- Igen, ezt már én is észrevettem - mivel nem rajongtam a tanárnőért, és még az emlegetésétől is idegesen kezdett viszketni a tenyerem, ezért nem nagyon akartam tovább erőltetni a témát. - Az lehet, hogy korrekt tanár, de hogy emberként borzasztóan vaskalapos és szemellenzős, az is biztos! - azért láthatta rajtam a fellobbanó enyhe harciasságot, ami annyira hozzám tartozott mindig is. - Xavier Wilburnnél. Talán ismeri? - kérdeztem kíváncsian, mert úgy tűnt, hogy egész sok embert ismer itt. Akkor egy olyan híres-neves ügyvédet is ismernie kellett, mint amilyen Mr. Wilburn. Meg sem fordult a fejemben, hogy nem pusztán kíváncsiságból érdeklődik, hanem mert már amúgy is vannak rólam információi, és ez hiányzott a gyűjteményből. Az aktámból. - Akkor biztosan nem csinálná! Szerintem jó ügyért teszi, az ilyen embereket tisztelem! - vallottam be őszintén, a férfira villantva egy barátságos mosolyt. Nem akartam én személyeskedni, vagy bevágódni, alapvetően olyan személyiséggel áldott meg a sors, hogy nem szeretek segget nyalni, hogy csúnyán fejezzem ki magam. Az igazságot ellenben előszeretettel hangoztattam, ahogyan a saját véleményemet is gyakran öntöttem szavakba, akkor is, ha ez valakinek esetleg nagyon nem nyerte el a tetszését. - Akkor jól gondoltam. Igaz, hogy az embereknek gyakran nincs választásuk a feladatukat illetően, de bizonyára nem véletlenül döntött úgy, hogy inkább ezzel szeretne foglalkozni, a tanítás helyett - vélekedtem, aztán vagy mellélőttem vele, vagy éppen beletrafáltam. Sosem lehet tudni. - Igen, őszintén szólva, megfordult a fejemben ez is! - vallottam be,aztán nem bírtam ki, hogy el ne nevessem magam. Egy kicsit azért viccesen hangzott, és végül is, milyen érdeke fűződne hozzá egy idegen férfinak, hogy beáruljon engem a tanárnőmnél, akár egy rosszcsont gyerek. - Eddig nem nagyon tartott nekem kurzust, de ha minden igaz, ez volt a második alkalom. Bármennyire tűnik is úgy, hogy hanyag vagyok és lógok az előadásokról, egyáltalán nem jellemző rám. Ma tényleg nem tudtam hamarabb eljönni, ha be akartam fejezni a rám bízott feladatot! - tettem hozzá, hogy lássa a teljes képet, nem vagyok én olyan borzasztó és hanyag, mint amilyennek talán elsőre tűntem neki. Igazából amúgy sem tudtam eldönteni, hogy vajon tetszett neki a szemtelenségem a tanárnővel szemben, vagy éppen ellenkezőleg. Teljesen pókerarca volt a fickónak, még ha mosolygott, akkor is úgy tűnt, mintha nem lenne igazi. Különös. - Gondolom nem lepem meg a válasszal, hogy Mr. Wilburn - mosolyogtam haloványan, azt pedig nem erősítettem meg, hogy az ördög valóban a részletekben rejlik, hiszen ez teljesen egyértelmű. Nekem pedig idővel kényesek lesznek a részletek, csak azok fogják kitenni az életemet, a munkámat. Megvizsgálni minden apróságot, amit csak lehet, ez lesz a feladatom, ha egyszer eljutok addig. - Tudok róla, Mr. Keldron, higgye el! Attól még, hogy naivnak és szeleburdinak tűnök, biztosíthatom róla, hogy egyáltalán nem vagyok az. Nem dédelgetek álmokat arról, hogy minden bűnös rács mögött végzi, de ha elérhetem, hogy akit tudok, azt oda juttatom, akkor én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez így is legyen! - jelentettem ki határozottan, teljes magabiztossággal. Tényleg elhivatott voltam, erre senki nem panaszkodhatott. Bármiről volt is szó, ha egyszer belevágtam valamibe, akkor mindig nagyon igyekeztem. - Nem kell féltenie! - épp csak nem kacsintottam rá, de nagy kedvem lett volna megtenni azért. Szerintem idővel remekül fog nekem menni a dörzsöltség, még ha kell is fejlődnöm addig egy kicsit ezen a téren. Egyébként jól ráérzett, már nyitottam is a számat, mielőtt félbeszakított volna, hogy végigmondhassa a gondolatmenetét. Csak érdeklődéssel pislogtam fel rá, miközben egymás után győztük le a lépcsőfokokat, hamarosan elérve az első emeletet. - Igen, fontos, de azért még nincs annyi tapasztalatom ezen a téren, hogy élő hazugságvizsgáló legyek - nem mondanám, hogy megrettentett a feladat, de azért volt bennem egy egészséges megfelelési kényszer, és ha belemegyek, úgyis a lehető legjobban akarnám teljesíteni. Márpedig nem volt könnyű feladat, főleg nem egy pókerarccal, úgyhogy kicsit érthető, hogy tartottam tőle. - Még most teljesítem az első gyakorlatom, de tudom, hogy fontos, úgyhogy megpróbálhatjuk, és ha magának van valami jó tippje, hogyan szűrjem ki, ha valaki hazudik, ossza meg velem bátran! Vagy nem olyan jártas az efféle dolgokban? - érdeklődtem kíváncsian. Én szívesen tanultam volna újat, főleg, ha azt hasznosíthatom a jövőben.
- Megszoksz vagy megszöksz – vonta meg kissé a vállait, ajkán halvány mosoly virított. – Sajnálatos módon ő van nyeregben, és a diákok csak alkalmazkodni tudnak – mint mindig, ha valamit teljesíteni kell az egyetemen. Egyébként is valószínűleg vissza fogja még sírni a tanárnőt, amikor kilép a nagybetűs életbe. Vagy nem, ki tudhatná ezt előre, de mindenesetre Tim biztos volt benne, hogy utólag el fog hozzá jutni az információ, hogy mennyire élvezi a diákélet után munkával töltött hétköznapok keserű valóságát. – Nem kimondottan, de hallottam már róla – fapofával mondta ki, de belül lekevert magának egy pofont, amiért ilyen információt nem jegyzett meg, bár az is lehet, hogy mást kellene leteremteni, amiért nem lett sehova felvésve, hogy őrzőhöz került gyakornoknak tizenegyes. Ezt majd még meg kell vizsgálnia, amint lemegy a pincébe. – Úgy értesültem nemrégiben elvesztette a jobb kézfejét… ez igaz? – kérdezte homlokráncolva vizslatva a lányt. Persze igaz volt, de kíváncsi volt, hogy a lánynak feltűnt-e. Talán jó ponttal akarta jutalmazni megfigyelőképessége miatt, de aztán rájött, hogy csak egy vak nem venné észre a nyilvánvalót. - Csak óvatosan a tisztelettel, nem szolgáltam rá – valóban nem, és akár hazudhatott is, a lány meg egyből tiszteli is miatta. Jó persze most nem mondott valótlan, csak féligazságokat, de ettől eltekintve utálta, ha dicséretben részesítik. Mindenestre nem vágott egyből szigorú képet, hanem a szokásos mosolyfélét küldte a lánynak. Aztán azt hisz, amit akar, akár veheti annak is, hogy túl szerény az ilyen megnyilvánulások kezeléséhez. - Igen, megvoltak az okaim – persze nem fejtette ki bővebben mivel akkor már sok hazugságot kellett volna a történetbe szőnie, hogy leplezze az őrzőket, és ha véletlen tizenegyes közéjük csapódik, akkor rá fog eszmélni, hogy hazudott neki, amit most valamiért nem tartott túl jó dolognak. - Ugyan, ettől tényleg nem kell tartania – mivel nincs túlságosan nyomorúságos hangulatban, és elég volt neki, hogy tizenegyes tett valamicskét egy másik ember közérzetének romlásához, így őt már nem kell kellemetlen helyzetbe hoznia, hogy belső békéje egyensúlyban legyen. Saját maga is megengedett egy szélesebb mosolyt, de legalább olyan kellemetlen volt neki ez, mint amikor tyúkszemmel a sarkán kell valakinek túráznia. – Teljesen érthető – bólintott komolyan Tim. – Van, hogy fontosabb