KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Aktuális oldalkaland:

Érdemes követni:
-
AKTÍV KARAKTEREK
57 TAG 30 FÉRFI 27 NŐ
FAIRBANKSI FALKA
22 TAG 12 FÉRFI 10 NŐ
MAGÁNYOS FARKASOK
11 TAG 7 FÉRFI 4 NŐ
ŐRZŐK
13 TAG 6 FÉRFI 7 NŐ
EMBEREK
2 TAG 1 FÉRFI 1 NŐ
VÉRVONALFŐK
9 TAG 4 FÉRFI 5 NŐ

Az előző negyed évben
ezek voltak az oldal kedvenc játékai:

Örökös legjobbjaink:
Az oldal alapítói, Castor, Duncan & Gabe.
A Vérvonalfők megalkotói, játékosai - különösen, akik a "NS 3.0 - Redemption" végéig kitartottak.

írta  Jackson Carter Ma 10:57 am-kor
írta  Theodora Zoe Morano Tegnap 1:25 pm-kor
írta  Rebecca Morgan Tegnap 11:07 am-kor
írta  Bianca Giles Kedd Júl. 09, 2024 10:07 pm
írta  Alignak Vas. Júl. 07, 2024 10:58 am
írta  Alignak Vas. Júl. 07, 2024 10:57 am
írta  William Douglas Vas. Jún. 30, 2024 7:25 pm
írta  Bruno Manzano Csüt. Jún. 27, 2024 9:25 am
írta  Bianca Giles Vas. Jún. 23, 2024 6:40 pm
írta  Theodora Zoe Morano Vas. Jún. 23, 2024 11:25 am
írta  Alignak Szer. Jún. 19, 2024 3:24 pm
írta  Alignak Szer. Jún. 19, 2024 3:24 pm
írta  Bianca Giles Hétf. Jún. 17, 2024 12:58 am
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:28 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Alignak Szomb. Jún. 01, 2024 9:27 pm
írta  Abigail Cecile Kenway Csüt. Május 23, 2024 11:01 am
írta  Alignak Pént. Május 17, 2024 8:07 pm
írta  Alignak Pént. Május 17, 2024 8:07 pm
írta  Theodora Zoe Morano Szer. Ápr. 24, 2024 8:03 pm
írta  Alignak Szer. Ápr. 24, 2024 5:55 pm
írta  Alignak Szer. Ápr. 24, 2024 5:55 pm
írta  Rebecca Morgan Vas. Ápr. 21, 2024 10:15 am
írta  Alignak Csüt. Ápr. 18, 2024 8:49 pm
írta  Dakota Miles Csüt. Ápr. 18, 2024 9:57 am
írta  Theodora Zoe Morano Pént. Ápr. 12, 2024 10:08 am
írta  Alignak Hétf. Ápr. 08, 2024 3:16 pm
írta  Alignak Hétf. Ápr. 08, 2024 3:12 pm
írta  Alignak Vas. Ápr. 07, 2024 7:36 pm
Bruno Manzano
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Bianca Giles
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Theodora Zoe Morano
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Alignak
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Jackson Carter
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Rebecca Morgan
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Egon Candvelon
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 
Catherine Benedict
Aiyana McAllister  I_vote_lcapAiyana McAllister  I_voting_barAiyana McAllister  I_vote_rcap 

Megosztás

Aiyana McAllister  Empty
Aiyana McAllister  Empty
 

 Aiyana McAllister

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Vendég
Vendég
Anonymous

KARAKTERINFORMÁCIÓK
Aiyana McAllister // Hétf. Feb. 13, 2012 12:53 am





Aiyana McAllister  Ana_www.kepfeltoltes.hu_

Aiyana McAllister  Rlkr5g



Karakter teljes neve: Aiyana Nerrivik McAllister
Becenév: Aiya, vagy Ana… mindenki másképp hív.
Álnév: -
Faj: Őrző
Falka: -
Titulus: Őrző
Nem: Nő
Kor: 26
Születés helye és ideje: Anchorage, Alaska, USA, 1986. május 2. / elhívatás : 18 éves koromban.
Foglalkozás: Szociális és gyámügyi előadó
Védőszellem neve: -
Mágiaérzékenység: van
Mágiahasználat szintje: Most készülök a vizsgámra, hogy megkaphassam a második szintet.


