1. Egy elegánsan berendezett lakás parkettás nappalijában vagy. Este van, csak egy kislámpa halovány fénye derengi be a helyiséget. Tompa, az utca felől érkező kurjongatásokat hallasz, ha nagyon jól figyelsz, feltűnhet, ahogy épp boldog új évet kiabálnak az egész világnak. Egy szőke férfit látsz lehajtott fejjel térdepelni egy óriási, fekete farkas előtt. De mintha valamiféle derengés venné körbe az alakot, ahogy fenségesen ül a szoba közepén, és vörös szemeivel az épp neki meghunyászkodót falja fel tekintetével.
//Alexander eskütétele Alignak számára//
2. Alex egy Őrző tetoválásokkal rendelkező, arcán jókora heggel férfival beszélget. A látomás olyan, mintha a kamera az Ő háta mögül forogna, így csak a magassága, alkata, öltözködése látszik, a tetovált férfi viszont kilátszik az ő teste mellett. A férfi arcán a félelem és az undor vegyes keverék látszik, néhány lépést hátrál, ám egy hirtelen pillanatban megtorpan és úgy bámul Alexre, mint akit hipnotizáltak. Végül kissé kifejezéstelen arccal sétál el Alex mellett, mint egy átlagos járókelő.
//Alexander kezdeti toborzása, ami elutasítással, majd emléktörléssel végződik//
3. Egy sárga szemű, fekete farkas egy párás sikátorban egy test felett áll, pofájáról vér csöpög. Elégedett morranása hallatszik, és majd mintha hirtelen az Ő szemével látnánk, még egyszer letekint a tetemre, egy férfi az, arcán keresztben egy jókora heggel, amit látszólag akár farkasharapás is okozhatott.
//A 2-es emlékben sikertelenül toborzott, célpontlistára került Őrző likvidálása//
4. Egy raktárban vagy, úgy látod a dolgokat, mintha Te magad lennél az az alak, aki az előtted sorakozó kisebb tömeg előtt sétál, szemrevételezve őket. Hozzájuk beszélsz, de a szavak messze úsznak, nem értesz semmit, csupán átjár egyfajta büszkeség, elégtétel. A sorfal végére érve megállsz egy nő előtt, aki ránézésre a negyvenes évei felé közelít, és egy piros kendő van a hajában. Jobb kezed a vállára teszed, gyűrűsujjadon egy arany gyűrűt viselsz, egy címerrel.
//Egy random város Serege és tagjai, valamint a pillanat, amikor Alexander kinevez valakit, hogy a nevében folytassa tovább a Toborzást, mivel Ő tovább áll. A gyűrűn az IRL történelmi Hamilton-klán címere látható//
5. Egy hótól mentes, erdős területen két farkast látsz harcolni. És amíg ők szűkölve egymást marják és karmolják, a földön az átváltozástól darabjaikra szakadt ruhadarabokat is észreveheted egy szarvastetem mellett. Látszólag frissen esett el, az agancsáról egy piros anyagdarab lóg lefelé a többi textil között.
//A 4-es részletben kvázi "Toborzótisztnek" meghagyott farkas likvidál valakit a Célpontlistáról//
6. Két férfit látsz és egy harmadikat is, háttal neked. Egy hóval borított réten állnak, de ez a nap nem borús, a ragyogó kék égen vakítóan süt le a Nap a világra. A nevezett férfi egyszer csak elegánsan oldalra emeli a karjait, mire eltelik néhány pillanat, és a háttal álló férfi körül kavarogni kezd a levegő. A földön lévő hópelyhek lassan emelkedni kezdenek az ég felé, majd a férfi teste körül örvényként repülni, mígnem egy kisebb hóvihar alakul ki a forrása körül. A másik két férfi arcán őszinte döbbenetet láthatsz, mielőtt a kép elsötétül.
//Alexander Toborzás közben prezentálja már nyíltan Őrzői képességeit, cseppet sem annyira rejtetten, mint a 2-es emlékben.
