A bejárati ajtót követően e mellett halad el a belépő. Ha valamilyen csoda folytán illetéktelennek sikerült bejutnia a belépőkóddal ellátott bejárati ajtón, akkor az asztal mögött ülő mindenképpen feltartóztatja. A mögötte található helyiségben kapott helyett a biztonságtechnikai szoba.
A társasház bejárata talán a legkevésbé mentes az odabenti forgatagtól. Se egy lampion, sem pedig néhány tarka felirat nem jelzi, hogy itt parti lenne ma. Legfeljebb az tűnhet fel az embernek, ha erre jár, hogy a "Kijelölt dohányzóhely" felirat körül összegyűlt társaság lelkes hangzavarban folytat eszmecserét az északi hidegben szívva el egy-két szál cigarettát.
Az ajtón belüli világ már jóval kellemesebb, ami az időjárást illeti. A falakon szerpentinek kunkorodnak, tarka lámpások dúdolnak sejtelmes fényt a kényelmes kanapékon, fotelokon ejtőzők számára. Akad itt két főnek kellemes rejtekzug, de nagyobbacska társaság is megpihenhet, miután mindenki kifulladt kissé tánctudása megcsillogtatásában.
Résnyire volt csak leengedve a pajzsom, de még így is éreztem az összes zsizsegő szarságot, ami a mágiahasználók felől jött. Hülyét kapok, mire ennek vége lesz, baszki! Lojalitásból és Kölyök-kötelességből hallgattam végig Nessa nyitóbeszédét, utána viszont egyből kifelé vettem az irányt. Nem szöktem meg - még -, de jobb volt nekem az érkezőket lesni, sorozatban szívott cigik társaságában. Ritkán dohányzom, most viszont egy éves adagot készültem behozni. Ki nem állhatom ezt a bandát, sem a jópofizást, ami velük megy, bármennyire legyen szükséges. Csak a szükségesség és a bizalmatlanság bírt rá, hogy ide jöjjek ma este, félig-meddig kinyalva. A bejáratnál lévő folytonos tömegféle ugyan szintén nem tartozott a kedvenceim közé, de bazi nagy előnye volt: szemmel tarthattam, ki jön, ki megy, s ha esetleg illetéktelen jött volna, azt kiebrudalhattam. Annyira szerettem volna, ha jön egy ilyen! Legalább levezetem a vállamban megült feszkót, ám mivel nem lett nagy dobra verve a puccparádé, így aligha lesz ilyesmire lehetőség. Faszaaa! Füstölögjünk hát tovább...
Az ilyen éjszakákon mindig történik valami. Az embereknél is és néha a farkasoknál is. Annyiból jónak tartom ezt az ötletet, hogy így legalább nem a városban kószálnak, kisebb az esély, hogy valamelyiknél egy diszkóban vagy a vonuló tömegben gurul el a gyógyszer. Rendnek viszont itt is lennie kell és noha van itt alfa, béta, meg még ki tudja, hány görög betű, nekünk is jelen kell lennünk. Kizárt, hogy csak bulizni hívtak. Én nem is azért jöttem. Szeretek bulizni, de ide a kötelesség szólított. Ha történik valami, itt akarok lenni segíteni a rendcsinálásban. Félelegánsban jöttem, jó minőségű V-nyakú pólóban, hozzá illő zakóval és hozzá talán nem illő, de szép, fehér és - ami a legfontosabb - kényelmes nadrággal. Fegyvert nem lehetett hozni, ettől nem vagyok befeszülve, hisz a pusztakezes harcban elég haladónak számítok és a mágia is velem van. A legjobb, ha egyikre sem lesz szükség és azt mondhatom majd, hogy tartoztam egy úttal az ördögnek. Feljöttem kocsival, itt parkolok nem messze. Körbejártam az épületet, megfigyeltem, hol vannak a kijáratok, hova néznek az ablakok. Mikor beengedtek, a belső szerkezetét is