Aiyana McAllister  1264653634kapcsolatok_www.kepfeltoltes.hu_

Apa: Ismeretlen
Anya: Ananu Kelsey McAllister (elhunyt)
Testvérek: Nincs kizárva, hogy valahol vannak a nagyvilágban.

Egyéb hozzátartozók:
-

Aiyana McAllister  Jellem_www.kepfeltoltes.hu_


Sajnos elmondható a mostani emberek többségéről, hogy nem törődnek egymással. Nem törődnek a környezetükkel, a természettel, hanem csak és kizárólag magukra figyelnek. Szerencsére ez rám egyáltalán nem jellemző, hiszen imádok segíteni másoknak, amit a munkám során kamatoztathatok is bátran.
Az emberek felé való nyíltságomban rejlik a legtöbb sikeremnek a titka, valamint abban, hogy nagyon kitartó nőszemély vagyok, ha úgy akarom. Amit kigondolok, azt képes vagyok tűzön-vízen át is keresztülvinni, egészen addig, míg el nem érem a célomat. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy akaratos vagyok, de hogy kíméletlen ellenfélnek számítok egy vitában, az mindenképpen igaz rám. Addig fújom a saját igazamat, amíg a másik fél el nem ismeri, vagy rám nem hagyja. Legtöbbször inkább az előbbit szeretem, mert a feladás számomra egyáltalán nem tetsző dolog. Utálom, ha valakinek van esélye változtatni a sorsán, de mégsem teszi.
Noha forrófejű vagyok, általában tudom, hogy mikor és hogyan kell viselkednem, így ehhez mérten kontrollálom is a dühkitöréseimet, de határozottságomnak nincsen párja, az is biztos. Olyan fellépésem van, és annyira konkrét elképzelésekkel rendelkezem, hogy még egy megtermett férfi is hajlamos inkább eleget tenni a kérésemnek, ahelyett, hogy vitába szállna velem. Hiába, imádom, ha a dolgok úgy mennek, ahogyan kigondoltam őket. Ha valami nem stimmel, egyből igyekszem kiküszöbölni a csorbát, és visszaterelni a megfelelő mederbe mindent.
Ezek a tulajdonságok viszont nem zárják ki azt, hogy időnként képes legyek elérzékenyülni. Persze nem pont akkor teszem ezt, mikor a dolgomat végzem, de tagadni sem lehetne, hogy a munkám hatással van rám. Nem kezelhetek minden egyes esetet személyes ügyként, és nem vehetek a szívemre mindent, mert az már túl nagy teher lenne, még számomra is, de előfordult már, hogy egy-egy személynek a sorsa mélyebben érintett. Noha előttük soha nem mutattam ki az érzelmeimet, az otthon magányában attól még hajlamos voltam szabad utat engedni a könnyeimnek. Ha éppen nem dolgozok, ez többször is előfordul, ha nagyon meghatódom.
Vág az eszem, gyorsan kiismerem az embereket, így elég nehéz hazudni nekem, ugyanis a legtöbben nem tudják titkolni a valódi érzéseiket, vagy véleményüket. Mindig szívesen ismerkedek, vagy beszélgetek másokkal, tanácsokat osztogatva nekik. Ha kell, akkor képes vagyok roppant fondorlatosan, külső segítség igénybevételével noszogatni őket egy kicsit, az általam elképzelt irányba. Nem, nem mondanám, hogy irányítom őket, egyszerűen csak van, hogy szent meggyőződésem, hogy ezzel csak segítek.
Egyébként vannak nagy gyengeségeim is, többek között a gyerekek iránti szeretetem, vagy a gyönyörű cipők vásárlása. Nem tagadom, imádok vásárolni újabbnál-újabb lábbeliket, ez az én egyáltalán nem titkolt mániám. Ezen felül, még azt is be kell vallanom, hogy hiába tűnök kedves, és normális nőnek, ha muszáj, tudok ám érzéketlen is lenni, főleg akkor, ha egy hozzám közel álló személyről van szó. Értük bármit képes lennék megtenni, habár nem vagyok ostoba, így ezen emberek száma igencsak csekély. Nem kockáztatnám szánt szándékkal senki életét sem, ha egy mód van rá.




