A barackos nyalóka említésére elvigyorodtam, de nem azért mert vicces lett volna, hanem mert nyilván a saját házam tájára kalandoztak kicsit a gondolataim.
- Barackos jó lesz, kösz - vettem át az említett ízesítésű nyalókát, és egyből ki is csomagoltam, bekaptam, a papírt meg elhajítottam. Közben hallgattam a kiscsaj tippjeit. Eltűnődve ingattam a fejem. - Nem rossz, de ez már sokkal több erőfeszítés, mint amennyit hajlandó vagyok beleölni. A poén úgy jó, ha éles, csattan, rövid, ez meg már az én oldalamról messze túl macerás, a faszom se fog még cetliket is írogatni, túltolt lenne - vontam vállat. Aztán lehet ez csak az én ízlésem volt, más meg elbíbelődik ilyesmikkel, egészségükre, én ennyit fixen nem tolnék bele.
Talán fura, de se nem zavart, se nem bosszantott a lelkesedése. Szerettem repülni és ilyen téren megértettem mások izgatottságát is, szóval jók voltunk, még képet is hajlandó voltam lőni róla - fizuemelést fogok kérni, simán megérdemlem. És még hatékonyan fel is vezényeltem a gépre, tök jó! Amint becsatolta magát indultunk, és ja, én vagyok olyan elvetemült arc, hogy konkrétan imádom a felszállást részt. A sebességet, ahogy az egész fémtest meglódul, hogy kicsit belepréselődünk az ülésbe, az élmény további része pedig még előttünk... Ilyenkor - meg a Mustanggal való száguldás alkalmával - éreztem a leginkább, hogy talán tényleg jó vérvonalba csöppentem végül.
Dora vigyorát elégedetten nyugtáztam, mint valami borravalót kapott vendéglátós. Még azt is megtettem, hogy fotózásra ösztönöztem. A korábbi fotózás miatt gondoltam, hogy ezt is meg akarja örökíteni, meg hát az emlékek megkopnak, a képek megmaradnak - vagy nem, ha vírusos lesz a cucc vagy véletlen töröl mindent, vagy egyéb gebasz történik.
- Hát ha szerencséd van, soha nem is fogsz. Ha már közelről látod, az geci sokat ront a túlélési esélyeiden, csak mondom. Úgyhogy nem javaslom, hogy a városon kívül a természet lágy ölén intézd mondjuk a reggeli kocogást, mert sokkal izgibb lehet, mint amire eredetileg vállalkoztál volna. - Igen, be-bekerülnek a hírekbe olyan idióták, akik azt hiszik, az ilyesmi jó ötlet, aztán jön Micimackó és szemléletváltásra kényszeríti őket. Meg jobb létre. - Ja, emberek elég sok helyen és folyadékban képesek megfürdeni - hagytam rá, ahogy azt is, hogy egyáltalán nem reagált a barátos-társaságos dolgokra.
Belemehettem volna. Rákérdezhettem volna. De őszintén? Leszartam. Eddig elvoltam a small-talkkal, de ne feszegessük nagyon a határokat, úgy a legjobb mindenkinek - főleg nekem.
- Ha meg akarsz halni, bármerre. Ha nem, akkor hivatalos túrákra mész, túravezetővel meg minden. Van pár dolog a környéken, ami kinyírhat. - Vérfarkasok, példának okáért. Hogy az egyik legsűrűbb populációt ne-említsem. - Sarki fény meg minden este van, hogyan nem láttad még? - fordulé egy pillanatra. - Csak nyáron nincs, amikor még este is fent a Nap... Persze, ha minden este félájultra iszod magad, nem csodálkozok.
Ez egyszerre volt kis beszólás meg terepfelmérés, a szám sarkában alig észrevehető, apró mosoly bujkált.  Mondjuk mostanra szinte teljesen biztos lettem a dolgomban, de azért mégis.
A kis mosolyom akkor lett igazi és szélesebb, amikor arról csacsogott, hogy már értette, miért lettem pilóta. Mert nem értette, nem sejtette, de ez így volt rendben, azon lepődtem volna meg, ha ismerte volna a valódi okot. Az csak rám tartozott, és őt sem terveztem se beavatni, se kiábrándítani, mert bármi is volt az eredeti ok, az tagadhatatlan volt, hogy tényleg szerettem ezt csinálni. Olykor idegesítő, vagy épp pöffeszkedő utasok ide vagy oda.
- Lehet mást is beléd nyomtak a tintán kívül - csúszott ki belőlem a tőlem megszokott, mert néha azért nekem is nehéz volt megállni egy-egy közbeszúrást. Igen, képes voltam ezt is a drága férjemre fogni: mellette pofázósabb lettem. - Meg a lófaszt! - kaptam rá a tekintetem, amikor arra kért, hogy csípjek belé. - Tudod micsoda szart varrhatnál vele a nyakamba? Utasbántalmazás, ha úgy csípek, vagy olyan kis érzékeny vagy, akkor meg nyolc napon túli sérülés, a fasznak se hiányzik, hogy az őrsön aztán a bíroságon magyarázzam, hogy deháttekérted. Körberöhögnek. - És kurva gáz lenne egy ilyennel Henry kollégái elé kerülni. Vagy ilyen miatt kérni tőle elsikálást, jézusom, életem végéig hallgathatnám, hogy ezzel szívja a vérem: "emlékszel, amikor megcsípted a részeges Pites csajt és lecsuktak fél évre? Akkora nyomorék vagy!" és betegre röhögi magát közben...
- Azt se vállalom, hogy bebötyögöm Zacknek: bocsi, ma nincs tali, csípésért bekasztliztak. Oda lenne minden tekintélyem.
És itt kérdezné meg az ismerősök férfi kórusa, hogy: a mid? Tök jogosan, legalábbis a szemükben, mert inkább voltam harcihörcsög, mint valós fenyegetés, ha a koromat néztük. Meg azt, hogy alapvetően kerültem a necces-agresszív helyezetek - úgy is, ha azok rendre megtaláltak.

Megvontam a vállam a hölgy magyarázatára. Ha ő ezt szereti, a rövid poénokat, akkor áldásom rá. Ki vagyok én, hogy bárki felett is ítélkezzek? Ezek után csak teljesítem a dolgom és beszerzek egy hatalmas adag pénisz alakú nyalókát. Bár nem tudom, hogy melyik boltban árulnak ilyet, de úgyis tervben volt egy shopping túra, úgyhogy ezen ráérek később is aggódni. De maximum megrendelem a neten.
-Kérlek, a végeredményről majd számolj be azért, kíváncsi lennék az emberek fejére, amikor megtalálják -kuncogtam. Bár, azon nem gondolkoztam, hogy hogyan fog engem erről értesíteni, de sajnos én sem gondolhatok mindenre. De ez lehet az ő gondja is, valószínűleg, ha nagyon akar, megtalál a rendszerben. Gondolom én. A 21. században ez nem okozhat akkora problémát.
Igyekeztem minden pillanatot megélni, de az adrenalin miatt nem is teljesen fogtam fel, hogy milyen hihetetlen élményben van részem. Szerintem azok a bólogató kutyák nem mozgatják annyit a fejüket, mint én most. De szerintem ez a jobbik eset volt, ahelyett, hogy mondjuk odahánytam volna a pilótanéni ölébe. Na, az valóban kellemetlen lett volna. És soha nem mostam volna le magamról, már amennyiben a hölgy a pletykásabb emberek közé tartozik. Sose tudni. Engem például már most alkoholistának gondol a fél város szerintem. És nem, nem csak képzelődöm.
Érdeklődve hallgattam a mondandóját a macikról. Én ezekbe bele se gondoltam. -Köszönöm a tájékoztatást -most az egyszer tényleg nem szarkasztikus hangsúllyal szólaltam meg. Határozottan fejlődőképes vagyok. -Pedig a képeken olyan aranyosnak tűnnek, nekem is van egy mackós tetoválásom, az volt az első, de azért ez új infó volt, hogy ennyire veszélyes dolgok vannak errefelé. Asszem inkább tényleg a városon belül kocogok, ott csak nem akar senki és semmi megölni -vigyorogtam. Hihetetlenül boldoggá tett ez a repülés. Szinte súlytalannak éreztem magam. Valószínűleg ezért mennek el annyian ezekre a programokra.
-Nem, köszi, én szeretem az életem. Legalábbis egyelőre. De rendben, akkor majd ez alapján nézelődök a neten, ott csak lesz majd valami útvonal, ami ránézésre is tetszik. Havat úgyis mindenhol találok -hiszen most is azt bámultam a repülő ablakain keresztül és egyszerűen imádtam. Találnom kell rá egy módot, hogy megköszönjem Miles-nak a pénzen kívül is a dolgot. Bár az eddigiekből kiindulva ő a nyalókáknak örülne a legjobban. Szerzek neki sok kicsit és egy nagyot, végül is megérdemli, amiért boldoggá tett engem. Bleh, ez most borzasztóan félreérthetően hangzott a fejemben is. Még jó, hogy nem írónak készültem, hanem sebésznek. Ahhoz talán több eszem van.
-Kikérem magamnak, az csak egyetlen egyszer fordult elő! És nem is én tehetek róla, hanem a pultos, aki hallgatott rám és folyamatosan pakolta le elém a poharakat, amikor nem is kellett volna! Sőt, azt is hozzátehetjük, hogy a rendőrbácsi maga is meghívott egy körre, tehát részben az ő felelőssége is, hogy annyira becsiccsentettem… -magyaráztam. Jó, kicsit hevesen. És igyekeztem azt is elhallgatni a sztoriból, hogyha Henry nem lett volna ott, hogy megoldja a hazajutásom, akkor valószínűleg egy árokban alszom. Onnan biztos láttam volna azokat a sarki fényeket. -De várjunk, te honnan tudsz erről? -kérdeztem gyanakvóan. Mert ez eddig csak egyetlen egyszer fordult elő, az első napjaimon. Itt valami nagyon nem stimmel.