megnéztem, udvarokat, a tetőt. Ha bent balhéznak, lelkük rajta, szerezzenek fekete pontot az Atanerk előtt, csináljanak maguknak nagy számlát. A lényeg, hogy egy veszett dög se szabaduljon ki. Nekem az a szilveszteri buli, hogy erről gondoskodjak. Egy kis flakon ásványvízzel a kezemben, szkeptikusan hallgattam meg a szőke nőstény nagy beszédét. Biztosan tud valamennyit arról, hogy mi történt tavasszal, az is lehet, hogy mindenbe beavatták. Van egy kisugárzása, erős nő, erős farkas. Mikor oszolj-t vezényelt, én a bejáratot céloztam meg. Úgy láttam, ott nem képviseltetjük magunkat túl nagy létszámmal. Mindenhova kell ember, ezt volt katona és őrző szemmel állapítom meg. Egy kicsit változott a véleményem a bundásokról, mióta tudom, hogy mire képesek. Olyan szintű önfeláldozásra, amilyet csak a mítoszokban olvasni. Láttam őserejű farkasokat lemondani és a halálba menetelni. Újakat, akik vállalták a titoktartást és a vérvonalak pártfogolását. Fajgyűlöletnek nincs értelme. Ha valamelyik rossz fát tesz a tűzre, azt el kell tángálni, rendesen, ezt még mindig így gondolom, de nem hibáztatom az összes bundást. Maht halála miatt, mert nekem az volt a legfájóbb pont. Nem ezért vágok aggodalmas pofát. Így áll az arcom. A felelősség, a súlyok hordozása ivódott bele. A recepciónál semmi különöset nem látok, kint viszont álldogál egy, akiről nem sokat tudok. Szívja a bagót és figyel. Lehet, hogy ő is a feladatát végzi és még jó is benne. Vagy segítek vagy idegesítem. Vagy a kettőt egyszerre. A kabátomért még visszamegyek és immáron pufiban feszítve, zsebre tett kézzel megyek ki a friss levegőre. A flakont valahol letettem útközben, az úgyis felesleges kellék. Először körülnézek és mivel semmi gyanús nincs, a figyelmem a hímé. - Helló! Jó a buli, mi? Nem ezt látom rajta. És ő se láthatja rajtam. A szél belekap a hajamba, ami amúgy is mindig zavaros. Még bele is túrok. Meglesz a partifeeling, úgy fogok kinézni, mint aki széttáncolta magát.
Tacóra rávigyorogtam, amikor megérkezett a Kölykével, lehúztunk egy rövidet és váltottunk pár szót. Kedveltem az elvetemült fejét és futólag azt is megkapta, hogy jól áll neki az apa-szerep. Fasz se nézte volna ki belőle a Teremtőt, amikor közénk keveredett, de jó volt látni, mennyire lelkiismeretes. Vállon lapogatással bocsájtottam útjára, menjen, lazítson egyet, neki se fog ártani. Én meg maradtam a kint füstölgőkkel, mint valami strázsa. És ki fúj mellém a tundra csípős szele? Naná, hogy egy őrzőt! Két oka van csupán, hogy nem a parasztabbik - és talán őszintébb - felemet veszem elő. Az egyik, hogy anyucit nem kéne szégyenbe hozni renitens viselkedéssel (micsoda fennkölt szavak...), a másik, hogy a férfi fancsali ábrázata is pont akkor buliszellemről árulkodik, mint amekkorát magamban éreztem. Vegyünk fel némi pozitív szemléletet és értékeljük a közös vonást a másikban. - Cső! Hja, majd kiugrok a bőrömből - húztam el a számat. - Cigit? - Túl jó vagyok, még a végén a barátságosnak fognak megbélyegezni. Ettől függetlenül a kínálás élt. - Nem nagyon láttalak még a városban. - Nem állítom, hogy az összes zöldséget őrzőt ismertem, de legalább arcról tudtam, kik az itteniek. Az ő pofijával vagy nem találkoztam még, vagy romlik a memóriám.
