Hmmmm nos megvan a maga szépsége annak, amikor eleget iszol ahhoz, hogy elveszítsd minden gátlásod, jah és persze akkor a szép, ha a társaságot is elveszítette már minden gátlását. Igazából fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, a nőket sem ismertem, akik gyönyörű függönyként körbevettek, meg fogalmam sem volt úgy körülbelül semmiről, de ennek ellenére baromi jól éreztem magam. Négy álomszép nő kényeztetett és folyamatosan duruzsoltak mindenféle hülyeséget, amiket még józan állapotban sem jegyeztem volna valószínűleg meg, így pedig csak angyali mosollyal bólogattam és néztem, mint szende szűz a pornóforgatáson. Persze már egy tizedmásodperc után törlődött az agyam. Egy hatalmas kanapén feküdtünk keresztül-kasul, és azt hiszem igen feltűnő jelenségek lehettünk, mert többen bámultak minket, ki nyíltabban, ki kevésbé... Engem persze nem zavart túlságosan, csináltam már ennél durvább dolgokat is közönség előtt. Most még ruha is volt rajtunk... igen, leellenőriztem, megvolt a gatyám még, akkor meg nincs semmi gond. - Szóval mind óvónéninek készültök, hogy a szépségversenyen nagyobb eséllyel induljatok? Milyen mignon... - csevegtem kedvesen, ők pedig el voltak olvadva. Az egyik gyanúsan alul kezdte simogatni a hasam tájékát, de nem reaáltam rá semmit, inkább intettem valami pincérféleségnek, hogy hozzon már nekünk valami innivalót. Habár lehet, hogy biztonsági őr volt a fazon... vagy jelmezes esti famajom, ki tudja? ~ Nos én biztos nem, egyik egyenruha, olyan mint a másik... de azért remélem pincér. ~ - Hé öcsi, lennél olyan édes, és hoznál nekem, meg a délicieux hölgyeknek hozni valamit, amivel mélyről jövő szomjúságunkat csillapíthatjuk? - tettem szóvá is a kérésem.
Amikor elfogadtam ezt a munkát, nem is igazán gondoltam bele, nmit is vállalok. Most aztán itt vagyok, az első munkanapomon, este, és semmi másra nem tudok alapból gondolni, csak hogy rohadtul kényelmetlen dolog nyakkendőt hordani.
Az öltöny sem tartozik a kedvenc ruhadarabjaim közé, de hát ez egy olyan hely, ahol így kell megjelenni. Amikor elváltam Duncantől, összefutottam Patrishával, és elújságoltam neki, hol fogok dolgozni, az volt az első kérdése, hogy van-e nekem öltönyöm, és nyakkendőm, és amikor bambán néztem rá, betuszkolt a kocsijába és vásárolni mentünk. Szóval most már van, rajtam van, és nehezen tudom megállni, hogy ne feszengjek. Ehhez képest, hogy még fegyver is van nálam mindenfelé elrejtve, már alig csökkent a komfort szintemen. A kényelmetlenséget viszont azonnal elfelejtem, amint a hely körbebarangolása közben megérzek egy idős, és számomra ismeretlen farkast. Egyértelmű, hogy látnom kell, ki is lehet az. Az ember biztonságiaknak ő csak egy vendég, én viszont tudom, hogy ennél több is lehet. Hamarosan eljutok a kaszinóba, és az egyik sarokban a kanapén meg is látom a férfit négy nő társaságában. Hát ez meg mi?! A helyzet eléggé necces, látom ezt a vendégek arra irányuló pillantásaiból, és amint belépek a teremben felügyelő "pit boss" (már bemutattak minket egymásnak) meg is indul felém. Én csak a farkast nézem. Kizárt, hogy ezzel a kinézettel őslakos legyen. - Jó, hogy itt van, már éppen hívni akartam valakit. - ér oda hozzám a teremfelügyelő. - Valami azt súgta, hogy itt kelleni