We need a new solution We want it quick We're getting frustrated It's making us sick
We ain't got bright future We bought it on the never never Don't want to be city prisoners We ain't gonna live forever
Mennyi idő telt el? Hány hónap? Már új évet írunk. Indulhatna akár valami igazán újjal is. Küzdöttem a démonjaimmal, nem mondanám, hogy győztem. Azon a bizonyos napon kómás fejjel sikerült hazatántorognom. Óriási mázli, hogy nem futottam bele rendőrbe. Kidurrant volna a szonda. Igaz, megvannak a kapcsolatok, hogy elintézzem, de semmi kedvem nem lett volna hozzá. Másnap a szomszéd ébresztett, olyan durván nyitott be a nénike, azaz finoman, de megdöbbentően, hogy hirtelen majdnem mindent elfelejtettem. Aztán végül elkezdtem gondolkodni és...megijedtem. Lementem inkább az edzőterembe az őrzőtársakhoz. Járkáltam a városban, farkasok között, a szállodában, a hegyen. A Lakba nem mentem el, mert az inkognitómra még vigyázok. Páran már tudják, ki vagyok, de szerintem nem árulták el. Menekültem egy darabig, szorítottam a biztonsági övet, de aztán rájöttem, hogy ennek sincs értelme. Nem élek örökké, nincs idő várni. Szar, hogy mindenről lemondok. Az élet legyen jó, nem érdemes ragaszkodni ahhoz, hogy semmi ne legyen körülöttem. Semmi jó. A jó dolgok veszélyesek, ideje lenne bevállalni párat. Attól tartok, nem értettem meg Honore-t és eleve annyira félresiklottam már a születéskor, genetikai alapon, hogy sose lesz belőlem életvidám ember. Tisztára szétestem, ahogy próbáltam magam győzködni, hogy ne, meg de! Végül a kíváncsi énem győzött, az, amelyik régen szétszedte a zenélő babaágyat, mert érdekelte, hogyan működnek a dolgok. Informátor vagyok és magamat nem ismerem eléggé? Beugrott, amit a nőstény mondott. A tükör hazudik, mások látják az igazi énünket. Próbáltam belenézni a kártyáiba, informálódni akartam, de túl keveset tudok róla. Semmit nem találtam, se bűnt, se érdemet. Ha védekezni akarunk, támadjunk! Tartottam attól, hogy újra találkozzak vele. Görbe tükröt tart elém és ha hazudik, azt is úgy teszi, hogy valamit megsejtek az igazságról. Félelem, ő a félelem maga. Arra rájöttem, hogy én képtelen vagyok tenni a halálomért. Felbosszanthattam volna annyira, hogy megöljön, de meg se próbáltam. A héten találtam ki valami új dolgot. Valami igazán extrémet, hátborzongatót, izgatót. Megint vettem egy rakás ékszert, olcsóbbakat, de kellően szépeket. A hajamat belőttem olyanra, hogy a punkmozgalom idején egy fél banda belém szeretett volna. Fekete hosszúujjú póló, meg egy piros, megfejthetetlen hálószövet, a hab a tetején pedig a szöges bőrdzseki. A habon a meggy pedig a smink, a sírontúli kékség, erősen sötétkék árnyalattal. Mintha félig már rohadnék. Akkor kezdtem rendesen éledezni, belevetni magam a féktelen örömökbe, amikor beépültem a punkok közé. Megleptek, de most már nem tudnának. Úgy érzem, nem kell meglepetés. Egész héten bulikra jártam, próbálkoztam piával, anélkül. Nem ment. Csak egy helyre vezethet az utam. El akartam kerülni, nem hittem el, hogy az öreg bölcs asszonyhoz kell járulnom. Az úton végig punkot nyomattam. Imádom, hogy ennyi rádió van. A fejemet, a karláncaimat ráztam. Most, hogy megállok a címnél, amit valahogy meg tudtam szerezni (basszus, az egyetlen infó róla!), még végighallgatom a kedvencemet. Fenét, kikapcsolom. Gondoltam rá, hogy hozok piát, de abból csak a baj volt eddig. Honore-hoz józannak kell lenni. Az arckifejezésem ugyanaz, mint mindig. Most nem tombolok, bár eléggé fel vagyok hevülve, mert egész úton úgy nyomtam, mint amikor a színpadon voltam. Csengetek és várok. Ez szól? Attól tartok, hogy nem. Bekopogok, jó erősen. Egy vérfarkast azért nem nehéz elérni. Kiszagolja, meghallja, hogy itt vagyok. Ha itthon van egyáltalán. Nem szóltam, hogy jövök.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem aggódtam azért, hogy el fog e jönni, vagy nem. Nem tartoztam érte felelősséggel és soha nem is fogok. Nem vagyok se az anyja, se a nagynénje, vagy bárkije, hogy igazán törődni akarjak vele. Talán inkább csak azért állítottam meg, mert magamat láttam benne picit, vagy éppen csak még több független, erős nőt akartam erre a világra, akik képesek a férfiakat bábként használni és nem fordítva. Mindennek van oka, de legtöbb esetben ezeket megtartjuk magunkat. Mostanában nem is volt sok dolgom, de valahogy nem zavart. Mindennek eljön az ideje, illetve kellett egy kis idő, mire ezt a lakást is berendeztem. Nem túl sokáig keresgéltem otthon után, hiszen ez teljesen megfelelt az elvárásaimnak. Kicsit régiesebb volt, de annál inkább barátságosabb, kivéve a benne lakó nem volt az. A szomszédokat természetesen köszöntettem úgy, ahogyan illik, de ennél nagyobb szomszédolás részemről nem volt. Könnyedén máztam ki a forró vízből, amikor meghallottam a csengőt. Könnyedén csavartam magam köré egy törölközött, majd pedig jöhetett a fürdőköpeny, amely selyemből készült és tökéletesen simult testemhez. Aztán pedig kiengedtem is a hajamat, majd a csatot a tükörelőtti tartora helyeztem. Nem rohantam és még az se érdekelt, hogy valaki kopogott az ajtón. Tud várni, főleg, ha fontos és biztos voltam abban, hogy az. Éreztem az energiáit és az illatát is, így pontosan tudtam, hogy kit sodorhatott ide az újesztendő. Hamarosan pedig kicsit megigazítottam a rakoncátlan tincseimet, de nem törődtem most azzal, hogy magamra öltsek valami szalonképesebb ruhát. Előbb lássuk, hogy mit akar. Percekig megvárattam, de a jó dolgokra várni kell és amúgy is ő tűnt el hosszabb időre, így nem értem, hogy mit is várt, vagy mit gondol. Tudja jól, hogy nem vagyok a kedvesség, se az anyáskodás mintaszobra, de tegyünk egy próbát. Az ajtó végül kinyílt és kíváncsian pillantottam az őrzőre, ami viszont fogadott. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy az arcába csapjam az ajtót. Szerintem erre a kinézetre túl sok mindent nem lehetne mondani, csak egy dolgot, de még az is finom lenne. - Ha a cirkuszba indultál, akkor eltévesztetted szerintem a házszámot. – ohh, sose voltam olyan, aki ragaszkodna a formaiságokhoz és amúgy is. Nem értem, hogy miért csinált magából bohócot. – Vagy netán átaludtam az elmúlt hónapokat és már április elseje van? - Kíváncsian fürkésztem őt, de egyelőre nem hívtam be. Csak vártam, hogy mégis mit fog reagálni, vagy mit hit, hogy ezért … a kinézetért dicséretet fog kapni tőlem.
A házat távolról már megnéztem magamnak, most egy kicsit jobban szemügyre veszem. Azt látom, hogy tiszta és rendes, mind az épület, mind az udvar. Az az érzésem, Honore bejáróval csináltatja. Valahogy nem tudnám elképzelni porszívózni és sticky buddy-val végignyalni az egész kócerájt. Én megcsinálom, mert egyszerűbb és olcsóbb úgy. A szomszédban senkit sem látok. Percek telnek el. Biztos, hogy beragadt a csengő. Semmi hangot nem ad. A kopácsolással azért próbálkozom. Nem tágítok. Telefonszámom nincs a nőstényhez. Vagy nem adta meg a végén vagy nem mentettem el. A tudakozónál pedig természetesen nincs semmi és más úton sem tudtam megszerezni a számát. Aki ennyire nem létezik, az nagyon is gyanús. Még ha az életemet akarja is terelgetni egy irányba, ami jó lehet. Léptek! Akkor csak megváratott, kényelmesen, élvezve, hogy ő diktál. Nem bánom. Ha láthatom és beszélhetünk, ennyi bele fog férni. Mikor ajtót nyit, végigpásztázom a sudár alakját, amit ez a köntös remekül kiemel. De vonzó így, csapzott hajjal! Mosolyt eresztek meg. A héten talán az elsőt. A bulikon nem vitt rá a lélek. - Neked is boldog új évet... Azért ez kicsit bosszantó. Nem is érti, miért nézek ki úgy, ahogy, de már ledorongol. Nem ő az első, de valahogy nem ezt vártam. - Ha vérmedve lennél, alhatnál téli álmot, de hát mindketten tudjuk az igazságot. Mond neked valamit az a szó, hogy stílus? Punk? Mert én azt megszerettem, örökké szeretni fogom, azt hiszem. Úgy épültem be, hogy nem múlt el nyomtalanul. - Tudunk beszélni egy kicsit? Látom, már tiszta vagy. Még egyszer végignézek rajta és a lábánál állok meg. Amit látni belőle, az is nagyon formás. Íves, nőies. Az enyém se rossz, de a kosaras alkat nem annyira nyerő. Megrázom a karláncomat és zsebre teszem a kezemet. Ő a ház úrnője. Ha rámcsapja az ajtót, újra kopogok és csak harmadszorra lépnék le. Addig nem tágítok, de nem is török be. Bár...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Megfizetni másokat azért, hogy rendben tartsák a lakásodat nem bűnt. Sőt, még munkát is adtam így másoknak. Ebből kifolyólag még szerintem jót is tettem. Sőt, igazából nem is voltam zsarnok ilyen téren. Nem szóltam bele, hogy miként teszik a dolgukat, és még rendesen meg is fizettem őket. Igaz, azért bizonyos dolgokat elvárok, de azt meg szerencsére még mondanom se kellett. Sőt, a bejárónő még egészen kedves is. Imád csacsogni és mesélni a családjáról. Ha nem tudok elszabadulni, akkor még meg is hallgatom, de néha azért még mázlim is van. A várost már egészen jól kiismertem az elmúlt hetekben, de még mindig sok ismeretlent tartogat számomra. Természetesen továbbra is előszeretettel hódoltam annak, hogy kiélvezzem az élet adta lehetőségeket és szemmel láthatóan itt annyira nem is volt nehéz ezt megtenni. Mindenhol talál az ember olyan naiv férfiakat, akik azt hiszik, hogy minden nő utánuk döglik, de aztán meg szépen feladom a leckét. Valaki elbukik, valaki nem. Ma is a városba mentem volna egy kis sétára, vásárlásra, de helyette jött egy váratlan vendégem. Nem is vártam azt, hogy korábban toppanna be, de azt meg még inkább nem, hogy így fog kinézni. Szerintem bizonyos sarkokon lehet, hogy megállná a helyét, de az én házamban… Nos, mondjuk azt, ha maradni akar, akkor nem így fog kinézni hosszú ideig. - Lehetne boldogabb is, ha nem egy festékbe esett nőszemély állna a küszöbömön. – feleltem minden kertelés nélkül, miközben lassan összefontam a karomat magam előtt. Tudom, ilyenkor illik viszonozni a kedvességet, de sose arról voltam híres, hogy azt tegyem, amit mások akarnak, vagyis régóta nem csak bizonyos mértékig. Meg az őszinteség fontos a mai világban, nem? - A stílus szó mond valamit, de ezt nem nevezném annak. – és még a félreértés elkerülése véget könnyedén mutatok végig rajta. Még az se érdekel, hogy ő közben miként méreget végig. Biztos vagyok, hogy őt is páran már megbámulták, de szerintem kevesen mondták volna az,t hogy: Igen, ezt a nőt akarom! - meglepődnénk, ha mindenmásodik férfi őt akarta volna ebben a maskarában, kivéve akkor, ha esetleg nem nézték… - Nos, ez nem mondható el mindenkiről. – habozok, de végül kinyitom előtte az ajtót, majd a nappali irányába mutatok, hogy odamenjen. Bár félő, hogy hamarosan mindent össze fog kenni. Az ajtó hangosan csukódik be mögöttünk. - Mit szeretnél? – pillantok rá kérdőn, de én még egyelőre nem foglalok helyet.