- Ahogy az szilveszterkor kötelező... - felelek hasonló hangsúllyal. Tibetből jöttem, ott minden más, a naptár is. Meg kellett szoknom az európai ünnepeket és meg is szoktam. Egyszerűen ma nem bulizni jöttem. Lehet, hogy a hím sem. - Nem, köszönöm! Társaságban sem dohányzom. Egész normális...hangulatában fogtam ki? - Nem nagyon járok itt. Anchorage-i vagyok, csak néha jövök át. A mait nem akartam kihagyni. Ez most úgy hangzik, mint valami túlbuzgó őrző szózata. Ez a farkas úgy beszél, mintha minden városbelit ismerhetne és könnyen lehet, hogy ez a feladata. - Fester Rothstein. A kezemet nyújtom és ha fogadja, egy rövid és udvarias mosolyt is kap. - Régóta itt élsz? - kérdezem és közben megint körbenézek egy kicsit. Semmi gyanús. Az utca népe vonul, álldogál, ahogy kell. Egy arcot sem látok túl sokáig itt lebzselni. A figyelmem újra beszélgetőtársamé.
Igazából mindig is kedveltem a partikat. Talán sokszor olyannak tűntem az avatatlan szemek számára, mint aki a magányos farkas álcája mögé szeret bújni, de ez egyáltalán nem volt igaz. Noha a falkalétért annyira nem rajongtam soha, a társaságot mindig szerettem. Azt is, ha ki kellett öltözni, elegánsan megjelenni, és cseverészni. Csak úgy, mert az nekem a véremben volt. Ezért voltam olyan jó abban, amit csináltam. Már amikor csináltam, mert Fairbanksbe való költözésem óta egy rendes melóm nem volt, ami kezdett nagyon frusztrálni. A szilveszteri buli kapóra jött hát, úgy terveztem, hogy egy kicsit végre elengedhetem magam, és kikapcsolódhatok. Magamhoz is ragadtam egy pezsgős poharat, és egy hajtásra kiittam, majd jöhetett a következő. Szerettem az aranylóan gyöngyöző ital ízét, és az eleganciát, amit számomra képviselt. Arról már nem is beszélve, hogy tökéletesen illett a szandálomhoz, amibe ma belebújtam. Kell hát ennél több? Nos, igazság szerint kellett volna. Az anyám ugyan nem volt jelen az eseményen, de elég volt meglátnom Emmettet ahhoz, hogy valahogy kifelé kívánkozzak inkább. Nem is voltam rest a porta felé venni az irányt, így még pont elcsíptem a két férfi beszélgetését. - Én elfogadnék egyet! – szólaltam meg a cigi kínálását követően. Vörösre festett ajkaimon megjelent egy szolid mosoly, de ez volt minden. Tudtam, hogy kicsoda a hím, de különösebben nem ismerkedtem még meg vele. Ami késik, nem múlik, igaz? Úgyhogy kiváló alkalomnak tűnt, ráadásul remek alibinek is ahhoz, hogy miért nem vagyok éppen bent. Amúgy sem akadt még senki, akire szemet vetettem volna a tánc terén.
Idekint tompább a benti "ricsaj", a felszabadult öröm őszinte zaja szűrten érkezik, mint a felszálló füst szűri meg a sápadt holdfényt a fagyos téli éjszakában. Hallod az őrző szavát, azon merengsz kissé talán jobban el, mint egy átlagos hétköznapon tennéd. A földet bámulva szívsz a dohánytermékből újra, s kifújva a füstöt, iszonyat, vörösbe fordul a járólapokra vetődő fényár. A Hold! - jut róla eszedbe, de felé pillantva lusta kerek sárgája ásít vissza rád. Lehet, a benti fények szűrt világa köszönt csupán ki hozzád néhány pillanatig.
