- Igen, részben. Az anyám félig algériai félig olasz származású volt. Az apám meg elvileg angol. - Igazából az csak egy dolog, hogy az apám az akkori testében épp Anglia földjét koptatta, de simán származhatott máshonnan. Ha el nem felejtem, legközelebb ha találkozunk, rákérdezek erre is. Mégis csak több lövése van hozzá, mint annak az őrzőnek, aki most abban a testben él. A lényeg, hogy eléggé kevert vér vagyok, s talán ezért is vagyok olykor eléggé szélsőséges. Mindenhol otthon tudom érezni magam, de nem minden szabálynak tudom teljesen alávetni az életemet. Más szabályok és szokások szerint élik az életüket az emberek a világ minden pontján. Elég jól be tudok illeszkedni mindenhova, de teljesen azonosulni soha nem voltam képes egyetlen kultúrával sem. Ettől függetlenül imádom megismerni őket, és élvezem a köztük való életet egy ideig. - Hát. Ez egy nagyon hosszú történet. - Amit most nem akarom elmesélni neki, mert más céljaim vannak, amibe ez most nem fér bele. Egyébként se vagyok biztos benne, hogy el akarom mesélni neki. Egy dolog a szex, az már más kérdés, hogy mennyire avatom be a múltamba, és az életem mozzanataiba. Ami publikus rólam... az emberi oldalamról, azt a világsajtóban és a médiaforrásokon el lehet érni. - Akkor te nem kerültél annyira messze otthonról. - Jegyzem meg mosolyogva. Amilyen fiatalka, talán még soha nem is tette ki a lábát az Államokból. A beharapását követően kétlem, hogy a teremtője utaztatta volna... most meg már itt van Fairbanksben, szóval ha látott is valamit a világból, az a töredéke lehet annak, amit én láttam. Ráférne pedig egy kis kiruccanás... elküldeném például Hollandiába, vagy Kubába. Egy kis lazább erkölcsű környezet valószínűleg hosszú távon jót tenne neki, és kevésbé lenne görcsös, ha egy nő közeledne felé. Persze erre most valószínűleg nem sok esélye lenne. Frissen csatlakozottként Castor nem engedné el nyaralni. Talán majd néhány év elteltével. Addig élvezheti az Alaszkai hófödte hegyeket. A fiatal hímeket azért szeretem, mert jóval lelkesebbek mint az idősebbek. Az idősebbek általában már eltunyulnak, és hagyják hogy a nőstények végezzék a dolgok oroszlán részét. Ezzel szemben a fiatalabbak könnyebben elragadtatják magukat, lelkesedésük pedig igencsak imponáló tud lenni. Ahogy most is. Bár voltak némi aggályaim, hiszen Jason maga is bevallotta, hogy fogalma sincs, hogy mire készül... de valahol pont ez a kiszámíthatatlanság tette izgalmassá ezt az egészet. Persze amellett, hogy nyilvános helyen voltunk. Combjaimat a csípőcsontjának feszítettem. Izmaim ezáltal mind a lábaimban, mind a fenekemben megfeszültek. Nem esett nehezemre megtartani magam, főleg, hogy Jason is igyekezett nem elejteni. A hátammal finoman homorítottam, melleimet a mellkasának feszítettem. A csípőmet enyhén eltoltam, amíg meg nem éreztem, hogy az adott felállásban el nem találja Jason azt a szöget, ami a számomra is a legizgatóbb hatással van. Szinte azonnal megvonaglottam, ahogy a dörzsölés elérte a kívánt hatást, és a kielégülés aranyozott ösvényére léptem. Enyhén mozdult előre a csípőm minden egyes lökésénél, hogy stimulálja a klitorisz duzzadó csúcsát is. Elragadtatva magamat nyögtem fel hangosan. Észre se vettem, hogy mikor eresztettem ki a karmaimat. Talán akkortájt, amikor Jason is harapdálni kezdte a vállamat, és a nyakamat. Érezhette az éles fájdalmat, ahogy elragadtatásomban a húsába martam, felszakítva bőre felső rétegét, s vért serkentve a szövetek közül. Ahogy egyre jobban belelovaltam magam, és a tetőpont egy karnyújtásnyira került, úgy álltam le hirtelen csípőm mozgatásával, és feszültem meg egész testemben. A kielégülés robbanásszerű gyönyörlavinaként zúdult rám. Testem remegése teljesen irreálisnak hatott a szauna melegében. Erősen kapaszkodtam Jason-be, néhány másodperc... vagy talán fél percnyi idő ki is esett, mire elkezdtem a lebegésből visszatalálni hús-vér testembe, a megfelelő helyre és időbe. A halántékom és az ölem még mindig erőteljesen lüktetett, de a vér íze amit az ajkaim között megéreztem, egy csapásra kitisztították az agyamat a mámor bódító fellegéből. A szauna gőzében is láttam, hogy Jason nyakát vér borítja. A fogaim között ott feszült a fülcimpája, amit "sikeresen" leharaptam. Nem direkt ugyan, de sikerült megcsonkítanom. Most mégis mit csináljak? Köpjem ki? Az valszeg nem lenne túl kedves gesztus. Nem mintha a leharapás az lett volna... csak baleset volt. Diszkréten az ajkaimhoz nyúlok. Akkor látom, hogy a kezem is véres. Hopsz. Ujjaimmal óvatosan kihúzom a fogaim közül a cimpáját. ~ Bocsi. Véletlen volt...