Igyekeztem elnyomni a gyanakvásom és arra koncentrálni, hogy itt fent mennyivel jobb minden. Úgyhogy próbáltam csevegni, bár rejtély, hogy a kapitányomat miért nem zavarta ez. Talán a sok év rutin teszi. -Hidd el, nem terveztem pert varrni a nyakadba, nincs nekem ahhoz se kedvem, se türelmem. Meg kedvesnek tűnsz, szóval felesleges köröket nem szeretnék futni ezzel -kinek lenne ennyi ideje erre? -Jé, én is ismerek egy Zack-et, múltkor ő volt a pultos a kocsmában. Istenem, tényleg azt hiszitek rólam, hogy alkoholista vagyok, ugye?
Hát ez egyre jobb basszus. Vajon van olyan ember ebben a városban, aki tényleg úgy gondol rám, mint Bruno kis gyakornoka, vagy tényleg csak az kering rólam, hogy egy büdös alkoholista költözött a városba? Abuela igazán büszke lenne rám, mondhatom.  Hogy eltereljem a figyelmem, az újonnan jött bátorságomra koncentráltam. Egyszer élünk vagy mi a fene, ráadásul nem is túl sokáig, így csak kiböktem, ahogyan megfogalmazódott bennem a gondolat. -Miles kapitány, van arra lehetőség és esély, hogy a kedvemért csinálsz egy dugóhúzót a géppel? Vagy ez feláras? Vagy nem tudom, hogy mi ennek a pontos neve, de szeretném, ha fejjel lefelé lógnánk, érted -te jó isten, mi ütött belém… először a repülés, majd meg akarok fordulni. Hű, lehet, hogy ideje lenne ténylegesen felkeresni valami segítséget? Áh, inkább elvetettem a gondolatot. Én csak jól akartam érezni magam. Ez még nem bűn remélem.

Röviden, halkan nevettem a végeredmény-közvetítés kérésére.
- Ígérem, ha megcsinálom és utána összefutunk, elmesélem.
Nagyon fura volt, hogy az ilyen és ehhez hasonló ígéreteket anno abban a biztos, megnyugtató tudatban dobáltam, hogy biztosra vehettem, az újbóli összefutásra alig 1%-nyi esély volt az életmódom, a folytonos vándorlásom miatt. Most egy pillanatra végigfutott rajtam, hogy ez... ez lassan egy éve egyáltalán nincs így. Hogy azóta hűség- és lojalitásfogadalmakat tettem, és hülyeség, de valahol ezzel az aprósággal éreztem meg igazán azok súlyát is. Egyszerre volt mindez ijesztő és megmosolyogtató.
Az is egyébként, ahogy az egész helyzetet, a repülést élvezte. Tudom, hihetetlen - nekem is -, de tudtam értékelni az ilyesmit. Képkészítésre buzdítottam, és az útvonalon haladva oda-odaszóltam, amikor valami különösen szép volt. Voltak, akik le se szarták, őket meghagytam tudatlanságban, Dora figyelmét azért felhívtam erre-arra. Később például a medvékre.
- Nincs mit - vontam vállat. - Összességében is jobb, ha helyiekől, meg helyi blogokról, Insta fiókokból, hírekből és egyebekből tájékozódsz, kurva sok minden tudja romantizálni Alaszkát és Anchorage-et, mert úúú természet! Ha már egy ideje itt élsz... sokkal több mindent látsz a cukormáz alatt.
A vidék kegyetlen, főleg télen, a hóviharok elzárják a településeket, túrázók fagynak meg, száradnak ki, halnak éhes, vagy szimplán egy szakadék alján végzik, a medve- és farkastámadásokról nem is beszélve, mert jaj, de cuki bundás, aztán sipákolás jön, ha tőből harapja le valamelyik a karod. A hideg rázott a túlélési ösztön - meg ész - ilyen szintű hiányától és ja, a természetes kiválasztódás abszolút pártolója voltam.
Olyan hirtelen kaptam a kiscsaj felé a fejem, hogy belereccsent a nyakam.
- Ácsi. Turistáskosz, átutazóban vagy, vagy hosszabb távra érkeztél? Mert utóbbi esetén kibaszott nagy felelőtlenség volt ennyire tájékozatlanul ide jönnöd. - Mondtam én, hajdani Vakon Bele A Nagyvilágba Mert Egyszer Élünk Juhú! Mentségemre legyen mondva, vérfarkasként a szükségessel így is baromi korán tisztába jöttem. - A "macik" nem aranyosak, hanem veszélyesek, veszélyeztetettek és kurva gyorsan futnak feléd, ha fenyegetve érzik magukat, a lakóhelyüket vagy a bocsaikat. Semmi cuki nincs bennük. A farkasok dettó. Párzási időszakban a szarvasok szintén úgy felöklelnek, hogy ott maradsz - soroltam gyorstalpaló gyanánt én, a helyi Mindenttudokamimegölhet.
Jó hát basszus, ha már ennyire vakon volt, a puszta döbbenettől soroltam, hogy nem valami kéjutazásra költözött ide. Ez Alaszka. A random lövöldözéseken túl egy rakás természeti "csoda" és "cukiság" is kinyír semmi perc alatt. Lehet ezen viháncolni meg tudomisén, de attól még kurvára így van.
Kifújtam kicsit az első kéretlen, minden szépítés nélkül felböfögött tájékoztató után. Az alattunk elterülő tájba feledkeztem kicsit én is, miközben feltettem magamnak a kérdés: mi a faszért foglalkoztam én azzal, hogy esetlen nagy vígan széttépeti magát egy medvével? Nem tudom. Talán hatott, hogy újra találkoztam Brunóval. Talán eszembe jutott, amikor a segítő kéz nyújtásáról prédikált - hát... mondhattuk, hogy nyújtottam. Kéretlenül, kérgeset, érdeset, de nyújtottam.
Nyugtázólag bólintottam arra, hogy majd utánanéz a túrázásnak, útvonalaknak. Nagyon helyes. Nem mintha a nem-létező kardomba dőltem volna, ha kinyíratja magát, de azért mégis... Élni jobb.
- Dora, nem okolhatsz másokat a saját hülyeségedért. Ha elég idős vagy ahhoz, hogy igyál, akkor ahhoz is, hogy ismerd a határaidat. Főleg fiatal nőként, főleg egyedül. - Szent tehén, pont úgy hangzott ez, mint anyám! Mondjuk... ha meg azt veszem, hogy egész életemben tökéletesen tisztában voltam azzal, mit, mikor, hol basztam el...
- Rendőrbácsi!? - ismételtem elborzadva és megint Dorára kaptam a pillantásomat. - Hány éves vagy? Öt? Vagy csak retardált? Baszki, retek kényelmetlen ám egy látszólag, testileg felnőtt nőt ennyire gyerekes szókinccsel nézni. Nem indítottál be, de totál kényelmetlen, mintha pedofil lennék, fúj. Ha visszamaradott vagy, akkor bocs, ha nem, akkor szokj le erről, mert kurva gáz.
Újabb tippek, megint kéretlenül, ja, ma önzetlen lábbal keltem. Meg a lófaszt, de tényleg ilyen ön-megnyúzó érzésem voltam már ettől. Inni iszik, ránézésre nem tizenkettő, akkor a Nagy Szellemekre könyörgöm, ne is próbáljon úgy tenni, mert ezzel csak mindenféle beteg fazonokat vonzz, és még én is annak érzem magam tőle, hiába tudom, hogy nem vagyok az. Blöeh.
- Mondjuk ha valami gazdag vén faszra ácsingózol, aki majd kitart azért cserébe, hogy nap elején-végén leszopod, akkor hajrá, folytasd ezt a bácsizást, ha nem, akkor gyorsan szokj le róla.
Mint valami elbaszott Lolita lányka vagy mi a szar. Tényleg baromi kényelmetlen és kellemetlen volt, főleg úgy, hogy én nem csak a világ filmes meg cuki-muki oldalát láttam, hanem az elbaszottat és beteget is. Meg meg is éltem, úgyhogy ja, ebben se cuki se semmi ilyesmi nem volt, csak gyomorforgató. Nekem.
Megráztam kicsit a fejem, hogy elhessegessem az alattomosan körém gyűlő árnyakat a múltból. Már nem az van, nem ott vagyok, nem az vagyok. Nem kell. Van otthonom, van, aki haza vár, ez a jelen és a valóság, minden más... minden más elmúlt és nem árthat. Csak nem szabad átadnom magam neki.
- A férjemnek okoztál fejfájást a Pitben. Meg dörgölted az ágyékához a segged, mint egy kiéhezett szuka - mondtam nyersen, de tényszerűen, miután beigazolódott az eddigi erős gyanúm. Se ideges, se mérges nem lettem, a szóhasználatom továbbra sem ennek szólt. Egyszerűen ilyen vagyok. - Szóval nős pasikat hálózol be megmentésre váró királylányt játszva - bólogattam mindent tudón. - Jó taktika amúgy, sok faszi érzi lekorlátozva magát a házasságában, és csak arra vágynak, hogy legalább egy estére megint fiatalnak, szexinek és kívánatosnak érezzék magukat. Ha meg hosszabban is, akkor kitartanak. Nem rég vettünk robotporszot amúgy, kicsit drága volt, úgyhogy lehet nem mostanában fog valami nyakékkel megajándékozni téged, Dora - ingattam a fejem eltűnődve. - Meg ugye a rendőri fizu se a legjobb, de ha türelmes vagy és még párszor szűk miniruciban bepucsítasz neki, lehet meghív egy kávéra. - Nem fogja. De attól én még hót komolyan, teljes meggyőződéssel és minden neheztelés nélkül ecseteltem neki ezt a forgatókönyvet. - Amúgy! Ha beszerzel egy pénisz-gyűrűt, azzal biztosan megbolondítod.