Vállat vontam a férfi szavaira, ha nem kér, hát nem kér, én nem nyomom le a torkán - ma este, provokálás nélkül. - Ááá, értem, a parti szele oda is elért - húztam el a számat, mert róla legalább annyira lerítt, hogy nem bulizni jött, mint rólam. Némi felüdülés Skyler érkezése, mert bár egész jól tűröm ezt az ipsét, azért mégis jót tesz egy fajtámbeli közelsége. - Tessék - ugrasztottam ki egy szálat neki, s lám, milyen illemtudó lettem ma este, még tüzet is kapott! Épp elteszem a gyújtót, mialatt pár másodpercig azon filózok, hogy hallhattam-e már ezt a nevet, amikor a járólapra téved tekintetem és kiesik a cigi a számból. Gerincem mentén végigfut a hideg, gyorsan kapom fel fejem, mintha a következő pillanatban bármelyik oldalról támadhatna valaki. Egész testemben megfeszülve pásztázom az érkezőket, befelé tekintek, fülelek, hogy a zenén és a csevegés zaján túl megüti-e más is az éjszakát. Mondjuk sikítás, hörgés, a pánik szele... Semmi. A mellettem álló kettősre siklott pillantásom, a bemutatkozást és a kérdést elnyelte az iménti sokk. - Éreztek valami furcsaságot? - Lehet, hogy engem néznek majd furcsaságnak a kérdés után, de ha jól tudom, egyik se lubickolt még a Hold vörösében. Én majdnem ott maradtam, úgyhogy talán érthető a parám. Vagy csak bentről valami furcsa fény, fasz se tudja. Meg április sincs... Felnéztem az égre, a Hold teljesen normálisnak tűnt.
- Néha megtörténik. Inkább a Vörös Hold jut eszembe, Alignak partija, ami tavaly átlépte Fairbanks határait. Idén meg kimaradt, volt helyette más és nem tudom azt mondani, hogy jobb így. Csóri informátor csajt kinyírta, egy tanoncot megkínzott egykori lakosunk Yetta testében. Ennyit azért én is hallottam. - Üdv, kisasszony! - köszönök rá a nőre, aki rögtön kunyerál. Gyorsan megnézem magamnak. Remek darab, de elsőre nem túl szimpatikus. Farkas és persze, hogy a másik farkas érdekli. Éppen ezért maradok, figyelnem kell őket. A hím nagyon előzékeny, én épp körbenézek, mikor gyújt. A cigije kipottyanására és a furcsa arckifejezésre kapom oda a tekintetem. Nem sok kell, hogy felvegyem az alapállást. Egy Páncél varázslatot elmondok magamra. Lehet, hogy inkább csendességet kéne adnom a hímnek, de azzal még várok. Még támadásnak venné ebben a nagy feszültségben, ami önmagában nem büntetendő. - Mondd meg konkrétan, ha készül valami! - szólok határozottan. Ha ő érzett valamit, a nősténynek is éreznie kell. Ha meg csak bekattant, még egyszerűbb. Bárki is tör a béke ellen, nem ússza meg.