- Aha – bólintott, majd kérdőn a nőre pillantott. – Elvileg angol? – nem akart fájdalmas sebeket feltépni éppen csak szerette volna tudni, hogy miért tette hozzá ezt a jelzőt. Nyilvánvalóan vagy, mert meghalt még gyerekkorában, vagy mert otthagyta őket és Sofia sohasem ismerhette. Persze az is előfordulhat, hogy ismerte, csak hazudott származásról, hogy jobb partinak tűnjön Sofia anyja számára, ami aztán később napvilágra került, csak éppen az igazi származása nem. Talán a halálos ágyán nyögte ki, hogy tulajdonképpen nem is angol, aztán önelégült, felsőbbrendű vigyorral az arcán jobblétre szenderült, titkát pedig magával vitte a sírba. Fura, hogy még talán egy évszázad múltán is a lány ezen agyal. Meglehet frusztrálja a tudatlansága e téren? Előfordulhat, ahogy az is, hogy teljesen rossz nyomon indult el Anguta az agyalásban és más húzódik a háttérben. Sajnálta, hogy nem akar a múltjáról beszélni, de azért ennyire egyszerűen nem fogja elengedni Sofiát. – Én ráérek – vonta meg a vállát. Arcára – amit Sofia nem igazán láthatott – közöny ült ki, ahogy energiái sem mutattak túl nagy érdeklődést. Igyekezett úgy tenni, mint aki csak a társalgás kedvéért unszolja a nőt beszédre. - Hát, nem – vallotta be teljesen őszintén, magában pedig elmosolyodott. Sofia akaratlanul lőtt, talált és Anguta hajója el is süllyedt. Még szerencse, hogy erről a lánynak nem sok fogalma volt. Persze, hogy pontosan hol született azt Anguta sem tudta, de úgy nagyjából Fairbanks területétől ötven-száz mérföldre, északra. A törzsük vándorolt amióta az eszét tudta, és nagyjából három lehetett, amikortól voltak egybefüggő emlékei. Mindenesetre nem valószínű, hogy azalatt a három év alatt túl messzire jutottak volna, hiszen lassan haladtak délnek utána is. Semmi sem indokolta, hogy előtte gyorsabban szedték volna a lábukat. Hát, legalábbis, ha volt is nyomós érv a sietségre, nem kötötték Anguta orrára. Rég volt nővel, ahogy Sofia is férfival. Állítólag a nők jobban bírják szex nélkül, de valahogy ezt nem érezte a lányon, aki mint ragadozó madár csapott le Jasonra. A fiú pedig hagyta magát, mivel neki sem esett nehezére egy vonzó nő kitüntető figyelmét elviselni. Vagyis eleinte igen, de aztán hamar átlibbent a nyilvános hely okozta feszültségen, és ahogy felkelt ültéből, már teljesen megfeledkezett, hogy akár ez szabályellenes is lehet. Angutát pedig nem nagyon érdekelte, tett már sokkal rosszabbat is életében, mint testnedveinek szétszórása egy szaunában. A lány igazodott, nyilván szerette volna ő is a leginkább kiélvezni az alkalmi légyott nyújtotta kötetlen szexet, amit úgy tűnt sikerül is, legalábbis a hangokból, amik felőle áradtak Anguta erre tudott következtetni. Szájában a lány nyakával, fülében égető fájdalommal táncoltak egybeforrtan. Nem várt támadást, résen volt, ráhangolódott Sofiára, akinek kisugárzása vágytól és örömtől volt zajos, és egyáltalán nem érezte, hogy ártani akarna Jasonnak. A karmok mégis felhasították a bőrét, éles fájdalmat csepegtetve a szeretkezés mámorába. Ledobhatta volna, káromkodhatott volna, visszakarmolhatta volna panaszos fájdalmában. Akár még meg is ölhette volna a tiszteletlenségéért, amit egy alapító ellen merészelt elkövetni… Mit alapító ellen? Egy isten ellen, aki már oly rég óta járja a földet, hogy néha elveszíti saját magát, és valóban mindenhatónak gondolja szánalmasan gyermeteg létét. Anguta azonban még csak fel sem mordult, ahogy megérezte saját vérének fémes szagát. Sokkal kisebb sérülést okoztak neki a karmok, mint egy valódi hatvanasnak okoztak volna, de nem valószínű, hogy ezt Sofia kéjes mámorában felfogná. Nem is baj, nyilván nem szándékos volt, és ha meglátja, hogy a karmolások nem túl mélyek, talán nem fogja nagyon rosszul érezni magát utólag. Fülében még mindig érezte a kínzó fájdalmat, de mint egy kutya, aki nem törődik a kínokkal harc közben, úgy Anguta sem méltatta figyelemre a testében cikázó fájdalmakat. Aztán egyszer csak megszűnt a fogak szorítása, a fájdalom pedig hatványozódott. Érezte a vért, ahogy izzadt nyakán lefelé kezd csurogni, de mit törődött vele, amikor Sofia olyan kéjesen vonaglott, hogy saját magát is a kielégülés pazar állapotába vonzotta. Gyorsított, miközben a nőt erőteljesebben magához húzta, majd nem sokkal utána, miután Sofia ritmusstoppot hirdetett Jason is elélvezett. Nem