Azt már nem tettem hozzá, hogy rossz vagy jó értelemben, de továbbra is blazírt arccal, szent meggyőződéssel magyaráztam. Persze, hülye lettem volna nem így tenni!
Ha ezek után jött is jött a csípéssel hát elutasítottam és felsoroltam az indokaimat. Én itt jelenleg felbérelt pilóta voltam, munkaszerződéssel, protokollal meg minden. És ja, akármennyire is tudott még mindig szokatlan lenni az, hogy fix bevételi forrásom volt... pontosan tudtam, hogy mit jelentett, nem akartam kockára tenni, főleg ilyesmi miatt nem. Engem szigorú szerződés, protokoll és szabályzat kötött (fujj), nem úgy működött az egész - főleg nem ennyivel a földtől -, hogy a vendégnek márpedig mindig igaza volt. Vagy az kellett tenni, mait akart. Első a biztonság - és innen közelítve, megint csak a túlélést előtérbe helyezve (bármennyire is tűnt ez túlzásnak) utasítottam el mindenféle hülyeséget.
- Elhiszem - mert nem éreztem hazugság szagát -, de tudod, szabályok, meg ilyenek. Mint vezetésnél: jó bulinak tűnik áthajtani a piroson, de durva következménye is lehet. Nem éri meg a kockázat. És nem vagyok kedves - szögeztem le határozottan.
Nem azért, hogy úúú féljen/tartson tőlem, hanem mert tényleg nem voltam az. Akadtak tikkjeim, ezek alapján pofáztam, meg mert szerettem volna megtartani az állásomat. Hogy ebből Dora is profitálhatott, hát szipi-kibaszott-szupi. De nem érte tettem/mondtam. Önző vagyok, ez pedig aligha fog változni. Az egyetlen erényem most éppen az őszinteség lehetett, amivel mindezt közöltem vele, nem hagyva, hogy tévképzetekben ringassa magát.
Mindettől függetlenül viszont továbbra is élt az, hogy egyáltalán nem zavart vagy bosszantott. A Farkas se moccant, a füle botját se mozdította, bár gyanúsan azért, mert eleve nem foglalkozott emberekkel - nagy ívben tett rájuk. Ezért nevettem fel könnyedén Dora sopánkodását hallva, amikor azt ecsetelte, hogy mind alkoholistának nézzük.
- Hát, volt egy nyitányod. És Zackkel jól jártál, ha engem kérdezel - ingattam a fejemet kedélyesen. - Amúgy... szerintem nem vagy alkesz, csak elveszett.
Megint vállat rántottam amolyan vagy beletrafáltam, vagy nem módon, de nem forszíroztam a dolgot, ha ő sem. Nem az én ügyem volt, és eleve távol állt tőlem, hogy másokban vájkáljak. Egy pontig elmentem, onnantól mindig a másik félre hagytam, hogy mit oszt meg, mit nem. Henryvel is így volt, még mindig.
A dugóhúzóra aztán megint rá sandítottam, "ez most komoly?!" arckifejezéssel.
- Nem lehet - szögeztem le, reményeim szerint elejét véve minden továbbinak, majd szusszantam egyet, és mivel a jelek szerint tényleg jófej-lábbal keltem, folytattam. - Nem tudom pontosan, mert nem érdekelt, hogy itt is van-e ilyesmi, de vannak kétszemélyes kisgépek, amilyenekkel versenyt is rendeznek meg minden. Kurva látványos amúgy, mozgékony kis lélekvesztők. Én ezzel csak abszolút vész esetén csinálhatok ilyen manővereket, főleg, ha fizetett utam van, de azok a gépek kifejezetten mindenféle kacifántos cuccra vannak kitalálva. RedBull Air Race meg ilyenek... Akörül érdemes körülszaglásznod.
Unalmas lehetett, de... ez van. Megváltoztak a prioritásaim az elmúlt egy évben, és főleg így, hogy családot szerettünk volna, pláne nem fért bele, hogy a keresetem csak úgy kiessen. Viszketegségem volt továbbra is a szabályoktól, korlátoktól, de már túlláttam rajtuk. Baromi könnyű lett volna amúgy Dora kérésének engednem, de ha ez kitudódik, mondjuk a feketedobozzal, akkor nekem meszeltek. Másfél éve: simán. Most... most már más, nagyobb vágyak kerültek előtérbe, és azoknak megfelelően lohasztottam le a dugóhúzós fellángolást is.

-Ezzel tökéletesen egyet kell értenem. Amikor először rákerestem Alaszkára, akkor csak olyan képeket találtam, hogy mennyire szép a táj meg a hegyek, elvétve láttam pár állatos képet is, de egyik sem olyan volt, amiről azt gondolná az ember, hogy ez egy veszélyes hely. A képek meg baromira nem adják át a hideget sem -ezt legalább már tapasztaltam a saját bőrömön is. Mert én hülye még mindig nem vettem magamnak egy vastagabb kabátot, pedig annyiszor elsétáltam már az üzlet előtt. Túl makacs voltam ahhoz, hogy be is menjek, de lehet nem ártott volna ténylegesen beszerezni egyet, mert a végén még tényleg a fagyhalál visz el. Vagy a koffeintúladagolás, részletkérdés.
-A múltkor vettem egy lakást itt, gondoltam fenntartom nyaralónak. Vagy jelen esetben telelőnek. Egyébként pedig itt töltöm a szakmai gyakorlatom a klinikán, úgyhogy ideiglenesen ideköltöztem -megvontam a vállam. Valahogy nem ezeknek a dolgoknak néztem utána, aztán pedig később kiment a fejemből. Túl sok mindent kellett észben tartanom az utóbbi időben.
-Jójó, felfogtam, itt nem érvényes az a dal, hogy ami nem öl meg az megerősít. Mondjuk mindig is furcsának találtam ezt a mondatot. De értem, vigyázni kell a helyi faunával, mert körülbelül minden is veszélyes. Akkor majd nézegetem képen őket, ott cukik. Viszont tényleg hálás vagyok, hogy ezeket elmondod, mert a helyi információ mindig hitelesebb, mint az interneten fellelhető dolgok -na nem mondod Dora? Erre magadtól jöttél rá, vagy segített valaki? Borzasztó vagyok. Ha már ki nem mondanám semmi pénzért, legalább magamnak ne hazudjak. Nem is tudom, hogy hogyan képes ezt egyáltalán bárki is elviselni.
Lehajtottam a fejem. Teljesen és tökéletesen igaza volt Miles-nak, ha nagylány vagyok inni, akkor tudnom kéne azt is, hogy mennyi az annyi. Mert hiába csak egyszer fordul elő, egy alkalom pont elég arra, hogy ne jussak haza egyben. Jobbik esetben. Rosszabb esetben meg örülhetek, ha csak a fél vesémnek lesz baja. Utólag visszagondolva rohadt felelőtlen voltam. De ezen lehet egyáltalán változtatni? Megint eljutottam oda, hogy több kérdésem volt, mint válaszom.
-Hékás, nem is az angol az elsődleges nyelvem. Oké, elismerem, emellett mehetne jobban is, de akkor is. Megragadt, de igyekszem kevesebbet használni -köszönöm a tanácsot, anya. Gondolatban a szememet forgattam, de tudtam, hogy van valóságalapja annak, amit mond. Öt évesen még cuki voltam (és most is az vagyok). -Fuj, nem, köszi. Vagyis a második felével nem lenne gondom, de jobban szeretem magamnak megkeresni a pénzem.
Még a gondolatba is beleborzongtam, hogy sugarbaby legyek. Annál nagyobb és jobb életcéljaim voltak. És nem vágytam sose a luxuséletre, nagyjából elég volt az, amim volt. Bár, egy saját könyvtárat el tudnék viselni. Oké, megint beleéltem magam a Disney mesékbe. Pedig ahogy Miles is mondja, lassan ideje lenne felnőnöm.
Behúztam a nyakam és bocsánatkérően pislogtam rá. Ebből nem tudom, hogy hogyan magyarázom ki magam. Mentség az, hogy nem tudtam, hogy házasember? -Akkor kérlek add hát Henry-nek, hogy sajnálom. És tőled is elnézést kérek. Bár megvallom, hogy nem néz ki rosszul McCarty, nem az esetem. Viszont hálás vagyok neki duplán is, de ezt  kérlek ne említsd neki, mert a végén képes és megkerget emiatt. Éppen elég volt a múltkori, nincs szükségem arra, hogy állandóan magam mögé nézzek -piszkáltam meg a nyakláncomat, kezdett kicsit kényelmetlennek érződni a szituáció. Csak nekem lehet ekkora szerencsém basszameg, hogy belefutok annak a feleségébe, aki így se kedvel. Hát, ezek szerint már Miles se fog. Pedig vele szívesen jóban lettem volna. Hát, ez van Dora, jól elbasztad. -És a miniruha csak szimplán jól áll, nem volt vele ilyesfajta célom -pirultam el. Akar a fene házas pasikra utazni. Az még rosszabb hírnév, mint az alkoholista. Az utolsó mondatára nem reagáltam, köpni-nyelni nem tudtam.
Próbáltam a tájat figyelni, mert a repülés még továbbra is tetszett, csak az az irány nem, amit a beszélgetésünk vett. Tényleg jó minőségű nyalókát kell találnom, már nem köszönetképpen, hanem azért, hogy megbocsátson nekem. Ennél rosszabb már csak akkor lehetett volna, hogyha kiugrom a gépből ernyő nélkül. Pedig vonzónak tűnt egy pillanatra.