Aiyana McAllister  Kinezet_www.kepfeltoltes.hu_


Amikor az emberek először meglátnak, akkor a legtöbb esetben nem az jut az eszükbe, hogy tudnék nekik ártani, hanem a kedves, és egyben bájos mosolyom az, amely megadja számomra a kellő bizalmat felőlük. Sokszor mondták már, hogy talán pályát tévesztettem, és sokkal jobb dolgom lett volna, ha modellként próbálok meg elhelyezkedni a nagyvilágban, tekintve, hogy karcsú, és arányos testalkattal áldott meg a sors, de én valahogy soha nem dédelgettem efféle álmokat. Ettől függetlenül természetesen igyekszem odafigyelni a megjelenésemre, ami általában tökéletes, és kifogástalan.
Az öltözködési stílusom jó ízlésről árulkodik, én pedig soha nem rejtem véka alá, hogy milyen jól esnek a dicsérő szavak, amelyekkel illetni szoktak olykor-olykor. Nem túl magas termetemet, a nagy becsben tartott magas sarkú cipőim megdobják még legalább tíz centiméterrel, így a hétköznapokon elérem akár a 173 centit jelző vonalkát is, egy mérőszalagnál állva.
Hosszú, éjfekete tincseimet, amikor csak lehet, kiengedve hordom, de persze vannak olyan esetek, hogy kénytelen vagyok laza kontyba fogni, hogy még inkább profinak tűnjek. Erre valahogy mindig nagyon igyekszem odafigyelni, mert szerintem roppant fontos a külső, hiszen az emberek ez alapján ítélnek legelőször.
Vonásaim szabályosak, afféle klasszikus szépségnek számítok. Ajkaim legtöbbször felfelé görbülnek, sötét mandulavágású szemeim pedig vidáman, és bátorítóan csillognak, a nap 18 órájában legalább. Kreolos bőröm hibátlan, kellemes tapintású, de legfeljebb a kézfogásom alkalmával lehet megállapítani, egyébként nem sok embernek van szerencséje érzékelni, hogy igaz-e az állítás, vagy sem.
A sminkeléssel szolidan bánok, csak akkor szalad meg a kezem, ha kikapcsolódom néhanapján. A ruháim elég változatos színvilággal rendelkeznek, de arra mindig gondosan odafigyelek, hogy harmonizáljanak egymással a darabok, és még véletlenül se legyek túl kirívó, vagy olyan, akár egy szivárvány. Nem mondom, hogy jobban szeretem a konzervatív darabokat, de amikor dolgozom, akkor a szép szabású kosztümöket kedvelem, míg a szabadidőmben a kényelmesebb ruhákat részesítem előnyben, a divatos csizmákkal, és hótaposókkal egyetemben.
Ékszereket nem tudok túl sokat felmutatni sajnos, de ami van, azokat nagyon kedvelem. Akadnak a tarsolyomban régi családi örökségek, melyeken a régi őslakosokra jellemző ábrázolások szolgálnak díszként, és vannak egyszerűbbek is. Állandó kiegészítőim a fülbevalóim, apró kicsi kövek, és az anyámtól örökölt nyakláncom, de a többi változó. Mind a színeik, mind a formáik. Amit ezeken kívül mindig meg lehet még találni rajtam, az nem más, mint a körömlakk, ami szerintem minden nő számára fontos kiegészítőnek kellene lennie. Fő a jól ápolt, finom megjelenés!