-------------- ennyi kell most (jan. 5)
7. Egy szőke férfi tükörképét látod az ablaküvegben. Tisztán és élesen, mintha csak a sajátod lenne. Épp kifejezéstelen vonásokkal az ablakon át kémleli a tűzijátékot, az idő zordnak fest még a sötétben is, valamikor év vége lehet. Az alak hirtelen, mint aki rosszul van, úgy görnyed össze, nyög, hörög és szenved, aztán a padlón köt ki, és mielőtt még bármi egyebet látnál, egy parancsoló, mély hang visszahangozza be a helyiséget: - Alexander!
//Alignak először szólítja meg Alexandert, fény derülhet a nevére és az arcára is.//
8. Egy izmos, indián férfit látsz szőrmébe öltözve valahol, a havas hegyek közt a tűzbe bámulva. Háta mögött egy barlang bejárata magasodik. Mély levegőt vesz, lassan lecsukja a szemeit, és mint aki csak hirtelen meghalt, úgy dől el a hóban a tűz mellé. A fákat, a havat és a hegyormot vöröses fény derengi be.
//Megkezdődik a Vörös Hold, Denaali erejét kezdi használni Alignak//
9. Egy motel szobájában ülő férfit látsz hátulról, aki az ablakon keresztül a Holdat fürkészi. Az lassan vörös színűvé válik, Ő pedig, mint aki édes álomba szenderül, a fotelben lehunyja a szemeit. Mintha mosolyogna kissé, vonásai békések, mint aki számított arra, ami történni fog vele.
//Megkezdődik a Vörös Hold, Alexander erejét kezdi használni Alignak egy anchorage-i motelszobában//
Este van. A nappalit, ahol állsz, csupán egy olvasólámpa halovány fénye világítja meg. Ahogy körbe nézel, a berendezésen látszik, hogy előkelő lakója lehet az ingatlannak. Szépen faragott fa íróasztal, rajta egy régi írógéppel és a felkapcsolt olvasólámpával. Elegánsan kárpitozott, zöld kanapé, egy fotel, könyvespolcok hosszú sora, ránézésre antik kötetekkel megpakolva. De amíg szemeid a berendezést csodálják, az emeleti ablakon át színes fények tűnnek fel és ha kinézel, tűzijátékot látsz. A falakon áthatoló tompa zajokból és dübörgésből ünnepi hangulatot sejtesz. De minden bútornál, berendezési- vagy dísztárgynál érdekesebb a szoba közepén eléd táruló jelenet.
Egy medve nagyságú, fekete farkas ül, halovány derengéssel körülvett alakjából csak úgy süt az erő, a hatalom és a tiszteletet parancsolás. Vörös szemei az előtte lehajtott fejjel térdeplő, szőke férfit méregetik - arcát hosszabbra hagyott, hullámos haja nem engedi felfedni. Szemmel láthatóan kushad, meghunyászkodik, megadja magát a hatalmas Besita előtt. De egyáltalán nem fél. Még ebben a fenyegető helyzetben is mintha büszkeség áradna belőle, és ez akkor sem változik, amikor a Szellemfarkas alakja hirtelen mozdulattal a földre teperi a szőke férfit. Hatalmas mancsával a szépre lakkozott parkettába nyomja annak fejét a nyakánál fogva. Fogalmad sincs róla, hogy ezután pontosan mi történik, de mintha a szoba levegője két kézzel fojtogatna téged: az erő, ami a helyiségben tornádóként nyel magába mindent olyasmi, amihez foghatót még soha életedben nem tapasztaltál. Valami történik, olyasmi, ami számodra leírhatatlan, de mire egyáltalán a torkodhoz kapnál és megpróbálnád fuldoklóként nyelni a levegőt, a szobában lévő alakok eltűnnek, az érzés hirtelen megszűnik, és magadra maradsz a nappaliban. Legalább is, úgy hiszed, hiszen hamar világossá válik a számodra, hogy van ott veled valaki, és hogy talán, eddig sem voltál egyedül.