Múltkor is végig azt játszotta, hogy nagyokat mondott, próbált utat mutatni és semmit nem értettem. Ezt akarta velem elhitetni. Most józan vagyok és így egy kicsit összeszedettebb. Nem tartom magam hülyének. - Ez az önkifejezés egyik módja. Miért kéne neked boldogtalannak lenned attól, hogy ezt választottam? Utánozni kezdem és én is összefonom a karomat magam előtt. A legutóbbi találkozásunk után elkezdtem keresni magamat. Vártam vele, de végül elkezdtem. Ezt találtam. Nem szívességet teszek, hanem... Azt még nem tudom, hogy most mit is csinálok. Hogy mit várok ettől a helyzettől. Nem ezt, az biztos. - Nem baj. Méregethet, nem fogok megsértődni, de abból se engedek, hogy én most így nézek ki. Ez nem csak a külső. Nem kezdem el magyarázni. Honore érti. Szórakozik velem. Fel se veszem, hogy koszosnak nevez. Nem gondolja komolyan. Nem gondolhatja. - Köszi... - szólok, ahogy bejövök. A nagy kérdés végül elhangzik. Mit is szeretnék? Tudom igazából, csak nem vagyok benne biztos. - Először is megköszönni a múltkorit. Egy fejjel alacsonyabb lettem volna, ha...tényleg meg akartam volna tenni. Tököltem, de aztán bármi lehetett volna. Te mutattál valamit. Azt szeretném, ha beszélnénk. Nem csak most, hanem még többször. Sokszor. Nem ülök le. Angelt nézem. Józanul sokkal határozottabb vagyok. Nem harapdálom az ajkaimat, nem tűnök zavarosnak. Élettelinek se. Az még messze lehet.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Azt sugalltam volna, hogy én emiatt boldogtalan vagyok? – kérdeztem meg nevetve őt, hiszen egyáltalán nem voltam boldog, inkább csak szúrta a szememet és kicsit zavart az, hogy egy vásári majom áll az ajtómban. Ha ennyire fel akarja vállalni magát, akkor azt is el kellene fogadnia, hogy nem mindenki tetszését nyeri el. – És ezt csak úgy hagyták neked? – kérdeztem meg kíváncsian, mert ha a vezetők se szóltak neki a kinézete miatt, akkor talán már az őrzőknél sincs minden rendben. Nem hiszem el, hogy ilyen kinézetnek örülnének ott, hiszen ezzel nem túlzottan lehet elvegyülni a tömegben. - Remélem azért dicséretet nem vártál érte. – kérdeztem meg, de csöppet se komolyan. Inkább kicsit gúnyos volt a hanglejtésem. Igazából választ se vártam rá, mert nem érdekelt. Legszívesebben igazából a zuhany alá rángattam volna, hogy ledörzsöljem részben talán a bőrével együtt ezt a sok sminket, a hajával… Nos, talán az se lenne menthetetlen. Türelmesen várok arra, hogy mit szeretne, de a pár lépés távolságot fenntartom, ahogyan nem is kezdek el könyörögni, hogy üljön már le. Miért is tennék ilyet? Nem nagyon vallott rám, hogy bárkinek is ilyen miatt könyörögni akarjak, vagy túlzottan erőltessem. - Ha tudom, hogy legközelebb így látlak, akkor lehet inkább fejnélküli lovasságot hagyom meg neked. – a szavak könnyedén jöhetnek és láthatja, hogy viccnek szánom. Na jó talán egy kicsit, de eléggé erősen ezt éreztem és talán annyira már kiismert, hogy ki is mondom azt, amit gondolok. Ha pedig ennyire fel akarja vállalni önmagát, akkor lássuk, hogy mennyire bírja elviselni ezt a stílust. – Beszélnénk… Hmm, ez érdekesen hangzik. És miről szeretnél beszélni? Kicsit lehetne, hogy konkrétabban avas be? – sejtettem, hogy miről lenne szó, de tőle akartam hallani. Szeretném tudni, hogy mennyire képes sajátmagával szembe nézni. Közben pedig kicsit beljebb sétáltam és töltöttem magamnak italt, őt direkt nem kínáltam meg, hiszen lássuk csak, hogy józanon miként képes megbírkózni önmagával.
Nem volt ez olyan jó vicc, hogy nevessek rajta. A vicceken nem is igazán szoktam nevetni, legfeljebb elmosolyodom az értelmükön, meg azon, hogy valaki hú, de jól érzi magát. Most nem megyek bele a kifordítós játékba. Én se fordítom ki az ő szavait és ő se forgassa az enyémeket. Tudom, hogy ezt szereti, de megunja, ha látja, hogy nem érdekel. Rezzenéstelen arccal nézem őt. - Szerinted így flangálnék, ha tilos lenne? Douglas konkrétan nem látott, Keldron sem. Lehet, hogy száműztek volna vagy rám hívtak volna egy fodrászt sürgősségi felárral. De ezt Honore-nak nem kell tudnia és az érzéseimből sem olvashatja ki, hogy kamuzok. Nagyon rég megtanultam a szívverésemet manipulálni. Képzett titkosügynökkel van dolga. - Pont ezt vártam tőled. Felébredt bennem valami, ami a törés előtti időszakomat idézi. Dacos vagyok és lepereg minden olyasmi, hogy hű, ez a nő jobb, mint én, stb. Nem hasonlítom magam hozzá. Senkihez, ezért se várok dícséretet, az oltás meg nem érdekel. - Az aranyos film volt - ragadom meg a lényeget. Ez is csak az agyam húzása. Szerintem Angel lerángatná rólam ezt a ruhát (ami ellen nem is lenne kifogásom, kellemes körülmények között) és totál átalakítana. Adott egy löketet, elfogadtam, hálás vagyok érte, de a gyeplőt nem adom át. Nézem, mit tölt magának. A piával azért nem álltam le. Most tartom magam. A szokás nagy úr, bedöntenék egy üveg akármilyen rövidet, meg pár sört, hogy ködös legyek, de ma nem azért jöttem. Leülök inkább, ha van szék, arra, ha sámli van, arra, de tuti, hogy nem a kanapéra. Széttett lábaimon könyökölve hajolok előre. - Konkrétan bármiről. Például arról, hogy te hogy érzed magad itt? Szép a kecó, otthonos, de...Fairbanks-ből muszáj volt menned? Nem kicsi a távolság. Érezheti, ami ebben benne van. Hogy még meg akarom tenni párszor ezt a sok mérföldet. Miatta. Olyan valaki lett, aki számít. A halálom tette fontossá. A halálom, amit megakadályozott. Abban a gyenge pillanatomban, amit utolsónak szántam, ő jelent meg. A legtöbb embernek ez elég nyomós emlék marad. Egy mosolyt is megeresztek a fekete számmal, egyre szélesedőt, majd teljes fogsort villantósat. Megijedni biztos nem fog. Nem az a célom, de mivel rég csináltam ilyet, lehet, hogy kissé horror. - És ugye neked nem volt olyan kísérleted, mint nekem? Marhaság volt, belátom. Újra bízni valakiben nem az? Van más választásom? Azt már láttam, hova vezet a teljes magány, amibe belehajszoltam magam. Csak a feladatok és semmi komoly vagy mély kapcsolat. Még barátságig se jutottam évtizedek óta. Vannak ötleteim, hogy változtassak. - Téged mi vezetett arra, hogy felfogd, a világot nem változtathatod meg, de magadat igen? Tapogatózom, pont, mint a saját életemben. Közben még egyszer végigfutok Honore alakján. Eszméletlenül karcsú. Vagy így született vagy sportolt és a farkasság konzerválta. Azt kap meg, akit akar. Az én külsőm nem ilyen, a mostani főleg nem, nem is ez a célja. Csak mellékesen fut át az agyamon a gondolat. De nem nyomtalanul...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Nem úgy tűnik, mint aki sokat foglalkozna azzal, hogy miként égnek ki az ember retinái. – még mindig nyoma se volt kedvességnek. Meg nem is viccnek szántam, de tényleg fájt ránézni és nem azért, mert így láttam őt, hanem mert tényleg borzalmas volt az, ahogyan kinézet. Szerintem ezzel nem sokan szállnának vitába, vagy ha igen, akkor megkérdezném, hogy mi is tetszik nekik ebben az egészben. Mintha csak valamelyik Halloweenkor rajta ragadt volna a jelmeze. – Szóval nem is tudnak róla! Ahh, még se vagy olyan bátor, mint mutatni akarod magad. – ajkaim pedig gúnyos mosolyra húzódtak és megérintettem az orromat. – A szíveddel talán másokat áttudsz verni, de nem egy vérfarkast, ezt nem tanították meg? – vontam fel a szemöldökömet jókedvűen, hiszen most lebukott. Ügyes próbálkozás, csak nem ellenem és más fajtársaim ellen, hiszen az energiák és a hazugságszaga eléggé beszédes részünkre, nem csak a szívverés lenne az. - Dac-dac, csak vigyázz, hogy nehogy a vesztedet okozza. – kacsintottam rá még mindig szórakozottan, hiszen remekül szórakoztam. Tetszett az, ahogyan piszkálhatom és a reakció igazán édesek voltak. Még talán popcornt is hozhattam volna hozzá. Figyelem ahogyan a fotelt veszi célba, hiszen a kanapéra nem ült, másfajta szék meg itt nincsen. Nem érdekel a filmes megjegyzése. Ha sértegetni akar, akkor csak tegye meg, de ennél azért ügyesebben kellene tennie ezt. Egyszerűen nagyobbak cincáltak már, edződtem a nagyok alatt és a pokolban, így talán emiatt sincs annyira könnyű dolga. Láttam azt is, ahogyan az italt nézte, de továbbra se állt szándékomban megkínálna, és ha elindult volna erre, akkor morgást kapott volna cserébe. Maradjon józan, lássuk mennyire tökös, de ahogyan ül… Nos mindent lehet mondani, csak nem azt, hogy nőies. Könnyedén foglalok helyet a kanapén, miközben lassan kortyolok az italomból. - Ha így ülsz, akkor ne csodálkozz, ha másnak néznek. – nem ezt kérdezte, mégis ezt a választ kapta először, majd ismét belekóstoltam az italomba és ízlelgettem, mintha csak a szavakat keresném. – Sose lennék az itteni falkatagja, így igen muszáj volt jönnöm a változások miatt és szeretem ezt a helyet. Olyan nyugodt és békés. – tényleg így volt, semmi bajom nincs ezzel a hellyel és igazából ez a ház is teljesen jó. Én legalábbis nagyon szeretem, így okom jelenleg nincs panaszra. – Ha valamit akarsz, akkor azért meg is kell küzdeni, de ha számodra ez túl nagy távolság, akkor talán igazán nem is akarod azt, ami most idehozott téged. – szavaim komolyan csendülnek és láthatja, hogy nem szórakozom. Könnyedén játszadozom a hajammal és az utolsó kortyokat is kiittam a pohárból. - Milyen kísérletre gondolsz? Erre vagy inkább az öngyilkosságra? – nevezzük nevén a dolgokat, hiszen akkor tudjuk legyőzni a démonainkat, ha szembe nézünk vele. – Egyiket se próbáltam megtenni sose! – ostobaság volt? Ohh, szerintem eléggé gyenge megnevezés volt ez tőle. Szerintem sok másabbal lehetne nevén illetni a dolgokat, de majd ő eldönti. - Hmm, ez igazán jó kérdés, de szerinted ennyire könnyedén elárulnám? – kérdeztem meg kíváncsian és a mosoly újra megjelent az arcomon, majd pár pillanattal később felálltam, miután végig mért ismét. Könnyedén tűntem el pár percre, majd egy sminklemosó és csomóvatta került a köztünk lévő asztalra és egy tálka. Érthette a célzást. – Kapsz választ, ha közben leszeded az arcodról ezt az egész maskarát. – kíváncsian fürkésztem őt, hogy vajon meg fogja-e tenni azért, hogy választ kapjon vagy tovább dacoskodik-e.
