*Úgy, hogy kimondtam a nevét, rájöttem mennyi hasonlóság van Lynx és Martin Riggs, a filmbéli zsaru között. Nem csak a halálvágy. Neki persze fogalma sem volt, hogy kiről beszélek, a válasza annyira őszinte volt, hogy már mókásnak hatott a jelenlegi helyzetünkben és egy halvány, kérészéletű mosolyt csalt az arcomra. Nem kezdtem bele a történetmesélésbe, mellyel eloszlatom a homályt, inkább arra koncentráltam, hogy minél előbb kocsiban tudjam. Ez persze nem volt olyan egyszerű. Egy részeg emberrel sem egyszerű, de egy farkassal hatványozottan nehézségekbe ütközik. Mégis mindennel együtt úgy éreztem, hogy a nehezén már túl vagyunk, még ha odakint találkozunk is más emberekkel, Lynx már nem fog nekik menni. Elrendeztem mindent az aulában és hálát adtam a sorsnak, hogy a portást máshova ette a fene, mert így nem kellett hosszan magyarázkodnom, elég volt egy üzenet is. Lynxet is könnyebb volt terelgetni, a gyomrának tartalmával együtt a makacsságát is kiadta magából és a farkasa lelkesedése is alábbhagyott. Mielőtt kiléptünk volna, azért meggyőződtem arról, hogy nem áll előttünk emberi akadály, ezzel együtt is döbbenet volt, hogy minden gond nélkül eljutottunk a kocsimig. A köhögősen duruzsoló motor hangja is megkönnyebbüléssel töltött el és végre elindultunk. Kettőnk közé a csend feszült finoman remegve, és úgy hittem ez marad is míg meg nem érkezünk, talán Lynx még be is alszik. Ahogy az ablaknak dőlt a fejével – már csak ezért is vezettem óvatosan, nehogy egy kanyarban neki koppanjon – és az egész teste elernyedt, komolyan azt hittem, hogy aludni fog, de másképp alakult. Nem mintha bántam volna, nem zavart a vezetésben a beszélgetés és az, hogy a szavaira figyeljek, még az érintése sem. Fogalmam sem volt arról miért teszi, hogy mit érez amikor megérint. Egon utálta az őrzőket, csak velem tett kivételt, de persze minden hétvégén a fejemre olvasta az „árulásomat”, másrészt a kettőnk közötti kapcsolat eleve olyasmit nyújtott amit nem kell alaposan kivesézni. Ha említette is milyen jó érzés megérinteni, simogatni, hozzám bújni, annak más alapja volt, ezért nem is derülhetett ki számomra az a különleges képesség (?) ami Lynxet Savannahra emlékeztette. Nem tudtam mit jelent neki. Ahogy ebben, úgy másban is talán félreértettem, erre utaltak a szavai is. A keserű szavak melyek a lelkembe égtek és igazat kellett adnom neki. A gyomrom egy darab kő lett és megült a hasamban, a párja pedig a torkomban. A szemeimben gyülekező könnyekkel együtt próbáltam lenyelni, de csak a sokadik kísérletre sikerült, mégis úgy éreztem még mindig ott van. * -Igazad van, sajnálom. Nem volt jogom ezt mondani. *Tényleg nem. Bele sem gondoltam az ő helyzetükbe, amikor Egonról kérdezett, csak kettőnkre gondoltam, arra ami minket érintett és erre nem volt mentségem. Most már mindezt értettem, ennek ellenére hittem, hogy az amit Lynx magával művel, nem épp a legjobb módja annak, hogy büszkén mehessen Savannah után. Félreálltam, mert a szemeibe akartam nézni és az vezetés közben nem ment volna maradéktalanul. Őszintén elmondtam mit gondolok….de ez a nő és az őrző véleménye volt. A kívülállóé, a tudatlané. Ha nem is értettem meg Lynx valódi indíttatásait, arra jó volt, hogy legalább kirángattam belőle. Kezdtem megérteni, amit persze továbbra sem helyeseltem, de jó néhány mozaikdarab a helyére került. * -Talán azért nem jön össze, mert még nem jött el a te időd, még sok minden vár rád az életedben amit el kell rendezned, amit neked kell megoldanod. *Hittem, hogy így van, azóta hittem ebben, mióta megismertem az őrzők és a farkasok világát, a mágiát. Imádtam ezt a világot és amikor végre megtaláltam, úgy éreztem kitölti a bennem lévő űrt, mert valami mindig is hiányzott az életemből, csak nem tudtam mi az. Azóta viszont tudom, hogy semmi sem történik véletlenül, ahogy az sem, hogy pont ma, pont most találkoztam össze Lynx-szel. Azonban arra már nem tudtam mit mondani, amit a nem biztonságos lelkéről mondott. Teljesen világos volt előttem, hogy az ő története még nem bontakozott ki előttem, nem úgy ahogyan kellett volna és ez rávilágított sok minden másra is. Új értelmet adott az életemnek, az őrzői feladataimnak. Előretekintetem az útra s míg ezt rendeztem magamban, Lynx is tovább lépett a józanodás útján. A hangját újra hallva néztem rá és máris ráztam a fejem.* -Nem terheltél. *Ellenkeztem naná, mert tényleg nem volt teher és igazából nem csinált akkora galibát, mint amilyennek akkor éreztem. Csak jobban megijedtem a kelleténél, hogy rosszabb is lehet. * -Rendben, bármikor. *Egyeztem bele a „kellemesebb elfoglaltság”-ra, amiről fogalmam sem volt mi lehet, de érdemes vele kezdeni. A halvány mosoly is bíztató volt, bár tekintve a jelenlegi állapotát, félig részegen, félig a józanodás felé eléggé bárgyúra sikerült, de belőlem pont ezért volt képes kicsalni egy másikat. * -Jól gondolod….