Aiyana McAllister  Cooltext646986803_www.kepfeltoltes.hu_


A testsúlyomat könnyedén helyeztem át egyik lábamról a másikra, miközben az ablak előtt álltam, és meredten bámultam kifelé az ablakon. A hegyeket, amelyekre a pillantásom terelődött éppen, már régen megszoktam, de ez nem jelentette azt, hogy nem lehettek újra és újra a gyönyörködésem középpontjában. Ajkaim lágy, halovány mosolyra húzódtak, ahogy az apró hópelyheket figyeltem, hogy miként hullottak gyors egymásutánban. Gondolataim ezerfelé cikáztak, szinte semmi rendszer nem volt bennük, mégis, én valahogy remekül elboldogultam, már ami azt illeti, hogy kiigazodjak rajtuk. Végtére is, az én agyszüleményeim, nem?
Sajnos ez nem ok nélkül következett be, mint ahogyan sohasem történt ilyen korábban sem. A mai kisfiú, akivel összehozott a balsors, éppen olyan hányatott gyerekkortól szenvedett, mint a többi ügyemben szereplő személyek többsége is, de a kicsi Garrett valamiért mégis más volt, mint a többiek. Jobban megérintett, mint ahogyan arra számítottam, vagy amit megengedhettem magamnak. Nem volt egyedülálló eset, máskor is megtörtént már, de ez még sajnos nem zárta ki azt a tényt, hogy mindig váratlanul ért. Szerettem volna felkészültebb lenni, ennyi év után meg főleg, de valahogy akadtak ilyen kivételes napok, amikor talán a lelkiállapotom másabb volt, mint a hét többi napján, vagy hasonlóságot véltem felfedezni a saját életem, és az ügyem között. Egyik sem volt jó, én aztán tudom.
Mint ahogyan máskor is, most is elkezdtem számba venni azokat a bizonyos nagy fordulópontokat, amelyek befolyásolták a létem alakulását, és azt, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Nem mondhatnám, hogy jó élményként könyvelem el ezeket a nehéznek, és olykor ijesztőnek ható pillanatokat, de az biztos, hogy a jelenlegi önmagamra nagyon büszke voltam. Szinte a semmiből értem el azt, aki ma vagyok, és ezt senki nem veheti el tőlem, az fix.

Emlékeim megannyi szála közül, pont az jutott eszembe, mikor az első napomat töltöttem az iskolában. Az már itt, Fairbanks városában volt, ahová nem sokkal korábban tértünk vissza, az anyámmal. Akkor még minden rendben volt, és úgy éreztem, hogy nincs is szükségem másra. Ez volt az első eset, hogy szembesülnöm kellett azzal, hogy miféle hátrányai vannak, az olyan csonka családoknak, mint amilyen a miénk is volt.
Anyám és én, már azóta ketten voltunk, hogy megszülettem. Azelőtt talán csak egyszer kérdeztem meg, hogy miért nincs apukám, de mivel hárította a kérdést, többet nem faggattam róla. Ezt a helyzetet vettem természetesnek, és soha egy percig sem hibáztattam őt, hiszen minden idejét, pénzét és energiáját nekem szentelte. Annak, hogy olyan életet biztosíthasson számomra, amilyet szerinte megérdemeltem. Nem érdekelték sem a ferde pillantások, sem a háta mögött összesugdosott pletykák, mert őt csak az éltette, hogy engem boldognak lásson. Nos, én voltam olyan jó gyerek, hogy igyekeztem eme vágyát beteljesíteni, hiszen a legtöbb esetben boldog mosoly ült az arcomon.
Ám azon a napon minden megváltozott. Tudtam, hogy anya szülővárosában voltunk, és hogy innentől kezdve itt-ott is maradunk, de ez nem jelentette azt, hogy könnyebb lett az életem. Hiába volt jobban fizető állása, a régi barátok, és a jól megszokott környezetem már sehol sem volt. Helyette kaptam új, szurkálódó gyerekeket, akik arról sugdolóztak, hogy csak egy szülőm van. Fájtak a szavak, melyek arról szóltak, hogy biztos túlságosan rossz voltam, vagy egyszerűen csak nem szeretett eléggé az apám ahhoz, hogy velem maradjon. Szomorú beismerni, de abban az időben még az a rengeteg dolog is kevésnek bizonyult, amit az anyám megtett mind a kettőnkért. Nem azért, mert nem tudtam értékelni, hanem azért, mert beleültették a bogarat a fülembe, és magamat kezdtem el vádolni azért, hogy apám elhagyott bennünket, még a születésem előtt.
Mivel napok óta magam alatt voltam, és nem is nagyon mutattam hajlandóságot a beszéd iránt, így anyám kénytelen volt leülni velem, és megkérdezni, hogy mi bánt. Eleinte nem szerettem volna beszélni róla, de addig-addig nyúzott, én pedig annyira belelovalltam magam az egész problémába, hogy követeltem tőle a választ, hogy miért csak ő, és én alkotjuk a McAllister családot. Láttam rajta, hogy mennyire fáj neki erről beszélni, nem is akartam őt megbántani a kérdezősködésemmel, de nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg. Akkor és ott láttam őt először, és utoljára összeomlani, amikor megnyílt nekem, és könnyekkel itatta be, egyébként szép és bájos arcát.
Megtudtam, hogy nem várt gyerek voltam, hogy apám nevét sem tudja, csak annyit, hogy ízig-vérig amerikai ficsúr volt, aki a gazdag szüleinek hála, néhány napot itt telelt, síeléssel múlatva az időt. Anyám abban az időben az egyik hotelben vállalt diákmunkát a szünidő alatt, és így botlottak egymásba. Nem hibáztatom őt – legalábbis igyekszem nem ezt tenni, mind a mai napig -, de nem is tagadom, hogy mennyire rosszul érintett a dolog. A tudat, hogy az apám talán nem is tudja, hogy a világon vagyok, még elviselhetetlenebb lett, mint gondoltam előtte, de megfogadtam, hogy többet nem hánytorgatom fel a múltat. Azt hittem, hogy jogom van hozzá, de nem volt.