- Köszönöm! – egyáltalán nem éreztem rosszul magam amiatt, hogy megzavartam a két férfi társalgását. Amúgy sem éreztem úgy, hogy nagyon oldott lenne a hangulat, nekem pedig kapóra jött, hogy nem kellett tovább bent lennem. Az már más kérdés, hogy egyébként nem volt szokásom cigarettára gyújtani, de ha erre volt szükség valamihez, akkor megtettem. Most ez volt az indokom a menekülésre odabentről. Közben odahajoltam a felkínált tűzhöz, hogy enyhén megszívjam a kis rudat, a vége pedig narancssárgán izzon fel. Felette vetettem egy elnyújtott pillantást Darimra, mielőtt teljesen kiegyenesedtem volna. - Megfelel a Skyler is. Még nem találkoztunk… – fordultam az ismeretlen őrző felé. Egy cseppet sem zavart, hogy megnézett magának, hiszen már hozzászoktam ehhez. Én is meg szoktam nézni általában a számomra ismeretleneket. Talán szívesen mondtam volna még valamit, ám a földre hulló cigi tompa puffanása magára vonta a figyelmem, ezzel együtt pedig a hím is. Elég volt egyetlen pillantást vetnem rá ahhoz, hogy tudjam, valami nem stimmelt. Nem tudtam, hogy az őrző érzékelte-e, de elég volt pár másodperc ahhoz, hogy megkapjam a ki nem mondott kérdésemre is a választ. - Én semmit! – ráztam meg tanácstalanul a fejemet. – Minden rendben? – léptem egyet a hím felé, közben nemes egyszerűséggel a földre dobtam a félig elszívott cigit, és rátapostam. – Nyugi, Rambo, nem készül semmi! – vetettem oda sebtében a még mindig számomra névtelen őrzőnek. Még csak az kellett volna, hogy itt egymásnak ugorjanak csak azért, mert egyik sem bírt magával. El tudtam róluk képzelni így ránézésre, de reméltem, hogy nem kell majd közbe avatkoznom. ~ Mit éreztél? ~ még mindig figyelő tekintetem kereszttüzében fürdettem Darimot, de szavaim immár az elméjében szólaltak meg elővigyázatosságból, már ha át tudtam küzdeni magam a pajzsán. Láttam, hogy miféle változások mentek végbe az arcán, és egyáltalán nem tetszett. Sőt, kifejezetten nyugtalanítónak találtam.
A varázslat úgy érzed, sikerrel zárul, még valamiféle megnyugvást is hoz a láthatatlan páncél. Magabiztossá tesz, tudva, felfoghat egy esetelges támadást. - Na de mi a helyzet akkor, ha az ellenfél nem ölt testet, sokkal inkább lelkedbe lopódzik be, kétely formájában. Lassan kúszó, hideg érzés ez, elbizonytalanít. Mi van, ha kevés a páncél? Ha nem tehetsz semmit...?
Mielőtt eluralkodna rajtad eme gondolatok árja, egy erősebb szélförgeteg rázza meg az ajtót. Ha nem kifelé nyílna az, talán ki is vágódna az, olybá remegteti a fagyos északi szél a deszkáját.
- Ha meg tudnám mondani, szerinted kérdeznék? - villant pillantásom az őrzőre. A szőrborzoló érzésnek hála rögtön felvillant való hozzáállásom a fajtájához, bár jelenleg 99%-os eséllyel reagáltam volna így bárkinek. Mondjuk az egyből tolt hókuspókusz sem segített a hozzáállásomon. Skylerre nézek, képtelen lévén eldönteni, hogy most jó vagy rossz, hogy ő semmit sem érzett... Arcom is tanácstalanságot tükröz, annak viszont határozottan örülök, hogy az ő fellépése jóval higgadtabb, gyakorlatiasabb, mint az enyém volt. Festert és engem is képes kezelni egyszerre a jelek szerint, ami áldásos. - Talán... - feleltem első kérdésére, cikázó pillantásommal, még mindig a zavar okát keresve. ~ Nyugtalanságot, hirtelen, a semmiből, és... vörös árnyákot láttam. ~ Még gondolatban is hadaró volt mondandóm. ~ De ha ti nem, akkor lehet, hogy... Nem tudtam befejezni a kérdést, a következő pillanatban, mint valami hülye paranormális horrorfilmben, vad szél kapott az ajtóba, kíméletlenül zárva az. Ha ijedős kis picsa lennék, biztosan ugrottam volna egyet ijedtemben, így csak odakaptam pillantásomat. - Mondd, hogy ez te voltál! - néztem az őrzőre. Eskü, dühös se lennék, mert sokkal inkább ő, mint ami felderengett bennem.