volt rossz, volt már jobb is, de határozottan élvezetesebb volt, mint az utóbbi harminc év bármelyik alkalma. Az összhatást talán a leharapott fülcimpája és a felhasított bőre rontotta le kissé, de fene tudja. Sohasem volt az a rangsorolós fajta. Vigyorogva nézett a nőre, akinek fogai közül a füle egy darabja lógott ki, majd lassan visszahuppant a padra, magával rántva a lányt, ha időközben nem kászálódott le róla. A rúd, ami elvesztette keménységének javát lassan kicsúszott, és Jason lihegve, izgatottságtól csillogó szemekkel figyelte Sofiát. - Ugyan… semmi gond – vigyorgott, mint aki épp most szeretkezett életében először. – De kérném szépen vissza – nyújtotta felé tenyerét, majd ha megkapta, akkor egy ideig nézte, majd szájába tette és harapás nélkül lenyelte az apró bőr és zsírdarabkát. Egy alapító esszenciáért az őrzők meg vannak veszve, és ha esetleg figyelve voltak - bár nem tudják, hogy Jason igazából Anguta, legalábbis remélte, hogy Will nem kötötte az orrukra - akkor meglehet berontanak érte. Igazából ebben Anguta sem hitt, de akart valami ésszerű magyarázatot találni miért ette meg saját fülét. Aztán végül is rátalált. – Nem szeretném, ha valaki megtalálná. Rossz hírbe hozná a helyet – lényegében ez is jó indok volt. – Így is elég macerás lesz a véres törölközőt kimagyarázni – grimaszolt kelletlenül, de egyelőre nem kívánta letörölni nyakáról a vörös folyadékot. Talán vihetett volna némi fájdalmat mimikájába, de nem volt hozzá hangulata, annak ellenére, hogy rohadtul fájt a füle. Talán szerethet Jasonnak némi jó pontot a fájdalomtűrő képességével Sofiánál, ha már az elején úgyis olyan szerencsétlennek adta ki magát.
- Hát igen. Úgy tudom, ott él. - Ahhoz a verzióhoz kell ragaszkodnom, amit annak idején Castornak is előadtam. Azóta persze már tudom az igazságot, de nem fedhetem fel valódi kilétét... pláne nem Jason előtt. Talán fel se fogná ilyen fiatalon, hogy mekkora felelősség egy ekkora titkot őrizni. Ráadásul ha vannak apámnak ellenségei - mert mindenkinek vannak - akár ezt az információt fel is használhatnák ellene, ha kiszivárogna. Szóval hazudok, és a hazugságomat nem bugyolálom túl vastag köntösbe, mert úgy gondolom, hogy elég nagy előnyöm van így is vele szemben, hiszen majdnem négyszer annyi idős vagyok, mint ő. - Még nem találkoztam vele. - A hazugság mindig akkor a legnehezebb, amikor a legelőször adjuk elő. Nem ez az első eset, hogy apám miatt hazudnom kell, szóval már nem okoz akkora lelkifurkát, mint a legelején. Lehet, hogy szabados életet élek, de a saját szabályaimhoz mindig igyekszem tartani magam. Csak akkor hazudok, ha azt a célt szolgálom vele, hogy mások titkait... életét megvédjem. Elmosolyodok, majd egy közhellyel felelek. - Talán majd máskor. - Sose lehet tudni. Talán tényleg lesz olyan alkalom, ha már egy falkához tartozunk, hogy cseverésszünk, de ez nem az az alkalom. A pillanat idillbe illő lehetne, ha nem árnyékolná be Jason fülének leharapása. A szex közben felszabadult hormonoknak tudom be, hogy nem üvöltött fel a fájdalomtól, és nem dobott le. Talán ő se volt teljesen tudatában annak, hogy mi történik. Nem tudom, hogy a férfiak agyában mi zajlik le pontosan, amikor a gyönyör kapuját döngetik, de az biztos, hogy az adrenalin sok dolgot segít elviselni, amit alapvetően nem viselnénk el. Legalábbis annyira könnyedén biztos nem, mint az adrenalin segítségével. Amikor megfeszül, és robban... elégedettség érzés járja át minden porcikámat. Elég lehangoló lett volna, ha kettőnk közül csak én jutottam volna el a csúcsra. Vagyok annyira önérzetes, hogy a teljes elégedettség érzés csak akkor legyen meg, ha a partnerem is kielégült. Még szerencse, hogy már az ujjaim között volt a füle, amikor lehuppant velem együtt, mert ösztönösen levegő után kaptam, ahogy éreztem, hogy a fürge fegyvere visszavonulót fújva csusszan ki belőlem. Nem mosnám le soha magamról, hogy igazából azért haraptam le a fülét, hogy megegyem... mint a nőstény imádkozó sáska a hímet szex után. - Persze. - Helyeztem a tenyerébe, majd sötét szempárom nagyra kerekedett, amikor nemes egyszerűséggel bekapta, és lenyelte. Baszki. - Aha... - Feleltem, és nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, ezért inkább úgy döntöttem, hogy a legjobb amit tehetek, hogy "lapozok". - Nem szoktam ilyet csinálni... - Nyúlok