Keserűen mosolyogtam le, a lassan még sötétebbe burkolózó városba, miközben kiráztam néhány leomló tincset az arcomból. Mára már nem volt több munkám, és mivel amúgy is belefeledkeztem az emlékeim felelevenítésébe, így semmivel sem törődve, fél oldalammal nekidőltem a falnak, továbbra is az ablak mellett maradva. Nem fáztam, vagy legalábbis nem éreztem, hiába lett csupa libabőr a karom. Ezeket a dolgokat már réges-régen elfojtottam magamban, nem is értem, hogyan bukkantak elő pont most, pont ma. Nem mondom, hogy nehezebb életem volt, mint másoknak, mert ez nem igaz. Egyszerűen csak sok volt a meghatározó fordulópont, amit szerencsére nem mindenki mondhat el magáról, ahogyan azt sem, hogy tizenegy éves korában megerőszakolják, az iskolából hazafelé menet.
Ez azok közé a dolgok közé tartozott, amikről egyáltalán nem szerettem, és nem is volt szokásom beszélni, csakis olyan személyeknek, akik kiérdemelték előzőleg a bizalmamat. Ez nem olyan volt, amivel dicsekedni szokott az ember, és én sem voltam teljesen biztos abban, hogy mára sikerült száz százalékosan feldolgoznom. Túllépni mindenképpen túlléptem, de elfelejteni valószínűleg sohasem fogom. Az ilyesmit nem felejti el az ember, mindegy, hogy hány évet tudhat maga mögött, vagy min megy még keresztül az élete során. Nekem az volt a szerencsém, hogy nem törtem meg, mint sok más nő, vagy kislány, akiket láttam magukba temetkezni, és abszolút elzárkózni a külvilágtól. Egy percig sem állítanám azt, hogy könnyű volt, mert nem volt az. Piszok nehéz a padlóról újra lábra állni, és élni tovább, mintha minden rendben lenne, de ha ez nem történt volna meg velem, akkor azt hiszem, hogy nem lehetnék az, aki vagyok. Bánom, de a sorsban világéletemben hittem, és ez sem ok nélkül volt. Ezáltal megfogalmazódott bennem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, és az elhivatottságommal sincsenek problémák, hiszen annak idején én is voltam azon a bizonyos másik oldalon.