-Oh, ez mondjuk logikus, hogy vannak bizonyos szabályok. Meg viszonyok, mint az orvos-beteg viszony. Érthető -igyekeztem könnyedén csevegni, bár még mindig rágódtam magamban az előbbiek miatt. Nem érdemelte meg a kapitányom, hogy egy ilyen balfasz kiscsaj üljön be mellé.
Megvontam a vállam: -Melyik fiatalnak nincs életkezdési válsága? Oké, nem mentség azokra, amit tettem, de azért nem komoly bűncselekményekről van szó. De ja, az alkohol nem feltétlen a barátom, erre az egyre rájöttem már. Pontosabban a mértéktelen alkohol, de gondolom te is erre próbálsz kilyukadni -legalább az ő tanácsát fogadjam meg, ha már senki mást nem érdekelek. Hátrapillantottam az üres ülésekre. Hányszor is ígértem már meg magamnak, hogy új város, új Dora? Még mindig küzdöttem azzal, hogy beváltsam ezt.
Hamar elment a lelkesedésem és a lelkem mélyén még örültem is neki, hogy szabályba ütközik a dolog. Nem tudom, hogy ténylegesen bevállaltam-e volna ezek után. -Asszem tudom, hogy mire gondolsz, ha jól rémlik láttam már olyat odahaza. De szerintem igazán sokat kell spórolnom, hogy részt tudjak rajta venni -nevettem fel hosszú idő után először. Éhgyomorra nem szeretem a komoly témákat, de valamikor túl kellett esnünk ezen a bocsánatkérős részen. Nem szeretném, ha szúrós szemmel nézne, ha összefutunk valahol. Jobban örülnék annak a Miles kapitánynak, aki a barackos nyalókát elvette tőlem. És ha minden összejön és elfogadja az „elnézést, hogy elbasztam” kérésem, akkor még jó lehet a dolog.
-Az a büdös nagy helyzet -szakadt ki belőlem -, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit csinálok és helyesen csinálom-e. Például a tanulással sosem volt bajom, a szociális életem viszont romokban hever, baszki, egyedül jöttem el erre is. Ideköltözök egy idegen államba, és azt a mítoszt is lerombolod, hogy a medvék cukik. Nem hibáztatlak érte, mert igazad van. De fiatal vagyok, papíron élveznem kéne az életet, viszont már nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy ne legyek egy roncs. Koffeinen és idegbajon élek, és ha van pár nyugis pillanatom, az maga a csoda. Szerinted normális az, hogy egy idegennek panaszkodok? -éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem törődtem vele. Nagyobb bajaim voltak jelenleg. Vagy szimplán csak beütöttek a hormonok, nem tudom. De utáltam ezt a helyzetet, hogy senkivel nem tudtam megbeszélni. -És ötvenedjére is bocsánatot kérhetek, de lassan elveszti az értelmét ez a szó is. Még atyai pofont se kérhetek tőled, mert szabályellenes. Pedig lehet megérdemelném.

Kicsit szórakozottan bólogattam az alaszkai képekkel kapcsolatos egyetértésen, mert hát:
- Amikor először itt jártam, kurvaanyáztam a hideg miatt. - Miközben épp viszont láttam Aident. - De hozzá lehet szokni, mint minden klímához - vontam vállat.
Az meg egy másik kérdés, hogy ki-milyen éghajlatot szeret, ez nem arról szólt, hanem megszokásról. Amikor a szükség úgy hozta, a forró pusztában is megmaradtam.
Hallgattam, hogy mégis hogyan vetődött ide, aztán már majdnem nyitottam a szám, hogy keresetlen megjegyzésekkel lássam el, de mégse tettem. Mert bazmeg, most komolyan én pofázzak bárkinek is előrelátásról? Pfff, ne szórakozzunk! Dora röpstartból annyival jobb volt nálam, hogy előre vett egy lakást - ehhez képest én motelben csöveztem az elején és ha nincs az elcsórt Rolex, akkor a loft se lenne. Ja, abszolút becsületes alapokon nyugszik az egzisztenciám...
Minden azért nem úszott meg a kiscsaj, a macik kapcsán adtam pár alap-túlélő tippet. Mondjuk ne menjen a közelükbe. Az gecire megdobja ám az esélyeit a holnapra! Hevesen és nyersen fogalmaztam, mert becsípődésem volt a lazán bekötött túlélési ösztönöktől - tudom, az enyémek meg túlkalibráltak voltak, pereljen be, aki akart érte, leszarom.
Elhúztam a számat a felhozott mondásra.
- Szerintem ez a vesztesek mentése és a bántalmazók kézmosása - közöltem tömören, mindegy egyetértve Dora furcsállásával. Én szimplán nem szerettem, mert ami nem öl meg valakit, az van, hogy megtöri, tönkre teszi, vagy egyszerűen fogja és arra használja fel, hogy a keserű cinizmusát meg a búvalbaszottságát ezzel magyarázza. Lehet amúgy, csak a faszért tartsak erősnek valakit azért, mert hagyta, hogy a szarjai maguk alá temessék? Gyengébb lettél bazmeg, nem erősebb, hiába viselkedsz pokrócként. Na mindegy.
Én esküszöm, azt hittem, ez volt mára az utolsó értelmes eszmefuttatásom, de valamit nagyon félre(vagyhelyre)nyomott bennem ez a megállapodott élet, mert olyan anyás lelkifröccsöt adtam, hogy attól majdnem én ugrottam ki az ablakon. Remélem, mire leszállunk, vagy legalább mire hazaérek, elmúlik, vagy nem fogok tudni többé magammal létezni...
Ami ennél is döbbenetesebb volt az az, hogy úgy tűnt mindez hatott. Örültem, hogy maga elé bámult, mert így nagyobb eséllyel nem vette észre a bambán csodálkozó fejem. Hát váo!
Ezek után szinte örültem annak a hidegrázós "rendőrbácsinak" (blöeh part 2), mert az egy jóval könnyedebb téma volt, mint az, hogy annak az esélyeit latolgassuk, hogy vajon hány felelőtlen este kell ahhoz, hogy megerőszakolva, fél vesével, megverve térjen magához másnap reggel az árokparton. Nem, nem lettem keserű, csak túl sokat láttam a világból, és a rondaságok se maradtak rejtve. Nem mondom, hogy hozzászoktam, amikor még vándoroltam, inkább csak... elfogadtam, hogy ez is az élet(em) része. Ennyi.
- Nekem se és tényleg köszönöm! - Vannak dolgok, amikre allergiás viszketést kapok, úgy tűnik, a bácsizás is ilyen. Az meg talán unfair volt, hogy bedobtam, én se angol anyanyelvű voltam, mert hát... hozzá képest volt némi előnyöm ilyen téren. Egy icipici ugye.
- Ez dicséretes, a végén még kiderül, hogy nem vagy olyan életképtelen, mint elsőre hittem - vigyorogtam rá flegmán a pénzkeresetet hallva.
És ha már ilyen kis könnyed kedvem támadt, hát ledobtam a kérdésére az igazság-bombát. Hogy jól szórakoztam-e magamban? Cefetül, de jó ég, még mennyire, hogy! Emiatt hordtam olyan lazán annyi faszságot és ajánlottam fel neki, hogy a férjem kitartottja legyen. Meg mert tudtam, hogy biztos hétszentség, hogy sose lesz az - Henrynek már volt egy kis kurvája.
A Farkas a füle botját se mozdítva heverészett bennem tovább, miközben Dora égett és süllyedt mellettem. Rásegítettem még egy kicsit na.
- A segg farokhoz dörgölése az igazi főszereplője a mutatványnak, a miniruci csak cseresznye a habon. De nincs para, nem vetetted térdre magad előtte, tépted le a gatyáját és szoptad le akarata ellenére. - Mondjuk erre egy pillanatra felröhögtem, mert elképzeltem, ahogy a vasággyal 50 kilós ember csaj megpróbálja megerőszakítani az erényét vadul védő domináns hím páromat, aki sikítozva kapaszkodik a gatyájába, nehogy lerángassa róla Dora.
Istenem!
- És nem adok át semmit Henrynek, nem vagyok a postása, ha elnézést akarsz tőle kérni, kötsd fel a szaros bugyogót és állj elé - mondtam könnyedén, él nélkül, már csak azért is, mert kíváncsi voltam, hogy lenne-e majd ennyi vér a pucájában. Lássuk be, Henryvel nem könnyű, főleg olyanoknak, akik pöccre képesek felbaszni, és Dora pontosan ilyen volt. Hogy szándékosan, vagy szimplán őstehetség ebben... passzpiros. Fingom nincs, milyen, amikor erőfeszítést tesz.
A péniszgyűrű után egy darabig mindketten hallgattunk. Hagytam, hogy Dora magába igya a tájat - meg a felismerést, hogy miféle-kifelé lett a mai napra a pilótája -, az én gondolataim pedig az ebéd felé kalandoztak, mert régen volt a reggeli. Ha az út további része így folytatódott volna, nekem az is jó, nem volt beszédkényszerem, de Dora jött és csípést kért, mire megint felhomályosítottam pár dologról.
- Pontosan - bólintottam az orvosos párhuzamra és kifejezetten örültem, hogy ilyen egyszerűen megértette a szitut.
Azt nem mondom, hogy nem is értettem, mivel tudott Henry agyára menni, mert azért látom benne a potenciált erre. Más kérdés, hogy az én határaim sokkal messzebb vannak, mint a Morcőrmesternek, ezt mutatta az is, hogy képes voltam feleleveníteni a Pites hírnevét és mellesleg nem leugatni a faszba. Az életkezelési válságra konkrétan felröhögtem.