fogok. - Jól súgta, bármi legyen is az. A hölgyeket mindjárt elcsalogatjuk, már kiadtam az utasítást. Elbír az úrral? Kezdhetjük az akciót? ~ Hehe ... alapban nem, de ugye itt nem leplezheti le magát. Legalábbis remélem, hogy nem teszi. - Pillanat! Előveszem a mobilomat, és készítek pár képet a fickóról a biztonsági rendszer számára, aztán bepötyögök egy segélykérő SMS-t, és címzettnek megjelölöm az őrző ügyeletet, de nem küldöm el. A telefont a teremfelügyelő kezébe nyomom. - Ha verekedés törne ki, csak nyomja meg a küldés gombot! És kezdhetjük. A férfi sejtelmes mosolyát nem tudom teljesen értelmezni, de most nem is lényeges. - Máris intézkedem. A teremben megindul a kanapé felé négy krupié, és a hölgyeket némi ingyen lejátszható zseton fejében az rulett asztalokhoz csalogatják. Én meg odalépek a kóborhoz. MIvel kizártnak tartom, hogy Castor egy ilyen figurát szeretne a klánjába, nem akarok vele túlzottan udvarias lenni. - Kérem, uram, Jöjjön velem, kikísérem, és hívok Önnek egy taxit, ami hazaviszi. Ez a hivatalos szöveg, de gondolatban küldök mást is. ~ Elég undorító, amikor egy farkasból légypapír lesz! Ez itt nem egy bordély, és falkaterületen vagy. Vagy viselkedsz, vagy tűnj el!
Hihetetlen, micsoda borzalmas vendéglátás... Valakinek jó alaposan le kéne teremtenie ezeket a fazonokat, akiket úgy nézem a mamájuk nem tanított meg a jómodorra... A hölgyeknek mind kiosztom a jó hosszadalmas és forró búcsúcsókot, lehet, hogy többet is, mint négy... Vagy csak négyen lennének? Eh, nem is számít... Még egy darabig figyelemmel követem a kellemes járásukat, de aztán valami mitugrász kis ferdeszemű beszambázik az egyéni műsoromba és ki akar dobni a helyről... ~ Nos, ezeket aztán tényleg meg kéne nevelni... Ilyen modorral nem csodálom, hogy marja egymást a két falka... ~ Ittam még egy kortyot a poharamból, közben elengedtem a fülem mellett a kis mitugrász szövegelését. ~ Csiripelj csak madárkám, csiripelj... ~ Az utolsó mondatát már képtelen vagyok kirekeszteni a fülemből, így csak egy lusta mozdulattal rákapom a tekintetem. Lassan végigmérem, csak hogy lássam, mégis mire cseréltem be a három... izé négy gyönyörűséget... Nos nem rossz, határozottan jó lenne előételnek, de annyira azért nem vonzó, túlságosan kis izgágának tűnik így elsőre nekem. - Szóval hívsz taxit? Ha fel akar szedni valaki valakit, az többnyire először egy italt fizet, a taxi csak és kizárólag azután jön... - magyaráztam neki tanítóbácsis hangon, közben küldtem egy csókot a mobilt szorongató társának. - Tehát gyere öcsi, igyál egy kortyot, csak hogy ráhangolódj te is a dologra. - intettem a félig üres üveghalmazok felé. Aztán az utolsó gondolati fenyítésére hangosan válaszoltam, nem állt szándékomban mentálbírkózni egy kölyökkel. - Nem tudom milyen légypapírról dumálsz petit frère, nem én nézek úgy ki, mint akinek a fenekébe belevág a ruha... Amúgy ez itt egy szórakozóhely, ahová szórakozni járnak az emberek... Azért, mert te nem szoktál ilyet, még nem kell feltétlenül másokat szadizni verbálisan, csak mert a te életed unalmas és már majd felrobbansz, hogy végre kiélhesd magad valakin... - mondtam tetetett közönnyel, aztán visszafordultam az üvegemhez és macskás eleganciával elnyúltam a kanapén. Kissé sajgott már a fejem.
