Anchorage... Chh. Ez a legtöbb fairbanksi lakos reakciója a délen fekvő városra, csak mert azt gondolják, hogy ők mindenben az egész állam felett állnak - de itt a lehetőség megmutatni, hogy minden hírverés ellenére nagyot tévednek. Ők olyan... Hivatalosak. Sokat számít a protokoll. De itt északabbra a befutó és megpihenő szánosok a lehető legjobb fogadtatásban fognak részesülni - legyen szó a pihenésükről vagy a szórakoztatásukról. Mert hát, hiába lesz még legalább másfél nap, míg befutnak, Fairbanks készen áll. Akad épp elég ember így vagy úgy a pihenőket szórakoztatni. Akad rengeteg helyi üzlet, akik bódékból árulják a friss, forró ételeket versenyzőnek és betérőnek egyaránt. A főtéren felállított színpad kivetítőjén megállás nélkül mutatják a lehető legélőbb közvetítést, már amikor nem élő zenés koncertek vannak terítéken. Ahogy jönnek a hírek, hogy a versenyzők közelednek: a főutat itt is szigorúan zárják. A járdát kordonok választják el az úttesttől, jelen van a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság. Ahogy annak lennie kell, de még erőteljesebben van jelen a két, városi frakció képviselete. Igaz, mindkettőre ráfér az önfeledt szórakozás, de sajnos egyikük részéről sem feltétlenül a szórakozás volt a cél. A déliek a világ szemében rangosabbak lehetnek, a háttérben jóval alulmaradtak a védelmezésben. Ez nem az Ő hibájuk, Ők akartak függetlenek, és nem számon kérhetők lenni évszázdok óta. De nem baj, Fairbanks még mindig áll, és a Szellemek segedelmével állni is fog. Apropó Szellemek: ugye itt sem fogadtál két pohár közt valami ballonkabátos alakkal, bárki is legyél? Mert attól a város nem fog tudni megvédeni, még akkor sem, ha minden másban igyekszik. Várj csak! Látom a befutót... Látom a kutyákat és a szánt, de... Mintha valami furcsa lenne. Mintha valami lassan eltérne a normálistól. Tévedek? Talán. Talán nem. Hamarosan kiderül.
Hiányérzetem volt, ami azt illeti. Persze, egy pillanatig se gondolkoztam, mikor Jax felvetette, hogy nézzünk le a versenyre aznap, mikor ide érnek a szánokkal, mégis olyan fura üresség volt valahogy bennem. Hiányzott valami. Leginkább Emmett a triumvirátusunkból, de ahogy korábban a new yorkit, úgy őt is másfelé vitte a kötelesség az elmúlt években. S bár nélküle a mókázás nem volt ugyan az, a kétharmados többséggel még így is megvoltunk... Jackson italkínálatára első körben feljebb szalad a szemöldököm. Aztán még feljebb. A harmadik kérdésnél pedig ironikus, fanyar kis mosolyt küldök felé, lecsapva a macifröccs ígéretére: - Látod, ismersz te! - Továbbra is kerültem az alkoholt. Meglapogatva a vállát engedtem útjára, jót állva magamért az egyik kis körasztalnál, ahonnét remekül rá lehetett látni a közegre. A szöszke rádióst meglehet, előbb kiszúrom, mint Jax tenné a poharakkal egyensúlyozva, de csupán csak somolygok magamban, meghagyva a kölyöknek, hogy kibontakozzon. Persze, van egy pont, amikor nem tudom megállni, hogy fennhangon ne szóljak bele a mondandójába én se: - Talán egyértelműen kellett volna aláírnod, Rómeó...! - Nem mintha ne adtam volna ki a címét a kislánynak, ha rákérdezett volna esetleg nálam, de sajnos idén elmaradt a Cupido szerepkör februárban... szomorú, igazán. Ezzel együtt egyébként oda is intettem a Jacksont kiegészítőként körülvevő hölgykoszorúnak, jó kedve lehetett ma a törzsfőnöknek, ha Becca is jöhetett a buliba mintegy irányzékul szolgálva a foglalt asztalka felé. Erre tessék.
Furcsa, hogy mostanáig nem találkoztam Abievel idekint. Na nem mintha félnék nélküle vagy ilyesmi, egyszerűen csak szó volt róla, hogy majd összefutunk, egyébként is ígértem egy igazi Tapsi Üregi plüsst Aidának, ami itt lapul a táskámban. Bevallom ma ahogy a vásár felé sétáltam, elképzeltem, hogy milyen lenne csak úgy élvezni a napot, nem nyitott szemmel és füllel járni, nem azon izgulni, hogy lesz-e balhé vagy sem hanem csak élvezni a sült kolbászt, fánkot és egyéb nyalánkságokat mint egy átlagos ember. Talán ezért is ténferegtem itt az elmúlt húsz percben viszonylag céltalanul. Amíg a fánkom el nem fogyott. Már épp mentem volna beszerezni a szokásos pólómat, amikor kifújta a kezemből a szél a térképet, és ezzel egy időben pillantom meg Jacksont aki szinte meg se várja, hogy a közelbe érjen az üdvözléssel. - Méghogy én, a tiéd? Sose tenném. - mosolyodok el szélesen. Emlékszem az újság Valentin napi üzenetekkel teli oldalára, ls arra is, hogy mennyire meglepődtem mikor a saját nevemet láttam köztük. El is mentem volna a Névtelen ismerős-idegennel találkozni, ha tudok. Naivitás lett volna talán a részemről, hiszen más is várhatott volna ott. Valahol megnyugtató, hogy van még értelme bízni az emberekben, hogy nem mindenki ártó szándékú. Amikor meghallom Kyle hangját, akaratlanul is még szélesebbre kúszik a mosolyom. Integetek is neki, hiszen arrafelé vesszük az irányt, de közben azért némi magyarázattal is szolgálok a füstbe ment italozásra Jacksonnak. - Másnap hagytam üzenetet a bárban, de úgy tűnik nem kaptad meg. Sajnos berántottak egy megbeszélésre ami miatt nem tudtam elmenni, de most bepótolhatjuk. - szinte el is felejtettem már a térképet, amikor Rebecca a kezembe adja, de örülök, hogy őt is látom. - Szia Becca! Köszi! …De jó színe van a sáladnak! - nem tehetek róla, tényleg nagyon tetszik az a sál, és én olyan vagyok, hogy ha valami szépet látok, azt szóvá teszem, mintegy mellékesen. Így, hogy ismerősökbe botlottam, már nem is lesz szükség a térképre, a munka miatt a színpadhoz vissza fogok találni nélküle is. Inkább félbe hajtom és a zsebembe csúsztatom. Ha jut még nekem is, akkor átveszek a poharakból ahogy a kerek asztalka felé igyekszünk a bámészkodó emberek négysávos autópályáján át. Azt hiszem talán ezért csatlakoztam néhány éve közéjük. Sosem volt túl sok barátom, és mikor a családom is oda lett, valahogy (kis képzavarral élve) magányos farkasnak éreztem magam. Az Őrzőkkel ha a családot nem is de valami egészen hasonló furcsa kapcsolati pókhálót kaptam. Még nem nyíltam meg mindenkinek, de igyekszem, hogy ne gubózzak be ami amúgy kifejezetten szokásom volt régen. Amúgy is szeretek velük lógni, olyankor szociális szempontból már majdnem normálisnak érzem magam.
- Igaz is. Ebben a korban nehogy megártson az ital! - kapta meg még búcsúzóul, mielőtt megindultam volna a bódék felé, és lám-lám, kicsi a világ, nem egy, hanem alig egy percen belül két ismerősbe is felbukkan a semmiből. - Másnap, másnap… másnap mi a manót kerestem volna ott? Nem vagyok én Hachiko. - sem olyan reménytelenül naiv hősszerelmes, hogy egy éven át minden este ott várjam a megbeszélt időpontban, hátha valami véletlen folytán mégis felbukkanna! Oké, hogy mostanában kicsit több a szabadidőm, de ennyire azért nem szar a helyzet. - Hey, Becca! Ne is mondd, már csak a főnök hiányzik a buliból, de én lennék a legjobban meglepve, ha ezt választaná a leltározással szemben. Látta egyáltalán valaki az elmúlt 10 évben a könyvtáron kívül?- mutattam körbe a tömegen a félig komolytalan kérdést követően – És ugyan már, Kyle, akkor hova az izgalom? - tárom szét a kezem hitetlenkedve, kicsit talán túl nagy vehemenciával, mert a sörömből kapásból ki is löttyent egy kevés, így egyből éltem is a felajánlott lehetőséggel, és Becca kezébe nyomtam az italt – Ha jól esik, csak nyugodtan. De akár mehetek még egy kört, lányok, kértek valamit? - kérdeztem körbe őket, miközben visszasétáltunk az asztalokhoz.