Eldugott sikátor egy nagyváros dzsungelének közepén. Ideges sofőrök autóinak dudálása, csatornafedél alól felszálló pára. Néhány pocsolya, a téglafalak mellett sorakozó és bűzlő szemetesek. Az egyik házfalon egy néhol már rozsdásodó tűzlétra vezet fel, legalább hat emelet magasra. Fekete macska rohan el a lábaid előtt. Néhány méterre tőled két férfi alakjára leszel figyelmes. A távolság éppen akkora, hogy bár látod, hogy egymással beszélgetnek, mégsem vagy képes egyetlen szót sem kihallani. Neked háttal egy szőke, félhosszú hajú alak áll, fekete, lábszárközépig érő szövetkabátban, kezeit a háta mögé kulcsolva. Vele szemben pedig egy látszólag megharcolt férfi áll. Arcát jobb homlokától egészen a bal álláig egy heg csúfítja, nyakán különös tetoválások tarkítják a bőrét. Fél. Retteg. Fel van háborodva. Ezeket az érzéseket vagy képes leolvasni az arcáról, ahogy hátrafelé lépkedve kissé megrázza a fejét. Veszélyes helyzetbe került, talán olyan veszélyesbe, amiben most te érzed magad. De amint látszólag menekülőre fogná, a szőke férfi utána lép és kezeit mozdítja. Nem látod pontosan a gesztust. Valami történik. Talán megfojtja? Talán megragadta a karját? Bárhogy is legyen, néhány, látszólag esemény nélküli pillanat után a Heges arcú férfi elindul feléd. Nyoma sincs már az arcán a korábbi, szélsőséges érzelmeknek. Teljes természetességgel gyalogol feléd, zsebébe nyúl, cigaretta után kezd kutakodni. Pont melléd ér, mire meggyújtja, az első slukk füstjén át pedig még látod, ahogy a fekete kabátos férfi elsétál, és befordul a sikátor végén, a ház sarkánál. Magadra maradtál. Vagy mégsem?
Az éj sötét, és tele van erőszakkal. Szemmel láthatóval és tapinthatóval annak a nagyvárosi sikátornak a végén, ami zsákutcába torkollik, és a szemetes konténerek és leselejtezett tárgyak erdején át szemedbe néz egy fekete farkas. Aranyló szemeivel úgy tűnik, hogy feléd morran, de hamar világossá válik, hogy teljességgel átnéz rajtad. Mintha láthatatlan lennél, az állat pedig valós szemtanúk után kutatna. Aztán minden gyorsan történik. Már nem nézed a farkast. Már Te vagy a farkas. Az ő szemeivel látsz, az Ő érzései a tieid is, mintha csak elraboltad volna a testét és minden gondolatát. Ahogy visszafordítod a fejed a sikátor másik oldaláról, lenézel a mellső mancsaid előtt heverő holttestre. Vérének, és belső szerveinek a szaga betelítik az orrodat, elégedett vagy. A lábaid előtt hever a felkoncolt emberi test, az öltözködéséből ítélve férfi. Már egy grammnyi élet sincs benne, vége van, de mégsem akarsz lakmározni belőle. Úgy érzed, hogy győztél, és ez kellően megeteti a lelked ahhoz, hogy ne is kívánj mást. Hiába van tele a pofád a vérének ízével, te elvetted, amire szükséged volt. Az életét. Azért még, mielőtt magára hagynád a tetemet, újra végig nézel rajta. Legalább is a felismerhető részein. Nem sokkal korábban már láttad az arcát, tudod, hogy egyszer már találkoztatok, és a nyakát díszítő tetoválások is ismerősek. De ami a legjobban megmaradt régebbről, az a heg az arcán, ami a jobb homlokától az álláig húzódik, de az arca már üres. Kifejezéstelen. Szemei tompán, fény nélkül merednek az égbolt felé. Hiba lenne azt állítani, hogy sajnálod, hogy ez lett a vége, hiszen tudtad, hogy ez lesz a vége. Hogy végezned kell vele, és meg is tetted, ahogyan azt kell. Mert így kellett végződnie.
A farkas elindul, hogy magára hagyja a holttestet, de Te ekkor mintha kilökődnél a testéből. Csak figyelheted a távolodó állatot, és a tetemet a lábaid mellett - de hiába próbálnál esetleg segítő szándékkal felé mozdulni, mire tekinteted újra az utcára siklik, már nincs ott semmi, csak a beton. Újra felkapod a fejed - a farkasnak sincs nyoma sem. De valaki másnak igen, akivel dolgod van.
