Nem kell mindig a jéghideg Chena vizében parádézni mások előtt, így ma inkább lejöttem az uszodába pár csapásra. Még tavaly nyáron vettem egy nagyon vagány fürdőnadrágot, ami gyakorlatilag olyan, mintha az amerikai zászlót csavartam volna a tököm köré, de térdig. Ez a rövidnadrágszerű viselet egész új, de ha belegondolok, mikben jártunk régen a tengerpartra, hát elfog a nevethetnék. Igen, nekem is volt olyan egyrészes, csíkos férfi fürdőcuccom, amiben ma inkább cirkuszi erőművésznek néznének. A nagymedencében egy csapat iskolásnak tartanak épp edzést és az is érdekes lett volna, ha beállok közéjük. Arcra simán letagadhatnék annyit, hogy személyit kérjenek tőlem, mielőtt alkoholt adnak a boltban. De most kivételesen csak úszni akartam. Semmi többet. Na jó, igazából azt tesztelem, hogy a hidegvizes medencébe hirtelen beleugorva és onnan kimászva, majd visszaugorva hogy bírja a szervezetem a két doboz vízhajtót és a hozzá bevett vérnyomáscsökkentőt. Meg egy kis béta blokkolót is bekaptam, de abból csak egy levéllel. Nem is saját gyártmány, hanem bolti, de gondoltam, ideje tanulmányozni, hogy hideg vizes környezetben mit képes kihozni a fajtánkból. Hátha valakinek egyszer eszébe jut, hogy pont ezt akarja kipróbálni és ha én már tudom, hogy veszélyes, akkor jövök és elé állok azzal, hogy "Megállj, az életeddel játszol!" Ha meg nem vészes, akkor vele együtt ugrom a jeges folyóba cuccal a véremben. Ami azt illeti, elég érdekesen érzem magam fél óra pillangózás után. A szívem ketyeg, de merülő elemmel töltött vekkert idézően. A medence szélén ülök, lógatom a lábamat, szívom az elfáradt, tüdőt megterhelő, párás levegőt és bambán nézek magam elé. Egy idős házaspár lubickol szépen, lassan, ráérősen. Ahogy a bácsi mellkasára lassan rátapad a gorilláét meghazudtoló szőrburkolat, a néni sárga, pipacsmintás fürdősapkája feladja a küzdelmet, a gumi lecsúszik, a sapi elúszik. Csak nézem. Sapka. Úszik. Ööö... Piszkosul lelassultam és ráz a hideg is, de a legrosszabb, hogy ürítenem kéne. Bele a medencébe, mint a gyerekek, akik mindig letagadják, de gyakorlatilag besárgítják az uszodát? Nem, azt nem érzem elég jónak. Újabb teszt. Most, hogy már lassan nem tudom, melyik a víz és melyik vagyok én, felbőszült hólyaggal ülök a vizes kövön és önuralmat tanulok. Ha a testem nemet mond az edzésre és elkerülhetetlen a baj, abban a pillanatban be fogok vetődni a medencébe. Hárman még pont elférünk úgy. Vagy négyen, ha még jön valaki. Öten? Az már sok lenne. Ma így érzem. Brrr, mennyei érzés ez, hogy izzadok, fázom és még feszít a húgycső végén távozni kívánó folyadék is. Mindent átható, legmélyebb ösztönöket beindító állapot, maga a csoda!
Jobb szeretek a Chenában csobbani, ha nagyon úszhatnékom támad, de miután hetek óta vastag jég borítja, azzal pedig inkább nem orosz ruletteznék, hogy egy léken keresztül alámerülve találok-e másik kijáratot a jég és víz fogságából, mielőtt elfogyna a levegőm, így köztes megoldásként maradt az uszoda. Elég snassz, de a semmitől még így is jobb. Fogtam hát a jelenlegi kutatási anyagomat, és a holmimat összekészítve felkerestem az említett helyet, igaz, amilyen formám volt, hát nem sikerült egy rakás kisiskolást kifognom? Nem mint ha nem szeretném a gyerekeket, de ahogy mondani szokás, jóból is megárt a sok, pláne, ha ilyen zajosak és az egész medencét elfoglalják, amikor az embernek szüksége lenne rá. Jobb híján nem maradt más, mint hogy a törölközőmet magam körő csavarva helyet foglaltam az egyik asztalnál, majd a kutatási anyagaimat futottam át még egyszer. Nem csak a friss szem segít olykor, hogy olyanokat vegyen észre az ember, amit korábban nem, a megszokottól eltérő környezetnek is hasonlóan áldásos hatása tud lenni. Egy darabig legalábbis, ugyanis hiába próbáltam meg minden figyelmemet a feljegyzéseimnek szentelni, előbb-utóbb mindig azon kaptam magam, hogy elkalandozik a figyelmem – hol a lubickoló lurkók próbálkozó karcsapásainak zajára, ahogy megpróbálnak fennmaradni a víz felszínén, hol a nyugdíjasok nyugodt, lassú karcsapásainak, vagy a túlfolyó jellegzetes visszhangos zajára. Vagy épp a tulajdon kölyköm energiáira. Egy darabig csak a sarkából követem, a lehető legfeltűnésmentesebben, szinte teljesen zárt pajzsoom mögé rejtőzvee, hogy mivel is kísérletezik épp, kíváncsian fürkészve, megpróbálva a felőle érkező jelekből következtetni arra, hogy épp mi lehet kísérletének pontos tárgya. Vagy hogy épp mi mindent szedhetett be, mielőtt a víz közelébe merészkedett volna. Végül aztán csak eljutok arra a pontra, hogy magára hagyom az iratokat, és szép lassan odaséálok a medence szélére, kezeimet a kölyköm vállára téve, mielőtt még bele találna ájulni véletlenül a kismedence vizébe. - Tudja, doktor... lehet, hogy nincs az a gyógyszer vagy méreg, amibe belehalna a fajtánk, de ha olyan szinten belassul a szíve, hogy elveszti az eszméletét és a vízben köt ki, hacsak nem növesztett titkon kopotyút, amit nem tartok valószínűnek, akkor játék vége. - osztom meg vele az ingyen tanácsom a hátulról a fülébe suttogva, egész halkan, hogy más még csak véletlenül se hallja.
Egy dologtól kezdek tartani. Hogy ha ennyire lelassulok, vajon lesz-e még idő csobbanni, mikor a hólyag már nem bírja tovább? Épp ettől izgalmas. Ahogy nézek ki a fejemből és az úszósapkájára vadászó nénit is gyorsnak látom, az nagyon érdekes. Igazából szeretem is ezt a tompa, sziklafal egyszerűségű állapotot. Belülről feszít a kín, a visszatartó erő és valahogy a véget érzem, pedig nem az a cél. Nyugalom. Nyugodt vagyok. A lábam a vízbe lóg, ez is erősíti a késztetést. Mint ahogy egy úszómedencénél úgy általában minden. A csobogás, a pára, az emberek a vízben, a csuromvizes úszógatya. Meg ahol ülök. Kellemesen hűvös. Lassan fordulok hátra, mert nem számítottam rá, hogy bárki megszólít. Nem láttam ismerőst. Ez a nő nem rémlik. Helyes kis távol-keleti, talán indiai. Párizsban sok ilyet láttam, remekül táncolnak és hihetetlenül vonzóak. Tudomány a javából. Indiába még nem jutottam el, de ha Mae-vel megyünk Tibetbe jetire vadászni, majd útba kell ejteni. Az is egy varázslatos ország, amit nem szabad kihagyni. Szépen lassan fut át a fejemen minden és addig csak bambán nézek. - Jónapot kívánok! - szólok meglepetten. El nem tudom képzelni, honnan ismer. Jó az arcmemóriám és ennek a szernek nem kéne ráhúzódnia. A nő kisugárzása nagyon kellemes, törődő és kedves. Amit mond, az pedig elárul pár dolgot. Próbálom megvizsgálni, hogy ő is troll-e, ezért mondja vagy csak szimplán a farkasokra gondolt. Egy kóborról jelenteni is kell majd, ha még nem ismerjük. Van egy megtűrt indiai nő, valami kutatóféle, lehet, hogy ő az. De hogy engem honnan ismer, az még mindig nem tiszta. - Nagyon kedves, hogy szól, köszönöm! Honnan ismerjük egymást? Hirtelen azt kezdem érezni, hogy ennek a helyzetnek a végét várom. Már nagyon feszít, hogy itt ülök és a szívfájdalom is egyre erősebb. Egy marok szorítja, jeges marok. Mint a félelem. Az is itt ugrál körülöttem, heves vitustáncot járva és suttog a fülembe, hogy Balthazar, Balthazar, ebbe már tényleg bele fogsz halni! Nem ez a célod? Nem ezért csinálod az egészet? Látom is, csúnya sakálfejű, embertestű alak. Hallucináció, ez nem szerepelt a képletben. Hacsak nem... - Menj innen, te ragadozó! Nem a diszkóban vagyunk! - szólok és hessegetni kezdem a csúfságot. Most a medence közepe felé nézek, mert úgy látom, már a víz felszínén táncol és egy lándzsát ráz. A nőstényhez szólok, mert érdekel, hogy mit gondol: - Maga is látja? A félelmemet viszont érezheti, mert a pajzsom lecsúszott, deréktájt jár valahol és egyre lejjebb megy. Feltápászkodom inkább és odaállok a nőstény mellé. Most őt nézem. A vonásait, a szemeit és próbálok rájönni, miért segít nekem. Jótét lélek? Ritka manapság, főleg kóbor a falkatag iránt ritkán ilyen jó fej. Aztán még egyszer a medence felé nézek, de már nincs rituálé. Nincs sakál, csak a néni, aki a fejére igazítja a kis virágmintás sapkáját és a férjével nevetgél öregesen, aranyosan. Nem hallották, mit mondtam, azt hihették, beszélgetek az indiaival.