- Normák. Nem valók mindenkinek. Engem eléggé megérintett a lázadás, pedig felkészültem arra, hogy agymosás ellen védekezzek. Felszabadította, ami volt bennem. Képes vagyok rá, hogy senkiről ne vegyek tudomást? Retinák? Hiszti. - Te meg egyfolytában rejtőzködsz. Tudom, okos vagy, nem csak bátor... Gúnyosan szólok. Nem érdekel, mit gondol rólam vagy az őrzőkről. Én tudom, az elég. A szimatolásra, meg az újabb kioktatásra csak elhúzom a számat. Ez se érdekel. Tényleg hihet, amit csak akar. - A te vesztedet mi fogja okozni? Mintha attól félne, hogy rá is a dac miatt leselkedik a vég. Nagyon kíváncsivá tett. Szeretném megismerni. Nem csak informátorként érdeklődöm a farkas iránt. Emberként az ember iránt. Nem akárki. Súlyos pillanatomban kapott el, nem felejtem el. A fotel pont megfelel. Angelt se nagyon érdekli, amit én mondok. Kvittek vagyunk. Csak nem tudom, mi értelme ennek. Sehová nem vezet, amit csinálunk. Valamit tenni kell és nem az üveg fog segíteni, akármennyire nézem. Nem kérek. Ha ad, nem fogadom el. Meg tudom én állni. Már napok óta a kezembe se vettem. - Minek csodálkozzak? Nem sok értelme van. Te szoktál csodálkozni? Hülye kérdés, nem is gondoltam komolyan. No de azt minek nézik, aki szájról szájra röppen egy szórakozóhelyen? Én is vádaskodhatnék. Meg is teszem, finom célzással. Még mindig nem értem, mit csinálunk itt. Nem azt, amit akartam. Angel nagyon kemény dió. - Voltál valaha falkatag? Örülök, hogy ez a hely bejön. Anchorage, a szabadság, a vérfarkasok Svájca. Európaiként eléggé jól értem, mit jelent ez. A nagy háborúkat elkerülte, gazdag, igényes, szuper az életszínvonal. És szigor is van, de nem az élet rovására. Tök jó. Itt is vannak bajok, tudom az aktákból. Mégis csendesebb, mint ahol Falka van. - Biztos nem unalmas? Angel meg a béke és a nyugalom. Nem az rí le róla. Érdekel, mit gondol erről, mit talált itt valójában? Mit kamuzik? Néha biztos szokott igazat is mondani. - Talán ha túúúúl nagy lenne és nem is igazán akarnám, most se lennék itt. Az én szavaim is komolyak, nem csak gúnyosak. Azok is. És hidegek, érzéketlenek. Akarok. Akarom. - Arra, hogy az ember ki akarja nyírni magát. Ez most milyen kísérlet? Az lennék? Egy patkány a laborban? Ha jól hat rám a gyógyszer, hát nem bánom. Angel tagad. Én meg hiszem is, nem is. Ez kezd egyre viccesebb lenni, úgyhogy megkapja a mosolyomat. Spórolok vele, úgyhogy becsülje meg magát! - Örülök, hogy tetszik a kérdés. Mindig két lépéssel előtte kell járni. Nem az a lényeg, hogy mi az igazi válasz. Hanem, hogy mivel terel. Végignézem, ahogy feláll. Jó őt nézni. És itt hagy! Hátradőlök. Nem idegeskedem. Valamire készül. Jöjjön! Nem tartok tőle. Megbeszéltük. Egy sóhajtással sütöm le a szememet, mikor meglátom, amit hoz. - Ez az egész maskara... Elismerem, te egy szál köntösben is remekül nézel ki. Van, aki szerint én is. Anélkül meg még jobban. Hát... Kell a válasz. Okos leszek, engedek. Lassú mozdulattal kezdek vetkőzni. Először a mellényből bújok ki, kissé előrehajolva. Aztán a nyaklánc kerül le és végül a piros háló. Ezt a legnehezebb leszedni. Marad a fekete, majdnem ujjatlan top. Az azért marad. - Köszi... Nem túl őszinte, nem túl hálás a hangom, de nekilátok. Nem volt nagy meló ez a fekete kenés. Kitalálni hosszabb ideig tartott. Szépen ledolgozom magamról. Ha Honore közben beszél, a fülem az övé. Figyelek, kombinálok, érdeklődöm. Az érzéseim őszinte kíváncsiságot mutatnak, miközben fakulok és tisztulok. Na, így leszek még furább, élénkvörösen, csirivirin, de halotti maszk nélkül. Érzek valamit. Jobb lesz, nem rosszabb.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Norma és norma között is van különbség. – feleltem neki könnyedén, miközben kicsit hanyagul megrántottam a vállaimat. Nem akartam ezt se túl ragozni, de szerintem az átlagba egyikünk se illett volna be, maximum akkor, ha kicsit hanyagoljuk azt, akik vagyunk. Az meg sose egyszerű. - Tényleg rejtőzködnék? Uhh, most nagyon szíven ütöttél, de mielőtt beszélsz talán jár utána, mert még a végén csak saját magad alatt vágod a fát. – nem hiszem, hogy rejtőzködnék. Legfeljebb nem hívom csak úgy fel minden egyes létező ember, farkas figyelmét magamra. Másrészt meg, ha annyira rejtőzködni akarnék, akkor szerintem nem hevert volna az egyik benzinkút kávézója se romokban. - Nem kizárt, hogy a túlzottan nagy szívem. – utaltam itt arra, hogy megmentettem. Nem mintha tényleg tartani kellene attól, hogy a jótékonyságom hozza elé a vesztem. Megannyi dolog okozhatja a bosszú, a csöppet se kedves stílusom és még ezernyi dolgot fel lehetne sorolni, de minek ezen aggódni? Egyszer mindenkiért eljön a halál, így ami elkerülhetetlen arra szerintem kár rágörcsölni és hagyni, hogy ne tudjuk miatta élni az életünket. - Az élet tele van meglepetésekkel, amik csodálkozásra bírnak egy-egy embert. Szerintem legyen bármennyire is vén valaki, akkor is jó dolog, ha képes meglepődni. – nehezen tudnám elhinni, hogy képtelen bármi is meglepni őt, viszont az is igaz, hogy néha olyan érzésem volt, hogy az élet is csak hálni jár belé, de semmi több. Szerintem remek zombi lehetne belőle, ha léteznének. - Csak nem hiányoztam volna, ha elmegyek? – billentem oldalra picit a fejemet és mosollyal az arcomon figyelem őt. Persze a kérdésére nem egyből feleltem, inkább ittam még pár kortyot az italomból. – Attól függ, hogy te mit értesz egy falka alatt. Sok változata van, de olyanban, mint ami ott van sose. Amiben nekem részem volt az másabb és veszélyesebb volt. – feleltem komolyan, de az arcom és a hangom se árult el semmilyen érzelmet se. Maffiában felnőni sose lesz szerintem könnyű, ugyanakkor annak is meg volt az előnye. - Olyannak ismertél meg, aki az unalmas perceket ne tudná elűzni? – vontam fel kicsit az egyik szemöldökömet. Lesterrel is gyönyörűen elszórakoztam legutóbb is, hogy utána még szegény őrzővel is játszadozzam. Azóta pedig eggyel több telefonom is lett, mint kellene, de a világért se adnám. Még csak a bosszú most kezdődött el igazán. Szemeimet forgatom meg a feleletére, mintha képtelen lenne felfogni a súlyát, ha akarom, akkor elküldöm innen és többet nem találkozunk. Nem ő dönt, hanem én, hogy továbbra is szánok-e rá időt vagy nem. Mintha egy tinédzser ülne olykor előttem. Igazán bosszantó tudott lenni. - Ki a halált keresni az igazán sose akarja azt, vagy éppen túl gyenge. Én a halált sose kutattam, de sose kellett félteni se. – ezt pedig vagy értette vagy nem. Nem egyszer okoztam magamnak fájdalmat, sérülést, hogy jobb lehessek a vérvonalamban, vagy éppen a férjem, esetleg az ő egyik embere. Nem virágok között nőttem, bimbóztam ki idővel, hanem inkább egy sötét erdőben, amelyet legtöbben elkerülnének vagy éppen elfutnának. Hamarosan pedig könnyedén tűnök el, hogy pamacsokkal, lemosóval és tállal térjek vissza, hiszen addig választ nem kap, amíg nem kezdi el lemosni magáról azt, ami mögé rejtőzni akar. A rejtőzés nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy mást mutatsz, mint ami vagy, de ahhoz meg nem kell smink. Türelmesen várok, hogy elkezdje, majd amikor megteszi, még ha nem is fűlik hozzá a foga, akkor ismét megszólalok. - Talán az árulás, esetleg az, hogy valaki rám talált a börtönben és megmutatott egy teljesen másik világot, majd pedig más valaki ismét egy teljesen úgy világgal ajándékozott meg. – rántottam meg a vállaimat, hiszen magam sem tudtam, hogy kinek köszönhetem inkább. – De legfőképpen azért, mert én is változtatni akartam. Nem akartam többé gyenge és mihaszna lenni. – feleltem komolyan, hiszen a legeslegfontosabb úgyis az, hogy ő akar-e változni vagy nem. Ha nem, akkor hiába talál rá valaki, mert észre se fogja venni…