a törölközőért, miközben beszélek. - Elszaladt velem a ló, tényleg nagyon sajnálom. - Érezhette, hogy őszintén röstellem magam. Nem hazudtam, amikor azt mondtam neki, hogy mióta feltámadtam, nem voltam senkivel... annak meg azért már jó néhány hete, és enyhén szólva frusztrálttá tett a felépülés miatti túl sok pihenés, és a kényszer-cölibátus. Oda szoktam figyelni a partnereimre, pláne ha fiatalabbak nálam... vagy nem vérfarkasok, hogy nehogy megsebezzem őket, de most nem tudtam kontrollálni magam. Talán semmi szüksége rá, de nekem némi megnyugvást jelentene, ha úgy érezném, hogy egy kicsit jóvá tehetem, ezért miután a kezeimről letöröltem a vért, a törölközőt összefogva az ujjaim között, óvatosan a nyakához emelem, hogy letöröljem róla a vért. Így úgyse mehetne ki innen. Egy kicsit megemelkedek, hogy láthassam a hátát is. - Nagyon megtéptelek? - Kérdezem elhúzott szájjal. Még jó, hogy csontját nem törtem a nagy heveskedésben. Ekkor eszembe jut még valami. - Jason...!? - Pillantok a szemeibe ijedten. Ha a farkasom kieresztette a karmait, és ő is kivette valamilyen szinten a szerepét ebből az egészből... - Ugye nem...? - Energiáim örvénylőn járták körbe, figyelve esetleges árulkodó jeleket, s magamban fohászkodva reméltem, hogy nem haraptam át saját kölykömmé. Van egy kölyköm. Alapvetően nem lenne problémám a teremtői léttel, de már másfél évszázada megfogadtam, és eddig tartani is tudtam magam ahhoz, hogy csak tudatosan teremtek... felelősséggel.
- Még él? – kérdezte döbbenettel a hangjában Jason, miközben Anguta leplezetten bosszankodott a hazugságon, ami megcsapta energiáit és orrát. Ezek szerint farkas, vagy egy nagyon idős őrző… nem, őrző ilyen sokáig nem él. Akkor a vérszerinti apja egy fajtabeli kell, hogy legyen. Talán egy zsizsik, a vérvonalából adódóan ez lenne reális. Kíváncsi lett volna, vajon mi a hazugság Sofia szavaiban. Vajon már nem él, vajon már nem ott él, vagy az, volt a füllentés, hogy úgy tudja, hogy ott él, közben fogalma sincs hol él. - Áh, értem – bólintott némi együttérzéssel a hangjában. Biztos rossz lehet, ha nem ismerheti őt, de… basszus má’ megint hazudott. Anguta rühellte, ha hazudnak neki, annak ellenére – vagy éppen azért -, hogy ő folyamat hazudott és még csak nem is érezte rosszul magát sőt, élvezte, ha átverhet valakit. Jelen pillanatban azonban nem sokat tehetett az ügyben, majd esetleg megkeresi valaki más alakjában és, ha erősebbnek mutatja magát talán kényszerítheti, hogy elmondja az igazat… de miért is kellene? Sofia nem akarja beavatni a személyes dolgaiba egy falkatársát, aki ráadásul még igen fiatal is. Teljesen érhető. Inkább nem foglalkozik vele, majd talán megkérdi Chulyint mit tud Sofiáról, ha már amúgy is azzal kérkedett, hogy ő a világ leginformáltabb személye, meg, hogy mindent tud az itteni falkáról. Persze lehet, hogy nem tesz semmi ilyesmit. Nem valószínű, hogy sokat számítani ki az apja, idővel meg, ha többször összefutnak, talán magától is elmondja. - Rendben, szavadon foglak – mosolyodott el félszegen, hasonlóan hangzatos közhelyet használva, mint amilyennel a lány is áltatta őt. A hím elméjéből hamar kiverődött a hazugság miatt érzett enyhe, de leplezett harag, amikor a testük egybeforrt. Az aktus végére már abszolút nem érdekelte, hogy hazudott neki. Mindenkinek lehetnek titkai, ez van, ráadásul most nem a szellemek egyik küldetését teljesíti, hogy mindenáron ki kellene húznia belőle az igazat. Vagyis a fene tudja, hogy nem-e mégis. A túlvilágiak kussolnak, hogy miért is vannak itt, ezért, bár nem valószínű, lehet a helyi falka minden tagjának köze van az alapítók eljöveteléhez. Sofia nem fukarkodott a megszerzett cafattal és visszaadta azt jogos tulajdonosának, majd érezte Anguta a döbbenetét, ahogy lenyelte a darabkát. Persze lehet, hogy más miatt érzett Sofia így, hiszen egy kis húsevés farkaséknál nem túl nagy kuriózum. - Tényleg semmi gond – mosolyodott el a lányra kedélyesen. – Kicsit fáj persze, de hamar visszanő – vonta meg a vállát miközben jóleső érzéssel konstatálta, hogy Sofia tényleg komolyan rosszul érzi magát a történetek miatt, és őszinte a szabadkozása. Legalább most nem hazudott neki. - Köszi – mondta, miközben hagyta, hogy a lány megtisztogassa izzadtan véres nyakát. Talán kamuzhatnák, ha a személyzet észreveszi a véres töröközőt, hogy