és nagyon remélem, hogy mindenre emlékezni fogsz. Ha még sem, akkor majd emlékeztetlek. Szavadon foglak, hogy felhívsz. *Még a mutatóujjamat is az orra elé emeltem figyelmeztetve, hogy ebben sem nyitok vitát és várni fogom a hívását. Végül még elnéztem pár pillanatig az arcát mielőtt az útra kormányoztam volna a fáradt furgont. S ez az egész délután, este mi nem, ha egy jel? A furgon minden nehézség nélkül feljuttatott minket a Lakba, ahol „átadhattam” Lynxet. Vagy le. A táskámban kutattam cetli után, hogy felírjam a számom, biztos ami biztos. Ha mindent elfelejt holnapra, legalább a cetlit megtalálja ami emlékezteti, mit kell tennie. A számom és a nevem mellé azt is felírtam, hogy „Hívj fel most!” * -Szeretném ha felhívnál miután kijózanodtál, csakhogy tudjam, minden rendben van veled. Ha nem teszed, én hívlak fel! *Egy picit fenyegetésnek hangzott, egy baráti fenyegetésnek amit félmosollyal enyhítettem, és biztos lehetett abban, hogy addig nem hagyom békén, míg nem beszéltünk. Fontos volt számomra, hogy tudjam, jól van. Másrészt érdekelt, hogy mit kap azért amit művelt, mert bármennyire is nem akartam világgá kürtölni, kénytelen voltam beszámolni a történtekről, főleg, hogy Dimitrist is be kellett vonjam. *
*Sokat gondolkodtam, hogy hol találkozzam Egonnal. Egyrészt szerettem volna ha kettesben vagyunk, egy szempár kivételével figyelő tekintetek nélkül, másrészt épp elég volt a rovásomon ahhoz, hogy a Protektor ki nem mondott utasításának kérésének eleget téve ne a nagyi házába beszéljem meg a találkozót. Pedig szerettem volna megnézni, hogy minden rendben van-e, az ajtó a helyére került kifogástalan állapotban, és ha Fairbanksben még javarészt télnek számított az időjárás, azért már mondhatjuk, hogy tavaszodott és a kertet is rendbe kellett hoznom. Végül az egyetemi park mellett döntöttem egy viszonylag néptelen időszakban, amikor jobbára órák vannak, mások meg dolgoznak és a park ha nem is kihalt, de inkább csak lézengő embereket látni. Olyan helyet kerestem ahova az egyetem aulájából is rálátás nyílik, de tudtam, hogy egy őrzőtársam a közelben van. Sehova nem mehetünk egyedül, csakis kettesben mint a szerelmespárok, jóllehet ebben a párosban minden volt csak szerelem nem. Sajnálatos módon még az antikváriumba sem mehettem, kényszerű betegállományként könyveltem el a távolmaradásomat és valószínűleg a hivatalos verzió is ez volt, a kénszerű megjelölés nélkül. Nem tett jót a lelkemnek, hogy ki sem mozdulhatok. Megfosztva éreztem magam a szabadságomtól, amit a kis faház, az erdő, az ablakokon bekúszó napfény jelentett leginkább. A kivétel az Iditarod Trail volt és vártam, hogy talán Egon is megjelenik ott, de csalódnom kellett. Pedig addigra már biztosan felépült, hiszen beszéltünk egymással amilyen sűrűn csak tudtunk, de ez nem ugyanaz, mint amikor együtt lehetünk pár napig. Alignak rendesen beleköpött a levesünkbe, de most félretettem az iránta és a csatlósa iránt érzett dühömet. Valamit el kellett rendeznem és talán jó, hogy nyilvános helyen találkozunk Egonnal, mert hogy őszinte legyek, féltem attól, hogy kiakad. Az pedig nála soha nem jelentett jót. Leültem egy padra, a kezeimet a kabátom zsebébe süllyesztettem, táskát nem hoztam, mert minek? Elvégre „csak kiugrottam” egy kis csevejre „otthonról”. Az utóbbi időszak rányomta bélyegét a lelkemre, a hangulatomra és a gondolataimra. Azóta sem hagyott nyugodni az amit elhibáztam és ott virított feketén-fehéren az aktámban, mert nyilván nyoma kell, hogy maradjon. Mint a jó öreg nénikék, még egy vékony takarót is hoztam magammal, hogy arra üljek, mert a farmeromban nem akartam felfázni és nem tudtam, hogy mennyit kell Egonra várnom. Sosem érkezett percre pontosan….igaz, egy-két kivétellel, nem is nagyon volt olyan alkalom, amikor időpontot beszéltünk meg, elvégre jött és ment. Amikor jött, örültem neki és hagytuk, hogy magukkal ragadjanak a hirtelen kitalált programok, amikor elment, begubóztam. Most arra vártam, hogy a tavasz hírnökeihez hasonlóan kibonthassam lelkem szirmait, és reméltem, hogy a nap nem bújik majd el a felhők mögé, akár egy rossz ómen jelezve, hogy megint utolért a karma. *