dolgaink akadnak, mint bejárni egy órára, főleg, ha nem is kötelező – Tim is számtalanszor lógott óráról, még azokról is, amit neki kellett volna megtartania, mivel közbe jöttek az őrzős ügyek, és az emberek biztonsága mindig prioritást élvez. Az akta ezáltal frissítve lesz. Nem sűrűn volt Mrs. Collinssal órája, de jobbára bejárt. Kíváncsi lett volna, hogy ez vajon olyan információ, ami létszükség-e, de nyilván az akta fontos részlegéhez fogja feltüntetni. A részletek, meg az ördög ugyebár. Meg egyébként is, ő a főnök, azt ír oda, amit akar… már, ha igaz az információ. - Valójában tényleg nem, de nem szerettem volna téves következtetés levonni. Szakmai ártalom, ha úgy tetszik, nézze el nekem – ha akarja, ha nem akkor nem muszáj, de ez már igazán nem Tim problémája. – Egyáltalán nem gondoltam, hogy naiv, vagy szeleburdi, inkább olyannak tűnik, akinek van még mit tanulnia, de ez teljesen természetes. A fiatalok szeretnék a világot jobbá tenni… már aki nem kocsit lopva akar randalírozni éjszaka, de a lényeg, hogy a világ el van cseszve, és senki sem tud semmit tenni, hogy jobb legyen – ez persze nem volt igaz, de kíváncsi volt, vajon milyen reakciót vált ki belőle egy ilyen pesszimista megnyilvánulás. Hangja nem volt letört, inkább enyhén szórakozott. Nem akarta teljesen elhitetni vele, hogy komolyan így gondolja, de ha a lány csak a szavak jelentését figyeli, akkor lehet elsiklik az ilyen apróságok fölött. Remélte persze, hogy tizenegyes veszi a lapot, ahogy az előbb is. - Egy percig sem féltettem – hát, tényleg nem. Legalábbis a jogi pályájára magasról tesz, felőle akár ott is hagyhatja, de ha kénytelenek lesznek elhívni, a dörzsöltség sohasem hátrány az őrzőknél. - Nem is úgy hazudnék, hogy azt lehetetlen legyen kiszúrni – nézett a lányra őszinte tekintettel, és most feltehetné magában tizenegyes a kérdést, hogy vajon most hazudik, vagy tényleg úgy gondolja, képes lenne szemrebbenés nélkül hazudni. – Egyébként is hátrányban van, hiszen először találkoztunk. Van, hogy valakit hosszasan figyelve jövünk rá, hogy mikor füllent – bár vannak univerzális jegyek, amikre ha odafigyel az ember, elég nagy százalékkal ki lehet szúrni a hazugságot. - Haladó amatőrnek mondanám magam. Tudja, a kölykök lépten-nyomon hazudnak. Megette a kutya a házim, és a többi klasszikus, amit a gyerekek szeretnek elsütni. Hosszú ideig tanítottam, és bizony kénytelen voltam elsajátítani ezt-azt. Egy megránduló ajak, félrenézés, fülvakargatás, a hangszín változása… elvörösödés. Van egy pár intő jel, de persze nem száz százalékosak, hiszen lehet, hogy más miatt ideges valaki, és mégis kijönnek rajta a jelek – megvonta a vállait és grimaszolt. – Ezért nem szabad elhamarkodottan ítélni. Nehéz feladat és én is sokszor mellé lőttem, de hát ki nem hibázik néha? – tárta szét kissé tenyereit. Senki sem lehet tökéletes. - Érdeklődve hallgatom a kérdéseit, ha még mindig úgy gondolja, hogy elüthetjük vele az időt – nézett halvány mosollyal a lányra, miközben befordultak az egyik lépcsőfordulón.
- Igen, tudom... - sóhajtottam teátrálisan, aztán haloványan azért mégis elmosolyodtam. Tisztában voltam én mindezzel, de ettől még nem lett egyszerűbb elviselni a bosszantó tanárnőt. - Gondoltam, hogy maga ismeri a nevét! - nyugtáztam, hogy a feltevéseim helyesek voltak, és még egy bólintást is kapott mellé, amivel csak saját magamat erősítettem meg, automatikusan. - Öhm... azt hiszem - bólintottam, mert annyira nem figyeltem én a kezét a legutóbb, de most, hogy így mondta, tényleg rémlett valami. Arról persze fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, annyira pedig még én sem vagyok udvariatlan, hogy nyíltan rákérdezzek. Talán majd egyszer, ha jó hangulatban lesz, maximum elküld a fenébe. - De ön honnan tudja? - kérdeztem kíváncsian, mert az előbb csak azt mondta, hogy halott róla, de nem ismeri. Most meg mégis tud róla ilyen dolgokat, amik nemrégiben történhettek vele? Különös, ezt meg is jegyeztem magamban, de nem kívántam forszírozni a témát. Majd egyszer hátha kibukik a dolog, mert minél erősebben akarunk valamire rájönni, annál messzebb szokott kerülni a válasz. Én ezt már megtanultam évekkel ezelőtt, sajnos a saját káromon. - Ez valóban így van, én pedig lehet, hogy csak udvarias voltam! - javítottam ki, elbűvölően ártatlan mosolyt villantva rá, felvetve annak lehetőségét, hogy én is csupán hazudtam. - Tudom, hogy hangzik ez, de... attól még igaz! Hiába kellene, hogy egy diáknak csak a tanulás legyen a dolga, ha mellette van munkája, vagy gyakorlat - mint nekem -, akkor egyszerűen nem lehet mindig mindent összeegyeztetni! - magyaráztam, egy kicsit belelovallva magam a témába. Nem tudtam igazából eldönteni, hogy komolyan mondta, amit mondott, vagy gúnyosan, és azt gondolta, hogy ennek kéne a legfontosabbnak lennie számomra. Valahol igaz is, anya sem örült, de végül átgondolta és megértette. Azt se nagyon tudtam, hogy mi kifogása volt Mr. Wilburn ellen, de ezen inkább most nem agyaltam többet a kelleténél. - De azért megpróbálni még meg lehet! - mosolyodtam el haloványan, biztatóan. Engem ilyen egyszerűen nem lehetett ám eltéríteni az álmaimtól, a terveimtől, a kocsi lopással kapcsolatos gondolatát pedig nemes egyszerűséggel elengedtem a fülem mellett, hiszen eszembe sem jutott, hogy magamra vegyem. Bár különös, hogy pont ezt hozta fel, mikor nemrég tévesen megvádoltak engem is ilyesmivel. Ezt magamban ismét megjegyeztem, mert ugyebár véletlenek nincsenek! - Tényleg? - megfontolva a hallottakat, néztem őt néhány másodpercig. - Csak mert vannak, akiknek elég jól megy - igazából én is köztük voltam, nekem mindig elég jól ment, az már más kérdés, hogy alapvetően nem szeretek hazudni, és nem is teszem, csak ha nagyon rászorulok. - Igen, ez nagyon igaz! - bólogattam. - Vannak azok a viselkedéselemzők, tudja, még sorozat is van róluk! - fogalmam sem volt róla, hogy tudja-e, de ha nem, és érdekli, majd utánanéz. - Nekik is figyelniük kell az apró jelekre ahhoz, hogy tudják, mikor hazudik valaki. Bár ők profik és gyorsabban megy, de akkor is kell egy kis idő. Én meg semmit nem tudok ilyen téren erről, de talán nem ártana majd egy szakkönyv... - ez utóbbit inkább már csak magamnak mondtam, nem neki címeztem a szavakat. Tényleg el fogok menni a könyvesboltba majd a közeljövőben, és utánanézek ennek. - Igen, azt én is elsütöttem, pedig nem is volt kutyánk! - nevettem el magam a kedves emléken. - Sajnos a legjobbakkal is megesik - bólogattam egyetértően, miközben megkezdtük a második emelet felé vezető lépcsők megmászását. - Rendben, igazából nem veszíthetek vele semmit... - egyeztem bele végül, mert újat tanulni sosem rossz dolog, és ez talán a hasznomra is válhat egyszer. - Szóval árulja el, hogy valójában miért akar felmenni a negyedikre abba a terembe? Mert ott nem hiszem, hogy bárki is találkozót beszélne meg... - pislogtam fel rá kíváncsian, végre kibökhettem, ami már percek óta foglalkoztatott.