Sofia menstruált. Azért csak nem lennének zabosak, hiszen az ilyen mindenkivel megesik hébe-hóba. A szaunába meg csak nem visz tampont… bár a nők nyilván tudják, mikor jön rájuk a havi baj és felkészülten érkeznek, de hát balesetek vannak ugyebár. - Áh, igazán nem vészes – tényleg nem volt az, épp csak felületi karmolás, amiből eleinte szépen folydogált a vér, mostanra viszont már alig, a háta persze lehet úgy néz ki, mint akit épp most korbácsoltak meg. A sebek viszont már gyógyulni kezdtek. Nem láthatta, és nem is számolta hány helyen érezte a hasogatást, de mindenesetre vagy nyolc, vagy tíz nyom lehet. Talán a törülközőt a hátára kéne terítenie, amikor kimegy az öltözőbe. - I… igen? – nézett a fiú kissé ijedten Sofia hasonló érzelmének hatására. – Mit, ugye nem? – kérdezte értetlen képpel. Fogalma sem volt, mire gondol. Talán megláthatta a kör tetoválást a hátán és ismeri az őrzők legendáiból ez mit jelenthet? Nem, nem valószínű. Bár megeshet, de akkor nem Jasonnak hívta volna, hanem hajbókolva térdre borul ő nagyságos alapító személye előtt és bocsánatért esedezik, amiért méltatlan szemeit mezítelen testére vetette. A titka biztonságban van, nyilván másról lehet szó, de Anguta csak nézett értetlenül, mivel gőze nem volt Sofiának hirtelen mi lehet a baja. Érezte, hogy a lány farkasa körbekeringi, mint éhes kutya a sündisznót, de nem értette a miértet.
- Állítólag. Úgy tudom vérfarkas. - Ismét csak féligazságot hintek el, s még csak nem is sejtem, hogy ezzel akaratlanul is idegesítem a hímet. Egyedül csak Michelle tud arról, hogy ki az apám, és hogy itt van a városban. Mivel nem vagyok rutinos hazudozó, ezért mindig ügyelnem kell arra, hogy amikor ez a téma kerül szóba, akkor az akkori állapotokról nyilatkozzak, amikor legelőször találkoztam apámmal, és az apám barátjának adta ki magát. Szűkszavúan szoktam róla nyilatkozni, pont azért, mert nem akarom halmozni a hazugságokat. Engem igazából az hökkentett meg, hogy a saját testének egy darabját képes volt lenyelni. Nem tudom milyen indíttatásból tesz ilyet valaki, pláne az ő zsenge korában. Nekem annyi idősen, mint ő még azt is sokszor nehéz volt elfogadni, hogy szőröstől-bőröstől felfalja a farkasom a zsákmányát, és az ugyanúgy az én gyomromban is ott van, amikor visszaalakulok. Furcsállom ezt az egészet... talán van neki valamilyen stiklije. Még kétszázon túl se tennék ilyet. Ami azt illeti én embert se ettem. Se ember, se farkas alakban, szóval nem csoda, hogy kissé elborzasztott a látvány, és a lazaság amivel kezelte az egészet. Olyan nonszensz volt... pláne tőle. - Azért nem olyan hamar. - Jegyzem meg. Nem vagyok teljesen képben a regenerálódással. Szerencsére én még nem vesztettem el semelyik testrészemet sem, csak a csontjaim törtek eddig. Pár hétbe szerintem bele fog telni az ő korában, mire kinő, és újra normálisan fog kinézni, nem pedig ilyen tépetten. Félig meddig kifelé is fülelek, bár ezen a kései órán talán már nem jelenik meg más itt. Ha mégis betoppanna egy itt dolgozó, vagy egy vendég, akkor szerintem rögtönöznék valamit... bár a hiányzó füldarabra szerintem én se tudnék hihető sztorit kitalálni. Felkapnám az emberkét, és vinném az őrzőkhöz, hogy felejtessék el vele, amit látott. Szerencsére esélye se lenne Jason bőrére rászáradni a vérnek a párás közeg miatt, ezért könnyen sikerül letörölnöm róla a vért. A fülének a környezetét csak óvatosan törölgetem, a fülhöz nem merek hozzáérni, mert nem akarok még több fájdalmat okozni. A farkasom fülét-farkát behúzva kushad, tudja, hogy bűnben van... és egészen addig nem is aktivizálja magát, amíg fel nem merül bennem az esélye annak, hogy átharaptam Jasont. Úgy tűnik neki nem esik le, hogy mi miatt buktam ki hirtelen. ~ Ugye nem haraptalak át? ~ Szegezem neki a kérdést. Az átharapással kapcsolatban még nincsenek tapasztalataim. Egyetlen kölyköm van, de ő ember volt, amikor beharaptam. Ott egyértelműen éreztem a teremtés pillanatakor, hogy farkassá lett. Jason viszont már eleve vérfarkas. A kora alapján simán át tudnám harapni... már ha a teremtője már nincs életben, vagy kettejüknél idősebb vagyok. ~ Jason, ugye él a teremtőd? ~ Farkasom idegesen hegyezi érzékeit. A feszültség szinte tapintható körülöttem. Kicsusszanok Jason öléből, oldalvást ülve le mellé a szauna padozatára, majd megfordítva a törölközőt