Ezt én se akarom tovább ragozni. Honore mindig érti, mit mondok, de muszáj kötözködnie. Én nem teszem. Hátha megunja egyszer. - Ühüm. Rejtőzködni nem csak bokrok és falak mögé lehet. Ilyen mondatok mögé is. Honore bevehetetlen erődöt játszik, megismerhetetlen nőt, aki mindig büszke marad, sose törik meg. Ilyen ember nem létezik. - Fuh. Hát nem ez volt a cél. Úgy mondom, mintha sírba vinném azzal, hogy megmentett. Az az érzésem, ez nem szokása, most is ezt sugallja. Szórakozni szeret, a hordágyat nem ő hozza. Ezért is érzem magam kivételesnek. Elég szarul mutatom ki, tudom. - Ezzel most nem leptél meg. Van egy mondás: jobb félni, mint megijedni. Ez is elég rosszul hangzik. Nem érzek én félelmet egyébként. Nem is tudom, mit érzek. Azt, hogy jöhet akármi. Vagy megbirkózom vele vagy nem. Ha nem, akkor bele is halhatok. Nagy ügy. Jó, azért nem kívánom, nem akarom teljes szívvel. Ez kiderült az erdőben. Az meglepő volt! - Csak most találkoztunk. Nem hizlalom én a máját, nem csúszom térden. Beleférne, de nem jönnék ki jól belőle. Érezheti, hogy fontos lett és hiányozna. Talán utána is mennék. Nem ártana tisztázni, miért tenném ezt? Mutatott valamit, utat a cél felé. A célt még nem látom, de az utat igen. Eddig mellette poroszkáltam valahol, kavicsos, gödrös helyeken. - Durvább arcok voltak, mint itt? Fairbanks krónikái is vérfagyasztó horrorsztorik. Érdekel, honnan jött Honore. Ha várost nem is mond, a közeget leírhatja. - Csak az a kérdés, hogy itt sok-e az űznivaló. Áh, hagyjuk... Megint ott tartunk, hogy elveszi a kedvemet. Azért még nem indulnék haza. Sehova nem jutottunk, de talán sikerül. Ha elküld, elmegyek. Ő van itthon, én meg hülye vagyok. Még mindig. - Sose. Ez nem igaz. Nagyon sokan vannak, akik a sikeres előtt több sikertelen kísérletet tesznek. Vagy elrontják vagy tényleg nem akarják. Jól hangzik, amit Honore mond, de semmi nem igaz belőle. Nem hiszem el, hogy soha nem kellett félteni. Engem kellett és utána erősödtem meg. Biztos vagyok benne, hogy ezen ő is átesett. Lassan elkezdek tisztulni. Sötétednek a vatták, fogy rólam a cucc. Kelleni fog egy tükör is. A telefonomon van ilyen alkalmazás, ínséges időkre. Nem könyörgök itt. Ha az asztal üveglapos, akár azon is megnézem magam. A lényeg, hogy így folytathatjuk. Még egyszer nem csinálok hasonlót, nem kenem ki magam így. Majd máshogy. Elmatatok az arcomon, amíg beszél. Halál nyugodtan reagálok. - Árulás. Azt én is ismerem, közelről. Apám eladott, mint egy könyvsorozatot, ha kell a pénz. A tesóim beharaptak, mikor meglátogattam őket. Azt hittem, az őrzőkre számíthatok, ha már kiűzték belőlem a farkast. A tetoválómester csajszi is átbaszott és pont a mentorommal. Jól kiszúrtam végül mindenkivel és szerintük meg én árultam el őket. Nem. Szenvedő alany voltam. És nem idegesítem Honore-t azzal, hogy akad olyan, aki hajlamos rosszakba vetni a bizalmát... - Jesszus, börtönben ülni... Nem lenne rossz megtudni, mikor volt ez és hol? Lehet, hogy ismert olyanokat, akiket én juttattam a rács mögé. Ha tagja volt valami bandának, akik után nyomoztam, az egy elég fura fordulat lenne. Azt se tudja, hogy voltam egyenruhás, úgyhogy mindegy. Eddig sem terveztem megemlíteni. - Egy új világ és egy másik. Ajándékba. Hmm. Ez mit jelent? Én is hallottam már olyan sztorit, hogy valaki a sitten talált magára, segítséggel. Kíváncsi vagyok a teljes történetre. Arra is, mennyire volt nehéz elfogadni az új utat, új utakat. - Ez szép. Csak ha velem akar párhuzamot vonni, akkor sántít. Nem érzem magam gyengének. Sok mindent elértem az életben, elintéztem azokat, akiket el akartam. Hasznom is van. Néha. Csak az egésznek az értelmét nem látom. - Akartál valaha bosszút állni? Én igen. Meg is tettem. Aztán nem lett sokkal jobb. Közben a kezem is jár és lassan egész haloványra sikerül az arcom. Jó kis kontraszt lesz a vörös hajjal. Megnézegetem magam, aztán újra felveszem a szemkontaktust Honore-ral. Jó lett volna látni az arcát, ahogy eddig mesélt. Most sok mindent nézek rajta. Véleményt, érzéseket, titkolt érzéseket. A maszkot keresem, hogy milyet vesz fel.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Régóta nem volt szívem, régóta nem engedtem azt, hogy bárkihez is kötődjek. Független és erős akartam lenni és ez ment is mostanában, még akkor is, ha a korom nem éppen volt túl sok. Néha nem a kortól függ, hanem attól, hogy miben is nő fel az ember. Hiénák kezei közül kerültem farkasok közé, és eme útközben az ártatlanság könnyedén libbent tova. Mintha minden lépéssel egyet veszítettem volna magamból. - Látom, igazán hálás vagy. Kéred a fegyvered, hogy megtedd, amit múltkor nem tudtál? – a szemem se rebbent meg, miközben beszéltem. Arcom nem tükrözött túl sok érzelmet, de reménykedtem, hogy legalább ennyi idő alatt kicsit elkezdte megtanulni az életet becsülni és ha nem is leltem meg a tökét, de annak csíráját legalább igen. Tévedtem volna vele kapcsolatban? Nem, azt nem hiszem. Nem feleltem semmit se, inkább töltöttem magam még egy pohárral, mint akinek erre van szüksége, hogy elviselje a váratlan vendégét. Persze ez is csak egy játék volt a részemről és csak azért ittam, mert jól esett. Se több, se kevesebb oka nem volt. - Valóban most találkoztunk és most magadtól jöttél. Fura dolog az élet, nemde? – kérdeztem meg tőle költőien, miközben ajkaim ismét mosolyra húzódtak. – Valaki betoppan az életedbe és ezernyi dolgot képes lennél megkérdőjelezni, vagy éppen csak nem találod az okát. Vagy mi lenne ha dolgokra még inkább nem tudod a választ. Mintha hirtelen nem ismernéd azt, ki vagy, vagy éppen kivé válsz. – körmeim könnyedén koppantak az üvegpoháron, miközben hosszú tincseimmel babráltam. Most is kiengedve volt, mint általában. Most smink, se rúzs nem volt arcomon, hiszen éppen fürödtem, amikor betoppant. Felöltözni meg továbbra se állt szándékomban. Jó volt így köntösben és ha feszélyezve lett volna is emiatt, akkor csak még jobban szórakoztam volna. - Kinek mi a durvább, de hidd el, hogy nem itt élnek a legsötétebb farkasok. – csak ennyit mondtam először, majd kicsit előrébb dőltem, így kicsit jobb belátást nyerhetett a dekoltázsomhoz is, de még se láthatott mindent. – Miért kérded? Téged érdekel, vagy inkább az őrzőidet? – kérdeztem meg a csöppet se elhanyagolható tényeket. Ha jelenteni akar rólam mindent, ami itt elhangzik, akkor jobb, ha saját lábán sétál ki, mielőtt én rontanék neki. Azt biztosan nem nyelném le. Segítőkezet nyújtok neki, ő meg leharapná. Ahh, szépen is lennénk. - Féltékeny lennél, ha mással múlatnám az időt és nem veled? – ördögi mosoly könnyedén játszik arcomon, miközben ártatlanul még kicsit oldalra is billentem a fejemet. - Halált sok féleképpen lehet vágyni, vannak olyanok kik csak gondolatban, míg mások odáig jutnak, mint te. – láttam rajta, hogy nem túlzottan hiszi el. – Sose mentem olyan messzire, mint te. De nem kizárt, hogy e nélkül is nem egyszer kísértettem meg a halálszelét. – elég csak a férjem megölésére gondolni. Ott is az életemet tettem kockára. A kis fiatal, ki nem mondhat akármit, hiszen a hazugságbűze elárulna, ugyanakkor meg kellett védenem a saját életemet is. Megannyi féleképpen lehet ezt a dolgot is nézni. Önelégült mosollyal figyelem, ahogyan eltűnik róla a smink. Megtette és ez egy jó kezdett. Még se annyira engedetlen a leányzó, mint akarná. Nekem pedig ez kedvemre való. - Milyen érzés? – kérdezem meg úgy, mintha meg se hallottam volna a börtönös és a többi megjegyzését. Tudni akarom, hogy mit érez, milyennek látja most magát, hogy nem borítja vastag máz az arcát. Igazán bájos arca van, amelyet valami miatt egyértelmű maszk mögé rejtett. - Bosszú egyszerre jelenthet mindent és semmit se. Álltam, de nekem használt is. Valószínűleg nem azt a bosszút hoztad el számukra, amire mélyen a szíved vágyott. - A világos kérdését pedig ismételten könnyedén ugrottam át. Nem feleltem. Személyes dolog volt és még nem tudtam, hogy bízhatok-e benne. Bár ellenségének se akarhat. - Amit itt hallasz, azzal mit kezdesz? – álltam fel végül, hogy lerakjam a poharat és nem néztem rá. Csak az energiáira koncentráltam. Nem érdekelt semmilyen hamis arc, csak az igazságot akartam hallani és utána eldöntöm én, hogy mennyire láthat mélyre és mennyire nem.