Nem hatott meg már különösebben, hogy valami plusz tartozékként voltam megemlítve, elvégre az voltam: Achardé, a falkáé, most épp a felmarkolt kajáé. Inkább csak köszöntem és leültem, a farkas is meghúzta magát, mert hát mégiscsak a Teremtője kollégája elé kerültünk, és legalább egy kis időre el akarta játszani, hogy jófiú. Vagy csak örült, hogy legalább a rang emlékeztette őt Achardra. - Miért, mi kell a vadnak? - kérdeztem, ha már Hunter azt tudta, hogy a tüntetők nem tudják. Ahogy a jelek szerint kiakadnak a póráztalanságon is. - Csodálatos általánosítás, és csoportok összemosása, a populisták sírnának a gyönyörtől. Azért szerintem van némi difi a pórázon sétáltatás meg a halálba hajtás között. - Megrántottam a vállam, elvettem egy sültkolbász, nem törődve azzal, hogy összemaszatolom a kezem és nagyot haraptam belőle. - Juhé, lejöttem a hegyről a "városba" - örvendeztem igazi lelkesedés nélkül, és persze Bessie is rákontrázott. Jó hát nem én kértem, hogy nézzék a savanyú képem! - Nem elcsászkálni a területről, látod, azt meg így - emeltem meg magam kicsit, és visszaültem némi acsargással. Hónapok óta mindenki azt szajkózta, legyek már jókedvű, hát kösz a segítséget. Ettől pedig még undok is lettem. - Ez egy oximoron - kotyogtam közbe megint a "szabad póráz" hallatán, mert nem bírtam megállni. Közben azért, főleg Bessie hangos töprengésére is valami beugrott, így a következő nagy falat előtt kíváncsian Hunter felé fordultam. - Honnan lehet tudni, hogy már nem közönséges Naturalak valaki?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1034
◯ IC REAG : 941
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jó ez az ünnepség, valahogy mindenki jobb kedvű, felszabadult, mintha nem lebegne a fejünk felett ezernyi fekete felhő. Igyekeztem én is elfelejteni, de nem ment könnyen. Belecsöppenve Jackson és Bianca társaságába azért halványult az a francos felhő, Keldron emlegetése viszont sosem volt jó ómen, mert a végén még megjelent volna. De az ugye egyenlő a lehetetlennel, túl karótnyelt és savanyú volt ő az ilyesfajta összejövetelekhez. Elképzelve, mert vizuális típus vagyok, elmosolyodtam s még egy kis kuncogás is megcsiklandozta a torkomat. * -Az lenne a világvége. *Az orrom alatt, csak félig hangosan jegyeztem meg, mert tőle aztán kitelt volna, hogy ott álljon a hátam mögött. Jackson elemében volt, ezért biztos is voltam abban, hogy a félelmeim alaptalanok, akkora lendülettel tárta szét a sörrel teli karját, hogy ki is löttyent belőle én meg akaratlanul is behúztam a nyakam a vállaim közé, mert épp csak egy hangyabokányival vétette el a mögötte álló embert. * -Azért csak vigyázz a reggeli tornával. *S nyújtottam a kezem, hogy átvegyem tőle a poharat. Előtte azonban visszaadtam Biancának a szárnyra kelt papírját, a sálam dicséretére viszont nagyot néztem. Nem volt rajtam sál, de talán a kabát alól kikandikáló élénk színű pulóveremet nézte annak. * -Csak a pulcsim, de azért köszi. Talán tényleg elkelne egy sál. *Hideg volt, nem is értem miért nem vettem sálat, de a kabátom szőrmés gallérját csak fel kellett hajtanom ha fáztam, melegen tartott. Ez most elmaradt, ahogy a mosolyom nem amit Bianca tévedésére engedtem az arcomra. Elvettem Jacksontól a poharat és elindultam velük az asztalok felé. * -Én most nem kérek semmit, köszönöm. *Kedvesen utasítottam vissza az ajánlatát, de a mosoly le is olvadt az arcomról, amikor megláttam kihez is közeledünk. Nos, megszokhattam volna már, hogy ilyen az én formám, de valahogy mindig meglepett. Félreértés ne essék, nem utáltam Kyle-t, tiszteltem és felnéztem rá, épp csak a legutóbbi találkozásunk okán, kellemetlen volt egy kicsit ez a felhőtlennek ígérkező „bandázás”. * -Szia Kyle! *Letettem a poharat az asztalra, abban volt a sör, feltételeztem, hogy nem az övé. Még sosem láttam sört inni, ha jól belegondolok, semmilyen alkoholt nem láttam inni, de nem is jártunk össze, hogy biztos legyek abban, egyáltalán, soha nem is fogyaszt. Rámosolyogtam amikor köszöntem neki….és ennyi. Fogalmam sem volt mit mondhatnék, de bíztam Jacksonban, hogy majd beindítja a társalgást.*
- Okés, akkor etess meg, ha annyira akarsz! Nevetve tettem vissza a helyére a pénzt, amit Bessie-nek nyújtottam: nem ezen fog elmenni kettőnk közt semmi sem. Hagytam érvényesülni és hagytam azt is, hogy az ételek mellé Dasht is magával hozza, sőt: örültem neki. Egyrészt, azért, mert a szemem előtt van a kollégám kölyke, másrészt mert kölyök, és hát... Én szerettem a kölyköket. A farkasommal együtt a jövő nemzedékét láttuk bennük. Az ifjabb hím belengette az anchorage-i tüntetést, én elmorogtam a magamét, amihez Bessie is hozzátett, de a kettejük közti vitába nem álltam bele, hagytam, hogy a kis hím a kis nősténnyel egymásnak menjen, hiába szólt nekem is a kérdése. Majd ha kitépték egymás haját, válaszolok. És válaszoltam is. Épp, amikor eljutott oda, hogy jó ízűen beleharapott a kolbászba. A Farkasom leuralta az övét, gyakorlatilag elvéve a szájából a falatot, nem hagyva, hogy még egy után kapjon az emberi szájával. - Akkor eszel tovább, ha én azt megengedem. - tettem hozzá tejesen vidáman, mert sem leuralni nem akartam, sem pedig az a vágy nem fűtött, hogy kínozzam, csupán - Ez kell a vadnak. Egy rendszer. Ahol tudja a helyét. - futó pillantásommal a feketém Bessie Muszkliját is elkapta - Vagy talán ennyi sem, ha szeret és kötődik, bár ezt nyilván tőletek velem kapcsolatban nem várom el. És ezen tónuson mindkettejüket elengedtem, próbálva arra buzdítani őket, hogy kicsit felejtsék el a hétköznapokat és élvezzék ki, hogy a mostani alkalommal jóval szabadabbak lehetnek, mint egyébként. Bessie húzta a kisebbet, ezen valahol jót derültem, de a nőstény kérdése, majd a hím kontrája megint elért, ahogy éppen felpillantottam és megláttam... a Testvérem pillantását. Darren köztünk járt, a tömegbe beleveszve eddig meg sem éreztem, de hogy találkozott a tekintetünk, átfutott bennem és a farkasomban a rajongó szeretet és a hiány: semmi olyan, amit a kölykök megérezhettek volna. - Onnan lehet tudni, hogy egyikőtök sem tesz fel ilyen kérdéseket. A hangom kissé megingott, ahogy Darren eltűnt a tömegben. Eljött. Itt volt. Köszöntött, még úgy is, hogy egy szót sem váltott velem, de a pillantása mesélt épp eleget. Minden jót neked, Testvér, és remélem, remélem, hogy hamarosan... Megköszörültem a torkom, az Aranyszemű is visszatért hozzám, és különben is, nekünk annak a törzsnek a kölykei kellett nevelnünk, akiknek annak idejében a csapdájába estünk. - Amíg falkában vagytok, addig mindig lesz pórázotok, az én nyakamon is van, ne esettek tévedésbe. Ha a pórázt akarjátok levetni, legyetek Atanerkek vagy kóborok - rajtam volt a sor, hogy harapjak a saját kolbászomból és még meg is rágjam a falatot - Dash, te ettől még nagyon messze vagy, de az első jel például az, hogy megtanulod befogni a szád, amikor feletted állóval beszélsz. - megrántottam a vállam, és ez ugyanúgy szólt Bessie-nek is, ám nem én voltam az a személy, aki ezt különösebb ok nélkül leveri rajtuk - Ha én azt mondom, hogy a fű kék, akkor a fű kék, mert én azt mondtam, és hiába szar, attól még ez van, amíg odáig nem juttok, hogy le is tudjátok rajtam verni az igazatokat. Nagyon, de nagyon nem ezt vártam el. De már nem volt számomra olyan rituális avatás, amit én láttam saját népemnél és át is éltem. De a lényeg nem csak a képességekben rejlett. Hanem abban is, hogy azokban a gyönge években a kölyökség után megtalálják-e azt a hangnemet, amiben úgy tudták kifejezni az igazukat, hogy azzal nem sértettek törvényt és hierarchiát. Ettől pedig mindketten nagyon messze voltak.