- Csak azt hiszi? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Ilyen jóra sikeredett volna a kéz, vagy egyszerűen csak nem figyelte? – Ezt is csak hallomásból – mondta magától értetődően. – Az emberek szeretnek pletykálni, és ha egy kvázi híres embert ilyen súlyos baleset ér, az körbejárja a várost előbb-utóbb, főleg, ha itt törtét. Mellesleg a városházán vannak, akik személyesen ismerik… - vonta meg kissé a vállait. – Nyilván onnan indulhatott ki a szóáradat, de biztosat nem tudok, ezért is kérdeztem magát, ha már egyszer vele dolgozik – talán erős túlzás volt így fogalmazni, de azért azt csak nem mondhatta, hogy alatta dolgozik, mert azt még a végén félreértené. - Egy udvarias jogász? – mosolyodott el szélesen. Anomáliák mindig vannak, de azért ilyen mértékűre nem számított. Persze kicsit túlzott, ismert pár ügyvédet és ügyészt, akik elég normálisak és nem a fellegekben hordják az orrukat, igaz Tim kedvességet csak álcából használ, így azoknak sem jut igazán jó szó tőle, akik talán megérdemelnék. – Maga kuriózumnak fog számítani a szakmájában – hát majd rájön, hogy a kedvesség nem túl előnyös állapot az ilyen pályán, de persze bőven lesz ideje ezt megtapasztalni. - Persze, hogy nem lehet – mondta ismét csak komoly hanglejtéssel. – Igazán nem kell mentegetőznie, az egyetemi éveim alatt én is sokat hiányoztam az olyan órákról, amikre nem volt kötelező bejárni, szóval tisztában vagyok a helyzettel. Igaz, ez nem mostanában volt, de gondolom a helyzet ma sem változott sokat – tizenegyes szavaiból ítélve a helyzet tényleg nem változott. Munka, tanulás, egyéb elfoglaltság, csoda, hogy néhány kurzus kimarad? Nem is beszélve, ha véletlen el kell hívni majd. És amennyi balszerencse érte életében eddig, miért ne folytatódna ez a tendencia? Főleg, hogy Willburnnél van gyakorlaton. Valamelyik begőzölt vérfarkas úgy hiszi egy félkezű őrzőt könnyű leteríteni és megtámadja, amikor a lány is ott van. Remélhetőleg ez az alternatíva azért nem fog bekövetkezni, de számolni kell vele. Talán Xavierre kellene állítani egy informátort a tudta nélkül, személyes védelme érdekében. Vagy esetleg nem, és bízni benne, hogy senki nem lesz olyan hülye, hogy megtámadja. - Ez igaz – mosolyodott el kedélyesen. – Az sohasem árthat, ha néhányunk megpróbálja jobbá tenni a világot – mint mondjuk az őrzők, igaz látatlanban, de azért tesznek azért, hogy a vérfarkasok ne akarják átvenni az emberek felett a hatalmat… hát legalábbis közvetlen módon. Közvetve a fél város a falka kezében van. - Vannak bizony – mosolyodott el, és kár lenne megint az ügyvédeket felhozni, hiszen mindketten nagyon jól tudják, hogy az ügyvédeknél nagyobb hazudozókat nem hordott a hátán a föld. A pokol nyolcadik körének tízedik bugyra már alig várja, hogy az ilyen embereket magáénak tudhassa. Sajnálatos, de ha létezik pokol, akkor a hazugságai miatt, amiket kénytelen volt elkövetni élete során, ő is ugyanoda fog kerülni, mint azok, akik önös érdekből hazudtak. - Tényleg? – húzta fel a szemöldökét, mert nem igazán tudta melyik sorozatra gondolhat, és egyébként sem volt az a nagyon sorozat nézős fajta. Filmeket hébe-hóba, amikor ideje engedte, de sorozatokat szinte semmit sem nézett. – Biztos van sok hasznos könyv a témában, de lehet az interneten is talál valamit… meg, ha Mr. Willburn mellett gyakornokoskodik, valószínűleg akad bőven majd olyan ügyfél, aki félre akarja vezetni magukat. A legjobban úgyis rajtuk lehet gyakorolni – nem kételkedett benne, hogy Willburn hasonló rutinnal képes a hazugokat nyakon csípni mint Tim, így tizenegyes igazán jó helyzetben van ezen a téren. - És a tanár elhitte? – húzta szélesre vigyorát, közben belül elképzelte, ahogy neki mondja ezt a hazugságot. Nyilván mivel mágiaérzékeny úgyis megfigyelés alatt lett volna, és tudta volna róla, hogy nincs kutyájuk. Szegény lány mit kapott volna érte. Kár, hogy erről lemaradt, de sebaj, talán egyszer még visszamegy tanítani, és akkor nyakon csíphet örök klasszikussal előhozakodó diákokat. - Na, ez a beszéd – egy biztató mosolyt eresztett meg felé, majd meghallgatta a kérdését és a mosolygás egy percig sem lankadt. Természetes, hogy ez is része a játéknak. Nem szabad, hogy lássa milyen érzelmeket vált ki a kérdése. – Egy szóval sem említettem, hogy találkozóm lesz ott – nézett a lányra kedvesen. Ezt nyilván már csak fejben kombinálta ki, ami elég logikus lenne, de sajnos elkövette azt a hibát, hogy a feltételezéseire hagyatkozott. – Állapotot megyek felmérni – arca még mindig mosolygós volt. – Az intézmény plusz pénzt kért felújításra, és kiküldtek, hogy ellenőrizzem valóban felújításra szorul-e vagy csak valaki sikkasztani szeretne néhányezer dollárt – természetesen hazudott, de arca őszintének mutatkozott, el sem vörösödött, szemhéjai nem jártak örült táncot pislogása közepette, és ha megnyomta volna tizenegyes az orrát, akkor nem is lenne puha… bár utóbbi hazugságvizsgálatot csak a gyerekeknek találták ki és igazából semmi valóság alapja nem volt. – Szóval? Hazudtam vagy sem? – nézett a lányra felhúzott szemöldökkel, persze elég esélytelen volt, hogy valóban rájöhessen a kamuzásra, de persze ettől mondhatja, hogy felismerte a hazugságot.
A második félév vége felé mindig izgalmasak szoktak lenni az előadások, már, ami engem illet - a diákok annyira nem hatnak meg, azt kell mondjam, a kötelezőken muszáj átrágniuk magukat, ha már erre a szakra jelentkeztek, s pláne az én előadásomra - ugyanis ilyenkor már nem pusztán én hozok tanulmányokat be nekik, hanem őket szoktam felkérni, keressenek számukra érdekes büntetőjogi eseteket, akár aktuálisat, akár a régmúltból valót és ezeket vesézzük ki egy-egy előadás alkalmával. Egyszerű, fekete farmert, hozzá sportcipőt és sötétkék, kötött pulcsit viselek, s a tanári asztal szélének dőlve, karba font kézzel figyelek. Enyhén borostás képpel és várakozó arckifejezéssel tekintek a pódiumon prezentáló fiatal hölgy felé, hallgatva, amint egy több szinten is érdekes gyermekbántalmazási per részleteit ecseteli. Noha még csak az eset ismertetésénél jár, mégis nehezen tud ítéletmentesen nyilatkozni a részletekről. Folyamatosan belekeveri, hol hibázott szerinte a bíróság a döntéshozatalban... Nem csak a választott ügy, de ez is sokat elárul róla; jelleméről, hogy hol vannak a határai. Engem ezek foglalkoztatnak, s nem csak vele kapcsolatosan, de mindegyik jelen levő hallgató esetében. Az emberi természet kiszámíthatatlannak vallott volta mögött rejlő kiszámíthatóságok kötnek le inkább, semmint a felvázolt esetek.