- Imádom, hogy ti manapság mit neveztek válságnak, olyan cuki - nevettem még mindig, és ez a"cuki" valahol a lesajnálás meg az irigylés közt volt félúton asszem. - Lakásod van baszki, itt röpködsz velem, és még le se haraptam a fejed amiért "enyelegtél" a pasimmal, ráadásul két "kurva szarul is végződhetett volna" alkalmad is teljesen oké lett végül. Orvos-gyakornok vagy vagy mi, gondolom akadnak karrierkilátásaid is, új városban, új lapokkal, új kezdett... mi a fasz válságod van? Őszintén - néztem rá hitetlenkedő mosollyal. - Annyi lehetőséged van, hogy beszarás, fiatalon, előtted az egész élet, nincs semmi fogyatékod, ha az agybajt nem számítjuk, de az népbetegség. Jó, ijesztő lehet vakon a félismeretlenbe ugrani, de nem pont úgy nézel ki, mint akinek ne lenne védőhálója vagy helye, ahova visszamehet, újrakezdhet, ha itt befürdik.
Nem feltétlen elbagatellizálni akartam a dolgait, mert mindenkinek a sajátja a legnagyobb. Henry a legnagyobb tudója, hogy minden jó mellett is, még mindig milyen mélyre tudom rántani magam pusztán a gondolataimmal. És azt hiszem... pont emiatt akartam, hogy máshonnan nézze a saját, eléggé kiváltságos helyzetét. Mármint a faszt akartam, tök mindegy nekem, csak... na, vegyük már észre, ami az orrunk előtt van.
Például az, hogy nem ezzel a géppel és velem fogja élete első dugóhúzóját átélni. Sorry. Jókislány lettem - hah!
- Drága, az biztos - ingattam a fejem. - De nem is ilyen kis sétarepülés, mint ez. - Körülbelül mint a buszos túra ahhoz képes, hogy elvisznek egy sportautóval egy körre.
Amikor a büdös nagy helyzettel indított, már tudtam, hogy egy hosszú és nem kívánt-kért-érdekelt kitálalást asszisztálhatok végig. De most mit csináljak? Őt nem fogom kidobni, én pedig sose voltam öngyilkos hajlamú, szóval... röpködjünk tovább a hegyek felé nyalókát szopogatva. A halvány, de félreérthetetlen sós illatra kissé kelletlenül húztam el a számat. Ha valami, hát ez nem szerepelt se a munkaköri leírásomban, se a cég által nyújtott szolgáltatások között.
És mennyivel egyszerűbb lenne bazmeg, ha nem brummogna Bruno hangja a fejemben hő harminc évvel ezelőttről! Picsába már...
- Az emberek többsége idegennek panaszkodik, amikor terápiára megy - vontam féloldalasan vállat. - De ez nem terápia én pedig gecire nem vagyok pszichológus, és az atyai pofonhoz nem vagyok elég tökös. - Jaj de kis humorosak vagyunk! Nagyot szusszantam. - Nézd... kurvára fölöslegesen görcsölsz ezeken. Az, hogy egyedül jöttél most is szerintem nem gáz, én is kurva sok időt töltöttem egyedül életemben - és nyilván semmi hátulütője nem lett, igen, fasza példa vagyok bazmeg... -, és arra... arra fixen jó, hogy kicsit többet figyelj befelé.
A sírás - lehetősége? - puhított meg? Talán. Nem tudom. Lehet még félig aludtam, vagy szimplán ennyit számít, hogy olyan reakciói voltak, amilyenek. Semmit sem eszkalált, és így én is megmaradtam okés beszélgetőpartnernek, amilyen általában voltam vagy lenni tudtam, minden mocskos száj, nyers megfogalmazás és leszaromság ellenére.
- Kurva sok erőt és stabilitást tud adni, ha full tisztában vagy magaddal, és így ki tudod használni az erősségeidet meg kompenzálni a gyengeségeket. Fingom nincs, hogy neked ehhez mi kellhet, meditálás, jóga, boxedzések... de ha reggel úgy nézel a tükörbe, hogy pontosan ismered azt, aki visszanéz, rendben leszel szerintem.
Magamból indultam ki, nyilván, mert ki nem? De pont ezért tettem hozzá azt a "szerintem"-et. Utána pedig mélyen kussoltam, mivel ha valami, hát irgalmas szamaritánus fixen nem voltam.
- Amúgy egyáltalán nem haragszok - dobtam még oda csak úgy mellesleg, hogy legalább emiatt ne bőgjön. Az oké, hogy életvezetési tanácsokat adok - HAHAHA -, de a faszom se tudja, mit kell kezdeni síró emberekkel. Ha Henry összeesik, azt tudom kezelni, mert a páromról van szó, de mindenféle jött-menteket nem kezdek ölelgetve ringatni és vigasztalni, fúj. Azért minden gusztustalan együttérzésnek van határa.

Lassan megvontam a vállaimat. Ha az ember mediterrán vidéken tölti az életének az első 18 évét, nehezen szokik hozzá ahhoz, hogy egyszer csak olyan hideg van, hogy belé fagy a levegő is. Vagy elindul egy forró kávéval és mire a sarokra ér, már csak jégkockaként funkcionál. De ezt az egészet én választottam, szóval igazán nem sok okom volt a panaszra. És én vagyok az, aki ennek ellenére állandóan jegeskávét kér, a pultosok furcsa tekintete mellett is. De hát istenem, olyan finom!
Kevés olyan dolog van, amiben elsőre biztos vagyok. A medvék pont jó példák voltak erre, és ahogyan Miles előadta a dolgokat… csak egy gondolat járt a fejemben. Hogy kezdtem őt egyre jobban megkedvelni a stílusa miatt. Ha egyszer gyerekem lesz és fele ilyen jó fej lesz, boldogan halok meg. Csak úgy mondom.
-Oké, ebből a szempontból még nem vizsgáltam ezt a mondatot, de valóban jó meglátás. Végül is, ki az a hülye állat, aki egy dal szerint éli az életét, mert abban elhangzott valami sor, ami olyan hű, de menő? Akkor ennyi erővel mérges gombát is ehetne, aztán hátha túléli -puffogtam. Az egy dolog, hogy én is imádok zenét hallgatni, de tényleg nem sok értelmet találtam ebben a dalban. Bocsi vagy sem, de Kelly Clarkson egy kicsit jobban is átgondolhatta volna a dolgokat.
Egy csöppet sem számítottam arra a fordulatra, amit vett a beszélgetésünk, de lehet, hogy szükségem volt rá. Hatottak a szavai, valahol mélyen és legszívesebben szíven szúrtam volna magam egy karóval, amiért ilyen felelőtlen tudok lenni. Jó, nem kéne annyi vámpíros könyvet olvasnom, csillogni úgysem fogok. De igaza van abban, hogy nem árt tudni, hogy hol vannak a határaim, mielőtt valami „kedves” ember kihasznál és… bele sem akarok gondolni abba, hogy mi lehetne. Szerencsés vagyok, amiért Henry-vel sodort össze az élet és ő inkább hazaküldött, minthogy a vesém érdekelte volna. Na.
-Most mondanám, hogy szívesen -nyújtottam ki a nyelvem – de az a helyzet, hogy néha kellenek ilyen kijavítások. Egy időben volt, hogy egy szó jelentését nem tudtam és teljesen másra használtam. Borzasztóan ciki volt, de egyszer valaki megsúgta, hogy mit jelent és azóta már tudom. Szóval legyen a bácsi is egy ilyen -egyáltalán nem vettem magamra a szavait, inkább csak szárazon felnevettem. Fontos, hogy aki ennyit gyakorolja a cinizmust, mint én, az képes legyen magán is nevetni. Vagy valami ilyesmi.
Bár rettenetesen kellemetlenül éreztem magam attól, hogy Miles tudott a dolgokról és én nem, azért a következő szavaitól a hideg is kirázott. Védekezően magam elé emeltem a kezeimet és próbáltam elhessegetni a képet magam elől. Így jár az, aki vizuális típus. -Jó, értem én, de ő nyomott a platóra, nekem meg vicces kedvem volt. De ennél tovább ment volna a fene, mondtam, nem ilyen dolgok érdekelnek. Még csak nem is esetem a pali! És józan voltam. Mondjuk nem hiszem, hogy részegen nagyobb kedvet éreztem volna ehhez, de ebből már nem jövök ki jól, akármit is mondok. A lényeg az, hogy eszemben sem lenne ilyen hülyeségeket csinálni, valahogy ahhoz túl ártatlan vagyok -magyaráztam hadonászva. Az egy dolog, hogy szeretek jól kinézni, de nem ez a célom vele. Magamért öltözök ki, nem azért, hogy holmi bírság helyett megoldjam gyorsba egy kocsi mögött. Fú, felfordul a gyomrom ettől. Szóval nem csak alkoholista vagyok a pletykák szerint, hanem egy büdös cafka is. Értem. Jó tudni.
-Felfogtam, a postás meg a pilóta nem ugyanaz. Bocsika -néztem ki az ablakon. Fogalmam sem volt arról, hogy ezek után mit tegyek. És baromira fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon a kapitányom ki akar-e baszni a gépből, miután megtudta, hogy én idegesítem agyba-főbe a férjét, vagy ezek után még lehetünk-e barátfélék. Én azzal is kibékülnék. Túlságosan érdekel az, hogy mások mit gondolnak rólam, nem tudom, hogy miért, talán valami beidegződés. Én csak szeretném, hogyha kedvelnének. Mondjuk az is igaz, hogy eddig nem túl sokat tettem azért, hogy ez így legyen, de hátha Miles látja az erőfeszítést és ha nem is érti meg, de elfogadja. Rohadt érzelmek, amiket nem tudok elnyomni.