Sose fogom átérezni azt, hogy mit jelent ezeknek a falka. Nagyon szoros közösséget, oké. Egy őrző mindig is kívülálló lesz. Jól elvannak, legyenek. Tényleg nem volt mit megzavarni. - Hát nem. Fester vagyok - mutatkozom be még mindig nem túl lelkesen. Figyelem a kis szeánszot a cigivel. Hamarosan olyan történik, ami nagyon nem illik ide. Vagy Darim készül valamire vagy tényleg megérezte a bajt. Nekem mindegy, ki a bűnös, a lényeg, hogy ott legyek és rendet tehessek. Nézek a hímre, mint a hülyére, hogy ugyan honnan kéne ismernem az észjárását. Sokszor rákérdeznek a nyilvánvalóra. Ő itt nem olyan, gyakorlatias, a lényeget mondja. Vagy összejátszanak. Nem tetszik. - Paranoia? Az se túl jó - cserdítek vissza a nősténynek. Egy labilis farkas is veszélyes. Megpróbálom magamat védettebbé tenni, hogy többet bírjak, ha tényleg baj lesz. De most azt érzem, hogy a páncél, az öreg jóbarát kevés lesz. Vannak trükkjeik illúziókkal, rejtőzéssel. Nem szoktam ilyet érezni. Ez most honnan jön? Igyekszem egyenletessé tenni a légzésemet, ki és be, jó nagyokat, hogy ne legyek ideges. - Buta trükk lett volna. Szóval tippek? Remélem, most már el meri mondani, mi ijesztette meg. Az első gondolatom, hogy Castor szaladgál itt, a fővillám szórakozik. Nincs sok értelme. Szellemjárás? Közelebb megyek az ajtóhoz és a szél irányába fordulva nézek körül. A farkasokat sem hagyom a hátam mögött, de nem ők a legfontosabbak. Ha tudom, közben a telefonomat előtúrom a zsebemből és két felnézés között kikeresem valamelyik itteni őrző számát, hogy rákérdezzek, mi újság odabent. Egy ajtó, amit megremegtet a szél, de nem nyitja ki. Mégis olyan érzésem van, hogy valami behatolt az épületbe...
Nem voltam ostoba soha, és amúgy is remek orrom volt az ilyesmit kiszagolni, szóval érzékeltem az őrző felől áradó ellenszenvet irányomba. Most azonban nem akartam azzal fárasztani magam, hogy bevágódjak nála. Nem fűződött hozzá érdekem, anélkül meg sohasem fárasztottam magam feleslegesen, hiszen általában magasról tettem arra, hogy ki mit gondol rólam. Csakis olyankor számított, ha sok múlt rajta, de ez csupán egy egyszerű buli volt, semmi több. Egy közösségi esemény. - Üdv! – biccentettem újra az őrző felé, amikor már a nevét is elárulta. Magamban elraktároztam az információt, aztán mélyet szívtam a cigarettából, hogy aztán hosszasan fújjam ki a füstöt. Nem is lett volna itt semmi probléma, ha Darim nem kezd el különösen viselkedni, amivel fellobbantotta bennem az aggodalom lángját, nem csupán a cigim végét. Igaz, hogy nem ismertem túl jól a hímet, de valahogy nem néztem ki belőle azt a zavart, és kissé talán bizonytalan viselkedést, mint amit most itt elővezetett nekünk. - A paranoia határozottan nem visz előrébb minket. – én persze Fester paranoiás viselkedésére utaltam jelen helyzetben, míg megkaptam mentálisan a választ a kérdésemre. ~ Utóbbira még talán legyintenék egyet, bár azt sem nézem ki belőled… ~ tettem most már szóvá azt, hogy nem olyan típusnak tűnt, mint amilyennek most előadta