:: Az Új Élet
:: Anahotaha eltévelyedése
:: A fehér ember ejtette csorba
:: Az Issumatar
:: Anatole tollából


Alignak hatalomvágya az évszázadok múlásával nőttön-nőtt, basáskodó kiskirállyá vált Gyermekei fölött, előjogait Atanerkként zsarnok módjára gyakorolta. Nem törődött az Elsők kívánságaival, mind kevésbé hajlott a közös út felé, ami mindenkinek előnyére válhatott volna, fenyegetést látott a különleges adottságokban. Rangjának elnevezését félelem íze itatta át, a fiatalabbak halkan sugdosták csak, hogy „Atanerk”, a hierarchia élet-halál kérdésévé kezdett válni.
Ahogy jelenléte egyre nyomasztóbbá vált, Gyermekei úgy töltöttek mind szívesebben távoli helyeken több időt. Kellett lennie jobb helynek – még hanem is hívhatták otthonuknak igazán –, egy vidéknek, amit nem mérgezett még meg a hatalom átkos vérgőze. Egy új kezdet, másabb, tisztább, a megszokottól érintetlen. Ahol új élet sarjadhat a teremtések nyomán, új közösségben, új formában.
Erre vállalkozott Sura, ennek megalapítására tett kísérletet…


Messziről érkezett, más törzs őslakosa lett az első, akit Kölykévé fogadott Sura, meghagyva neki, hogy minden testvérével, s azok gyermekeivel, majd az ő leszármazottaikkal is egyenlőkként bánnak. Egység, család, zsarnoki, elnyomó hatalom nélkül.
Hittek benne az utódok, akik feladatul kapták mindezt. Hitték, hogy a szellem, a közös ős, aki összeköti őket megőrzi majd az egyensúlyt közöttük, létrejön az a harmónia, amitől Alignak megfosztotta az Első Falkát. Közös vágy volt egy összetartó kapocs, ami hatalmasabb az egyénnél, létük és fennmaradásuk biztosítója, emlékezetük megőrzője, tovább vivője lehet. Ünnepet ültek száz évente, saját dicsőségükre, egymáséra, éltetve az áldást, amit kaptak, Újszülöttel ünnepelve saját születésüket.

Századik éved legyen a Gyermeké. Zsenge ember, aki még élete hajnalán botladozik csupán, ám szóljon érte a farkasok éneke, ha lelke képes Új Életre kapni, megszelídíteni a zord vidék nemes vadját.
Kétszázadik éved add a Próbát Kiálltnak. A megmérettetett, aki szívében is elég erős a rá rótt viszontagságok közepette, nem futamodik meg, feladatás sikerre viszi, jutalmát vér és verejték által szerzi.
Harmadik századod betöltését ünnepeld az általad Nemzettel. Erőd teljében gyermeked megfogan, vér a véredből, létével adtad kezébe a jogot, hogy újabb örököse legyen Farkasodnak.
Négyszázon túl Örökítést ne álmodj, ne vágyj rá életed alkonyához közeledve.

Ünnepek és utódok sora a béke méhének szánt vidéken. Bemutatások láncolata, az ifjak felmutatása a közösség előtt… Anahotaha előtt. Tekintély és tisztelet övezete fáradhatatlan munkálkodása nyomán, amit egy erős falka felépítésért tett, ám társaival szemben tanúsított elvárásai nőttön-nőttek. A jövőbe tekintett, az Új Élet felé, s hogy a vágyott eljövendőt biztos mancsokban tudhassa, elvárásai közé kúszott az ifjak személye előtt történő bemutatása. Becsmérelt és megítélt, társai pedig hallgattak szavára, hisz nézete a falka szemlélete volt, okfejtése a közösség szellemiségét tükrözte. Issumatar volt, társai érdekének képviselője – ezt rendelte el számára Sura, az Új Élet, ebbe fektették bizalmukat a társak.

Mégis úrrá vált az, kinek szolgálnia kellett volna.


Nincs bőrszín, nincs nemes vagy paraszt, csak az ösztön hajtotta farkas, amely vagy rangot és helyet vív ki magának környezetében, vagy szégyenfolttá válik Teremtője számára. Szégyenfoltként létezni: ez volt Anatole első fricskája az önnön gőgjében fürdőző Atanerkkel, Anahotahával szemben. Hódító fehér emberként elbírta az Új Élet súlyát még úgy is, hogy Anahotaha kevélységből nem vetette illő próba elé. Hisz úgyse tudna teljesíteni fél próbát sem – hitte, s mikor csalódnia kellett, felindulásból Örökített. Sura áldásával második fiává fogadta azt, akit méltatlannak gondolt és akit a háta mögött összesúgva Félpróbát Álltként emlegettek.
Az Atanerk nem hagyhatta ennyiben szégyenét, ám mivel Anyja a vérvonalába fogadta őt is, nem mert végezni vele.
– Ha sikerre viszed Örökítési sorod, teljes próbád bevégzed és kivívod a helyet jobbomon – mondta Anahotaha, s elmarta a fiút, akivel beszennyezni vélte saját ágát.
Gúny ünnepét ülte később, mikor Anatole a Gyermekkel tért vissza hozzá, hogy évtizedek múltán elégtétellel vegye annak halálhírét. Egy elhibázott döntésből született Örökös sose érhet fel hozzá, vagy akár a társaihoz. Gyenge, haszontalan, létezése megcsúfolja az ő vezető pozícióját, ám remek példát lehet vele statuálni. Az Atanerk nem vét Sura, az Új Élet ellen, ám képes belátni hibáit, s vasmarokkal fegyelmezni a farkasára valójában érdemtelent.