Nem vagy a saját bőrödben. Mintha valaki másnak az álmát látnád az ő szemein keresztül, és mégis úgy tűnik, hogy minden, amit megtapasztalsz, az a te érzésed. Határozott, tiszteletet parancsoló léptekkel vonulsz el egy 10-15 főt számláló sorfal előtt. Te vagy a parancsnok, neked állnak vigyázzban azok, akik megjelentek. Egy raktárépületben állnak sorfalat a tiszteletedre. A hely egy labirintus: fa rekeszek, dobozok, szerszámok, ponyvák, targoncák méteres útvesztője. A kissé dohos szag zavar ugyan, de annyira nem, hogy különösebben foglalkozz vele. Ahogy a sorfal előtt elhaladsz, büszkeséget érzel. És érzed a jelenlévőkből áradó tiszteletet és odaadást, amit a jelenléted vált ki. - Eljött az ideje, hogy magatokra hagyjalak benneteket, de ne csüggedjetek: nem lesztek egyedül. Sosem vagytok egyedül. Ő mindig, minden pillanatban veletek van! Szavakat formál a szád, hallod a "saját" hangodat. Az összegyűltek lelkesen és erőteljesen kiáltanak fel, bőrödet a lelkesedésük és az elhivatottságuk energiája melegíti fel. Lépteid során a sor végére érsz. Megérkezel a sor végére, a jelen esemény legfontosabb tagjához. Egy nő az, piros kendővel a hajában, és amikor odaérsz hozzá, már nem oldalazva menetelsz, hanem szembe fordulsz vele. Jobb kezedet a vállára teszed, láthatod a saját ujjaidat és az egyiken rajta lévő címeres aranygyűrűt. Mélyen a szemeibe nézel, tükörként tekint vissza rád. - Te jársz el a nevemben, amíg távol vagyok. - mondod neki, aztán megismétled hangosan, hogy mindenki hallja - Ő jár el a nevemben, amíg távol vagyok! Parancsot adtál: a piros kendős nő enyhén fejet hajt, a többiek egyetértően kiáltanak fel újra döntésed követően. Elégedett vagy, a szád mosolyra húzódik.
A sorfal tagjai egyesével kezdenek eltűnni a színről: egyik a másikat követve válik köddé mintegy ritmusos csettintésre, végül pedig a nő vállán nyugvó, gyűrűs kezed támasza is megszűnik: karod megadóan hullik vissza a tested mellé. Ami már nem az a test, amiben eddig lakoztál. De egyvalaki maradt, méghozzá közel hozzád. Aki nem az emlék részese, mert egyrészt mindenki mással ellentétben a raktárban maradt. Másrészt sokkal valóságosabbnak tűnik, mint eddig bárki más.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 31, 2023 5:50 pm-kor.
Sötét van. Egy erdőben találod magad, miközben két farkas küzd egymással. Vonyításuk és szűkölésük visszhangzik a fák között, míg te egy távolabbi, a földön fekvő farönk mögött fekve izgatottan figyeled a csatát. Melletted egy szarvas teteme fekszik, a halál szaga elönti az elméd, éhessé tesz, de nem mozdulsz. Nem ezért vagy itt. A tetem körül látod az átváltozás múltját: szakadt, fekete kabátot, farmernadrágok cafatjait, egy piros kendőt, barna és fekete csizmák maradékát.
Két nőstény farkas harcol a szemed láttára, miközben Te kívülről figyeled őket. Az egyik egy barna bundás farkas, a másik egy szürkés-fehér mintázatú, és azt érzed, hogy őt támogatod. Úgy bújsz meg a növények közt teljesen felhúzott pajzsoddal, hogy egyikük sem vehet észre, de megérzed, hogy a barna bundás energiái csökkennek, eltűnnek, lassan felszívódnak a mindenségben. Büszke vagy. Tudod, hogy jó döntést hoztál és az erdő közepén egyszer csak élőnek érzed magad. Te állsz ott a szarvas tetem mellett - már nem fekszel, már büszkén kihúzod magad, és a korábban harcoló két farkasnak sincs nyoma. De ott van valaki más.