- Félreértesz. Azt mondtam, kár lenne, ha a megmentésem juttatna el téged a véghez - szólok némi megbánással. Fegyver? Ha ezen múlt volna, már rég nem élnék. Visszagondolok, mekkora marhaság volt fűrészt venni. Nem láttam át a ködön. Hálás vagyok. Szarul mutatom ki, mint minden mást. Nézem a poharat és azt érzem, hogy nem érdekel. Nekem nem kell most. Nézem a nőstényt, ahogy tölt, fogyaszt és beszél. Egy jelenség. Színpadon is megállná a helyét. Lehet, hogy dolgozott is ott. Keresem a mondanivalót a sok szó mögött. Nehéz megtalálni. Igaza van, keresem én magamat is és akit a tükörben látok, azt nem mindig ismerem fel. De azért ki akartam nyírni. Most nem a képmásomat bámulom, hanem a farkast. Honore-t. A körmei koppanása zökkent ki egy kicsit. Imád játszani a hajával, ezt múltkor is csinálta. Régen én is szoktam, de egy ideje már fáraszt a hajam. Lehet, hogy le is kéne vágni. Honore rőzséje gyönyörű, meg minden más is az rajta. Nem zavar, hogy egy szál frottír van rajta. Láttam már anélkül is. Jó őt látni, bármi van rajta vagy bármi hiányzik róla. - Azt tudom. Kis túlzással ez itt a Lordok Háza. Akik csordában akarták megerőszakolni a punkbanda új lánytagjait, meg a tesóim, akik összevertek és beharaptak, három farkas egy ember ellen. Itt úriemberek és úrihölgyek élnek, kérem szépen! Honore szerintem direkt csinálja. Nézem, mert jó és őt se zavarja. Az érzéseimet feltüzeli, kellően beindít. Ez van. Érdekelne, hogy őt mennyire érdekli mindez. Csak játék az egész vagy ilyen oldala is van? Még egyszer nem ver át. - ÉN akarlak megismerni TÉGED. Nem az informátor akar aktát írni a magányos farkasról. Persze fog. Valamennyit mindenképpen. - Nem lennék féltékeny. A te dolgod. Már unom a magyarázkodást. Annyit szeretnék, hogy legyen helye az életemben. Hogy találkozhassak még vele. Jó hatással van rám, legyen ez bármilyen perverz is. Egy titokzatos nő, aki semmit nem mond el, semmit nem visz végig, mégis az az eredmény, hogy nem öltem meg magam. Tőlem férjhez is mehet. Csak rám is jusson egy kevés idő. Hiú ábránd lenne többet várni. - Veszélyes élettel is közel lehet kerülni a halálhoz. Mikor adrenalinban úszik az ember. Tényleg egész más, ha erre célzol. Értelek. Ez is megfordult a fejemben. Hogy felbosszantok egy igazi ösztönlényt, aki erősebb és gyorsabb nálam. Ezt se tettem meg. Ha Honore csinált ilyet, egész más vezette, az biztos. Lehetett bevállalós. Én meg itt fakulok, halványulok. Szoktam sminkelni, anélkül nemigen megyek az utcára. Ez most nem jó. Valami kell helyette. Akár a régi. Nem. Újítani kell, külsőleg is. - Semmilyen. Pucér vagyok. Nem jó. Az arcommal nincs bajom, de egyszerűen az kevés önmagában. Jó szlogen, hogy az igazi szépségnek nem kell sminkelnie, de ki is nézik az ilyet. Engem amúgy is. Mindegy, szeretem az arcfestést. Nagyot sóhajtok. Ennek van értelme. Örültem, mikor kibabráltam a gyűlölt felekkel. Néha viszont feltör a múlt. Valaha szerettem őket. Megbocsátani nem tudtam, ahhoz túl sokat tettek. Lehet, hogy ezt kéne? Nagy részük már nem is él. Á, ez baromság. Honore-nak se ez lehet a módszere. Nagyon gondolkozom, hogy milyen bosszút kellett volna állnom? - Hát...nem tudom. És megint nem kapok választ. Hát mit tegyek még? Nyalogassam ki? Legyek a játékbabája? Egy kicsit kellemetlenül érzem magam. Elveszettnek. Nem látom az alagút végét. - Kiposztolom az internetre, ahogy a küszöböt átlépem. Hah, ja. Át se lépném, ha erre készülnék. Gúnyolódom kicsit. Kell róla jelentést írni. Most jön az, amit már sokszor tettem, titkosügynökként is. Amit elhallgatok, azt később felhasználhatom, hogy rólam is elhallgassanak ezt-azt. Korrupció? Üzlet. - Az nem lesz titok, hogy találkoztunk. Valamit mondanom kell. Ha köthetünk alkut, azt szeretném, hogy dobj egy kis morzsát, amit majd leírhatok. Titoktartó vagy, nem lesz meglepő, hogy keveset tudok. A lényeg itt marad köztünk. Nem akarok neked keresztbe tenni, Honore. Levizsgálhat, röntgenezhet. Azt mondom, amit gondolok. Készülhet valami borzalmasra is és lehet, hogy később megbánom a döntésemet. Kockáztatok. Az az átkozott nagy biztonság, amibe belefalaztam magam, csak elzárt minden örömtől. A tilosban járok. Élvezetes. Vállalom. Szétteszem a kezeimet, hogy mi legyen? Menjek vagy maradjak? Honore a főnök. Tényleg hálás vagyok.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Csak egy aprót bólintok, de szavakat már nem pazarolok arra, amit mond, mert felesleges lenne. Nem volt szokásom sose felesleges beszélni, vagy éppen túlzottan lerágni egy csontot. Azt meghagyom másoknak. Jó ideje már csak a céljaim vezérelnek és azok érdekében tettem vagy éppen mondtam mindent. Persze Gloria pontosan egy olyan vágány volt, amit nem kalkuláltam bele az életembe, de hát kell néha a váratlan helyzet is, meg a spontaneitás is. És ő tökéletes volt erre. - Mily kedves bók, még a végén azt fogom hinni, hogy a szívemet akarod melengetni. – csöppet se gondoltam komolyan, de hát ez van. Nem volt mindig ilyen életem. Éltem már eleget porban és megalázva ahhoz, hogy többé ne akarjak. És amúgy se olyan nehéz eljátszani egy olyan nőt, aki jobb sorból származott mindig is. Néha az emberek túlzottan is nagyra tartják az ilyeneket, pedig két perc alatt mondhatni bárkiből lehetne az, ha van hozzá egy kis színészi tehetsége. Lemondó sóhaj hagyja el az ajkaimat és a szemeim szinte felnyársaltam őt. - Egyezünk meg valamiben Gloria, te nem hazudsz és füllentesz nekem, és akkor maradhatsz és jöhetsz, amikor kedved tartja. De ha hazudsz, akkor többé nem szívesen látott vendég vagy. Elhiszem, hogy embereket, gépeket és a társaidat át tudod verni, de a farkasok ennél azért érzékenyebbek erre. – feleltem teljesen higgadtan és komolyan. Mások ezért az életükért fizettek és éreztem azt is, hogy nem volt teljesen őszinte. Nem kioktattam őt. Messze volt attól a hangom, inkább csak figyelmeztettem őt. Mások régebben az életükkel fizettek egy-egy hazugságért, de vele türelmes és elnéző vagyok. Már csak az a kérdés, hogy meddig és mennyire is leszek az. Szerintem, ha megölném és elásnám, vagy még az se kellene, akkor is messze járnék már, mire rábukkannának, de most erről szó se volt, mert nem ezért mentetem meg. - Akkor jó, mert jobb ha megjegyzed, hogy senkié se vagyok. Inkább attól függ, hogy mire is fáj a fogam. – rántottam meg könnyedén a vállaimat. Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom azt, hogy képes vagyok bárkit faképnél hagyni, vagy csak szórakozáshoz kell. Régóta nem vágyok arra, hogy lekössem magam. Szeretek szabad lenni. Egy apró bólintás és mosoly jár a szavaira. – Remek, örülök annak, hogy végre kezded kicsit kapizsgálni a dolgokat. – nem volt gúnyos a hangom. Direkt beszéltem úgy, hogy csak sejthessen dolgokat és végre kezdett kicsit átlátni a ködön, amivel újra és újra megajándékoztam őt. Ez pedig becsülendő volt, hogy végre tovább lát az orránál. Csendesen hallgatom és várok arra, hogy megszólaljon, hogy milyennek is érzi magát smink nélkül. - Hmm, miért baj, ha pucér vagy? Nem szereted így magad?– komolyan kérdeztem, mert tudni akartam, hogy a meztelenvalóságot miért nem tudja igazán elfogadni. Szép volt, szerintem smink nélkül is, csak hiányzott az élet az íriszeiből és a mosoly az arcáról. Szemeimet könnyedén forgatom meg, mintha ezzel is csak azt üzenném, hogy nem díjazom a gúnyolódását. - Úgy tartják, ha valakitől szeretnél segítséget kérni, akkor nem illik gúnyolódni, vagy rosszul rémlene? – hangom nem árulkodik érzelemről, ahogyan az arcom se. A következő mondataira pedig ajkaim mosolyra húzódnak. Vajon mennyire lehetett nehéz neki bevallani azt, hogy igen is jelenteni fog rólam? Úgyse tudom ellenőrizni azt, hogy mit is mond el, de előbb vagy utóbb tuti megtudnám és ha olyat, amit nem kellene, akkor a poklot fogom számára is elhozni. Úgyis két tűzet melengetni érdekesebb, mint egyet. - Nehéz volt kimondani és őszintének lenni? – először egy kérdés, majd egy újabb sóhaj. – Mesélek, a találka végén pedig elmondod nekem, hogy te mit jelentenél rólam. Így kiderül, hogy mennyire is tudod azt, hogy mit lehet és mit nem. Rendben? – érezhette, hogy nem viccelek a dologgal. Sok mindenre képes vagyok a fiatalkorom ellenére is, de az árulókat és a fecsegőket utálom a leginkább. – Nem kizárt, hogy rosszabb volt, mint az itteni falka. Ez másfajta falka volt, amiben felnőttem. Biztosan láttál már maffiáról szóló filmeket. Nos olyasmi, csak rosszabb volt egy bizonyos pontig. – mutattam meg magamból egy kicsit és közben végig őt fürkésztem, mintha a reakciót várnám vagy csak időt akarnék neki adni ahhoz, hogy rám zúdítsa a kérdéseit, amik hirtelen esetleg megrohamozták őt. Ez pontosan olyan információ volt, aminek nincs helye aktában, de majd eldől, hogy ő mennyire is gondolja így.