Már nem hat meg, hogy ez a farkas is egy senkinek néz, amiért kölyök vagyok. Őszitén szólva ez már nyom nélkül lepereg. Az öltöny meg baromi jól áll rajtam, ezt én is tudom, csak éppen nem szoktam még hozzá az érzéshez, így ezzel sem tud megzavarni. Az, hogy ő hangosan válaszol arra, amit én gondolatban mondtam a nem nyilvános tartalmak miatt, szintén lényegtelen. Én továbbra is gondolatban fogom közölni a falkatartalmakat, róla meg úgyis látszik, hogy tökrészeg. - Nem felszedni akarom Önt, uram, hanem távozásra szólítottam fel. Jöjjön velem, kérem! A viselkedése megbotránkoztatja a többi vendéget. De rühellem a hivatalos angol nyelvet! De legalább tanulok, gyakorlok, ezzel is több leszek. Még várok egy pár pillanatot, és ha magától távozni kész, akkor csak kísérem, ha nem mozdul, akkor viszont udvariasan, de határozottan felsegítem a kanapéról. Alapban mind a technikám, mind az erőm megvan hozzá, csak akkor lehet gond, ha farkasként áll ellen, bevetve a több száz éves energiáit. ~ Tisztában vagyok vele, hogy le tudnál gyűrni, de nyilvános helyen vagyunk, gondolom, nem akarsz egy pár érdeklődő őrzőt a nyakadba ... Nem az én ötletem, hogy távolítsalak el, hanem a teremfőnöké, én csak teszem a dolgom. Na, kifelé! Mondjuk túl nagy érzelmi megrázkódtatást nem okoz a feladat, inkább mondhatnám, hogy sikerélmény lesz, ha elvégzem. Vajon magától, és alapból ilyen bunkó, vagy esetleg mégis az őslakosok keze van ebben a dologban? Pár botrány a nyitás utáni napokban, és mindjárt leesek a forgalom.
~ Milyen ennivalóan kis hivatalos... ~ Csak halkan felsóhajtok. A kölyök nem hat meg túlságosan. Immár kezd rémleni, hogy miért ittam le magam ilyen csúnyán. A dolognak az volt a nagy hibája, hogy soha életemben nem voltam túl sokáig részeg, mert egyrészt barmi jól bírtam a piát, másrészt a szervezetem nem is akarta hagyni, hogy ebben a kellemes tudatlanságban leledzek sokáig. Tehát felderengett mi volt a gond. Jason volt olyan hülye, hogy felhozta Armadot, amin nem kicsit akadtam ki. Azt hiszem Armad az, akin soha nem fogom túltenni magam. Amíg élek és lélegzek, szeretni fogom azt a mocskot.. Ismét felsóhajtottam, főleg akkor, amikor megéreztem a védőszellemem finom hűvös érintését. Biztos vagyok benne, hogy nem öltött testet, habár akkor is csak a mágiaérzékenyek láthatták volna szerintem, sőt bennük sem vagyok biztos, max a mitugrász itt mellettem. - Szedd össze magad! - mondta erőteljesen a lágy női hang, ami szokatlan volt tőle. Nekem nem volt kedvem semmihez... illetve kezdett egy ötlet körvonalazódni bennem.. A kis mitugrász megérdemel egy kis dorgálást, persze nem leszek olyan hülye, hogy kihívjam az őrzők haragját egy ilyen kis senki miatt. Én nem hibbant önpusztító emos vagyok, csak szabadszellemű! - Jól van petit frère, oké... kimegyek... Félig felültem, aztán visszaszédültem, illetve csak úgy tettem. Higgyék el nekem, ez elég hihető volt, színészkedésben mindig jeleskedtem. - Sacrebleu! Megráztam a fejem, majd a kölyök felé nyújtottam a kezem, kissé szétcsúszott arccal. - Ne aggódj lelépek, de segítenél? - nagyon meggyőzően tudtam adni a részegest, meg a balekot is, és amúgy tényleg nem akartam bántani, csak megviccelni kissé. Szóval, ha megfogja a kezem egy finom rántással, de mondjuk abban benne lesz az erőm magamhoz húzom és szépen elegánsan megcsókolom. Minél hosszabban és erőteljesebben. Ha egyszer megvan, megvan az erőm hozzá, hogy ne szabadulhasson, maximum ha nagyon evickél, de nekem a látszat is elég, meg ha már a hölgytársaságot elcsalta... Csere csak van a világon, nem? Ez nem fog ártani neki, de remélem a munkaadója ezentúl máshogy fog nézni rá. Jóhírnévrombolásért pedig nem piszkálhatnak az őrzők sem, ebbe szerencsémre még nem szólnak bele.