Hideg van. A csípős levegő könyörtelenül karmolja pirosra az arcod bőrét. Ahogy lábaidra nézel, láthatod, hogy talpaid alatt szűz hó roppan, és ahogy körbe nézel, egy réten találod magad, messze a világ zajától. Nappal van, és az égen ragyogó Nap hamis melegséggel borítja be a tájat, ahogy felfelé tekintve a szemedbe tűz. De nem vagy egyedül. Tőled néhány méterre, egészen közel a fákhoz, három férfit látsz, akik egyáltalán nem vesznek tudomást rólad. A három alakból ketten arccal feléd állnak, a harmadik velük szemben, neked háttal. Úgy tűnik, mindketten a neked háttal állót hallgatják, gyanakvó pillantásokat vetve rá. A vörös hajú, megtermett, szakállas alak egy pillanatban még karjait is összefonja maga előtt, mire a barna hajú fiatal aggodalmasan felé tekint, mint aki a halálos ítéletére reagál. A neked háttal álló, szőke harmadik hátrál néhány lépést. Eddig kabátja zsebében nyugvó kezeit lassan kezdi oldalra emelni, és mintha a fejét is kissé hátra hajtaná. Teste körül a frissen esett hó lassan, mintha elemelkedne a talajtól. Vizes porfelhőként emelkedik feljebb és feljebb, mígnem nagyon hirtelen az egész jelenség sokkal intenzívebbé válik. A már egyszer lehullott hó szinte tornádóként kezd el kavarogni a hármas körül, néhány másodperce még a sziluettjük is eltűnik a szemed elől: mintha eltűntek volna a hóviharban. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik. A hópihék megdermednek a levegőben, és ahogy a neked háttal álló alak újra zsebébe dugja kezeit, úgy hullanak vissza a földre és a férfiak vállára, feje búbjára. Mintha mi sem történt volna. Azonban mégis történt, hiszen a vörös és barna hajú férfiak döbbent arca elárulja, hogy amit az előbb láttál, valóság volt. Még ha eszedbe is jutna közelebb sétálni, nincs mihez: az alakok úgy tűnnek el, mint a kis hóvihar, látszólag magadra maradtál a réten, azonban nem telik bele fél percbe sem, mire rádöbbensz, mégis van itt veled valaki, és ő, a férfiakkal ellentétben nagyon is lát téged.
Éjszaka van. Egy pillanatig magad sem érted, hogy ez miként lehetséges, de azon kapod magad, hogy az ablaknál állsz, és a szembe lévő bérház feletti fekete égen cikázó tűzijátékot nézed. Eltelt egy újabb, hasztalan év. Ezt érzed, ahogy a fényáradatról fókuszod az ablaküvegre siklik, és szembe nézel saját magaddal. Némaságba burkolózva tanulmányozod arcvonásaid. Talán ideje lenne levágatnod a hajad, a télire kissé besötétült szőke hullámaid lassan az igénytelenség látszatát keltik. Kék szemeidből pedig a saját démonjaid néznek vissza rád, hogy nemes férfi létedre még ennyi év után sem léptél előre úgy, ahogyan az téged születésedtől fogva megilletne. Hátra nézel a vállad felett lakásod nappalijában. Szépen faragott fa íróasztal, rajta egy régi írógéppel és a felkapcsolt olvasólámpával. Elegánsan kárpitozott, zöld kanapé, egy fotel, könyvespolcok hosszú sora, antik kötetekkel megpakolva, amiktől sosem akartál megszabadulni. Ennyid van, ennyi jutott neked az élettől. Visszafordulsz az ablak felé, és ahogy újra szembe kerülsz saját tükörképeddel, egy pillanatra elfog a vágy, hogy betörd az üveget, de mielőtt megmozdulhatnál, úgy érzed, mintha téged vágtak volna gyomorba. Összegörnyedsz, próbálsz nem a földre zuhanni, de hiába tartod magad, hirtelen még levegőt sem kapsz. Mintha újabb ütés érne, és ezzel párhuzamosan egy dörgő hang robban bele az elmédbe. - Alexander! Felkiáltasz, és már a padlón fekszel egy olyan hatalom által teljesen elnyomva, amit még soha életedben nem éreztél. Fogalmad sincs, mi történik, de a béklyó lazul, majd teljesen eltűnik, mire te lihegve talpra állsz, és zihálva nézel körbe a szobában, a jelenség forrását keresve.