Könnyed a mozdulat, mivel ellököm magam az asztalról, ruganyos léptekkel lépek a tábla/vetítővászon elé, megköszönve a prezentálónak a dolgot, intve egyúttal, visszafáradhat a helyére. A kedvem már-már kifejezetten a pozitív felé tendált így, hogy immáron nem húzom a lábamat, s combcsontomban az ezüst égő érzete csupán kellemetlen emlék maradt, bosszúvágyat tüzelő gondolat, nem több. Megérezhetik a diákok is mindezt, ma valahogy kevéssé vagyok "harapós" kedvemben. - Köszönjük ezt a rendkívül részletes prezentációt, Miss Alcott! A menetrendet ismerik... amennyiben van kérdésük az ügy kapcsán, most még feltehetik akár nekem, akár a társuknak, ezt követően pedig kapnak pár percet, hogy felvázolják, miképp terveznék kivitelezni a terhelt szemszögéből az ügy védelmét. - Nyugodt tónusú hangomhoz igazodik résnyire nyitott pajzsomon át kicsorgó energiám is. Bennem a trikolor ráérősen "hesszel" az otthonos közegben... Legalábbis addig, amíg mondandómban idáig jutva ki nem szúrok egy régről ismerős alakot a leghátsó sorok egyikében. A Fenevad talpra szökken, az ő érdeklődését másnak nem sikerült felkeltenie, Tedrow jelenléte ugyanakkor üde színfolt számára az előadás alatt. - Nincsenek egyszerű helyzetben a kezdeti bizonyítékok ismeretében, az már biztos. - Zárom ennyivel a mondandómat, s ajkam szegletében féloldalas, sejtelmes mosoly jelenik meg futólag, miközben állom a nőstény elcsípett pillantását. Neki szól a gesztus, nem a szavaknak, de ezt nem kötöm senkinek az orrára. Várakozó álláspontot veszek fel, s csak akkor szólok közbe a kibontakozó kérdez-feleleknek, ha Alcott kisasszony nem rendelkezik elegendő információval a válaszhoz - vagy épp vissza kell fogjam kicsit az objektivitás talajára.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Miután a városba érkezésem során kis híján maga alá temetett egy lavina, intő jelnek vettem, és a megérzéseimre hallgatva inkább elodáztam kicsit az érkezést – az egyik közeli kis településen húztam meg magam egy, még a teremtőmtől örökölt házban, egy egészen kihalt környéken. Ha járnak is errefelé falkatagok, nem valószínű, hogy olyan gyorsan felfigyelnének az érkezésem nyomaira, mint ha Fairbanksben lennék, így némileg nyugodtabb körülmények között kezdhettem meg a felzárkózást, mi mindenről maradtam le az elmúlt pár évben. Mert igaz, hogy újdonsült képességemnek hála elég gyakran „leskelődtem” és „füleltem”, hogy mi újság a falka háza táján, de mégis csak egyszerűbb szóba elegyedni egy idevalósival, vagy épp átfutni a legújabb híreket az újságárusnál… Sokkal okosabb mondjuk ezek után se lettem, legalábbis annak kapcsán, amire szükségem lett volna, de nagyjából úgy is ilyen szellemben telt az elmúlt néhány év. Az öregem mondogatta mindig, hogy fürkészként a feladatunk, hogy válaszokat találjunk, de mégis, hogyan bukkanhatnánk a nyomára, amikor még a kérdésekben sem vagyunk biztosak, csak a sötétben tapogatózunk Alignak és az újonnan örökölt feladataink kapcsán? Tudom, valószínűleg az őseink is azt szeretnék, hogy fogjunk össze, és együtt találjunk megoldást, de ahányan voltunk, annyi felé eredtünk szélnek az alapítók halála után, mindenkinek megvolt a maga gondja, baja… de mi van, ha mégse köreinkben kell keresni a megoldást? Pláne, miután az egyik nem olyan régi hallgatózásom után befészkelte magát egy igencsak kellemetlen gondolat a fejembe – mi van, ha már egymásban sem bízhatunk? Nem mondom, igencsak hatékony és okos gondolat Alignak részéről, belülről repeszteni a falakat, a mi oldalunkról viszont annál nagyobb szívás. Mondjuk nagy illúziókat eddig sem kergettem arról, hogy egyszerű, békésen láblógatós lenne hátralevő életünk… Hosszas rágódás után arra jutottam, hogy bár az a biztos, amit maga intéz az ember, csapatban mégis könnyebb a játék, már csak a megfelelő személyt kell megtalálni hozzá. Kérdés, hogy egyáltalán mit fog szólni hozzá? Veszíteni nem veszítek vele, ha beszélek vele, legrosszabb esetben meg kutatok tovább, meg majd aggódok azon, hogyan tovább. Egészen jókedvűen sétáltam végig az egyetem folyosóján, ahogy az előadó felé haladtam, az ismerős helyszín, illatok, arcok akaratlanul is mosolyt csaltak az arcomra. Jó végre újra itthon lenni, na… Olyannyira, hogy nem is akarom egyből leleplezni magam, így egészen észrevétlenül vegyülök el a leghátsó sorban a diákok között, teljesen zárt pajzzsal, Dario előadását hallgatva, elvégre eszem ágában sincs megzavarni – egyelőre - csak az óra vége felé közeledve kezdek kicsit nyitni, jelezve, itt vagyok. Állom a tekintetét, és viszonzom a mosolyt, holott esélyes, ha megtudja, hogy mi járatban vagyok, hamar elillan az arcáról… De hát úgy szép az élet, ha zajlik, nem igaz? Türelmesen várom meg, míg az előadás és a kérdezz-felelek végére érnek, majd egymás után szép lassan elszállingóznak a diákok, hogy a következő órájukra siessenek, csak mikor már az utolsók is kifelé veszik az irányt, kelek fel a helyemről, hogy a tanári asztal felé vegyem az utamat. - Ahhoz képest, hogy hány éve ismerjük egymást, hihetetlen, hogy eddig még soha, egy előadásodat sem hallgattam végig. - felelem eltűnődve, eddig hogyhogy soha nem jutott eszembe? Valószínűleg, mert valahogy mindig akadt valami fontosabb tennivaló – Jó újra látni. - határozottan jobb, mint Jagger, mint fogadóbizottság, több év távollét után. De mielőtt még túlzott érzelgősségbe csapnánk át, a lényegre is térek – Tudnánk négyszemközt beszélni? - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy sok választása úgy sincs, amíg nem beszélünk, nem szabadul tőlem. Kivéve, ha mindenáron visszakozna, de akkor nagyot csalódnék benne.