-Megetetlek. *Visszanevettem, olyan mély hangsúllyal ejtettem ki a szót, olyan jelentőségteljesen, mintha számítana bármit is. Egyszerűen csak vicces volt. Ahogy az a helyzet is, amikor Dash-sel mentem vissza, kvázi őt is felszolgálva a kaja mellé. Nem volt egyik megjegyzésemmel sem rossz szándékom, csak húztam egy kicsit az agyát, nem akartam megalázni, vagy megmutatni, hogy idősebb vagyok/vagyunk. Elég fiatal voltam még ahhoz, hogy ilyesmit akár gondolatban megengedhessek magamnak, és az igazság az, hogy nem is vágytam rá. * -Persze, hogy van különbség, de ez sem érdekli a nagyérdeműt. Szeretnék látni egy síró populistát. *Végszóra nyeltem el egy falatot abból a szaftos húsból, aminek nem tudtam a nevét, de anélkül is finom volt. Lynx gyanúsan csendben volt, Dash meg kedvetlen. Már csak azért is nyúztam még egy kicsit, mert nem értettem, ha ennyire unatkozik, minek jött ide? Azt hihetnénk, hogy a lakban unta magát és vágyott egy kis szórakozásra, de láthatóan itt sem tudta elengedni magát. Lynx csendessége aztán hirtelen elillant, és mielőtt még odafigyelhettem volna a szavaira, már az én borostyánszeműm is nyakon lett csípve.* -Naaaa! *Méltatlankodtam egy kicsit, mert nem éreztem úgy, hogy megérdemeltük volna. A ki tudja miből készült villa, mert nem műanyag volt, félúton megállt a levegőben a tálca és a szám között. A nem elvárt kötődésről szóló mondat nem tetszett. Abban persze nincs semmi, hogy nem várja el, elvégre nem az ő kölyke vagyok, de a büntetésem és az azt követő beszélgetésünk óta részemről ez már nem így volt. Még ha halványan is, de ott volt egy vékony kis szál ami Lynx felé húzott. Szerettem volna többet megtudni mindarról amiről mesélt nekem. Úgy tűnt Dash is magához tért a szösszenetnyi pórázpróbálgatásból, mert megtalálta a hangját. A lelkesedése amivel válaszolt, megjátszott volt, az viszont komoly amivel visszavágott, emlékeimből előrángatva a fához láncolás „csodás” napjait. Torkomból a bestia morgott rá.* -A semmiből nem tanulsz semmit. *Más talán elkapta volna a farkas grabancát egy kis figyelmeztetés gyanánt, engem nem vitt rá a lélek, másrészt sokkal elegánsabbnak éreztem így. Végül, de nem utolsó sorban, nem bántam meg azt amit tettem. Szükségem volt rá és a farkasomnak is. * -A te szép hajadból csinálok mindjárt egy oximoront. *Rámosolyogtam, ne vegye fenyegetésnek, csak játszok mert jólesik, mert ki akartam rángatni abból a búvalbaszott hangulatból – ahogy Achilles fogalmazna – amit magával hozott a hegyről. Észre sem vettem, hogy Lynx megint elcsendesedett, de kihasználva az alkalmat, feltettem a nagy kérdést, ami minden kölyköt foglalkoztat. A csupán két lehetőség siralmas volt és egyikre sem pályáztam, legalábbis most még biztosan nem, de soha ne mondd, hogy soha. Ki tudja mi lesz tíz év múlva, vagy száz év múlva. * -Nem túl szép kilátások. *Jegyeztem meg két falat között, megelőzve Lynx ajánlását a befogott szájjal kapcsolatban. * -Tényleg kék a fű? Szóval farkaséknál felejtsd el a konstruktív párbeszédet és legyél színtévesztő. *Tettem fel a költői kérdést, majd Dash felé fordulva, hacsak nem lettem megint nyakon ragadva, adtam meg a megoldást. Tréfának szántam, nem pimaszságnak Lynx felé. Komolyan vettem őt, de egy kis viccelődés még nem tiszteletlenség. *
Csak megingattam szórakozottnak tetsző mosollyal képemet Jax megjegyzésére az ital ártó szándéka kapcsán. Volt valami végtelenül megnyugtató abban, hogy informátorok között is meglehetnek a magam titkai, ami azt illeti, pedig nem voltam az a - kifelé mutatva legalábbis - zárkózott típus alapvetően. Amikor már visszafelé egyensúlyozta a pasas az italainkat, a közelünkben keringő kisbolygót - alias Biancát - is sikerül kiszúrni... de nem hívom fel egyiknek sem a figyelmét a másikra, pusztán várom a fizika törvényei szerinti elkerülhetetlen "koccanást" a térben való egymás felé haladás következtében. Talán tényleg öregszem, hogy már ilyen apróságokon is képes vagyok jót szórakozni. Visszaintegetek a fiatal gyógyítónak, ugyanakkor, mivel úgy tűnik, vették a célzást és felém tartanak a becsatlakozó Rebeccával egyetemben, nem zavarom meg további közbekiabálásokkal az útjukat, csupán megingatom Jackson széttárt karú megjegyzését követően a fejemet, valami olyasmit morogva magam elé, hogy: kihagyott ziccer. - Szia Becca! Bianca. - Biccentettem is aprót üdvözlésképpen az érkezők felé, így, hogy nem a tömegen keresztül kell morzéznunk. Jackson felém nyújtott málnaszörpjét meg egy néma, a levegőben felé dobott cuppanós puszival honoráltam. - Joana azt hiszem kezdhet félni, ha így folytatod. - Kacc. De kétségtelen, hogy hiányzott Jax társasága az elmúlt években.
Jelen van a helyszínen az országos televízió több képviselete is, hogy ha élőben nem is, de az esti hírekbe mindenképp bekerüljön egy három perces riport a helyszínről jelentve... Az operatőr visszaszámol. Három, kettő, egy... Benneteket pedig épp megtalál a korlátokat nem ismerő riporter:
- Itt vagyunk az Iditarod Trail helyszínén! A város szinte lázban ég, az emberek tömegével gyűltek össze, ünnepelve Alaszka legrangosabb versenyét. Talán mögöttem a kamerán látszik is a hangulat, de most megkérdezünk néhány jelenlévőt személyesen is arról, hogy ők mit mondanak és mi a véleményük a legnagyobb kérdésről: Iditarod - szép hagyomány vagy állatkínzás?
// A résztvevők neveit a randomizer.org weboldalon születtek a következő eredmények:
Anchorage: Zachariah O. Danvers Solomon LaChazar
Fairbanks: Kyle Prescott Jackson Carter //
A riporter minden szégyenérzet nélkül megközelít benneteket és hozzátok szól a következőképp kérdéseket is feltéve:
- Szia, ne haragudj, Gabrielle Smith vagyok a Fox Newstól, és szeretném megkérdezni, hogy miért jöttél ma ki a rendezvényre? Hallottál a verseny és a sport miatti tüntetésről?
A kérdések a kisorsoltaknak vannak feltéve a riportertől, DE ha valaki esetleg a közelükben tartózkodik, nyugodtan beleszólhat. Aztán majd kiderül, hogy a vágott anyagból mi megy ki a hírekbe.
Nagyon furi volt a gyakorlatilag üres pinyó, és ha nem is egyenesen depresszív, de aki maradt, az azért nem felelt a HAHÓ felkiáltásomra, mert annyira antiszociális, hogy nem ment le a fesztiválra. Se! Csak a szomorú visszhangommal társaloghattam volna egyéb iránt, és hiába tartom magam rendkívül jó társaságnak, ennyire azért talán mégsem. Becca próbált a kis mazsola-csapattal közösen elrángatni, de nemet mondtam, már nem azért, mert derogált volna velük mutatkozni, pusztán azért, mert még dolgom volt. Nem, koránt sem olyan nagy Tetkómájsztrós dolgaim, mint aminek tűnhetett, de még meg kellett keresnem valamit. Mégpedig egy bundás satyit vagy tizenöt évvel korábbról, hát, nem kis munka volt előrángatni az évtizedes kuplerájom alól, de úgy éreztem, hogy ez kell. Végezetül a meleg, farkaskutyás szőrmesapival a fejemen indultam meg a belvárosba, és indokolatlanul élveztem, hogy a kis kacsóimat is a meleg, bundás kis zsebekbe tömködhettem. Az élet az ilyen apró dolgoktól szép. Persze az élet nem csak játék és mese - még akkor sem, ha meglett férfiként egy ilyen fejfedővel vetődtem bele a tömegbe, elcsípve azt, hogy megnéznek, de kérem: az operába frakkot illik venni, szánhúzó versenyre meg kutyás sapkát. Na, szóval... Miután szereztem egy pohár forralt bort, csak mosolyogva grasszáltam a tömegben. Láttam a pajtásaimat, a Protektorátus tagjait, a Falka néhány tagját, jelenlegi és volt diákjaimat, de igazán senkihez sem csapódtam oda. Persze lelkesen integettem vagy kiabáltam a köszönésemet, ha arról volt szó. Valahol, a lelkem mélyén azért tartottam attól, hogy az évek alatt tapasztalt dolgok fényében Alignak vagy a jelenlegi földi helytartója jó alkalomnak találnák ezt a tömeges gyűlést arra, hogy egyenes és karcsú középsőujjal beintsenek a világnak, nekünk, bárkinek, aki nemet mondott az ajánlatukra. Szóval... Radarozni igyekeztem. Nem akartam a többieket ezzel túlzottan fárasztani: mindenkinek jár, hogy egy kicsit lazítson. Én is lazultam, a magam módján, de készen arra, hogy helyettük is megpróbáljam kiszúrni, ha valami nem kerek, és ha ez megtörténik: úgyis mindenki a közelben van. Ismerve őket, még az italozók is azonnal kijózanodva ugranának, DE nyilván nem akartam ezt. Nem vészmadárkodtam, csak hát, na... Az ördög sosem alszik, Alignak meg pláne nem, mert halott, és a Szellemeknek nem kell a napi nyolc órás beauty-sleep.