- Hasonló szépeket viszont kívánok! - viszonzom a köszöntését így utólag, miután szemmel láthatóan sikerült meglepnem a felbukkanásommal, a szavait hallva pedig csak mosolyt varázsolva az arcomra hátrébb is lépek, elengedve a vállait, ahol eddig a kezeimet pihentettem. - Attól tartok, hogy.... így még nem igazán volt alkalmunk találkozni. - felelem a kérdésére, legalábbis úgy, hogy én ebben a testben élek, hisz őt még azelőtt haraptam be – és bocsátottam saját útjára, amikor Blackwell néven foglalatoskodtam New York környékén. - Nem tudom, mennyire ismeri a társait... - kezdek be talányosan, ahogy komótosan magam is helyet foglalok mellette a medence szélén, lábamat a vízbe lógatva. - Hasonlítunk. Egész sokat megfordultam New Yorkban régebben, Önről is akkoriban hallotam. Mellesleg ha már New York és ismeretségek, mondhatni, olyan vagyok Corvin számára, mint ha a keresztanyja lennék. Igaz, nem a szó szoros értelmében, de... ott voltam. - kezdek bele szóban, mint ha csak nosztalgiáznék, igaz, a végét már telepatikus úton juttatom el a tudatáig ~ Amikor farkassá vált, a családunk részévé. Mellesleg mostanság Corvin néven tevékenykedik, ha jól tudom. Daniel. ~- pontosítottam a teljesség kedvéért, ha esetleg magától nem jött volna rá ennyiből, vagy csak túl soknak bizonyulna a gyógyszer... azt hiszem, a következő megszólalása után inkább ez utóbbi az esélyes, arra pedig inkább nem fogadnék, mennyi jutott el a szavaimből a tudatáig. - Nem, hacsak nem az idős házaspárra gondol, de ők nem igazán tűnnek ragadozónak. - jegyzem meg diplomatikusan, és a vízfelszín helyett inkább az arcát fürkészen, megpróbálva kisakkozni-kiszimatolni, hogy mi is okozhatja a hallucinációkat. Mondjuk ha csak pusztán a növényekre gondolok, akkor is számtalan hallucinogén anyagot tartalmazót tudnék mondani, ami megtalálható a környéken, de gondolom, nem sok olyan elvetemült egyén kószál errefelé, aki ilyen örömét lelné a növények tanulmányozásában, ami pedig a gyógyszeripart illeti – mily kár, de nem igazán tartok lépést vele, lévén, az én regenerációmnak még csak a közelébe sem ér egyikük sem. Meg túl nagy, vagy hosszú hatása nem is lenne a gyors anyagcsere miatt egyiknek se. - Felvázolná, hogy mi is lát pontosan? Lehetséges, hogy valami elnyomott vágyának, vagy gondolatának kivetülése. - kaptam az alkalmon, hiába, annak idején pszichológiából szereztem az első diplomámat, és hiába nem űzöm jó ideje a mesterséget, attól még szeretem. - Maga fél. Mitől? Miért? - alkalmazkodok jómagam is, ha továbbra is ücsörög, akkor én is, ha marad, én szintén. Ha meg menekülne... majd tapasztalja rövid úton, hogy nem úgy van az.
Nem szoktam én ilyen diplomatikus lenni. Sokkal közvetlenebbül szólalnék meg, ha nem okoz ekkora meglepetést. Még nem tudom, hogy ezt jónak vegyem vagy rossznak. Nagyon pozitív a kisugárzása, csak úgy ugrálnak róla a protonok. A mosolyára én is elmosolyodom. - Így? Bevallom, nekem köntös nélkül se rémlik. Mármint rendes ruhában, félre ne értsen! Kicsit kuncogok is, mert nem úgy gondoltam. Egy ilyen egzotikus szépségre pedig lehetne emlékezni. Azért nem nyüzsögnek errefelé a hinduk. - Mármint a véremet? Hát sokat ismerek közülük, de sokat nem. Ő is troll, oké. A világ minden részén megfordulunk, szerintem nincs az a nagy utazó, aki minden egyes vérvonaltársát ismeri. Most már tuti, hogy ő az a megtűrt. Indiai és troll, orvosi tudással rendelkezik. Akkora véletlen nem lehet, hogy még egy ilyen jött volna Fairbanks-be! - Á, New York? - kérdezem lelkesen, mert az szép időszak volt. Ott indult el az életem. Az elvakult hit helyett a világ kapuit szélesre táró tanulás, első sikerek a szakmában, (akkor még) boldog házasság. És a drága Elisabeth! Először Duncanre gondolok, aztán kiderül, hogy nem őt, hanem a fiatalabbik Corvint ismeri. A rejtélyek köde keveredik az uszoda párájával és ez kicsit megzavar. - Mire céloz, hogy ott is volt, meg nem is? És rólam mikor hallott? Nem kéne gyanakodnom, mert kedves, de én meg annyira naiv azért nem vagyok. A hízelgés sok szélhámosnak és pszichopatának is a kenyere. Kíváncsi vagyok, mit tud és hogy most mit akar. Lehet kamu az egész. Corvinékkal nem sok szót szoktam váltani, a kicsinek talán még köszönni se volt alkalom. De ezt majd meg fogom kérdezni tőlük! Később már nem tudok ennyire koncentrálni, mert egyre erősebb a késztetés. Reszketek, ver a víz és a szívem...huh, már azt se tudom, le akar állni vagy kiugrik a helyéből. - Mind ragadozók. Húsevők, a tápláléklánc tetején. Mint a sakál és a fehér cápa. Cápa, cápa... Már csak motyogok magam elé. Nekünk ez is elég. Annyira nem zajos a medence. Csak én láttam a lényt. Az összetevők mostanra már eléggé beivódtak, a bőrömbe is, a nőstény kiszagolhatja őket. Semmilyen ismert gyógyszerrel nem tudja azonosítani, hisz én magam készítettem. Még nekem is új a szer. Ránézek, ahogy itt ül és inkább felállok. Ez még megy, annyira nem ütöttem ki magam. Fiatal vagyok, de troll, túl fogom élni. Csak félek, hogy mégsem. Zavartan nézem és sokáig nem is válaszolok. el is sápadok és fognom kell a korlátot, nehogy leszédüljek. Kicsit bizonytalanul érzem magam a két lábamon, de akkor se ülök le. Mikor tisztul a fejem és múlik a szer hatása, akkor pislogok kettőt. Még mindig itt van. A táncoló lény nincs. Mintha aggódna ez a nőstény. Kóbor a falkatagért. És ez a pszichológiai megközelítés. Kísértetiesen olyan, mint... - Nem csak mi hasonlítunk. Véletlenül nem ismerte a Teremtőmet? Elisabeth akár taníthatta is. Egész hasonlónak tűnik a mentalitása. És van igazság abban, amit mond. Mikor haluzok, szoktam látni mélyre tuszkolt dolgokat. Például Elisabeth-et is, aki szőrén-szálán eltűnt. - Hát...egy kicsit erősre sikeredett a szer. Para volt, hogy mennyit bírok, de épp ez a szép benne. Most már gyengül a hatása, de egy tény változhatatlan: kegyetlenül kell hugyoznom! Már rock'n'rollt járok és rázom a lábam, meg forgatom, mintha csikket taposnék el. Társaságban nagyon nem illik és bunkóságnak érezném...hogy is hívják, Ms. Sharma mellett. A fogaim zongoráznak, már minden bajom van. A medence felé kacsintgatok, ahonnan a házaspár már épp kimászik a túloldalon. Megvolt a mai egészségmegőrző körük, biztos mennek almás pitét sütni az unokáknak, meg kertészkedni. Én meg itt ropom kínomban és már nem is tudok azzal foglalkozni, hogy mi ez a nő, félelem tárgya, ártalmatlan kóbor vagy valami anyáskodó típus. Ááááh!