Véletlenek nincsenek. Mindig is ezt vallottam, s most sem élek annak illúziójában, hogy holmi szerencsésnek tűnő együttállás az oka annak, hogy annyi év után ismételten találkozunk a nősténnyel, ki egykor talán jelentett valamit a chicagoi falkához való belépőjegyen túl is. Talán. Egykoron. - Már-már derűsen teszem hát az elbocsátó szép üzenetemhez a hallgatók felé, hogy ".... És vigyázzanak magukra a hétvégén!" Ezzel együtt pedig nem mozdulok, ráérősen lépek a pulpituson levő asztalhoz és kezdem el összepakolni cuccaimat a fekete laptoptáskába, mit használok. Ő jött az én területemre, tegye hát meg ő az első lépést felém. Épp csak szemem sarkából követem figyelemmel, ahogy lesétál a lépcsősoron, hasonlóképp nem sietve a mozdulataiban. Tűnődő megjegyzése nyomán kúszik csupán ismételten farkasmosoly képemre féloldalasan. - Annyira lefoglalt a saját utad egyengetése, erre már nem maradt időd. Pedig semmi nem tiltotta. - Nincsen sem szemrehányás, sem múltbéli sérelmek felhánytorgatása hangomban, lévén nincsen bennem tüske ilyesmi végett. Egyszerű ténymegállapításnak hat válaszom, mivel felé fordulok immáron, pakolásom végeztével, ahogy ő is eléri a tanári emelvény szélét lassan. Arra, hogy örül a viszontlátásnak, legfeljebb farkasom energiáiban érzékelhet viszonzást, kimondatlanul - de őszintén -; én magam a lényegre térnék, hisz hozzá hasonlóan a kényelmes praktikum és egyszerűség embere voltam a kóros részletekbe menőségen túl. - Mi szél hozott ismételten erre? - Teszem hát fel kérdésemet, mire hasonlóval válaszol. - Ha te így hívod... Nyugodtan kimondhatod ám, hogy hiányoztam. - Ül meg a korábbi vigyor szélesebben képemen. Ösztönös a húzás, már-már nosztalgikusnak tetsző, nem is bírom megállni. Ugyanakkor ezt követően lopva felmérem a nagyelőadót és meg kell állapítsam a nyilvánvalót: nem privát beszélgetésekre van tervezve. Fejemmel az oldalsó kijárat felé intek hát, kövessen a nőstény. Találomra nyitok be egy szomszédos kisebb terembe, a villanyt felkapcsolva odabent, s engedem előre Mishát. Nem pusztán tekintetem fürkészi őt, de energiáim is érdeklődően vibrálnak köröttem. Évek óta nem volt szerencsénk hozzá a farkassal, egyértelmű, hogy fel kell mérni, mi változott, mi maradt... milyen szándékkal érkezett ma ide. Csendesen húzom be magam mögött az ajtót, de sürgetni legfeljebb pillantásom fényével teszem. Hagyom, hogy ő álljon elő a farbával, amikor és amiképp szeretne.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Apró, egyetértő hümmögés hallatszik részemről, igazat adva neki – valóban lefoglalt. Az már egészen más kérdés, hogy mennyire érte meg, legyek büszke mindarra amit elértem, amire vittem, vagy inkább maradtam volna a langymeleg hétköznapok boldog tudatlanságánál? Nem mondom, egyre inkább tudnám értékelni azt is, isten bizony… Persze késő bánat, arról már rég lecsúsztam, hála imádott egykori vérvonalfőinknek. - Lásd kivel van dolgod – hiányoztál. És ezt sokan nem mondhatják el magukról a falkában, úgyhogy nyugodtan vedd bóknak. - mosolyodok el végül, ennyi small talk még simán belefér, pláne annak fényében, hogy a legkevésbé sem ellenséges szándékkal érkeztem. Követem hímet, majd miután megérkezünk az egyik kisebb teremhez, néhány pillanatig magam is szemügyre veszem, mielőtt lentebb engedném a pajzsomat, farkasom nagy örömére. Mióta is kellett a falkatársak hiányát nélkülözni? Túl régóta, és a fene sem tudja, mikor fog változni ez az egész. Szórakozottan körbesétálok a teremben, holott végképp semmi érdekes nincs benne, inkább csak az időhúzás része, mert akármennyire is sajnálnám beismerni, némi idegesség azért munkálkodik bennem, hogy fogadja majd a másik a mondandómat. De hol is kezdjem? - Lehet, hogy furcsának fog tűnni amit mondani akarok, de… szükségem van a segítségedre, vagy ha így jobban tetszik – dolgozzunk össze. - térek egyből a lényegre a hosszas felvezetés után, valószínűleg így is millió meg egy kérdése lesz még, már ha nem akar egyből lerázni – Kell valaki, aki a szemem és fülem lenne a falkán belül, ha már kénytelen voltam egy időre elhagyni. Erről jut eszembe, mi volt a „hivatalos” álláspont a távozásunkról, miért hagytuk olyan hirtelen többen is magunk mögött a várost? - kérdezek vissza kíváncsian, hátha sikerül megtudni belőle, mennyire van képben, vagy egyáltalán mennyire avatták be a falkatagokat annak fényében, hogy az egykori Alfa és több vezető is úgy döntött, „inkább világot lát”. Honnan is kéne kezdeni ezt az egész istenverte mesedélutánt?
Finoman rázkódik meg vállam a néma, könnyed kacajtól, mit beismerő vallomása hoz magával. Épp csak megül borostás képemen egy nosztalgikus, mindentudónak tetsző mosoly, ahogy állom a világos pillantást. Még szép, hogy nem sokan tudhatják magukénak... elvégre a falka praktikuma nem az "öribarizásokban" rejlik és ezt mindketten hasonlóképpen láttuk, látjuk. Ettől függetlenül persze, a magunk módján mind a ketten társas lények vagyunk mi is. Csak megvannak a magunk prioritásai mellette. Éppen ezért sem szaporítom a szót a pillanatnyi győzelem vasát tovább ütve kicsit. Az jobban érdekel, mi késztette arra a nőstényt, hogy itt csípjen el némi szóváltás erejéig és nem a falka területére sétált be szerénytelen személyemért. Vagy ment mondjuk egyenesen Mike-hoz. Érdekes, érdekes... A kisebb terem ajtaját behúzva magam után hagyom, hogy farkasom energiái körbejárják egykori nőstényéét, ismerős idegenként üdvözölve a pajzsa mögül előbukkanót. El nem érem, de a fürkésző vizslatás, érdeklődés eltéveszthetetlenül ott vibrál a levegőben köröttünk. Amikor végre belekezd mondandójába, önkéntelenül is összefonom karjaimat magam előtt, államat finoman megemelem. Azt majd én eldöntöm, mi tűnik furcsának kérem, mert amit eddig hallottam, abban nincsen - számomra legalábbis - semmi ördögtől való. Ó, ha tudná mennyire nincs...! - Miről lenne szó pontosan? - Ennyivel töröm meg csupán a mondandója ívét, mielőtt bármi konkrétumot is mondanék. Pillantásom, vonásaim is várakozónak tetszenek, vajon mire megy ki ezúttal a játék Mishánál.
Mindenki ismeri az érzést, amikor égre-földre keres valamit, de nem leli sehol, hiába tudja, hol kellene lennie, igaz? Vagy, amikor már hatszor átnézte, de sehogyan nem stimmel a kimutatás abban a rohadt excellben... Aztán jön valaki és tudattalanul, egy fél mondattal helyre rántja az egészet, megleli a keresett tárgyat vagy... jelen esetben megerősít egy régóta fenntartott teóriát. Kérdése nyomán ugyanis felismerés fénye költözik tekintetembe, megerősítést nyer, hogy igazam volt a lelépések kapcsán és ki tudja mindezek után, mennyi minden másban hibáztam még rá itt a háttérben meghúzódó szálak összjátékára. Lassú mosoly kúszik képemre, ahogy elpillantok Misháról, karjaimat is leengedem magam elől egyúttal. - Miért nem csatlakozol ismét, ha ennyire érdekelnek a belügyek? - Firtatom, mintegy reflektálásként az ő kérdésére is, ugyanakkor tippre megmarad majd költőinek a kérdés, kétlem, hogy érdemi választ kapnék tőle, hisz mi közöm nekem az ő ügyes bajos dolgaihoz! Éppen ezért egy másik kardinális pontra is rávilágítok: - És miért éri majd meg nekem mindez? - Egyértelműnek tetszik felőlem, hogy nem ágálok a felkérése ellen, bőven elbírja gyomrom a "kémkedést", amire kér, ugyanakkor remélem egy pillanatig se gondolja, a két szép szeme ide elég lesz ellenszolgáltatásul. Csalódnék benne, ha igen.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
If I was you, I'd run If I was you, I'd hide If I was you, I'd be afraid Afraid of what's inside
- Jogos a kérdés. Azért, mert nem lehet. A mostani… „házi feladatom” hatékonyabban tudom végezni, ha nem vagyok helyhez kötve. Akármennyire is lenne kényelmesebb opció, sajnos a Home Office nem megoldás. - ez talán annyira nem újdonság számára, mióta a falkával vagyok, valahogy mindig a pörgősebb melókkal találtuk meg egymást, a négy fal közti aktatologatás nem az én műfajom. - De mondhatnám azt is, hogy a legkevésbé sem hiányzik, hogy miközben azon fáradozom, hogy a falkának IS jobb legyen, pont közülük tesz keresztbe valaki, akitől a legkevésbé sem számítanék rá. - oké, nyilván számítok, Chulyn, isten nyugosztalja, ettől paranoiásabbnak nevelt, elvégre az a hosszú élet egyik titka, ő meg csak tudja, elég szép kort megélt. - Mert ismersz, és tudod, mire vagyok képes. Ha számíthatok a segítségedre, akkor te is az enyémre. - nem állok neki bizonygatni, hogy mi mindent értem el az elmúlt években, vagyhogy szinte bárkiről, bármit kiderítek neki, felkutatom, hacsak nem a föld alatt nyugszik, majd meglátom, hogyan fogadja az ajánlatom, hajlik-e egyáltalán a csapatmunkára? - És mert ha nem veled, akkor nélküled. Valahogy úgy is megoldom, mindig. - maximum sokkal több belefektetett munka és idő, de úgy sem nyugszom addig – Más viszont biztos, hogy nem képes olyan információkat megszerezni, amiket én igen. Azt kérdezed, miért nem csatlakozok újra? Dario, ez az egész ügy, a távozásunk, a felbukkanásom, Alignak vissza-visszatérő bosszúi, a Vörös Holdak, ez már mind túlnőtt rajtunk. - csóválom a fejem. Minél többet tudok, annál inkább belátom, hogy mennyi mindent nem... - Bizonyítékot szeretnél, miért éri meg neked ez az egész? - dobom be végül az utolsó ajánlatomat, ha nem vevő rá, én sem fogom győzködni piaci kofa módjára. Ha viszont nem bízik a képességemben, hát legyen, segítek neki kilábalni a boldog tudatlanság kellemes, megszokott nyugalmából.
