Az előadóművészeteknek szentelt központ (rövidebb nevén az ACPA) 1988-ban nyitotta meg kapuit és három színháztermet foglal magába. Közülük a legnagyobb az Evangeline Atwood Concert Hall (lenti képen), mely 2000 férőhelyével operák, musicalek, szimfonikus és kamarazenekarok, valamint a popzene nagyjainak fellépési színhelye. Ezen kívül két kisebb színházterem (egy 700 és egy 340 férőhelyes) található itt.
Nagyon kedveltem az estélyeket, a fényűzést, a pompát, bár ezt nem volt olyan nehéz kitalálni, elég volt csupán rám nézni. Meglátni a kifinomult stílust, a kimért, arisztokratikus modort, és senkinek nem lehetett kétsége afelől, hogy egy sznob nőszeméllyel sodorta össze a szél. Pedig valójában annyira nem is voltam az, mint amilyennek eladtam magam. Sőt, még csak nem is nemesnek születtem, ennek ellenére már elég korán igyekeztem úgy tenni, mintha én is egy lennék az arisztokraták közül. Manapság már nem okozott túl nagy nehézséget, hogy valaki az elit tagjai közé kerüljön. Elég volt, ha jó sok pénz lapult a bankkártyán, vagy éppen otthon a biztonságos széfben. Az általam leginkább kedvelt esemény azonban mind közül az volt, ha valami közöm is akadt hozzá. A jelenlegi gálát hálából rendezték, amiért néhányan adakoztunk, és sikerült a város egyik legrégibb templomát restaurálni. Hogy miként jövök én ehhez, amikor nem vagyok egy jótét lélek? A válasz nagyon egyszerű, azért, mert az esküvőkkel szorosan összefonódó szakmám van, márpedig a templomok az egyik fő színterei az én körülrajongott aráim legfontosabb napjának. Így aztán a mai estén díszvendég lett belőlem, és mivel semmi más programom nem akadt mára, így némi fontolgatás után elfogadtam a kedves invitálást. Most, hogy az átrendezett színházterem szőnyegén lépdeltem, sok száz szempár siklott végig rajtam. Valószínűleg hozzászoktak, hogy a megjelenésem általában a visszafogott elegancia szellemét szokta követni, ám a mai estén kivételt tettem. Hogy miért, azt magam sem tudnám megmondani, de mind színben, mind fazonban a kirívóra voksoltam, nem is hagyott túl sokat a szabása a képzeletre, már ami a dekoltázst illeti. Én azonban éppen olyan magabiztossággal közlekedtem, mintha állig fel lettem volna öltözve. Hosszú ujjaim között kecses pezsgőspoharat forgattam, úgy néztem körül, hátha találok egy kedvesebb ismerőst is. Nos, abba végül nem sikerült beleszaladnom, más energiáit azonban megéreztem, és nem voltam különösebben elragadtatva tőle. Talán a meglepett találóbb lenne a jelenlegi kedélyállapotomra, de maradjunk csak inkább annál, hogy kellemetlennek találtam a felfedezést, amit alig egy perccel ezelőtt tettem. Közvetlenül azt követően, hogy lentebb engedtem egy hangyányit a pajzsomat. Azon nyomban meg is bántam, de valószínűnek tartottam, hogy már neki is feltűnt a jelenlétem, így kár lenne elkerülni. Egyrészt szerintem úgysem lehet, másrészt meg nem az a típus vagyok, aki bármi elől elmenekülne, vagy inkább kikerülné. Céltudatosan indultam hát az energiagóc felé, mostanra bár minden kétséget kizáróan fel kellett neki tűnni, hogy rajta kívül más farkas is van a teremben, akinek annyira nem is idegenek az energiái. - Tudod, sok ismerős arcra számítottam ma este, de a tiéd valahogy rémálmomban sem jött elő! – köszöntöttem a magam kimért stílusában. – Mit keresel itt? Ez nem éppen a te tereped… - néztem a hímre érdeklődően, miközben a poharat finoman a vörösre rúzsozott ajkaimhoz emeltem, úgy pislogtam rá ártatlanul a perem felett.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Nem annyira az én világom, hogy puccos rendezvényeken gyilkolásszak, de izgalmas. Ilyet még nem próbáltam. Kurva sokat készültem rá. Megszereztem az épület tervrajzait, fotókat, programtervet, mindent. Ha már csinálom, csináljam jól. Meg is van, hol fogom agyonütni azt a dagadék üzletembert. Meresztgeti itt a nagy seggét, hogy ő az állatvédő meg az angyal. Ja, közben csak egy mitugrász, mint a többi. Évszázadokkal túlélem. Semmi lelkiismeretfurdalás nem gyötör, ha bezúzom a koponyáját. Felvettem a bálozók ruháját, csak úgy módjával. Öltöny? Áááá, nem. Fekete ing, alá fehér póló. Nyakkendő helyett egy hosszú láncon aranykereszt. És ehhez hosszú bőrdzseki, amit a bejáratnál leadok a ruhatáros ribancnak. Tök elegáns vagyok, azt hiszem. Késeket se hoztam, mert nem kell a balhé. Itt van az öklöm, az jobb ezer késnél. A vérvonalam nem hagy el, hálistennek. Tetszik amúgy ez a templomos cucc. Szeretem a miséket, a szent szertartásokat. Mikor még rabszolgaként dolgoztattak, meg kellett keresztelkedni és erőt éreztem ott. Ahogy ebben az ósdi templomban is, amit helyrehoztak. Ez tényleg egy jó ügy volt, pártolom. Be is szálltam egy kicsivel, téglát meg maltert vettek belőle. Annakidején én is építettem templomot, mit templomot, katedrálist a két kezemmel és csak azért vertem szét, mert rossz emlékek fűztek hozzá. Ezt inkább támogattam, minthogy leromboljam. Egy borospoharat nyúlok le, ahogy járkálok ebben a szerkóban, kibontott hajjal, öles léptekkel. Belekortyolgatok, egész tűrhető. Valami legyen nálam, az a lényeg. Amúgy kurvára nem érdekel az egész, melózni kell, nem ünnepelni. Ha szétbasztam a pasas fejét, majd játszom még itt az eszemet egy darabig, aztán viszont húzok vissza. Most legeltetem a szemeimet és iszom az ingyen piát. Ezt a sok öltönyöst... Ha tehetném, egy szál semmiben jönnék, de az kiment a divatból. És akkor megjön a rikácsoló madárka. Beúszik ide az energiája. Akkora pofája van, mint ide Santa Fé. Már összeakasztottuk a bajszunkat, ölre is mentünk, mert nem tűröm, ha valaki nem ért a szóból, de még az öklömből se. Nem akarnék vele foglalkozni, de idetolja a biciklit. - Szar ügy, ha nem jutok eszedbe, ribikém. Amilyen a fogadtatás, olyan a köszönés. Ronda vagyok, tudom, ezzel élek már nagyon fiatal korom óta. És azt is vágom, hogy csak ürügynek használja. Kötözködni akar, mi? Hú, csak érjünk ki innen, úgy nyakonverem... - Van pár téglám a kecó falában. Majd ha mennek a giccseidben az oltár elé, gondolj rám! Aztán hányjál vagy legyél rosszul... Baszki, amilyen szép a feje meg a teste, olyan bunkó ez a nőstény. Nem szeretek vitatkozni. Inkább leverem, aki arra csábít. Csak ma este nem kéne. Nem kelthetek feltűnést, mikor dolgozom. A boromat jól meghúzom, aztán körbenyalom a számat. A bajszom szélén még marad, azt letörlöm bal hüvelykujjal. Ehh...