A találkozó meg van beszélve, egyértelmű hát, hogy Egon ne fogja lekésni, csak meglehet, hogy húzza az érkezés időpontját! Ez természetesen bevett szokás a férfiak esetében, akik barátnőstül mennek valahová, mert hát a nők és az időérzék olyan egymással ellentétes fogalom, mint a kutya és a macska, a tűz és a víz, valamint a logika és az egyre inkább elharapódzó woke kultúra. Egon tehát igyekszik, de mivel Rebeccához megy, így hát a legjobb formáját kell hoznia. Virág, csoki, és… rendes ruha. Ugyanaz,, amit a moziban használt, mert az szerencsét hozott neki a tolvajjal. Hátha megint megkergethet valami huligánt. Egyébként is, az egyetemek tele vannak idióta fiatalfelnőttekkel, akik alig várják, hogy valaki jól becsapja az orrukat. Egon végül, amikor a virágot és dobozos csokit beszerezte, rögtön tova is indul az egyetem felé. Nem nyomja igazán a gázt, épp csak rajta van a lába a pedálon, így a sebességhatárt tökéletesen betartva gurul be az egyetem területére, hogy aztán megtalálja a találkára kijelölt helyszínt, majd leparkoljon a park közelében. Ezután kiveszi a virágot, fene tudja, hogy milyen, csak rámutatott a boltban, aztán kérte, a csoki meg epres féle, szív alakú darabkákkal, lila dobozban. Rebecca szagát messziről megérzi, így megy is az orra után, aztán elmosolyodva integet neki, amikor meglátja, és gyorsabb tempóra is kapcsolja immáron nem törött lábait, hogy végre láthassa élőben is barátnőjét. - Szia, drágám! Hogy vagy? * kérdi, majd puszit nyom a lány arcára, aki feltehetően fel is kelt a padról, ahogy meglátta őt, majd átadja a gazt és a csokit, aztán talán mindketten lei s ülnek, avagy elkezdenek sétafikálni. Egonnak végül is mindegy, hogy melyiket választják, örül annak, hogy végre együtt lehetnek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Hogy őszinte legyek, nem számítottam arra, hogy Egon virággal és csokival állít oda hozzám és ezt a karmának tudtam be ami máris utolért. Nos, nem volt ráérős az biztos és ki is kapta a szelet a vitorlámból. Elbizonytalanodtam amikor megláttam, a viszontlátás örömét az arcán, amikor megpuszilt, amikor a kezembe nyomta a virágot és a szívecskés csokit. Szó se róla, én is örültem, hogy végre láthatom, és kezemben a tőle kapott kincsekkel igyekeztem átölelni, a nyakába bújni, beszívtam az illatát, éreztem arcom bőrén az övét. Rájöttem, hogy az otthon ami után az egyetem pincéjében lévő ideiglenes szobámban vágyakoztam nem ott van az erdőben ház formájában, hanem Egon az. Ő az én otthonom, az életem, a világom és ettől még nehezebb lett az amit elterveztem. A fejemben visszhangot vert Kyle kérdése, ami akkor csak erősítette az elhatározásomat, de most borzasztóan nehéznek éreztem a súlyt a vállaimon. * -Szia! Jól vagy? *Épp csak a nyakába leheltem a köszönést és a kérdést, utóbbi mondhatni költői volt, elvégre a saját, meggyógyult lábain jött el hozzám. * -Hiányoztál. Nagyon, nagyon hiányoztál. *Nehezen tudtam csak elengedni, akkor sem sokáig, csak átvettem a csokit a virágot tartó kezembe, az így felszabadulttal pedig belekaroltam, hogy a padhoz vezessem, ahol talán még ebben a csípős, de már érezhetően tavaszias időben sem hűlt ki a helyem. Leültem, a virágot az ölembe vettem és elkezdtem kibontani a csokit. Szükségem volt egy kis bátorításra. Más bedobott volna egy felest valami erős italból, én annak híján a csoki adta boldogság hormonokhoz fordultam. Szívecskés, epres csoki…..* -Te aztán tudod hogy kell levenni egy nőt a lábáról. Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. *S máris a számban volt az első csoki, amit aztán hümmögve-nyammogva, lehunyt szemekkel élveztem. Azon agyaltam, mégis hogyan hozzam szóba azt amit meg akartam kérdezni úgy, hogy ne úgy hasson, mintha feladatot teljesítenék és ne is bántsam meg vele Egont. Persze tisztában voltam azzal, hogy felszínre kerül némi ellentét, felkészültem vitára is….de nagyon nem akaródzott kinyögni. Újabb csokit tettem a magamévá, majd becsuktam a dobozt. Egon minden bizonnyal érezte a bennem kavargó feszültséget, próbáltam is csillapítani azzal, hogy figyeltem a szavaira, hátha a „hogy vagy”-ra és a „hiányoztál”-ra belekezd valami hosszabba és így időt nyerhetek.*
Egon és Rebecca végre egyesült, nem közösült, az majd talán később, meg minden bizonnyal nem a parkban, hanem majd valahol, úton, útszélen, de valószínűbb, hogy inkább a szobájuk magányában, ahol csak kettesben lehetnek, elzárva a világtól, és minden zavaró (őrzői) figyelemtől. Az ajándékok átadva, ölelés megejtve. Természetesen Egon is visszaölel, ám nem akarja túlságosan megnyomorgatni, mert nem tudja, hogy maradt-e valami marandó sérülés a lányban. Nyilván nem, merthogy nem először mártírkodott már életében, de talán az egyetemi tartózkodása alatt kicsit megdolgozták, avagy ilyesmi. - Persze, remekül! A lábaim jobbak, mint újkoromban. De… naaaagyon, naaaaaaagyon – nyújtja el a szót, miközben a barátnője szemeibe néz, ártatlan kiskutya szemekkel – sokat szenvedtem. Mármint fájt… hát érezted, neked is annyira fájt! Na, jó, neked jobban, mert én fa… én férfi vagyok! – vigyorodik el a végére, és inkább tűnjön hímsovinisztának, minthogy kikotyogja, hogy vérfarkas. - Nekem is hiányoztál – búgja a lány nyakába, közben azon mereng, hogy elviccelje-e valamivel, de végül úgy dönt, hogy némi komolyság nem árt. Miért is ne? Elvégre nem lehet mindenből tréfát csinálni. Nem Marvel filmben vannak. Mondjuk az utóbbi időben a Marvel inkább röhejes már, mint szórakoztató, köszönhetően az inkompetens rendezőinek, meg a retardált történeteknek, amiket a nézők torkán le akarnak nyomni. Végül leülnek, majd Rebecca elkezdi falatozni a csokit, Egon pedig örömmel nézi, hogy ismét jó ajándékot tudott venni. Igazán szuper legény, és még csak gát sem kell ehhez. - Hát, te is tudod, hogy kell egy férfit – neveti el magát, mert hát a magas labda, az magas labda. Rebecca pedig a lábtörésével igencsak sikeresen levette Egont a lábáról néhány hétre. - Jól bánnak veled? Nem szenvedsz hiányt semmiben? Hozzak ide mosómedve által irányított rénszarvast? – kérdi komoly képpel, mintha ez is az előbbi két dologgal lenne egyenértékű.