A halk sóhaj, ami kiszökött az ajkaimon, alig hallatszott ugyan, de mégis jobban éreztem magam tőle. Nem szerettem megmutatni másoknak a gyengeségeimet, mert úgy éreztem, hogy azzal csak támadási felületet hagynék magamon, arról pedig szó sem lehetett. Szerencsére az irodában, rajtam kívül már senki nem volt itt. Ezt onnan tudtam, hogy az összes körülöttem dolgozót láttam elmenni az ajtóm előtt, míg az nyitva állt az ügyfelek előtt, és amikor a tudomásom szerint legtovább bent dolgozó kollégám is elköszönt, biztos lehettem benne, hogy én zárom az épületet.
Ezen gondolataim elég hamar irányt is váltottak, rögtön abban a pillanatban, amikor eszembe idéződött, a pár perccel ezelőtti eszmefuttatásom. Az a bizonyos este egyébként Vancouverben történt, ahová a több munkalehetőség, és a jobb élet reményében költöztünk el, három évvel azután, hogy visszatértünk Fairbanksbe. Nem azért mászkáltunk ennyit, mert nem találtuk a helyünket, hanem azért, mert abban bíztunk, hogy jobbak lesznek az életkörülményeink.
Anyámmal egyébként remekül megvoltam, és noha tizenegy évesen olyan élményben volt részem, amit senkinek sem kívánok, a férfiak iránti bizalmatlanságom, a gimnáziumi időkre már elcsitulni látszott. Jól, sőt, remekül éreztem magamat. A tanulmányi átlagommal nem volt probléma, a szorgalmammal sem voltak gondok, így szép jövő állt előttem, legalábbis egy bizonyos pontig ez volt a meggyőződésünk. Az újabb törés akkor jött, mikor tizenhét éves koromban megállapították anyámnál a rákot.

Szörnyen ki voltam akadva, amikor behívtak a kórházba, hogy az édesanyám rosszul lett a munkahelyén, és mentőt kellett hívni hozzá. Mint kiderült, ő már tudott a betegségéről, velem azonban elfelejtette közölni. A hír letaglózott, és ismét a padlóra küldött, de ez alkalommal nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy elgyengüljek, és sajnáljam magamat. Egészen két napig ugyan elkenődtem, amennyire azt csak el lehet képzelni, de utána fogtam magam, és tettem, amit tennem kellett.
Látni, ahogyan a szeretett személy ereje teljét elveszítve, napról-napra rosszabbul van, és kevesebb lesz a régi önmagából, borzalmas érzés. Egy ideig fontolgattam, hogy kórházban is dolgozhatnék, lehetnék beteglátogató, vagy bármi, csak a hasonló sorsú embereken segíthessek, de végül letettem róla. Nem bírtam volna elviselni ezt a látványt, amit akkor mindennap el kellett. Nem állítom, hogy a bántalmazott gyerekeket könnyebb, de az biztos, hogy mindenképpen másabb. Nekik segíthetek abban, hogy normális életük legyen, mikor az még teljes egészében előttük áll, de a betegeknél az lenne a menetrend, hogy mindegyiküket elveszítem a végén. Nem… tisztelem azokat az embereket, akik ezt teszik, őszintén mondom, de nekem nem ez lett kitalálva, az biztos.
Egy idő után anyám már nem volt képes a kórházi szoba négy fala között maradni, így kérésének eleget téve, visszatértünk Fairbanksbe. Noha a nagyszüleim – akik egyébként kitagadták őt, még akkor, mikor teherbe esett velem – már nem éltek, voltak itt régi barátok, akikre számíthattunk. Az utolsó egy hónap volt a legnehezebb, az érettségivel is csúsztam valamennyit, de végül sikerült letennem, még az előtt, hogy anya meghalt volna.
Egy pénteki napon helyeztük őt végső nyugalomra, egy gyönyörűen zöldellő fenyő alatt. Vigasztalhatatlanul sírtam, annyira, hogy azóta sem volt hasonlóra példa, de aztán bekövetkezett egy újabb fordulópont, amellyel egyúttal esélyt is kaptam egy új, rendes életre.