Az előadás élethű, csak én már láttam a falkám tagjait is részegem, és azért ennyire nem voltak nyomik. Szóval egy kis gyanakvás van bennem. De ettől még hajlandó vagyok segíteni. De a harcművész neveltetésem okán kizárt, hogy én úgy gyűjtsek kezet valakinek, akit veszélyesnek tartok, hogy ő rá tudjon fogni az enyémre. Én fogok rá az övére, egyik kézzel a felkarját fogom meg, a másikkal meg ugyanazon kéz alkarját, és így állatom talpra, hogy továbbra is az oldalán maradva kísérhessem. Az könnyen elképzelhető, hogy JC magához tud rántani, de hogy a szánk találkozzon ... legfeljebb ha belemarkol a hajamba, és hátrafeszíti a fejemet. Ő jós színész, én viszont képzett harcművész vagyok, és erről meg eddig neki nem lehetett tudomása, szóval kölcsönösen meglepetéseket okozhatunk egymásnak.
~ Nos határozottan ügyes a kölyök... ~ Csak egy szomorkás mosollyal konstatálom, hogy a tervem kudarcot vallott. Kár érte, mert zseniális lecke lett volna, a kis mitugrásznak, de egyszerűen nem úgy jöttek ki a dolgok. Biztos valamit erősködik a gyerek, mert nem éppen úgy reagált, ahogy vártam, így rántottam egyet rajta, de hamar összekapta magát. Én viszont nem vagyok szemét agresszív mocsok, csak egyszerűen folyton kikészít, hogy meghalt a szerelmem, erre mindig emlékeztet valaki, és ebbe szép lassan beleőrülök. ~ Viszont bajt nem akarok, csak egy kicsit kikapcsolódni, de úgy tűnik ez is nagy kérés... ~ Mivel már fölállított, így immár biztosabban, de álltam a talamon. Egy szomorkás szívfájdító mosollyal néztem rá, majd megvontam a vállam. Ekkor éreztem meg a szellemkarom hűvös bizsergését a mellkasomon. Láttam, ahogy a védőszellemem karjai átfonják a mellkasom, de nem figyeltem most rá, fáradt voltam a játékaihoz. - Oké petit frère, menjünk. - sóhajtottam. Elég volt a balhékból, mentem utána, amerre csak akarta. Nem éreztem legyőzöttnek magam, túl fáradt és szomorú voltam ahhoz, hogy vitatkozzak, most csak inni akartam és ha itt nem tehetem, majd folytatom valahol máshol.
Hát ez a manőver, ez eléggé érdekes volt. Bár kivédtem, a hozás irányából, és az arckifejezéséből nagyjából sejtettem mit is akar. A galád! ~ Ej, no, mit művelsz? Megtetszettem? Már csak az kéne ... Már szinte látom magam a tükörben: tütü, balett cipő, egy egy jó nagy adag lócitrom bűzölög a háttérben. Nem... nem, pajtás ... ezt nem. Inkább menjünk, rendben? Nekiállok kikísérni. A többi vendég csak annyit lát, hogy valaki felöntött a garatra, és amikor egy másik illető kikíséri, kicsit megszédül. Mivel ma vagyok itt először, azt sem feltétlen veszik le, hogy testőrként járok el. Amikor először felismertem, hogy az Amerikában beszélt angol egészen más, és sokkal lazább, mint amit mi Kínában tanultunk, nekiálltam átállni erre. Megnyitottam egy Word dokumentumot és elkezdtem gyűjteni a viccesebbnél viccesebb, frappánsabbnál frappánsabb mondatokat. De nem mentem vele semmire, mert úgyse lehetett őket sehová sem alkalmazni, úgy, hogy pont jó legyen. Aztán a hét év gyakorlat valamit már segített, de igazán nagy áttörést a falkaélet hozott. De még mindig érhetnek meglepetések, ha a szabadosságról van szó. Ez a farkas valami egészen más volt, mit a többiek. Egy piperkőc, aki ráadásul ... hogy is mondjam ... kicsit lazára lett programozva a nemi érdeklődés terén is, úgy tűnik. Tévedés ne essék, én nekem semmi bajom ezzel, amíg a dolog kölcsönösségi alapon zajlik. De ugye most nem erről volt szó. ÉS ahogy kinéz ... ~ Mondd csak, megadnád a fodrászod számát? Már csak hogy nehogy véletlenül hozzá jelentkezzek be legközelebb ...
