Valahol, mindennek a közepén húzták fel a büfé épületét. Az ablakokon át, és a teraszról jó a rálátás a vadállatok kifutóira. Az árak barátságosak, pénztárcakímélőek. Süteményeket, szendvicseket, némi édességet árulnak, valamint kávét, teát és üdítőitalokat. De ha az állatokat sem akarod éhen hagyni, számukra is itt vásárolhatsz egy speciális zöld aprított tápot.
Van önkritikám, s humorérzékem is akad, gondoljanak rólam akármit, így nem vettem magamra Alaia megjegyzését azt illetőn, hogy mit is keresek az állatkertben. Hagytam, hadd kuncogjon azon, hogy "hazamegyek" és eszemben nem volt megfeddni ezért a megjegyzésért. Sőt, örültem, hogy Eliana nem hallotta, így Alaia tőle sem kapott rosszalló tekintetet. Két személyre vettem jegyet, miután elvégeztem egy röpke varázslatot felismerhetetlenségem érdekében*, két felnőttnek, majd amint kifizettem a belépőket, az egyiket zsebembe süllyesztettem, s a másikkal sétáltam az őrökhöz, hadd kezeljék és, s eresszenek az Állatkerten belülre. Ők nem tudják, hogy miért van nálam a másik, nem is kell tudniuk, nem az orruk előtt tettem el. Igazból butaság az egész, hiszen Esther "diák"-ként volt velem itt utoljára, talán úgy kellene emlékeznem rá. Mégis felnőttet vettem neki, hiszen ha élne még, akkor már ilyesmi belépővel közlekednénk, ha ugyan akarna egy több, mint huszonöt éves leány az édesapjával állatkerti tradíciókat feléleszteni. Zsebembe süllyesztett kézzel indulnék meg befelé az egyik ösvényen, de végül mégis megfordulok, s a kezelt jegyemet felmutatva kérek engedélyt visszamenni a pénztárakhoz, ahol is a sorban leghátul álló mellé lépek. Kiveszem zsebemből az előzőleg megvett jegyet, s odanyújtom neki. - Elnézést a zavarásért! - Szólítom meg udvariasan. - Akinek vettem, sajnos nem tud eljönni. Legyen szíves fogadja el. Tudom én, hogy ez nem szokványos cselekvés, de megijedtem a saját szelleméletrehívásomtól. Vagy nem is tudom (nem is akarom tudni). Egyszerűen csak jó lenne, ha a jegy nem Estheré volna. Remélem az idegen hölgy elfogadja tőlem ezt.
//*oltalom szárnya (5 órán át hat): -5 pont//
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mostanában egyre több fura dolgot tettem, mintha mindent elkövettem volna azért, hogy kiverjem a fejemből azt, ami történt, hogy ne legyen időm arra gondolni, hogy Matt miként ölte meg magát előttem, vagy pár hónapja miként ölt meg majdnem. Egyszer már minden szó nélkül még Fairbanksbe is elmentem, hogy találkozzak az egyik nősténnyel ott. S itt is részt vettem azon a fesztiválon és még maskarába is bújtam. Eddig is tudtam, hogy kissé őrült személy vagyok, de így végig gondolva inkább ezek jelenleg olyan tettek voltak, amikkel felejteni akartam és a figyelmemet elterelni, hiszen néha még a tükörbe is nehéz volt pillantanom, mert bárki bármit mondjon, de úgy éreztem, hogy én öltem meg Matt-et, vagy legalábbis hozzájárultam. Azt se tudom, hogy miként kötöttem ki az állatkertnél, de mindig is képes volt ez a hely a világ bármelypontján megnyugtatni és talán pontosan erre vágytam most is, vagyis ebben reménykedtem, hogy most is sikerrel járok. Csendesen várakoztam a kígyózó sorban, miközben figyeltem az embereket. Egy-egy családot látva pedig mosoly kúszott az arcomra, aztán a pillantásom megakadt egy testvérpáron. Éreztem, ahogyan a szívem újra kifacsarodik, hiszen Joy jutott eszembe és egy pillanatra még a tetoválásomat is megérintettem. Szeretné ezt a világot, s biztosan boldog lehetne, ha ő is itt lenne, de nem lehet. Nem hozhatom őt vissza, s azt is tudom, hogy farkasként nem lenne boldog, de mindig velem van és csak reménykedni tudok, hogy büszke rám. Büszke arra, akivé lettem, mert igyekszem úgy élni, hogy az lehessen, de néha annyira nehéz. Néha egyszerűen csak világgá akarok menni. A gondolataimból pedig egy