Az Őrzők anyám halála után nem sokkal kerestek fel. Mikor ajtót nyitottam kisírt szemekkel, és megtörten, valószínűleg biztosan tudták, hogy igent mondok majd. Nem azért tettem, mert annyira érdekelt, hogy mit mondanak, és mi lesz velem a későbbiekben, hanem sokkal inkább azért, mert már semmi nem volt, ami visszatartott volna a döntés meghozatalában. Ezt láttam az utolsó mentsvárnak, a kiút, ami biztosítva volt nekem arra, hogy összeszedhessem magamat.
Innentől kezdve lekötötték minden szabad percemet, a tanulással töltött órák. Iskolába jártam, valamint az Őrzők is oktatni kezdtek az alapokra. Hamar rájöttünk, hogy nagyon emberséges vagyok, és hamar kiismerek másokat ahhoz, hogy láthassam az ígéretesnek tűnő fiatalokat. Ha volt is némi affinitásom a gyámügyi előadó szerepére, akkor biztossá vált, mikor közösen úgy döntöttünk, hogy ez lesz a nekem való munka. Ezáltal segíthetek a közösségnek abban, hogy újabb tagokkal gyarapodhassunk, majd ha eljön a megfelelő idő, hiszen én úgyis nyomon követem azoknak a fiataloknak a sorsát, akiknek valaha köze volt hozzám.
Három év kemény oktatást követően sikerült letennem a vizsgámat, amivel megkaptam az első szintet, és ugyanebben az időben, az iskolát is már majdnem befejeztem, ami annyit jelentett, hogy állást fogok kapni. Szerencsére voltak „kedves” ismerősök a városvezetésben, akiknek a segítségével fiatal korom ellenére is hamar munkát kaphattam, a rendszer rögös útvesztőiben. Nem mondom, hogy könnyű volt összeegyeztetni a két életemet, hogy úgy mondjam, de nem lehetetlen, az is biztos.
A tanulásom időszaka korántsem ért még véget, újabb évek következtek, amelyeknek hála, mostanra olyan szintre sikerült elérnem a tudásomat illetően, hogy a következő vizsga lehetősége is felmerült az oktatóimban. Jelenleg nagyon vágyom arra, hogy sikerüljön mindent úgy csinálnom, ahogyan elvárják tőlem, és ahogyan én is elvárom magamtól, de a gondok egyre sűrűsödnek mostanában, nekem pedig ki kell tartanom, még úgy is, hogy szörnyűbbnél-szörnyűbb gyereksorsokat látok, a hét minden egyes napján. Szeretem időnként azt gondolni, hogy én számukra egyfajta védőangyal vagyok, de az igazság az, hogy nekem is segít abban, hogy úgy érezhessem, átlagos életem van, még akkor is, ha cseppet sem átlagos.

Mintha csak valaki meghallotta volna, hogy furcsa irányba kalandoztak el a gondolataim, váratlanul megcsörrent a telefon. Ijedten ugrottam egyet, de amint egy másodpercen belül összeszedtem magamat, és a szívem is normális ütemben dobogott ismét, elegáns mozdulattal emeltem fel a kagylót, és szóltam bele.
- Tessék! – rekedtségemet igyekeztem megszüntetni egy egyszerű torokköszörüléssel, míg lejegyeztem egy nevet, és egy címet. Nem szerettem az efféle találkozókat, de első a kötelesség, igaz? Én pedig nagyon kötelességtudó kiskatona vagyok, már ha mondhatok ilyet!

Aiyana McAllister  Fontos_www.kepfeltoltes.hu_


Amiket szeret: Főzni, friss levegőn lenni, olvasni, vásárolni, kertészkedni.

Amiket ki nem állhat: Felesleges erőszak, nagy köd, túlzott rend, ha a múltamról faggatnak.

Rövidtávú célok: Sikeresen letegyem a vizsgámat, és lezárjam, a jelenleg folyamatban lévő ügyemet. Most ez a legfontosabb.

Középtávú célok: Fejleszteni a tudásomat, és ügyesebbé, tájékozottabbá válni, mint amilyen most vagyok, ezen felül pedig, minél több embernek segíteni, a munkám során.

Hosszútávú célok: Megpróbálni normális életet élni, még ha tudom is, hogy lehetetlen. Szívesen alapítanék családot, de egyelőre még nem tudom, hogy bevállalom-e, az összes kockázatával együtt.

Vissza az elejére Go down
Duncan Corvin
Renegát
Duncan Corvin

KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 1436
◯ IC REAG : 1310
Aiyana McAllister  Mb05ue
Aiyana McAllister  Tumblr_nhiuhqZ2lU1sy2z51o1_500
Re: Aiyana McAllister // Hétf. Feb. 13, 2012 7:59 pm

Yana, üdv az oldalon! Very Happy

Előtörténeted jól összerakott és alapos lett, a Staff nevében: ELFOGADVA! Smile
Sipirc játszani!

Duncan


Aiyana McAllister  Elfogadva_www.kepfeltoltes.hu_
Vissza az elejére Go down
 

Aiyana McAllister

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Aiyana McAllister
» Aiyana háza

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
◯ North Star FRPG :: Once Upon A Time-