a hátához nyúlok vele, hogy onnan is felitatgassam a vért, és jobban szemügyre vegyem a sérüléseit, hátha találok valami árulkodó jelet azzal kapcsolatban, hogy át lett-e harapva, vagy sem. Amíg ebben nem vagyok biztos, innen ki nem engedem, az biztos. Én megőrülnék, ha valaki elvenné tőlem a farkasomat. Egyelőre... amíg Laerke él, addig erre nincs esély szerencsére. Imádom a farkasomat, és nem cserélném le semmi kincsért sem. Vele együtt egy fontos része halna meg a lényemnek. Nem tudnám elképzelni, hogy más legyen helyette, és nem kívánnám ezt másnak sem... szóval Tupilek mentsen meg attól, hogy akár Jason-el akár mással ez történjen általam. A tetoválást elsőre nem vettem észre, mert akkor a karmolásokra fókuszáltam, és a vér félig-meddig el is rejtette előlem. Most, hogy a törölközővel felitatgattam, kiszúrom. Jason csak azért nem bukik le, mert apám tetoválást még nem láttam eddig, és nem tudom ezáltal összerakni a képet. Pár pillanatig szemlélem, majd tovább itatgatom a karmolások mentén a vért. Ha más lenne a helyzet, talán rákérdeznék, hogy miért tetováltatott magára egy kört, aminek látszólag semmi értelme nincsen, de most jobban leköti a gondolataimat az aggodalom. Ahogy a vértelenítésével végeztem, felállok, majd ha már a törölközőnek úgyis mindegy... akkor gyorsan feltörlöm a földről is vele a vércseppeket, mert oda is jutott belőle. Nem hagyhatunk semmilyen nyomot. Kifelé fülelek, majd Jason felé pillantok. - Ki kéne surranunk, amíg nem bukkan fel senki... Az öltözők szerencsére nincsenek innen messze. Ha szerencsénk van, akkor eljuthatunk úgy odáig, hogy senkibe se botlunk bele. A véres törölközőt magamnál tartom, a tisztát meghagyom Jason-nek, hogy körbetekerhesse magát vele. Én pucéran is átgrasszálok, nem vagyok szégyellős. Várakozóan pillantok rá. Nem akarom sürgetni, de tényleg addig kéne elhúzni innen a csíkot, amíg nem toppan be valaki.
Milyen remek, hogy megáldották a farkasokat kiváló hazugságvizsgálattal, de gondolatolvasást már nem párosítottak hozzá. Vagyis egyvalakinek igen, de mivel Kaskae nincs a közelben így nem tudja kisegíteni őt. – Ez valahol jó, hát mármint nézőpont kérdése. Lehet, egyszer összehoz titeket a sors – vonta meg a vállát, hangjába némi reménykedést csepegetett. „Vajon miben ferdített Sofia” nevű játék harmadik fordulóját járatta végig agyában. Lehetséges, hogy teljesen tisztában van vele, hogy az apja vérfarkas és amiatt érezte a hazugság szelét felőle áradni, vagy esetleg már nem is él. Áh, mindegy most nagyon nem akart erőszakoskodni. Idővel talán majd igazat is mond majd róla, vagy nem, de akkor még mindig van egyéb lehetőség, amivel kikutathatja Sofia apját. Ami egyébként egyáltalán nem érdekelte volna, viszont mivel a lány hazudott róla, talán fontos lehet, vagy csak túl személyes, hogy egy idegennel megossza. - Hát, pár napba bele fog telni nyilván – húzta némi grimaszállásba arcát. Igazából már estére kutya baja sem lesz, de ezt a megnyugtató tényt nem igazán oszthatta meg a lánnyal, anélkül, hogy felfedné ősöreg regenerációs képességét. Jason tűrte, hogy Sofia megtisztogassa és igazából élvezte is a gondoskodást. Ha már úgyis felszántotta karmaival a legkevesebb, hogy kicsit törődik a fiatal farkassal, mielőtt elválnak útjaik. A lány bestiájának kushadása szórakoztatta Angutát, főleg amiatt, ahogy viselkedett, miután Jason farkasa nem mutatott iránta érdeklődést. Angutát igazán meglepte a lány kérdése és szívesen felnevetett volna, de Jason inkább lefehéredett, tátogásba kezdett, értetlenül csóválta a fejét, majd sűrű pislogások közepette a lányt figyelte és megszólalt, de még csak nem is telepatikusan, ahogy Sofia intézte a dolgot, hanem élő szóban. – Mi… miért tettél volna ilyet? – hangjába aggodalom és feszültség vegyült, energiái pedig egyre növekvő félelemtől vibráltak teste körül. – Nem… nem tudom, nem érzek változást, de… - Jason homlokán ráncok jelentek meg úgy tűnt lázasan agyal, vagy épp elemez valamit saját magában. Amikor újra meghallotta a lány hangját ráfókuszált, kikerekedő szemekkel, eltorzuló arccal idegesen figyelte őt. – Meghalt, már nagyon rég – ha Sofia figyelmesen elemzi Jason energiáit, érezheti a félelem mögött a gyászt is, amit a teremtője említése váltott ki belőle. A lány kihuppant az öléből, majd a hátát kezdte el tisztogatni, közben