Jót kuncogok a Hachiko hasonlaton, de inkább most nem válaszolok rá, már nincs is mit tenni, nem voltam ott aznap, igen, és valahogy azóta sem sodort minket össze a szél. Kár, hogy mostanáig olyan kevés őrzővel kerültem igazán közelebb. Persze, látásból, meg néha beszélgettünk, de azért az más. De sosem késő változtatni, és ők hárman pont vidám bandának tűnnek. - Később már talán, de most meglepően enyhe az idő. - nem ritka mifelénk a mínusz sok, de ma elkerült minket, így tényleg elég most egy olyan pulcsi ami alaposan melegíti a nyakat is. Persze lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgokat, és védem túl a torkom de ez nem meglepő a munkám miatt. Egy torokgyulladás és ki is estem hetekre a melóból hacsak az egyik társam meg nem gyógyít. Mivel nekem már nem maradt pohár, üres kézzel érkeztem az asztalhoz, de annál szélesebb mosollyal. - Szia Kyle. Ma mi ketten vagyunk az ügyeletes málnaszörp brigád? - én sem iszok alkoholt, legalábbis addig nem tervezek amíg véget nem ér majd a műszakom, ami csak néhány óra múlva kezdődik. - Szerzek valamit inni, Becca te is kérsz? Addig is… jó szórakozást. - kacsintok a fiúk felé, mivel látom, hogy a hátuk mögül közelítenek kamerával, mikrofonnal. Furcsa is lenne ha egy úgymond kolléga kapna mikrofon végre, pláne nincs rá szükségem, hogy esetleg felismerjenek, így a néhány méterre felállított bódé felé igyekszem, hogy egy kis forró teával melegítsem fel a kezeimet.
A szeretetre és a kötődésre halkan, ösztönösen és röviden nyüszítettem egyet, aztán bosszúsan grimaszoltam és ettem. Volna, ha arra a kérdésre, hogy mikortól nem leszünk már Naturalakok meg nem állít Hunter. Újabb grimasz lett a reakcióm, és az sem segített, hogy megpróbáltak rávenni a szórakozásra és a mosolyra. Ha a Tarknak nem is, Bessie-nek azért visszakaffogtam, mire rám mordult. A Windigo szívesen agyart villantott volna, de a nő szavaira én is szavakkal reagáltam. - Ez dupla tagadás. Úgy lenne helyes, hogy a semmiből semmit tanulsz, vagy a semmiből nem tanulsz. De ha mosolyogsz közben, biztos jobb - mufurckodtam tovább és miután a kolbásszal végeztem, magamhoz vettem volna egy szelet húst is, de hirtelen túl szószosnak, félig nyersnek tűnt és... nem ment. A gyomrom szúrt, inkább valami ital kellett, úgyhogy felkeltem. A "szabad póráz" is megállított, komolyan itt mindenki istálló mellett nőtt fel? Képtelen voltam fékezni az intellektusom, pont annyira, mint Bessie is a maga kommentárjait. - Ha befogom a szám, akkor nem beszélek - emeltem égnek a szemem, majd odébb rúgtam egy kavicsot és zsebre tettem a kezem. - És akkor folyton hallgatok, mert mindenki felettem, még egy Omegánk sincs. - Tudomásom szerint pedig én volt a legfrissebb harapás a falkában. Meg a puszta éveimet tekintve is a legfiatalabb. És Achard is messze járt... - Ez nem konstruktivitás kérdése, ez puszta tekintélyelvűség - húztam el a számat. - Oké, poénnak szántad, bocsi, kövinek veszem a lapot. Kértek valamit inni? - tértem rá az eredeti tervemre végre. - Forrócsoki? - billentettem oldalra a fejem Bessie-re nézve, mert úgy rémlett, hogy azt szereti. Aztán lehet bukó. Meg úgy az egész "italért megyek" terveim, szóval Hunterre pillantottam egy kelletlen sóhajtással kísérve. - Elmehetek piáért magunknak? - Körbefordultam gyorsan. - Az a bódé közel van - böktem a hüvelykujjammal a két árussal odébb lévő forraltboros felé.
Becca megjegyzésére csak jót nevetek, nos, Keldron felbukkanása tényleg lehet azt vetítené előre… körbe is kémlelek, hátha sikerült megidéznünk, ha már ennyit emlegettük, de szerencsére sehol nem látom az öreget. A lányok válaszára csak biccentek, ha nem, hát nem, nem erőszak… Hála az égnek akkora tömeg sincs, hogy néhány pillanattal később ne heringezzünk a Kyle által befoglalt kis könyöklő asztal körül mind a négyen, ki-ki a saját italával. - Huhh, az azért teljesítmény, ha egy málnaszörppel letaszítom a trónról. - kortyoltam bele a sörömbe, és bár nagy volt a kísértés, hogy rákérdezzek, mi újság vele mostanság, rég hallottam felőle, de majd, ha kevesebben leszünk – én sem szívesen teregetem az esetleges szennyest a komplett protektorátus orra előtt. Úgy is rosszabb a banda mint egy rakás pletykás vénasszony, teljesítmény bármit is titokban tartani hosszú távon. - Még jó, hogy egy fél perce sincs, hogy kérdeztem. - nézek értetlenül Bianca felé, amikor leesik, hogy miért is lett hirtelen olyan szomjas… ha nem lenne egy pohár sör a kezemben, lehet én is követném a példáját, így viszont esélyem sincs, mire kettőt pislogok, már az orrom alá nyomják a mikrofont. Mondtam már, hogy utálok nyilatkozni? Jártatom eleget a pofámat a mindenféle hokis sportinterjúk kapcsán, hogy most még az állatvédelemről is nyilatkozzak… hát jó. - Szia, nem haragszom, Gabrielle Smith a Fox Newstól. - kezdek bele nagy lendülettel az improvizálásba – Miért ne jöttem volna? Nézz csak körbe, hisz mindenki itt van, aki számít! Meg az is, aki nem. - mutattam körbe a tömegen teátrális mozdulattal, meghagyva mindenkinek a szabad döntést, ki melyik csoportba is tartozik a szememben. Amúgy meg, ha már megint társedzője lettem a helyi hokicsapatnak, nem sok választásom volt – Persze, hallottam róla, és mint sportember, azt kell mondjam, ha kicsit is belelátnának a rendszer működésébe, akkor ők is belátnák, akad számos értelmesebb ok, amire pazarolhatnák az idejüket és energiájukat. A legfrissebb törvények ismeretében állíthatom, a legtöbb szánhúzó kutyának jobb élete van, mint az tüntetők többségének, szóval vagy szimplán ennyire idióták, vagy valakinek érdeke, hogy zűrzavart keltsenek. Ha eltörönék a versenyt, akkor meg amiatt menne a tüntetés, hogy egy ilyen nagy múltú versenyt lehetetlenítettek el, ami az itteni kultúra szerves részét képezi, szóval kicsit olyan, mint a kisgyerek és a sapka esete, ha van rajta, az a baj, ha nem az… Úgy is mindig akadnak olyanok, akik nem értenek egyet a rendszerrel, éljen a szólásszabadság, vagy valami hasonló. És ha már szólásszabadság, kedves kolléga, neked mi a véleményed a témáról? - fordultam a mellettem strázsáló málnaszörpös informátor felé. Vagy inkább Becca szeretne hozzászólni a témához? Már amennyiben nem húzta el a csíkot nyuszi módra a másik csajjal a közelgő riporter láttán...