Jaj, tudom, nem kéne még jobban cukkolni, de egyszerűen kiakadtam tőle. Nincsen benne semmi farkasos!
- Kérlek, ha mindenképp ki akarsz maradni a jóból! - mondtam hanyag eleganciával. Nem bírtam magammal, hiába volt a hangulatom a grenouille hátsó fele alatt, azért mégsem tagadhattam meg a természetemet. Éreztem a szellemkezek cirógatását, a védőszellemem körülöttem táncolt, akár egy megvadult fuvallat. Talán néha még a kölyköt is megérintette, habár ebben nem voltam biztos, nem tudtam meddig megy el az én személyre szabott succubusom... Azért közben figyeltem a többi vendéget, mondanom sem kell, hogy mind engem skubiztak. Mondjuk ez természetes, hiszen én voltam a leghelyesebb hímnemű lény ebben a teremben. Habár úgy hiszem, a nagy közönség csodálatában néminemű szerepe volt a csepp botránynak is, amit szerény személyem köré kanyarítottak. ~ Milyen undok egy állat az ember... folyton a botrányra figyel fel... ~ Közben követtem a biztonsági mitugrászt kifelé, még az öltönyben is egészen csinos hátsó fele volt, afféle követésre való, vagy közelebbi ismeretségre... Amikor pedig szemtelenkedni kezd egyszerűen csak beletúrók imádnivaló göndör fekete tincseimbe majd kérdő pillantással megállok. - Talány féltékeny vagy petit frère? Ne félj, a te hajadból még ha akarnának se tudnának kihozni ilyen rendezetten csodálatos kompozíciót. - közöltem hanyag eleganciával egy rosszfiús-szívtiprós mosoly kíséretében.
Mivel lassan kiérünk a folyosóra, majd az előtérbe, itt már kevesebb szempár figyel ránk, és ők sem igazán tudják mi a helyzet. - Valóban nem? - kérdezek vissza, és én is megengedek magamnak egy meglehetősen kaján vigyort. - Most megnyugtattál. Hiába, no, komolyan venni nem tudom őt, hiába vén, mint az országút. - Na, gyere! Nézd, ahogy kinézel, az számomra tényleg szörnyű. De felőlem annyi nő és férfi mászik rád, amennyi neked jól esik, öregem, csak ne nálunk sértsél közerkölcsöt, ha lehet, ok? Nem kell nekünk rendőrségi feljelentés, botrány, újságcikk. Megvagyunk anélkül is, és attól tartok, szegény Jake-nek már így is több munkája van, amint amennyi egészséges lenne. Közben felmarkolok az információs pultról egy szórólapot, emlékeztem rá, hogy kinn van, előveszem a mobilomat, és hívom a taxitársaságot, ami a lapon hirdeti magát.