Nem volt ám túl nehéz feladat kitalálni, hogy egyáltalán nem volt elragadtatva a felbukkanásomtól, de ez a kis bosszúság azt hiszem, hogy közös vonásunk lett ma. A fene gondolta, hogy erre sor kerülhet, de bizony így volt. Volt bennünk valami, amiben hasonlítottunk, mégpedig az egymás ellen érzett unszimpátia. Jobban mondva, nekem semmi problémám nem volt, az mindenkivel megesik, hogy összevész valakivel, és jól elverik egymást, különösen a mi világunkban, ha két dominánsnak sikerül egymásba botlania. Egyébként is, nekem olyan egyedi a stílusom, hogy azt tudni kell kezelni, de az ő természetével ez láthatóan lehetetlen volt, tehát abszolút nem vagyunk mi ketten kompatibilisek egymással. Nekem azonban látnom kellett, hogy tényleg itt van, nem csak rosszul érzékeltem. Bár nem szoktam rosszul érezni semmit, úgyhogy már maga az elgondolás is teljesen abszurd. - Jobb lesz, ha moderálod magad, és megválogatod a szavaidat. Tudom, hogy ismeretlen ez a terep neked, de megsúgom, hogy itt nem szokás így beszélni, különösen nem egy nővel! - hívtam fel a figyelmét, államat királynői tartással szegtem fel. A merő ellentéte voltam ennek a hímnek, két teljesen más dolgot képviseltünk mi ketten mindenféle téren, de ezzel nincs is semmi gond. Ha mindenki egyforma lenne, az nagyon udalmas volna, igaz? - Egyébként is, miért jutnál eszembe? Hidd el, nem rajtad ábrándozom éjjel-nappal, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, tehát inkább neked szar ügy, amiért nem ábrándozik rajtad senki - utaltam arra, hogy bizonyára én sem jutottam az ő eszébe. Annyira azért nem volt ám szar ügy, amíg nem gondolok rá, addig nem bosszantom fel magam még véletlenül sem. Annyira nem nagy különlegesség ez, sőt, igazából teljesen logikus, hogy igyekszem elkerülni azt, amivel csak felizgatnám magam. És sajnos nem a jó értelemben... - A templomra gondolsz? - kérdeztem meglepetten, felvonva egyik finom ívű szemöldökömet. - Nocsak, mióta törődsz a műemlék jellegű épületek megóvásával? - természetesen egy pillanatra sem rejtettem véka alá, hogy sikerült eléggé meglepnie engem. Nem néztem ki belőle, hogy érdekli az ilyesmi, de valami azt súgta, hogy ha igazat is beszél - hiszen nem éreztem felőle hazugság szagát -, nem kizárólag emiatt érkezett ma ide. Azért nem most jöttem le a falvédőről, ha valaki nem járatos ilyen közegben, akkor hirtelen nem fog ekkorát változni, hiszen ugyanúgy nem fogja igényleni később sem. Sőt, belőle előbb néztem ki, hogy kiborítja ez az egész, semmint, hogy élvezné. - Sajnálom, hogy kiábrándítalak, de általában nem szoktam ott lenni az esküvőkön, attól még, hogy a ruhát én készítem. Rajtad is jobban állna egy rád szabott öltöny. Máris elegánsabb, alkalomhoz illőbb lenne a megjelenésed! - intettem a tömeg felé, pezsgőt tartó kezemmel. - A ruhák amúgy sem giccsek, csak kellékek... - legyintettem egyet már-már nemtörődöm mozdulattal, ezzel fejezve ki, hogy annyira ez most nem foglalkoztat engem. Más viszont annál inkább, amit nem is voltam rest szóvá tenni. - Tehát, miért érkeztél ide valójában? - érdeklődtem tovább kíváncsian, végignézve a bajuszát tisztító mozdulatsort. - Mert az holt biztos, hogy nem inni pár pohárral, és ünnepelni a művészet életben tartását! - jó, annyira én sem vagyok művészlélek, bár az én munkámat is lehet úgy felfogni, hiszen alkotok. Ráadásul rajzolni is elég jól tudok, még ha nem is reklámozom sokszor. Tekintetemet közben le sem vettem róla, csak ittam pár kortyot az aranyló italomból, érzékeimmel végigtapogatva a teremben összegyűlt népséget. Vajon mit keresel itt?!
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ha nagyon akarom, tudom én kezelni az ilyen csibéket, főleg ha valami megfog bennük. Ez viszont múltkor is annyira felhúzott, hogy nekiestem. Szerintem ő is élvezte végül. A nyelve valami pokoli, de harcolni, bunyózni jó volt vele. Az csak azzal szar, aki hagyja magát, töketlen. Még ha nálam jobb is vagy erősebb és legyőz, akkor is kurvára bejön mindig a balhé. De itt most nem lehet, csak dumálni, az meg az ő terepe. És ez kurvára idegel. Látszik is... - Majd te mondod meg, mit hadováljak, mi? Urald, aki hagyja magát... A fejemet kicsit leszegve nézem, mint a támadni készülő farkas. A falhoz szegezem a szemeimmel. Tudom, hogy nem hatja meg. Erős, mint én is. A fene vigye, mégiscsak élvezem én ezt, hogy itt gürcölni kell vele. Akivel könnyű, azzal unalmas is, kivéve, ha ágyba akarom vinni. Ezt is vinném és mekkora dühszex lenne belőle! De most csak hecceljük egymást, az egóink feszülnek össze. - Szar lenne, ha ettől lenne szar. Nem függök én másoktól. Picsogjon, aki akar, hogy nem szeretik, nem gondolnak rá és sírjon otthon egy tea mellett. Én megyek és utat török magamnak. Ma este szolidabb és rejtélyesebb akartam lenni, de ezek után már nehéz lesz. Ez a liba kifigyelt és képes beletojni a levesembe. Le kell rendezni. - Nem azért vagyunk itt? Idefigyelj, én raktam ezzel a két kezemmel is téglákat és felhúztam egy egész katedrálist! Mutatom a két lapátot, a kérges tenyereimet, amikkel még rabszolgaként tényleg ezt csináltam. Nyilván nem egyedül, de kurva kemény volt. Becsülöm én a hitet, főleg ha érzem benne az igazi szentséget, az erőt és itt éreztem. Ezt már nem verném szét. A pajzsomat félig eresztem le, nem félek itt semmitől, de azért van egy szint, aminél többet csak keveseknek engedek. Érezheti, hogy nem kamuzom. Meg azt is, hogy nem ez a teljes igazság... - Leszarom, hogy hol vagy te! Miért jöttél ide, mit akarsz? Ha nem rögtön kötözködni kezdett volna, én se tettem volna. Bunyózni lehet úgy is, hogy imádjuk egymást. Nem csipázom a vitákat. Ezt se fogom sokáig folytatni. Inkább ütök vagy megemberelem magam és kimegyek. Ha ő is kijön, akkor ott ütök. A vitatkozás faszság. Állítok és tagadok, kész. Az én dolgom, mit veszek fel és így jól érzem magam. Legyintget itt, mintha szúnyogokat csapkodna. - Húzzunk ki innen, aztán megbeszéljük. Te, Holly, nem elég nagy neked ez a slepp? Miért pont engem szúrtál ki? Ennyire nem kéne elmérgesíteni. Érzem én, de a büszkeségem dacol a logikával. Ha kimegyünk, rossz vége lesz. Ha maradunk, még rosszabb. Nem én vagyok a békenagykövet. Kiiszom a poharat és lerakom a legközelebbi peremre. A karjaimat szélesen tartva várom, hogy mit akar a lujza. A fejemet ingatom bosszankodásomban és egyre morcosabban nézek ki a bajszom mögül.