férfi hangja zökkent ki. Sietve fordulok oldalra és pillantok rá. Nem ismerős, így hirtelen nem értem, hogy miért is szólított meg. - Semmi baj, esetleg segíthetek valamiben? – kérdezem tőle automatikusan és egy barátságos mosoly kúszik az arcomra, de a szavai hallatára lefagyok és döbbentem nézek rá. - Köszönöm, de talán csak késik. – próbálkoztam kedvesen, hiszen nem értem, hogy miért adná pont nekem, ha viszont továbbra is kitartott emellett, akkor barátságosan vettem el és meg is köszöntem, majd sietve szólaltam meg újra. - Szeretném kifizetni, hiszen annyira nem olcsóak a jegyek. – reménykedtem abban, hogy nem lesz ellene kifogása, hiszen nem szeretek senkit se meglopni semmilyen értelemben. Ha belement, akkor egyből kifizettem neki, hanem, akkor egy idő után megadóan sóhajtottam és újból megköszöntem neki, hiszen ritka volt az ilyen. Majd pedig elindultam mellette a bejárat felé, miközben kicsit zavarban voltam. - Járt már itt? – kérdeztem tőle még mindig barátságosan, majd egy-két tincset a fülem mögé tűrtem. – Egyébként Primrose… Primrose Trevelyan vagyok… - mutatkoztam be sietve, ha már az élet úgy döntött, hogy egymás útjába sodor minket.
|| Bocsi, hogy nincs kép, de remélem jó lesz így is! ^^
Elhiszem, hogy fura vagyok. A visszakérdezés is arról árulkodik, hogy nem mindennapi dolog az, ha csak így leszólítanak valakit azzal, hogy vegye át a jegyet. És persze nem voltam egyértelmű, amiért korholom magam gondolatban, de vonásaimra nem ül ki semmi mindebből. - Biztos vagyok benne, hogy nem késik. - Jegyzem meg, s magamat is meglepem azzal, mennyire keserűségmentesre sikerül ez a megszólalásom. Igazság szerint biztos vagyok abban - tényleg - hogy az illető nem jön, nem is ezzel van a gond. Sőt, ha azt vesszük, hogy csak saját magamat okolhatom, akkor nyilván nincsen gond semmivel. Épp csak az a tény, hogy Esthernek vettem merő nosztalgikus, lélektépő szentimentalizmusból a jegyet elvileg elégnek kéne legyen ahhoz, hogy elkámpicsorodjak valamennyire. Ha ugyan szokásom lenne számolatlanul kimutatni azt, hogy mikor sajdul bele a lelkem valamibe. Régen sem volt, de most sem az, a már aligha hiszem, hogy ez változik. És nem is akarom, hogy változzon, ami azt illeti. - Igazán nem szükséges, szívesen adom. Nem nagy tétel és egyébként is hiszek a jótétemények magasztos erejében. Onnan, ahol engem neveltek ezt úgy mondják, hogy micve. Kérem, hogy fogadja el. - Mosolygok a nőre minden hátsó szándék nélkül. Nem hiszem, hogy van mit félreérteni azon, amit ki találtam jelenteni, de persze ki tudja, sosem lehet eléggé mérget venni semmire. Nem, mintha szeretnék mérget étkezni, nincsenek szuicid hajlamaim egyébként sem. Lehetnének, de nincsenek. Hiszek benne - legyen ez önhittség - hogy szükség van rám itt a földön még élve egy darabig. - Jártam, igen. Több, mint tíz évig minden egyes napon. Persze akkor még másképpen nézett ki a hely, sokat újítottak rajta. Pár éve - Költői túlzás a pár, de szerintem belefér. - már nem jártam itt. - Magyarázom precízen a válaszomat a kérdésére. - Gyönyörű neve van, Primrose. Igazán különleges. - Dicsérek a bemutatkozás viszonzása előtt. - Francia származású, vagy csak a neve az? - Kérdezek is, s csak eztán adom elő a magam nevét. - Nigel vagyok, Nigel Michaels. - Osztom meg vele régi, anchoragei nevem még mielőtt nagyon átgondolhatnám. Valahogy ez a hely kihozza belőlem mindenképpen a nosztalgiát. És egyébként is, az Andrzej valóban túl megjegyezhetően jellegzetes.