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tudtam, hogy csak hülyéskedik ahogy szokott, de most rátett még pár lapáttal a lelkiismeretemre azzal, hogy azt taglalta milyen sokat szenvedett. Pontosan tudtam mennyit, hiszen előtte az én testemet nyomorgatta a fájdalom, de hallani sokkal rosszabb volt. Először tócsányira kerekedtek a szemeim, bennük a várakozás szikrája csillant meg, hogy vajon mit fog mondani az elnyújtott „nagyon”-ok után, de gyanítottam mielőtt folytatta volna. Hiába vigyorgott a végén, újra a nyakába nyomtam az arcom.* -Annyira sajnálom….én nem akartam….sosem tudom eléggé megköszönni. *S tessék, máris szélcsend vett körül, legalábbis a lelkem világában, ahol a hajóm elé fogott vitorla máris tehetetlenül és szomorúan leomlott. Neki is hiányoztam. Naná, erre azért már felsóhajtottam, de a gondolataim máris ott toporzékoltak Egon hűsége és szerelme körül, bizonyítva nekem a belé vetett hitem. Hát….így csak egyre nehezebb lesz és már nem is voltam olyan határozott. Egon öniróniája azomban törhetetlen volt, nem úgy mint a csontjaim. Majdnem félrenyeltem a csokit. * -Jaj Egon….borzasztó humorod van, mondták már? *A legfeketébb, de mit is várjon az ember lánya egy angoltól? Halványan mosolyogva ingattam a fejem, lenyelve a vándorútra indult, de még időben visszafogott csokoládé falatot, majd felé fordultam, hogy komolyan belekezdjek abba amit elterveztem, de Egon….hát az Egon. Először csak tovább mosolyogtam a szívemet melengették az aggódó kérdései, és a fejemet ráztam…de aztán megint belecsapott abba a bizonyos pocsolyába. Akaratlanul is felnevettem a kis fészerbeli kalandunkra gondolva. * -De, a humorodban, és a reggeli napfényes ébredésekben. Borzasztó, hogy állandóan lámpafény mellett kell legyek. Néha ránézhetnél a házra, befűthetnél, hogy ne fagyjon meg semmi, ne vizesedjenek be a falak. Remélem az ajtót is rendesen megcsinálták. *Később, ha visszaköltözhetek, gondoskodnom kell valami riasztóról, esetleg kamerákról is, hogy ne történjen hasonló. Újabb csokit vettem magamhoz és elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó mielőtt belefogok a komoly témába. Nem akartam ugyan a viszontlátást ezzel aláaknázni, de nem húzhattam az időt további napokkal, hetekkel. Végül becsomagoltam a csokit és félretettem, majd megfogtam Egon kezét. Nem is mertem először a szemeibe nézni, de érezhette ahogy a hangulatom megváltozott, valahol a pocsolyában élő béka segge alá vonult vissza, ezzel szemben izgultam és féltem is, nem tudtam hogyan fogadja majd. * -Egon! Beszélnünk kell valami sokkal komolyabb és fontosabb dologról. *Csak elkezdeni volt nehéz…meg persze a következményeket elviselni, melyeknek természetéről még nem volt fogalmam. * -Tudom, hogy megegyeztünk annak idején abban, hogy köztünk nincs falka ügy és őrző ügy, de a történtek fényében azt hiszem te is tudod, hogy ezt már nem tehetjük meg. *Felnéztem rá, hogy lássam a kezdet hogyan hat rá. Jó lett volna most az a farkas képesség, amivel ő érezhette a bennem dúló érzelmeket, de én az övéit nem. Csak a női megérzéseimre hagyatkozhattam, másrészt nem szándékoztam ellene őrző mágiát bevetni. Azt árulásnak éltem volna meg. * -Az a…Szőke, nem először találkoztam vele. Nem véletlenül engem keresett meg. *Nem most hallotta a Szőke elnevezést, szóval tudnia kellett, hogy kiről van szó, másrészt nem akartam itt a parkban fennhangon farkasozni. Röpke pillanatra körül is néztem, de szerencsére ebben az időben nem sokan jártak a parkban. * -Szeretném tudni, hogy téged is megkeresett-e? *A szemeibe néztem amikor a kérdés elhangzott, jóllehet már az előző információ is épp elég volt ahhoz, hogy szemeket villogtasson. Másrészt, valahol ott volt bennem a vágy, hogy őszinte legyen velem. A kapcsolatunk első igazi próbatétele volt ez, amit a hátam közepére sem kívántam, de muszáj volt, ahogy a szoba is a pincében.*
