy előbb a bal könyököm, hátsóm, majd az orrom érkezik … a szőnyegem puhább….
Ahogy körbenézek, látok másokat is, felvihogok. - Ennyire kúl még nem vagyok a jógában, hogy a Nirvánában legyek. – hirtelen komolyodok el. – Úristen, biztos pocsék LSD-t kaptam… de... nem is .. - nézek rá a kezeimre. - fené… hééé, te én vagyok! – végre realizálom saját tükörképemet.– Mi ez? Maya? –széttárt kézzel integetek a másom arca előtt. - Engem is úgy hívnak. Téged is? Érdekes asztrológiai ikerségbe csöppentem. Miért is kéne? Nem tudom, de biztosan elmondod. – vigyorgok. Halvány lila LSD- gőzöm sincs… ja az nem lila. Szóval gőzöm sincs, mit akar. Elcsapom a kezét, a másikkal pedig mellbe taszítom. - Hé haver, ha rá szeretnél valakire izgulni, akkor legalább nem magammal tedd, oké? Izgulj rá másra. Spánielre. Azoknak szép bodros a bundájuk és aranyvörösbarna… - figyelmen kívül hagyom a drogos megjegyzését. Nézem az átváltozást. Fel is röhögök. Alaposan végigmérem. - Te, ez milyen szerkó? Mert oda nem megyek vásárolni, az fix! Platina lemez… tudod… az csak hab a tortán. A buli! Az őrjöngés, az önfeledt örömmmámor! Az, hogy odajönnek hozzád és számot kérnek tőled… na, az az igazi jutalom haver! Az album lapozását átveszem, jókat nevetve rajta. - Azt ne mondd, hogy ez is lesz. A jövőnket mi alakítjuk és kösz, lehet, hogy mutatod, de én biztosan hiszek abban, hogy fog változni mindez. Mit is akarsz ezzel mondani?
A reakciójára csak megforgatom szemem. Mégis mit vártam tőle? Sosem tudott komoly lenni. De a mai este nem lesz más választása. Össze kell szednie magát, egy fontos döntést kell meghoznia, mert innen csak az egyikünk mehet el élve....
-Ne légy már ennyire gyerekes! Ez most nem az az idő! Ideje lenne felnőnöd Zach mert ezzel a viselkedéseddel mindent tönkretehetsz. Abban teljesen egyetértek, hogy a bulik, az őrjöngések baromi jók, de vajon meddig? Ha elveszíted közben a barátaidat, a szeretteidet már nem fogod tudni ugyanúgy élvezni! A magány rosszabb a halálnál is. Egy olyan kín, amit nehezen győz le az ember... De most még van alkalmad megelőzni... Csak rajtad áll!-Az album eltűnik az asztalról és a sötétségből ismerős arcok tűnnek fel. A Kék Ég banda tagjai, Shiny, a nagyi... és még számos olyan személy, akiket szeret, akik közel állnak hozzá. Ám a tekintetükről nem olvasható le boldogság, vagy akár büszkeség. Inkább a csalódottság, a szomorúság kapott helyet. -Látod az arcukat? Csalódtak benned... Ha így folytatod az életed elveszíted őket. Számítottak rád és te cserben hagytad őket... És miért?... A drog miatt. Nézd!-Az alakok eltűnnek, csak a Kék Ég tagjai maradnak jelen. Éppen az egyik fellépésük előtt vannak, de mégis mindannyian idegesek. Eleinte csak látni lehet őket, majd hallani is lehet a hangjukat. Egymástól kérdezik idegesen, hogy merre van Zach... Ez az egyik legfontosabb fellépésük, hiszen sok ismert szponzor is jelen van és nagy eséllyel a mai nappal végre felfigyelhetnek rájuk... De Zach nincs sehol.... -Tudod miért nem mész el?... Mert egy új anyagot próbálsz ki, ami teljesen kiüt! Nem mondom amíg tart a fellegekbe repít, de ha ezt kapod cserébe nem hiszem, hogy megéri...De nem csak őket veszítheted el... Most még van alkalmad választani... Én megadhatom neked mind azt amire vágysz... De ahhoz meg kell ölnöd azt a feledet, amit most te képviselsz...-Mutatok rá. Sejtem, hogy ez nem lesz elég indok neki, de van még párötletem a tarsolyomban. -Ha végzel magaddal ez az egész véget ér... Felébredsz és folytathatod a jogát, amit elkezdtél és boldog életed lesz... De ha nem teszed meg... Akkor mindenki hátat fog fordítani neked. Elbuksz mint barát, mint zenész, mint fiú... Elveszted a kapcsolataidat... Magadra maradsz.-Kezembe veszem az ezüst tőrt, majd folytatom. -Csak egyikünk élheti túl ezt az estét. Te választod ki legyen az és ezzel megválasztod az életed is. Nos! A boldogságot, vagy a magányt választod?-A tőrt pörgetni kezdem a kezemben miközben a válaszára várok.