Kissé egykedvűen válaszoltam neki: -Ezek felsorolva olyan jól hangzanak. Tényleg van fedél a fejem felett saját pénzből, Bruno is egy csodafőnök és nagyon szeretek bejárni, mert azt csinálom, ami érdekel, sőt. De az a baj, hogy az ember rohadt könnyen elveszik a sok kis siker mellett abban, ami nem jön össze neki. Én pedig ezek szerint tipikusan az az ember vagyok, aki a rosszat látja és nem a sok jót. És igazad van, ha tehetném, visszamenekülnék sokszor. De nem tehetem, mert a betegség egy rohadt szemét dolog. Ott csap le, ahol a legjobban fáj, és az én, hogy is mondtad? a védőhálómon csattant. Meghalt -talán a környezet, talán a kedvem, talán Miles, de végre kimondtam. Annyi év után végre egyszer ki tudtam mondani. Egy csepp örömöt sem fedeztem fel magamban emiatt a felfedezés miatt. Hurrá. -De, legalább van egy stabil munkám és lakásom, meg pár ismerős arc, úgyhogy éljen, az élet szép.
Megtöröltem a szememet és már bántam is a kifakadásomat. Még egy dolog, ami miatt forgolódhatok éjjel álmatlanul. -Talán pont azért rajtad csattant a dolog, mert nem vagy pszichológus. A hideg kiráz tőlük, hogy őszinte legyek -rohadt könnyek. Lusta voltam a táskámban kutakodni zsebkendőért. -Szóval azt mondod, hogy van előnye a magányos embereknek is? Mondjuk annak tényleg örülök, hogy kettesben vagyunk, mert így meg tudtuk beszélni a dolgokat viszonylag civilizált módon. Tényleg sajnálom, hogy nem figyeltem jobban a környezetemre. Mindegy, igazad van. Jó volt ez így.
Elgondolkoztam a szavain, miközben az epres nyalókámat szopogattam. Inkább ez, mint a fentebb említett dolgok, amitől még mindig kirázott a hideg. Na jó, mély levegő Dora. Miben vagy tehetséges? Cinikus vagy és okos. Na, ez biztos megtöltene egy egész könyvet. A gyengeségeim meg egy egész könyvtárat. Talán igaza van a pilótámnak és fordítva kéne lennie. Elképzeltem magam, ahogyan boxedzésre járok. Hirtelen több előny is eszembe jutott: meg tudnám védeni magam, meglenne a mindkét vesém minden helyzetben, levezetném a felesleges dühöm és még az alakomon is javítanék. Jé, ez nem is rossz ötlet. És közben valahogy átformálnám a gondolataimat. Lehet, hogy alacsony vagyok, de az önbizalmam nem az. Még egy pozitív tulajdonság magamról. Egyszer olvastam valami olyasmit, hogy a nagy változások fejben dőlnek el és kezdődnek. Lehetséges, hogy erre próbált rávilágítani Miles, csak akkora idióta vagyok, hogy képtelen vagyok észrevenni azt, ami az orrom előtt van? Nem ez lenne az első eset.
Kizökkentem a gondolataimból, amikor kimondta azt a négy szót, amit mindenképpen nagyon szerettem volna hallani. Hálásan pislogtam rá, miután letöröltem a kézfejemmel egy kósza könnycseppet. Azért így máris sokkal könnyebb a helyzetem. A pár emberből, akit megismertem az ittlétem alatt, legalább van még egy ember, aki nem haragszik azért, mert ennyire elcseszek mindent.
-Tudod Miles, ezt nagyra értékelem. Nem túlságosan szeretek az érzéseimről beszélni, most se ez volt a terv, csak kiszakadt belőlem. És úgy érzem, hogy bár sokat fejlődött a kettőnk közötti kapcsolat, nem fogok litániát zengeni arról, hogy mennyire hálás vagyok neked. Jézusom, még az első nevedet se tudom -mosolyodtam el halványan. -De az a helyzet, hogy addig nem is akarok ilyen hatalmas köszönöm lufit venni neked, amíg tényleg nem működik a dolog. Mert most van egy ötletem és szeretném, hogyha legközelebb találkozunk, akkor már fejlődésről számolhassak be neked.
Szerintem egyszerű és logikus volt a gondolatmenetem. Mert lófaszra sem megyek, hogyha csak köszöngetek, de nem teszek semmit annak érdekében, hogy megváltozzak. Lehet, hogy már holnap látszani fog, lehet, hogy csak két hónap múlva. De szerettem volna még Miles kapitánnyal találkozni és megmutatni neki, hogy nem csak egy bolond fiatal lány vagyok. Hanem ahogyan ő is mondta, be tudom bizonyítani, hogy nem vagyok életképtelen. Bébilépések.

- Ja, hát akik dalszövegek alapján akarják élni a tyúkszaros életüket, azoknak hajrá, csak tőlem távol tegyék.
Főleg az ilyen nyomor- és szenvedésmagasztalók, hagyjuk már. Legyen erő és kitartás, ja, fasza, de mindenféle megkeseredett vesztesek ne szívják el előlem a levegőt, köszöntem.
Mindezen mindenkit-is-leszarok-mert-miért-ne után olyan reflex fejmosást tartottam a felelőtlen viselkedése miatt, hogy az szerintem végső soron engem jobban meglepett, mint őt. Hát na... attól, hogy már minden fasza volt az életemben, nem felejtettem el, milyen egyedül lenni és pontosan a kiszolgáltatottság miatt kerültem sokszor régen, hogy tényleg berúgjak. Szerekhez is emiatt nem nyúltam - kivéve azt a fantasztikus néhány hetet az átharapásom után. Túl friss és túl "hangos" volt a Farkas, csak így tudtam elviselni, tompítani, őt is kiütni.
Most is éreztem, mintha sose tudott volna igazán visszahúzódni.
A kimondatlan-kimondott "szívesen"-re meg a nyelvnyújtásra kapott egy lapos oldalpillantást, de nem zavart vagy bosszantott, teljes nyugiban hallgattam a csacsogását az angollal való bukdácsolásáról. A végére könnyedén elmosolyodtam.
- Legyen. - Nekem aztán... jó, én ragoztam oda meg vissza, hogy mitől kiborító például a bácsi, szóval örültem, ha ennyiben marad. - A "néni" is hasonló lapra tartozik - tettem hozzá gyorsan, összehúzott szemmel fordulva felé, mielőtt fantasztikus ötlete támadna.
Ennek hiányában vágtathattunk a következő, ennél is faszább témánkra, történetesen, hogy én vagyok McCarty felesége. A reakciói, a süllyedése... ahh, bazz, megérte, totál megérte! Csak azért nem szórakoztam túl látványosan, merthát én itt épp területet hugyoztam körbe, vagy mi a halál. Mondjuk ha véresen komolyan gondoltam volna, biztos nem dobom be neki a kitartott szerető státuszt, de messze nem ismert annyira, hogy ezt tudja - még jó, fél órája repkedtünk nagyjából, bebaszna, ha ismerne.
Arra, hogy Henry nyomta a platóra, úgy felnevettem, hogy majdnem egyben, pálcikástól lenyeltem a nyalókát. Ciki lett volna ettől megfulladni.
- Az ég áldjon meg baszki! Most tudtad meg, hogy a pasimhoz dörgölted a segged, és az a védekezésed, hogy tovább részletezed nekem a helyzetet? Most mondom, mielőtt ebbe is belerongyolnál: nem érdekel és nem akarom tudni, hogy a zseblámpáját is érezted-e vagy sem. - Jaj de nagyon finomkodunk. Igazából nem, csak most ez esett jól. - Nem az eseted?! - kaptam a szívemhez, mintha személyes sértés ért volna. - Döbbenet... - Nem az.
Mármint nyilván ránézésre - és jópáran rá szoktak nézni - nyami a csomagolás, de öt perc, vagy még kevesebb duma után meg tudott változni az emberek benyomása. Ami lássuk be, érthető, Henry stílusa vagy klappol valakiével, vagy nem - leginkább nem. Emiatt, ha Dora azt mondta volna, hogy az esete, az inkább az ő defektje lett volna, mert ja, a párom nem úgy viselkedik másokkal, mint velem. (Sokkoló.) És - nekem - a jópasi/esetem a viselkedést is magában foglalta, nem csak a kinézetet. Az meg igazából családi bizonyítvány, hogy nekem Ő kell, neki meg én, a "kis kurva" és a "hülye fasz" pedig becézgetés, nem sértés köztünk. Ez van.
- Vagy mondhatjuk azt is ártatlanság helyett, hogy szorult beléd némi tartás.
Nem akartam én önérzetet egyengetni, csak... nézhette innen is. Ez döntés volt vagy lenne, nem állapot, bár tényleg hót picsa mindegy.
Arra, hogy megértette, nem vagyok postás, biccentettem, ennyivel hagyva helyben a dolgot. Fölösleges lett volna több szót erre pazarolni, főleg, hogy volt bőven más, amit meg akart velem osztani. Kérdezhettem volna csak úgy az éterbe bedobva, hogy miért pont én? De egyértelmű volt: idegen voltam neki, csak ketten voltunk mindenkitől "elzártan", nem kellett attól tartani, hogy más is meghallja. És idegeneknek sokszor könnyebb kiönteni a szart. Lehet ennek a tiltását is felveszem a házirendbe a "nincs hányás" alá közvetlenül.
De ma egész kezes kedvemben talált meg, így belementem.
Nem vágtam közbe, így gond nélkül végigmondhatta, hogy épp hol tartott, hogy miket látott jobban és a védőháló halálát is.