- Azzal nincs probléma... - mosolyodtam el szélesen, önelégülten arra, hogy uraljam azt, akit lehet. Hát én bizony uralom, és hiába erősebb nálam a néhány év korkülönbség miatt, az erő még nem minden. Jó harcos vagyok, úgyhogy nem kellett félteni. A múltkor kölcsönösen páholtuk el egymást, ő sem maradt sértetlen, és akkor még finoman is fogalmaztam. Azt ugyan nem mondanám, hogy élvezem a harcot, viszont elmenekülni sem szokásom előle, az is biztos! Nem vagyok az a típus, aki gyáván kihátrál, csak azért, mert tudja, hogy az ellenfele jó eséllyel helyben fogja hagyni. - Mi lenne, ha megpróbálnál inkább lehiggadni? A falra mászok az ideges energiáidtól! - sziszegtem oda kissé ingerülten, mert ezzel csak azt fogja elérni, hogy engem is felpaprikáz, legalább annyira, mint amennyire ő most mérges volt. Sejtettem, hogy nem érzi túl konfortosan itt magát, azt meg pláne, hogy nem örült annak, hogy lebukott valaki előtt, hogy ilyesfajta helyen jelent meg. Szerintem az sem tett éppen jót neki, hogy ez a valaki éppen én voltam. - Wow, és most le kellene, hogy nyűgözzön? - kérdeztem tettetett meglepettséggel. Én meg irányítottam Franciaország királyát annak idején. Na, és? Ha úgy vesszük, volt egy egész országom, de csináltam még más olyan dolgot is, amivel beírtam magam a történelem könyvekbe. Nem voltam mindre büszke, de attól még a tények nem változtak. Akinek ilyen hosszú élet adatik, mint nekünk, annak elkerülhetetlen az életében, hogy maradandót alkosson. Legalábbis annak mindenképpen, akit érdekel is a körülötte lévő világ. Én nagy dolgokra születtem, már eleve csak azzal is kitűntem volna, hogy Kilaun lánya vagyok, de ezt sajnálatos módon nem dörgölhettem az orra alá. - Egyébként ez még mindig nem lenne elég indok arra, hogy most is törődj vele, ezt te is tudod... - tettem hozzá. Nem tudtam, hogy rabszolgaként épített-e, vagy más miatt keveredett oda, de nem is fontos. - Egyszerűen csak nem feltételeztem rólad ilyesmit! - vontam meg végül a vállaimat, ezzel zárva le a témát. Pusztán ennyi oka volt a meglepettségemnek, és annak, hogy szóvá is tettem a dolgot. - Úgy látom, hogy súlyos indulatkezelési problémáid vannak - vontam fel a szemöldökömet, mert egyáltalán nem láttam okát ennek a heves kitörésnek, és a trágár beszédnek, amivel engem jutalmazott. Még ugyan visszafogottan viselkedtem, nem is tettem volna másként ilyen társaságban. - Tőled? Én ugyan az égvilágon semmit nem akarok! Attól mentsen meg az isten! - emeltem meg megadóan mind a két kezemet, még hátráltam is tőle egyet, bár nem azért, mert tartottam volna tőle. Ezt nem is voltam rest kifejezni, ajkaimon kárörvendő mosoly jelent meg. Ha ugyan azt hitte, hogy meghátrálásra késztethet akármikor is, akkor nagyot tévedett. - De, történetesen elég nagy, és semmi kedvem elszakítani a ruhámat amiatt, mert te képtelen vagy civilizáltan viselkedni egy esélyen! - szegtem fel büszkén az államat, pezsgős poharammal intve felé. - Azért, mert téged ismerlek, és te vagy az egyetlen, aki nem illik ide. Ez felkeltette az érdeklődésem. Nem kell ebbe többet belegondolni, mint amiről szó van! - engem aztán cseppet sem érdekelt, hogy mennyire néz morcosan. Most már én is mérges lettem, főleg azért, mert többet lát ebbe az egészben, mint amennyit kellene. Hát hol érdekelt engem, hogy mit akar itt? Bár abban még mindig teljesen biztos voltam, hogy okkal érkezett, és ez nem a műemlék jellegű templom megóvása volt. Valami másnak is kellett lennie, és jobban járt - szerintem mind a ketten tudtuk ezt -, ha nem feszegeti tovább a határaimat. A helyzet az, hogy igazából saját magát hergelte fel a semmivel.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Felrúgnám ezt a nőstényt. Ha nem itt lennénk, már szakadna a ruhám és rá is rontanék. Elagyabugyálnám, mint múltkor. Méltó ellenfél, nő létére olyan ereje van a kora és a vére miatt, hogy kurva szívesen birkóznék vele. Meghódítani nem tudnám, nem az én szivaromat szívogatná, úgyhogy meg se próbálom. Van könnyebb, aki szívesen jön. És most jól megnézem magamnak. A szemeibe meresztem az én szemeimet. Ez parancsolgat itt nekem? Ha én lehiggadok, akkor már bevertem valakinek a fejét vagy hasonlót tettem. Csak lesem, hogy mi a frászt csináljak vele. Minek jön ide így? Egy nővel is tudok beszélni, ha normális, de ez rögtön támad. Mint a kígyó, alattomosan, nyelvvel. Az nem az én műfajom. Szócsata? Faszság. - Mi nyűgöz le téged, Holly? Letörik a cuki műkörme, ha ránéz egy malterosvödörre. Ő az elit királynője vagy faszom tudja, micsoda. És akkor mit csináljak? Lehajol a pórnéphez, hogy csesztesse. Ehh... - Sok mindent nem tudsz rólam. A templomok áhítata annyira illik hozzám, mint bivalyhoz a csokornyakkendő. Ezt mondta az egykori párom, aki elég jól ismert. Pedig el tudok olvadni a szentségben. Az igaziban, nem a kamupapok és hazug hívők között, hanem akkor, mikor tényleg együtt van az emberek hite. Ez egy batyu, amit cipelek, nem tudom megmagyarázni, csak érzem, hogy számít. A szemöldökeim csak szorosabbak lesznek, ahogy védekezik. Megakar alázni. De ki előtt? Csak úgy? Az kurvára nem sikerült még senkinek. És mosolyog a rohadék... Leteszem a poharat, mert azt hiszem, a kezeimre hamarosan szükség lesz. A Bestiám már tombol odabent és megkörnyékezi Holly-ét. Még bírom szorítani, de egyre jobban acsarkodik és rángatja a pórázt. Szegény, úgy sajnálom ilyenkor, hogy nem mehet szabadon marcangolni. Én nem érzem át azokat a leheletfinom érzéseket, amiket az ilyen nők. Egyszerű vagyok, mint a barlangrajz, de így érzem jól magam. - Ej, de kényes vagy... Eszembe kell idéznem, hogy miért vagyok itt. Nem azért, hogy hírverést csináljak. Nem szólalkozunk össze, nem kiabálunk, nem keltünk feltűnést. Csendben és titkon nyírjuk ki azt a fickót, akiért idejöttünk. Holly egy bolha, aki idegesít, kurvára viszket miatta, amit megcsípett, de nem fontos. Pedig úgy leütném... - Idefigyelj! Ha képes vagy normálisan beszélni, akkor folytathatjuk! Ha nem, akkor inkább faképnél hagyom és kiszúrok valami könnyű prédát, egy egyszerű alakot, akivel dumálhatunk a semmiről vagy egy nyitott nőcskét, akivel kellemes időt töltök. Közben talán megnyugszik a Bestia is. A pofánverésre ez az este nem alkalmas, itt és most nem. A farkasom nagyon bánja, de most kivételesen az eszemet kell használnom. Az ultimátumot megadtam, még mindig lesem ezt a luvnyát, hogy mit tudunk egymással kezdeni. Kompromisszum részemről már nincs több.