Rövid és lényegre törő válasza nyomán finoman szalad feljebb szemöldököm, de szerencsére nem kell kérjem, hogy fejtse már ki, mire is gondol egészen pontosan "nem lehet" alatt. Annak kapcsán mondjuk nem volt illúzióm, hogy konkrét választ kapnék. A felütése után szinte borítékolni lehetett, hogy rébuszokban oszt meg ezt-azt csupán... amiket én persze gondolatban máris igyekszem interpretálni, képzeletbeli szálakat kötve össze vagy épp vágva el egymástól. Szóval Mr. de Luca és a kis kompániája, meg még néhányan leléptek valami nagyobb dolog kapcsán, ami nem helyhez kötött és ami okán (bár ezt legfeljebb csak szaggatott vonallal kötném össze, hatvan százalék esélyt saccolva neki,) a falka és a protektorátus vezetőségének vigyázban áll a karó a hátsó felében most, hogy elkezdett egyikük-másikuk visszaszivárogni a városba. A vörösbe forduló hold is közös pont lehet ebben... Talán. Némi megerősítés azért még szükséges a teóriák kapcsán, s minden zsigeri ösztönöm azt súgja, hogy végre most, talán Mishától megkaphatom ezt a régóta keresett visszaigazolást, ha jól játszom a lapokat ki. - Van név is a fejedben, aki problémát jelenthet? - Firtatom, kiszélesedő, már-már derűsnek tetsző mosollyal arra, hogy attól tart, valaki keresztbe tenne neki (nekik?) a falkából. Kérdésemmel együtt energiáim elárulnak: részemről veheti készpénznek a segítséget. Legalábbis addig, míg tud cserébe megfelelőt ígérni. S hogy pedig akár rám is célozhatott volna a szavai alatt? Ugyan kérem...! - A féloldalas mosoly megül képemen, ahogy vonásait fürkészem, válaszát várva. Az ellenszolgáltatás kapcsán elejtett okfejtésén fel kell ugyanakkor nevessek, karba font kezeim is engednek, ahogy közelebb lépek hozzá, miközben farkasaink energiái szórakozott, lusta körtáncot járnak. Régről ismerős, mégis idegen a másik. - Ismerlek és éppen ezért súgja valami azt, hogy okozhatsz még meglepetést. Valami megváltozott, nem igaz? - Halk a kellemesen mély bariton, mi elhagyja számat. Csendes, nincs okom kiabálni az elenyésző, kétlépésnyi közelségben. Ráadásul költői is a kérdés, nem várok rá választ. Kiderítem majd magamnak, mi az, ha épp úgy hozza úri kedvem, hogy a nőstény távol töltött évei érdekesebbnek tűnjenek bármi másnál. Egyelőre azonban olybá fest, van még a tarsolyában érdekesebb dolog a nősténynek, ott, ahonnét minden előbbi jött. Kissé megfeszül állkapcsom kijelentésére. Megoldja, persze, mindig megoldja, de ily könnyedén kizárna a lehetőségből? Kellemetlen a nélkülözhetőség felismerése, ezen bizony dolgozni kell még majd, ha huzamosabb ideig marad a nő a területen... Ami pedig az egyezséget illeti: - Csak, hogy egyről beszéljünk biztosan: azt kéred, falazzak neked a falkánál, megkönnyítve ezzel az életed errefelé és szereljem le azokat, akik esetleg túl közel kerülnének a tűzhöz és keresztbe tennének a dolgaidnak? Ó igen, és szivárogtassak belsős infókat...! Az feláras lesz. - Majd' elfelejtettem, mily kérdéssel is indított itt az előbb. Kétségtelen, hogy szerettem fürkészekkel körülvenni magamat, képességüket titkon meglehet, irigyeltem is egykoron, ám az évek azt igazolták, nem kell birtokolni a vérvonalat hozzá, hogy uralmad alá hajtsd áldását. Elég pár jól elhintett megjegyzés, kellő ösztönzés... És íme, itt jön a várva várt megerősítés is! A Vörös Hold és annak kifürkészhetetlennek gondolt összefüggései. Fáradt, mindentudó mosoly suhan át borostás képemet, pillantásom sötétje a nőstényen pihen, ahogy elhangzik kérdése. Eltárom kissé a kezeimet, megadóan. - Ha most az jön, hogy te tudod a megoldást az egészre és segíthetek helyreállítani a világ rendjét, meg hasonló baromságok, akkor nem érdekel a dolog. - Akkor nem ismersz még annyira sem, mint azt feltételezném felőled. - Válaszokat akarok, Misha. Egyszerű, egyenes válaszokat. - Lépek hozzá minden szóval közelebb, azt a minimális távolságot is megszűntetve, ekképpen tekintve le rá. Illata megcsap, de nem hagyom meg magamnak a luxust, hogy elvesszek benne. - Információt az információért cserébe. Tetteket a tettekért. Elvégre, amit kérsz, az bárhonnét is nézzük, mégiscsak a falka elárulása. - Súgom komoly hűvösséggel.
// 100. IC reag, bánj vele kegyesen. //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Egyelőre még nincs. - mondhatnám, hogy dolgozok rajta, de 20 felé szakadni én sem tudok, és vajmi kevés információval lövöldözni a vakvilágba, remélve, hogy eltalálom azt, akit keresek… elég rosszak az esélyek rá. Nem mondom, hogy annyira, mint nyerni a lottón, de itt sajnos az idő is ellenünk dolgozik, elég sokat ment veszendőbe már eddig is - épp azért is lenne szükségem valakire, aki nap mint nap a többiek között mozog, s ha nyitott szemmel jár, talán előbb nyomra bukkan, mint én, a távolból. - Mindenki változik. - vonok vállat, mint ha holmi közhelyes semmiségről lenne szó, de sajnos – vagy nem sajnos, nem hiába őt szemeltem ki első körben – jól látja a helyzetet a hím. Vajon az örökségünk ennyire megváltoztatott minket azok előtt is, akik ismernek? Vagy csak a tudat és a saját viselkedésünk túlzottan árulkodó? De az sem elhanyagolható, hogy évek óta nem igazán fordultam meg ismerősök között… szinte még mindig hihetetlen, hogy újra itt vagyok. Ha akarnám se tudnám leplezni a mosolyomat, látva az érdeklődését, ez az, eddig nem csalódtam benned! Bíztam benne, hogy cinkostársra lelek benne, s bár még nem dőlt el semmi, egyelőre úgy tűnik, nem jöttem hiába. - Hmm, nos, lássuk. Igazából csak a belsős infókra van szükségem, vagy legalábbis valami olyasmi, a többivel megbirkózom magam is. Amíg nem biztos a dolog, nem fogok részletekbe menni. - ráadásul még semmi sincs kőbe vésve, se az, hogy meddig maradok, vagy mihez is akarok kezdeni a városban, azt sem tartom kizártnak, hogy egy hét múlva már újra távol leszek. Esetleg félperiférián, de nem hiszem, hogy annyi új tag csatlakozott volna a falkához, hogy az egykori, békés szándékú falkatagok ellen egyből hajtóvadászatot indítsanak. Majd elválik, mit hoz még a holnap, velem lehet alkudni. - Nem, arra még nem sikerült rájönni… de nem is igazán mozgat, attól önzőbb vagyok, megvannak a saját problémáim. - nyugtatom meg, amúgy is elég elcseszett a világ ahhoz, hogy ilyen lehetetlen küldetésbe vágjam a fejszémet. Térjünk hát a lényegre. - Legyen. - nem moccanok, ahogy közelebb lép, állom a tekintetét, és akármennyire is furcsának tűnhet,de a komoly szavak hallatán mégis elmosolyodok. Információkat szeretnél? Hát legyen, miután egy pár pillanatig még a tekintetét fürkészem, vajon tényleg komolyan gondolta-e, ledobom hát azt a bizonyos „atombombát”. Az elsőt a sok közül, mert akad egy pár, úgy érzem, ha információim helyesek, és a vezetőség azóta sem avatta be a falkát a színfalak mögötti eseményekbe. - Mondd, emlékszel arra a kölyökképű, fiatal, ágrólszakadt farkasra, aki pár éve csatlakozott a falkához? Aztán amilyen hirtelen felbukkant a városban, olyan gyorsan el is tűnt. Ugyanahhoz a vérvonalhoz tartozott, mint te. Úgy rémlik, Jasonnek hívták. - kezdek bele, majd ha bárki jelét adja annak, hogy tudja, kiről beszélek, akkor a létező legnagyobb természetességgel folytatom – Ő volt a vérvonalad feje.