Amíg olyasmiről nem volt szó, hogy esetleg itt, a nyílt utcán egymásnak ment a két ifjú Erő Gyermeke, én minden probléma nélkül hagytam, hogy egy kicsit akár össze is szólalkozzanak. Ez is a fejlődésük útja volt, és ilyenkor egy kicsit mindig nosztalgikus hiánnyal töltött el, hogy számomra ennek már vége volt. Pedig mennyi jó csörtém volt a testvéreimmel! Nekik meg fogalmuk sincs, hogy a legszebb éveikben húzzák a szájukat. - Nincs "naaa". - orroltam le Bessie-t a nyafogására - Amit teszek, szeretetből teszem, mert haszna van, és akkor lenne rossz világ, ha ennyivel sem méltatna senki egyikőtöket sem. - mert hát - Bessie, ezt neked már pedzegettem, de már nem csak egyszerű emberek vagytok, és amilyen mód ti emberként ítélkeztek, úgy a vad is megteszi, ha olyan dolgokért veritek a melleteket, mint az érdem nélküli, született társadalmi státusz, - pillantottam Dashre - vagy mint az emberi jog és igazságosság, főleg így 2024-ben... - a zárszavammal járó pillantás Bessie-t illette. Én is beláttam, hogy az emberi világ szélsebesen változott, hiszen megéltem magam is, de a farkas élete, a vad ösztönei az ősidőkből ragadtak a lelkünben. Ahogy az is, ahogy Darrent elengedtem, mert tiszteltem ennyire, hiába zokogott a lelkemben kislányként a vágy, hogy utána fussak és a nyakába vessem magam. - És, attól neked miért lenne jobb, ha lenne Omegánk? Talán rajta élnéd ki magad, csak mert az ő hibájából megteheted, úgy, hogy te magad semmit nem tettél le az asztalra? - kérdeztem csevegő hangon, újabbat harapva, továbbra sem kötekedő voltam vagy szigorú, pusztán szembe állítani igyekeztem saját magával - A Legerősebb Fia belerúg a leggyengébbe... Nem ezért teremttettetek, egyikőtök sem. - folytattam komolyan - A ti Erőtöknek kell felhúzni az arra érdemes gyengéket. Nem lázadozni és hülyeségeket kérdezni. Mindketten kaptak egy kissé rosszalló, de türelmes pillantást. Az ő korukban, ebből a civilizációból kiszakadva... Nos, igen. A Mentori feladatok is egyre nehezebbek lettek az első időszakban. Íme a két élő példa. Jaj, Teremtőanyám... - Amíg csak egyetlen nálatok erősebbtől függ a létetek és a biztonságotok, addig igen, protokollból színtévesztők is vagytok, ha az kell. És közben lehetőleg borzasztó hálásak is. - ahogyan én is vagyok a mai napig, nem csak ennek a falkának, hanem annak is, amelyikben felnőttem, és az összes utamba akadó kóbornak, aki hagyott élni. Hiába voltak meg a magam csörtéi és veszteségei csak azért, mert nekem "véleményem" volt egy Dash-t idézve: tekintélyelvű közegben - Évszázados tapasztalatokról van szó, nem arról, hogy ki a bálkirály a gimiben. És nekem elhihetitek, hogy akkor van a legnagyobb igazuk, amikor az nektek a legjobban fáj. Mindannyian nekimentünk a "rendszernek", ez nem ismeretlen a köreinkben. De ha szerencsésen megúsztuk élve a helyzetet, akár évtizedek, ha nem századok is kellettek ahhoz, hogy belássuk: minden értünk történt. És nem lennénk azok, akik az élményeink nélkül. Ezen a ponton pedig már nem a fű színe volt a fontos, hanem az, hogy AHA! Ezt nem láttam, pedig ezt akarták mutatni nekem. - Menj csak, Dash. Van nálad pénz? - ha nem volt, hát adtam neki bőven eleget is - Nekem egy hosszú kávét, üresen. Hosszú még az este. Hiányzott a párás ködfelleg, amiben a Hiúz lelke olyan jól érezte magát. És bár elengedtem a kölyköt, a figyelmem felé nem lankadt, akkor sem, ha közben Bessie esetleg beszélgetni szeretett volna, amíg az italokra vártunk.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1034
◯ IC REAG : 941
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Azt hiszem a vidámságot Bianca és Jackson biztosítják leginkább. Kitörő hangulatuk magával ragadó és én hagyom magam. A mosoly ott játszik az ajkaim szegletében és a kellemesen hideg de napsütéses idő is hozzátesz.* -Azért a reggel elég csípős volt, de igen, a napfény már hiányzott. *Azt már nem teszem hozzá, hogy főleg nekem, reggel, a kilátás hiánya is befolyásolja a hangulatomat, mert nem mindegy, hogy az örökzöld fenyőkkel ébredek, vagy egy ablaktalan helyiségben. A feszélyezettség érzése akkor vesz elő, amikor meglátom Kyle-t annál az asztalnál, vagy inkább pultnál, ami felé közeledünk. Bár felőle nem érzek semmit abból, ami a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával felszínre került, bennem azért mély nyomokat hagyott. Jackson és Kyle szóváltásából nem sokat értek, de az ő csipkelődésük az én hangulatomon is javít. * -Mesélnétek nekem is erről a trónfosztásról, hogy értsem is miről van szó? Vagy titok? *Érdeklődöm úgy, hogy ne rondítsak bele valamibe, ha nem rám tartozik, úgy is jó, megadom a nemleges válaszra a lehetőséget. Bianca viszont sietve távozik, meglepődve nézek rá, mert nem vettem észre a közelgő vészt. * -Még mindig nem, köszönöm. *Ahogy Jackson megjegyzi az eltelt időt, nekem sem elég ahhoz, hogy megváltoztassam az igényeimet. Korábban már ittam egy forró teát, másra meg most nem vágyom. Alkoholra sem, pedig talán egy jót tenne egy forralt bor, de csak a gátlásaimat dobnám el tőle, azokkal meg jól vagyok így együtt. Ahogy elfordítom a fejem Biancától, már meg is jelennek kamerával, mikrofonnal mellettünk, de szerencsére nem engem kapnak el. Nem szeretem a nyilvánosságot, jóllehet eddig nem volt benne részem, nem álltam a kamera egyik oldalán sem, de nem is vágyom rá. Igyekszem – jobb híján – Kyle mögé bújni, mert Jacksont már mikrofonvégre is kapták. Sajnos nem megy ez olyan egyszerűen, a mögöttünk lévő pultnál elég sokan állnak és tolonganak, nagyobb a baráti társaság és nincs elég hely arra, hogy teljesen eltűnjek szem elől. Ráadásul a kedves informátor társam elemében van, a szószátyár halvány lepkefing hozzá képest és vidoran még minket is kereszttűzbe lök. Jóllehet Kyle-t kérdezte, én is középpontba kerülök amiért mögötte próbáltam menedéket találni. Fel- és elnézek Kyle válla felett, és éppen akkor pillantom meg Dimitrist a kutysapkájában. Olyan mintha a mamuszát tette volna a fejére, és ezen elkezdek nevetni. Annyira szürreális a látvány, hogy nem bírom abbahagyni és talán Kyle szólásszabadságát is elvágom vele. * -Ez egy johó vihilágváhágehe.
*Dash kaffogásában éreztem a vágyat arra, hogy megmutassa a foga fehérjét, de mivel nem tette, én sem tettem, a másik ok az volt, hogy itt azért talán még sem kellett volna. Elég szép kis helyzetet teremtettünk volna azzal, ha agyarat villantunk. A feketének sem volt késztetése rá, hiába az ezüst mély nyomokat tud hagyni testben és lélekben egyaránt. * -Te meg az élő fába is belekötsz, mint nagyanyó a pulóverbe. Mégis mitől lenne jobb a kedved? Megteszem. *Felelőtlen ígéret volt, de fenntartottam a változtatás jogát. Miatta én sem tudtam jól érezni magam, másrészt tényleg zavart és nem rosszindulatból, hogy képtelen elengedni magát. Szerettem volna jobb kedvre deríteni, de Lynx megmozdulása nem igazán segített ezen. * -Szeretem amikor szeretsz. *Válaszoltam vissza Lynx-nek őszintén. Az ő szeretetből nevelése sokkal jobb volt, mint bármelyik mentoré, bár nála még nem húztam ki a gyufát nagyon. Igen, mindezt a fejlődő világnak köszönhettem, mert száz évvel ezelőtt valószínűleg még mindig a fához láncolva lennék…jó esetben. Vagy éppen valamelyik végtagom visszanövésére várnék a lak egyik sarkában. Dash tovább hegyezte az elméjét a mi ceruzánkon, és rájöttem, hogy ez a lételeme lehet. Mindenkit kijavítani, legyen az komoly vagy éppen viccelődés. Lynx szavaira felemeltem a kezeimet, vagyis amennyire tudtam a kezemben lévő tálca és villa terhére.* -Én nem tenném, ne nekem mondd. *Minden létező tény ellenére sem mentem volna neki, vagy ugráltattam volna egy Omegát. Attól, hogy a falka utolsó farkasa, még tiszteltem volna a korát és mindazt amit letett arra az asztalra amiről Lynx beszélt. Az egyetlen amiért visszaszóltam volna neki, ha provokál. Na igen, ezen is még dolgozni kell. Nem szóltam közbe, sem azután, hogy befejezte. És én igenis hálás voltam neki mindazért, amit tőle kaptam….bár az _ahogyan_ ezt megjegyezte, roppant vicces volt, de attól még igaz. * -Igen, poénnak szántam és szavadon foglak. *Néztem aztán Dash-re és kacsintottam egyet. Reméltem, hogy magának majd valami alkoholt hoz és jobb kedve lesz tőle. * -Forró csoki igen. Köszönöm, kérek. *Bólintottam rá a kérdésre, miután Lynx engedélyt adott arra, hogy menjen. Addig amíg nem távolodott el, bekaptam egy újabb falatot és azon rágódtam a kíváncsiságommal együtt. Végül csak kiböktem, hátha Lynx többet tud, mint én. * -Te tudod mi a baja, miért ilyen kedvetlen? Úgy látszik semmi nem vidítja fel, pedig szeretném. *Tényleg akartam azon felül, hogy húztam az agyát és csipkelődtem vele, ami nem jött be, csak még rosszabb lett. A szándék meg volt, csak a megoldás hiányzott. *