Egon ugratja Rebeccát, hát miért ne tenné? Elvégre miatta fájt vagy két hétig a lába. Nem volt teljességgel elviselhetetlen, de határozottan kellemetlen volt, mondjuk kimenni a budira, vagy egyéb ügyeket elintézni. Persze farkas, meg hát mártír, szóval bírja, bírja, de hát főleg az első héten szinte mozdulni sem tudott. Még szerencse, hogy közel volt az ablak, így legalább a vizelést meg tudta oldani egyszerűen. - Nem gond, nem gond, de azért majd legközelebb próbálj meg kevésbé lesérülni… avagy egyáltalán ne, rendben? – kérdi, miközben magához öleli a lányt, és beszívja a szeretett nő illatát. Az őrző mágia bemocskolja kissé a kedves szagot, de hát semmi sem lehet tökéletes. Főleg úgy, hogy bizonyára a többiek szagát érzi, mert Rebecca informátorsága miatt aligha áraszthat árulkodó nyomokat magából. Mellesleg az is lehet, hogy Egon őrzők iránt érzett utálata manifesztálódik egy képzeletbeli szagként. - Hát, de mindig emlékeztetsz rá, így megpróbálom feljavítani, ami csak rosszabbá teszi azt… számodra – vigyorog önelégülten, és kiakasztósági faktorának teljes tudatában. Mivel egyikük sem szeret széttördelt láb után azokon huzamosabb ideig állni, így hát Egon leül, Rebecca pedig valószínűleg követi ebben a tettben. A hím el is gondolkozik rajta, hogy vajon, ha szeretkeznének a padon, mit szólnának az egyetemisták, na meg az őrzők ehhez. Bizonyára felkerülnének a netre, hogy mindenki láthassa, hogyan kell a nőket boldoggá tenni. Oktató videó lenne a javából. - Aha… hát az utóbbi időben lábadoztam, tudod, nem tudtam elmenni a házhoz, mert a négy végtagom közül kettő nem volt olyan állapotban, hogy járni lehessen rajta. A lábaimról beszélek – mondja komolyan. Pontosít, mert szinte biztos, hogy a kezein is el tudna menni oda, azonban csak kézzel nem tudott volna kocsit vezetni. A hegyről legyalogolni kézenállásban pedig… érdekes ötlet. A ház miatt egyébként nem aggódik, bizonyára a rénszarvas mosómedve gondjaiba vette Rebecca otthonát. A kézfogás nem lepi meg, elvégre egymás testét már számtalanszor megragadták, azonban a hangulatváltozás nem kerüli el a figyelmét, de azért igyekszik figyelmen kívül hagyni, egészen addig, amíg a lány aggodalmát szavakba nem önti. - Nem igazán vagyok odáig az ilyen kezdetű beszélgetésekért – sóhajt kelletlenül majd felpillant az égre. – Nem beszélhetnénk inkább arról a felhőről? Tisztára olyan alakja van, mint egy kecskének. Nézd, ott vannak a szarvai, meg a… három lába. Jó, hát nem tökéletes kecske, bizonyára amputálták neki, mert diabéteszes lett. Egon meg is vakargatja az állát, majd azon kezd el agyalni, hogy vajon mi lehet az a fontos, amit a lány beszélni akar vele. Biztos valami bonyolult és Egon számára nem kedvelt dolog. Takarítás, fürdés? - Nem-e? – kérdi felhúzott szemöldökkel. – Mi változott? A kérdés természetszerűleg ösztönös, és igazán naiv, bár Egon számára tényleg nem változott semmi, mert a lába helyrejött, Rebecca is rendben van, és a házat is helyrepofozták, miután a vadbarom benyitott úgy, hogy az ajtó is kiszakadt. Fura stílusa van, az egyszer biztos. - Igen? Folytasd – mondja a hím. A szőke említése nem túl pontos, mert a hivatalos megnevezése az, hogy Bájgúnár, és Egon, szinte majdnem biztos benne, hogy ha felnyitnák az anyakönyvi iratait, akkor ez szerepelne ott, mint név. - Szőke? Minek keresett volna meg? – kérdi, miközben értetlen képet is vág, elvégre ebben igazán remek. Mindig tud ilyen lenni, és hát technikailag nézve… szigorúan technikailag nézve, Szőke nem kereste meg, hanem Bájgúnár volt. Szóval Egonnak még csak hazudnia sem kellene, de egyelőre persze visszakérdez, és közben Rebecca tekintetébe néz, mert tudni akarja, hogy miért gondolja úgy, hogy meg kellett volna, hogy keresse. - Egyébként hol találkoztál vele először? Meséltél valami kóborról, vagy farkasról… - Egon emlékei ködösek, de mintha amikor visszatért volna a lányhoz, ötévnyi… napnyi kihagyás után, valamibe belekezdett, valami fura farkasba. Vagy azt csak a mosórénszarvassal együtt csak képzelegte?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Hiába a humor és az önirónia, azért volt elég lelkiismeret furdalásom, másrészt még a jövőre való tekintettel sem ígérhettem neki meg, hogy nem sérülök meg. Nem hogy sehogy, de még kicsit sem….vagy fordítva. * -Én próbálok de, tudod. Alignak. *Viszont szinte biztos voltam abban, hgy ha mégis megtörténik, nem engedem, hogy szóljanak neki. Belebújtam az ölelésébe, a nyakába, szerettem volna megnyugodni de a terveimet illetően természetesen ez nem ment maradéktalanul. A másik lábról való levétele is humor volt a javából, a legfeketébb angol humor amit csak tőle lehetett hallani, de kétségtelenül telibe talált. Ha nem velünk történik, még szívből tudtam volna nevetni rajta, de most elég harmatosra sikerült a derűm. * -Ne javítsd. Jó úgy ahogy van. * A vigyorát látva persze ragadós mivoltát tekintve én is mosolyogtam, meg sem próbáltam letörölni az arcáról, pedig eléggé önelégült volt. A házról szólva megint csak emlékeztetett arra, hogy milyen állapotban