magát. ~ De a vörös árnyék már sokkal aggasztóbb. Főleg, hogy én semmit nem láttam. Nem volt még részem ebben a Vörös Holdas akármiben, de eleget hallottam róla másoktól ahhoz, hogy ezt most rossz előjelnek vegyem. ~ vallottam be őszintén, ezzel is jelezve, hogy nagyon nem érzem magam jól. Jobban mondva nem akartam kipróbálni, amit áprilisban szerencsésen elkerültem. Az én gondolataim áradatát is a váratlan széllökés zavarta meg. Nem vagyok ijedős kislány, de ettől még én is összerezzentem egy pillanatra, mielőtt megpördültem volna a saját tengelyem körül, hogy szembe nézzek a lehetséges ellenféllel, de csak az ajtóval találtam magam szembe, semmi többel. Megborzongtam egy pillanat alatt, de uralkodtam magamon, és nem kezdtem el fázósan dörzsölni a karomat. Hogy nézett volna az ki? - Nagyon remélem, hogy csak különösen szeles ma este az időjárás, és valami kisebb orkán hátán érkezik az újév. – emeltem lassan a pillantásom Festerre. Én is azt kívántam magamban, hogy bárcsak ő lett volna. – Lehet, hogy buta trükk lenne, de talán mégis hatásos… gyakran a legegyszerűbb dolgokkal lehet a legtöbbet elérni. – vélekedtem roppant bölcsen, mielőtt tettem volna egy tétova lépést az ajtó irányába. Nem láttam semmit, mégis a bajsejtelem bennem maradt, főleg az emlegetett vörös árny miatt.
A süvítő szélen kívül semmi különösebb nem történik az elkövetkező percekben. Egyedül a telefon térerő-kijelzője, mi szemet szúrhat az őrző számára, az ugyanis hol mutat jelet, hol pedig nem. Mintha le-föl kapcsolgatnák egy szobában a lámpát - elég idegőrlő, különösképpen, mert így aligha érhet el bárkit odabentről. Bentről, ahonnét éles sikoly hangját hallhatják a következőkben. Farkasé vagy őrző hangja? - Nehéz belőni, utána járni viszont nem kerül semmibe: az ajtó könnyedén enged benneteket be, csupán utánatok vágja a szél tokjába vissza a jobb napokat is megélt deszkalapot.
// Még ide kérnék egy-egy reagot mindenkitől, s aki majd bemenne, ők a folyosókra kapják a következő mesélőit.//
Nem nyugtatott meg, amit a nőstény elmémbe küldött, kicsit sem. Még mindig inkább legyen az őrző hibája az egész, ám a jelek szerint, ezt várhatom. Kurva jó. - A lehető legrosszabb - mondtam kurtán a férfi kérdésére. Ha tippelned kell, mindig a legrosszabbra készülj, annál már csak kellemesebb csalódások érhetnek, s ha nem is személyes tapasztalat, de elmondás alapján tudhatta, mire célzok. Kimondani azért nem mondtam, mert ha valaki hallott minket, abban minek keltsek esetlegesen felesleges pánikot Voldemort Alignak nevének kiejtésével? Lehet csak a szemem káprázott az időjárás játszik. Épp elaltatnám magam ebben a tudatban, amikor éles sikítás harsan bentről. Habozás nélkül reagálok, pajzsomat jobban leeresztem, s úgy megyek be, hogy ha Nessa hív, vagy utasítást ad, az minden gond nélkül, minél előbb elérjen. Az a sikoly nem szórakozásról árulkodott - veszélyt üzent. Farkasom hátán felborzolódott a szőr, a felszínhez lopva magát ólálkodott fel-alá, lesve a jelet, amire ki kell törnie.