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Eléggé meglep az ismeretlen férfi, de nem feltételezek semmi rosszat se, vagy ártószándékot. Lehet, hogy néha naiv vagyok és hasonlóak, de attól még hiszek abban, hogy a jóság és az önzetlenség nem halt ki teljesen ebben a világban se. Legfeljebb már nem annyira látni, nem annyira a nyilvánosság előtt történik, mint az én időben történt, amikor még önkéntes ápoló voltam a háború idejében, vagy amikor menedéket adtunk az árváknak. - Sajnálom! – szólalok meg őszintén, hiszen fogalmam nincs arról, hogy mi miatt késhet, de akkor se lehet kellemes az, ha az ember vár valakire és nem jön el. Az pedig meg se fordul a fejemben, hogy igazából semmiképpen nem tudott volna eljönni az ember. Végül elfogadom a jegyet és meg is köszönöm, ahogyan illik és természetesen ki is akarnám fizetni. - Rendben van, s ritka az ilyen ember, mint maga. A legtöbben már nem hisznek ebben, de örülök annak, hogy még vannak ilyen emberek. – mosolyodom el, mert nem akarok én se erőltetni semmit se. Nem egyszer próbáltam meg kifizetni, de ha nem engedi, akkor nem tehetek semmit se. Nem szeretném az őrületbe se kergetni, ha már ilyen rendes volt és meglepő dolgot tett. Végül lassan elindulok a bejárat felé, miközben mellette sétálok és még mindig kicsit alig tudom elhinni, hogy valaki ilyet tett. Gondolom nála nem ritka dolog az ilyen fajta tett, megnyilvánulás. - Biztosan akkor is már remek hely lehetett. Én itt még sose jártam, csak másik országban volt szerencsém az állatkerthez. – így fogalmam sincs, hogy mennyit változott ez a hely és hasonlóak. Igazából azt se tudom, hogy pontosan miért is jöttem ide. Talán csak menekülni akartam a gondolataim elől és ez remek helynek bizonyult. Talán… - Köszönöm, kedves Öntől. – mosolyodom el haloványan, majd bólintok a kérdésére. – Igen, Francia eredetű. Ott láttam meg a napvilágot. – nem gondolom, hogy ebből akkora baj lenne, hogy ezt elárulom. A mai világban eléggé sokan költöznek egyik országból a másikba, vagy éppen a fiatalok röppenek át másik „világba”, amikor végre elhagyják a családi fészket. - Az Ön neve se hétköznapi, igazán egyedi. – pillantok rá barátságosan, majd odaadom a jegyemet, majd amikor beengednek, akkor egyszerűn áthaladok a kapun. - Van esetleg kedvenc állata, amit feltétlenül megszeretne nézni? – fogalmam sincs arról, hogy tegezhetem e őt, de tudom az illemet és amíg ő nem ajánlja fel, addig nem fogom megtenni, hiszen kinézetre én nézek ki fiatalabbnak, így érthető a dolog…
Megmosolyogtat a világról alkotott elképzelése, vagyis az, hogy mennyire reálisan látja az emberek jellemét. Valóban ritka az olyan, mint én, bár kérdéses, hogy ezzel a világnak jobb, vagy rosszabb-e. Nem, nem vagyok magamra egoista, nem azért jut eszembe, egyszerűen csak az a tény, hogy kevés jóindulattal és önzetlenséggel sikerült szembetalálkozzam az elmúlt tíz évben - vagy kicsit több is, mint tíz - ezt a véleményemet erősítette. Kicsiben persze vannak rendesek, de tény, hogy eléggé rossz irányba halad szerintem a világ. És ha ezt én így 100 alatt íg látom, akkor el sem tudom képzelni mit élhetnek meg a farkasok, vagy mindazok, akik idősebbek, mint én vagyok. - Pontosan hit kérdése az egész. És nevelésé. Amondó vagyok, hogy nem mernek benne hinni. Nevezzen naivnak, de úgy vélem, hogy az emberiséget meghatározzák erősen a tapasztalataik. - Magyarázom neki. Itt kérdezhetnék vissza, hogy vajon ő hisz-e benne vagy saját tapasztalatból beszél, de ismeretlenül ez semmiképp sem lenne illendő, s azt hiszem ismerősként sem ragadtatnám ilyesmire magam. Nem olyan vagyok. - Óh, hát garantálhatom, hogy egy nagyon fontos dologban mindenütt egyformák. Állatok vannak benne és állatszag. Minden, ami ezen kívüli az csak sallang. Bár tény, hogy itt bizonyos fajok nem láthatók, aligha találhatunk pandát, vagy éppen sivatagi rókát, de van helyette sok más, ami pedig máshol nem szériatartozék. - Fejtem ki nézeteimet az állatkertekről. Igazából máshol én sem voltam, csak nagyon ritkán, amíg még Alaia jól volt, vele. - A delfinek viszont határozottan hiányoznak