Mily kedves bók. Mi a fene van velem? Megint félrebeszélek. Lehet, hogy a józanság miatt. Fairbanks-re céloztam, az a Lordok Háza, mert egészen élhető város. Honore-ral az égvilágon semmi probléma nem akadt eddig, úgyhogy ő valami magasabb kategória. De ezt már nem magyarázom. Hagyom, hadd tegye el a dícséretet. Ma már voltam hülye. Megint nem hisz nekem, a szemei már elkövették a szándékos emberölést. - Igazat mondtam. A kötelességet megoldom máshogy. Majd valamit odafirkantok. Ha most dob ki és vége a beszélgetésnek, akkor megint megyek a barkácsáruházba. A saját hülyeségem egyre jobban kezd zavarni. - Megjegyeztem. Arról nem is álmodtam, hogy az enyém lesz. Legfeljebb egyszer. Most sem azért vagyok itt. És értem, amire céloz. Nem bízhatok benne. Szórakozik, játszik velem, aztán egyszer majd fogja magát és kipenderít, hátbaszúr, felhasznál valamire. Ha hagyom. Egy kicsit tágabbra nyitom a szemeimet, ahogy mond valami elismerőt. Itt nem áll meg az élet. Sikerült a céltábla közepébe lőnöm. Egyszer. A következő kérdés olyan természetes, mint amilyennek kinézek. Tudom a választ, nem habozok. Legfeljebb azon, hogy kimondjam-e? Hallgatásból állt az életem és hova vezetett? És hova vezet, ha gyanútlanul megnyílok. Hátradőlök és szétteszem a kezeimet. Kivételesen elmosolyodom. - Oké. Csajbuli. Amilyenben nem szokott részem lenni. Mindig a fiúkkal barátkoztam inkább, velük értettem meg magam jobban. De tudom, miről beszélek. Ilyenkor mackóba öltözünk, nem sminkelünk és azon röfögünk, hogy ki fingott. Höhö. Marad a mosoly, mert ez annyira távoli tőlem, hogy szórakoztat. Józanul mindenképp. - Nem volt ez annyira rossz poén. Honore egyfolytában cikiz engem. Nem ő kér segítséget, tudom, övé a hatalom, bla-bla-bla. Vicceltem. Nem bánom. Annyira ő se, hisz csak rám szól, de az nem érdekel, mert már sokadszor teszi meg. Másokkal együtt. A szám vége legörbül, hogy megint itt tartunk. Nem kamuzok én, csak össze-vissza beszélek. - Jó. Ha ezzel akar megfogni, hát nem fog. Nem ma keltem fel először. Meg fogunk egyezni. Most viszont felállok, mert eluntam az üldögélést. Teszek egy kört az asztal körül. És keresek egy tükröt, hogy megfogjam az arcomat, amin már nincs festék. Túl sok újat nem fog mutatni. Utcára nem megyek így. Dehogy! - Nem csak filmből ismerem a maffiát. Nyomoztam utánuk, nem is keveset. Fegyverkereskedők, droghálózat. Embercsempészek. Még terroristák is a képbe kerültek, hiszen az FBI sok mindennel foglalkozik. A chicago-iak is ilyesmi közegből jöttek. Figyelek. Hogy ne legyen túl sok a kérdésből. Aztán beáll a csend és visszafordulok a tükörtől. Először csak kérdőn nézek, hogy mi van. Ez az én pillanatom. Mert úgy akarja. - Gondolom, kiálltad a próbáikat. Volt, amit szerettél ott? Érdekesek ezek a társulások. Akadnak, akik a körülmények áldozatai, mások meg vannak győződve arról, hogy ők a legjobb emberek. És sokszor családcentrikusak, de kegyetlenül. Az az érzésem, hogy megint nem találom magam. Kellemetlen ez az egész. Meghallgatom és leírni semmit nem fogok, oké. De hogy fogást se találok rajta és nem bírok vele azonosulni, az zavar. Nem értem őt. Nem vagyunk egy hullámhosszon. Megmentett és azt se értem, miért tette? Mármint sokaknak természetes, mások szarnak az ilyen kis hülyékre. Honore a kettő között van valahol, de nem látom a kártyáit.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Nem félsz, hogy esetleg megütöd emiatt a bokádat? – pillantottam rá ismételten kíváncsian. Sejthette, hogy nem rám gondolod ez alatt, hanem sokkal inkább az őrzőtársaira. Vajon mit szólnának egy hazudozó és titkolódzó informátornak. Bár az is tény, hogy nem félhet túlzottan attól, hogy csak kihasználom, hiszen ki tudja lehet most is valahol pörög videó, vagy másképpen is vissza lehetne nézni, hallgatni esetleg ezt a beszélgetést. Csak egy apró bólintás a feleletem arra, amikor azt mondja, hogy érti. Helyes, legalább ezt se kell túlrészleteznem. Na, meg sose kérném engedélyét se ahhoz, ha éppen a játékszeremmé akarnám avanzsálni őt és felhasználni mások ellen. - Hmm, csajbuli? Egészen érdekes kijelentés ez, hiszen én nem érzem azt, hogy buli lenne. Szerintem még egy halottasházban is nagyobb lett az élet, mint jelenleg itt. – láttam a mosolyát, ahogyan azt is, hogy miként helyezte magát még inkább kényelembe, de nem én lennék az, hogy nem szúrnék még tovább oda, ahova talán nem kellene. Viszont azt komolyan gondoltam, hogy nincs itt semmiféle buli, vagy csak az én értékrendem másabb ilyen téren. - Viszont a kérdésemre még mindig nem feleltél. Miért rossz így lenned? – láthatta, hogy nem fogom elengedni a kérdést. Azt akarta, hogy kimondja mi a legrosszabb abban, hogy nem viselheti a maszkját. - Hogy kinek mi a poén szerintem változó. Számodra az volt, számomra nem, de talán majd később jót fogok nevetni ezen. – ajkaim alig láthatóan rándult meg és apró mosollyal néztem rá. Nem hiszem, hogy pont azon kapnánk össze, hogy mennyire is tartom poénosnak azt, amit annak szánt. Bólintok ismét, majd felállok és töltök ismételten magamnak, de továbbra se kínálom meg, ha már nem bírja megállni, akkor úgyis szóvá fogja tenni. Teával is megkínálhatnám, de nem vagyok az a fajta, aki ilyen italokkal élne, így ami nincs, azzal nehéz lenne. - Mennyire ismered őket? – pillantottam rá kérdőn, mert nagyon is érdekelt, hogy a felszínt kapargatta, esetleg kicsit mélyebben, vagy tényleg élt abban a mocsárban, amit ismerek, vagy nem? Persze abban is biztos voltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ismerné azt a világot, de ahogyan minden város más, úgy minden maffia is másabb tud lenni, így szerintem felesleges is lenne hasonlítgatás. Nem teszem szóvá azt, ahogyan járkál, vagy éppen figyeli magát a tükörben, amikor viszont meghallom a szavait, akkor most először mosolyodok el igazán a jelenlegi találkozásunk alatt. - Igen, volt. Te vagy a legkisebb, de mégis félnek tőled, mert a lelked sötétebb tud lenni bármelyiküknél is. – feleltem halkan, ahogyan felderengett sok minden előttem. – Igen, ebben igazad van, de van olyan is, aki csak remek színésszé válik és pontosan úgy csalja csapdába a legnagyobb vadakat, ahogyan nem várnák. –a következő pillanatban viszont már előtte álltam és játékosan simítottam végig az arcának élén. – Hmm, tudod a vörös nem a te színed. Szereted a vért? – billentettem oldalra a fejemet és pontosan olyan arckifejezéssel néztem rá, hogy ne tudja megállapítani, hogy a kérdésemet csak költőinek szánom-e, vagy véresen komolyan.
Teljesen közönyösen nézek erre a nőre. Erre a nőstényre. Miért akar ő ilyeneket játszani? Lebeszél a halálról, aztán kérdezget, meg hagyja, hogy kérdezgessem. A végén esetleg elárul. Szar ügy. Nem válaszolok. - Azok nyugis helyek. Az ottaniak is nyugisak. Nem bántanak. Tényleg túlzás, hogy buli van. Buli a koncerten volt, meg utána, mikor jól berúgtam. Vagy mikor nem, csak elmentem megint diszkóba. Ez itt egy találkozó. Elég fura. - Anélkül már nem lehet kimenni az utcára. Így olyan, mintha most zuhanyoztam volna. Félkész vagyok. Te is, de te otthon vagy. És én még autóba is fogok ülni. Meg felmegyek a lépcsőn. Valamit ki kell majd találnom. Nem igazán érzem már azt, hogy sokra mennék itt. Bevállaltam az arcmosást, mint régen a punkoskodást. Akkor a hazámért harcoltam, hogy megóvjam a rendet. Aztán a hazám szépen átvert. Most meg akarok ismerni egy nőt. Aki bármikor átverhet. Remek célok... Egymás poénjaira nem nagyon vagyunk vevők, de a maffia, na, az már érdekes! Sóhajtok egyet. - Volt a családban. A tesókáim rossz társaságba keveredtek. Mert én nem. A tükör meg nagyon rondán fintorog. - Hát ez szuper lehet - szólok teljesen érdektelenül. A sötétlelkűségben versenyzünk? Nálam sincs világos, csak épp nem a szivatáson jár az eszem. A családban a legkisebb voltam és mikor kihasználtak, elárultak, megkapták a bosszút, amire nem számítottak a tisztes családfő legkisebb gyermekétől. De nem tett boldoggá. Hiába hallgatom Honore-t, egyre távolibbnak érzem. Nálam a sötétség a bánat és a semmi kútjának az alja. Ott nincs veszély. Csend van. Nem is olyan rossz hely. És folytatjuk. Most az van soron, hogy ideugrott. Úgy nézek rá, mintha csak a közértben válogatnék a konzervek között. - A vért, ami a csapdába ejtett állatból általában kifolyik? Néha. Nagy csapda ez. Tényleg abszolút nem értem. Miért vagyok itt egyáltalán? - Megmentettél, tartozom neked. Tudom. De ezzel? Jól van, hadd szórakozzon. Engem már nem érdekel. Megint rossz helyen keresgélek. Magamat kutatom valaki másnál, valaki másban. A piásüveget nézem. Az egész érdekes kezd lenni.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Sóhajtok egyet lemondóan, mert ironikusan értettem, de szemmel láthatóan nem esett le neki. Ugyanakkor a figyelmemet se kerüli el az, hogy nem felelt a korábbi kérdésemre. Nem mer, vagy még maga se tudja? Vagy azt hiszi, hogy majd könyörgök neki, esetleg rátámadok, hogy feleljen? Ohh ugyan már. Sok mindent megteszek, de akkor azért azoknak nagyobb haszna van, amit akkor kapok válaszul, mint ennek. - Miért ne lehetne? Nem vagy csúnya, hogy smink mögé kelljen rejteni arcod vonásait. – feleltem habozás nélkül, miközben őt fürkésztem. – Meg egyes sminkek öltöztetnek, míg egyes sminkek meg inkább csak elrontják a dolgokat. – érezhette a kisebb célzást, miközben a mosoly ott bujkált az arcomon. – Egyébként van egy rossz hírem, mert 99% így kell haza menned. – nem állt szándékomban kisminkelni őt, vagy a kezeibe adni az enyémeket. Azt akartam, hogy tudjon így is tükörbe nézni és lássa azt, hogy kicsoda ő. Én se mázoltam agyam magam sose, vagyis nagyon régóta nem. Általában csak egy kis alapozás és a vörös rúzs volt jellemző rám, de nem a maskara festése, mint neki. - Volt a családban? Vagyis nem te voltál a maffiában, igaz? – könnyedén összefontam a karomat magam előtt, miközben a válaszára vártam. - Nem te akartál többet tudni rólam? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, mert roppantmód nem tetszett a modora. Ha ennyire untatom, akkor tudja, hogy merre v an az ajtó. Nem kell attól tartania, hogy majd megállítom benne, mert nem tenném. Ő jött ide és nem én kerestem őt. Én jól elvagyok nélküle is és a mindennapos havi bajai nélkül is. Arckifejezésemből értheti, hogy igen arra a vérre gondoltam. - Mitől függ? – újabb kérdés, amely mellé fürkésző pillantás jár. Tényleg érdekel, hogy mennyire is igaz a néha megállapítás, vagy éppen mitől függ. - Ez most honnan jött? Azt hiszed, hogy a véredben akarok fürdőzni? Ha erre vágynék, akkor nem kérném az engedélyedet, hanem megtenném. Ennyire egyszerű Gloria. – feleltem teljesen ridegen, mintha éppen most akarnám fagyossá változtatni a szobát. – Vallató voltam részben, míg máskor gyilkos. Sokszor fürödtem már a vérben emiatt. Érdekelt, hogy te vajon mennyire ódzkodsz ettől, de szemmel láthatóan eléggé untatlak, vagy tévednék? – nem várhatta azt, hogy majd mindent elmesélek egyből, de kezdtem úgy érezni, hogy egy része kíváncsi, de a legnagyobb része a lényének még mindig unja az életet. Emiatt meg kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy felesleges jártatnom a számat.