- Szar ügy - csúszott ki, még a magam számára is full érzéketlenül, mire elhúztam a szám és megigazítottam a pilótaszemcsim. - Mármint... tényleg szar. - Igen, ez aztán sokkal jobban sikerült, díjnyertes vagyok mások vigasztalásában bazmeg. - Ez nem fog változni és mindig hiányozni fog, max megszokod és jobban elviseled.
Azzal kapcsolatban nem adtam tippeket, hogyan lássa az éle szép oldalát, nem voltam valami guru, vagy életmód-tanácsadó. Meg nem is tudtam nagyon ezeket átérezni. A legnagyobb fostenger közepén is szerettem élni. Ez nem pozitív szemlélet, hanem olyan zsigeri mozgatórugó, amit nem tudtam elmagyarázni, de folyamatosan tovább vitt. Nem tett boldoggá, vagy ilyesmi, csak... segített megérni a holnapot, amikor semmi más nem volt az életemben.
- Az élet tényleg szép - rántottam meg a vállam. - Egy kibaszott nagy rohadék, megbasz, ahol tud, ahányszor tud, de... szép.
A világon semmi nem volt, semmi olyat nem tudtak velem eddig tenni - pedig jesszus, mi minden volt és mi mindent tettek meg velem... -, ami ezt a véleményemet akár megingatta volna. Oké, az átharapás közel állt hozzá egy időben. Aztán elmúlt az az idő.
- Pedig sokat tudnak segíteni - ingattam a fejem. - Mármint akkor, ha jót találsz, amikor szükséged van rá, egy biztosan akad a városban. - Nélküle biztos nem állunk rá mi sem Henryvel a baba-projektre, több okból sem, és esélyesen ez Harleynak tized annyit se jelentett mint nekem, ez pedig totál rendben volt így. - A magány és az egyedüllét nem ugyanaz azért! Lehetsz társaságban is magányos, és ha egyedül vagy, nem feltétlen társul hozzá magány-érzet. És nekem kurvára mindegy amúgy, mennyire figyelsz vagy sem a környezetedre, a saját életedet és dolgaidat tudod ezzel megkönnyíteni vagy ha nem figyelsz, megnehezíteni. Nem nekem kell megfelelned, ha holnap elütne egy busz, ugyanolyan önfeledten tengetném a napomat, mint előtte.
Ez talán erős volt, de ez az igazság. Az, hogy most elcsevegtünk, nem jelentette, hogy holnap is érdekelni fog, egyrészt, mert ember, azokkal meg ritkán keresztezik az útjaink egymást huzamos időre, másrészt, mert ilyen alkalmakkor hajlamos beüt nálam még mindig a "ezután úgyse találkozunk" érzés, mint amikor még úton voltam. Ez van, néhány szokás megmaradt.
Hagytam, hogy a gondolataiba merüljön, miközben újból megdöntöttem kicsit a gépet. Lassan az út végére érünk, ideje volt visszafelé kacsázni, mert geci jófej tudtam lenni, mellé meg egy kapzsi ribanc is: nincsenek bónusz percek.
De annyi még járt, hogy közöljem vele, no para, nincs harag, mert tényleg nem volt. Kicsit még gyerek, de nem volt ezen mit csodálkozni, és az ezzel járó naiv, csacska hülyeségeken túl tényleg nem gondoltam, hogy bármi gond lenne vele. Jó, Henryvel nettó hülye volt, most velem tök oké. Lehet a queridónak is több száz láb magasba kellett volna vinnie, a ritkás levegő csodákra képes.
- Csillagvirág, köztünk nincs kapcsolat - nevettem fel, és már csak a nyalóka pálcikáját dobáltam a számban egyik oldalról a másikra. - Egyszer megröptettelek, meghallgattam a nyűgjeid, és kommentáltam őket, ne képzelj ezekbe többet, és nem fogsz csalódni. - Ha meg világi spanok leszünk, hát akkor meg max minden vágyán túllőttünk. - Se beszámolóval se semmivel nem tartozol nekem, ha valamiben változni vagy fejlődni akarsz, magadért csináld. Mindenki más le van szarva, ne én vagy valami jött-ment mondja meg, hogyan kell jól érezni magad a bőrdöben és elégedettnek lenni magaddal.
Jó, technikailag ezzel én is megmondtam, de na. Szerintem fontos ez. Mert most basszus, ha holnaptól elkezdene olyan mocskosan beszélni vagy öltözködni mint én, azzal egy centit nem lenne előrébb. Ne idomuljon így, full faszság, akár rólam, akár másról van szó. Tanulni meg dolgokat ellesni lehet, én is szoktam, de nyilván csak olyat, ami eleve érdekel vagy közel áll, mert úgy vagyok önmagam.
- Ha rendben vagy magaddal, nincs lehetetlen. És ha beköpsz, vagy idehánysz, sürgősen hagyd el Alaszkát - vigyorogtam rá, és minden további nélkül... hát zuhanórepülésbe azért nem kezdtünk, mert a hülyeségnek is van határa, de volt egy rövid, meredek ereszkedés, kis hullámvasút-gyomorlifteztetéssel.
Persze egyből jött a rádiózás, hogy mi a fasz - nem szó szerint így.
- Minden rendben, csak volt egy kis légörvény - jelentettem könnyedén. - Nincs ismétlés, ennyi volt a gyereknap - jelentettem ki szigorúan, ezt már Dorának címezve, ahogy kényelmesen, rendesen, az előírtak szerint ereszkedtünk tovább.

-Bármily meglepő, a nénit kevesebbszer használtam világéletemben, így az kevésbé ragadt meg -kuncogtam. -Általában az ellenkező nemhez tartozó emberekkel szoktam lógni, valahogy velük könnyebben megtalálom a közös hangot. Haverlány meg ilyesmik. Meg valahogy velük egyszerűbb jól éreznem magam -vontam meg a vállam. Azt már nem tettem hozzá, hogy a lányok mekkora kamugépek és mennyivel könnyebb csalódni bennük. Jól bizonyítja a bilincses esetem is. Bár azt legszívesebben elfelejtettem volna végre, mert azóta sem aludtam ki magam rendesen a stressztől. Állítólag az alváshiány befolyásolja az ítélőképességet.
És valószínű, hogy nem most kezdek el lánybarátokat gyűjteni, hiszen Miles felhozta azt a kényes témát, hogy a férjét sikerült kifognom. Kétszer is. Tényleg ennyire kicsi lenne a világ, vagy csak az én maradék szerencsém hagyott el végleg? Vélhetően mind a kettő közrejátszott, de én ezen a ponton már semmin sem lepődnék meg.
-Jó, elnézést, nem úgy gondoltam. Tudod, néha elfelejtek gondolkozni, mielőtt beszélek és akkor szoktak jönni az ilyen gáz szituációk. Na. Tényleg bocsi -tűrtem el a hajam a szememből. Következő lépésként a homlokomra tetováltatom ezt a szót. Nem akartam ennél is jobban elásni magam a pilótám szemében, de már nem volt mit tenni. Csak maradt a reménykedés, hogy nem akar kihajítani az ablakon vagy leszállás után nem akar iszonyatos módon seggbe rúgni. Talán ott már megteheti büntetlenül.
-Oké, ez jobb szó rá. És sokkal jobban is hangzik. Hihetetlen, hogy nem jut eszembe a szavak normális megfogalmazása -Inkább leszek olyan, akinek tartása van, mint egy cafka. És örültem volna, hogyha más is ezt látja belőlem, nem pedig azt, ami valóban voltam. Idióta, aki nem tud megfelelően viselkedni bizonyos helyzetekben. Pedig minden valószínűség szerint ennek tűntem. De annyi minden volt bennem ezen kívül! Tényleg ideje lett volna megfogadni a saját tanácsomat is, miszerint változtatok a rossz szokásaimon. Csak nyafogni még mindig könnyebb volt, mint cselekedni. Talán először ezen a faszom hozzáálláson kéne változtatnom, mielőtt bármi mást teszek. Miles rosszkor volt rossz helyen, mondjuk szerintem jókor jó helyen, mert csak úgy dőltek belőlem azok a szavak, amiket még szinte soha nem mondtam ki. Egyszerűen jól esett és szükségem volt rá.
-Tudod, ezt én is így gondolom. Nyilván szar, mert szeretem őt a mai napig, de már nem tudok változtatni ezen. Nem erre szokták azt mondani, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz? Mondjuk itt a második nem opció szerencsére -sosem bocsátana meg nekem, hogyha csak úgy feladnám. Nem erre nevelt, hanem arra, hogy kapálózzak akkor is, ha a fulladás szélén vagyok. A tengerben tudok is úszni, de ennek az életnek nevezett érzelmi óceánban néha örülök, ha van egy kőszikla, amibe meg tudok kapaszkodni levegőt venni. Mint például most, ahogyan Miles meghallgatott és próbált némi észt verni belém. Kíváncsi lennék, hogy mit szólna, hogyha megtudná, hogy kősziklának gondolom.
-Úgy látszik, máshogy látjuk az életet. Itt kicsit napsütésesebb és szebb. Mármint, hogyha odafigyelek, mert különben tényleg olyan lesz, aminek te is felsoroltad. És bár mint említettem, semmi bajom az előbb felsorolt tevékenységekkel, azért jobban örülnék, ha más tenné és nem az élet. De csak pozitívan, mert instán az mutat jól -ráztam meg a fejem. Az oké, hogy szeretném, hogy azok a csimpánzok azt látnák, hogy milyen jó nekem, de az élet nem habostorta a médián kívül. Pedig mennyivel egyszerűbb és vidámabb lenne az élet! Akkor nem sírnék ki tudja hány méter magasan egy ismeretlen embernek arról, hogy huszonévesen mennyire elcseszett az életem, mert baszok tenni ellene bármit is.