- Igen, úgy is mondhatjuk. Rokonait, hozzátartozóit, családtagjait... - ejtek meg még néhány szinonímát, csak hogy biztosara vehesse, hogy is értem a szavaim, amikor viszont visszakérdez, hogy New yorki vagyok-e, csak a fejemet rázom rá. Ó, de még mennyire, hogy nem... - Csak megfordultam arra is jártamban-keltemben. - pontosítok, majd hogy a következő kérdésére választ adhassak, gondolati síkon folytatom a beszámolómat - ~ Jóban voltam a Teremtőjével, és pont akkoriban változtatta át a fiút, amikor én is arrafelé éltem. ~- adok pontosabb választ, amíg még fogjuk rá, úgy ahogy magánál van, aztán amikor csúcsra jár a vérében a szer, kihatva az agyára, hagyom elsikkadni a másik kérdését... Mikor hallottam róla, mikor hallottam róla... hát amikor beharaptam, meg amikor megtudtam, hogy ő is a helyi falka tagja. - Hmm... - hümmentek a látomására, majd némi töprengés után mondom is a véleményemet a hallottakról - A sakál az elhallgatott vélemény egyik jelképe az álmokban, de jelenthet bántó és igazságtalan vádat is. A cápa pedig a rossz partnerkapcsolatra enged következtetni. - próbálok a szavaiból következtetni arra, hogy mi is okozhatja a problémát, majd vetek egy jelentőségteljes pillantást is rá, valami megerősítésre várva, vagy ha azt nem is kapok, legalább a reakcióiból igyekszem rájönni, mennyire trafáltam bele. Hallottam hírét, hogy mostanság egész sok időt tölt Eska húgom kölykével, kíváncsi vagyok, mennyire komoly, vagy épp komolytalan színjáték az egész. - Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, így nem tudok rá válaszolni. Ki a Teremtője? - hazudok szemrebbenés nélkül a legnagyobb természetességgel, hisz tekintve a köztünk lévő korkülönbséget, hacsak nem futok bele valami logikai bukkanóba, kizárt, hogy lelepleződjek előtte. Bár gondolom, ezzel ő is tisztában van, elvégre az én kölyköm, nem csak valami hülyegyerek. - Ahogy elnézem, nem lehet oka panaszra. Legalábbis ami a szert illeti... - felelem diplomatikusan, mielőtt lentebb is vetnék rá egy sokatmondó pillantást, egyértelművé téve, hogy eléggé egyértelmű a kínja számomra. Sőt, igazából nem csak számomra, az úszómester is gyanakodva méregeti egy ideje ezt a kacsatáncot, amit levát itt a medence mellett, így csak szótlanul, a fejemmel intek a mosdó felé, hogy igyekezzen, amíg nem késő. Elég kínos, ha ennyi idősen bevizel az ember, pláne úgy, hogy egy rakás kisiskolás képes betartani az uszodai szabályzatot, és nem a vízbe üríteni. - Itt megvárom. - közlöm, igaz, a hangsúlyból érzékelheti azt a pluszt is, hogy nem csak megvárom, el is várom, hogy visszajöjjön, miután végzett a dolgával. Addig viszont magam is leúszok pár hosszt ebben a lábmosó méretű kismedencében, ha már a nagy még mindig gyerekektől hemzseg.
- Szóval a tágabb famíliát. Az ittenieket mind ismerem. Magához még nem volt szerencsém, úgyhogy a kivétel két lábon jár. Legalábbis most. Ms. Troll tényleg az egyetlen lehet. Még kóborokból se nagyon hallottam mást. Amúgy nagyon szeretem a vérvonalamat és szerintem ő is büszke rá. Hasznos. Abszolút. Az egyik leghasznosabb, azt hiszem. - Á, így már mindent értek! - mondom kissé cinikusan. Corvint se ismerem nagyon, nemhogy a Teremtőjét, úgyhogy fogalmam sincs, kiről beszél. Messziről jött farkas azt mond, amit akar, én meg magamban elraktározom. Jóindulatú, normális arc ez amúgy, ezért is lett megtűrt. De valahogy nehéz neki hinni. Nem tudom az okát. Pedig olyan kedves. Kedvesnek látszik... Tompulok, de azt még észlelem, hogy nem kaptam választ. Csak épp nem foglalkozom vele. - Mindannyiunknak vannak sakálos napjai. De melyik cápára mondja? Mert a fehér egészen szép. A menyasszonyom persze sokkal szebb és jó, hogy nem hallja ezt. Máris itt van egy igazságtalan vád. Nem, tudom, hogy nem vádol, csak sakálkodom kicsit. Egyébként a pörölycápa olyan, hogy nem lennék vele párkapcsolatban. Pedig ismertem hasonló nőt. Pont úgy álltak a szemei és szerintem pont annyit is evett. Kicsit félrevezettem, pedig nem ez volt a cél. Most is össze-vissza beszélek. Helyre fog ez állni, kicsit később. - Á, már tudná, ha ismerné - legyintek egyet. Igazából semmi okom titkolni, hogy Elisabeth volt az. Egy szép emlék. Gyönyörű emlék. Egyben fájdalmas, a szívem szakadt meg, hogy "csak" a gyermeke voltam és nem több. Így is rengeteget adott és ha egyszer be kell szállnom a túlvilági felvonóba, azt szeretném, ha a legfelső emeleten ő várna. Hálát adnék neki az egész életre szóló ajándékért. A félelem megint felüti a fejét. Már úgy éreztem az előbb, hogy jön az utolsó lift és még élénken él az emlék. Aztán hirtelen váltás és előjön a játékos énem. Vezessük félre, hátha lesz belőle valami! Váratlan mosoly, bárgyú és őszinte, mert lelkesedem az izgalomtól. - Ah... Már itt is vagyok! Mint a villám, pedig nem vagyok az. Örülök, hogy elenged. Nem mintha végszükség esetén nem mertem volna elszaladni. Az első lépésem után két tenyérrel landolok a kövön, mert a csúszóssággal nem számoltam. Hamar felpattanok. Volt valami igen határozott a hangjában. Számít rám. A vérvonalunkat tiszteli ennyire vagy én fogtam meg? A csáberőmhöz nem férhet kétség, se a szerénységemhez, de valami másról lehet szó. Mi a fenéről. Ilyen gondolatok között térek vissza felszabadult mosollyal. Még a hajamat is összeborzoltam, úgy megkönnyebültem. Elnézem, hogy siklik a medencében. Gyönyörű, karcsú teste van és valami hihetetlenül kecses mozgása. India varázsa szeli a vizet, amiben a nyugdíjasok hiányában már más nincs. Egész addig, míg nem ugrok egy hasast. Sokkal izgalmasabb teljes testtel a vízfelületnek csapódni, mint kényelmesen, fejjel belefúródni. A szer utóhatása, hogy ennyire fájt. - Jááááj... Elhalóan nyögök és a tempóknál nagyon vicsorgok. Nehéz nekem a víz. - Szóval... Dr. Blaise de Marronnak hívták a Teremtőmet. Jól ismerte? Kezdődik a kész átverés. Még mindig nem értem, miért csinálom. Csak úgy heppből. A szívem meg jelez, nem tetszik neki a nagy megterhelés. A hólyagom pedig most ürült, de megint tudnék menni. Fuhh. Jyotsana érezheti, hogy baj van. Nem, nem fogok kimászni, egy hős leszek. - Kutató volt, orvos és egyetemi tanár. Valójában élt ilyen, de a tanárom volt, akinek a nevét felvettem, mikor Párizsba mentem. Imádtam ezeket a névcseréket. Apám nevével New Yorkba, a mentoroméval frankföldre, onnan egy firkász nevével vissza a szülőfaluba és utána kezdtem elölről apám nevével Philadelphia-ban. - Maga Jyotsana, ugye? Már én is értesültem. Hogy... A szívembe hirtelen igen éles fájdalom hasít bele és odakapok. Elmerülök a vízben, majd felküzdöm magam, de már nagyon gyengülök. Bizonytalan a hatás, de pont ettől érdekes. Csak legközelebb a fürdőkádban próbálom ki videófelvételt készítve. Vagy építtetek egy kerti medencét.
- Az ittenieket. És akik Anchorage-ban vannak, őket mennyire? - érdeklődök, hisz relatív, hogy mi számít itteninek... Mellesleg a szomszéd nagyvárosban egész komoly történelmünk és kultúránk van, és kíváncsi vagyok, kedves kölyköm magáéve tette-e az ottani tudást, vagy éli világát itt a szomszédban, vak, elégedettlen gyerek módjára. Az, hogy mennyire hisz, vagy épp nem hisz abban, amit mondok, legyen az ő gondja, akár rá is kérdezhet nála a másik New yorki leszármazottamnál – remélem, hogy rá fog – és ha hozzáadjuk azt, amiket az este hátralevő részében tudhat még meg tőlem, kíváncsi vagyok, milyen következtetésre fog jutni a számos ellentmondással. - Ó, szóval menyasszony? Engedje meg, hogy gratuláljak! És milyen furcsa, azt hinné az ember, hogy egy ilyen fiatalos, helyes fiatalemberre, aki még a gyógyításhoz is ért, sokkal hamarabb lecsapnak a nők. - csóválom meg a fejem, bár a hangomban egy fikarcnyi üzenet sincs az iránt, hogy épp flörtölni próbálnék vele. Csupán egyszerű tények és észrevételek. - Már tudnám? - kérdezek vissza, mi alapján gondolja úgy, ahogy, de aztán nem tartom fel, hadd menjen. Ó ha tudná... de úgy tűnik, nem hogy nem tudja, még csak nem is sejti, ki is vagyok valójában, amiért nem is hibáztatom, hisz teljesen megváltoztam azóta külsőre, és az energiáimat is tökéletesen elzártam felőle. Hagyom csak, hadd menjen, mert szép dolog a kísérletezés, de nem feltétlenül a leggusztusosabb vagy kulturáltabb dolog, pláne, ha az emberi test működésére irányulnak. Addig is úszok egyet, amíg vissza nem tér, kimondottan hangos, látványos és... fájdalmas módon a medencébe. - Ennek olyan hangja volt, hogy az még nekem is fájt. - grimaszolok egyet, ahogy meghallom a jajongását, de troll, pár perc és kutya baja sem lesz. - Hmm, Blaise de Marron. Ismerősen cseng a neve... - felelem eltöprengve, belemenve a színjátékba, de a kérdésére kénytelen vagyok megrázni a fejem - Hogy őt jól ismertem-e? Nem mondhatnám, ellenben úgy tűnik, már soha nem is fogom, tekintve, hogy múlt időben hivatkozott rá. Megkérdezhetem, hogy mi történt vele? - kérdezek vissza rá, ha játék, hát legyen, kíváncsi vagyok, hová lyukadunk ki a végén. - Az ön korából következtetve, ez talán nem is meglepő. Akkoriban nem sok nő tudhatta magának a Dr. rövidítést a neve előtt, nem igaz? Sokat változott a világ azóta. - jegyeztem meg ábrándosan, pláne, hogy én voltam az első, aki kitaposta az utat ahhoz, hogy ma már a nők is ugyanúgy járhassanak orvosi egyetemre, mint férfi fajtársaink. - Nem ezen a néven születtem, de jó ideje ezt használom, igen. - válaszolok nem meglepő módon, tekintve, hogy ő még csak feleannyi idős, mint amennyinek engem vél, és mégis, nem az első név, amit használ. Ekkor üt be azonban a rosszulléte, én pedig csak figyelem, hogy süllyed alá a vízbe... hogy aztán újra a felszínre jöjjön levegőért, és merüljön el ismét... Én pedig, miután körbenézve realizálom, hogy senki sem lát, egy hirtelen gondolattól vezérelve ragadom meg a vállát, határozottan, biztos kézzel a víz alatt tartva, miközben lassú számlálásba kezdek. Figyelem a reakcióit, meddig bírja, mikor kezdi az oxigénhiány miatt elveszteni a lélekjelenlétét, ha pedig eljön ez a pont, csak akkor rántom vissza újból a vízfelszín fölé, hogy újra érezhesse ahogy az éltető levegő egy maró érzés kíséretében tölti meg ismét a tüdejét. Akkor, és nem előbb.