A nőstény szavai épphogy eljutnak a fülembe ebben a nagy szélfúvásban. Hirtelen jött, nem kéne ilyen időnek lennie. Nem tudom eldönteni, mit játszanak ezek ketten, de az biztos, hogy engem hülyének akarnak nézni. Nem paranoia ez, nem alapot nélkülöző aggódás. - A térerő jön-megy, az a hatásos trükk - mondom, ahogy próbálnék kapcsolatot teremteni Emmettel. A ma esti vendégek közül neki van meg a telefonszáma, lévén hogy egy szakmában ténykedünk. Darim szavaitól végigfut a gerincemen egy szörnyű érzés. Nem éltem át, csak a következményeit láttam. Savannah-t és Gloria-t miatta kellett eltemetnünk. Sikoly! Rögtön fordulok és mivel valószínűleg én vagyok legközelebb az ajtóhoz, nyitok is, miközben elrakom a telefonomat. - Bárki is volt, beszaladt mellettünk - mondom el a véleményemet. Próbálok úrrá lenni a félelmen, ami azért érint meg, mert tudom, mit jelent a legrosszabb. Olyan erőt, amit még senki nem győzött le. A tizenhármaknak sem sikerült. Test nélkül kísért? Vagy tényleg egy villám volt itt, egy megszállott villám? A folyamatos harcra gondolok és arra, hogy ha vége nem is lesz, nem adhatjuk fel. Tibetben sem adtam fel, mikor az elnyomó hatalom ellen követtünk el merényleteket. Ha a farkasok be akarnak előzni, nem állok ellen, hisz a lökdösődésnek semmi értelme. Annyit próbálok még kivenni, hogy női vagy férfi torokból származhatott-e a sikoly. Idő nincs, gyorsan kell reagálni, úgyhogy odabent úgy nézek szét, hogy valami nagyon oda nem illőt keresek. A probléma forrását. Az aggódóak tekintetéből próbálom kiolvasni, honnan jön a veszély.
Nem mondhatnám, hogy különösebben tetszett a kialakuló helyzet. Futkározott a széltől a hideg a hátamon, pedig egyáltalán nem fáztam. Inkább csak egyfajta rossz előérzet kerített egyre inkább a hatalmába, és ezt a két férfi viselkedése is pontosan alátámasztotta. Nagyon reméltem, hogy az őrző nem túlzottan gyenge, vagy ténylegesen paranoiás jellem, mert semmi kedvem nem volt a kakaskodókat szétválasztani. Márpedig megtettem volna, ha mindenképpen muszáj, mivel nem akartam kockáztatni valami viszály kirobbanását ezen a bulin. Annyira sosem érdekelt ennek a falkának a sorsa, mégis ahogyan egyre több időt töltöttem itt, valahogy minden igyekezetem ellenére kezdtem otthonosan érezni magam. Gondolataimból az éles sikítás hangja zökkentett ki. Nem rezzentem össze ijedten, csupán megpördültem a saját tengelyem körül, és a magas sarkak ellenére már meg is indultam az ajtó felé, egyenesen Darimot követve. Ösztönös cselekedet volt, mert ennyire azért még én sem vagyok érdektelen, bármennyire szeretném is általában ezt elhitetni magamról. - Bűzlesz a félelemtől! – vetettem oda az őrzőnek hanyagul, ha ő is elindult velünk befelé. – Ha meg akarod ezt oldani, jobb, ha te is összeszeded magad! – tanácsoltam neki, miközben beléptem az ajtón. Az pedig azzal a lendülettel már be is vágódott mögöttünk. Erre azért már hátrafelé kaptam a fejemet, de nem volt mögöttünk senki. Újra a szél, ami talán nem is igazán volt hétköznapi fuvallat. Valami azt súgta, valami keringett itt körülöttünk.
Senki nem tartózkodik idekint, a különös események becsalták az épületbe a társaságot. Az ajtót kinyitni jobbára lehetetlen a fagyosan arcba csapó északi szélnek hála. És amint felet üt az óra, robbanás tompa hangja rázza fel a környéket. - Valahol a távolban egy kocsi riasztója is beindul.
Kezdőlap