- Az én örömömre szolgált, hogy segíthettem szánandó lelkiismereteden... - sóhajtottam fel színpadiasan. Persze nm gondoltam komolyan de a jókedélyű mitugrásszal nem tudtam mit kezdeni. ~ Hogy én borzalmasan nézek ki??? ~ Nah erre a szívemhez kaptam és tetetett rémülettel kerekítettem rá gyönyörű zafírkék szemeimet. ~ Mondja ezt egy pöttöm sárga?? Azért egyeseknek nem semmi az arca... ~ Nah nem mintha komolyan vettem volna egy ilyen alak véleményét, mert esztétikához körülbelül annyit értett mint tehénfejő lány a kvantumfizikához, de attól még nevetséges volt. - Közerkölcsöt? Ha ez neked közerkölcs sértés volt petit frère, akkor te még nagyon fiatalka vagy és ártatlanka... - kacagtam fel. Aztán amikor már nagyban pötyög a mobilján nem bírom ki, hogy még hozzátegyem. - Amúgy mindig ennyire kőmerev vagy, vagy csak éppen most dobott ki a szíved hölgye, és nem volt részed ágytornában már napok óta? - kérdeztem felvont szemöldökkel, közben lazán a falnak dőltem. Már egyáltalán nem voltam részeg, megszűnt a kellemes zsibbadás is, amit sajnáltam, azért muszáj volt Csiao-Ping-Tökmagot ugráltatnom.
Hát azért annyira merve nem vagyok talán, mivel fülig érő szájjal vigyorgok a cukkolásra, egyáltalán nem veszem fel. - Nem az én ízlésemet sértetted ... vagyis de, egy kicsit azt is, de nem ezen volt a hangsúly. A vendégeket zavarta amit láttak, és mellesleg, ha mindenki téged bámul, akkor ki fog játszani? Na, ugye, erre is figyelemmel kell lenni, hogy ez nem egy pip-show, hanem egy kaszinó. Ide az emberek nem kukkolni járnak, és nem is azért fizetnek. Ide azért jönnek, hogy a könnyedén vagy nehezen megkeresett pénzecskéjük a mi zsebünkben landoljon. Közben csak bólogatok arra a megjegyzésre, hogy még nagyon fiatalka vagyok. Hét, igen, ezen nincs mit tagadni. Az ártatlanságról meg nem vele fogok vitát nyitni. Bár igen, azt hiszem a "kollégák" nagy részhez képest roppant mód ártatlan is vagyok, de ezt én nem érzem olyan szörnyen nagy hiányosságnak. A taxitársaság diszpécsere felveszi a telefont, és én egy taxit kérek a kaszinó elé. A hölgy nyugtázza a hívást, innentől már csak várni kell. - Dolgozom. - adom meg az egyszavast választ, amolyan "ej te buta, hát rájöhettél volna magad is" hangsúllyal a kérdésre. Amúgy a szívem hölgye vagy hat hónapja hazautazott Kínába, hogy idős szüleit ápolja, szóval igen, vannak gondok, de hála a jó égnek van kupi a városban. De ezt most nem fogom vele megtárgyalni.
- Egy fenét zavarta őket... Az emberek egyik szánandó tulajdonsága, hogy rettenetesen élvezik, ha azt bámulhatják, amiből ők hiányt szenvednek... Hidd el nekem, baromira nem zavarta őket, inkább voltak sárgák az irigységtől... - legyintettem tetetett nemtörődömséggel. - És arról én nem tehetek, ha nem játszanak, az már a ti hibátok, ha én érdekesebb vagyok, mint az itteni vacak játékok... Kérlek, ezért a főnökeidet szapuld, akik ilyen vacakul rakták össze ezt a helyet. - néztem körbe lefitymáló arccal. ~ Mikor jön már az a taxi? Kezd nekem is elegem lenni ebből a szánalmas helyből... ~ Nem, nem húztam fel magam, egyszerűen csak unatkoztam és ez volt az, amit a legjobban gyűlöltem a világon. Igen, mindennél jobban. ~ Dolgozik, hát egyem a szívét.... lehetőleg sok borssal. ~ - Oh, az ilyen fontos embereket nekem nem tisztem akadályozni borzasztó fontos feladataikban. Ezen a kölykön már nem lehet segíteni. Aki karót nyelt, ahhoz orvos kell, nem pedig én. ~ Ez a karó pedig olyan nagyon nagy, hogy akár kínzóeszköznek is lehetne használni... ~ Néha sajnáltam az embereket, de komolyan. Szánalmas kis életüket így élték le és nem is sejtették, hogy lehetne jobb is, ez azért több volt mint szomorú. Egyszerűen borzalmas volt. Elhelyezkedtem a földön, unatkozva porolgattam a nem létező port a méregdrága ingemről.