Apró, halk hümmentéssel nyugtázom válaszát, hogy rosszalló ciccenéssel reagáljak a puffogtatott közhelyre a következőkben. Változunk, valóban. De itt egy másik közhely mellé, mi szintúgy igaz: az ember mindig hallgasson a megérzéseire. Főleg, ha azok sosem csalták még meg a tények bizonyos fokú ismeretében. Igyekszem a következőkben tisztázni, pontosan mit is várna tőlem, s szemtelenül közelítem meg, miközben pontosít az elhangzottakon. - Kis biccentés, újabb néma megerősítés válaszom, mikor közli, a részletekbe nem menne bele. Milyen okosan is teszi... Egyikőnk sem kis pályán játszik, még ha mindennek részleteit legfeljebb csak sejthetjük egymásról, biztosan ki nem jelenthetjük; így a másik felé tanúsított óvatosság - bizalmatlanságnak nem feltétlenül nevezném - ott lóg közöttünk a levegőben, már-már tapinthatóan. Meglepően gyorsan kötélnek áll, mikor megnevezem együttműködésünknek az árát részemről. Egy fél pillanatig nem tudom eldönteni, vajon ennyire magabiztos a dolgában vagy éppen, hogy rettentően kétségbe esett, de... ez utóbbit akkor se engedné láttatni, ha erőszakkal esnék pajzsának, előbbi pedig amúgy is sokkal inkább rá vallana, hát várakozóan fürkészi pillantásom a nőstény vonásait, mivel szolgálhat. Mosolya láttán némileg megfeszül állkapcsom, gyűlölve a pillanat kiszámíthatatlanságát. - Emlékszem, Pat-en lógott folyton és rohadtul felelőtlen volt. - Mellékes információ mindkettő, de megerősítheti a másikat benne, hogy tényleg egy illetőről beszélünk. Nem értem teljesen, hogy jön a tárgyhoz, sok módot el tudnék képzelni, ugyanakkor a kapott információ nincs közöttük. Halk, erőtlen kacaj hagyja el tüdőmet, felpillantva a nőstényről meg is ingatom kissé a fejemet nemlegesen. - Hagyjuk már a meséket! Nyilván hallani történeteket arról, hogy az első farkasok a mai napig köztünk járnak, de ez... viccnek is elég gyenge. - Meg van az előnye és egyúttal átkos hátránya annak, hogy az ember őrzők leszármazottja. Bármennyire szeretném megvetni, nem számításba venni a szellemi sík létezését és hasonlókat, nem tagadhatom meg azt, hisz világ életemben ennek alárendelt nevelést kaptam. - De tudod mit, tegyük fel, hogy igazad van. - Nem hazudik, azt a félárbócra eresztett pajzsaink mögül is megérezném. Éppen ezért fűztem tovább a gondolatmenetet, bármennyire is bosszantott annak már csak a feltételezése is, hogy egy nyeletlen, taknyos kamasz lenne a legelső Morf. - Mit keresett itt? Hazahúzta a fenenagy honvágya? - Komolyan érdekelt Misha teóriája innentől kezdve...
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Megerősítően bólintok, igen, ő lesz az… mondjuk amilyen emlékezetes figura volt, szerintem mást nem látásból, mindenki ismerte a falkában, de jobb biztosra menni. Hát… mit is mondjak. A kacajt hallva mondhatnám, hogy éreztem, valami hasonló lesz ebből, ha nem lennék nyakig benne ebben az egész kavarban, valószínűleg én is hasonlóan szkeptikusan fogadnék egy ilyet. - Dario, szerinted visszajöttem volna Alaszkába csak azért, hogy hülye viccekkel traktáljalak? - kérdezek vissza őszintén, de valójában választ sem várok tőle. Tudom-tudom, hihetetlen, hogy azok az őskövületek tényleg köztünk jártak. - Igen? - várok türelmesen, hová is szeretne kilyukadni, ha már ott az a „de” szócska, majd amikor megszületnek az első kérdései, szomorúan csóválom a fejemet, mielőtt elhinteném az újabb morzsákat. - Tényleg nem mondtak nektek semmit… - mondanám, hogy nem hiszem el, de ez a sanyarú valóság. Pedig ideje lett volna a vezetőségnek rá, eltelt pár év azóta, hogy útnak indultunk a többiekkel, a szélrózsa minden irányába. Mondjuk amíg nem fáj eléggé, minek piszkáljuk, nemde? Azt megértem, hogy amíg relatív békés volt minden, az Alfa meg az őrzők sem törték magukat, de hogy még mindig hallgatnak? - Hogy téged idézzelek, „valami megváltozott”. Alignak hazahívta őket. Megpróbálták rendezni a soraikat, de a legutóbbi Vörös Holdból kiindulva, gondolom nem lesz meglepő a következő információ: nem sikerült… Ami viszont biztos, már nem járnak köztünk, mind halott. - szögezem le gyorsan, mielőtt még túlzottan beleélhetné magát, hogy összefut valamelyikükkel. Muszáj valamennyi felvezetés, hogy végre oda lyukadjunk ki, ahová szeretném, de ha mindent elmesélnék, amit tudok, vagy megtudtam az elmúlt tíz évben, ellennénk egy darabig. Másrészt pedig, ahogy ő is információt vár tőlem biztosíték gyanánt, én sem fogok puszira minden lapot elébe teríteni. Maximum néhányat, kedvcsináló gyanánt. - Figyelj, ez az egész nagyon hosszú történet, és nem fogok nekiállni mesedélutánt tartani, pláne, ha eleve ilyen kétkedve fogadod, úgyhogy van egy ajánlatom – most már Kangunart vagy, hozzáférésed van a korábbi jelentésekhez, aktákhoz. Ha érdekel, adok pár nevet, nézz utánuk, aztán majd utána visszatérünk a témához, ha még kíváncsi vagy rá. - ajánlom fel neki, hátha jobban felkelti az érdeklődését, ha ő maga fedezi fel a mindenféle összefüggéseket a falkatagok és egy rakás kóbor között, akik amilyen hirtelen felbukkantak, olyan hirtelen el is tűntek néhány évvel később. Nem mondom, a többség nekem sem tűnt fel akkoriban, de a rituálé során láttam őket, és az utóbbi években rengeteget agyalva mindenfélén, egyre több dolog kapcsán világosodtam meg. - Mit szólsz hozzá?