érezte, ahogy farkasával körbelengi, és az új bestia nyomait kutatja. Hát azt egy ideig keresheti. Még sohasem próbálkozott egy új farkas születésének imitációjával, lévén ilyen helyzetbe még az utóbbi harminc évben nem került, halála előtt pedig három-négyszáznak adta ki magát, ami miatt az átharapás senkinek a fejében sem fordult meg. Igazából még el is tudna játszani egy zsizsiket, hiszen az ügyessége vetekszik egy négyszáz körüli Unalaq leszármazottéval, bár ez lehet túl szerény nézőpont a részéről. Mókás lenne az biztos, csak a farkasának energiáit kellene kicsit másképp manipulálni, hogy úgy tűnjön újszülött… de Henry és Pat nyilván nem örülne az átharapásnak, és lehet Sofia is bajba kerülne miatta, azt pedig Anguta nem akarta. Jó persze, hazudott neki, ami miatt ez talán méltó bosszú is lehetne, de hát végül is a hím is folyamat átveri, így nem lenne túlságosan jogos lépés tőle. Egyébként is utált bosszút állni, sőt igazából meg is vetette az olyanokat, akiket a bosszú vezérelt. - Egyébként, nekem a teremtőm hajdanán azt mondta, hogy ez az átharapás nem megy véletlen. A beharapás igen, de átharapni valakit a saját vérvonalunkra ritkán történik véletlenül. Főleg úgy, hogy a farkasok néha hajba kapnak – vonta meg a vállát látványosan, ahogy idegessége is kezdett alábbhagyni – Elég faramuci helyzet lenne, ha a győztes saját vonalába harapná, a legyőzöttet véletlenül, nem gondolod? – Sofia úgy tűnik nem sűrűn harapott át senkit, ha ezzel az alapvető ténnyel nincs tisztában. Lehetetlen valakit véletlenül átharapni úgy, hogy a teremtő nem akarja határozottan a saját vonalába invitálni a másik farkast. Ha nem így lenne, rengetegen veszítenék el a bestiájukat idétlen összecsapások közepette. A szellemek okosan jártak el a szabályok kialakításában. - Igen, nyilván azt kellene tenni – válaszolta, miközben bólintott is megerősítésképpen. A fájdalom persze átjárta a hátát, amikor a lány megtisztogatta, de nem adta jelét kínjainak. Nem akarta sajnáltatni magát, Sofia már amúgy is ideges volt akaratlan bőrhasogatása miatt, nem szándékozta tovább rontani lelkiállapotát.
Reakció nélkül hagyom már az apámmal kapcsolatos megjegyzését. Nem akarom ezt a témát tovább firtatni. Egyébként egész jól viseli a szituációt. Én valószínűleg jobban kibuktam volna, bár én eléggé heves vérmérsékletű vagyok, szóval nálam az lenne a meglepő, ha ilyentől nem buknék ki. Láthatóan engem jobban kiborít annak az eshetősége is, hogy esetlegesen átharaphattam. Felőle inkább értetlenséget, és az értetlenséggel vegyülő félelemérzetet érzem átsütni. - Gondolhatod, hogy nem direkt. – Oké, hogy sokszor meggondolatlan vagyok, és az ösztöneim hajtanak, de azért van az a határ, amit elérve már leállítom magam. A féktelen őrjöngésnek nincs értelme, és az még tőlem is sok lenne. Csak heves vagyok, nem ideggyenge. - Meghalt? Hát ez remek! – Morranok fel, mintha Jason tehetne arról, hogy teremtő nélkül maradt. Persze nem rá vagyok ideges, hanem magamra, hogy ennyire óvatlan voltam. - Van egy kölyköm… de még soha nem haraptam át senkit, nem tudom, hogyan működik. – Bár talán már éreznék közöttünk valami kapcsot – a szexuális vonzalmat leszámítva – ha megtörtént volna az átharapás. Annyira nem lehet másabb, mint amikor valaki egy embert harap be farkasnak… gondolom. Lucas az első, aki eszembe jut… aztán Bells. Mindketten át lettek harapva. Kár, hogy nem kérdeztem őket annak idején, hogy milyen érzés volt, talán most nem tapogatóznék ennyire a sötétben. Az az igazság, hogy a beharapások is történhetnek „balesetből”. Nem mindenki válik úgy vérfarkassá, hogy a teremtője tudatosan választotta ki őt. Ebből kiindulva az átharapás is talán működhet úgy. Ennek mindenképp utána kell járnom. Persze nem úgy, hogy kérdéseket vessen fel a dolog, mert nem vetne rám túl jó fényt. Se abból a szempontból, hogy csak úgy harapdálok másokat… falkatagokat… se abból a szempontból, hogy nem vagyok tisztában az átharapási dolgokkal még kétszáz fölött sem. Farkasom energiái minden kisebb rezdülésére ki vannak élezve. Szemeit is rajta tartja a hímen, aki potenciális játékszerből talán a kölykévé lép elő. Bundásom egyenlőre nem tapasztalta semmi jelét a változásnak, ahogy én magam sem, szóval remélni mertük, hogy nem történt meg a baj. Jason szavaiban van logika egyébként. - Igen, talán