Egyre többen beszéltek a közelgő bálról, miközben egyre gyakrabban botlottam bele az impozáns plakátjaiba is. Úgy éreztem, hogy ez remek lehetőség lenne arra is, hogy megismerjem jobban kicsit az ittenieket és a szokásaikat, illetve azokat, akik a hátam mögött suttogtak. Nem olyan régóta voltam a városban, de azért nem is tegnap érkeztem és fülem is egészen jó volt. Legtöbb esetben megmosolyogtatott, ahogyan a megjelenésemről vagy éppen az egyik helyi gazdagabb család lányához fűződő viszonyomat próbálták kitalálni. Semmi se volt köztünk, és sose lesz. Inkább csak egészen kellemes volt a társasága és segített még inkább kiismerni a várost, beilleszkedni kicsit. Nem voltam sose az a barátkozós fajta és ez mostanra se változott. Ohh, sokan talán azt gondolnák, hogy magányos vagyok, de mindennek megvan az előnye és amúgy is remekül szórakoztam. A legutóbbi siker ízét még mindig a számban éreztem. Wendy dacos válaszai igazán szórakoztatóak voltak, de a leginkább az volt igazán mámorító, hogy egy-két szóval milyen hatást is vagyok elérni Lionál. Számomra ő már nem volt több, mint egy báb, melynek a bukását mosollyal az arcomon nézném végig. Igaz, sajnálnám, ha nem nekem köszönhetően távozna a szellemek közé, de azért telhetetlen se leszek. Moon megállás nélkül mostanában csak a bálról csacsogott, hiszen ez nem új keletű esemény volt errefelé, de mégis mindig nagy izgalommal várta mindenki. Amolyan jótékonysági est, ahol mindenki álarc mögé rejtőzhet éjfélig, de aztán lehull a lepel mindenkiről, hacsak éppen valaki nem Hamupipőkét akar játszani. Idővel pedig még nekem is meghozta a kedvemet és nem is telt bele sok időbe, hogy megtaláljam a megfelelő öltözetet az eseményre. Ruha tökéletesen simult a testemhez azt kihangsúlyozva, amit kell. Sötétlő fürtjeimet a megszokottól eltérően most feltűztem, a vöröslő ajkak és a kiegészítők se maradhattak el. Főleg nem egy régi családi ékszer, amely egy kígyót formált; még a néhai férjem ajándékozott nekem. Nyugodjon békében! Aztán pedig nem volt más hátra, mint a maszkot is feltenni és könnyedén összekötni hátul, a hajamnál és készen is álltam az indulásra, miután a megfelelő magassarkú lábamra került a kisebb gyűjteményemből. Amikor megérkeztem, akkor a meghívót átadtam és megváltam a „kabátomtól” is, hogy utána szép lassan végig mérjem a helyet. Nem reménykedtem abban, hogy ismerős akadna itt, hiszen messzire jöttem el otthonról és talán még nem is mindenki jött rá arra, hogy élek és nem vesztem oda a tűzvészben, ami nekem köszönhetően tombolt. Egyre többen haladtak a parkett felé, én pedig hagytam azt, hogy sodródjak a tömeggel, míg végül a parkett mellett nem találtam egy üres részt. Onnan pásztáztam végig fürkésző és perszelő tekintettel a jelenlévőket, miközben egy régi ismerős dallam csendült fel. Nem állt szándékomban senkit se lerohanni, viszonoztam a mosolyokat, miközben biztos voltam abban, hogy előbb vagy utóbb lesz partnerem. Mégis csak azért jönnek ide az emberek, hogy találkozzanak számukra ismeretlenekkel, de úgy, hogy talán többé még se kelljen, hiszen a maszk könnyedén rejt el minket.
Lassan egy hónap telt el az ominózus esemény óta. A Vörös Holdak mindig problémásak voltak, amióta itt vagyok. Előtte is, mondták, de azt nem tapasztaltam. Ami idén történt, ez felkavaróbb volt az összesnél, még a két évvel ezelőttinél is, mikor hullottak a farkasok. Egyikük sem állt közel hozzám, túl sok könnyem nem folyt el, legfeljebb a társaimért, akik sirattak néhány bundást. De amikor idén szólt Will, hogy lenne egy rendkívül fontos kérdése... Vállaltam, bármi legyen az. Egész testemben reszkettem, mikor megtudtam, hogy közöttünk vannak az Elsők. Akkora erőt képviseltek, ami ellen kevesek lennénk. Nem tudtam, elhiggyem-e, hogy tényleg erre készülnek. És megtették. Azon a ködös hajnalon valami megváltozott bennem. Hősök lettek ők, az atyák és anyák, akiktől származik az a sok lény. Át kellett értékelnem a gondolataimat. Már értettem, mi történt az egykori kedvesemmel. És láttam a jót, amire képesek a farkasok. Eska is becsületből cselekedett, mikor elvette Maht farkasát. Megakadályozta, hogy árva bundások kóboroljanak a világban. Itt pedig az életét adta értünk, másokért. A testvéreivel együtt. És az áldozatok is vállalták a szerepüket. Nem tudom, mi csúszott félre, nem derült ki, de túlélték. Másként nézek a világra, a mi világunkra. Kellett idő, amíg regenerálódtam, testileg és lelkileg. Mostanra rendben vagyok. Tudni azt, amit csak kevesen tudnak, nagy felelősség és kerülgetnek az aggodalmak, hogy ha ezek a fiatalok elszabadulnak és nem jól élnek az ajándékukkal, elegendőek leszünk? Olyan időszak ez, mint az ősök korában. Nem akartam belebolondulni, úgyhogy hallgattam néhány barátomra, akik kiszúrtak egy remek bulit. Egzotikus hangszerek vására, kiállítás és a végén koncert. Mindez pedig jótékonysági céllal. Egy nemzetközi segélyszervezetnek ajánlják fel a bevételt, akikhez ma pénz folyik be. Épp egy szitárost nézünk, hogy varázsol ezen a különleges hangszeren. Ahol én felnőttem, az közel van Indiához és a kultúrák találkoztak, így odahaza is hallottam szitáron játszani embereket. - Terence, látod ott azt a két csajt? Mikor a városba jöttek, dumáltak velük a buszon. Menjünk oda hozzájuk! - szól a szakállas favágó haver, aki keményen edz is a munkája mellett. - Naná! Lesz közös témánk... Fester, nem jössz? Rádférne. Jót nevetnek, ahogy Terence az oldalamba bök. Udvariasan megrázom a fejemet. Nem akarok szórakozni szegény csajokkal. Néha megteszem, de ha a haverjaim akarnak labdába rúgni, nem rontom el az örömüket. Inkább hallgatom a zenét. Kommentár is van hozzá, a művész végtelen nyugalommal magyarázza, mi is a szitár titka. Most jön az a rész, hogy ki lehet próbálni és természetesen két gyerek rá is repül. Kiiszom a dobozos narancslevet, amit elhoztam. A közönséget nézem. A füleim nem fogják sokáig bírni, ahogy a gyerekek tépik a húrokat. A mester próbál utat mutatni, de hát 7-8 évesen még más az ember. Nem hallgat a nagyokra. Én is ilyen voltam. Elmosolyodom, ahogy ott játszanak. Aranyosak. De borzasztó ezt hallgatni, úgyhogy egyszerűen hátat fordítok és indulnék egy másik standhoz, de éppen csak ki tudok kerülni valakit. Óvatosan állok meg és a karjaimat látványosan felemelem, mintha készülnék felszállni. - Elnézést... Az energiák viszont ismerősek. Láttam már a városban. Nem csinál bajt, ezért nem ismertem meg nagyon. Kell ezen változtatni? Miért ne? Már múlik az ellenszenv, ahogy láttam a legnagyobb farkasokat megalázkodni. Rámosolygok a nőre és a szemeit figyelem. Milyen különleges! Egzotikus szépség, itt a helye.