- Úgy hallottam, ott nem sokan élnek. Igazából fogalmam sincs, nem járok arra. A Falkából nem nagyon járnak arra, legálisan főleg. Félő lenne valami hülyes szövetkezés. Nekem meg ez a város elég jó, tele izgalommal, lehetőségekkel. A vérvonalam meg nem olyan érdekes téma, hogy minden tagját meg akarnám ismerni. Miért kéne? És miért olyan fontos ennek a nőnek? - Maga mennyit ismer közülük? Ilyen fontosak a testvérei? A farkasok oké, főleg a Falka, de ezt a hatalmas érdeklődést nem értem. - Ó, köszönöm! Nagyon kedves. Igazából nem az első lesz. És maga hogy áll ezzel? A természet nem volt fukar Önnel! Nem érzem azt, hogy rám akarna mászni és én se rá, házashír után nem is illene. Nagyon szép, gyönyörű, de kóborral nem ajánlatos összefeküdni és... Van benne valami hátborzongató. Anyáskodó, de egyben uralkodásra is képes, ezt látom benne. És kóbor egy városban, ahol tök jó Falka van. Nem csatlakozik. Valami nem stimmel ott. Ahogy nálam sem stimmel sok dolog. Csak bólogatok, nem fejtem ki. Nem is gondoltam komolyan, ezért nem akarok belebonyolódni. Elisabeth-et ki ismerte igazán? Tele volt titkokkal, engem is hamar elküldött. Önállóságra nevelt, de az is bejátszott, hogy túl sokat voltunk együtt. Kellett neki az üres tér. A kis közjáték után csobbanok, fájdalmasan és Jyotsana ezt szóvá is teszi. Kuncogok kicsit, mert erre nem kell rájátszani. Tényleg meg se kottyant. Egy kis fájdalom nem a világ. Bekavartam itt, egy férfinevet elédobva, azt a nevet, amit én is használtam, miután a tanáromtól elloptam. Előtte hasonlóságról magyaráztam és kezd kaotikussá válni a dolog. És tovább fokozom! - Nos, Blaise elutazott. Nem akart annyira szem előtt lenni. Túl sokan ismerték már. Nem igazán kötötte a nép orrára, hová távozik. Ez rám is igaz volt és Elisabeth-re is. - Abban a formájában már biztos nem él, legfeljebb más néven. Megdöbbentő újra hallani valakitől ezt a dolgot. Igen, a Teremtőm úttörő volt és örülök, hogy egyesek még emlékeznek ilyen részletekre. Nőként biztos fontos volt neki is. Egyre jobban kezd érdekelni, hogy mit akar ezzel az egésszel. - Pontosan így van. Maga már akkor megszerezte? Volt egy new yorki nő, úgy tudom, ő lett az első női címbirtokos. És igen, nagyon sokat változott, velünk együtt. Én is átéltem jót, rosszat, csak a testem nem lett más. Maga hogy érzi? A lelkem alakult, mindenféle irányba és most is képlékeny. Az állandóság mellett nem zárom ki a változást sem. Amíg képes vagyok rá. A fizimiskám viszont teljesen ugyanaz. Leszámítva a hajat, mert ciki lenne 150 éves divat szerint fésülködni. Ahogy a szer hatása múlik, a félelem is elillan. Lassan párolog el, utat hagyva az érzések rendeződésének. Eddig úgy csapongtak, mint kockás zokni a mosógépben. Tisztul a kép és nem is félelmetes ez a nő. Hatalma az bizony akad és tekintélye is, de nem érzem azt, hogy vissza kívánna élni vele. Egy bebandzsítást elnyomok, mielőtt a rosszullét belém fojtja a szót. Pedig be akartam mutatkozni, mivel ma már nem az vagyok, akinek ismer. Jó, ha nem buktat le kamunevekkel. A szívemet szorítja a marok, amit én alkottam magamnak, hogy kínozzon az új ismeretek ösvényén járva. Nem vagyok képes csapkodni, csak egy idő után, akkor viszont felszínre jövök. És a meglepetés most következik. Egy pszichopata! Kihasználja a pillanatnyi gyengeségemet és meg akarja ölni a hóbortos doktort. Simán rám foghatja, megússza egy szó nélkül. Bebizonyítottam, hogy nem kímélem a testemet és ez tökéletes alibi lenne neki, főleg miután ilyen kedélyesen beszélgettünk. Próbálom lefejteni a kezét. Telepatikusan nem tudok üzenni, koncentrálni se és mintha zárva lenne. Amikor végre enged, sőt ránt, akkor jövök fel és mint a bálnák, akkora levegőt veszek. Pislogok, a hajamat borzolom és kicsit hátrálok. Még kapkodom a levegőt. Az a megdöbbentő, hogy pont a kritikus határnál állított meg. Figyelt és mint egy profi vallató, a test tökéletes ismerője, a végletekig hajszolt, de annál tovább nem. - Maga mivel szórakozik? Velem lehet, de nem így. Miért csinálta? Kicsit feldúlt vagyok. A humort imádom, a hülyeséget és a veszélyes helyzeteket is, de ha halállal ijesztget valaki, kénye-kedve szerint, azt nem komálom. Csúnyán nézek rá, de mégsem elítélően. Mintha szembesíteni akart volna azzal, mit is művelek. Félelmetes. Nem az ereje. A lelke, az éleslátása. Pont, mint a Teremtőmé, aki az életre, a szívósságra nevelt. Hasonló és még durvább módszerekkel. Indiában is csoda dolgok lehetnek, hogy ez a nőstény majdnem olyan kemény edzést tartott nekem, mint Elisabeth. Mondjuk trolloknál nem ritka. Hátat fordítok és lassú tempóval úszom el mellőle. Ha támadni akar, megteheti, de szerintem nem fogja. A feltűnősködést eddig sem kedvelte. A kellő pillanatot használta ki. - Azt akartam mondani, hogy hallottam magáról. Megállapodott velünk, ugye? Megtűrt kóbor, tudtommal nem vesztette el ezt a címét. A váratlan zaklatottság már múlik és a tüdőm is helyreáll. A szívem már nem szorít annyira, de még kalapál, a torkomban dübög. Mégis tudunk beszélgetni. - Manapság Dr. Balthazar Bluefox néven ismernek, a kórházban vagyok ideggyógyász. És ügyeletes bohóc... Ekkor jön közelebb az úszómester, akinek feltűnt a mutatvány. Már egy karnyújtásnyira áll, majd leguggol és hozzám szól: - Uram, minden rendben? Nehogy baj legyen! Megkönnyebbült mosolyt eresztek meg és lelkesen bólogatok. - Persze, csak kipróbáltam, milyen búvár lennék! Hát...még gyakorolnom kell. A 20-as évei végén járó srác bólint, de messze nem megy. Nem hisz nekem, gyanakszik. Komoly következményei lennének, ha orvost kéne hívni, tudom én és nem akarom megszívatni. Itt járkál körülöttünk és az óráját nézi. Azt hiszem, ideje megpróbálni valamit. - Jyotsana, nem akarja kinyitni a kaput? - jelzek, hogy szívesebben folytatnám fejben, mivel a srác fülei túl sokat hallhatnak. Ezt nem értheti, csak költői fogalmazásnak gondolhatja, mi ketten viszont értjük. Igazság szerint kíváncsi lennék erre a nőre, bővebben is. Jólesik úszkálni, de közben társaloghatnánk és az energiáiba is bekukkantanék.