-Ezek szerint a magány az a szó, amit keresek. Legalábbis az előbbiek alapján. És rendben, igazad van, hogy nem a te dolgod, miért is lenne az, viszont néha könnyebb másokra fogni a dolgokat. Én például nehezen vallok be magamnak is bármit, nemhogy a közeli ismerőseimnek. Veled kivételt éreztem, ennyi. És ha nem haragszol meg, akkor inkább körülnézek a zebránál, nem szeretném megtapasztalni, hogy milyen, ha a combnyakcsontom törik a busz miatt -megborzongtam a gondolatra is. Akar a fene emiatt becaplatni a klinikára. Sokkal inkább mennék be azért, mert meghúztam egy izmom. Bár, a legjobb eset az lenne, ha szimplán csak azért lennék ott, mert ott dolgozom. Jó, mély levegő Dora. A gondolataidon mindig tudsz változtatni és neked most arra van szükséged. Meg talán még egy nyalókára és egy zsepire. Elképzelni sem akartam, hogy milyen szarul nézhettem ki, de muszáj volt összeszednem magam. Nem ezt érdemli a pilótanéni. Kifújtam az orrom és megpróbáltam eltűntetni a keserűséget a hangomból. Elég ebből a rohadt szomorúságból, vagy akármi is volt ez, ami rám jött.
-Szokásom pedig túlozni a dolgokkal. Elég önfejű vagyok, de most az egyszer kivételt teszek és megfogadom a tanácsaidat. Mert kifele adom a nagylányt, akinek nincs semmi problémája, belül meg… hát éppen láthattad, hogy ez baromira nem így van. De néha a jött-mentek adják a legjobb tanácsokat, na -és én soha nem lehetek elég hálás azért, amiért megpróbált helyre rázni. Nem tudom, hogy mennyire sikerült neki, ehhez még kell egy kis idő, de az igyekezetét nagyra értékeltem. Miért van az, hogy az ember csak akkor találkozik ilyen angyalokkal, amikor mélyen van? Bár a vicc az egész helyzetben az volt, hogy eszem ágában nem lett volna ilyen mély vizekre evezni a kapitánnyal, de talán tettek valamit a kávémba, amíg nem figyeltem. Kifogások kifogások hátán. Hát, ebben mindenképpen jó voltam, volt egy pár évem gyakorolni.
-Fogalmam sincs, hogy mire… -a szavaim elvesztek abban az örömteli sikításban, ami kiszaladt az ajkaimon. Talán a meglepetés ereje, talán az újra beütő adrenalin, de végre megnyugodtam és magam mögött tudtam hagyni a komoly beszélgetést. Hihetetlenül felszabadultnak éreztem magam és úgy tűnt, hogy a nagy problémáim ott fent maradtak, én pedig lebegtem.
-Lakat a számon Miles kapitány -húztam el a kezem a szám előtt, mintha bezipzároznám. Ezek után a legkevesebb, amit érte tehetek, hogy csendben maradok. Meg amúgy is, semmi hasznom nem lenne belőle. Inkább kiélvezem az élet csodáit. -Köszönöm, köszönöm -próbáltam visszafogni az ötéves énem, aki legszívesebben ugrált volna örömében. De mivel nem akartam, hogy valamibe belenyúljak és elrontsam, így csak vidáman kapaszkodtam az övembe.
-Egyébként, ha jobban belegondolok, az atyai pofon helyett jobb volt a lelkifröccs. Nem sokra megyek azzal, ha elmerülök az önsajnálatban, ellenben, hogyha változtatok valamit, vagy éppen sok mindent, akkor abból hasznom is származik. Szóval köszi, hogy rávilágítottál bizonyos dolgokra. Mondanám, hogy megölellek, de szerintem akkor tényleg hazáig üldöznél. Úgyhogy csak képzeld oda a dolgot -mosolyogtam rá a hölgyeményre. Megkedveltem ezalatt az idő alatt. Előkaptam a telefonom, hogy levideózzam a leszállásunkat. Persze logikus módon én nem fent fotózgattam, ahol minden is látszott, nem, én az utolsó pillanatokat próbálom meg felvenni. Nem is én lennék.
-Szóval akkor, egy nagy csomag nyalóka egy bizonyos alakzatban. Milyen ízben szeretnéd? -pillantottam rá mosolyogva. Ezek után már csak egy sor jutott eszembe, ami illett a jelenlegi helyzetemhez. „Knock the world right off its feet and straight onto its head”

- Nekem nem gáz - vontam vállat könnyedén -, de másnak hasonló szituban lehet nem ez a legjobb védekezés. Mondjuk általánosságban sem az. - Csak én szartam le már.
Az is hasonlóképp hidegen hagyott, hogy ribanc-e vagy sem, mert egyébként, ha valaha összevetnénk kettőnket, utca-hosszal vezetnék. Meg évtizedekkel meg mindennel, de ez nem verseny, és ha az is lenne, kiszállnék belőle, mert nincs hozzá kedvem.
A nagy lelkifröcssös mindenhez se sok, de ahhoz inkább azért, mert fogalmam sem volt, hogyan lehetett kezelni az ilyen helyzeteket. Úgy, hogy gyorsan lezáródjanak és ne fokozódjanak. Biztos nem azzal, hogy "szar ügy", amit aztán újból megerősítettem, de... nem tudtam épp és ezen a téren másképp szimpátiát kifejezni.
Csak ciccentettem egyet a soron következő közhelyre a fejemet ingatva.
- Dalszövegek és szólás-mondások, Dora már... a nehézségek és a gyász is összetettebb ennél, értem én, hogy egyszerűbb így megfogni, de ne bassz ki magaddal azzal, hogy sablonokba kényszeríted az érzéseidet meg a tapasztalataidat. Mert ha valami kilóg belőle, az olyan lesz még a végén, mintha gyári hibás lennél. Így is lehetsz az! - szögeztem le gyorsan, hát ki vagyok én, hogy elvegyem mástól a kettyó-lehetőséget. - Eh, mindegy, a te dolgod.
Zacknek is ezt ezt "magyaráztam" hónapokkal ezelőtt Pascal kapcsán: mindenki a maga módján dolgozza fel a dolgokat, ő max annyit tehet, hogy ott van, amikor a kölyke úgy dönt, hogy megosztja vele a dolgokat. Amikor készen, áll, hogy beszéljen Connorról, vagy visszazökkenjen. Aztán lehet sose fog, de mindez már olyasmi, amihez végképp semmi közöm és nem ezen kattogva alszok el esténként.
- Úgy tűnik - hagytam rá az élet másképp látását, már csak azért is, mert azt hiszem, ez így volt jól, a puszta kor- és tapasztalatkülönbséget is nézve.
Nem győzködtem, tök máshol tartottunk az életünkben, olyan lett volna, mintha Pat a saját szarjait próbálta volna rám erőltetni. Szóval ebből se csináltam ügyet, ha szerencséje lesz, úgyse kell olyan kérgessé válnia, ha meg nem... mind a saját bőrünkön tanulunk a leginkább. Vagy azon se.
- Majd megtanulod kibalanszolni - mondtam nyugisan az önfejűségére meg a valódi háttérre. - De nem kell túl szigorúnak se lenned magadhoz meg a helyzetedhez. Baszki, friss hús vagy, idő, mire kialakítod a magad körét.
Nem tettem hozzá, hogy örülök, ha tudtam segíteni, mert nem. Csak ha már ennyire egyedül volt meg minden... miért ne? Egyszer egy évben belefért, az meg tényleg maximálisan az ő dolga volt, hogy mit szívlelt meg, mit szart le, vagy hogyan alakította a hallottakat a maga ízléséhez. A sajátomat ráerőltetni nem fogom, akkor sem, ha az én világlátásom tök más volt, mint az övé. Száztízes vérfarkas és huszonéves ember esetében az lenne a fura, ha nem így lenne.
Ez viszont nem jelentette, hogy a végére egy kis ugratás ne fért volna bele még. Tekinthette ezt akár jutalomnak is, amiért tényleg nem bosszantott vagy taposott tyúkszemre, tudtam értékelni az ilyet, na. Az örömteli sikítására felnevettem. Sokkal jobb volt ez, mint a könnyek. Azokkal is foglalkozni kellett, de fölösleges elsüllyedni bennük.
- Hát azt tényleg jobb, ha megtartod magadnak! - nevettem fel az ölelésre. - És ne köszöngesd, csak fogadd meg egyiket-másikat, ha olyanod van. Ha nincs - vállat vontam -, a te életed, nem az enyém.
Ezzel pedig meg is kezdtem rendesen az ereszkedést. És jófej leszek, nem számolok fel extra díjat az ad hoc terápiáért, igen, ma jobb lábbal keltem.
- Hagyd a nyalókákat, úgyis csak kidobnám - mondtam legyintve. - Nem vagyok kifejezetten édesszájú és az egész hecc nagyobb erőfeszítés, mint amennyit nekem megér.
Simán landoltunk, félregurultam a géppel, aztán hessegető mozdulatokkal intettem Dorának, hogy pattanjon, megyünk vissza a hidegbe. Ahogy újra aszfalt került a csizmám alá, rágyújtottam és egy adag füstöt eresztve szélnek indultam meg, hogy kerítsek magamnak valami ebédnek valót.
- Papírozást ott intézz - mutattam hanyagul az iroda felé, ha számlát is akart vagy panaszt tenni, és csak annyira pillantottam vissza rá a vállam fölött, hogy: - Dakota. Dakota Miles.
Azzal ha csak valami olyan nem történt, vagy olyat nem mondott, minden további nélkül hagytam magára.

//Ha nincs más, köszöntem a játékot! //