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Régóta nem zavargattam Lestert se, hiszen mindenki így ismeri mostanában, azt viszont mégis tudtam, hogy megütötte megint a bokáját, ezt pedig számomra mód felett jó volt. Talán még egyszer kellene csak borítanom a bilit és már helye se lenne abban a városban vagy falkában, vagyis nehezen tudom elhinni azt, hogy egy falka állandóan mindent képes lenne elnézni egy-egy tagjának. Magassarkúm ütemesen koppant a betonon, az utcaköveken, ahogyan egyre közelebb értem a jótékonysági esthez. Engem nem túlzottan érdekelt egyik stand se, én a partira voltam hívatott, amiket a pénzesebb rétegnek tartottak az egyik bálteremben, míg a másikban bárki élvezhette majd a koncertet. Nem voltam egy jótékony lélek, vagy attól függ, hogy honnan nézzük, hiszen jó pár zsarnoktól már megszabadítottam a világot és még egy idióta hátra volt abból a listából. Talán rég fel kellett volna adnom, de látva, hogy még mindig milyen hatással vagyok arra a hímre és miként képes reagálni… Hmm, mondhatjuk azt is, hogy jobb volt, mint bármelyik szappanoperát nézni a tévében. Főleg, hogy itt még voltak következményei. Arról meg volt egy sejtésem, hogy jobb ha elkerülöm messzire ezt a várost, ez a tény pedig kicsit bosszantó volt, de sose kellett félteni. Fel fogom én találni magamat, hiszen miért ne tudnám? Mondjuk egy levélke, ajándék. Hmm, nem is rossz ötlet. Ajkaim most is vöröslő színben pompáztak, mint oly gyakran, a hajam pedig kiengedve omlott a vállamra, a lapockámra és a mellkasomra. Mosolyogva figyeltem az embereket, de egy pillanatra megtorpantam, de aztán a baljós érzés tova is illant. Tudtam jól, hogy az egykor szeretet férfi nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy ezüst tőrt szúrtam belé, hogy megállítsam, ne jöhessen utánam. Mondhatni idő kérdése volt, hogy mikor fog beugrani köszönni, de számításaim szerint még biztosan lenne pár hónapom, mire rájön, hogy éppen merre is jár-kel az ördög lánya. Sietve kerültem ki egy gyermeket, amikor is hirtelen nekem jött valaki. A cipőmnek köszönhetően megbillentem kicsit, de sikerült szerencsére megtalálnom az egyensúlyt, így nem ültem le a földre, ahogyan nem is rántottam le a mögöttem lévő portéka egy részét. - Máskor talán előbb nézzen körbe, vagy ha nem túlzottan megy, akkor legalább azután kapjon, akit fel akart lökni, ne pedig tegye fel úgy a kezét, mintha fegyvert fognának magára. Elhiheti, ha a földön kötöttem volna ki, akkor semmit se ért volna a sajnálom. – lehet nem voltam valami kedves, de legtöbb esetben tényleg nem voltam az és megjátszani se akartam magam, mert mi értelme lenne? Semmi se. Amikor elmosolyodik, akkor érthetetlenül nézek rá, de inkább nem mondok semmit se, mert nem értem, hogy mi olyan vicces ebben a helyzetben. - Arrébb állna, vagy most már eldöntötte azt is, hogy nem csak fellök, hanem utamat is állja? – kérdeztem meg csöppet se türelmesen, hiszen nem érdekelt, hogy ki ő vagy mi ő, de akkor is útban volt, mert pont mögötte volt a bejárat felé vezető út.
A kezeim emelkednek, én is próbálom tartani az egyensúlyomat, de ha úgy kéne, akkor kapnék a nő után. Erős, érett farkas, megáll a lábán, rám nincs szükség. Csak imbolyog egy kicsit. Mintha már túl sok pohár tartalmát hajtotta volna fel. Az előbb láttam egy olyan alakot, már csak éppen hogy ment. - Igazából csak láttam, hogy nem szükséges jobban behatolni az intim szférájába. - szólok félig viccesen, újabb mosollyal. - De vigyázni fogok, még egyszer elnézést kérek! Tényleg nem illik ilyen dúvadként viselkedni. Még egy farkasnak is kijár az illem. Ha meg kellene fékeznem, persze nem így beszélnék. Azt már látom, hogy van szája és nem fél kinyitni. - Parancsoljon! - állok félre és kezemmel mutatom az utat. - Megkérdezhetem, hová siet ennyire? Én is nézelődöm itt, ha tud egy jó programot, örömmel hallgatom! Nekem is van mit a tejbe aprítani, tettem is felajánlást, de beszédet nem mondok és hírverést sem akartam. A csendes többségbe olvadnék bele, névtelenül segítve azokon, akik majd így jutnak ruhához és élelemhez. A bál így nem nagyon érdekelt, a koncert inkább és minden más is, amit itt meg lehet nézni. Többek között a farkas, akire érdemes odafigyelni. Maht is sokáig tudott várni, mire kimutatta a foga fehérjét. Gyanakvó vagyok, persze, hogy az, de érdekel is a nő. Kíváncsi vagyok rá, a megszólalásával pedig még kíváncsibbá tett. - Mondja, mivel foglalkozik? Én harcművészetet oktatok - próbálom folytatni, amit kissé esetlenül kezdtem el és közben elveszek még egy üdítőt.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem igazán érdekel, hogy mit akar mondani, ahogyan ez a férfi se, még akkor se, ha igazán szemrevaló és kedvemre lenne akár szórakozni vele, de most nem ezért voltam itt. Amikor viszont megszólal, akkor meglepetten pillantok rá és hamiskás mosolyra húzódik az ajkam, miközben ismét végigmérem őt. - Még kész szerencse, hogy nincs kánikula, vagy túl hamar lebukna, hogy mi Ön, nem? – kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül, mert lehet másképpen értette azt, hogy érezte, hogy nincs szükségem segítségre ahhoz, hogy megálljak a lábamon, de én hirtelen nem tudtam másra gondolni. Ha tévednék, akkor úgyis idővel kiderül, de legalább jelenleg biztosan el tudja fedni a tetoválásait, ha az, aminek gondolom. Az újabb elnézésemre meg már nem is reagálok, felesleges lenne. Csak egy aprót bólintok, hiszen nem szokásom azt mondani, hogy köszönöm és már el is indulok a bálirányába, amikor is a kérdése megmosolyogtat, így megállok, de nem fordulok egyből vissza hozzá. Végül ártatlan mosollyal fordulok meg és mérem végig őt. - Tényleg szeretnéd tudni? – teszem fel