- Igazán kár. Remek úticél, ha kicsit is érdekli a történelem. - jegyzem meg némi sajnálattal a hangomban, amikor pedig rákérdez, hogy mennyit ismerek, nos, hm... csak a fejemet csóválom, mert a mostaniak közül talán egyet... de azt meg nem fogom az orrára kötni, hogy nem volt ez mindig így! Volt, amikor minden ott élőről pontosan tudtam, hogy kicsoda. - Nem csupán erről van szó. Aki a tudományok emberének vallja magát, sosem lehet szűk látókörő. - mindig tudni kell távolabbról, nagyobb rálátásban szemlélni a dolgokat, az pedig, hogy a kedves kölyköm megelégszik Fairbanks-szel úgy, hogy Anchorage milyen titkokat rejtene számára, ha a megfelelő emberekre – a vérvonal-rokonaira bukkanna – valahol szomorú. Persze, tudom, a falka, meg a kóborok helyzete, de kifogás mindig van. - Köszönöm kérdését, jómagam is voltam már házas, de egészen hamar megözvegyültem. - majd’ 800 éve, Aklaq halála óta pedig a tudomány az egyetlen szerelmem, hitvesem. Sokan biztos furcsának találnák, ha tudnák, de az én életem, az én döntésem, és ha őszinte akarok lenni, olyannal sem találkoztam azóta aki újraélesztette volna a szerelem lángját a szívemben. Az úgy kihűlt, hogy szinte már én is kételkedek benne néha, létezett-e egyáltalán, azon túl, hogy valójában csak az agyunk játéka a különböző kémiai anyagokkal és hormonokkal. - És nem ő volt az egyetlen, aki így tett, nem igaz? - billentem oldalra a fejem talányosan két hossz között, egy meglehetősen közhelyes megállapítással így, magunk, vérfarkasok között. Hisz ki az, aki ne változtatott volna legalább egyszer nevet? Vágyott volna magányra, pláne, ha előtte falkában élt? - Igaz, hogy volt egy női úttörőnk, de utána még sok évnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a férfiak hajlandóak voltak elfogadni, vagy természetesnek venni azt, hogy nők is tanuljanak orvoslást. - válaszoltam meg a kérdését a magam nyakatekert módját, hisz ott voltam, láttam, én magam is küzdöttem érte, és mégis... azt hitte volna az ember, hogy miután én megkaptam azt a darab papírt, mások számára is menni fog, mégis újabb és újabb kifogásokat és akadályokat állítottak elénk. Már csak ezért is maradtam tanárnak az egyetemen. Lerombolni ezeket az akadályokat. Jöhet az újabb kis közjáték, a kölyköm a víz alatt, bennem pedig egy csapásra lobban fel a régi, kísérletezésre éhező vágy, s ragadom meg a grabancát, a víz alatt tartva akkor is, amikor ő már levegőért küzdene. Eszem ágyában sincs megölni, így mikor az ájuláshoz közelítene, ha nem maradt ereje, én magam rántom fel a felszín alól, az életet adó oxigénhez juttatva a tüdejét. Hagyom, hadd ússzon némileg arrébb, őszintén csólva nem is csodálom, hogy menekülne egy olyantól, aki erőben nyilvánvalóan felette áll, és ilyen halálközeli élményben asszisztált neki. - Nem csal az emlékezete, doktor. Gondolom, az sem újdonság, hogy a kölyköm éppenséggel a falkatársa. - utalok Connorra, bár ha tudná, hogy ettől sokkalta szorosabb kötelék is van köztük, hisz tulajdonképpen vérvonaltestvérek, mindketten I. fokos leszármazottaim. - Ideggyógyász és bohóc, érdekes párosítás. - zárkózok fel mellé az úszásban, igaz, pár karnyi távolságot tartok magunk között, amikor pedig az egyik fiatalember aggodalmaskodva közelebb jön hozzánk, hagyom, hadd magyarázza ki Balthazar kölyköm a helyzetet... Balthazar. Nem épp tucatnevet választottál, fiam. - Szóval Balthazar... olyan bölcsnek is tartja magát, mint az a napkeleti, akitől a neve származik? - kérdezek vissza, ahogy a fiú távolabb megy tőlünk, a kölyköm kérdésére meg csak talányosan elmosolyodok. - Nem, nem akarom. - felelem nemes egyszerűséggel, de ennek ellenére mégis lentebb engedem a pajzsom annyira, hogy a mentális kommunikáció ne ütközzön akadályokba - ~ De sajnos évszázadok óta senkit nem érdekel az, hogy pont én mit akarok. ~ - fejezem be gondolatban, igaz, ettől függetlenül igencsak sokszor sikerül érvényesíteni az akaratomat, a kölykeimmel, leszármazottaimmal szemben legalábbis.
- Egy kicsit igen. De az események láncolatára nincs képlet és valahogy a gyakorlatibb dolgok jobban megfognak, még az orvostudományon kívül is. Legyen az egy hegedűkantáta vagy egy női akt agyagból. A vegyészet tisztán gyakorlat volt, a szomszéd doktor tett-vett és kész lett az ellenszer, meg minden egyéb. Abszolút nem elmélet. Párizsban meg elkapott a tanulhatnék és azóta is rajtam van. Jogsi motorra, teherautóra. Nemsokára meglesz helikopterre is. De a töri? És Anchorage? Hááát...végülis miért ne? Egy látogatás nem árthat. Csak a rendszeres utazókat nem szeretik. - Maga miket talált ott? Most már érdekel, miért ajánlgatja? Értem én, szélesítsük a látókört, de valami többet is érzek. Ez egy nagyon okos nő. Konkrétabban is tudja, mit miért mond. A hátsó gondolatok, mindig azok. A nők ennek a nagymesterei. Ha az őstörténetünkre gondolok, van értelme a dolognak, de hogy ezt miért forszírozza... Nagy tradicionalista lehet. - Sajnálom. Ha rég volt, már biztos túl van rajta. Együttérzőt mosolygok, mert ez nem vidám téma, de felül lehet rajta emelkedni. Én is vesztettem el olyat, akit szerettem. Rövid időn belül kettőt is. Ms. Leary szakmailag is csalódás, mert nem tudtam megmenteni. Nem találtam meg a fránya északi kór ellenszerét. Aztán a kölyköm, jó, ezt hagyjuk is... - Hát igen, ez nálunk népszokás. Miért érzem azt, hogy sokkal többet kell érteni ezalatt, mint egy triviális megállapítást? Orbitálisan nagy közhely, de úgy mondja, mintha sokkal többet tudna rólam. Tuti, hogy nem láttam még. Emlékeznék rá. - Igen, igen, emlékszem. Maga akkor hol tartott? Szintén Elisabeth Blackwell után tudott labdába rúgni? Már magam sem tudom, mik történnek a szervezetemben. Eléggé megkavar ez a szer. És a merülés. Halálfélelem. Ami túlélésre késztet. Ezt meg kellett tanulnom. Sosem volt szabad feladnom. Ha nem küzdök az életemért, a Teremtőm öl meg. Zárójelben. Közben lepereg az életem, a gonosz szemű felhőlénytől a galád párizsi újságírókon keresztül Only megbolondított népéig. Bámulatos az elme, hogy ilyen gyorsan, ébren tudom végigálmodni az egészet, közben pedig cselekszem. Utána pedig menekülök, ösztönszerűen. Kerülöm a bajt, nem keresem és nem bosszulom meg. De észreveszem azt, hogy mielőtt kész lennék átlépni a küszöbön, ahonnan nincs visszaút, egy kéz felránt. Végképp megkavar, akár a löttyeim. És hagyja az egészet. Hideg a vére, az elméje tiszta és pontos. Kísérletezik rajtam. Félelmetes. Mert valakire emlékeztet. - Igen, tudom. Elárulja, hogy csinálja? Itt nem szokás hagyni, hogy egy kóbor farkas saját kölyköt neveljen a Falkában. Már bocsánat... Nagyon udvarias vagyok. Nem tudom, miért. Most akart megölni vagy nem is akart, de majdnem sikerült, mégis én kérek elnézést. Ez van, na. Sosem voltam úthenger. Tényleg, olyat is kéne egyszer vezetni. Aláfeküdni se lenne rossz, de az azért para. Sok lenne, kiesnék egy időre, még ha csak térdig nyomnának szét, akkor is. Amúgy meg érdekel, hogy köthetett ilyen megállapodást Castorral, aki híresen nehéz ember. - Nem annyira szokatlan. Azt mondják, a pszichológus és a betege között sokszor nincs különbség, de az én szakmámra is igaz lehet. Ismerek még bolondos dokikat, akik szakmailag pengék, de csak a krumpliorr hiányzik róluk. A menyasszonyom is ilyen, de ennyire nem adom ki. Jyotsana érti ezt, csak játsza a meglepődöttet. Játszik velem. Piszkál, mint macska az egeret. Nem akar megölni. Basszus, mibe keveredtem, hova vezet ez? Vészjósló, megint beparázok. És ott a sakálember! Látom az úszómester mellett. Flash. Utólag bevillanó képek, pedig a szer hatása már csak nagyon csekély lehet. Egybevéve az uszodai körülményeket, a lelkiállapotot és az ürítést, a halálközeli élményt, nem is meglepő. Komoly tanulmány ez, de mindkettőnknek. - Róla igazából nem sokat tudni. Rejtélyes figura, még a nevét is utólag kapta. De ez egy sokkal régebbi név, egy próféta is viselte. Véletlen egybeesés, hogy ő Daniel volt? Nos, látomásaim nekem is vannak néha. A faluban éjjel-nappal a bibliai történeteket hallottam. Érdekes jelenségek, tanulságos sztorik. Meg halál. Dániel jó arc volt, életben tudott maradni ott, ahol más nem. Ezért adtak neki más nevet. Nekem meg csak megtetszett, utólag jöttem rá, hogy meg lehet ideologizálni. - Egyébként nem, nem a bölcsesség és az előrelátás a szakterületem. A jövőt sose láttam. A pillanatnak éltem. Amikor gyógyítok vagy kutatok, az más, mert azokat a folyamatokat jól ismerem, számításokat végzek, lehetséges kimeneteleket jegyzek fel, de az élet nagy folyamának a végét nem látom. Még a kanyarokat se a mederben. Esküvő - lelécelő asszony. Beharapás - kölyökhalál. Sorolhatnám még. Se bölcs nem vagyok, se próféta. És ezt nem is szégyellem. Van bennem büszkeség, de nem tagadok le olyat, amit nem érdemes. - Ennyire szerencsétlen volt a párválasztásban is? Igazából nem szeretem látni, hogy ezzel nem vagyok egyedül... Az előbb is volt már hasonló kérdése, de semmi csábítós élet nem éreztem benne. Pont ezt akarja, dolgoztat vagy tényleg nem akar semmi ilyet, csak...beszélgetni? Abban mindig benne vagyok, de itt valami másról is szó lehet. Valamire rá akar venni? A pajzs lejjebb megy és én azonnal próbálok belenézni, hogy mi is van most? Troll, az oké, de többet akarok tudni. Mindent, amit lehet. Hogy például ismerős-e, egyáltalán az energiáját, a farkasát ismerem-e? Évszázadok, na igen. Ilyen magányos? Nem akarom bántani, de ezek után megértem. Fura egy nő. Furák a szavai, a módszerei. Félelmetes és kerülendő. De mint az életveszélyes élmények és mérgező szerek, épp annyira érdekes is. - És ez így megfelel magának? - kérdezem minden gúny nélkül, pusztán kíváncsisággal. Lubickolok, még mindig messzebb. Hátranézek, hogy megvan-e még az egyiptomi istenségeket idéző alak az úszómester mellett. Nincs. Sőt ő is kiment kicsit, gondolom, szólította a kényszer. Ketten vagyunk. Most kezd igazán hevesen dobogni a szívem. Mi lesz még itt?