igazad van, bár az átharapás azért se olyan egyszerű, mert függ az életkortól, meg attól, hogy a megharapott farkas teremtője él-e még. – Laerke még életben van, szóval engem maximum az apám haraphatna át a saját vérvonalába, bár biztos, hogy meggyűlölném érte. Én szeretem a farkasomat, és szeretek Zsizsik lenni. Jason fiatalabb is, a teremtője se él már, szóval szerintem jogosan van rajtam a para. Duncan-el tavaly én is összemartam, és hiába fiatalabb nálam a hím, az Alfa kölyke… szóval ott nem fenyegetett az a veszély, hogy a kölyköm legyen… meg aztán sokkal inkább el voltam foglalva akkor azzal, hogy mindkét térdemet szilánkosra törte. Mivel azonban a farkasom továbbra se érez árulkodó jelet, ezért némileg kezd megnyugodni, és az energiái se másznak Jason farkasának a bőre alá. - Na jó, lépjünk le innen. – Nem akarom kísérteni a sorsot. Tényleg jobb addig lelépni, amíg nem érzékelek senkit a közelben. „Évakosztűmben” lököm ki a szauna ajtaját. A gőz azonnal kicsap. Gombócba gyűrve a véres törölközőt lépek ki onnan, majd hátra pillantva Jason-re magam után intem. Tiszta a levegő. - Ha bármi furcsát tapasztalsz, keress meg a hotelben. – Pillantok rajta végig, ám még mielőtt magára hagynám, még utoljára odadörgölöm magam hozzá. - A kis malőrt leszámítva egész jó volt. – Dorombolom kaján vigyorral az arcomon, majd rákacsintva sarkon fordulok, és ringó csípővel eltűnök a női öltöző ajtaja mögött.
// Ezer bocsánat, hogy még csak most írtam. Köszönöm a játékot, nagyon jókat nevettem közben! Élmény volt! //
- Ja, oké, értem – Jason arcáról nem tűnt el az aggodalom, ahogy a félsz sem szivárgott el rögtön energián keresztül testéből, de mivel nem érzett semmiféle változást, ezért lassan kezdett megnyugodni. Sofia úgy tűnik nagyon a szívére vette az esetet, talán határozottabban is megnyugtathatná, de nem állt szándékában sem valódi korát, sem tájékozottságát a témában megvillantani, mert az elég gyanús lenne. Elég a „teremtője egyszer megmondta a tutit” sztori. Abból nem lehet baj. - Hát, az – Jason összepréselte ajkait és tekintetét a gőzfelhőbe burkolódzott padlóra vetette. Teremtője halála kapcsán némi fájdalom ült ki arcára, ami persze érzelmeiben is jelen volt, de legalább nem kellett így Sofiára néznie. - Hát, én sem tudom pontosan, én még nem haraptam be embert sem – eleget. Lenne még bőven osztogatni való áldás, ha találna olyanokat, akik képesek Anguta értékei szerint élni, és nem saját céljaik elérésre felhasználni az ajándékot. Bizonyosan akadnak ilyenek csak rájuk kell találni és itt Fairbanksban elég kevés ember él, nem valószínű, hogy itt összeakadna kölyöknek valóval. - Na gen, azért sem túl egyszerű – az ős ereje képtelen a halála után a vérvonalát stabilan tartani, földi jelenlétével megy a dolog, de holtában a teremtő elveszíti azt a megfoghatatlan kapcsolatot, ami a kölykével köti össze, segítve erejével a tőle örökölt farkas túlélését. Ez persze Angutának nem okozott sohasem gondot. Minden testvérével egyidős úgymond, és nyolcszáz év távlatából hónapos eltérések már mit sem számítanak, ráadásul egyik alapító sem venné a bátorságot, hogy kölyökké degradálja valamelyik testvérét. Sofia végül alábbhagyott az idegeskedéssel, ahogy farkasa sem lengte már Jasont olyan bőszen körbe. - Oké – a hím csak egyetérteni tudott a javaslattal. Nem emlékezett, hogy a szellemek ajándékával megáldott nő mikor hagyta el a masszázsszalont, de már nem érezte a jelenlétét. Nyilván akkor történhetett, amikor nagyon bele volt merülve Sofiába. Sebaj, amúgy is csak az őrzők számára akart egy lehetséges tagot felkutatni, és egyébként sem tűnt túl jó példánynak. Jason, csípője köré tekerte a nem véres törölközőt, és amikor Sofia intett neki, utána sétált. A lány dörgölődzése meglepte, de kellemes volt, és éppen csak egy picit rezzent össze, de aztán szinte rögtön fel is oldódott. - Nem hiszem, hogy gond lenne… de ha igen megyek – vigyorodott el, miközben feszengve ácsorgott a szauna ajtaja előtt. Igazán kellemes nap volt, remélte, hogy Sofia miatt nem fog senkivel konfliktusba keveredni. - Igen, én is így vélem – arcán idült vigyor terült szét, ahogy nézte a fiatal nőstényt eltűnni egy ajtó mögött, aztán halkan fütyülve ő is az öltözők felé ballagott.
Kezdőlap
Köszönöm a játékot, nagyon jókat nevettem közben! Élmény volt! 
//