Combomat csapdosom nevettemben. - Hát ilyen jót már régen vihogtam! Azt tudod, hogy minden fontosabb életeseményhez buli kapcsolódik? Születés, keresztelő, házasság, temetés? És mindenki itt találkozik a legtöbbet azokkal együtt, akiket szeret. A buli lényege az öröm és a szeretet! Van sok gond az életben, de ha az örömöt nem tudod élvezni, megette a fene az egészet. Tudod, dédnagyi esküvőjén szereplők nyolcvan százaléka nem él. Elvitte a háború őket. Ők már nincsenek a képeken, de itt vannak a szívünkben és az emlékeinkben, mert fontos szerepet játszottak az életünkben. Ötven vagy nyolcvan év múlva már én sem leszek a fotókon és? Ott lesznek az unokáim, a gyerekek, azok, akiket szeretek. ez az élet rendje. Félrebiccentett fejjel nézem a jelenetet. Aztán bólogatok. - Szép mozi. Az előbb azt mutattad, hogy sikerre vihetem. A másikban meg azt, hogy mégsem. Ember, nem igazodok ki rajtad, de sebaj, attól még jófej vagy. Vagyok. – vihogok. Elkomolyodik ugyan egy pillanatra az arcom, azonban a kerekek forogni kezdenek a fejemben. Nem nyekeregnek, olajozva vannak, annyi bizonyos. - Jaja, ahogy mondod, szoktam kipróbálni. De éppen, hogy fordítva. Kokóztam, pontosabban inkább füveztem, mostanában inkább nyalok. Az LSD nem okoz függőséget, de hatásra ugyanaz. Mert jól kell érezni magunkat, nem pedig halottnak lenni. – vonok vállat. – Minden természeti nép használ drogot és ésszel. Megölni? Ugyan minek? Elmondtad, hogy mi az egyik lehetséges jövő, amiben nem hiszek, hogy megtörténik, de na. Érted. Meg… ha megölöm magam, akkor hogyan élvezhetném és tehetnék azért, hogy ne fordítsanak hátat? – felkacagok. – Abszurd gondolatmenet, szeretem. Csak egy kérdés. Elmondod nekem, hogy miért te maradj életben? Hogy mi benned az, hogy hagyjalak élni? – könyökölök a térdemre, úgy figyelek a saját hasonmásomra. Kifejezetten élvezem a helyzetet, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.