- nincs ezzel egyedül, sokaknak könnyebb, kézzel foghatóbb a gyakorlat. - akárcsak a már említett női akt. Agyagból. - A családfakutatás mennyire érdekli, doktor? - felelek kérdéssel a kérdésére, ha már annyira tudni szeretné, miért is pont Anchorage, és miért is nem mondjuk Sitka helyette? A férjem elvesztése iránti részvétnyilvánításra csak aprót bólintok, hisz igen, valóban rég volt.. és valóban, már rég túl vagyok rajta, a következő kis megjegyzésére meg csak talányosan elmosolyodok, tovább szaporítva a kérdőjeleket kedves fiam fejében. Úgy is kíváncsi természet, szeret rejtélyeket megoldani. - Ha már ő volt az első, nehéz lett volna előtte úgy, hogy elismerjenek, nem igaz? A tanítványa voltam. - válaszolom nemes egyszerűséggel, hisz ha úgy nézzük, valóban ez az igazság. A tanítványa volt az az őrző leányzó, akinek a testét birtoklom azóta is, míg ő átvéve a szerepemet tovább játszotta Elisabeth Blackwellt, eleinte a segítségemmel, aztán anélkül, mígnem vissza nem vonult. Víz alá bukás, ott tartás, kiengedés, nagy levegő... Mint valami morbid jógagyakorlat élet és halál peremén, de persze eszem ágában sincs megölnöm a másikat, így hagyom, hadd töltse meg tüdejét ismét az éltető oxigén, ahogy a felszínre tör. Amikor a kölyköm kapcsán kérdez, csak a kezem felemelve mutatom az egyetemes jelet – perkálok... - Ennyi az egész. Igaz, nem pénzben fizetem meg a békémet a falka irányába, hanem a tudásommal. Felajánlottam, hogy segítek a vérvonalamba tartozóknak, amennyiben tanulásra vágynak, de úgy tűnik, különösebben nem verték nagy dobra a dolgot. - állapítom meg, hisz Connor a kölyköm, Emmával is szoktam találkozni, lévén, tudja, ki vagyok, de rajtuk kívül még egyszer nem fordult hozzám senki hasonló kéréssel. Vagy csak nem mernek. - Sokszor nincs különbség... vagy ha megfordítjuk a dolgot, bennük is akadnak azonos vonások, átfedés a múltban, hasonló viselkedési tünetek, vagy esetleg vélemények. Mind emberek vagyunk, annyira nincs benne meglepő. - állapítom meg a krumpliott kapcsán. Mondanám, hogy számomra a kettő együtt nem fér elé, de azt hiszem, elég csak a gyermekkórházak bohóc-orvosaira gondolni, hogy megcáfoljam a dolgot, még akkor is, ha ők sokszor inkább színészek, mintsem orvosok. Csodálatra méltó, hogy soksor mi képes javulást elérni egy betegnél, olyasmi, amire soha nem is számítanánk. ~ Daniel, Daniel... ilyen nevű troll is él a falkában, vagy tévednék? ~ - ragadom meg a lényeget, mint mindig. - Pedig hasznos képesség mindkettő. - állapítom meg, igaz, kell hozzá egy bizonyos kor, hogy felnőjön hozzá az ember... de tekintve, hogy vérfarkasok vagyunk, és ennyi idősen kedves kölyköm még mindig nem érzi egyiket sem magáénak, vagy túlzott szerénységre utal, vagy épp ellenkezőleg – valóban egyiket sem tudhatja magának, és tisztában is van vele. Inkább az előbbi véleményem szerint, hisz ellenkező esetben vagy roppant szerencsés típus lenne, csoda, hogy eddig életben maradt, vagy már rég alulról szagolná a hóvirágot. - Nem mondanám, az én hitvesem a hivatásom. - felelem büszkén, szánt szándékkal döntöttem így, nem is bántam meg soha a döntésem. Arról nem is beszélve, hogy nemigen akadna olyan hím e földön, akit páromul tudnék fogadni. Lévén, a testvéreim között nem akad ilyen, a leszármazottaink, az őrzők és emberek meg csupán egy szempillantásnyi ideig élnek hozzánk képest, arról nem is beszélve, mily nehéz lenne összeegyeztetni a közös életet. Jobb így, egyedül. - Nem mondanám, de így alakult. Ha próbálok is tenni ellene, összességében akkor is meg van kötve a kezem egy határon túl. De ne is foglalkozzon vele, annyira nem méltó szót pazarolni rá. - hessegetem a témát, mert tényleg nem szeretnék ilyen veszélyes vizekre evezni. Úgy sem értenéd meg, gyermekem, amíg a titok homálya ködösíti elmédet.
- Azzal sose foglalkoztam. Biztos kiderülhetnek érdekes dolgok, például hogy az egyik ősöm a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói között szerepel vagy épp sorozatgyilkos volt. Maga genetikai szempontból foglalkozik ezzel? Vagy személyesen érinti valamelyik farkassvájci illető sorsa? Vagy tényleg univerzális, egy reneszánsz polihisztor. Nem meglepő, öreg farkasok mögött nagy élet van, sok mindenre lehetett ideje. Arról meg keveset tudok, hogy milyen szinten ásta bele magát a különböző tudományokba. De olyan, mintha csábítgatna engem valamire. Anchorage. Családfakutatás. Egy petákot nem fizetek neki ezért, az biztos. Annyira azért nem érdekel, hogy rábukjak a reklámjára. Lehet, hogy csak magánügy, akkor viszont nem értem, miért mondja ilyen...magával ragadóan. Van egy erős kisugárzása, nagyon megnyerő tud lenni amellett, hogy vészjósló. - Javasasszonyok azért voltak azelőtt is, hogy a doktori címet elkezdték nőknek osztogatni. És hol tanult Ms. Blackwell kezei alatt? Elisabeth szerintem a világ minden táján megfordult. Amiről tudok, az Párizs és New York, ott tuti, láttam is, de rengeteget utazott. Biztos sok tanítványa is volt, de valamiért azt sejtem, hogy Jyotsana nem egy a sok közül. Nem tudom megmondani, miért, de ezt érzem. - A lakbért akarta megfizetni azzal, hogy fulladásos kísérletbe vont be csak úgy? Hát elég érdekes módja a tudományos praktikáknak. Annyira nem is öreg, hogy ő legyen a legpengébb troll. Én nem bíznám egy kóborra a vérvonali képességeim fejlesztését. Lehet, hogy hazudik. Ha nem, akkor viszont még valami lapul a tarsolyában, mert a vezetés ilyen alkut nem köt akárkivel. - Pontosan miben segítene? - kérdem meg, hátha kiböki. Lehet, hogy csak a szer miatt félek ennyire. A fullasztós trükköt leszámítva végülis nem adott rá okot. Álnok és sunyi farkasok persze vannak, kihúznak az emberből mindenféle infót, hogy aztán visszaéljenek vele, megzsarolják, keresztbe tegyenek neki. Nem értem az egészet. Az pedig zavarni szokott és most bohóckodással sem tudom kompenzálni, mert ez nem az a helyzet. Ahol ilyen sakálemberek figyelmeztetnek a halálra, ott nem játék az élet. Tud a problémás jövevényről, akiről már korábban is szó volt. Daniel Corvin nem túl jó arc. Mármint nem ismerem, de a híre nagyon rossz. Erre most nem mondok semmit, csak nézek. - Maga mindkettővel bír, ugye? Most már biztos vagyok benne, hogy el akar érni valamit nálam. Egy kidolgozott terv szerint halad. Mi a fenére kellek neki? Már az úszómester is kiment, úgyhogy kerek perec megmondhatjuk egymásnak a magunkét. Amit mond, az szépen hangzik, de valami irdatlan nagy csalódás szokott meglapulni az ilyen nagy bölcsességek mögött. A férj halála kemény dolog lehetett, de aki több száz évig él, az sokakat elveszíthet. Ezen túl kell lépni és nem olyan ritka, hogy sikerül. Az első szerelmemet én is elveszítettem, de azt se tudom, él-e vagy már rég a talaj lebontófolyamatai kezdték ki a testét. - Jyotsana, mire megy ki ez az egész? Miért jött ide hozzám? Nem bírom ki, hogy erre az újabb rejtélyes válaszra ne fakadjak ki. Egyszerűen nem értem se a szerelmi életét, amihez egyébként semmi közöm, de ha már feljött, akkor meghallgatnám, se a családfát, meg a Corvinos célzásokat és a megállapodást. Lehet, hogy rokonok, jóbarátok voltak, stb., de Castorékat ez abszolút nem szokta érdekelni. A jelenben élnek, az számít, ami itt történik. Tovább hátrálok és kigúvadnak a szemeim, mikor a medence szélének ütközöm. Ott feltornászom magam, de végig a nőstényt figyelem. Úgy, mint aki tart az ismeretlentől, de nem annyira, hogy rögtön nekitámadjon. Nem biztos, hogy rosszat akar. Csak ez a sok titok túlságosan is baljóslatú. Most, itt, ebben az állapotban, becuccozva.