Felnevetek kissé Bianca felvetésére, eltárva a karjaimat. - Úgy fest, látod...! De örülök, hogy nem vagyok benne egyedül legalább. - Szélesedett meg mosolyom, tekintetem játékosan cinkos fénye is bajtársiasságról árulkodott. Hosszú idő óta végre tényleg kicsit képes voltam elengedni az önkéntesen magamra húzott, rosszalló fellegeket és élvezni a köröttem levő zsibongást, az őrzőtársak társaságát. Jackson megjegyzésére a trónnal kapcsolatosan látványosan le is biggyesztem a szám sarkait. - Nehéz idők járnak látod, főleg, ha holmi tark nőstényekkel kezd az ember... - Ciccentem, s nem volt komoly éle a dolognak, éppen ezért Rebecca sem marad válasz nélkül tisztázó kérdése nyomán: - Áh, csak arról van szó, hogy Jackson kiszolgálja itt a málnaszörp iránti igényeimet, míg Jo a kikötői étteremben robotol ma is. - Teltházzal üzemelnek a verseny idején mindig, így nem hibáztatom érte a kedvest egyébként. Bianca kihátrálására mondjuk én is furcsán pillantok felé, aprót biccentve Jackson megjegyzésére. - Nők... fene se érti őket. - Ciccenek, s fordulnék is egyszerre haverommal, mikor elébünk téved egy mikrofonos példánya az említett létformáknak. Hiszek én a Karmában, de muszáj pont ma ezzel szívatnia? Jackson milyen kis paprikás hangulatú lett itt hirtelen... bele is kortyolok jót derülve a magyarázata közepette a szörpömbe, már-már szórakozottan járatva tekintetemet a riporternő és közte. A mellettem láthatatlanná válni kívánó Becca láttán csak megingatom a fejemet. - Nyugi... ezek csak civilek, nem a lelkedért jöttek. - Súgom neki oda, nem kalkulálva azzal, hogy Jax odalök az említetteknek egy huszárvágással. Mondjuk, kétségbe sem esek különösebben, elvégre szakmába vág a helyzet. Minden tekintetben, ha úgy tetszik. Kedves mosollyal, öregemberes ráérősséggel helyezem hát vissza a poharat a mellettünk levő asztalkára és teszek is pár lépést a Fox-os különítmény felé, barátian terelve őket kicsit arrébb, megóvva a további nyilatkozástól a kis társaságot. - Nos, tudják, mint a helyi újság vezetője, bátran ki merem jelenteni, hogy a legjobb illetőt találták meg a kérdésben. A Daily News évek óta behatóan foglalkozik a témával, több aspektusból is megvizsgálva azt, így elég széles rálátásom van a dologra. Kezdhetnénk mondjuk a kulturális vonatkozásával, ha gondolják...
// Kyle bő húsz percig elszórakoztatja kicsit távolabb Miss Smith-et így nyugodtan hagyjatok ki pár körből. XD //
Sosem szerettem a kamerákat, és kifejezetten bosszantónak tartom, hogy ennek ellenére milyen sokszor kavarodok eléjük. Most sem számítottam rá, így el is megyek a legközelebbi bódéhoz egy kis teáért, hogy inkább a távolból nézzem az eseményeket. Jobb nekem így, hogy kimaradok belőle, mert annak ellenére, hogy ki tudja hányan hallgatják a rádióban a műsort, még mindig szégyellős vagyok az ilyen helyzetekben. - Köszönöm, csak ezeket szeretném. - felelem szórakozott mosollyal, amikor megkapom a teát és némi apró sós perecet, és kérdik fizetés előtt, hogy mit kérek még. Láttam az interjút, bár nem hallottam, és láttam ahogy Becca elneveti magát, de először nem tudtam miért. Aztán megpillantom Dimitrist a sapkájában, és belőlem is előtör egy kicsit sem nőies kuncogás majd nevetgélés, hogy ki is lötyögtetem a teát ahogy visszafelé igyekszem a kör alakú asztalhoz. Pont akkor amikor Kyle félre vonja a Fox riporterét, és nem tudom melyiküket sajnáljam jobban, mivel még az utolsó mondatot hallottam. - Hát… azt hiszem, a mai adás kulturális szempontból makulátlan lesz, ha a csaj csak fél füllel is figyel. - leteszem az asztalra a perecet, majd újra körülnézek, még mindig széles mosollyal. - És nem tudom melyik volt viccesebb, az a sapka vagy a nevetésed Becca. - kuncogok ismét, szememmel Dimitris után keresgélek a tömegben, hátha csatlakozik ő is hozzánk, persze csak ha van kedve. Megigazítom egy kicsit a magam fejfedőjét, még ha nem is annyira egyedi darab mint a kutyás verzió, azért nem szeretem ha a szemembe lóg. - Furcsán nagy a csend, azt hittem nálunk is lesz valami tüntetés vagy ilyesmi mint a rajtnál. - jegyzem meg óvatosan, miközben kortyolok egyet a teából. Nem mintha balhét szeretnék, de a nagy nyugi egy ilyen rendezvényen nem biztos, hogy azt jelenti, hogy minden rendben is marad.
Épp készülnék bőszen egyetérteni Kyle nőkkel kapcsolatos megjegyzésével, amikor pont felbukkan egy mikrofonos példány, egyenesen minket kiszemelve magának, hogy menekülésre már esély sincs… Nem mint ha amúgy az a könnyen megfutamodós példány lennék, úgyhogy állok elébe, mást nem a jövő évi Iditarod során kétszer is meggondolják, hogy pont velem akarnak interjút készíteni. Már ha akkor még itt leszek, ki tudja? Mindenesetre amint alkalmam nyílik rá, a többieket is bajtársiasan belököm a mély vízbe, nehogy már bárki a lelkére vegye, hogy pont miattam marad ki a rivaldafényből! Abból a jégen bőven kijut, sőt, azt a fajtát valahogy jobban is szeretem. Hála az égnek ha a csajok nem is, Kyle él az alkalommal, amikor pedig imádott Miss Smith-ünkkel távozóra fogja, jót nevetek. - Kíváncsi vagyok, melyikük fogja előbb megbánni… - jegyzem meg úgy, hogy ők már ne hallják, csak a két őrző lány, majd hol is hagytuk abba, mielőtt felbukkant? Ja igen, a söröm... - Jól van Becca, látom, neked sem kell már inni. - vigyorodok el Becca nevetését, meg is lapogatom a vállát, Bianca megjegyzését hallva, és azt válaszolva pedig a fiatal informátor felé mutatok - Én rá szavazok! - felelem roppant komolyan, és nem csak a „mi informátorok, tartsunk össze!” bajtársiasság beszél belőlem. - Csak nem hiányolod, Bia? Pedig nem tűnsz valami balhés alaknak. - mérem végig, mert bár nem igazán ismerjük még egymást, de valahogy süt róla, hogy az a tipikus jó kislány típus. Aztán ki tudja, lehet hogy jól félreismertem, csalóka tud lenni a külső. Beccából se nézné ki senki, aztán olyanokba keveredik, hogy csak pislogunk. - Amúgy meg, ki tudja? A korábbiakat alapul véve, meglepődnék, ha semmi nem lenne. Bár az a festéköntögetés nem hiányzik, mint ami Anchorage-ban volt, igaz, az még talán nem is a legrosszabb opció. - kellemetlen, de kevésbé, mint ha valami mondjuk könnygázt vágna a tömegbe. - Becca, jól emlékszem, hogy te is New York-i vagy, igaz? Bia, téged honnan fújt ide a szél, ha nem titok?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1034
◯ IC REAG : 941