volt miattam, de még ebből is képes volt viccet csinálni. Nem haragudott rám, túl volt rajta, csak egy rossz emlék lesz mindkettőnk számára, főleg neki persze, de magunk mögött hagyhatjuk. * -Tudom, én sem a kezeidre gondoltam. Eddig nem voltál képes elmenni a házhoz, de most már igen. Én viszont nem mehetek még dolgozni sem. Szóval ha lennél kedves megnézni. Akár ott is maradhatnál egy ideig ha el tudod csalni a falkánál. *Komolyan nézek a szemeibe, vicces megfogalmazás ide vagy oda. Nekem fontos, hogy házzal minden rendben legyen, ennyi maradt csak a nagyitól és sok minden van ott aminek az elvesztése érzékenyen érintene. Másrészt nem szeretnék úgy visszaköltözni, hogy előtte felújítással kezdjek. Ezek után azonban már nem halogathattam tovább azt, amit elterveztem. Amit meg akartam tőle kérdezni,amire nagyon oda kell figyelnem,mert….igazából én nagyon bíztam benne, de mégis ott volt a kis ördög a vállamon, aki azt szajkózta az elmémbe, hogy Egon akár hazudhat is nekem, vagy elhallgatna előlem fontos információkat. Talán mert bennem is meg volt ennek a lehetősége? Nem tudom, őszintén nem tudom, hogy mit tettem volna, ha ő kérdez rá. * -Egon,kérlek, ez fontos. *Én sem vagyok oda az ilyen beszélgetésekért, de ha már korábban elhatároztuk, hogy nem esik szó közöttünk ilyenekről, akkor most a szükség óráján mindent be kell pótolnunk. A kecske formájú felhőről később is beszélgethetünk. Most nem mosolyodtam el a hülyeségén, most nem volt helyénvaló. * -Sok minden. *A részletekbe nem megyek bele, inkább a közepébe vágok és felteszem a kérdést. Egon válasza….nos már régen rossz, hogy kérdéssel válaszol.* -Azért, amiért másokat is. Alignak sereget toboroz. Biztosan te is tudod. * Mindegy, hogy Egon minek nevezi, bennem sem Szőkeként jelenik meg, hanem Tiquanaként. Attól még ugyanarról a farkasról beszélünk. * -Igen, ő volt az. Téged is megkeresett? Beszéltél vele? *Igyekszem pontosan feltenni a kérdéseket, nehogy kikerülje valahogy s közben nagyon figyelek minden rezdülésére. Arra is ami nincs. Hogy is volt azokkal a nonverbális jelekkel? Közben pedig a lelkiismeretemmel is meg kell küzdenem, mert pocsékul érzem magam abban a szerepben amit most önként vállaltam magamra, de az őrzői munkámhoz tartozik. Bárkivel, mindenféle ellenérzés nélkül megtenné, de Egonnal szemben a lelkem szakad ketté.*
- Igen, igen – sóhajt egyet Egon. – Alignak egy pöcs, nincs rá más szó. Megérthetné már, hogy megdöglött, aztán nem kéne visszakísértenie a szellemvilágból minden egyes átkozott vörös holdkor… vagy amikor éppen kedve szottyan. Egon frusztrált sóhajtást hallat, elvégre neki is volt része a hold erejét megtapasztalnia, amikor Alignak az átkos égitesten át irányította. Nem is érti, hogy miért nem robbantják már fel az egész Holdat a búsba, akkor igazán nem lenne többé ilyen problémájuk. - Igen? Akkor úgy a jó – vigyorog Egon, és mivel a jókedv ragadós, hát Rebecca is mosolyog, persze meglehet, hogy a mosoly inkább csak a tréfa, mint a jókedv velejárója, elvégre a probléma valós, és Rebecca olyan vizekre akar evezni, minek egyébként nem akarja tudni a végét. A világ végére hajózik, de valójában nincs kedve megtudni, hogy van-e vége annak a világnak, mert ha megtudja, akkor azon nyomban le is szakad. - Persze, miért ne tudnám. A történetek után, amúgy is kell egy kis magány. Nekik is elegük van belőlem, nekem is belőlük. Kell néhány nap egyedüllét. Nem tudom, hogy voltál-e kollégista – húzza fel a szemöldökét kérdőn -, de az első két-három nap a héten még elmegy, az utolsón viszont már a halál is megváltás lenne. És most gondolj el egy bentlakásos iskolát, ahol hétvégén nem is feltétlen lehet hazamenni? Na, ilyen a falka a hegyen. Mindenki fingja a közös helyiségben összpontosul. Fapofával mondja, mert valójában így is van, némi sarkítással. De az biztos, hogy ha valamelyik fingik, akkor azt megérzi mindenki. Persze ez a legkevesebb, merthogy van bőven egyéb szag, ami elterelje a figyelmüket, így hát nem ez az elsődleges, hogy éppen kinek a bélgázát érzik. Ellenben remek játékot lehet belőle űzni. Kitalálósdit, természetesen! A fekete leves aztán jön, és Bájgúnár kerül terítékre, az őrzők Szöszinek nevezik, de valójában a tenyérbe mászó képe miatt, jobb az Bájgúnárnak. - Jó, jó – közli megadóan felemelt kézzel, és hagyja a nyuszi felhőt, és teljes mértékben Rebeccára fókuszál. - Sereget? Minek? – kérdi homlokát ráncolva. Persze hazudik, hogyne hazudna. Nagyon jól tudja, hogy sereget toboroz, ugyanakkor azt is tudja, hogy nem állta a szavát, így pedig nem kell szót fogadnia. Azonban, nem akarja Egon Rebeccát még nagyobb bajba keverni, így hát kénytelen hazudni. Sajnos. - Nem, nem beszéltem vele - rázza a fejét a hím komoly képpel. Nem akarja eltréfálni, nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy lenne