Elmosolyodom a szavaira. Úgy beszél, mintha mit sem tudnék erről. Félreértett nem is kicsit, így hát kijavítom őt. -Hé haver! Ebben egyetértünk. Az ünneplés, a haverokkal való bulizás mind szép és jó. Valóban szükség van rá, hogy azt a sok rosszat elfeledhessük... De vannak határok, amit könnyen át lehet lépni. És valljuk be őszintén nekünk már nem egyszer sikerült túlzásba vinni. Ha mind azt szeretnéd, amit láttál. Családot, gyerekeket, unokákat akkor változtatnod kell.-Nem hittem volna, hogy ennyire nehezen fogja fel a dolgokat. Végig kellett volna csinálnia azt a jogát, talán észhez tért volna tőle. -No figyelj! Két életet láttál. Egyet ahol megkapod azt amire vágysz... A másik meg az, amit ha jól tudom nem igen szeretnél elérni. A magány borzalmas dolog. Sok hatalmas ember megőrült már miatta... De elég csak a színészeket megemlíteni. Megkapták gazdagok lettek, sikeresek, de sokuk magányos maradt, amit nem bírtak elviselni és túladagolás, öngyilkosság... Mi... Te nem ezt akarod! Ezért itt és most választanod kell!-Egy pillanatra elcsendesedem és őt figyelem, majd teljesen komoly hangon folytatom tovább. -Fogd fel úgy, mintha egy álomba csöppentél volna és a lelked két részre szakadt. Addig nem szabadulhatsz innen, míg nem döntöd el, hogy melyik életet választod. Ha engem ölsz meg a magány fog rád várni miután felébredsz.... De ha magaddal végzel azt kapott, amit szeretnél. Bíznod kell bennem. Hidd el amint megteszed felébredsz és sokkal boldogabbnak fogod érezni magad. De nincs sok időnk. Nem maradhatunk itt így örökké.-Ismét elkezdek játszadozni a tőrrel, majd valami hirtelen eszembe jut. -Azt mondod, hogy sosem nyúlnál olyan erős droghoz, de nem tudhatod, hogy mi történhet majd veled.-Egy újabb jelenet bontakozik ki a hátam mögött. Mindenki feketében áll egy koporsó körül. A pap éppen a beszédét mondja. Legelöl egy sírdogáló idős párocska. Nagyon is ismerős lehet az arcuk Zach számára, hiszen nem egyszer látta őket. És az a szőke haj... Ha megkerüli őket meg is pillanthatja a képet a halottról. Egy vidám, mosolygós kép Shinyről. -Ideje lenne választanod! A magány, vagy a boldogság? Már nincs sok időt... Egyikünknek meg kell halnia, itt és most.-Ezzel a lendülettel a tőrt végigcsúsztatom a bal csuklómon. A vér azonnal kibuggyan és a földre folyik. Egy hang sem jön ki a torkomon, bár a fájdalom hatalmas. -Még van két fegyver... Én a pisztolyt ajánlanám... Az gyors és fájdalommentes. Bízzál bennem Zachary. Az élet egy nagy buli, de néha meg kell hoznunk pár komoly döntést is. Ahogy majd meghozod, mikor megkéred a kezét, vagy mikor döntesz arról, hogy leteszed a drogot, vagy sem.-A sérült kezembe veszem a tőrt és a másik csuklómat is felvágom vele. Utána egyszerűen csak a földre ejtem a fegyvert, széttárom karjaimat és hagyom, hogy folyjon a vérem.
Túlzásba vinni? Hát az igaz, hogy néha a lakodalmas kutya hozzám képest nyoszólyány volt. Érdeklődéssel figyelem. - Szeretném, hogyne szeretném. De teszek is érte, lilám nincs mitől vagy fesztiválkolbász, eskü. – de azért ott van az, hogy tudom a jövő változik. Mint amikor kólába tejet önt az ember. Külön fini, de egybe ne merjen inni senki mert olyan trutyit kap, hogy pfej. - Magány? Generációk óta nagycsalád a miénk, nem értem… - kíváncsian nézek rá. – Választani? Nem változtatni? – elcsodálkozom. Felkacagok, vidáman és önfeledten. - Jaj, de cukker vagyok, ezt nagyon szeretem! Még hogy addig nem…. az hosszú after party lesz, mert az életet folyamatában kell élni és változtatni, nem így, egy csettintésre és csók. A tanácsot megfogadom, mert látom, nagyon komolyan veszem. – felnevetek. – sose voltam skizo még álmomban sem. Nagyon tetszik, tök kafa! – veregetem meg a vállát a másomnak. - Megölni? Te megmakkantál, új matrica került a boltokba, vagy gingánál betoltad a fejed? – keresztény szemléletem a ne ölj parancsával olyan vörös posztó mindez, hogy szembefordulna minden eddigi és legeslegeslegalapvetőbb jellememmel. - Azt mondd meg, hogyan tudok változni, fekete fehér nem létezik, csak filmeken. – vigyorgok. A jelentre elámulok. - Aztaaaaa, de kafaaa!!! Nagyítani is lehet? – a halál más nálunk, mi énekelünk, táncolunk, vigadunk, szörfözünk. Bulizunk. Szerintem sokkal kafább, ha látom akik itt maradtak, nevetnek és boldogok. Ezért nem csipázom az ilyen temetéseket. A fotón meghökkenek. Azt hittem, én leszek rajta, ez lett volna evidens, de hogy a szöszi. Visszacsüccsenek az asztalra, a térdeimre teszem a könyököm. Ahogy a csuklója felé indul a tőrrel, amelyik csuklóját vágni akarja, azzal azonos oldali lábammal szinte kipattintom úgy, hogy tőr kirepüljön a kezéből. - A halál sosem megoldás semmire. Mit akarsz? Aztán felnevetek megint. - Hogy micsoda?! – ismerem Shinyt. És az érzelem egészen más. Az lenne?