költőien a kérdést, de mielőtt felelhetne rá, ismét megszólalok. – Éppen vacsorát keresek, aki kedvemre lehet és elszórakoztathat, hasonlót, mint amilyen te vagy. – mondom úgy, mint aki komolyan gondolja. És talán részben így is volt, hiszen egy kis szórakozás mindenkinek kijár, még nekem is. Főleg, hogy a hímet, akinek az életét meg akarom keseríteni elnyelte a falkája, így jelenleg túl sok élvezetes és szórakoztató pillanat nem jutott nekem, de néha mindenhez idő kell és egyébként se tettem le még a bosszúmról. -Hmm, biztosan sikere lehet a nők között, vagy azért mondta, mert szeretné bemutatni a tudását? – felelem könnyedén, majd elveszem a kezéből az üdítőt, akár megkínál vele, akár nem. Ha már majdnem felborítót, akkor legalább kiszolgálom magam vigasztalásul. – Üzletasszony vagyok, néha hozzám fordulnak azok, akik segítségre szorulnak. – felelem úgy, mintha igaz lenne és egy hangyányit igaz is. Kínzó voltam, információkat szereztem, most meg információkkal kereskedem továbbra is. – Hol hagyta a barátait, vagy a barátnőjét? – léptem hozzá közelebb, miközben kíváncsian fürkésztem őt, mint aki csak meg akarja őt fejteni ennyi idő alatt. Milyen jó is lenne, ha ennyire könnyen menne, de így legalább van benne kihívás. – Ha már ilyen ravaszul elérte, hogy bizonyos időre maga mellett ragadjak, akkor elárulja, hogy kihez van szerencsém? -
Túl sok rosszat nem hallottam még erről a nőstényről és most se mutat mást, mint felháborodást, amiért tulajdonképpen nem is hibáztathatom, hiszen én mentem majdnem neki. A hátsó szándékokkal viszont számolok. Egy farkasnál sem árt ilyenekre gondolni, ahogy embereknél sem, higyjek bármennyire is a jóban. Én is végignézem őt, ahogy méreget. Van mit nézni, csinos nő. - Magának jó orra van ehhez. A vidéken meg viszonylag ritkán van kánikula. Meleg helyzetek viszont akadnak. Én is villantok egy félmosolyt. A városban már rég történt olyan, ami miatt be kellett vetnem magam. Ez a jó. Fairbanks más, ott mennek a dolgok. Az az áprilisi hajnal pedig mindent megváltoztatott. Egyikünk se marad ugyanaz, miután látta és érezte azokat az erőket. Egyébként meg egy teletetovált test nem a világ, egyre többen díszítik így magukat. Bólogatva mosolygok a visszakérdezésre. Annyira nem érdekel igazából, de ha már találkoztunk, nem árt megismerni. Azt a pár farkast, aki hosszabb ideje él itt, jobb közel tartani. - Szóval éhesek vagyunk. Hát akkor csatlakozom ehhez a vacsorához! Röviden belenevetek a mondat végébe és teszek egy lépést, amerre a nőstény is indul. Felkeltette az érdeklődésemet, a játékba pedig simán belemegyek, mivel megvan az akaratom és az erőm, hogy irányt váltsak, ha eltúlozná. És inkább velem játsszon veszélyeset, mint gyenge emberekkel. - Nem panaszkodom - zárom le röviden, ahogy a nőügyeimet is szoktam már jó ideje. - Itt? Ugyan mi okom lenne rá? - kérdezem széttárt karokkal nevetve. Mert remélem, nem úgy alakítja a dolgokat. Figyelem, ahogy apró dolgokkal akarná átvenni az irányítást. Egy üdítővel még megteheti... - Szépen hangzik, de rejtélyesen. Mintha nem túl legálisan tenné. Vagy egyenesen hazudik. - Ha azt mondom, hogy segítségre van szükségem, mit tudna tenni értem? - kérdezem kíváncsian, elméleti síkra terelve a témát. - Én is foglalkozom azokkal, akik segítségre szorulnak, de jobban szeretem megtanítani az ilyen helyzetek elkerülését. Mert nem a rúgás a lényeg. Ha egy kiskamasz le tudja beszélni a másikat a bunyóról, az sokkal többet ér, mintha végül kiüti. A farkasokat is szoktam tanítani. Mikor beavatkozom, többnyire úgy teszem, hogy legközelebb már ne legyen kedvük hasonlóhoz. Ezt a nőstény is érteni fogja talán. - A barátaim éppen elindultak barátnő után nézni. És magát ki hagyta éppen egyedül? Az biztos, hogy nem kell félteni. Olyan típus, hogy ha egyedül megy bulizni, már a bejáratnál hárman leszólíthatják, ha meg ő lép akcióba, eléri, amit akar. Ez a benyomásom. Kérdés, hogy mik a céljai? Közelebb jöhet, nem bánom. Kellemes a jelenléte, de teljesen azért nem oldódom fel. Az ördög nem alszik... - Fester Rothstein. Önt hogy hívják, kisasszony? Kezet nyújtok és ha adja, adok rá egy csókot. Ismerem a tiszteletet és amíg nincs rá különösebb okom, hogy megvonjam tőle, addig megkapja. Közben magamhoz veszek egy ásványvizet és belekortyolok. - Szereti a várost? Én nagyon. Van benne élet is és kellő élettér is. Mikor is érkezett? Már láttam és nem volt nehéz megjegyezni az arcát - élek egy apró bókkal, amit megtoldok egy mosollyal is. Közben elhaladunk egy fúvós mellett, aki csodálatos, varázslatos hangokat csal elő a hangszeréből. Egy pillanatra meg is állok és nézem, ahogy játszik.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- És Önnek ellenére vannak a ritkán felcsapó lángok, amik a meleg helyzetekhez vezetnek? - kérdezem meg egy hamiskás mosollyal az arcomon, mert teljesen másra értem, mint ő értette. Direkt értem félre, mintha csak zavarba akarnám hozni őt a burkolt célzásommal, hiszen fülledt levegő könnyedén létrejöhet bárhol, ha olyan a hangulat és a társaság is. Kíváncsian fürkészem a férfit, hiszen kedvemre való lenne, de abban már nem vagyok biztos, hogy ő milyen játékokat is űz. Megtanultam már életem során, hogy senkiben se bízzak, mert az túl veszélyes és nem éppen szerencsés. Nem egyszer égettem már meg magam ilyen téren és emiatt keveredtem erre a fagyos vidékre is. A szavaira megtorpanok kicsit, majd jobban szemügyre veszem, miközben egyik szemöldököm kicsit feljebb szalad és egy hümmögés hagyja el az ajkaimat. - Biztos vagy abban, hogy szeretnél a vacsorám lenni? Még a végén bajod esne, vagy csak nem bírnád a tempót? – mosolyodom el ártatlanul, mintha nem éppen most céloztam volna arra, hogy milyen vacsora után is nézelődnék. Közelebb lépek pár pillanat erejéig, miközben a mosoly nem tűnik el az arcomról. – Vagy csak mások szórakozását félted? Ne félj, ha végeztem a tiéd lehetnek. – tettem még hozzá úgy, mint aki tényleg csak azt akarja tesztelni, hogy mennyire lehet vele szórakozni, mennyire veszi a lapot, vagy éppen mennyire akar meghátrálni mégis az illető. Régóta nem voltam már igazán kedves és jóságos. Rendben van, Gloria másabb