Csak jót mosolygok a gondolatmenetén, hiába, az én fiam, vág az esze még mindig – nem hiába figyeltem rá annak idején, mert igaz, szerettem az ilyen-olyan-amolyan fogyatékkal élő embereket, de azért arra is figyeltem, hogy ne a legsötétebb és legreménytelenebb alakok közül fogadjak valakit kölykömnek. Van elég baj így is velük, nem akartam tovább bonyolítani a dolgom. - Mondhatjuk, igen, mindkét kérdés esetében. Ismeri netán őket közelebbről? - kérdezek vissza, mert ki tudja, mennyire barátkoznak egymással a gyerekek, az én szívem mindenesetre örömmel fogadná, ha legalább egymással jól kijönnének. - Tisztában vagyok vele, azzal is, hogy sokszor az ilyen, „iskolázatlan” emberek jobban értenek a dolgukhoz, mint az, aki egyetemen biflázta be a tanulnivalót, és tökéletesen visszamondva jutott végzettséghez. - hisz az előző említettek főképp gyakorlati úton sajátították el azt, amit tudnak, mindezek ellenére a mai napig büszke vagyok arra, hogy ilyen áttörést sikerült elérnem az oktatásban. Vagyis inkább az akkori szemléletben, nőtársaimnak is lehetővé téve, hogy „legális” keretek közt gyakorolhassák a munkájukat, és ne kelljen attól rettegniük, hogy megbélyegzik őket érte. Azt hiszem, a húgom is büszke lenne rám érte. - Londonban. - vágtam rá a lehető legnagyobb természetességgel, mert arra is megfordultam, és napjainkban is egész jelentős számú indiai földről érkezett bevándorló él az Egyesült királyságban, több, mint amennyi az Egyesült Államokban. Igaz, annak idején pont egy New yorki őrző diákom testét kaptam, amire a mai napig igyekszem vigyázni. - Nem óhajtja senki sem a halálát a háta mögött, doktor. - felelem egy megnyugtatónak szánt mosoly kíséretében, mielőtt még arra gyanakodna, bérgyilkosként dolgozok mellékállásban. - A bölcsesség és előrelátás? Szerintem Ön is tudni fogja a választ, ha tiszta fejjel gondolja végig a dolgokat. - érkezik a válaszom, mert a szájbamagyarázást sosem kedveltem különösképp, pláne nem egy ilyen nagy gyerek esetében, bízom benne, ha az orvosival boldogult, ezzel a kérdéssel is fog. - Szeretnék hinni benne, hogy igen. - jegyzem meg szerényen. Igencsak tudatában vagyok a tudásnak, amit az évszázadok alatt felhalmoztam, mindemellett azzal is tisztában vagyok, hogy még mindig, ilyen hosszú idő után is van hová fejlődni, tanulni. Ami pedig az előrelátást illeti, nos... szeretek az lenni, az más kérdés, hogy a jövő mennyire enged bepillantást nyerni a színfalai mögé, leskelődve, mire számítsunk? - Tudja, Balthazar, már egy ideje figyelem magát. Azt nem állítom, hogy szándékosan alakítottam úgy, hogy itt és most találkozzunk, de azt hiszem, ideje volt. Ami pedig a kis vízi incidensünket illeti, ne vegye magára, fogja fel egyszerű tesztnek. - vagy figyelmeztetésnek, emlékeztetőnek, hogy keresse a határait, tapasztalja ki, ismerje meg őket, feszegesse, de sose essen abba a hibába, hogy átlépi őket – vagy olyan rést hagy figyelmen kívül, amit mások kihasználva átlendíthetnék a határon. Ha ma nem én lettem volna itt, hanem egy olyan, kit kevésbé szívlel, már a Szellemek világával ismerkedne.
// BB, édes fiam... la legközelebb 1-2 héten belül nem reagálnék a reagodra, kérlek, várj nyakon, vagy dobj egy üzit, vagy hasonló... :’) * ég a pofája, hogy nem vette megint észre, hogy majd’ egy hónapja ő jön* //
- Nem, azt hiszem, egyáltalán nem. Igazából a kis Corvinon kívül talán nem is ismerem mást abból a városból. Nem tudom, valahogy sose érdekelt igazán. Ez a nő mintha szeretné, hogy elmenjek oda, mintha érdekében állna. Csapda is lehet, de valahogy nem annak érzem. - A gyerekkori szomszédunk ilyen volt. Magától tanulta, amit tudott és életeket mentett vele. Csak nekem mondta el, hosszú-hosszú idő után, hogy a doktori címet nem hivatalosan szerezte. Akkorra pedig már nem számított. Tiszteltem és követtem. A táskáját egy rakás értékes cuccal azért lenyúltam, mert új életet akartam kezdeni és úgy éreztem, hogy megérdemlem ezt. Sosem tudtam meg, mi lett vele azután, hogy élt tovább. - Na, ott nem jártam sokat. Megjártam, mint a legtöbb fontos várost, de nem mondanám, hogy ismerem a várost, max 1-2 lakóját, főleg farkasokat. A pilóta cimbora onnan járt át gyógyszerért, amit a feleségének vitt. Sajnos nem sikerült megmenteni, de legalább mindent megtettünk és tisztességben, megbecsülve élte utolsó éveit. Nagyon emberi farkas volt az özvegy, nemrég itt is felbukkant, aztán eltűnt, ahogy szokott. - Bocsánat, félreérthetően fogalmaztam. Azok után, amiket magamba nyomtam és amit az előbb túléltem, nem nagy csoda, hogy össze-vissza beszélek. Nálam még cucc se kell hozzá, ha mégis van, hatványozottan érvényesül, hogy saját magamat is félbeszakítom és témát váltok. - Arra gondoltam, hogy mi az, amit Ön felajánlott, miben segítene a Falka népének? Az említett két tulajdonság nagyon hasznos és szeretném őket elsajátítani. Szó mi szó, én a mának élek, de azért sokszor képes vagyok előre gondolkodni. Azt viszont nem lehet mondani, hogy bölcs lennék. Ismerek bölcseket, ők nem olyanok, mint én. Elképedve hallgatom a nőt. Nem vagyok az a büszke fajta férfi, aki rögtön a sexepiljére gondol, ha ilyet hall. Ez a nőstény nem akart csatlakozni, csak segít és közben egy kölyköt nevel nálunk, a területünkön. Engem pedig megfigyel. Elhigyjem? Nem tudok rajta fogást találni. - És miért engem figyelt? Akiket eddig említett, meg aki magával foglalkozik a Falkában, az mind troll. Hogyhogy ilyen..."családcentrikus"? Ritka az ilyesmi, nem nagyon tapasztaltam még, hogy mondjuk egy Villám tyúkanyóként gyűjtse a többit vagy egy Muszkli járjon el hasonlóan. Persze szép dolog, meg érdekes is, ha mondjuk a világ összes trollját vagy legalább az ittenieket meg akarja ismerni. Tudományos szemmel én nem állnék neki, mert ez inkább mágikus alapú öröklődés, de lehet, hogy többet tud, mint én. Igazából felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsivá tett. A teszt meg tanulságos volt. Majdnem néhai Balthazar Bluefox lettem. Simán bekövetkezhetett volna. Egyben pedig próbára tette, mennyit bírok, hogy küzdök a jelenlegi állapotomban. Lassan kimászok, mert kezdem úgy érezni, hogy elég volt a medencés kísérletből. Inkább annak lehetezt nevezni, mint kellemes úszkálásnak. A találkozás viszont különleges. Parás és egyben érdekes is. Pont nekem való, mint egy fincsi öncsonkítós felfedezés.