valami rejtegetni valója, így hát talán sikerül mégiscsak elfednie a valóságot. Ha nem, hát magyarázkodhat rendesen. Egon azonban bízik abban, hogy a hazugság akkor a legjobb, ha a füllentést saját maga is elhiszi. Ebben a pillanatban pedig Egon úgy érzi, hogy tényleg nem beszélt vele. A dolgok egyébként csak akkor fordulhatnának rosszra, ha Bájgúnár említette volna őt, vagyis hogy beszéltek, de ha így is van, még mindig eljátszhatja azt, hogy kitörölték az emlékeit. Avagy, adja tovább a hülyét. Ez igazán remekül szokott neki menni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-A jelek szerint nem egészen döglött meg. *Ha így lenne, akkor nem lenne képes visszajárni, mint egy kísértet, vagy Freddy az Elm utcából. Kissé megrögzött, mert mindig ugyanazt akarja, de azt nagyon. Egy nárcisztikus barom. Ezzel szemben Egon eléggé humoros és úgy tűnik, történjen bármi, azt nem tudja elveszíteni. Nem is akarom, bár néha a fülem is kettéáll tőle, semmi pénzért nem változtatnám meg őt és erre kérem őt is; ne tegye. Szerencsére egyetért velem, én meg lassan rátérhetek arra amit szeretnék megtudni tőle, előbb azonban van még felé egy kérésem, amit megint csak humorba ágyazva iktat. Először nem tudom hova fog kifutni ez az egész magány és az, hogy mennyire elegük van már egymásból dolog, de a vége elég nagyot csattan és majdhogynem szó szerint. Nem, ezt nem láttam jönni és az ajkaim is elnyílva maradnak amíg nem sikerül elképzelnem. Fene a vizuális típusú fejemet. * -Ammm….ööö….hhmmm. *Ennél többet nem tudok kinyögni és konstatálom a tényt, hogy Egon még mindig tud meglepetést okozni. Egy hosszú pillanatra lehunyom a szemeimet és csak magamban rebegem el a harmatgyenge köszönömöt. Még mindig a falkafing kering a fejemben, szerencse, hogy a szagát nem érzem. Ezek után Egon nyuszifelhője kész felüdülés lenne, ha nem lenne ennél sokkal fontosabb témánk, aminek feltétlenül utána akarok járni. S most nagyon kell figyelnem, ez pedig elkeserít. Azt jelenti, hogy még sem bízom annyira Egonban, mint azt hittem, vagy mint amennyire szeretnék. Vagy Tiquana ültette a bogarat a fülembe, vagy az a sok minden amit a gyűlésen hallottam arról, hogy senkiben nem bízhatunk. Ez azért alaposan alá tudja ásni az ember lányának hitét. A kételkedés magva el van ültetve és Alignak valószínűleg most elégedetten ücsörög a saját maga alkotta trónján. * -Hogy legyőzzön minden farkas és őrzőt. Ne mondd, hogy a falkán belül erről nem volt szó?! *Biztosan megtárgyalták, az információ valamilyen formában eljutott hozzájuk, kétlem, hogy ne osztották volna meg velük egy részét. A másik kérdés, hogy Egon bízik-e bennem annyira, hogy elárulja, vagy inkább a végletekig védelmez? * -S ő beszélt veled? *Teszem fel ugyanazt a kérdést egy más megközelítésből, mert annyira ismerem már Egont, hogy tudjam, mindent hajlamos szó szerint érteni. Most sajnálom a legjobban, hogy nem sikerült a kettőnk beszélgetésének minden észletét visszahozni. Nem tudok hivatkozni bizonyos dolgokra, de abban biztos vagyok, hogy lett volna ilyen. De vajon fordított helyzetben én elárulnám Egonnak, hogy beszéltem vele és igent mondtam? Magamat ismerve valószínűleg nem, de arra utaló magatartást mutatnék mert hát mégis csak kikívánkozna belőlem. *
- Igen, úgy tűnik, hogy nem – húzza el a száját Egon, miközben hümmög is egyet. Pedig remek lenne, ha Alignak teljes mértékben és végérvényesen halott lenne, mert akkor lehetne olyan dolgokkal foglalkozni, amik számítanak, például, hogy mindent a világon a farkasok irányítsanak. Még inkább. Le lehetne söpörni az őrzőket a színről… Rebecca kivételével persze. Ő maradhat. Sőt! Egyébként Egon szinte biztosra vette, hogy a falkafingos történet remek lesz, és eláll a lélegzete is a lánynak, és így is van. A hím emiatt hát elégedetten szívja be a fingtalan levegőt, ami maguk körül kering, és konstatálja, hogy azért ez jobb, mint a hegyen. Mellesleg Rebecca szótlan hangjai igazán aranyosak. Nem is válaszol a magasröptű megnyilvánulásra semmit, hagyja, hogy barátnője túltegye magát ezen a dolgon. - Pff… - legyint egyet Egon, miután Rebecca a céljait ecseteli Alignanak, na meg a kifutófiújának, Bájgúnárnak. – Lehet, hogy említették, de azzal voltam elfoglalva, hogy fájjon a lábam, nem azzal, hogy figyeljek rá, hot mit beszélnek. Egyébként is, a farkasok olyanok, mint a kölyökkutyák, ha együtt vannak. Inkább csak rágcsálják egymást, minthogy komolyan akarnának beszélgetni. Legalábbis a lak nem erről szól. Az inkább ilyen… buli hely – vonja meg kissé a vállait. Lehet, hogy amit mond, nem így van, de a legtöbbször és a legfontosabb ügyeket talán nem ott intézik, hanem ott, ahol nem hallhatja a fél jelenlévő falkasereg. Tudniillik, túl jó a hallásuk is. - Amúgy mi értelme legyőzni minket? – kérdi felhúzott szemöldökkel. – Hogy ne