Sóhajtás. Honore arra gondolt, hogy én nem arra gondolok. Én pedig arra gondoltam, hogy azt akarta, ne erre gondoljak. Elég rafináltnak tartom ahhoz, hogy még a ilyen gondterhelt sóhajokat is simán eljátsszon. - Köszi. Ez jólesett - szólok vissza egy mosollyal és ha az érzéseimet nézi, látja, hogy igazat mondtam. Egy ilyen kaliberű nőtől nagyon nagy dícséretnek tartom, amit mondott. - Ezzel egyetértek. És tudom. Pucéran fogok hazamenni. Nem szó szerint. Az azért durva lenne. A sminkelést szerintem eléggé kiveséztük. Remélem, nem akar tanácsokat adni nekem. Annak nem örülnék. - Jól mondod. Eddig oké. Utána viszont megint rájövök, hogy amiről Honore beszél, az engem nem érdekel. Nem is róla akarok többet tudni. Azért beszélgetünk, hogy magamból a felszínre hozzak olyasmit, ami kirángat a mély gödörből. Igazi önzés. Nem ezért utáltam meg a családtagjaimat? Másokat kihasználtak, akár a halál szélére is küldtek a saját céljaikért. A saját apró kis hülyeségeikért. - Bocsánat, úgy értem, ez távol áll tőlem. Tényleg kamuzzak neki? Lehet, hogy megint rosszul választok. Mindig olyanoknak adom a bizalmamat, akik visszaélnek vele. - Lófaszt. Én is megtettem, amit sose néztek volna ki belőlem. Kicsi a bors, de okos. És gonosz. Te kinézted volna belőlem? Őszintén csendülnek fel a szavak és kíváncsi, megbánó tekintet követi őket. - Ha a vad az én véremet ontotta, akkor látom örömmel az övét. Átvitt értelemben. Fizikailag nem igazán bántottam senkit, aki megérdemelte volna. A lelkükbe tiportam bele. A tesókáimat sem én nyírtam ki. Csak megszerveztem egy olyan találkozót, amiből nem kerültek ki élve. Jólesett. Mégsem nyitotta ki életem ajtaján a lakatot. Lehet, hogy ott van mögötte egy rakás zsák, tele örömmel és mind csak arra vár, hogy kicipeljem onnan. Napfényre. - Honore, te nagyon szeretsz célozgatni. Tele van hátsó szándékokkal, nehezen kezelhető. Értem én, hogy bizonyos dolgaim totál lehetetlennek tűnnek. Igen, én bármit kinézek bárkiből. Csak azt keresem, mennyire valószínű, hogy megteszi. - Egyszerű. Az életemet mentette meg. Elhiszem, hogy megoldaná okosban, ha ki akarna nyírni. Észre se venném, hogy már a szellemek között sétálgatok. Most, hogy ilyen rideg és nyers, most kezdek valami olyat érezni, ami igazán vonz hozzá. Talán csak ez való nekem. A tiszta, egyenes beszéd. A kedvességgel nem tudok mit kezdeni. Nem mintha annyira udvarias lett volna eddig. Pedig az. Ha az eredményeket nézem, Honore tényleg a Lordok Házának a titkárnője. - Én is vallattam már. Öltem is, nem egyszer. Nem farkast. Sajnálom, hogy ezt éreztettem veled. Én csak... Nem szeretek hülye lenni. - Nem értelek. Nem értem ezt az egészet. Ez zavar engem. Mi ketten nagyon távol állunk egymástól gondolkodásban, szerintem korban is. Te igazán életrevaló vagy, én meg túlélő, de egész máshogy csináljuk. Nem szeretném őt megbántani. Én egyszerűen ilyen vagyok. Bunkó, csalódott, a cinizmus maga. Már nem szándékos. Egyszerűen ez jön. Szembefordulok a nősténnyel. A szemeit kutatom, aztán a száját. Aztán a dekoltázsát. Azt legalább értem. Egy aprót sóhajtok. Már egy kicsit közelebb kerültem. Magamhoz.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Könnyedén rántom meg a vállaimat, hiszen nem pazarolok én olyanokra szavakat, hogy szívesen vagy bármi hasonlóra. Az nem is rám vallana és szerintem nem is várja el, ha igen, akkor maximum ilyen téren (is) hoppon marad. Meg én nem is szoktam csak úgy osztogatni a dicséreteket, így szerintem jobb, ha ezt elraktározza későbbre is. - Néha erre is szükség van, meg a kocsiban kilátna? Szerintem a bőröd is hálás, amiért levegőt kaphat. – kacsintottam rá egyet szórakozottan. Ha valaki sminket használ, akkor a megfelelő ápolás se maradhat el. Bár ezt szerintem ő maga is remekül tudja. Csak bólintok ismételten egyet, de nem mondok semmit se. Inkább csak elraktározom magamban az újabb információt. Mennyivel egyszerűbb így, hogy még nagyon nyomoznom se kellett hozzá. Bár lehet úgy sokkal nehezebb lenne bármit is találni, mint így beszélgetve. Ki tudja, hogy milyen titkokat őrizget a múltja? Hmm, talán egyszer majd kiderítem azt is, ha éppen úgy tartja a kedvem, vagy nagyon unatkoznék. Vulgáris megnyilvánulására csak ismételten sóhajtok egyet és lemondóan forgatom meg a szemeimet. Nem értem, hogy minek kellett volna ez, majd ismét jól végig mérem őt és hümmögök egyet. - Őszintén? Igen, kinézném belőled, mert több rejlik benned, mint sokan gondolnák, vagy éppen te magad gondolod. – már csak az volt a kérdés, hogy őt mennyire zavarta azok a tettek, amiket tett. Én már túlléptem rajta és csak azt bántam, hogy egykoron annyira ostoba és hülye voltam, hogy hagytam azt, hogy kihasználjanak a bandában. Ami viszont a beharapásom után történt. Nos, ha nem is volt könnyű, de egyetlen egy percét se bánom. Még azt se, amikor özvegyé tettem saját magamat. Aztán pedig megöltem a fejet, hogy végre szabad lehessek. Az ember sok mindenre képes és igazából újra megtenném, ahogyan a kioltott életek se túlzottan érdekelnek. Szívtelen lennék emiatt? Talán igen, de megtanultam azt, hogy miként lehet jég és egyszerre a tűz is. Számomra pedig ennél több nem is kell. - Egyszer prédák vagyunk, míg máskor mi vagyunk a ragadózok és csak az számít, hogy ez utóbbit mennyire is tudjuk megtartani. – feleltem kicsit unottan, mert ez volt az egyik lényeg. Vannak akik hol egyik, hol a másik szerepet töltik be, de én többé már nem akartam préda lenni. És ezért tettem is, de vajon ő tenne érte? Jelenleg nem igazán éreztem ezt, mintha a remény kicsit alább hagyott volna ilyen téren. Talán próbálkozhatnék jobban is, de semmi kedvem helyette küzdeni, ha akarja majd megteszi ő és talán még nem is lesz késő hozzá. A célozgatásos dologra csak széttárom a kezemet, mintha csak azt akarnám mondani, hogy ez van aranyom. Szokd meg, vagy fuss el. Egyik se érdekel, hogy miként döntesz. Nem érted fogok megváltozni. Jelenleg biztosan nem. Felvonom a szemöldökömet és kíváncsian fürkészem őt, hogy vajon mit fog mondani. Végül pedig könnyedén nevemet el magamat, mintha most hallottam volna az év viccét. Ellépek tőle, a meglazult köntösömet kicsit összébb fonom magamon, miközben neki dőlök a falnak. - Talán igazad van, vagy talán tévedsz. Néha az ellentétek mögött sok hasonlóság rejtőzhet, de az idődet se akarom rabolni, se untatni, így ha menni akarsz, akkor menj. Nem foglak megállítani, csak csukd be magad mögött az ajtót. – feleltem komolyan és közben érzelemmentes arccal néztem őt. A kezében van a döntés. Nem fogom megállítani, menjen, ha menni szeretne. Ő jött ide és még szerencsés is lehet, amiért a saját lábán mehet el.