volt, ahogyan a halálhíre is kicsit megrendített, de még se kerestem fel a sírját, ahogyan este se sírtam a tele a párnámat, de kicsit hiányzott az az őrző. Volt benne valami, én láttam, még ha ő nem is. - Akkor nem kell félnem, hogy hamarosan féltékenységi rohamot fog kapni valaki, mert velem látja? – a tekintetemmel pedig a tömeget fürkészem. Cipőm sarka ütemesen kopog a betonon, ahogyan szép lassan együtt folytatjuk tovább az utunkat. – Csak nem szégyellős? Sose próbálta még nyilvánosan? – tudom, hogy igazán rossz vagyok, hogy megint kiforgatom a szavaimat, de mégis jó érzés kicsit játszadozni vele, figyelni a reakcióit, hogy mire miként reagál, mennyire tudja elviselni az ilyen fajta beszélgetést. Főleg, ha nem éppen a tervei szerint haladhat egy beszélgetés. Sok mindent elárul az emberről ez is. Elnevetem magam a szavain, főleg a kérdésén és megrázom a fejemet. - Ügyes, de ha majd segítségre szorul, akkor keressen fel és majd eldől, hogy mit tudok tenni, vagy másképpen van szüksége segítségre? Bár abban az esetben is jobban jár, ha eljön hozzám, vagy itt szeretné, hogy segítsek? – pillantok rá ártatlanul, angyalokat megszégyenítő mosollyal, miközben a pillantásom pontosan olyan területre téved, amire céloztam gonoszul, majd újra arcára téved a pillantásom, de még mindig angyali mosoly játszik arcomon. - Többet ésszel, mint erővel. Érdekes. – hümmögök még egy sort a szavaim mellé is, hiszen tényleg az. Az izom megvan nála, de az ész is, legalábbis eddig ügyesen bizonyította ezt, így nekem óvatosabban kell játszanom és talán nem meglepő, hogy a félreérthető szavait teljesen másra fordítottam inkább át. Ezzel legalább elkerülhető a konkrét válaszadás is. - Kimondta, hogy valaki egyedül hagyott? Talán csak meguntam az előző partneremet, erre nem is gondolt? – pillantok rá egy hamiskás mosoly keretében, hiszen ki tudja mi lett azzal, akit megunok. Nem öltem meg, de én csak a kalandoknak élek, nem keresek semmi komolyat, ahhoz pedig csak elég kirakni az illetőt a házamból, vagy inkább el se vinni oda. - Örülök a találkozásnak Mr. Rothstein, csak szólítson Honore-nek! – elfogadom a felém nyújtott kezet, de nem szorítom meg a keleténél jobban, viszont a teljes nevemet se árulom el. Nem bízom benne, ezt pedig érezheti ő is ebből is. Nem az akták miatt, de néha jobb rejtve maradni névtelenül, mintsem emlékekhez esetleg nevet társítva valahol megőrizve lenni. Meglepetten pislogok, amikor kézen csókol, de nem húzom el a kezemet, csak az után, hogy végzett. Lám-lám, egy úriember, vagy legalábbis annak akarja mutatni magát. - Egészen kellemes, van élet, de még se nagy. Kicsivel talán nagyobb lehetne, de nem rossz. Most tökéletesen megfelel. – felelem úgy, mintha ez lenne a teljes igazság. Remek hazudozó vagyok, így ő se sejthet semmit se. A hazugság szagát ő úgyse érezheti, arcom pedig nem árulja el, hogy csak féligazság az, amit mondok. – Még tavaly, Ön? – pillantok rá kérdőn, miközben a kellemes dallam is egyre inkább tovaszáll, miközben megállok az egyik árus bódéjánál, hogy szemügyre vegyem mit is árul.
- Ha ilyen csinos hölgyek között csapnak fel, akkor nem. Játszunk félreértőset! El tudnám képzelni egy hasonlóval, akikhez aztán beszállhatnék harmadikként. Azzal a feltétellel, hogy civilnek nem lesz baja. Mert az eszemet és a felelősségérzetemet nem dobom el, akármilyen bombázó a nőstény. Zavarba hozni pedig nem tud ezzel. - Érdekes elképzelések. Nem, nem véletlenül ültem le az asztalhoz - felelek a trükköt leleplező örömmosollyal. Átvitt értelemben. Ügyesen játszik a szavakkal, ügyesen akarja elrejteni a valódit. Egyre gyanúsabb, de még mindig jár neki az esély, hisz huzakodásért még egy farkast se bántottam. - Nagylelkű tetszik lenni, hogy az én szórakozásomért is aggódik. A közelsége egyáltalán nem zavar. Feltételezem, hogy van józan esze és nem itt áll neki balhézni. Vigyorgok, mert nem rossz érzés, ahogy itt áll előttem egy ilyen csinos nő, de az is biztos, hogy készen állok, ha mégis cselekedni kéne. - Háhá! - nevetek egy jót a feltételezésen, hogy pont ez tartaná vissza. - Attól ugyan nem. Irigy pillantásoktól esetleg. Nem láttam itt senkit, akivel korábban próbáltam volna kavarni vagy aki próbálkozott volna, de még felbukkanhat egy-két ilyen. Nem nagyon érdekel, a magam ura vagyok, nem várhatják tőlem, amit nem adhatok meg. - Jobban kedvelem a diszkréciót. Magának mi a legextrémebb esete ilyen téren? - kérdezem kíváncsi mosollyal. Mahttal azért megtaláltuk egymást a mezőn vagy az erdőben, de más egy tibeti falu és egy amerikai nagyváros. Ebből a nőből abszolút nem nézem ki, hogy mindenki elé tárná a bájait, azt viszont igen, hogy mást rávesz erre. Ő a csábító, a kísértő, a külseje és a stílusa együtt elég vadító. Józan maradok, két korty között hallgatom, hogy kopog tova a haladását mindenkinek jelző cipősarkaival. A járását is figyelem. Vérprofi, divatbemutatón se csinálják különbül. Élvezem a helyzetet és a társaságot. Eddig kellemes. - Ha majd, akkor rendben, magához fordulok először. Ó, nem vagyok türelmetlen, nem igénylem, hogy itt és most vegye kezébe a dolgokat. Az ártatlan démon pillantására csábosan bólintok. Nézelődjünk! Én is szemügyre veszem, amit kirakott a kirakatba, meg a körvonalakat még jobban. Nem semmi. - Maga talán a bicepsz erejére támaszkodik? Kötve hiszem, ez érződik is a hangsúlyon. Attól, hogy van rajtam egy jó adag izomköteg és hogy régóta űzöm az ipart, nem lettem agyatlan. - Talán nem mindenki kedveli az éles elméjű nőket. És talán magánál is nehéz fenntartani az izgalmi szintet. Megint kétértelműen szólok és még kacsintok is, pedig azt ritkán szoktam. Nem képzelek bele ebbe többet, nem látok rögtön fekete özvegyet, aki lerágja a partner fejét, mikor megunja. Talán. Kulcsszó nála. - Honore, részemről a szerencse! Nem várta, amit teszek. Ezek már kimennek a divatból, pedig szerintem szép gesztusok. - Most? Csak nem a távozást fontolgatja? Utazgatni jó dolog, a vérfarkasoknak pedig még több idejük van rá. A kérdésem inkább azért szól, mert csak most találkoztunk. Lehet, hogy két nap múlva itt se lesz. Vagy még két évtizedig boldogítja a várost. - Már jópár éve itt élek. De ez a város mindig tartogat meglepetéseket. Érdekes holmikat lehet látni annál a pultnál, aminél megállt. Az ékszerek nem olyan izgalmasak, de azért megnézek mindent. Különleges motívumok, formák. Egy sárkány, olyan kínai forma, aminek a nép beöltözik és sok lábon viszi az ünnepségeken. Kezembe veszem a lényt ábrázoló medált és a tenyeremben tartva mutatom Honore-nak. - Igazán szép, nem? Tudta, hogy a sárkány a békét és a virágzást jelképezte régen? Ma meg az elviselhetetlen házastársat, például. Nekem azt jelenti, amit Keleten hisznek ezekről a lényekről. Kíváncsi vagyok, mit gondol ezekről a nőstény.