Anatole második kölykével az elveszett Gyermeket igyekezett pótolni, sietségében nem várva meg újabb évfordulót, Próbát Álltjával kizökkentve saját ideje kerekét. A Tökéletlen – ezt kántála a káröröm ittas dala, mikor a frissen beharapott képességében ugyan hű maradt Teremtőjéhez, külleme azonban mintha idege farkasé lett volna.
Vidd őt, Anatole, megérdemlitek egymást e korccsal.


"Sugdosott, ő lett a kétely a környéken, az eredeti akarat sápadt szelleme, aki sosem mondta ki egyenesen, hogy Anahotahának nincs joga ahhoz, amit tesz, csupán kérdéseket hintett szét. Tényleg egyelőek vagytok? Valóban ezt az életet szánta nektek Minden Trollok Anyja? És mi? Miért vagyunk kirekesztettek, mikor ugyanazon faj tagjaként állunk előttetek?"

Az 1800-as évek alkonya Anatole és a kölyke visszatértét, valamint a kételyek hajnalát hozta. Ellentétek fészkelték be magukat a közösségbe, az Atanerkhez legközelebb állók is megkérdőjelezték Anahotaha rangjának létjogosultságát. Másra, jobbra vágytak egykor vakon követett vezetőjüknél, s kezdek abban a hiszemben élni, hogy a Félpróbát Állt az atanerki címért jött vissza. Bosszút követelt talán mindazért a megaláztatásért, amiben Teremtője hajdan részesítette.
Csakhogy Anatole vágyaitól mi sem állt távolabb. A régi rendet akarta, a sárba tiport eszmék megtisztítását, visszaállítását. Nem érdekelte a próba, ami elé apja akarta állítani annak idején, az ő feladata más volt, s ezt úgy akarta beteljesíteni, hogy az egész falkát áthassa, letaglózza mindaz, amit esztelen módon eldobtak maguktól.
Nem hívta ki Anahotahát, megtagadta az egy-egy elleni harcot, helyette felrázta a közösséget, hogy az saját maga vesse ki magából a mételyt, rázza le a láncokat, amik elragadták az egyenlőséget. Elhagyták az Atanerket. A rangot, ami nevében hordozta viselője végzetét, Anahotahát, aki méltatlanná vált rá, hogy a falka eszméit képviselje, hogy a hagyomány éber őre, Helytartója legyen.
A felkoncolását követő reggelen vonyítás köszöntötte Anatole-t, az új Issumatart.

A béklyók lerázásával sokan elvándoroltak, akik elvesztek a hirtelen elnyert szabadságba új falkát kerestek, nem ritkán észak felé indulva elsőre. A hátramaradottak Anatole felett strázsáltak – nem védelmezőn, hanem támadásra készen, gyanútól fűtötten, hogy vajon mikor éri el őt is az a kapzsiság, ami a Teremtője lelkét megmérgezte. Az évek azonban nem hozták el nekik a második Atanerket.
Más vidékről érkezettek nyertek bebocsátást a vidék történetébe az Issumatar szavain át, hódítani vágyó farkasokat beszélt le öngyilkos vállalkozásukról, vonyítása pedig csak akkor harsant parancsolón, mikor a közösen elnyert függetlenség veszélybe került. Helyét nem kihívással bitorolták el, ilyetén halála ellenszenvet és megtorlást váltott volna ki környezetéből. Olyan Issumatart nem ismert volna el a vidék, akinek az előző vére tapadt a kezéhez.
Az Issumatar csendesen vonult vissza, helyét pedig legfőbb tanácsosa, a Tökéletlen vette át: Solomon LaChazar.


1970. május 20.
Elhatároztam, hogy nyugdíjas éveimet naplóírással fogom tölteni. Hosszú és fennkölt kell, hogy legyen az első bejegyzés. Az okát nem ismerem, csak arra emlékszem, hogy annak idején apám ezt serényen bizonygatta. Íme az enyém:
1970. május 20. (oh, ezt már írtam) a fiam, Solomon A. LaChazar átvette a helyem, hivatalba lépése alkalmából pedig a város farkasaival megölte a ránk törő Ningakpokot. (Atanerki szándék, mi ebben a jó?)

1990. október 10.
Csúfos kudarcot fogok vallani naplóíró nyugdíjasként.
Solomon folytatja az Örökítési sort a Nemzettel. Pár napja tudtuk meg az örömhírt, miközben épp egy rendbontót nyúztak az irodájában, de már minden sarkon azt sugdossák, hogy Atanerk. Zabszem van a hátsó felekben, ha ez így folytatódik, azelőtt meglincselik, hogy elkezdené kifaragtatni a trónszékét.

1991. február 18.
Eddig háromszor támadták csak meg, nem is rossz! Tegnap hozzám is bekopogtattak. Öreg Troll nem vén Troll, mint mondani szokás, áldom továbbra is Anyánk képességét, így ma már egész jóképűnek vagyok mondható.
Egyre feszültebb a légkör, s tartok tőle, hogy a most verbuválódott – színtisztán és nyilvánvalóan cserkészeten alapuló – kis barátságok később még komoly fejfájást fognak okozni. Rám is rossz hatással vannak: egy éven belül ez a második bejegyzésem.

2004. június 5.
Négy égtáj, négyfelé bontott test, használhatatlan esszenciák Mr. Appletownnak. Mondtam én, hogy az a cserkész-csapat még gondot fog okozni, hát most négy oldalról veszik körbe a darabjaik a várost. Az eddigi legdurvább kivégzés, amit a dátum tekintetében nem is csodálok, mégis azt kívánom, bár le tudtam volna valamiképp csitítani Solomon haragját.
Békét hozott ezzel újabb jó pár évre, ám hadat is üzent a szemünkben bolondoknak.
Mindenki ott volt. Mindenki látta…