De mielőtt meglelnéd, "kiszakadsz" a férfi testből, és látszólag újra önmagadként állsz a nappaliban, és egy egészen más személy társaságát véled felfedezni...
Tél van. A hólepte, erdei fák és bokrok rengetegében találod magad, de az ágakon és leveleken át nézve egészen közel hozzád egy férfi alakjára leszel figyelmes. Egy oldalára fektetett farönkön üldögél teljes nyugalomban, miközben a lábai előtt lobogó tüzet kémleli. Háta mögött egy barlang bejárata tátong feketén. Hiába gyötör a téli hó és fagy, a férfi mégis bőrből készült nadrágban és szövetmellényben ül, vállaira állati szőrmét terített: talán medve lehet a színéből és méretéből ítélve. Még ültében is látod, hogy magas, és azt sem tagadhatná le, hogy amerikai őslakos: egy inuit indián, feje két oldalt borotvált, a középen meghagyott haja copfba fogva lóg lefelé a hátán. A nyakán, ami a bundából kilátszik, nonfiguratív tetoválás nyomait véled felfedezni. Nem szól, nem beszél. Csak a tűz melegébe bámul bele, mígnem hirtelen megfeszül: mintha fájdalma lenne. Egy darabig csak ebben az állapotban létezik, aztán mély levegőt vesz és magát megadva csendesen dől oldalra, bele, a hóba. Meghalt? Elájult? Fogalmad sincs. Futásnak indulnál, hogy ellenőrizd, él-e még, de a kövek és gyökerek miatt lassan haladsz és mire odáig érsz: az inuit férfi alakja semmissé válik. De a tarkód lúdbőrözik az érzéstől: valaki más van itt veled, a hegyi barlang kapujában.
Egy motelszoba sarkában találod magad. Tökéletes rálátásod van a dupla ágyra, a két éjjeli szekrényre és a rajtuk lévő éjjeli lámpákra, amik közül csak az egyik ég. Hátad mögött a fürdőszoba, balod felé egy fiókos komód, tetején egy olcsó, kisméretű TV-vel. A kikapcsolt készülék mellett félig üres rumos üveg, a szoba szabad padlóján pedig egy fotel, amit valaki úgy fordított, hogy rajta ülve a kilátás az ablak felé mutasson. A függöny nincs elhúzva, tökéletesen látod a vörösbe öltöztetett Holdat rajta keresztül. Ahogyan az a szőke férfi is éppen egy pohár rummal a kezében merengve, már-már vágyakozva tartja rajta szemét az égi tüneményen. Közelebb sétálsz hozzá, látod a tüzet a szemében, de úgy fest, hogy Ő képtelen érzékelni a jelenléted. Egy holló károg fel az utca felől. És ebben a pillanatban esik ki a rumospohár a fotelben ülő férfi kezéből, eláztatva a padlószőnyeget. A férfi látszólag álomba merült, ajkai szélén mégis valami furcsán buja mosoly bújik meg, ahogy átadja magát a történteknek. Újra a Holdra nézel. De mire tekinteted visszatalálhatna a férfi arcához, neki már nyoma sincs. Csak te vagy ott a szoba kellős közepén, illetve... Csak úgy tűnik, mintha magadra maradtál volna.