Nem azért mondta, hogy jólessen. Csak úgy megállapította. Az ilyen pillanatok erősítenek meg, hogy sosem fogok változni. Örülni kezdek valaminek, aztán rájövök, hogy teljesen felesleges. Egy perc alatt elmúlik, sőt addig se tart. - Az esti zuhany alatt biztos elmeséli majd, mennyire örült. A bőrömet szoktam én ápolni. Látszik is, meg én se ma kezdtem, szerintem ezt Honore is tudja. Az a bólintás túl sokat mond. Még jó, hogy nem árultam el többet! Vissza fog élni ezzel, vissza akar élni, látom rajta. Nem akarja, hogy megbízzak benne és ő se akar bennem megbízni. - Mint sokan gondolnák. Igen. Úgy érzem, ismerem magamat. Az tévedés volt, hogy képesnek tartottam magamat az öngyilkosságra, de más tévedés már nem nagyon jön. Mindent tudok. És kezd kurva unalmas lenni. Másokat kell megismernem, nem magamat. Ide azért jöttem, hogy magamat ismerjem meg és volt is eredménye. Már biztos vagyok benne, hogy tényleg, rendesen, igazából, eléggé ismerem magamat. Voltak lépéseim, amiket megbántam. De nem a bosszút és nem a gonoszkodást. Hanem azt, hogy valakiben megbíztam. - Én is így gondolom. Legyél csak ragadozó. Továbbra is. Jól áll neked. Nagyon jól áll. Most mosolyodom el. Azt hiszem, kezdek megnyugodni. Mikor tudom, hogy nincs más választás, akkor eljön a béke ideje. Nem a kétértelműség zavart. Hanem, hogy a szememre hányja. Nem illik észrevenni, ugye? Informátor vagyok, basszus! - Hát, kedves ellenpólusom, legalább meg tudtalak nevettetni. Másra nem volt jó. Szívesen hallgatom egyébként, csak a célt kellett tisztázni. A nagyobb baj, hogy én untatom őt. Amikor mégsem, akkor pedig magamat keverem veszélybe. De hát az élet veszélyes. Fura, de ettől újabb mosoly úszik ki az arcomra. Most én lépek. Odaállok a nőstény elé, közel, annyira közel, amennyire nem illik. Az arcát simítom meg a kezemmel, ha még nem harapta le. - Nem jól mutatom ki, de nagyon szeretlek azért, ami vagy. Ha az érzéseimbe néz, tisztaságot láthat. Nagy, karmos fenevadnak tartom őt, de közel került hozzám. Hatott rám. Én is szeretnék hatni rá. Lehet, hogy nem fogok, de szeretnék.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem reagálok semmit se arra, amit mond. Nem izgat, hogy miként fürdik, vagy ha viccnek szánta, akkor meg baromira nem volt az. Igazából az ő bőre, azt tesz vele, amit akar. Nem túlzottan érdekel, de ha idejön, akkor ne nézzen ki úgy, mint egy bohóc vagy éppen, mint egy vásári majom. Nem mintha sokan ismernének itt, de azért hagy ne kelljen már mindent nekem is elviselni és eltűrni. - Mert mégis mit gondolsz magadról Gloria? Ki vagy, lehet inkább úgy kéne kérdeznem, hogy éppen mi vagy? – billentettem oldalra a fejemet, ha már ennyire határozott és ennyire megvilágosodott hirtelen, akkor nagyon is érdekel, hogy mire ébredt rá. Mit gondol magáról, vagy éppen minek nézi magát. Azt nem garantálom, hogy nem fogom elnevetni magam, vagy éppen lemondó vagy lesújtó pillantásokkal díjazni azt, amit esetleg mond, de néha egy-egy ilyen tett sokkal többet ér minden szónál. De az se kizárt, hogy végre nem lő akkora bakot és még talán elismerő pillantást is bezsebelhet minket. Majd eldől. - Nem kértem az engedélyedet és nem is érdekel, hogy mit gondolsz arról, amilyen vagyok. – a hangom eléggé ridegen csendül kettőnk között. De mit hazudjak? Nem abba a körbe tartozik jelenleg, akinek szavára akár egy kicsit is adni akarnék. Régóta nem érdekelt az már, hogy mit gondolnak az emberek. Régóta hidegen hagy az, hogy megfeleljek másoknak. Néha talán megjátszom magam, de semmi több. Amikor közelebb akkor feljebb szalad a szemöldököm, amikor viszont arcomhoz ér, akkor a farkasom is morran és könnyedén kapom el a kezét. Megszorítom, de nem töröm el. Láthatja, hogy nem kellene ezt tenni. Nem azért, mert érinthetetlen vagyok, hanem azért, mert nem adtam jelét annak, hogy bármi hasonló viszony fennállna közöttünk, amibe ez belefér. - Ne szeress, sose kértem! – sziszegtem a fogaim között, de nem engedtem el a kezét. – Légy bölcsebb máskor, mert talán kar nélkül távozol legközelebb, ha ilyet teszel. – nem viccelek és ezt ő is érezheti. Ha szabadulni próbált volna, akkor se hagytam neki, végül könnyedén löktem kicsit arrébb, miközben elengedtem a kezét. – Ne légy ostoba, hogy olyat próbálsz szeretni, aki nem szeret senkit se, aki sose tenne ilyen téren kivételt. – guggoltam le hozzá. – Légy előbb erősebb, magadtól! Aztán keresd csak a szeretet, ami vagy elpusztít, vagy még erősebbé tesz! - pillantottam rá komolyan és fürkészően. Nem érdekelt, hogy mit gondolt, vagy mit hitt. Ahogyan a motivációja se. Megöltem azt, akit szerettem, akit meg kedveltem azt meg ezüst tőrrel ajándékoztam meg a gyomrában. Nem érdemes engem szeretni, mert én pusztítom el azokat, akik elérnék ezt nálam.
Hát jól van. Lövöldözök én itt, de ha egyszer mindig félre ugrik a sörösüveg, akkor bizony nem találhatom el. - Ez a baj. Hogy nincs jó válasz. Nem fogom elmondani. Az ilyen kérdéseknél az a lényeg, hogy engem ne érjenek váratlanul. Tudom, ki vagyok. Már tudom, mi vagyok. És nem árulom el, ahogy Honore sem tette. Egy kicsit mutattunk egymásnak magunkból és úgy néz ki, nem tetszett. Bármit mondanék, belekötne. Nem vinne előre. - Sajnálom, nem akartam túlzásba vinni. Rideg hangra unott bocsánatkérés. Tényleg unom már. Mi ketten nem tudunk normálisan kommunikálni. Túlságosan szeretjük a titkainkat és saját magunkat. Szerintem Honore se tudja, mit akart volna. Az érintésnél megvannak a jelek, hogy ebből baj lesz. Nem mindenki szereti. Kaphattam volna pofont is, monoklit a szemem alá. Smink helyett. Ez a kis fájdalom nem olyan vészes. Értek belőle. - Világos. A bocsánatkérést viszont már unom, úgyhogy egyszerűen kivárom, mit akar. Történt ilyen. Egy őrzőtársunkat, egy fiatal lányt megszabadítottak a lábától. Ráadásul meg is erőszakolta az a rohadék. Honore csak fegyelmez. Nem félek tőle. Szeretném kihúzni a kezemet az övéből, de nem megy. Akkor várjunk! Egyszer megunja ő is. Úgy fejezi be, ahogy vártam. Durcásan, mint egy kisgyerek. Megdörzsölöm a kezemet ott, ahol elkapta. Nézem egy darabig a bepirosodott részt és hallgatom, hogyan oszt ki megint. Már nem mondom, hogy nem hiszem el. Nem kérdezem, miért jó ez neki és meddig tarthat? Csak meglepődve nézem, miért guggolt le. - Rendben van. Ezért megint csak azt fogom kapni, hogy ne minősítsem, mikor úgyse kíváncsi a véleményemre. Én toleráns vagyok, de ha semmi sem jó és rabszolgának akarnak nézni, azt én se fogadom el. De azért ezek erős szavak. Hogy lennék én acélosabb? Úgy születtem, úgy alakultam ki, hogy ez lettem. Jobb már nem lesz. Kisiklottam. Kisiklottunk. - "Nagyon titokzatos nőstény, semmit nem árult el arról, honnan jött, miért érkezett és mi a célja errefelé. Okos és nagy az önuralma. Eddig nem volt vele probléma, szerintem ezek után sem lesz" - szólok olyan hivatalos hangon, mintha a rádióban mondanám be a híreket. - Ez jó így? Mehetek? Köszönök mindent. A tekintetem azt tükrözi, mint az érzéseim. Hálát. A múltkoriért, a mostaniért. Udvarias volt. Egyben vagyok. De nincs tovább. Nincs értelme. Nem vagyunk mi ellentétes pólusok. Azon vonzanák egymást. Ha elenged, akkor még felkapom a ledobált cuccaimat és kimért léptekkel távozom. Fairbanks-ben pedig az első kocsmába beülök, aztán parkettáig iszom magam. Rám fog férni. Direkt. Mert ezt akarom.
// Köszönöm a játékot! //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Ez tetszik, azt hiszem tanultál. – felelem mosollyal az arcomon. Tetszik, hogy nem ijed meg, hogy nem avat be. Talán még se annyira reménytelen eset, mint pár perce tűnt. Ez tetszik és láthatja a szememben az elismerést is. Nem kapok választ, de nem is faggatom. Sajnálatra nem felelek semmit se, felesleges lenne. Sokszor hallottam már ezt az egy szót, de sose hatott meg. Néhányan ékesebben ejtették ki, amikor éppen kínok között vergődtek. Ha meghatnának, akkor nem lennék az, aki ma vagyok. Eleinte nehéz volt, de aztán mire egyszer csak észhez tértem, addigra már hidegen hagytak a sikolyok és a szenvedés látványa. Mintha megacéloztam volna magam, falat emeltem volna és az érzéseimet mélyre elzártam volna, vagy csak éppen kiöltem volna magamból. Hamarosan ujjaim csuklója köré fonódnak, de nem békésen és nem is szeretetből. Másról van szó és ezt ő is érezheti. Más esetben talán az érintése nem zavart volna, de most nem olyan volt a helyzet. A szemeim a farkasoméra emlékeztetnek, miközben őt figyelem, hiszen ő is forrong, de végül még se bántom, ahogyan esetleg mással tenném. Amikor viszont arra tereli a szót, hogy mit is fog a jelentésébe mondani, akkor csak bólintok egyet, hogy felőlem jó. Nem mintha sok gondot okoznék abban a városban, lévén, hogy nem is teszem be oda a lábamat. A határon túl is tudok galibát okozni, elég csak a múltkori incidensre gondolni. Igazán érdekes látvány volt Lester, de legfőképpen az őrző, ahogyan reagált a kis üzenetekre. - Remek, csak tartsd is a szavad! – mondom neki úgy, mintha ezzel akarnám elereszteni és így is van. Talán egy csókot adnék neki, de még se teszem. Jobb, ha nem borzolom meg a kedélyeket még inkább. Fogalma sincs arról, hogy jobb addig neki, amíg nem kedvelem jobban, mint eddig tettem. Akiket megkedvelek, azokat el is pusztítom és ő se akarná azt, hogy a nyomában legyek, hogy utána elvegyem kínok között az életét. Szenvedés, mely engem éltet, amelynek keretében eltörlöm az újabb és újabb érzéseket, amelyek gyengédséget sugallnának bárki számára is. Amikor elmegy, akkor nem mozdulok. Ablakon át figyelem őt, hogy utána a gondolataimat kizárjam elmémből. Nem akarok rá gondolni, így kell egy kis szórakozást mára is találnom. Mondhatni gondolat elterelését. Sajnálom....
|| Én is köszönöm a játékot és sajnálom, hogy így alakult!
Kezdőlap
.jpg)
//