-A nagy család nem jelent semmit Zach! Igen remek családunk van ezzel nagyon is egyetértek, de elvesztheted a bizalmukat a rossz döntéseiddel. Ha nem Választasz elveszítheted őket!-A fejemet rázom az újabb kérdésére, majd szavakba is öntöm a válaszom. -Jól hallottad... Választanod kell. Ezen az estén döntést kell hoznod.-De ezt már nem először mondom neki és kezd kissé felmenni a pumpa bennem. Tudom jól, hogy nem lesz őt könnyű meggyőzni arról, hogy öljön, de én ezt a parancsot kaptam és nem adom fel, mert nem adhatom fel. Ha az észérv nem használ, nos kénytelen leszek mással próbálkozni. -Ideje lenne ha kicsit megkomolyodnál Zach! Például ezen is változtathatnál. Lehet, hogy számodra az élet maga a paradicsom, de ideje lenne kinyitni a szemed és észrevenni, hogy ez nem igaz. Bulizhatsz, amíg csak bírod, de akkor idővel mindenkit elkergetsz magadtól. Mindenkinek elege lesz abból, hogy ilyen gyerekesen viselkedsz ennyi idősen. Fel kell végre nőnöd, mert senki nem vesz majd komolyan.-Hangom egyre ridegebbé válik, reménykedve abban, hogy segít a célom elérésében... Mikor még a temetésről is úgy beszél, mint valami buliról elpattan az a bizonyos cérna. -Te teljesen megbolondultál? Ennyit ér neked Ő? Ennyit érnek a szülei? Még ezt sem tudod tiszteletben tartani? Szégyellhetnéd magad! Gáz, hogy a te részed vagyok! Ha tehetném elszakadnék tőled!-Aztán ismét választás elé állítom őt, vagyis csak állítanám, ha nem rúgná ki kezemből a tőrt. A méreg forró lávaként tör ki a felszínre. A tekintetem teljesen elsötétedik. Nem veszem fel a fegyvert csak őt figyelem némán. Hirtelen mozdulok meg és ragadom meg a torkát, hogy ujjaimmal megszorítsam azt amennyire csak tudom. A tekintetemet az övébe fúrom, ahogy egyre erősebbé válik fogásom. -Már elmondtam, hogy mit akarok! VÁLASSZ!-Ordítom el magam, miközben egy nagyot lendítek rajta az asztal felé. Reményeim szerint keményen nekicsapódik majd és talán csontja törik... Nem várom meg, hogy feltápászkodjon. Felveszem a földről a tőrt, majd utána megyek és a hajánál fogva fogom meg, hogy végül a kezemben lévő tőrrel elkezdjem levágni olyan nagyra becsült haját. -Ideje lenne megkomolyodnod és megszabadulnod ettől.-Nem foglalkozom azzal, hogy ez esetleg fáj neki. Mégis mit érdekel az engem. -Mégis mire számítottál Zach? El fogsz bukni! Én megadtam neked a lehetőséget, hogy jobb életed legyen, de te túl gyáva vagy ahhoz, hogy dönts. Még mindig egy csecsemő vagy, aki képtelen elszakadni az anyja csecsétől... Az ilyen emberek nem érdemlik meg az életet...-Ha sikerül levágnom a haját egy kupacban dobom elé a raszta tincseket.