Feladatod van, bár épp nem attól, akit szívedből szolgálsz. Ez más, a régi életed foszlott maradványa, mondvacsinált kötelességed utolsó szála. Az épület sarkánál állsz, kezedben kés és csont - vérfarkascsont. Még három őrző helyezkedik el ugyanígy a zömök családi ház egy-egy sarkánál, felkészülve a rituáléra. A közeli gyerekhinta vaslánca megnyikordul, körülötte labdák, sípolós műanyag játékok hevernek elhagyatottan. Kertislag kígyózik viharvertbakancsok, rozsdamarta vödrök között, falnak támasztott ásók és kapák alatt. Megunt délutáni elfoglaltságok nyomai egy olyan családtól, amelyik túl sokat látott de túl keveset tudott. Tanú védelmi program, mondhatnánk, s te nevetségesnek érzed, hogy azok ellen kell védőkört húznod, akiket valóban szövetségeseidnek tartasz, de a látszat létfontosságú, a valóságra nem derülhet fény. Így hát mély vágást ejtesz tenyereden, összhangban a többiekkel, és velük együtt kezded felrajzolni a jeleket. A véred sűrű az első jelnél, a mágia még inkább. A második jelnél már-már csomósnak tűnik, a fejed hasogat, a látásod el-elhomályosul. Korábban is vettél már részt ilyen rituáléban, nem érted, most mi a gond. A két őrző, akikre rálátsz, szintén nyugtalannak tűnnek. Valami nincs rendben. A mágia hullámzása meg-megtörik, ahogy ujjad újra a véredbe mártod, hogy az utolsó jelet is a betonra írd, úgy érzed, mintha tűz égne benned, ereid fájdalmasan feszülnek. A mágiával átitatott vérjelek csípős füstszagot árasztanak, a többiek pedig ijedten törlik le az eddig elvégzett munka nyomát, mert hozzád hasonlóan ők sem értik, miért nem sikerült a rituálé, hol vált számodra méreggé az, ami a lényed része. Biztos a kimerültség - próbálnak nyugtatni, elejét venni csalódottságodnak. Fiatal vagy még, biztos ez is közre játszott. De te tudod az igazat. Te emlékszel, hogy előző éjjel a saját képességeidet meghaladó erővel használtad a Hold Szavát, és most, a magasan járó telihold visszavette, amit elraboltál tőle, ami még nem illetett volna meg, de ajándékba kaptad egy istentől! El akarnád őket hessegetni, durván, a szelet hívnád segítségül, de már nincs, akit elüldözz. Magad maradtál, de aztán a gerinceden felkúszó érzésből tudod... elérkezett az igazi feladat. Itt van, akit ezen a vérholdas éjjelen Ő neked rendelt.
Kétségeid vannak. Nem tudod eldönteni, hogy a bevásárló központ egyik legdrágább üzletében melyik pulóvert vásárold meg. Idegessé, feszültté válsz, hiszen fontosnak találod a megjelenésedet. Csak grasszálsz és grasszálsz az állványok és a rajtuk lógó ruhák közt, néha a tükörbe nézel, végigméred saját férfi tested, és teljességgel elégedetlen vagy. És emiatt az egyetlen olyan emberhez fordulsz, ami mindig őszinte volt veled, és a legjobbat akarta neked. Csak sarkon fordulsz, és az ötvenes éveiben járó nő már ott is terem. Mosolyogva néz rád és megsimítja az arcod. Te gyermeki szeretettel fordulsz felé, és az arcába nyomsz két pulóvert, amikkel kapcsolatban hezitálsz. A nő pedig elmondja a nagyon is részletes véleményét arról, hogy fazonban és stílusban melyik állna jobban neked, de te csak veszekszel és ellenérveket hozol fel nevetős, könnyed hangvételben.
Aztán egy pillanattal később már kívülről szemléled az eseményeket. Egy szőke hajú férfit látsz, látszólag nevetgélve veszekedve valakivel, aki ott sincs... De kívülről nézve valóban nincs ott, hiába voltál egy perccel ezelőtt biztos abban, hogy az ő nevében te magad beszélgettél valakivel.
A plázát és az üzletet beborító neoncsövek fénye pislákolni kezd: egy pillanatra minden elsötétül. Mire a világítás visszaáll a normálisra, a bevásárlóközpont kiürül: magadra maradtál az üzletben, de néhány lépés után neszezést hallasz a hátad mögül. Mégsem maradtál egyedül.
Kezdőlap