legyenek farkasok meg őrzők? Az miért jó neki? Csupán a bosszú? – kérdi, de persze valószínűleg ez lesz az oka. Alignak elég egysíkú személy, egy filmben remek főgonosz lenne, merthogy azon kívül, hogy gonosz, nem sokat tudni róla. Valaki a múltban felrúgta a homokvárat, amit a parton épített, és most vesznie kell az emberiségnek. Nagyjából ez van vele is. Egon most jött csak rá, hogy lényegében, a hatalma ellenére, szánja Alignakot, és le is nézi. Egy senki, aki megalomán, de a kezében vannak az atomrakéták indítókulcsai. Jó párosítás. - Lehetséges – vonja meg a vállait. – De nem rémlik, hogy így tett volna. Amúgy is törölné az emlékeket, így hát akár, Rebecca szemszögéből ez egy igazán remek magyarázat. – Elégedett vagy? – kérdi Egon mosolyra húzva a képét. – Mehetnénk fagyizni, vagy sétálni. Tudod, mindkettőnk meggyógyult lábán!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 1028
◯ IC REAG : 935
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Túljutva a falkafing tényén, már előhozakodom azzal ami leginkább foglalkoztat most, főleg azok után, hogy akkora bakot lőttem a rendelőben. Számítottam arra, hogy Egon majd kitér a kérdés elől, vagy terelni fog, amennyiben igent mondott Tiquanának, ezért nem is adom fel rögtön az első körben. A falkafing után – még mindig nem tudok napirendre térni felette – kicsit más vizekre evezünk, de hellyel-közzel maradunk a témánál.* -Bulihely? Én nem ezt hallottam, valahogy nem így írták le az általam ismert farkasok. De ennek a hírnek még azelőtt el kellett jutnia hozzád. *Persze nem tudhatom, hogy a falka vezetősége mikor tárta eléjük mindezt, de kétlem, hogy sokáig vártak volna, és a mi gyűlésünkhöz képest számítva, mindez megelőzte Tiquana látogatását. * -Nem ismerem Alignak indíttatását. *Vallom be a nyilvánvalót, mert valójában senki nem tudja miért olyan jó ez neki azon kívül, hogy a farkasok teljes behódolásáért munkálkodik. A legyőzés ebben áll, nem abban, hogy egyetlen farkas és őrző se maradjon. Valamiért azonban egy farkas sem akarja elismerni, hogy még él és nagy hatalma van. Egon válasza után élek a gyanúval, hogy ha meg is kereste őt a Szőke, ugyanúgy, mint nekem, törölte az emlékeit. Én azonban még kötöm a….farkasomat ahhoz a bizonyos karóhoz.* -Megértem ha engem akarsz védeni és azért nem mondod el, de azt hiszem a történtek fényében nem igazán lehet megbízni a szavában. *Jólesne most egy fagyi, vagy egy tábla csoki, vagy mindkettő. Nem tenné helyre a lelkem, de kicsit jobban érezném magam. Megígértem azonban, hogy nem megyek látótávolságon kívül az egyetemtől. * -Van itt a közelben fagyizó? *Megmondom őszintén, nem néztem körül nagyon. Fagyi hiányában újra az Egon hozta csokihoz nyúlok egy újabb darabért, de a várakozásnak nem megfelelően, úgy érzem megkeseredik a számban. Tény, pocsékul érzem magam, de akkor is így lenne, ha miattam Egonnal történne valami. S ezen a ponton kettészakadok.*
- Mi előtt? Mielőtt beköltöztem oda? Az már jó régen volt – mondja a hím, és még a homlokát is ráncolja, hogy hány évvel ezelőtt is volt az, hogy immáron a Farkaslak az egyik otthona. Persze nem szokott sok időt ott tölteni, elvégre nem kölyök már, hogy felügyeljék, szóval szabadon járhat és kelhet. – Amúgy persze, vannak feladatok is, de inkább kollégium, mint egyéb. A kollégium pedig egyértelműen bulihely, ahogy az egyetem is csak arra való, hogy a diákok leigyák magukat a legközelebbi kocsmában, aztán másnaposan bevágódjanak a padok közé, hogy a harmadik nap azt mondogassák egymásnak, hogy egy szót sem értettek az előadásból. Hát, ez élet már csak ilyen a fiatalok körében. Nem csoda, hogy Kanadában meg az USA egyes részein is tombol a woke kultúra. A főiskolások iszonyat hülyék lettek. - Hát, én sem – vonja meg a vállait Egon, aki szerint Alignaknál nagyobb parasztot még aligha hordozhatott a Föld a hátán. - Nem mondod!? Hát eltörte a lábaimat! Közvetve! Persze, hogy nem bízok benne, főleg nem a szavában, de nem emlékszem rá, hogy megkeresett volna – vonja meg a vállait, mint akit nem is igazán érdekel a dolog. Nem tudja persze, hogy mi lesz a jövőben a Bájgúnár feladata, de reméli, hogy békén hagyja őket. Amúgy sem világos, hogy miért verte szét Rebecca lábait. Üzenet ide, vagy oda, a mai világban már az email is elavult, manapság már messengeren kéne mennie mindennek. Ez a paraszt, vagyis a világ második legnagyobb parasztja, személyesen jön be, hogy bejelentsen valamit. * - A campus cafetériáján nincsen? – pillant az egyetemre, elvégre ott sok léhűtő diák van, vagyis elláthatják őket minden jóval. És mivel a dicsőséges Amerikai Egyesült Államok területén vannak, hát az biztos, hogy minden cukros trágyát is adnak nekik, vagyis fagyi is biztosan kapható. Legalábbis Egon rendkívül bízik benne. De, ha nincs, akkor majd csór a csokiból. *
Kezdőlap