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Én csak lesek egyelőre a fiúk – Jackson még csak-csak, de Kyle 90+-os hahaha – párbeszédén, de hamarosan magyarázatot kapok. * -Á, értem. Csak szolidaritásból teszi, nehogy azt mondják, mindig csak szórakozik. *S még ő mondja, hogy a fene sem érti a nőket, amikor ők is képesek rébuszokban beszélni. Bianca távozását követően még nem tudom mi vár ránk, de még van annyi időm, hogy Kyle ciccentésére visszavágjak, jóllehet nem nekem szólt.* -A fene igen, csak a férfiak nem. *Aztán máris belekerülünk a kamera kereszttüzébe és bár a szót Jackson veszi át, én azért próbálok Kyle széles vállai mögött elbújni.* -Biztos? De hát bezárják a lelkemet abba a dobozba. *Jelentem ki szörnyen komolyan a kamera felé intve a fejemmel, bár ezt valószínűleg nem látja. S milyen jól tettem, hogy megpróbáltam elbújni, mert Jackson van olyan kedves és átadja a szót, és a kamera felénk fordul. Kyle kisugárzása és nem mellesleg szófosása azonban eltereli rólam a figyelmet. Remekül csinálja, én már az iskolai ünnepélyeken sem szerettem szerepelni, lámpalázas voltam és tényleg csak anya kedvéért, bár az első alkalom amikor elsírta magát, még élénken él az emlékezetemben. Nyolc évesen az ember lánya hajlamos azt feltételezni, hogy azért sír az anyja, mert annyira borzalmas amit művel. Szerencsére a látóterem peremén feltűnik Dimitris a kutyasapkájában és végszóra Bianca is visszatér. Én meg csak nevetek, főleg mert Kyle remek időzítéssel elviszi a tévéseket. * -Gondolod, hogy überelni tudom Dimitrist? *Jackson nem csak Bianca kérdésére, hanem az enyémre is válaszol és ezzel ki is vív magának egy szemmel verést. Ez azonban nem tart sokáig, hiszen nem haragudtam meg rá, de azért megérdemli. * -Nekem nem kell innom ahhoz, hogy jól érezzem magam, de ha láttad volna azt a sapkát, te is könnyesre neveted magad. *Dimitris egy olyan jelenség, akit csak egy hozzá hasonló tudna kitalálni, ha nem létezne. Ez pedig egy paradoxon. * -Fogadjunk Kyle-ra? Két és fél percet adok neki és megvonják tőle a szót. Tíz dolcsi? *A fogadást tartom, ha esetleg a többiek belemennek és most már okom is van szurkolni, Bianca azonban más izgalmakra vágyik.* -Ez a vihar előtti csend. Nem akarom az ördögöt a falra festeni….*Nem is festem, akkor sem mondom tovább ha esetleg őrzőtársaim nem fogják be a számat szóval vagy tettel. Jackson gondolatai sokkal szerényebbek és kellemesebbek, mint az enyéim és azokba kapaszkodom bele. * -Az állatvédők nem szoktak annál komolyabbat tenni. Én legalábbis még nem hallottam a festéköntögetésnél rosszabbról. *S remélem kiélték magukat Anchorage-ban és ide már nem jut belőlük. Azért is fohászkodom, hogy egyetlen kutyának se essen baja a hosszú verseny alatt. * -Hmm? Ja, igen, abszolút New York-i voltam míg ide nem költöztem. Egyszer még ki is raboltak. Azt mondják, nem vagy igazi New York-i míg nem rabolnak ki. Itt is megpróbálták már, de szerencsére Egonnal voltam. Utána levezetésképp megnéztük a Barbie filmet. *Nos, ég és föld a két esemény, de erre is van magyarázat, de egyelőre nem osztom meg velük. Kíváncsi vagyok Bianca honnan jött, mert akadtak már itt meglepetések. Mint kiderült, Helena is élt New Yorkban és még mondják, hogy nem kicsi a világ? *
Tiltakozásra nyitottam a szám az Omega kérdéskör kapcsán, aztán becsuktam, ahogy észleltem, hogy Hunter egyetlen mondat teljes kicsavarásába kezdett a legrosszabbat feltételezve rólam. Elég volt volt, hogy az ösztönlény hátán felborzolódott a szőr és az eddigi nyugit acsarkodás váltotta fel, ha nem gátoltak meg benne, még a szeme is sárgába váltott, mit sem törődve azzal, hogy valaki megláthatta. - Igen, pontosan ezt tenném - köptem maró gúnnyal -, örülök, hogy így kiismertél. Nem tudom amúgy, hol itt a probléma? Hiszen eleve így vagyunk "nevelve". A kisebbnek kuss a neve, ha nem kussol, verve van, mert ez a "szeretet" és a fejlődés, meg a falka. De az, ha a nagybecsű falkaszabályok szerint a boxzsákot boxzsáknak használnám, akkor egy genny vagyok és szégyen. - Dühösen nyeltem le egy falat húst, a többit meg kidobtam. Elment az étvágyam. - Azt mondtad, a vadnak rendszer kell, ahol tudja a helyét, akkor ne zavard össze azzal, hogy ha mégis a rendszer szerint csinálna valamit, le van cseszve. Mindezek után magamban füstölögve álltam, pontosan úgy, ahogy azt egy dacos Naturalakhoz illik. Bessie viccelődésére is fanyarul reagáltam, majd mindkettejük felé egyfajta békejobbként felajánlottam a piavételt. Meg mert nekem is kellett legalább egy rövid, magányos séta. - Van - feleltem szűkszavúan a pénzkérdésre, megerősítésképp meglapogattam a kabátzsebem, amiben a tárcám lapult. - Forrócsoki és hosszú kávé, üresen - pillantottam egyikről másikra, elismételve a kéréseket, hogy ha valami elcsúszott kijavítsanak vagy hozzácsapjanak még valamit. Ha nem volt semmi egyéb, leléptem italokért.
Reagáltam, hogy kellett. Elmondtam, amit kellett. Nem, sem egy szót, sem egy gondolatot nem vonnék vissza abból, amit megosztottam mindkét kölyökkel. Itt vagyok én, egy átok miatt láncra vert Szabad, próbálva utat mutatni az Erő Gyermekeinek, akik a maguk módján próbálnak falhoz állítani, megkérdőjelezni. Bessie már talán jobban megismert, mint Dash - csak bólintottam arra, hogy Ő már valahol tudja, hogy minden, amit kap, szeretetből és törődésből fakad. Dash még nem tartott itt, de jóval ifjabb is volt. A nőstény kényelmesebben el volt még a regulázásom ellenére is, mint a fiatal hím. Éreztem a benne és a farkasa lelkében kitörni akaró, dacos ellenállást, és nem: a jogosnak tetsző vagdalkozása ellenére sem volt igaza: nem úgy, ahogy azt Ő gondolta. A vacsorát félretéve mindkettejük lelkében morrantam fel hangosan, létük mesgyéjére dobbantva az Aranyszemű mellső mancsával, szavaim mindkettejüké voltak - ki mit tanul belőlük. - Nem vagy Farkas. - közöltem Dash-el minden gond nélkül, és közben úgy tepertem az energiáim alá, hogy az övéinek esélye sem volt kibújni alólam, nem hogy még szemeket mereszteni - Egy sértett kamasz vagy, ahogy a nővéred is egy sértett nő - néztem Bessie felé - Hatalmat akartok? - kérdeztem szinte lustán a Bestia hangján - Akkor nőjetek fel. Nem abban, hogy az alattatok lévőbe rúgtok, mert hát... - kacagtam fel röviden - Az könnyű. Azért egyikőtöknek sem kell megdolgozni, azért a másiknak kell hibáznia, és Dash, ez a különbség. - ha úgy éreztem, hogy nyughad, levettem róla minden nyomást, Bessie-vel egyetemben - te azért vagy ott, ahol, mert még semmit sem mutattál fel, és emiatt nem, valóban nincs jogod egy Omegát megítélni, aki próbálkozott és hibázott. Te mivel próbálkoztál? Azon kívül, hogy minden társad számára érdektelen véleményekkel köpködöd tele a világot. Apád sem ezt akarná. Új kölykök. Tényleg nehezek. De azt szívességet is megtettem, hogy elengedtem, hadd rázza le kicsit magáról azt, amit kapott, és érezze hasznosnak magát. Nem tudom. Talán nem is akarja mindezt. Talán túlságosan is akarja, és azt hiszi, hogy nincs ideje kivárni, amíg beletanul és megkapja azt, amire vágyik. De a leggyorsabb módja az igényei kielégítésének az volt, hogy elengedtem inni hozni. Nagyot szusszantam, ahogy Bessie kérdése megtalált. - Friss kölyök még, itt hagyta az apja. - aki Tarkként jó társam volt, s eképp az értékítéletében is bíztam - Normális, hogy minden baja van, Bessie. Neked is minden bajod volt. - csóváltam meg a fejem kissé, de közel sem ítélkezőn vagy bántón - Neked is évekbe került, mire csak a falkát megszoktad, arról nem is beszélve, hogy a farkasoddal a mai napig nem feltétlenül vagytok egy lapon. Én sem kívántam már a maradék ételt, csak a pulton lévő ékszereket kezdtem el nyugodt, de figyelmes csendben rendezgetni. Felrémlett a saját kölyökké válásom és az, amin mindketten átmentek. Nem tudom, én mit tettem volna, ha nem ebbe születek bele. - Mutasd meg neki, mit jelent az Erő. Közelebb állsz hozzá, talán jobban megértitek egymást. Korban, vérvonalban ott volt vele. Talán... TALÁN sikerülhetne. Jobban menne, mint amit én Szabadként valaha át tudnék adni az Erő Fiának.