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Csak aztán nehogy beletörjön a bicskája egy ilyenbe. – szólalok meg úgy, mintha csak az időjárás lenne a téma. Sok pasi ábrándozik édes hármasról, kevesen jutnak el addig és még kevesebben tudnak jól teljesíteni egy ilyen helyzetben. Nem minta ki akarnám vele próbálni, de attól még jól esik elméleti síkon beszélgetni ilyenekről, felmérni a terepet. Felvonom a szemöldökömet, miközben egy féloldalas mosoly bujkál az arcomon, de nem felelek semmit se, hiszen felesleges lenne. Sokaknak csak a szájuk nagy, de aztán pedig mindent elrontanak, netán ő is ilyen lenne? Ki tudja, de hirtelen nem is érdekel. – Még talán egyszer ez fog a sírba vinni. – forgatom meg kicsit a szemeimet, mert hirtelen kezdem úgy érezni, hogy talán unalmasabb a fickó, mint aminek első pillanatban gondoltam. Talán tényleg csak annak él, ami, de ha rosszat is tennék, akkor elég hamar eltűnnék ahhoz, hogy a nyomomra se tudjon bukkanni, főleg, hogy még a nevemet se ismeri igazán. Nevetése nem hat meg, ahogyan az irigykedő pillantások se, így csak egy hanyag és alig látható vállrándítással reagálom le a dolgokat. - Ha egyszer talán felnő, akkor megtudja. – kacsintok a szavaim mellé, hiszen nem fogom beavatni ilyen téren, hogy mi volt a legextrémebb ilyen téren, de az is biztos, hogy a férjem megölését is idesorolnám, hiszen ő is hasonló helyzetben lehelte ki a torkát. A férfiak szeretik azt hinni, hogy olyankor nem veszítik el a figyelmüket, de ha nem teszik meg, akkor igazán jók se tudnak lenni vagy élvezni a dolgot… Szavaira nem reagálok, úgy teszek, mintha meg se hallanám az utcaforgatagában. Főleg, hogy közben szép lassan el is indulok és ő nem követ egyből. Nem mintha bánnám, helyette inkább kíváncsian figyelem a tömeget, mintha csak egy jobb parti után nézelődnék. - A bicepsz egyeseknek minden, míg mások számára semmit se jelent. Az pedig, hogy mire szeretek támaszkodni, ki tudja. – mosolyodom el hamiskásan, miközben ismét megrántom kicsit a vállaimat. Nem mondok szinte semmit se, de ehhez már régóta remekül értek, hogy ne fedjem fel a titkaimat csakúgy mások előtt. Főleg ne egy őrző előtt. - Sok a talán, még a végén bele fog fájdulni a feje, ha ezen töri a fejét. – pillantok rá komolyan. – Másrészt meg többen szeretik az okos és erős nőket, mint hinnéd, csak sokan nem merik bevallani nyilvánosan. – nem árulok el nagy titkot, ha van esze, akkor ezt ő is tudja. Néha szeretik azt a férfiak is, ha más vezet, ahogyan egy-egy okosságnak is megvan az előnye, de attól még, hogy valaki okos, könnyedén eljátszhatja a hülyét és előnyére fordíthatja a helyzetet. - Semmi se tart örökké, így ahogyan megjelennek az emberek, úgy el is tűnhetnek. – az, hogy mennyire is fontolom a távozást nem tartozik rá. Senkim se, ahogyan azt se osztanám meg vele, hogy egyedül egy hím miatt vagyok itt, hogy kicsináljam; közben pedig vagy vele fogok meghalni, vagy pedig úgy sétálok el, mintha mi sem történt volna. - Attól függ, hogy mit ért meglepetés alatt, de ez nem tartozik rám. – értheti úgyis, hogy hidegen hagy, hogy számára mi okoz meglepetést. Nem barátot jöttem keresni, ahogyan a felszín alatti dolgok is legtöbb esetben csak azért érdekelnek, hogy felhasználhassam idővel mások ellen. - Igen, tudtam és érdekes, hogy itt teljesen mást értenek alatt. Szereti a keleti kultúrát? – pillantok rá kérdőn, miközben tovább indulok és közben az árusok portékáját figyelem.
- Talán járt már úgy? Nem sok hölgytől kérdezek ilyet. Ettől a nősténytől bátran lehet, hisz ő még ilyenebbeket is megpendít. Fura dolog a hármas, nem annyira bensőséges, inkább az élvezetek halmozásáról szól. Annak is megvan a helye, mint a világon mindennek. - És magát mi kísérné a sír szélére? Egy bátor száj? - kérdezem szolidan mosolyogva. Tud feszültséget kelteni, provokálni, ha valaki vevő rá. Az én érdeklődésemet felkeltette, több szempontból. Látom, hogy kissé csalódást okoztam vagy inkább afelé akar terelni, hogy lépjek nagyobbat. Meglátjuk. - Gyorsan növök - kíváncsiskodom tovább, ha már felhozta ezt a "nyílt színen csináljuk" témát. - Szerintem magának nincs is szüksége támaszra. Csak az erőt keresi. Tele van utalásokkal, egyfolytában célozgat és egyre inkább érdekel, hogy mit akar igazából? Lő mindenre és majd válogat abból, ami lepottyan. Vagy van egy konkrét célja, amit az apró csípések mögé rejt. Erős, hogyne, de keresi az erősebbet. Tényleg lenyűgöző, az intelligenciája is. - Mi lenne, ha most eltűnnénk egy kicsit csendesebb helyre? - kérdem egy kacsintással. Ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból. Honore nem nyílt lapokkal játszik, nem hiszem, hogy nyíltabb lenne, maximum egy igazán felkészült informátorral. Nem lépem túl a hatáskörömet őrzőként, de férfiként teszem és mondom, ami jön. - Apróságokat, amik megédesítik a hétköznapokat. Szerintem maga jól ért ahhoz, hogy saját magát is meglepje. Arra minden nap szükség van. A folyamatosságba változást kell csempészni. Ezt mutatja az élet, hisz ugyanabba a folyóba sem léphetünk bele kétszer. Honore nem rám kíváncsi, de amiről beszélek, az benne van. Egyszerűen érzem. Már a cipője kopogásából is. - Kevés az ilyen tájékozott ember. A Távol-Keletről érkeztem, úgyhogy igen, kedvelem az ilyesmit. Maga járt már arra vagy csak távolról érdeklődik? Ha az árusoktól tovább indulunk, megint egy zenés stand következik, egy narancssárga, könyökénél lótuszvirág mintájával díszített hosszúruhába öltött kínai hölgy igazi hazai pengetős hangszerből varázsol elő csodás dallamokat.
Kezdőlap