Nem felelek a kérdésére, de pillantásomból is gyorsan egyértelművé válhat számára, ennyit azért még én sem feltételezek magamról, hogy a puszta szórakoztatásom vonzotta volna ide vissza. Kötélnek állok hát, adva némi feltételezett hitelt az elhangzottaknak... melyre reakciója csupán olaj egy bennem régen fortyogó tűzre. - Rohadtul nem. - Bennem a farkas elégedetlen kört ír le, energiáim felcsapnak kissé, noha pillantásom, gesztusaim hűvösek maradnak egy átlag szemlélő számára. - De ezzel is csak megerősítetted egy elméletemet... - Vajon a vezetőség mindenről tud? És Misha? Együtt tervelték ki ezt az egész lelépősdit? Mi végre, ha az előbb azt állította, nincs a kezében a világ jobbá tételének kulcsa? Megannyi kérdés fogalmazódik meg bennem, melyekre ugyan úgy válasszal szolgálhat a velem szemközt álló, mint megannyi korábbi feltételezésre. Elkerekedő pillantásom érdeklődőn ül meg rajta, ahogy hallgatom, finoman feszült energiáim is megtorpanni "látszanak" köröttem, figyelmünk középpontjában a nőstény áll és annak minden szava, rezdülése, ám korántsem oly kellemes módon, mint amerre eme viszontlátás kanyarodhatott volna. Leginkább vallatóbizottság előtt érezhet hasonlót az ember, mint amibe Misha csöppen egy fél pillanat alatt. - Hála a jó égnek! - Bukik ki belőlem a kéretlenül őszinte válasz, mivel minden bizonnyal egyedül vagyok az őseinket illetően. Még csak az kellene, van elég szarság nélkülük is errefelé! - Mit tudsz a legutóbbi vörös holdas eseményről? A szőke göndörhajú is benne van a kis privát klubotokban? - Firtatom, arról inkább nem ejtve szót, mennyire mély nyomot hagyott bennem a legutóbbi ámokfutás. Egyelőre semmiképpen, noha energiáimból kiviláglik, hogy kissé talán jobban rá vagyok pörögve a kérdésben szereplő személyére, mint úgy általában. Közvetlen közelről tekintek le rá, ajánlata hallatán elhúzva kissé számat, elmerengve, mint ki mérlegeli, mennyire éri meg mindez úgy, hogy akadnak más dolgok a témában, amik jobban érdekelnek holmi halott ősöknél. Ettől még hosszú távon hasznos lehet az információ. Már-már szórakozott a mozdulat, mivel kusza tincseit a füle mögé igazítom, ahogy megszólalok: - Nyílt valami újhullámos ivóhely a főutcán pár hete, azt mondják, megér egy látogatást. Én elmondom, amit tudni akarsz, te mesélsz róla, milyen szarba keveredtél ezúttal. És várom a neveket addig is.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Hm, nézzenek csak oda! Megosztod velem is azt a bizonyos elméleted, vagy egyelőre inkább még bizonyítékokat vadászol hozzá? - kérdezek rá kíváncsian, mert ha ő is keres, kutakodik, felfigyelt valamire a körülöttünk zajló őrültek házából, annyival jobb dolgom van. Inkább, mint ha csak zsebre tett kézzel, nemtörődöm módon élné a napjait a boldog tudatlanságban, mint oly sokan mások. Kényelmesebb, azt aláírom, egyszerűbb is… Csak mi éppen nem olyanok vagyunk, akik hosszú távon képesek lennénk rá. Érzékelem az energiáiban beálló változásokat, de igyekszem hűvös nyugalommal fogadni, elvégre nem személyemnek szólnak a különféle érzések, sokkal inkább az információknak, amiket megosztok vele, igyekszem is így kezelni a dolgot. És bízni benne, hogy sikerül kellően hatásos lapokat előrántanom a pakliból, hogy az ő érdeklődését is felkeltsem vele, és beszálljon ebbe a „nagyok” játékába… hogy mennyire sikerült a tervem, az majd hamarosan kiderül, de amikor meghallom a reakcióját, akaratlanul is elnevetem magam, igaz, igyekszem viselkedni, de na…! - Tudod… nem sok emberrel osztottam meg eddig ezt az információt, de te vagy az egyetlen, aki így reagált rá. - magyarázom meg még mindig mosolyogva. Hála a jó égnek! Az egyik felem maximálisan egyetért vele, míg a másik… valahol mégis csak sajnálom, hogy már soha többé nem beszélhetek a teremtőmmel. Tudom, önállóságra nevelt, legyek kíváncsi, kutassam a válaszokat, de mégis csak könnyebb lenne a mostani terhemmel, ha néha segítségért fordulhatnék hozzá, elvégre ők voltak az egyedüliek, akik a mi mostani cipőnkben jártak. Vagy valami olyasmi. - Sajnos nem olyat sokat, mint szeretnék, csak elcsípett félinformációkat. Hogy már nem csak itt tombol, és hozza az „egyre rosszabb” tendenciát. Kire gondolsz szőke, göndör hajú alatt? Szerinted köze lehet hozzá? - kérdezek vissza, elvégre volt egy pár szőkénk, de sem Emily, sem Sarah nem az a kimondottan göndör, ráadásul őket ismeri is, úgyhogy biztos, nem rájuk gondolt – Megpróbálhatok utána szimatolni, ha fontos lehet. - ajánlom fel, és bár mondanám, hogy fel is kutatom, ha valóban köze lehet a Vörös Holdhoz, akkor lehet, nem lenne túl észszerű, egyedül meglátogatni. - Hm, rendben, letesztelhetjük. Most gondoltad kipróbálni, vagy ha már rongyosra olvastad az aktákat, hogy róluk is cseverészhessünk? - kérdezek vissza, nem mint ha anélkül ne lenne bőven elég témánk, de az ajánlatából csupán a hely derült ki, az időpont még nem. És igaz, néha-néha szerettem már csak nosztalgiából is egy-egy falkatag szemén keresztül látni a világot, de ilyen szinten senki napirendjével nem voltam tisztában, hogy tudjam, van-e még bármi halaszthatatlan dolga.
Lusta, pengevékony mosoly kúszik borostás képemre a kérdése hallatán. Jól tudod, moya lyubov, hogy ebben az elcseszett életben semmi nincsen ingyen, az információ pedig különösen kegyetlen hatalom a megfelelő kézben. Botor lennék hát a két szép szemedért kiadni azt, csak mert oly rég láttam azok kékjét. - Idővel talán. Nem vagyok a kölcsönös információcsere ellen, ha érted, mire gondolok. - Felelek hát csupán csendesen, s energiáim farkasa lustán rezzenti meg fülét, mintha csak kellemetlenkedő legyet hessentene el onnét lusta, nemtörődöm mozdulattal. A következőkben azért ér pár számomra merőben újnak tetsző információ, mi helyre kattint pár dolgot az elmúlt évtizeddel kapcsolatosan - ugyanakkor fel is vet egy csomó újabb kérdést, melyek megválaszolásához talán még sosem volt ily kézzelfogható közelségben a megoldás számomra, mint azt Misha személye jelenti. Vagy legalábbis sejteti, aztán meglehet, pofára esek némileg... de mindebből úgysem vesz észre semmit majd a világ. Megfelelő tálalással bármit el lehet érni vagy épp fedni, ha arról van szó. De megint elkanyarodtam kissé, azt hiszem. - Az én meglátásom az, hogy bizonyos illetőknek egyszerűen nem szabad köztünk járnia. - Főleg, ha tényleg igaz, hogy Jason maga Anguta lett volna. Egy nyeletlen fiatal farkas, aki egyetlen beszólásnyi közelségbe került attól, hogy istenesen megnyakaljam...!- Például... Alignak vérgőzös fenyegetését se vennék ennyire komolyan a helyi csoportosulások vezetői, ha nem lenne több egy nagyra vágyó farkasnál a környéken, sőt. Lefogadom, már rég kilőtték volna és azon vitáznának, hova tegyék ki a fejét elrettentő példaként. - Akinek fizikai teste van, az sebezhető, annak van gyenge pontja, bármennyire is tűnjék erősnek. De hogyan ölsz meg egy szellemlényt anélkül, hogy átlépnél az ő létsíkjára magad is? Tekintetem elégedett fénnyel csillog, mikor olybá fest, máris tudok olyasmi információval szolgálni, mivel ő úgy fest, a legkevéssé sem volt tisztában. Az álomszerű látomásból kivett férfi viszonylag pontos leírását - magasságát, alkatát, hajának színét és betippelt lábméretét - ugyanakkor nem tartom meg magamnak. - Egészen biztosan köze van a történésekhez. - Biccentek megerősítően, majd megosztom a nősténnyel a személyleírást és annak sanyarú tényét, hogy nem sikerült még a nyomára bukkanni, de itt kell legyen a környéken. Igaz, ennek az esélye minden nappal csökkenhet is egyúttal, sajnálatos módon. Arra, hogy az aktákat rongyosra olvasnám, halkan morranok fel, nevetős az él, mi megül szám sarkában ugyanakkor. Túl jól ismer és mégsem igazán. De kétségtelenül van érzéke hozzá, hogy beletrafáljon dolgokba személyem kapcsán, ez pedig egyszerre volt végtelenül szimpatikus és okozott fejtörést. Ellenben a kérdésével, mert arra sajnálatos módon igen határozott válasszal kellett szolgáljak: - Van pár rutinkör, amit meg kell még fussak, de mit szólnál a holnaphoz? A teljes délutánom szabad, szóval... érted megyek kettőre. - Hogy pontosan hova? Az olyasmi, ami kettőnk és a négy fal között marad, akárcsak annak ténye, vajon megtartotta-e Misha évek távlatából is a számomat vagy meg kell adjam ismét neki.
Kezdőlap
// 
//