*Egészen más fogalmaink voltak Dash-el az Omegáról. Ezt nyíltan meg is mondtam Lynx-nek, ennek ellenére a Bestia morgó hangja az én fejembe is betört. Ha eddig nem voltam sértett, most kicsit az lettem a vádra, amivel engem is illetett. Nem éreztem jogosnak. Mert míg Dash puffogott és forrongott, az én fekete kis ördögöm ha nem is nyugodtan, de a kitörés érzése nélkül szemlélte az eseményeket. Lynx szavaira viszont mindketten prüszköltünk.* -Most miért? Tök cuki voltam! *A nem csak kölyök években hanem emberi életben is nálam fiatalabb srác felől tisztán érezhető volt a sértettség, a rosszindulat. Bennem még akkor sem volt ilyen amikor még csak a napokat számlálhattam. Persze az igazságérzetem nagy volt….most is az, de sok mindenben nem értettem vele egyet. Ha így viszonyulna egy Omegához, vajon mit tett volna velem, ha kijön meglátogatni a Száz éves Fánál? Na és a másik kérdés, én mit tettem volna vele, ha megpróbál provokálni azzal a tenyérbemászó stílusával? Azt hiszem sosem tudjuk meg és nem is akartam eljátszani a gondolattal, de a farkasom azért egy morgás erejéig kifejtette a véleményét. Dash-nek szólt, nem Lynx monológjának, mert utóbbit tiszteltem és nem csak én. Mikor Dash elment italokért, Lynxnél érdeklődtem felőle, hátha többet tud, mint én. És lőn! * -Ó! Az szívás. *Jegyeztem meg hozzám nem méltó módon, miután leszámoltam a meglepettségemmel. * -Most is minden bajom van, de azért jól tudom érezni magam, és már egyre több közös pontunk van. Nehéz visszaállni egy közösségbe miután évekig csak ketten voltunk. *Mindennek ellenére csak addig tartottam szünetet az étkezésben, míg az indulatok hullámzottak, most ismét nekiláttam a húsomnak, lapos pislogással illetve azt amit Dash kidobott. Micsoda pocsékolás! Lynx azonban feltűnően elcsendesedett és az ékszereit kezdte el rendezgetni. Volt is rá ideje bőven, mintha most kicsit elmaradoztak volna a vevők és a nézelődők, talán hozzám hasonlóan mindenki evett. A harmadik falatnál kellett felkapnom a fejem, és a szemöldökeim is magasba emelkedtek. Nem voltam biztos abban, hogy jól hallottam azt amit hallottam. * -Bocsáss meg, mit mondtál? *Ha Lynx elismételte, sem lett könnyebb, legfeljebb annyival, hogy biztos lehettem abban, a hallásom még a régi. * - Én mutassam meg?Mégis hogyan? Verjem meg és mondjam azt, hogy „Tessék, ez az Erő?!” Ez valami pszichológiai lecke ugye? Bízzunk rá az engedetlenre egy fontos feladatot egy másik engedetlen személyében, és lássuk mennyi felelősség szorult belé? Mondjuk stratégiának nem rossz. *A Bestia csak horkantott egyet, és félrevonult. Most még nekem sem volt fogalmam arról mire is gondolhat, legalábbis Lynx ötletével kapcsolatban, viszont az általa letett húsról már tűpontos érzéseket kommunikált. * -Azt már nem eszed meg? *Kérdeztem rámutatva a félretett húsra, és ha nekem adta, a már meglévőhöz borítottam. Tudom, éreztem, hogy ennél sokkal véresebbre, frissebbre, mozgékonyabbra kívánkozik a bennem élő vad, de most be kellett érnie azzal ami van. *
Ahogy vissza érkezek közéjük, egyből elkap engem is a nevetés, ami mint tudjuk ragadós. Bár a kutyás sapi is ott van, azért Becca jóízű kacagása nagyobb erővel hat arra, hogy magam is nevetgéljek egy kicsit. - Hát erős a verseny, de mondhatni fej-fej mellett álltok. - nevetek röviden, majd hallva az éles replikát, csak újra széles vigyorra húzódik a szám. - Úgy tűnik Jax jobb ha vigyázol mennyit iszol, még a végén kispadra kerülsz ma délután. - egyszer egy kollégával elmentem egy hoki meccsre, de bevallom őszintén nem sokra emlékszem, mert nem sokat láttam. A korong olyan gyorsan repked ide-oda, hogy szinte képtelenség követni! - Tartom a tétet, bízom Kyle sármjában. - meg aztán bármennyire is szabadulna már a riporter, azt valószínűleg ő is tudja, hogy nem szép dolog belefojtani valakibe a szót, így csapdába is esett. Mindenesetre már nagyobb érdeklődéssel pásztázom a tömeget, hogy mikor jelenik meg újra Kyle, hogy kiderüljön mennyi ideig bírta a riporter a helytörténeti fejtágítást. - Nekem is annak tűnik. - értek egyet Beccával, és elgondolkodva kortyolok a teából. Nem akarok én balhét, dehogy akarok! De az is tény, hogy minél nagyobbra fújunk egy lufit, annál nagyobbat pukkan, és most már elég nagy az a lufi… - Anchorage-ben volt némi tülekedés is, jó lenne ha mégis megjelennek akkor beérnék a festékkel. Elég sok most itt a gyerek is. - pillantok körbe, hogy ellenőrizzem az iménti állításomat. Szép az idő, és még messze a vacsora idő. Tényleg elég sokan vannak gyerekkel, kapásból három-négy tíz év alattit is kiszúrok a tömegben pedig nem is kerestem őket különösebben. - Kiraboltak? Remélem nem esett bajod, szörnyen ijesztő élmény lehetett. - egyszer tőlem is elvették a telefonomat. Vártam a taxira, és egyszer csak kikapták a kezemből, elszaladtak vele. Ha akartam volna se tudtam volna utána szaladni, de mint utóbb kiderült, már ez is rablásnak minősült és nem lopásnak, mivel a kezemben tartottam a készüléket, és nem a zsebemből vették ki. - Vancouverben születtem, aztán a nagynénémhez kerültem még kiskoromban aki Seattle mellett élt, szóval innen is, onnan is származom. Ide a suli miatt jöttem, aztán megtetszett a hely és maradtam. - vonok vállat. Sosem rajongtam a metropoliszokért, jobb szeretem a kisebb közösségeket. Nekem szinte már Fairbanks is túl nagy település, egy igazi kisvárosban is remekül érezném magam. - Mennyire ismeritek a versenyzőket? Csak én vagyok egyedül, aki nem drukkol senkinek?
- Engem? Kispadra? Ugyan már, nem ismersz még engem, Giles! - arról nem is beszélve, hogy ha már kispad, nem pont egy pohár sör fog oda juttatni. Lehet, hogy egy vérfarkas mellett nem igazán rúgok labdába, de azért az orosz géneknek hála, őrzők meg emberek között nem panaszkodhatok. Különösebben nem hat meg Becca „szemmel verése”, kaptam már cifrábbakat is az életben, nem is egyszer, szóval még csak álmatlan éjszakáim sem lesznek miatta. Maximum jót derülök az igyekezetén. - Lehetséges. - igaz, pont nem láttam az említett ruhadarabot, de ismerem magamat, és sajnos van bennem annyi káröröm, hogy valószínűleg jobban megnevettetne, ha valaki dobna valaki látványos hátast egy jégfolton, mint holmi bohókás sapka. De nem vagyunk egyformák, a lányok örömét sem akarom elrontani, így inkább a fogadásra koncentrálok. - Ugyan már, oké, hogy nem mai csirke, de az a két és fél perc azért tőle is elég sovány teljesítmény lenne. Én adok neki mondjuk fél órát. - nem egészen tiszta, hogy pontosan mire is fogadunk, van-e olyan jó a másik informátor, hogy minél hamarabb lerázza a riportert, vagy épp, hogy ellenkezőleg, milyen sokáig képes fogva tartani az „áldozatát”, de mindettől függetlenül az időtartamra még lehet tippelni. Amúgy is minden csak nézőpont kérdése. És hülye fogadások? Naná, hogy benne vagyok! - Az emberi hülyeség határtalan. Ne aggódj, mérget veszek rá, hogy kreatívabbat is ki tudnak találni. - igaz, nem feltétlenül állatvédők tüntetésén, de olvastam már a hírekben nem egyszer kreatívabbat. Odaláncoljuk magunkat valamihez, odaragasztjuk a kezünk a betonhoz, meg hasonló Darwin-díjas hülyeségek. Azt mondjuk nem mondom, hogy innen is hiányozna, de na. - Ne is mondd… még nem láttam a filmet, de már nem is számolom, hányszor állítottak meg az utcán autogrammot kérni. - amivel amúgy nem lenne különösebb gondom, mert nem új keletű egy-egy meccsünk után, csak eddig inkább a sportteljesítményemnek szólt a dolog, nem a két szép szememnek meg annak, hogy Ken(neth) a második keresztnevem. Köszi anyu! - Igen… meg a híres neves repülő patkányok (galambok) amik mindenhol ott vannak. – grimaszolok egyet, na ők mondjuk abszolút nem hiányoznak. Lehet, hogy a rablások is gyakoriak, de ezek a repkedő pestisfészkek meg napi szinten keserítik meg az ember életét. - Ú, Vancouver Canucks! Ellenük játszottam már párszor, nem rosszak. - csapok le egyből a témára, ami meg Seattlet meg a többit illeti, csak bólintottam a témára – Akkor te is megfordultál pár helyen. - állapítom meg, az utána következő kérdésre pedig csak a fejemet rázom. - Nyugi, én se vagyok jobb. Egyik-másik látásból ismerősnek tűnik, meg arra a fogatra emlékszem, amelyikben a vörös huskyk voltak, de nagyjából itt megáll a tudomány. - vallottam be, Becca felé fordulva, vele mi a helyzet. Jobban képben van szánhúzó témában mint mi?
Kezdőlap