- Hiáab, régen teljesen másképp működött a világ. Azóta sok szempontból sokkal szabadabb és könnyebb az élet... - mint például ezekben a ma már teljesen megszokott és hétköznapi dolgokban... legalábbis Amerikában és Európában, a többi kontinensen azért bőven van elmaradás mind szemléletbeli felfogás, mind fejlettséget tekintve, no meg ami az ösvények kitaposását jelenti - Másrészt pedig sokkal korlátozottabbak vagyunk. Időpontok, határidők, szokásos napi menetrendek, találkozók... - törvények, jogszabályok, rendeletek... és még lehetne sorolni. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükség rájuk, de talán átestünk velük a ló túloldalára, mert ami most van, napjainkban, kissé túlzásnak tartom. Na jó, nem kicsit. Nagyon! - Mondanám, hogy egyszer látogassa meg, de már az olyan, mint régen volt. Globalizáció, migráció, és így tovább... Lassan az számít ritkaságnak, ha őslakos angollal találkozik az ember. - szinte elvesznek a sok betelepült meg vendégmunkás közt. Mondjuk nem mint ha ez Amerikára nem lenne szintén igaz, belegondolni, hogy bő ötszáz évvel ezelőtt még szinte csak őslakosok éltek a kontinensen, többet láttunk fehér hollót mint fehér embert, most meg? Az a csoda, ha indiánnal találkozik az ember. - Semmi gond. –inkább derüljön ki hamar, mintsem egymás füle mellett magyarázzunk el hosszasan, mire rájövünk, valami hibádzik a képletben. Másfelől, emlékszem még jól drága fiam szokásaira, csodálom, hogy eddig még nem halt bele valamelyik kísérletébe. Mint mondjuk most kis híján az előbbibe, igaz, ott volt némi külső segítsége személyemben. - Amilyenre szükségük van, így, túl a négyszázon azért értek egy pár dologhoz. Orvoslás, gyógyítás, a vérvonalunk fejlesztése, edzések. Az más téma, hogy a kölykömön kívül más nem igazán él vele, de neki sok beleszólása úgy sincs. - ami meg a falkát illeti, nekem ennyivel egyszerűbb. A megállapodás megvolt, az, hogy nem igazán élnek vele, aztán végleg nem az én problémám, annyival több szabadidőm van, és még csak belém sem köthetnek amiért a területeiken időzöm. - Miért ne? Kellően érdekes. - vonok vállat, legalábbis tudósként inkább érdekel mások munkássága, mint szerelmi élete meg magándrámája, akinek meg csak ilyene van... nos, azzal mit kezdjek? Pátyolgatásból meg vigasztalásból úgy sem voltam soha a legjobb, inkább Yee reszortja az ilyesmi. - Mert a saját családom már nem él. - a férjemről úgy is volt szó korábban, már sok éve halott, amit meg Unalaqot és Kaskaét illeti, nem kell tudnia arról, hogy ők is a környéken vannak. Ilyen idős vérfarkasnál meg nem meglepő, hogy a vér szerinti rokonok száma erősen a nullához közelít. - Maradnak tehát azok, akikhez a vérvonalam köt. - toldom még hozzá, majd folytatom némi „túlzással” - A Muszklisok forrófejűek, a Villámok el vannak szállva maguktól, a Mártírok olyan kis szub felé hajlók... Talán hiba, hogy a Trollok állnak legközelebb hozzám? - mosolyodok el, miközben követem, ahogy kimászik a medencéből. Ennyi elég is lenne, doktor, menekülsz? Vagy csak kintről szeretnéd folytatni a társalgást?
- Aki nem tud alkalmazkodni, az eléggé kilóg ebből a világból. A mi fajtánknál nem ritka. Szerintem kettőnk közül ez egyikre sem jellemző, mert tudunk élni a változással, megragadjuk a grabancát. A Falkában viszont ismerek olyat, aki képtelen lenne hasonlókra. Tisztelem az ilyet, de követni nem tudom. Én túl kíváncsi vagyok a begyöpösödéshez. - Itt is ez zajlott le, csak jóval korábban. Indiánt már csak nagyítóval nézve találunk. Bár Alaszka talán kicsit tradicionálisabb. Itt azért van jóféle Alyeska Festival, meg van ilyen spéci hajóút, ahol az ősök nyomaiban járunk. Szeretem ezeket. - Értem, értem. Nem szeretném megsérteni, de egy kóborral talán nem sokan állnak össze szívesen ilyen témában. Fura is a megállapodás, nem igazán értem. A nő viszont akármilyen bizarr kisugárzású, megragadott. Talán pont ezért. Hű tanítványa Elisabeth-nek, úgy tűnik. Lehet, hogy veszélyes vizeken evezek, de azt hiszem, élni akarok a lehetőséggel és végre törleszthet az ittlétéért. A miértre ezzel válaszolni nagyon ócska kifogás. Valamit nem mond el. Lehetnék gyanakvó, de egyszerűen kíváncsi vagyok és nem bírok elmenni a tény mellett, hogy engem lesett meg. Lehet, hogy meg kéne látni a közös pontokat és elhinni, hogy azok hoznak össze minket. Van egy pár. - Falka? Teremtő? Korábbi kölyök? Senki? A férjét már mondta és ha a család többi tagja nem került be közénk vagy az Őrzőkhöz, akkor semmi meglepő nincs a halálukban. Az érdekesebb, hogy nincs más, akihez kötődhetne. Egy farkas, aki a vérvonalának él. Fura, nem láttam még ilyet. El tudom fogadni ezt is, de valamiért nem tudom teljesen elhinni. - Nekem is a saját vérvonalam a kedvencem, nem cserélném el. De azért ezek az előítéletek... Én minden vérvonalból kedvelek pár tagot. A kórházban például van egy Mártír, nem ott dolgozik, csak be szokott járni és nagyon jó hatással van a betegeinkre. Ms. Hope-ról van jelentés is és már a dolgozóktól is hallottam róla. Nem beszéltünk, úgy tudom, nem sokan beszélnek vele, csak jön és megy, mint egy tündér, aki jót tesz, aztán eltűnik. Nem értem ezt a rasszizmust. Valamit leplez vele. Én meg akármilyen különlegesnek tartom, most nem akarom tovább látni. Elsőre elég volt belőle. Később még tutira megkeresem, de nem szeretném, ha elbízná magát. - Jyotsana, egy élmény volt találkozni Önnel, de most már mennem kell. Legyen szép napja! Ezzel belelépek a pacskerba, hogy kicsattogjak. Imádom a vizes tappancs placcsanásait. Az öltözőben még direkt csinálok egy kis helyben járást és jót röhögök a hangokon. Mókás. Mint a találkozás egy ősi farkassal, aki a vérvonalát isteníti. Meg fogom keresni. Muszáj vele újra találkoznom és csevegnem vagy akár valami kísérletbe belefogni. Túlzás lenne Elisabeth-hez hasonlítani, de érzek valami olyasmit, amit a Teremtőmben. Dermesztően ijesztő és egyben tiszteletre méltó. Fura kettősség és én kedvelem az ilyesmit. Most pedig öltözzünk, mert a fürdőzés után vár Maeve és lesz mit mesélnem neki! Gatya le, gatya fel. Törülközés? Ejj már, kifelejtettem. Na, de jó lesz vizes seggel hazamenni. Jó, kezdjük elölről...
- Aki nem tud alkalmazkodni, az nem kidől, hanem rövid úton kikopik ebből a világból. - osztom Darwin nézetét, mert bár napjainkra számos állítását megcáfolták, a maga műfajában mégiscsak úttörőnek számít, akár csak mi, ráadásul szintén a természettudományok szerelmese volt, akárcsak én. Nem a gyenge bukik el, nem is az erős marad életben, hanem az győz, aki a leginkább fogékony és képes a változásra. - Igaz is... hogy felejthettem el! - koppintok kézzel a homlokomra nevetve, holott akkor, annál is itt voltam... A mostani, európai helyzet frissebb emlék, azért is az jutott eszembe először, no meg mert épp London volt a téma. - Én is erre gondoltam. De a falka rábólintott, amikor a maradásomról tárgyaltunk, innentől pedig nem az én problémám. - sem az, ha a tagok szerint túl alacsony árat kértek, sem az, hogy nem hirdették a lehetőséget a falkán belül. Én megvagyok, ők meg majd elrendezik házon belül a dolgokat, a titoktartás úgy is köti őket, szóval fel van adva a feladat. Látom, látom, kapizsgálsz valamit, drága fiam, de nem segítek neked közelebb jutni a megoldáshoz, mert egyrészt már így is elegen tudnak a valódi énemről, másrészt pedig neked is megvan a magadhoz való eszed, ha használod, idővel talán magadtól is rájössz, akivel a délutánt töltötted, nem egy kóbor tudós, hanem vérfarkasos anyja valójában. - A teremtőm már rég nem él, egy falkában pedig túlságosan is korlátozva lennék a munkámban. Akad még más kölyköm is, de már kirepült a fészekből, a maga útját járja. - vontam vállat, mert tekintve, hány évesnek adom ki magam, talán egyikben sem volt semmi meglepő – mutasson olyat a falkából, aki 400 körül jár, és még életben van a Teremtője. Akadnak olyanok is szép számmal, akiknek ennyi idősen több kölykük is akad... - Akkor lenne előítélet, ha nem ismernék közülük egyet se, vagy csak néhány egyén alapján próbálnék statisztikát felállítani, azonban erről szó sincs. Nem gondoltam véresen komolyan, tudja, inkább mint a horoszkópok személyleírásai... a szűz jegyűek rendmániásak, a skorpiók a szenvedéjek rabjai, a halak csillagjegy alatt születettek intuitív személyek, a rákok családcentrikusak, és még sorolhatnánk... Sokakra igaz, persze kivételek, mint mindig, itt is akadnak. - evezek könnyedebb, kiismerhetetlenebb vizekre a nehéz tudományok után, mielőtt még félreérti a dolgot, bár nem hiszem, hogy ne venné a célzást. - Szintúgy, doktor. További szép napot, és ne feledje, csak óvatosan az idegenekkel! - látom még el egy anyai jó tanáccsal, biztos a tulajdon édesanyjától is hallhatta annak idején, nos... én azt is prezentáltam ma számára, hogy miért. Sokáig azonban én sem időzök, miután eltűnik a szemem elől csattogó papucsában, csak megcsóválom a fejem és magam is kimászok a vízből, az öltöző felé véve az irányt. Lassan ideje nekem is hazatérnem, akad még elintézni valóm a kutatás kapcsán.
// Én is köszönöm, Prüntyőkém És mindenképp, majd ha az augusztusi kis eltávomról visszatértem, kiagyalhatunk valamit! ^^ //
Kezdőlap
valamikor mindenképpen szeretnék folytatást! 
//