innen. Delfinshowt látott már? - Nosztalgiázok egy kicsit, miközben beszéelk. Eliana jut eszembe és az, ahogy azokkal a csodálatos vízi teremtményekkel bánt. Gyönyörűbb volt közöttük, mint amilyen amúgy is, bár tény, hogy a szememben a szépségét nem igazán lehet fokozni. - Köszönöm! - Fogadom el a bókot, nem téve rá megjegyzést. Szerintem a Nigel név nem olyan nagy kaland, bár tény, nem tartozik annyira az elterjedtek közé, mint mondjuk egy John vagy Scott, esetleg Peter. De annyira különlegesnek nem tartom. - Bármenyire is furcsa legyen a választásom, a pókokat kedvelem. mondjuk nem a nagy, állatkerti példányokat, sokkal inkább a háztartásokban is fellelhetőeket. Itt mondjuk a nagymacskákra vagyok kíváncsi, a kisebb testvéreiket kifejezetten kedvelem, amióta az eszemet tudom, mindig volt macskám, bár jelenleg nem tettem még szert egyre sem. Hát önnek van kedvence? - Kérdezek vissza és nem csak illendőségből, hanem mert tényleg érdekel.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Fura volt hallani eme szavakat, főleg egy idegentől. Régebben mi is hittünk, emlékszem a családomra és a neveltetésre is, amit akkoriban divat volt és a vele járódolgokra is, de azért ennyi idő képes megbolygatni az ember életét ilyen téren is, ahogyan az események is. Nem mondom azt, hogy nem volt hitem, de már nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, hamarabb hagyatkoztam a megérzéseimre vagy éppen az érzelmeimre, olykor pedig a józan eszemre. Lassan bólintottam arra, amit mondott. - Valóban, de ahogyan mondani szokták az események megváltoztatják az embert, s a nézeteit is. Így ez talán nem meglepő. – szólaltam meg barátságosan, ugyanakkor komolyan is. Én is változtam és nem is keveset, de a világ is változik, így nekünk is kell, hiszen nem állhatunk meg, mert akkor a gépezet egyszerűen bedarál minket. Ugyanakkor néha úgyis változunk, hogy nem akarunk. Ezt nem mindig mi döntjük el, hanem sokkal inkább az élet és az, aki az élet nagykönyvét írja. Mosolyogva hallgatom és még egy apró nevetés is elhagyja az ajkaimat. Valóban sok állatkert hasonlít egymásra és az alapja is hasonló, de szerintem akkor is mindegyiknek másabb a hangulata. Némelyik néha kicsit fura, míg a másik folyamatosan képes az ember arcára mosolyt csalni. - Ebben biztos voltam, de pont emiatt érdekes minden földtájon állatkertbe menni, mert mindenhol találhat az ember valami különlegességet. S igen, azt sejtettem, hogy az alap dolgok ugyanazok, de szerintem fontos a hangulata, varázsa is az ilyen helyeknek. – pillantok rá mosollyal az arcomon, miközben rövid tincseimmel babrálok. Egyszer még tuti, hogy kicsinálom ezért Jackson-t, amiért ezt kérdte a fogadásért, amit megnyert. Mindig is hosszú hajam volt, erre meg nincsenek szavak. - Egyszer volt szerencsém már. Igazán lehengerlő volt. – az már máskérdés, hogy volt szerencsém együtt úszni is velük, de ez nem volt kérdés, így inkább hallgatok. Nem akarok felvágni se, de sose fogom elfelejteni. Akkor is Joy jutott eszembe, hogy mennyire élvezné azt. - Akkor most már tudom, hogy kit kell keresnem, ha pókot látnék. – viccelem el a dolgot, de ciki vagy nem ciki farkas létemre utálom őket. Sikítva is képes vagyok menekülni. – Nekem van egy macskám, karácsonyra kaptam egy ismerőstől. Igazi bújós fajta, amúgy a nagycicák és a zsiráfok a kedvenceim. Utóbbit kötve hiszem, hogy találnánk itt, így a másik megfelel. – a hangom pedig jókedvről árulkodott, majd ha mutatta az irányt, akkor követtem őt, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy merre is kell menni. – Gondolom, ha jól ismeri ezt a helyet, akkor a várost is. Hosszabb ideig fog maradni, vagy csak hazalátogatott? – kérdem kíváncsian, de láthatja rajtam, ha nem szeretne válaszolni, akkor nem muszáj, mert nem fogom faggatni.
Kezdőlap