Csendben nézek rá. Hozhatok rossz döntést. - De… a család nem azért van, hogy ilyenkor segítsen? Választani. Esküszöm tényleg viccel velem valaki. Ilyenben ilyen gyorsan dönteni lehetetlen. Megrázom a fejem, már ismét a jókedv van bennem. - A jókedv csak vonz ember, de hiszen te is tudod ezt! És ha nem tudnék komoly lenni, akkor nem is tudnék terápiás szakmanus lenni. – vigyorgok. Az nagyon sokat jelent nekem. Még bólogatok is ehhez. - Bolondult meg a nyavalya. Még sosem láttam ilyet. A halál pedig halál. Ha eljön visíthatsz, mint egy kismalac, akkor is eljön. És nagyon király látni a túloldalról a nevetést és a boldogságot, de hiszen tudod. – nézek rá megdöbbenve. És éppen ettől nem is látom, ahogy villámgyorsan mozdul a keze a nyakam felé. Érzek előbb elől egy roppanást, majd a nyakamban hátul is. Alapvetően nem kapok levegőt, de amikor elenged, már érzem, hogy baj van. Az ütközéskor is hallok reccsenéseket és hogy érdekes szögben áll az alkarom. Levegőért szomjazom. Sokáig vissza tudom tartani, de éppen alig volt a tüdőmben levegő, és amúgy sem nagyon akar mozdulni nekem semmi. Köhögni se tudok, nem megy, a fájdalom elviselhetetlen. Meredten nézek rá, hogy még érezzem, amint a szívem lüktetése remegéssé alakul át, de amikor megállna, már nem vagyok ott.
***
Ahogy visszatérnek a külső hangok, meg sem merek mozdulni. Alig kapok levegőt és nagyon kemény… a padló? Az összegubancolódott testhelyzetből pillanatok alatt törökülésbe ülök és alaposan megtapogatom mindenemet. Nyak, megvan. Kar? Comb? Minden okés, mozog? A hajam! Gyorsan megemelgetem, még ha csak a jobb kezemmel is megy. Még ülök egy jó ideig, remeg mindenem. Mi a fene volt ez az egész? - Istenem, nem tudom, mit rontottam el, de a matrica marad. – emelem fel a kezem, majd állok fel, hogy orra bukjak, ahogy elhagy a bal lábam. – Vagy mégse?
-De igen a család azért is van, de nem mindig képesek segíteni. Ha az ember nem hagyja egy idő után még ők is feladják. A családod lehet, hogy mindig is szeretni fog, de ha ellököd őket magadtól, akár akaratlanul is, nem fognak könyörögni azért, hogy az életed részei lehessenek.-Megforgatom a szemeimet, hogy még ezt is nekem kell elmagyaráznom neki. Miért nem hisz a szemének? Annak, amit én mutattam neki. -Hagyd már ezt abba! A jókedvből is megárt a sok! Hidd el van akit egyenesen irritál ez a fajta boldogság. Igen szükség van rá, mert az sem jó, ha mindig csak a negatív dolgokat látjuk és képtelenek vagyunk mosolyogni... De észre kell vennünk azt, hogy mikor elég, ahogyan most is.-A kezem gyorsan mozdul. Erősen szorítom meg a nyakát. Először csak ijesztgetés képen gondoltam, de utána valahogy mégsem tudtam elengedni, sőt csak még erősebbé vált fogásom, aminek következtében csontok törnek és az én képemre elégedett mosoly kúszik. Az már csak hab a tortán, hogy miután az asztalnak vágom már szinte élettelenül fekszik el a földön. -Nem akartam ezt, de nem hagytál más választást nekem!-Guggolok le mellette úgy pillantva a szemeibe. -Most csesztél el mindent!-...
Egy számomra teljesen idegen fiú fekszik előttem a földön. Rémülten pillantok le és ijedten nyúlok felé. Nem mozdul meg... Ugye nem? És ugye nem én? -Hé! Kelj fel!-Elkezdem rázogatni őt, de ekkor egy rántást érezek meg és minden távolodni kezd.
Riadtan ébredek fel az ágyamban... Az ágyamban? De hát nem is ott voltam. A konyhában készítettem magamnak kakaót... Vagy mind ez csak álom lett volna? -Odette? Miért vagy itt? Mi történt?-És ekkor röviden felvázolja, hogy egy hangos csörömpölést hallott és mire kiért a konyhában én a földön hevertem ájultan. Igaz a fejem kissé sajog is, biztosan az ütéstől, de leginkább az foglalkoztat, hogy miért is ájulhattam el. Nem sokkal később megszólal a telefonja. A lakból hívják, valami nagy gáz történt.... Alignak. Úgy tűnik ezt az évet sem hagyta ki, a mi kedvenc szellemünk.
Kezdőlap
//