Abban, amit mond van egy csomó igazság, én is tudom. - Igen az irigység fontos mozgatórugó. Még azt is elhiszem, hogy irigyek voltak, de az irigység nem jó reklám nekünk. A dekadenciája, unottság nem tetszik nekem, de hogy én őrá irigy lennék? Maximum a korára, de ha attól lett ilyen undormány mindenremagasróltojó fickó belőle, akkor inkább maradnék fiatal, köszönöm. - Ó, biztos te is fontos vagy valahol, nem kell rám irigykedned. - vágtam vissza egy igen kedves mosollyal, mintha csak vigasztalni akarnám. - Bár hogy feladataid lennének, azt nehezen tudom elképzelni ... Ez a fickó nem is tudom, talán soha életében nem teljesített még kötelességeket, vagy ha igen, az roppant régen lehetett. És ez nálam egyenlő a hiábavaló élettel. Én is szeretek szórakozni, de a totális öncélúság tőlem teljesen idegen. Az órámra pillantok, egyrészt, hogy mennyi még a taxi érkezéséig, másrészt, hogy mennyi van még a munkaidőmből hátra. Mert hát az, hogy valakinek munkája van, nem egyenlő azzal, hogy nincsen szabadideje, vagy hogy nem tud vagy akar szórakozni. - Ha tartja az ígéretét, még három perc van a taxi érkezéséig. - közlöm vele. Addig már csak nem csinál semmi botrányt ...
- Persze hogy nm jó reklám.... ám én mint vendég nem is azért jöttem, hogy reklámot csináljak nektek, hanem hogy szórakozzak, ami sajnálatos módon meg lett tagadva tőlem. - közöltem felvont szemöldökkel. Majd legyintettem, ha erre reagált volna valamit. - Igen, értem petit frére, hogy zavarom a többieket, de ne ismételd meg még egyszer, mert már átfúrja az oldalam az unalom, mint Jézus oldalán Longinus lándzsája.... - sóhajtottam fel. Valóban jobb lesz, ha keresek magamnak valami rendes elfoglaltságot, vagy itt fogom halálra unni magam. Fel is álltam, egy elégedett macskaszerűt nyújtóztam majd még egyszer végigmértem a helyet, hogy hová nem fogok jönni többet. - Úgy hiszem látjuk még egymást petit sage.... - néztem rá. Ezt vegye, aminek akarja, majd megindultam kifelé. - Innen már kitalálok magam is, vidd a karót nyelt hátsód vissza figyelni az unalmas kaszinót... Jah és a kárpótlás a miattam kiesett veszteségért... Laza mozdulattal benyúltam a méregdrága öltönyöm zsebébe és jó néhány százdollárost kiszórtam a földre. Majd hanyagul tisztelegtem a kölyöknek és kisétáltam az épületből, megállva az ajtó előtt és várva, hogy jöjjön a taxim. Amint megérkezett bepattantam és Jasonhöz vitettem magam, szükségem volt most egy kis feszültségoldásra.
Én is sejtem, hogy még találkozunk, és azt is sejtem, hogy ezt a találkozót ő valami jóval csendesebb helyen akarja majd megejteni. Én viszont már napokkal ez előtt elhatároztam, hogy a közeljövőben nem fogok néptelen, csendes, eldugott helyeken előfordulni. - Sajnálom, hogy elrontottuk a szórakozásodat, de kissé eltévesztetted a házszámot. Az ilyesmit egy bordélyban szívesebben fogadják. Ha szükséged van rá, megadom a címet ... Jaj, hát igen, én is tudom. Fejből. Hogy mik vannak! Nézem aztán a lehulló bankókat. - Ó, igazán nem kellett volna. Hogy felszedem-e? Naná. Aki olyan hülye, hogy elszór ennyi pénzt, az megérdemli, hogy más tartsa meg. Én aztán nem vagyok szívbajos. Majd megkérdezem Dunt, mihez kezdjünk vele, mert nem én kaptam, hanem a kaszinó.
Kezdőlap
